Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Miután befejezem az elmaradhatatlan gondolatmenetemet arról, hogy, tulajdonképpen mit is keresek én itt, úgy döntök, hogy ideje lenne utána járni annak, hogy milyen helyek is vannak erre felé. Igaz, az iskolát körbeölelő helyeken már járkáltam, de a távolabbi helyekre még nem nyertem betekintést. Pont úgy, mint ahogy Bagolyfalvára se mentem le azóta, hogy a vasútállomástól felszegődtem az iskoláig. Pedig aztán ott is találhatnék olyan helyet, ami a kedvemre lenne. Hiszen, ez a hely tele van izgalmakkal, kezdve ott, hogy nem egy átlagos, hanem varázsló iskoláról van szó, ahol, ugye bármi előfordulhat. Na meg, szerintem egy külsős is megállapítaná, hogy nem egy olyan hellyel van dolga, ahol semmi furcsa nem szokott történni. Merem feltételezni, hogy sokan botlottak már itt olyan dolgokba, amire nem tudták a normális választ, így megállapították, hogy egy újonc kísérletezett a varázslással. Na igen, könnyű mindent rájuk fogni, de, hogyha nem tudják az eredeti kilétét annak a dolognak, akkor az a legegyszerűbb, hogy ráfogjuk másra, és nem gondolkozunk el hosszasan azon, hogy mitől van az ott. Mindegy is, hiszen, mondhatni én is ilyen vagyok. Kivéve, hogyha valami ténylegesen olyan, ami felkelti az érdeklődésemet. Olyanokkal nem foglalkozok, amik unalmasak, és csak mások találják azt izgalmasnak. Inkább meghagyom nekik, én pedig olyan dolgok után kutakodok, amik számomra rejtélyesek. Na jó, az azért túlzás, hogy kutatok utánuk, jobb esetben ők találnak meg engem, nem pedig én őket. Túl lusta vagyok én ahhoz, hogy rászánjam magam arra, hogy én most iszonyat izgalmas dolgokat fogok keresni. És amúgy is, hogyha keressük, akkor, szinte száz százalék, hogy semmivel nem fogunk találkozni, csak a lehető legunalmasabb, és lényegtelenebbekkel. És, szerintem még a legstréberebb levitás is unalmasnak találná. Igaz, hogyha már nap hosszat tanul, akkor valószínű, hogy már csak egy kisebb izgalom is az egekbe engedi az adrenalin szintjét.
Mikor megpillantok egy elég lepukkant házikót, legelsőnek visszapillantok az iskolára, hogy pontosan mi tévő is legyek. Menjek-e be, vagy inkább forduljak vissza, és unalmas óráimat még unalmasabb programokkal üssem el. Ennek gondolata is csalfa mosolyt csal az arcomra, és nem kell ennél több, máris bent találom magam, egy fotelben ücsörögve. Ahhoz képest, hogy elhagyatott a viskó, igazán elnyerte a tetszésemet. Hogy mért? Hát, fogalmam sincs. Mindig is vonzottak az elhagyatott helyek. Talán ezzel tudnám megmagyarázni, hogy mért ücsörgök még mindig itt, és nézek ki bambán a fejemből, várva arra, hogy valami érdekes történjen. Igaz, hogy az érdekeset nem egy eget rengető dörgéssel tudtam elképzelni, de ez is bőven elég volt arra, hogy rám hozza a szívinfarktust. Nem vagyok az az ijedezős fajta, de, hogyha az egyik pillanatban még néma csönd, a másikban pedig olyat dörög, hogy még a fotel is beleremegett, szerintem sokan megijedtek volna. És ez leplezhetetlen, mivel elég, hogyha egy kicsit is megrándul az ember, és sűrűn kezdi venni a levegőt, már lehet tudni, hogy nem csak jó kedvéből csinálta azt, amit. Na, de arra még én se számítottam, hogy a dörgéssel együtt egy lány és egy... macska is társul. Mivel, teljes mértékű nyugalmamat ők zavarják meg. Normál esetben nem lenne baj, hiszen simán kisétálnék, ugyanis jobban szeretem magányt. De most éppenséggel vihar tombol, úgyhogy biztos, hogy nem fogok így kilépni, inkább csöndben megvárom, hogy elmenjen az egész iskolát megrázó eső, és villám duó.
- Szia... Mért, úgy nézek ki? -teszem fel a kérdést halvány mosollyal az arcomon. Na igen, nem sokan néznék ki belőlem, hogy még csak tizenhét éves vagyok. Sokan néztek már huszonegynek is, így nem ér meglepetésként, hogy az imént betoppant lány is azt hiszi, hogy már egy bőven fölötte elhelyezkedő diák vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Akárhogy is próbálok tervet kieszelni afelől, hogy hogy tudnék megszökni, mindig csődöt mondok. Egyszerűen nem tudom, hogy hogy kéne innen kiszöknöm. Minden este perfektusok őrzik az iskolát, így lehetetlen lenne a kiosonás. És, ugye a vonatok se járkálnak egyik pillanatról a másikra. Szóval, feltételezzük, hogy nappal kimennék, nem biztos, hogy jönne járat, melyre felülve biztosan hazajutnék. Vagyis, nem haza, hanem egy ismerősömhöz, aki képes rábeszélni az őseit, hogy pár napig meghúzzam magam náluk. De, ugye mindenki tudja, hogy ilyenkor a pár napból, jó eseteben egy hét, vagy, akár egy hónap is lehet. Mert ugye, hogyha képes lennék kiosonni, nem az lenne a legelső feladatom, hogy hazamegyek, és körbeugrálom a szüleimet, hogy lássák, már megint megszöktem. És, fogalmam sincs, hogy mennyi időm belül vennék észre, hogy hiányzok az étkezésekről, tanítási órákról, na meg amúgy is, a szobából. Itt szerintem sokkal inkább odafigyelnek a diákokra, mint azt Londonban tették. Ott, szinte gyerekjáték volt a kimenetel, és, ahogy már mondtam, egy hónapon belül küldték a levelet, hogy nem tartózkodok az iskola területén. Micsoda észrevétel, ugye? Hát, szerintem itt pár napra rá már folyna a "körözés" utánam, és, hogyha megtalálnának, az se biztos, hogy képesek lennének visszavenni. Sokkal inkább tartom ésszerű megoldásnak azt, hogy szó nélkül csapnának ki, én pedig mehetnék Isten hírével. És, anyámék már biztos nem fáradoznának azzal, hogy elvisznek egy újabb iskolába felvételiztetni, hiszen mért tennék? Nagyon jól tudják, hogy képes lennék még a börtönből is kiszökni, feltéve, hogyha oda kerülnék. Szerintük már nem kell hozzá sok, hogy ott végezzem, na de, azért nem vagyok annyira rossz előéletű, hogy oda kéne jutnom. Jó, voltak konfliktusaim nem is egyszer, de egyik se vont maga után hasonló következményt, mint a börtön. Simán hazaengedtek, persze anyámék jóvoltából... talán, ezek után kezet kéne csókolnom nekik minden egyes alkalommal? Lehet, hogy ők erre számítottak, de én csak elintéztem egy sima "kösz"-el, és mentem a dolgomra. Hát, hogyha kénytelenek engem is emberszámba venni, akkor ne várják el tőlem, hogy én szorgos kisbocsként fogok utánuk járkálni. Hmm... jó vicc. És, a szeretetüket ők is csak úgy tudják kinyilvánítani, hogy ordítanak, mint a fába szorult féreg, és minden előjel nélkül bevágnak egy iskolába. Jó, mi? Tudom, sok varázsló tanonc örülne neki, hogyha ilyen neves iskolába járhatna, ami nekem is megadatott. De, én ezt kicsit se így fogom fel. Nekem ez -hogyha már eddig erről beszéltünk-, maga a börtön. Csak egy adott pontig mehetsz el, szinte csak akkor ehetsz, amikor az meg van határozva, akkor még aludni, amikor a takarodó van, utána már nem mehetsz ki, és a többi, és a többi... Na de, hogyha már a kimenetelről van szó, akkor ismét bevetem magam a sulit megkörnyékező helyszínek világába. Sok van még közülük, amiket nem sikerült megismernem, így tökéletes az idő arra, hogy ezt megtegyem. Felöltöm magamra a jól megszokott, fekete ruházatomat, majd nagy lendülettel hagyom el a szobát, és az épületet. Fogalmam sincs, hogy merre menjek, így inkább az érzékeimre hagyatkozok. Menet közben többször hátrafordulok leellenőrözni, hogy milyen messze vagyok az iskolától. És, akkor tűnik már igazán távolinak a hely, amikor a fák kitakarják a rálátást. Így, megrántva a vállamat fordulok előre, és, mondhatni az erdő legnagyobb fájába botlok. Zsebre vágom a kezem, miközben végigpillantok rajta, de a tekintetem megakad egy felfelé vezető létra féleségen. Nem is kell ennél több, rögtön odamegyek, majd felmászva azon egy rozoga faházban találom magam. Hát, nem számítottam a mai nap ilyen helyszínre, de, hogyha már itt vagyok, csak nem fordulhatok vissza...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mit ne mondjak, most is igazán hívogatók a kinti helyszínek, melyek, ugye még nem tudtam felfedezni. Biztos akad még néhány olyan, amit nem láttam. Sőt... mivel még Bogolyfalvát se fedeztem fel teljes mértékben, ugye a vasútállomáson kívül, és még az iskolát körülölelő helyszínek se teljesen tiszták, bőven akad még olyan, amit meg kell néznem. Természetesen nincs parancsba adva, de én szeretem tudni, hogy milyen helyen is vagyok pontosan. Csak nem élhetek úgy, hogy nem tudom, milyen izgalmakat rejtegetnek a különféle helyszínek. Hiszen, mivel egy varázslókkal tarkított helyen vagyunk, bőven akadnak itt érdekes, és, akár veszélyes dolgok, amik a magasba emelik az ember adrenalin szintjét. Na igen, talán ez az egy ok, amiért, mondhatni szeretek itt lenni. Akadnak olyan helyek, amik felkeltették az érdeklődésemet, és, hogyha unalmas óráimban eszembe jutnak ezek, akkor könnyű szerrel oda tudok menni, és elütni ezt az időt. Csak, ugye egy gond van. Hogy pont vizsgaidőszakban írattak be anyámék -ezért örök hála nekik-, és bele kéne vetnem magamat a tanulásba, hogy jó eredményeket érjek el. Ez így mind szép, és jó. De, szerintem még az is tudja, aki nem ismer, hogy én nem az a diák vagyok, aki önszántából képes lenne leülni egy tankönyvvel, bemagolni azt, majd száz százalékos tudással megáldva üljek be egy tanterembe, és írjak meg egy komplett vizsgalapot. Nem rám vallana, de nagyon nem. Úgyhogy, szerintem húzom még egy évig a dolgot, és majd, talán akkor rászánom magam a tanulásra, hogy, még csak véletlen se ragadjak meg örök életemre elsősként. Amúgy is, elég gáz az, hogy tizenhét évesen az elsőben dekkolok, de mentségemre szóljon, hogy már máshol bőven elvégeztem ezt a szintet. Így, nem lehet nagy akadály ez se, mivel, valamennyi anyagot képes voltam megjegyezni az előző iskolából, csak fel kell eleveníteni őket. Ami, ugye nem egy perc. Konkrétan újra kéne olvasnom az egész tankönyvet, hogy valamennyi meg is maradjon belőle. Na, de az én fejem olyan, hogy az egyik fülemen be megy a tudás, a másikon pedig ki. Sokan vannak még így ezzel, ezért nem is érzem magam olyan tudatlan hülye gyereknek. Bár lehet, hogy csak ezzel biztatom magamat, és itt mindenki egy géniusz... ki tudja...
Mikor már nem látom az iskolát, megrántom a vállamat, és irányba fordulok, hogy aztán alaposabban megvizslathassam az előttem álldogáló növényt. Mit ne mondja, igazán terebélyes, nem is csodálkozok azon, hogy pont ennek építettek az ágai közé egy faházat. Vagyis, ez így teljesen nem igaz, mivel nem úgy tudtam elképzelni ezt a helyet, ahol faházak vannak csak, hogy a "gyerekek" jól elszórakozzanak. De, ezek szerint tévedtem, és mégis csak egy abnormális környezetebe keveredtem. Most úgy őszintén, egy tizenéves gárdának minek kéne faház? Na, a lényeg, hogyha már itt van előttem, akkor rászánom magamat, hogy megnézzem. Talán félreértettem a dolgokat, és nem egy nyolc éveseknek álló iskolás csoportnak építették ezt. Így, felmászva a lépcsőn tekintek körbe, hogy megállapítsam, igazán takaros kis helyre tévedtem. Végül maradásra késztet a hely, így helyet foglalok egy babzsákfotelban, hogy hosszas töprengésbe kezdve, értetlen ábrázattal meredjek magam elé. De hát, akármennyire is szerettem volna egyedül lenni, megint társaságom akad. Felpillantok, mikor meghallom a hangot, majd halvány mosolyt kényszerítek az arcomra. Nem szokásom, így fogalmam sincs, hogy ez mennyire hat reálisan. Na meg, ezért érezze magát megtisztelve.
- Szia. Nem, nem zavarsz. -felelem goromba hangnemben, és a mosoly is, rögtön lefagy az arcomról. Sóhajtva kulcsolom össze a kezemet mellkasom előtt, majd csak nézek ki a fejemből, továbbra is a gondolataimba mélyedve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Mikor már a kastélytól nem messze sétálgatok, szinte minden tizedik lépésnél visszapillantok az épületre. Néha felötlik bennem az a kérdés, hogy tényleg el akarom-e hagyni a négy falat. Persze, a válasz mindig igen, de azért, lássuk be, az ember néha szeret csak úgy ülni az ágyán, és bambán nézni ki a fejéből. Na, de én addig nem nyughatok, amíg fel nem fedezem az iskola környékét. Túlzottan hajt a kíváncsiság ahhoz, hogy én most leüljek, és, netalán tán elővegyem a gitáromat, hogy lefogjak pár akkordot, és húzzam le ujjamat a húrokon. Mivel, itt létem alatt nem sokszor vettem ki a tokjából, körülbelül kétszer. És, ez éppen elég idő ahhoz, hogy kimenjenek az ujjamból a fogások, és szerencsétlenkedjek vele még egy évig. Tapasztaltam már ilyet, amikor nem otthon töltöttem, úgy egy hónapot, és ott, ahol éppen tébláboltam, nem volt egy hangszer se. Aztán, mikor rászántam magam arra, hogy visszakászálódjak anyámék házába, elővettem a húrosomat, és, momentán elfelejtettem a szükséges akkordok felét. Jó, mi..? Na jó, talán annyira mégsem, hiszen be kellett pótolnom a lemaradást, és utána még rá is kellett kontráznom, hogy fejlesszem magam. Természetesen, ahhoz kellett egy adott szám, meg laptop, hogy be tudjam tanulni, de úgy, hogy itt mindenféle elektromos kütyütől megfosztanak minket... konkrétan elzárnak a külvilágtól. És, ugye az ember nem járhat csak úgy ki, ahhoz engedély kell, vagy a kitűzött időpont, amikor azt mondják, hogy most mindenki mehet arra, amerre lát, nem kötik meg, hogy merre. Igaz, hogy ilyen időszakban se szánnám rá magam arra, hogy hazamenjek, és pár napot jópofizzak anyámékkal. Hiszen, ahogy őket ismerem, velük úgyse lehetne. Örülnek neki, hogyha nem láthatnak, és, hogy őszinte legyek, én is hasonlóan vélekedek.
Betérve a lepukkant házikóba, rögtön megtalálom a nekem tökéletesen megfelelő fotelt, mibe belevetem magamat, és csak nézem az egyre halványuló tüzet, ami minden egyes alkalommal próbál nagyobb lángokat kicsikarni magából. Mit ne mondjak, igazán kellemes csak úgy ülni egyedül, nézni ki a fejedből, és csak a gondolataiddal kell foglalkoznom. Nincs társaságod, aki untatna különböző kérdésekkel. Utálok ismerkedni... de marhára. Na de, bőven van elég diák, akik társaságra vágynak, én meg csak nem lehetek olyan bunkó, hogy szó nélkül ott hagyjam őket. Igaz, itt létem alatt a fele társaságomat elhajtottam, hogy társalogjanak mással, mivel én nem vagyok rájuk kíváncsi. Na jó, azért szebb szavakkal kérleltem őket, de ők még így is egy taj parasztnak állítottak be. Fogalmam sincs, hogy mért olyan nagy baj, hogyha egy ember nem szorul rá a beszélgetésre... és, az eddigi nagy csöndet egy nagy dörgés rázza meg, mely a vihar közeledtét jelzi. Ha akarnám se tudnám leplezni, hogy még én is megijedtem tőle. Igaz, hogy nem szokásom, mivel imádom a vihart, az esőt, de egy hirtelen jövő dörrenés még engem is képes kizakkantani a normál állapotomból. És, meg is történik az a pillanat, amitől eddig is irtóztam. Egy lány lép be az ajtó, bőrig ázva a macskájával egyetemben. A cirmosnak nem is kell több, rögtön befekszik a tűz, elé én pedig feltápászkodok, hogy, körülbelül egy magasságba legyek a lánnyal. Na jó, így is harminc centi választ el minket, de, szerencsére az én javamra.
- Na igen, azt még a vak is látja, hogy idősebb vagyok nálad, de ez nem feltétlen jelenti azt, hogy prefektus is vagyok. És jól csalódtál, én is elsős vagyok. Tudom, meglepő, de a másik iskolámból eltanácsoltak, miután elszöktem. Így, kénytelen voltam itt újra kezdeni a tanulmányaimat. -felelem széles mosollyal az arcomon, de arra nem adok választ, hogy melyik ház tagja is vagyok. Merem feltételezni, hogy, miután már több szót váltottunk, rá fog jönni, hogy melyik csapatot erősítem. Na, meg nem sokan néznék ki belőlem, hogy navinés, esetleg levitás vagyok. Sokkal inkább hajazok az eridonosokra, de azért feltűnő, hogy a rellon az én házam. Ez kétség kívül így van. Igaz, a kalandvágy inkább a piros ház jellemzője, és, hogyha nagyon akarok, én is tudok bohókásan viselkedni, mint a kis piroskák. Csak, ugye az a baj, hogy az nem az én stílusom. Hogyha pedig mégis megteszem ezt a kivételt, akkor azt is a magam bunkó modorával teszem.
- Hát, szerintem akkor süllyedhetsz is. Vagy, ahogy említetted, felőlem meg is fagyhatsz, amelyiket jobban szeretnéd. -válaszolom immáron feltárva előtte kilétemet. Na igen, elég feltűnő a bőrig ázott ruhája a vizes haja, és még a macskája szőrzete is erre következtet. Na, de, hogy megmutassam, én is tudok kedves lenni, megállapodik a tekintetem a szekrényen, melyet fel is tárok, és egy pokróc után kezdek kutatni. Annak legmélyebb zugában rá is találok egyre, melyet kirázok, és ez után a lány felé nyújtom. Persze, neki is lehetne annyi sütnivalója, hogy ő is leül a kandalló elé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mikor kellőképp kielemzem azt, hogy mért pont vizsgaidőszakban írattak be, amikor már nincs lehetőségem arra, hogy nekiálljak tanulni, elindulok a jó Isten tudja, hogy hova. Hogy őszinte legyek, szerintem erre a kérdésre még anyámék se tudnák a választ. Bár, szinte száz százalékig biztos vagyok abban, hogy minél előbb meg akartak tőlem szabadulni. Hiszen, alig egy hónapja, hogy itt vagyunk, és rá egy hétre már itt vártam a csodára, és gondolkoztam azon, hogy hogy a fenébe fogok innen kikerülni. Mivel, erre még mindig nem tudom a választ, pedig igazán kíváncsi lennék rá, hogy itt mikor vennék észre a hiányomat. Nyilván hamarabb feltűnne az embereknek, mint Londonban. Ott, mivel két személyesek voltak a szobák, és nekem nem volt szobatársam, senki nem tudott szólni. A tanároknak biztos akkor kezdett sántítani a dolog, amikor már egy hónapja nem jártam be órákra. Hát, fogalmam sincs, hogy addig mit gondoltak, hogy hol vagyok. Mivel, ilyenkor szokás bemenni abba a szobába, és megnézni, hogy ott van-e még az a személy. És ezt ők csak egy hónap után tudták megtenni? Mit ne mondjak, igazán gyors a reagálási idejük. Hát még anyáméknak. Szerintem ők csak vártak arra, hogy majd mikor jövök haza, eszük ágában se lett volna nekiindulni, és felkeresni engem a baráti körömnél. Pedig aztán, lássuk be, igazán nem lett volna nagy fáradtság, hiszen a személyiségemből kiindulva, egyáltalán nem rendelkezek annyi baráttal. Maximum ötöt nevezhettem ennek, és, mivel anyámék tudták is, hogy kik azok, és, hogy hol laknak, oda tudtak volna menni. De nem tették. És még csodálkoznak, hogy én is mért teszek rájuk, ugye? Hát, ezek után igazán magukba nézhetnének, és elgondolkozhatnának, hogy hogy is kéne a saját, hús vér gyerekükkel bánni. Még mindig reménykedek benne, hogy egyszer benő a fejük lágya, és normálisan fognak velem viselkedni. Addig, pedig ne is számítsanak rá, hogy én bármikor is meg fogok fordulni az ő házukban. Tudom, hogy amúgy se látnának szívesen, úgyhogy inkább meg se kockáztatom. Jobb lesz úgy nekik is, meg nekem is, hogyha inkább nem foglalkozunk egymással. És, hogyha ők ezt nem vallják be, de biztos vagyok benne, hogy ők is így éreznek.
Mikor már nagyban az erdőben járkálok, még egyszer utoljára visszapillantok az iskola felé, de már csak a földből kimagasló fákat látom. Ezzel meg, ugye nem tudok mit kezdeni, így csak megrántom a vállamat, és felpillantok az előttem elhelyezkedő, szerintem az erdő legmagasabb fájára. És, rögtön szemet szúr a faház, melyre kicsit vonakodva, de felmászok. Alaposan körbetekintek, majd megállapodok egy babzsák fotelnél, és csak nézek ki a fejemből... körülbelül öt percig. Utána már jön is a társaságom, akire, ugyan nem számítottam, de csak nem küldhetem el. Miután illedelmesen megkérdezi, hogy zavar-e, a válaszom egy határozott nem. Hiszen, nem szabhatom meg másoknak, hogy itt lehetnek-e, avagy nem. És, ezt követően mind a ketten elmélyedünk abban, amit éppenséggel csinálunk. Ő rajzolgat, én meg meredten nézek a távolba, és folytatom az előbbi gondolatmenetemet. És, ezt az állapotot a lány hangja töri meg, én meg nagyokat pislogva pillantok rá, míg felfogom, hogy mit is kérdezett tőlem.
- Ja... igen, ahogy mondod. De, nekem fogalmam sincs, hogy te melyik ház tagja vagy. -felelem, és, ezzel egy rejtett kérdést is felteszek neki. Remélem érti a célzást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Miután kényelmesen elhelyezkedek a fotelban, a tűzbe meredve pörgetem agykerekeimet az iménti témán. Mondjuk, talán már túl kéne lépnem azon, hogy anyámék milyen stílussal vannak megáldva, de, amikor már elfelejteném ezeket, mindig eszembe jutnak, hogy hogy is bántak velem. Komolyan mondom, mint egy koszos ronggyal. Nem veszik észre, hogyha nem kell nekik, de, amikor a szükségét vennék, és nem találják, már ordítanak. Most úgy őszintén, egy gyerek ilyen bánásmódot érdemel? Mit ártottam én nekik? Erre még soha nem sikerült rájönnöm. Talán már azzal is bajuk van, hogy létezek. Biztos elrontottam az illúziókat, amikor kiderült, hogy anyám terhes. Mivel, mondhatni elég fiatalok voltak a szülőséghez, és így elrontottam a bulizásukat, a szórakozás lehetőségét is megfosztottam tőlük. Ilyenkor teszem fel azt a kérdést, hogy mért nem adtak akkor örökbe? Ők tovább folytathatták volna lázadó életvitelüket, én pedig egy szerető családhoz kerültem volna, ahol éreztették volna velem, hogy kellek nekik. De így, hogy egy önimádó párt tudhatok szüleimnek, már kevésbé fényes a helyzet. Pedig, sokan úgy vannak vele, hogyha az őseikre gondolnak, akkor két aranyos, szerethető személy jut eszükbe, akik úszkálnak a boldogságban. Na, de hogyha én akarok rájuk gondolni, nekem csak egy bunkó pár jut eszembe, akik utálják a kölyküket, és csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. Hát igen, hogyha tehetném, már rég szereztem volna állást, hogy el tudjam magamat tartani, és nem az ő pénzükön kéne élősködnöm. Na meg, nem valószínű, hogy ebben az iskolában lennék, sokkal inkább Amerikában... Las Vegas, esetleg Los Angeles. Ott aztán osztogatják az állásokat kiló számra. De itt az ember örülhet, hogyha utcasöprőnek, esetleg kukásnak felveszik. Bár, már azoknak is diploma kell... A dörgést követően mély lélegzetvételek közepette pillantok az ajtóra, amin egy lány, és annak macskája lépnek be, és fagyoskodva kémlelnek körbe- körbe. Mikor aztán a lány szeme megakad rajtam, halványan rámosolygok, majd felpattanok, így szemtől szembe állva vele. Na jó, azért az a jó néhány centi megakadályozza ezt, de még mindig illedelmesebb így, mintsem, hogy én üljek, ő pedig ácsingózzon. De én, minden esetre jól szórakozok azon, hogy prefektusnak tart. Kíváncsi lennék, hogy hányan gondoltak már erre. De, a sok bunkózást követően bebizonyítom neki, hogy tudok normálisan is viselkedni, ezért az egyik szekrényből előhalászok egy pokrócot, és, hogy fokozzam ezt a kedvességet, ki is rázom azt, és átnyújtom a lánynak. Minden esetre egy "köszi" jól esett volna, de, ezek szerint túl sokat vártam. Nem tudom...
- Nos, a kedves azért túlzás... Desmond Hill. De inkább csak Des. -felelem halvány mosollyal az arcomon, miközben kezet rázok vele, majd helyet foglalok a mellette elhelyezkedő fotelben. Ismét rabul ejt a tűz táncolása, de, nem tart sokáig ez az állapot, mivel a lány hangja elnyomja a tűz ropogásának kellemes hangját. Nagyokat pislogva pillantok rá, majd tekintetem átvándorol a macskára. Végigsimítok az állat fején, majd visszarántom a kezemet a karfára, és csak bólintok egyet a nevére. Éjfél... találó név.
- Hmm... te is elsős vagy, ugye? -teszem fel a kérdést, egy pillanatra rá pillantva, de tekintetemet ismét a lángokra irányítom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Halvány mosollyal nyugtázom azt, hogy, amikor ismét ellenőrizném, milyen távol vagyok már az iskolától, már nem látom annak körvonalát, csak a kicsúcsosodó torony kis részét. Mondhatni örülök ennek a "hírnek", hiszen így kevesebb esély van arra, hogy társaságom akad. Na de, hogyha mégis megadatik ez a csoda, természetesen nem szándékozok elküldeni a tagot, mivel ehhez még nekem sincs jogom. Pedig, szívem szerint néha elküldeném a fenébe azt az embert, aki megzavar, de, türköztetnem kell magamat, hogy ne utáltassam meg magam minden második emberrel. Elég, hogyha a "baráti köröm" fele a pokolba kíván, a másik felével meg tudok váltani néhány szót. Találkoztam már olyannal, aki, amint már említettem, a pokol legmélyebb bugyrába kíván, hogy ott gangeljek az Ördöggel. Hm... belegondolva, talán nem is lenne olyan rossz. Olyan sok rossz dolgot sikerült már átélnem az évek során, drága szüleimnek hála, hogy, szerintem az már meg se kottyanna. Na meg, ezt a helyet, ezt a hatást csak akkor tudnám elérni, hogyha rászoknék a hallucinogén szerekre, és egy nap többször juttatnám be azt a szervezetembe. Sokan ilyenkor a felhők fölött járnak, és angyalokkal kántálnak. Szerintem, engem jobban vonzana a pokol, mintsem a menny, ahol minden fehérben pompázik, és mindenki szeret mindenkit. Én, úgymond kénytelen vagyok szeretni, ezt is, ugye annak a tökéletes neveltetésnek tudhatom be, aminek részese voltam. Igaz, hogy az kicsit durva szó, hogy nem tudok szeretni, de, néha igazán így érzem. Egy ember se áll annyira közel hozzám, hogy azért képes lennék, netalán tán a világ másik végére is elmenni, hogyha parancsba lenne adva. Maximum, hogyha magamat kéne valakitől, vagy valamitől megadni. Akkor szó nélkül nekivágnék. Na de, hogy egy másik embert mentsek meg vele? Az már tabu téma... kénytelen lennék rá. Addig oké, amíg én jó helyen vagyok, és jól érzem magam. De, hogy másokon segítsek... na, az nem rám vallana. Jó, nyilván én is feltudnék néhány kivételes személyt felsorolni akiért talán, ismétlem talán képes lennék valamit megtenni. De, maximum ez két személy lehet, akik már tettek értem hasonlót.
Ezt a gondolatmenetemet már az egyik babzsákfotelben ülve folytatnom. Mit ne mondjak, aláértékeltem ezt a helyet. Igaz, hogy még mindig furcsának tartom, hogy tizenéveseknek lett kitalálva egy ilyen hely, de, mivel tizenhét éves létemre én is itt ülök, ezért nem lehetne kivetésem. Addig jó, amíg egy embernek van egy olyan helye, ami tetszik neki, és "biztonságban érezheti magát". Igaz, itt az iskola minden egyes pontján biztonságban tudhatjuk magunkat, de azért mégis van az embereknek egy adott hely, ahol a biztonsági fokozat száma jócskán megugrik. Belegondolva, talán több időt is eltölthetek majd itt. Hiszen, minden kritériumnak megfelel. Elég elhagyatottnak tűnik, hiszen a babzsákfotelek se maiak, sokkal inkább tűnik tíz évesnek a hely. A lécek is kezdenek korhadni, ezért van egy tipikus, nyikorgó, és egyben recsegő hangja az "épületnek". Így, fent áll annak a veszélye, hogy pár év múlva ez a hely már sehol nem lesz, maximum a darabkái a földön heverve, szétszórva a fa törzse körül. De, addig kell kihasználni minden pillanatot, amit itt tölthetünk, nem de? És, rajtam kívül mások is ki szeretnék élvezni ezt. Személy szerint az a lány, aki felteszi nekem azt a bűvös kérdést, hogy rellonos vagyok-e. Na, ő az egyetlen ember eddig, aki meg tudta ezt mondani. Talán látott már a rellon ház körül ólálkodni, vagy, csak annyira lerí rólam, hogy ezt már kapásból meg tudják mondani.
- Desmond. De, csak simán Des. -felelem halvány mosolyt erőltetve az arcomra. Mint, ahogy azt már mondtam, nem szokásom a mosolygás, és biztos nem fogok belőle rendszert csinálni. Na, de az emberek sokkal inkább beszélgetnek egy csábos mosolyú személlyel, mintsem egy goromba, önimádó személlyel.
- Hm... mindenki azt hiszi, hogy prefektus vagyok... de tájékoztatlak, attól még elég messze állok. Elsős vagyok. Meglepő, mi? -válaszolok, majd a mondandóm végére abból a halvány mosolyból, amit erőltettem, egy széles, magabiztos vigyor alakul ki. Na igen, megmondom az őszintét, szívesebben erősíteném már azoknak a táborát, de be kell látnom, hogy attól még olyan messze állok, mint a földtől az égbolt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Amikor már a lány, és annak macskája a vadőrlak belsejében tudják magukat, halvány mosollyal az arcomon várom ki azt, hogy végre felfigyeljen rám. Természetesen, a macskától nem is vártam másra, csak arra, hogy befekszik a kandalló elé, és ott pihentetve magát várja, hogy a bőrig ázott bundáját átjárja a meleg. Na jó, ez kicsit hülyén hangzott, hiszen egy idegen macskának nem szokás körbeugrálnia egy számára ismeretlen embert. Sokkal inkább megtartja a tisztes távot, és, hogyha az ember közeledni próbál felé, akkor vagy visszautasítja annak empátiáját, vagy megadja magát, és dorombolni kezd, jelezve, hogy megsimogathatja. És az ezt követő események is két esélyesek. Volt már dolgom olyan jószággal, aki megengedte, hogy a közelébe férkőzzek, aztán rám akaszkodott, mint egy pióca, és addig nem engedett, amíg ki nem buggyant a vérem az ő okozta sebhelyekből. Nem véletlen, hogy utána nem ápoltunk valami jó kapcsolatot. De, a jól nevelt állatok nem támadnak csak úgy rá minden előjel nélkül az emberre, és nem akarják a vérét ontani. Szóval, ennek a kis dögnek is ajánlom, hogy igazán jó macska legyen, és ne akarjon az életemre törni. Akkor aztán számíthat rá, hogy itt kő kövön nem marad. Na, meg én is esélyesnek tartom azt, hogy a gazdája megutál, és addig fog kergetni, amíg el nem érem azt a bizonyos távot, amikor már elég messze járok a macskájától. Mivel, ilyenek a macska tartók. Agyonbabusgatják azt a szőrös kis jószágot, és, hogyha valaki egy rossz szót is szól hozzá, vagy róla a gazdájának, akkor annak a személynek jobb, hogyha gyors a lába, és a lehető legmesszebb tartózkodik tőlük. Ezért is részesítem előnyben a kutyásokat. Eleve, maga az állat szimpatikusabb, nem olyan öntelt, mint a macska. Az csak annyira értékeli a gazdáját, hogy megetesse, aztán megy Isten hírével. Bezzeg a kutya olyan mértékű szeretetet tud nyújtani, ami meghaladja még az emberekét is. Talán nem csoda, hogy a kutyákat tartják az ember legjobb barátjának.
Mit ne mondjak, igazán vicces az, hogy a sok társával egyetemben ő is prefektusnak tart engem. Biztos nem véletlen... És, miután átnyújtom a lánynak a pokrócot, leülök a mellette elhelyezkedő fotelba, és szüntelenül meredek a tűzre. Annyira szakítom meg azt a műveletet, amíg bemutatkozok neki, és megsimogatom a macskáját, majd ismét a tűzre pillantok, de a néma csöndet megtöröm egy igazán egyszerű kérdéssel, amire rögtön meg is kapom a választ.
- Persze, hiszen nem titok... elég furcsa neveltetésben részesültem, nem tiszteltem semmilyen helyet, embert, és a többi. Ezért, az iskolával is tele lett a hócipőm már két hét után, és, mivel a Londoni iskolákban nem követték annyira figyelemmel a diákokat, nem volt nehéz távozni onnan. Ezt két iskolával csináltam végig, most ez a harmadik. Hogy őszinte legyek, itt is fontolgattam a szökés lehetőségét. -adok választ a kérdésére, miközben tekintetemet néha rá, olykor pedig az előttünk lobogó tűzre irányítom. Na, de így, hogy elárultam neki, hogy innen is szökni akarok, lesz, aki elmondja majd a dirinek. Király...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mit ne mondjak, igazán jól tettem, hogy felmásztam ide. Hangulatos kis hely, leszámítva azt, hogy rettegnem kéne, amiért minden egyes nagyobb széllökésnél elkezdnek nyikorogni a csavarok, és a rozoga deszkák. Csak, az a helyzet, hogy ez nem tud annyira megrémíteni, hogy sikítozva hagyjam el a helyet. Sőt, hogy az igazat mondjam, szinte meg is nyugtat a recsegés, és a nyikorgás. Tudom, furcsa vagyok, mondták már jó páran. Sose tartoztam a tömegbe, sokkal inkább kitűntem közülük a furcsa ízlésemmel, viselkedésemmel, és, hogy őszinte legyek, a külsőmmel is. Mivel, szerintem mindenki megmondja, hogy igazán jó géneket örököltem. De ez csak kinézet terén. Igaz, hogy a viselkedésem is nagyban megegyezik a szüleimével, de ezt én már kevésbé nevezném jónak. Hiszen, senki sincsen oda a mogorva, nem törődöm, és mindezek mellett még bunkó srácoknak. Igaz, hogy ezt ellensúlyozza a külsőm, így még ki tudok jönni egy közepesre. Bezzeg, hogyha egyfolytában mosolyognék, mindennek csak a jó oldalát nézném, és mindenkivel jó pofiznék, akkor nem ijeszteném el a hölgyeket. Csak, az a gáz, hogy az már nem én lennék. És amúgy is, ki akarna maga mellé egy olyan személyt, aki nem magát adja? Inkább szeressen valaki azért, amilyen vagyok, és ne azért, amilyen nem. Mivel, akkor igazán nagy csalódás lennék a számára, amikor felfedném igazi kilétem. És ugye, a személyiségemhez az is hozzájárul, hogy nem igen örülök a társaságnak. Mások széles mosollyal üdvözlik azt, aki rászánja magát arra, hogy társalogjanak, de én mogorván köszönök, olykor csak simán lelépek, vagy én üldözöm el azt, aki megkörnyékez. Ez, természetesen csak akkor van, hogyha nem akarok lemondani arról a helyről, ahol már régóta ücsörgök. De azt a lánykát, aki most libbent be ide, nincs szívem elzavarni. Meglehetősen jó kedve van, persze fogalmam sincs, hogy mért, de annyira még én is empatikus vagyok, hogy képes vagyok meghozni ilyesféle áldozatokat. Így, határozott nemmel válaszolok a kérdésére, és, mikor leül elém, mintha továbbra is egyedül lennék, csak meredek kifelé. Aztán, mikor felteszi a kérdést, hogy rellonos vagyok-e, eltelik egy ideig, mire felfogom, pontosan mit is kérdezett. Nem azért mert annyira hülye lennék, hanem, csak annyit értettem az egész kérdéséből, hogy "rellonos". Így, merem feltételezni, hogy a kérdés az volt, hogy a sárkányok táborát erősítem-e, így esetlenül, de válaszolok a kérdésére. Persze, egy rejtett kérdést is felteszek, mire választ is kapok. Hát, a folytonos mosolygásból, és a jókedvből és eridonosra tippeltem volna. Hát, ezek szerint tévedtek a megérzéseim. De, az ismét mosolyt csal az arcomra, hogy ő is, sokakkal egyetemben prefektusnak tart. Na igen, lehetnek nálam fiatalabbak is prefektus, de akkor blokkolnak le igazán, amikor közlöm, hogy elsős vagyok. De, ő ez alól kivétel.
- Hát, az könnyen meglehet. De hidd el, akadnak nálam is fiatalabb prefektusok. -felelem már csak egy halvány mosollyal figyelve őt. De azért, mondhatni jól is esik, hogy már kinézek belőlem, hogy ilyen nagy ranggal vagyok megáldva. Pedig, mint ahogy már mondtam, elég messze állok én attól.
- Nagyjából... három hete. De lehet, hogy már megvan az egy hónap. -válaszolom megrántva a vállamat. Nem tartom számon, a lényeg, hogy itt vagyok, nem? Amikor ismét firkálni kezd a füzetébe, halványan elmosolyodok, és próbálok "ágaskodni", hogy meglessem, pontosan mi is az.
- Mit rajzolsz? -teszem fel a kérdést, mikor már lemondok arról, hogy én valaha az életben ellátok innen odáig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Mikor sikeresen megtárgyaljuk ezt a prefektus, nem prefektus, és a háztárs témát, rászánom magamat, hogy előhalásszak a lánynak egy pokrócot. Nem vagyok teljesen biztos benne, de nagyon úgy jött le a dolog, mintha eddig is arra várt volna, hogy majd én rohanok, és megmentem a megfázástól. Hogyha nem erre várt, akkor már rég elindult volna, hogy valamilyen takaró, esetleg törülközőféle után kutasson. Biztos tesztelte, hogy vagyok-e annyira udvarias, és jólelkű, hogy amikor feltűnik, mennyire fázik, akkor lélekszakadva rohanok takaróért. Jobb esetben nem tettem volna ezt, de a bunkózásomat követően a rólam alkotott véleményét fel kellett tornásznom egy normálisra. Mivel, merem feltételezni, hogy ő se szereti, hogyha egy nővel úgy beszélnek, mint egy utolsó paraszttal. Így, szerintem egyáltalán nem alkotott rólam jó véleményt, és, ezzel az iszonyat kedves megnyilvánulással bebizonyítottam neki, hogy tudok jó lenni. Feltéve, ha akarok... Nem véletlen, hogy akkor a rellon házba osztottak, nem? Mivel, nem vagyunk csapatjátékosok, én soha nem is voltam, és nem is leszek. Kisebb koromban igazi "cuncimókus" voltam, imádtak a felnőttek, mindig mondogatták, hogy milyen jó, szófogadó gyerekkel vannak megáldva anyámék. Igen, körülbelül tíz éves koromig hallgattam rájuk, mivel, akkor még valamire tartottam is őket. De, ez az évek során alábbhagyott, és, elértem azt a szintet, ahol most is tartok. Egyáltalán nem tartom őket tisztességes szülőnek, de még csak embernek se. Hogyha azok lennének, akkor ugye utána jártak volna a dolgokat, és, miután a második iskolámból is kicsaptak, nem várták volna meg, amíg hazamegyek, és akkor vésik a fejembe, hogy ilyet nem tehetek. Az a kis szikrányi becsület, amit éreztem irántuk, akkor égett ki. És igaz, hogy a szüleim, de már elérték azt a szintet, hogy ne így tekintsek rájuk, hanem, mint egy rossz szomszédra, aki minden áron meg akarja keseríteni az életemet. Mintha, legalábbis nem az ő gyerekük lennék, hanem, csak úgy ide lettem volna. És ilyenkor szoktak jönni a megvető pillantások, és a beszólások, hogy ilyet még se mondhatsz, mivel csak a szüleid. Igen, azok, de ők se tartanak engem semmire, és egyfolytában azt hajtogatják, hogy utcaseprőnek se lennék jó, maximum börtöntölteléknek. Persze azt is megkaptam, hogy törekedjek erre, mivel, hogyha elértem a húsz éves kort, akkor ők biztos, hogy nem fognak eltartani. És, az a legelborzasztóbb, hogy ők ezt komolyan is gondolták. Másokkal ellentétben, én csak álmodozni tudtam arról, hogy milyen lehet egy normális családi környezetben élni. Akkor lehet, hogy még mindig a Londoni iskolámban lennék, és talán már negyedikesként. Nem pedig itt Magyarországon, a harmadik iskolámban, mint elsős. Azért, mégis jobb életem lenne úgy, nem de? És, ezt az ő tudtára is hozom, hogy ez már a harmadik iskolám, ahonnan szintén megszeretnék szökni.
- Hát, egyelőre még tesztelgetem, hátha maradásra tudnak bírni. Igaz, hogy tervem már van a szökésre, de adok a sulinak egy második esélyt. Az mindenkinek kijár, nem? És hidd el, egy szóval nem fogom megemlíteni, hogy itt vagy. Szerintem nincs is megtiltva... különben, be lenne zárva az ajtó, hogy még csak véletlen se tudjunk bejutni. -fejtem ki a véleményemet a helyről, miközben alaposan szemügyre veszem a berendezést. Igaz, hogy már megcsodáltam, és meg is állapítottam, hogy kis takaros hely ahhoz képest, hogy, szerintem már pár éve nem vették hasznát.
- Ahogy mondod. -felelem halvány mosollyal az arcomon, majd tekintetemet a macskára irányítom, aki hűségesen fekszik gazdája mellett. Na igen, ez az, amiben nekem soha nem volt részem, mivel akárhogy is könyörögtem egy háziállat után, soha nem kaptam. Maximum a szobámban lévő pókokkal tudtam hülyéskedni, esetleg a barátaim kutyájával, esetleg macskájával bohóckodni. De a számomra elrendelt állat, az tabu téma volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Mikor megérkezik a "várva várt" társaságom, sóhajtva veszem tudomásul, hogy a terv, miszerint most egyedül lehetek, és gondolkozhatok az élet nagy dolgain, csődbe mondott. De, nem áll szándékomban ettől még sarkon fordulni, mivel én voltam itt előbb. Jó ez, tudom, hogy gyerekesen hangzik, de én csak egy tényt közöltem, nem de? Na, de ahhoz sincs bátorságom, hogy őt zavarjam el innen. Bár... ez így nem teljesen igaz, hiszen nem kell nagyobb indok ahhoz, de látva, hogy milyen jó kedve van, azt ugyan nem tudom, hogy mért, ezért nem akarom leszólni, hogy ugyan menj már innen. És, persze nem biztos, hogy meg is tette volna a kérésemet. Hogyha egy férfi társra leltem volna, neki akkor is megmondtam volna magamét, ha jó kedve van, ha nem. És, hogyha ezért képes lett volna megütni? Hát csinálja. De nem biztos, hogy ő került volna ki győztesként. Mivel, én szó nélkül visszaütök, nem pedig fülemet farkamat behúzva araszolok odébb, és mély bocsánatkérésekbe süllyedek. Neeem... könyörtelenül esnék neki a partneremnek, mint, ahogy azt Londonban is csináltam. Igaz, hogy jó sok eseteben én provokáltam a srácot, mivel már hiányzott a bunyó. Ha fiatalabb volt, ha nem, megkapta a magáért. Nem kivételeztem. És, az már mellékes, hogy az idősebbek közül néhányan felém kerekedtek, és én lettem a vesztes fél, de megtanultam veszíteni is, sok társammal ellentétben. Na, de visszakanyarodva az eredeti témához... nem valami biztató mosoly közepette üdvözlöm a lányt, majd, mintha mi se történt volna bámulok ki a fejemből. Nem teliek bele sok időbe, mikor meghallom a hangját, de a teljes mondatot nem tudom felfogni. Csak egy szót tudtam felfogni, de ez bőven elég volt ahhoz, hogy kreáljak abból egy kérdést, ami, merem feltételezni, az ő száját is elhagyta. Na, ő volt az első ember idáig, aki kapásból meg tudta mondani, hogy melyik ház tagja is vagyok. Igaz, hogy én rosszra tippeltem őt illetően, mivel egyfolytában mosolyra van húzva a szája, ami arra enged következtetni, hogy az illető eridonos. A levitásokat eddig úgy sikerült megismernem, hogy visszahúzódok, igazán szókimondóak, és mindenek felett stréberek. Belőle meg, hogy őszinte legyek, nem tudom kinézni, ahogy annyira oda meg vissza lenne a tanulásért. Pedig a levitásokról rögtön ez az első benyomásom. Hát, jó tudni, hogy vannak olyanok, akik kitűnnek a tömegből, és nem mindenki a másikat követő "egyéniség" terén. Na igen, azt sikerült eltalálnia, hogy kis sárkány vagyok, de azt ő is elvétette, hogy prefektus. Mivel, szerintem nem igazán érdemelném ki azt a címet. Pedig milyen jó is lenne... meglenne a hatalmam a diákok felett.
- Tizenhét. És... te? -teszem fel a kérdést összevont szemöldökkel. Hogy mire ez a reakció? Eddig mindig is azon a véleményen voltam, hogy nem szokás ezt megkérdezni egy lánytól, de az még kevesebb intelligenciára következtet, hogyha a hölgy súlyáról faggatózunk. De, most úgy vélem, hogyha ő is megkérdezi, akkor én is vehetem a fáradtságot, és megtehetem ugyan ezt a kedvességet, nem de? Ha mégse, akkor bocsánatot kérek, hátha azzal elérek valamit. De, szerintem sok társammal ellentétben, én fontolóra veszem azt, hogy ezt mennyire illendő megkérdezni egy nőtől.
- Igen, sajnos... úgy gondolom, hogy most felesleges lenne nekiállnom tanulni, hiszen nem tudom, hogy a tanár mit tanított, hagyott-e ki akármilyen leckét, és a többi. Úgyhogy, maradok még egy évet az elsőben, és majd jövőre rászánom magam a tanulásra. És hidd el, ez az én számból nagy szó. -felelem egy mély sóhajjal nyugtázva a tényt, miszerint jobb időpontot nem is tudtak volna kitalálni a beíratásomra. Bár, hogyha még London rászántam volna magam arra, hogy hamarabb a szüleim szeme elé kerüljek, akkor hamarabb utazunk ide, és, talán még tudtam volna kérdezni a tanároktól egy s mást. De így, hogy pont a vizsgaidőszak kezdetekor dugtak be ide, már kevés erre a lehetőség. Végül, megtörve a hosszas csendet, felteszem a kérdést, hogy ugyan mit rajzol ilyen jó kedvvel. A válasz rögtön érkezik is, és a képet, meg annak leírását látva, széles mosolya húzom a szám.
- Hát, nem tudom, hogy mit kell ilyenkor mondani de... gratulálok. Igazán aranyos rajz, ügyes vagy. -válaszolom még mindig széles mosollyal az arcomon. Na igen, nekem csak a zene jutott, én alapból nem értettem a rajzoláshoz. Csodaszámba megy, hogyha képes vagyok normálisan megrajzolni egy pálcikaembert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Kár, pedig már azt hittem, hogy komolyan gondolod.- nevetek fel, hisz jól tudom, hogy Blanka csak viccelt. - Majd megismerkedsz velem- mosolygok a lányra, és komolyan is gondolom, mert nagyon rendes és én szívesen találkoznék még velem, de sajnos ez nem csak rajtam múlik. Majd próbálja megvédeni a pletyka terjesztőjét, de nem találja a szavakat, mondjuk nem is érdekel annyira, se az, hogy ki a terjesztő, se az, hogy hogyan próbálja megvédeni őt.
- Hangos vélemény kinyilvánítás, vagyis kibeszélés a hátam mögött, de nem baj, nem érdekel, hogy ki mit beszél rólam, csak az, hogy mit mondanak rólam, nem szeretném, ha butasággal tömnék az olyan emberek fejét, akik még nem is ismernek engem.- mondom a lánynak, nyugodt hangon, de belül szinte ordítani tudnék annyira bosszant ez az egész dolog. Utálom, ha kibeszélnek a hátam mögött, és az egészben az a bosszantó, hogy olyanok is hallják ezeket, akik nem is ismernek, és ha egyszer mégis találkoznak velem a nevem hallatára egyből ez jut az eszükbe.
- Szeretek ott élni, nagyon szép hely, és nagyon sok barátom él ott. Már gyerekkorom óta élek Londonban, de te csak turista szemmel látod a várost, de én mivel ott élek tudom, hogy mik történnek a városban, amit egy turistának nem nagyon szoktak elmondani, hogy ne vegyék el a kedvét a várostól, de bizony ott se kolbászból fonják a kerítést.- mondom a lánynak, és eszembe jut az a sok negatív illetve pozitív élmény, ami a városban ért. Sajnos ez a pletyka elvette a kedvem mindentől, és félek, ha tovább beszélnénk a pletykáról Blankával, akkor még jobban felhúznám magam, de ezt ő nem tudhatja, de ez a fő oka annak, hogy most elbúcsúzok tőle.
- Nekem sajnos most mennem kell, de örülök, hogy megismertelek, és remélem találkozunk még. Szia!- mosolyogva köszönök el a lánytól, majd elindulok a kastély felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház