Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Túl sok emlék köt ehhez a helyhez, ami pedig még nagyobb gond, hogy nem tudom megítélni rosszak, vagy jók. A helyzet annyira képlékeny, a talaj annyira bizonytalan a lábaim alatt... Fogalmam sincs, hogy hogyan állok most az életemmel, hogy érdemes-e egyáltalán az iskolában maradnom. Belegondolva, lassacskán semmi sem köt ide, még egy év, és végzek a tanulással, Zoé úgyszintén, na meg megvan ő nélkülem is. Így pedig, hogy ő eltűnt, vagy elment, tényleg nincs semmi, ami esetleg maradásra bírna. Túl sok itt az ember, akik nem hagynak nyugalmat, kellene valamilyen változást. És ki tudja, lehet, hogyha magam mögött hagynám a kastélyt és a falut, a környezetváltozás jót tenne.
- Baj? Semmi új... És egyébként sem hiszem, hogy érdekelne - rázom meg lassan, elgondolkodva a fejemet, miközben próbálok néhány alakot kivenni a ködtől homályos távolban. Túlságosan bizonytalan az egész környezet, szinte semmit sem látok. Az egész furcsán hasonló jelenleg az életemhez. A srác talán az egyetlen, akinek a vonásait majdnem teljes mértékben fel tudom fedezni, ő is feltételezem, hogy a közelség miatt. A kérdésével, bár nem mutatom, de meglepett, nem olyannak ismertem, aki nagyon foglalkozna mások kicsinyes problémáival... Vagy egyáltalán másokkal.
- Nem elég rég - vágom rá egy vigyorral, jót derülve a pasi-logikáján... Komolyan, másnak eszébe sem jutna így gondolkozni, hiába is tűnik egyszerűnek. Az éppen elég távoli ismeretségünknek nem ártott ez a néhány hónapnyi, vagy akár évnyi távolság, közelében sem voltunk a barátoknak, vagy akár az ismerősöknek, ahhoz túlontúl különbözőnek hittük magunkat. Talán azok is voltunk.
- Ó, mindig az álmaim közé tartozott, hogy megetessem magamat egy szép, téli estén. - Hangomban hasonló mértékű gúny van, elég elképzelnem őt egy kutyaként, hogy röhejesnek találjam az egész helyzetet. Rellonos, szóval meg sem kellene lepődnöm, hogy el akar innen ijeszteni, mondjuk azt, hogy találkoztam már néhánnyal a fajtájából... egyet belsőségesen is ismertem. Vagy legalábbis ezt hittem, amíg itt nem hagyott, mintha semmi közünk nem lett volna egymáshoz.
- Hallom, újabban liliomtipró vagy. Nem mondták még neked, hogy nem szép dolog a kislányokat zaklatni? - vonom fel szemöldökömet. Bármennyire is távol álltak tőlem az iskolai pletykák, egy ilyet nehéz lett volna nem meghallani, és nem tudomásul venni. Nem tudom, hogy pontosan melyik gyerek volt az áldozat, azt sem, hogy az egészből mennyit szabad elhinni, de valami valóságalapja biztosan volt a szóbeszédnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Keserűen felnevetek a válaszára, ami azt illeti, semmi kedvem megosztani vele a gondjaimat. Egyrészt még Zoénak sem mondtam el, nem volt lehetőségünk a megtárgyalásra, annyira lefoglalja nővéremet a tanársegédi pozíciója, na meg abból, amit hallok, a pasik is. Hetek teltek el, mióta utoljára leültünk, hogy átrágjuk magunkat az életeinken, és már nagyon szükségem lett volna rá. Másrészt pedig... Ha elkezdeném Kornélnak ecsetelni a problémáimat, azzal valahogy furcsán valóssá tenném őket, valós dolgokká, amikkel szembe kell nézni, és túl kell lépni rajtuk. Most pedig még nem éreztem magamat késznek a továbblépésre, ahhoz túlságosan hirtelen kezdődött, és ért véget az egész. Sokkal egyszerűbb volt magamat ringatni a hitben, hogy nincs semmi baj, hiába tudtam, hogy ez hazugság.
- Igen, gondolom... Biztosan neked is gyakran vannak pasigondjaid. - A gúny meglehetősen jó álca a téma terelésére, és a problémák elfedésére. Amúgy sem mondanám kifejezetten pasigondnak, David életével most is biztos voltam benne, hogy nem csak valami kangörcsről van szó, ami miatt hátrahagyta ismételten az iskolát, benne pedig engem. A bizalmam iránta megingott, azt pedig a legnehezebb visszaállítani az eredeti formájába, még, ha vissza is jön. Ami nem úgy nézett ki.
- Lebuktam. - Színpadiasan a szám elé kapom a kezemet, majd egy mosoly kúszik az arcomra. Igazság szerint annyit gondoltam Kornélra, mint az ükanyám unokabátyjára, ami közel egyenlő a nullával. Érintőlegesen ismertük csak egymást, és a nyom, amit bennem hagyott, mondjuk úgy, hogy nem volt éppen maradandó, főleg nem azzal a két szóval, amit talán váltottunk. Volt éppen elég más dolog, ami az agyamban járt, nem kellett még egy rellonos ismertsége.
- Tényleg? Akkor ezt minek neveznéd, ha nem estének? - mutatok magunk köré a teljes sötétségben. Nekem télen már délután négy órakor este volt, nem tudtam már mit kezdeni magammal, és csak arra vártam, hogy teljen az idő, és végre éjszaka legyen.
- Nyugalom, azért nem kell rögtön lenyelni keresztben. Én csak azt mondtam, amit hallottam. Az már más kérdés, hogy a pletykáknak ebben az iskolában mennyi valóságalapjuk van. - Vállat vonok, de nem fordulok el, az arcát tanulmányozom. Van benne valami furcsa, egészen állatias, amit nem tudok hová tenni. Annyira nem vagyok profi Kornélból, hogy az élete minden kis apró részletével tisztában legyek, de valamiért sötét dolgokat sejtek a háttérben... Vagy David társasága egyszerűen rám ragasztotta a paranoiát - lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A hely annyi eldönthetetlen hatású emléket idéz fel bennem, hogy az egész csak ráerősít semmilyen hangulatomra, arra sem veszem a fáradtságot, hogy hozzam az alapjáraton normális modoromat. A gúnyolódással valahogy sokkal, de sokkal könnyebnek tűnik az egész, így elkerülhetem, hogy a személyes dolgokról kelljen beszélnem neki. A legutolsó alkalommal sem jártam jól, amikor megbíztam valakiben, az ő hátterének egyes részleteit ismerve pedig nem terveztem, hogy ismételten beleesek ebbe a hibába. Az lenne a negyedik ilyen alkalom két éven belül, és kezd már elég lenni. Nem tudom, hogy még egy árulást elviselnék-e, főleg nem olyat, mint Daviddel. A srác emlékére néma grimaszba torzul az arcom, addig igyekeztem elkerülni a gondolatát is, ameddig csak tehettem... Lehet, hogy nem volt jó ötlet pont erre a helyre menekülni az ünnepi készülődés elől.
- Ragyogásod... Csak el ne olvadjak tőle, mint vámpírok a napon. - Az egoizmusa már meg sem lep, éppen eleget kaptam az elmúlt hónapokban a túlzott önbizalomból. Rellonosok társaságában tölteni az időmet ezzel jár - kezdem megtanulni. Hazudnék, ha azt mondanám, nem esik jól a változatosság a Navine cukisághulláma után, szinte felüdülésként hat az egész. Legalább most nekem sem kell megjátszanom, hogy kedves vagyok, aranyos, és az életemben minden rendben van, hiszen egyáltalán nincs így.
- Hallásra? Szaglásra? - vonom fel a szemöldökömet kétkedve, ez a két szó kapta meg a figyelmemet az időjárásról szóló monológjából. Én sem voltam oda az egész hideg és undorítóan ködös időért, valahogy jobban tudtam volna értékelni a nyarat, vagy legalább a tavaszt. A hideggel számomra mindig a rossz dolgok jöttek együtt, azokat meg nagyon szívesen kerültem volna. Pillantásomat nem fordítom el róla, aprólékosan végignézek az arcán, állának az ívén és a sötét szemein, nyilvánvalóan felnőtt. Mindketten felnőttünk, bárcsak gyerekek maradtunk volna! Minden sokkal egyszerűbb lenne...
- Értem. Akkor ne beszéljünk róla. - Megértem őt, teljesen, számomra is vannak dolgok, amiket inkább megtartok saját magamnak, és nem szívesen beszélek róluk még Zoénak sem. Persze, ő szavak nélkül is tisztában van velük, de jó, hogy nem kell kibeszélni minden aprócska részletet.
- És hogyhogy nem élvezed a karácsonyi szellemet? - Igyekszek a felszínes témáknál maradni, bármit megtennék a magánélet és a problémák téma elkerüléséért, valamint ő sem úgy néz ki, mint aki annyira közlékeny lenne saját magával kapcsolatban. Nem is terveztem faggatózni, az nem én vagyok. Olyanokból van éppen elég a kastély falai között, talán egy kicsit túl sok is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Parancs kisasszony

Az, hogy ki mennyit tud, és az mennyire kielégítő számára, nem mindenhonnan nézve van egészen úgy, ahogy azt Samantha kedves látja. Abból a szemszögből, amiből példának okáért éppen ő tekint ki, bizonyára még túl sok is, amit a fiú tud, de ugyanez fordítva nem igen mondható el. Noel értetlenül, és egyre feszültebben ráncolja homlokát, kezeivel pedig maga mellett hadonászik a levegőben. Még az sem enyhíti meg, hogy látja a lányon az igyekezetet, és azt a tipikus érdektelenséget is, ami néhány emberből árad. Neki aztán mindegy, hogy mennyire beszélnek bele az arcába, vagy éppen mérföldekről ordítanak, csak jusson el az adott információ, és mehetünk is tovább. A fiú kinyög egy "ehh" hangot miután a rellonos kisasszony parancsba adja kívánságait, majd pedig még bólint is egyet az előbb felajánlott kabátra, hogy aztán kezét is kinyújtsa érte. A fiú fájdalmas, megkínzott vigyorral, és nevető fejcsóválással húzza le a ruhadarab cipzárját, majd lassan leengedi az anyagot válláról, végigvezeti hátán, és átadja a barnának.
- Nagy játékos vagy te - jegyzi meg jókedvűen, és minden eddigi feszültsége elszáll azzal a pillanattal, ahogy előmelegített kabátja felkerül a lányra, ezzel védve meg őt az esetleges hidegrázással megkomponált láztól, fájdalmas torokfájástól, és tüdejét kiköptető köhögéstől. A mai jó cselekedetét kipipálhatja, s miután megátkozza az érkező fiút, máris kettőnél tart ez a szám. Már ha jó oldalról közelítjük meg a kérdést. A rellonos lány ezután sem hagy fel parancsolgató hozzáállásával, a lefegyverzett, és mozdulatlanságra ítélt fiú felett állva csak annyit kíván mondani, hogy szövetségese kapja fel a földön fekvő testet, és cipelje a manökenként lépdelő negyedéves után. Hab a tortán, hogy meg sem várja a fiúkat, előre megy, majd pár sírkő közül kiált vissza, hogy mégis miért váratják kisasszonyi mivoltját, azonnal teremjenek ott, és azonnal, és azonnal...
Noel félrehúzza száját, majd leguggol a szerencsétlen mellé, és pálcájával megbökdösi annak mellkasát.
- Sanyarú sorssal nézel szembe most, drága barátom, de legalább máskor nem lopsz női kabátokat.
Nem biztos abban, hogy ez az egyáltalán nem rellonos kinézetű fiatal srác éppen Samantha lányszínű kabátját nézte volna ki magának a karácsonyi bálra, vagy a faluba kiruccanni benne, de immáron kiderült, hogy nem is a kabát érdekes annyira, hogy valaki szemet vessen rá, sokkal inkább ami zsebében lapul. Ő ismer valakit, aki kiváló tolvaj, és pontosan tudja képességeit, de egyelőre nem hozza fel a lehetőségét annak, hogy esetleg Kowai volna a tettes. Lendületesen ülteti fel, majd veszi a nyakába a fekvő fiút, úgy hogy annak a feje hátánál lóg, míg mozdulatlan lábai mellkasát verdesik. Nem sieti el lépteit, a temetőhöz vezető utcára még visszapillant a temető kapujából. Elvigyorodik, és fütyörészve viszi Samantha után az ismeretlent, aki még egyet kiált, csak hogy az összes holtnak világos legyen ittlétük.
- Ordíts még, szerintem még nem tudja a fél falu, hogy itt vagyunk! - szakítja félbe vidám füttydalát, majd megcsóválja fejét, és megcsapkodja túszuk lábait. - Te érted a nőket, kis haver?
Költői kérdése a szólásra képtelen félnek szól, akit végül sikerül odacipelnie Samanthához, és a kinézett sírkőhöz.
- Örülök, hogy könnyed léptekkel, a hátadon senkit sem cűgölve ilyen hamar találtál szimpatikus sírhelyet - mondja Samra villantva vigyorát, aztán egy laza mozdulattal vágja le a szerencsétlent a kőre, és azzal a lendülettel le is hajol, hogy pálcája végére fényt varázsolva elolvassa a sírkőre írtakat.
- 500 éves ez a sír. Biztos izgalmas lehet amit benne találhatnánk...
Ezt csak úgy magának mondja, hiszen biztos benne, hogy háztársnőjét nem igazán hozzák lázba a sírok, és a bennük alvó lelkek.
- Na és most? Hogyan tovább, úrnőnk? - cinikus hangon kérdezi, miközben visszaegyenesedik álló helyzetébe, de vigyorát nem lehet elmosni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kornél társasága meglepően üdítően hatott rám. Jól esett, hogy végre nem kell belebonyolódni a komoly társalgásba, nem kell attól tartanom, hogy esetleg valami nem odaillőt mondok, egyszerűen csak megmaradunk a felszínességnél. Az ilyen beszélgetéseket volt idő, mikor semennyire sem értékeltem, most azonban kifejezetten jól esik az egész könnyedsége - már ha könnyednek lehet nevezni egy beszélgetést a tél közepén a vaksötétben és ködben. Bárki látna minket kívülről feltételezem, hogy elkönyvelne idiótának, hiszen karácsony előestéjén jobb dolgunk is lehetne, mint a lábunkat lógatni a tóparton, miközben majdnem megfagyunk - legalábbis én. Mindig is fázós voltam, és még a télikabát sem segít rajta, hogy ne érezzem meg a jeges szelet, az pedig, hogy az egy szál pulóverben virító Kornélra pillantok, csak rá tesz egy lapáttal a dologra. Mégsem zavar, nem gondolok rá, hogy visszaindulok az iskolába, vagy akár a faluba. Igazából már egy kissé jól esik érezni is valamit, legyen az akár annyira fizikai, mint a hideg.
- Nem, tény... Nem olvadnak el. De legalább nem is csillognak, mint a lányregények hősei. - Hangom gúnyos, el is árulja, hogy semmire sem értékelem az állítólagos romantikus regényeket, amelyek nagy számban találhatók meg mugli szüleim könyvespolcain. Volt idő, amikor oda meg vissza voltam értük, de aztán felnőttem, és szembenéztem a való világgal, ahol a vámpírok nem kezesbárányok, ahogy a vérfarkasok sem dédelgetni való kutyuskák - szerencsére. A cicomás verzió maximum a Navine klubhelyiségében érne el sikereket, biztos vagyok benne, hogy némelyik drága háztársam odáig lenne érte.
A válaszára csak megvonom a vállamat. Valahogy kitérés szaga van az egésznek, mintha terelni akarná a témát, de nem teszem szóvá. Örülök neki, hogy nem kell belemerülni a magánéletünkbe, ha nem akarja megmagyarázni a szavait, nyilván jó oka van rá. Vagy tényleg szimplán egy elszólás volt, és én mutatom a paranoia tüneteit. Utóbbi is könnyen lehet, olyan idegesítő szokásokat vettem fel az elmúlt hónapokban, hogy már saját magamat is kikészítettem velük.
- Az... meg sem tudnám számolni, hányszor állítottak rólam valótlant. - Elgondolkozok, számtalan alkalom eszembe jut, amikor úgy találkoztam a nevemmel - vagy akár Zoééval - a szennylapban, hogy mellette az igazság szöges ellentéte állt. Már hetek óta kezembe sem került a lap, valahogy már csak maga a megérintése is piszkosnak hatott. Mások magánéletén csámcsogni nem az én stílusom volt.
- Nem akartam az antihangulatommal lerombolni bárki lelkesedését. - És ha a kastélyban maradok ma este, biztos vagyok benne, hogy így történt volna. Szándékosan nem a kérdésre válaszolok - ha ő nem felelt az enyémre, nekem sem muszáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Tapasztalat? - kérdezem felvont szemöldökkel. Annyira úgy beszél, mint aki tudja pontosan, miről van szó, hogy lehetetlen, hogy ne legyen semmi emléke a vámpírokkal kapcsolatban. Az ő szájából az egész szinte természetese dolognak hat, pedig egy ilyen történettel kisgyerekeket lehetne rémiszteni lefekvés előtt. A gondolatra, hogy a mellettem ülő srácnak esetleg köze lehetett az éjszaka teremtményeihez a hidegnek is ki kéne ráznia, azonban nem érzek többet halvány kíváncsiságnál - azt is a még kordában tartható mértékben. Régebben valószínűleg hanyatt-homlok menekültem volna a közeléből, ha csak megsejtettem volna, hogy van a múltjában valami sötét, most pedig feltételezve, hogy van, itt ülök, halálosan nyugodtan. Erre mondják azt hiszem, hogy az idő mindent megváltoztat - bár én nem csak ennek köszönhetem a hozzáállásbeli változásokat.
A hirtelen mozdulatára felkapom a fejemet, túlságosan elmerültem a gondolataimban hozzá, hogy ne lepjen meg. A hanglejtése valamilyen szinten idegesít, de a társaságában még mindig több pozitívumot fedezek fel, mint negatívumot, valamint az előbbiek után azt hiszem, hogy ő is megérdemli a szórakozást. Esélyem sincs válaszolni, és már mögém is ül, mire régi, rossz, levetkőzhetetlen szokásom szerint először megmerevedek, és hosszú másodperceknek kell eltelnie, hogy testem megszokja a közelében az idegent. A Kornél felől áradó meleg aztán meggyőz, és egy egyszerű mozdulattal dőlök neki, karomat a combján nyugtatva. Nem vagyok hozzászokva, hogy szinte vadidegenekkel ennyire bizalmas helyzetbe kerüljek, a múltam emlékei pedig nem könnyítik meg a dolgomat. Az új ismerősök mindig új csalódásokkal jártak, én pedig már kezdtem nagyon unni az egészet.
- Köszönöm. - Természetesen nem várom el, hogy egy szál trikóban ücsörögjön itt, főleg, mivel kutatások bizonyítják, hogy mások test melege segíthet leginkább rajtunk, hogyha fázunk. - Miért bírod ilyen jól a hideget? - Nem úgy teszem fel a kérdést, mint aki belehal, ha nem kap választ, egyszerűen csak érdekel. Nem mindennapos, hogy mínuszokban egy szál pulcsiban ne fagyjon meg valaki - ez pedig főleg igaz a tó szélén ülve.
- De, az a pletyka éppen igaz volt - nevetek fel szárazon, minden öröm nélkül, pillantásomat pedig mereven a tó egészen feketének tűnő felszínére szegezem. Szinte természetes már, hogy visszaköszön életem egyik legnagyobb hibája, ami akkor talán még jó dolognak tűnt, de így visszagondolva... Ott indult el lefelé a lejtőn minden. Ha nem lettem volna annyira felelőtlen, vagy, ha hallgatok Zoéra, biztosan nem lennék ma itt.
- Valahogy az, hogy karácsony előestéjén a tóparton ücsörögsz egyedül, nem azt mutatja, hogy annyira ünnepi hangulatod lenne - jegyzem meg egy halvány mosollyal. Az emberek akkor jönnek ide, ha elegük volt a kastélyból, vagy egyedül szeretnének lenni, nem pedig akkor, amikor éppen izgatottak a karácsony miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem firtatom tovább, hogy honnan jön ez a vámpírokkal való ellenszenv, nem az én dolgom. Furcsán nyugodtan éreztem magamat, ami azért valljuk be eléggé nagy szó, hiszen mindent egybevetve egy majdnem vadidegennel ültem egy elhagyatott, és emellett sötét helyen. Könnyedén eltüntethetett volna, ha akar, hiszen senkinek sem szóltam, hogy egyáltalán idejövök. Mindez nem érdekelt, ennyi kockázatot hajlandó voltam vállalni cserébe egy kis nyugalomért - márpedig legalább az ő társaságában nyugalmat éreztem. Ez pedig máris több volt, mint amire a kastélybeli felfordulás után számítottam.
Hallom a hangján, hogy vigyorog, ahogyan sok mindent, ezt sem tudom hová tenni, de már meg sem lepődök rajta. Az elmúlt hónapokban túlságosan sok olyan dolog történt körülöttem, ami meglepő, esetleg kiakasztó volt, megszoktam már, hogy itt semmi sem az, aminek látszik. Mondjuk eddig azt sem tudtam volna elképzelni magamról, hogy itt ülök egy srác karjai között, kezemet a combján nyugtatva, és eszemben sincs felkelni, visszamenni az iskolába, holott mást sem tudok róla, mint a nevét és a házát. Utóbbi természetesen szintén nem annyira bizalomgerjesztő, mivel a rellonos ismertségeim eléggé kétesen haladtak...
- Katona... vagy? - Kételkedve vonom fel a szemöldökömet, nem azért, mert úgy gondolom, hogy hazudik, egyszerűen csak nem értem, hogy mit keres itt ez esetben. Lehet, hogy csupán az én gyerekkorom volt ennyire elvont, de még emlékszek apukám meséire a katonaságról. Ő határozottan nem egy helyben ült az iskolája melletti faluban halálosan nyugodtan, mintha semmi dolga nem lenne. Őszintén Kornél ezzel meglepett, a katonaság bizonyára a múltjának - és jelenének - egy fontos részlete. Hozzátett ahhoz az emberhez, akivé mostanra vált, és bár nem teszek fel több kérdést ezzel kapcsolatban, az érdeklődésemet felkeltette.
- Nem. Az nem úgy sült el, ahogy terveztem. - A legnagyobb probléma talán a korkülönbség volt, na meg az sem segített, hogy komoly, felelősségteljes nőnek gondoltam magamat tizennyolc évesen, aki könnyedén kezelni tud egy háztartást, és csak úgy, egyszerűen hozzászokik a feleségek életéhez. Valószínűleg ez is hozzátett a fél év házasság utáni válásunkhoz. Az egész gondolatra csak megrohamoznak a rossz emlékek, zöme a válás utáni időről, és az elmúlt két év tapasztalatairól. Mindig belesétáltam valamibe, amibe nem kellett volna...
- Azért remélem, el tudsz vonatkoztatni ettől. Igyekszek magamra nem elvált nőként gondolni - jegyzem meg mosolyogva, és még mindig nekidőlve úgy fordulok, hogy az arcát nézhessem. Jobban szeretem, ha látom, nem csak hallom az emberek hangulatát, valahogyan ezerszer meggyőzőbb tud lenni.
- Igaz... velem vagy. - Inkább csak magamnak motyogok, mint neki, teljes mértékben együtt tudok érezni vele. Régen annyira lelkesedtem az egész ünnepi felhajtásért, mára pedig mindez semmivé vált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bár általában nem mászok bele más magánéletébe, hiszen tudom, hogy mennyire idegesítő tud lenni, amikor idegenek élősködnek egy-egy cselekedetemen vagy döntésemen, azért az alap kíváncsiság meg van bennem. Hiába próbáltam az elmúlt hetekben távol tartani magamat mindenkitől, ismerőstől és idegentől egyaránt, valamiért Kornél múltja érdekel, és nem bírom megállni, hogy ne fordítsak figyelmet minden egyes szavának. A kötődés, vagyis inkább a hűség bármennyire is furcsán hat ebben a mai korban - különösen egy varázslóiskolában -, tökéletesen illik Kornélhoz és az egész szelleméhez - legalábbis ahhoz, amit eddig láttam belőle. Az meg a másik, hogy magyarázattal szolgál néhány dologra, amit akaratlanul is észrevettem.
- Értem. - Abból, amit elmond, világossá válik számomra, hogy közel sem végzett még a katonasággal, nagyon is tervezi a visszatérést. Hirtelen tisztelet ébred bennem az elkötelezettsége miatt, több emberre lenne szükségünk, akik önként vállalják a harcot másokkal, mialatt mi nyugalomban éljük az életünket itthon. Bár nem tudom, hogy mi motiválja, nem is ez számít most. A monológ meglep, nyilvánvalóvá válik számomra, hogy az olyan témákról, amik érdeklik, nagyon is sokat hajlandó beszélni - többet, mint néhány rellonos egy egész társalgás alatt.
- Ne is mondd! - Ajkaim körül egy halvány mosoly táncol, ahogy válaszolok neki, sorra peregnek le szemeim előtt a múlt emlékei, a csalódások, az egyedüllét érzése, és nincs energiám rá, hogy bármit is tegyek a képek sorozata ellen. A rossz tapasztalatokat utólag nem lehet megváltoztatni, és bár ezek tettek azzá, aki ma vagyok, néhányat nagyon szívesen kitörölnék az emlékezetemből, ha tehetném. Ezek miatt jutottam el odáig, ahol ma vagyok, az összes lelkesedését elvesztett, huszonegy évesen elvált, többszörösen pofára ejtett, és végzetesen megkomolyodott navinéshez, aki már a saját házában sem érzi teljesen jól magát. Vagy ez az egész folyamat csupán az élet mellékhatása lenne? Nem tudom. Inkább igyekszek a jelenre, azon belül is Kornélra koncentrálni, valahogy sokkal jobb társaságnak tűnik az emlékeimnél.
- Igen, jobb - vigyorgok vissza rá, miközben az arcát nézem. Anyám gyerekkoromban arra tanított, hogy illetlenség hátat fordítani valakinek beszélgetés közben, én pedig tartom magamat a neveltetésemhez. Na meg sokkal nagyobb biztonságban érzem magamat, hogy látom, milyen arckifejezéseket vág a társalgásunk alatt.
- Igazán örülök neki. - Még mindig érdekelt, hogy mások mit gondolnak rólam, ezt a rossz szokást az évek sem tudták eltüntetni belőlem. Az pedig, hogy ő ennyire biztosan állította, hogy nincs baja a fiatal, elvált nőkkel, furcsán komikusnak hatott jelenlegi helyzetünkben, mégis elég volt hozzá, hogy egy vigyort varázsoljon az ajkaim köré.
- Kislány... - Hitetlenkedve rázom meg a fejemet, nem tudom felidézni, mikor volt az utolsó alkalom, hogy bárki is kislánynak nevezett volna. Valamelyik testvérem mondta, hogy az ő szemükben a válás és a házasság szöges ellentétben áll a kislány megnevezéssel - utána inkább nem is firtattam tovább a témát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Tény, nem a téma köt le, sokkal inkább a lelkesedése iránta - már, ha ezt lehet lelkesedésnek nevezni. Valahogy ezt a jelzőt inkább használom ötéves kisfiúkra, ahogy karácsonykor kinyitják a fa alatt a játékautójukat, és rögtön játszani kezdenek vele. Kornél inkább volt elhivatott, mint lelkes, és éppen ezzel érte el, hogy hirtelen tisztelni kezdjem - úgy, hogy alig tudok róla valamit. A katonaság mellett lehetett volna gonosztevő, bűnöző vagy akár gyilkos is, az, ahogy a témáról beszélt, megmutatta, hogy tud ilyen is lenni. Beszélt nekem az életéről, amit megtanultam, hogy rellonosok esetében nagyon is nagy szó - inkább megtartják maguknak, esetleg egymásnak ezeket a dolgokat, nem pedig vadidegeneknek tartanak mesedélutánt. Furcsálltam ezt benne, de valamiért jól esett, hogy megbízik a múltjával - még ha csak ilyen részletekkel is.
- Mostanában már én is sokkal jobban hajlok erre a verzióra. - Régen szerettem, hogyha minden aprólékosan meg van tervezve, el van rendezve. Mikor Ryannel találkoztam, mindent előre kitaláltunk, megálmodtuk, hogy hogyan legyen, aztán természetesen pontosan az ellenkezője történt, és szépen lassan eljutottunk a válásig. Utána még mindig úgy gondoltam, hogy tudnom kell, mi fog történni velem a közeljövőben, de természetesen semmi sem történt úgy, ahogyan terveztem. Mostanra lett végképp elegem az egészből, ezért ültem itt Kornéllal a tóparton a vaksötétben, és éppen ezért nem érdekelt volna, ha a következő pillanatban belelök a vízbe, vagy akár átkok záporoznak felénk. Meguntam az előre tervezést, elegem volt a sikertelenségből.
- Előttem az élet, de egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy távol innen. Valahogy nem kötnek jó emlékek ehhez a porfészekhez, vagy úgy általánosságban az országhoz. - Hiába születtem, és éltem itt egész életemben, szinte csak a rossz dolgok kötöttek ide. Alig vártam már, hogy végezhessek az iskolával, és elmehessek innen - kezdetnek még a fővárosi légkör is elég lett volna, de ha lehetőségem adódott rá, gondolkodás nélkül hagytam volna hátra az országot.
Hagyom, hogy a kezemet az övéhez emelje, furcsán jó érzéssel tölt el, ahogyan a bőre az enyémnek simul. Igaza van, az amúgy is kicsi kezem az övében egészen elveszik. Egy ideig tanulmányozom, majd pillantásomat Kornélra emelem. Szinte lehetőségem sincs ellentmondani, vagy egyáltalán megakadályozni abban, amire készül, a következő pillanatban már az ajkai az enyémen vannak. Szinte már várom az ellenérzéseket, várom, hogy reflexből elhúzódjak, de semmi, az egész dolog furcsán helyénvalónak tűnik - hogy a hangulat vagy a beszélgetésünk miatt, nem tudom, de nem is érdekel. Egyik kezemmel a hajába túrok, ezzel is közelebb húzva magamhoz, míg a másikat mellkasán nyugtatom, és tudomást sem veszek a lassan eleredő esőről, vagy a feltámadó szélről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Attól függetlenül, hogy eddig sem fagytam meg a hidegben, kellemes borzongás fut végig bennem, amint a meleg ruhadarab rám simul. Nem mondanám, hogy az én méretem, kicsit lóg rajtam, de nem lehet minden tökéletes, ezt sajnos muszáj volt már belátnom. Azonban a lefegyverzésem még mindig tökéletes, mint eddig is, ahogy én is. Najó, hazudtam, még bennem is van hiba, de kit érdekel? Amíg nem kapok érte, nincs nagy gáz.
Szóval vissza a helyszínre. Nem csodálkozok, amikor összeesik, önelégült mosollyal, egy paranccsal és amúgy hatalmas kedvtelenséggel hagyom el a helyszínt, hogy egy sokkal szimpatikusabb helyet keressek. Azért még félig hallom Noel hozzászólását, de nem szólok róla, csak egy szemforgatással reagálok út közben. Mikor végre utolérnek, unottan mérem őket végig, a beszólásra pedig igen egyszerűen reagálok.
- Egyrészt... nem ordítottam. Másrészt, neked semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok. - hordom le Noelt, és igazándiból nem is tudatosul bennem, hogy miért teszem, de megteszem. Ideges vagyok, zavar a környezet, zavar a társaság, az itt levő emberek, az, hogy eltulajdonították a cuccom, hogy segítséget kellett kérnem... tulajdonképpen baromira idegesít ez az egész helyzet. De próbálom nem láthatóan kimutatni. Erre használom ezt a bunkóbb stílust, ami kicsit az alapjárat része. - És ne jópofizz vele, nem azért hívtuk ide. - zárom rövidre a téma ezen részén is, próbálom tudtára hozni ezzel, hogy igenis hallottam az előző megjegyzést is, és az egy dolog, hogy Noel jófej, de épp kiakarom csinálni a kiscsákót, ne legyen már vele ilyen közvetlen. Vagy ha már annyira beszélgethetnéke van a gyerekkel, akkor beszéljen vele arról, miként fogjuk megkeseríteni az elkövetkező fél óráját.
- Nő vagyok, én megtehetem, ellentétben veled. Kell egy kötél... - kezde el kutatni idegesen, ugyanis csak most esik le, hogy ezt az apróságot elfelejtettem. Ügyes vagyok, tapsot nekem, táncot is járok mindjárt örömömben. Caplatni kezdek, de szerencsére nem kell messzire mennem, és találok egy kötözésre alkalmas huzal darabot. Azt meg szinte csak remélem, hogy nem fogja szétvágni a fiú ütőerét idő előtt. Felállok, fél másodpercre kinyújtóztatom lábaimat, majd visszasétálok a két sráchoz, és leguggolva a megátkozotthoz csomót kötök kezeire, úgy, hogy ne tudja azt kibogozni, majd lábaira is.
- Na, leveheted róla az átkot, ha nem tud beszélni, nem veszem sok hasznát. - intek egyszerűen háztársamnak, figyelmen kívül hagyva a megnevezést, mintha nem is nekem mondaná. Úrnő. Amúgy viccen kívül jól hangzik, de ezt nem vallanám be neki, így inkább csak összefont karokkal állok, és nézek rá. - Na, mi lesz már? - siettetem, mintha mi sem lenne egyszerűbb, közben pedig jobb kezembe veszem a pálcámat. Fő az óvatosság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Samantha


Le sem tagadhatná a negyedéves, hogy vérbeli rellonos boszorkány, az önelégült mosoly, ami kiülni látszik arcára, még a sötétben is jól kivehető. Noel a lány morcos arcáról a fekvő, néma srácra vezeti tekintetét, és megcsóválva fejét, már cipeli is őt a sírok közé, hogy ott levágja a lány által kinézett hideg darabra.
- Tényleg?! - kérdez vissza halvány éllel a hangjában a néma fiú felett, jobb kezével nekitámaszkodva a sírkőnek, érdeklődő zöldjeivel a barnát fürkészve. - Ha nekem ehhez semmi közöm nem lenne, akkor valószínűleg nem hagytál volna az ajtóm alatt cetlit. Vagy most már rendszer lesz abból, hogyha valamire szükséged van, akkor írsz pár sort, és pattanok?
Hangjában némi feszültség bujkál, de nem a vészesebbik fajtából, ezen még könnyedén átbillen előző nyugodt hangulatába, amely nem hátrány a körülményeket tekintve. A sírkőre dobott fiúra pillant, aki már olyannyira megszokta a kialakult szituációt, hogy már-már nyugodtan, lehunyt szemekkel várja az ítéletet.
- Te... élsz még? - bökdösi meg a fiatal fiút pálcájával Noel, s közben Samantha ismét előrukkol nőiségtudatával, amire csak megforgatja a szemeit, majd amikor a lány elbilleg kötelet keresni, ő bal középső ujjával utánamutat egy erőteljes személyeset. Ezt bizonyára nem látja a célfél, de nem is számít. Ha ő nő, akkor legyen nő, de Noelt hagyja ki sajátos hisztérikájából. Középső ujját visszahúzza, majd csendben végignézi, ahogy az időközben visszaérkező lány megkötözi esti szórakozásuk alanyának kezeit, s lábait.
- Te ne integess nekem..., hölgyem.
A felé intő kezet elkapja, és azzal a lendülettel löki el magát a sírtól, hogy a lány fölé emelkedhessen, és szavait egyenesen annak finom kis arcába köphesse. Kissé mintha ideges volna, mivel nem szeret csak úgy segédkezni, mint rongyos manók uruknak, s parancsolóiknak.
- Valamit, valamiért, Sam - suttogja, és összeszűkült zöldjeiben tűzként forr az indulat. - Leveszem azt az átkot, te meg adsz nekem valamit cserébe. Vagy elárulod, hogy mi van a kabát zsebében, vagy... légy kreatív.
Pálcája kezében, és oldalra billentett fejével meredten nézi háztársa arcát. Több lehetőség is megfordul fejében egyetlen pillanat alatt, aztán mégis a megkötözött srác felé fordul, és egyetlen pálcamozdulattal szabadítja meg őt a görcsös mozdulatlanságtól. Aztán visszafordul a lányhoz, és kérdőn felvonja szemöldökét.
- Na, mit választasz?
Kérdését csendesen teszi fel, s pálcáját még az előzőnél is erősebben markolja. Átokra számít válasz gyanánt, és szemfülesnek kell lennie ahhoz, hogy azt kivédhesse. Idősebb, és többet megélt nála a lány, de talán nem vállal annyi kockázatot, mint az elsőéves. Lehetőséget kapott a lány, hogy él-e vele, az csak rajta múlik. És hogy miképp teszi azt, az már nem a fiú dolga.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Te drága  
- Szilveszter-

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Soha többé nem használom a hopphálózatot. Igazán hasznos dolog, csak arra nem számolt, aki feltalálta, hogy ha az embernek el kell mennie onnan, ahova érkezett - és történetesen nem mehet vissza -, akkor sajnos a visszaút problémás. Márpedig akkor nincs seprű, elvarázsolt autó, vonat, semmi, amivel jött és amit használhatna arra, hogy visszamenjen. Nem, akkor marad a jól bejáratott, ősi módszer: a lábbusz.
Nem tudom, annak a hapsinak miért kellett egy nyomorult kisvárost választania, hogy találkozzunk. Legalább nem volt olyan messze, mint Budapest, onnan is gyalogoltam már hazáig. De ez most más helyzet. Az a fazon igazán kivívta a haragomat. Nem véletlen, hogy öblös léptekkel üldöztem egész sokáig, hogy lerobbantsam a fejét arról a csábos kis nyakáról. Végül azonban sikerült elmenekülnie, én pedig már nem találtam volna vissza a városba. Elég volt elmennem egy ideig, hogy megkérdezhessem, merre van a kastély.
Meglepően hamar értem vissza a faluba, azonban ez nem volt olyan vicces, mint legutóbb. Ugyanis jelenleg tornacsuka helyett magassarkú volt rajtam, amiben még normális úton is necces ennyit gyalogolni, nemhogy a Mátrában, a kanyargós kis utakon. Ezért nem szoktam magassarkút húzni, most kivételesen mégis megtettem, mert muszáj volt figyelnem a megjelenésemre, ha már tárgyalni akartam azzal a pasassal. Na jó, mindenki tanúsíthatja, hogy ha valami, hát egy profi diplomata nem vagyok... nagyon nem.
Amikor odaértem a falu széléhez, a régről ismert, apró parkos részhez közelítettem. Az volt a legközelebb, ahol vizet találhattam... finom, éltető vizet. Jelenleg az volt az egyetlen, ami elhessegethette a borús gondolataimat. Akármilyen hideg volt, lerúgtam a lábamról a cipőimet, nem érdekelt semmi. Forrón égett mindkét talpam, nyúzottak voltak, sajogtak. Leültem a tó szélére, jóleső sóhajjal lógattam bele a lábam a jéghideg vízbe.
Hirtelen megnyugvás és jó érzés töltötte el az egész testem. Ez az elemi mágia... mint valami drog. Nyeltem egy nagyot, édes érzés támadt a számban a hirtelen változástól, lehunytam a szemeimet. Hátrahajtottam a fejem, kiropogtattam a nyakam. Akármilyen megterhelő volt a napom és akármennyire visítoztak a lábujjaim némi meleg vérért, eldöntöttem, hogy itt maradok egész éjjel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hosszú nap. A szilveszteri éjszaka óta ez volt a legmozgalmasabb szombat éjszakája, de szerencsére vége van. A Pub valószínűleg még hajnalig nyitva lesz, de ő eldöntötte, hogy mára befejezte a munkát. Nem volt tőle túl szép dolog, de mivel ma az a hogyishívják új srác viszi a műszakot, annyira nem esett nehezére elballagni.
Szokás szerint a kis tó felé vette az irányt, bár nem az volt a legegyszerűbb útvonal, ő mégis jobban kedvelte. Ennek egyszerű okát valószínűleg sokan megértenék: csendes és különleges kis hely így éjszaka, a víz pedig számára mindig is egyet jelentett a nyugalommal.
Már majdnem a tó végénél járt, mikor hirtelen megtorpant. Lassan hátrapillantott a válla felett, mert nem volt benne egészen biztos, hogy nem csak képzelődik. Akkor meglátta a lányt, egész a tó szélén ücsörgött. Doug nem volt épp jó kedvében, de valamilyen oknál fogva még gondolkodás nélkül indult meg a lány felé.
Csöndesen odasétált mellé, de persze nem túl közel, azért nem volt teljesen biztos benne, hogy egy átlagos lánnyal van dolga, a halálát pedig egészen máshogy képzelte el. Akkor vette észre, hogy az ismeretlen a lábait a vízbe lógatja.
- Két lehetséges elméletem is van. - Sóhajtotta. - A, - ez a legfantáziátlanabb - bolond vagy. Vagy B, valamiféle vízi nimfa vagy, de mivel nem táncolsz meztelenül a többi nimfa nővéreddel a holdfényben, kicsit csalódott vagyok. - Hangja teljesen komoly volt, épp olyan, mintha egy teljesen átlagos dologról beszélgetnének, mint például az időjárás.
Nagyon kevés kellett volna hozzá, hogy hangosan felröhögjön saját baromságán, de egyelőre még sikerült rezzenéstelen arccal bámulnia az ismeretlenre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Amikor megláttam a férfit, furcsa gondolatok futottak át a fejemen. Egyrészt, mit keres itt ilyenkor egy felnőtt férfi? Mármint oké, én is itt vagyok, de normális esetben már rég a kastélyban lennék és a folyosókat járnám, hogy megkeressem a bajkeverőket és kiosszak pár szaftos büntit. És emellett, egyáltalán miért szólít meg? Figyelem az arcát a sötétben, de még sosem találkoztam vele.
Ennek ellenére türelmesen, mégis kissé érdektelenül hallgattam végig a mondanivalóját. A vízi nimfás dologra eleinte csak el akartam fordítani a fejemet, de aztán egy jó ötlet jutott az eszembe. Elvigyorodtam, de ahogy hozzám illik, nem túl barátságos vigyor volt. Sőt, mi több, elég veszélyes és fenyegető vigyor. Nem direkt, a gondolataim ezt csalták ki belőlem, nem akarok én feleslegesen bajt. Bár nem hiszem, hogy ő bármi bajt tudna nekem okozni.
Nem válaszoltam eleinte semmit a megállapítására, hanem a víztükörre helyeztem tekintetemet. Egy-két mozdulattal intettem kézfejemmel és ujjaimmal magam felé, mintha csalogattam volna a vizet, az pedig lassan hullámzani kezdett. Majd mint egy nyúlvány a gravitációra fittyet hányva indult meg felfelé, madár formát véve fel, de még mindig csatlakozva a tóhoz. Lassan mozgott, mint egy kígyó, a kézmozdulataimmal egy ritmusban, körberepült engem, de nem ért hozzám, majd feltartott karom körül is. Abban a pillanatban a madár megmerevedett, egy pillanat alatt változott jégszoborrá és a tenyeremben maradt.
A férfire néztem, rákacsintottam.
- Biztos vagy benne, hogy nem? - Vigyorogtam rá továbbra is, a madárkát dédelgetve a kezeim között. Nem olvadt el, gondoskodtam róla. - Mit gondolsz most?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem volt biztos benne, hogy a lány miképp fog cselekedni, de azt, hogy nem sikoltott, vagy rohant el, egészen jó jelnek vette. Vagy épp ezért kellett volna mielőbb hátat fordítania és lelécelnie?
A sötétben nem igen tudta kivenni a lány arcvonásait, épp csak annyira, hogy megállapíthassa, elég idős már ahhoz, hogy egyedül eldöntse, mikor és hol akar lábat mosni. A vigyora viszont jóval szembetűnőbb volt bárminél. Doug eleinte nem tudta hova tenni. Egyáltalán nem volt bájosnak nevezhető, inkább eszelős, de ez még édes kevés volt ahhoz, hogy a férfi meggondolja magát.
A lány nem válaszolt, helyette a víztükörre emelte tekintetét, aztán a kezét is. A víz pedig engedelmeskedett.
- Igazán lenyűgöző - jegyezte meg, viszonozva a kacsintást is, miután végre képes volt megmukkanni. A lány mutatványától bizony a szava is elállt.
- De ez még nem jelenti azt, hogy nem vagy bolond. - Sóhajtotta, miközben letelepedett az idegen hölgyemény mellé. Nem úgy tűnt, mintha félne tőle, vagy el akarná zavarni, ezért bátorkodott kérdezés nélkül helyet foglalni a fűben.
A lány vigyorától a hideg futkosott a hátán, de igyekezett ezt figyelmen kívül hagyni. Bár még mindig nem lehetett teljesen biztos benne, hogy nem közönséges alakváltó szörnyeteg, egyáltalán nem érdekelte. Mindig is az a fajta ember volt, aki kevesebbet gondolkodik és többet cselekszik. Az ösztöneire hallgatott, mivel azok eddig még sosem hagyták cserben.
- Hydromágus vagy, ugye? - Képtelen volt levenni a pillantását a lány kezében lévő jégmadárról. Egy kicsit közelebb is hajolt hozzá, egyik kezét pedig a madárka felé nyújtotta. Csak meg akarta érinteni, hogy valóban az e, aminek látszik.