Kolf Krisztián
INAKTÍV
Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
|
Miko  - Búcsú Tőle - zárás
"Nem az a fő, amit elvitt tőlem, hanem amit hozott. Olyan szemet, ami végre azt látta, aki vagyok, és a bizonyságot, hogy semmi... semmi sincs kőbe vésve, még a sötétség sem." - Áh, értem - bólint, mert hát erre számított. Gwen még mindig nem tudja, mit is akar csinálni. Míg Krisz azzal küzdött meg, hogy megtalálja, mi az, amiben jó, Gwennek azzal vannak nehézségei, hogy a sok dolog közül, amikben mind tehetséges, kiválassza azt az egyet, amit a legjobban szeretne. Régen is pont ezzel volt a gond. Krisz még most sem érti, hogy egy ilyen lány mit láthatott benne, de már nem is keresi a miérteket. Elfogadott mindent, ami a múltja része, és nagyrészt le is zárta magában.
- Fafaragást, faszobrászatot, ácsmesterséget - vonja meg a vállát. Mugli dolgok ezek, bár megvan ezeknek a varázsváltozata is, Krisznek örömet okoz, hogy a saját két kezével formálhatja meg a fát, mint anyagot.
- Hát igen, Alíz... - mosolyogva nyitva hagyja a mondatot, hiszen mindketten tudják, milyen a lány, és Krisz igazán megkedvelte őt. Tudja, hogy hiányozni fog neki a vöröske, és azt is eltökéli, elbúcsúzik tőle, mielőtt teljesen eltűnik a varázsvilágból.
Már nem tudja, mit mondhatna. Zavartan áll egyik lábáról a másikra, és mindenhova néz, csak a lányra nem. Sok mindent kapott tőle, amit soha nem fog tudni meghálálni. Ő talán nem is tudja, mennyit jelentett az a fiúnak, hogy akadt valaki, aki képes volt szeretni őt. És még az után is próbálkozott, hogy Krisz végleg lemondott kettejükről. Tudja, hogy megbántotta a lányt, vagy inkább érzi, de Gwen mégis képes teljesen normálisan beszélni vele.
Tudja, hogy a lány szeret úgy gondolni magára, mint menő, verekedős csajszira, aki hideg és magabiztos, de Krisz mindig is úgy gondolta, hogy a kedvessége sokkal szembetűnőbb minden más tulajdonságánál. A kitartásáról és a bátorságáról nem is beszélve.
- Köszönök mindent - mondja halkan, aztán hangosabban hozzáteszi: - Most mennem kell. Vigyázz magadra!
Utoljára felnéz a zöld szemekbe, tekintetével végigcirógatja a hosszú, szőke tincseket, aztán elfordul, és már indul is. Maga elé emeli papírjait, és újra beletemetkezik a tanulásba. A halvány mosoly az arcán mutatja, hogy örül annak, hogy sikerült elbúcsúznia, hogy látta a lányt, és, hogy Gwen jól van. Ezzel végleg sikerült lezárnia magában egy korszakot.
Lezárta, vége van, de felejteni sosem fogja.
|
|
|
|
|
Seth Gareth Selwyn
Házvezető Navine, Tanár, Illúziómágus, Gondnok
Whiskey in a teacup
RPG hsz: 790
Összes hsz: 2564
|
 Mostanában nem tudta jól olvasni és értelmezni az emberek reakcióit, érzéseit - tagadhatatlanul ez is hozzájárult a feszültséghez és állandó félelemérzethez, szorongáshoz. Ricsi válaszán épp ezért múlt sok, nem tudott mihez kezdeni a hosszú csöndekkel vagy finom mimikával, túl zaklatott volt hozzá az idő nagyobbik részében. Remélte, hogy a másik a hadarása ellenére is értette a lényeget, mert ha meg kell ismételnie, akkor karácsonyig itt fognak szobrozni. Úgy sejtette, a Rellonos tudása ezen a téren elég nagy, hogy értse, mivel jár ez, míg ő leginkább a felszínét kaparászta a problémának, több napi kutatás és olvasás után is. Ijesztő volt. Emellett viszont nem tekinthette magát átlagos embernek, sem a mágia, sem háttere miatt, ami tovább bonyolított mindent. Ahhoz, hogy bárkivel is megossza a múltját, legalább egy évre lett volna szüksége, olyan kapcsolatra, amibe egyetlen professzionális pszichológus sem ment volna bele. Talán elnyomhatta volna bizalmatlanságát és zaklatottságát nyugtatókkal, mint már néhányszor, de nem szerette azt a jellegzetes állapotot, amikor teljesen üresnek érezte magát és minden közömbössé vált.
Ez a pár másodperc is napoknak tűnt, mire Ricsi végre megszólalt, olyan kicsire húzta össze magát, hogy még a kölcsönkutya is aggódva böködte orrával. Most először simogatta meg a puha, szőrös buksit, ami belesimult a tenyerébe és két okos, bár furcsán kék szem nézett fel rá - valamiért úgy képzelte, biztatóan. Egy kicsit segített. Valahogy ebben az apró mozdulatban nem kellett kételkednie vagy attól tartania, hogy az állat hátsó szándéktól vezérelve próbálna hízelegni. Az embereknél már egyáltalán nem lehetett biztos benne, ki illedelmes, ki raktározza el későbbre az információt, kit érdekel és kit egyáltalán. Ezért pedig nem hibáztathatott mást, csak az apját és saját magát, évekig tartó színjátékáért.
A kérdésre bátortalanul bólintott, lélekben vértezve magát a mozdulatra, mert minden ilyentől elszokott mostanra. Mégis, a vékony karok szorítása a kezdeti dermedtség felengedése után hihetetlenül jólesett. Mókás, mennyivel magasabb volt Ricsi, mint amire emlékezett, de ezzel együtt valahogy szomorúbbnak és fáradtabbnak is tűnt. Lassan kibontakozott az ölelésből, egy kicsit könnyebbnek érezve magát, a póráz végén csóváló, értetlenségében is lelkes kutyára pillantva néhány néma pillanat után.*
- Vigyük haza.-*Még nem tudott beszélni igazán az egészről - talán máshol, máskor, nem olyan sokára, de még idő kellett. Legalább annyi, hogy ne érezze magát ennyire megbélyegzettnek és gyengének. Most...most elég, ha kitöltik a papírokat és visszatérhetnek a kastélyba.*
|
|
|
|
|
Lasch Hunor Zalán
INAKTÍV
RPG hsz: 25
Összes hsz: 156
|
Jared [Zárt] Elérkezett az idő, mikor végre egyik tanonca befejezheti a képzést. A Vizsgahivatalban hitetlenül néztek rá, mikor közölte Jared adatait, hiszen a fiú kora ellenére nagyon is tehetségesnek bizonyult. Sok papírmunkába telt, mire sikerült neki elintézni, hogy megmutathassa tudását, és azzal az érvvel sikerült meggyőznie a bizottságot, hogy többet nem fognak a fiúval találkozni, hiszen könnyedén átmegy a vizsgán. Az elnök erre gúnyosan vigyorgott, de végül kitűzésre került az időpont.
Most, jó pár kör futása után, a Mágiaügyi Minisztériumban várakozik, alkalomhoz illően felöltözve. Hoppanálva érkezett meg, tanoncával az oldalán, arckifejezése nem árul el semmit sem. Alaposan végigmér mindenkit, aki elmegy előttük, őket is eléggé megnézik azért, de senki nem szól hozzájuk.
– Azt hiszem itt az ideje a szent beszédnek. Büszke vagyok rád Jared, és akárhogyan is alakul a mai vizsgád, mindig is az leszek rád. Sokat fejlődtél az évek alatt, most már csak rajtad áll, hogy meddig vagy képes fejleszteni a képességeidet. Résen kell lenned, amint belépsz a terembe, hiszen bármelyik pillanatban támadás érheti az elmédet. A vizsgabiztos egy mogorva fráter, de nagyon szigorúan veszi az ilyesmit. Az első körben a reakciódat, reakcióidődet és a védekezés sikerességét fogják mérni, utána jön a nehezebb feladat. Nem mehetek be veled, és nem is lehetek ott veled fejben, mert azonnal kizárnak. Kint foglak megvárni, de ha úgy érzed, hogy a megpróbáltatások eléggé nehezek számodra, kérhetsz egyszer időt konzultálásra. Kint foglak várni. –magyarázta az ifjúnak, ameddig még nem jött senki sem, hogy mehetek a megfelelő emeletre, és megfelelő teremben. Megvárakoztatják őket, nem is lepődik meg ezen a tanerő. Régi ismerőse a vizsgabiztos, és meg van győződve arról, hogy biztosan délutáni teáját fogyasztja. Egyelőre nem bánkódik miatta, legalább fel tudjak készíteni Jaredet, és ha nem is lehet bent vele, legalább lélekben megpróbál ott lenni.
|
|
|
|
|
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák
RPG hsz: 920
Összes hsz: 3395
|
Professzor úrNem lehetett volna azt mondani, hogy különösebben izgul. Ennek nem az volt az oka, hogy elbízta volna magát, hanem az, hogy tisztában volt azzal, hogy felkészült, amennyire tőle telt, innentől fogva pedig már csak a szerencse kérdése az, hogy át fog-e tudni menni a vizsgán. Az, hogy újra meg újra megigazította a nyakkendőjét, inkább annak volt köszönhető, hogy miután tönkretette a régit még a karácsonyi bálon, ez az ünneplő öltözék nem volt valami kényelmes. Akárhogy is nézzük, nem Seth ruháját kellett volna lenyúlnia, sehogy sem illett rá. A terep nem volt teljesen ismeretlen számára, járt már a minisztériumban annak idején még Kolossal. Először ismerős folyosókon haladtak, csak később kanyarodtak olyan irányba, amerre még ő sem járt. Csöndesen lépdelt hát a tanár mellett, míg az beszélni nem kezdett. Akkor ránézett és figyelmesen hallgatta. - Értem - felelte, mikor a férfi felvázolta neki, hogy nagyjából mire számíthat. - Nem lesz gond - tette még hozzá. Nem mert volna rá mérget venni, hogy tényleg meg tudja oldani majd a feladatot, de abban biztos volt, hogy több, mint elégséges gyakorlat volt számára az, ami Angliában történt. Mindemellett azért nagyon jólesett neki a professzor támogatása. - Mennyi feladat lesz? - kérdezte aztán. Odafigyelt, hogy rendesen kipihenje magát, mielőtt eljött vizsgázni, de azért még így sem volt mindegy, hogy néhány percig vagy órákig fogják gyötörni. Logikusan nézve úgy gondolta, hogy félóránál nem nagyon tarthat tovább, hiszen általában még ennél is rövidebbek a vizsgák, de ki tudja? Közben azért figyelt, hogy ha hívják, akkor rögtön be tudjon menni a terembe, lehetőleg úgy, hogy addigra már fel van építve a védelme. Na igen, tulajdonképpen nem is engedhette volna meg magának, hogy idegeskedjen.
|
|
|
|
|
Aiden Ward
INAKTÍV
RPG hsz: 110
Összes hsz: 208
|
Shayleen
[ kórházban, a harmadik látogatás alkalmával ]Nem különösebben lep meg a tiltakozón plafon felé fordított tekintet, az érzelmek teljes hiánya a fájdalom minden típusának megtapasztalásáról tanúskodó, színtelen arc. Az erőtlen mozdulatra halovány reményfoszlány üti fel fejét, hátha ez alkalommal más lesz. De amilyen gyorsan jött, úgy el is múlik. Csak a könyvekre vetett egy pillantást. Halkan sóhajtok fel, és dőlök hátra a székben, addig merev, várakozásteljes testtartásom csalódottan enged fel.
Még mindig hiszem, hogy az egész az én hibám.
Eszem ágában sincs felemlegetni azt az estét ezen falak közt, semmi pénzért nem vágnám sutba mindazt, amit elértek eddig a lánynál az ápolók. Nyilvánvalóan javul az állapota, bár még mindig félelmetesen sovány, a bőre pedig fakó, élettelen.
És nem szól hozzám. Bár a nővér elmondása alapján másokkal sem beszédesebb, nincs okom magamra venni. Mit sem segít a helyzeten. A lelkiismeretemen. Ha nem erőltettem volna azt a vacsorát, nem veszekedtünk volna, és ha nem veszekedtünk volna, most nem feküdne itt teljesen magába burkolózva. Egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam. Ernyedten lógó vállaim és lesütött szemeim is megbánásról tanúskodnak, és valami megvilágosodás-féléről: nincs itt helyem.
Felnézve le sem veszem tekintetemet Shayleen arcáról, behatóan tanulmányozni kezdem az éles arccsonttól elkezdve a beesett szemeken keresztül a szótlan, dús ajkakig, minden egyes négyzetcentiméterét, mint ahogy eddig minden alkalommal tettem. Fájt, amikor a történtek után reggel kizavartak ebből a szobából, mintha holmi betolakodó lennék. És fáj, hogy azóta egyetlen nyikkanást sem hallottam a lánytól a monoton szuszogásán kívül. Talán túl sokat akarok. Igen, biztosan így van. Mindig emlékeztetnem kell magam, hogy tegyem félre az önzőségem, hiszen életben van, és annak tudatában, milyen veszélynek volt kitéve, nem is kívánhatnék mást.
- Akkor… ezeket leteszem ide a szekrényedre – sután szólalok meg, rekedtesen, és úgy teszek, ahogy mondtam. Nem látom értelmét tovább rontani itt a levegőt, megejtek egy halvány, fájdalmas mosolyt, és feltápászkodom. A szék lábainak csikorgása fülsértően hasít a csendbe, egy pillanatra még támaszkodom a támláján, majd Shay fölé hajolva egy óvatos puszit nyomok a homlokára, és a suttogva elrebegett szavakat követően magára hagyom. – Annyira sajnálom.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
A reggel egészen monoton módon indul Krisztián számára, a napja pedig ennél már csak hátborzongatóbb lesz. Az iskola falai között minden a régi, ő valahogy ma mégsem annak fogja látni a dolgokat. Még csak két nap telt el azóta, hogy tiszteletét tette szüleinél, s a kezdeti émelygésen kívül semmiféle más mellékhatást nem váltott ki belőle a szülei és közte lezajlott incidens. Ahogyan a poharába rejtett bájital sem.
Ma új nap virradt, s a kötelező óráira Krisztián pontosan érkezik, ahogyan mindig teszi - vagy majdnem mindig -, a kapun belépve azonban döbbenetes dolgot tapasztal. Emlékszik még Krisztinára? Hogy is felejthetné el?! A barna fürtök, a kecses, vékony alkat, a finom kezek, a barátságos és meleg szemek, az a szeretetteljes hang, amivel beszélt hozzá... Mind megelevenedik, most azonban sokkal élesebben. A múlt más kontextusba kerül. Minden nőnemű egyed ugyanis Krisztina képében tűnik fel körülötte. A mérgező bájital és egy kis bűbáj segítségével az iskola egész területén csak és kizárólag ezt a nőt látja. Egyedül persze annyi változik, hogy más-más ruhadarabban tűnik fel, de egyebekben ugyanolyanok. Illetve van még egy eltérés, egy aprócska dolog, amire talán már nem is emlékszik...
Amíg viszont eszébe jut bármilyen aprócska részlet, minden folyosón és sarkon ebbe a szimpatikus, kedves hölgybe botlik bele, aki mind újabb és újabb hangon és személyiséggel fordul felé. Olyan ez, mint tűt keresni a szénakazalban. Egy biztos: Krisztián tudja, hogy valami nincs rendben, ám a puzzle darabkái még közel sem állnak össze.
|
|
|
|
|
Kolf Krisztián
INAKTÍV
Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
|
Az ezüst kulcsos kaland - MesélőmA kapuba érve leugrik gördeszkájáról, felkapja a kezébe, és elindul befelé. Az ajtót becsukva maga mögött egyből a portáshoz siet, és mint mindig, leadja neki a közlekedési eszközt. A terem felé indulva lehúzza fejéről a sapkáját, aztán megrázza a fejét. Tekintetét felemelve meglátja Krisztinát, arcán reflexszerűen megjelenik egy széles mosoly. A nő arckifejezése azonban zavart tükröz és csak halványan viszonozza a gesztust.
Krisz kérdőn néz rá, de ezt ő már nem látja, mert elfordulva a barátnőjéhez szól, aki... szintén Kriszta. A srácba belefagy a vér. Hirtelen megtorpan a folyosó közepén, és dörzsölni kezdi a szemét. Érzi, ahogy a mögötte jövő meglöki a vállát, ahogy megpróbálja kikerülni. A srác bocsánatot motyog, és bólint is felé, de szédülni kezd, amikor meglátja, hogy ez a lány is teljesen úgy néz ki, mint a zenetanárnő.
Sápadtan megtámaszkodik a folyosó falán, és nyel egyet. Sejti, hogy varázslat van a háttérben, de elképzelni sem tudja, hogy milyen és miért. Főként miért? Mi az értelme ennek az egésznek? Lehet, hogy csak álmodik?
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
Nem csoda, hogy Krisztiánnak az az érzése, a maradék józan eszét is elvesztette valahol a kapun kívül. Rosszulléte érthető, ámde ettől még a bűbáj él. Krisztinák sora sétál el előtte és mind elég furcsán méregeti a fiút, hiszen egy sápadt ember a falnak támaszkodva az álmos könyv szerint semmi jót nem jelent, de még az álmatlan szerint sem.
Az egyik Krisztina, aki vélhetően nem az igazi végre megszánja és megáll mellette. Nagy barna szemeit ráemeli, de egészen más tükröződik tekintetében, mint az eredetinek. Nem kedves, inkább sajnálkozó, segítőkészsége is abból eredhet, hogy már neki kínos ez a rosszullét.
- Minden oké? - elhúzza száját és picit megveregeti a srác vállát, aztán inkább tovább áll, neki túl fura a helyzet. Aztán egészet üt az óra és hirtelen a folyosón lézengők száma jócskán lecsökken, alig marad a nőből három-négynél több. De vajon köztük van az igazi? Krisztiánnak minden bizonnyal sejtelme sincs, de mi a legegyszerűbb verzió? A titkárság. Valaki csak meg tudja mondani, merre találja őt...
|
|
|
|
|
Kolf Krisztián
INAKTÍV
Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
|
Az ezüst kulcsos kaland - MesélőmA karját megcsípve meggyőződik róla, hogy ez nem álom, vagy, ha az, hát nagyon makacs fajta. De, ha ez varázslat, talán valami módon megszüntethető a hatása, vagy megtörhető valahogy, ha átok. ~Kell, hogy legyen valami megoldás rá!~
Rosszulléte láthatóan eléggé feltűnő, de nem lát senkit, akinek a tekintete kicsit is hasonlítana a keresett nőére. Persze az is lehet, hogy olyan kínosan viselkedik, hogy Kriszta inkább elkerüli, minthogy segítsen neki. De nem, őt nem ilyennek ismeri. Bár mennyire ismeri egyáltalán? Mondhatja azt, hogy tudja, hogyan is viselkedne ilyen helyzetben?
Teljesen elbizonytalanodik, és bár az egyik Kriszta mégis megkockáztat egy gyors kérdést, egyelőre nincs ereje válaszolni. Ahogy ott áll, lassan kiürül a folyosó, de nem érdekli az óra, amiről éppen késik, ennek a rejtélynek most kell a végére járnia.
Agya lassan feldolgozza a történteket és elkezd kutatni a megoldás után, de nem nagyon jut semmi eszébe. Valahogy meg kell találnia Krisztát. Az igazit. De hogy, és hol? Nem nyithat be minden terembe. Különben is, a többsége tele lenne a nővel, nem segítene semmit. Meg kell tudnia, hol van éppen órája. Azt pedig a titkárságon fogják tudni megmondani neki.
Siet is a megfelelő emeletre, a megfelelő ajtóhoz. Bekopogtat, de csak akkor lép be, amikor bentről erre engedélyt kap.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
A titkárságon unottan klimpírozó Márta cseppet sem örül a kéretlen látogatónak. Hallja a kopogást, de mielőtt bármit tenne, megigazítja keretes szemüvegét, hátrasimít egy ősz tincseit és kipiszkálja fogai közül a megmaradt brokkolit. Gusztustalan nőszemély, annyi már biztos. Kivételesen ő helyettesíti az általában itt lévő Pirit, aki egy fiatalos és jó humorú nő lenne, csak adatna már meg neki az annyira áhított gyermek!
Végül egy percnyi várakoztatás után mogorván kivakkant, hogy befáradhat az illető, akárki fia-borja is legyen. A belépő Krisztiánt ellenszenvesen méri végig, egy cseppnyi segítőkészség sincs benne. Ami azt illeti, ebből a fiú mit sem vehet észre, hiszen ezt a fonnyadt kórót jelenleg egy hamvas Krisztaként látja, ami valljuk be, durvább torzítása a tényeknek, mint azt bárki el tudná képzelni.
- Miben segíthetek? - hangja végtelenül ellenszenves, legszívesebben kipenderítené a szobából ezt a hitvány diákot. Már megkezdődtek az órák, semmi keresnivalója itt. Tűzvörösre festett körmei dobolnak az asztalon, ezzel is sürgetve a szükséges rosszat, amit Krisztián érkezése okoz. Hogy mit keres itt egy olyan alkalmazott, aki tojik a diákokra? Igazán jó kérdés.
|
|
|
|
|
Kolf Krisztián
INAKTÍV
Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
|
Az ezüst kulcsos kaland - Mesélőm- Elnézést én csak... - kezdi Krisz, de aztán megakasztja szájában a szavakat az a tekintet, amivel a szobában ülő Kriszta vizslatja. Rémálmaiban látott hasonló arckifejezést a lányon, de ezt élőben látni... egészen borzasztó számára. Megborzong, aztán a fejét rázva próbálja elhessegetni a kellemetlen gondolatokat. Tudatosítja magában, hogy ez a nő itt nem Kriszta. Ebben ugyanis teljesen biztos. Emiatt kezd is reménykedni, hogy mégiscsak meg fogja találni a nőt. Bár azt még nem tudja, mit is fog tenni, ha egyszer meglesz, és ott áll előtte.
- Szóval csak szeretném tudni, hogy egy bizonyos tanárnő melyik teremben tartózkodik - mondja felocsúdva merengéséből, de rögtön hozzá is teszi: - Vele lenne órám, de elkéstem, és még elég új vagyok, szóval, nem igazán tudom, hova is kellene mennem.
Krisz bízik benne, hogy ez elég lesz a nőnek, és nem fog utánanézni, hogy ő valóban tanulja-e azt a bizonyos tárgyat.
- Szűcs Krisztinának hívják - mondja még, hogy egyértelműsítse, kit is keres. Aztán már csak magában fohászkodik, hogy gyorsan vége legyen ennek a káprázatnak.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
Márta, ha lehetséges még barátságtalanabbul méregeti a fiút. Mintha az megrökönyödne tökéletes valóján, amit még ráncba is szedett. Semmi brokkoli, vagy kiálló hajtincsek. Ez a mai fiatalság, mind ugyanolyan otromba és neveletlen. Most pedig, hogy mindezt megállapítja, kihúzza magát ültében még jobban - már ha ez egyáltalán lehetséges - és megvető pillantással "ajándékozza" meg Kriszt.
- Talán ha nem hagyná el az órarendjét maga is, mint az összes többi és pontosan érkezne, akkor most nem kéne itt elnézést kérnie - tipikus zsémbelés. Feddőn beszél és esze ágában sincs egyáltalán a látszatát kelteni annak, hogy a titkárság elvileg egy tanulóknak járó szolgáltatás. Mert hát az, ha jól meggondoljuk. A nő neve hallatán megforgatja szemeit, már biztos abban, hogy ez is (mármint a fiú, csak mondom) csak azért iratkozott be ide, hogy csinos fiatal nőket stíröljön. És igen, a fejében is pontosan ugyanígy hangzik el ez a gondolatmenet.
- Ott a falon az órarend, keresse ki - félvállról veti oda, de aztán vissza is fordul számítógépéhez, amiben beírja a google keresőbe, hogy google képek. Igen emberek, ez létezik. Aztán rájön, hogy nem is ezt akarja, és inkább rászörcsöl a kötőtűkre, ezzel lezártnak tekintve dolgát a fiúval.
Eközben Krisztián könnyen megláthatja, hogy Krisztinának már tíz perce zajlik egy órája a harmadik emeleti 302-es teremben. A szükség nagy úr, így talán megzavarhatja...
|
|
|
|
|
Kolf Krisztián
INAKTÍV
Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
|
Az ezüst kulcsos kaland - MesélőmAz álkriszta továbbra sem erőlteti túl magát kedvességgel, és ez máskor legalább egy csípős megjegyzést kihozna Kriszből, de jelenleg sokkal nagyobb problémái vannak egy udvariatlan titkárnőnél.
- Köszönöm - leheli hát valódi gondolatai kimondása helyett, aztán az órarendhez lép. Ujjaival irányítja tekintetét a mai napra, aztán már csak Kriszta nevét kell megtalálnia. Keresése eredményeként végre elindulhat a teremhez, ahol reméli, hogy megtalálja Krisztát. Gyorsan elköszön a mogorva nőtől, és szinte rohan fel a harmadik emeletre.
A 302-es terem előtt megtorpan. Tudja, hogy a nő jelenleg órát tart, és úgy gondolja, nem kellene megzavarnia. Ugyanakkor kezd teljesen bedilizni attól, hogy mindenhol őt látja, és nem a szerelem hevétől. Hirtelen elhatározással nyit be a terembe. Űzött tekintettel néz körbe, próbálja megtalálni a sok nő között azt az egyet.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
Talán ez Krisztián szerencsenapja, ugyanis Krisztina ma két fiatal fiút oktat. Az óra már javában folyik, mikor az ajtó kivágódik. A tanítványok meglepetten rontanak játékukban és fordulnak egy emberként a bejárat felé, míg a nő csak ijedtében felpattan. A fény éppen megcsillan a nyakában lógó ezüst kulcson. Rémülten néz Krisztiánra és legalább annyira átveszi az idegességét ő is, így hirtelen megszűnik tanárnak lenni, kellenek a másodpercek, hogy szóhoz jusson.
- Folytassátok kérlek, pár perc és jövök - mosolyt gyűr az arcára és gyorsan kitaszigálja a fiút a teremből. Szinte azonnal csípőre vágja a kezeit, de még így is túlzottan aranyos ahhoz, hogy akárcsak a félelem egyetlen szikráját is csiholja Krisz bensőjében. Hiába, édesnek születni kell. - Azt hittem, hogy ég az iskola, mi történt? És miért nem kopogtál? - el is felejti így hirtelen, hogy ők most tanár-diák viszonyban állnak, így a köztük lévő távolság sem megfelelően tisztes. Nem is igazán jutnak érvényre most gondolatai, csak abban biztos, hogy baj történt és Krisznek segítség kell.
|
|
|
|
|
Kolf Krisztián
INAKTÍV
Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
|
Az ezüst kulcsos kaland - Mesélőm~Mázli!~ Hatalmas sóhajtás hagyja el az ajkait, és néma köszönetet rebeg az ég felé, mikor meglátja, hogy Kriszta - ő már valóban ő kell legyen! - ma fiúkat tanít. Egyéb esetben talán felüti fejét benne a féltékenység szörnye, de most inkább csak a nő szemeibe fúrja kétségbeesett tekintetét, és némi könyörgést is vegyít bele, hogy Kriszta számára egyértelmű legyen, itt most gáz van.
Azt azonban nem tudja, hogy innen hogyan tovább. Megijeszteni nem akarta őt, és a nő éppen dolgozik, valószínűleg nem az ő problémája neki az első. Kellemes meglepetésként éri, hogy Kriszta kiterelgeti a teremből, és vele is megy.
- Bocs, teljesen elfelejtettem.
És valóban, kopogni azt eszébe sem jutott. Már annak is örült, hogy be mert nyitni, nemhogy még várjon is rá, hogy vajon hány Kriszta nyit neki ajtót.
- Én... nem vagyok valami jól - morogja, aztán elfordul. Ezt nagyon nem gondolta át korábban, így fogalma sincs, mit mondjon. Nem beszélhet a lánynak varázslatról, meg klónokról, mert a végén még őrültnek nézi. De egy egyszerű betegség miatt kihívni őt az órájáról... nem hangzik valami jól.
Nem tud mit mondani, szemét a lány nyakában lógó láncon függő medálra szegezi, figyeli a kis kulcs csillanását.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
Várakozva pislog Krisztiánra, aki úgy tűnik nem tud értelmes és elfogadható válasszal szolgálni a történtekre. Talán épp emiatt sugárzik szemeiből kicsivel több kétségbeesés. Mi lelte a fiút? Pont azért kedvelte meg, mert annyira... Más volt. De jó értelemben, vagyis nem egy őrült, aki csak úgy ráront! Akkor is kell lennie magyarázatnak.
- Semmi baj, de mi történt? - kit érdekel a kopogás? Ezen már réges-rég túl vannak. Íriszeit a fiúéba fúrja egészen addig, míg az el nem fordul. Karjait teste mellé engedi és úgy figyeli Krisztián szenvedését. Gyengéden maga felé fordítja aztán és egyik kézfejét a homlokához érinti, ezzel igazolva, hogy tán lázas. De semmi. Csak ezután követi a fiú tekintetét, mely a nyakláncon nyugszik. Egy pillanatra összepréseli ajkait, majd elmosolyodik.
- Nem vagy lázas, menj le az orvosiba, talán ott többet mondanak - hiába minden nyugtató szó, érzi a másikon, hogy riadt vadként menekül. Fogalma sincs hogyan oldhatná a hangulatot, ezért inkább rátér az ezüst kulcsra, ami láthatóan érdekli a fiút. - Még a dédimtől kaptam nagyon régen - lemutat rá, sőt, le is veszi nyakából, hogy átnyújtsa a fiúnak. Különös, de mintha ez nem az eredeti lenne. Még Kriszta sem igazán vette észre, hogy ez a kulcs, nem az a kulcs. Az igazi ott lapul az éjjeli szekrénye fiókjában, ez pedig talán nem is az, aminek látszik. Talán van is benne valami. De ki tudja, észreveszi-e már most Krisz, amikor ilyen zaklatott állapotban van? Biztosan nem. De a furcsaság belevésődik emlékeibe, ahogy kezei közé kapja a láncot. A megoldást.
|
|
|
|
|
Kolf Krisztián
INAKTÍV
Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
|
Az ezüst kulcsos kaland - MesélőmHogy ő mekkora egy ökör! Teljesen megijeszti a lányt. Mégiscsak ki kellett volna találnia valami jó indokot a tetteire, mielőtt rátört. Bár ez most már késő bánat, a kesergés helyett a jelenlegi helyzettel kell kezdenie valamit.
Hiába érdeklődik azonban Kriszta, a fiú nem tud mit felelni. Hiszen végül is nem beteg. A gyors lázellenőrzés után valószínűleg a lány is hasonló véleményre jut, de az érintése legalább hasznos Krisz számára, kicsit felélénkíti őt.
- Nagyon szép - bólint a kulcsot nézve, aztán nyel egyet. Agyal a megoldáson, de nem jön a megvilágosodás. Megfogja a felé nyújtott kis ékszert, ujjai között forgatva szemügyre veszi a medált.
- Nyit valamit, vagy ez csak egy ékszer? - kérdezi, hogy addig se csak álljanak itt. Fél, hogy a nő megelégeli a bénázását, és egyszerűen itt hagyja. De amíg nézegeti a kulcsot, erősödni kezd benne egy furcsa érzés: valami nem stimmel.
|
|
|
|
|
Lasch Hunor Zalán
INAKTÍV
RPG hsz: 25
Összes hsz: 156
|
Jared Tanonca nem tűnt túl beszédesnek, de nem rótta fel neki. Visszaemlékezett egy pillanatra a saját vizsgájára, ugyanilyen csendes volt, mint most tanítványa. Némi felkészítő mondat is elhangzott, pár perccel később egy hölgy érkezett feléjük, aki szótlanul invitálta őket a terem felé. Út közben még volt idő némi szót is váltani, és a tanerő úgy gondolta, hogy ki kell használni az alkalmat. Ráadásul Jared is kérdezett tőle, amire illik is válaszolnia.
– Kettő: egy elmevédelem és egy legilimencia rész. Hogy abban mit kell csinálnod pontosan, azt csak bent fogod megtudni. Legjobb esetben pár perc alatt végzel, rosszabb esetben meg órák kérdése. Ez rajtad is áll, illetve a vizsgáztató kedvén is, hogy mennyit akar szenvedtetni téged. Azt elárulhatom, hogy meghökkent, mikor elmondtam a korodat, készülj fel, hogy kötekedő lesz. Javaslom, hogy azokat az emlékeket, amiket biztos nem szeretnél megmutatni, még a legapróbb esélyt sem adva rá, már most rejtsd el. Kezdve Richárddal és az angliai dologgal folytatva. –tudta, hogy ezzel máris érzékeny témára tapintott, és a legfájóbb pontokra is egyben, de muszáj volt felkészítenie tanoncát minden eshetőségre. A gyakorlások során azt tapasztalta, hogy ezek az emlékek azok, amelyeket Jarednek el kell rejtenie mélyen, így mindig ezeket próbálta kiszedni belőle. Időközben megérkeztek a terem elé, és nem volt más hátra, minthogy beinvitálják Jaredet, ami meg is történt az érkezésük után fél perccel.
– Sok sikert. –reményteljes pillantással engedte útjára az ifjút, ő maga pedig helyet foglalt a várakozók számára fenntartott ülőalkalmatosságon.
Jared ahogy belépett az ajtón, egy semmitmondó arckifejezéssel ülő, magabiztosságot árasztó férfival találta szemben magát. A vizsgabiztos be sem mutatkozott, sőt mi több, egy szót sem ejtett ki a száján. Az ifjú legilimentor, ha szemfüles volt, már rájöhetett, hogy tanárának igaza volt: a vizsga az ajtó becsukódásának pillanatában megkezdődött, és a vizsgabiztos előszeretettel kezdett el turkálni Jared fejében.
|
|
|
|
|
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák
RPG hsz: 920
Összes hsz: 3395
|
Vizsga- Igen, mindenképp - bólintott a tanár javaslatára. Akárhogy is nézzük, végképp nem lenne jó, hogyha olyan titkokba botlana a vizsgabiztos, amik ugyan már bajt nem igazán hozhatnak rá, de elég kellemetlenséget okozhatnak. Az angliai események ebbe a kategóriába voltak sorolhatók, a Ricsivel kapcsolatos emlékei pedig még a tetejébe rengeteg személyes apróságot tartalmaztak, amihez senkinek nem volt köze. Na meg emellett még egy rakás dologhoz, például, hogy még mindig szeret a bátyjával aludni, hogy csoda, hogy még nincs édességmérgezése, vagy hogy kapcsolatban áll egy próbaidős bűnözővel. Le is hunyta hát a szemét egy rövid pillanatra, csak megszokásból, majd elkezdte felépíteni a falakat az elméjében. Úgy alkotta meg a védelmét, ahogy Seth fejében látta, először egy belső, nagyon erős fal védelmébe véve azokat az emlékeket, amiket mindenképpen meg akart védeni, majd az egész elméjét levédve egy külső körrel, amit ugyan szintén teljesen a felügyelete alatt tartott, de nem ez tette ki az védelme nagyobbik részét. Nem sokkal később behívták a terembe. Még egy köszönöm-félét biccentett a tanára felé, aztán belépett és annak rendje és módja szerint bemutatkozott. - Üdvözlöm, uram. A nevem Sebastian Jared Selwyn - állt meg, további utasításokra várva, de közben már érzékelte a támadást, ami felé irányult, és ellenállva a másik akaratnak, megpróbálta azokon a pontokon még erősebbé tenni a védelmét, ahol a másik megpróbált átsiklani a falai között. Sokat segített neki, hogy nem volt ideges és nem próbálta görcsösen védeni magát, mert az összezavarhatta és kapkodásra késztethette volna, így viszont higgadtan és meglehetős bizalmatlansággal nézett a vizsgabiztos kicsit sem szimpatikus arcába. Számított rá, hogy nem lesz könnyű dolga. Már eleve csak az a tény, hogy még mindig nem kezdhette volna el a tanulást, hiszen csak harmadikos volt, elég lehetett volna ahhoz, hogy belekössenek, de mindemellett még egy olyan családból is származott, amelynek tagjai mesterei voltak a legilimenciának. Százszor átrágta már ezt, tudta, hogy a kora miatt először valószínűleg alulbecsülik majd, de ha megmutatja, hogy ennek ellenére hol tart, akkor viszont jön a következő kérdés: Hogy lehetséges ez? Ő persze tudta, hogy szorgos gyakorlás eredménye, de valójában bárkinek a helyében megkérdőjelezte volna a saját megbízhatóságát is, ha nincs tisztában a részletekkel. Ez így azért elég kemény dió lesz.
|
|
|
|
|
Szikszai Attila
Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
|
ViktorSzeged, Dóm térTámadta magát és a világot, ennek akkor így kellett történnie. A téren ücsörögve úgy érezte, itt és most bármit megtehet. Nem jut el az Edictum fülébe, s egyéb más forrásból sem értesülnének a botrányról a kastély környékén élők. Azért szereti Szegedet, mert szinte teljesen az ország másik végében helyezkedik el. Nem ér el az Északi-középhegység szele erre az alföldi síkvidékre. Hasonlóan csendes és szép mesevilág ez, még ha az ő szülőföldje mégiscsak az a fenyveses, dimbes-dombos régió. Nagyon örült, hogy lehívták ide egy kicsit. Főleg az elmúlt események hatására. Csakhogy nem volt elég körültekintő. Mondhatni elfelejtette, hogy van egy szerető és figyelmes családja, aki villámsebességgel észreveszi, hogy valami nincs rendben otthon. Attiláról nem mondhatni el, hogy kellemesen csalódott volna unokatestvérében, de nagyot nőtt a szemében azzal, hogy oda mert elé állni és felhozni ezt a témát.
Annyit változtak az évek alatt. Még mindig sajnálja, hogy Viktor legkritikusabb korszakában nem lehetett ott mellette. Sajnos a családból nem mindenki reagált egyből úgy, ahogyan azt elvárta volna, a tanár úrnak pedig éppen akkor kezdődött el a nagybetűs élet. Kiköltözött Angliába, ahol átlagosan a fél napját kemény munkával töltötte, hogy megalapozza a soha nem sikerült kinti életét. Többek között emiatt is tűnhetett úgy, hogy akkor még ő sem kelt unokaöccse védelmére. Ezt a mai napig bánja. Talán ha egy kicsit jobban érezteti vele a törődést, akkor a múlt másképpen alakul, még ha összességében pozitív végkifejlete volt az ügynek. Attilából tanár lett, Viktor pedig idén végez. Olykor különös tud lenni, hogy rokonok, és egy olyan családból jöttek, ahol Attu szüleinek az esetét leszámítva nagy az összetartás. Sosem hagyná, hogy a munkája rámenjen a kapcsolataira, hogy a kialakult új helyzet bármin is változtasson. Ugyanakkor nem biztos abban, hogy ezt Viktor is érzi vagy érti. Az ő szemében a vöröske még mindig az ő gyerekkori játszótársa, a "kis" Regivel együtt. Azóta Kinsey is bejött a képbe, de természetesen vele sincs baja. Csak még nem ismeri annyira jól, mint kéne. Sebaj, ez is változni fog idővel.
- Örülök, hogy így látod - mondta megnyugodva - Nem engedhetem meg magamnak, hogy kikészüljek. Annyit különben sem ér ez az egész. Ne tévesszen meg a látszat, hamarosan összekaparom magamat a talajról. Tanultam a hibáimból, úgy érzem. Lehet, hogy a történtek hatására megváltoztam, de tudom, hogy Ti nem ítéltek el - jelentette ki eltökélten, nagy határozottsággal a hangjában. El is tűnt az arcáról a negatív érzelmek mindennemű jele, helyette inkább aggódóan unokatestvére arcára pillantott és átölelte őt a padon. Egyikük élete sem csupa jóról szólt eddig. Jól ismerték egymást.
- Ne irigyelj, Te is nagyon sikeres leszel. Tudod, hogy számíthatsz a támogatásomra, szóval ha kell valami, csak szólj... Most pedig döntsük el, hogy merre tovább, mert nem szeretném sokáig itt lógatni az orrom - nevetett fel kissé, egy ravasz kacsintással lezárva a búskomor perceket. A kedves emlékek egycsapásra felülírták a Grétán való elmélkedését, az összejövetelen valószínűleg csak egy gyengébb pillanatában juthatott eszébe, amikor egy pillanatra leült a családi program.
|
|
|
|
|
Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV
félvéla legilimentor
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
|
Xixo
Szilveszter éjszakája, Doboz Amit egyszer megígérek, azt be is tartom. Így lehetséges, hogy Attilával ma este a Dobozban ülök és már ki tudja, hanyadjára próbálom rávenni arra, hogy átszeleteljen velem az újévbe. Nos, igen. Rengeteget nyaggattam, hogy muszáj egyszer elmennie egy diszkóba és csapatni a bulit (esetleg veretni, ahogy manapság mondani szokás), folyton talált kibúvót. Az egyetlen szerencsétlensége csupán az, hogy ezen a csodás napon már nem dolgozik senki éjjel, másnap nincsenek halaszthatatlan ügyeink, így be kellett adnia a derekát. Amúgy is ellenállhatatlan vagyok, egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb én nyerek.
- Na, még egy feles és mehet a dansz - azzal intek is, hogy még kettőt kérek. Így már csak lesz elég oldott állapotban ahhoz, hogy szeleteljünk egy jót! A pénzt könnyeden dobom a pultra és a férfi kezébe nyomom a poharát. Felvonom fél szemöldököm és ezek után a pohár tartalma el is tűnik az utolsó cseppig. Igazán nőies lehetek ilyenkor, de sebaj. Megragadom Attila kezét és lehúzom a bárszékről, be a tuctuc zenés terembe, hogy végre teljesítse a ma éjjel kihívását.
- Maradj velem és te leszel a táncparkett ördöge! - hangosan kiabálok, hogy meghallja, majd kezeit derekamra rakom, karjaimat pedig nyaka köré fonom csakúgy, ahogy az összes többi pár teszi mellettünk. Oké, mi nem vagyunk együtt, de ezt senki sem tudja, mi pedig elvegyülni jöttünk. Mellesleg végérvényesen levágattam a hajam vállig érőre, ami kevésbé fűt és nem akad bele mindenbe. Meg jól is áll. Fejemet megemelem és tartom a szemkontaktust a férfival, miközben alattomos módon egy gyönyörű vélamosolyra húzódik ajkam. Csak hogy biztosan menjen neki a tánc.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
Az ezüst kulcsos kaland - Krisztián (zárás)Krisztina Krisztát a legkevésbé sem győzi meg a fiú reakciója, de mit tehetne? Ha nem mondja meg az igazat, úgysem tudja kiszedni belőle erőszakkal. Még szerencse, hogy észreveszi, a nyakában függő kulcsot figyeli folyamatosan a másik. Leveszi hát, hogy átnyújtsa.
- Köszönöm - valóban szép tárgy, Krisz számára pedig sokkal, de sokkal fontosabb, mint azt el tudná képzelni. Majd egyszer - a nem túl távoli jövőben - rájön ő is, lehetőleg azelőtt, hogy megőrülnie.
- Szerintem nem nyit semmit. Ha mégis, nem tudok róla - megvonja a vállát és egy pillanatra eltöpreng a kérdésen. Nincs olyan zár, amibe illene náluk, de mégis kell lennie magyarázatnak erre. - Lehet, hogy a szívemet - drámaian emeli égnek tekintetét, kezeit szívére szorítja, mintha valóban így lenne. Kár, hogy aztán elneveti magát. - Nekem most mennem kell vissza, jobbulást - kinyújtja kezét a láncért és miután visszakapja, kissé zavartan tűri füle mögé egyik hajtincsét, hogy aztán félszegen intve visszamenjen a terembe. Krisztián pedig egyedül marad a gondolataival, amik bizony vannak. Itt volna az ideje, hogy felkeresse Kriszta lakását és körülnézzen. Nem szép dolog, de a szükség...
|
|
|
|
|
Szikszai Attila
Bogolyfalvi lakos, Bogolyfalvi Tanács tag
RPG hsz: 79
Összes hsz: 123
|
Egerszegi NinaSzilveszter éjszakája | DobozKorábban volt már arról szó, hogy esetleg együtt elmennek valahová közösen kikapcsolódni, felnőtt módjára szórakozni, ahol mindenfajta felelősségérzet nélkül ereszthetik ki a gőzt. Egy tanárban ugyanis különösen jelen kell legyen az óvatosság, szinte állandóan résen kell lenni a mai, okostelefonokkal megáldott világban, ahol elég egy óvatlan mozdulat és le is kapják az embert. A karrier szempillantások alatt dőlhet romokba, és még más egyéb következményei is vannak a modern technológiának, ami a huszonegyedik századi társadalom szerves része. Varázstalan emberek között jártak, itt nem hatott a mágia. Egy fővárosi szórakozóhely, tömve idegen emberekkel. Füst, hangos zene, szokatlan világ ez egy pedagógus számára.
Csanád újdonsült szüleinél búcsúztatja az óévet. Hívták ugyan helyekre őt is, de valahogy nem volt kedve menni. Nina volt a legerőszakosabb invitálója, aki a régóta ígért szeletelést akarta behajtani. Végül beadta a derekát, ahogy látszik. Furcsán érezte magát, ahogy a tálcán közelgő felesre pillantott. Az utolsó pillanatban még sikerült kiszedegette pénztárcájából a saját részét, aztán társával felöntött a garatra. A fordítói munka után egészen sokszor beszéltek, de azt álmában sem gondolta volna, hogy eljön ez a pillanat. A lány eltökélten koordinálta az eseményeket, Attila pedig beletörődve hagyta magát. Engedte, hogy behúzzák a táncparkett közepére, ahol egy meglehetősen fura pózban vártak arra, hogy elkapják a ritmust. A zene nem tartozott Attila kedvencei közé, ez le is volt olvasható az arckifejezéséről, ugyanakkor nem akarta elrontani a másik kedvét.
- Maradok, ne aggódj - pedig úgy tűnt, ő jobban aggódik. Még mindig nem érezte igazán felszabadultnak magát, a beígért csoda elmaradt, vagy még nem akaródzott eljönni - Hogy tetszik itt? - terelte a témát, hasonlóan kiabálva.
Nem is nagyon tudta, hogy mit mondjon. Kettejük közül Nina mozoghatott otthonosabban ilyen helyeken. Látni fogja, hogy a tanár úr még egy kis segítségre szorul.
|
|
|
|
|
Kolf Krisztián
INAKTÍV
Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
|
Az ezüst kulcsos kaland (4/5) - MesélőmKrisztián nem érzi úgy, hogy ilyen idegállapotban folytatni tudná a napot, mintha mi sem történne körülötte, így hát az iskola elhagyása mellett dönt. A portástól visszakéri a gördeszkáját, feldobja vállára a táskáját, és már kint is van. Arcát megcsapja a hideg levegő, és ettől végre tisztul valamennyit a feje.
Nem megy haza, inkább megpróbálja átgondolni azt, amit tud, hátha sikerül egyedül megoldania a rejtélyt. Abban biztos, hogy ez az egész neki lett címezve, és Krisztáról szól. De a lány biztosan nem tud semmiről, elvégre mugli, és még csak nem is olyan, aki titokban hisz a tündérekben meg az unikornisokban. Egyszerű, varázstalan élete van, olyan, amilyenre Krisz is vágyik egy ideje.
Viszont az a kulcs... valami nem stimmelt vele. Ebben teljesen biztos a férfi, így hát egy meglehetősen kényelmetlen gondolat üt tanyát a fejében. Próbálja elhessegetni, letagadni maga elől, hogy egyáltalán gondolt rá, de végül nem jut eszébe semmi más. Addig-addig kering a fejében, mire eljut odáig, hogy egy próbát megér.
Tudja hol lakik Kriszta, bár nem azért, mert követte - hova gondoltok? -, de egyszer látta bemenni egy társasházba, mikor hazafelé tartott. Persze lehetne, hogy éppen a barátnőjét vagy az anyját látogatta meg, de attól még egy próbát megér Krisznek. Útját a ház felé veszi, mikor odaér, megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy a nő neve szerepel a kaputelefon címkéi között. Körbenézés nélkül - mert az csak gyanút kelt - rásuttog egy Alohomorát az ajtóra, és besurran a házba. Hálát ad azért, hogy régi szokás szerint még mindig magával cipeli a pálcáját, bár ugyanezért szidja is magát, elvégre mugli ismerősök előtt nehéz lenne megmagyarázni, miért is cipel magával mindenhova egy fadarabot.
Emeletenként körbenéz, figyeli az ajtón a neveket, s mikor meglátja Krisztáét, újból előkapja a pálcáját, hogy ezt az ajtót is zárnyitó bűbájjal kezeljen, aztán besurran a nő lakásába.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
RPG hsz: 812
Összes hsz: 1287
|
Az ezüst kulcsos kaland - Krisztián A kívülről lepusztult ház nem sok jót sejtet azt illetően, ami bent fogadhatja az embert, de merőben kellemes csalódásban van része mindenkinek. A folyosók tiszták, látszik, hogy pár hónapja festették a falakat, minden katonás rendben áll, ahogy lennie kell. Ugyan nem ez a muglik álomháza, de bőven beleesik a jó kategóriába. Krisztián, elérve a nő lakásához nem ütközik méregdrága biztonsági zárba, csupán egy akár kis erőbefektetéssel is betörhető ajtóba. Belépve sem fog különös luxust találni, pici kis kuckóról beszélünk. A nappali, az étkező és a konyha egybenyílik, a hálószoba pedig elég pici. Nem különbözik ettől a mosdó és a mellékhelyiség sem, az egész akkora, hogy egy ember még épp kényelmesen elfér. Nincs rendetlenség, de kifejezett rend sem, a reggeli kávésbögre még a mosogatóban pihen, noha az ágy már be van vetve. Törölköző szárad, jelezve, hogy a ház úrnője reggel zuhanyzott. Ruhái rendben sorakoznak a hálószobai polcokon, a tegnapi edények a mosogató szélén lévőn szárítón vannak, immáron teljesen szárazon. Ami már elsőre szemet szúrhat, az a két kutyás fekvőhely és a rengeteg étel, amit szintén nekik készítettek elő. A lakásban honoló csendet egyszer csak két felé rohanó apró kutya ugatása töri meg. Az egyik Kormos, a kissé korosodó, de még ereje teljében lévő mopsz, a másik pedig Vacak, a kölyök németjuhász. Csóváló farokkal rontanak ki a nappaliból, ahol szokásos helyükön addig pihentek és ugrálnak fel Krisztián lábára, folyamatosan ugatva. Ez egy ilyen kutyadolog. Először Kormos nyugszik meg, ő már sokat tapasztalt és nem is fél kifejezetten az idegentől, főleg ha kap egy kis buksisimit. Vacakot ellenben nem ilyen könnyű lekenyerezni, ő továbbra is Krisztát várja, hogy megérkezzen és megvédje a nagy és csúnya idegentől. Ez kicsit megnehezíti a srác dolgát...
|
|
|
|
|
Kolf Krisztián
INAKTÍV
Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
|
Az ezüst kulcsos kaland (4/5) - MesélőmMég maga is meglepődik azon, milyen könnyen sikerült bejutnia a lakásba, de nem örvendhet ennek sokáig, mert odabent két igencsak hangos eb fogadja. Nem igazán fél tőlük, és nem csak azért, mert méretüket tekintve nem éppen csúcsragadozó kategóriásak. Talán a farkasként töltött idő az, ami miatt gyakran úgy érzi, hogy a kutyákkal jobban kijön, mint bármilyen más élőlénnyel. Az ő gondolkodásukat néha közelebbinek érzi magához, mint bármelyik emberét.
A furcsán ráncolt homlokú kutyát látja a kevésbé fenyegetőnek, így hát őt elintézi egy simogatással és egy rövid fülvakargatással. A németjuhász azonban nehezebb diónak tűnik a számára. Krisz leguggol mellé, és próbál a kutya szemébe nézni. Szeretné valahogy közvetíteni felé, hogy nem kell félnie tőle. Egyelőre nem ér hozzá, csak figyeli, miközben a lakáson is végignéz. Onnan, ahol áll - akarom mondani guggol - nem lát túl sok mindent, de azért levon néhány következtetést, és elraktározza magának.
- Figyelj, jöjjünk ki jól! Ígérem nem maradok sokáig. Körülnézek, aztán már itt sem vagyok. Talán még csak el sem viszek semmit.
Igyekszik nyugodt hangon beszélni a kiskutyához, aztán egy lassú mozdulattal felé nyúl, hogy megsimogassa.
|
|
|
|
|
Neviczky Eszter
INAKTÍV
Aranyvérű Boszorkány Egylet Elnöke
RPG hsz: 40
Összes hsz: 165
|
KinézetA család szent. Amíg abból valaki ki nem lóg, úgy mint például Krisztián, akit éppen ezért már nem is tartunk a családunk tagjának. Latolgattuk is a lehetőségét annak, hogy felfogadjunk valakit, aki kitörli az összes emlékét, amely velünk kapcsolatos, de ez nem volt igazán járható út. Na, nem azért, mert erkölcsösségi akadályokba ütköztünk, vagy mert nem lett volna rá szívünk. Hanem azért, mert Krisztiánnak ahhoz még túlzottan híre van, hogy egy pálcasuhintással megszabadulhassunk tőle. Majd talán később. De addig is szükséges valamilyen óvintézkedés, amely megvéd minket a kelekótya öcsém esetleges csevegéseitől, főleg most, hogy a bátyámból polgármester lett Üstösdön. Fontos a hírnév. Nem kerülhetünk szóbeszédbe holmi mugli emberekkel. Ehhez azonban sajnos a muglik közé kellett tennem látogatást. Még a hideg is kirázott a gondolattól, de hát nincs mit tenni. Én vagyok az egyetlen, aki megteheti, mert hát a szüleim nem fognak ide jönni, a bátyám végképp nem, és családon kívüli tagra pedig véletlenségből sem bíznánk egy ilyen fontos dolgot. Az ajtó előtt toporogva várom, hogy végre kinyíljon az és beléphessek egy muglimentes szobába, hiszen az meg sem fordul a fejemben, hogy Krisztiánnal esetleg lehet valaki, és bár ő most mugliként él… őszintén nem is értem, hogy ezért a romhalmazért hogyan is adhatta fel az aranyvérű életet. Ch… - Hahaha… a humorod még mindig „csodás”. – Jegyzem meg cseppet sem szórakoztatónak találva megjegyzését, és már be is libbenek a lakásba. Belülről még rémesebben néz ki, mint kívülről. Ez egy igazi putri. Éppen ezért felhúzott orral állok meg a szoba közepén Krisztiánra emelve tekintetemet. - Hát őszintén szólva én sem értem. De nyugi, távoltartásnak megfelelő lesz, csak tudod be kell biztosítani magunkat. Egy kicsit sem bízunk benned. Szóval azért vagyok itt, hogy kössünk egy szerződést, természetesen mágikusat. Csak annyi az egész, hogy nem fogsz tudni ennek értelmében senkinek sem beszélni rólunk, mármint a valódi, vérszerinti családodról. Tudod, nehogy kifecsegj valamit egy mugliivadéknak. Még csak az hiányozna, most hogy Zoltán polgármester lett, hogy szégyenbe hozz minket még ennél is jobban. – Pillantásom lesújtó, igazából tényleg nem tartom sokra Krisztiánt, ahogy a család többi tagja sem. Igazán kár érte, pedig amikor még pólyás volt akkor egész cuki volt. Bár már akkor is sokat sért, de azért meg lehetett nyugtatni. De hát nem tartott sokáig a bájos babapofi. - Természetesen nem várjuk el ingyen. Itt van ezer galleon, ezzel te is talán könnyebben elboldogulsz. – Rázom meg a kis zsákot, amely természetesen tértágító bűbájjal van kezelve, így könnyebben elfér benne az a pénzmennyiség, amellyel meg kívánjuk vásárolni Krisztián teljes hallgatását. - Ja, és cserébe soha többet nem keresünk fel. Tetszik az ajánlat? – Vonom fel a szemöldökömet. Mindeközben pedig egy cseppnyit sem érzem magam rosszul amiatt, hogy ilyen módon kezeljük a Krisztiánnal kapcsolatos ügyet. Miért is érezném magam rosszul? - Egyébként, őszintén, megéri ez neked? Lemondani a varázsvilágról, és mugliként élni? Vérfarkasként ezt egyáltalán kivitelezni tudod majd? – Őszintén nem értem, hogy Krisztián miért is csinálja ezt, és egyáltalán betegségére való tekintettel, ezt hogyan is gondolta kivitelezni. Egy muglinak hogyan akarja elmagyarázni, hogy hát teliholdkor, kicsit rosszul van. És ha valaki majd mugli kórházba akarja vinni? Ez egy borzasztóan átgondolatlan terv a részéről. De hát mondjuk mit is várnék, Krisztián és a megfontoltság? Előrelátás? Belőle minden hiányzik, ami egy Neviczkyre jellemző. Minden.
|
|
|
|
|
Kolf Krisztián
INAKTÍV
Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
|
TesóAmíg Esztert hallgatja becsukja az ajtót, majd felkapja a kanapéról a pólóját, és belebújik. Figyelméről semmi nem árulkodik, mert még csak nem is pillant a szőke felé. Pedig nagyon érdekesnek, és egyben hihetetlenül felháborítónak tartja, amit hall. Ha nem ismerné a családját, el se hinné, hogy lehetnek ennyire... Neviczkyk.
A Zoltánra vonatkozó résznél csak a szemét forgatja, miközben levetődik a kanapéra, és felteszi a lábát a kávézóasztalra. Egy intéssel hellyel kínálja a lányt, bár sejti, hogy Eszternek esze ágába sincs leülni, vagy hosszabban maradni.
- Fel nem foghatom, hogy tudtatok ilyen mélyre süllyedni. Ti ezt egyébként egyáltalán nem érzitek, nem is tudom, gáznak? - kérdezi még egészen normális hangnemben. - Te azért jöttél ide, hogy lefizesd az öcsédet, hogy hivatalosan elfelejtsen.
Csak azért mondja ki hangosan, hogy tudja, tényleg így érti-e a lány. Mert ezt akárhogy is nézzük, Krisz elég nehezen hiszi. Az rendben van, hogy a családja nem tökéletes. Azt is tudja, hogy egészen más véleménnyel vannak arról mit etikus tenni és mit nem, de azért ez már egy más kategória.
- A terveim nem igazán tartoznak rátok, de igen, azt kell mondjam, megéri. Minden egyes pillanat, amit nem kell varázslóként, vagy a közeletekben töltenem, egészen mennyei. A farkasságot pedig megoldom, ne aggódj! Oh, hát mit is beszélek? Olyan sosem fordulna elő, hogy te aggódsz miattam.
A férfi sóhajt egy nagyot, aztán lassan megrázza a fejét.
- Tudod, ingyen is megtenném, elvégre régóta semmi közünk egymáshoz, de ez a pofátlanság, meg a pénz... Arra sarkall, hogy figyelmeztesselek, ti jártok rosszabbul, ha felbukkantok az életemben, és nem felejtetek el örökre. Vedd úgy, hogy ki vagy rúgva a lakásomból! - fejezem be a nővéremmel való társalgást. Felveszek egy könyvet a kanapéra dobott kupacból, és lazán olvasni kezdem. Hogy mit tesz a szőke, nem igazán érdekel.
|
|
|
|
|
Neviczky Eszter
INAKTÍV
Aranyvérű Boszorkány Egylet Elnöke
RPG hsz: 40
Összes hsz: 165
|
KinézetKrisztán láthatóan ügyet sem vet rám és szavaimra. Ezen persze más esetében fel is kapnám a vizet, de most inkább csak ráhagyom Krisztiánra, mivel minél hamarabb szabadulni szeretnék innen, nem pedig leállni vele veszekedni, mert akkor sose jutok vissza a varázslók közé, ez pedig rémes lenne. Őszintén szólva el sem tudnám képzelni az életemet még egy hétig sem varázslat nélkül. Talán, de csak nagyon-nagyon talán egy napig menne, esetleg kettőig, de annál tovább nehezen hiszem. Éppen ezért nem tudom elképzelni, hogy Krisztán hogy képes erre, mindennek hátat fordítani. Látszik, hogy ő sosem volt igazi Neviczky, lehet, hogy elcserélték őt. Ez egy teljesen reális feltételezés is lenne, noha azért apa vonásaiból örökölt ő nem is olyan keveset. - Ne tegyél úgy, mintha ez olyan szörnyű dolog lenne. Te is jól jársz és mi is. Igazából pénzt is csak kedvességből adunk, mert hát azért valamikor végül is a család tagja voltál, és talán ki tudja, még megjöhet a magadhoz való eszed. Bár őszintén szólva, ha te ezt tényleg élvezed, akkor nem hiszem. - Sóhajtok egyet, ahogyan körül nézek. Természetesen én nem ültem le, még ha órákat is kéne ácsorognom, akkor sem ülnék le egy ilyen szutykos, muglik által ki tudja hányszor érintett bútorhoz. Őszintén undorodok ettől az egész helytől és már-már vakarózni is támadna kedvem ettől az egésztől. Pfúj! - Már nem. Talán akkor aggódtam érted utoljára, amikor még 3 évesen fájt valamid. - Azért tény, hogy valamikor, egészen kicsi koromban azért én sem voltam ennyire jégcsap az öcsém felé, bár akkor még az öcsémnek is tekintettem őt, nem úgy, mint most. Most mintha csak egy idegen lenne. Egy kellemetlen, terhes idegen, aki annyi nyűggel és bajjal jár. Persze kinek legfőképpen? Hát nekem! Mert én jártam vele egy iskolába egy ideig, és mert én lettem miatta a legkisebb. Néha annyira gyűlölöm őt azért, hogy csak megnehezíteni tudta mindig is az életemet. Mint például most is. Idegesen és kissé dühödten ki is fújom a levegőt, próbálok felülkerekedni hirtelen jött dühömön, ami mindig felbukkan, ha Krisztián a közelemben van. Olyannyira idegsítő, Merlinre! - Ó, ne aggódj, eszem ágában sincs többet a közeledbe menni, és hidd el, a család többi tagjának még kevésbé van, hiszen láthatod, most is én vagyok itt. Amint aláírod a papírt, itt sem vagyok, ha meg nem kell a pénz, nos... ahogy gondolod, nekem aztán mindegy, tudod jól. Üstösd most virágzik, gazdagabbak vagyunk, mint valaha, tökmindegy, hogy ezer galleon itt vagy ott van. - Rántom meg a vállamat és egy pillanatnyi bűbájos, ám erőteljesen cinikus mosolyt villantok felé, majd a kezemben szorongatott papírt felé nyújtom a rajta található pennával együtt, amely természetesen meg van bűvölve. - Ha azt szeretnéd, hogy minél hamarabb elmenjek, akkor írd alá és már itt sem vagyok. -
|
|
|
|
|
Kolf Krisztián
INAKTÍV
Alíz az öribarim. Ha hozzányúlsz, visszajövök! >:)
RPG hsz: 117
Összes hsz: 598
|
Tesó- Kedvességből? Mielőtt ide jöttél átnézted az idegen szavak szótárát? A tőled idegen szavakét? - szúrja közbe, mert hát ez mégiscsak otromba egy hazugság. A Neviczkyk és a kedvesség! Ez még csak nem is vicces, csak szimplán abszurd.
- Hát igen, nem vagy egy mintanővér, de hát ez van. Nekem csak ez jutott - bunkózik tovább, elvégre ez most neki hazai pálya. Beszólogatásokért meg nem kell a szomszédba mennie, hiszen a javítóban kiművelődött rendesen ebből a témakörből.
És közben egyre biztosabb benne, hogy nem fog itt aláírni semmit. A szüleitől simán kitelik, hogy olyan bűbájt bocsátottam a pennára vagy a pergamenre, amitől minden emlékét elveszíti, vagy éppen agyatlan zombi lesz belőle. Na, igen, az biztos tetszene nekik. Itt hagynák őt idióta nyálcsorgató agyhalottként. Az a húzás nagyon illene hozzájuk. Hát ebből Krisz köszöni, de nem kér.
- Hát pedig én tesó egy cseppet sem bízom bennetek, így hát nem is írok alá semmit - vágja rá eltökélten. Benne van ebben a dac is, elvégre ezek az emberek tönkre tették az életét. Jó, persze, ő maga is sokat dolgozott azért, hogy minél jobban el legyen csellózva, de azért mégiscsak a családja volt az, aki elvette tőle a legfontosabbat. Kitagadták, elvették a nevét, a személyazonosságát, saját magának kellett újraalkotnia önmagát. Benne hagyták a szarban, és most le akarják fizetni, mint valami idegent. Soha nem kellett neki a név, de attól még ő is Neviczky. Valahol igen mélyen.
- Jól van tesó, ha nem mész el, akkor érezd magad otthon! Ami az enyém az a tiéd is - vigyorog nagylelkűen a srác tudva, hogy Esztert nagyon kiborítja ez a mugli környezet. - Ha jól emlékszem, a hűtőben még van egy kis maradék tészta, ha megéheznél. Én meg azt hiszem tévét fogok nézni. Ha gondolod, csatlakozhatsz.
Egyik első dolga volt beszerezni azt az egyébként mugli viszonylatban ősréginek számító készüléket, ami most a szoba sarkában csúnyállik. Nagy otromba jószág, de Krisz fel akar zárkózni a muglikhoz, így hát szüksége volt egy ilyen készülékre. Megtanulta használni, és mostanra kifejezetten meg is kedvelte. Bekapcsolja hát, aztán váltogatni kezdi a csatornákat.
|
|
|
|
|
