Havat? Ez egy érdekes kérdés, amin még nem igazán gondolkoztam el. Sőt, eddig eszembe sem jutott, hogy esetleg havat is tudnék idézni. A tananyagban nem szerepel, és hallani sem hallottam még, hogy hydromágus tudott volna. Talán megkérdezem a prof-t róla.
- Szerintem nem. De majd utánajárok. Koripályát viszont simán csinálok neked bárhol. – mosolygok rá Dankára. De tényleg, ha szeretne korcsolyázni a szobánkban vagy bárhol máshol csak egy szavába kerül a dolog. A legnagyobb nyári kánikulában is megoldom. Bár akkor inkább odabenn, a nagy meleg és én nem vagyunk túl jóban. De a lényeg a lényeg, hogy teljesen mindegy a levegő vagy a talaj hőfoka. Amíg odakoncentrálok addig nem olvad el.
- Lehet, hogy most engedélyt kellett volna akkor kérnem, bár szünet van, és estére visszamegyünk. – töprengek el hangosan. Kicsit kaotikus nekem ez az egész rendszer, és határozottan örülök, hogy hamarosan nem kell majd ilyenekkel bajlódnom. Kivételesen lesz miért várni a szülinapom. Miután figyelmesen végighallgattam Dankát valami szöget ütött a fejemben. – Miért ne jöhetnél el kétszer Üstösdre rövid időn belül? Vannak barátaid, velük jössz-mész, kikapcsolódsz meg miegymás. Nem kötelező a kastély falai között gubbasztani. Vagy ennyire féltenek, hogy minden lépésedről és főleg azok okáról is tudni akarnak?
Az biztos, hogy neki is sokkal könnyebb lesz, amint betölti a 17et. Majd mehetünk együtt mindenfelé, mindenféle papírok nélkül. Csodás lesz!
- Vagy akiknek valamilyen okból kötelező kimenniük. Például a párjuk játszik, vagy elvárja tőlük valaki valamiért. – remélem a prefektusoknak nem kötelező, bár ugye támogatni illik a házukat, meg jó példát mutatni. Ha meg igen, akkor szépen hozzávágom a kitűzőmet az első utamba akadó navinéshoz, hogy innentől kezdve te csinálod. Kizárt, hogy engem bárki is rávegyen arra, hogy végigüljek egy meccset. Az egyéni edzés az egy dolog. Legalábbis ha Danka az az egyén.
Minden önuralmamra szükség van, hogy ne kezdjem el magam köré csavarni a függönyt, amíg arra várok, hogy a lány bejöjjön hozzám a fülkébe. Ami egy kicsit vicces, mivel azért láttuk már egymást fehérneműben … szobatársaknál elég nehéz ezt elkerülni. De akkor sose én kérem meg arra, hogy nézzen már meg. Szimplán lát és kész. És véleményt sem szoktam kérni.
- Oké, akkor egy már van. – hadarom gyorsan, amikor pozitívan nyilatkozik. Ismerem már őt annyira, hogy tudjam, ha nem lenne jó, akkor megmondta volna. Szóval hiszek neki. Nagyot sóhajtva hajolok le a fekete bikiniért, ez olyan klasszikus, egyszerű. Legyen hát ez a következő.
- Hazudjak? Hamisítsak? – döbbenek le teljesen. Na, ez új hozzáállás. Finoman kiterelem Dankát a próbafülkéből, amíg átöltözöm addig legalább van időm végiggondolni ezt az opciót. Abban biztos vagyok, hogy ha egyszer az iskola kéri, hogy legyen engedély, akkor nem jöhetek azzal, hogy jaj én nem is tudtam. Anélkül nem engedik. A hamisítás már jobb módszer, valószínűleg ha felkeresnék apámat, ő akkor lazán közölné, hogy azt csinálok, amit akarok, őt nem érdekli, és hagyják már békén. A hazudás pedig éppen ezért felesleges, ha a vesémet akarnám eladni, hogy valami tudatmódosító szert vegyek, hát az se érdekelné.
- A szüleimmel nem lenne gond, de nem bánnám, ha nem kellene hozzájuk fordulnom. – felelem végül amikor kicsit széthúzom a függönyt, hogy Danka bejöhessen, vagy benézhessen. Mennyivel könnyebb lenne, ha mindegyik ugyanolyan fazon lenne, és elég lenne csak a méretet megjegyezni. Még jó, hogy csak két bikinit választottam ki.
– De nem akarok hazudni neki. – picit megvonom a vállam, ahogy ezzel elrendezem a kérdést végleg. Ha nem tisztán intézem az egészet, akkor nyilván nem avathatom be a fiút sem, valahogy nem hiszem, hogy tetszene neki ha hazugságokkal indulnánk neki egy pizsipartinak. Na meg a nagybátyjának sem, na meg az sem ha neki kéne hazudnia miattam. Áh, nem. Ha nincs más mód, akkor fogcsikorgatva is, de megoldom rendesen. – Reméljük, hogy nem kell. Tényleg azon kívül, hogy Balaton, merrefelé gondolod a nyaralásunkat? Északi part? Déli?