Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Vörösek

- Borbély Nimród, öt évvel ezelőtt egy nyáron át együtt voltunk... - felesleges lenne bővebben leírnia, milyen volt az a nyár. Anna biztosan tudja, hogy megy ez. Nem volt szerelem, épp csak kezdett fellángolni valami, amikor Bori megtudta, hogy terhes és ezzel egy időben azt is, hogy a gyerek apja mást választott.
- Képek? - szalad fel a szemöldöke. - Ó! Az... - újabb sóhaj hagyja el a száját azt megelőzően, hogy minden átmenet nélkül talán először megmutatná testvérének a másik énjét. Kicsit feszül így rajta a ruha, de jól néz ki, mint mindig. - Én vagyok az apja is.

Bori

Vörösek

Szeret meglepetéseket okozni az embereknek, meghökkentő tud lenni és ezt élvezi. Ebben az esetben azonban más a helyzet, nem így tervezte a hazatérést.
- Nem baj, megszokod. Ha elmész mellettem az utcán, azért megharaplak - viccelődik vigyorogva, majd visszarendezi kinézetét, hogy Annának kevésbé legyen kellemetlen.
- Azért remélem, nem ő lesz a kedvenc zenésze...

Bori

Kori - szerelés

Kicsit felnevetek azon, amit Kori mondd. Ha ez lehetséges lenne, tutira élnék a lehetőséggel egy szó nélkül, vagy anélkül, hogy egyáltalán átgondoljam a dolgot. Csak simán rábólintanék, és mindenki boldog lenne, főleg én. Önző dolog ez, nem?
- Vagy mindkettő az - állok fel, és kapom fel a poharat a szekrényről. Kiöblítem, és újratöltöm. - Ennek örömére leiszom magam. És holnap elmegyünk bulizni - mosolyodom el őszintén. - És ha már itt vagy segíthetsz ruhát választani.

Kori - szerelés

Látom rajta, hogy őrlődik magában, de csak kimondja a végére, amiért hálás vagyok. Nem tudom, hogy mikor volt velem folyamatosan őszinte valaki ilyen mélyen. És tudom, hogy Kori eme gyönyörű szokását megfogja tartani, életünk végéig.
- Hát ez könnyebben ment, mint gondoltam - ráncolom össze szemöldökömet és orromat is egy kicsit. Fújtatva kezdek el egy kézzel turkálni a - szobához képest - meglepően nagy gardróbban. - Erre gondoltál? - tartom ki az arany ruhát a szekrényből, miközben nagyot kortyolok boromból.

Kori - szerelés

- Rendicseeeek - akasztom fel az ajtóra a ruhát a vállfáján. - Igen, szerintem is tökéletes ez a ruha - mosolyodom el. Egyszer volt rajtam egy romániai konferencián, ahova majdnem minden rezervátumi nagyfőnök eljött, és a lelkünkre kötötték, hogy ki kell öltözni. Megtettem, és mindenki el volt ájulva, természetesen.
- Kérlek - forgatom meg a szemem sértődötten. Mintha én lennék az, aki ilyen szűzies dumákkal lebeszélné a szexi ruhákról. - Te ezt fogod felhúzni - kapom ki a vörös ruhát a szekrényből. Nagyot kortyolok boromból, amíg Kori felé mutatom a kiválasztott darabot. - Azzal a nagyon pöpec fekete magassarkúddal. Bomba leszel.

Kori - szerelés

- Mint mindig - forgatom meg szemeimet, hogy utána őszintén felnevessek. Imádom, hogy ez a nő, aki éppen térden csúszva jön a ruháért mindig megtud nevettetni és elfeledtetni velem a szarságokat. Nekem lett teremtve.
- Oké - bólintok egy aprót, a ruhát elengedem, hogy eltudja venni. - A száraz vöröset hagyd itt, kérlek - kiiszom az utolsó kortyot a pohárból, és már lépek is, hogy újratöltsem. Ez kell most nekem egy jó könyv mellett.
- Vidd magaddal és mutasd meg Jack-nek - kaján vigyorral nézek Korira. - Imádni fogja ő is.

Kori - szerelés

- Hé - próbálom felkelteni a figyelmét, hogy rám tekintsen. Valószínűleg elkalandozott és Jack jár a fejében, megértem én, de na. - Ő is férfiből van, és lehet kicsit más, mint a többi, de imádni fogja, mert elképesztően szép leszel benne - leteszem a poharat és közelebb lépek Korihoz, hogy a ruhát teljesen hozzá tudjam igazítani. Tökéletesen passzol hozzá.
Elengedem a ruhát, és magamhoz szorítom.
- Na menj, mert még a végén hiányolni kezd az égből pottyant tökéletesség - távolodom el tőle. Nagy a szám, de ha Kori kilép innen, mi az istent fogok csinálni?

Thomas

Thomas

Thomas

Thomas

Thomas

Arie - ruházat

Fel s alá mászkálok a lakrészen. A tulajdonos néni már nem is tudom hányszor felszólt, hogy hagyjam abba, mert idegesítő vagyok, de ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Leültem, amikor megkért, de a lábam akkor is járt, ugyanolyan idegesítő hangokat adva, így feladta. Valamikor dühös voltam magamra, és rá is, valamikor meg teljesen összetörtem és a padlón kuporogva zokogtam, mint egy elmeroggyant. Korival nem beszéltem, nem volt rá időm, és nem terhelhetem mindig a bajaimmal, amikor ő most éli át élete legszebb időszakát.
Ahogy letörlöm a könnyeimet egy talált zsebkendővel - a százharminc szétszórt között - elmosolyodom. Ennél jobban nem tudok jelenleg örülni Kori boldogságának, pedig így is boldog vagyok, komolyan. Ilyen ellentétes érzelmeket az ember hogy dolgoz fel?
Düh, félelem, fájdalom, aztán elölről minden. Csak elküldtem az SMS-t, és reméltem, hogy hamarosan ideér, vagy hogy egyáltalán eljön. Istenem, ha jön is, akkor ne most, amikor a saját könnyeimtől nem látok, ha meg nem jön, akkor... akkor én megyek. Jobb híján.

Feli

Arie - ruházat

Túl gyorsan ér ide. Mármint reménykedtem, hogy egyáltalán eljön, de arra nem, hogy ilyen hamar itt lesz. Egyáltalán nem volt időm rendbe szedni magam, valószínűleg úgy nézek ki, mint aki nem aludt négy napja, és valljuk be, nem is áll messze ez a valóságtól. Sokkal több sminket kentem magamra reggel, mint amit alapból szoktam, csak az valahogy kiment a fejemből, hogy nem vízálló, így pöpec módon folyik végig a fekete csík arcomon.
Ahogy Arie kopog, majd be is lép az ajtón, ráemelem tekintetem, és annyira meglepődök, hogy még sírni is elfelejtek pár másodpercig. Egészen addig, amíg le nem ül mellém, és át nem karol. Istenem.
- Arie - tör fel belőlem ismét a zokogás. Nem merek ránézni, egyszerűen nem érdemlem meg, hogy lássam kedves és mindent megértő mosolyát. Meg kell emberelnem magam, mert valószínűleg most látom utoljára.
- Én... - elkezdeném, komolyan, de egy újabb adag könny és gyors zihálás tör csak fel belőlem. Ez nagyon hosszú lesz.

Feli

Arie - ruházat

Csak mondjam ki? Oh, egyetlenem, ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor már rég túl lennénk ezen, és te megsértve, dühösen és elárulva viharoznál ki a lakásból. De még nem jutottunk el idáig.
A sírástól felduzzadt szemeimet rád emelem, ahogy kissé eltávolodom tőled. Kezemet mellkasodra teszem, de még így sem merek rád nézni. Szipogok néhányat, mélyeket sóhajtozok, majd felnézek rád. Kedves mosolyod csak még inkább darabokra szakítja a szívemet, és tudom, hogy meg kell tennem, még akkor is, ha elvesztelek.
Megrázom a fejem, és a kezem ügyébe először kerülő zsebkendőbe fújom ki az orrom, és próbálom letörölni elkenődött sminkemet.
- Arie - fúrom tekintetem a tiédbe, de nem tartom ott sokáig. Arcod minden egyes vonását meg szeretném jegyezni. Szemöldököd ívét, arcodnak élét, azt a mindig szád szegletében bujkáló mosolyt. Mindent. - Tudod, hogy nagyon szeretlek, ugye? -  választ sem várva folytatom. - Meghalnék érted. Nem fogom mondani, hogy nem a te, hanem az én hibám, ennyire már ismerhetsz... - folytatnám, de könnyeim ismét elkezdenek szivárogni. Kell egy kis idő még.