Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Arie - ruházat

Fel s alá mászkálok a lakrészen. A tulajdonos néni már nem is tudom hányszor felszólt, hogy hagyjam abba, mert idegesítő vagyok, de ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Leültem, amikor megkért, de a lábam akkor is járt, ugyanolyan idegesítő hangokat adva, így feladta. Valamikor dühös voltam magamra, és rá is, valamikor meg teljesen összetörtem és a padlón kuporogva zokogtam, mint egy elmeroggyant. Korival nem beszéltem, nem volt rá időm, és nem terhelhetem mindig a bajaimmal, amikor ő most éli át élete legszebb időszakát.
Ahogy letörlöm a könnyeimet egy talált zsebkendővel - a százharminc szétszórt között - elmosolyodom. Ennél jobban nem tudok jelenleg örülni Kori boldogságának, pedig így is boldog vagyok, komolyan. Ilyen ellentétes érzelmeket az ember hogy dolgoz fel?
Düh, félelem, fájdalom, aztán elölről minden. Csak elküldtem az SMS-t, és reméltem, hogy hamarosan ideér, vagy hogy egyáltalán eljön. Istenem, ha jön is, akkor ne most, amikor a saját könnyeimtől nem látok, ha meg nem jön, akkor... akkor én megyek. Jobb híján.

Arie - ruházat

Fel s alá mászkálok a lakrészen. A tulajdonos néni már nem is tudom hányszor felszólt, hogy hagyjam abba, mert idegesítő vagyok, de ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Leültem, amikor megkért, de a lábam akkor is járt, ugyanolyan idegesítő hangokat adva, így feladta. Valamikor dühös voltam magamra, és rá is, valamikor meg teljesen összetörtem és a padlón kuporogva zokogtam, mint egy elmeroggyant. Korival nem beszéltem, nem volt rá időm, és nem terhelhetem mindig a bajaimmal, amikor ő most éli át élete legszebb időszakát.
Ahogy letörlöm a könnyeimet egy talált zsebkendővel - a százharminc szétszórt között - elmosolyodom. Ennél jobban nem tudok jelenleg örülni Kori boldogságának, pedig így is boldog vagyok, komolyan. Ilyen ellentétes érzelmeket az ember hogy dolgoz fel?
Düh, félelem, fájdalom, aztán elölről minden. Csak elküldtem az SMS-t, és reméltem, hogy hamarosan ideér, vagy hogy egyáltalán eljön. Istenem, ha jön is, akkor ne most, amikor a saját könnyeimtől nem látok, ha meg nem jön, akkor... akkor én megyek. Jobb híján.

Feli

Arie - ruházat

Túl gyorsan ér ide. Mármint reménykedtem, hogy egyáltalán eljön, de arra nem, hogy ilyen hamar itt lesz. Egyáltalán nem volt időm rendbe szedni magam, valószínűleg úgy nézek ki, mint aki nem aludt négy napja, és valljuk be, nem is áll messze ez a valóságtól. Sokkal több sminket kentem magamra reggel, mint amit alapból szoktam, csak az valahogy kiment a fejemből, hogy nem vízálló, így pöpec módon folyik végig a fekete csík arcomon.
Ahogy Arie kopog, majd be is lép az ajtón, ráemelem tekintetem, és annyira meglepődök, hogy még sírni is elfelejtek pár másodpercig. Egészen addig, amíg le nem ül mellém, és át nem karol. Istenem.
- Arie - tör fel belőlem ismét a zokogás. Nem merek ránézni, egyszerűen nem érdemlem meg, hogy lássam kedves és mindent megértő mosolyát. Meg kell emberelnem magam, mert valószínűleg most látom utoljára.
- Én... - elkezdeném, komolyan, de egy újabb adag könny és gyors zihálás tör csak fel belőlem. Ez nagyon hosszú lesz.

Feli

Arie - ruházat

Csak mondjam ki? Oh, egyetlenem, ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor már rég túl lennénk ezen, és te megsértve, dühösen és elárulva viharoznál ki a lakásból. De még nem jutottunk el idáig.
A sírástól felduzzadt szemeimet rád emelem, ahogy kissé eltávolodom tőled. Kezemet mellkasodra teszem, de még így sem merek rád nézni. Szipogok néhányat, mélyeket sóhajtozok, majd felnézek rád. Kedves mosolyod csak még inkább darabokra szakítja a szívemet, és tudom, hogy meg kell tennem, még akkor is, ha elvesztelek.
Megrázom a fejem, és a kezem ügyébe először kerülő zsebkendőbe fújom ki az orrom, és próbálom letörölni elkenődött sminkemet.
- Arie - fúrom tekintetem a tiédbe, de nem tartom ott sokáig. Arcod minden egyes vonását meg szeretném jegyezni. Szemöldököd ívét, arcodnak élét, azt a mindig szád szegletében bujkáló mosolyt. Mindent. - Tudod, hogy nagyon szeretlek, ugye? -  választ sem várva folytatom. - Meghalnék érted. Nem fogom mondani, hogy nem a te, hanem az én hibám, ennyire már ismerhetsz... - folytatnám, de könnyeim ismét elkezdenek szivárogni. Kell egy kis idő még.

Feli

Arie - ruházat

Elfogadnám a tiszta zsebkendőt, már nyúlok is felé, de te kezded el törölgetni rólam az elmaszatolódott mindent. Kezem a combodra esik, és képtelen vagyok elmozdítani onnan. Nem bírok megmozdulni, pedig kéne. Nem szabadna, hogy ilyen mértékben hozzád érjek, mert nem érdemlem, ahogy azt sem, hogy segíts, hogy megérts, hogy megnyugtató illatod, tényleg a megnyugvást hozza el nekem.
Keserűen elmosolyodom bókodra. Istenem, hogy vagy erre képes? Mégis hogyan? Minden fájdalmamat rád zúdítom, minden neked tett ígéretemet megszegem, és mégis kedves vagy velem, megértő.
Tárgyilagos hangod még jobban szíven üt, összerezzenek. Megérdemlem, és most nem én vagyok az, akinek rosszul kell lennie. Most nem én vagyok az, akinek sírnia kéne, akinek összetörve kell a padlón fetrengenie. Pedig ez történik.
Vállam beesik, érzem, ahogy másodpercről másodpercre roppanok össze.
- Sajnálom - suttogom magam elé, látom, ahogy könnyeim áztatják fekete farmerodat, még sötétebb foltokat hagyva maguk után. - Annyira sajnálom - teszem gyorsan kezemet szám elé, hogy az ismételten feltörő zokogást vissza tudjam fogni.

Feli

Arie - ruházat

Túl merev. Arra számítottam, hogy összeomlasz, hogy kiabálni fogsz velem, hogy csapkodsz és kiakadsz. De semmi. Bárcsak az előbb felsoroltakat csinálnád, bárcsak törnél és zúznál. Minden jobb lenne a hallgatásodnál. Hálásan bújok ölelésedbe, pedig tudom, hogy nem kéne, mert nem érdemlem meg.
Ölelésed őszinteségétől, és a lelkemet rázó fájdalom ellenére megnyugszom egy kicsit. Szipogok párat, majd kibontakozok ölelésedből, hogy a szemedbe tudjak nézni, még utoljára.
Kezem akaratlan mozdul arcod felé, hogy megsimítsam azt, de még időben leesik mire készülök, így megakadok a mozdulatban, inkább ölembe rakom mindkét kezem. Körmömet nézem, és kezdem el piszkálni.
- Nagyon sok mindent adtál nekem, Arie - suttogom, de nem nézek rád. Nem tehetem. - Én valószínűleg ennek a felét, sőt negyedét sem - keserűen elmosolyodom. - Olyan dolgokat éltem át melletted, amikről azt hittem már nem is léteznek számomra - tudom, hogy hangom remeg, és érzem, ahogy szívem apró darabokra szakad. Félő, hogy te is meghallod.

Feli

Arie - ruházat

Kezemet szorosan tartom számhoz, hogy visszafogjam magam. Én sírok, amikor az egésznek én vagyok az okozója. Magamnak csináltam, magamnak köszönhetem, hogy az egyik legfontosabb szereplőt az életemben most elveszítem. És azt kéred tőlem, hogy mondjam ki. Hogy lennék rá képes? Hogy legyek rá képes, amikor így nézel rám, még ezek után is, amikor simogatod a hátamat, hogy megnyugtass. Amikor ennyire Te vagy. Azt akarod, hogy kimondjam és ennyit igenis megtehetek érted. Megtehetem, és meg is kell tennem, de ne kérj rá. Ne így. Kiabálj velem, Arie, és legyél dühös. Ne legyél elfogadó és megértő, hanem viselkedj úgy, ahogy egy megsértett férfinek kell, és add meg nekem azt, amit most érdemlek. Nagyot kérek, ugye? Mert te sosem lennél erre képes. A személyiséged és a jóságod nem engedi.
Könnyáztatta tekintetemet ismét rád emelem, és megint akaratlan mozdul a kezem, de nem fogom fel, és ha fel is fognám sem tennék ellene semmit. Tenyeremet arcodra csúsztatom.
- Ne haragudj rám - kezdem el simogatni hüvelykujjammal arcodat. - Szeretlek, Arie, mindennél jobban - lassan hajolok feléd, szinte engedélyt kérek, hogy utoljára érezhesselek. Ajkaidról pár milliméterre állok csak meg.

Feli

Arie - ruházat

Vonásaid megkeményednek, szívem apró darabokra szakad, pedig már hova, nem? Már hova szakadna, amikor beléptél ide, és már akkor kettétört, háromra, majd négyre, és így tovább. Nem reagálsz semmit, én pedig nem megyek tovább. Aztán megszólalsz, szemeim kikerekednek. Megalázom magam? Szavaid olyan kemények, hogy nem csak szívemet, de a lelkemet is ezer és ezer darabra szakították. Csak nézlek téged, kezem leesik arcodról, mintha nem tudnék megmozdulni. Vicces, de tényleg nem tudok. A testem nem engedelmeskedik nekem.
Aztán felhozod Jasont, és én csak a paplant bámulva nézem, ahogy könnyeim meglátszanak a fehér anyagon. Vállaim rázkódnak, és annyira fáj mindenem, hogy nem tudok megszólalni, és megmozdulni sem. Fizikai fájdalommá lett a lelkem fájdalma, és ezt az érzést senkinek nem kívánom, pedig valószínűleg most okoztam neked, ugye? Ugyanígy érzel, nem? Vagy ha nem, akkor miért volt ez eddig így? Miért terveztél velem? Miért nem mondtál nekem semmit?
Patakzó könnyeimmel küszködve hallom, ahogy becsukod magad után az ajtót, és amint ez megtörténik kitör belőlem a zokogás. Olyan mértékű, hogy levegőért kell kapkodnom.
Órák telnek el így, nem tudhatom. De már besötétedett, és az óra éjjel fél egyet mutat. Felkászálódom a padlóról, akárhogy is kerültem oda, és elindulok az éjszakába. Korinak a lépcső alján küldöm el az SMS-t. Utálom magam, amiért rá vagyok utalva, és amiért a legboldogabb napjaiban zavarom. Gyűlölöm magam.

// //