29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Velencei-tavi tali! Részletek a Varázslatos találkozók témában Cool
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Michelle Angelique Saint-Venant összes RPG hozzászólása (142 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Le
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2013. október 20. 14:45 Ugrás a poszthoz

Ikrem Kiss

    Hosszú, kemény út vezetett idáig, hogy újra a testvére közelében lehessen. Már több mint egy éve nem találkoztak, ami az elején volt a legnehezebb. Michelle borzalmasan viselte Mihael hiányát és ez meg is látszott rajta. Az amúgy szelíd, enyhén szarkasztikus lány agresszívvá vált, mindenen felkapta a vizet és követelte, hogy hadd mehessen ikre után. Persze a szülők kőszívűen azt felelték: elég botrány a fiú is a családnak, legalább ő ne legyen az. Ekkor érkezett el a pillanat, hogy Mich az eszét is használja az erején kívül. Vívni kezdett, tanulmányi eredménye egyenesen kitűnő volt, majd eljött a vizsgák napja és egyszerűen mindenen átsiklott. A terve pedig tökéletes volt. Mivel teljesítette az anyai és apai követeléseket, így Mihael után mehetett. Áldozatokat is bőven kellett hoznia, de nem bánta, mert az egyenesen kizárt volt, hogy még hosszú évekig ne lássa a tesóját.
    Ahogy megpillantja a kastélyt, elmosolyodik. Amolyan diadalittas görbe ez, hogy igen, megcsinálta, végre megérkezett és innentől kezdve teljes erőbedobással mehet ikre idegeire. A kapu még igen messze, így kitartóan, egy hangyányit sem lassítva tempóján igyekszik odaérni mihamarabb, hogy berontva a Rellonba meglepje az öccsét. Erről szólva, épp csak pár másodperc választja el kettejüket születési időpontot tekintve, mégis, mintha ezek meghatározóak lennének. Mindig is Mihael volt a bújósabb, a gyámoltalanabb, ő került több bajba, amiből Michellenek kellett kihúznia. Így megy ez, még a kétpetéjűeknél is. További különlegesség, hogy egyáltalán nem mondanák meg róluk, hogy ikrek. Mich lényegesen alacsonyabb öccsénél, szőke és hidegvérű. Ezzel szemben a fiú magas, fekete hajú, lobbanékony, mert hát hiába is tagadja, az. Előbb ránt kést, minthogy kérdezne, s erről még nővére sem tudta leszoktatni, pedig ha valaki, hát ő igyekezett.
    Lassacskán megérkezik a kapuhoz, ahol maga mellé állítja a bőröndjét és rágyújt egy cigire. Míg Mihael nem volt mellette, talált magának egy-két rossz szokást, bár ahogy elnézte, a diákok nagy része szintén bagós, és itt nemcsak a varázsló, de a muglisulikra is értendő mindez. Ez volt az egyetlen dolog, amit nem akart: rászokni valamire. Végül megesett az eset, így mit volt mit tenni, élvezte, amíg még tehette. Ahogy a cigi végére ért, eldobta és nekidőlt a kapunak, hogy még szívjon egy kis friss levegőt és azzal áltassa magát: ha erre a töménytelen mennyiségű füstre oxigént fog belélegezni, annak a tüdeje örülni fog és elfelejti azt a kevéske káros anyagot.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2013. október 20. 19:55 Ugrás a poszthoz

Rellonos kiruccanás

    Mihael elkérte Michelle hajtűjét, amiből a lány természetesen tudta, hogy valamire készül a srác. Nem tudja még ő maga sem miért, de odaadta, így utólag viszont meg is bánta. Remek, ez az első napja, de az ikrének hála beletalpalhat egy büntetésbe. Kell ennél több? Összekapta magát és a szobájából elindult felderítő útra. Na persze, ő meg a kastély. A folyosókon prefektusok járőröztek, és bár rutinja volt a bujkálásban, megérzése arra utalt, hogy ezek egyszerre vadásznak rá.
    Mit volt mit tenni, gyorsan kellett cselekedni, elkezdett rohanni és először valami tök ismeretlen helyre bezárkózott. Nem telt bele sok idő és elhaltak a kinti léptek, így kimerészkedett és elcsípett egy jelenetet, amikor egy fekete ruhás srác belépett az egyik ajtón, utána pedig egy szintén prefektának kinéző egyén elsétál az említett helyszín mellett.
   Mihael. Ez volt az egyetlen gondolata. Már magában forr, amikor újabb léptek hangzanak fel. Nem volt sok ideje, lépnie kellett, ő pedig a csatlakozást választotta. Megpillantva a szoba előtti tábla írását kis híján rosszul lett. Újoncként az igazgatóiba kezdeni, pláne mert épp lopni (?), vagy hamisítani (?), vagy tudja is ő mit tenni megy… Nem épp üdvözítő. Gondolkodásra nem volt több idő, egyszerűen beslisszolt. Az ajtónak támaszkodva várja, hogy megint csend legyen, aztán tudatosul benne, hogy itt bizony őt is beleértve hárman vannak
- Mihael, te nagyon agyalágyult, mi a fészkes fenét csinálsz?  - hangja rendkívül halkan szól, viszont tisztán hallatszik belőle, hogy meg tudná ölni a tesóját. Közelebb lép és megáll a srác széke mellett, majd megragadja a ruháját, csak aztán vizualizálja, hogy a másik figyeli őket a falnak támaszkodva. Biccent egyet, de nagyjából ennyi, visszatér az öccséhez.
- Most azonnal visszahúzol a körletbe, különben kitekerem a nyakad és a szikéddel teszlek ágyba, világos voltam? – kezei erősen markolják Mihael felsőjét, és bár alapjáraton nem ő volt a legfélelmetesebb lány a világon, a fiú tudhatta, hogy a nővére ezúttal a legkevésbé sem viccel.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2013. október 21. 17:55 Ugrás a poszthoz

Rellonos kiruccanás

    Dühe nagyobb volt, mint az elmúlt egy évben bármikor. Mihael nemcsak egyszerűen pofátlanul idióta volt, hanem még erősebb is nála. Michellet bosszantott a tény, hogy pont az öccse kerekedik felül rajta - ami önmagában is a világ legkibírhatatlanabb dolgai közé tartozik -, ráadásul még bajban is vannak. A kisebb monológra csak megforgatja szemét, mintegy jelezve, szóra sem érdemes az ügy. Mindentől eltekintve szerette ám a testvérét, csak mikor az épp hátra szorította két kezét, és úgy telepedett rá, mint valami hatszáz kilós elefánt, akkor úgy meg tudta volni gyilkolni. De ilyesmi még a legjobb családokban is előfordul. Ennek tetejében a fekete ruhás srác habnak jött a tortára az okos megjegyzéseivel és megfigyeléseivel, de segíteni persze abszolút luxus lett volna. Na nem mintha Michelle épp bajbajutott királylányként érezte volna magát, csak úgy mellesleg. Valahol itt szakadhatott el nála a cérna úgy végérvényesen is.
- Itt lennék, ha hagynám? – szűrte fogai között sziszegve a szavakat. Tisztában volt vele, mit kéne tennie, de valahol mélyen még benne is dolgozott a testvéri szeretet egy csöppnyi szikrája, ami arra késztette, hogy várjon, hátha Mihael lesz oly jó és leszáll róla. Persze ez nem történt meg, így mivel a szükség nagyúr, engedett az erőszaknak. Az újabb lány érkezését kellően megfelelő alkalomnak látta arra, hogy kiszabadulhasson és ikre tökéletesen felépített ocho macho image-ét porba rombolja. És így is lett. Hála cipője kis sarkának, elegendő volt egyetlen erősebb taposás, hogy levakarja magáról a gaz támadót, majd biztos, ami rendőr alapon jól gyomorszájon is könyökölte, de tényleg, úgy istenesen.
- Nem vagyok a drágád – pillantott rá Mihaelre, ezzel sziklaszilárdan tudatosítva, hogy mára már bőven tele van vele a hócipője. Ezek után a mellette lévőre tévedt a tekintete és egy pillanatra – de tényleg csak egyre – végigsuhant az agyán, hogy vagy arrébb rugdossa a rellonos srácot, vagy szépen megkéri, hogy tűnjön már odébb. Már amennyiben a szép szavakat szikével szokás kifejezni. Aztán úgy döntött, egyik opció sem nyerő, ha másért nem, hát azért, mert mindketten zöldek és valószínűleg a fiú a késétől fog a legkevésbé megrettenni. Ehelyett a magát illegető lányra pillantott és úgy döntött, agresszió helyett a szokásos stílusát veszi elő, abban még sosem csalódott.
- Ha már a karosszériákról beszéltek, javaslom nektek a szomszéd szobát egy vetkőzős póker partyval kettesben. Üdvözítő lesz, ráadásul megszabadulunk tőletek – hangjából csöpögött a maró gúny, a lenézés, az utálat és főleg a szánalom. Az öccse mikor tette ennyire alacsonyra a lécet? Mindegy is volt, amíg nem neki kell velük egy légtérben tartózkodni, addig teljesen hidegen hagyja mit csinálnak. Figyelmét a földön olvasgató fiú felé fordította és ő is matatni kezdett, mígnem kihúzta Seren E. Weaver aktáját.
- Te mit olvasol? – tette fel a kérdést tök mellékesen, majd mintha csak elfelejtette volt, be is mutatkozott gyorsan. Végül is, mi lehetne jobb alkalom egy kis ismerkedésre, ha nem az igazgatói így tilosban? – Jah, amúgy Michelle vagyok, röviden Mich.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2013. október 22. 20:29 Ugrás a poszthoz

Rellon gyülekező

    Mihael káromkodását nem tudta hová tenni. Egyszerűen csak megmosolyogtatta az egész jelenet, mert ennyit a menő álcájáról és még vissza is kapta azt, amit adott. Igaz, ami igaz, Michelle tartott tőle, hogy ezt visszakapja, de nem így lett, ebbe pedig belenyugodott. Na mert ez ilyen egyszerű lenne. Öccse megszólalása merő döbbenetet váltott ki belőle, nem mellesleg pedig undort. Igen, Misi okos, aranyos, fess, helyes, na de kérem alássan, azt ugye senki nem gondolta komolyan, hogy ők ketten… Még csak a gondolattól is kirázta a hideg.
- Hát neked aztán nagyon hülye perverzióid vannak tesó – megcsóválta a fejét, de hangjából érződött a leintés. Akkor sem gondolnák komolyan a dologot, ha ők volnának az utolsók ezen a földön. Más sem hiányzott már csak egy kis vérfertőzés. Így a család szentje és fekete báránya összehozna egy szürke egeret. Igazi happy endes Disney történet. SE.
    Aztán a másik… csaj féleség pálcával jött neki. Csak hátrafordította fejét, jeges kék szemei pedig kész fagyhalált okoztak a környezetükben. Pont nem ettől a fruskától fog megijedni. Mielőtt azonban szóra nyithatná a száját ikre jelenik meg a vehemens nőszemély háta mögött és finoman rendre inti. Mindketten tudják ez a mondat mit jelent: belekötsz, meghalsz. A szőkeség persze egy szót sem szól, mindössze ránéz a fiúra és hosszan pislant egyet, ami nagyjából egy köszönömmel ér fel. Ők mindig így intézték el a dolgaikat, most sem volt ez másképp.
    Később ő is leguggolt, hogy aktakukacoskodjon egy kicsit Averyvel – merthogy útközben kiderült, hogy így hívják. Figyelte a két fiút, hogy megy a csere-bere , de aztán bezárta Seren adatlapját és visszamélyesztette a fiókba. Sejtelme sem volt, milyen sötét ügyekben lehetett jártas a csávó, de az aktája elég vaskos méretű, ezt meg nem óhajtotta végigolvasni. Aztán az orra alá dugnak egy másikat, ami szintén tömött, a képen lévő fiú azonban a nevén kívül ismeretlen Michelle számára.
- Ismerni nem ismerem, de hallottam már róla – és ez csak a lány első napja. Képzeljük el, miféle híre lehet a srácnak, ha még a „gólyák” is tudnak róla. Szó ami szó, nem szívesen futna össze vele egy sötét, elhagyatott helyen, de egy kellemes bárban elcsevegne a fiúval. Már amennyiben ez Kon esetében lehetséges volna – és mint tudjuk, nem volna. A következő kérdés azonban meglepte. Arcán megjelent a jól ismert közöny.
- Ha most arra vagy kíváncsi, hogy az első itt töltött éjszakámon meg akarom-e húzatni magam, akkor nem szerepelt a terveim között – közben a mappákat rendezgette vissza a rendes helyükre. Az igazat megvallva, Michelle benne lett volna a dologban, a körülöttük folyó társalgás meghozta a kedvét, meg hát az ázsiai srácokkal sem volt baja. – De végső soron mondhatjuk, hogy nincs programom – ezzel mintegy választ adva a kérdésre megvonta a vállát. Persze Mihael csajozós szövege sem suhant ám el teljesen a füle mellett. A könyves megjegyzésre muszáj volt felnéznie testvérére.
- Hát ez… Minősíthetetlen – kritikája ez esetben nem feltétlenül csak öccsét illeti, de első sorban neki szól. Aztán persze hogy a billegő madárka magára veszi-e, az teljesen hidegen hagyja, annyi biztos, hogy a fiú megértette, amit mondott, de ez is volt a cél.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2013. október 27. 15:21 Ugrás a poszthoz

Ikerangyalom Kiss

    A környék a maga módján kellemesnek mondható. Mi tagadás ezerszer jobban tetszett Michellenek, mint mondjuk az előző sulija, aminek a nevébe a mai napig is beleakad a nyelve. Hogy utálta, édes egek szent tehene! Főleg miután Mihael elment, őt egyedül hagyva a sok gyökér között. Annyi retardáltat, ha gyűjtenek se találnak, de itt véletlenül megjelent a világ összes síkja és hülyéje. Vagy inkább sík hülyéje… A gondolatmenete azonban félbeszakadt, amikor perifériás látószögébe került valami nem normális, aki végigstírölte. Nem szólt egy szót sem, de magában már elkönyvelte, hogy az illető egy mocsok. Aztán jött a pofátlan kérés az idegentől, aki nemcsak egyszerűen lecsekkolta, de még tüzet is akart. Az ám, a bökkenő viszont ott volt, hogy ezt a hangot ezer közül is felismerte volna. A vállát érintő kéz irányába fordult, cinkosan elmosolyodott és elmondhatjuk, hogy amit látott, minden pénzt megért. Mihael tátott szájjal pillogott rá értelmetlen kérdéseket feltéve. Mich teljes testével a fiú felé fordult és úgy állt meg vele szemben.
- Gondoltam sulit váltok. De ha nem tetszik, visszafordulhatok – mutatott a háta mögé, de valójában esze ágában sem volt visszamenni arra a pokoli helyre. Százszor inkább lepte volna meg még vagy ezerszer a tesóját, minthogy visszatérjen a nyomorékok közé. Arról nem beszélve, hogy egy éve nem találkoztak, ami azt jelenti, hogy van mit megbeszélni és bepótolni. Ikre tátott szája lassan kezdte zavarni, így jobb mutatóujjával feltolta Mihael állát a helyére.
- Ha így maradsz, még a végén belerepül valami a szádba – az az összetéveszthetetlen mosoly ott csücsült Michelle arcán és senki sem tudta volna levakarni róla. Égi jel volt tán, hogy egyből az öccsével hozta össze a sors, de mindegy is, a lényeg, hogy megint együtt a Saint-Venant család két elmebetege, ez pedig nem kis ünneplésre ad okot. Mostantól retteghet a Bagolykő népe, mert bizony ha őket összeeresztik, ott kő kövön nem marad. Végül elővett egy másik szál cigit, meggyújtotta, majd átadta Misinek.
- Tessék. Na de mesélj, mi újság? – mintha tök átlagos nap lenne úgy kezdett el cseverészni, ez azonban lehet, hogy tesójánál kiverte a biztosítékot. Valószínűleg ezernyi kérdés kavargott a fiú fejében, amikre a lány még csak nem is tervezett válaszolni addig, míg rá nem kérdeznek. Ugyan mi értelme volna regényeket mesélni arról a borzalomról, amit Mihael is tökéletesen jól ismer? Plusz jobb, ha a drága nem tud Ivanról, mert félő, hogy utoljára visszavágtatna és elvágná a nyomorult fiú torkát. Pedig ő csak szerette Michellet.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2013. október 31. 19:58 Ugrás a poszthoz

Rellonos party

    Nem volt nehéz rájönni, hogy Avery épp a mai éjszakai tevékenységüket pedzegeti. Bár miért is ne? Michelle próbált pár indokot felhozni, amiért nem kéne ágyba menniük, de aztán mindre legyintett. Mikor volt ő szent, ahogy a Saint-Venant család állítja? Egyedül csak Mihaelnek tartozott elszámolással, már ha lehet ilyet mondani. Márpedig nem lehet. A kérdésre elmosolyodott. Ennyire hihetetlen, hogy első nap a hülye öccse után rohanva betör az Igazgatóiba? Na jó, így leírva tényleg kicsit meredek, de ez belefér. Ráadásul rellonos, hova várjon a nagy balhékkal?
- Először is, nem én törtem be. Másodszor, drága Misikét akartam kihúzni a pácból, az már részletkérdés, hogy a végén becsücsültem mellé – vázolta röviden a helyzetet, melynek minden szava igaz volt. Az ikre akart papírokat átjavítgatni, nem ő, neki teljesen megfelelt a negyedikes lét, az, hogy a tesója lusta volt vizsgákat írni, az miért száradjon az ő lelkén? Na ugye. – Amúgy meg nem lehet elég korán kezdeni – utalva ezzel arra, ez ma csak az első napja.
    Figyeli a körülötte zajló eseményeket és tényleg csak fintorogni tud a lány és Mihael jelenetein. Gyomorforgató. Hova a fenébe tette az öccse az eszét? Oké, biológiailag a nadrágjába, de most úgy őszintén. Egy plasztikbébi kell neki? Letagadja, amint kijutnak innen, bár ha jobban belegondol, minek hányja a szemére? Ő meg egy ázsiai, nála fiatalabb srácot fog pedofil módon megrontani. Mindkettejüknek megvan az esti program és egyik sem a tisztességesebbik mesterségből származó.
- Miért is ne? Jobb, ha ismerős vagyok a környéken – felelte, majd mutatóujját a fiú szájára helyezte és játékosan eltolta az arcát. Pár pillanattal később, ha eddig nem lett volna kedve, már biztos megjött volna, mert a fölöttük zajló turbékolás kezdett gusztustalanná válni. Túl gusztustalanná. Nem is teketóriázott, a két fiú kérdésére mintegy megadva a választ felegyenesedett és mielőtt jelzett volna Averynek cinkosan kacsintott egyet Mihaelre. Ez valami olyasmit jelenthetett, hogy jó éjszakát. Ha a srác is felállt, akkor kióvakodtak az Igazgatóiból és ki tudja hol „pihentek meg”.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2013. november 19. 17:47 Ugrás a poszthoz

Ikeréletem Kiss

    Cigivel a kezében ácsorog és izgatottan várja azt a percet, mikor bekopog Mihael ajtaján és azt mondja, „csá öcskös, hiányoztam?”. Valószínűleg ő lesz a világ legnagyobb meglepetése, a reakció pedig elsöprő siker lesz, kéne is egy kamera, amivel felveszi a fagyott levegőt és döbbenetet. Mindenesetre addig is keresnie kellett valakit, aki helyette felcipeli a cuccát a Rellonba. Na jah, valami zöld házba került, aminek sárkány a jelképe, egyelőre azonban fogalma sincs, vajon jó-e ez neki. Most jár erre először, plusz tapasztalatai szerint nem a címerállat teszi a házat – vagy valami ilyesmi. Már épp befejezte volna tüdeje levegőztetését, mikor valami perverz disznaj arra császkált, hogy lecsekkolja. Na mert hát minden hímnek az az első, hogy lökhárító vizsgálatot tart, mert ugye miért is ne? Arra nem gondolnak, hogy esetleg az egyik delikvens kinyomja a szemüket csak úgy reflexből. Michet mindenesetre sosem zavarta látványosság mivolta, neki csak haszna származott a buliból. Cipelték a csomagjait, kedveskedtek neki, adott esetben falaztak, amíg ő bunyózni ment… A természet adta adottságokkal élni kell, ő pedig így is tett.
    A hang, mely megszólította ismerősen csengett, s bár fülei rég nem hallották ezt az orgánumot, ezernyi ember közül is rájött volna, hogy a csöki bátyja az. Nem tétovázott hát, megfordult, hogy premier plánba nézhesse végig a zavarodottságot, némi tátott szájjal fűszerezve. Why not? Aztán hiába ad választ, Misi füle mellett csak úgy elsüvítenek a szavak, ehelyett felkapják és jól megnyomorgatják, puszilgatják, ő meg mi tagadás, nem tud nem hasonlóan érezni. Szimplán átkarolja tesóját, sőt, még puszit is ad viszonzásképpen, ám reagálni csak földre érkezése után fog.
- Valahogy így gondoltam. A kívánt hatást, mint mindig, most is elértem – az a régi sunyi, mindent tudó mosoly ott csücsült arcán, elégedettséggel töltötték el a hallottak. Amit eltervezett, az úgy is lett, ennél többet nem kívánhatna. Misi következő megjegyzésére csak egy meleg, vidám mosolyt küld a fiú felé, még egy picit meg is simítja a karját. Hihetetlen, hogy az ikrével mennyire gyengéd és kedves tud lenni.
- Alkut kötöttünk. Nem szeghetik meg az ígéretüket, tiltja a vallásuk – a kijelentés tele volt szarkazmussal és utálattal. Kevés olyan dolog volt, amit Mich a vallásnál jobban gyűlölt, így nyilvánvaló lehetett Mihael számára is, hogy nővére egyszerűen kijátszotta szüleik ellen az egyetlen olyan ütőkártyát, amije valaha is lehetett. A szeretettel, vagy az odaadással nem számolhattak a család fekete báránykái, így a lehető legszemetebb módon kellett érvényesülni.
- Te is hiányoztál nekem – önkéntelenül lép oda a fiúhoz és öleli át jó szorosan. Biztos baromságnak tűnhet, de idősebb létére – még ha csak pár másodperccel is – mintha jobban ragaszkodott volna a testvéréhez, mint az őhozzá. Ami nyilván nem volt igaz, erről pedig árulkodott Misi minden kimondott mondata. Ej, az a fránya jó tesói iszony… Illetve viszony. Mich biccentett köszönetképp, hogy megragadták a motyóját, nem épp így tervezte a „felcipeltetem valakivel a kastélyhoz a cuccom” tervet, de tisztában volt vele, hogy Mihael nem ajánlja fel kétszer és hogy igen előnyös helyzetben van, mert mindezt a figyelmet csak ő kapja meg öccsétől.
 - Ezt jó hallani. Itt az ideje végre hozzánk hasonlókkal találkozni – vállat vont egyszerűen, mert nem nagyon lehetett tovább ragozni a témát. – Rellon. Ajánlom nekik, hogy egy helyen legyünk, különben szétcsapok köztük.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2013. december 10. 21:56 Ugrás a poszthoz

Hailey

    Farkas éhesen ébredt már reggel is, de sajnos bokros teendőit intézve a nap folyamán egy perc nyugta sem volt, hogy ehessen. Már miért is lett volna, végtére is ő fontos ember, egy Saint-Venant. Erről persze eszébe jutott Mihael és rögtön mosolyra késztette. Istenem, bár csak pár perccel fiatalabb Michelle-nél, még annyira gyerek tud lenni, ha egymás közelébe kerülnek. Ragaszkodó, vágyó, védelmező, egyszerűen csak szeretetéhes és önző. Mindig egyre többet akar a nővéréből, sosem lehet elég, de eme érzelmek viszonzásra is találnak a lány szívében. Porig égető vágy, hogy a két fél egyesüljön, mert ők valójában egyek két darabban. Sosem növik már ki ezt sem, de talán nincs is rá szükségük.
    Épp az egyik törpét dolgozták meg öccsével a folyosón – mert hát egy új pengét ki kell próbálni -, mikor Mich bejelentette, hogy dolga van, így ő angolosan távozott. Itt felmerülhet a kérdés, hogy a napi munka ugyanebben a tevékenységben merült-e ki. Nos, nem egészen, de ki kíváncsi az ő napirendjére, nem? Különben is maradna még egy kicsit, ha már idáig vánszorgott nem viselné jól, ha szó szerint hazaröpítenék. Mondjuk akkor nem kéne szabályokat szegni, de ezek ilyen vad apróságok, sosem fontos tényezők. Az ilyen előírások csak afféle útmutatók voltak a kastélyon belül, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ők még mindig szabadon garázdálkodtak és nem egy kényelmes gumiszobában csücsültek. Vagy az Azkabanban.
    A konyha felé kanyarodott és villámsebesen be is surrant, gyomra pedig abban a minutumban megkordult, ahogy orrát megcsapták a mennyei illatok. Mélyet szippantott a levegőbe, majd a lábánál sürgő manókat, akik nagyon szolgálatra készek voltak utasította, hogy ugyan menjenek már és dobjanak össze neki egy ragulevest, fő fogásként rántott halat salátával és párolt zöldséggel, végül pedig nyolc egész palacsintát, fele baracklekvárosan, fele csokisan. Meg kell hagyni, van ízlése, de ezt senki sem vitatta el tőle. Szépen lekuporodott az asztalhoz és a szorgoskodó manókat nézte. Jobb elfoglaltsága addig úgysem akad, míg ételt nem lát maga előtt.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. február 13. 21:08 Ugrás a poszthoz

A kis eminens Rolleyes

    Vizsgaidőszak. A rettegett szó, amelynek hallatán a diákok nem négy, hanem huszonnégy égtáj felé reppennek szét, ki azért, hogy tanuljon, ki azért, hogy megkerülje a tanulás rögös útját és puskát írjon a vizsgára. Mi tagadás, az utóbbi lényegesen egyszerűbb megoldás, nem csoda hát, ha Michelle is ezt a verziót preferálja. Amit tudnia kell, azt megjegyzi, de minden apró részletre teljesen felesleges emlékeznie, ráadásul tudományosan bizonyított tény, hogy aki puskát ír, az egyben magába is issza a tudnivalókat. Mindenesetre egy részét biztosan.
    Tekintve, hogy Mich – jó rellonoshoz híven – elhányta valahová a tankönyveit, így mehetett a könyvtárba okosodni. Tiszta ideg volt, mert úgy tervezte, a szobájukban szépen mindent kijegyzetel, valamennyi meg is ragad, aztán körbeterrorizálja a terrorizálandókat és alszik egy jót. Nos, ez az elgondolás már magánál az írott irodalom pontnál meghiúsult, így arra ítélte szabadnapját, hogy a könyvtár szentélyében roskadjon, míg minden anyagot össze nem gyűjt. Aki trehány, annak vállalnia kell a felelősséget a dolgaiért, vagy azok hiányáért. Persze mondanom sem kell, hogy az egyetlen olyan dolog, amit nem tud elhagyni, az kedvenc kézi kése – meg még vagy öt másik darab az övének hátsó részén egy tokban. Mint mindig, kezében forgatta a legélesebb és legjobb pengét, csak hogy a diákok érezzék a törődést. Kétség sem fér hozzá, ha valaki belekötött volna a lányba, az valószínűleg gondolkodás nélkül beleröpíti a kést a gaz elkövetőbe. Ez a törvény. Az ő törvénye.
    Az ajtón belépve csend és hullaszag fogadja. Bár utóbbi csak a teljesség igénye végett, mert önmagában a némaság snassz kifejezés a helyiség szellemének leírására. Még a könyvtáros hölgyet sem látni sehol, pedig ha valaki, ő biztos itt kéne, hogy leleddzen. Na nem mintha gondot okozna Michelle-nek, hogy nincs társasága. Az SVK felé indul el és útközben megpillant egy túlbuzgó gólyát. Szánalom, hogy mennyire tepernek ezek is mindössze egy vizsgajegyért. Mint a ma született bárányok, úgy tesznek, a folyosón a könyvükbe mélyednek és fellöknek mindenkit, utána meg csodálkoznak, ha felkenik egyiket-másikat a falra. Van mindenhol ki nem mondott hierarchia, itt pedig a csúcsragadozók a zöldek, bárhogy is tagadjuk mindezt. Miután a lány összeszedte a megfelelő tankönyveket, ledobta őket az asztalra, amelyen már amúgy is egy halom könyv tornyosult. Eddig bár nem vett tudomást háztársáról – mert nyilván az, abból ítélve, ahogyan az irományokat fixírozza -, most mégis kedve támadt gúnyosan elvigyorodni, a kis tanuló palántára meg egy lenéző pillantást vetni. Egye meg a szívét roston sütve, fogja ő ezt még máshogy is csinálni. Tekintetét újra a fiúra emeli, de nem szól semmit, csak farkasszemet néz vele. Ez amolyan területfoglalás, hasonlóan működik, mint a kutyáknál, csak ők körbepisilik a kijelölt helyeket, a rellonosok meg leszemezik, illetve leátkozzák. Tök logikus.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. február 14. 20:15 Ugrás a poszthoz

A kis eminens Rolleyes

    A csend, amely ellepi az amúgy is fojtogató helyiséget feszültséget ébreszt benne. Remek ötlet volt idejönni, púpnak sem kell a hátára az egész. Kifújja a levegőt és csak azért nem gyújt rá, mert azt már totális bunkóságnak érzi. Plusz nem lenne valami üdítő, ha kirúgnák a könyvtárból, mert akkor hogyan írna puskát? Ezen tényezők összessége azt eredményezte, hogy pár perc múlva elszántan járta a sorokat a tankönyvekért, pengéjét továbbra is bal kezében forgatva. Mikor már a polcokról halmozta ölébe az irományokat, muszáj volt abbahagynia a késforgatást, de az asztalhoz érve újra folytatta. Két elsős is jelen volt ott, ahol épp a csalás műveletét tervezte végrehajtani, ezek közül az egyik Noel volt. Michelle-t nemcsak hírből, de személyesen is ismerte a fiú és hát… Nos, mikor felpillant a könyvek mögül és végigméri, az mindent elmond. Nem jutottak el a barátság extrákkal kategóriába, lévén még ennek első fele sem következett be, de igény az utóbbira mindenképpen volna. Nem mondhatnánk, hogy a szőkeség bármi jónak elrontója lenne, de most épp nem tervezett etye-petyét senkivel, ráadásul teljesen lefoglalta a területkijelölés hosszas művelete. No igen, éljen a farkasszem párbaj, ami remélhetőleg mindent megold. Na mondjuk mikor Ozi megszólal, Mich türelme fogytán lesz. Honnan feltételezi a kis eminens rellonos, hogy bármilyen szempontból is partnere lehetne főhősnőnknek? Kész vicc.
- Meg ahogy azt te elképzeled – egy pillanatra borzalmasan nagy műmosolyt ereszt meg, de utána minden visszaáll a régi kerékvágásba. Bele sem pillant az előtte heverő könyvekbe, a szemkontaktust megszakítás nélkül tartja, mígnem könyvek borulnak elé. Másodpercek tizedrésze alatt történnek a gyors események: Michelle iszonyatos lendülettel pattan fel, széke is épphogy csak állva marad, kése kezében, majd Noel előtt az asztalba vágva, arcuk között pár centi távolság, hacsak nem csökkent idő közben milliméterekre és irtózatosan ingerült tekintet. A következő ajkakon kiejtett szavak suttogva visszhangzanak a tágas térben, közöttük lebegve nyughatatlanul.
- Velem te ne szórakozz. Egyszer mondom el, hogy te is megértsd. Légy olyan eminens, mint eddig és nem kapsz egy díszvágást a nyakadra. Fogod? – ahogy a mondat befejeződik, a lány sztoikus nyugalommal veszi ki az asztalból – a nem kissé mélyen beléállt – pengét, majd visszahelyezkedik székére. Heves vérmérséklet pipa, állítólag szeretik a férfiak. Mi tagadás, Michelle-nek nincs ellenére, hogy a fiú felkéri egy keringőre, de még az sem, hogy kekeckedik vele, bár hozzá kell tegyük, ez nem bátorság, vakmerőség. Így jobban végiggondolva, nem is rossz parti ez a gyerek.  Persze ezt majd az fogja eldönteni, hogy Noel állja-e a sarat.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. február 15. 20:48 Ugrás a poszthoz

Pici zöld sárkányom *-* (becupidózva)

    Idegesítő. Ez az egyetlen szó, amely a fejében keringett rellonos háztársával kapcsolatban. Mégis mit képzel ez magáról, hogy a teljesítményét, és úgy unblokk önmagát az egekig magasztalja? Arról nem is beszélve, hogy hogy van képe azt feltételezni, hogy Michelle vevő lenne rá. Ahhoz sokkal korábban kéne felkelnie és jóval többet kéne tennie az ügy érdekében. A pofátlansága bitang mód bosszantó, nem csoda hát, hogy a lány rövid úton elveszti azt a bizonyos türelmet.
- Addig örülj, míg fogalmam sincs róla – figyelmeztető hangsúllyal hagyta helyben a fiút, gondolván ezzel le is zárta igen csekélyke kommunikációs töltetű beszélgetésüket, csakhogy a másik nem igen óhajtotta feladni. Az ideg másodpercek alatt kúszott végig Mich testén, ami elég indítéknak bizonyult arra, hogy kését az asztalba mélyesztve „elbeszélgessen” Noellel. Mi tagadás, kissé heves megoldás, de a szent cél érdekében bármi jöhet. Miután úgy érezte, a másik kellően az agyába véste a hallottakat, pengéjét egyszerűen kihúzta a kemény fából és visszasüppedt jól megérdemelt helyére. Illetve tekerjünk vissza ahhoz a mozdulathoz, amikor épp hátsóbbik felét tervezi a székre helyezni, ugyanis hirtelen fájdalom nyilallik hasába, ami pillanatokon belül bár elillan és arcán sem látszik, valamelyest befolyásolja szőkénk mozgását. Aztán érkezik is a fiú válasza és… Na itt megint álljunk meg. Michelle kék szemei felcsillannak, arra a híres félmosolyra húzza a száját, de nyel is egyet és… Mi a fene? Dobog a szíve! Mármint, persze, naná hogy dobog, de most ÚGY dobog. Ver, mintha kalapáccsal ütnék, vagy egy turbómotor dolgozna benne. Aha! Megvan a bűnös! És te atya jó egek mi lesz ebből! Ombozi is kap egy nyilat, csak ő a lábába. Szögezzük le, ha most nem is, ezek után, a kijózanodás küszöbét átlépve, valaki szárnyaszegett angyal lesz, az egyszer ziher. Na de mi is volt a kérdés? Maga Mich is jó eséllyel elfelejthette, mert nem úgy tűnik, mint aki felelni készül. Gyerünk lányom, rellonos vagy, vadóc vagy, szedd össze magad!
- Nocsak, miféle árra célzol? – kacér tekintettel méri végig a fiút. Hogy nem vette észre eddig azokat a gyönyörű, zöldes szemeket, amik ilyen melegséget és túlfűtött erotikát sugároznak? Oké, Michelle gondolatai kicsit mások, mint szerény narrátori személyemé, de Cupido miatt elnézzük neki. Óvatosan előrehajol és könyökére nehezedik, íriszeit továbbra sem véve le Noelről. Igen, bár nincs kivágott felsője, ez a mozdulatsor sok mindenre jó volt, de ezt bízzuk mindenki fantáziájára. A könyvkupac úgyis sok mindent eltakar, így valószínűleg a fiú, hacsak nem helyezkedik szintén előrébb nem láthat semmi különöset.
- Te mit szeretnél? – felvonja fél szemöldökét, úgy néz áhítattal a másikra, de igyekszik türtőztetni magát. Legszívesebben felpattanna, berángatná az egyik könyvsorba és azt tenne vele, amit nem szégyell, de éljen az önkontroll és talán valamelyest a szabályok, ilyesmire eddig még nem került sor és ha minden igaz, nem is fog. Mert Ombozi sem tervezi ilyet. Ugye nem tervez?
Utoljára módosította:Michelle Angelique Saint-Venant, 2014. február 15. 21:13
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. február 18. 19:43 Ugrás a poszthoz

A legromantikusabb sárkány

    Michelle előbb kapta meg a nyílvesszőt, ez abból is kiderül, ahogy a fiú feljajdul. Mi lesz itt még… Szinte látszik Noel arcán, ahogy megvilágosodik és egyetlen szíve választottja Michelle lesz. Most érdemes a hölgyeményre is rápillantani és bingó! Ugyanaz a bárgyú arckifejezés, csak női változatban. Hűvös kék szemei játékossá válnak és egészen nagyra nyílnak az érdeklődéstől, mint egy apró gyereknek. Ahogy a fiú megfogalmazza a változást, Mich szíve hatalmasat dobban. Érzi, ahogy ereiben a vér száguldozni kezd, arca kissé kipirul és szőke tincséhez kap, hogy zavarát annak tekergetésével palástolja. Érzi a feléje közeledő arcot, de nem húzódik el, inkább csak megmerevedik ültében és figyeli a másikat. Oh, egek, az a zöld szempár milyen kutakodó, kémlelő, mintha a velejéig látna, s tudná a legapróbb legféltettebb titkokat, ennek ellenére is szeretve a lányt.
- Nem értem, hogy nem vettem eddig észre – maga is kissé előrébb hajol és hagyja az érzéseit szabadon szállni, mint a madarak. Jó erős kábszert adtál be nekik Cupi! Ha ebből kijózanodnak, kő kövön nem marad, innen üzeni minden kedves skizofréni narrátor énem! Na de hol tartottunk? Jah, igen, épp elájulunk Noel íriszeitől, attól a bárgyú arckifejezéstől, meg a szerelmetes szavaktól. Na de a csúcs most jön! Ilyen nyálas szöveget nem hányhat ki magából SENKI, ez már több mint egy szerelmi nyíl, ez a sátán maga! Na persze a szőkeség egyből vevő rá, még jobban kunkorítja zuhatagát, kék szemei ellágyulnak, negédes mosoly jelenik meg arcán. Félek, hogy amit most mondani fog, ki fog ütni mindannyiunkat.
- Ennél szebbet még senki sem mondott nekem – az a sóhajtás több mint elég eme mondat befejezéséhez. Csak pár centire, aztán már csak milliméterekre vannak egymástól (*narrátor eltakarja a gyerekek szemét*), de ajkuk nem ér össze, csak leheletük súrolja a másik arcát. A várakozás ott lebeg kettejük között, de mindketten tétováznak. Valószínűleg a szerelem tisztasága és a másik megbecsülése és tisztelete viszi rá őket erre az útra. De már mindegy is, Michelle-nek kell felelnie a kérdésre, aki egy pillanatra lehunyja a szemeit és ajkával óvatosan súrolja Noelét, majd hátrébb húzódik.
- A karjaidban lenni, csókokkal borítani be minden porcikádat, egyszerűen csak téged… - mondandója végére szinte teljesen elhalkul. Elég absztrakt látvány ilyen érzékenynek és nyitottnak látni őt, főleg úgy, hogy eredeti rellonos énje meg sem közelíti ezt a mámorban lubickoló mását. Kéne ide valaki, aki gyorsan kirángatja ebből a katyvaszból, ugyanis jelenleg ki sem lát a rózsaszín felhői mögül. Nem mer újra közeledni Noel felé, de vágyik újra az érintésre, az ajkak találkozására, hogy a fiú vigye és fusson vele, míg olyan messze nem kerülnek, ahol már nem zavarhatja meg őket senki.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. március 2. 19:48 Ugrás a poszthoz

A legédesebb zöldség


    A kis puffadt, de meg fogja ezt még bánni… Ombozi sem tudja még a csalárd tettet, melyet ellenük elkövettek, csak a hirtelen jött mámoros szerelem kábítja el, csakúgy, mint Michelle-t. Bááár, tény ami tény, egész szép párt alkotnak így együtt. Már ha feltételezzük, hogy a lánynak valaha is lehetne párja. Na de kanyarodjunk vissza az eseményekhez. Szóval gyönyörű, boszorkányszemek. Ezért most kitépné a hangszálaidat valószínűleg, de jelenlegi állapotában csak még nagyobbra nyitja amúgy is elég óriási szemeit. Aztán… Aztán megint elpirul.
- Te olyan édes vagy – pfejj, micsoda mézes-mázos hang. Rajongás holtig, az egyszer biztos. Michelle nem is állja meg, hogy szőke fürtjeit tekergetni kezdje, egy tincs egy ujj. Aztán még egy. Így játszadozik, mint macskák szoktak a gombolyaggal. Tekintete Noel puha ajkaira téved és erre fel beharapja sajátját, ami rettentően erotikus mozzanat, de végtelenül felelőtlen is. Nem kéne Noelt még jobban sűrű sötét bozótosba vezetni, így is eléggé ott van már. Aztán miféle bókok érkeznek? Ha ezt Mihael hallaná, valószínűleg eldőlne a nevetéstől, nem is, belehalna. Ha jobban belegondolunk, végtelenül hízelgő lehetne, ha nem ilyen nevetséges körülmények között hangzana el. Ráadásul ilyen nevetséges arckifejezéssel. Hát nem nevetséges? Gondolom nem, mert Michelle tovább olvadozik.
- Olyan vagy nekem, mint a sírásás az éjszaka közepén, mint az erekben csordogáló vér hangja, mint a bőr durvaságának érzése… - nos, a lányból is előjött a költő. Remek! Na és hogy Noel lenne az első? Igen, ilyen sületlenségekben ő az első, szerelmet már vallottak Michelle-nek. De a delikvens lábát levágták. Illetve fáját kivágtak. Mindegy, szóval a lényeg, hogy csúfos véget ért, tekintve, hogy nem bizonyult megfelelő személynek a szőkeség számára. Aztán ajkaik összeér egy örökkévalóságnak tűnő pillanatra, de a lány elhúzódik. – Ne légy telhetetlen – halkan suttogja vissza, halovány mosollyal arcán, mely bágyatag görbévé alakul. Aztán egy rántás, reakcióideje nullára csökkenésével tehetetlenül tűri, no meg persze nem is igazán ellenkezik. Pár pillanat múlva két könyvsor között dönti homlokát a másikénak, egyik kezével arcán simítva végig.
- Én sem – leheli, miközben érzelmei futótűzként terjednek szét testében. Ajkait a másikéra tapasztja és még közelebb húzza magához, egyszerűen nem bírja türtőztetni magát. A vészjelző ott villog a fejében, de nem áll meg, nem löki el, csak szorítja, émelyítő szerelemmel kapaszkodik belé. Aztán egyszer csak elereszti és kissé el is tolja magától Noelt.
- Menjünk. Szökjünk meg, bárhová! – kék íriszei ragyogóbban világítanak, mint eddig bármikor. A zöld szempárba néz és heves lélegzetvételek közepette várja a folytatást, hogy mennek, vagy maradnak.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. március 8. 18:36 Ugrás a poszthoz

Székesfehérvár
Noel édesem és családja

    Minden a könyvtárban kezdődött, amikor az a szárnyas szörnyeteg eltalálta a két fiatalt. Őrült szerelem dúlt közöttük, amely fellobbant és nem akart kialudni. Nem vesztegették az időt, azonnal Noel otthonába indultak, mint egy kis gerlepár. Michelle olyan izgatottan készülődött reggel, mint még soha. Hiszen a szerelme szüleivel fog találkozni! Elegáns inget vett fel, természetesen női kiadásban, melynek felső gombját szabadon nyitva hagyta, hozzá egy feszes csőfarmert, egy magas sarkút, mely feketén virított lábain és végül a kedvenc karpereceit. A bőröndjébe mindent bepakolt és még így sem volt nagy a csomag. A lehető legízlésesebben szexis cuccok lapultak a táska alján, úgy rohant ki párjához, hogy mielőbb elindulhassanak. A vonatút kifejezetten kellemes telt, végig összebújva, csókokat váltva, beszélgetve közeledtek a célállomás felé, s az idő csak úgy repült. Mire észbe kaptak, már ott is voltak Fehérváron.
- Kicsit izgulok – suttogta, de válaszra már nem maradt idő, szálltak is le a vonatról. A kíváncsi, vagy épp kéjenc tekintetek jártak Michelle csípőjének vonalán, dekoltázsa mentén, vagy épp szőke, zabolátlan tincseit méregették. Hozzászokott? Igen. De még így is érezte, ahogy kedvese féltékenyen tekint végig minden hímneműn, aki csak rá mer pillantani. Hát nem édes? A napsütésbe kiérve Noel egy fekete BMW-hez vezette, ahol egy lány ugrott a nyakába. A hangos köszöntés megmosolyogtatta Michelle-t annak ellenére is, hogy alaphelyzetben forgatná a szemét és csípős megjegyzéseket tenne. Aztán hipp-hopp, már a hatalmas ház felé tartottak tántoríthatatlanul, közben elejtett információmorzsákat csipegetett össze, miszerint nagy lesz a fogadóbizottság. Hát így is lett. Noel anyja végtelen kedvességgel és kitörő örömmel fogadta a szőkeséget, no meg persze a fiát, nem győzte hangoztatni, mennyire odavan azért, hogy Ombozi végre talált magának egy lányt, ráadásul nem is akármilyet!
    Az ebéd is kellemesen telt, míg a családfő üzleti dolgokról tárgyalt párjával, addig Michelle-nek olyan kérdésekre kellett válaszolnia, melyekbe rendre belepirult. Ezt leszámítva illedelmesen felelt, szépen sorban a felmerülő dolgokra, megerősítette a szülőket és rokonokat, ő bizony él-hal Noelért. Így is volt, de ezt le sem tagadhatta volna. A délután és este szintén családias hangulatban telt, ami a lány számára teljesen új volt. Köztudottan ramaty a kapcsolata a szülőkkel, így egész gyermekkorában csak Mihaelre számíthatott és ez fordítva is igaz volt. A nővéreik is aranyosak voltak, de sosem volt az igazi az a kapcsolat. Nem csoda, hogy ez az idilli kép letaglózta és ámulatba ejtette őt: máshogy is lehet, nemcsak feszengő tekintetekkel, elfojtott indulatokkal, gyanús méregetésekkel és fájdalmas szavakkal. A sok mosoly a szerelem mellett az ő szívét is örömre fakasztotta, így hát kijelenthetjük, ezt megköszönheti a szárnyas galádnak. Végre olyan családot láthat, amilyenre mindig is vágytak ikrével. Eközben persze Noellel néha váltottak egy-egy titkos érintést, fejbúbra adott csókot, de ez ott és akkor elég is volt.
    Az este közeledtével végre visszavonulhattak, így Michnek alkalma nyílt lezuhanyozni és kicsit rákészülni az estére. A szobába belépve falatnyi hálóingében mászott be a fiú mellé az ágyba. Szép szoba volt, mindenhol színek és tárgyak emlékeztettek arra, hogy a Rellonból szöktek most el, a zöld szín dominált a helyiségben.
- Nagyon jól éreztem magam – mosolyodott el, majd hagyta, hogy magához ölelje. Az éjszaka további részében nem beszélgettek, de nem is volt rá szükség.

7 nap múlva

    Csend. Az egész szobában csend honolt, mikor Michelle óvatosan kinyitotta szemeit. Aztán feltámaszkodott és fáradtan körülnézett, de nem látta Noel, ráadásul nem is érezte annak hiányát. Nagy nehezen felült és törökülésbe húzta a lábát, majd végigjáratta szemét a falakon és tárgyakon. Nem érzett semmit. Az elmúlt egy hét olyan érzésekkel volt tele, amiket soha nem hitte, hogy megtapasztal, most mégis, hogy túlesett rajta, nem bánta meg. Közel sem éreződött az a hév, ami eddig hajtotta, nem érzett fájdalmat, hogy nincs mellette a fiú, de még csak ürességet sem. Mintha minden visszaállt volna a régi kerékvágásba. Egyetlen éjszaka alatt elvágtak egy zsinórt, ami elérhetetlenül eltávolodott, majd egyszerűen végképp eltűnt. A lány idegesen túrt bele hajába. Itt vannak Noel házában, a szülők már magukban a lagzit tervezgetik, a vizsgák már megkezdődtek és itt csücsül Ombozi ágyában, miközben baromira nem érez semmit. Gondolkodás nélkül a táskájáért nyúlt, hogy kivegyen belőle egy farmert, egy pólót, majd magára kapja a tornacipőjét. A cigijét zsebre vágta és a padlás felé indult, mert tudta, hogy a másikat ott találja. Beszélne kellett vele, mielőbb. Talán még nem késő. A helyiségbe szinte nesztelenül nyitott be, majd behajtotta maga mögött az ajtót és a félfának támaszkodva kattant az öngyújtó. Figyelte a neki háttal lévőt, de még nem tudott megszólalni. Ezeket a dolgokat nem lehet csak úgy kimondani. Aztán szívott még egyet a dohányból és belekezdett.
- Nem tudom, mi volt ez az elmebeteg egy hét, de eltűnt. Nem dobog hevesen a szívem és nem érzem, hogy ugyanolyan lenne minden, mint volt. Noel, én… - és megakadt. Nem tudta kimondani azt a bűvös szót. Sajnálom. Nem értette, hogy jutottak idáig, de ha nemcsak ő érez így, akkor nem kell tartania a szavak súlyától, nemde? Talán csak valami trükk áldozatai voltak, de ezt ilyen kegyetlenül kimondani… Főleg azok után, amilyen kedvesen itt bántak vele. De nem volt más választása. Muszáj volt kimondania.
- Szerintem menjünk haza és felejtsük ezt el. Valaki megtréfált minket. Jól éreztem magam veled, a családod tündéri, de én nem vagyok idevaló. Sem melléd való. A legkorábbi vonattal ma visszautazom. Az lesz a legjobb, ha egy ideig most nem találkozunk – halálos nyugalommal szívott bele a cigijébe, a keze mégis remegett. Talán mégsem volt olyan higgadt, mint gondolta, vagy szerette volna. Most merre tovább innen?
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. március 8. 21:33 Ugrás a poszthoz

Székesfehérvár
Noel és a ház üressége

   Csend fogadta. De nem is bánta, mikor belépett, csak várta, hogy valami isteni erő megszólaljon helyette, elmondja, amit el akar, igazságot tegyen és túlessen ezen az egészen. De sajnos az élet nem megy ilyen könnyen, kegyetlen és vérszomjas, a leggonoszabbak pedig mindig az őszinte emberek. Széttörik mások álmait, szívét és jövőjét egyetlen apró szóval, vagy mondattal, de nekik ez a dolguk. Michelle is az őszinte kategóriába sorolható, sosem okozott számára nehézséget az igazság mások szemébe vágása, most mégis rossz érzés fogja el, mikor szóra nyitja száját. Noel intése is meglepi, de ha akarná sem tudná úgy befejezni a mondatot. A gondolatmenetet azért még befejezi, a várt hatás pedig megtörténik. A fiú ráemeli tekintetét, a lány ereiben pedig kis híján megfagy a vér. Ahogy közeledik felé, szívesen kihátrálna, de sem a büszkesége, se a merészsége nem engedi ezt. Ha már belekezdett, be is fejezi. Csakhogy a válasz meglepi és a döbbenet valószínűleg arcán is mutatkozik. Noel egyértelműen dühös. Pedig őt is átverték, nem? Ez az egész csak varázslat műve volt, akkor meg miért ez a heves reakció. Nyitná a száját, hogy válaszoljon neki, de akkor elmegy mellette és bevágja az ajtót. Michelle-t sem kell ám félteni, pillanatok választják el, hogy eldurranjon az agya, de ahelyett, hogy utána üvöltene, csak magában motyogja végig a választ, villámló, jeges kék tekintettel.
- Nem vagyok a bábud. Akkor megyek el innen, ha majd nekem úgy diktálja kedvem. Egyébként pedig teljesen felesleges ez a kirohanás, normális reakció, hogy miután beszerelmidrogozva idáig hurcoltam magam, utána a magamhoz térésemkor el akarok tűnni a fenébe. A francba… - hangja alig hallató, a fiút sem fogja már elérni, de ha magában tartja, megpusztul. Megvárta, míg a szobaajtajuk becsapódik – ekkor jött csak igazán jól, hogy Noel ideges -, majd leosont és minden holmiját berakta a bőröndjébe, amit elhozott, majd a táskát a fal mellé állította. Gyorsan végzett, így felment a padlásra újra, hogy szívjon egy újabb cigit. Az ideg majd megölte, legszívesebben megfojtotta volna az első szembejövőt, így nem csoda, hogy kezében kést forgatott. Aztán kivágódott a padlásajtó és Ombozi dühödten ragadta meg Michelle mindkét kezét, jó erősen megszorítva. A finom kezekből egy pillanat alatt hullott ki mind a kés, mind a cigaretta. Fel sem fogja a hallottakat, így mikor a fiú vasmarka lekerül a lányéról, egyszerűen pofon vágja, majd kezével becsapja a padlásajtót, de ő maga a helyiségben marad.
- Szerinted nekem nem esik baromi rosszul?! – az addigi kellemes hang, üvöltéssé változik. Az egész padlás visszahangzik. Mich még soha életében nem üvöltött senkivel. Soha. – Azt hiszed azzal, hogy idekötsz, majd könnyebb lesz neked? Mert nem! A következő két nap egyenes szenvedés lesz, amihez nem tudok és nem is akarok jó pofát vágni! – a hangja betölti a teret, Noel valószínűleg megdöbbenhet a mindig higgadt, halk szavú lányon, aki jelenleg épp állati módon kel ki magából. Felbőszített vadként támad csak úgy, mint társa, bár az elhangzott szavak eljutnak a tudatáig és a szívéig is, de kényszeríti magát az ellenállásra. Nem hajlandó. Nem, ha belehal sem.
- A menekülés nem az én asztalom. De ami kettőnk között történt, az nem természetes úton kezdődött, hanem valami nyomorult bájitallal, vagy tudom is én! Szerettem veled lenni! – fakad ki, majd széttárja karjait. – De ez nem ilyen egyszerű. Én nem egy belőtt szerelmes akarok lenni, sőt, tudod mit? Semmilyen sem. De ha úgy hozza a sors, akkor azt akarom, hogy valóban én kezdjem el ezeket az érzéseket érezni. Itt belül – szívére mutat egyenesen és a szemkontaktust végig tartja. Kemény a lány, magához is és Noelhez is. De most képtelen tisztán gondolkodni. Egyszerűen nem megy. – Az érzéseim az emlékekből fakadnak. És a tieid is. Nem azért érzed azt, amit, mert a sors hozta így, vagy mert tényleg ez lett a vége. Hanem mert együtt töltöttünk egy hetet – a kimondott szavak szinte visszhangoznak az üres térben, közöttük lebegve, egyre csak növelve a feszültséget. Az utolsó fiú által kiejtett mondatok pedig végképp felteszik az i-re a pontot. Michelle szeméből sugárzik a sajnálat és a lemondás. Neki ez kevés. Eddig egyetlen embert szeretett, de ahhoz nem volt szükség segítségre. A szíve választotta. Noelt viszont nem. Lehet, ez később változna, de ehhez idő kell, sőt, annál is több idő. Ami most, jelen pillanatban nincs nekik.
- Nézd. Szeretnék hazamenni. Megértem, hogy a szüleid miatt aggódsz, de megmondjuk, hogy vizsgáink vannak, sietnünk kell haza. Ami pedig ezt illeti… - ezzel célozva kettejükre – Szerintem egyelőre hagyjuk. Én erre most képtelen vagyok. Ez nekem sok egyszerre. Nem tudom, hogy az idő mit fog hozni, de jelenleg nem vagyok képes komoly érzéseket táplálni senki iránt. Megrémített az elmúlt pár nap, talán ha csitul ez az egész, beszélhetnénk újra. De most nem megy – a bűvös szó továbbra is ott lapul benne, de nem bírja kimondani. A hangja immáron nyugodt, némileg csalódott, de határozott. A tartását lassacskán visszanyeri és lehajol a földön lévő késért, majd megint forgatni kezdi, miközben a másik válaszát várja. Nehéz ügy.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. március 12. 16:02 Ugrás a poszthoz

A halálba indulók...

    Morc rellonosként járta a folyosókat az utóbbi időben, nagyjából azóta, hogy Fehérvárról visszajött. Továbbra sem tudta eldönteni, hogy hiba volt-e, vagy szerencse, de ezen kár is volt gondolkozni. Megtörtént és kész. Hogy ebből még mi lesz, azt jobb nem is firtatni, mert minden maradék jóindulata is elpárologna a gondolattól, hogy egy mézespuszedliként ugrálva rózsaszín köténykében, szerelmetesen csipogjon mindenféle hülyeséget. Pont nem úgy találták ki, hogy ez működjön. Ma is, mint úgy általában minden nap az utóbbi időben, sétálni volt a faluban és onnan tartott visszafelé. Az idő kellemes volt, egy kis szellő is fújdogált, de ez csak még jobban megnyugtatta. Itt volt az ideje az undorító tél távozásának, sosem szerette azt az évszakot.
    A kapuhoz érve egy cigit tett a szájába és rágyújtott, majd végtelenül flegma fejjel grimaszolt egyet, mikor két elsős visítozva rohant el mellette, mondván két vizsgájuk V lett. Ő eddig egyet írt meg és az is K. Ennyit erről. Ahogy a hatalmas ajtóhoz ért elfogta valami megmagyarázhatatlanul rossz érzés. Talán vissza kéne fordulnia, talán nem most kéne visszatérnie az alagsorba. Később jobb volna az időzítés, hiszen minek elsietni az ilyesmit? És persze most következik a kitűnő példája annak, amikor valaki nem hallgat a megérzéseire, hanem csak azért is megteszi, amit nem kellene. Ahogy belépett felvonta a szemöldökét és elkerekedett a szeme.
- Mi a…? – még a cigaretta is kiesett a szájából. Na ezért kellett volna odakint maradnia. Megnyugtatná a tény, hogy végre valamiből ő maradt ki, de nem, ilyen mázlija nem lehet. Ahogy végignézett a sok undorítóan aranyos holmin nem tudta hová tenni az őt kerülgető hányingert. Aztán rájött, hogy ez nem szimplán ízetlen tréfa, ugyanis hallott valamit az „Ölelgessünk zöldeket” napról, de totális képtelenségnek tartotta, hogy ez valaha is megvalósulhat. Egy mindenesetre halál biztos volt: aki hozzá mer érni, az kezdheti is ásni a sírját.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. március 12. 21:28 Ugrás a poszthoz

Cukortúltengés = Fagyasszunk ribizlit

    A felkészületlenség lehetett csak az oka annak, hogy rutinos szőkénk kikerekedett szemekkel meredt a csarnokra. EZ MI? Mindenhol plüssök, meg színes szívecskék, undorítóan aranyos dolgokkal fűszerezve. Aztán meglehetősen hirtelen, megint a semmiből egyik új háztársa bukkanhatott elő, mert eddig még nem látta. Viszont az ámulattól nem nagyon tudott megszólalni, csak ugyanazzal a beparázott szemmel nézett végig mindenen. Ő ezt nem bírja, pár másodpercen belül vér fog folyni, igazából a fejében máris textilcafatok repkednek és mindent zöldre színezett, csak ezt ne… Aztán nagyon ideje sincs megmozdulni, ugyanis olyannyira az intim szférájába mászik a kócos, hogy hátrébb tántorodik egyet.
- Közelebb ne gyere… - a figyelmeztetés komolyan szól, nem hangosan, de nem is halkan, éppen olyan tipikus Michelle módon: „nem viccelek, tényleg kinyírlak” stílusban. Persze minek a figyelmeztetés, ezek sose tanulnak. Már éppen úgy döntene, hogy ebből bőven sok volt, amit látott, mikor a nyakába veti magát a vörös. Ezzel pecsételte meg a sorsát. Egy pillanatra fel sem eszmél a sokkból, viszont ahogy eleresztik, ösztönösen kel a fiú védelmére. Azt hiszem ebből még olvasztás lesz…
- Petrificus Totalus! – mondta határozottan, majd pálcáját lendítette és szegény Leonie megfagyott pontosan félúton a srác felé menet. Illetve inkább sóbálvány lett belőle. Ahogy tetszik. A megnyugvás egészen addig tartott, míg negyven centivel lejjebb meg nem szólalt egy hang. Itt jött a dilemma. A gyereket mégsem átkozhatja meg… De ha nem teszi, akkor át kell élnie a következő traumát, ami biztos vérontással végződne. Mikor a fiú felpillant rá nagy barna szemeivel, nyel egyet. Utoljára az öccse nézett rá ilyen cukin, de már neki se viselte el. Aztán mit volt mit tenni, megengedte, hogy megölelje Krisztián. Rutinja nem lévén, esetlenül összeborzolta a kis srác haját és amint lehetett eltolta magától. Brr. Szinte libabőrös lett ettől a falatnyi kedvességtől is. Úgy tervezte, hogy ebben az évben majd később használja fel ezt az egy alkalmat, de végül mégis muszáj most. Aztán nagyot sóhajt és a másik rellonosra pillant.
- Menj egy kicsit arrébb, megszüntetem az átkot. Így valószínűleg rácsókol a levegőre… - sóhaja fáradt és meggyötört volt. Sok neki ez így egyszerre. – Finite! – és ha a fiú úgy tett, mint ahogy Michelle javasolta, a vörös kócos magához tértében rohanhatott az eredeti irányba. A cigit közben elfogadta, de valójában minden gusztusa elment tőle. Mátéra pillantott és nézte, ahogy a kisfiú odasétál hozzá és kissé tétován ugyan, de megöleli. Háááát…
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. április 14. 21:23 Ugrás a poszthoz

Szabadtéri kviddics kondi

    Nincs baja a kviddiccsel, csak unja. Oké, most biztos rádobáltok hatszáz kiló követ és ez csak az előjáték volt, de akkor is. Jelentkezett, mert pusztítani akart és levezetni a fölös energiáit. Hallott az előző meccsről és tényleg csábítóan hat a tudat, bármikor lenyúlhat egy terelőütőt, hogy péppé verje az ellenfelet. Na mondjuk ilyet sosem tenne, ezek csak felvetések, amiknek semmiféle valóságalapjuk nincsen. De tényleg.
    Üdvözlésképp, a fene tudja miért, de puszival köszöntötték egymást Daviddel. Na mondjuk neki aztán hót mindegy, mindenesetre a száját csukva tartotta. Nem lelkesedett ezért az edzésért, főleg nem hajnalban. Igen, a délután kettő óra IGENIS HAJNAL. Persze ha már ilyen hányattatásokban volt része, nem restellte szemérmetlenül megnézni magának a fiút. Nem rossz a CSK. Lassan persze szállingóztak az emberek és elérkezett a terv ideje is.
    A feladatsort végighallgatva felvonta a szemöldökét. Ennyi? Hát, ez elég gyenge kezdés, ami azt illeti. Oldalba bökte Mihaelt és szemkontaktussal lekommunikálta neki, hogy ez a feladat komolytalan, abszurd és különben is és egyáltalán. Ennél lehetne keményebb is a drága edző. Mindenesetre nem szólalt meg, hátha vannak gyengébb fizikumú társai is és bár szíve szerint csak miattuk emelte volna fel hangját a több gyakorlatért, végül mégsem tette. Helyette vállat vont és elkezdett futni a maga tempójában. Nem volt lassú, kocogós, de nem is az az őrült sprint. A kettő között, egyszerűen csak futott. Nem csoda, hogy a két kör gyorsan lement, majdhogynem az elsők között kezdett neki a további gyakorlatok férfi mennyiségű végrehajtásához. Neki ez amolyan bevezetés a sport világába, nulladik fejezet, előszó. Aztán két felülés között balhét észlelt és meg is állt, hogy jobban megnézze, mi folyik arrafelé. Piff, egyet behúztak Bennettnek. Kérdőn húzta fel szemöldökét a jelenetet látva. Nem hitte volna Đomiról, hogy majd pont ő fog keménykedni a csapatkapitánnyal, de miért is ne? Teljesen belefér. Aztán Leo méltatlankodását is hallotta, de nem foglalkozott vele sokat, inkább visszatért a felülések csodálatos világába.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. április 21. 21:54 Ugrás a poszthoz

Szabadtéri kviddics kondi
    Enyhén paraszt bátyját legszívesebben gyomorszájon verte volna, jó rellonos testvérhez méltóan, főleg mikor az grimaszolt. Igazából Michelle agyában az is megfordult, hogy Mihael valami gusztustalanabbra adja a fejét. Valószínűleg az lett volna az a pont, ahol nevet változtat és emigrál a fenébe. Mivel ez nem történt meg, így félig a tájékoztatásra, félig Mihael malackodására figyelve követte az eseményeket, hogy aztán futásnak induljon és a mindenből a fiúk adagját nyomja le. Sosem volt gondja a sporttal, a vívás segített a reflexein, az ahhoz kellő edzés meg a teherbírásán. Sima ügy.
    Aztán éppen hogy megérkezett a fogó, máris felfordulást okozott, ugyanis köszönésképp beverte a csapatkapitány orrát. Michelle szíve már majdnem (!) összeszorult, hogy a kis mimóza Đomi ekkorát adott az ártatlan Davidnek. Szívesen felkelt volna, hogy a srác helyett viszonozza, de jobbnak látta kimaradni a buliból, mert bár mindig, minden körülmények között támogatja a tömegverekedéseket, talán nem magukat, hanem az ellenfelet kéne leamortizálni. Így maradt a kiszabott felüléseknél és fekvőtámaszoknál. Mikor végzett és meghallotta a pár szót rögtön Misi mellé lépett, hiszen evidens volt, hogy a Saint-Venant család együtt képviseli a tökéletességi ágat. Nem volt sok kedve repdesni, meg kvaffot passzolgatni, de ha ez a feladat, muszáj teljesíteni. Akkor is, ha nincs ínyére. Seprűre ültek mindketten és felemelkedtek a magasba egy labdával. Részükről a szívatás magas iskolája ment, próbálták magasabbra, mélyebbre, oldalra dobni a labdát, de például Michelle fejében az is megfordult, hogy maga mögé ejti. Ezt kapd el gyökér! Aztán letett róla, nem akarta kihúzni Davidnél a gyufát - meg ugye Mihaelnél sem, egyelőre. Amíg jobb feladatot nem kaptak, addig vigyorogva túráztatták egymást, ezzel is kicsit gyakorolva a hirtelen reagálást.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. május 1. 22:11 Ugrás a poszthoz

Gwen
    Éjszakai sétára indult, itt volt az ideje a büntetéseknek. Ezúttal ezer százalékig biztos volt abban, hogy talál egy szabályszegőt, akit feketére büntet – és nem rasszista, vagy pörkölési értelemben, bár az utóbbi szimpatikus opciónak minősül. Álmosan ásított egyet, mire megtett egy teljes kört, neki körülbelül ennyi is lett volna az éjszakai séta, azonban hangokat hallott az egyik folyosóról. Ez még ugye önmagában nem lenne gond, hiszen a festmények megállás nélkül jártatják a lepénylesőjüket, viszont egy diákot hallani vélt, így kutya kötelessége volt, hogy megnézze, mi a helyzet. Elindult visszafelé – mondanunk sem kell, a büntetés gondolatára rögtön kipattantak a szemei, az álom, fütty-fütty, tündérpor, elszállt -, majd a Fejetlenség folyosójának végén ácsorogva figyelte a jelenetet. Ha jobban belegondolunk, ilyen későn, pont ide tévedni már önmagában is éppen elég szívás, az meg ugye hab a tortán, ha jön ráadásnak egy prefektus is, az meg végképp apokalipszis, ha ez a prefektus Michelle. Szerintem ez az a pont, ahol nincs több kérdés. A lány lassú léptekkel közelítette meg a jelenetet, minek hatására a festmények kissé elcsendesültek. Naná, remélték, hogy ők megússzák ép bőrrel, csak azt felejtették ki a számításaikból, hogy Mich kevés dolgot rühell jobban a pletykálkodó vásznaknál. Egy-egy = x… Megállva a nálánál legalább két, de inkább három évvel fiatalabb diák mellett szúrós szemmel nézegette magának a gúnyolódókat, majd pálcáját elővette és Gwenre szegezte.
- Tilosban járkáló szökevény. Nevet, házat, évfolyamot. Ha hazudsz, a festmények beköpnek, ráadásul kapsz egy jól szituált átkot is – azzal Mich elővette a prefektusi jelvényét, hogy igazolja magát, bár erre igazán semmi szüksége nem volt. Nem köteles mindenkinek villogtatni a kis csillogó mütyürt, ő azonban volt annyira fair, hogy megtette. Arról nem is beszélve, hogy feldobódott, hiszen végre büntető pozícióba került. Jessz.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
All for you
Írta: 2014. július 19. 21:18
Ugrás a poszthoz

Noel
Korán reggel kelt fel, mint mindig és levánszorgott a nagyterembe, mint mindig. Nem volt különösebben éhes, ahogy az elmúlt hetekben sosem, így ismételten csak egy kávét ragadott magához. Fogyott pár kilót, de nem látványosan, éppen csak annyit, amennyivel vékonyabbnak tűnik. Hiába tagadná, a Noellel való utolsó találkozás borzasztóan megviselte. A szavak, amelyeket a fiúnak mondott, így utólag végiggondolva kegyetlenek voltak, ráadásul nem így akarta. Mondhatta volna, hogy érez valamit, hogy talán ha még vár rá egy kicsit a fiú, több is alakulhatna, de egyszerűbb volt elmenekülni a felismerés elől, mintsem szembenézni a „problémával”. Hogy mi volt a gond effektíve? Michelle gyűlölte kimutatni az érzéseit, gyengének érezte magát, kiszolgáltatottnak, attól tartott, hogy visszaélnek vele, pedig ha jobban meggondolná, rájöhetne, hogy mindezt ő tette Noellel. Visszaélt azzal, hogy mindig ott van neki, azokkal a gyengéd ölelésekkel és érintésekkel, az érzésekkel teli szavakkal. Megrugdosta háztársát, kést döfött belé és ezt még meg is forgatta benne. Mikor elváltak egymástól, a fiú olyan hűvös volt vele, hogy az ereiben megfagyott a vér, de nem maradt ereje tiltakozni, ráadásul értelmetlen is lett volna.
Most, a Rellon asztalánál csücsülve finoman iszogatja kávéját és mélázik, miközben gondolatainak tárgya belép és leül az asztalnál. A szőkeség odapillant, de nem szól egy szót sem. Tart tőle, hogy a másik még mindig haragszik rá, hogy megbocsájthatatlan dolgot művelt a legutóbb és ez épp elég indíték a hallgatásra. Olyan erősen szuggerálja a kávéját, hogy félő, vagy felrobban, vagy kiömlik, de elpárologni mindenképpen el fog. Azért a perifériás látásában pont benne van Noel, szóval nem rest rajta tartani szeme világát. Meglepetten tapasztalja, hogy a fiú felé pillantgat, az újságolvasás pedig a világ legócskább trükkje. Mikor a papírlapok takarásába burkolózik a másik sárkány, végre ráemeli jeges kék tekintetét. Ezek az íriszek nem tudnak melegséget árasztani, viszont tudnak úgy csillogni, mint a legszebb tenger. Most épp ez történik. Ekkor a papírköteg megmozdul, Michelle pedig elkapja tekintetét. Mint az ifjú szerelmesek, akik sosem beszéltek és félnek egymástól. Látja, ahogy felpattan Noel, de nem veszi rá a lélek, hogy ő maga is felálljon és odalépjen hozzá, pedig ez az utolsó lehetőségek egyike. Szerencsére egy bagoly épp időben repül be a képbe, így marad némi ideje erőt gyűjteni a helyváltoztatásra. A székre visszaroskadó fiú láttán elhatározásra jut. Most vagy soha.
A szőke fürtök meglebbennek, szemei magabiztosan világítanak, egyenesen a fiúra, léptei pedig célirányosan a vele szemben ülő székhez viszik, hogy aztán megérkezve letelepedjen a másikkal szemben. A siker nem garantált, sőt, szinte biztos bukás a dolog vége. De nem hagyhatja, még egy kis türelmet kell csak Noelből kicsikarni, hogy Michelle megtörjön, ami abból is látszik, hogy ezúttal a lány a kezdeményező fél. Ez már haladás! Megszólalni már egyáltalán nem olyan könnyű, mint megtenni az első lépéseket, de a prefektus igen erősen csikorgatja az agytekervényeit, mire kiötli a világ legbénább megszólalását. Legalább magabiztosan és büszkén beszél, nem remeg a hangja és szempillája sem rebben. Ilyen egy kemény csaj.
- Rég láttalak. Minden rendben veled? – majdnem kicsúszik a következő kijelentés a száján: „Mintha kerülnél mostanában.” De aztán csukva tartja ajkait és vár inkább a reakcióra, már ha van. Érthető lenne, ha a fiú felállna és faképnél hagyná, de a korábban látottakból ítélve ez lehetetlennek tűnik. Ahogy lopva rá-rápillantott Michelle-re és amilyen zavarban volt emiatt – lásd lekváros kalács -, kizárt, hogy kihagyja ezt az alkalmat. Így is neki egy null, hiszen még csak a kisujját sem kellett mozdítania azért, hogy szóba elegyedjenek.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Because of you
Írta: 2014. július 20. 18:02
Ugrás a poszthoz

Noel
Minden bátorságára szüksége volt az első lépések megtételéhez, s mikor végre leült sokkoló információt kapott, szinte azonnal. Noel nem kímélte meg, bár legalább szaftos részletekkel nem traktálta, ugyanis Michelle valószínűleg előbb öli meg a fiút, meg azt a cafkát, akit összeszedett magának valami humbuk helyen. Jobban meggondolva, arról a szőkeség tudna, ha a fiúnak lenne valakije. Vagy talán ilyen jól sikerült eltitkolni mindenki elől szíve választottját? Neeeem, az lehetetlen, hogy is lehetne lehetséges, mikor neki Michelle-t KELL szeretnie. Hiszen a lány viszont szereti, csak még magának sem vallotta be! Miért ülne most itt és próbálkozna, hogyha nem akarna semmit sem? De ezt a fiú nem látja, szemellenzőt vett fel és akkor sem bocsájtana meg, ha leányzónk térden csúszva könyörögne egy újabb esélyért.
A következőkben elhangzott dolgokat csak távolról hallja meg. Érzékeli, látja, hogy háztársa beszél hozzá, de mintha a szavak értelmetlenek lennének, nem állnának össze a mondatok. Mintha valami idegen nyelven szólnának hozzá, amit képtelen megérteni, akár beszéli, akár nem. Egyszerűen bekapcsolt a blokk üzemmód. Miközben csak kapta az információkat, meglepődött, de valahol mégsem. Prefektusként értesül azért, hogy kivel mi a probléma, főleg akkor, ha az illető rellonos. Természetesen Noel legtöbb ügyletéről tudott és inkább szórakoztatta, mintsem megrémítette. Kérdése is csak alibi volt, hogy szóba elegyedjenek, ami sikerült. Csak nem így gondolta. A végén neki szegezett kérdésre hirtelen nem is tudja, mit feleljen. Csak ül és bámulja Noelt, hangok nem hagyják el ajkait, gondolatai minduntalan kavarognak. Aztán némi tétovázás után nagy nehezen elmosolyodik, amolyan kényszeredett cselekvés eredményeképp. Megcsóválja a fejét, majd kékjeit ráemeli a másikra, ezúttal azonban más csillogás van benne. A néma bosszúé és az elfojtott haragé.
- Hát persze, minden rendben van – ekkor már nem mosolyog, csak figyeli a sárkányfiút, hogy most mi legyen. A kettejük között beálló csend inkább kínos, mint baráti, ezt pedig a körülöttük ülők is mind megérzik, ugyanis egyre több szempár fordul feléjük. Nos, ha a suli nevörendingálompárja egymás torkának ugrik, az igazi látványosság, főleg, hogy nyilvánosan sosem tették még. Most sem heves vitáról volt szó, ez annál sokkal komolyabb volt. Mindkettejük ellentétes érzéseivel küzdöttek és persze egymással is. Ki adja meg magát előbb? Ki enged a bűnnek és a bocsánatnak?
- Ha már így kérdezted, velem is minden a legnagyobb rendben – kezd bele dallamosan, s ekkor már a többi háztól is egyre gyakrabban pillantgatnak feléjük. Michelle félmosolyra húzza száját és belekezd a saját élménybeszámolójába. Noel, kihívtad magad ellen a sorsot. – Én ebben a nagy nemváltásban Mihaellé változtam, olyan dolgokat tudtam meg, amiket álmomban sem képzeltem volna! Hihetetlen, hogy ezen felül Lin és Misi együtt van… Persze, legalább nekik összejött, nemde? – mímelt kacagással dobta hátra egyik tincsét. A hangulat a tetőfokára hágott, ahogy belekezdett a folytatásba. – A családunk szinte kitagadott minket, ami részünkről tök okés, csak hát… Nem épp optimális egy „gyerek” életében – az idézőjelek kirajzolódása a levegőben játékosan történik, miközben Michelle mimikája teljes mértékben igazodik ironikus, néhol szarkasztikus, vagy idegesítően vidám hangjához. – De tudod mit? Kit érdekel?! Igazából csak Misi számít és én – ekkor azonban elkomolyodott. Sokszor ütlegelte verbálisan ikrét, de egy dolgot nem tagadhatott le. Az életében mindig is ő volt számára az első és ő is marad. Csészéjét finoman forgatta kezei között, de nem ivott bele kávéjába. Viszont ezúttal egyenesen Noelre emelte íriszeit, melyek fagyosan és kegyetlenül jósolták meg a következő tőrdöfést.
- Szerencsére nekem sem kell magányosnak lennem. Benjivel kifejezetten jól megvagyunk. Hogy is mondtad? Jah igen, nekem is van valakim – rákacsintott, de tekintetét továbbra sem vette le a fiúról. Ez a dolog részben igaz volt. Ugyanis tényleg kapcsolatban volt Benjivel, csak épp nyitottban. Ami mind tudjuk, mit jelent. Ezt az aprócska infómorzást nem ejtette el Noel számára, hiszen ezzel bevallotta volna, hogy az egész csak egy komolytalan kaland. Ha szíve választottja így játszik vele, hát ő úgy fog. Egyszer mindent vissza kell fizetni.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Because of you
Írta: 2014. július 20. 22:20
Ugrás a poszthoz

Noel
Üdítő cseverészésbe kezdenek, ennek hangulatát pedig már az első mondattal megalapozza a páros hím tagja. Nem is csoda, hogy válaszadásnál Michelle kifejezetten szarkasztikus és csak úgy dobálja a „jobbnál jobb” fejleményeket. Amikor Mihael és Lin párosához ér, azért elejt egy aranyos megjegyzést. Amire a reakció valahol várható volt. Látja Noel arcán, hogy azért még bántja őt a dolog. Próbálhatja leplezni, elásni, a lány felől hatszáz tonna iszapot is rádobhat a történtekre, nem fogja tudni elmosni. Örökéletű volt a kapcsolatuk kezdete és nem épp most tervezte lezárni azt. Meg amúgy is. Viszont arra a kijelentésre, hogy van valakije, méghozzá név szerint meghatározva, neki is sikerül némi csalódottságot, vagy épp fájdalmat átsuhanni látni partnere arcán. Nem mondhatná, hogy boldoggá tette ez a felismerés, de szerelemben és háborúban mindent szabad. Ez pedig a kettő egyszerre.
- Ha csak nem én fogom előbb megcsalni őt – kaján vigyor ül ki arcára és felnevet, de olyan ízesen, jókedvűen. Valójában, ha nem ismernénk, biztosan azt hinnénk, hogy teljesen és totálisan megőrült. Ezzel tulajdonképpen meg is adta háztársa gondolataira a választ. Benjivel egyáltalán nem komoly a kapcsolatuk abban az értelemben, ahogyan ő gondolta és magyarázta. Benji akkor sem állapodna meg, ha pisztolyt fognának a fejéhez. Két érdeklődési köre van: a nők és a sör. Jó ideig egyiket sem tervezi elveszíteni. Bohókás. That’s right. – Kedves, hogy aggódsz, de nagy lány vagyok már. Azért köszönöm – átnyúl az asztalon és puhán megérinti a fiú kezét, de vissza is húzza. Nem akarja hosszúra nyújtani a kontaktust, ki tudja, hogy a másik meddig tűrné. Ahogy a vele szemben ülő karistolja az asztalt talán megérzi, hogy túllőtt a célon, így hangtalanul belekortyol kávéjába és várja a következő mondandót, ami nem is olyan későn megérkezik. Kedves, ahogy megszokhattuk és direkt, ahogy megszokhattuk. Úgy tűnik új játékba kezdtek, ez pedig a tapossuk el egymást verbálisan legújabb szériája. Nah, ki tud nagyobbat mondani? Valószínűleg hősnőnk.
- De csak akkor, ha egymással – közli ellentmondást nem tűrően a szőkeség. Elég komoly ahhoz a hangja, hogy mindenki dermedtre fagyjon körülöttük. A Nagyterem nyüzsgése elhal és szinte visszafojtott lélegzettel várják, hogy Noel mit fog felelni, de mire a fiú végre megszólalhatna, Michelle le is inti. – Te is egy mással, meg én is egy mással. Szigorúan. Ahogy lefektetted az szabályokat – lassan bólint neki, kissé kínosan ejti ki a szavakat az utolsó mondatnál, ezzel jelezve, hogy Noel is kellőképp a szívébe taposott. Félmosollyal a száján ismét megcsóválja a fején. Nem érti, miért csinálják ezt. De kivételesen Noel kezdte, ez pedig igen megnyugtató fejlemény. Nos, tényleg kihívta maga ellen a sorsot. A szőkeség úgy dönt, hogy talán mára ennyi elég lett volna, így feláll és elindul, de pár lépés után megtorpan és visszafordítja fejét.
- Egy dologban baromi nagyot tévedtél Ombozi Noel – szájával kissé csücsörít, hogy elfedje mosolyra húzódó ajkait, így várva a jelzést, hogy elárulhatja a titkot. Ami nem is olyan nagy titok, de a fiú biztos kíváncsi rá. Ha nem, akkor is megtudja, ugyanis a játszma csak most kezdődik igazán.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Because of you
Írta: 2014. július 20. 23:39
Ugrás a poszthoz

Noel
A sírásra célzó megjegyzést nemes egyszerűséggel elengedi a füle mellett. Ez olyan célzás volt, amely kifejezetten övön alulira sikeredett. Ki hitte volna, hogy egymás gyengeségeivel fognak dobálózni egyszer csak. Aztán a hirtelen kitörésre meglepődötten kapja fel fejét, de arcvonásai hamar visszarendeződnek. Több kell ehhez annál, mint ráförmedni. Természetesen teljesen tisztában van azzal a ténnyel, hogy mindenki ebben a nyüves teremben őket figyeli, pletykára éhes fülekkel és/vagy szemekkel. De vajon izgatja? Nem, a legkevésbé sem. Kivételesen örül annak, hogy nagy port kavar, a látványosság és feltűnés mindig jót tesz egy kapcsolatnak, így mindenki számára egyértelműsíthető, hogy Noel az övé. Igen, tagadja, igen, kiabál, igen, leszidja, de és? A várt hatás elérve, hiszen a fiú csak egyetlen lényre koncentrál. Arra a nőre, akit a szíve mélyén őrülten szeret. Azzal, hogy nem hagyják őt hidegen a szőke szavai, bizonyítja érzéseit.
- Hallottátok, forduljatok el szépen, nem szeretjük a nyilvánosságot! – tettetett dorgálással integet a diákoknak, hogy most azonnal hagyják abba a fülelést. Valószínűleg a srácban égő indulatoknak nem tesz jót ez a mozdulatsor a megjegyzéssel, inkább csak olaj a tűzre. De a belső reakció ismételten ugyanaz: GET IT!
- Csípem a modorod, fejleszted? Vagy csak számomra egyértelmű, hogy én nyugalmi helyzetből vagyok akkora bunkó, mint te nekifutásból? – szinte töprengve teszi fel a kérdést, miközben ironikusan, finoman gesztikulálva fűzi hozzá korábbi mondandójához és a legkevésbé sem kedves stílushoz a véleményét. Aztán itt a következő helyzet. Ki szigetel el magától és kit? Igaz, ami igaz, Michelle az elején elég elutasító volt. Habár nem mindig. A Kínai Nagy Falas megjegyzésre elvigyorodik, majd csücsörített szájjal hajol előrébb, hogy még véletlenül se hagyjon válasz nélkül egyetlen megjegyzést sem. Kívülállóként nyilván oltári szórakoztató a vitájuk, de belül a prefekta majd felrobban. Minden csak látszat, a borító. Pedig ha bárki tudná, mit tenne most valójában… Az durvább lenne mint egy ötven karikás film. És ez teljesítmény.
- Azért egy boldog hetünk mégis csak volt. Meg kéne becsülnünk – mintha csak magának mondogatná, bólogat picit és újra felemeli fejét, hogy a zöld szempárba nézhessen. – Oh, egyébként nem tudom, hogy épp ki előtt vannak falak. Mert szerintem te játszol várépítőset jelen pillanatban – ez a kijelentés bár provokatív volt, a kék íriszek elárulták, hogy a lány tényleg így gondolja. Michelle azért jött, hogy beszéljenek, de a direkt kezdés a kapcsolatosdival… Elszállt az agya, nem is kérdés. Feláll székéről és elindul, de még egy utolsó megjegyzést elejt, ami végleg kivágja a biztosítékot. Tisztázzuk, ha akarta volna, kikerülhette volna a vasmarok szorítását, elkerülhette volna azt a durva közelséget, amit akkor kapott. De nem tette. Várta a pillanatot, mikor robban a bomba, így nagy erőfeszítésébe telt, hogy elnyelje az előtörni készülő mosolyt. Azért valahogy csak sikerült, tekintve, hogy épp az arcába üvöltöttek, nem is kedvesen. A szavak szíven szúrták, de a lélekjelenléte és a becsülete több volt ennél. Az elsuttogott mondat pedig mindent megmagyarázott. Ezúttal Michelle-ben gyulladt fel a harag lángja. Eleresztették, hogy hagyják távozni, de ő ehelyett közel lépett Noelhez és megragadta az ingét, hogy odahúzza magához.
- Ha annyira baromira tudtad, miért hagytál ott? Miért engedtél el? Ennyit ért a hihetetlen nagy szerelmed kedves Noel? Csak azért kérdem, mert ha szerinted Benji beletapos a szívembe, te mit művelsz? – szinte belesuttogja a szavakat Noel szájába, azok pedig láthatóan leszivárognak a fiú szívéig, hogy kifacsarják. – Légy boldog, ugyanazt éreztem, te pedig épp most cseszed el. Tapsvihart ezért ne várj – ellép tőle, hogy ott hagyja megsemmisülésében. Keresztbe font karral áll előtte, immáron egy lépés távolságban tőle és várta a következményeket. Üvöltés? Faképnél hagyás? Mindkettőre volt már példa. Így azonban, a közönség szeme láttára muszáj férfiként viselkednie. És úgy is fog. A kérdés csak az, miben fog megnyilvánulni.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Because of you
Írta: 2014. július 25. 15:03
Ugrás a poszthoz

Noel
Ahogy Noel elneveti magát, láthatóan a körülöttük lévők is oldódnak valamelyest, bár figyelmük középpontjában továbbra is a páros áll. Michelle nem vesztegeti idejét kellemes percekre, azonnal érkezik következő kedvesnek nem mondható megjegyzése, melyre a vele szemben lévő igen gorombán válaszol. A szőkeség megvonja vállát, majd hátradől, maga előtt keresztbe fonja karjait és úgy válaszol.
- Nekem sem kell, számomra ez választás kérdése. Te tudod a legjobban – összeszűkült szemmel méregeti a fiút, próbál kést döfni belé, a gyenge pontra hajt. Sosem fogják megemészteni ezt a szörnyűséges tanévet, amelynek okozója bár egyértelműsíthetően a lány, a vége felé a fiú is beleadta a saját részét. Bár mindenki azt hiszi, az ő harcukat a gyűlölet tüze fűti, ennél nagyobbat nem is tévedhetnének. Szilárd tény ugyan, hogy az utóbbi időben csak fájdalmat okoztak egymásnak, mindez annak volt betudható, hogy szeretetükkel, vagy inkább szerelmükkel nem tudtak és jelenleg sem tudnak mit kezdeni. Azok a sebek, amelyeket egymáson ejtettek, de főleg Michelle Noelen, túl nagyok és túl mélyek voltak. Ha bármit is akarnak még egymással kezdeni, ahhoz előbb el kell pusztítaniuk a másikat, hogy egy teljesen üres lapról indíthassanak. Olyasfajta megbocsájtásra kell lelniük, amit megadni csak egy igazán szerető szív képes.
- És akkor mi van? Csak azt ne mondd, hogy nem volt kielégítő – kaján mosolyra húzódik szája, kékjei belefúródnak a fiú zöldjeibe, egyértelműen előhívva onnan a régi, eltemetett emlékeket. Azt a bizonyos hetet, ami mindent elindított kettejük között és, ami még mindig kísérti őket álmatlan éjszakákon, vagy magányos nappalokon. A kötelék akkor kialakult és hiába próbálják elszakítani, megfosztani egymást ettől a valamitől, túl erős. Életük végéig bennük marad majd ez a viharos, kegyetlen játék, amelynek okozója a büszkeség és a félelem az érzésektől. A lavinás részre nem óhajtott reagálni, mert nem akart még mélyebbre ásni. Ezt nem itt és nem most kell megtenniük. Sok minden megengedhető a fehérnép előtt, de ennyire bizalmas dolgokat csak és kizárólag négyszemközt közölhetnek egymással. Ebben még Michelle is egyet kellett értsen a fiúval.
- Nem lenne hozzá közöm, de az orrom alá dörgölnéd, hogy fájjon nekem, igazam van? – előrehelyezett testhelyzetben, nyugodtan beszél az ingerült rellonossal. Kivár pár másodpercet, de reagálni nem engedi. – Hát persze, hogy igazam van – megint összehúzza szemeit, azonban már nem marad ülve, felkel és elindul, a visszatekintés viszont meghozza vesztét. A fiúhoz simulva, szájába csepegteti a méregként funkcionáló szavakat, odaleheli őket, ezzel pedig túllő a célon. Az üvöltés, ami elhangzik és ezzel végleg fagyos hangulatot teremt, Michelle szívébe kést állít. Hát tényleg így érez a fiú. Ha nem nagyközönség előtt lettek volna, a szőkeség szeméből könnyek csordultak volna, de így csak állt némán és várt. Néz Noelre azokkal a fájdalmas kékekkel, amelyekben már nem lakozik harag és bosszúvágy, csak a csalódottság. Pár másodpercre szüksége van összeszedni magát, de végül sikerül.
- Ha ettől boldogabb leszel, nyugodtan takaríts ki az életedből. Úgysem vagyok odavaló, ha jól emlékszem – szavai bár halkak, sértettek is egyben, s ezzel az éllel a hangjában óhajtja lezárni a veszekedésüket, melyet az iskola elé tártak. Bár gondolataiban elhatározza, ideje indulni, Noel megelőzi, ahogy odalép hozzá és különös kegyetlenséggel húzza őt magához. Ahogy megérzi az ajkakat övéin, kikapcsolják az agyát, csak a fiúra tud gondolni, minden tiltakozás és kétségbeesés helyét átveszi a vágy, így ugyanazzal a hevességgel visszacsókol. Mikor ízlelte így utoljára őt? Már nem is emlékszik. A búcsúcsókjuk halott volt és élettelen, de ez vad és szenvedélyes, amilyennek lennie kell. Michelle rég nem érzett így és ezt bánta. Bánta, hogy makacs volt, de most is tudja, hogy amint vége a pillanatnak, nekik is végük. Megérzi hajában a finom kezet, s így ő is szabadon engedi az érzéseit, ujjai vándorútra indulnak, átkulcsolják a rellonos derekát, majd lassan elindulnak felfelé a hátán, a hajában végződve. Egy örökkévalóságnak tűnik a pillanat, de mikor érzi a végét, elereszti Noelt. Ellépnek egymástól, de itt nem lenne szabad véget érnie.
- Mi lenne, ha téged választanálak? – jelentőségteljesen pillant a fiúra, hangjában nem tükröződik semmilyen vicc, vagy hazugság. Ilyen őszinte talán még sosem volt a fiúhoz, most azonban létfontosságú a kérdés. Talán Noel azt mondja, nem érdekli, talán azt feleli, hogy szereti, talán szóra sem méltatja, de a szőkeség ettől függetlenül odalép hozzá és átöleli derekát, nem ereszti. Ha el is utasítják, nem hagyja magát, mert övé az utolsó szó. Az előbbiekből látható, hogy szereti őt a rellonos, hát lássuk, mi lesz ebből.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Írta: 2014. július 30. 18:36 Ugrás a poszthoz

Adam cicc Cool
Anehézválasztáseredménye

Egyszer esik, egyszer süt, egyszer fúj, egyszer lengedez. Van gyűlöletesebb annál, mikor az időjárás nem tudja eldönteni, hogy mit akar? Határozottan nincs. Michelle reggel eldöntötte, hogy hétvége van, szabadnap van, nagyon jó lesz, de borús az idő, szóval melegen öltözik. Amúgy is hideg szél fúj. Mire kiért a levegőre elkezdett melegedni. Akkor átöltözés. Lenge sort, vállpántos, saru, összefogott haj. Erre elkezdett szakadni az eső. Szőkeségünkben forrtak az indulatok, arról nem beszélve, hogy az egész napja el van kaszálva az összevissza öltözködéssel. Sosem volt divatmaki típus, aki kétszer ugyanazt a ruhát nem veszi fel – mert van, akinél ez alapelv -, de azt viszont szerette, ha a hőmérsékletnek és természeti viszonyoknak megfelelően viseli a gönceit (egy esetleges katrina hurrikán esetén mondjuk valószínűleg inkább kimenekülne az országból, de az speciális eset). Addig turkált, míg egy tűrhető megoldást nem talált. Fehér, ujjatlan blúz; farmer; bakancs. Innentől eshetett, süthetett, fújhatott, Michelle tojt rá – és ez a szebbik megfogalmazása annak, amit magában elmormolt.
Egész nap szabadtéri programot csinált magának, végül este úgy döntött, hogy a faluban éjszakázik. Ez azért nem lett volna nehéz, tekintve, hogy új házuk van Misivel, de most valami extrémebb kellett. A csillagos ég alatt bambulni ki a fejéből és tűrni az időjárási viszontagságokat, hogy reggel halál csapzottan térhessen haza és hulla fáradtan. Már este tíz is elmúlhatott, mikor ledobta magát a stégen és átment csillagvizsgálóba. Túl sok minden jött össze túl rövid idő alatt. Benji, aztán Noel, aztán a jelenet, most pedig majd jön a randi. Sosem volt jó az ilyesmiben. Ahhoz, hogy valaki előtt megnyíljon, egyértelműen szikére van szükség, esetleg fűrészre, a lényeg, hogy szúró és/vagy vágóeszköz legyen. Egy hatalmas sóhaj után felült és a hátsó zsebéből előhúzta mini ceruzáját – elhasználva és rágva -, meg egy összehajtogatott papírt és rajzolni kezdett. Kár, hogy fogalma sem volt, mit csinál, hála a sötétnek.
Utoljára módosította:Michelle Angelique Saint-Venant, 2014. július 30. 18:38
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Adam cicc
Írta: 2014. július 30. 22:06
Ugrás a poszthoz

Ha elég mélyen elgondolkodom, találok rosszabb elfoglaltságot annál, minthogy a sötétben firkálok egy papírlapra. Michelle persze nem zavartatja magát, ha csak egy pontot is lát abból, amit csinál, már meg lesz elégedve. Az eredményt persze nem most fogja megtekinteni, pálcafénynél, mikor végez. Mint mindig, most is nyakig merül a munkába, elképesztő határozottsággal maszatol, satíroz, kontúroz, annak ellenére is, hogy csak a gyakorlat viszi a kezét. Egyszer oldalra billenti a fejét, egyszer közelebb hajol, aztán leteszi a ceruzáját. Neki nem tűnt fel, hogy közben társasága is akadt, de ez rendeltetésszerű, ha róla és a művészetekről van szó. Hunyorogva pillant fel a sötét alakra, aki valószínűleg valami rossz jelmezbálból szabadult. Mindenesetre Michelle ezt nem tervezte közkinccsé tenni, félő, hogy nem sokáig maradna olyan szép és életteli, inkább lenne halott és akarattalan. Megszólalni lusta lett volna… De milyen snassz már, hogy nem teszi?
- Üdv az életuntak klubjában, foglalj helyet – mutat le maga mellé, majd tovább fixírozza a kezében lévő papírlapot. Mit is rajzolt az előbb? Már ő sem emlékszik. Forgatja kezében, de fény híján esélytelen, hogy lecsekkolja munkája gyümölcsét. Sóhajt egy hatalmasat, majd rászánja magát a lehető legkülönösebb dologra, ami tőle telik. A jelenet nagyjából úgy néz ki, hogy összeszűkíti szemeit, szájával csücsörít, majd mikor meghányta-vetette a dolgot, a papírt az ismeretlen felé nyújtja.
- Nyilván te sem látsz többet belőle, mint én, de ha van kedved, véleményezd – hogy őszinte legyek, a szőkeség rajzán egy fekete hajú srác áll, illetve egy szőke hajú srác, közöttük pedig egy  - ki gondolta volna – szőke Michelle. Ha majd reggel megvizsgálja a lány, rájön, hogy az aktuális dilemmáját sikerült rajzba öntenie. Ettől függetlenül a mély, kék íriszek még nem vetültek rá az érkezőre, továbbra is a vizet pásztázzák, miközben a bal kézben a rajz lóg, hogy ha az érkező akarja megnézze.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Because of you
Írta: 2014. július 31. 20:48
Ugrás a poszthoz

Noel
Még saját magát is meglepte ezzel az egésszel. Miért kérdezte meg, hogy lehetne-e valami köztük? A válasznak nemnek kéne lennie, de ehelyett más történik. Megbocsátás, feledés… Olyan dolgok, amikre Noel talán már nem képes. De ha megtenné mindezt érte, értük, akkor csak kell akadnia egy indoknak, amiért még mindig nem engedték el egymást. Végig csak fájdalmat adtak egymásnak, de főleg a lány. Minden áron el akarta magától taszítani Noelt, de ehelyett csak közelebb került. Szakmai ártalomnak is nevezhetnénk az elszigetelődést és a bizalmatlanságot, de letagadni mindent túl sok. Mich lehunyja szemét, míg gondolkozik. „Az lenne a legegyszerűbb.” Ezt válaszolná a kérdésre, de elnyomja az eszét és hagyja, hogy a szíve beszéljen.
- Nem gondolnám, hogy igen – elmosolyodik féloldalasan, de ez egyértelműsíti, hogy tényleg így gondolja. Nem, nem adná el senkinek azokat a perceket és órákat, a legkínzóbbakat sem, mert azok is ők. Megtapasztalták milyen együtt és egymás nélkül. Mindkettő valahol pokoli volt, de ha kaphatnának egy újabb esélyt, lehet másképp fognának hozzá. A randi hallatán elkomolyodik és bólint egyet. Nem mond semmi konkrétumot, hol és mikor, nem éppen a Nagyterem kellős közepén kéne ezeket az infókat egyeztetni. Még csak az kéne, hogy az ünnepélyes „új esélyek” találkozón jelen legyen a fél iskola. Akkor inkább egy akasztás, de már tényleg.
- Egy nyitott kapcsolatot felesleges elfelejteni – acélozott kékjei belefúródnak a zöldekbe. Nos, igen. Ha eddig Noel azt hitte, hogy egy életre szóló románcnak kell véget vetni, akkor bizony hatalmasat tévedett. Közösen döntöttek emellett, Benji azért, mert képtelen kötöttségben élni, Michelle pedig azért, mert azt hitte, Noellel vége és Benjamin amúgy is imponált neki. Be kell vallania, helyes srác, van egy kiállása és jó fej is, a maga rellonos módján, de… De ez kevés ide. Noel más, egészen más, vele a múltja, az emlékei, igazából túl sok minden köti össze. Mindezt elengedni egy játék kedvéért, egy komolytalan életfelfogás következményeképp? Ki van zárva, nem tenné meg. Hagyja, hogy újabb csókot leheljenek ajkára, nem tiltakozik, sőt.
Mikor fenyegetés érkezik a fiú részéről, Michelle finoman elmosolyodik, majd lenyúl övtáskájába, hogy onnan egy kést előhúzva Noel szívéhez szorítsa. Kékjei rávirulnak a rellonosra, élesen csillognak, majd végül megszólal.
- Ha nem szeretnéd, hogy újra szíven szúrjalak, te se csalj meg – szinte a fiú szájába suttogja a fenyegető szavakat, ám a penge érintésétől halálosan komollyá válik az egész. Eddig csak átvitt értelemben beszéltek tőrdöfésről, de ha a másik elemi mágiával akarja kordában tartani a Saint-Venant lányt, akkor tisztában kell lennie azzal, hogy ő is mindent bevet, ami jelen esetben pálcája és csodálatos gyűjteménye. Ha egyszer Michelle komoly kapcsolatra adja a fejét, elvárja, hogy ugyanazt kapja vissza, így ha neki nincs kikukucskálás, a partnerének sincs. A kést elveszi a fiú szívétől és visszateszi a helyére, majd lehámozza magáról Noel kezeit, hátat fordít és elindul.
- Egyetlen dologban nagyot tévedtél, mikor legutóbb találkoztunk – megint hátrapillant, de ezúttal nem áll meg, hanem jó hangosan mondja el, amit már korábban akart, hogy utána végleg eltűnjön a közönség elől. – Mi még nem végeztünk egymással.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Adam cicc
Írta: 2014. augusztus 5. 12:41
Ugrás a poszthoz

Az idegen érkezése után pár perccel elkészül a rajz, a ceruzát pedig egy lendületes mozdulattal beletűzi hajába, ezzel formázva kontyot magának. A köszönésen, meg egyéb formáságon már túl is estek, most épp a rajzát ajánlgatja, hogy megtekinthető, ha Adamnek van kedve hozzá. Nem mutogatós fajta, de ha egyszer olyan kedvében van, az elég jót jelent. Várja az ítéletet és mikor megérkezik csak megejt egy fintor. Ízlelgetnie kell ezt a dolgot, így addig az ismeretlent fürkészi.
A hellyel kínált tag bár vonakodik eleinte, végül csak leül mellé, Michelle pedig addig nem is válaszol a feltett kérdésre. Nehéz lenne megmondani, hogy mi is ez. Mert nem döntésképtelenég, de nem is édes hármas, sokkal inkább valami egészen más. Szabadság, élvezet? Vagy talán korlátok, szenvedés? Benji csak a szórakozást, az életet nyújtja neki, azt a hajszolt vágyat, amit kötöttségek nélkül magáévá tehet. Noel viszont a mázsás kőszívével rohangál fel s alá, ez pedig némiképp megsavanyítja a Benjaminnal töltött időt. Félreértés ne essék, nagyon jól érzi magát Bennel, imádja a fiút, de a kapcsolatuk inkább csak barátság extrákkal. Míg a másik rellonos… Ajj, de utál ezen gondolkodni. Inkább nem is teszi, csak az immáron mellette ülőre emeli kékjeit.
- Nincs harmadik opció? Ez a kettő elég tré, csak azért kérdezem… - mosolyodik el kínosan, majd ujjait kezdi el csavargatni, húzogatni, meg amit épp. Sosem volt lelkizős fajta, sőt, néha még Mihaelnek is képtelen elmondani, mit érez. Szóval nem most fog nyílt lapokkal játszani. Akkor sem, ha az idegen akár a sírba is magával vinné minden szavát, minden érzését. Jobban megnézve a férfit elég sápatag. És sötét. Na mármint nem abban az értelemben, mint amikor közli valamelyik hülyével, hogy sötét… Hanem olyan furcsa. Fekete cucc, fekete hosszú haj, viszont a szemei beszédesek. Lehet, hogy egyszerűbb lenne, ha mindketten kiraknák a kis látógolyókat egymással szemben, ők lemeccselnék a lelkieket, aztán visszaszerelnék őket és kész is lenne a dolog. Pazar megoldás.
- Valójában halványlila, ibolyán túli sugárzásom sincs arról, hogy ez mi akar lenni. Cöh… - fújtat egyet, majd hátradől a fadeszkákra. A papírost szorongatja, ceruzája picit nyomja a fejét, de ez van. Még mindig jobb, mintha a szívét nyomná. Az valószínűleg halálos kimenetelű dolog lenne.
Michelle Angelique Saint-Venant
INAKTÍV


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 292
Összes hsz: 2151
Adam cicc
Írta: 2014. augusztus 5. 15:55
Ugrás a poszthoz

Csak fújtat, terel, valahogy nem akarnak jönni azok a fránya szavak. Illetve, dehogynem, úgy tudná önteni őket, mintha egy slagot nyitottak volna meg, de mégsem zúdíthat mindent újdonsült ismerőse nyakába. Legalább valami bemutatkozás kéne előtte, hogy miután összeszedte magát, megkereshesse, hogy felejtse el, amit itt hallott. Viszont bátraké a vakszerencse, így miután meghallgatja az ismeretlent, maga is eltöpreng. Valami zúzós, tömör beszámolót kéne tartania, amolyan zanzásított, öt másodpercben összefoglalt öt órás film. Ha már így a hasonlatoknál járunk… Nagyot sóhajt és megadja magát.
- Bízom a diszkréciódban – jelenti ki kezdésnek, majd felkönyököl és valamerre nagyon messzire néz el, semmiképp sem a férfira. – Az egyik se veled, se nélküled, a másik a paradicsom újratöltve, némi kötetlenséggel és poligámiával fűszerezve. Ha ez nem lenne elég, ultimátumokat osztogatnak nekem, amit elég nehezen viselek, nem tudom, ez mennyire látszik – egy apró félmosoly jelenik meg arcán az utolsó mondat után, majd megcsóválja fejét. Mibe keveredett? Miért tárgyalja a szerelmi életét az éjszaka közepén a stégen ülve egy idegennel? Akiről nem tud semmit. Talán pont ezért. Aki már jól ismeri, úgysem mond újat, vagy fél, hogy utána alulról szagolná az ibolyát. – Az érzéseim meg… Sz… Sze… - elfintorodik, ahogy megpróbálja kimondani azt a bizonyos nyolc betűs szót. – Szóval elképzelhető, hogy szerelem, a másik meg barátság extrákkal. De igazából mindkettő jó és ez így iszonyatos – összegzi végül, majd kifújja a levegőt. Hogy mondhatta ki az sz betűs szót? Úristen, öregszik, ebből is látszik. Aztán úgy dönt, elég volt belőle ennyi egy estére, ezért pillantását a mellette ülőre fordítja.
- Te sem tűnsz épp pillangókat kergetően vidámnak. Minden rendben? – és ezennel megnyitottuk a lelki sérültek éjszakai klubját, mely csak bizonyos napokon, bizonyos időpontokban üzemel. Ha bárkinek, aki nem ismeri a többieket segítségre van szüksége, látogasson el a stégre, az egyetlen olyan terápiás helyszínre, ahol Saint-Venantok is találhatóak és voálá. Teljes figyelmét a másiknak szenteli, hátha tud segíteni, bár lássuk be, erre csekélyke az esély.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Michelle Angelique Saint-Venant összes RPG hozzászólása (142 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Fel