29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Velencei-tavi tali! Részletek a Varázslatos találkozók témában Cool
Földszint - összes RPG hozzászólása (2339 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 77 78 » Le
Doléance Arslí na Fírinne
INAKTÍV


Miss Kobak (by Nedra)
RPG hsz: 186
Összes hsz: 6721
Írta: 2012. szeptember 17. 11:24 Ugrás a poszthoz



Egy olyan hely, melyen hiába beszélsz hangosan, vagy akár kiabálhatsz is, nem sokat ér, hiszen ezek a portrék mindent és mindenkit leköröznek. Egyes privát statisztikák szerint a legtöbb célba ért hátsó támadás ezen a folyosón hangzott el, hiszen elég kimondani az átkot, a pálcáig eljut az információ a célba vett azonban mindezt már nem hallja meg. Itt mindenféle és fajta ember keveredik, vidéki képek keverednek a városiakkal, mind egymásnak kiabálnak át, nem veszik a fáradtságot, hogy kisétáljanak a keretből, náluk így is tökéletesen megy az információcsere, melyből olyan szintű keveredés van, hogy még az Edicumban se lehet megjelentetni. Az emberi hangokhoz keveredik a különböző foglalkozások, piaci kofák hangja, valamint a szabadon tartott állatok sokaságának különböző hangmagasságokon történő kommunikációja. Ezen a helyen vigyázni kell a tettekkel, hiszen sokan azt hiszik, hogy ha nem hallják nem is látják a dolgokat, pedig szinte ki vannak éhezve arra, hogy valami új dolgot kürtölhessenek szét a kastély egész területén.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2020. február 4. 23:07
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2354
Írta: 2012. szeptember 17. 14:27 Ugrás a poszthoz



A kapu hatalmas szárnyai egy erőteljes dörrenéssel nyílnak ki, mely egy kis előtérbe vezet, ahol bal oldalt a kviddicskupa, jobb oldalt pedig a házkupa található egy mágikus üveg alatt, hogy akinek nem tiszte ne is nyúlkálhasson hozzá csak úgy. Előre tekintve egy hosszú lépcsősor vár, oldalán csak az ősöreg köveket láthatod, hiszen itt festménnyel nem kaptak helyet. Ahogy felérsz és jobbra pillantasz, hatalmas homokórák húzódnak a fal mentén, melyek az aktuális állást mutatják. A házak fő színeiben pompázó kövek (piros, sárga, kék, zöld) a szerzett pontokat, míg a társ színek (bronz, ezüst, arany, fekete) felül a még meg nem szerzett pontokat jelzik. Minden szerzett pont után a lehulló kő színe megváltozik. Felettük hatalmas zászlókon a ház címerek találhatóak. Ezzel a fallal átellenben nyílik a trófeaterem, mely átmenetileg lezárt rész, melyet a diákok egyelőre semmilyen körülmények között sem bolygathatnak meg. Ezen kétszárnyú sötét ajtó mellett érdemes mindig megállni, hiszen a különféle hirdetmények, falulátogatási időpontok itt találhatóak, valamint ha az órarendben valami változás történik azt is itt ismerhetitek meg. A falszakasz végéről indul a nyugati szárny folyosója. A lépcsővel szemben pedig a nagyterembe juthattok (akkor is ott kéne lennie). Ha felpillantunk a magas mennyezetre olyan freskókat láthatunk, melyek az iskola történetének egy-egy momentumát ábrázolják, időrendi sorrendben, míg az üresen hagyott részeken a falakat tetőtől talpig cseverésző festményalakok töltik meg, melyek közül ha jobban megfigyeljük ide inkább a tudományokban jártasabb elmék kerültek.


A faliújságtól nem messze áll a tömör fából készült, nagyjából derékig érő adománygyűjtő lába. A tetejét felnyitva belehelyezheted azt, amit jótékony célra szánsz, legyen az ruhadarab, játék, esetleg könyv, vagy bármilyen holmi, ami még használható, de neked nincsen már rá szükséged. Attól ne félj, hogy esetleg túl nagy a tárgy, amit bele akarsz rakni! Tértágító bűbájjal látták el a ládát. Szóval ne aggódj, minden belefér! Kivéve, ha akarva-akaratlanul kukának nézed és szemetet dobsz bele. Azt a láda kiköpi magából és nagy valószínűséggel jól tarkón is talál.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



RPG hsz: 62
Összes hsz: 2354
Írta: 2012. szeptember 27. 20:49 Ugrás a poszthoz



Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 7. 19:10 Ugrás a poszthoz

Leonie


A lehető legnagyobb óvatossággal teszem le tarantuláim terráriumát az éjjeliszekrényem mellé. Napok óta csak a pálcámat használva pöckölgetem be nekik a rovarokat. A nőstény megint lepetézett és nem tudtam a mérgét lefejni, ergo ha benyúlok azt támadásnak véli, megmar és itt fogok a szoba közepén fetrengve a nyálamba belefulladva meghalni. Így belegondolva nem túl szép halálnem. Bár teljesen mindegy, hogy élek-e vagy halok. Ez csak az én álláspontom. Apám a lelkemre kötötte, hogy Laurára, az ő egyetlen kincsére, anyám utolsó hagyatékára, a húgomra úgy vigyázzak mint a szemem fényére, sőt még annál is jobban. Tehát engem nyugodtan eltalálhat egy gyilkos átok, eljön a temetésemre és slussz. Nem fogja magát megerőltetni, viszont ha Laurának baja esik, rajtam veri el a port, mert én vagyok az idősebb és nekem kell rá vigyázni. Ezt a sok fegyelmezés és verés alatt volt időm bőven megtanulni. A testvérem az első. Persze én ezt nem érzem így, ahogy semmi mást nem érzek, de legyen meg apámnak az öröme és fogja be azt a nagy száját. Aprót fintorogva kapcsolom be az éjjeli szekrényen álló melegítő lámpát, majd a terrárium fölé szerelem. Most, hogy beállt az ősz és egyre hidegebb van, nem kéne, hogy reggelre megfagyjanak a pókjaim. Fölkelek, igazgatok még egy kicsit a lámpán, majd ránézek az órámra. Fél hat. Lemaradtam a reggeliről, az ebédről. Reggel történetesen elaludtam, az ebédidőm meg azzal telt el, hogy Laurát hajkurásszam, vagy esetleg másoljam az órai anyagot, talán a leckét. Egyszer ébren kéne maradnom az órákon és lyukas órán meg kéne írnom a leckét, vagy már este ivászat helyett. Néha úgy érzem, hogy ide csak nyaralni jöttem. Persze az ember a nyaralást máshogy képzeli el. Általánosan mindenki úgy képzeli el a nyaralását, illetve inkább az emberek nagyja, hogy egy tenger parton heverészik egy napágyon, kókuszdióból issza a kókusztejet, vagy esetleg valamilyen szeszes italt fogyaszt és égő vörösre pörköli a bőrét a napon. Én hogy képzelem el a nyaralásomat? Sehogy. Éppen elég, hogy el tudom képzelni más milyet akar, akkor pedig meg már nekem is megvan egyfajta elképzelés, nem kell magamat túlhajtani. Többször mondták már, hogy lusta vagyok, nem tagadom le. Értelmetlen lenne. Elsétálok szobám ajtajáig és menet közben megigazítom kockás ingemet, ami testvéremnek az egyik nagy kedvence. Véleménye szerint parasztos, szerintem meg simán kényelmes. Nem vakarózom benne, mint az összes többiben. Több helyen elszakadt farmeromból kikandikál már a térdem, és talán tornacipőm az egyetlen olyan dolog, ami még normális. Nem szakadt, nem parasztos, sima és fekete. Nincs rajta semmi kivetni való. A kilincset lenyomva nyitom ki az ajtót, majd kilépek rajta és csak behúzva magam mögött az ajtót indulok el a házamból kifelé vezető portré felé. Kezemet  a zsebeimbe gyömöszölve kerülgetem a többi rellonost, akik valami csínytevésen törik a fejüket, főleg az elsősök, akik másik házbéli társaikkal szeretnének kibabrálni. Amikor én voltam elsős, már ezzel kilógtam a  sorból, hogy csak álltam és néztem, hogy a többiek hogyan kínoznak másokat. Sosem vettem részt semmiben, Laurával ellentétben, aki élvezettel tett másoknak ott keresztbe ahol lehetett, utána nekem büszkélkedett el vele. Akkor még úgy tettem, mintha lelkesednék az egészért, mosolyogtam, próbáltam normális lenni, de ma már akkor mosolygok, amikor nagyon muszáj. Még akkor is ritkán. Kilépek a portré mögül és kisétálok a folyosóra, majd a lépcsők felé veszem az irányt. Itt már valamivel nagyobb, sőt sokkal nagyobb az élet, mint a házon belül. Beszélgetésektől hangos  az egész iskola. Minden beszélgetés eggyé olvad és csak egy hatalmas kavalkád lesz belőle. Elcsíp az ember egy-egy szót, melyből megpróbálja kitalálni, hogy mi lehet a beszélgetés tárgya, aztán továbbadja másnak. Így indul el a pletyka. Szlalomozva haladok magabiztosan a konyha felé, bár elég lenne, hogyha beülnék vacsorázni a többiekhez, hiszen nemsokára nekik is itt a vacsora idő, utána meg a takarodó, vagy másoknak a kilógás időszaka. Én szerintem az utóbbit választom, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy ma este sem fogok tudni aludni. Ez a második nap. Ilyenkor még csak fel sem merül bennem, hogy akár egy percre is lehunyja a szemeimet. Bár alattuk éktelen fekete karikák vannak és ezt még a legerősebb fedésű alapozó sem tudná eltüntetni, nem tudom álomba ringatni magam. Se zene nem segít, se könyv, sem az, hogy számolom az ugráló bárányokat, vagy hogy elszámolok százig. Éjszakáim nagyja olvasással telik el, vagy forgolódással, amit szobatársaim a nyikorgó rugók miatt nem igazán tolerálnak és már párszor kaptam is érte, hogy ahelyett, hogy aludnék, nyikorogtatom direkt nekik a rugókat, vagy égetem a lámpát. Ezért választom inkább a faluban való csavargást éjjelente és a konyhában való éjszakázást. Nem zavarok senkit és még enni is adnak kérés nélkül. Lábaimban már benne van az útvonal, hogy mikor merre kanyarodjak, mennyit menjek egyik kanyartól a másikig. Óvatosan körülnézve a haladok a folyosókon, elsietve a portrék előtt, nehogy valamelyik lármázni kezdjen. Az első alkalommal ez történt. Elindítottam ezzel egy kisebb lavinát, amikor elsősként beszöktem a manók közé a konyhára. Mára meg már megszokták a jelenlétemet, néha látom a szemem sarkából, hogy csóválják a fejüket, amikor erre járok, de nem szólnak egy szót sem, hanem a maguk dolgával törődnek. Ezért is jutok el hiba nélkül a konyháig. Még egyszer utoljára körbenézek, majd a kilincset lenyomva lépek be az ajtón és csukom be magam után. Jó formán az összes itt dolgozó manó nevét megtanultam az évek folyamán, meg tudom különböztetni egyiket a másiktól, és már kedvencem is akad. Tira. Ennivaló kis manó lány, akinek vékonyka hangja nagyon bántja az ember fülét az első időkben, de lassan hozzá lehet szokni. Viszont amikor másnapos vagyok, mindenre felkészülve hozok magammal egy füldugót, hogy ne robbanjon le a fejem a helyéről a cincogó hang hallatán. Automatikusan sétálok már az egyik sarokban álló asztalhoz, amit már nevezhetek a saját helyemnek. Tekintetemmel Tirát keresem a manók között, de nem látom sehol. Biztos valamit halaszthatatlanul fontos dolga akadt és most robotol. Leülök a helyemre és a falnak dőlve kezdek a mai vacsorámon gondolkozni, miközben cigarettás dobozomat elővadászom nadrágom zsebéből öngyújtóval együtt. Elmosolyodva húzom végig ujjamat az öngyújtóba gravírozott sason, mely az egyik önkényuralmi jelképet fogja a lábaival. Kihúzok a dobozból egy szál cigarettát, majd felnyitom az öngyújtóm tetejét és a kis magányos sárga lánghoz tartva cigarettám végét megnyújtom azt. Bezárul az öngyújtó a végén s a dobozzal együtt újra a zsebemben kötnek ki. Máris otthonosabban érzem magam a konyhában.
Utoljára módosította:Staubach Balázs, 2012. október 7. 20:36
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2012. október 7. 21:16 Ugrás a poszthoz

Balázs

A mai nap a tökéletes semmittevésé. Délben épphogy felkelt, egy órán át mosta a haját, majd még egy órán át ápolgatta, fésülgette, fonogatta. Természetesen mindebből semmi nem látszik, csak egy nagy vörös madárfészek hölgyünk fejecskéjén. Pedig tényleg nagy erőfeszítésébe került, mire hajkoronája úgy lett gubancos, ahogy ő akarta. A következő óra azzal ment el, hogy összeválogatta mai ruházatát. Végül megfésülgette Trillian nyuszi bundáját, írt a hazaiaknak, bátyjának küldött egy marék nyúlszőrt, mivel az allergiás rá, majd elérkezett arra a pontra, hogy ideje lenne megejteni a nap első étkezését így az este eljöttével. Hát csoda, hogy csont és bőr ez a lány? Édesanyja is minden levelébe beleírja, hogy biztos sokat fogyott, és egyen rendesen. Ezek a szülők azt hiszik, nélkülük megáll a világ. Ömm.. ebben azért van igazság, mert Leonie anyuci nélkül tényleg igen sok mindent elfelejt. Enni, inni, rendet rakni, vigyázni magára… de azért még él. Itt a lényeg! Még sok-sok embert kikergethet a világból, és így is fog ez történni. Talán már ma este. Vajon Balázs felkészült erre?
Még Leonie sem. Egyelőre azzal van elfoglalva, hogy leosonjon a konyhába, amiről csak hallott, de nem járt arra. Fogalma sincs róla, hogy ez most tiltott dolog vagy sem. De hát miért tiltanák meg, hogy az ember lánya szétnézzen egy kicsit, illetve beszerezzen némi nassolnivalót? Vörös törpénknek is ez a szándéka. Vagyis… ha jobban megfigyeljük, már van a kezében egy tányér, és séta közben arról falatozik. Nutellás kenyeret. Ha figyelembe vesszük az arányokat, akkor kenyeres nutellát. Azon kívül, hogy fülig csokis, valószínűleg még a kislábujja is olyan. Így mikor háborítatlanul eléri a az ajtót, könyökkel nyitja ki azt.
Hazaért! Nem az, hogy nem látott már manót életében, de ennyit egy helyen! Egyszerűen csodálatos. Egyrészt végre nem ő a legkisebb, másrészt olyan kis aranyosak ezek a lények! Persze Leonie mindent imád, ami él és mozog, meg azt is, ami nem.
Mire lábbal berakja maga mögött az ajtót, már ott is terem előtte egy manó, hogy segíthet-e neki valamiben.
-Jajj, nagyon kedves vagy! – Ámuldozik hatalmas vigyorral a fogadtatáson – Én csak… egyelőre… nem tudom – Nevetve beljebb tipeg, majd ujjait egyenként cuppogja körbe, hogy azért mégse legyen már tiszta ragacs, ha egy mód van rá. Pár lépés után feltűnik neki, hogy itt bizony nincs egyedül. Mármint a manókon kívül. Hoppá! Először megijed, mert hátha mégiscsak tilosban jár, aztán hamar rájön, hogy ha valaki, akkor most valószínűleg a másik fél szeg szabályt. Hacsak nem szimplán füstölög a feje.
-Szia! – Köszön rá vidáman, miközben tányérral a kezében odaugrándozik hozzá, és mindenféle bevezető nélkül letelepedik elé a padlóra törökülésben.
-Tudtad, hogy ez káros az egészségre? – Kérdezi nagy szemet meresztve a cigire. – És büdös is leszel tőle. Meg sárga fogaid lesznek. És úgy amúgy is szörnyen nézel ki. – Utal itt a hatalmas karikákra újdonsült ismerőse szemei alatt. De milyen kis kedves, nem? Igazából nem rosszindulatból mondta, csak hát, ami a szívén, az a száján is.
-Kérsz nutellás kenyeret? – Balázs felé nyújtja készségesen a tányért, amin egy félig megrágott vacsora található. De azért ő szívesen osztozik ám rajta.
-Miért ücsörögsz itt egyedül? – Kérdezi rendíthetetlen mosollyal. Örök jókedvét most sem felejtette otthon. – Vacsorára vársz? Mit eszel? Iszol velem kakaót? Az mindig jól esik lefekvés előtt. – Újabb szófo… szóáradattal örvendeztet meg egy tökéletesen ismeretlen embert.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 8. 16:42 Ugrás a poszthoz

Leonie


Fejemet az ajtó felé fordítom, miután hallom halk nyikordulását. Tanár jött ellenőrizni, vagy esetleg egy diák szánta magát ugyanarra a sorsa mint én? Csöndben tovább szívva cigarettámat állapítom meg, hogy egy kislány sétál be az ajtón, kezében egy tányérral, arcának eredeti színe pedig nagyon elüt a szája körül találhatótól. Kissé hunyorítva veszem szemügyre az újonnan érkezett személyt, majd a hunyorgást abbahagyva figyelem az egyre közelebb érkezőt. Köszönésére csak egy bólintással válaszolok, majd belehamuzok a manók által elém pakolt teás csésze tányérkájába, mivel nem tudtak hamutállal szolgálni. Ez is valami, legalább nem a földet hamuzom tele szegényeknek. Lábamat már készülök levenni a padról, hogy a kisasszony helyet tudjon foglalni mellettem, de szándékomtól el is térek, amint meglátom, hogy kényelmesen elhelyezi magát a földön. Mindenkinek vannak furcsa szokásai. Lábamat ismét kinyújtom, és már emelem a számhoz újra, reflex szerűen a cigarettát, amikor az újonnan érkezett egy halom kérdéssel és információval kezd el bombázni. A kezem félúton megáll és felvont szemöldökkel nézek át az asztalon, hogy lássak is a lányból valamit. Állításaival nem mondott túl sok újat, pláne nem azzal kapcsolatban, hogy szörnyen nézek ki. Már többen megállapították és szóltak is, hogy valamit tegyek karikáim ellen, mert félnek rám nézni, este meg egyenesen szívrohamot kapnának tőlem a sötétben. Az ő bajuk.
-Tudok róla. A vacsorám pedig ott jön, és nem köszönöm nem kérek. Te meg tudtad, hogy a túlzottan sok csokoládé elhízáshoz vezet? Ha már te tájékoztattál a cigarettázás veszélyeiről, gondoltam én is megteszem. - intek cigarettámmal az egyik manó felé, aki két jól megrakott tányérral siet asztalom felé. Felesleges volt a lánynak mondanom, hogy a nutella elhízáshoz vezethet, mivel rajta úgysem látszódna meg. Összesen lehet az egész lány 40 kiló körüli, ha nem kevesebb. Akár pálcika baba cérnametélt hajjal. Az első szellő elfújja, az első betegség, még a legkisebb nátha is ledöntheti a lábáról, ami nem is igazán nehéz vagy megerőltető feladat. Cigarettámat ajkaim közé illesztve veszem el a kis lógó fülű manótól a tányérjaimat, majd pakolom le őket magam elé. Az egyiken egy nagy adag sült krumpli található, ropogósra sütve, a másikon pedig két akkora szelet halfilé, hogy a krumplik már nem is fértek oda mellé. Nem lenne ellenemre, hogyha minden nap ezt kapnék vacsorára. Teás tálkámat odébb tolom egy picivel, majd újra belehamuzok és elnyomom benne a csikket. Nem ül meg a konyhában a füst, hiszen épp elég nagy ahhoz, hogy eloszoljon benne, és még a manók az ablakot is folyton nyitva tartják, úgyhogy nem okoz problémát a beltéren való dohányzás. Tekintetem az újdonsült vacsora társamra téved, akinek arcán még mindig ott virít a mogyorókrém újféle arcápoló gyanánt, a kezeit is beleértve. Mint egy kicsit túl nagyra nőtt 6 vagy 7 éves, aki még nem tud normálisan enni. Zsebemből előkotorva egy használatlan, kissé meggyűrt pappírzsebkendőt tolok oda felé az asztal szélére, hogy mégse a ruhájába törölje a kezét. Pár manó is felsorakozott már konyharuhával a kezében, azzal a céllal, hogy megszabadítsák a kislányt az arcára tapadt mogyorókrémtől. Mókás menet lesz, főleg hogyha a hölgyemény nekiáll az egész ellen görcsösen ellenkezni és hadonászni fog a tányérral, a kenyér meg a plafonon köt ki. Egész kis kabaré alakulhat ki belőle. Magamban mosolyogva kezdek neki a halfilé apró darabokra való szétszedésének és elfogyasztásának, miközben tekintetem néha a manók hármasára és a hölgyemény nutellától áztatott arcára téved. Csodálom, hogy jól fésült haja még lett nutellás. A nagyjából majdnem teljes csöndet csak a manók sürgés forgása, tányérok csörömpölése töri meg, de már majdhogynem nem veszem ezeket észre. pár év alatt hozzászoktam és már olyan általánosságnak hat az egész, mint amikor valamelyik szobatársam hangosan szidkozódik vagy pakol a szobában, miközben én vagy megpróbálok elaludni, vagy esetleg olvasok, nagy ritkásan tanulok. Főleg Benjaminra jön rá rendszerint a dobálózhatnék, amikor olvasok, vagy próbálnék aludni. Vagy még lehetséges opciónak tekinthető nála a Balázs nem akarunk inni egyet és közben beszélgetni? című időszak, amikor valakinek nagyon a tetőfokára hág és utána megbánja. Rendszerint nekem önti ki a lelkét, mert tudja, hogy túl sok kommentárt nem fűzök az eseményekhez, tanácsokat meg pláne nem adok. Nem tudom mennyire ismeri az igazi oldalamat, aki nem színészkedik, nem játssza meg, hogy vannak érzelmei, hanem egyszerűen csak van, vegetál és elvan magában csöndesen. Gondolom nem túl sokat tud erről az egészről, vagy épp eleget Laura révén. De ezek szerint nem nagyon foglalkozik vele. Mindegy is, nem azért jöttem most le, hogy másokkal foglalkozzam, hanem azért, hogy a hasamat megtömjem. Két szem krumplit tuszkolok be a számmal és kifejezéstelen arccal meredek immáron az asztal falapjára és készülök fel a lányból kitörő újabb információ vagy kérdés áradatra, mert valószínű, hogy ennyi beszélgetéssel nem érte be.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2012. október 8. 19:10 Ugrás a poszthoz

Balázs

Remek! Ismét sikerült egy olyan diákot kifognia, aki valahol útközben elfelejtette, hogyan kell beszélni. Ez már csak az ő szerencséje. Persze sosem volt az az alkat, akit nagyon zavarba hozott volna egy ilyen társaság. Valahogy mindig feltalálja magát. Ha más nem, akkor majd egész este ő fog fecsegni, mert azt úgyis szereti. Balázs pedig végre aludhat egy jót. Annál úgysincs unalmasabb, mint mikor Leonie elkezd magyarázni. Márpedig most elkezd.
-Ezt komolyan gondolod? – Csodálkozástól elkerekedett szemekkel pislog fel a srácra. – A csoki nem hizlal! Vagy szerinted én kövér vagyok? – Hangja átmegy a sipítozós rib… ömm… plázalány stílusba. Mindeközben megpróbál felállni a padlóról, de tiszta csokis kezét nem akarja lerakni a földre, így lényegében csak fetreng össze-vissza. Már az kész kabaré, mire tényleg fel tud kelni.
-Most nézd meg! Pedig mennyit fogyóztam és edzettem! De nem bírom megállni a bűnözést. Örök életemben kövér maradok..! – Már majdnem nekiállni sírni, mikor hirtelen visszavált „normális” üzemmódba, és odacsoszog Balázshoz.
-No vidd arrébb kicsit a lábad, hadd üljek le – Ezer wattos vigyort ereszt meg. Tény, hogy nem ép a lány. – A csoki jóóó! És boldog leszel tőle! Próbáld ki! De tényleg! – Nyüstöli tovább újdonsült ismerősét. Láthatóan ő maga rengeteget nassolhat, mert ennyi vidámságot nehéz csak úgy a semmiből előteremteni.
-Amúgy meg nem zavarna, ha elhíznék. Maximum azért, mert nem jönnének rám a kedvenc ruháim. Persze újrahasznosítani lehetne, mondjuk, hogy egy szoknyát egy lábra.. mit gondolsz? – Ezt úgy adja elő, minta halálosan komolyan gondolná, pedig… de igen. Ezt komolyan is gondolja.
-Ezt nekem? Őőő.. miért…? – Néz értetlenül a zsepire, majd a felsorakozott manókra. Egy kisgyerekeknek készülő horrorfilmbe pont elmenne a jelenet, ahogy szegény ártatlanul falatozó leányt betámadják a tisztogatók.
-Hát ez igazán.. nem kéne.. – Neveti el magát, miközben felveszi a zsebkendőt, és elkezdi törölgetni a kezeit. Eközben a kis manók is közelíteni kezdenek készségesen, hogy letörölgessék az arcát. Hát mi ő, egy bébi?
-De komolyan.. ne fárasszátok magatokat… - Addig-addig csúszik előre, míg végül megbillen és lepottyan a padról. Immár röhögő görcstől szenvedve fetreng tovább a földön, és törölgeti magáról a mogyorókrémet. Annyira jól elvan, hogy abszolút nem zavarja, ha Balázs totál idiótának nézi őt. Nagyjából egy percbe telik, mire elhessegeti a segítőkész manókat, és immár patyolat tisztán visszakászálódik a padra a fiú mellé. Majd mintha mi sem történt volna, derűsen ismét belekezd.
-Mit eszel? – Közelebbről megszemléli a tányér tartalmát. Igazán nem akar belemászni sem az ételbe, sem szerencsétlen Balázs arcába, de nem tudja igazán befékezni magát.
-Úúú, sültkrumpliiiii – Hogy ez miként passzol a nutellához, senki ne kérdezze.
-Kapok egy szemet? Tudod, már ezer éve nem ettem! – Ha nem kap, akkor bizony számolni kell azzal, hogy nyálcsorgatva kinéz minden egyes falatot a srác szájából. Neki most muszáj ilyet ennie! És az nem jó, ha a manók készítenek egy adaggal a számára. Nem, nem! Balázs vacsorájából kell neki.
Utoljára módosította:Leonie Rohr, 2012. október 9. 07:54
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 18. 10:47 Ugrás a poszthoz

Leonie


-Igen, komolyan gondolom. - felelek ennyit, miközben vacsorám lehető leglassabb elfogyasztásán dolgozom. Csak akkor állok meg egy pillanatra, amikor a lány elkezdi a lányok legfőbb hisztériáinak a tárgyát: a Kövér vagyok! című előadást. A sült krumplit szám előtt tartogatva nézek rá, majd ujjaim között kezdem el forgatni, mintha játszanék vele. Na már most erre ilyenkor mindig mondani kell valamit, mert akkor soha nem fog megnyugodni és minden nap hallgathatom. Már nagy sóhajtás kíséretében nyitom kis a számat, hallva a lány egyre sírósabbá váló hangját, amikor az arca hirtelen felderül és sírásnak, még csak elkeseredésnek a legapróbb nyomait sem találja rajta az ember. Számat becsukva veszem le lábaimat a padról, majd húzódok odébb kicsit, hogy elférjen. Bár fogadni mernék rá, hogy ez az apró mozdulat is hisztériás rohamot vált ki belőle és megint kitalálja, hogy ő kövér. Miért kell a nőknek mindig ezt hajtogatniuk? Persze, teljesen tiszta a kép, hogy két, vagy három okból. Az első: önbizalom hiányosok, tudják magukról, hogy nem kövérek egyáltalán, sőt már egy partvisnyéllel rokonságba lehetne őket hozni, de nekik azért is kell a visszaigazolás, hogy Nem, dehogy vagy kövér! Olyan vagy vékony vagy mint egy modell. Ezután még egy kicsit nyafognak, de a lelkük legmélyén teljesen megnyugodtak, hogy nem kövérek egyáltalán, volt értelme a diétázásnak, a diétázáshoz elengedhetetlen kellékként szolgáló tablettáknak, a sok edzésnek a konditeremben, a futásnak a futópályán. A második ok: pszichés tévképzetük van, mert annyira magukba sulykolták, hogy ők kövérek, hogy egyszerűen már ha tükörbe néznek akkor is azt látják, hogy bizony van rajtuk egy-két csúnya zsírpárna, míg egy külső szemlélő annyit lát, hogy egy élő-halott csontváz remegve áll a tükör előtt, fogdossa a bőrt a karján, húzkodja, csavarja miközben majd leesik róla a ruha. A harmadik: az illető tényleg kövér, tudja magáról de nem tesz ellene semmit, vagy nem tud. Ezt úgy érzem, hogy nem is kell magyaráznom. Szórakozottan kapom be az ujjaim között lévő krumplit, hogy aztán a lány maszatos arcára tekintve kaphassak igazolást arról, hogy a csoki mennyire jó. Kíváncsi vagyok, hogyha valaki ennyire hiperaktív és életvidám, akkor hány adag csokoládét tömhet napi szinten magába. Világ életemben ellenségemnek tekintettem a csokoládét. Mondanám, hogy ezért vagyok ilyen fapofa, sőt az embereknek a legtöbbje el is hinné, de akkor megszállnának és naponta öt táblányit belém diktálnának. Így inkább azt hazudom, hogy allergiás vagyok mindenféle csokoládéra és cukros dologra. Nagyobb az esélye, hogy elhiszik. Kobakomat megrázva utasítom vissza a lány ajánlatát a csokoládéra vonatkozóan.
-Majd máskor talán. - török egy jókora darabot a halfilémből, de még mielőtt számba vehetném, partnerem előáll forradalmian új divatötletével. Egy lábra egy szoknya? Felvont szemöldökkel bámulom a velem szemközt lévő falat és próbálom elképzelni ezt a lehetetlen ötletet, bár ki tudja. Ma már mindenfélét kitalálnak az emberek divat címén. Senki nem veszi észre, hogy bohócnak öltöztetik őket. Különösen a lányok nem.
-Manapság már mindent lehet hordani, úgyhogy szerintem nyugodtan hordhatod a szoknyáidat mind a két lábadon, ha meghízol. Amire igen kicsi esélyt látok, mármint az elhízásodra, de ha mégis bekövetkezne legalább van egy B terved. - vonom meg vállamat, majd utána folytatom a vacsorázást és semmit mondó arccal figyelek a kis kabaréra, amit összehozott nekem a lány a manókkal együtt. Hangos kacarászásától visszhangzik az egész konyha. Kezdek tőle tartani, hogy előbb-utóbb betörnek az üvegek, elrepednek tőle az üstök, összetörnek a poharak meg a tányérok. Egyik rellonos mesélte nekem nemrég könnyes röhögés közepette, hogy az egyik festményen szereplő hölgy áriázva igyekezett eltörni egy üvegpoharat, de nem nagyon akart neki összejönni. És amikor már a sokadik diák szólt rá, hogy mindennek van határa - de ez a portré kapott sajna egy útlevelet -, akkor sértődötten hagyta abba, a poharat pedig gyorsan a falhoz vágta, majd azzal dicsekedett, hogy a hangjával sikerült eltörnie. Csodálatos. Nem lesz miből kortyolgatnia a délutáni borocskáját.
Szó nélkül tolom oda elé a krumplis tálamat, még mielőtt ténylegesen egy-két nyálcsepp a vacsorámon landol.
-Vegyél amennyit szeretnél. - veszek el a tálról egy szemet, majd azt rágcsálva tolom odébb újra a hamutálként funkcionáló csészés tányért. Ezzel az egésszel zöld utat adtam a lánynak, hogy csináljon a vacsorával, amit akar és ki tudja, hogy mi zajlik le abban a furcsa agyában. Lehetségesnek tartom, hogy elkezd velük bábozni, vagy az orrába dugja őket, esetleg megdobálja velük a manókat csak mert le akarták törölgetni az arcáról a mogyorókrémet. Fél szemmel azért odafigyelek, hogy az ártatlan krumpliknak mi lesz a sorsa és hogy hol kötnek ki.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kőváry Fruzsina
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 19. 22:37 Ugrás a poszthoz

Lenna  - büntess : DD

Fruzsi valahogy mindig is jobban szerette a kastélyt este, amikor csöndes volt, vagy legalábbis a a diákok többsége aludt. Akik pedig ilyenkor voltak aktívak, vagy jó arcok voltak, vagy prefektusok, esetleg alvajárók. Bár Fruzsi nyilvánvalóan az első kategóriába tartozott, nem kifejezetten következetes szabályszegőként volt öltözve. Egész pontosan fekete pizsama alsó, meg egy méregzöld trikó volt rajta, amire felkapott egy kinyúlt melegítő felsőt, a lábain pedig puha papucs díszelgett. Bárki is futott volna vele össze, nem mondta volna meg, hogy ő itt most vandalizmusra készül. Pedig nagyon is arra készült. Csodával határos módon a harsogó portrék folyosója így este már nem is harsogott annyira, a legtöbb festmény aludt, vagy úgy tett, mint aki alszik. Azért ez sem minden este történt meg, mert a legtöbbször a szívesen bosszantották egymást a porté alakok még éjnek évadján is. Most azonban minden meg volt szervezve, hála Fruzsi "kapcsolatainak". Már ha nevezhetjük így azt, hogy a rellonos egész jól lebratyizott pár csibész festménnyel, akik elrendezték neki a mai estét. Azaz nem szítottak ellentétet a az öregasszonyok képei között, abban reményben, hogy Fruzsinak hála reggel majd röhöghetnek egy jót. És hogy Fruzsinak mi volt ebből a haszna, miért csinálta az egészet? A válasz egyszerű: poénból. Ebben a tanévben még csak ki sem szökött a kastélyból - igaz alig egy hónapja kezdődött a suli, de nála ez akkor is rekordnak számított.
Tehát a lehető legjobb álcában, pálcával, meg olcsón beszerzett iszapbombával, ami felrobbanás után szép sárpöttyöket hagy mindenfelé,és amelyek vízzel érintkezve szaporodnak, közelítette meg Fruzs a folyosót.
- Na mi is a pontos terv, Főnökasszony? - suttogta az egyik beavatott festmény kíváncsian, amikor Fruzsi feltűnt a színen. A lány visszasuttogta neki, hogy ne kíváncsiskodjon, mert ő is kap belőle, majd nekilátott elhelyezni a bombákat.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lenna Goldberg
INAKTÍV


vörös főnixlányka
RPG hsz: 50
Összes hsz: 260
Írta: 2012. október 19. 23:00 Ugrás a poszthoz

Kőváry Fruzsina - ne aggódj, büntetek Tongue

*Konkrétan kezdem azt hinni, hogy inszomniás vagyok, mert egyszerűen olyan fokú álmatlanságban szenvedek, hogy az már nem normális. Lassan második napja tart ez az állapot. Csak forgolódom, pörög az agyam, és hiába iszom nyugtató teákat, vagy olvasok esti mesét – igen, hülye ötletek is eszembe jutnak – egyszerűen nem tudok aludni. Fél órára, ha sikerül lehunynom a szemem, de többre nem. Na mindegy, előbb-utóbb csak el kell múlnia, de legyen inkább előbb. Kezdem már nagyon unni, hogy egész este olvasok… Ezen az éjszakán is ez a helyzet, de most úgy döntök, hogy elég volt a szobából, itt csak zavarom a többi főnixet, aztán meg, amúgy is régen járőröztem, és ha már így alakult valamire legyen is jó ez a dolog. Igazából úgy tervezem, hogy a járőrözés kimerül abban, hogy keresek egy másik helyet az olvasáshoz. Hónom alatt a könyvemmel, farmerban, pólóban, pulcsiban, világító pálcával a kezemben lopakodom ki a kastély üresen kongó folyosóira. De jól esik a csönd és magány. Végre nincs egy rakat zsibongó diák, akiktől nem lehet koncentrálni, vagy éppen kiröhögnek, elmenekülnek a jelvényem elől. Na ja, a prefektuslét sem fenékig tejfel, de amit igazán utálok, az az, ha strébernek tartanak csak azért mert nem szokásom rongálni az iskolát… én ilyen vagyok. Akinek nem tetszik, az ne barátkozzon velem. Ennyi.
Éppen a harsogó portrék folyosójának elején vagyok – már túl jól ismerem néha a kastélyt – amikor valami szokatlanra kapom fel a fejem. Valami nincs itt rendben. Először fel sem tűnik, hogy mi az, ami bánja a fülem, aztán rájövök. A csönd. Túl nagy a csönd. Ezen a folyosón még este is megy a (nem mindig halk) susmus, de most nem. Hm… akkor itt valaki még lesz rajtam kívül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve lekapom a csillogó P betűt, és zsebre vágom. Álcázás: megvan, bár ez nem garantálja, hogy nem fog felismerni, de próba szerencse, talán így több infót húzok ki belőle.
Világító pálcával megyek közelebb, amikor is meglátok egy lányt, amint… ööö nem is tudom mit csinál?*
- Szia! Öööö… izé, megkérdezhetem, hogy mik ezek?
*Teszem fel a kérdést, rábökve egy valamire, ami nagyon is csínytevőkelléknek látszik, de közben adom az ártatlant. Talán nem a legjobb kezdés, de jelenleg elmegy. A könyvemet lerakom egy ablakpárkányra, és úgy fordulok vissza az ismeretlen – tényleg nem láttam még – lány felé.*
Utoljára módosította:Lenna Goldberg, 2012. október 19. 23:00
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kőváry Fruzsina
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 19. 23:38 Ugrás a poszthoz

Lenna - : DD

Fruzsi módszeresen ragasztgatta fel a falra, illetve némelyik kép keretére a kis, üveggolyónál nem nagyobb, ragadós bombácskákat. Amiket manuálisan, pálcával is működésbe lehet hozni, illetve maguktól is felrobbannak a felragasztástól számított egy óra múlva. Miközben serénykedett azon filózott, hogy hogyan tudták vajon a fiúk lecsendesíteni itt a kedélyeket, de semmi épkézláb elképzelés nem jutott eszébe. De azért megjegyezte magában, hogy efelől még ki kell majd kérdeznie a festett kis barátait később. Most nem akarta megkockáztatni, hogy nagyon beleélik magukat a mesélésbe. Mert ők persze nem aludtak, hanem csöndesen figyelték a rellonost. Fruzsi azért nem avatta be őket a részletekbe, mert gyanította, hogy akkor nem tudnák megállni, hogy nevessenek már előre, és ne hangoskodjanak. A kíváncsi várakozás viszont lecsendesítette őket.
A kis bombák lassan fogytak, hiszen Fruzsi hozott belőlük szép számmal. Miközben ténykedett, néha-néha a folyosó végei felé pillantott, akárhányszor csak megremegni látta a folyosó fáklyáinak árnyait. Egy alkalommal aztán nem is volt alaptalan, hogy közeledőt gyanított, ugyanis egy lány közeledett felé világító pálcával. Mire észrevette, már túl késő volt ahhoz, hogy úgy tegyen, mint aki csak éppen átsétál a folyosón, így inkább úgy tett, mintha nem is tulajdonítana jelentőséget a lány közeledésének. Sosem volt szívbajos, akármin is kapták rajta eddig, mindig nyugodtan kezelte a helyzetet, attól függetlenül, hogy ezzel nem mindig ért célt. Ami természetesen a büntetőmunka elkerülése volt. Ahogy a lány közelebb ért, Fruzsi káromkodott egy sort magában, ugyanis az egyik eridonos prefire ismert a vöröskében. A nevét már meg nem mondta volna, de arcról minden prefit ismert.
- Tessék,... öhm, ezek? - kérdezett vissza kissé zavartan, magában megállapítva, hogy a lány nincs képben a varázsvicc ipari cuccokkal. Nem sokat gondolkodott, hogy mit hazudjon, csak lökte, ami jött.
- Ezek ilyen ragadós, gumi golyók, vagy nem is tudom...- egy golyót jól látható módon megnyomkodott - Állítólag a muglik néha ilyenekkel tapasztanak oda egy papírt valamihez, mondjuk az iskolában a táblához. Egy háztársamtól kaptam őket.. - harapta el a mondat végét, mint aki már így is túl sokat mondott. Egyelőre még nem tudta, hová fog kilyukadni a meséjével, de úgy volt vele, hogy majd menet közben alakul a dolog. De tudta, hogy még ha a kis golyókat ki is tudja magyarázni, a takarodó figyelmen kívül hagyásáért így is simán kaphat büntit. De azzal majd ráér akkor foglalkozni, ha a bogyókákat kimagyarázta.
Utoljára módosította:Kőváry Fruzsina, 2012. október 19. 23:39
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lenna Goldberg
INAKTÍV


vörös főnixlányka
RPG hsz: 50
Összes hsz: 260
Írta: 2012. október 20. 11:43 Ugrás a poszthoz

Kőváry Fruzsina - Tongue

*Az inszomniás éjszakám termékeként ismét a folyosókat rovom a kastélyban, amikor is egy csepp furcsaságra leszek figyelmes, ami megállít egy pillanatra. Hiába, a jó prefektus énem mindig készenlétben áll. Közelebb érve a lányhoz, akit takarodó után találtam a folyosón, rögtön egy kérdéssel indítok. Nem tűnik túl rémültnek, vagy pánikolósnak, az az érzésem, hogy már megszokta az ilyen helyzeteket, és minden bizonnyal jól is magyarázza ki magát. Viszont azt hiszem most nem járt szerencsével, amúgy sincs túlzottan jó kedvem, nem vagyok kegyes pillanatomban, ha ő meg aludhatna is, meg tudna is, akkor miért nem azt teszi? Á, hagyjuk, én tuti szunyálnék, ha tudnék…
Azért némi zavartságot fel lehet fedezni a hangjában, amikor a válaszát hallgatom. Aha, mugli cuccok, persze, majd ezt be is veszem. Azért ennyire könnyen nem lehet engem lerázni. Fél szemöldökömet felvonva nézek a leányzóra.*
- Értem. Szóval ártatlan mugli gumigolyók?
*Kérdezek vissza,  és egy pillanatra még biztonságban is érezheti magát, aztán érkezik a következő kérdés.*
- És akkor mégis mi a francért ragasztgatod ezeket ide az éjszaka közepén?
*Nem kertelek tovább, most már eléggé nyíltan látszik, hogy mi a szándékom. A szavaimból könnyen ki lehet venni. A lényeg, hogy a pálcám készenlétben, ha el akarna szökni, nem menne olyan könnyen. Megrázom a fejem, majd egy sóhaj szakad ki belőlem.*
- Rellon, igaz?
*Teszek fel még egy kérdést, feldobva válaszra a következtetésemet. Na igen, persze semmi előítélet, csak szimplán, látszik rajta, hogy zöld. És most komolyan, szerintem nagyrészt a rellonosoknak vannak olyan összeköttetéseik, hogy el tudjanak némítani egy folyosónyi festményt. Akik, most így körbenézve, nem is alszanak, hanem kíváncsian nézegetnek minket, csak néhány fáradozik azzal, hogy amikor odapillantok, alvást tettessen. Mintha nem tudnák, hogy tudjuk, hogy ébren vannak. Néha igazán fárasztóak tudnak lenni ezek a képek, persze csak a kastély néhány részén.*
- Nos, akkor most el is mondhatnád, hogy valójában mi volt a célod ezekkel a golyókkal.
*Mondom, fürkésző tekintettel méregetve. Persze semmi biztosítékom nincs rá, hogy el is fogja árulni, de inkább szeretek szóban kérdezi, minthogy valami varázslathoz, vagy fizikai erőszakhoz folyamodjak. Az nem szokásom, és szerintem az ilyen dolgokat el lehet intézni anélkül is.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kőváry Fruzsina
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 20. 21:01 Ugrás a poszthoz

A kis kíváncsi


- Igen, azok... - válaszolt kissé bizonytalanul a lány gyanakvó kérdésére. Normál esetben inkább megjegyzett volna valamit a lány rövidtávú memóriája, vagy felfogása kapcsán, de azért ennél már profibb volt. Ha nem volt olyan hangulatában, hogy még büszkélkedjen is a különböző kihágásaival, akkor nagyon jól tudta adni a visszafogott, jól nevelt, illemtudó ártatlan bárányt. Márpedig most nem érzett ellenállhatatlan vágyat, hogy pofátlanul elmagyarázza a valós szándékait, mintha mi sem lenne természetesebb.
- Óh... hát... öhm... Ki fogsz röhögni, ha elmondom - a szája kényszeredett, zavart mosolyra húzódott, s félrenézett. Épp csak a pirulás maradt ki az alakításból, ami nappal feltűnő lehetett volna, de így a félhomályos folyosón, pálcafénynél Fruzsina remélte, hogy az eridonos nem fogja észrevenni ezt az apróságot. Egyébként pedig ötcsillagosnak ítélte meg az előadását, hiszen az gyanús lett volna, ha már rögtön az első kérdésnél mindent kitálal, még ha hazugság is lett volna az egész, és mivel még nem állt össze a fejében, mi is legyen a sztorija, a zavarodottság igazi volt. Közben persze érezte, hogy a prefi most váltott át ártatlan érdeklődésből vallatásba, de egy arcrándulással sem jelezte, hogy ellenére van a dolog.
- És Eridon, ha jól tippelek. - mosolyog a lányra, egy percig sem tagadva, hogy rellonos. És bár a házkérdést illetően ő előnyben volt, valószínűleg egyébként is az eridonra tippelt volna a lány fellépése alapján. Miközben a prefi körbenéz a csöndes festményeken, Fruzsi rendszerezte valamelyest a gondolatait.
- Na jó, de ez olyan ciki... - nyelt egy nagyot, pislogott párat, majd belekezdett a mesélésbe.
- Röviden az,hogy nem szeretnék semmiféle transzformáción keresztülmenni - egy pillanatra elhallgatott, az eridonos kérhetett bővebb tájékoztatást, de ha nem tette meg, Fruzsina úgy is folytatta a mesét.
- Az van, hogy kötöttem egy hülye fogadást az egyik háztársammal, és vesztettem. Úgyhogy ő adta ezt a sok golyócskát, hogy ragasztgassam tele vele a kastélyt, és reggel ellenőrizni fogja, és megátkoz, ha nem tartom a szavam. Elég durva csávó... Én meg mondom, ez nem akkora nagy feladat, nem akarok vele összeveszni, mert egyébként jó arc - vonta meg végül a vállát. Tudta, hogy egyelőre még elég lyukat a történet, de ha a prefi kérdez, hát majd befoltozza. Az egyébként sem lett volna életszerű, ha mindent részletesen elmesél.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lenna Goldberg
INAKTÍV


vörös főnixlányka
RPG hsz: 50
Összes hsz: 260
Írta: 2012. október 21. 20:04 Ugrás a poszthoz

A kis szabályszegő Tongue

*A gumigolyós kérdésemre kissé bizonytalan választ kapok, ami gondolatban egy gúnyos mosolyt varázsol az arcomra. Csak elméletben, hiszen egyébként még mindig kutakodó arccal fürkészem a szabályszegőt. Majd a konkrét kérdésem is fura választ kap.*
- Igen? Egyrészt: nem vagyok vicces kedvemben, másrészt: ne döntsd el előre más ember válaszát, amíg nem ismered annyira, hogy 80-90%-os bizonyossággal meg tudod állapítani a reakcióját. Szóval? Halljam, mik is pontosan ezek, és mit akarsz velük. Ne aggódj, nem röhögök.
*Érkezik a kissé kíméletlen reakcióm. Pedig lehet, hogy röhögnék rajta, mert értem én a poén, de vannak kötelességeim is. A kissé mosolyából látszik, hogy zavart, de van egy olyan megérzésem, hogy nem csak amiatt, mert annyira félne, hogy kinevetem. A következtetésem be is igazolódik, mikor egy egyetértő mosolyt kapok egy válasszal. A pálcám még mindig maga előtt tartom, így kettőnk között világít, de nem zavaróan.*
- Igen, Eridon, jól tippelsz.
*Válaszolom bólintva, és még a szájam sarka is megrándul egy kicsit. Ismét kérdezek, még mindig a golyókkal kapcsolatban. A válaszra összeráncolom a szemöldökeimet. Hogy mi? Azt hiszem ezt most nem igazán értem.*
- Khm… és ez pontosan mit is takar?
*Teszem fel a kérdést, mire a lány tovább mesél. Egész jó, a kérdés már csak az, hogy vajon hiszek-e neki. Nem tartozom a túl naivak közé, de van olyan dolog, aminek már bedőltem (, kinek nincs?).*
- Aha. Pontosan hogyan is hívják ezt a háztársat?
*Kezdem a ’nyomozást’ egy egyszerű kérdéssel, amire persze lehet hazudni is, és a lány eddigi története sem túl meggyőző, valamint a hozzáállásából látszik, hogy nem először jár tilosban, én meg nem először kapok el valakit.*
- Tudod mit? Van időnk, üljünk le, amíg szépen elmesélsz mindent.
*Mondom kifejezéstelen arccal, és lehuppanok a folyosó padlójára. Remélem ’kis szabályszegőm’ követi a példám, és helyet foglal ő is. Elegem van már az ácsorgásból, és valami azt súgja, hogy nem fogok még hamar szabadulni innen, nem egyszerű eset a rellonos.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kőváry Fruzsina
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 21. 21:13 Ugrás a poszthoz

Őprefektussága : DD

Fruzsinak igen komoly erőfeszítésébe került, hogy ne vágjon pofákat, s még egy gúnyos mosoly szikráját se engedje megjelenni a szája szegletében a prefi válaszát hallva. Azért nem olyan jó buli ez a hazudozós játék, ha a másik nem partner benne. De Fruzsi azért igyekezett nem kiesni a szerepéből, és adni az ártatlant , de az eridonos számonkérő modora mellett nem volt könnyű számára. Kifejezetten idegesítette a vöröske stílusa. Mi lesz így a világgal ha a prefik ilyen karótnyeltek? Mindenesetre azért sikerült megjegyzés nélkül hagynia a dolgot. De ezzel együtt igazából fel is azzal, hogy nagyon erőlködjön az ártatlansága bebizonyításán, mert a prefi reakcióból azt vette le, hogy nem igazán szimpatizál vele, és nem is hajlik arra, hogy higgyen neki. feleslegesen aztán meg nem feccöl túl sok energiát semmibe.
Azért végül elkezdi legyártani a mesét. Már csak azért is, hogy ne essen ki a gyakorlatból, még ha érezte is, hogy most annyira nem remekel valami jól. Bár igazából ezért a prefit hibáztatta, amiért nem ment bele a játékba. Sokkal szívesebben mesél az ember olyan valakinek, aki némi érdeklődéssel leplezi az amúgy is nyilvánvaló gyanakvását.Így utólag Fruzsina nem bánta, hogy inkább nem a már régóta dédelgetett tervét " A ja, bocs, alvajárok" címűt vetette be. Az eridnos valószínűleg még azt is komolyan vette volna. Ahogy az várható is volt, az prefi persze minél többet akart tudni.
- Herchnehr Tamás. Nem tudom ismered-e, igazából elég antiszoc csávó, de azért néha jókat lehet vele hülyülni. - nevet hazudni nem könnyű. De hogy ilyenkor ne gondolkozzon túl sokáig, Fruzsinak az volt a módszere, hogy valami bonyolult, kimondhatatlan vezetéknevet morgott érthetetlenül, de ha megkérték rá, utólag ezer örömmel betűzte le.  
- Ooooké - egyezett bele Fruzsi az ücsörgésbe, bár őszintén szólva nem fűlött a foga a dologhoz. Azonban előadni egy hisztis jelenetet arról, hogy nem akar felfázni, vagy megígérni, hogy most azonnal visszamegy a kh-jába, és szánja-bánja, hogy itt van, már úgysem működött volna. Ő is lecsüccsent a hideg kőre, hátát a falnak vetette, és lehorgasztotta a fejét. Még mindig a markában voltak a kis golyók, s azzal szórakozott, hogy azokat nyomogatta.
- Figyelj, fáradt vagyok, ne húzzuk egymás idejét, csak büntess meg, ha meg akarsz, amiért megszegtem a takarodót - emelte elcsigázottan pillantását a vöröskére. Persze szó sem volt nagy fáradtságról valójában, de szeretett volna minél hamarabb elhúzni innen. Inkább vállalta be a büntit most, minthogy addig-addig csevegjenek, míg felrobbannak a már feltapasztott galacsinok.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lenna Goldberg
INAKTÍV


vörös főnixlányka
RPG hsz: 50
Összes hsz: 260
Írta: 2012. október 27. 16:56 Ugrás a poszthoz

Nem menekülsz  Cheesy - (bocs a késésért...)

*A válaszom után csak nézek a lányra felvont szemöldökkel. Azt hiszem, ha más körülmények között, más hangulatban találkozunk, akkor még jól el is beszélgettünk volna, de ez most nem az a hely, időpont, kedv; és ez látszik rajta is.  Mikor rákérdezek a háztársra, egy elég bonyolult nevet kapok. Aha. Herchnehr Tamás, vagy valami ilyesmi. Bólintok.*
- Jó, ne aggódj majd utánanézek.
*Küldök egy ravasz mosolyt a szabályszegő felé. Kíváncsi leszek a kutatás eredményére, főleg, ha kiderül, hogy nincs is semmiféle Tamás. Bár… minek is néznék utána? Tudom, hogy a  lány hazudik, akkor meg nem mindegy?! Mikor kezdtem el ennyire a részletekkel foglalkozni. Inkább hagyom a francba az egészet, nem is érdekel.
Leülök, ami nem is baj, kényelmesebb így, és a leányzó is követi a példámat, miután elhelyezkedünk a kicsit hideg kövön, én a pulcsimra ülök, szerencsére elég hosszú, ha a lánynak meg nem tetszik az üldögélés, akkor majd úgy is szól. Figyelem, amint a golyókat nyomogatja, aztán felpillantok, amikor ismét megszólal. Gondterhelten felsóhajtok. Igazából már nincs is nagyon kedvem megbüntetni.*
- Nem szokásom büntetni, de most fogok, ha ennyire kéred.
*Vigyorgok rá, majd a pálcámmal rámutatva a még markában tartott bogyókra teszem fel a következő kérdést.*
- Kíváncsi lennék mi a hatásuk ezeknek a golyóknak, mert ha jól sejtem, nem dísznek szántad. Legalábbis nem túl dekoratív dísznek, igazam van?
*Kérdezek ismét. Na igen, szívesen megnézném, mi történne, ha aktiválnám valamelyiket, ami nem is olyan nehéz dolog, nyílván csak pálca kell hozzá, nem hinném, hogy túl nagy ördöngösség lenne. De azért megvárom a választ. Simán kinézem a golyókból, hogy valami trutyi lehet bennük. A kérdés már csak az, hogy ha ez beterítené a folyosót, akkor a portrék sem nagyon tudhatnak róla, hiszen az őket is érintené. Inkább befejezem a találgatást és a lányra nézek. Jó lenne, ha most már tényleg egyenes választ kapnék. Ha már rajtakaptam, akkor vállalja a felelősséget.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 28. 00:30 Ugrás a poszthoz

Egy kis Bogár
Éjjel

Aaah, éhen halooook! - lerúgom... lerúgnám a takarót magamról, de nincs mivel. Morcosan kelek fel a Levita toronybeli ágyamban. Magamhoz rántom a közelben dokkoló kerekesszéket, és átülök rá. A Levitában nincs konyha. Hallottam, hogy a navinében például van, és ezt kicsit igazságtalannak érzem. Nincs pofám a házi manókat zaklatni különleges éjjeli zabálhatnékom miatt, úgyhogy kénytelen vagyok magam elmenni a konyháig miatta. Meg aztán amint kitöröltem a csipát a szememből, beugrott, mire vágyom: Az NX-6-osra. Hogy mi az az NX-6-os? Az kérlek a világ legtökéletesebb hamburgereinek egyike. A hatodik, végső verziója az otthoni barátosnémmal, Noéval fejlesztett burgernek. Minden benne van, ami kell, extra kalóriabomba. Ha azt most benyomom, garantált a teli hasas rémálom hajnalra.
Szóval elrobogok a nyugati szárny földszintjéig. Út közben semmilyen büntetőjogi szakértővel nem találkozom, pedig sikerült szinte a kastély legtávolabbi pontját úticélul kiszemelnem. Belököm az ajtót. Nem tudom, mikor lövik fel a pizsit a manóknak, de jelenleg kihalt a hely. Apropó pizsi, a csíkos pizsamám nem véd a fagyhalál ellen, pedig én hülye, nem vettem rá semmit. Gyorsan odagurulok a tűzhelyhez, az majd melegít. Na, ezzel már csak felébresztek egy-két manót, akik szédelegve próbálnak rendelkezésemre állni. Elhárítom a segítséget, ugyanis az NX-6-ost nem tudja akárki megcsinálni. Nekem is nehéz ügy lesz Noémi nélkül, hiszen ez a kettőnk burgere, a kettőnk keze munkájától lesz olyan, amilyen.
A saját manóm, Narancs (nem, ezt a nevet nem én adtam neki) azért a kezem alá dolgozik. Ő varázsol elő némi húst valahonnan, én pedig vezénylek a fűszerezésnél. A receptet nem köthetem az orrotokra, hiszen ebben rejlik az NX-6-os ereje. No para, nincs benne semmi fura és gusztustalan.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Abonyi Szelina Bogárka
INAKTÍV


Metamorfmágus
RPG hsz: 32
Összes hsz: 433
Írta: 2012. október 28. 13:24 Ugrás a poszthoz

Szuper Alex

Uuutálom az éjszakát. Sötét van, meg hideg is, és senki nincs a folyosókon. Kinek jó ez? Nem elég, hogy folyton attól rettegek, hogy melyik folyosó végén futok bele egy unatkozó szellembe, már rég elmúlt a takarodó ideje is, így még a prefektusokra is ügyelni kell... Csodás. Na de ha Bogárka hasa korog, akkor nincs mit tenni, indulás a konyhába!
Kimásztam a sárkányokkal tarkított ágyból, hogy kilopakodjak a gólyákkal teli szobából, ami nem is ment olyan egyszerűen, mint gondoltam. Répa az ágy melletti kis szőnyegen feküdt, én meg a sötétben botorkálva nem vettem észre. Tökéleteset bukfenceztem, csak ennyit mondok.
A szobatársak közül valamelyik sötét hajú lány morogni kezdett, de átfordult a másik oldalára, és aludt tovább, mint a bunda.
Szuper meleg, szőrös, bundás, szinte bohóccipőnek tűnő mamuszomban csoszogtam ki a hálókörletből, és mint aki se hall se lát, úgy vonultam végig az egész Rellonon. Valahonnan hangos horkolást hallottam, és elég nagy késztetést éreztem rá, hogy rádobjam a háztárs arcára Buksit, a madárpókomat. Éjféli nevetés...ki lehetett volna pipálni. Kár, hogy nem volt velem a pókica.
Fogalmam sem volt, hogy pontosan hol van a konyha, annyi helyiség található az iskola falai között, hogy én sosem fogom megjegyezni... Elég volt az évek során megtanulni a Roxfort alaprajzát. Ó Griffendél, hogy hiányzol!
A bóklászásom közepette vagy hatféle olyan helyre nyitottam be, ahova nem kellett volna. Még meg is kergetett egy...valami állat. A sötétben nem láttam mi volt az.
Hetedikre azonban sikerült befutnom a konyhába. Jobban mondva esnem. Fél óra alatt összehoztam, hogy már másodszorra essek pofára. És ebben az volt a ciki, hogy mint kiderült, nem egyedül voltam odabent...
-Bigyó, szia! -meglepetten pislogtam az ismeretlen fiúra, olyannyira, hogy még a padlóról is elfelejtettem összevakarni magamat. Eléggé ostobán nézhettem ki, ahogy szinte a lábai előtt hevertem, lábaim a magasban, félig az ajtón kívül.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 28. 13:51 Ugrás a poszthoz

Bogárka, Szuperhusi:)

Már sülnek a húskorongok az olajban, ezt Narancs intézi. Én az egyik pultnál keverem a szószt. Az a király a Bagolykő konyhájában, hogy ami kell, az van. Otthon folyton hiányzik valami, és nem egyszer fordult elő, hogy két-három boltbamenetel árán tudtuk csak összeszedni a hozzávalókat. Na, itt a kastélyban erre nincs gond. Azt mondom, kurkuma, és hopp, az egyik manó már a markomba is nyomja a kis tégelyt, tele a "szent porral". Lehet, hogy szakácsnak kéne mennem. Ha a kezem alá dolgozik néhány kis kukta, el bírnám viselni azt a melót.
Épp nyúlok a fokhagymáért, de az érkező hangos dörömbölés-csörömpölésre be kell húznom a nyakam. Nem is tudom, mit várok, átkot? Prefektust? A fő házi manó koordinátort, aki leordítja a hajam, amiért nem hagyom aludni, és húspogácsa-sütögetéssel foglalom le a munkásait éjnek évadján?
Mindezek helyett hátrafordulok, és előttem a földön egy gyönyörű csaj fekszik a porban. Dehogy a porban, a manók minden nap fényesre sikálják a padlót, de így jobban hangzott.
- Bigyó neked is - viszonzom a rendhagyó köszönést. - Öhm. Kell segítség?
Nem tudom, hogyan támogathatnám a lányt fel innen a kerekesszékből, de a szándék a fontos. Csak remélem, hogy hamar összeszedi magát, mert elég kínos lehet neki is, nekem is, hogy kiterülve fekszik a földön.
Próbálok úgy csinálni, mint ha mi sem történt volna, hisz én is szeretem, ha szemet hunynak az esetleges bénázásom fölött.
- Ha a titkos hamburgerbulira jöttél, egy kicsit korán vagy - nézek rá cinkosan -, de ha segítesz a zöldségekkel, hamarabb készen vagyunk. Az asztalon lévő salátára, kígyóuborkára, paradicsomra és hagymákra mutatok. Ha már arra tévedt a tekintetem és a kezem, el is veszek egy darab ubit. Nincs hamar készen a burger, úgyhogy minden alkalmat megragadok a "kóstolókra", hogy addig is legyen valami a gyomromban, amíg nem eshetek neki a főételnek.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Kőváry Fruzsina
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 28. 23:51 Ugrás a poszthoz

Akkor saras leszel : D

Fruzsinak lassan már minden kedve kezdett elmenni az egésztől. Egyáltalán nem szórakozik jól az eridonos prefi társaságában, és az előadása sem úgy sikerült, ahogy szerette volna. De azért nem adta fel ilyen gyorsan, nem próbált lelépni. Egyelőre. Persze azt már előre eldöntötte, hogy ha lehet, majd igyekszik névtelenül lelépni.
Ha Fruzsina nem Fruzsina lenne, valószínűleg visszafojtott lélegzettel várta volna, hogy mi jön majd a gondterhelt sóhaj után, de Fruzsi nem izgult. Végülis két lehetséges variáció jutott eszébe a helyzetre, az egyik, prefi rábólint a szavaira, és kap valami fincsi büntit. A másik, hogy nem bünteti meg, de nem is engedi elmenni, ami kicsit rizikós, mert akkor Fruzsinak kell majd úgy viselkednie, hogy a piroska ne gondolja meg magát a büntetést illetően. Dobpergés, éééés a második variáció került érvénybe. Fruzsi viszonozta az eridonos vigyorát. Ez a stílus már jobban tetszett neki. Azonban a vigyora azonnal lelohadt, amint a vöröske a minibombáira terelte a szót. Nem teszett neki, hogy a lány teljesen figyelmen kívül hagyta a hazugságait, amelyekkel pedig annyit dolgozott! Nem lett volna már értelme tagadni, hogy ő nem dísznek szánta a golyókat. A "dísz" szó említésére Fruzsinak egy újabb jó ötlete támadt, mégpedig, hogy összehordhatna valamit a Halloween-i dekorációval kapcsolatban, de erről az ötletéről is letett szinte azonnal, ahogy kitalálta.  Ugyanakkor ha nem reagál semmit a dologra, azzal elismer mindent. Amit szintén nem akart. Hát ezért szeretett ő mindenféle mese mögé bújni, és egy harmadik személyről magyarázni, amikor valójában róla volt szó. Akkor is nyilvánvaló volt az adott prefinek vagy tanárnak vagy bárkinek, hogy Fruzsi a ludas, de a rellonos számára egyszerűbb volt a helyzet.
- Holnap reggel mindenképpen megtudod - jegyezte meg végül sejtelmesen vigyorogva, hiszen az élesített golyóbisok a falakon nagyjából egy fél óra múlva mindenképpen összeszutykolták a falakat.
- De ha akarod vizsgálgasd csak meg őket közelebbről. Tessék - nyújtotta a prefi felé a golyókat. Erre a szemközti falon Fruzsi "szövetségesei" nevetésben törtek ki, és különböző utalásokat tettek a golyóbisokra. Fruzsina villámokat szóró tekintettel pillantott rájuk, de így is eltartott nekik egy darabig mire megint elcsöndesedtek. Fruzsi nagyon dühös volt rájuk, ha nem tudta volna, hogy nem érdekli őket, azonnal hozzájuk vágott volna egy sárbombát. Csak abban reménykedett, hogy legalább a folyosó leglármásabb portéi nem kelnek fel. Bár valószínűleg évek óta nem alhattak teljesen nyugodtan, így talán nem volt olyan nagy a veszély. A prefi viszont nagyon is ébren volt, és ezek után Fruzsi már nem tudta mire számítson.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2012. október 29. 00:39 Ugrás a poszthoz

Balázs

*Valójában nincs semmi gondja az alakjával. Hogyan is lehetne? Sosem értette azt sem, miért kell mindenki másnak azon aggódni, hogy esetleg akad pár felesleges kiló nyak alatt. Nincs is furcsább teremtmény az embernél, erre mindig rá kell jönnie. Főleg ilyen fiatalon hova kéne aggódni egyfolytában? Leonie remek példája annak, hogyan kell felhőtlenül éldegélni. Mint az látható, ő aztán művészetté fejlesztette az élet jókedvvel való fűszerezését. Lassan órákat kéne adnia belőle. Vagy fenntartani egy lelkisegély szolgálatot a diákoknak? Az ő boldogságából mindenkinek jutna, és a legnagyobb örömmel osztogatná is. Most is éppen azon igyekszik, hogy Balázsra tukmálja. De láthatóan nem akar összejönni, mert a srác olyan unott fejjel ül mellette, mintha legalábbis nem volnának érzelmei. Pedig... érzelmei vannak mindenkinek! Nem létezik, hogy Balázs ne legyen néha boldog vagy szomorú, esetleg mérges. Ha Leonie megtudja, miféle defektje van az uraságnak, egyből életcéljának fogja tekinteni, hogy kihozzon belőle valamit. Valami őszinte érzelmi reakciót. Azt pedig Balázs sem akarhatja. Komolyan nem.
-Máskor? Következő alkalom már lehet nem lesz! Jegyezd meg jól! Apa mindig azt mondja, hogy éljünk a mának, és amit megtehetünk ma, ne halasszuk holnapra. De azt is szokta mondani, hogy csak az probléma, amiből azt csinálunk magunknak. Meg azt is, hogy… - Apuka a közhelygyáros, és Leonie most az összes valaha hallott bölcs gondolatát megpróbálja felsorolni újdonsült ismerősének. Csak azért persze, hogy ne haljon meg ő sem hü… bután. Persze le lehet állítani a fecsegésben, mert különben úgysem fog sosem elhallgatni. És a nevetést sem mostanában fogja abbahagyni. A legkevésbé sem félti a poharak épségét, sem a jelenlévők dobhártyáját.
-Hűű! Tényleg kapok? Kösziii! – Miután már csillog-villog az egész feje, vigyora is legalább olyan fényes, harminckét fogat villantóra sikerül. Feltérdel a padon, mert nyilván képtelen akár egy percig is ugyanabban a pozícióban megmaradni. Egészen közel mászik a krumplihoz, megropogtatja ujjait, majd ínyenc módjára, kisujját kitartva mutató- s hüvelykujja közé csippent egy szemet, majd jóízűen rágcsálni kezdi.
-Jééé, Neked van fülbevalód! – Mutat rá egy darab megrágcsált sült krumplival a tényre. – És nem is egy! Vúúú, egész kis sorozat! – Ezzel már le is vették a lábáról. Menten lefolyik az asztal alá. Még szerencse, hogy ennyi manó van itt, hiszen közös munkával egész gyorsan össze is tudják kanalazni a földről.
-Imádom a fülbevalókat! Igazi gyűjteményem van otthon belőle! Ezt például nemrég kaptam – Haját eltűri, hogy láthatóvá váljék az ékszer. Egy aprócska kék kismadár, amely olykor meglengeti szárnyait, csak hogy ne unatkozzon annyira.
-Kíváncsi vagy a többire? – El sem tudja képzelni ennek ellenkezőjét – Legközelebb elhozom Neked megmutatni őket! Egész kis bőröndre való, mert mindig azt kapok. Születésnap, névnap, karácsony… talán még Te is találsz benne kedvedre valót. Nem unod a karikákat? Mindig ez van benne? Igazán feldobhatnánk, mondjuk, fűzzünk bele egy szál krumplit! – És már vészjóslóan közelít is a sráchoz. Arcán persze bájos gyermeki mosoly. Ki gondolná, hogy mögötte némi őrület rejtőzik?
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Abonyi Szelina Bogárka
INAKTÍV


Metamorfmágus
RPG hsz: 32
Összes hsz: 433
Írta: 2012. október 29. 14:55 Ugrás a poszthoz

Szuper Alex

Nem is tudom mit gondoltam, amikor papucsban indultam el ételt szerezni. Csoda, hogy a nyakamat nem törtem ki. Szép kis este lett volna egy törött nyakkal, a padlón fekve ismeretséget kötni.
-Nem, nem, megoldom -vágtam rá gyorsan, kissé nyögdécselve miközben úgy ahogy feltápászkodtam a földről. Automatikusan leporoltam magam, aztán megigazítottam a rózsaszín nyuszikkal ellátott pizsamámat. Hajamat kisöpörtem a szememből, hogy barna szemeimmel megnézzem, mit alkot éjnek évadján az idegen.
-Titkos? Hamburger? Huhú! -tapsikolni kezdtem, és szélesen vigyorogtam, mint valami elmebajos. Imádom a hamburgert, főleg olyankor, amikor nem szabadna. Ez amolyan bűnös időszak, mert mi lányok mindig figyelünk rá, hogy azért ne éjfélkor álljunk neki zabálni. Hiába nézek ki úgy, ahogy éppen kedvem tartja, a pocim is kifejezi nemtetszését ha nem a megszokott napirendben folyik az étkezés és nasizás. Viszont egy ilyen alkalmat ki hagyna ki?
-Vigyázz paradicsom, Bogár jön! -hangom határozott, és aranyos volt, olyan bogaras. Nem tudom, hogy az előttem a konyhát elfoglaló fiú mit szólhatott a jelenségemhez, de én tutira körberöhögném magam, vagy szimplán elfutnék. Illetve...hát az ő helyében nem.
-Ó, a nevem Bogárka, és téged hogy hívnak? -felvont szemöldökkel néztem rá, és késsel a kezemben hadonászni kezdtem felé. Az első paradicsomnak már egy húzással vége volt. Szegény meghalt...kinyiffantottam.
-Óh, szegény pari -ujjammal búcsúzásképpen megsimogattam az egyik felét, majd tovább kezdtem aprítani. Pontosan nem tudtam, hogy mi ez a hamburgerparti, de a gyorsítást megkísérelve szeleteltem a paradicsomkarikákat.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 30. 16:55 Ugrás a poszthoz

Bogár

- Szép pizsi - jegyzem meg a rózsaszín nyulakat fixírozva. Összepasszolunk, én a nagypapás fehér alapon kék csíkos nadrág-ing kombómban, ő meg a figurákkal. Öltözködhetnék menőbben is, de hát kinek vegyem fel éjjelre? Ez nem szorít sehol, fő a kényelem.
Kattant a csaj. De nem ő az első - gondolok Jennára. - Úgy tűnik, a Bagolykő szereti begyűjteni a fura lányokat. Biztos, hogy nehogy kárt tegyenek magukban vagy másokban. Vagyis, őt nem sikerült megmenteni az önveszélyeztetéstől - jut eszembe a bemutatkozó esése.
Még erről sem jut eszembe, hogy nevet kéne cserélnünk, de neki legalább igen. Bogárka. Találó név. De azért aranyos.
- Ja, Alex.
Szereztem egy séftársat Noé helyett, akár még móka is lehet a főzőcskézésből. Bár a heveskedése alapján inkább tragédia lesz.
- Csak óvatosan, ráérünk! - hökkenek vissza a késsel hadonászó lánytól. Ha elengedi a nyelet, már fel is nyársalódom. És kétlem, hogy a javasasszony időben elláthatna. - A hús már sül, nem kell több!
A szószt összekevertem, úgyhogy beállok én is a zöldségekhez. Szétválogatom a salátaleveleket, és egyesével megmosom őket a csapnál. Közben próbálok szemet hunyni a bolondságok felett. Nem sikerül.
- Mondd, hogy boldogulsz a suliban? - próbálok puhatolózni nála, tényleg elmentek-e otthonról, vagy ez normális. - Jók a jegyeid? Vannak haverjaid?
Valószínűleg egy ilyen kérdésre inkább én tűnök majd idiótának, de mindegy, már kicsúszott.
Narancs érkezik a megsült húsokkal, a hamburgerzsemlék már félbevágva pihennek az étkezőasztalnál egy tányéron. Lassan kész minden hozzávaló, és étkezhetünk.
A kezembe kapok egy hagymát, és elkezdem szeletelni.

Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Lenna Goldberg
INAKTÍV


vörös főnixlányka
RPG hsz: 50
Összes hsz: 260
Írta: 2012. október 31. 11:43 Ugrás a poszthoz

Majd meglátjuk  Cheesy

*Ahogy látom, már a lány is kezdi kényelmetlenül érezni magát, nyilván már húzna el a francba, csak egy kibúvót keres. Mikor rávigyorgok, rögön kapok is egy viszonzást. Kezdem megkedvelni ezt a csajt, talpraesett rellonos, és tetszik a stílusa. Persze az, hogy megint a golyókra terelem a szót, nincs ínyére a hölgyeménynek. A válaszára csak megfogatom a szemem, és kétkedő mosollyal tekintek rá.*
- Aha, és ha nincs kedvem várni addig?
*Kérdezem, majd már kapok is választ mert a lány – kezd idegesíteni, hogy nem tudom a nevét – felém nyújtja a golyók egy részét, ami a kezében maradt. Elveszek egy darabot, a többit hagyom a lány kezében. Körbepillantok mikor a portréalakok nevetésbe törnek ki. Van egy olyan sejtésem, hogy most nem nekem lesz szerencsém. Az ujjaim között görgetem akis golyót, és úgy teszem fel a következő kérdést.*
- Nos eléggé idegesítő, hogy egy ideje olyan valakivel beszélgetek, akinek nem tudom a nevét, szóval nem akarsz bemutatkozni esetleg?
*Felhúzott szemöldökkel nézek rá és várom a választ. Lehet, hogy nem kellett volna felfednem azt a tényt, hogy nem tudom a nevét, de előbb-utóbb csak fény derült volna rá, sőt talán a lány mindvégig tudta, hogy ilyen szempontból jobban áll.*
- Tudod mit? Alkut ajánlok! Ha megmondod a neved, évfolyamod, és nem kamuzol, akkor egye-fene maradhatnak a bombák, és csak azért kapsz büntit, mert kint voltál takarodó után. Na, mit szólsz?
*Igazából nem a leghelyesebb dolog amit teszek, de így egyrészt enyhébb a büntetés, másrést már szeretném lezárni ezt a dolgot harmadrészt a rellonos tényleg szimpatikus és nem is bunkó, mint mások, így tényleg nem áll szándékomba nagyon megbüntetni, csak egy kicsit. Várom a lány válaszát, miközben inkább visszanyújtom neki a kis golyót, mielőtt valami történne vele, és megjárnám. A pálcám még mindig kettőnk között világít, de most körbevilágítok rajta a festményeken is. Azt hiszem soha nem fogom megtudni, hogyan sikerült elnémítania őket.*
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 1. 12:05 Ugrás a poszthoz

Kis Leonie


-Mindig van következő alkalom mindenre. Arra is, hogy helyre hozd a dolgokat, meg arra is, hogy elrontsd őket még jobban. Meg valószínűleg a csokoládé gyárak termelése nem áll le már holnap. Túl jól megszedik magukat a gyártók ahhoz, hogy abbahagyják vagy bezárassák őket. Ha akarok, akkor az elkövetkező negyven évben csokoládét fogok zabálni. - ami persze teljesen lehetetlen elképzelés. Az elkövetkező negyven évben csak halon és sült krumplin fogok élni, sőt lehet, hogy az okozza majd a halálomat is. Lelki szemeim előtt látom magam plusz ötven kiló súlyfelesleggel, ahogy ülök az asztalnál és tömöm magamba marék számra a krumplit meg a halat. Egy apró fintor fut át az arcomon és visszadobom a krumplit a többi közé. Most úgy gondolok rá, mint esküdt ellenségemre, de holnap úgyis ugyanezt fogom kérni ebédre és még vacsorára is. Ameddig reggeli sportként tudok a kastély körül futkározni és edzeni, nagy bajom nem lehet. Halam utolsó darabkáit fölcsipegetem a tányérról, majd eltolom magamtól. Kissé olajos ujjaimat  a nadrágomba törlöm és jól lakottan a falnak dőlök. Úgy nézhetek ki mint egy jól lakott óvodás. Jobb lábamat fölhúzom a padra és lepillantok a zsebemre, melyből a cigarettás doboz sarka hívogatóan kikandikál. Ebéd után esik mindig  a legjobban. Meg leckeírás után, futás után, fürdés előtt és után, lefekvés előtt és még sorolhatnám. Igazából minden pillanatban jólesik a romlott levegőt szívni, de jaj ha egyszer elfogy. Kihúzom zsebemből a fehér dobozt, miközben pillantásom néha a lányra téved jelezvén, hogy odafigyelek a mondanivalójára. Apukának aztán rengeteg bölcsesség van a tarsolyában. Az én apám csak akkor szól hozzám, ha valamiért esetleg le kell hordani, vagy valamit meg kell csinálni valaki helyett. Egyetlen épkézláb mondata akkor volt, amikor Laura sírva fakadt, mert már nem bírta az otthon történő dolgokat. Akkor láttam életemben először érzelmeket az arcán. A teljes megbánás ült ki rá és szinte hallottam, ahogyan a fogaskerekek kattognak az agyában miközben arról gondolkodik, hogy megéri-e ezt művelni a gyerekeivel. Persze miután Laura lenyugodott újra magára öltötte a kemény apuka szerepét, de már tudtam, hogy hogyan lehet a pajzsán rést ütni. Ezt soha nem fogom elfelejteni és a megfelelő pillanatban kijátszom ezt a kártyát. Laura lett az én titkos fegyverem. Nem, ez nem bosszúskodás azokért az évekért, melyeket tönkretett még gyerek koromban. Az butaság lenne. Inkább amolyan ingyen cirkusz és ember tanulmányozási célzattal tenném. Idiótaság.
Dobozomból előkerül egy újabb aranyszűrős cigaretta szál, ami az asztalon landol öngyújtóval együtt. A dobozt biztonságba helyezem a zsebembe, aztán pedig magamhoz veszem a cigarettát és a gyújtót. A lány kérdésére csak bólintok egy aprót, miközben rágyújtok és visszateszem az öngyújtót az asztalra. Kissé előredőlök és magamhoz húzom a kis tálkát, melyet hamutartóvá avanzsáltam. Ha már ezen meglepődik, hogy adok neki a krumpliból, akkor azon hogy megfog, hogy most már az egész tányér tartalma csak őrá vár és arra, hogy megcsodálhassák a gyomrát belülről. Újra a falnak vetem a hátamat és egy apró füstfelhőt eresztek útjára a konyhában, persze jó messze a vacsorázó partneremtől, nehogy megfulladjon véletlenségből a füsttől, vagy esetleg újabb sírógörcsöt kap, hogy cigaretta szagú lett a haja. Bár amilyen szétszórt, életvidám és nagyra nőtt gyerek módjára viselkedik valószínűnek tartom, hogy megpróbálna valamit rajzolni a füstfelhőbe. Hamuzok egyet a tálkába, majd a cigarettát tartó kezemet megtámasztom felhúzott jobb lábamon. Bólintok csak egyet a megállapításra, melyek a fülemben lévő karikákra vonatkoznak. Én nem igazán fülbevalónak nevezem őket, hiszen nem a fülcimpámban vannak, hanem a porcon szúrták át őket, ráadásul nem rendes fülbevalók, hanem apró fémkarikák és nincs rés a fülem és a karikák között. Felvont szemöldökkel figyelem a lány rajongását a karikáim iránt, arcomra pedig egy apró mosolyt húzok fel. Ritka az ekkora lelkesedés a karikáim iránt. Újabb slukkot szívok a cigarettámból, arcomról pedig lelohad a mosoly, mialatt a kis energiabomba mutogatja a fülbevalóját és rögtön fel is ajánlja, hogy elhozza a gyűjteményét, hogy megmutassa őket.
-Nem unom őket. Jól elvannak ők itt bent, de azért köszönöm az ajánlatot. A sült krumplinak pedig senki nem örülne. Fájna, hogyha azt megpróbálnád áterőszakolni a kis lyukakon, ráadásul hely sincs, ahova bedughatnád. Viszont neked tudom adni az egyiket, hogy sikeresen átdugdosd rajta a krumplidat. - utasítom el ajánlatát és ajánlok fel neki én egy lehetséges opciót. Nagylelkűségemet történetesen az okozza, hogy a szobámban van még egy kis csomagnyi karika arra az esetre, hogyha valamelyiket elhagynám. Jobb a biztonság. Túl sokat nem kell válogatnom, mert mindegyik ugyanolyan fém színű mint társai és alakjuk sem különbözik a többitől. nincs sem nagyobb, sem kisebb az összes ugyanakkora. Finoman eltolom magamtól a lányt, még mielőtt már csak azért is megpróbálná a krumplit áttömködni a karikákon. Maradjon szépen a helyén és egye a krumplit, ne játsszon vele. Persze nem az én dolgom, hogy ki mit csinál az étellel.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Abonyi Szelina Bogárka
INAKTÍV


Metamorfmágus
RPG hsz: 32
Összes hsz: 433
Írta: 2012. november 1. 16:16 Ugrás a poszthoz

Szuper Alex

-Kétbalkezes nem vagyok, csak kétballábas, megnyugodhatsz, Alex -mosolyogva hangsúlyoztam a fiú nevét, és megcsóváltam a fejem. Persze, egy dolog, hogy hadonászok, de szoktam zsonglőrködni, ezért egy kést sem fogok kiejteni a kezemből. Bár most, hogy a rellonos bandát erősítem, talán még jobban ki is nézhető belőlem, hogy hoppá, véletlenül kinyírok egy ártatlan srácot, csak úgy totál véletlenül. Habár ő még nem is tudja, hogy zöld vagyok...jobb is.
Lökött vagyok, ez tény, szegény srácon láttam is, hogy párszor elég furcsán nézett rám. Csendben vagdaltam a hozzávalókat, vagyis hát...hangosan dúdolni kezdtem, de nem beszéltem. Nem szerettem volna levágni az ujjaimat.
A kérdésre felemeltem a fejem, és egyik szemöldökömet felvontam. Értetlenül néztem rá, de vállat vontam a végén.
-Minden jó. Vannak barátaim, Kurdi Domu a legeslegjobb, de mindig eltűnik... -szomorúan lebiggyesztettem ajkamat, ugyanis nem szeretem, ha a kis göndör hajú barátom felszívódik. Mindig találok magamnak valakit, akit ideig-óráig elszórakoztathatok, de az mégsem ugyanaz, mint amikor egy igazi baráttal játszik az ember. Hozzá még régi szálak is fűznek, nem úgy mint a többiekhez itt...
-Kicsaptak a Roxfortból, mert rossz voltam...pedig tanultam, én nem akartam leégetni a tanár úr haját... -szinte megjelent a glória a fejem fölött, olyan édesen pislogtam Alexra. Mint egy ártatlan kis angyalka nyuszis pizsiben.
-Mesélj te is. Nem nehéz neked itt? Érted mire gondolok -kíváncsi vagyok, és nem félek nyíltan rákérdezni bizonyos dolgokra. Nem tudtam, hogy a fiú hogyan fog viszonyulni a kérdéshez, de hát próba cseresznye.
Közben letettem a kést, és a deszkával együtt a paradicsomot odébb toltam.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Laura Emily Hudson
INAKTÍV



RPG hsz: 15
Összes hsz: 53
Írta: 2012. november 1. 18:47 Ugrás a poszthoz

Dávid

A tegnapi este után, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy éjszaka után nem sokat sikerült aludni, jobban mondva semmit. Ágyba is olyan 4 óra körül kerültem, de egyáltalán nem voltam fáradt, sokkal inkább fel voltam pörögve, pedig a kis kincskeresés, meg kvíz egyáltalán nem úgy alakult, ahogy terveztem, elbénáztam rengeteg dolgot. De be kell valljam, annak ellenére, hogy mennyire nem volt kedvem az egészhez, annyira jól jött össze a dolog, régen nevettem ennyit. Bár volt bennem egy kis rossz érzés, hogy a tucat emberből csak Mirát ismertem, és ilyenkor jön bennem az, hogy megbánom a dolgokat, amiket tettem. Hogy elmentem több hétre az iskolából, és nem voltam sokkal szociálisabb. Elég magányos kis farkas tudok lenni, de ha egyszer ilyen a természetem?! Sajnos nincs mit tenni. Na de majd most belevetem magam az iskola életbe. A gondolaton jót kuncogtam magamba, és elindultam egy kis sétára a szobából. A hajamat ugyanúgy kiengedve hagytam, kis hullámokkal, mint ahogy tegnap este állt a jelmezemmel. De már nem ijesztő Piroskaként jártam a folyosókat, hanem egy egyszerű farmerben, és fehér pulóverben. Még gyorsan csináltam magamnak egy bögre forró kávét, amit vittem is magammal a kis utamra. Igazából nem tudtam, hogy merre menjek, csak jártam körbe-körbe. Néha láttam egy-egy ismerős arcot, néha pedig a festmények szóltak be valamit, de azokra már megszokásból nem is figyeltem. Annál rosszabb, ha felveszem a kis gonosz megjegyzéseiket. Így meg nem hatnak meg túlságosan, bár be kell valljam, azért akadnak köztük rendesek is, de a kastély másik felében. Jelenleg éppen a bejárat felé kóboróltam, és a pontversenyes homokórákat vettem szemügyre. Mire büszkén kihúztam magam, hogy eddig a Rellon vezet, az egyik gonosz banya már mondta is a magáét, hogy "hiába örülsz kedveském, úgy is a tündéri kis Navine fog nyerni". Ezt azonban már nem bírtam ki, és eléggé hangosan visszakiabáltam neki, hogy "Törődjön a saját dolgával, és ne irigykedjen a fiatalságra." , mire sétődötten elvonult, én pedig bosszankodva pillantottam vissza a homokórákra.
Utoljára módosította:Laura Emily Hudson, 2012. november 1. 20:32
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Varga Dávid
INAKTÍV



RPG hsz: 60
Összes hsz: 218
Írta: 2012. november 1. 20:27 Ugrás a poszthoz

Em

~Hát itt vagyok!~
Ez az első gondolatom, ahogy belépek az óriási kapun. A második pedig az, hogy "hát"-al nem kezdünk mondatot, de ezen csak jót nevetek magamban. Igazából egyáltalán semmi kedvem nincs itt lenni, de muszáj. Magamnak intéztem el, akkor viselnem kell a következményeket. Igazság szerint a nyári eset akkor még iszonyatosan jó mókának tűnt, de így utólag be kell ismernem, hogy óriási nagy barom voltam. Hogy is gondolhattam, hogy a nevelőapám el fogja nézni ezt nekem?! A bűntudat viszont mégse emiatt fog felemészteni, hanem azért, mert így egyedül kellett hagynom vele az anyámat. Eleinte még egész tűrhető volt a helyzet, egészen addig a napig, amikor először jött haza részegen. Akkor körülbelül 12 éves lehettem és egyáltalán nem értettem, hogy anya miért rángat be a konyhába, majd zárja ránk az ajtót. Azóta felnőttem és minden erőmön azon voltam, hogy bosszút állhassak azon a szeméten. De elcsesztem. Semmi esélyem nincs hazajutni és ez nagyon megijeszt. Nem magamat féltem, hanem édesanyámat. Féltem, mert az az ember bármire képes ha valami nem úgy történik, ahogy ő elképzelte. Egyszerűen gyűlölöm és gyűlölöm, hogy hatalma van felettünk.
Miután kicsit körbenéztem, fölkapom a csomagjaimat és már indulnék is, hogy keressek valakit, aki körbevezet, amikor hirtelen erős nyomást érzek a mellkasomnál, majd valami forró ömlik a pólómra.
- Basszus, a fenébe! Köszi, ez jól esett! -Mérgesen nézek az előttem állóra, miközben a felsőmet rángatom, hogy ne égessen az ital, ami valószínűleg kávé, az illatából ítélve. Ahogy figyelem a lányt, hirtelen beugrik, hogy én már láttam ezt az arcot valahol. Hamar a helyükre kerülnek a darabok és felismerem, hogy kivel futottam össze. Emily az. Körülbelül 1-2 évvel ezelőtt találkoztunk egy táborban. Már nem igazán emlékszem, hogy milyen tábor volt, mert én az egészet Em-el töltöttem. Hihetetlenül jól kijöttünk, ami meglepő, mert akkor pont nagyon rossz időszak volt otthon és én teljesen bezárkóztam. De vele nem így történt. Mindent megosztottam vele és ettől megkönnyebbültem. Úgy éreztem, hogy valakit tényleg érdekel amit mondok és odafigyel rám. A tábor utáni hetekben, hónapokban még sokáig tartottuk a kapcsolatot Em-el, de valahogy ez abbamaradt. Nálunk egyre rosszabb lett a helyzet otthon és a lány túl messze volt ahhoz, hogy ezt mind megtudjam osztani vele.
- Te hogy kerülsz ide? Mármint, atyaúristen de rég láttalak! Bocsánat, hogy előbb úgy rád kiabáltam...-
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Laura Emily Hudson
INAKTÍV



RPG hsz: 15
Összes hsz: 53
Írta: 2012. november 1. 21:01 Ugrás a poszthoz

Dávid

Hihetetlen, hogy milyen módon fel tudnak húzni az emberek. Vagyis jelen esetben, egy öreg, idióta, vén banya. Aki már igazából nem is él, csak van, és lóg fent a falon. A jelenlegi legfőbb célom az, hogy egy kicsit változtassak ezen a tulajdonságomon, hogy könnyen felkapom a vizet. Nem egyszer vesztem már össze emiatt emberekkel, pedig semmi rossz szándék nem volt se bennem, se bennük, egyszerűen csak elborult az agyam. Jó, mondjuk olyankor mindig van valami közrejátszó tényező, mint például a fáradtság, vagy ha előtte éppen valaki mással vesztem össze, vagy egyszerűen bal lábbal keltem fel. Bár kinél nincs ez így? Mondjuk a Navines emberkéknek elképesztően nagy türelmük, és jóságuk van. Talán ezért is nem szeretem annyira az ő jellemüket, mert egyszerűen csak felidegesít, hogy őket nem idegesíti fel semmi. Érdekes egy jellem vagyok, tudom. Pontosabban temperamentumos, és modnhatni imádom, ha valaki hozzám hasonló, és pörögnek az események, na meg az élet. És nem egy unalmas, kis lötyögős emberkéhez van szerencsém. A nagy gondolatmenetemből persze rögtön ki is zökkentenek, amikor valaki nekemjön, és az értékes, finom, forró kávém kilöttyen az illető felsőjére. És már hallom is a hangját, ahogy elkezd mérgesen rámförmedni. Persze rögtön felmegy bennem is a pumpa.
- Talán nem kellene szétnézni? Egyébként szívesen, máskor is... -morgok rá, s nem is néztem először oda, de aztán csak hajtott a kíváncsiság. Először nem láttam az arcát, mivel próbálkozott, hogy nehogy megégesse magát, de amikor felnéz rám, hirtelen elönt a meglepettség, és a sokk, és talán még a szám is tátva marad egy kicsit. Nem is tudom mit mondjak először, csak bámulok rá, és ahogy látom, talán ő is hasonló helyzetben van. 2 éve ismertük meg egymást egy nyári táborban, talán 2 hetes volt, vagy lehet több is?! És végig együtt voltunk. Nagyon jól kijöttünk, olyan volt, mintha ezer éve ismertük volna egymást, és mindent megosztottunk a másikkal. Csak hát igen, megszakadt a kapcsolat, nem is tudom már miért. Annyira emlékszem, hogy ezért kicsit nehezteltem is rá... Talán ő nem írt többet?
- Te, én.. hát itt vagyok már majdnem fél éve.. de te? Atya ég, ezt nem hiszem el. Ugyanmár, semmi gond. Túlságosan is hasonlítunk, az itt a gond..- mondom neki, és eldobva a bögrét, ami darabokra törik ugrom a nyakába. Jobbkor nem is jöhetett volna Dávid, pont, amikor annyira egyedül éreztem magam...
- De egyébként meg elszámolni valód van, miért nem írtál? - változik meg a hangulatom, és számonkérően nézek rá.
Utoljára módosította:Laura Emily Hudson, 2012. november 2. 20:45
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2012. november 1. 23:37 Ugrás a poszthoz

Kis Balázs

Lemondóan biggyeszti ajkait Balázs szavaira. Nem szabad apuci bölcs gondolatait megkérdőjelezni. Leonie édesapja szent és sérthetetlen. A kis vörös hölgy legalábbis így tartja, hiszen rajong érte. Csüng minden kiejtett szaván, imádja minden poénját, s ha otthon van, egyfolytában ott lohol a nyomában. Nem véletlenül értik meg ennyire egymást a kedves szülővel, a kis törpe ugyanis minden bolondos, szétszórt tulajdonságát tőle örökölte. A férfi le sem tagadhatná őt, annyira megegyeznek jellemük fő vonásai. Csakhogy Leonie örökké gyermeki lelkéhez egyelőre még gyermeki test is párosul, így ez az apróbb defekt kevésbé okoz problémát, mint egy felnőtt férfi esetében. Talán még a fülbevalós hóbortja is elnézhetőbb neki.
-Tényleg kapok egyet? – Tapsikol örömében. Ilyen kis egyszerű darabja úgysem akad a tárban. Már nyújtja is türelmetlenül a kezét, hogy megkaparinthassa a zsákmányt. Bazsinak szerencséje van, hogy az imént arrébb tuszkolta a kishölgyet, mert így nem kezdi el maga kiszedegetni a fülbevalót. Máris kisebb a fiú károsodásának esélye a mai estén. Míg egyik kezét a váratlan ajándékért nyújtja, a másikkal egy krumplit vesz a szájába, de pont úgy kilógatja, ahogy a srác szájából is lóg a cigi.
-Hogy nem fulladsz meg tőle? – Ő maga még sosem próbálta, ezért elképzelni sem tudja, mi lehet benne annyira jó, vagy egyáltalán, miként működik a „szerkezet”. Nem ítéli el a dohányosokat, mivel igazán senki felett nem ítélkezik, csak azt nem érti, miért károsítják szándékosan az egészségüket egyes emberek. Mert az ugye teljesen más, mikor ő véletlenül eltöri a kezét bénázás közben, vagy szimplán belekortyolgat apu kísérleti bájitalaiba. Az olyankor teljesen véletlen. De a dohányzás igenis tudatos! Végül is, mit érdekli őt? Hiszen kap egy új fülbevalót! Mintha karácsony volna! A nagy örömködés közepette sem felejtkezik ám meg embertársáról, aki kényelmesen elhelyezkedett a vacsorája után.
-Szeretnél aludni? – Tudakolja készségesen, miközben a jóllakott óvodás arcot mustrálja. – Én mindig elálmosodom, ha nagyon sokat eszem. És tényleg egy kiadós vacsora után esik legjobban az alvás! Mondjuk, ha nagyon teletömöm magam lefekvés előtt, akkor meg rémálmaim vannak. Nemrég azt álmodtam, hogy Trillnek, a nyuszmókomnak egy centisre vágtam a szőrét. Most mondd meg! Hát nem borzalmas? Úgy érezhette magát, mint ahogy én érezném, ha levágnák a hajam! – Márpedig a vörös bozontot nagy kincsként kezeli. Képes órákat foglalkozni vele, hogy a végén az egész pont úgy nézzen ki, mintha elfelejtett volna fésülködni. Rögtön meg is lobogtatja egyik fonatát Balázs orra előtt, hogy amaz megcsodálhassa, és felmérhesse az értékét. Így már egyértelműen képes lesz átérezni, miféle rémálom lenne elveszíteni feje egyetlen ékét, és milyen szörnyű lehetett a szerencsétlen nyúlpárának abban az álomban.
-De ne félj, mert ha ledőlnél, én úgyis itt leszek, és ha rosszat álmodsz, felébresztelek. – Leonie, az álmok őre. Az egészben csak annyi a bökkenő, hogy a száját láthatóan (és jól hallhatóan) egy pillanatra sem tudja befogni. Nehéz lenne mellette elszundítani...
-Mondjak Neked esti mesét? – Igazából, nem is kíváncsi annyira a válaszra, mert levegővétel nélkül folytatja – Nem is mesét, inkább verset, mert pont tudok egyet, ami Neked való, és a nagypapámmal mindig ezt szavaltuk – Mély levegőt vesz, majd nekiáll a szavalásnak.

-Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.


Hmmm… Tovább most nem jut eszembe – Jelenti be hatalmas vigyorral.
–Alszol már? – Teszi fel a lehető legidiótább kérdést, miközben ujjai közé fog egy szem krumplit, és mint aki jól végezte dolgát, rágcsálni kezdi.
Mutasd itt csak az ő hozzászólásait
Földszint - összes RPG hozzászólása (2339 darab)

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 77 78 » Fel