Kőváry Fruzsina - ne aggódj, büntetek

*Konkrétan kezdem azt hinni, hogy inszomniás vagyok, mert egyszerűen olyan fokú álmatlanságban szenvedek, hogy az már nem normális. Lassan második napja tart ez az állapot. Csak forgolódom, pörög az agyam, és hiába iszom nyugtató teákat, vagy olvasok esti mesét – igen, hülye ötletek is eszembe jutnak – egyszerűen nem tudok aludni. Fél órára, ha sikerül lehunynom a szemem, de többre nem. Na mindegy, előbb-utóbb csak el kell múlnia, de legyen inkább előbb. Kezdem már nagyon unni, hogy egész este olvasok… Ezen az éjszakán is ez a helyzet, de most úgy döntök, hogy elég volt a szobából, itt csak zavarom a többi főnixet, aztán meg, amúgy is régen járőröztem, és ha már így alakult valamire legyen is jó ez a dolog. Igazából úgy tervezem, hogy a járőrözés kimerül abban, hogy keresek egy másik helyet az olvasáshoz. Hónom alatt a könyvemmel, farmerban, pólóban, pulcsiban, világító pálcával a kezemben lopakodom ki a kastély üresen kongó folyosóira. De jól esik a csönd és magány. Végre nincs egy rakat zsibongó diák, akiktől nem lehet koncentrálni, vagy éppen kiröhögnek, elmenekülnek a jelvényem elől. Na ja, a prefektuslét sem fenékig tejfel, de amit igazán utálok, az az, ha strébernek tartanak csak azért mert nem szokásom rongálni az iskolát… én ilyen vagyok. Akinek nem tetszik, az ne barátkozzon velem. Ennyi.
Éppen a harsogó portrék folyosójának elején vagyok – már túl jól ismerem néha a kastélyt – amikor valami szokatlanra kapom fel a fejem. Valami nincs itt rendben. Először fel sem tűnik, hogy mi az, ami bánja a fülem, aztán rájövök. A csönd. Túl nagy a csönd. Ezen a folyosón még este is megy a (nem mindig halk) susmus, de most nem. Hm… akkor itt valaki még lesz rajtam kívül. Egy hirtelen ötlettől vezérelve lekapom a csillogó P betűt, és zsebre vágom. Álcázás: megvan, bár ez nem garantálja, hogy nem fog felismerni, de próba szerencse, talán így több infót húzok ki belőle.
Világító pálcával megyek közelebb, amikor is meglátok egy lányt, amint… ööö nem is tudom mit csinál?*
- Szia! Öööö… izé, megkérdezhetem, hogy mik ezek?
*Teszem fel a kérdést, rábökve egy valamire, ami nagyon is csínytevőkelléknek látszik, de közben adom az ártatlant. Talán nem a legjobb kezdés, de jelenleg elmegy. A könyvemet lerakom egy ablakpárkányra, és úgy fordulok vissza az ismeretlen – tényleg nem láttam még – lány felé.*

Kőváry Fruzsina -

*Az inszomniás éjszakám termékeként ismét a folyosókat rovom a kastélyban, amikor is egy csepp furcsaságra leszek figyelmes, ami megállít egy pillanatra. Hiába, a jó prefektus énem mindig készenlétben áll. Közelebb érve a lányhoz, akit takarodó után találtam a folyosón, rögtön egy kérdéssel indítok. Nem tűnik túl rémültnek, vagy pánikolósnak, az az érzésem, hogy már megszokta az ilyen helyzeteket, és minden bizonnyal jól is magyarázza ki magát. Viszont azt hiszem most nem járt szerencsével, amúgy sincs túlzottan jó kedvem, nem vagyok kegyes pillanatomban, ha ő meg aludhatna is, meg tudna is, akkor miért nem azt teszi? Á, hagyjuk, én tuti szunyálnék, ha tudnék…
Azért némi zavartságot fel lehet fedezni a hangjában, amikor a válaszát hallgatom. Aha, mugli cuccok, persze, majd ezt be is veszem. Azért ennyire könnyen nem lehet engem lerázni. Fél szemöldökömet felvonva nézek a leányzóra.*
- Értem. Szóval ártatlan mugli gumigolyók?
*Kérdezek vissza,  és egy pillanatra még biztonságban is érezheti magát, aztán érkezik a következő kérdés.*
- És akkor mégis mi a francért ragasztgatod ezeket ide az éjszaka közepén?
*Nem kertelek tovább, most már eléggé nyíltan látszik, hogy mi a szándékom. A szavaimból könnyen ki lehet venni. A lényeg, hogy a pálcám készenlétben, ha el akarna szökni, nem menne olyan könnyen. Megrázom a fejem, majd egy sóhaj szakad ki belőlem.*
- Rellon, igaz?
*Teszek fel még egy kérdést, feldobva válaszra a következtetésemet. Na igen, persze semmi előítélet, csak szimplán, látszik rajta, hogy zöld. És most komolyan, szerintem nagyrészt a rellonosoknak vannak olyan összeköttetéseik, hogy el tudjanak némítani egy folyosónyi festményt. Akik, most így körbenézve, nem is alszanak, hanem kíváncsian nézegetnek minket, csak néhány fáradozik azzal, hogy amikor odapillantok, alvást tettessen. Mintha nem tudnák, hogy tudjuk, hogy ébren vannak. Néha igazán fárasztóak tudnak lenni ezek a képek, persze csak a kastély néhány részén.*
- Nos, akkor most el is mondhatnád, hogy valójában mi volt a célod ezekkel a golyókkal.
*Mondom, fürkésző tekintettel méregetve. Persze semmi biztosítékom nincs rá, hogy el is fogja árulni, de inkább szeretek szóban kérdezi, minthogy valami varázslathoz, vagy fizikai erőszakhoz folyamodjak. Az nem szokásom, és szerintem az ilyen dolgokat el lehet intézni anélkül is.*

A kis szabályszegő

*A gumigolyós kérdésemre kissé bizonytalan választ kapok, ami gondolatban egy gúnyos mosolyt varázsol az arcomra. Csak elméletben, hiszen egyébként még mindig kutakodó arccal fürkészem a szabályszegőt. Majd a konkrét kérdésem is fura választ kap.*
- Igen? Egyrészt: nem vagyok vicces kedvemben, másrészt: ne döntsd el előre más ember válaszát, amíg nem ismered annyira, hogy 80-90%-os bizonyossággal meg tudod állapítani a reakcióját. Szóval? Halljam, mik is pontosan ezek, és mit akarsz velük. Ne aggódj, nem röhögök.
*Érkezik a kissé kíméletlen reakcióm. Pedig lehet, hogy röhögnék rajta, mert értem én a poén, de vannak kötelességeim is. A kissé mosolyából látszik, hogy zavart, de van egy olyan megérzésem, hogy nem csak amiatt, mert annyira félne, hogy kinevetem. A következtetésem be is igazolódik, mikor egy egyetértő mosolyt kapok egy válasszal. A pálcám még mindig maga előtt tartom, így kettőnk között világít, de nem zavaróan.*
- Igen, Eridon, jól tippelsz.
*Válaszolom bólintva, és még a szájam sarka is megrándul egy kicsit. Ismét kérdezek, még mindig a golyókkal kapcsolatban. A válaszra összeráncolom a szemöldökeimet. Hogy mi? Azt hiszem ezt most nem igazán értem.*
- Khm… és ez pontosan mit is takar?
*Teszem fel a kérdést, mire a lány tovább mesél. Egész jó, a kérdés már csak az, hogy vajon hiszek-e neki. Nem tartozom a túl naivak közé, de van olyan dolog, aminek már bedőltem (, kinek nincs?).*
- Aha. Pontosan hogyan is hívják ezt a háztársat?
*Kezdem a ’nyomozást’ egy egyszerű kérdéssel, amire persze lehet hazudni is, és a lány eddigi története sem túl meggyőző, valamint a hozzáállásából látszik, hogy nem először jár tilosban, én meg nem először kapok el valakit.*
- Tudod mit? Van időnk, üljünk le, amíg szépen elmesélsz mindent.
*Mondom kifejezéstelen arccal, és lehuppanok a folyosó padlójára. Remélem ’kis szabályszegőm’ követi a példám, és helyet foglal ő is. Elegem van már az ácsorgásból, és valami azt súgja, hogy nem fogok még hamar szabadulni innen, nem egyszerű eset a rellonos.*

Nem menekülsz   - (bocs a késésért...)

*A válaszom után csak nézek a lányra felvont szemöldökkel. Azt hiszem, ha más körülmények között, más hangulatban találkozunk, akkor még jól el is beszélgettünk volna, de ez most nem az a hely, időpont, kedv; és ez látszik rajta is.  Mikor rákérdezek a háztársra, egy elég bonyolult nevet kapok. Aha. Herchnehr Tamás, vagy valami ilyesmi. Bólintok.*
- Jó, ne aggódj majd utánanézek.
*Küldök egy ravasz mosolyt a szabályszegő felé. Kíváncsi leszek a kutatás eredményére, főleg, ha kiderül, hogy nincs is semmiféle Tamás. Bár… minek is néznék utána? Tudom, hogy a  lány hazudik, akkor meg nem mindegy?! Mikor kezdtem el ennyire a részletekkel foglalkozni. Inkább hagyom a francba az egészet, nem is érdekel.
Leülök, ami nem is baj, kényelmesebb így, és a leányzó is követi a példámat, miután elhelyezkedünk a kicsit hideg kövön, én a pulcsimra ülök, szerencsére elég hosszú, ha a lánynak meg nem tetszik az üldögélés, akkor majd úgy is szól. Figyelem, amint a golyókat nyomogatja, aztán felpillantok, amikor ismét megszólal. Gondterhelten felsóhajtok. Igazából már nincs is nagyon kedvem megbüntetni.*
- Nem szokásom büntetni, de most fogok, ha ennyire kéred.
*Vigyorgok rá, majd a pálcámmal rámutatva a még markában tartott bogyókra teszem fel a következő kérdést.*
- Kíváncsi lennék mi a hatásuk ezeknek a golyóknak, mert ha jól sejtem, nem dísznek szántad. Legalábbis nem túl dekoratív dísznek, igazam van?
*Kérdezek ismét. Na igen, szívesen megnézném, mi történne, ha aktiválnám valamelyiket, ami nem is olyan nehéz dolog, nyílván csak pálca kell hozzá, nem hinném, hogy túl nagy ördöngösség lenne. De azért megvárom a választ. Simán kinézem a golyókból, hogy valami trutyi lehet bennük. A kérdés már csak az, hogy ha ez beterítené a folyosót, akkor a portrék sem nagyon tudhatnak róla, hiszen az őket is érintené. Inkább befejezem a találgatást és a lányra nézek. Jó lenne, ha most már tényleg egyenes választ kapnék. Ha már rajtakaptam, akkor vállalja a felelősséget.*

Majd meglátjuk  

*Ahogy látom, már a lány is kezdi kényelmetlenül érezni magát, nyilván már húzna el a francba, csak egy kibúvót keres. Mikor rávigyorgok, rögön kapok is egy viszonzást. Kezdem megkedvelni ezt a csajt, talpraesett rellonos, és tetszik a stílusa. Persze az, hogy megint a golyókra terelem a szót, nincs ínyére a hölgyeménynek. A válaszára csak megfogatom a szemem, és kétkedő mosollyal tekintek rá.*
- Aha, és ha nincs kedvem várni addig?
*Kérdezem, majd már kapok is választ mert a lány – kezd idegesíteni, hogy nem tudom a nevét – felém nyújtja a golyók egy részét, ami a kezében maradt. Elveszek egy darabot, a többit hagyom a lány kezében. Körbepillantok mikor a portréalakok nevetésbe törnek ki. Van egy olyan sejtésem, hogy most nem nekem lesz szerencsém. Az ujjaim között görgetem akis golyót, és úgy teszem fel a következő kérdést.*
- Nos eléggé idegesítő, hogy egy ideje olyan valakivel beszélgetek, akinek nem tudom a nevét, szóval nem akarsz bemutatkozni esetleg?
*Felhúzott szemöldökkel nézek rá és várom a választ. Lehet, hogy nem kellett volna felfednem azt a tényt, hogy nem tudom a nevét, de előbb-utóbb csak fény derült volna rá, sőt talán a lány mindvégig tudta, hogy ilyen szempontból jobban áll.*
- Tudod mit? Alkut ajánlok! Ha megmondod a neved, évfolyamod, és nem kamuzol, akkor egye-fene maradhatnak a bombák, és csak azért kapsz büntit, mert kint voltál takarodó után. Na, mit szólsz?
*Igazából nem a leghelyesebb dolog amit teszek, de így egyrészt enyhébb a büntetés, másrést már szeretném lezárni ezt a dolgot harmadrészt a rellonos tényleg szimpatikus és nem is bunkó, mint mások, így tényleg nem áll szándékomba nagyon megbüntetni, csak egy kicsit. Várom a lány válaszát, miközben inkább visszanyújtom neki a kis golyót, mielőtt valami történne vele, és megjárnám. A pálcám még mindig kettőnk között világít, de most körbevilágítok rajta a festményeken is. Azt hiszem soha nem fogom megtudni, hogyan sikerült elnémítania őket.*