Azt hiszem, talán sikerült meggyőznöm a leányzót arról, hogy az a valami más nem a mai nap derül ki, az nem olyan nagy gond. Sőt, mi több, egyáltalán nem baj, hiszen, van, ami jobb később, mint előbb. Ez is olyasmi volt, nem kell mindent egy este alatt megismernie. Az nagyon durva lenne. A szemébe bámultam még pár pillanatig és még a puszira sem ellenkeztem, csak egy kicsit még szélesebb vigyort villantottam rá. Éppen jó volt ez így.
- Szerintem azt is csináltad, nem győzöl meg az ellenkezőjéről. Meg akarod tartani a hajamat, tudom én! - nevettem el magamat, holott még a feltételezés is nevetséges volt, hogy pont így szeretne engem megtartani. Egy esetleges szakításnál attól még figyelnék, hogy az az uccsó ölelés én legyek és ne előröl. Vagy csekkoljam a környező boltokat, vett-e pillanatragasztót.
Az eltévedést illetően biztos voltam benne, hogy meg fog történni, de mivel az én házam volt egyedül és nem lakott itt velem senki, valahogy nem féltettem annyira. Legfeljebb majd benyitogatok a szobákba és egyszer csak ott ül az egyikben nagy szipogva.
- Azért csak nem... tudod, hogy vigyázok rád - mosolyogtam rá halványan, hogy aztán még út közben megszabaduljak a felsőmtől és felkapcsoltam a kevésbé vakító villanyt a fürdőben. A pólót a sarokba dobtam, legalább addig sincsen útban, majd a kádhoz lépve megengedtem a vizet.
- Ugye nem így akarsz fürdeni? - néztem rá sokatmondó pillantással.

- Én nem néznélek furának, tudom, hogy zizi vagy. De ezért szeretlek - horkantam fel, hogy aztán puszit nyomjak az arcára. Sőt, ami azt illeti, például egy karamell-szirup esetében lehet, hogy nem is a saját kezét nyalogatná. Rémes, mikre rá nem lehet engem venni egy adag túlfőzött cukorral! Szerencsére ezt azonban nem sokan tudták, különben tuti visszaéltek volna vele...
Azért megnyugtató volt a tény, hogy nem akarta megtartani a hajamat, azaz ilyen formában éppen nem. Azért magamon szándékoztam megtartani, mert sokkal jobb volt így, mint visszanyírva. Úgy valahogy sokat veszített a szórakoztató-értékéből, még rendesen összeturkálni sem lehetett. Mondjuk Maját inkább a földön landolt póló  foglalkoztatta, míg meg nem szólítottam ismét.
Széles vigyorral léptem mögé, hogy eltűrjem egy pár tincsét, majd könnyed csókot leheltem az egyik foltra és széles vigyorral figyeltem a pillantását a tükörben.
- 5-12 nap. Leginkább a szervezeteden múlik, már nem annyira rajtam. Bár... ha én adtam, inkább 10, mint 5 - közöltem szórakozottan és nagy volt a kísértés, hogy ejtsek egy újabb foltot a kulcscsontján, de aztán mély levegőt véve felegyenesedtem és eltekintettem a dologtól.
A sampont illető kérdésre a hajamba túrtam és elnevettem magamat kicsit. Persze, előtte is fontos volt, hogy a hajam a legjobbat kapja, de azóta csak leragadtam a márkánál. Azzal elővettem a jellegzetes kék-fehér üveget a szekrényből és a kezébe nyomtam.
- Citrom illatú, most épp. Elég jó - préseltem össze az ajkaim pár pillanatra, majd rántottam egyet a vállamon és inkább ellenőriztem a vizet, kicsit jobban megengedve a hideg vizet. - Majd csekkold le, nehogy nekem belefagyj a kádba!

A nyakát tanulmányozva kellett rádöbbennem, hogy bár volt már egy-két "vásznam", amire művészkedhettem, talán ezzel a mostanival voltam a legelégedettebb. Persze, van, akit ez zavar, meg hödödö, miért kell nagydobra verni, hogy együtt vagytok, enélkül is pontosan látszik. Ember, nem tetszik, nézz másfelé! A simi hatására a kezének döntöttem a buksim, mert hát szerettem, mikor nagy figyelmet szentel nekem. Szélesen elmosolyodva nyomtam csókot a tenyerébe, hogy aztán felegyenesedve simítsak végig finoman az oldalán.
- Ha te azt tudnád... Még csak nem is haraptam... túl nagyot - igyekeztem elfojtani azt a bizonyos fogvillantós mosolyt, de aztán abszolút reménytelen vállalkozásnak bizonyult. Van amikor nincs választásod, mert a dolog reflex-szerűen csak úgy bevillan. Szóval inkább másfelé tereltem a témát és a sampont vettük pontosabban górcső alá, hogy hát milyen, hogyan, merre. Ez most éppen a harmadik variáció volt, miután az előző kettőt éppen untam. De van olyan nap, mikor csak lekapok valamit a polcról, mindegy milyen illata van, "aszondja, szampon... jó lesz".
- Volt... még február körül, csak aztán éppen nem volt raktáron a következő alkalommal, valahogy itt lyukadtam ki - mutattam a dobozra, elhúzva a számat, de annyira nem zavart a dolog. Ennek is elég jó illata volt hozzá, hogy használjam. Közben elővakartam a tusfürdőt is, mert hát ha már egyszer elmásztam ideig, illene normálisan csinálni a dolgot.
Miután közölte, hogy a víz jó lesz így, gyorsan elzártam a csapot és szembe fordultam a leányzóval. Kissé előrehajolva könnyítettem meg a dolgát, viszonozva azt a bizonyos csókot.
- Ha akarsz... - vontam meg a vállamat, majd nyújtózkodtam jólesően, mielőtt még megszabadultam volna az uccsó ruhadarabtól is és beszálltam volna a kádba. Igen, a víz pont jó volt így.

A bizarr jelzőre a kreténebb énem - hogy melyik? sejtelmem sincs -, elbűvölő vigyort festett az arcomra. Ez a jelző elég jól illett hozzám, csak nem sokan merték kimondani, pedig aztán nem voltam nagyon harapós az ilyesmiért. Csak ugye, ha az ember hall valamit, élből kombinál.
- Hm, hát ez megnyugtató - fojtottam el egy mosolyt, hogy aztán puszit nyomjak az arcára. Korrekt volt ez így, egyrészt nekem sem kellett félnem, másrészt megszoktam már azt az egy sampont. - Szerintem ne cseréld le, szeretem az illatát.
Nem vallottam volna be, de könnyebben aludtam, ha éreztem. Azt jelentette, hogy itt van, velem, ez pedig olyasmi volt, amit nem cseréltem volna el másra. Nem érte volna meg. Közben a szemem sarkából láttam, hogy a hajával macerálódott valamit, bár nem tudtam volna megmondani, most épp mit. Tiszteltem a kitartásáért, amivel a rakoncátlan frizuráját próbálta kivonni a balhékból.
A pillantásom szinte le sem vettem róla, ameddig a ragacs eltüntetésével küzdött, utána is kellett pár másodperc, míg sikerült feldolgoznom, hogy hozzám szólt és amúgy nem ártana reagálni. "Hm?". Elsőre erre futotta, meg bamba pillantásra.
- Cssssssssssssssssssssssssssssssss! Nem láttál semmit! - pislogtam hevesen,  sőt, még a mutatóujjam is az ajkaim elé emeltem, mert hát, tény és való volt, hogy már akadt egy "pár" fehér hajszál, aminek amúgy semmi keresnivalója nem lett volna ott. De eddig legalább nem tűnt fel neki...
Azzal inkább megfordultam, kis lötyögtetés árán, majd berogyasztottam a vállaim, talán kicsit még a gerincem is domborítottam neki, hogy könnyebb dolga legyen. A maximális bizalmam élvezte, ami fel is tűnhetett neki: képes voltam hátat fordítani.
- Olyan lehetetlen vagy... Maradj ilyen! - mosolyogtam magam elé, bár inkább kérés volt ez, mint követelés, ez a hanglejtésből is egyértelművé válhatott neki.

- Határozottan. Nem is kérdéses tovább a dolog. - És tényleg nem. Ő szerette, én szerettem, kellett volna más beleegyezése is? Nem hiszem, pont jó volt ez így. Amúgy meg igyekeztem nem hatalmas szemekkel bámulni rá, míg a ragaccsal küzdött, amit nekem köszönhet, de könyörgöm, hogy nézhettem volna másfelé? Lehet, hogy tudok várni, meg kitartó vagyok, de mindezek után hadd élvezzem már ki a látványt!
Igazából nem is zavart annyira a kis felfedezése, mert ha már elértem, hogy legalább jó kedve legyen, kit érdekel az a pár nyamvadt genetikai selejt? Jó lesz ez így. Közben nagy ügyeskedve megfordultam, amit nem sokkal később egy puszival honorált a kedvesem. Lehunyt szemmel borzongtam meg, hogy aztán méltatlankodó fejjel figyeljem a csapot.
- Érdekes egy ízlésed van, Schatz - ráztam meg kicsit a fejem rosszallóan, de ki vagyok én, hogy egy enyhe apakomplexusért elítéljem? Azzal már elég alaposan elcsúsztam, korábban kellett volna megpróbálkozni vele, de akkor is csak pluszpontokat kapott volna érte.
Közben kicsit befeszültek azok a bizonyos az izmok a hátamban, nem voltam otthon a helyzetben és ez furcsa volt, de aztán pár mély levegőt követően lassan felengedtem és hagytam, hogy a hajammal nyünnyögjön. Összességében nem volt rossz, sőt, kifejezetten kellemes. Nagyjából sikerült ellazulnom, még kicsit a kezének is döntöttem a fejemet, nem válaszolva arra, hogy nincsenek lehetetlenek. Ha szerinte nincs, ám legyen, én nem leszek az az ünneprontó, aki ebből a hitéből kitáncoltatja. Azon, hogy elkalandozva még a hátamból is jutott a citromos csodából, már csak elnevettem magamat.
Ő átkarolt, én pedig halványan elmosolyodva sandítottam rá és a lehető legkevesebb feltűnéssel szedtem le egy kis habot a vállamról, hogy aztán az állára kenjem.
- Lesz legközelebb? - érdeklődtem kíváncsi, talán még lelkesnek is mondható arccal figyelve őt. Nem vagyok az ilyen helyzetekhez szokva, de azt hiszem, menne a dolog.

Nem volt tervben a leányzót olyasmi miatt lecseszni, ami nem is az ő hibája. Az, hogy más az ízlése, mint a legtöbb korabelinek, részlet-kérdés volt. A környezete, a családtagjai, a sorsa ilyenre formálta, ha bejön neki az a pár ősz szál, legyen boldog vele. Én csak örülök neki, hogy nem akar megváltoztatni.
- Legyen neked igazad, Schatz - vontam meg a vállamat, aztán a kis nyüglődés után, amit nem is túl nehezen letudtam, már sokkal nagyobb lelki békében hagyva, hogy átkaroljon. Még mindig voltak olyan szintű fizikai kontaktusok, amik kívül estek a tapasztalataimon. Soha nem mosta meg csaj a hajamat, mert mire feltehette volna ezt a kérdést, általában Varsóban pihentettem. Maját azonban most még egy kicsit össze is haboztam a hecc kedvéért. Kaptam egy puszit, de ez egy orv ellentámadás volt a részéről, amivel engem is még inkább összehabozott.
- Szeretnéd? Igazán nem vagyok én semmi jónak az elrontója - jegyeztem meg már-már azzal a flörtölős dorombolással, de igazából komolyan mondtam. Szerettem, hogy kimozdított az emberi kapcsolatokat érintő komfort-zónámból. Mondhatni, meglehetősen szűk egy kis terület volt az, de ott igen jól kihasználtam minden egyes négyzet-centimétert.
- Igen, tudom. Örülök, hogy tetszik- eresztettem meg még egy mosolyt. - Nem nagyon sietek, így is jól érzem magam.  

A haj kérdését elnapoltuk, de hasonló egyetértés volt, mint a vaníliás sampont illetően. Én nem akartam más illatút, ő meg nem akarta, hogy levágassam. És azt hiszem, hogy ebben ki is egyezhettünk, mert ha rövidebb lenne, nem tudnám összeturkálni. Kinek lenne az jó? 
Hagytam, hogy nagyjából megszabadítson a habtól, valahogy nem ragaszkodtam hozzá, hogy így maradhassak. Aztán ismét átkarolt, ezt valahogy meg tudtam volna szokni, ahogy lassan dobolni kezdett a kockáimon. Ha másért nem is, ezért már megérte gyúrni. 
Kíváncsian pillantottam a kis kezére, amin a hab pihent, ami rossz döntés volt, hiszen ha nem tettem volna, akkor nem fröccsent volna az arcomba. Felnevetve töröltem meg az orrom hegyét, reménykedve hogy a többi részem nem olyan. 
- Hát nem tudom, hogy meg tudom-e bocsátani a dolgot...  - emeltem fel egy tenyérnyi habot és a levegőbe fújtam egy nagy szusszanással. Igazából elég szórakoztató volt ez így. 
Kissé rá sandítottam, finoman végigsimítva a karján, majd a falat bámultam pár pillanatig. Már korábban is felvetettem a dolgot, most is csak ezt tudtam volna mondani.
- Költözz hozzám! Ha gondolod veszek egy lakást Pécsen, nem ezen fog múlni... Amúgy is akarok egy kutyát és azt nem tarthatom a koleszban... - halál komolyan mondtam az egészet, az ilyesmivel nem szabad poénkodni.

Persze a nőci képes volt komolyan venni és lebiggyesztette az ajkait, mikor viccből közöltem, hogy ez bizony megfontolandó. Nem is igazán értettem, mit kell folyton komolyan venni. Vagyis, valahol mégis, de ugyanakkor meg neeeeeem. Szóval a számat elhúzva támasztottam a mutatóujjamat az ajkaimnak, látványos tűnődést mímelve, majd elemeltem a kezem és egy huncut vigyorral tartottam fel.
- Négy alatt semmiképp. Egyszerűen nincs üzlet - ingattam meg kicsit a fejemet. Talán viccesnek tűnt, de halálosan komolyan mondtam. A négy puszi mindig sokkal jobb, mint a három, kivéve, ha mondjuk azt az unszimpatikus anyósodtól kapod. Olyankor az egy is örökkévalóságig tart.
Aztán kissé elgondolkozva kezdtem finoman cirógatni a karját és a falat bámulva kattogtam kicsit fejben, mielőtt kimondtam volna azt a bizonyos ötletet.
- Ha belegondolsz, most havonta fizetem a koleszt és még csak nem is az enyém a szoba teljesen. Szerinted? Meg úgy amúgy, úgy nézek ki, mint akit érdekel? Az ingatlan mindig jó befektetés - vontam meg a vállamat kissé, mielőtt ismét a kezére szegeztem volna a tekintetemet. Lassan úgyis érett volna a dolog, nem is feltétlenül rajta múlt, hogy venni fogok-e. Azaz, most már nem. - Hhhá' persze, hogy igazi. Több plüss nem fér el, szegény Stitchel mi lenne?
A felvetésére persze elmosolyodtam, de kicsit meg is csóváltam a fejemet. Nem szívesen lettem volna az anyja helyében, mert biztosan nem könnyű most ez neki. Valahol meg nem akartam megérteni, mert könyörgöm, látott, ismer valamennyire, feltűnhetett volna neki, hogy nem élek vissza a lánya jóindulatával.
- Hát nem tudom, hogy min akadna ki a legjobban... - sóhajtottam fel, a fejem egy kissé a vállára döntve.

Szerencsére nem vette viccnek a dolgot a leányzó, így nem sokkal később már élvezhettem azt a negyvennégy puszit, amivel elhalmozott. Látszik, hogy azért a számmisztikára még egy kicsit gyúrni kell, ha ebben az évben sem adta le a tárgyat. Bár, még nincs késő, még megtörténhet...
A vásárlásmániával pedig egyáltalán nem értettem egyet. Jó, persze, költöttem, de ameddig van miből, úgyis olyan mindegy, nem? Nem fogok azon stresszelni, hogy a nyugdíjas éveimben miből fogok élni, momentán egy taknyos zsepiért is képesek hat galleont fizetni. Viccen kívül, megtörtént eset, Müller abból vett magának új cipőt, amit az én náthámból összespórolt.
- Jaj, ne kezdd nyuszi, mert komolyan kifutok a világból... az én pénzem, saját magamnak veszem, lapozzunk - horkantam fel. Mert hát ja, nem igaz, ha vennék most egy lakást, az a miénk lenne, nem az enyém. Arról nem is beszélve, ha esetleg szétmegyünk, úgysem teszem be a lábam többet ebbe a tetves országba. Túl sok dolog emlékeztetne rá. - American Shepherdet szeretnék, fehéret... mikor? Mikor helyem lesz hozzá és elmondtam neked. És tudom, hogy aranyosak, nem kell bemutatni.
Igazából pont ezért akartam egy kutyát. Ha már a gyerekhez nem vagyok elég időmilliomos meg otthonülős, legalább egy négylábúm hadd legyen!
Közben engedtem még egy kis meleg vizet, többnyire Maját figyelve.
- A tempótól? Melyiktől? - érdeklődtem pimasz vigyorral. Ez megint olyasmi volt, amit nem tudtam volna kihagyni. - A gyűrűre gondolsz, arra, hogy egyedül jöttél ide, vagy hogy lefeküdtél velem? Mert ebből kettővel nekem nincs gondom, szerintem azok tök normálisak...

Végül azért korrigált az asszony, hogy bár fura ez neki, gondja nincsen vele. Nem tudtam, elsőre elhiggyem-e, mert hát nem tudom... Néha eléggé úgy látszott, hogy zavarja, de nem vagyok annyira rugalmas, hogy hirtelen elkezdjem minden egyes galleonom egy apró perselymalacba dobálni. Durva lenne.
- Helyes - közöltem, kicsit ellentartva a buksimmal, de aztán oldalra fordítottam, épp eléggé ahhoz, hogy az a bizonyos csók megvalósulhasson.  
A kutya kérdése már sokkal könnyebb volt, egyszerűen döntésre lehetett jutni. Valahogy el tudtam képzelni, hogy este edzés után hazaesek, Maja meg éppen a kanapén fekve néz valamit, a hasán a pici fehér szőrmókkal.
Azonban kénytelenek voltunk a dolgok szarabb részét is megbeszélni, mert ugye milyen alapon lehetne minden tökéletes, ameddig Veszna nem tud róla? Ez itt a kérdés, kérem szépen.
- Hát, majd meglátod, hogy reagál. Szívesen asszisztálnék, meg fognám a kezed, de van egy olyan érzésem, hogy nem rajongana érte. Jobb, ha nem vagyok ott, mikor elmeséled - nevettem el magamat futólag. Veszna szerintem már szíve szerint befizetett volna egy vazektómiára, ha rajta múlik... Nem mintha ezen én korábban nem gondolkoztam volna el, de könyörgöm, és ha egyszer gyereket akarok? Inkább megsimogattam kicsit Maja pofiját a kézfejemmel.
- Köszönöm Schatz. Sokat jelent - biccentettem kis mosollyal, majd rásandítottam. - Nem fázol?
Még csak az hiányzott volna, hogy egy jó megfázást is beszedjen nekem a hideg víz miatt, bár nemrég engedtem bele meleget, szóval csak nem...

Azt hiszem, azzal a csókkal le is zártuk a témát és nem is igazán zavart a dolog. Rendben volt ez így, szerettem, mikor a közelemben van és hát... most már attól sem kellett aggódnom, hogy mi van, ha éppen semmi affinitásom nem lesz jeges zuhanyt venni. Bár jobb lett volna, ha várok a szülinapjáig, Vesznát az sem hatotta volna meg, mert még "nincs 18". Kit érdekel? Mugli számok...
- Hát hajrá, ha úgy gondolod, jó ötlet, akkor szövetkezz. Én nem fogok az utadba állni - mosolyodtam el szélesen, hogy aztán még egy kicsit piszkáljam a maradék habot a víz tetején. Mondhatjuk, hogy kicsit megkomolytalanodtam, mióta vele voltam, de valahogy nem tudtam bánni a dolgot. Mármint szeretem, vagy mi a szösz?
A hideges megjegyzésére csak elvigyorodtam, majd azt a kis tárcsát elforgatva elkezdtem leengedni a vizet. Egy gyors puszit követően kimásztam a vízből, majd egy meleg törcsit nyújtottam a drága felé, miután a derekam köré csavartam egy másikat. A hajam törölgetésének csak ezután álltam neki, az abszolúte ráér.
- Mit szólnál, ha lefeküdnénk aludni? Későre jár... - jegyeztem meg őt figyelve halvány mosollyal az arcomon.

Ha a Korona Kraków átlag meccsén nem lenne elég a tömeg, a mai nap során érdekesmód még az állóhelyek is elfogytak és a lelkes lengyel szurkolók ellepték a stadiont. Meg az elmebeteg groupiek és fotósok, akiknek sikerült felfogni, hogy hónapok óta először huzamosabb időt töltök itt civilben, munkán kívül, egyedül.
Azonban nem azért voltam itt, hogy velük foglalkozzak, jelen pillanatban a támogatásomat jöttem kifejezni, és a meccs lezárultával és kis közbenjárással az öltözőben már hangot is adhattam a gratulációmnak. Hogyan is jutottunk egyről a kettőre, az öltözőből a lakásomba? Csak adta magát a helyzet, igazából különösebb meglepetést nem okozó eseménysor pörgött le.
A hajamba túrva igyekeztem a nedves tincseket helyreállítani, meglehetősen kevés sikerrel, még mindig felületesen szedve kissé a levegőt. A takaróból már fél perccel ezelőtt sikerült kikeveredni és kicsit feljebb húztam a cikeszes nőn, mielőtt még képes és megfázik nekem. Pár pillanatig figyeltem, mielőtt apró csókot nyomtam volna az arcára és közelebb húztam.
- Hol is tartottunk? Ja, igen, meggyőzlek! Szerintem jó döntés - közöltem a hamis meggyőződéstől csöpögő hangon, mielőtt ismét az arcára sandítottam volna. Az ajkaim összepréselve fojtottam vissza azt a bizonyos vigyort, mielőtt kiszivárgott volna.
- Ne nézz így rám, te akartad, hogy próbáljam a pozitív oldalát is szemléltetni. Az a baj, hogy nem találom, szar ahogy van. - Én meg őszinte vagyok. Ilyenkor valószínűleg nem kéne az legyek, de kit érdekel?

Értékeltem a figyelmet, amit kizárólag nekem szentelt. Az ilyesmit az ember ritkán kap meg és még ritkábban élvezheti ki hosszabb távon. Éppen ezért a pillanatot mindig meg kell ragadni, én pedig ezt is tettem, akár helyénvaló volt - vagy még inkább -, akár nem.
Az az Isten még nem született a Földre, hogy nekem egy nő mondja meg, mit tegyek, szóval a motyogást követően már csak azért is közelebb húztam a kisasszonyt. Épp elég beleszólása volt a dolgokban, úgysem pontosan jutottunk még el addig, amit a gratuláción kívül szerettem volna tőle. Mármint... mindegy, hagyjuk.
Felsóhajtva meredtem a plafonra pár pillanatig, miközben lazán átkarolva cirógattam finoman a hátát, aztán végül teljesen felé fordulva igyekeztem összerakni a kis mondandómat a fejemben.
- Gondolom jó, mert a legtöbb ember szereti az állandóságot, azt, ha van neki valakije, aki a belét is kiaggódja a másik miatt. Lehet családot alapítani és jéj, elvágtatni a naplementében. - Esküszöm, hogy igyekeztem rendesnek lenni és úgy tűnt, hogy menni is fog. Aztán utána teljes mértékben belesültem, mert hát tudtam volna mondani még egy okot, amiben nem egyezett a helyzetünk. - Nha, Maját ebbe ne keverd bele! Az teljesen más...
Nem kívántam ecsetelni a részleteket, helyette inkább közelebb fészkelődve szívtam be mélyen a haja illatát. A megszokott vanília helyett valami teljesen mást érezve felszusszantam és tovább cirógattam a leányzó lapockáját.
- Ellene? Hol kezdjem? - biccentettem oldalra a fejem kicsit, ismét hátrahajolva, hogy lássa az arcomat. Teljesen komoly voltam ebben a másodpercben, nem készültem elviccelni a dolgokat. Egy apró puszit nyomtam a nyakára. - Túl kötött neked. Kompromisszumokkal jár. Elvárják, hogy háziasszony legyél. Egy idő után felhozzák, mikor szülsz már gyereket... folytassam még?
Minden egyes ellenérvet egy apró csókkal tettem hangsúlyossá, miközben a kezem a csípőjére csúsztattam. Lehet velem ilyesmikről beszélni, ezért szokták azt mondani rám, hogy túl üzleties vagyok. Nem is értem.

Az a nézés megmelengette a kicsi szívemet, annak ellenére, hogy azt üzente, ki fogja tépni a belső szerveimet, ha sokat fejtegetem a házasság témát. Azt hiszem, ha vele találkozom előbb, most nem kellene ilyesmin gondolkoznia. Persze, ez pusztán elméleti feltevés volt, mert az itt és mostban boldogabb voltam, mint azt bárki gondolná. Nem akartam volna változtatni leginkább semmin. Azzal csak a gond van.
- Sose volt sajátom, a mostani pedig támogat, szóval nem tudom. Elég unalmasan hangzik, igen, legalábbis biztosan nem az én esetem - ingattam meg a fejemet. Az alap család dolog nem volt az esetem. Személy szerint rettenetesen díjaztam a vihogását, de aztán nem elszúrta az egészet? A kérdésére határozottan elkomolyodtam, majd a kezem a csípőjéről a nyakára futtatva fontam az ujjaim a torka köré, hogy közelebb hajolva bámuljak a szemébe.
- Úgy ismersz, mint aki nem elég határozott? Nem kellett gondolkoznom rajta, csak tudtam, hogy akarom - az utolsó szót enyhén rekedtesen megnyomva súrolták az ajkaim az övéit, majd vették birtokba azokat. Végül kis szusszanással futtattam vissza a kezem a csípőjére.
Nem rajtam fog múlni - vagy pont, hogy de? - a menyegző sorsa. Szóval egy pár újabb csókot hagytam a nyakán, mielőtt még ismét a mondanivalómba kezdtem volna.
- Közösek a pénzügyek, amiből mindig sértődés van. Ha változol, az orrod alá nyomhatják, hogy "azért szedett fel két kilót, mert férjhez ment, nem érdekli". A nem házasok az orod alá nyomják, milyen rohadt boldogok. Illik mindenhez beleegyezést kérned. Vagy véleményt. Majd el is felejtettem a kedvencem! Milyen lesz Csornay Lucának lenni? - kérdeztem érdeklődve, egy apró vörösödő véraláfutást figyelve a lány nyakán pár pillanatig, mielőtt az arcára néztem volna. A megjegyzésre halkan elnevettem magamat, a kezére pillantva, de nem toltam odébb.
- Ha tudnád... Full-komfortos vagyok, stressz-oldásra alkalmas és bárhol segítőkész... - villantottam meg a legelbűvölőbb vigyoromat, miközben a mutatóujjammal apró köröket írtam le a bőrén. - Elég meggyőző vagyok?

Hát vannak azok a pillanatok, amikor az ember racionális alapon dönt, van ideje mérlegelni a dolgok pro és kontra listáját, az abból származó előnyt vagy éppen esetleges hátrányt. Ilyen egy kviddicsmeccs is, ott csak autopilótára kapcsoltam a gondolataimat és csináltam a dolgomat. Az ágyban és az otthon négy fala között zajló dolgokat viszont sokkal inkább érzelmi alapon szoktam eldönteni és nekem ez jóval nehezebb is volt, mint maga a logika. Sosem voltam toppon ezekben, de abban a pillanatban, az ujjaimal a kviddicses leányzó torkán és az ajkaimmal az övén nem is különösebben érdekel.
- Nem, tényleg nem egyszerű, ha nem vagy képben, hogy az adott érzés valódi-e. De a helyedben igyekeznék az eszemre hagyatkozni - ezzel csak az a baj, hogy a Czettner lányok mind elég zizzentek és nem feltétlenül látnak tisztán egyes területeken.
A körmei végigszántottak a mellkasomon, erre pedig mélyet nyelve próbáltam higgadt maradni. Ha így folytatja, erre úgysem lesz sok esély, aztán mire kettőt pisloghatna, már alattam lesz.
- Aki azt mondja, nem megoldás, az vagy hülye, vagy pacifista, esetleg hazudik - közöltem szórakozottan felkuncogva kicsit. Egy egészen kicsit sikerült kiakasztanom csórit, még a libabőr is teljesen ellepte, mire apró csókot nyomtam a mellei közé. Az ő keze pedig csak nem akart megállni, gyors és mély levegőt vettem, a keze után kapva, figyelmeztető pillantással.
- Nem? Szeretnél még egyszer kipróbálni? Még van kapacitásom egy körre - villantottam rá széles vigyort. Aztán a nyakam kezdte puszikkal elhalmozni. Az ujjaim a hajába futtatva sóhajtottam fel. - Tudod mit csinálsz, ugye? 

- Egy próbát mindenképp megér. Nem te vagy az első, aki egy szar házasságba akar fejjel belerohanni és már a másik személynél sem szorongattam bátorítóan a kezét - horkantam fel, mert hát egyikük se volt az a tipikus felnőttes naggyerek. Szerelmes sem, aztán még ők akarnak házasodni. Ez valami új hobbi lett? Ha nem találod a helyed, gyorsan szerezz magad mellé valakit, aki lebetonoz egy teljesen szar helyre. Mintha egy működő vulkán tövébe építkeznél...
Hangosan szusszanva fújtam ki a levegőt, ahogyan a kezei megtorpantak és lassan az arcára pillantva kellett megállapítanom, hogy ennél a nőnél álszentebb spinét keveset láttam. Attól még jól állt neki, de nem változtatott a tényen, hogy az az ártatlanság valami szentképre illik, nem arra a nőre, aki simán megszégyenítene egy zsokét.
Sok nő kért tőlem már sok bizarr dolgot ebben az ágyban korábban, de ez valami teljesen új volt. Szóval még mindig a kezét fogva, pislogás nélkül meredtem rá pár pillanatig, mielőtt még realizáltam volna, hogy mit is akar.
Ahogy az ajkaink ismét egymásra találtak, elengedtem a kezét és inkább a csípőjére kalandoztam ismét. A csókot végül az szakította meg, hogy az ajkai közé nyögtem, amin aztán képtelen voltam nem felkuncogni. Rettenetesen patthelyzet.
Végül sikerült némi figyelmet szentelnem a mozdulatsor céljára is: a kis arany tollasra, ami a szárnyait próbálgatta a szöszke ujjai között. Szélesen elmosolyodtam, hogy aztán finoman magam alá teperjem. Végigsimítottam az oldalán, majd a combján és kis sóhajjal torpantam meg a mozdulatban
- Szavad ne feledd! - paskoltam meg finoman a vádliját, majd felkelve kisétáltam a konyhába. Beletelt pár percbe, de végül sikerült egy olyan bizonyos üveget szerezni és mintha legalábbis trófea lenne, úgy lejtettem vissza vele a szobába. - Megfelel, Maleńka?
Amennyiben igen, a cikeszt elszállásolva ültem vissza az ágyra és a hátsója alá nyúlva húztam közelebb, aztán fölé hajolva.
- Hol is tartottunk?

Sosincs késő ahhoz, hogy meggondold magadat, én ezt az anorex hölggyel tudtam volna a legszebben ábrázolni, de végül nem tettem. Jobb mindenkinek, ha én hallgatok és nem adok ma már több tanácsot neki azt illetően, hogy mit tegyen és mit ne. Talán ezen elhatározás miatt volt egy kissé könnyebb szednem a sátorfámat és kimenni a befőttesüvegért, még mindig érezve az ajkai okozta bizsergést mélyen a bőröm alatt. Viszonylag hamar a kezembe került az üveg és azt szorongatva tértem vissza az ágyamban terpeszkedő szöszihez.
Kis mosollyal csuktam rá a fedelet az arany szárnyasra, majd biztonságba helyeztem, mielőtt még visszatérdeltem volna az ágy szélére és közelebb is húztam, széles vigyorral az arcomon.
- Esetleg tehetek egy próbát a kedvedért - közöltem rekedtes hangon, nem sokkal azelőtt, hogy az ajkai ismét az enyémekre tapadtak volna követelőzve. A kezem a vádlijáról feljebb csúsztattam, majd a könyökömmel mellette támaszkodva hajoltam fölé. Talán tiltakoznom kellett volna, de abban a pillanatban teljesen mással voltam elfoglalva.

***

Elégedetten jelenthetem ki, hogy az érveim eléggé meggyőzőnek látszottak ahhoz, hogy a legkisebb Czettner - mert az, nekem ne mondja senki, hogy nem -, meggondolja magát vagy legalábbis meginogjon. Kis szusszanással nyugtáztam a csókot és segítettem betakarni is. Nehogy nekem aztán még valaki azt mondja, hogy nem pöpec állapotban szolgáltattam vissza.
A feltevés is, hogy Majával eddig a pontig jutnék, teljesen abszurdnak tűnt. Jobban szerettem a kis zizit, mint ahogy azt bárki el is tudná képzelni, szóval csak ráztam egyet a fejemen.
- Nem lesz rá szükség, de ha mégis, majd letérdelek, hogy könnyebben nyomd be az orrom! - tettem meg a bizonyos ígéretet, majd még lazán a derekát ölelve figyeltem őt  pár pillanatig. - Aludj egy kicsit, ha gondolod... nemsokára haza kell mennem, vár a gyerek. Még kb negyven percem van.

Egyszer minden jónak végeszakad, természetesen nem örökre és néha jobb dolgok következnek utána. Már vagy három órája vége volt a szezon utolsó mérkőzésének és a csapat ezt is sikerrel vette, mondhatjuk. Így rövid átvedlés után érkeztünk meg az ünnepélyre, ahol a hangulat már megalapozottan indult.
Az ünneplés része volt a balkonon az ünneplés a tömeggel, ide senki nem hozott családot, szóval én is hajlandó voltam Majától egy kis időre búcsút venni, azaz kb egy órára. Aztán utána kezdődött el igazán az este,  Egy darabig kis édes voltam és Maja kezét fogva settenkedtem egyik helyről a másikra, de az időérzékem egyre rosszabb és azt hiszem, már túl hosszú ideje nem láttam. Kis vihogással léptem közelebb Thomashoz, aki a kezembe nyomta a rózsaszín löttyös poharat, én pedig sanda mosollyal ittam bele, kissé ringatózva a zenére, majd elővettem a telefonomat, hogy felhívjam az asszonyt, merre is jár. Csiripcsiripcsiripcsiririip.
- Vedd feeeeel - dúdolgattam magam elé, együtt ringatózva most már Matsyvel.

A firkászok éppen messze jártak a partytól, pedig Istenemre mondom, hogy tényleg elememben voltam. Már legalább három perce szónokoltam a szobanövénynek a sarokban, arról, hogy hogyan is teljesítettünk a szezonban, meg hogyan lesznek hármasikreim, mire Mats elhúzott onnan, hogy inkább táncoljunk. Mihael jó hosszú ideje eltűnt már a mosdóban, így a zene sem volt az igazi, de minket ez nem zavart, pláne nem ma. Attól még tök jól lehetett táncolni és a nagy ugrálás közepette még telefonálni is készültem. Csak kétszer sikerült bekapcsolni az unikornisos appot, mielőtt eltaláltam volna a névjegyet.
Egy darabig hallgattam a csiripelést a kagylóban, majd az Atemlos felhangzása végett sos ugrálás kezdődött a triónkban, így valahogy el is felejtődött a dolog a részemről, míg Thomas nem szólt. Mármint bele a telefonba, nem nekem, az túl baráti lett volna a részéről.
"Hallo?!"
- Iiiiigen, két dupla sajtburger lesz!
- Őszintén, ti most kivel beszéltek? - törtem ki röhögésben, visszaszerezve a mobilt és a fülemhez tartottam. - Aaaaa Fehérházzal beszélek?

Az ugrálástól az ember lába kissé görcsölni kezdett, mert hát azért ma már túl sok volt a fizikai aktivitás, de ez se engem, se a többieket nem érdekelte, túlságosan is fontos volt most, hogy mindent beleadtunk az év során és hogy jövőre még nagyobb sikereket helyeztünk kilátásba. Én például két teljes puncskockát be akarok tömni az arcomba egyszerre, mert a pezsi mellé ma csak másfél fért be.
A többiek gyanús telefonálásba kezdtek egy tök ugyanolyan mobilról, mint az enyém, szóval végül kifeszegettem Mats kezéből és a puncskockákat vettem ismét szemügyre, miközben beleszóltam.
- Schade. Pedig szép lett volna, meg akartam kérdezni a Thrkamp bácsit, mivel mossa a haját. Már nem? Az előbb még az ment. De most kivel beszélek? - kérdeztem kissé összezavarodva a dolgokon és sűrűn pislogva igyekeztem megállítani a forgó sütisasztalt. Azt hiszem, mondhatjuk kis jóindulattal, hogy a helyzet magaslatán álltam. - És miért hívott? Fontos telegonálni valóm van. Fel kell hívnom a feleségem.

Thomas nem sokkal később arccal a földön kötött ki, amiért a többiek még ki is röhögték, jó baráthoz méltóan. Én csak érdeklődve pislogtam, hogy most éppen mi is történik, de aztán hamar visszatértem az ismeretlen nőhöz a telefonban, meg a puncskockákhoz, amikből hirtelen naaaaaagyon sok lett, én pedig meg akartam enni. Az összeset. Egyszerre. Szóval kis szerencsétlenkedés után sikerült is a tiltakozó süteményt a számba tömni és tovább szorongattam a forgó asztalt, miután teli szájjal kiabáltam, hogy "nó thájm fo lúzösz"
- Én? De hogy, ha azt sem tudom, kivel beszélek? - kezdtem rettenetesen kétségbeesni ezt illetően, de aztán megláttam a sárga mázzal bevont, mangó ízesítésű fánkot és úgy éreztem, rögtön meg kell szereznem, belehalok, ha nem lehet az enyém. Nagy lendülettel indultam el és még nagyobbal estem pofára, amire hangos visítás volt a válasz, majd Sebby lendületesen felült és beverte a fejét az asztalba, de ez nem gátolta meg a mutogatásban és abban, hogy tovább vihogjon.
- Nem tudom! Ha tudnám, nem akarnám felhívni. Pedig akarom. Meg felhívni is - vigyorodtam el sokatmondóan, majd a kezem a fejem alá vágva pillogtam pár pillanatig a plafonra, majd nagy sóhajjal tápászkodtam fel, szintén nagyot koppanva a fán. A fájdalom csak a fánkig tartott. - Te tudod?

A válaszra végigfutott a hátamon a hideg és egészen pocsékul is éreztem magamat a plafonra meredve. Mintha ilyen kvizizé játékban lettem volna, ahol kérdezgetnek és aztán lecsúszol a csúszdán, bele a csokimedencébe. Vagy az nem az volt...? Az ajkam lebiggyesztve nyünnyögtem pár pillanatig, de aztán ismét eszembe jutott a mangós fánk, szóval kénytelen voltam felkelni és az asztal tartalmát kezdtem bámulni pár pillanatig. Annyira örökmozgó volt! Nem nevelték meg a szülei biztos.
- Uuuuunipaci. Melyik? Az a réjnp...... á hagyjuk - miután háromszor akadtam el a lóállat nevében, inkább elengedtem a dolgot és a citromsárga fánkot félig az arcomba tömve bámultam  velem szemben lévő falat.  
Sebby közben retardáltan integetve kétszer is térdhajlaton vágott, mire kénytelen voltam combon rúgni, miközben a fánk  még mindig a számból lógott ki és a telefonos nőci utasítására megfordultam.
- Igen, megtaláltam!  Köszönöm random-telefonközpontos-nő - tettem le, majd csillogó szemmel sétáltam oda lazán Majához. A pillantásomban az igaz szerelem tükröződött, szóval felé nyújtottam a kezem.... majd megszereztem a muffin maradékát és azt IS az arcomba tömtem.
- Fia tita. Kereftelek. - tartottam a kezem a szám előtt, míg eljutottam odáig, hogy lenyeljem a sütit, majd retardált röhögéssel nyomtam hatalmas, cukormázas puszit Maja arcára.

A telefonos hölgy valami kék pónit emlegetett, így nagyjából fel is rémlett előttem a póni képe, de kalasnyikov volt nála és tüzet nyitott a hupikék törpikékre, éppen ezért el is hessegettem gyorsan a rémképet. Végül búcsút mondtam a néninek, letettem a telefont és zsebre vágtam, legalábbis azt hiszem, hogy  a saját zsebem volt, miközben tudatosult bennem, hogy Jaaa amúgy itt van Maja.
Szóval miután megszereztem a kék muffin maradványait és sikeresen az arcomba gyűrtem, azért tudatosítottam az asszonyban, hogy kerestem.
- Mert kerestelek és nem láttalak és hiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiányoztál - hadartam le, kisebb akadásokkal, miután ragadós puszit nyomtam az arcára. Miért van mindenen ilyen tök fincsi cukormáz? Most már Maján is. Szóval mielőtt komolyabban végiggondoltam volna, végignyaltam az arcát.
Végül a hölgy a kezem után kapott, én meg még pár pillanatig pislogtam bizonytalanul, mielőtt bólinthattam volna.
- Öööööö persze, miért ne? - kuncogtam magam elé, elképzelve a jelenetet, aztán utána baktattam a táncparkettre, hogy aztán fülelni kezdjek, milyen zene is megy éppen. - Van zene?

Az arcom törölgetésébe kezdett, mire majdnem felvinnyogtam, hogy ne bántson, de végül nem fájt, szóval csendesen pislogtam rá szép pillantással. Nagyon kell ám értékelni, ha a nőd a szezonzáró után sem bánt, mert az azt jelenti, hogy röpködnek a szívecskék és megértés van és love.
- Negyed óra? Igen. Rettenetes volt! - még bootholtam az információt, mert hát szerintem az nem is annyi volt, de neeeem baj. Legyen neki igaza, nőből van, ők tudnak finom sütiket csinálni és többnyire igazuk van. Meg ő kicsit kevesebb baracklevet ivott, mint amennyit mi beszippantottunk a fiúkkal csoportosan.
Végül csak összenyálaztam, amitől nevetésben tört ki, én meg elégedett kölyökkutya képpel figyeltem az arcát. Bizony nevet éééés ez miattam van emberek. Cssaaaaakis miattam.
- Igen? Nem - kuncogtam a vállára döntve kicsit a fejemet, mert az őszintét megvallva, egy pillanatra megint elkezdett brékelni a szoba, de utána már helyben maradt! Minden rendben van, veszély elhárítva! - Neeemv agyok dilis...
A parkettre érve Maja kis bólogatásba kezdett, majd a zenével összhangban kezdett mozogni, hogy aztán közelebb húzzon. Kissé elmosolyodva csúsztattam a karomat a derekára és lazán megvontam a vállamat.
- Én mindig. Csak van amikor egy kicsit jobb az egyensúlyom. - nevettem el magam, inkább csak ringatózva az időközben előkerült zenére. Ameddig nincs pörgős, én sem vagyok bulibáró.

- Sokkal többnek tűnt, többet ne csináld. Csak ne - bökdöstem meg az orrommal a nyakát, jelezve, hogy nem akarom, hogy megint eltűnjön "negyedórára". Majd megint kétségbe fogok esni és aztán tessék, kóborolhatok a környéken, hogy megtaláljam. És mi van, ha elütnek? Neeeem, ez egész egyszerűen borzasztó jövőkép.
Erről azonban elterelte a figyelmemet, hogy mint kiderült, beszéltem vele telefonon. Nem rémlett, hogy én bárkit felhívtam volna, de egy beszélgetés romjai még megmaradtak. Halkan hümmögve bólogattam kicsit. A fehérházban nem tudom, van-e dupla sajtburger, de ha van sem adnának és ez kegyetlen tőlük. Utána meg még nyugodtan mondják, hogy szabad ország. Na, persze!
- Nem tudom, de ne szóljunk Thomasnak, hogy nincs, mert lehet, hogy sírni fog - pislogtam hevesen, még körbe is pillantottam, de aztán lepisszegtem Maját, mikor azt mondta, hogy dilis vagyok. Ez aljas rágalom volt a részéről, mert nem is, csak kicsit zakkant. Az nem teljesen ugyanaz! Minden esetre nem akartam sokat tiltakozni, mert olyankor mindig nagyon sokan és furcsán néznek rám. Pf!
- Igen, igen persze. De még van süti, még nem akarok menni - mutogattam a pult felé, legalábbis azt hiszem, hogy abba az irányba, de nem lehetek benne teljesen biztos. Az az asztal folyton vándorol, én meg most Maját figyeltem.
A keze a mellkasomra csúszott, mire lepillantottam, majd vissza rá, aztán hagytam, hogy kissé lejjebb húzza a buksim kicsit. Az időt viszont olyan mód húzta, hogy a szeretlek végére már elégedetlenül nyikkantam fel, még közelebb húzva a derekánál fogva. A másik kezemmel finoman megsimiztem az arcát, de aztán végül elhajoltam tőle nyünnyögve, mielőtt még hazavinném.
Szóval ismét inkább a zenére figyeltem, mikor megjelent Manu egy itallal és a kezembe nyomta, majd tovább is haladt.
- Ezt még. Megihatom, ugye, anyu? - néztem reménykedő kiskutya fejjel a feleségemre.

A bólogatásra kicsit megnyugodott a lelkem, mert legalább nem kellett attól tartanom, hogy majd felkerekedik és itt hagy. Legalábbis ameddig viselkedni tudok, addig biztosan nem. Eddig viselkedtem. Vagyis úgy tudom.
Mély levegőt vettem és lassan kifújtam, kissé megnyugodva a ténytől, hogy nem akarja szegény Müllert megríkatni. Szerencsétlenem nem csinált semmi rosszat, ő csak egy sajtburgert szeretett volna, ami amúgy szerintem volt is az egyik asztalon, de ugye ő fogó, miért is kéne bármit egyből kiszúrnia? Már értem, miért nem nyerünk meg néha meccseket!
- Betartatom ám veled! - közöltem fenyegetően felemelve a mutatóujjam, de aztán a kezemre néztem és elnevettem magam. Ez még viccnek is elég rossz volt.
Talán ő is érzékelte, hogy nem vagyok éppen türelmes passzomban, de végül én hajoltam el előbb, mert ugye okos enged. Ő a zenével kezdett foglalkozni, én meg az itallal, amit az őrzőnk passzolt le nekem. Miután engedélyt kértem anyucitól, kacsintva emeltem kicsit a poharat, majd kb két kortyra le is húztam a barackos nyavalyát és az első szembe akadó embernek passzoltam a poharat.
- IIiiiiigen, van hogy kényszerít rá a sors, de legtöbbször az asszisztensem köti be - törtem ki nevetésben, majd nem sokkal később táncolni kezdtem, kis pörgésforgás, kis seggrázás, meg csápolás, igazából tökéletes volt az egész. Végül Majára néztem a vállam fölött vigyorogva. - Nem erre számítottál, hm, Dancingqueen?

Néha azért, mikor elkalandoztam, még láttam a kabalánkat, amint megpróbál a jelmezen keresztül a szájába applikálni egy hatalmas szelet sütit, láthatóan különösebb siker nélkül. Illetve Matset is, aki éppen fejjel egy nő dekoltázsán pihent és igyekezett nem összeesni, az éppen alkalmi barátnőjének mutogatva, hogy ő csak pihen, hagyja már. Én azt hiszem, ennyire nem voltam rottyon, szerencsére.
- Nem? A francba, ezek szerint oda a tekintélyem! - fújtam ki a levegőt tanácstalanul és tettem is egy lépést felé, de aztán inkább megálltam, mert megingott alattam a terem parkettája. Építészeti csődtömeg ez az épület, én mondom!
Aztán végül csak sikerült kivitelezni azt a bizonyos csókot, én pedig halvány mosollyal simítottam meg az arcát, mikor elhajoltam. Szerettemimádtam, éppen ezért kellett nekem nagggyon okosnak lennem.
Szóval ahelyett, hogy a nyakába szuszogva húztam volna közelebb, inkább táncolni kezdtem, nem különösebben törődve vele, hogyan is nézhet ki a külső szemlélő számára. Én jól éreztem magamat és ez volt a lényeg.
- Sors hát - vigyorodtam el szélesen. Attól még, hogy háttal vagyok, tudok figyelni, csak nem annyira jól. Ismét eszembe ötlött az a bizonyos fánk, de odébb toltam kicsit, hogy hess, pocim lesz.
- Nincs is asszisztensem, nem baj? Nem bínrám elviselni - nevettem fel végül, belegondolva a helyzetbe. Egy pár pillanatra átkarolt, sőt, puszit is kaptam, valamikor ekkor kattant a fényképező, én meg felsóhajtva fordultam felé. - Nyuszi, fáj.

Elengedtem végül a csapattársaim állapotát, nem különösebben kötöttek le. Elég kihívást jelentett néhány pillanatig a saját lábamon megállni, nem kellett még mellé az is, hogy körbe-körbe forogjak a többiek után keresgélve a pillantásommal.
Megszorította Maja a kezemet lebiggyesztett szájjal, mire kissé - nagyon -, értetlen fejjel meredtem rá. Nem tudtam hirtelen hova tenni a dolgot, kicsit meg is inogtam, de gyorsan vissza is nyertem az egyensúlyom. Azt hiszem, nem ártana beszélni a tervezőkkel, hogy építsék ezt az épületet jövőre fixebbre, mert ez így életveszélyes!
Végül csak beleegyeztem a tánc dologba és nem is sokáig halogattam a dolgot, még a végén az itteni parketta is elkezd zselésedni. Egyelőre a ritmus teljesen alkalmas volt a táncra és én sem készültem összeesni.
- Hogy kiérdemlem a koliban rám aggatott érmet - vihogtam fel, mert hát, még ebben az enyhén rózsaszín ködös állapotban is pontosan tudtam, hogy mennyire vagyok tehetséges táncban. A legkedvesebb jelző, amivel illetni lehetett volna, azt hiszem az, hogy "aranyos".  
Végül még mindig kicsit jobbra-balra ringatózva fordultam felé és elgyötört kiskutya-fejjel jelentettem be, hogy amúgy fáj. Erre persze egyből ugrott, még egy pár pillanatig csak rebegtettem a szempilláim, majd mély sóhajjal kocogtattam meg az ajkam. Csak ezt követően engedtem kiülni a vonásaimra a bugyuta mosolyt.
- Itt, deeeee nagyoooon. Kapok rá gyógypuszit, ugye? - nyünnyögtem kicsit még előre is hajolva, hogy majdnem egy magasságba legyünk.

Shame on me, alapvetően illett volna most elsüllyednem szégyenemben és utána félni attól, mi lesz, ha hazamegyek és az asszony megkérdezi, merre jártam. Ebben az az egy bökkenő volt, hogy már évekkel ezelőtt kiöltem magamból azt a kis részt, amelyik arra késztetett volna, hogy fontoljam meg a dolgokat és gyakoroljak megbánást, mer "az Úr", majd megbocsát. Nincs szükségem senki megbocsátására. A kijelentésre feleszmélve kissé elvigyorodtam, majd végigsimítottam a leányzó arcán.
- Amikor csak szeretnéd, tudod, hol találsz - a hangom egészen dorombolósan hatott, de nem bántam, a mondandóm mellé kijárt, afféle ajándék volt hozzá, csomagban volt kapható. Voltak dolgaim, amiket ideje lett volna magam mögött hagyni és a mai estével le is zárni, mégsem tudtam, hogy képes leszek-e rá teljes mértékben valaha. Csak bonyolult volt.
Ellentétben Luca mondanivalójával, mert azt teljes mértékben át tudtam érezni. Nekem is szinte mindig kötelező volt ezeken a jelenés, hát csak egy grimaszt vágtam, mielőtt a telefonomért nyúltam volna. Rövid pötyörgést követően bámultam pár pillanatig a háttérképemre, majd apró szusszanással léptem át inkább az ébresztőre, amit be is kapcsoltam.
- Semmiképp. Jó pihenést - nyomtam apró csókot a füle mögé, miután lepakoltam a telefont és a derekára dobtam a karom, hogy nem sokkal később én is elbólintsak. Hosszabb időnek tűnt, mint amennyi tényleg volt. Mikor a telefon megszólalt, gyorsan kinyomtam. A ruháim magamra kapkodása már-már gépies mozdulatokkal történt, visszatért a régi rutin. Szemem sem rebbent, ahogy a cikeszt a táskámba süllyesztettem, majd még vetettem egy mosolyt a szőke felé.
Kis hezitálást követően ott díszelgett az elküldött üzenetek közt "Nemsokára otthon vagyok, Hercegnő. " A pótkulcsot a lány kezébe csúsztatva nyomtam még egy apró csókot a hajába, hogy aztán a hajamba túrva kilépjek azon a bizonyos ajtón. Mintha mi sem történt volna.

// dziękuję, kicsilány *-*  //

A tánctehetségem szerencsére nem került pontosabb elemzés alá. Azt hiszem, hogy ez igen fontos momentum volt az estében, mert a lelkem enyhén józanabb fele még a levegőbe bokszolva örült ennek. Nem teljesen értettem az örömét, de ha ő mondja, egészen biztosan jól jártunk. Kis nevetéssel simítottam meg a karját, ami a derekamra tévedt, de aztán hagytam, hogy elengedjen.
- Iiiiigen, bronz volt? Azt előbb használták a történelemben, mint az aranyat. Hasznosabb - közöltem kissé elrévedve a terem másik felébe, ahol furcsa kis pöttyök táncoltak, de aztán persze összekaptam magamat. Már amennyire ez lehetséges volt az adott helyzetben.
Nem kell feltétlenül azt állítani, hogy én eluntam a táncot, elég ha azt mondjuk, hogy Maja sokkal érdekesebb volt a fehér ruccában. Igazából nem is értem, hogy nem öntöttem le még semmivel véletlenül, de józan Lewy ezt az ötletet sem pártolta. Rettenetesen ünneprontó tudott lenni a csávó, ha olyan passzában volt.
Én azonban nagy okosan kitrükköztem, jelezve a nejemnek, hogy iiiiigen ez itt elég fájós, jól jönne a szakértelme. Minden egyes apró puszival egyre szélesebb lett a vigyorom, a végére már egészen Chesire Cat jelleget öltött, szóval csak egy grimasszal rendeztem a vonásaim, mielőtt az ajkai az enyémekre tapadtak volna. A tenyerem a derekán nyugtattam, majd kissé feljebb csúsztattam, kissé közelebb húzódva a lányhoz. Csak azután gondoltam bele a kérdésbe, hogy elhajolt a levegő végett.
- Soooookkal. Mondtam... Már, hogy gyönyörű vagy? - kérdeztem a haját kissé odébb söpörve és az ajkam épp hogy csak súrolta a nyakát. - Mert ha nem, akkor ma nem vagyok magamnál.