Ha a Korona Kraków átlag meccsén nem lenne elég a tömeg, a mai nap során érdekesmód még az állóhelyek is elfogytak és a lelkes lengyel szurkolók ellepték a stadiont. Meg az elmebeteg groupiek és fotósok, akiknek sikerült felfogni, hogy hónapok óta először huzamosabb időt töltök itt civilben, munkán kívül, egyedül.
Azonban nem azért voltam itt, hogy velük foglalkozzak, jelen pillanatban a támogatásomat jöttem kifejezni, és a meccs lezárultával és kis közbenjárással az öltözőben már hangot is adhattam a gratulációmnak. Hogyan is jutottunk egyről a kettőre, az öltözőből a lakásomba? Csak adta magát a helyzet, igazából különösebb meglepetést nem okozó eseménysor pörgött le.
A hajamba túrva igyekeztem a nedves tincseket helyreállítani, meglehetősen kevés sikerrel, még mindig felületesen szedve kissé a levegőt. A takaróból már fél perccel ezelőtt sikerült kikeveredni és kicsit feljebb húztam a cikeszes nőn, mielőtt még képes és megfázik nekem. Pár pillanatig figyeltem, mielőtt apró csókot nyomtam volna az arcára és közelebb húztam.
- Hol is tartottunk? Ja, igen, meggyőzlek! Szerintem jó döntés - közöltem a hamis meggyőződéstől csöpögő hangon, mielőtt ismét az arcára sandítottam volna. Az ajkaim összepréselve fojtottam vissza azt a bizonyos vigyort, mielőtt kiszivárgott volna.
- Ne nézz így rám, te akartad, hogy próbáljam a pozitív oldalát is szemléltetni. Az a baj, hogy nem találom, szar ahogy van. - Én meg őszinte vagyok. Ilyenkor valószínűleg nem kéne az legyek, de kit érdekel?

Ha a Korona Kraków átlag meccsén nem lenne elég a tömeg, a mai nap során érdekesmód még az állóhelyek is elfogytak és a lelkes lengyel szurkolók ellepték a stadiont. Meg az elmebeteg groupiek és fotósok, akiknek sikerült felfogni, hogy hónapok óta először huzamosabb időt töltök itt civilben, munkán kívül, egyedül.
Azonban nem azért voltam itt, hogy velük foglalkozzak, jelen pillanatban a támogatásomat jöttem kifejezni, és a meccs lezárultával és kis közbenjárással az öltözőben már hangot is adhattam a gratulációmnak. Hogyan is jutottunk egyről a kettőre, az öltözőből a lakásomba? Csak adta magát a helyzet, igazából különösebb meglepetést nem okozó eseménysor pörgött le.
A hajamba túrva igyekeztem a nedves tincseket helyreállítani, meglehetősen kevés sikerrel, még mindig felületesen szedve kissé a levegőt. A takaróból már fél perccel ezelőtt sikerült kikeveredni és kicsit feljebb húztam a cikeszes nőn, mielőtt még képes és megfázik nekem. Pár pillanatig figyeltem, mielőtt apró csókot nyomtam volna az arcára és közelebb húztam.
- Hol is tartottunk? Ja, igen, meggyőzlek! Szerintem jó döntés - közöltem a hamis meggyőződéstől csöpögő hangon, mielőtt ismét az arcára sandítottam volna. Az ajkaim összepréselve fojtottam vissza azt a bizonyos vigyort, mielőtt kiszivárgott volna.
- Ne nézz így rám, te akartad, hogy próbáljam a pozitív oldalát is szemléltetni. Az a baj, hogy nem találom, szar ahogy van. - Én meg őszinte vagyok. Ilyenkor valószínűleg nem kéne az legyek, de kit érdekel?

- Varsó, a meccsem után nálad -
badabumtsch volt-lesz-nincs
that would be the best therapy for me...

Fontos meccs volt, mondhatni, de Luca számára mind életre és halálra megy, ez a fogók végzete, az övé meg aztán pláne. Amit sokszor játék címen a pályán művel, abban minimum benne van a legközelebbi hozzátartozóinak pár szívroham, az összegből meg amit keres a temetési költséget is fedezheti, meg még vehet mellé egy lakást. Ilyen eszébe sem jutott még, jól megvan ő a faluban, a kutyik fölött. Kényelmes, egyszerű, boldogság. Egy köpésre van minden hely, amit szeret és mindenki. Egyszerű és nagyszerű. Menhely, a sulis pálya, a cukorkabolt. A legutóbb is igen tartalmasan múlatta ott az időt egy régi és kedves ismerőssel, Greg személyében. Fontosak neki az emberek. Vegyük csak példának újdonsült barátnőjét, akivel a legtöbb dolgot megosztják, mármint elsősorban Mandára gondolván. Az ember meglepődne mennyi közös volt és van bennük. De ez a helyzet pillanatnyilag Majával is.
Nem különösebben közönségkiszolgáló minden játékos, de a fogó ebből a szempontból nagyon hálás felelősséget visel. Rajta áll vagy bukik szoros helyzetben minden, ráadásul mindenki rajong. Beletelt egy évbe legalább, mire elismerték itt, a nevét visszahallva pedig tudta, hogy biztatják is. Azóta pedig, hát lehet őt nem szeretni? Bár azért az még őt is meglepte, hogy mikor győztesként leszálltak mennyi emberrel szembesült. Bár figyelmet egyre szentelt nagy vigyorogva. Megjött Bojarski.
Aztán jött, látott, vitt mindent. Amihez nagy lelkesen asszisztált persze a Törpe. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy miután kidolgozta a lelkét is ma, többszörösen is, neki esze ágában sem volt megmozdulni.
- Maradj a fenekeden, biztos, hogy nem kelek fel.
Leginkább a párnába dörmögte volna, de addigra már jött a puszi is aztán elmosolyodva egy kicsit feljebb csúszott mellette, és meg is fordult, hogy beszélgethessenek. Hajdejó. Érezni a lelkességét a témában.
- Egy ... EZ csak jó meg rossz döntés? Te is ennyiben elrendezted magadban a tiédet? - Kicsit kétkedő volt, a szemöldökét is felvonta, aztán sóhajtva pillogott maga elé. - Mik az ellenérvek, ha az könnyebb? Mármint azon túl, hogy még egyszer ne akarjak már elvált lenni, halmozottan csak a süti jó!

Értékeltem a figyelmet, amit kizárólag nekem szentelt. Az ilyesmit az ember ritkán kap meg és még ritkábban élvezheti ki hosszabb távon. Éppen ezért a pillanatot mindig meg kell ragadni, én pedig ezt is tettem, akár helyénvaló volt - vagy még inkább -, akár nem.
Az az Isten még nem született a Földre, hogy nekem egy nő mondja meg, mit tegyek, szóval a motyogást követően már csak azért is közelebb húztam a kisasszonyt. Épp elég beleszólása volt a dolgokban, úgysem pontosan jutottunk még el addig, amit a gratuláción kívül szerettem volna tőle. Mármint... mindegy, hagyjuk.
Felsóhajtva meredtem a plafonra pár pillanatig, miközben lazán átkarolva cirógattam finoman a hátát, aztán végül teljesen felé fordulva igyekeztem összerakni a kis mondandómat a fejemben.
- Gondolom jó, mert a legtöbb ember szereti az állandóságot, azt, ha van neki valakije, aki a belét is kiaggódja a másik miatt. Lehet családot alapítani és jéj, elvágtatni a naplementében. - Esküszöm, hogy igyekeztem rendesnek lenni és úgy tűnt, hogy menni is fog. Aztán utána teljes mértékben belesültem, mert hát tudtam volna mondani még egy okot, amiben nem egyezett a helyzetünk. - Nha, Maját ebbe ne keverd bele! Az teljesen más...
Nem kívántam ecsetelni a részleteket, helyette inkább közelebb fészkelődve szívtam be mélyen a haja illatát. A megszokott vanília helyett valami teljesen mást érezve felszusszantam és tovább cirógattam a leányzó lapockáját.
- Ellene? Hol kezdjem? - biccentettem oldalra a fejem kicsit, ismét hátrahajolva, hogy lássa az arcomat. Teljesen komoly voltam ebben a másodpercben, nem készültem elviccelni a dolgokat. Egy apró puszit nyomtam a nyakára. - Túl kötött neked. Kompromisszumokkal jár. Elvárják, hogy háziasszony legyél. Egy idő után felhozzák, mikor szülsz már gyereket... folytassam még?
Minden egyes ellenérvet egy apró csókkal tettem hangsúlyossá, miközben a kezem a csípőjére csúsztattam. Lehet velem ilyesmikről beszélni, ezért szokták azt mondani rám, hogy túl üzleties vagyok. Nem is értem.

- Varsó, a meccsem után nálad -
badabumtsch volt-lesz-nincs
Something tells me you know how to save me.

Még kicsit rendezgette magában azt, ami a pályán történt ma, valahogy ebben az egyben az agya sosem képes leállni, de mivel általában csak ez van odabent, ne hibáztassa már őt senki. Nyertek, valahol ott van egy törött szárnyú kis aranyos a táskájába zárva, amivel még célja van, de egyelőre túl jó, túl kényelmes bármi másnak nekiállni. Bár van, amihez szívesen kapja össze magát ő mindig.
Egy pillanatra elhúzta a száját, aztán megadóan inkább vonult az árral, de látványosan csúnyán nézett, hogy érezze Lewy a törődést. Persze ezzel sem volt nagyobb baja, de ennél a témánál sokkal jobb ötletei, és jóval kreatívabbak is lettek volna, annak ellenére, hogy a felének eszébe sem szabadott vagy illett volna jutnia. Utóbbi ismeretlen számára, mindegy is. Egyelőre parkolópálya.
- Az nem...unalmas? Hát, nem t'om, esetemben Benji haja amúgy is kihullik minden alkalommal, ahogy kimondom, hogy meccs lesz, ő meg nem a... érted, a tesóm csak. Család?!
Előbb csak nagy szemeket meresztett a hölgyemény, majd nevetni kezdett, de nem azon a szép és aranyos módon, hanem azon a röhögőgörcs közeli, elnémuló, artikulált sipításoson. Egyrészt elképzelte a sztárt a naplementébe lovagolni, másfelől meg... nem, ez önmagában elég volt, bár a család ténye is elég humorosnak hat. Neki hirtelen elég nagy, sőt, túl nagy is, ami most akadt. - Nem Maja érdekelt, hanem, hogy te könnyen döntöttél-e, te. Nem a lelki világotok érdekel, azt amúgy is tudom.
Nyomatékosította az utolsó szót, talán ő van a legjobban tisztában vele hármuk közül, na, hosszabb idő impulzív társaságban elég, hogy átvegyen ezt-azt, nem szándékosan is.
- Kérlek, meg a felsorolást is... - vigyorgott rá, ahogy kicsit közelebb húzódott. Bár nem sokon múlt hogy lemondóan törjön rá, hogy még egy család vagy gyerek dolog és tutira kilöki az ágyból. Lelombozó, de komolyan, a ténye is ennek. Tisztán emlékszik a műbabára, aki a kukában landolt. - Ezekkel tisztában vagyok, de mindenki szerint így a helyes, meg ez a normális. Jobb esetben elsőre és utoljára, én utóbbiban még reménykedhetek. Juhú.
Éljenző mozdulatok, nem nagy vidámsággal, és azzal fel is adta, hogy nyugton maradjon. Ez pedig régen rossz. Felé fordulva a kezével végigsimított a felsőtestén, aztán a csípőjénél aprót dobbantva ujjaival megállt és legszebb mosolyával várta, mivel kívánja még... lassan le és nem rábeszélni arra a bizonyos álomesküvő feelingre.
- Pedig micsoda koszorús fiú adottságaid vannak!

Az a nézés megmelengette a kicsi szívemet, annak ellenére, hogy azt üzente, ki fogja tépni a belső szerveimet, ha sokat fejtegetem a házasság témát. Azt hiszem, ha vele találkozom előbb, most nem kellene ilyesmin gondolkoznia. Persze, ez pusztán elméleti feltevés volt, mert az itt és mostban boldogabb voltam, mint azt bárki gondolná. Nem akartam volna változtatni leginkább semmin. Azzal csak a gond van.
- Sose volt sajátom, a mostani pedig támogat, szóval nem tudom. Elég unalmasan hangzik, igen, legalábbis biztosan nem az én esetem - ingattam meg a fejemet. Az alap család dolog nem volt az esetem. Személy szerint rettenetesen díjaztam a vihogását, de aztán nem elszúrta az egészet? A kérdésére határozottan elkomolyodtam, majd a kezem a csípőjéről a nyakára futtatva fontam az ujjaim a torka köré, hogy közelebb hajolva bámuljak a szemébe.
- Úgy ismersz, mint aki nem elég határozott? Nem kellett gondolkoznom rajta, csak tudtam, hogy akarom - az utolsó szót enyhén rekedtesen megnyomva súrolták az ajkaim az övéit, majd vették birtokba azokat. Végül kis szusszanással futtattam vissza a kezem a csípőjére.
Nem rajtam fog múlni - vagy pont, hogy de? - a menyegző sorsa. Szóval egy pár újabb csókot hagytam a nyakán, mielőtt még ismét a mondanivalómba kezdtem volna.
- Közösek a pénzügyek, amiből mindig sértődés van. Ha változol, az orrod alá nyomhatják, hogy "azért szedett fel két kilót, mert férjhez ment, nem érdekli". A nem házasok az orod alá nyomják, milyen rohadt boldogok. Illik mindenhez beleegyezést kérned. Vagy véleményt. Majd el is felejtettem a kedvencem! Milyen lesz Csornay Lucának lenni? - kérdeztem érdeklődve, egy apró vörösödő véraláfutást figyelve a lány nyakán pár pillanatig, mielőtt az arcára néztem volna. A megjegyzésre halkan elnevettem magamat, a kezére pillantva, de nem toltam odébb.
- Ha tudnád... Full-komfortos vagyok, stressz-oldásra alkalmas és bárhol segítőkész... - villantottam meg a legelbűvölőbb vigyoromat, miközben a mutatóujjammal apró köröket írtam le a bőrén. - Elég meggyőző vagyok?

- Varsó, a meccsem után nálad -
badabumtsch volt-lesz-nincs
Elragadtatom magam, magam adom,
megadom, megadom...

- Hát nem tudom, nem fogott meg a dolog. Mármint, biztos van, amikor valakit elkap a húha érzés. Jóság van meg szeretet. Sőt, tudom…
Csak éppen nem nagyon akar megint a saját családja fejével sem gondolkodni. Okozott ő már elég fejfájást. Sok dolgot lehetne most mondani, de még ő is biztos benne, hogy nem feltétlenül van helyes úton, sosem volt. Az életében mindig valami kis mellékútra tért, ahol az elágazásban rosszul döntött. Ez az évek alatt csak annyira fejlődött fel, hogy nagyobb hibákba hajszolta magát a kisebbekből. Aztán csend lett. Béke volt, nyugalom, egyszerre kellemes és kellemetlen csend talán. Luca nem nyugodt, nem elülős, nem békés. Fogalma sincs mikor tört elő belőle a pattogás, az örökmozgó én, az agresszív kviddicses, a hajhászó…kalandozó. De az a csók, amit éppen viszonoz jelenleg túl sokat mond el, többet is, mint szeretne. Játszik, szórakozik, csak tesz egy utolsó lépést a következő döntése felé.
- Nem, valóban nem, de te se buksival döntöttél csak, tudom. Én meg nem dönthetek, amíg azt se tudom mi a sajátom… - megrántotta a vállát, majd elvigyorodott, mintha mi sem lenne természetesebb. Nem volt az, de elég régóta nem kezeli rémülten vagy éppen meglepődéssel a hirtelen helyzeteket. Aztán csak figyelt, még egészen szépen tudott, az egyik kezével a körmeivel még csak finoman karcolt Lewy bőrén, ahogy közelebb húzódott.
- Nincsenek anyagi gondjaim, aki meg beszól rám, vagy nem tetszem, annak benyomom a nóziját. Aztán kész… jóóó tuuudom nem megoldás, pedig de. - Próbálta az eltúlzást elkerülni, de nem sikerült. És az a gond, hogy komolyan is gondolja. Ezt a rejtett agressziót talán ki kéne magából engedni valami módon. A beleegyezés kérése részen csak felnyögött, nem, egyáltalán nem elégedett vagy kellemes módon. Ezt azért nem kellene erőltetni, nehezen viseli a kontrollt, tudja, hogy kell, azt is, hogy jót tesz neki, ha figyelnek rá, de ez nem tetszik neki. - Mi? Kihagytad a középső nevem. De most kirázott a hideg, mindenhol, látod? Bah.
Igen, valóban tiszta libabőrös lett. Még a cikesz is eliszkolt valamerre, mert éppen a csípője környékén se látta. Tökre lelombozó kezd ez az egész lenni. Neki eddig inkább szentimentális problémái és rossz tapasztalata volt, de egyre inkább érzi súlynak, mint felhők fölé repítősnek. Akar is hinni a lengyelnek, meg nem is. Elveszett. Mint a keze, ami nem állt meg, szörnyű.
- Ez jobban hangzik, mint a korábbi opciók, soookkal. Mondjuk, mondjuk, de méég nem vagyok benne biztos. - Ez nem volt teljesen igaz, ellenben a huncut mosoly mindent elárult. Közelebb hajolva csókolta meg, de nem húzta sokáig a dolgot, egy puszi az arcra, aztán már a nyakánál járt. Két apróbb csók között sóhajtott fel végül, hogy felnézzen a hajtóra. - Naaagyon nem vagyok mintamenyasszony.

Hát vannak azok a pillanatok, amikor az ember racionális alapon dönt, van ideje mérlegelni a dolgok pro és kontra listáját, az abból származó előnyt vagy éppen esetleges hátrányt. Ilyen egy kviddicsmeccs is, ott csak autopilótára kapcsoltam a gondolataimat és csináltam a dolgomat. Az ágyban és az otthon négy fala között zajló dolgokat viszont sokkal inkább érzelmi alapon szoktam eldönteni és nekem ez jóval nehezebb is volt, mint maga a logika. Sosem voltam toppon ezekben, de abban a pillanatban, az ujjaimal a kviddicses leányzó torkán és az ajkaimmal az övén nem is különösebben érdekel.
- Nem, tényleg nem egyszerű, ha nem vagy képben, hogy az adott érzés valódi-e. De a helyedben igyekeznék az eszemre hagyatkozni - ezzel csak az a baj, hogy a Czettner lányok mind elég zizzentek és nem feltétlenül látnak tisztán egyes területeken.
A körmei végigszántottak a mellkasomon, erre pedig mélyet nyelve próbáltam higgadt maradni. Ha így folytatja, erre úgysem lesz sok esély, aztán mire kettőt pisloghatna, már alattam lesz.
- Aki azt mondja, nem megoldás, az vagy hülye, vagy pacifista, esetleg hazudik - közöltem szórakozottan felkuncogva kicsit. Egy egészen kicsit sikerült kiakasztanom csórit, még a libabőr is teljesen ellepte, mire apró csókot nyomtam a mellei közé. Az ő keze pedig csak nem akart megállni, gyors és mély levegőt vettem, a keze után kapva, figyelmeztető pillantással.
- Nem? Szeretnél még egyszer kipróbálni? Még van kapacitásom egy körre - villantottam rá széles vigyort. Aztán a nyakam kezdte puszikkal elhalmozni. Az ujjaim a hajába futtatva sóhajtottam fel. - Tudod mit csinálsz, ugye? 

- Varsó, a meccsem után nálad -
badabumtsch volt-lesz-nincs
Oops!...I Did It Again

- Fel kellene keresnem valakit, valakit, aki talán helyrebillenthet. De nem tudom akarja-e, akarjuk-e.
Nem tudta eldönteni, hogy magát győzködi, vagy Lewyt avatja be kicsit, mindenesetre kezdte úgy érezni tudja merre tart a döntési kényszere. Talán egy pillanatig átszaladt a fején, hogy hova is keveredett, vagy az, hogy mit is tett az elmúlt héten, hetekben, hónapban, ennek ellenére képtelen volt egyről a kettőre érni. Nem kereste magában az okokat, nem akarta megmagyarázni a tetteit, nem érezte helyesnek, ettől még nem érezte elítélendőnek se. Elveszett a saját kis útján. Amiről egy ember tudná kirángatni őt igazán, egy olyan ember, aki talán Angliában van éppen. Egy ideje nem látta már, hiányzik is neki. Fel kell keresnie, érzi, tudja. Ott bujkál a gondolataiba és minden nappal jobban szüksége lenne tőle egy fejmosásra. Most, ahogy szinte éhesen falja a másik ajkait, nem tudja megmagyarázni a benne motoszkáló akaratot, de kitörni készül. Lassan megállította a kezeit a sztáron, miközben oldalra billentett fejjel figyelt fel rá ártatlanul. Mert aaaz.
Bólintott párat, még mindig könnyebb két pofont adni valakinek, mint azt feszegetni, mennyit lát vagy hol az agya, mikor ilyeneket mond. Luca mondjuk szerencsére az agresszivitást viszonylag kevésszer hozta ki kviddicses körökből, de ki tudja mit hozna ki belőle mondjuk a házas élet. Borzongató utóbbi elképzelése jelenleg számára.
Sokkal jobban lekötötte és felvillanyozta az, amibe belefogott, és az, hogy a hajtó sem volt rest viszonozni, de a megálljra csak felvonta a szemöldökét. Megrántotta a vállát az első kérdésre, aztán elvigyorodott.
- Naaagyon csábító.... de! Először is szeretnék egy befőttesüveget tőled, aztán rátérhetünk bármilyen repetára. - Hatalmas lendülettel és vidámsággal kúszott vissza Lewy arcába, ajkaikat összetapasztva simított végig az arcán, a lengyelre harcolva magát, majd át rajta, beletúrt a táskájába, hogy kiszedje a jól elzárt zsebecskéből a törött szárnyú még izgő s mozgó cikeszt, aztán a kezeibe fogva végrehajtotta ezt a mozdulatsort majdnem teljesen visszafelé is. Egyik lábával azonban a srácon felejtette magát. Miközben a kezében lévő zizzt felemelte kettejük közé.
- Ez itt a tiéd, csak rakd el, mert visszajön, tudod.

- Egy próbát mindenképp megér. Nem te vagy az első, aki egy szar házasságba akar fejjel belerohanni és már a másik személynél sem szorongattam bátorítóan a kezét - horkantam fel, mert hát egyikük se volt az a tipikus felnőttes naggyerek. Szerelmes sem, aztán még ők akarnak házasodni. Ez valami új hobbi lett? Ha nem találod a helyed, gyorsan szerezz magad mellé valakit, aki lebetonoz egy teljesen szar helyre. Mintha egy működő vulkán tövébe építkeznél...
Hangosan szusszanva fújtam ki a levegőt, ahogyan a kezei megtorpantak és lassan az arcára pillantva kellett megállapítanom, hogy ennél a nőnél álszentebb spinét keveset láttam. Attól még jól állt neki, de nem változtatott a tényen, hogy az az ártatlanság valami szentképre illik, nem arra a nőre, aki simán megszégyenítene egy zsokét.
Sok nő kért tőlem már sok bizarr dolgot ebben az ágyban korábban, de ez valami teljesen új volt. Szóval még mindig a kezét fogva, pislogás nélkül meredtem rá pár pillanatig, mielőtt még realizáltam volna, hogy mit is akar.
Ahogy az ajkaink ismét egymásra találtak, elengedtem a kezét és inkább a csípőjére kalandoztam ismét. A csókot végül az szakította meg, hogy az ajkai közé nyögtem, amin aztán képtelen voltam nem felkuncogni. Rettenetesen patthelyzet.
Végül sikerült némi figyelmet szentelnem a mozdulatsor céljára is: a kis arany tollasra, ami a szárnyait próbálgatta a szöszke ujjai között. Szélesen elmosolyodtam, hogy aztán finoman magam alá teperjem. Végigsimítottam az oldalán, majd a combján és kis sóhajjal torpantam meg a mozdulatban
- Szavad ne feledd! - paskoltam meg finoman a vádliját, majd felkelve kisétáltam a konyhába. Beletelt pár percbe, de végül sikerült egy olyan bizonyos üveget szerezni és mintha legalábbis trófea lenne, úgy lejtettem vissza vele a szobába. - Megfelel, Maleńka?
Amennyiben igen, a cikeszt elszállásolva ültem vissza az ágyra és a hátsója alá nyúlva húztam közelebb, aztán fölé hajolva.
- Hol is tartottunk?

- Varsó, a meccsem után nálad -
badabumtsch volt-lesz-nincs
I know you want me
I made it obvious that I want you too
So put it on me
Let's remove the space between me and you

- Nem? Nem tudtam és nem is tudhatom előre, mi lenne ’ha’, ezt már sokkal korábban elcsesztem, nem most kellene elkezdenem bánni, ahhoz asszem késő van.
Meg eleve gondolkodni, nem is érti, hogy jutott pont most oda, megremegjen, mit szeretne. Nem akart az életében soha, senkit bántani Misin kívül és őt is csak a második hatalmas pofon után, amit Lucának hagyott maga után. Akkor csalódott, összetört, darabjaira hullott és biztos benne, hogy meggondolatlanul nagy kárt tudott volna a fiúban tenni – Jeremy véletlen baleset volt, amikor kiakasztotta, és a mai napig bűntudata van, ő az egyetlen, akinél ezt erősen érzi, ahogy a fiú érzéseit azóta is. De szándék ezen kívül például Vince felé nem volt, hogy ártson neki. Nem tett hiszen semmit, kitartott mellette, segítette talpra állni, ott volt és Lucának ez egy ideig mindennél több volt, amit érdemelt. Aztán ahogy egyre gyorsabban pörögtek a napok, nem érzett megálljt a ruháig, az igenig. Amitől nem a boldogság öntötte el, talán az ő hibája, talán nem. Már nem ez foglalkoztatta, nagyon nem. Hatalmas vigyorral nyugtázta a nyögést az elválás után, aztán türelmesen támaszkodott fel, hogy végignézze, ameddig a látóterében volt a keresgélés és érkezés folyamatát, mikor pedig visszaért az üveget is végigmérte, majd heves bólogatással engedett a cikesz szorításán.
- Tökéletes. - A kis szökdösőst beledugva az üvegbe tudta le ezt a kört, aztán a következő pillanatban csak felnevetett. - Na, hajlandó vagy átütemezni magad fogónak?
A képzelete elkalandozott, sokkal szebb és színesibb vizekre evezett, nem úgy nézett ki, mint aki nagyon kifelé igyekezne ebből az egész kavarcból, inkább, mint aki a játéknak még csak egy szakaszában jár, de nyerni akar. A válasz mit sem számított már, ellepte a köd, ahogy közelebb húzta magához, és talán követelőzve, de csókban forrtak össze. Átkarolva őt szorította meg és nem eresztette, legalábbis ebből ki már nem…

***

Ő mindig nyerni akar, akarja a győzelmet, az utat is élvezi, nem csak a célt ettől még. Szeretne játszani, mindig. A vereséget ismeri, a győzelem meg az apróságokból összeadódik. Egy meghozott, végleges döntéséből például, arról, mi legyen a jövővel. Pár nagyobb levegővétel után fordította a buksiját Lewy felé, aztán az arcán hosszabb csóknyomot hagyva nyújtózott egyet a takarót magára vonva. Könnyedén és stresszmentesen. Van terápia, ami működik.
Egy kis idő után sikerült már megint kinyitni a beszélőkéjét, rekord hallgatásnak lehetett fültanúja Lewy, pedig csak pihengetett a játékvezetőcske.
- Szerintem nincs már kérdés… Azért ajánlom, hogy te ne juss idáig, Majára meg vigyázz. Mert a te nózid is benyomom ám, még ha kisszék is kell. Kettő.

Sosincs késő ahhoz, hogy meggondold magadat, én ezt az anorex hölggyel tudtam volna a legszebben ábrázolni, de végül nem tettem. Jobb mindenkinek, ha én hallgatok és nem adok ma már több tanácsot neki azt illetően, hogy mit tegyen és mit ne. Talán ezen elhatározás miatt volt egy kissé könnyebb szednem a sátorfámat és kimenni a befőttesüvegért, még mindig érezve az ajkai okozta bizsergést mélyen a bőröm alatt. Viszonylag hamar a kezembe került az üveg és azt szorongatva tértem vissza az ágyamban terpeszkedő szöszihez.
Kis mosollyal csuktam rá a fedelet az arany szárnyasra, majd biztonságba helyeztem, mielőtt még visszatérdeltem volna az ágy szélére és közelebb is húztam, széles vigyorral az arcomon.
- Esetleg tehetek egy próbát a kedvedért - közöltem rekedtes hangon, nem sokkal azelőtt, hogy az ajkai ismét az enyémekre tapadtak volna követelőzve. A kezem a vádlijáról feljebb csúsztattam, majd a könyökömmel mellette támaszkodva hajoltam fölé. Talán tiltakoznom kellett volna, de abban a pillanatban teljesen mással voltam elfoglalva.

***

Elégedetten jelenthetem ki, hogy az érveim eléggé meggyőzőnek látszottak ahhoz, hogy a legkisebb Czettner - mert az, nekem ne mondja senki, hogy nem -, meggondolja magát vagy legalábbis meginogjon. Kis szusszanással nyugtáztam a csókot és segítettem betakarni is. Nehogy nekem aztán még valaki azt mondja, hogy nem pöpec állapotban szolgáltattam vissza.
A feltevés is, hogy Majával eddig a pontig jutnék, teljesen abszurdnak tűnt. Jobban szerettem a kis zizit, mint ahogy azt bárki el is tudná képzelni, szóval csak ráztam egyet a fejemen.
- Nem lesz rá szükség, de ha mégis, majd letérdelek, hogy könnyebben nyomd be az orrom! - tettem meg a bizonyos ígéretet, majd még lazán a derekát ölelve figyeltem őt  pár pillanatig. - Aludj egy kicsit, ha gondolod... nemsokára haza kell mennem, vár a gyerek. Még kb negyven percem van.

- Varsó, a meccsem után nálad -
badabumtsch volt-lesz-nincs
Don't need permission
Made my decision to test my limits
'Cause it's my business
God as my witness

Luca megpróbált jó lenn, helyesen cselekedni, egyről lépni a kettőre hiba nélkül, nagyjából mióta elkerült otthonról a Bagolykőbe azon volt, hogy ha bajt is cisnál, csendben tüntesse el annak minden jelét és mielőbbi megbánást tanúsítva ússza azt meg. Aztán ahogy nőtt, a kevert problémák is növekedtek vele. Még régen a kedvenc ruháját tette tönkre, ma már megesik, hogy emberi lélekbe tapos. Nem büszke magára, sőt, kifejezetten erősen dolgozik benne a bűntudat, hogy olyan embernek okozhat rossz érzéseket, akit bár nem kedvelt túlságosan korábban, nem ezt érdemeli tőle. Ilyen mondjuk Maja is, de ha a volt játékvezetős barátnőjét nézi, és a nő nem lenne annyira szabadelvű, még ott is érezné ezt. Talán. Nagy levegő után figyeli a reakciót, be kell vallania, hogy most már tényleg el van fáradva, határozottan igényli az alvást, de a kötelesség az kötelesség, és még a mai napnak közel sincs vége.
- Helyes, reméltem, hogy segítesz a gondomon.
Rávigyorgott, ez a kijelentés pedig túlságosan sokszínűre sikerült. A mai nap margóján fel kell jegyeznie, hogy egy kicsit illene visszafognia a száját, vagy legalább megpróbálnia. Attól meg nem kell félni, hogy nem fogja szaván fogni, ha véletlenül bármi ilyen csúnyán alakulna. Mondjuk túlságosan csípi ő a happy endes meséket ahhoz, hogy ne lépjen oda, ha másé mellékvágányon van. A sajátját elengedte egyelőre, most nagy reklámszünet van. Nagyjából egész hónapban, míg ő a „leánybúcsúját” tartja. Aminek egyelőre nem látja a végét…
- Ah, aluszi. Pihenek kicsit, aztán nekem is menni kell, tuuudod csapatkajálás, utána a vezetői szentbeszéd és majd talán holnap hazajutok. - Mondta olyan természetességgel, mai mellé magyarázat se kell. Mindketten ismerik jól a helyzetet, így nem volt szükség többre. A többit már félig a párnába motyogva adta elő, ahogy az oldalára fordulva lehunyta a szemeit. Kalóriaégetős nap volt a mai. Ezután belefér a desszertes repeta is.
- Addig pihenj, aztán uccu neki a továbbiaknak. A cikeszt meg el ne felejtsd.

Shame on me, alapvetően illett volna most elsüllyednem szégyenemben és utána félni attól, mi lesz, ha hazamegyek és az asszony megkérdezi, merre jártam. Ebben az az egy bökkenő volt, hogy már évekkel ezelőtt kiöltem magamból azt a kis részt, amelyik arra késztetett volna, hogy fontoljam meg a dolgokat és gyakoroljak megbánást, mer "az Úr", majd megbocsát. Nincs szükségem senki megbocsátására. A kijelentésre feleszmélve kissé elvigyorodtam, majd végigsimítottam a leányzó arcán.
- Amikor csak szeretnéd, tudod, hol találsz - a hangom egészen dorombolósan hatott, de nem bántam, a mondandóm mellé kijárt, afféle ajándék volt hozzá, csomagban volt kapható. Voltak dolgaim, amiket ideje lett volna magam mögött hagyni és a mai estével le is zárni, mégsem tudtam, hogy képes leszek-e rá teljes mértékben valaha. Csak bonyolult volt.
Ellentétben Luca mondanivalójával, mert azt teljes mértékben át tudtam érezni. Nekem is szinte mindig kötelező volt ezeken a jelenés, hát csak egy grimaszt vágtam, mielőtt a telefonomért nyúltam volna. Rövid pötyörgést követően bámultam pár pillanatig a háttérképemre, majd apró szusszanással léptem át inkább az ébresztőre, amit be is kapcsoltam.
- Semmiképp. Jó pihenést - nyomtam apró csókot a füle mögé, miután lepakoltam a telefont és a derekára dobtam a karom, hogy nem sokkal később én is elbólintsak. Hosszabb időnek tűnt, mint amennyi tényleg volt. Mikor a telefon megszólalt, gyorsan kinyomtam. A ruháim magamra kapkodása már-már gépies mozdulatokkal történt, visszatért a régi rutin. Szemem sem rebbent, ahogy a cikeszt a táskámba süllyesztettem, majd még vetettem egy mosolyt a szőke felé.
Kis hezitálást követően ott díszelgett az elküldött üzenetek közt "Nemsokára otthon vagyok, Hercegnő. " A pótkulcsot a lány kezébe csúsztatva nyomtam még egy apró csókot a hajába, hogy aztán a hajamba túrva kilépjek azon a bizonyos ajtón. Mintha mi sem történt volna.

// dziękuję, kicsilány *-*  //