Fanni

Alassio, Olaszország

 Épphogy felkelt a Nap, kipattant a szemem. Tudtam, hogy anyáék korán elmentek, azért le tudok menni a partra. Végre szerezhetek beszélgetőpartnert... Olyan egyedül vagyok. A holmikat még tegnap bepakoltam, így gyorsabban fog menni az indulás. Reggeli és ruhaválogatás után végre sikerült kitaszigálnom a biciklim a lépcsőházból és már suhantam is a tanár felé.
-Buon Giorno!- köszöntem pár ismerős arcnak, talán a szomszédok voltak. Végre kiértem a sétányhoz és ráhajtottam a mólóra. Ilyenkor éri meg kimenni egyedül, mert nem tűz a nap és nincs annyi Turi. Így hívják mifelénk a turistákat, ha nem akarják, hogy tudjanak arról, róluk folyik a diskurzus.
 Végre leraktam a bringám és lementem a móló alatti partszakaszra. Elég nagy volt és nem sokan jártak arra, csak pár futó rohant el arra minden alkalommal, mikor kimentem. Hmm... Még nincs sor, most kéne fagyit venni! Oda is álltam a bódéhoz egy szál fürdőruhában. Kezdett nagyon meleg lenni, ezért örültem, hogy egy ember áll ott rajtam kívül.
-Uno gelato al cioccolato, prego!- mondtam, mert rám került a sor. Amíg megkaptam, még gyönyörködtem pár másodpercet a tengerben, ami csak akkor kezdett elhatárolódni a kék égről.
 Megkaptam, fizettem, aztán hirtelen elhaladt mellettem egy nagyon jóképű srác. Görkorcsolyával volt, tudtam, hogy ő az én emberem. Csak sajnos akkora hévvel fordultam utána, hogy sikeresen elestem a tengelyemben. Nagyon kellemetlennek éreztem, mert ilyen még a férfiak sem csinálnak, ha meglátnak modellt. Ugye nem látták olyan sokan... De naiv vagyok, persze hogy az egész város látta...

Fanni

Alassio, Olaszország

 Épphogy felkelt a Nap, kipattant a szemem. Tudtam, hogy anyáék korán elmentek, azért le tudok menni a partra. Végre szerezhetek beszélgetőpartnert... Olyan egyedül vagyok. A holmikat még tegnap bepakoltam, így gyorsabban fog menni az indulás. Reggeli és ruhaválogatás után végre sikerült kitaszigálnom a biciklim a lépcsőházból és már suhantam is a tanár felé.
-Buon Giorno!- köszöntem pár ismerős arcnak, talán a szomszédok voltak. Végre kiértem a sétányhoz és ráhajtottam a mólóra. Ilyenkor éri meg kimenni egyedül, mert nem tűz a nap és nincs annyi Turi. Így hívják mifelénk a turistákat, ha nem akarják, hogy tudjanak arról, róluk folyik a diskurzus.
 Végre leraktam a bringám és lementem a móló alatti partszakaszra. Elég nagy volt és nem sokan jártak arra, csak pár futó rohant el arra minden alkalommal, mikor kimentem. Hmm... Még nincs sor, most kéne fagyit venni! Oda is álltam a bódéhoz egy szál fürdőruhában. Kezdett nagyon meleg lenni, ezért örültem, hogy egy ember áll ott rajtam kívül.
-Uno gelato al cioccolato, prego!- mondtam, mert rám került a sor. Amíg megkaptam, még gyönyörködtem pár másodpercet a tengerben, ami csak akkor kezdett elhatárolódni a kék égről.
 Megkaptam, fizettem, aztán hirtelen elhaladt mellettem egy nagyon jóképű srác. Görkorcsolyával volt, tudtam, hogy ő az én emberem. Csak sajnos akkora hévvel fordultam utána, hogy sikeresen elestem a tengelyemben. Nagyon kellemetlennek éreztem, mert ilyen még a férfiak sem csinálnak, ha meglátnak modellt. Ugye nem látták olyan sokan... De naiv vagyok, persze hogy az egész város látta...

Kaela Florencia - Alassio, Olaszország

Fanni

Alassio, Olaszország

 Teljesen piros lett az arcom. Nagy vörösségemben egy kezet véltem felfedezni, ami csak arra várt, hogy felsegíthessen. Biztos, hogy Turi! A helyiek csak nevetnének rajtam. Mondjuk nevetnek is...-fordítottam el a fejemet, hogy azért az arcot is lássam. Egy gyönyörű fiatal lány állt előttem. Vonásai arra engedték következtetni, hogy északabból jött, talán az Alpokon túlról. Haja csak úgy csillogott a napfényben, ami hirtelen túl világosnak tűnt. De még mindig égett az arcom, amiért ekkorát zakóztam. Pár arc rémlett, hogy már láttam erre felé. A fagyisra néztem, aki sajnálkozva konstatálta, hogy ekkora esés után adhat nekem egy új fagyit. Jóban voltam vele, szóval csak mosolygott egyet az ügyetlenségemen és nyújtotta már a másik fagyit. De ahhoz valahogy fel kellett állnom. És csak egy lehetőség volt arra, hogy ne egyedül vergődjek, mint egy bálna a parton. Vissza is fordultam, hogy az idegent jobban szemügyre vegyem.
 Pár széndarabot láttam kikandikálni a zsebéből. Áh, szóval művész!- gondoltam, de csak nem vettem rá magam, hogy megragadjam a kezét. Csak néztem rá, és próbáltam a nézéséből, meg az arcából kifűrkészni, vajon beszéli-e a nyelvemet. Végül is nem olyan elterjedt az olasz, de angolul biztos tud!
-Grazie!-mondtam végül, a magamban lefolytatott érvelő vita után és elkaptam a kinyújtott kezét.

Kaela Florencia - Alassio, Olaszország

Fanni

Alassio, Olaszország

 

 Teljesen meglepődtem, mikor meghallottam a borzalmas olasz nevetést, mikor a tömeg feloszlani látszott. A lányra pillantottam, akinek a kiejtése nem volt rossz, sőt még aránylag jónak is mondtam volna. Az azonban elárulta, hogy szüntelenül mosolygott, nem beszéli a nyelvemet. Ez esetben nekem mell kezdeményezni... -gondoltam magamban és előszedtem azt a rengeteg nyelvet, amit ismerek.
 -Sprichst du Deutsch?-jött először ez a számra, ki tudja miért... Do you speak English? Parlez-vous Francais? Hablar no Espanol? Esetleg magyarul?...- hadartam el egy nagy levegővel. feltételeztem. az oroszt és a lengyelt már nem kell előszednem, mert az egy kicsit berozsdásodott már. Hirtelen a fagyis felé fordultam, aki már nyújtotta az új tölcsérem. Gondoltam, adok egy kis időt a lánynak, ha már ilyen szépen lerohantam.
 -Gracie! - vettem el az édességet, és már mosolyogtam is vissza a lányra, aki még mindig ott állt. Azt hittem, ezek után el fog rohanni. Előfordult már. Gyakran lepődnek meg az emberek, ha az ember lánya már 14 évesen öt idegen nyelvet beszél folyékonyan, kettőt pedig megért. A válasszal néhol még ezeknél baj van. De hát aki egész nyarakat tölt külföldön, mert táborozik, az ne csodálkozzon, hogy ragad rá, mint a matrica...