A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

Ujjai tétován fonódnak a kilincsre; menjen be? Ismeri a fiút, el tudja képzelni, milyen pocsékul érezheti magát – és akkor ez nyilván közel sem írja le, valójában min mehet keresztül. Tisztában van vele, mi volt a tét. A meccset megnyerték ugyan, igazolásról még szó sem volt azóta, hogy Iant az ispotályban ápolják. Tegnap óta.
Szörnyű volt egyébként az egész, még végignézni is fájt. Már akkor felpattant a páholyban, mikor egyértelművé vált hajtótársa mozgásából, hogy vagy nem vette észre a felé közeledő gurkót, vagy ha mégis, hát tojik rá. Túl nagy a kockázat, kívülről is teljesen egyértelmű. A korlátot markolva sápadtan... nos, szeretett volna a fiúra ordítani, mintha elérhetett volna vele bármit is, de egy tehetetlen nyüszítésnek is alig csúfolható nyikkanáson kívül nem jött ki semmi a torkán. DURR.
Ethan kapcsolt előbb, a lánynak ütköző válla rántotta vissza őt a jelenbe, egyébként még biztos bámult volna pár másodpercig a pályára, újra és újra visszajátszva az előbb lezajlódó fájdalmas becsapódást.
Mire leértek a páholyból, a gyógyítók már egy ideje sürgölődnek az eszméletlen fiú körül. Csak pár szót tudott kivenni a gyors elsősegélynyújtás alatt elhangzottakból, de azok semmi jót nem sejtettek. Látott már egy pár sérülést, és nagyon jól ismeri a játék veszélyeit, ugyanakkor... Nem is tudja. Sosem gondolta volna, hogy pont Ian lesz a soron következő, vagy, hogy valaha is elszenvedője lesz egy komoly találatnak.
A hajtó legjobb barátja figyelmeztette már, hogy semmi jóra ne számítson. Pedig már majdnem azt hitte, hogy Ian a törött... fél testével örömében ugrál, mert hát, legalább nyertek. Az előző este, miután végre engedélyt kaptak a látogatásra, az ajtófélfának támaszkodva csendben figyelte pár percig, ahogy a fiú alszik, aztán a másnapi újrapróbálkozás mellett döntött.
Most pedig itt áll az ajtó előtt, keze a kilincsen, fogalma sincs mit fog mondani. Bár elég nagy a kísértés, hogy az előzetes figyelmeztetés ellenére nyisson egy „Hogy vagy”-gyal, kockára téve ezzel saját testi épségét is (a rellonos csapat biztos repesne az örömtől). Belép végül a kórterembe, a fiú láthatóan alszik – biztos ki van ütve a fájdalomcsillapítóktól. Halkan közelebb lépdel, ha már itt van; az ágy mellé helyezett szék támláját támasztva tekintete azonnal a kötés alól itt-ott kivillanó véraláfutásokra terelődik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=656862#post656862][b]Szelniczky Mínea - 2017.01.23. 00:51[/b][/url]

Ujjai tétován fonódnak a kilincsre; menjen be? Ismeri a fiút, el tudja képzelni, milyen pocsékul érezheti magát – és akkor ez nyilván közel sem írja le, valójában min mehet keresztül. Tisztában van vele, mi volt a tét. A meccset megnyerték ugyan, igazolásról még szó sem volt azóta, hogy Iant az ispotályban ápolják. Tegnap óta.
Szörnyű volt egyébként az egész, még végignézni is fájt. Már akkor felpattant a páholyban, mikor egyértelművé vált hajtótársa mozgásából, hogy vagy nem vette észre a felé közeledő gurkót, vagy ha mégis, hát tojik rá. Túl nagy a kockázat, kívülről is teljesen egyértelmű. A korlátot markolva sápadtan... nos, szeretett volna a fiúra ordítani, mintha elérhetett volna vele bármit is, de egy tehetetlen nyüszítésnek is alig csúfolható nyikkanáson kívül nem jött ki semmi a torkán. DURR.
Ethan kapcsolt előbb, a lánynak ütköző válla rántotta vissza őt a jelenbe, egyébként még biztos bámult volna pár másodpercig a pályára, újra és újra visszajátszva az előbb lezajlódó fájdalmas becsapódást.
Mire leértek a páholyból, a gyógyítók már egy ideje sürgölődnek az eszméletlen fiú körül. Csak pár szót tudott kivenni a gyors elsősegélynyújtás alatt elhangzottakból, de azok semmi jót nem sejtettek. Látott már egy pár sérülést, és nagyon jól ismeri a játék veszélyeit, ugyanakkor... Nem is tudja. Sosem gondolta volna, hogy pont Ian lesz a soron következő, vagy, hogy valaha is elszenvedője lesz egy komoly találatnak.
A hajtó legjobb barátja figyelmeztette már, hogy semmi jóra ne számítson. Pedig már majdnem azt hitte, hogy Ian a törött... fél testével örömében ugrál, mert hát, legalább nyertek. Az előző este, miután végre engedélyt kaptak a látogatásra, az ajtófélfának támaszkodva csendben figyelte pár percig, ahogy a fiú alszik, aztán a másnapi újrapróbálkozás mellett döntött.
Most pedig itt áll az ajtó előtt, keze a kilincsen, fogalma sincs mit fog mondani. Bár elég nagy a kísértés, hogy az előzetes figyelmeztetés ellenére nyisson egy „Hogy vagy”-gyal, kockára téve ezzel saját testi épségét is (a rellonos csapat biztos repesne az örömtől). Belép végül a kórterembe, a fiú láthatóan alszik – biztos ki van ütve a fájdalomcsillapítóktól. Halkan közelebb lépdel, ha már itt van; az ágy mellé helyezett szék támláját támasztva tekintete azonnal a kötés alól itt-ott kivillanó véraláfutásokra terelődik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=656868#post656868][b]Benedict Ian Lloyd - 2017.01.23. 02:32[/b][/url]

Természetesen menjen mindenki a fenébe.
Ian arca akkor komorult el először, amikor felébredt a kispadoknál. Kába tekintettel bámult felfelé a levegőben repülő játékosokra, akik között ott kellett volna lennie. Hogy mégse volt, az őt magát is olyannyira meglepte, hogy rögtön újra elájult.
Legközelebb már az ispotályban ébredt, nagyjából úgy, mintha ráragadt volna az utolsó durva arckifejezése. Csak a vér szállt ki a buliból; hullasápadtan és fátyolos tekintettel járt körbe a kórteremben. Szelíden érdeklődő morgására meg is kapta a kellő információt; hogy miért fáj ennyire rohadtul a fél oldala és hogy miért érez magában ekkora zavart dühöt - hogy elájult a meccsen!
Á, hogy a gurkó...meg a győzelem.
Két középső és gyűrűsujja közé vette az orrnyergét és szorosan összezárt szemekkel kívánta jelezni a magányra való igényét, ehelyett a következő pillanatban csak felszisszent - megmozdított dobókarja kínlódva állt ellen mindenféle helyváltoztatásnak. Ennek fő oka a rögzítősín volt, ami a lapockájától a felsőkarjáig volt rákötözve, biztosítva ezzel a sokféle csont-szalag-izom-izületnövesztő lötyedék, krém, kenőcs, anyai puszi zavartalan munkáját. Ezután már a puszta arckifejezését használta első, teljesen indokolatlan, ámde azóta egyre sűrűsödő magába zárkózásához - és némán az oldalára fordulva igyekezett úgy tenni, mintha nem fortyogna benne a tömény undor és harag.
Határozottan kijelenthető, hogy nem Ian a legsúlyosabb beteg az intézményben. A szilánkokra hasadt vápa, a végigrepedt lapocka, megtört kulcscsont, a felkarcsont érdekes átpozícionálása, ami a bordákkal történt, meg a számtalan sérült rózsaszín szmötyi benne mind fájdalmas és nem három pillanat alatt javítható alkatrész, de se nem egy elhúzódó vírus, se egy örök életre benyelt átok, mágikus sebesülés. Határozottan kijelenthető viszont az is, hogy bár Ian nem a legsúlyosabb beteg, biztosan a legrosszabb fajtából való.
- Én ezt nem eszem meg.
- Mert nem.
- Idióta. - És dühödten újra az ágyra vetette magát, hogy újdonsült gyerekké válását tökéletesen kiélvezhesse a karjában rohangáló, meg nem szűnő, bosszantó, letépni való bizsergéssel. Ha megmozdul, fáj. Ha nem mozdul meg, fáj. Ha nyúl, húzódik. Fáj a feje. Megérdemelt büntetésnek érzi a fizikai kellemetlenségeket és a legkevésbé se igyekszik úgy tenni, mintha vigyázna magára. Legszívesebben felkelt volna és elindult volna valahova - de akárhányszor megpróbálta, mindig találkozott egy látogatóval. Vagy az apja jött be, vagy Ethan, de ami a legrosszabb volt, az kétségkívül a mai, a csapat látogatása.
Kár is róla szót ejteni. A következő érdeklődő néhány órával később bukkan fel - ennyi idő tehát bőven elegendő lehetett volna arra, hogy Ian kiheverje azt a fél órát, amikor újra és újra erőszakot követtek el a hiúságán, de ő úgy döntött, mégse teszi.  
Éppen csak sikerül elbóbiskolnia a nemrég megivott újabb bájital -ami egyben az ebédje is volt- kellemes mellékhatásaként, mikor két bizonytalan pislogás között feltűnik előtte Mini.
- Öhm. - Visszafogott kezdés ahhoz kéepst, hogy a leütése óta kevesen léptek ki ebből a szobából vita nélkül.
- Mit akarsz? - Először nem veszi a fáradtságot, hogy feljebb tornázza magát az ágyon, végül ez mégis megtörténik türelmetlen, feszült mozdulatokkal. Merev tekintettel nézi a lányt.
- Élek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=657041#post657041][b]Szelniczky Mínea - 2017.01.24. 01:17[/b][/url]

Kitapint a szék támláján egy karcot, kis ideig azzal szórakozik, majd tovább siklik a keze, hogy újabb sérült területet találhasson az anyagon, amivel legalább fél kezét lefoglalhatja. Pótcselekvés, nyilvánvalóbb nem is lehetne.
A súlyos, túl sok mozgást nem engedő kötések alól néhány helyen éppen csak látható elszíneződéseket látva rögtön visszaidézi a vas találatát; közelebbről elképzelve a balesetet, mint ahogy az a valóságban szemtanúja lehetett. Ajka fájdalmasan rándul egyet, majd körülnéz a teremben, bármiféle diagnózisra akár csak kicsit is utaló nyom után kutatva. Nem, mintha konyítana az orvosláshoz, ugyanakkor a nagyon alap latintudása talán elég lenne a szöveg egy részének megfejtéséhez. Ugyanakkor ez is csak terelés – pontosan tudja, hogy a fiú jobb vállának közvetlen környezetének lényegében egyetlen kis porcikája sem maradt épen.
Összerezzen Ian hangjára. Meg volt róla győződve, hogy a fiú alszik, és a nézelődés következtében ennek ellenkezőjére utaló bárminemű jelzésről is lemaradt. Oké, ez jóval enyhébb üdvözlés, mint amilyenre számított – némileg meg is nyugszik. Még egy keserű mosolyt is megejt; igazából ez egy teljesen átlagos megnyilvánulásnak számít.
 - Nézzenek oda, milyen rutinosan kíméli magát a felesleges kérdésektől; végül is, érthető, a „hogy vagy” és társai elég unalmasak lehetnek már – csak nagyon enyhe csipkelődő él van szavaiban. Valószínűleg feltette volna a kérdést, amit hasonló helyzetben mindenki felettébb imádhat. Mégis hogy lenne? Soha jobban, bingó.
Ha Ian hagyja, hogy segítse a helyezkedést, akár csak a párna megigazításával, megteszi, ha nem, akkor megmarad ártatlan szándéknak egy óvatos mozdulatot követően, amivel kipuhatolni igyekszik, vajon a két opcióból melyik a nyerő.
 - Csak megbizonyosodni arról, hogy valóban megmaradsz – érkezik a némileg megkésett válasz a feltett kérdésre. Jóval enyhébb a hangnem, mint a korábbi piszkálódásnál, süt belőle, hogy törődik a fiúval és igen, aggódott. Elképzelni sem tudja, hogy mennyire – önmagát is meglepte a dolog, és be nem vallaná, úgyhogy talán jobb is, ha ennyiben marad. – Nem kérsz inni? Enni? Ettél már valami értelmeset a beléd nyomott gyógyszeradagon kívül? – Ha már itt van, akár hasznossá is teheti magát, nem igaz?  Bár mintha egy kicsit túlpörögne. Nem gond, Ian két szóval úgyis mindjárt elcsendesíti minden bizonnyal, vagy így, vagy úgy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=657350#post657350][b]Benedict Ian Lloyd - 2017.01.25. 20:36[/b][/url]

A vidám hangvételre reakciónak csak egy fintorra futja, Mini közeledő kezére viszont úgy rántja odébb magát, mintha forró vassal közelednének.
- Mi a f*sz bajod van? Mivan? - Fröcsögi hirtelen, az ordítás haragjához hozzátesz a fájdalma is. A nem tervezett mozdulattal együtt, amivel arrébb csúszott tíz centit és az ölébe emelte a karját, sikerült megrántani az izmait. Ha Mini nem is érti, mi ez a hirtelen támadt aggódás iránta, Ian mindjárt segít a dolgon.
- Képes vagy kibírni öt percet anélkül, hogy hozzám érj?! - Hogy kezdeni tudjon valamit a hirtelen jött ideges remegésével, lerántja magáról a takarót, ami félig a padlón köt ki, és leteszi a lábait a földre - úgy, hogy hátat tudjon fordítani a lánynak.
- Nagyszerű. - Ömlik a szájából a folyós gúny, amivel Mini törődő-finom hangját igyekszik semmissé tenni.
- Ne aggódj, továbbra is képes leszek tanácsokat adni azoknak az idiótáknak a Rellonban. - Minden érdemleges helyen megbukott...Elfordítja a fejét, hogy még a szeme sarkából se kelljen látnia a bűbájoktól és krémektől kőkeménnyé vált géz-csomagolását, de mikor nyúl az éjjeliszekrényére rakott poharáért, csak azért is mozdulattal a sérült kezével teszi. Úgy issza meg a gyógyszer maradékát, hogy közben már felállva szembefordul a lánnyal - daccal és haraggal. Nem fog itt feküdni Mini előtt, miközben kiszolgálják.
- Már a jelenléted is elég ösztönző. - Minden megszólalása amit különben lehetne normális hangsúllyal is mondani, az most olyan tömény rosszindulattal pereg a száján, hogy az már provokációnak is felfogható.
- Kösz, hogy kinéztél a meccsre. Gondolom megérte. - Az egyetlen gondolat, amit most elő tud állítani úgy, hogy az nem teljesen önmagáról szól, az valahogy úgy hangzik, hogy még Minit és megkímélhette volna ettől a szerepléstől. Akkorát bukott magában, hogyha egy kicsikét is többet adna az emberek véleményére, sarokba szorítva mindenki tekintetében a maga iránt érzett haragot keresné - de így csak alig bír megmaradni önmagával egy szobában. Mint az elmúlt napokban kiderült, ez az érzés legalább kivetíthető. Hosszú a listája annak, hogyan tudja megbüntetni magát, ebbe sajnos nem fér bele semmiféle dühkezelés. Izzik körülötte a levegő.
- Nem kérsz inni? Enni? Ettél már valami értelmeset a beléd nyomott gyógyszeradagon kívül? - Ismétli el Mini szavait affektálva, utána lecsapja az üres poharat az asztalra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=657403#post657403][b]Szelniczky Mínea - 2017.01.26. 01:13[/b][/url]

Elhúzza a kezét, ő maga is hátrál egy lépést. Nem igazán éri meglepetésként a kirohanás, gyanúsan könnyed volt a kezdés – a hirtelen mozdulat, és az ordibálás tényleg nem sokkolják különösebben; felkészítették, számított rá. A hozzávágott szavak már jóval kevésbé simogatják kicsiny lelkét, de hát hogy is gondolhatta, hogy megússza? Ha csendben maradt volna, sem járt volna sokkal jobban, ebben biztos, de hogy még segítőkész is legyen?! Ah, Mínea, mégis mit képzeltél?
Azt kívánja, bárcsak férfiúi büszkeségről lenne szó, azzal még talán tudna mit kezdeni, de egy önérzetében mélyen sértett férfi? És valószínűleg még mindig nem realizálta, valójában mibe vágta fejszéjét. A felhangzó ingerült kérdésre akaratlanul is rándul egyet ajka, mintha valami mosolyszerűt igyekezne elfojtani, bár az épp duzzogva hátat fordító Ian ezt minden bizonnyal nem veszi észre. Kihasználva az időt, sóhajt egyet.
És csak ezután jön a feketeleves. Halál nyugodtnak tűnő vonásain csak a pillanat törtrészéig látható a kérdő él, szemöldöke alig láthatóan megemelkedik – hogy jön ide most a csapat? Kit érdekel most a csapat..?
Szenvtelenül néz fel a fiúra. Mintha a legkevésbé sem hatná meg a tombolás. Igazán bosszantó lehet. Szempillája sem rebben, miközben rajta csattan a fiú másfél napja elfojtott minden dühe. Nyilván ma látogatta meg mindenki, hát ő sem tudott szerencsésebben választani, miért is ne. Pislogni is alig pislog, csak nézi, ahogy Ian teljesen kivetkőzik magából – ha őszinte akar lenni, egy kicsit megijeszti. Nem az emelt hangnem, kiabálni hallotta már korábban. De sosem látta ilyennek.
 - Gratulálok, egy kicsit még erőlteted a karod és még két hét kényszerpihenő. Csak így tovább! Egy pár karkörzést nem akarsz esetleg csinálni? – csendes, bár szavaiból legalább úgy csöpög a gúny, mint Ianéből, mégis egészen máshogy hat a kimért, teljesen átlagosnak, egészen nyugodtnak minősíthető hangnemmel.
Összefonja mellkasa előtt karjait, csípőjét oldalra billenti. Szemeit le sem veszi a feldúlt arcról, a villámló tekintetről. Leplezetlen, keserű félmosolyra húzódnak ajkai; nehéz a vonásairól bármit is leolvasni. Egy másik szituációban biztosan jót mulatna a béna imitáción, most azonban az égvilágon semmi szórakoztatót nem lel benne.
 - Folytasd csak – szólal meg, mikor a pohár csörrenését követő csend kezd fülsiketítővé válni. Apró ösztökélő mozdulat szabad hüvelykujjával és fél vállával, kihívó pillantást vet a fiúra, mintha még egy kis csalódottság is kihallatszana hangjából, amiért csak ennyi volt az egész. Bőven odaképzelhető legalábbis; enyhén oldalra biccenti fejét. Vár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=657758#post657758][b]Benedict Ian Lloyd - 2017.01.28. 23:59[/b][/url]

- Folytassam? - Ösztönösen tesz egy lépést Mini felé. Miközben elcsendesül a hangja, az ágy széléhez ér - tovább már nem tud menni. Igyekszik megkeresni Mini tekintetét, hogy egyenesen a szemébe tudjon nézni - ha bárhová máshová néz a lányon, annak kihívó és uszító testtartása túl sokba kerülne.
- F**k d**h. Verpiss dich! - Mondja hirtelen, miközben némi csendes szemezés után, ahol csendesen vált a tekintete is egyre sötétebbé és üressé, oldalra fordul és egyúttal egy pontos ütéssel le is veri az éjjeliszekrény teljes berendezését. Azok hangosan csattogva-puffanva befogadják a nem értük felgyülemlett energiát és végrehajtják az érkezést, Ian pedig nekik is hátat fordít és megkerülve az körbe-körbe kezd sétálni Mínea mellett.
Nem jött be, hogy egyenesen a lány szemeibe nézzen. Még nagyobb távolságot ékelve maguk közé, néhány pillanatig azt is igyekszik elkerülni, hogy egyáltalán felé forduljon. Nem jutnak már eszébe magyarul a szavak, így véglegesen vált is.  
- Mondd, van bármi, amit el akarsz érni ezzel? - Nem néz rá.
- Megkerülve a nevetséges taktikákat, beszéljünk egyenesen. Nem csak én tudom, hogy ez...amit csinálsz, hogy mennyire tudatos minden mozdulat a részedről. - Befordul és meg is áll előtte. Némileg szaporábban veszi a levegőt. Mínea képmutatónak és önzőnek érzett viselkedése új pontot talált felhevített érzékenységén. Minden, ami máskor talán nem nyeri el a tetszését, de nem érdemel tőle reakciót, mint a felsőbbrendű viselkedés, a női vitastílus, az álszentség, azok most igen határozott ütést mérnek mentális állapotára.  
- Most hunyászkodjak meg? Szégyelljem el magam, amiért az előbb durván beszéltem?
- K**rva sokáig tartott anyai türelmed. Mit akarsz? Hogyan folytassam? Lássam be, mennyire igazad van, mert te annyira marhára érted, miről van szó?! Boldog vagy ettől? Ezt jelenti a kar és az undorító vállrángatás? Vagy megint csak arról van szó, hogy provokálsz? Mert veled bizony nem lehet így viselkedni. ENNEK MOST VAN ITT AZ IDEJE? B***dj meg! - Láthatóan nem tervezett megint felemelni a hangját, de heves légzése végül egy felcsattanó ordításban ér véget. A nyaka egy pillanatra megfeszül, dobbant egyet, majd újra visszahúzódik.
- Ha ez egy rafinált taktika arra, hogy megnyugodjak, remélem sikerül, mert most...Örülnék, ha nem rajtam kísérleteznél. Nem vagyok a játékszered, mint tudod. - Közben olyannyira sikerül a visszahúzódás, hogy néhány lépésnyire el is távolodik a lánytól - az előbb már aggasztóan közel kerültek egymáshoz. Most úgy tűnik, mintha legalábbis pórázon vezetné magát vissza. Egyenes háttal áll néhány méterre tőle.
- Ennyire nem vagyunk jóban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=657770#post657770][b]Szelniczky Mínea - 2017.01.29. 01:58[/b][/url]

Nem ringatja tévhitekbe magát, a kettejük közt lévő ágy, ami most biztosít egy egészen megnyugtató távolságot – váó, és ezt komolyan gondolta.. –, biztos nem lesz túl sokáig igazán akadály a fiú számára. Bejött a terv, sikerült eléggé kihoznia a sodrából, eddig úgy alakul minden, ahogy szerette volna. Talán túlságosan is.
Az éjjeliszekrényről a földön kikötő tárgyak csattanásakor láthatóan összerezzen; tettlegességre nem számított, ugyanakkor Ian fizikai gyengepontja nem is lehetne elérhetőbb, igazából abszolút meggondolatlanság lenne részéről, ha így a lányra támadna. Nem gondolná, hogy valaha képes lenne ilyesmire, de azért nem árt még a baj megtörténte előtt megkeresni a kibúvót. Just in case, you know.
A kérdésre nem válaszol, érzi, hogy van még itt mit kiadnia magából a fiúnak, úgyhogy továbbra is csendben követi minden mozdulatát, a kihívó tekintet megint közönyösre vált, mintha egyáltalán nem hatnák meg az éles szavak, az egyre hevesebb mozdulatok. Őszintén? Marha nehéz megállnia, hogy ne hasonló vehemenciával vágjon vissza, mert bár egy provokatív pofátlan dög volt az imént, egyetlen szót sem érez igazán jogosnak vagy megérdemeltnek. Ennek ellenére rándul egyet fél szemöldöke, ajkai is mozdulnak – nem konkrétan, de épp elég határozottan igazat adva arra, hogy maximálisan tudatos, amit csinál. Annál kevésbé átgondolt, ugyan.
 - Lenyűgöző, hogy még mindig ilyen figyelmes vagy – bezzeg más helyzetben a szemét is kiszúrhatná egy-egy egyértelmű jelzés, most elég egyetlen apró mozzanat és máris azt hiszi, mindent tud.
Szemöldöke kérdőn emelkedik – komolyan? Mikor zavarta őt a durva beszéd? Bár nincs oda érte, hogy most ő van célkeresztben és Ian végeláthatatlanul sorozza, tudta, mit csinál, amikor elindította ezt az egészet. Szinte pislogás nélkül tűri tovább az arcába köpött káromkodást, és nem teszi szóvá, milyen tehetségesen csavarta ki szándékát a kviddicses. Egyelőre. Legfeljebb enyhén felgyorsult szívverése tudná leleplezni, mikor Ian alig pár centire áll tőle, a légzésére odafigyel. Amíg el nem távolodnak, egyetlen vonása sem rezzen – nem kockáztat, nem hülye ő, csak... indokolatlanul vakmerő.
 - Aztán kiderül, hogy mégsem annyira – reagál saját korábbi kijelentésére. Leül Ian ágyára, egyik lábát maga alá húzva, hogy dühös háztársa felé tudjon fordulni. Úgy mondja ki a fiú konkrét problémáját más köntösbe csomagolva, hogy az inkább tűnhet bármi másnak, legfőképp valamiféle totál ide nem illő zagyvaságnak, összezavarásnak, mintsem annak, amit valójában jelenthetnének.
 – Ah, kérlek... a lelkembe taposol – bár elnagyzolja, nem könnyű komolyan venni, avagy átlátni rajta, ez az egyetlen mondat túlszárnyalta az összes eddigi fejéhez vágott dolgot. Ha Ian tényleg annyira figyelmes, mint gondolja, még törést is találhatna a lány álarcán, ebben az állapotban azonban aligha erre lenne kiéleződve. Vet egy kósza pillantást a kórterem ajtajára – csodálja, hogy még nem érkezett egyetlen nővérke sem a nagy hangzavarra, ugyanakkor ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy pár percen belül kitessékeljék a betegre való rossz hatás miatt.
Hm, vajon igazuk lenne, vagy actually hosszútávon jót tesz, hogy kiadja magából?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=663112#post663112][b]Benedict Ian Lloyd - 2017.02.27. 01:16[/b][/url]

Megmerevedve a meghökkentségben, eltorzult grimasszal az arcán mered rá Minire. Nem vesz ő már észre semmiféle érzelmet, ami a második mondat után következik - a legkevésbé se tűnik úgy, mintha egyáltalán látná még Mini arcát, a seprűről való esés után most rekordsebességgel magában is tesz egy mélyrepülést. Mintha el lett volna fojtva egy újabb mérges üvöltés - a hang, aminek a száján kellett volna kitörnie, egyszerűen a gyomrában landol és olybá tűnik, a lendület magával vitte Ian összes belsőszervét valami roppant sötét és szűk helyre.
Jó hír, hogy a valóságban mindez néhány pillanat alatt véget ér; egy krákogás, amit nem is ő akart, meg a nyakszirtjén pattogásba kezdő ér, amiről nem is tud, ráveszi egy fejrázásra. Míg ordítozott, nem is nézett igazából a lányra - a jelképes, de roppant precíz kiherélés után azonban már csak nyílt utálat maradt. Mit tehet ilyenkor egy önző ember, aki megbukott az egyetlen szemében, aki a leginkább számított - a sajátjában - hogy aztán, miután mindenben és mindenkor csak ezt látja, valaki elé állva nyíltan a szemébe is mondja, mennyire igaza van? Mini akkor is kíméletesebb lett volna, ha kiröhögi - ennek megfelelően Ian elborult tekintettel úgy néz rá, ahogy soha.
Egy artikulálatlan ordítást követően egy pillanatig rövid hajába markol, közvetlenül a füle felett - miközben újra oldalvást fordul, hogy távolodjon még néhány lépést. Azonnali lobotómiát kérek.
- Értem. - Kell néhány másodperc, míg az újabb és újabb érzelmi löketek teret hagynak ennek az egyetlen értelmetlen szónak. Egy ideje már elvesztette a kontaktot magával; a feldolgozás rögös útján, ami folyamatosan csak arra sarkallja, hogy visszafordíthatatlan kárt tegyen valamiben, kicsit zavartnak tűnik. Nem tud vele mit kezdeni, hogy Mini is úgy gondolja, ahogy ő. Gyűlöletet és haragot lát a lányban is és eszközök híján ő is azzal válaszol; hiába tűnik zavartnak, ugyanott ugyanolyan feszülten lüktet és a düh, mivel cselekvés, előbbre való, mint a tétlen kiszolgáltatottság. Minden pillanattal, amíg tétlenül áll, annál inkább érzi, mennyire semmi. Csak egy tehetetlen, szerencsétlen, sérült gyökér, egy használhatatlan karral és hogy kettő ember van a szobában, aki ezt tudja. Kopp-kopp-kopp, még néhány lépcsőfok a mélybe, itt talán még nem is járt. Ami ilyenkor irányítja az embert, az egy egészen másik réteg.
- El kell menned. - Pusztítás helyett. Azt se tudja, mit mond; kirúgja az ajtót és már majdnem úgy néz ki, mintha ő is kimenne, de aztán az ablakhoz kóvályog. Talán mára elég volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=672345#post672345][b]Szelniczky Mínea - 2017.04.04. 00:26[/b][/url]

És akkor Ian az orra előtt hullik apró darabokra.
Nos, erre aztán végképp nem volt felkészülve. Hogy bűntudata van- e? Végtére is, ez miatta van. Legszívesebben látványosan facepalm-olna egyet, amiért Mr. Tökéletesnek durván húsz év kellett, hogy rájöjjön, AZTA! Ő is tud hibázni.
Azért a fiú arcán tükröződő érzelmeket és a neki szánt pillantást látva öklömnyire zsugorodik a gyomra, és hirtelen az egész teste nehézzé válik – legfőképp a légzés, mintha valami (mondjuk egy gurkó?) apránként nyomná össze a mellkasát. Hogy aztán hirtelenjében végigbizseregjen a gerince mentén a tehetetlen düh jól ismert hulláma.
Ah, Ian, te idióta! Legszívesebben felpattanna, és a fiúhoz hasonlóan hisztériázva felborítana mindent, ami a keze ügyébe kerül, sőt, süket fülekre találó szavak helyett inkább valami keményebbet vágna a másik fejéhez. A szék pont megfelelne a célnak. A párna túl puha, a többit meg már elpocsékolta Őrokkantsága. Állkapcsa megfeszül, száját szorosan összepréseli, még mielőtt valami meggondolatlanságot tenne. Vagy annak már végül is... mindegy?
A kicsapódó ajtó hangja egy egészen józanító pofonnal ér fel, Ian szavait csak megkésve rakja helyükre; automatikusan fel is kel az ágyról, és egészen határozottan indul el, kivételesen mintha szót fogadna. Végül persze megáll a fiú mellett, keze mozdul, hogy háztársa ép felkarjához érve magára vonja a figyelmét, de tudva, hogy az érintése, sőt még a jelenléte sem kívánatos, hamar meggondolja magát.
 - A sérülésed nem a világvége. Szedd össze magad! Nem ismerek olyat, aki nálad jobban utálná a mártírkodást. - Mindeközben hallja a folyosóról érkező lépteket, úgy fest, ha az ordibáláshoz egészen hozzá is szoktak az ápolók, az ajtócsapkodás már felkeltette a figyelmüket. Nem tervezi kivárni az esetleges érkezőt.
 - De hát, honnan is tudhatnám... Ennyire azért nem vagyunk jóban.
Keserűen idéz a fiútól, le is zárva ennyivel az egész, láthatóan teljesen felesleges parádét, és magára hagyja a fiút önsanyargatásban bugyborékolva. Az elkeseredett indulat hajtja, a hopp-állomásig feltehetően meg sem áll. Marhára nem így tervezte, talán jobban tette volna, ha be sem jön. Ez van. Ha az egekig magasztalta volna, sem végződött volna szebben ez az ártatlannak induló látogatás – vagy csak szeretné ezt hinni. Nem érzi úgy, hogy egy percig is bizonygatnia kellene bármit, valahol mégis frusztrálja az egész. Nem szereti, ha kiesik a kezéből az irányítás – nyilván csak ennyi. Ettől függetlenül a családja teljes vagyonát tenné arra, hogy Ian merészsége sokkal többet fog számítani leigazolásnál, minthogy szimplán nagyszerű játékos.