A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=320584#post320584][b]Szelniczky Mínea - 2014.06.23. 19:37[/b][/url]

Eszméletlenül fárasztó, és hosszú nap áll mögöttünk. Legalább az időjárás kellemes volt, amíg kora reggel még bedobáltam pár dolgot a hatalmas utazótáskába, mert bár mindig átkozom magam miatta, de szokásom mindent az utolsó pillanatra hagyni, húzni-halasztani. A két kísérőtanár mellett rohantuk végig az utat, az egész napot, kivéve a vonatozást, ami abban a pillanatban még felüdítő és kifejezetten örömteli volt, amikor leülhettem végre. Fél óra elteltével pedig már kezdtem unatkozni, amire rátett egy jó nagy lapáttal az izgatottság, hiszen nem épp a szomszédba készülünk így négyesben, hanem egy világhírű varázslóiskolába!
Vittem könyvet, de még ennek sem sikerült lefoglalnia utazás közben. Folyamatosan kifelé bámultam az ablakon, és tízpercenként képes lettem volna feltenni a kérdést, hogy ott vagyunk- e már. Persze a sietség és kapkodás, ami az egész napunkat végigkísérte, megviselte kissé mindünket. Ha aludni nem is volt kedvem, legalább nem éreztem folyamatos késztetést arra, hogy össze-vissza szenvedjek, amiért sehogy sem volt kényelmes a zsibbadó hátsó felemnek, hiába helyezkedtem.
Amikor lehetőségünk volt, vásároltam egy nagyobb adag édességet, és jéghideg frissítőt, amit készségesen megosztottam Keikoval, ha már csak ketten vagyunk cserediákok, illene összekaparnom azt a kevéske kedvességem. Bár ha társalgásra kerül sor, akárkivel megteszem a kötelező köröket és talán még jól is érzem magam, amíg nem muszáj mélyebbre ásni és nem a tanulás a téma. Igen, tisztában vagyok vele, hogy ez utóbbit el is felejthetem annak fényében, hogy egy Levitás az útitársam, és a tanárnő is a kékek házvezető helyettese volt. Valahogy csak hozzászokom. Megbeszéltük, hogy ki mit vár legjobban, mire a legkíváncsibb és a nagy kétségbeesésben még varázsolni is elfelejtettünk, amikor Rubya tanárnő jegye lábra kelt.
Megkönnyebbült sóhajjal ugrok le a vonatról, amikor megérkezünk és diszkréten kinyújtóztatom elgémberedett tagjaimat, még mielőtt megpillantanám a három nőnemű, ránk várakozó egyént. Követem a többieket, közben pedig azon gondolkodom, hogy az izgalom és a fáradtság mennyire nem előnyös párosítás, tekintve, hogy még el kéne jutnunk a kastélyig és ki tudja, mi a terv a későbbiekre. – Jó estét! – köszönök, elővéve illedelmesebb énem. Szimpatikusnak tűnik ez a nő, örülök, hogy nem rögtön a legmufurcabb tanárokat zúdították ránk. Csak akkor szólalok meg, amikor az én pártfogómra kerül a sor, biccentek egyet és viszonzom a bemutatkozást, annak ellenére is, hogy valószínűleg ők többet tudnak rólunk, mint mi róluk. Az ehhez hasonló intelmek pedig, miszerint ne nézzek a tó vízére, nagyobb kísértést ébresztenek bennem, mint félelmet, de azért megfogadom a tanácsot.
Helyet foglalok a csónakban, és csendben hagyom, hogy az útitársaim átvegyék a szót, ők valahogy beszédesebbnek tűnnek, mint én, és kétségtelenül több kérdésük is van az elkövetkezendő hetekkel kapcsolatban. Én pedig a Mardekáros lánnyal szimpatizálok közben, remélve, hogy kibírjuk ezt a pár napot anélkül, hogy kárt szándékoznánk tenni a másikban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=481789#post481789][b]Szelniczky Mínea - 2015.03.24. 22:19[/b][/url]

Sosem gondoltam volna, hogy sor kerül arra, hogy nekem kell lelket öntenem a fiúba, pláne, hogy nem ez az első koncertjük. Bár nyilván nem lehet ehhez sem teljes mértékben hozzászokni, valahol érthető is, hogy izgul, és amúgy is tökre aranyos, ahogy a térdein támasztott könyökeivel, összekulcsolt ujjakkal nézi a többieket a pár perc múlva kezdődő show előtt.
Már az utazás is kalandos volt, alapvetően az, hogy a barátommal indultam el és nem a családdal. Voltam már korábban is Franciaországban, de ez így mégis merőben más. És hiába mondtam Rui-nak, hogy nem szükséges engedélyt kérnie a szüleimtől, majd szólok nekik, azért írt egy levelet nekik. Jó, nyilván plusz pont az ősöknél egy ilyen szép, figyelmes megmozdulás, de úgysem tilthatnák meg, hogy pár napot kedvem szerint töltsek külföldön. Szerencsés is vagyok abból a szempontból, hogy az ilyesmi fel sem merül. Bár különösen jó kapcsolatom nincs a szüleimmel, azért képesek vagyunk normális keretek között megbeszélni bármit.
Ahogy a menedzser hátraszól, hogy a srácok mindjárt kezdenek, az én izgatottságom is megugrik. Rui nyakába csimpaszkodom, miután felállt és egy szerencsecsókot követően ő a színpadra lép, mi a lányokkal pedig az első sorba tömörülünk, hogy onnan csápolhassunk. Oké, azért ez elég menő. Több ezres tömeg a hátunk mögött, közben pedig a pasim épp a dobok mögé ül be és állítja be a mikrofont, majd üti a kezdőütemeket. Hú. Láttam a setlistet, baromi jó számokat játszanak, és amint felcsendül az első szám dallama, őrült sikongatásba kezd a tömeg – és velük együtt én is. A basszus a mellkasomban dörömböl, kezeim a magasban, és mivel kívülről tudom a szöveget, lévén az egyik kedvenc együttesem daláról van szó, végig éneklem az énekessel. Ritmusra mozog a csípőm, a barátnők mellett, néha egymással táncolunk, a hangulat eszméletlen. A mögöttünk nyomuló ismeretlen fiúkról igyekszem tudomást sem venni, vagy legalábbis abba a hitbe ringatni magam, hogy csak a tomboló tömeg az oka, amiért egyre közelebb kerülnek hozzánk és inkább kiélvezem a pillanatokat, amikor sikerül Ruival szemkontaktust teremteni a nagy bulizás közepette.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=482708#post482708][b]Szelniczky Mínea - 2015.03.27. 23:11[/b][/url]

Korábban aggódtam amiatt, hogy milyenek lesznek a bandatagok, mert hát nem mondhatnám, hogy bármit is tudnék róluk, azon kívül, hogy kellőképp idióták. Hogy milyen értelemben, azt nem tudtam eldönteni addig, amíg kicsit jobb betekintést nem nyertem abba, mi is zajlik, amikor együtt van az egész csapat. Amikor megtudtam, hogy még plusz négy lánnyal is találkozom, talán elsápadtam kissé. Lehet, hogy az is benne volt, hogy vajon mit fognak rólam gondolni, de sokkal inkább attól tartottam, hogy én leszek a problémás. Mármint, ha valaki idegesít, azt elég nehezen viselem. Nem mondhatnám, hogy makulátlan a személyiségem, és hát, van is némi gond a közvetlenséggel így teljesen ismeretlenben, de… azt kell, hogy mondjam, baromi jó kis társaság ez. Ha pedig valaminél nagyon sántít a francia értelmezése, csak megkérdezem Rui-t, miről is van szó pontosan.
Alapvetően nem vagyok őrjöngő típus, és nem is mindig sikerül elengedni magam hasonló helyzetekben, de az élő zene szinte mindig kivételes eset, ráadásul dolgozik bennem egy kevés alkohol ahhoz, hogy oldódjon a hangulatom. És mégiscsak a barátom van fent a színpadon, és többedmagával, de megteremti ezt a fergeteges hangulatot már az első számmal, ami egyébként remek választás volt. És vokálozik! Oké, ezt eddig is tudtam, de teljesen más, amikor meghallod a hangját, és olvadásnak indulsz. A legtöbb lány csak álmodozhat ilyesmiről, és hát, biztos vagyok benne, hogy vannak is egy páran mögöttünk, akik valamelyikünk pasijáért zokog most az izgatottságtól.
Egy puszit küldök Rui felé a szám végén lévő kacsintásra válaszként, fülig ér a szám és alig várom, hogy a következő dal felcsendüljön. Amint a tömeg felismeri a feldolgozást, egy emberként kezdenek tombolni ismét, a kezek újra a magasba lendülnek. Elég durván jó hangja van az énekes srácnak, futkos tőle a karomon és a gerincem mentén a hideg, és úgy egészében, minden elfogultság nélkül, nagyon tehetségesek.
Épp Rute-tal üvöltjük a szöveget és ugrálunk, amikor egy nyugodt pillanatban ujjakat érzek a combomon, és alapvetően nem is zavarna, hiszen szinte mozdulni sincs helyünk, előfordul az ilyesmi egy koncerten, ha azok az ujjak nem fognak rá szorosan és aztán nem kezdek el emelkedni a talajtól. Ösztönösen dőlök előre, hogy ne essek le, és keresek valami támasztékot, de már hátulról tolnak is felfelé a random srác nyakába, aki… oké, én ezt nem értem, de hát legyen. Mellettem a másik szőke is hasonló helyzetben köt ki, és a frászt hozták rám, de végül is innen elég jól rálátni a színpadra, és menekülni sem nagyon tudnék. Így hát kihozom a legtöbbet belőle, folytatom a bulizást, és ha sikerül Rui-val váltanom egy pillantást, megrázom a fejem, jelezve, hogy nem történt semmi, eszébe se jusson… semmi. Csak játsszon tovább, nincs miért aggódni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=491307#post491307][b]Szelniczky Mínea - 2015.04.09. 19:24[/b][/url]

Egy pillanatra sem érzem úgy, hogy a buli vesztene a színvonalából, még a lassabb számoknál is megvan a kellő hangulat, mindenki őrjöng. A kezdeti meglepetésen túllendülve, hogy egy teljesen ismeretlen srác gondolt egyet, és felkapott a nyakába, mert miért ne, kihasználom a helyzetet. Itt tökéletesek a látási viszonyok, kábé egy magasságban vagyok a színpaddal és a kétméteres pasiktól sem kell tartani, akik mögöttünk tombolnak – és most egyikük nyakában ülök. Vigyorogva nézek a mellettem lévő Rute-ra, aki szintén a magaslati levegőt élvezi és visítva dobja a kezeit a magasba. Elnevetem magam, és pont a refrén jön, amit a tömeggel együtt kezdek én is teli torokból ordítani. Időközben valami alkoholos itóka is körbejár itt az ismerős lányok közt, legalábbis a másik srác nyakában ülő fintorogva nyújtja át az üveget, és alattam pedig Flora integet, hogy siessek. Jól van, jól van.
A koncert szünetében nagy nehezen sikerül kiverekednünk magunkat a fiúkhoz, némi segítséggel, és lógni egy kicsit a nyakukon, míg elkezdődik a következő felvonás, amit ugyanúgy élvezünk, egy kis időre megint felkap a srác, de az utolsó számoknál megütögetem a fejét, jelezve, hogy igenis szeretnék lejutni az eredeti helyemre. Innen leszek elsőként felhúzva a színpadra, ahol elsőre én is ugyanolyan megilletődve nézek a srácokra, ahogy ők rám Rui háta mögül. Végül ők is észbe kapnak, és követik Rui példáját, aztán némi menekülés árán ki is jutunk a helyről. Pihegve, de még mindig nevetve dőlök hátra a limóban. Ez is elég menő azért, de komolyan!
Nem tudom, hová megyünk, csak annyit, hogy a buli még korántsem ért véget. Pezsgőt bontunk, és koccintunk a sikeres koncertre, a srácok rágyújtanak, a tetőablakon kihajolva nézünk le a városra. Bár a limuzint nem láthatják a járókelők, azért mégis kicsit olyan érzés, mintha sztárok lennénk.
Pláne amikor a pezsgősüvegekkel kikászálódunk a kocsiból, és körülnézünk, hol is fog folytatódni az akció. Váó! Ez aztán nem semmi. Kíváncsi lennék, melyikük intézte ezt az egészet, vagy talán a menedzserül már tudja, mi is kell a fiatal zenészeknek egy kőkemény koncert után feszültséglevezetésképp, és mindez az ő érdeme? Rui-t a derekánál karolom át, így vonulunk be a hatalmas házba.
- És most, mi a terv? – kérdezem a kedvesemtől, egy apró, finom csókocskát követően. Azon kívül értettem, hogy iszunk és bulizunk, mert a fiúk már rendezkednek is, ahogy látom, meg a bárpult sem kerüli el a figyelmem, sőt, az egyikük már a kirakott rágcsákra is vetette magát. Lehet, hogy nincs is különösebb terv, bár itt vagyunk tízen, kétlem, hogy csak mélabúsan egy-egy pohár itókával a kezünkben nézzük majd egymást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=491529#post491529][b]Szelniczky Mínea - 2015.04.10. 00:56[/b][/url]

Nem mondhatnám, hogy egy szent vagyok, és volt már részem pár vad buliban, mondjuk, azt nem tudom hirtelen eldönteni, hogy azokat az emlékek – vagy épp a hiányuk – nagyítják kissé, és amúgy meg a Rui mellett megéltekhez közel sincsenek, vagy tényleg megközelítik ezt a szintet. Ami tuti, hogy baromi jó érzés egy menő banda dobosának barátnőjének lenni, és ott lenni a koncerten, ahol ki tudja, hányan tombolnak a hátad mögött. Azokra a lányokra pedig, akik Rui egy mosolyáért odaadnák mindenüket, és elalélnak, ha mond valami szépet a mikrofonba… nos, abszolúte meg tudom érteni. A többi fiúról nem nyilatkozhatok, itt vannak az ő barátnőik is, biztosan hasonlóan éreznek ők is.
Átvetem a lábamat Ruién a limóban ülve, és nevetve figyelem a balhét, ami a szemben lévő ülésen megy, és bár a közelében sem vagyok, én is kapnék a pezsgősüveg után. A végén még kárbavész a drága pia! Oké, inkább csak a reflexeim jönnek némi késéssel működésbe, és amúgy is tök mindegy, mert Alexandre menti, ami menthető.
Kikászálódva a kocsiból érzem, hogy így estére egy kissé lehűlt az idő, rövidgatyában meg egy mellényben, de hát nem grillpartira készülünk, és amúgy is fűt a megivott italmennyiség, na meg persze a szerelem. Elvigyorodom a homlokpuszi nyomán, aztán gonoszan kinevetem, ahogy párocskám kis híján orra bukik, én pedig meg sem moccanok. Szinte. A lényeg, hogy az egyensúlyom megingása eltörpül és szinte észrevehetetlen a fiúé mellett. A ház hatalmas, bár nem a méretek és úgy egyébként a kinézete lep meg, csak hogy… itt fogunk bulizni? Nyilvánvaló, hogy ők nem először vannak itt, a három lány csak úgy elszáguld mellettünk az emeletre, valami ruhákról csacsogva és egyikük sem esik el a lépcsőn. Csoda.
- Vécépumpa… biztató! – nevetem el magam. Nem is számítottam más válaszra, ez is valami olyasmit akar jelenteni röviden összefoglalva, hogy csinálhatunk akármit, ami csak jólesik és van minden, amire ehhez szükség van. Csókolózás közben végigfuttatom a karjaimat a könyökeitől a felkarján át, aztán a nyakán keresztül, végül a hajába túrok. Eltávolodva még mindig a tincseit birizgálva vigyorgom az ötlete hallatán, és közlöm, hogy ne legyünk antiszocok, időnk, mint a tenger. A végén még kinéznek minket innen, hogy bontjuk a társaságot.
Zene szólal meg mindenhonnan, mi pedig megindulunk, hogy le ne maradjunk bármiről is, ám nem jutok túl sokáig. Mielőtt észbe kaphatnék és megmukkanhatnék az oldalamra fonódó ujjak nyomán, már meg is leszek pördítve, mintha csupán… nem is tudom, pedig azért ennyire biztos nem vagyok könnyű. Egy apró sikkantás hagyja el a torkom, ugyan nem az ijedtségtől, csak másra nincs időm, kifejezvén a méltatlankodásom, és amikor a vigyorgó Luis néz velem szembe, kész, elnevetem magam. Meglököm a srác vállát gyengéden, és tovább masírozok Rui felé. Aki persze végignézte az egész attrakciót, szóval őt is megvállalom kicsit, de aztán a karjába kapaszkodok és hozzábújok.
És ezzel a lendülettel már fel is kapom a fejem a sikongatás hallatán, és kérdőn pillantok a mellettem ácsorgókra. A fiúk közül persze páran rögtön felrohannak, hogy pár másodperccel később, mielőtt megindulnék én is, már jönnek is vissza morgolódva, amolyan „most komolyan?!” ábrázattal, és elújságolják, hogy semmi sem történt, ami említésre méltó lenne. A lányok is érkeznek időközben teljesen új szerelésben, szóval a nappali felé orientálódunk mindannyian, én pedig útközben felkapom a magára hagyott pezsgősüveget, és miután ittam pár kortyot, tovább is adom. A zene közben vált, és némileg halkul is, csak annyira, hogy lehessen mellette társalogni, ne kelljen üvölteni, de akinek táncolhatnékja van, az se panaszkodhasson. Oké, remélhetőleg nem valami felelsz vagy mersz következik... Bár izgi lenne ezzel a társasággal, az már egyszer biztos. Ruihoz közelebb hajolva pedig megígérek egy divatbemutatót a holnapi napra, már ha meg tudunk majd mozdulni, a ma estét még túl kell élni valahogy, és még el se kezdődött!

Zenebona: Hot Right Now

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=656862#post656862][b]Szelniczky Mínea - 2017.01.23. 00:51[/b][/url]

Ujjai tétován fonódnak a kilincsre; menjen be? Ismeri a fiút, el tudja képzelni, milyen pocsékul érezheti magát – és akkor ez nyilván közel sem írja le, valójában min mehet keresztül. Tisztában van vele, mi volt a tét. A meccset megnyerték ugyan, igazolásról még szó sem volt azóta, hogy Iant az ispotályban ápolják. Tegnap óta.
Szörnyű volt egyébként az egész, még végignézni is fájt. Már akkor felpattant a páholyban, mikor egyértelművé vált hajtótársa mozgásából, hogy vagy nem vette észre a felé közeledő gurkót, vagy ha mégis, hát tojik rá. Túl nagy a kockázat, kívülről is teljesen egyértelmű. A korlátot markolva sápadtan... nos, szeretett volna a fiúra ordítani, mintha elérhetett volna vele bármit is, de egy tehetetlen nyüszítésnek is alig csúfolható nyikkanáson kívül nem jött ki semmi a torkán. DURR.
Ethan kapcsolt előbb, a lánynak ütköző válla rántotta vissza őt a jelenbe, egyébként még biztos bámult volna pár másodpercig a pályára, újra és újra visszajátszva az előbb lezajlódó fájdalmas becsapódást.
Mire leértek a páholyból, a gyógyítók már egy ideje sürgölődnek az eszméletlen fiú körül. Csak pár szót tudott kivenni a gyors elsősegélynyújtás alatt elhangzottakból, de azok semmi jót nem sejtettek. Látott már egy pár sérülést, és nagyon jól ismeri a játék veszélyeit, ugyanakkor... Nem is tudja. Sosem gondolta volna, hogy pont Ian lesz a soron következő, vagy, hogy valaha is elszenvedője lesz egy komoly találatnak.
A hajtó legjobb barátja figyelmeztette már, hogy semmi jóra ne számítson. Pedig már majdnem azt hitte, hogy Ian a törött... fél testével örömében ugrál, mert hát, legalább nyertek. Az előző este, miután végre engedélyt kaptak a látogatásra, az ajtófélfának támaszkodva csendben figyelte pár percig, ahogy a fiú alszik, aztán a másnapi újrapróbálkozás mellett döntött.
Most pedig itt áll az ajtó előtt, keze a kilincsen, fogalma sincs mit fog mondani. Bár elég nagy a kísértés, hogy az előzetes figyelmeztetés ellenére nyisson egy „Hogy vagy”-gyal, kockára téve ezzel saját testi épségét is (a rellonos csapat biztos repesne az örömtől). Belép végül a kórterembe, a fiú láthatóan alszik – biztos ki van ütve a fájdalomcsillapítóktól. Halkan közelebb lépdel, ha már itt van; az ágy mellé helyezett szék támláját támasztva tekintete azonnal a kötés alól itt-ott kivillanó véraláfutásokra terelődik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=657041#post657041][b]Szelniczky Mínea - 2017.01.24. 01:17[/b][/url]

Kitapint a szék támláján egy karcot, kis ideig azzal szórakozik, majd tovább siklik a keze, hogy újabb sérült területet találhasson az anyagon, amivel legalább fél kezét lefoglalhatja. Pótcselekvés, nyilvánvalóbb nem is lehetne.
A súlyos, túl sok mozgást nem engedő kötések alól néhány helyen éppen csak látható elszíneződéseket látva rögtön visszaidézi a vas találatát; közelebbről elképzelve a balesetet, mint ahogy az a valóságban szemtanúja lehetett. Ajka fájdalmasan rándul egyet, majd körülnéz a teremben, bármiféle diagnózisra akár csak kicsit is utaló nyom után kutatva. Nem, mintha konyítana az orvosláshoz, ugyanakkor a nagyon alap latintudása talán elég lenne a szöveg egy részének megfejtéséhez. Ugyanakkor ez is csak terelés – pontosan tudja, hogy a fiú jobb vállának közvetlen környezetének lényegében egyetlen kis porcikája sem maradt épen.
Összerezzen Ian hangjára. Meg volt róla győződve, hogy a fiú alszik, és a nézelődés következtében ennek ellenkezőjére utaló bárminemű jelzésről is lemaradt. Oké, ez jóval enyhébb üdvözlés, mint amilyenre számított – némileg meg is nyugszik. Még egy keserű mosolyt is megejt; igazából ez egy teljesen átlagos megnyilvánulásnak számít.
 - Nézzenek oda, milyen rutinosan kíméli magát a felesleges kérdésektől; végül is, érthető, a „hogy vagy” és társai elég unalmasak lehetnek már – csak nagyon enyhe csipkelődő él van szavaiban. Valószínűleg feltette volna a kérdést, amit hasonló helyzetben mindenki felettébb imádhat. Mégis hogy lenne? Soha jobban, bingó.
Ha Ian hagyja, hogy segítse a helyezkedést, akár csak a párna megigazításával, megteszi, ha nem, akkor megmarad ártatlan szándéknak egy óvatos mozdulatot követően, amivel kipuhatolni igyekszik, vajon a két opcióból melyik a nyerő.
 - Csak megbizonyosodni arról, hogy valóban megmaradsz – érkezik a némileg megkésett válasz a feltett kérdésre. Jóval enyhébb a hangnem, mint a korábbi piszkálódásnál, süt belőle, hogy törődik a fiúval és igen, aggódott. Elképzelni sem tudja, hogy mennyire – önmagát is meglepte a dolog, és be nem vallaná, úgyhogy talán jobb is, ha ennyiben marad. – Nem kérsz inni? Enni? Ettél már valami értelmeset a beléd nyomott gyógyszeradagon kívül? – Ha már itt van, akár hasznossá is teheti magát, nem igaz?  Bár mintha egy kicsit túlpörögne. Nem gond, Ian két szóval úgyis mindjárt elcsendesíti minden bizonnyal, vagy így, vagy úgy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=657403#post657403][b]Szelniczky Mínea - 2017.01.26. 01:13[/b][/url]

Elhúzza a kezét, ő maga is hátrál egy lépést. Nem igazán éri meglepetésként a kirohanás, gyanúsan könnyed volt a kezdés – a hirtelen mozdulat, és az ordibálás tényleg nem sokkolják különösebben; felkészítették, számított rá. A hozzávágott szavak már jóval kevésbé simogatják kicsiny lelkét, de hát hogy is gondolhatta, hogy megússza? Ha csendben maradt volna, sem járt volna sokkal jobban, ebben biztos, de hogy még segítőkész is legyen?! Ah, Mínea, mégis mit képzeltél?
Azt kívánja, bárcsak férfiúi büszkeségről lenne szó, azzal még talán tudna mit kezdeni, de egy önérzetében mélyen sértett férfi? És valószínűleg még mindig nem realizálta, valójában mibe vágta fejszéjét. A felhangzó ingerült kérdésre akaratlanul is rándul egyet ajka, mintha valami mosolyszerűt igyekezne elfojtani, bár az épp duzzogva hátat fordító Ian ezt minden bizonnyal nem veszi észre. Kihasználva az időt, sóhajt egyet.
És csak ezután jön a feketeleves. Halál nyugodtnak tűnő vonásain csak a pillanat törtrészéig látható a kérdő él, szemöldöke alig láthatóan megemelkedik – hogy jön ide most a csapat? Kit érdekel most a csapat..?
Szenvtelenül néz fel a fiúra. Mintha a legkevésbé sem hatná meg a tombolás. Igazán bosszantó lehet. Szempillája sem rebben, miközben rajta csattan a fiú másfél napja elfojtott minden dühe. Nyilván ma látogatta meg mindenki, hát ő sem tudott szerencsésebben választani, miért is ne. Pislogni is alig pislog, csak nézi, ahogy Ian teljesen kivetkőzik magából – ha őszinte akar lenni, egy kicsit megijeszti. Nem az emelt hangnem, kiabálni hallotta már korábban. De sosem látta ilyennek.
 - Gratulálok, egy kicsit még erőlteted a karod és még két hét kényszerpihenő. Csak így tovább! Egy pár karkörzést nem akarsz esetleg csinálni? – csendes, bár szavaiból legalább úgy csöpög a gúny, mint Ianéből, mégis egészen máshogy hat a kimért, teljesen átlagosnak, egészen nyugodtnak minősíthető hangnemmel.
Összefonja mellkasa előtt karjait, csípőjét oldalra billenti. Szemeit le sem veszi a feldúlt arcról, a villámló tekintetről. Leplezetlen, keserű félmosolyra húzódnak ajkai; nehéz a vonásairól bármit is leolvasni. Egy másik szituációban biztosan jót mulatna a béna imitáción, most azonban az égvilágon semmi szórakoztatót nem lel benne.
 - Folytasd csak – szólal meg, mikor a pohár csörrenését követő csend kezd fülsiketítővé válni. Apró ösztökélő mozdulat szabad hüvelykujjával és fél vállával, kihívó pillantást vet a fiúra, mintha még egy kis csalódottság is kihallatszana hangjából, amiért csak ennyi volt az egész. Bőven odaképzelhető legalábbis; enyhén oldalra biccenti fejét. Vár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=657770#post657770][b]Szelniczky Mínea - 2017.01.29. 01:58[/b][/url]

Nem ringatja tévhitekbe magát, a kettejük közt lévő ágy, ami most biztosít egy egészen megnyugtató távolságot – váó, és ezt komolyan gondolta.. –, biztos nem lesz túl sokáig igazán akadály a fiú számára. Bejött a terv, sikerült eléggé kihoznia a sodrából, eddig úgy alakul minden, ahogy szerette volna. Talán túlságosan is.
Az éjjeliszekrényről a földön kikötő tárgyak csattanásakor láthatóan összerezzen; tettlegességre nem számított, ugyanakkor Ian fizikai gyengepontja nem is lehetne elérhetőbb, igazából abszolút meggondolatlanság lenne részéről, ha így a lányra támadna. Nem gondolná, hogy valaha képes lenne ilyesmire, de azért nem árt még a baj megtörténte előtt megkeresni a kibúvót. Just in case, you know.
A kérdésre nem válaszol, érzi, hogy van még itt mit kiadnia magából a fiúnak, úgyhogy továbbra is csendben követi minden mozdulatát, a kihívó tekintet megint közönyösre vált, mintha egyáltalán nem hatnák meg az éles szavak, az egyre hevesebb mozdulatok. Őszintén? Marha nehéz megállnia, hogy ne hasonló vehemenciával vágjon vissza, mert bár egy provokatív pofátlan dög volt az imént, egyetlen szót sem érez igazán jogosnak vagy megérdemeltnek. Ennek ellenére rándul egyet fél szemöldöke, ajkai is mozdulnak – nem konkrétan, de épp elég határozottan igazat adva arra, hogy maximálisan tudatos, amit csinál. Annál kevésbé átgondolt, ugyan.
 - Lenyűgöző, hogy még mindig ilyen figyelmes vagy – bezzeg más helyzetben a szemét is kiszúrhatná egy-egy egyértelmű jelzés, most elég egyetlen apró mozzanat és máris azt hiszi, mindent tud.
Szemöldöke kérdőn emelkedik – komolyan? Mikor zavarta őt a durva beszéd? Bár nincs oda érte, hogy most ő van célkeresztben és Ian végeláthatatlanul sorozza, tudta, mit csinál, amikor elindította ezt az egészet. Szinte pislogás nélkül tűri tovább az arcába köpött káromkodást, és nem teszi szóvá, milyen tehetségesen csavarta ki szándékát a kviddicses. Egyelőre. Legfeljebb enyhén felgyorsult szívverése tudná leleplezni, mikor Ian alig pár centire áll tőle, a légzésére odafigyel. Amíg el nem távolodnak, egyetlen vonása sem rezzen – nem kockáztat, nem hülye ő, csak... indokolatlanul vakmerő.
 - Aztán kiderül, hogy mégsem annyira – reagál saját korábbi kijelentésére. Leül Ian ágyára, egyik lábát maga alá húzva, hogy dühös háztársa felé tudjon fordulni. Úgy mondja ki a fiú konkrét problémáját más köntösbe csomagolva, hogy az inkább tűnhet bármi másnak, legfőképp valamiféle totál ide nem illő zagyvaságnak, összezavarásnak, mintsem annak, amit valójában jelenthetnének.
 – Ah, kérlek... a lelkembe taposol – bár elnagyzolja, nem könnyű komolyan venni, avagy átlátni rajta, ez az egyetlen mondat túlszárnyalta az összes eddigi fejéhez vágott dolgot. Ha Ian tényleg annyira figyelmes, mint gondolja, még törést is találhatna a lány álarcán, ebben az állapotban azonban aligha erre lenne kiéleződve. Vet egy kósza pillantást a kórterem ajtajára – csodálja, hogy még nem érkezett egyetlen nővérke sem a nagy hangzavarra, ugyanakkor ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy pár percen belül kitessékeljék a betegre való rossz hatás miatt.
Hm, vajon igazuk lenne, vagy actually hosszútávon jót tesz, hogy kiadja magából?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=672345#post672345][b]Szelniczky Mínea - 2017.04.04. 00:26[/b][/url]

És akkor Ian az orra előtt hullik apró darabokra.
Nos, erre aztán végképp nem volt felkészülve. Hogy bűntudata van- e? Végtére is, ez miatta van. Legszívesebben látványosan facepalm-olna egyet, amiért Mr. Tökéletesnek durván húsz év kellett, hogy rájöjjön, AZTA! Ő is tud hibázni.
Azért a fiú arcán tükröződő érzelmeket és a neki szánt pillantást látva öklömnyire zsugorodik a gyomra, és hirtelen az egész teste nehézzé válik – legfőképp a légzés, mintha valami (mondjuk egy gurkó?) apránként nyomná össze a mellkasát. Hogy aztán hirtelenjében végigbizseregjen a gerince mentén a tehetetlen düh jól ismert hulláma.
Ah, Ian, te idióta! Legszívesebben felpattanna, és a fiúhoz hasonlóan hisztériázva felborítana mindent, ami a keze ügyébe kerül, sőt, süket fülekre találó szavak helyett inkább valami keményebbet vágna a másik fejéhez. A szék pont megfelelne a célnak. A párna túl puha, a többit meg már elpocsékolta Őrokkantsága. Állkapcsa megfeszül, száját szorosan összepréseli, még mielőtt valami meggondolatlanságot tenne. Vagy annak már végül is... mindegy?
A kicsapódó ajtó hangja egy egészen józanító pofonnal ér fel, Ian szavait csak megkésve rakja helyükre; automatikusan fel is kel az ágyról, és egészen határozottan indul el, kivételesen mintha szót fogadna. Végül persze megáll a fiú mellett, keze mozdul, hogy háztársa ép felkarjához érve magára vonja a figyelmét, de tudva, hogy az érintése, sőt még a jelenléte sem kívánatos, hamar meggondolja magát.
 - A sérülésed nem a világvége. Szedd össze magad! Nem ismerek olyat, aki nálad jobban utálná a mártírkodást. - Mindeközben hallja a folyosóról érkező lépteket, úgy fest, ha az ordibáláshoz egészen hozzá is szoktak az ápolók, az ajtócsapkodás már felkeltette a figyelmüket. Nem tervezi kivárni az esetleges érkezőt.
 - De hát, honnan is tudhatnám... Ennyire azért nem vagyunk jóban.
Keserűen idéz a fiútól, le is zárva ennyivel az egész, láthatóan teljesen felesleges parádét, és magára hagyja a fiút önsanyargatásban bugyborékolva. Az elkeseredett indulat hajtja, a hopp-állomásig feltehetően meg sem áll. Marhára nem így tervezte, talán jobban tette volna, ha be sem jön. Ez van. Ha az egekig magasztalta volna, sem végződött volna szebben ez az ártatlannak induló látogatás – vagy csak szeretné ezt hinni. Nem érzi úgy, hogy egy percig is bizonygatnia kellene bármit, valahol mégis frusztrálja az egész. Nem szereti, ha kiesik a kezéből az irányítás – nyilván csak ennyi. Ettől függetlenül a családja teljes vagyonát tenné arra, hogy Ian merészsége sokkal többet fog számítani leigazolásnál, minthogy szimplán nagyszerű játékos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=796810#post796810][b]Szelniczky Mínea - 2020.03.03. 22:48[/b][/url]

Égnek emeli tekintetét. Mintha nem cibálta volna el elég puccparádéra ahhoz, hogy tökéletesen tisztában legyen a manók túlhajtásának komoly gyanúját keltő felhozatallal. Egy oldalpillantást vet mosolyogva a torokköszörülésre, mosolya aztán fokozatosan szélesedik vigyorrá, végül felnevet barátja ösztönös védekezésén. Nyilván pár méternyi távolság megállíthatja a nőt, amennyiben bosszút kívánna állni.
- Hideg céltudata elég nagy meglepetésként ért, mikor valamelyik rellonos orgiát követően magam is megtapasztalhattam bámulatos állóképességét, kiterjedt technikai ismereteiről nem beszélve – veszi át a szót, hogy ugyancsak Cole nevében egészítse ki a felemlegetett történeteket, kaján mosollyal pillant végig tulajdonképp a fiún, övmagasságban elidőzve, majd ártatlanul vissza. – Akkor már legyen teljes a sztori, sweetheart. - Tökéletesen imitálja Colton brit akcentusát a jelzőnél. Ebben mindig is jó volt. Mármint a könnyed flörtölésben; a közvetlenségben. Szeret másokat elbizonytalanítani, esetleg zavarba hozni magabiztosságával, legyen szó bármilyen helyzetről. Most sem egyértelmű, hogy szándékai komolyak- e, hisz valóban akad közös… múltjuk, még akár lehetne is. Azonban némileg ellensúlyozó tényező, hogy épp az esküvőjére igyekeznek ruhát nézni.
- Szétrúgom a csinos kis hátsó feled, ha a szükségesnél nagyobb feltűnést keltesz, úgyhogy nincs más választásod – bólint határozottan, örül, hogy egyetértenek. Nyilván előbb fenyegetőzik seggberúgással, mint arc átszabással, hát előbbi kétségtelenül nagyobb érvágás.
Szusszan egyet, ahogy Cole kinyitja előtte az ajtót. Az előzőeknél szelídebb mosollyal köszöni meg, majd barátságosan lerendezi a kötelező köröket a személyzettel – a hölgy, aki a süteményeket kínálta, a férfi helyenként csípős stílusát egyáltalán nem felvéve, kedvesen mutat rá egy takaros kis halom édességre, amik elmondása szerint glutén- és minden egyéb mentesek. Mínea elnyom egy mosolyt.
- Amatőr – súgja bestieje fülébe szórakozottan. A sznobok világában megszokhatta volna, hogy nem fordulhat elő olyan, hogy valami nincsen. Aztán a kérdését meghallva jól irányzottan, levetett kabátja takarásában oldalba könyökli csak finoman és nőiesen jelzésképp. – Azt mondtad, jó fiú leszel. Ingyen is szerzek neked jobbat.
Ezekkel a végtelenül kedves szavakkal búcsúzik pár percre, amíg rá nem segítik az első próbát, amit mellnél fog magához, hogy a méretre igazításhoz kialakított emelvényre léphessen benne, és a tükörben felpillant magára, miközben a hátánál is határozott mozdulatokkal kezdik meghúzni. Távolabb nem is állhatna tőle az egyébként csodaszép csipkés ruhaköltemény; tekintete találkozik a tükörben Coltonéval és igyekszik elnyomni vigyorát, majd kicsit még rá is játszik a szeplőtlen hercegnő szerepre.
- Azt állítod, nem én vagyok a legmakulátlanabb teremtés, akivel valaha találkoztál? – kimért finomsággal fogja össze kézfejeit. Nyilván annak fejében, hogy húsz perccel ezelőtt még a rellonos kviddicsesek bensőséges kapcsolatának felemlegetése volt terítéken, nehéz komolyan venni. Nevetve csóválja meg a fejét, aztán még mielőtt a következő választásra térnének, Cole szavaira egy pár pillanatig csak nézi tükörképeiket mosolyogva, tudomást nem véve gyomra liftezéséről. Tényleg megtörténik. – Látom. Na, keressünk valami ennél sokkal-sokkal extrábbat.
Nyúl a súlyos szoknyáért és elvonul, hogy kibújjon a ruhából és egy selyemköntösben térjen vissza nézelődni a méregdrága felhozatalban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=808591#post808591][b]Szelniczky Mínea - 2020.05.16. 00:46[/b][/url]

- A kivágott hátrész mindig nyerő választás – bólogat egyetértőn, ahogy barátja mellé lép és körbefuttatja tekintetét a helyiségen, még egy pillanattal azelőtt, hogy nekivágna a szimpatikus darabokat közelebbről is megvizsgálni. – Őszintén? Nem tudom – ritka kijelentés, az elképzeléseire vonatkozóan. - Az ékszereket meg majd úgy válogatom össze, hogy szépen passzoljanak – legyint. Nem egy babonás típus, bár kétségtelen, hogy az anyja néhány ősrégi varázslóhagyományhoz ragaszkodni fog, minden a ruhához fog igazodni. – Valami olyasmit szeretnék, ami kitűnik a többi közül, amit nem tud csak úgy bárki hordani.
Egy leheletnyit lealacsonyító a hanghordozása, de nem bántó, egyszerűen csak arra utal, hogy nem hordhat valami szimpla tucatdarabot. Az más kérdés, hogy a butikban felvonultatott, egyébként elég neves divattervezők háromnegyedét kritizálja ezáltal.
 - És nagyon jó érzéked van a széphez – les Coltonra halványan mosolyogva, elhessegetve a férfi szabadkozását és mintegy választ adva arra is, miért pont őt kérte fel erre a feladatra. Ez az a válasz, amit egyszerűbb kimondani. Azt pedig, hogy elképzelni sem tudja, hogy csinálná ezt végig legjobb barátja nélkül… Bízik benne, hogy szavak nélkül is tudja, de enged a kísértésnek és finoman a fiú kezébe csúsztatja sajátját, így halad tovább nézelődés közben. Egy aprócska jelzés, amivel a másik iránti törődését hivatott kimutatni a maga csendes, béna módján. Nem mintha kettejük kapcsolatában szükség volna a megerősítésre, de… Mininek most kell.
Fél ettől a lépéstől. A bizonytalanság pedig nem a nő terepe.
Az esküvő közeledtével egyre gyakrabban kísértik a gondolatok, hogy ez mit is jelent valójában és mivel jár majd együtt a házasság. Családalapítással. És ha baba lesz, a kviddicsnek lőttek. Mire egy terhesség után visszaállhatna játszani, már bőségesen a leköszönő korosztály alsó határát súrolná. Sőt. Egyáltalán nem biztos, hogy lenne hova visszatérnie, ha már itt tartunk. Miért érzi úgy, hogy elsietik ezt az egészet, mikor minden vele egyidős ismerőse már rég túl van ezeken a lépéseken?
 - Mindenképpen világosat szeretnék – bólogat. – Anyám kitér a hitéből, ha nem lesz hófehér, de ahhoz nem ragaszkodom, csak legyen világos. És semmiképp sem pasztellrózsaszín – fintorodik el az ujjai közé akadó, az említett színben pompázó ruha láttán. Felsóhajt, mint aki már most elkönyvelte, hogy sosem találják meg az igazit. – Ez hosszú menet lesz. Kérhetünk egy pohár pezsgőt? – Fordul tökéletesen mímelt mosollyal a személyzethez, és meg is köszöni kedvesen, amikor rögtön intézkedni kezdenek. Aztán csettint nyelvével, ahogy teljes figyelmét visszairányítja a ruhák felé. – Valami… Míneás kell. Tudod, miről beszélek.