A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

Kicsivel több, mint egy hete engedték ki az ispotályból - azóta úgy jár-kel a lakásban, egy őt nem ismerőnek úgy tűnhet, mint aki védeni akarná a sérült kezét; csak ő éppen azt használja a létező összes tevékenységhez. Egészen egyértelmű; szándékosan a dobókezét akarja cselekvésre bírni. Mérgesen veszi le vele a könyvet a polcról, fogja meg a kanalat, kényelmetlenül hajlítgatja a finoman megmerevedett izmokat, forgatja a vállát, csap rá az asztalra, idegesen nyomorgatja a kvaffot...Ilyesféle hétköznapi tevékenységekre már teljesen használható; ez az egyenlőtlen elosztás csak egy néma elégtétel arra, hogy végre lekerült róla az első napokban, a csontnövesztés alatt viselt rögzítő. Ő dühödten azonban érzi a meggyengült izmainak súlyát - ehhez pedig nem csak néhány felvett új szokás, hanem irdatlan szeszély is társul.
Mondhatni, hogy nem viseli túl jól, hogy a baleset óta nem ült seprűn. Tegnap volt a második találkozása a Bombers csapatával és úgy tűnik elkezdődnek az edzések is. Néhány hétbe még beletelik, mire újra ugyanolyan erős lesz, mint azelőtt.  
Természetesen a legkevésbé se nyugtatja meg a tudat, hogy maradéktalanul felépül. Szótlanul, merev grimasszal fekszik most is az ágyán, behajlított jobb lábának támasztva az új Chaser Weekly-t. Nem beszélgetett mostanában túl sokat az emberekkel, a Bagolykőre is csak azért ment egyszer vissza, hogy ne kelljen otthon lennie. Most enyhén leszórt zakót visel valamiféle inggel, amihez illik a lehető legnagyobb gyűrődést okozó elnyúlt pozíciója. Bár a viselkedéséből nem jön le, úgy tűnik, készül valahova...vagy legalábbis vár valakit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=600014#post600014][b]Benedict Ian Lloyd - 2016.06.06. 04:13[/b][/url]

Kicsivel több, mint egy hete engedték ki az ispotályból - azóta úgy jár-kel a lakásban, egy őt nem ismerőnek úgy tűnhet, mint aki védeni akarná a sérült kezét; csak ő éppen azt használja a létező összes tevékenységhez. Egészen egyértelmű; szándékosan a dobókezét akarja cselekvésre bírni. Mérgesen veszi le vele a könyvet a polcról, fogja meg a kanalat, kényelmetlenül hajlítgatja a finoman megmerevedett izmokat, forgatja a vállát, csap rá az asztalra, idegesen nyomorgatja a kvaffot...Ilyesféle hétköznapi tevékenységekre már teljesen használható; ez az egyenlőtlen elosztás csak egy néma elégtétel arra, hogy végre lekerült róla az első napokban, a csontnövesztés alatt viselt rögzítő. Ő dühödten azonban érzi a meggyengült izmainak súlyát - ehhez pedig nem csak néhány felvett új szokás, hanem irdatlan szeszély is társul.
Mondhatni, hogy nem viseli túl jól, hogy a baleset óta nem ült seprűn. Tegnap volt a második találkozása a Bombers csapatával és úgy tűnik elkezdődnek az edzések is. Néhány hétbe még beletelik, mire újra ugyanolyan erős lesz, mint azelőtt.  
Természetesen a legkevésbé se nyugtatja meg a tudat, hogy maradéktalanul felépül. Szótlanul, merev grimasszal fekszik most is az ágyán, behajlított jobb lábának támasztva az új Chaser Weekly-t. Nem beszélgetett mostanában túl sokat az emberekkel, a Bagolykőre is csak azért ment egyszer vissza, hogy ne kelljen otthon lennie. Most enyhén leszórt zakót visel valamiféle inggel, amihez illik a lehető legnagyobb gyűrődést okozó elnyúlt pozíciója. Bár a viselkedéséből nem jön le, úgy tűnik, készül valahova...vagy legalábbis vár valakit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=600018#post600018][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.06.06. 04:33[/b][/url]

Azért jött, hogy felvegye Iant, és elvigye magával a ma megrendezésre kerülő varázsló összejövetelre, amelyre a tehetős varázslócsaládok hivatalosak, amely nem csak a francia nemzetiségű famíliákra vonatkozik. Köszönhető ez annak, hogy anyja társasági hölgy lévén sok ismeretséget tudhat magának, édesapja nemkevésbé, munkájából adódóan. Nem ritka, hogy a párizsi otthonukban nagyszabású estélyt szerveznek, ám édesanyja most valamiért különösen nagy hévvel és lelkesedéssel szervezkedett. Néha csak úgy belelovalja magát ezekbe, olyankor pedig se eleje se vége a költekezésnek, a meghívottak számának, egyebeknek.
Ő már elkészült, természetesen. Ethan mindig olyan, még hétköznapi viseletben is, mint aki készen áll betoppanni egy nagy lélekszámú rendezvényre. Köszönhető ez a precizitásra való törekvésének úgy, ahogy már-már zavarba ejtően piperkőc tud lenni, szerencsére annak mindenféle hangos, harsány és feltűnő jellemzője nélkül. Értsd.: nem ő lesz az a meleg srác, aki a térdig érő sárban kínlódva panaszkodni kezd, hogy a márkás cipője. Habár tényleg márkás a cipője. És tényleg végtelenül zavarná, hogy tönkremegy. Viszont van benne annyi tartás, annyi önuralom, hogy ezt jobbára lenyelje, legfeljebb magában bosszankodjon.

Mielőtt az estély elkezdődne, neki még feladata van. Az édesanyja is említette, hogy olyan rég látta Iant, nem létezik tehát, hogy Ian ne legyen ott. Ám a fiú állapotának és utóbbi időben tanúsított viselkedésének ismeretében úgy gondolta, nem árt előzetesen összekaparni és hogy is mondja tapintatosan: szalonképes állapotba hozni. A bejáratnál a Lloyd család egyik régi szolgálója nyit neki ajtót, a negyvenes éveiben járó hölgy ragyogó mosollyal fogadja.
- Saint-Venant úrfi, milyen rég láttam, kerüljön beljebb! Szabad a zakóját?
- Én is nagyon örülök, Anna.
Miközben belép az előszobába, már elkezd megválni a zakótól, amit Anna készségesen a fogadra akaszt. Egy rövid párbeszéd még lezajlik, melynek lényege, hogy Ian otthon van-e egyáltalán (a biztonság kedvéért), amire válaszként eligazították, hogy a szobájában megtalálja. Ethan feltrappol az ismerős lépcsősoron, céltudatosan halad végig a ház folyosóin, nem mintha nem találna el csukott szemmel is a keresett helyiséghez. Két mindössze formálisnak szánt kopogás után benyit Ian szobájába.
- Megjöttem... - kis szünet, felméri a területet, és aztán felméri magát Iant is, aki kissé lerobbantnak tűnik most, de legalábbis minimum nem vállalhatónak egy olyan összejövetelen, amire készülnek. Leszórt zakó, gyűrött ing, se elegáns mandzsettagomb, se nyakkendő, semmi. - ... így biztosan nem jössz.
Otthonosan beljebb invitálja magát.
- Rendbe szedünk, mielőtt anyám szeme elé engedlek, az ő fejében egy összeszedett, úriember Ian Lloyd képe él, nem egy vizsgaidőszak közepén járó mugli egyetemistáé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=600022#post600022][b]Benedict Ian Lloyd - 2016.06.06. 05:39[/b][/url]

Testhelyzetét egy centit se mozdítva pillant fel a kopogásra - Ethant meglátva pedig újra az újságba néz. Zajlik ez akkor, mikor a barátja felméri a terepet és őt magát - ennyivel reagálja le a köszöntő 'Megjöttem'-et és azt is, hogy beljebb lép.
- Egyáltalán nem kell elmennem. - Válaszolja automatikusan, közbevágva Ethan első megjegyzésébe, miközben lapoz egyet.  
- Mi baja lenne Séraphine-nek? Tökéletesen beleillek a kiélt, jól szituált aranyvérűek közé, akik a vendéglistája háromnegyedét kiteszik. - Ritkán hangoztatja apja véleményét, de úgy tűnik, rosszabb napjain kiütközik belőle a nevelés. Még egy jelentőségteljes, mogorva pillantásra is futja, ahogy felnéz az újság felett. Ezután, ahogy Ethan közel ér hozzá, némileg feljebb helyezkedik az ágyán.
- Vissza se tarthatsz, hogy egész este arról beszélgessek, hány házat vettem múlthéten és hogyan morzsolta fűrészporrá a csontjaimat egy gurkó. Kérlek, menjünk máris! - Éles affektálása közben ledobja a lapot maga mellé, hogy oldalra fordulva a földre rakja cipős lábait. Felesleges végignéznie a barátján ahhoz, hogy a szurkálódása iránya egyértelműen a tökéletes, kifogástalan megjelenése legyen.
- Mit gondolsz, a fekete vagy a szürke mandzsetta illene jobban a cipőmhöz? - Alkarjait egy pár másodpercre a térdeire támasztja, aztán lendületesen feláll - az egész alakos tükre elé lép, hogy nézegetni kezdje magát, a kulcscsontjait, az arcát.
- Ingyen kaja itt is van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=600267#post600267][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.06.06. 20:37[/b][/url]

Mint egy duzzogó kamasz, úgy viselkedik a másik, annak is a súlyosabb verziója áll fenn. Amikor már tényleg alig lehet mit kezdeni vele. Ehj, ezek a nehéz évek. Viszont Ian elfelejti, hogy Ethan éppenséggel egy sokkal nehezebben kezelhető Rémi mellett nőtt fel, az ilyen apró húzódzkodások, mint amit ő tanúsít mostanság mindenki irányában, az idősebbet nem fogja csak úgy eltántorítani. Felsóhajt.
- Nem, tényleg nem muszáj eljönnöd. - Nem suttog, de lejjebb veszi a hangerőt és intenzitást, ezzel némileg beletörődő színezetet adva a szavainak. Azzal nem jut előrébb, ha erőszakkal próbálja Iant rávenni arra, hogy szedje össze magát, más utat kell majd választania, már most érzi. Amikor makacsságról van szó, akkor kár is lenne szembeszállnia a másikkal, kettejük közül ő a keményfejűbb. Felvonja a szemöldökét, aztán inkább a másik fiú szekrénye felé veszi az útját.
- Dehogyis akarlak kényszeríteni bármire, mindössze úgy gondolom, hogy nem ártana, ha kicsit kidugnád az orrod a szobádból. Nem áll valami jól neked ez a fortyogás.
Az anyja vendégkörére tett utalást úgy ítéli, hogy jobb, ha meg sem hallja. Na tessék, mondja rá bárki, hogy nem végtelenül türelmes. Miközben Ian zakói és nyakkendői között keresgéli a megfelelő darabokat, a kérdésre egy pillanatra oldalranéz, megszemlélve az említett lábbelit.
- Egyik sem, egy ezüst-fekete kidolgozás viszont megfelelne, ha jól emlékszem, mintha valamikor kaptál is volna tőlem egy ilyet.
Úgy veszi, hogy nem költői volt a kérdés, igen. Tologatja tovább a vállfákat keresgélve, és csak mellékesen jegyzi meg a továbbiakat, mintha nem is lenne semmi jelentősége.
- Igaz, Anna süteményei nagyon jók. Kár, hogy itt nem lehet szövetségi kviddicskapitányokkal cseverészni az elfogyasztásuk közben. - Szomorú sóhaj, fel sem néz.