A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=571252#post571252][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.03.06. 18:34[/b][/url]

Ki kapott rengeteg papírmunkát? Na ki? Természetesen ő - legalább ezúttal nem pecsételnie és szerződések alpontjait bújja, hanem valami tényleges esettel foglalkozik: ugyan ahhoz ő még túlságosan is gyakornoknak számít, hogy ténylegesen, tevékenyen részt vegyen a jogi védelemben. Ettől függetlenül Jeszenszky elvárja tőle, hogy a lehető legnagyobb körültekintéssel nézzen utána a családnak és a korábbi esetnek, már csak a biztonság kedvéért is. Azt is hozzátette, ha bármilyen észrevétele van, ne féljen hozzá jönni vele.
Ez a főnöke nyelvéről az emberi kommunikáció univerzális nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy legkésőbb két nap múlva legalább öt-hat javaslatot hallani akarok magától fiam, különben elkönyvelem használhatatlan csinovnyiknak.
Kikérte (és kapta) az ügyiratokat a minisztréiumból, másképpen nem is tudta volna elolvasni őket, a minisztériumi anyagok mind erős titkosító bűbájokkal vannak ellátva, s csak akkor láthatja őket, ha arra a hivatal által felhatalmazást kap - egyszersmind ideiglenesen ráhelyeznek egy varázslatot, amivel láthatja a papíron írtakat. Másoknak ez csak egy stóc üres fecni.
Ha Magyarországon maradtak volna, akkor ő is inkább éjjelig maradt volna a minisztériumban, így viszont, hogy ritkábban kell bejárnia, úgy döntött, hogy inkább hozza magával a mappát, aztán majd egy nyugodt helyen átnyálazza. Szóval most itt tart, ez történik most - most, hogy megtalálta az ominózus "nyugodt helyet".
Helyet keres - és talál is, sokat, meglepően kevesen ücsörögnek a könyvtárban, és azok közt is sikerül találnia egy ismerős arcot. Igaz, az ismerős arc pillanatnyilag nagyon el van mélyedve valamiben, annyira, hogy talán még az sem tűnik fel neki, hogy az asztal közelébe ért. Nem túl nagy hanggal járó, de jelzésértékű mozdulattal ejti az asztallapra a vaskos mappát, ami tompán puffan egyet.
- Helló, nem gond, ha ide ülök, ugye? - Kellemes félmosoly ül az arcán, miközben lepillant Tobiasra. A keze már a szék támláján nyugszik, egyetlen mozdulatra arról, hogy kihúzza és helyet foglaljon rajta. Mindössze udvariasságból ugyan, de azért megvárja a választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=594567#post594567][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.05.17. 03:48[/b][/url]

Őszintén, ezek az végrendeleti perek mindig olybá tűnnek, mint egy kellemetlen szálka a jogi képviselő körme alatt. Igaz, meglehetősen jól fizető szálka, de mégis van valami egészen zavarba ejtő abban a látványban, ahogyan két felnőtt ember a törvény színe előtt kaparja ki egymás szemét, néhány galleonért. Ők pedig asszisztálnak ehhez, és elnéző nagy testvérként fordítják félre a tekintetüket, csak hogy ne váljon túl kínossá a helyzet. Tégy úgy, mintha a halotti tor nem válna épp mohó tülekedéssé és számító könyökléssé a vagyon felé; csak tartsd a markod. Valahol megérti, hogy a szakmájával szemben miért terjednek nem túl hízelgő sztereotípiák, tudja Ethan maga is, hogy kell mindehhez egyfajta.. lelki alkat. Hogy hajlandó legyél szemet hunyni, s ha a szád lefitymáló mosolyra is görbülne, te megzabolázd árulkodni akaró vonásaid, és a kitörni készülő egyéni véleményed, udvarias panelekkel helyettesítsd - mindeközben törekedve a hitelességre. Az ő erősségük, hogy kívül tudnak maradni, érzelmileg elhatárolódni, s csak annyi kötődést hátrahagyni, amely a megfelelő érvek, gondolatmenetek felépítéséhez kell, amely megfelelő támaszként szolgál a retorika kidolgozásához. Sosem árt tudni, mivel vagy képes hatni: együttérzést váltani ki, vagy épp felháborodást a vetélytárs oldalával szemben.
Önmagukban ezek nem csak felettébb kínosak, hanem rendkívül unalmas esetek is. Az ő felettese viszont Jeszenszky, aki nem vállal aprócska polgári pereket; ebből kifolyólag az övék sem éppen elkönyvelhető se nem aprócskának, de még csak túlzottan átlagosnak sem. Adott az idős, elhunyt varázsló, nem túl nagy vagyonnal, ám értékesnek számító varázstárgyakkal a birtokában, aki tragikus hirtelenséggel huny el. Hátramarad még épp csak vegetáló felesége, és két gyermek (a feljegyzések szerint lett volna egy harmadik is ugyan, ám őt évtizedekkel ezelőtt eltűntnek nyilvánították), aztán, hogy a dolog ne legyen ennyire egyszerű, a mágikus vagyontárgyaként folytatott per harmadik résztvevője az elhunyt testvére.
Azzal, hogy kikérte a minisztérium anyagait azon elvárásoknak tesz eleget, hogy megfelelően tájékozódjon a család hátteréről, ám ez úgy tűnik, tolódni fog, hála a nem várt társaságnak. Nem mintha rosszul érintené.
- Meglehetősen körültekintőek, épp csak megpiszkálni tudnám a rájuk tett védőbűbájt, ha akarnám. - Pedig minden nagyképűség nélkül, az összes mágiaág közül a bűbájokhoz és az okklumenciához ért talán a legjobban, a mágikus kompetenciája pedig nem sorolható a silányabbak közé.
- Te mivel ütöd el az időd? - Kérdés közben nem szándékosan, inkább csak ösztönösen néz szét az asztalon futólag. Nem akarja ő semmibe beleütni az orrát, de a szemét azért mégsem csukhatja be, és egyébként is megtette volna ugyanezt a távot a pillantásával, hogy felmérje, mennyi helye van szétterpeszkedni az aktában pihenő papírokkal maga előtt. El is időzik röviden a Tobi előtt fekvő fényképen, amelyet bár fejjel lefelé lát, de amint a vizuális érzékelése leküzdi ezt a kisebb akadályt, nem várt meglepetéssel hümment fel, mint aki valami nagyon érdekesbe botlott az imént.
- Régi képnek tűnik. - Kijelentő mondat, implicit kérdésekkel mögötte. Csak semmi számonkérés, finoman és könnyen hárítható, már csak a jellegéből adódóan is. Ethan többnyire, ha nem indokolt másféle bánásmód, szereti biztosítani az egérutat, nehogy beszélgetőpartnerei kényelmetlenül érezzék magukat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=600018#post600018][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.06.06. 04:33[/b][/url]

Azért jött, hogy felvegye Iant, és elvigye magával a ma megrendezésre kerülő varázsló összejövetelre, amelyre a tehetős varázslócsaládok hivatalosak, amely nem csak a francia nemzetiségű famíliákra vonatkozik. Köszönhető ez annak, hogy anyja társasági hölgy lévén sok ismeretséget tudhat magának, édesapja nemkevésbé, munkájából adódóan. Nem ritka, hogy a párizsi otthonukban nagyszabású estélyt szerveznek, ám édesanyja most valamiért különösen nagy hévvel és lelkesedéssel szervezkedett. Néha csak úgy belelovalja magát ezekbe, olyankor pedig se eleje se vége a költekezésnek, a meghívottak számának, egyebeknek.
Ő már elkészült, természetesen. Ethan mindig olyan, még hétköznapi viseletben is, mint aki készen áll betoppanni egy nagy lélekszámú rendezvényre. Köszönhető ez a precizitásra való törekvésének úgy, ahogy már-már zavarba ejtően piperkőc tud lenni, szerencsére annak mindenféle hangos, harsány és feltűnő jellemzője nélkül. Értsd.: nem ő lesz az a meleg srác, aki a térdig érő sárban kínlódva panaszkodni kezd, hogy a márkás cipője. Habár tényleg márkás a cipője. És tényleg végtelenül zavarná, hogy tönkremegy. Viszont van benne annyi tartás, annyi önuralom, hogy ezt jobbára lenyelje, legfeljebb magában bosszankodjon.

Mielőtt az estély elkezdődne, neki még feladata van. Az édesanyja is említette, hogy olyan rég látta Iant, nem létezik tehát, hogy Ian ne legyen ott. Ám a fiú állapotának és utóbbi időben tanúsított viselkedésének ismeretében úgy gondolta, nem árt előzetesen összekaparni és hogy is mondja tapintatosan: szalonképes állapotba hozni. A bejáratnál a Lloyd család egyik régi szolgálója nyit neki ajtót, a negyvenes éveiben járó hölgy ragyogó mosollyal fogadja.
- Saint-Venant úrfi, milyen rég láttam, kerüljön beljebb! Szabad a zakóját?
- Én is nagyon örülök, Anna.
Miközben belép az előszobába, már elkezd megválni a zakótól, amit Anna készségesen a fogadra akaszt. Egy rövid párbeszéd még lezajlik, melynek lényege, hogy Ian otthon van-e egyáltalán (a biztonság kedvéért), amire válaszként eligazították, hogy a szobájában megtalálja. Ethan feltrappol az ismerős lépcsősoron, céltudatosan halad végig a ház folyosóin, nem mintha nem találna el csukott szemmel is a keresett helyiséghez. Két mindössze formálisnak szánt kopogás után benyit Ian szobájába.
- Megjöttem... - kis szünet, felméri a területet, és aztán felméri magát Iant is, aki kissé lerobbantnak tűnik most, de legalábbis minimum nem vállalhatónak egy olyan összejövetelen, amire készülnek. Leszórt zakó, gyűrött ing, se elegáns mandzsettagomb, se nyakkendő, semmi. - ... így biztosan nem jössz.
Otthonosan beljebb invitálja magát.
- Rendbe szedünk, mielőtt anyám szeme elé engedlek, az ő fejében egy összeszedett, úriember Ian Lloyd képe él, nem egy vizsgaidőszak közepén járó mugli egyetemistáé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=600267#post600267][b]Ethan R. Saint-Venant - 2016.06.06. 20:37[/b][/url]

Mint egy duzzogó kamasz, úgy viselkedik a másik, annak is a súlyosabb verziója áll fenn. Amikor már tényleg alig lehet mit kezdeni vele. Ehj, ezek a nehéz évek. Viszont Ian elfelejti, hogy Ethan éppenséggel egy sokkal nehezebben kezelhető Rémi mellett nőtt fel, az ilyen apró húzódzkodások, mint amit ő tanúsít mostanság mindenki irányában, az idősebbet nem fogja csak úgy eltántorítani. Felsóhajt.
- Nem, tényleg nem muszáj eljönnöd. - Nem suttog, de lejjebb veszi a hangerőt és intenzitást, ezzel némileg beletörődő színezetet adva a szavainak. Azzal nem jut előrébb, ha erőszakkal próbálja Iant rávenni arra, hogy szedje össze magát, más utat kell majd választania, már most érzi. Amikor makacsságról van szó, akkor kár is lenne szembeszállnia a másikkal, kettejük közül ő a keményfejűbb. Felvonja a szemöldökét, aztán inkább a másik fiú szekrénye felé veszi az útját.
- Dehogyis akarlak kényszeríteni bármire, mindössze úgy gondolom, hogy nem ártana, ha kicsit kidugnád az orrod a szobádból. Nem áll valami jól neked ez a fortyogás.
Az anyja vendégkörére tett utalást úgy ítéli, hogy jobb, ha meg sem hallja. Na tessék, mondja rá bárki, hogy nem végtelenül türelmes. Miközben Ian zakói és nyakkendői között keresgéli a megfelelő darabokat, a kérdésre egy pillanatra oldalranéz, megszemlélve az említett lábbelit.
- Egyik sem, egy ezüst-fekete kidolgozás viszont megfelelne, ha jól emlékszem, mintha valamikor kaptál is volna tőlem egy ilyet.
Úgy veszi, hogy nem költői volt a kérdés, igen. Tologatja tovább a vállfákat keresgélve, és csak mellékesen jegyzi meg a továbbiakat, mintha nem is lenne semmi jelentősége.
- Igaz, Anna süteményei nagyon jók. Kár, hogy itt nem lehet szövetségi kviddicskapitányokkal cseverészni az elfogyasztásuk közben. - Szomorú sóhaj, fel sem néz.