A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=874114#post874114][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.02.27. 20:47[/b][/url]

- Még a Durmstrangban - válaszolja a kérdésre, egy bólintással is megerősítve, hogy bizony kviddicsezett valaha. Kérdő pillantást vet aztán Martinra, fejét kissé oldalra döntve, mint aki arra vár, hogy a másik is megszólaljon, valami hasonló lista elemeit sorolva például, de mégis csak a munkánál kötnek ki ismét, ranglétráról és felelősségről beszélgetve.
- Összefolyik, de azért nem a munka az életem. Talán inkább fordítva... olyasmit dolgozom, amiből szívesen élek... - próbálja megfogalmazni, mit is gondol erről. A mondat végére nem téve pontot belekortyol ismét a sörbe, elgondolkodva bámulva maga elé aztán egy kis ideig.
- Neked viszont mintha nem is az életed lenne sokszor, hanem az identitásod. Élvezed? - kérdezi meg végül nem sokkal később. Nem tudja eldönteni. Látta már Martint dolgozni eleget, és egészen jól lehet vele beszélgetni a projektről, a felmerülő lehetőségekről és a létező opciókról, engedélyekről, folyamatokról, utóbbiakat még jobban is ismeri nála, gyakorlatilag emlékezetből javasolva sokszor a figyelembe veendő szabályzatot vagy éppen a szükséges kérvényt, hivatalt, ügyintézőt, amire éppen szükség van ahhoz, hogy ténylegesen haladni tudjanak.
- És tényleg egyenlőségjel van a kettő között? A szabadúszó és a kalandor között - mondja közben a korsót bámulva, mögötte meg az asztal lapját. Ezen eddig még ő sem gondolkodott, de kalandornak meg nem is tartotta magát sosem, bármit is csinált éppen az évek során, és azért csinált egyet s mást. Féloldalasan elhúzza a száját a kérdésre aztán, mint aki nem tudja, mit is mondjon.
- Nem tudom - jelenti ki végül. - Leginkább csak oda utazom, ahová szükséges, innen haza, onnan meg ide, és úgy ennyi tulajdonképpen. A Minisztériumba, néha Budanekeresdre, nem vagyok az a nagy világvándor. Te hol jártál már?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=874345#post874345][b]Martin Romberg - 2024.03.04. 19:45[/b][/url]

Egy darabig ízlelgettem a nevet a számban; Durmstrang. A legtöbben ódzkodnak ettől a névtől, mert valami sötét és hideg helyre asszociálnak, ahol ridegek a diákok és farkastörvények uralkodnak. Hatott a negatív propaganda.
- Ja igen, ott tanultál - mondtam, mint aki hirtelen észbe kapott, és valóban kiesett ez az apró részlet. Túl sokat láttam Álmost a közelben ahhoz, hogy azt feltételezzem róla, idevalósi, bár a neve sejtet némi szláv beütést. Egy ideig gondnok is volt az iskolában, ha jól tudom, de minden részletre nem emlékezhetek, mert már rég láttam az önéletrajzát, és ez a részlet érdekelt a legkevésbé, nekem a készségei számítanak.
- Még sosem jártam ott. Szeretted? - pillantottam rá kíváncsian. - Talán tudod, talán nem, de a  Svéd Királyi Mágusképzőben végeztem el a mesterképzést, még annak idején. Szóval a régió nem teljesen idegen azért. De rég is volt, basszus... - méláztam el az idő gyors múlásán, enyhén megrázva a fejem, mintha csak tagadni akartam volna magam előtt a tényeket. Hümmögtem, értvén, amit mondott. Sokan keresik ezt az egyensúlyt. A következő megszólalása elgondolkodtatott, és egy kissé meg is ijesztett. Olybá tűnt, a külvilág szemszögéből nem tudtam határokat állítani.
- Az identitásom? Talán... Akkor valamit jól csinálok a kollégáim szemében. Vagy mégsem... Mert azért nem akarok olyan lenni, aki ennyire eggyé válik a hivatásával. Ott a kapcsolatom. Meg próbálok azért nyitni olyanok felé, akikkel megtalálom a hangot. Nem könnyű, főleg saját magam miatt. Neked mi számít a munkán kívüli életnek? A hobbijaid érted alatta, vagy valami egészen mást? - család, párkapcsolat, esetleg egy olyan oldala, ami nem volt ismert előttem. Úgy éreztem, meg tudott szorongatni ezzel a gondolatmenettel. Görcsösen szorongattam a kezemben a korsómat. Át kellett gondolnom a választ. Ahhoz képest, hogy ez egy kellemes kocsmai beszélgetésnek volt aposztrofálva, alaposan megrágtam magam a válaszadás előtt.
- Elégedett vagyok. De nem teljesen. Sok mindent elértem. A munkámban még mindig van kihívás, viszont jobban örülnék, ha egzotikus ásatásokon vehetnék részt állandó jelleggel. Ahogy telnek az évek, kezdem egyre jobban kiismerni a minisztériumot, és csökken az adrenalin, az élvezeti érték. A rutin nagy ellenség valahol... De egy idő után bele lehet fásulni. Az előléptetés mondjuk jól jött, de valahol mégsem, mert mást csinálok, de mégsem teljesen azt, ami hozzám illik - hatott az alkohol annyiban, hogy bőbeszédűbb lettem. Mondataim csapongóak voltak, összeszedetlenebbek az átlagnál, amolyan őszinték, ahogyan csak ritkán nyílok meg. Kevésbé figyeltem a formaságokra és a választékosságra, de bíztam abban, hogy tudott követni. Ha más nem, az érzés átjött. Nem voltam még részeg, de a gyomromban keveredni kezdett a tömény és a sör. Szünetet kértem, rendeltem egy újabb kör sört, amikor úgy láttam, hogy már közeledtünk a vége felé, majd folytattam.
- Biztosan megvan a lehetősége annak, hogy a minisztérium kötelékében utazgassak. De rám itt nagyobb szükségük van. Másrészt, kötöttebbnek érezném, ha van egy szigorú feltételrendszerrel megáldott megbízóm - árultam el. Ehhez már politikai hátszél is kellhet. Nem biztos, hogy nekem van annyi, még nem mozgattam meg a kapcsolatrendszerem, mert nem protekcióval akartam elérni.
- Igen, egész sokfelé. És általában a természetben, ahol nincs tömeg, nincsenek zavaró emberek - meséltem neki boldogan. - Szükséges? A család miatt? - feltűnt, hogy ezt a szót használta, gondolom tudatosan. A testvérét futólag ismerem, ugyanúgy a faluban él. A kapcsolatuk valamennyire homály előttem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=874813#post874813][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.03.11. 22:20[/b][/url]

- Aha - helyesel szűkszavúan, mielőtt a következő kérdésre pedig vállat vonna válasz gyanánt. Most erre mit mondjon az ember? Sose szerette az intézményes oktatást, mint olyat, mert kellőképpen sok olyan tárgy van benne, amit a háta közepére se kívánt soha. Mikor fogja használni az életben azt a varázslatot, amellyel egy patkányból kupát tud varázsolni az ember? Vagy éppen milyen indíttatásból akarna valaha is jósgömböt venni a kezébe? Választási lehetősége azonban nem kifejezetten volt az alaptantervnek hála, hiszen egy varázslástani alapvizsgán úgyis kérik az átváltoztatástant is éppen úgy, mint a bűbájtant, ha szereti, ha nem. Ilyen szempontból a mestertanonci képzés már sokkal inkább volt kedvére való, hiszen a szakiránya megválasztásával már megszabadult olyan tárgyaktól, amelyek sosem érdekelték, s így nem volt kénytelen ilyesmikkel foglalkozni még véletlen sem.
- Jobb volt, mint a Herzberg - válaszolja végül, nem térve ki további részletekre a téma kapcsán. Inkább arra világít rá, ha már a munkát is érintik, hogy olybá tűnik időnként, mintha Martin élete egybefolyna a munkájával, túlságosan is.
- A családom, a könyveim... sok minden létezik még a munkán kívül - közli, mielőtt újfent belekortyolna a sörébe. Nem fog azon töprengeni, hogy vajon Martin tényleg nem lát ezen tovább, vagy egyszerűen csak a Rellonosokra jellemző ambíció lehet amögött, hogy ennyire a munka körül forog az élete. - Neked még senki nem mondta, hogy bárki pótolható? - kérdezi meg szája szegletében egy kissé kaján mosollyal, amint a másik azt mondja, hogy itt nagyobb szükség van rá.
- A szerződésem véget ér, amint kifut a projekt, és azzal a lendülettel fognak találni a helyemre valaki mást, ahogy azt mondom, hogy szép volt, jó volt, elég is volt. Pont elég tehetséges boszorkány és varázsló akad még itt, aki képes ugyanarra, mint én, ha kell, még jobban is. Erre nem biztosíték a nevem - mondja sztoikus nyugalommal, mindez a legkevésbé sem zavarja. Ismét megvonja aztán a vállát - Kíváncsi vagy, csak azt nem tudom, mire. Egyébként igen, Vajákosról származom, és apám még mindig a környéken él. Időnként meglátogatom, és nem kizárt, hogy hallottál már róla, hamisított ereklyék azonosításával foglalkozik. Füst Nimródnak hívják.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=875159#post875159][b]Martin Romberg - 2024.03.17. 15:08[/b][/url]

- Mi volt a gond a Herzberggel? Az alapképzést ott végeztem - bizonyára tudta rólam, de azért elmondtam, mintha ez mentségül szolgálna a tapasztalataira. Nem vagyok véresen lokálpatrióta, de a valamikori alma matert azért nem tartom kibírhatatlan helynek, s ami azt illeti, a Durmstrangról sokkal több negatívat hall az ember. Pont ezért lepődtem meg rajta. Zárkózott, magamnak való diák voltam, ott pedig tény, hogy ezekkel a tulajdonságokkal kilóg a sorból az ember, de nem igazán zavartam sok vizet, elvoltam a magam kis világában, és ezt a többiek is elfogadták, tűrték. Hagytak érvényesülni, engedték a saját fejem után menést.
- Ez bizonyára így is van - tudtam ezt, mert számomra is nyilvánvaló, de elfogott egy kellemetlen érzés, ha jobban belegondoltam. Mély levegő, gondolkodás. Ott van Min Jong, az üzlet, a kiállítások, a közös idő. A barátok, akikből nincs sok, de vannak. A hobbijaim, a nyelvtanulás, kertészkedés, a ház csinosítgatása. Család azért mégsem valószínű, hogy lesz. Anyámat szoktam látogatni olykor, hol sűrűbben, hol ritkábban. És talán néhány rokon szegről-végről, alkalomadtán. Ez lenne a munkán kívüli élet. Mégis, amire a legbüszkébb vagyok, az a saját kitartásom.
- Lehet, hogy csak a munkáról tudok a legkomfortosabban beszélni másoknak. Míg minden mást inkább megtartok magamnak. Ezért tűnhet úgy, hogy akörül forog minden. Nem nyílok meg - vontam vállat, mintegy elfogadva a saját kis igazságomat, magyarázatomat a jelenségről. Lehet, hogy Álmost ez nem érdekli, de ha igen, azért jó lett volna éreztetni vele valahogy, hogy nem egy munkájához és posztjához végletekig ragaszkodó minisztériumi dolgozó ült vele szemben.
- És utána mi a terv? - érdeklődtem. Látszott, hogy elfogadta a sorsát, készült rá, belenyugodott. Nekem is lennének lehetőségeim, ha így alakulna, de nem tartok ott. Álmos azért hiányozni fog a csapatból.
- Hallottam, igen - erősítettem meg. Viszonylag szűk szakterület ez ahhoz, hogy ennyi idő alatt ne maradjon valaki észrevétlen. - A Füst nem túl gyakori név, amennyire tapasztaltam. Vajákoson egyébként még nem jártam, és abban sem vagyok biztos, hogy tudom, merre van - árultam el, kinyújtóztatva lábaimat az asztal alatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=875291#post875291][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.03.19. 20:34[/b][/url]

- Nem tetszett nekik a mentalitásom - közli röviden és tömören, hogy onnan nemes egyszerűséggel eltanácsolták. A Durmstrang után egyébként is furán érezte magát Svájcban, úgyhogy annyira nem bánta, és gyanús, hogy ha nincs a nővére, az alapvizsgáit se tette volna le, mert a mai napig nem tudja, hogy neki könyörgött-e többet, hogy adjon egy esélyt a Bagolykőnek, vagy az akkori igazgatóságnak, hogy adjanak egy esélyt neki. Visszagondolva hálás is neki, hogy nem mondott le róla, mint ahogy az apjuk elengedte a kezüket, ez azonban aligha tartozik Martinra. Meg is tartja magának, s egy újabb korty sört követően bólintással nyugtázza a másik válaszát. Nem tud már mit hozzátenni ahhoz, hogy egyetért, a munkán kívül is van élet.
- Nekem jó így is - válaszolja szenvtelenül, megrántva a vállát. Ha Martin munkáról akar mindenáron beszélni, nem fog ő ezen vitatkozni, ám legyen. Már így is szóvá tette, hogy olyasvalakinek tűnik, akinek a munka az élet közepe, és minden akörül forog. Legalábbis eddig ez róla a benyomása minden eddigi interakciójuk alapján, még ha most nem is úgy beszélgetnek, mint eddig, ugyanis ez az első alkalom emlékei szerint, hogy nem az aktuális projekt valamelyik részletét tárgyalják meg, hanem csak úgy általánosságban, mondhatni, elméleti szinten társalognak munkáról a sör mellett.
- Fogalmam sincs. Hazaköltözöm, vagy éppen lógok tovább a nővérem nyakán itt, belekezdek valami újabb képzésbe, gondnok leszek megint az iskolában vagy a temetőben, ha van üresedés, ékszereket készítek, tényleg nem tudom. A lehetőségek tárháza végtelen - közli a vállát vonogatva, mert ezen különösebben még nem gondolkodott. Ilyen tekintetben talán már impulzívnak is mondható, az eddigi döntései mindenképp ezt támasztják alá, leginkább csak megy a szíve után.
- Gyakoribb, mint az Ohridszki, de jogos meglátás. Vajákos meg a Bánságban található, leginkább már üdülőfalu. Ha hallottál Herkulesfürdőről, nincs messze, és a közelben található Farkasfűpuszta is a Duna-kanyarban. Érdemes oda ellátogatni, ha még nem jártál - reklámozza kicsit a vidéket, ahonnan származik, szerinte mégiscsak a világ legszebb csücske. - Még egy korsó sört?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=875734#post875734][b]Martin Romberg - 2024.03.30. 15:33[/b][/url]

Rövid, velős választ adott. Nem nagyon tudtam vitába szállni vele. Álmos olyan, mintha nem gondolná túl a dolgokat. Van egy megingathatatlannak láttatott világképe, ami egyszerű és kiszámítható, ebben pedig olyan nyugalommal találta meg a helyét, mint egy buddhista szerzetes. Hogy a sokszor rezzenéstelen arc mögött milyen fájdalmak, szorongások húzódhatnak meg, arra minden esetlen keresztkérdésem ellenére nem sikerült még rájönnöm. Csak idő kérdése. Még ha nem is vallatni akarom. Megfejteni azért igen, előbb-utóbb. Ha tényleg nincs szó álcáról, és őszintén ennyire letisztultnak látja a körülötte lévő világot, akkor ezt rettentően irigylem tőle. És elképzelhető, hogy egy nap el is sajátítom majd.
- Változott azóta? - mármint a mentalitása. Utunk többé-kevésbé keresztezte egymást az évek során, de nem ismertem őt annyira, hogy véleményt formálhassak róla. Fogalmam sincs, mennyit változott, és minek a hatására.
- A lényeg, hogy így vagy úgy, de jó legyen - azért nem tette volna szóvá, hogy mire lyukadtunk ki az előbb, azt hiszem. De tény, hogy számomra a klisésnek hangzó mondat ellenére az volt az elsődleges cél, hogy adott esetben a továbbiakban is szívesen töltse velem az időt. Ez majd akkor derül ki, ha már nem leszünk kollégák.
- Becsülöm a nővéred tűrőképességét. Igaz, nem hiszem, hogy sok vizet zavarsz otthon - megkockáztattam kimondani a feltételezésem. Egyke vagyok, fogalmam sincs, mennyire ragaszkodnék a testvéreimhez. Csak azt tudtam, hogy a szülőktől jobb megtartanom a tisztes távolságot. Anyámat néha látogatom, apámat fogalmam sincs, mióta nem. Jó ez így. Bőven elég. - És az nem lehetőség, hogy maradsz? Mindig vannak új projektek. Köthetsz új szerződést, vagy csak meghosszabbíttatod - vázoltam, ha már ennyire mindegy neki, hol köt ki. Csak az biztos, hogy el fog menni a minisztériumtól?
- Pláne. Herkulesfürdőről már igen. Szomorú történet, igaz? Merthogy már csak pusztul... Miként lehet ott üdülni? Rám férne a pihenés, főleg majd a szünetben. Szeretem kiszellőztetni a fejem egy kirándulással, néha még a fürdéssel is, csak hát elég sápadt a bőröm, hogy mutogassam - mosolyodtam el. Látszott rajta, hogy szívesen mesélt a környékről, kedves lehetett a szívének a hely.
- Jöhet - nyújtóztattam ki végtagjaimat ültömben, és vártam, hogy Álmos egy következő kört hozzon. Lehet, hogy sok lesz a végére, de majd hazakísérjük egymást tántorogva. A közelben lakunk.
- Svájcot meg akkor nem kell bemutatnom, legalábbis egy részét. A varázslófalu, ahol felnőttem, Zürich mellett található egyébként. Nagyon szép. Rálátni a tóra a birtokról. Régi, patinás ház. Csak hát egyelőre apám kezén van - tettem még hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=875917#post875917][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.04.01. 14:22[/b][/url]

- Persze, felnőttem - közli ezt is úgy, mintha végtelenül egyértelműnek kellene lennie mindenki számára. Éppen csak a szemét nem forgatja, hogy ez mégis mennyire magától értetődő válasz, hiszen most mégiscsak majdnem kétszer annyi idős, mint akkor volt. Azóta meg ráadásnak viszonylag sok tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy az egykori dühös kamaszból azzá váljon, amilyen most. Beleegyezően hümmög párat arra, hogy a lényeg az, hogy jó legyen, majd ismét vállat von. Nem tud mit hozzáfűzni ahhoz, hogy mennyi vizet zavar a nővére otthonában, bár kétli, hogy ezt Marfa valaha is szóvá tenné. Különben sem olyan a kapcsolatuk, hogy egymás agyára mennének, még ha egy kívülállónak furának is tűnhet néha bizonyos aspektusaiban az egész. A kívülállók azonban aligha tudják, hogy nekik sokszor többet mond egy-egy apró gesztus, mint ezer szó. Martinnak meg aztán végképp nincs ezt honnan tudnia, hiszen Marfával talán még soha nem is találkozott, legfeljebb csak elmentek egymás mellett az utcán vagy a boltban, de bizonyára nem ismeri. Úgy meg semmiképp, mint Álmos.
- Tudom, hogy szeretnének szem előtt tartani, de már elmondtam a pszichológusnak is, hogy kár erőltetnie magát. Ha az álmaim valaha is elszabadulnának, előbb szabadulok meg a saját varázserőmtől, minthogy gondot okozzanak másoknak - válaszolja kissé előre hajolva ültében hirtelen. Már kellőképpen sokat vallatták és nyaggatták ezzel kapcsolatban az elmúlt pár évben, és még ha nem is volt kooperatív úgy igazán, felfogta, hogy mivel nehezen megfogható, hogyan is működnek ezek az álmok, könnyű potenciális veszélyforrásnak tekinteni. Ő maga is annak gondolja magát a saját rémálmai ismeretében. Mégis elege van abból, hogy folyton rá szegeződjön legalább egy szempár, hogy na vajon, alakul-e ez még valamerre. Afelől pedig egyáltalán nincsenek illúziói, hogy Martin esetleg ne tudna a képességéről és nem az egyik figyelő szem lenne történetesen projektvezetőként. Bizonyára látta már az aktáját.
- Az - közli aztán egy bólintással, ismét hátradőlve, s mintha az iménti feszült pillanatnak már nyoma sem lenne. - Vajákosra csak fogod magad és elutazol, mindig van hely valamelyik panzióban, erről gondoskodnak - feleli aztán a következő kérdésre, majd rákérdez, hogy iszik-e még esetleg Martin is egy sört, s az igenlő válasz hallatán felkel, hogy kimászva a helyéről elsétáljon a pultig s jó pár perccel később két újabb korsóval térjen vissza. Az üreset egészen rendes módon meg vissza is vitte útban oda.
- Addig örülnék, amíg nem üres - jegyzi meg aztán, koccintásra emelve a korsót, amint visszaült az addigi helyére. - Van testvéred?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877135#post877135][b]Martin Romberg - 2024.04.17. 22:32[/b][/url]

- Megvilágosodtál - kontráztam rá, ha már ennyire evidensnek próbálta éreztetni, hogy nem meglepő módon felnőtté vált. Csakúgy, mint bárki más. Attól még szerintem a fejekben megmaradhat a gyerekes gondolkodásmód, sajnos, úgyhogy valóban igaz a mondás, hogy a kor csak egy szám. Ha felidéztem az emlékeimet, mindig is érettebbnek tartottam magam a korosztályomnál. A személyiségemet tekintve pedig elég erős alapokkal rendelkeztem. Nem volt pálfordulás az életemben, semmi olyan mérföldkő, ami merőben befolyásolta volna a jellemvonásaimat. Az anyámmal való kapcsolatom konszolidálódott valamennyire, enyhült a pesszimizmusom, illetve finomodott az olykor durva szókimondásom, így talán a külvilág már azt hiheti, hogy kevésbé morgok dolgokon. Ezt leszámítva, semmi extra.
- Bajkeverő gyerek voltál egyébként? - kérdeztem rá direkten. - Nekem már akkor is nehéz természetem volt, de elfogadták, hogy fura vagyok, és békén hagytak - a tudásomat nem vitathatták, a nyers stílusommal megpróbáltak együtt élni, a diákok egyébként sem kerültek hozzám túl közel. Furcsa belegondolni, hogy milyen régen volt már ez az időszak, és mennyi minden telt el azóta.
- Mintha menekülni akarnál... - kénytelenül elmosolyodtam ezen a kis kirohanásán. Dacosnak, hajthatatlannak tűnt, szilárd elhatározással a hangjában. Már pedig semmi ilyesmiről nincs szó, legalábbis nem rossz szándékból akartam a közelemben tudni. Nem is volt szempont, hogy nekem dolgozzon. - Honnan veszed, hogy ennyire érdekelsz másokat? Talán rosszabbodott mostanában az állapotod? - nem érdekelt az aktája, csak a teljesítménye, és nagyon ritkán a csapathoz való hozzáállása, mert akármennyire irreleváns számomra, azért a közösséget befolyásolja, hogy ki milyen hangulatban dolgozik, és hát néha kénytelenek vagyunk kommunikálni, összedolgozni egymással. Azt bizonyára tudta, hogy a képességek nagyon érdekelnek, mégis, inkább tekintettem erre valamiféle kórra, betegségre, amitől szenved, mintsem profitál. Bár biztosan rengeteg kiaknázatlan lehetőség van abban, amit tud. Már ha valóban tudja néha kontrollálni. Összefontam magam előtt a karjaim, és úgy figyeltem őt.
- Nem olyan rossz hely a minisztérium -  tettem még hozzá, de nem akartam, hogy azt higgye, a személyügyről küldtek, ezért témát váltottam.
- Így fogok tenni - jelentettem ki, aztán megvártam, amíg Álmos visszatért az újabb korsó sörömmel, és a koccintás után folytattam. - Csak nem arra célzol, hogy értékelnem kellene a tényt, hogy apám még életben van? - lehet, rosszul értettem, de erre most nagyon felvontam a szemöldökömet. Kényelmetlenül mozgolódni kezdtem a székben, érezve, hogy olyan felé terelődött a beszélgetés, ami felé nem biztos, hogy akartam.
- Nincs. Miért? - pislogtam értetlenkedve, amint belekortyoltam a sörömbe. Hideg volt, enyhén habos, könnyen lecsúszó. Egészen felfrissítette a torkomat. - Én vagyok a kizárólagos örökös - már ha erre akart utalni, mert mi másra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877178#post877178][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.04.18. 21:05[/b][/url]

- Ja - helyesel tömören, bólintva is ráadásnak. Martin kérdéseitől némileg furán érzi magát. Nem tudja megfogni az érzést, de még mindig mintha nagyon megtudni igyekezne valamit a másik, ami nem kifejezetten van ínyére. Meg is vonja inkább a vállát válasz helyett, és belekortyol a sörébe.
- Mindegy már, nem? - zárja le végül a témát valamivel később, elvégre mostanra ez amúgy sem mérvadó. Most sem éppen egyszerű természet, ahogy azt bizonyára Martin is nagyon jól tudja, lévén a projekt vezetőjeként vele dolgozik, az igazán mellékes, milyen volt húsz, tizenöt vagy éppen tíz éve.
- Martin... - mondja ki a másik nevét rosszallóan, szemét forgatva. Nem hiszi el, hogy a másik ne tudná pontosan, miért kénytelen rendszeresen járni a pszichológushoz, ahogy azt se, hogy ne tudná, hogy szerepel a minisztériumi nyilvántartásban. Az biztos, hogy akik felvették egy tényleges diploma nélkül arra a munkára, nem megsajnálták. Hátát nekiveti a szék támlájának, és legurítja az utolsó kortyot is, továbbra is mellőzve, hogy válaszoljon. Semmi elől nem menekül, de nincs kedve magyarázkodni, és nincs kedve ehhez az egészhez. Évek óta úgy véli, elég felnőtt, hogy tudja kezelni az ezzel járó felelősséget, kísérleti nyúl pedig nem óhajt lenni. Ha a nővére nem lenne, rég visszaköltözött volna már teljesen a birtokra, és talán nem is élne már, van egy olyan gyanúja. Éppen csak akad mégis valami csoda folytán akad egy olyan ember az életében, mint Marfa, aki elől semmit nem tud eltitkolni sem.  
- Tényleg nem, de néha nem árt a változás sem - jegyzi meg, ismét bólintással jelezve, hogy tényleg egyetért, mielőtt szerezne egy újabb kör sört az éppen elfogyó helyére.
- Akkor már elég nehéz értékelni, ha nincs - válaszolja már ismét a székén ülve, kezét a söröskorsó fülén pihentetve, de valahogy mégsem iszik még egyelőre. - Csak érdekelt. És nem hiányzott? Nem akartál?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877377#post877377][b]Martin Romberg - 2024.04.21. 23:27[/b][/url]

- Ha te mondod... Nekem biztosan mindegy - ha valaki nem nyitott az önreflexióra, abba nem tudom beleerőszakolni, de a válasza mindent elárult, egyáltalán nem tűnt olyannak, mint aki megbékélt a múltjával. Én hamar elfogadtam a sorsomat. A szüleim iránt sokáig tápláltam haragot, de egyúttal büszke voltam a kitartásomra, amiért ki tudtam törni a bűvkörükből, és egy tőlük távoli országban kezdtem új életet. Itt felépítettem valamit, ahol a Romberg név nem kimondottan jelentett bármit, és mára elértem, hogy osztályvezető legyek a minisztériumban. Sokat szoktam gondolkodni a múltamon, azt hiszem, valóban rám fért egy kis önismeret. Egy kicsit megsértődtem, de igyekeztem nem mellre szívni, a következő pillanatban pedig hagytam, hogy a gondolataimat elterelje a következő téma. Bűnbaknak pedig az alkoholt neveztem meg, mert Álmosra nem akartam haragudni.
Értetlenül meredtem rá, mint aki azt kérdezi tőle, hogy "most mi van?", mi rosszat mondtam? Törni kezdtem a fejem, és valahogy nem állt össze a kép, de jobban belegondolva, nem volt teljesen hülyeség a reakciója. Különleges, fenntartásokkal kezeli a külvilágot, és lehet, hogy van olyan részleg, ami megfigyelné, de az biztosan nem hozzám köthető, mert engem a tárgyak kötnek le, nem pedig az emberek.
- Elvállalsz valamit, tálcán kínálod nekik magad, aztán lelépsz, mert aggasztani kezd, hogy szemmel tartanak. Már késő, eddig kellett volna elfutnod. Tapasztaltál valami gyanúsat mellettem? Mondhattad volna. Szerintem hagytak dolgozni. Ha foglalkozol vele, akkor jobban megértheted a működését, és kihasználhatnád az adottságaid. Ha elnyomod, az kockázatos. Lehet, hogy nem kísérleti patkánynak néznek, hanem valóban segíteni akarnak. Ezt nem tudhatom. De felesleges mártírkodni - kíméletlenül őszintén álltam belé, és ez valószínűleg a sörnek, valamint az egyre fogyó türelmemnek volt köszönhető, de kimondtam, amit gondoltam a témával kapcsolatban. Utánam az özönvíz.
- Nem tarthatlak itt. Nem is tudlak. Majd ahogy alakul - már azt se kértem, hogy ne feledjen, mert amilyen önjáró, elengedtem az elvárásaimat vele szemben. Csak kortyolgattam tovább a sörömet komótosan, a fejemet ingatva. - Már értékeltem őt. Kiértékeltem. De ez egy hosszú sztori és még mélyebb seb. Egy kapcsolat két emberen múlik. Ha más bajom se lesz, talán felkeresem. Viszont annyira másként gondolkodunk, hogy csak vitatkoznánk. Az meg senkinek nem hiányzik, ugye? - belegondoltam, hogy végtére is a jelenlegi pozícióm nem áll távol ahhoz, aminek elképzelt volna, mert hát végül is nem a fő profilom lett a régészkedés és a kalandorkodás, de attól még a nézeteit utálom, és semmi kedvem a szemrehányásait hallgatni, vagy az álságos magyarázkodását a tetteiről.
- Elvoltam egyedül. De azért örültem volna, ha van valaki, aki megért, és jobban átérzi, hogy min megyek keresztül. Viszont ahogy nevelték volna, nem hiszem, hogy több empátiát várhattam volna tőle. A sok elvárástól egy érzéketlen báb lett volna, vagy együtt szökünk el - vontam vállat a lehetőségeket latolgatva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877530#post877530][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.04.25. 19:07[/b][/url]

Kissé irritálja Martin némelyik kérdése, amikor olyan témákról igyekszik többé-kevésbé kitartóan érdeklődni, amikhez nem igazán van köze vagy éppen Álmosnak nincs kedve beszélni róluk. Nem az a nagyon kitárulkozó típus egyébként sem, kényelmetlenül érinti, amikor a magánéletében vájkálnak, amennyiben nem magától osztja meg valami oknál fogva. Martin pedig mintha nem érzékelné ezt, kíváncsiskodik tovább, amikor éppen olyasmire bukkan. Álmosnál azonban ez csak félszavas válaszokat és vállrántásokat eredményez, miközben a sörét iszogatja tovább, vállát kissé előre ejtve, mintha öntudatlanul is kissé összegubózni, bezárkózni igyekezne. Fáradtan sóhajt aztán a másik kirohanására és megrázza a fejét.
- Ehhez semmi közöd - jelenti ki végül, jéghideg tekintetét Martinra emelve, mint aki nem tűr ebben ellentmondást. Nem érdekli, hogy a főnöke még vagy barátkozni szeretne esetleg, akkor sincs semmi alapja számon kérni rajta mindezt, mert az ő döntése, hogy mit kezd az életével. Közben ismét kihúzza a vállát is, végszóra pedig megissza az utolsó korty sörét is, mielőtt másikat hozna. Azt Martinnak amúgy is tudnia kellene, hogy a szerződése csak meghatározott időtartamra szólt, és csupán a nővére könyörgésének engedve jelentkezett egyáltalán az állásra, magától amúgy sem tette volna. Neki tökéletesen megfelelt az is, hogy a maga tempójában ékszereket készítsen megrendelésre, és ezután is jó lesz, ha nem akad egyéb. Visszatérve már inkább a család témáját kezdik boncolgatni, ami semmivel sem kellemesebb valójában, csupán a sör színezi enyhén elviselhetőbbre az egészet lassan, a korábbi röviddel együtt. Egy vállvonással veszi tudomásul a választ, ez ugyanis a másik problémája, hogy megoldja.
- Pedig lehet, jól jártál volna vele. Fura egy ember vagy te - jegyzi meg. Ismét lazábban dől hátra a széken, arra gondolva közben, hogy milyen szerencsés mégis, hogy van neki Marfa. Fogalma sincs, mi lenne vele, ha nincs a nővére. Bizonyára nem itt tartana, ahol éppen.
- Biztos jókat tudnál beszélgetni Mariannal egyébként. Kedves nő, csak nekünk nem volt közös témánk - céloz a pszichológusra, akihez rendszeres időközönként be kellett járnia az elmúlt évek során. Éppen csak beszélgetni nem akart vele, főleg nem olyasmikről, amikről a nő szeretett volna mindenképp érdeklődni. Becsületére váljon, mindvégig türelmesen próbált araszolgatni, sajnos eredménytelenül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877749#post877749][b]Martin Romberg - 2024.04.29. 09:23[/b][/url]

Volt valami ijesztő abban, hogy Álmos nyugodt tudott maradni, legalábbis a tekintetéből nem tudtam kiolvasni az indulat vagy a feszélyezettség jeleit. Pedig minden bizonnyal számára kényelmetlen témákat feszegettem. Szándékomban is volt egy kicsit a falig elmenni nála, tenni egy próbát, hogy az eddigi viszonyunk fényében hol van az a pont, ahol meghúzza a határokat. Világos és nyílt kérést fogalmazott meg, nem vitte túlzásba a magyarázkodást. Ócska kibúvó. Nevetségesnek találtam. Egy pillanatra nem is tudtam mit kezdeni a helyzettel, olyan derült égből hallatszott a válasz. Valahogy annyira ő volt, és mégis, egy belső hang korábban azzal az illúzióval kecsegtetett, hogy bízhatok az ellenkezőjében. Csalódnom kellett. De bevallom, ugyanúgy az "inkább magamban szenvedek" féle emberek típusát erősítettem, ezért nem nehezteltem iránta.
- Könnyű mondani - nevettem fel kínomban, és végül elfogadtam, hogy be kellett érnem ennyivel. Azt csinál, amit akar. A vezetője vagyok még, de inkább csak voltam. Ami nem a munkája, ahhoz nincs közöm. - Azért érdekelt volna a felettesedként az ittléted és a távozásod valódi, érdemi indoka - némi habozás után, de odaszúrtam ezt a kis gyenge érzelmi zsarolással átitatott megjegyzést. Nyilván, határozott időre szóltak a papírjai, de a minisztériumban ritkán ismernek lehetetlent. Könnyen el lehetett volna intézni, hogy tovább alkalmazzák valahol. Nem csak azért, mert ez adott esetben a munkáltatója érdeke lett volna. De tudta ezt jól ő is minden bizonnyal.
- Mondták már. De mi köze ennek ahhoz, hogy van-e testvérem, vagy sem? - és ha már így szokássá vált, hát én is látványosan megvontam előtte a vállamat, mielőtt beleittam volna az újabb korsó sörömbe. - És te szerinted nem vagy fura, mi? - vágtam vissza hirtelen ötlettől vezérelve, ahogy a szavait emésztgettem. Mintha olyan ördögtől való lett volna ez a személyiségétől.
- Oh, mondjuk sokat segített volna, ha hagyod, hogy legyen. De hát ha neked jó így, akkor egészségedre. Én dolgoztam már saját magamon, mindenesetre köszönöm a tanácsot, de nem élnék vele - érezhetően feszültebb lett köztünk a légkör, mégsem szerettem volna elpattanni. Megnyomtam a hangsúlyt ott, ahol azt érzékeltettem, hogy vele ellentétben másként gondolkodom, és próbáltam sugallani, hogy mennyire megvetem az olyan embereket, akik bár tehetnének a változásért, mégsem tesznek semmit. Aztán egy nagyobb lélegzetvétellel tovább ittam, és máris nyugodtabb lettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877804#post877804][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.04.29. 22:52[/b][/url]

- Elmondtam. Lejár a szerződésem, véget ér a projekt is, és ennyi - válaszolja, tömören összefoglalva mindazt, amit már elmondott, és igazán nem érti, hogy Martin miért szeretne valami mást hallani. Csak azt mondja, ami tény és való, és az is meglepi, hogy a másik ezzel mintha nem lenne tisztában, holott az egész projektet ő vezette, biztos tudatták vele is, mi a helyzet.
- Talán átveszem a gemmológiát, amíg Hella távol van, ha az iskola nem követeli meg, hogy elvégezzek hozzá egy pedagógia képzést is, de még nem tudom - teszi még hozzá aztán, meglehetősen nagylelkűen, csak azért, hogy némileg mégis kielégítse Martin érzékelhető kíváncsiságát, bár konkrétumot igazán nem mond. Nem is tudna, az is igaz, hiszen még mindig lehet az is, hogy csak hazaköltözik Vajákosra például. Vagy elutazik valahová, ha talál rá okot. Fogalma sincs még, mihez is kezd pontosan. Több lehetőség is körvonalazódott, választania kellene kezdetnek, de csak majd amikor már ott tart.
- Nem tudom, csak érezni - válaszol. Tényleg nem tudja pontosan megfogni, hogy miért is olyan fura neki néha Martin. Azt már elmondta, hogy mintha a karrierjétől nem tudná elválasztani az életét, a munkára épít mindent, de ezen túl talán mintha nem is látna túl önmagán. Álmosnak viszont mindig is nehezére esett azt megfogalmazni, hogy ő hogyan érzi magát, ezért erre a kérdésre nem hangzik el a válasz. Talán majd egy másik alkalommal sikerül valahogy megfogalmaznia, hogy mennyire zavarja némelyik téma, amiről szerinte láthatóan nem szeretne beszélni, de ezt Martin vagy nem érzékeli vagy nem érdekli, hogy mit vált ki belőle.
- Ezt soha nem is vitattam - mondja, elvégre pontosan tudja, hogy fura. Mindig is az volt, és ezzel  egészen meg is barátkozott, cseppet sem zavarja. Azt viszont nem bizonyul aztán túl nehéznek észrevenni, hogy Martin már-már a passzív-agresszivitás határait kezdi súrolni. - Ugyan min? Rég elfogadtam, hogy az élet megy tovább, mindegy mi történik. Kettőnk közül pedig te vagy ideges éppen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877855#post877855][b]Martin Romberg - 2024.04.30. 19:51[/b][/url]

Nyilvánvalóan ő sem tarthatta lehetetlennek a szerződés határozatlan időre történő módosítását, mi több, tisztában kellett legyen az ő munkához adott értékével és sajátos státuszával annyira, hogy számoljon a megtartásával. Ezért csak a fejemet ráztam, majd lemondóan a szemeibe néztem. Sajnáltam, hogy ennyire ragaszkodott a hülyeségéhez, és megpróbálta beadni nekem ezt a kis mesét, amit bizonyára már alaposan begyakorolt, ha más nem, a vérében volt. Belefáradtam a saját igazam bizonygatásába, ezért tudomásul vettem, hogy ezt a témát el kellett engednem. Halkan elmormogtam, hogy "értem", aztán próbáltam nem bosszankodni azon, hogy ilyen makacs.
- Valahogy nem tudlak elképzelni tanárnak ezzel a stílussal... - muszáj volt megjegyeznem, de láthatta, hogy elmosolyodtam utána. Tudtam róla, hogy a diákokkal másként viselkedne, és ha nem firtatnak bizonyos kérdéseket, akkor meglepően kommunikatív, legalábbis a tudást át tudja adni annyira, amennyire kell. - És azt sem néztem volna ki belőled, hogy szívesen tanítanál - ezt már őszintén vallottam be neki, ha még nem evett meg az előző mondatom miatt. Alkalmas rá tudását tekintve, a pedagógiai részét meg majd megítélik az állítólagos szakemberek. Mindenesetre furcsának találtam, hogy ennyire nem tudta volna a jövőjét, és ennyire közömbösen fogta volna fel a dolgokat.
- Mik azok a dolgok, amik miatt aggódni szoktál? - szegeztem neki a kérdést, ami lehet, úgy tűnt, hogy derült égből pattant ki a fejemből, és valóban az elkalandozásaim szüleménye volt. - Értem. Hát, igyekeztem a legtöbbet kihozni abból, amim volt - nem tehettem arról, hogy egyke lettem, és biztosan megvannak a hátrányai, érződik rajtam még mindig rengeteg sérülés. Hát, ez van.
- És akkor miért olyan meglepő, hogy más is lehet fura, nem csak te? Másképpen fura - próbáltam elgondolkodtatni, hátha sikerült. - Megy, de hogyan? Az a nem mindegy. Meg, hogy mit cipelünk a hátunkon, és meddig. Mármint ezt nem kioktatólag akarom mondani, mert tényleg nekem is sok év kellett, hogy erre rájöjjek. De időről időre, mint egy ördögi kör, visszaestem ugyanazokba a mintákba... - hát, ennyi őszinteséget talán megért az, hogy szöget üssek a fejébe. Ittam egy újabb kortyot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=878046#post878046][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.05.03. 14:56[/b][/url]

- Hella vetette fel - válaszolja közömbösen. Nem veszi magára Martin érezhető frusztrációját, azzal neki semmi dolga. Hella ötletétől mondjuk nem volt elragadtatva, de túl nagy érdeklődést a gemmológia iránt nem sokan mutatnak amúgy sem, és az egész pusztán átmeneti megoldás lenne, amíg a nő elintézi a dolgait, amiket az iskolából nem tud. Nem mondhatná, hogy nem tudna nemet mondani erre, bár még igent sem mondott, pusztán gondolkodik a lehetőségen, hogy mennyire érné meg neki vagy egyáltalán megérné-e.
- Még nem döntöttem. Az is lehet, hogy csak maradok az ékszerkészítésnél - közli aztán, majd a következő kérdésre a vállát vonja meg legelőször is. Nem szokott ezeken agyalni, de úgy tűnik, Martinnak ma csupa ilyen izgalmas kérdése van. Most mondja, hogy a nővére miatt? Az túl személyesnek tűnik, és olyasminek, amiről amúgy sem nagyon akar beszélni, ahogy az apja is ebbe a kategóriába esik továbbá.
- Mire akarsz kilyukadni? Nem szoktam azon rágódni, hogy mi lesz holnap vagy tíz év múlva. Fogalmam sincs. Van tető a fejem felett, van, mit ennem, van még családom, nincs semmi bajom, ezen túl mi kellene? - kérdezi. Az álmait ugyan nem akarta sokáig, de mióta megtanulta többé-kevésbé irányítani őket, már az sem feszélyezi annyira. Igaz, még mindig vannak aggasztó elemei a dolognak, de az már megint csak az ő problémája, és egyszer talál rá megoldást. Nem látja értelmét annak, hogy ezen rágódjon, amikor meglehetősen sok időt és energiát vesz igénybe a kutatás lehetséges megoldások után. Nincs ideje ilyesmire is még. Biccent aztán Martin válaszára, tudomásul véve, de nem mond semmit, inkább a sört issza kitartóan éppen.
- Jogos - hagyja helyben a megállapítást, hogy más is lehet fura. Valahol tulajdonképpen mindenki az, de ennek a taglalásához meg az emberek nem érdeklik eléggé. Szusszan aztán egyet az újabb kismonológ végére és megrázza a fejét. - Mégis mintha jobban akarnál tudni dolgokat - jegyzi meg kissé felvonva ezúttal a szemöldökét. - Tulajdonképpen most pont úgy hangzol, mint Mariann, és azt se bírtam.