
 A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni. Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni. A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük. Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva) A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai WeißlingAlkalmazottak:
- Endrédy Patrik
- Gombos Eszter - NJK
- Hortobágyi János „Samu” - NJK
- South West
- Anna Weißling
- Szendrey Adél
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2015. április 4. 13:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=488040#post488040][b]Martin Romberg - 2015.04.04. 13:34[/b][/url] Rui Mendes DiasÖrülnöm kellene, hogy felvettek ide. Hogy távol kerültem a családomtól, és hogy hosszú idő után először tiszta lappal indulhatok. Egy új és ismeretlen hely, felfedezni való dolgokkal. Csábítóan hangzik egy olyan fiúnak, aki pont az ilyeneket keresi. Helyette nagyjából semmilyen hangulatom nincs. Nem hoz lázba az új tanév indulása, ami a mestertanonci képzésem kezdetét is jelenti, szóval csak remélem, hogy ez idővel változni fog. Az üres vonatfülkében való robogáshoz már hozzászoktam, amikor átvergődtem az Alpokon és először magyar földre léptem. Egyébként is sokszor vonatoztam már otthon. A mostani csak hab volt a tortán, a lepukkadt kelet-európai tájat hamar felváltotta az északi erdőség. Egy fejezet híján sikerült volna befejeznem a könyvet, ha nem álltunk volna meg. Ahogy elnéztem, rajtam kívül alig utaztak ezzel a járattal, úgyhogy kissé bajban kezdtem magam érezni az odajutást illetően, de bíztam önmagamban. Elvégre nem lehet olyan nehéz kiszúrni egy kastélyt... Alig néhány másodperce ráncigáltam le bőröndömet a vonatról, de már megszólított valaki. Különös forma, először azt hittem, hogy valami kérdőívet akar velem kitölteni, úgyhogy inkább játszottam az idegen turistát, hogy lekoptassam. De aztán kiderült, hogy egyenesen az én fogadásomra küldték le ide a srácot, már ha hihetek a szavának. Annál is inkább, mert beszélt franciául, amiért jár neki a piros pont. Álmomban sem gondoltam volna, hogy szinte egyből mellőzhetem a magyar nyelv használatát. A bemutatkozás után egy kisebb beszélgetésbe elegyedtünk. Nagyrészt az iskoláról volt szó, ami azért jó, mert nem túl személyes. Így megmarad a távolságtartó hangnem, de legalább adunk egy esélyt a másiknak. Aztán előkerül a cigaretta... Itt gondolkodtam el először azon, hogy jó helyen járok-e. Ha ez a magyar vendéglátás részét képezi, akkor meglehetősen fura szokás, legalábbis eddig ritkán láttam olyat, hogy az alvilági negyeden kívül egyből cigivel kínálják az idegent. Az egész olyan kényelmetlen volt. Ráadásul az iskola helyett egy csárdába invitált, amit tényleg nem tudtam mire vélni. Mégis miért? Én csak egy idegen vagyok. - Ez valami teszt? - néztem rá gyanakvó tekintettel, majd az állomáson tartózkodókat kezdtem el kémlelni, hátha rejtőzködött még ott valami beépített ember, aki az új diákokat teszi próbára. Komolyan elgondolkodtam a dohányzást illetően, de végül udvariasan nemet mondtam. A csárdát azonban nem hagyhattam ki. Ez a... Bogolyfalva, vagy mi, egyszerűen lenyűgözően hatott rám. Szívesebben kalandoztam volna itt a bőröndöm nélkül, de egy vajsör megért ennyi áldozatot. Csak egy ugrásra volt a csárda, tényleg nem nagy ügy. Vonzóan koszos, sejtelmesen hangulatos. Amint kikaptuk a rendelést, a saját poharamat magamhoz tolva folytattuk a beszélgetést. Haver, aha, persze... - Nem is tudom... Tanulok. Elvégre azért jöttem - dőltem hátra mosolyogva - Hallottam hírét, de még csak nem is gondoltam az itteni lányokra. Van egy hírük innen-onnan, az egyszer biztos. De jobb, ha nem gondolok az úgynevezett gyengébbik nemre, mert még eszembe jut a múlt, felhúzom magam, vagy ilyesmi. Egy pillanatra átfutott rajtam a gondolat, ahogy felszedek valakit, de rögtön el is kezdett menni a kedvem az italozástól, úgyhogy erőt vettem magamon és inkább a körülöttünk gomolygó füstfelhőt kezdtem el tanulmányozni. - És veled mi a helyzet? Te vagy az itteni szoknyavadász? Vagy mivel ütöd el az időt? A legjobb védekezés a támadás, így ezt kihasználva tettem fel kérdéseim hasonló témakörökben. - Finom - pillantottam elégedetten a vajsörömre, majd egy nagyobbat kortyolva tettem le az asztalra.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2015. április 14. 21:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=493260#post493260][b]Martin Romberg - 2015.04.14. 21:19[/b][/url] Rui Mendes DiasIskola helyett egy ivófélében kötöttem ki. Nem erre a fajta érkezésre számítottam a vonaton. Szerintem neki se kellene vakmerősködnie, ha már egyszer utasítást kapott egy feljebbvalótól, hogy navigáljon az intézménybe, nem pedig azt, hogy cigarettával kínálva sétálni vigyen a faluban... Ugyanakkor szükségem volt idegenvezetésre az új helyen. Mestertanonc vagyok, akit nem érhet olyan nagy baj, mint őt. Akármi is ez, az első gikszernél rákenem az egészet, bármennyire is kedves volt velem. Nem akarok már az első nap szégyent hozni magamra. Aztán az idő múlásával fokozatosan visszaszívtam magamban a korábban gondoltakat. Az információkban gazdag gyaloglás alatt tovább nőtt elégedettségem, hiszen közlékenyen megmutogatta szépen, hogy mit merre találok majd később, ha netán szükség lesz vásárolnom valamit. Egy darabig biztosan megleszek a legtöbb bolt meglátogatása nélkül. Utazásom előtt alaposan bevásároltam magamnak, a kinti árakkal jobban tisztában vagyok, nem bíztam az itteni rendszerben. Képzelem, hogy ezek a falusiak abból élnek, hogy a kiszolgáltatott diákságot az orruknál fogva vezetik. Megérkezvén és helyet foglalván a vendéglátói egységben, sokkalta oldottabban kezdtem viselkedni. A csomagjaim kényelmes, egyúttal még biztonságos távolságra hevertek tőlem, de igazság szerint teljesen elfeledkeztem róluk azokban a pillanatokban. Csak arra tudtam gondolni, hogy igen, megcsináltam, egyedül elkeveredtem ide, távol az otthonomtól. És most kész vagyok tovább építeni a jövőmet, aminek nagyon jónak kell majd lennie. A csárda számomra egy olyan tranzitállomás, ami ívként vezet át megszokott környezetből az újba. Még gondtalanul ücsöröghetek itt anélkül, hogy bárki megismerne. Feladatok nélkül, de már a kötelezettség kapujában. Még nem késő visszafordulni, mégsem tehetem. - A sör hozza ki belőled ezt a fajta humort, vagy amúgy is ilyen vagy? - most mégsem mondhattam, hogy se az állatokhoz, se a rendezéshez nem értek, mert az úgy nem lenne érdekes. Pillanatokon belül be is igazolódott, hogy a kimondott kérdéssel jártam jobban. - Pont úgy beszélsz, mint egy papucs. - gúnyolódtam, ahogy az előttem ülő fiút mérlegeltem magamban. Van egy fajta stílusa, de tudja, hogy kivel nem szabad viccelődnie. Engem még nem ebbe a kategóriába sorol. Ugyanakkor az sem hagy nyugodni, hogy feltűnő jelenségnek nevezi a barátnőjét - merthogy kötve hiszem, hogy ő élőben is leasszonyozná a csajt - mert mi van, ha ez afféle szarkasztikus figyelmeztetés, hogy még csak rá se nézzek? Annyira szánalmas, hogy egyből a nőkre terelődik a szó, pedig ez egy istenverte csárda, ahová szórakozni megyünk, nem pedig keseregni! - Ne aggódj, nem Don Juan jött meg. - próbáltam meggyőzni afelől, hogy bízhat bennem. Legalábbis ebben... Már ha számít ez valamit. Elbambulásából ítélve mégsem gondolhatta fenyegetésnek. Ez így kínos, na mindegy. - Mind tisztában vagyok ezekkel. Az igazgatóság mindenről tájékoztatott. Én Rád voltam kíváncsi. - vigyorodtam el egy pillanatra, majd fapofával hörpintettem egy újabbat a pohárból. Értékelem a próbálkozását, de legalább a kérdésre válaszoljon, ne másról untasson, még ha színesen is teszi. - Ezt bóknak veszem. De nem, egyszerűen csak világot látnék, és ezt a saját fejem után menve kívánnám tenni. A Bagolykőnek híre van, ha nem is a legjobbnak számít, de az a képzés, ami nekem kellett, legalább megtalálható itt. - löktem oda nemes egyszerűséggel a választ, ha már ilyen szépen érdeklődött utána - Jut eszembe, még Te beszélsz? A nődön kívül mi ok van arra, hogy itt... legyél? Minden épeszű ott tobzódna a többi csigaevővel, hogyhogy különcködsz? Talán jobb az itteni vajsör, azért is iszol ennyit? Talán túlságosan élcelődőnek tűnök, de a hanglejtésemből egyáltalán nem ez volt kiolvasható. Utóbbi például egy mókásabb megjegyzés arra, hogy ez már a sokadik vajsör felé kezd elmenni, és ha a leitatás a célja, van egy rossz hírem: jól bírom a piát.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2015. április 15. 20:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=493543#post493543][b]Martin Romberg - 2015.04.15. 20:40[/b][/url] Rui Mendes DiasÚgysem fogom hagyni, hogy az egészet ő fizesse. Rendes velem, elmutogatja, hogy merre van az arra, ezen kívül egy kis batári italozásra is elhív, tényleg nem akarok az adósává válni. Biztos vagyok benne, hogy távozáskor megegyezünk majd, ez mindenkinek jó lesz, csak még egy darabig az anyagiakról egy szót sem kívánok szólni, nehogy túl korán magamra haragítsam. A hátam közepére kívánt vita lenne erre pazarolni az időt. Azt az értékes időt, amit a megismerésére kell most fordítanom, mielőtt "végleg" a kastélyba kell költözzek. Tetszett, hogy a szintemen marad. Nem megy tovább, nem akarja ő húzni a rövidebbet. Egyikünk sem akar balhét. Semmi szükségem egy félreértésből adódó konfliktusra. Túlságosan méltatlan lenne hozzám, ha egy mocskos ivóban rúgnám össze a port ezzel a gyerekkel. Sajnos vagy nem sajnos, még nem tudom, hogy ki és mi fia ő pontosan. Lehet, hogy egy lúzer, de lehet a falkavezér is, a szövege alapján nehéz megmondani. Biztos önmagában, ami belső értékekre utalhat, ezeket még ki kell ismerjem, csak aztán ítélkezhetek. Szövetségek kellenek, nem ellenségek. Úgy éreztem, hogy azonnal tisztáznom kell a szituációt. - Egyáltalán... Nem várom el tőled, ahogy jólesik. Túl hamar tűnt el az előbb szóba került stílusa, máris hiányozni kezdett a poénkodása. Az elkomorodott tekintetét nem szerettem volna tovább bámulni. Nekem az a fiú kellett, aki a vonatról leszállva köszöntött. Kérem vissza, most. Így inkább jeleztem neki, hogy igyon - pontosabban igyunk - egy újabb kortyot, ezúttal a hosszú békére emelve poharainkat. Mindjárt jobb lett a helyzet, a gyorsan kimondott szavakra is csak vigyorral reagált, majd végül hagyta őket szépen elmenni a füle mellett. Nem mutathattam ki, de a lelkem mélyén az elégedettség és a büszkeség érzetének egyvelege árasztott el. Kellemes nyugalom, ami arra ösztökélt, hogy még egy korttyal csorbítsam a kezemben ölelt pohár tartalmát. A következő jelenet szép és megható lett volna, ha nem ugattam volna bele minden második mondatába a fiúnak. Mit csináljak, ha még csak nem is sejtettem, hogy ennyire ömlesztve bukik ki belőle minden, ami benne rejlik. Tiszteltem azért, amiért őszintén megosztotta velem ezt az egyveleget. Kaptam néhány morzsát a jövőjéről, családjáról, hobbijairól. Még mindig kevés, de ez is valami. Már csak az a kérdés, hogy vajon a csárdától független környezetben is elmondta volna-e mindezt, vagy sem. - Miért feltételezed? - vágtam közbe már a legelején, hiszen nem volt szép tőle ez a kételkedése - Szóval arra törekszel, hogy valahogy átcsusszanj a vizsgákon, aztán kész? Semmi komolyabb terv, és ezt mindenki el is fogadja? Van odahaza pár zenész ismerősöm, kíváncsi vagyok Te miben különbözöl. Egyszer meghallgatnám, hogy mit is produkálsz, de tényleg. Stílus, egyebek. Van saját dal? Tényleg érdekel. - nem pontosan vele egy időben, de én is szükségét éreztem a folyadék utánpótlásának, majd tovább faggatóztam - Az szép. Hogy bírod? Illetve bírjátok. Nem lehet könnyű, sok sorsról hallok, az enyémnél rosszabbak. De ha felnősz, te fogod a kezedbe venni az irányítást, és akkor megváltoztathatod a dolgokat. Ezt a részt nem akartam elviccelni, semmilyen egyéb megjegyzést nem fűztem hozzá. Egyre jobban és jobban becsültem, habár túlságosan kitárulkozó lehet. Vagy mindenkivel ezt csinálja, vagy csak engem ért ez a megtiszteltetés. Csak hallgattam, azt tapasztalva, hogy végigfut arcomon valami. Fülemtől a nyakamig elvörösödtem, és forrtam a saját magam iránt érzett, újonnan keletkezett dühtől. Csak most értettem meg, hogy ezzel az egésszel mit akart mondani. Pórul jártam, elbuktam, és ez nagyon bosszantott. De nem a velem szemben ülőre haragudtam, hanem csakis magamra. Vigasztalt azonban, hogy még volt időm helyrehozni, másfelé terelni a témát, ilyenek. Nem viccelt, vagy ha igen, hát nagyon jól át tudott verni. - Maradj. - húztam vissza oda, ahol ült - Elnézést kell kérjek. Furcsa ember vagy. Talán túlságosan elengedtem magam. De akkor is a Te humorod volt az oka. És milyen erős, hogy mindezt nem mutatja ki, még ha el is túlozhatja azt, amit átélt. Katonaság, a hideg is kiráz a gondolattól. - Szóval... ez tetszik. Bevallom, most egy kicsit megleptél. Ennek fejében nekem kellene most meséljek magamról, de nálam negyedannyira se rossz a helyzet, mint az nálatok. Hozassunk még egy kis italt, és találjunk valami mindkettőnk számára üdébb témát, hacsak nem akarsz konkrétan rákérdezni valamire a múltamból, de persze csak tapintatosan. Vagy elmondhatnád, hogy hogy érzed magad az iskolában. Igen, tulajdonképpen ez IS érdekel. Mikor jöttél, beilleszkedés, társaságok, barátok, miben más a régihez, blablabla.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2019. január 6. 00:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=745225#post745225][b]Martin Romberg - 2019.01.06. 00:05[/b][/url] AnnaRánézésre semmit sem változott ez a hely. Az utolsó részletig pontosan olyan volt, mint amikor először rángattak el ide, rögtön azok után, hogy leszálltam a faluba érkező vonatról. Jól emlékszem arra a fiúra, aki akkor fogadott, hiszen később is meghatározó személy maradt még az életemben. Mennyi idő telt el azóta... És mégis, a költözés óta sokszor érzem úgy, hogy csak én változtam. Mintha belemenekültem volna egy állandósággal kecsegtető burokba. A nagy aranyvérű régész, hát ide való... A külvilágtól hermetikusan elzárt álomvilágba. Stílusosan ugyanannál az asztalnál ültem le, mint azon az emlékezetes napon. Ezúttal valaki mást vártam, ami nyilvánvaló volt gondolom. A fiúról sok éve nem hallottam sajnos, maradtak hát azok, akikre még sikerült rálelnem a múltamból. Anna, korábbi évfolyamtársam bármikor betoppanhatott. Megvártam a rendeléssel, de persze már a helyszín kiválasztásakor pontosan tudtam, hogy a méltán finom vajsörüket kell majd kikérjem. A visszatérésem óta többször beszéltünk. Tudja, hogy én is a faluban lakom, nem vagyunk messze egymástól. Még mindig maradtak olyan témák, amikre nem volt időnk kitérni. Persze megosztotta velem a hírt, hogy férjhez ment, aki éppenséggel a csárda tulajdonosa. Illetve az elsők között merült fel, hogy ki hol helyezkedett el, és hát nem lepődtem meg, hogy a régészetből ő sem tud megélni. Külföldön se jobb a helyzet. Nagy a verseny, résen kell lenni a lehetőségekre. Igazi kutatásokra azt kell mondjam, hogy bizony csak kihalásos alapon lehet bekerülni. Az asztallapon doboltattam az ujjaimat, miközben nagyokat sóhajtva az járt a fejemben, hogy végül is milyen nagy szerencsém volt munka szempontjából.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2019. január 6. 21:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=745585#post745585][b]Martin Romberg - 2019.01.06. 21:01[/b][/url] AnnaEgy ideje taktikát váltottam. Próbálom nem felhúzni magam feleslegesnek vélt dolgokon, és ahhoz már réges-régen hozzászoktam, ha valaki késve érkezik egy megbeszélt találkozóra. Nem csinálok belőle ügyet, kész. Kivételes helyzetek adódhatnak, illetőleg megint más, ha a munkámban akadályoznak. Azoktól szoktam megengedni, akiket ismerek. Csak ne éljenek vissza vele, mert nem szeretném, ha divatsport válna a megvárakoztatásomból. Különben is, mindig közbejöhet valami, előrántanak megdönthetetlennek vélt kifogásokat, magyarázatokat. Nem az én dolgom igazságot tenni, a legtöbb, amit tehetek, hogy egyszerűen elengedem a dolgot minél hamarabb, az együtt töltött idő hátralevő részét pedig megpróbálom kiélvezni. - Semmi baj, tényleg. Nem késtél sokat - nyugtattam meg. Kapkodását látva egyébként is megenyhült a szívem. Nem siettem sehová ezúttal sem, tengernyi idő állt rendelkezésünkre. Anna nem hagyta, hogy szóhoz jussak, ezért addig az asztalon elhelyezett papírokra szegeződött a tekintetem. Nem nyúltam a tömbhöz, csak annyit olvastam át, amennyit láthattam a legfelső papírlapon. A vajsörre elismerősen bólintottam. Jól tudta, hogy mit szoktam fogyasztani. - Nem lehet könnyű ennyi papírral dolgozni - fintorogtam a mennyiséget látva. Apám íróasztala rémlett fel. Azért az én hivatásom is megköveteli a papírtöltögetést, de örülök, hogy a fő profilom nem az ülőmunka. Az elém rakott korsót megköszöntem, majd magamhoz húzva kortyoltam egyet belőle. Végre. És nem csalódtam, valahogy számomra ez a kis csárda vajsöre marad az igazi, járjak bárhol a világon. És ezt nem azért mondom, hogy bevágódjak náluk. - Örülök, hogy végre össze tudtuk hozni ezt a találkozót, nem egyszerű már ilyenkor. Bezzeg amikor még diákok voltunk... - nevettem el magam, mert még mindig viccesnek találtam, hogy pár év alatt ennyire betáblázott napirendű fiatalok lettünk. - Na és legalább volt valami érdekes azon az értekezleten?
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2019. január 19. 00:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=746805#post746805][b]Martin Romberg - 2019.01.19. 00:14[/b][/url] AnnaSajnáltam Annát. Olyan érzést keltett, mintha valami fontos megbeszélést kellett volna otthagynia miattam. Kérhettem volna későbbre is a találkozót, hiszen benne volt a pakliban, hogy tovább tarthat az értekezlet. Aztán az futott át az agyamon, hogy valószínűleg örült, hogy van valami kifogása a gyors távozásra. Próbáltam kivenni a hanghordozásából, hogy szereti-e a munkáját, vagy sem, avagy kisebb fajta felüdülésként tekint-e arra, hogy egy korsó vajsör mellett végre felszabadulhat, de mindeddig nem sikerült levonnom semmit. Azért ott volt bennem az is, hogy kicsit máshol kötött ki attól, amit tanult. - Örülj neki. Azért ebben se valami könnyű ám elhelyezkedni... Legalább nem unatkozol. Meg a szokásos, amit ilyenkor mondani kell - mondtam vállat vonva, két kortynyi szünet között. - Melyik újságnak írsz? Majd előfizetek - hajoltam a kupac fölé vigyorogva, hogy ujjaimmal végiglapozhassak a papírhalmon Nem volt késő a kezemre csapni, ha tolakodó voltam. - Akkor van min kutakodnod. Gondolom hosszabb utánajárást igényel, mint egy bulvár-rovat megírása. De legalább felhasználhatod a tanultakat - utaltam mestertanonci éveinkre. Magától értetődően felkaptam a fejem a műkincs és az ereklye szavak hallatán. Kilóra meg lehet venni az ilyenekkel. Sajnos általában nem találják fel a spanyol viaszt, amikor ilyen témákat dolgoznak fel a sajtóban. Már meglévő forrásokból gyúrnak össze laikusok számára is érthető anyagot. De az olvasókban elindít valamit. Esetleg a keresésüknek erednek, növekszik az érdeklődés. Előkerülnek régi szemtanúk, beszámolók. Elindul egy folyamat, aminek a végén akár pont is kerülhet egy megoldatlan rejtély végére. - Máskor szívesen segítek, ha varázstárgyakkal kell foglalkoznod. Van egy nagyon jó minisztériumi adatbázis, de nekem is elég sok forrásom van, amivel dolgozni lehet - ajánlottam fel segítségemet a későbbiekre. - Bírom. Nincs két egyforma ügy, és szerencsére sokszor kell kimozduljak az épületből. Jók a lehetőségeim, és a fizetésemre se panaszkodom - adtam egy sejtelmes mosolyt a lánynak. Általában nem beszélek sokat a munkámról, legalábbis próbálom leplezni fanatizmusom. Zárásig a csárdában ülnénk, ha kifejteném ami ilyenkor az agyamban van. - Be kell vallanom, hogy furcsa itt lenni. Alig változott valami, mégis kicsit idegennek érzem magam a faluban. Pedig ez lett az otthonom, legalábbis egy ideig. Szóval ilyenkor különösen örülök a régi arcoknak... Ritkán vannak visszatérő vendégek az életemben - dőltem hátra. Igen, előtört belőlem az indokolatlan lelkizés, még néhány korty és már valami elvont, tudományos diskurzust folytatok le.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2019. február 4. 15:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=748724#post748724][b]Martin Romberg - 2019.02.04. 15:00[/b][/url] Anna Arcomra fagyott a mosoly, aztán elpirultam. Ritka pillanatok egyike. Én és a gyerekek. Két külön világ. Bele is őrülnék, ha miattuk derékba kellene törnöm a karrierem. Nehéz elképzelnem, hogy a női magazin olvasóit érdekelni fogja az oknyomozás. Lehet, hogy Annának mégse lesz szüksége átfogó forrásgyűjteményre, elég lesz valami bulvár színvonalat megütnie "szintlépés" címszó alatt. A szerkesztőt sem értem, de hát biztos megy annyira jól ez az általam ismeretlen lap, hogy meg merjék engedni a kísérletezést. Tényleg csak azt tudom elképzelni, hogy hetet-havat összehordanak valamiről pletyka jelleggel. Kár ezért Annának az idejét pazarolnia. - Szóval újításokkal mernek próbálkozni, de téged nem fér bele a keretbe, hogy rendesen alkalmazzanak - vontam le a következtetést elhúzott szájjal. Tipikus ez is, de nem hagytam, hogy a kelleténél jobban felbosszantson. Az ilyeneken már meg se szabadna lepődnöm. - Akkor gondolom ideális munka. Marad idő a családodra - pillantottam a fogyatkozó korsóm tartalmára, majd vissza a lányra. Valamennyire tudom, hogy mi a helyzet, de sosem kérdeztem rá nyíltan, mivel én se szeretem, ha nekem szegezik a témát. S ha már oknyomozás, akkor az én eszközeim is adottak ahhoz, hogy megtudjak ezt-azt. Nem mellesleg falura költöztem, tudjuk, hogy ez hírek szempontjából mivel jár. - Egyáltalán nem. Titkok tekintetében veled sem tehetek kivételt, de megteszem, amit csak tudok. Bagolyban megtalálsz, de bármikor átjöhetsz, ha úgy van - toltam el magamtól az aktákat, miután végeztem gyors átfutásukkal. Az újságírás nem sokkal különbözik a régészettől, ha elhelyezkedési lehetőségekről van szó. Mindketten nehéz szakmát választottunk, de a történetét megismerve érződik, hogy nála is maradt esély arra, hogy megmaradjon a magánélet és a munka közötti törékeny egyensúly. Igaz, a mostani munkám sokkal több annál, mint amit először elképzeltem, hogy fogok csinálni, de mivel nekem tulajdonképpen nem maradt családom, nincs minek a rovására menjen. Arra mindig figyelek, hogy magamra jusson elég időm. Próbálok nem kiégni. - Nem érzem megterhelőnek. Aztán persze lehet, hogy ez változni fog az idő előrehaladtával - árultam el neki. - Nézd, nem vitatom a kollégáim szakértelmét, na de tudod, hogy én mindig mindent jobban tudok másoknál - nevettem el magam. Erről egyébként nehéz leszoknom, mégis úgy gondolom, hogy ez a fajta gondolkodás vitt előre abban, hogy érvényesülni tudjak. Tettem ezt anélkül, hogy megfosszam a többieket a sikertől. Nem nyomtam, tapostam el senkit. Egyszerűen megcáfoltam, ha állítottak valamit, vagy később az én módszereim igazolódtak be. Szerencse. - Tényleg, neked milyen volt ott? Találtatok valamit? Illetve később nem tartod elképzelhetőnek, hogy visszatérsz a régészethez? - érdeklődtem. Biztos elégedett a mostani életével, na de ki tudja, mit tervez esetleg.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2019. február 24. 23:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=750876#post750876][b]Martin Romberg - 2019.02.24. 23:13[/b][/url] AnnaNem láttam előre, hogy egy kényes témába szaladtam bele. Szájhúzásom nélkül is tökéletesen tisztában volt a helyzetével. Úgy döntöttem, hogy inkább nem faggatom tovább. Megértően bólintottam, egy halk hümmögéssel megspékelve. Sajnáltam, hogy ebben a cipőben jár, de ambiciózusnak ismerem, biztosan tovább tud lépni az első szembejövő lehetőségnél. - Értelek, persze - kortyoltam vele együtt a korsómból. - De szerintem tényleg ne keseredj el, hiszen nyilván találsz majd jobbat. Ilyen lapoknál gondolom be kell nyalni, hogy feljebb juss. Máshoz protekció kell. De ha esetleg a hivatali életben használnád fel az újságírói vénád? Csak gondolkodom... ha mondjuk te is a minisztériumban kötnél ki? Teszem azt a Félrevezetési Ügyosztályon? Vagy marad egy titkárság, nyilvántartó hivatal, kapcsolatokért felelős ügyosztály, esetleg a muglimagyarázat szerkesztők. Nyilván ebből nem mind kreatív, de ha van hely, legalább kiszámítható, meg persze van előrelépési lehetőség. Pénzben nem tudom, hol járnál jobban - hajoltam közelebb, egészen belelkesülve az ötletelésbe. Mintha egy villanykörte gyulladt volna ki a fejem felett. Próbáltam nem győzködőnek tűnni, elvégre nem az a célom, hogy mindenáron kirángassam őt a mostani helyzetéből. Ő élete. Azt csinál vele, amit akar. Tényleg. De ilyenkor szeretek gondolkodni. - Kutyák? Milyen fajta? Egyébként mostanában többször eszembe jutott, hogy egyszer talán jó lenne nekem is egy háziállat. Mivel még nem volt soha... Tőled is megkérdezem, hogy milyen állatot tudnál hozzám elképzelni - vigyorodtam el a széktámlának dőlve, miközben nyújtóztam egyet a karjaimmal. Mindenesetre ezek alapján úgy tűnt, legalább a magánélete rendben van. Látszólag legalábbis. - Jaj, ugyan. Ennyire kegyetlennek ismernél? Még a végén utolérnek tudásban. Az nem érdekem - vontam vállat egy sejtelmes kacsintással egybekötve. Vele együtt nevettem. Jó érzés volt felszabadulni, hosszú idő után. Hogy a csárda légköre, a jó társaság, vagy a finom vajsör tette, nem tudom, de kezdett megszaladni a nyelvem. Valószínűleg minden egyszerre. - Ki mondta, hogy én ne lehetnék újságíró? Sok mindenhez értek - tártam szét a karjaim megjátszott szerénységgel, mintha nem tehetnék róla. Élveztem a szerepem. Valahol igaznak gondoltam, amit mondtam, és mégis hülyéskedhettem vele. De Anna jól ismerheti a stílusomat, a természetemet. Tudja, hogy tudálékosnak tűnök, kicsit magamnak való vagyok. Meg persze nem véletlenül voltam rellonos. Előtte, mint régi ismerős előtt viszont nem rosszindulatból, vagy beképzeltségből mondtam ezeket, ezért nem tartottam attól, hogy negatívan bélyegez meg. - Nem engedte, hogy ilyen sok ideig otthagyd? Féltékenység... - ráztam meg a fejem. Hát, ha valamit nem tudok megérteni, akkor az a szerelmi kapcsolatok. De ebben nincs valami nagy tapasztalatom, kivételesen. Mindenesetre nem hangzik jól, amikor ezekről panaszkodnak. Megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy éppen nem vagyok ennyire megkötve. - Nahát, ez érdekes. Tapasztalatnak biztos jó volt. Én is szeretem Egyiptomot, de egyszerűen nincs rá elég forrás. Ha van is bejárat, azt nagyon jól elrejtették, és biztosan olyan mágiával, amit a mai tudásunkkal nehéz működésbe hozni. Szóval pénz kéne hozzá, meg sok ráérő kutató. Addig meg csak húzzák az egészet - morogtam, pedig szívügyemnek tekintem az ilyen fajta vállalkozásokat.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2019. április 10. 00:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=754963#post754963][b]Martin Romberg - 2019.04.10. 00:17[/b][/url] AnnaÖsszefont karokkal dőltem hátra a székemben. Némi elégedettség ült ki az arcomra, miután sikerült fellelkesítenem Annát az állásötletemmel, majd bólintottam. Tegyen csak belátása szerint, ahogy neki a legjobb. Többet valóban nem tehetek, és sosem volt késztetésem mások ilyen jellegű befolyásolására. Nem az én dolgom egyszerűen, hogy helyettük is döntést hozzak, épp elég kacifántosra sikeredett a saját életem. - Azt hiszem jöhet a következő kör - böktem a korsómra, miután addig nyújtogattam a nyakam, hogy be tudtam pillantani a kiürült belsejébe. Érdekesnek találtam a kutyás történetet. Valahol aranyosnak is, csak ahhoz nem vagyok elég érzelmes típus. Nagy kicseszésnek gondolom ezt a lepjük meg a párunkat kisállattal dolgot. Én szeretem saját magam kiválasztani azt a kis lényt, akivel megosztom az otthonom. Nem bíznám másra. Ebben is válogatós vagyok, nagy elvárásokkal, legalábbis azt mondják arra, amit én természetesnek gondolok. Végül is jól sült el náluk, de hát elég nagy felelősség az állattartás. Mondjuk ők ketten biztos jobban be tudják osztani, és a kutya sincs egyedül. Izgatottan vártam, hogy mit mond. Éreztem, hogy egy kissé elpirulok, bár ez lehetett a vajsörtől is. Türelmetlenül rázogattam a lábam az asztal alatt, majd egy mélyebb levegővétellel megkönnyebbültem. Lajhár. Nahát. Érdekes állat. Talán azt várta Anna, hogy majd vele nevetek, pedig tényleg van benne valami, amit mond. Nagyon aranyosak, nagyon telitalálat, de ki tudja mennyire macerás beszerezni, tartani. Ezt fejből még én se tudom, de gondoltam majd otthon felcsapok egy könyvet. - Nem rossz ötlet pedig. De azt hiszem tényleg a menhellyel járok a legjobban. Izé, hol is van pontosan? És ki a tulaj? - utóbbi kérdés fogalmam sincs már, hogy miért hagyta el a számat, de talán azt reméltem, hogy őt is ismerem. Fel akarok már készülni mindenféle meglepetésre. Erőt kell vennem magamon, ha úgy döntök, hogy egyszer tényleg ellátogatok oda, hiszen ha rögtön beleszeretek egy állatba, akkor nincs visszaút. Így tehát nem bízhatom a véletlenre, bármi megtörténhet. - Na mire tanítanád? Ne fárassz - nevettem fel a poénra, de valahol persze a homlokom is összeráncoltam. Nem is én lennék. - Munkából hazaérve félő, hogy kárt tennék benne, ha már egy hajszál választ el az idegösszeroppanástól. Kicsit kinyújtottam a lábaimat oldalirányban, hiszen kezdett kényelmetlenné válni a sok ülés, de bírtam, főleg a jó sztorik miatt. Most éppen Egyiptomot fésültük össze Anna szerelmi életével. És megint csak nem szabadott volna közel engednem magamhoz ezt a témát, mert hát történetesen visszanyalt a fagyi - újból - és jöhettem elő én is a magyarázatokkal. Átsuhant a fejemben megannyi múltbéli emlék. Titkolózás az egész. Senkire nem tartozik. És annyiszor szegezték már felém ezt a kérdést, s én annyiszor gyakoroltam a tükör előtt, hogy mit mondok majd, de mindig olyan váratlanul tud érni, s annyira nem tudok vele mit kezdeni, hogy az hihetetlen. Bosszantó. Főleg belül. És inkább utólag gondolkodom rajta többet, hogy vajon miért frusztrál, ha ez a téma kerül szóba, ami másnál oly büszkeség és természetes? - Nem kell félteni. Élem a saját kis életem - vontam meg a vállam, próbálva némi hanyag nemtörődömséget erőltetni az arcomra, de persze látszott, hogy nagyon küzdök vele, hiszen újból elvörösödtem. A francba is, hogy mostanában nem bírok magammal. Talán túl késő van, vagy Anna egy olyan személy, aki előtt nehéz pókerarcot fenntartani. - Hát... Figyelj. Egyiptommal nagyon sokan próbálkoztak. Többek között én is. De nagyon időigényes munka. Vannak olyan projektek, amik nemrég lettek felkapva. Bizonyos elszigetelt népcsoportok mágiájának, varázstárgyainak felkutatása például. Őket csak megközelíteni nehéz, de nagyjából legalább tudható, hogy hol keressük. Csak hát nincs rá pénz, senki nem ad annyit, amennyit kéne. Egyedül pedig halálra vagy ítélve. Szemezek nemzetközi felderítésekkel, hátha egyszer összejön valami.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2023. október 12. 22:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=868422#post868422][b]Martin Romberg - 2023.10.12. 22:58[/b][/url] ÁlmosEgy dolgot talán nem vett figyelembe. Mégpedig azt, hogy mit mondtam neki, amikor először munkán kívül találkoztunk ott a tavacskánál, a - sikeres - vizsgája után. Elfelejtette, elengedte a füle mellett, hogy én azt ígértem, felelni fogok az aláírtan tolakodónak tűnő puhatolózásom okára. De nem így lett. Nem az első alkalommal, és nem a többediken. Lehet, hogy emlékezett rá, és ő is csak a megfelelő pillanatra várt, mert egyébként pont olyan ember, akiből ezt nézném ki. Mégsem került szóba. A csárdába viszont - mert a bagolyban folytatódó levelezésünk során amellett tettük le a voksunkat - onnantól kezdve rendszeresen megfordultunk. Nem éppen a legbájosabb hely, ahol minisztériumi dolgozókat felfedezhet az ember, de a vajsör kétségtelenül finom. Hát még, hogy egy svájci aranyvérű ott görnyedjen a falubeliekkel. De én más vagyok, más lettem az évek során, és ennek ellenére nem érzem úgy, hogy megtagadtam volna a Romberg örökséget. Nem ebben a formában. Amikor ismét elhívtam, korábban érkeztem. Leültem a sarokban. Foglalnom se kellett. Az asztal itt kicsit billeg, óvatosan kell ülni, a korsót mindig jobban tesszük, ha szorongatjuk közben. Péntek volt, a hétvége kapuja, másnap sokáig alhattam. Vártam, hogy felbukkanjon, de nem voltam türelmetlen. Éppenséggel a bejáratot sem tartottam különösebben szem előtt. Rendelni se voltam még, mert langyos lett volna már a végén, ha sokáig megvárat. Ilyen egyébként még nem fordult elő. És hogy miért jártam vele össze bizonyos időközönként? Magam sem tudom. Talán jó hallgatóság. Kellően rejtélyes. Vagy kellett valaki, akinek úgy beszélhettem a munkáról, hogy nem voltam bent, és mégis értette, miről volt szó, legalább egy kicsit. Hálátlan szerep. Főleg, amióta osztályvezető lettem. Vigyáznom kell, kinek mit mondok. De ő... Nem tartottam tőle. Fene tudja, miért.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2023. október 21. 20:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=868707#post868707][b]Martin Romberg - 2023.10.21. 20:49[/b][/url] ÁlmosNem kellett sokáig várnom, hogy betoppanjon. Megspórolt egy kört a rendeléssel. A távolból biccentettem neki, amikor már felém nézett, aztán megvártam, amíg helyet foglalt velem szemben. Elnézést kértem, egy ráérős mozdulattal felálltam a székemből, és komótosan a pulthoz sétáltam. Enyhe fintorral az arcomon mértem végig az előttem rendelő, ránézésre törzsendégnek számító iszákos boszorkányt, majd amikor én kerültem sorra, egy vajsört kértem. A minőség a régi, csak az árak kúsztak felfelé, a kiszolgálást meg nem minősítem. Mormogtam egy halk köszönömöt a fizetés után, amit szerintem elnyelt a helyiség háttérzaja, s végül így tértem vissza Álmoshoz. - Egs - utánoztam a nem sokkal ezelőtti mozdulatát. Örültem, hogy eljött, így legalább nem tűntem teljesen elveszett alaknak a sörivók között. Azzal persze én is tisztában voltam, hogy nem a legszerencsésebb munkaidőn kívül programot szerveznem a nyilvánosság előtt egy olyan emberrel, aki papíron alattam dolgozott. A valóság azonban az, hogy sosem törődtem különösebben a csapatom lelkivilágával, kizárólag a szakmai célokra koncentráltam. Fiatal vezetőként meg kell tanulnom, hogy a munkatársak közötti viszony is fontos. Ugyanakkor messze vagyok attól, hogy közös csapatépítőre invitáljam a bagázst. Álmostól nem vártam mély érdeklődést, intenzív párbeszédet, extrovertált-látszatú fellépést, és ez a tudat megnyugtatott. Ha a továbbiakban csendben meredtünk volna egymásra, nem vette volna zokon. Ahogy a nyers stíluson se kapta fel a fejét úgy, ahogy az átlag. Nem kellett óvatoskodnom a szavakkal. Talán ez az, ami miatt egymásra kezdtünk találni. - Hogy vagy? - nem, ezúttal sem bájcsevegni szerettem volna. Tényleg érdekelt, nem a szokásos megvagyok, jól vagyok-féle választ vártam, és ez a hangsúlyból is hallatszott. - Random kérdés, de téged amúgy érdekel a festészet? - annyira mégsem volt véletlenszerű, de majd rájön.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2023. november 6. 21:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=869225#post869225][b]Martin Romberg - 2023.11.06. 21:15[/b][/url] ÁlmosKortyoltam egyet a sörömből. Még mindig csak a tetejét karcoltam, a habja odatapadt a felső ajkamhoz, amit a nyelvem hegyével tüntettem onnan el diszkréten. Semmi extra, vagy a szokásos. A várt élmény, a hagyományos minőség, amit annyira megszoktam, hogy inkább itt ülök be, mint a budanekeresdi Vértesbe. Pedig sokszor az esne közelebb munka után. Innen meg van hová hazatántorogni, miközben a csillagok táncát leshetem az égbolton. - Én is - mint láthatta. Volt valami megmosolyogtató számomra abban, hogy ilyenekről beszélek valakivel, mert sejthette, hogy én sem szívlelem a felszínes dumát. Vártam egy kicsit, mintha a csend majd közelebb hozna kettőnket, de aztán hamar a festészetre tereltem a témát. Nem teljesen véletlenül. - Akkor a művészeti boltban se jártál még, gondolom... - szükségesnek éreztem némi hatásszünetet, mielőtt folytattam a mondandómat, és ehhez jól jött az előbbi hangosan gondolkodás. - A tavacskánál azért érdekelt a vámpíros történet, mert ismerek egy damfírt. Elég jól, már ha érted. Egy pillanatra még majdnem azt is hittem, hogy esetleg ugyanarra a személyre gondolunk, de nyilvánvalóan nem. Aztán felcsillant a szemem, hogy talán sorstársak vagyunk. Ami a lényeket illeti, biztosan - kerültem a szemkontaktust, sokkal inkább körözött a tekintetem az asztallapon, mialatt elmotyogtam neki, amit akartam. Nem így képzeltem, hogy folytatom, s talán nem is értheti, hogy ez miért most és így jött ki belőlem. Egy kissé magam sem fogom fel. Nem ittam hozzá annyit. De nem félek már úgy, mint régen.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2023. december 23. 17:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=870092#post870092][b]Martin Romberg - 2023.12.23. 17:45[/b][/url] ÁlmosÁlmos zavarba tud hozni. Kínossá vált a jelenet, a meghívás, maga a tény, hogy beültem vele találkozni néhány italra. Az az érzésem támadt, hogy egy olyan ember felé próbáltam nyitni, aki nem volt kíváncsi a társaságomra. Nem értette, mit akartam tőle, és egy olyan szekér után futottam, ami nem vett fel. Jobb lett volna elengedni. Legyinteni, hagyni, hiszen a munkakapcsolat ezek szerint elegendő. Néha még én is hibázhatok. Megértettem őt, mert vagyok ilyen zárkózott általában, és a stílusom is hagy kivetnivalót maga után, ezt aláírom. Mégis a hasonló természet miatt feltételeztem, hogy meg tudnánk találni valahogy a közös hangot. Alapesetben olyan egyedül vagyok, ha nem a magánéletemmel számolok. Ha kötöttem is ismertségeket, különbözőek voltak, némi kompromisszum kellett ahhoz, hogy kijöjjünk, és legalább a társas interakciók iránti halvány, alkalmi lángot kielégítették valamennyire. - Ja igen... - gondolkodtam el egy pillanatra. Hogy ez eddig nem jutott eszembe, látszik, hogy egy ideje már a kastélyon kívül mozgok, ő meg visszatért oda. - Szóval rá gondolok. Sokoldalú személy - akaratlanul is elmosolyodtam, amint eszembe jutott az az energikusság, amit sugároz magából. Hagytam, hogy az emlékek elöntsenek, amíg Álmos rendelt valamit a pultnál, majd visszarázódtam a kocsmai valóságba. - Szóval ő és én, együtt vagyunk - nem firtattam, hogy ő hova igyekezett, hiszen simán lehet, hogy csak bizniszelt vele valamit. De talán, ha megosztottam egy ilyen információt vele, akkor ő is jobban megnyílt. - Egészség - megragadtam a frissen hozott pohárkát, a magasba emeltem, és kissé zavartan, a kínos csendtől félve kortyoltam egy nagyot a másik pohárból.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2023. december 29. 14:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=870794#post870794][b]Martin Romberg - 2023.12.29. 14:40[/b][/url] ÁlmosSzorongattam a poharat, mintha kapaszkodó lett volna. Ujjaim közt örültem, hogy nem tört szét az erőfeszítéstől, de azt a határt azért mégsem szerettem volna átlépni. Kínos, egyre növekvő csendnek éreztem a kettőnk közötti űrt, miközben tapogatózni kezdtem felé a magam óvatosságával. És mégis, sebezhetővé tettem magam, ráadásul pont a munkatársam előtt. Kötve hiszem, hogy ezt ne tudták volna az aurorok, akik amúgy is mindenről tudnak, ha már ott dolgozom, pláne hogy kommunikálok velük. De attól még félni kezdtem, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hoztam Álmost. Az emberek nem egyformák, és bármiféle ellentét árnyékot vethetett a szakmai együttműködésünkre is. De kockáztattam. És még nem is ittam sokat. - Kösz? - remegett bizonytalanul a hangom, amint felszaladt a szemöldököm a meglepettségtől. Azt hiszem, ezt kellett mondanom, de persze az egész mögött udvariasságot éreztem csak. Jobb, mintha rám borította volna az asztalt, vagy pofán öntött volna az itallal - mondjuk ahhoz túl drága is. A székről se fordult le. Leutánoztam a mozdulatait, eltüntettem a pohár tartalmát, aztán elégedetten köhintettem, ahogy a maró folyadék lassan kikezdte a nyelőcsövemet. - Nem kötöm sokak orrára... Olyannak gondolsz, vagy ismersz? - el is mosolyodtam kissé, hogy ezt nézné ki belőlem. Mondhatta rá persze, hogy nem, nem ismer, ami igaz is, de az eddigiek alapján valamiféle képe kialakulhatott rólam a minisztériumon belül. - Értem. Igaz. Én is így gondolom - erősítettem meg őt, miközben a fejemmel bólogattam nagyokat. Aztán a sörömhöz nyúltam, tovább ittam, talán lassan a korsó feléig is kerültem már a tempóval, aminek az oka a szomjúságban volt keresendő, meg az izgalomban. - Nem akarok semmire se kilyukadni. Vagyis nincs semmilyen lényeg. Elhívtalak iszogatni. Ráértél. Vagy számítottál valamire, vagy neked sincs jobb dolgod, mert mondjuk nem a társasági életedről vagy híres... Remélem, nem csalódás, de nem kényszer itt ülnöd, szabadon távozhatsz - ez volt a lepel, ami lehullhatott, más egyéb meglepővel nem készültem az estére. Kissé elemző próbáltam lenni, amivel reméltem, hogy nem haragítom magamra, de kettőnkben sok közöst reméltem. Vagy pont, hogy ez a rejtélyessége, elérhetetlensége fogott meg. Nem először esnék ebbe a hibába.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2024. január 3. 21:40
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=871267#post871267][b]Martin Romberg - 2024.01.03. 21:40[/b][/url] Álmos- Ilyen baromságokkal nem akarnám, hogy munkaidőn kívül, egy kocsmában kelljen foglalkoznia bármelyikünknek is. Ha valami ilyen jellegű sérelemről lenne szó, akkor azt házon belül, munkaidőben rendezném valószínűleg... - inkább hangosan elgondolkodtam ezen, amit mondott, mintsem hogy kioktatólag helyretettem volna a gondolkodását, de még akár annak is tűnhetett a tanakodásom. Tény, hogy Álmos nem a legszociálisabb figura. Egyébként én sem vagyok az. Csak konyítok valamennyit az emberekhez, mert muszáj, megtanultam ennyi év alatt, persze a családi hátteremből adódóan is ragadt rám valami. A projektben a teljesítmény érdekel. A kutatás sokszor magunknak való dolog, sok elvont szerzet terelődik össze, akiknek muszáj együtt dolgozniuk, de mindent a jó cél érdekében. - Rendben. Örülök, hogy leszarod... Meg annak is, hogy bírsz - hümmögtem halkan. Nagy kő esett le a szívemről. Nekem is szimpatikus volt Álmos, és nem akartam, hogy egy ilyen információ miatt elforduljon tőlem. Hiába vagyok jó projektvezető, ha vannak olyan, bizalmas témáim, amiknek a prezentálásában még mindig egy balfasz vagyok. Van hova fejlődnöm az érzelmeim kimutatásában, na meg abban is, hogy egyáltalán beszéljek róla. - Ha nem valami hivatalos, vagy komoly dologról van szó, akkor elég béna tudok lenni a kommunikációban. Mármint az őszinte társalgásban... Amikor nem egy álarc mögül beszélek, és próbálom előadni magam - kezdtem szánalmasnak mondható magyarázkodásomba, hogy jobban megértsen. Nem vártam el, hogy érdekelje is, de jobbnak tartottam tisztázni. Aztán megint beleittam a korsómba. Fogalmam sem volt, hogy akkor mégis mire tereljem a beszélgetést, mert annak nem sok értelmét lássam, hogy a hogylétéről érdeklődjek. Körülbelül úgy nézett vissza rám, mintha egy utolsó dobásom lett volna, és egy újabb béna kérdés hatására bármikor faképnél hagyna az asztalnál.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2024. január 7. 20:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=871535#post871535][b]Martin Romberg - 2024.01.07. 20:05[/b][/url] Álmos- Ha a teaházba hívlak, eljöttél volna? - kérdeztem vissza zsigerből. Sápadt lettem, mintha hetek óta kerültem volna a napfényt, izmaim feszülten álltak készenlétben, amint kémlelően bámultam Álmos legapróbb rezzenéseit is. Furcsa rosszullét fogott el, még a sörömből is csak apránként tudtam ezentúl kortyolni, de az egyre erősödő émelygés-érzet azt súgta, hogy jobb, ha szünetet tartok benne. Lehet, hogy az italban volt valami. Lehet, hogy a kétféle alkohol elegye váltotta ki ezt a reakciót a gyomromból. Vagy csak zavarban voltam. Utálom, ha pofákat vágnak - hiába élek gyakran ezzel. Akasztják a hóhért. A korábban mogorva énemnek kísértetiesnek hatott felismerni, hogy sokszor ugyanazokkal az eszközökkel operálok, bár szemközti társamban inkább láttam közönyt, mintsem megvetést. Akkor mégiscsak különbözünk. Amit eddig mondtam, már nem lehetett elfelejteni. Talán, ha kellően leitatom, de az sokba kerülne. Meglehet persze, hogy számára jelentéktelen információk, én mégis úgy fogok emlékezni erre az estére, mint az alkalom, amikor - egy pillanatra - levettem a páncélomat. A kívánt hatást nem értem el. Csalódott arccal, de miután megköszörültem a torkomat, úgy döntöttem, hogy továbbmegyek. - Mi érdekel még a tárgyakon kívül? - tettem egy utolsó próbálkozást arra, hogy érdemi párbeszéd bontakozhasson ki köztünk. Ha meséltem, vállvonogatásra, pofavágásra számíthattam. Dühöt éreztem belül, de ennek próbáltam nem jelét adni még. Ő nem volt a szavak embere amúgy sem, de a munkáról tényleg nem akartam beszélni, ha nem volt muszáj, és meglepő információkkal sem tudtam már szolgálni azon kívül, amit eddig mondtam, nem aratva sikert. - Akarsz valaha vezető lenni, vagy úgy érzed, nem számít megrekedésnek az, ha stagnálsz egy pozícióban? - még ez a másik, ami átfutott az agyamon, és őszinte kíváncsisággal a hangomban kérdeztem meg.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2024. február 11. 19:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=873587#post873587][b]Martin Romberg - 2024.02.11. 19:55[/b][/url] ÁlmosEttől nem lettem okosabb, de ezt tudtára is adtam azzal, hogy megemeltem a szemöldökömet. Perpillanat nem tudom már követni, hogy melyik helynek éppen ki a tulajdonosa, kivéve a régi üzleteket, amiknek most már lassan én is a törzsvásárlójának számítok. Régen szerettem ezt a falut. Amikor még nem volt város, mert én Merlin szakállára se nevezném városnak a helyet. Hol van ez Pestseholsétől, vagy Nekeresdtől... Még mindig. És azok se valami népesek. Külföldi példát számtalant tudnék mondani. De régen legalább jobb hangulata volt a falu utcáinak, az itt élő emberektől. Néha olyan érzésem támad, mintha néhány elvont, gazdag aranyvérű család kénye-kedve szerint alakította volna a hely arculatát. Lefizették gondolom a polgármestert, az meg bábként végrehajtotta az utasításokat. Lett itt kaszinó, meg minden kutyafüle, a lakóutcákon tájidegen villák épültek, sorra versenyeznek a szomszédok, hogy melyikük tudja jobban rázni a rongyot, nekem pedig pont azok a klasszikus házak tetszettek itt anno, mint amilyenhez hasonlót én is megvettem annak idején. És most, ha elsétálnak előtte a jónépek, megvető szemmel néznek a lakomra, mintha elment volna az eszem, hogy még a tradíciókat követem. Ők, sokszor, az aranyvérűek maguk, akik ennyire elfordultak az ízléses eleganciától, és valami amerikai sorozatok mázvilágának ponyváját öltötték magukra. Fúj. - Ja, ilyenekre. Kviddics? Játszottál is, igaz? Vagy még mindig? - nem követtem ezeket, ezért csak tippelgetni tudtam, igen bizonytalanul. Aztán az arcomba temettem a kezem, amiért véletlenül sikerült a munkára terelnem a beszélgetést. - Az nem rajtam múlik, hogy téged előléptessenek. A véleményemet persze lehet, hogy meghallgatnák róla. Neked volt idő, hogy úgy érezted, a munkád összefolyik az életeddel? - itt nyilván a magánéletre gondoltam, meg minden olyanra, ami a munkaidőn kívülre esik, és az nem is feltétlenül a szenvedélytől fűtött elhivatottság. - Értelek, igazad van. Szar dolog másokért felelni. Nem szerettem, amikor összevontak másokkal. De sokat tanultam abból is - árultam el, aztán elgondolkodtam a kérdésein,. Nem válaszoltam egyből, csak kisebb gondolkodás után. - Szólj, ha úgy tűnik, felfelé törtetek... Valójában mindig is a nyugalomra vágytam. Hogy a magam ura legyek. Függetlenként. De azzal, hogy a minisztériumban dolgozom, több lehetőségem van szakmai projektekben részt venni. Kipróbáltam a másik oldalt is. Voltam szabadúszó. Kiszámíthatatlanabb. A kapcsolatomban félnék folytatni a kalandor életmódot. Pedig valahol csodálatos világot látni. Szerencsére nem kell teljesen felhagynom. Gondolom te is szeretsz utazni? - kérdeztem vissza. Kíváncsi voltam a véleményére, figyeltem is a reakcióit. Azzal, hogy neki meséltem ezeket, egy kicsit mintha egy tükörnek beszéltem volna.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2024. március 4. 19:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=874345#post874345][b]Martin Romberg - 2024.03.04. 19:45[/b][/url] ÁlmosEgy darabig ízlelgettem a nevet a számban; Durmstrang. A legtöbben ódzkodnak ettől a névtől, mert valami sötét és hideg helyre asszociálnak, ahol ridegek a diákok és farkastörvények uralkodnak. Hatott a negatív propaganda. - Ja igen, ott tanultál - mondtam, mint aki hirtelen észbe kapott, és valóban kiesett ez az apró részlet. Túl sokat láttam Álmost a közelben ahhoz, hogy azt feltételezzem róla, idevalósi, bár a neve sejtet némi szláv beütést. Egy ideig gondnok is volt az iskolában, ha jól tudom, de minden részletre nem emlékezhetek, mert már rég láttam az önéletrajzát, és ez a részlet érdekelt a legkevésbé, nekem a készségei számítanak. - Még sosem jártam ott. Szeretted? - pillantottam rá kíváncsian. - Talán tudod, talán nem, de a Svéd Királyi Mágusképzőben végeztem el a mesterképzést, még annak idején. Szóval a régió nem teljesen idegen azért. De rég is volt, basszus... - méláztam el az idő gyors múlásán, enyhén megrázva a fejem, mintha csak tagadni akartam volna magam előtt a tényeket. Hümmögtem, értvén, amit mondott. Sokan keresik ezt az egyensúlyt. A következő megszólalása elgondolkodtatott, és egy kissé meg is ijesztett. Olybá tűnt, a külvilág szemszögéből nem tudtam határokat állítani. - Az identitásom? Talán... Akkor valamit jól csinálok a kollégáim szemében. Vagy mégsem... Mert azért nem akarok olyan lenni, aki ennyire eggyé válik a hivatásával. Ott a kapcsolatom. Meg próbálok azért nyitni olyanok felé, akikkel megtalálom a hangot. Nem könnyű, főleg saját magam miatt. Neked mi számít a munkán kívüli életnek? A hobbijaid érted alatta, vagy valami egészen mást? - család, párkapcsolat, esetleg egy olyan oldala, ami nem volt ismert előttem. Úgy éreztem, meg tudott szorongatni ezzel a gondolatmenettel. Görcsösen szorongattam a kezemben a korsómat. Át kellett gondolnom a választ. Ahhoz képest, hogy ez egy kellemes kocsmai beszélgetésnek volt aposztrofálva, alaposan megrágtam magam a válaszadás előtt. - Elégedett vagyok. De nem teljesen. Sok mindent elértem. A munkámban még mindig van kihívás, viszont jobban örülnék, ha egzotikus ásatásokon vehetnék részt állandó jelleggel. Ahogy telnek az évek, kezdem egyre jobban kiismerni a minisztériumot, és csökken az adrenalin, az élvezeti érték. A rutin nagy ellenség valahol... De egy idő után bele lehet fásulni. Az előléptetés mondjuk jól jött, de valahol mégsem, mert mást csinálok, de mégsem teljesen azt, ami hozzám illik - hatott az alkohol annyiban, hogy bőbeszédűbb lettem. Mondataim csapongóak voltak, összeszedetlenebbek az átlagnál, amolyan őszinték, ahogyan csak ritkán nyílok meg. Kevésbé figyeltem a formaságokra és a választékosságra, de bíztam abban, hogy tudott követni. Ha más nem, az érzés átjött. Nem voltam még részeg, de a gyomromban keveredni kezdett a tömény és a sör. Szünetet kértem, rendeltem egy újabb kör sört, amikor úgy láttam, hogy már közeledtünk a vége felé, majd folytattam. - Biztosan megvan a lehetősége annak, hogy a minisztérium kötelékében utazgassak. De rám itt nagyobb szükségük van. Másrészt, kötöttebbnek érezném, ha van egy szigorú feltételrendszerrel megáldott megbízóm - árultam el. Ehhez már politikai hátszél is kellhet. Nem biztos, hogy nekem van annyi, még nem mozgattam meg a kapcsolatrendszerem, mert nem protekcióval akartam elérni. - Igen, egész sokfelé. És általában a természetben, ahol nincs tömeg, nincsenek zavaró emberek - meséltem neki boldogan. - Szükséges? A család miatt? - feltűnt, hogy ezt a szót használta, gondolom tudatosan. A testvérét futólag ismerem, ugyanúgy a faluban él. A kapcsolatuk valamennyire homály előttem.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2024. március 17. 15:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=875159#post875159][b]Martin Romberg - 2024.03.17. 15:08[/b][/url] Álmos- Mi volt a gond a Herzberggel? Az alapképzést ott végeztem - bizonyára tudta rólam, de azért elmondtam, mintha ez mentségül szolgálna a tapasztalataira. Nem vagyok véresen lokálpatrióta, de a valamikori alma matert azért nem tartom kibírhatatlan helynek, s ami azt illeti, a Durmstrangról sokkal több negatívat hall az ember. Pont ezért lepődtem meg rajta. Zárkózott, magamnak való diák voltam, ott pedig tény, hogy ezekkel a tulajdonságokkal kilóg a sorból az ember, de nem igazán zavartam sok vizet, elvoltam a magam kis világában, és ezt a többiek is elfogadták, tűrték. Hagytak érvényesülni, engedték a saját fejem után menést. - Ez bizonyára így is van - tudtam ezt, mert számomra is nyilvánvaló, de elfogott egy kellemetlen érzés, ha jobban belegondoltam. Mély levegő, gondolkodás. Ott van Min Jong, az üzlet, a kiállítások, a közös idő. A barátok, akikből nincs sok, de vannak. A hobbijaim, a nyelvtanulás, kertészkedés, a ház csinosítgatása. Család azért mégsem valószínű, hogy lesz. Anyámat szoktam látogatni olykor, hol sűrűbben, hol ritkábban. És talán néhány rokon szegről-végről, alkalomadtán. Ez lenne a munkán kívüli élet. Mégis, amire a legbüszkébb vagyok, az a saját kitartásom. - Lehet, hogy csak a munkáról tudok a legkomfortosabban beszélni másoknak. Míg minden mást inkább megtartok magamnak. Ezért tűnhet úgy, hogy akörül forog minden. Nem nyílok meg - vontam vállat, mintegy elfogadva a saját kis igazságomat, magyarázatomat a jelenségről. Lehet, hogy Álmost ez nem érdekli, de ha igen, azért jó lett volna éreztetni vele valahogy, hogy nem egy munkájához és posztjához végletekig ragaszkodó minisztériumi dolgozó ült vele szemben. - És utána mi a terv? - érdeklődtem. Látszott, hogy elfogadta a sorsát, készült rá, belenyugodott. Nekem is lennének lehetőségeim, ha így alakulna, de nem tartok ott. Álmos azért hiányozni fog a csapatból. - Hallottam, igen - erősítettem meg. Viszonylag szűk szakterület ez ahhoz, hogy ennyi idő alatt ne maradjon valaki észrevétlen. - A Füst nem túl gyakori név, amennyire tapasztaltam. Vajákoson egyébként még nem jártam, és abban sem vagyok biztos, hogy tudom, merre van - árultam el, kinyújtóztatva lábaimat az asztal alatt.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2024. március 30. 15:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=875734#post875734][b]Martin Romberg - 2024.03.30. 15:33[/b][/url] ÁlmosRövid, velős választ adott. Nem nagyon tudtam vitába szállni vele. Álmos olyan, mintha nem gondolná túl a dolgokat. Van egy megingathatatlannak láttatott világképe, ami egyszerű és kiszámítható, ebben pedig olyan nyugalommal találta meg a helyét, mint egy buddhista szerzetes. Hogy a sokszor rezzenéstelen arc mögött milyen fájdalmak, szorongások húzódhatnak meg, arra minden esetlen keresztkérdésem ellenére nem sikerült még rájönnöm. Csak idő kérdése. Még ha nem is vallatni akarom. Megfejteni azért igen, előbb-utóbb. Ha tényleg nincs szó álcáról, és őszintén ennyire letisztultnak látja a körülötte lévő világot, akkor ezt rettentően irigylem tőle. És elképzelhető, hogy egy nap el is sajátítom majd. - Változott azóta? - mármint a mentalitása. Utunk többé-kevésbé keresztezte egymást az évek során, de nem ismertem őt annyira, hogy véleményt formálhassak róla. Fogalmam sincs, mennyit változott, és minek a hatására. - A lényeg, hogy így vagy úgy, de jó legyen - azért nem tette volna szóvá, hogy mire lyukadtunk ki az előbb, azt hiszem. De tény, hogy számomra a klisésnek hangzó mondat ellenére az volt az elsődleges cél, hogy adott esetben a továbbiakban is szívesen töltse velem az időt. Ez majd akkor derül ki, ha már nem leszünk kollégák. - Becsülöm a nővéred tűrőképességét. Igaz, nem hiszem, hogy sok vizet zavarsz otthon - megkockáztattam kimondani a feltételezésem. Egyke vagyok, fogalmam sincs, mennyire ragaszkodnék a testvéreimhez. Csak azt tudtam, hogy a szülőktől jobb megtartanom a tisztes távolságot. Anyámat néha látogatom, apámat fogalmam sincs, mióta nem. Jó ez így. Bőven elég. - És az nem lehetőség, hogy maradsz? Mindig vannak új projektek. Köthetsz új szerződést, vagy csak meghosszabbíttatod - vázoltam, ha már ennyire mindegy neki, hol köt ki. Csak az biztos, hogy el fog menni a minisztériumtól? - Pláne. Herkulesfürdőről már igen. Szomorú történet, igaz? Merthogy már csak pusztul... Miként lehet ott üdülni? Rám férne a pihenés, főleg majd a szünetben. Szeretem kiszellőztetni a fejem egy kirándulással, néha még a fürdéssel is, csak hát elég sápadt a bőröm, hogy mutogassam - mosolyodtam el. Látszott rajta, hogy szívesen mesélt a környékről, kedves lehetett a szívének a hely. - Jöhet - nyújtóztattam ki végtagjaimat ültömben, és vártam, hogy Álmos egy következő kört hozzon. Lehet, hogy sok lesz a végére, de majd hazakísérjük egymást tántorogva. A közelben lakunk. - Svájcot meg akkor nem kell bemutatnom, legalábbis egy részét. A varázslófalu, ahol felnőttem, Zürich mellett található egyébként. Nagyon szép. Rálátni a tóra a birtokról. Régi, patinás ház. Csak hát egyelőre apám kezén van - tettem még hozzá.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2024. április 17. 22:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877135#post877135][b]Martin Romberg - 2024.04.17. 22:32[/b][/url] Álmos- Megvilágosodtál - kontráztam rá, ha már ennyire evidensnek próbálta éreztetni, hogy nem meglepő módon felnőtté vált. Csakúgy, mint bárki más. Attól még szerintem a fejekben megmaradhat a gyerekes gondolkodásmód, sajnos, úgyhogy valóban igaz a mondás, hogy a kor csak egy szám. Ha felidéztem az emlékeimet, mindig is érettebbnek tartottam magam a korosztályomnál. A személyiségemet tekintve pedig elég erős alapokkal rendelkeztem. Nem volt pálfordulás az életemben, semmi olyan mérföldkő, ami merőben befolyásolta volna a jellemvonásaimat. Az anyámmal való kapcsolatom konszolidálódott valamennyire, enyhült a pesszimizmusom, illetve finomodott az olykor durva szókimondásom, így talán a külvilág már azt hiheti, hogy kevésbé morgok dolgokon. Ezt leszámítva, semmi extra. - Bajkeverő gyerek voltál egyébként? - kérdeztem rá direkten. - Nekem már akkor is nehéz természetem volt, de elfogadták, hogy fura vagyok, és békén hagytak - a tudásomat nem vitathatták, a nyers stílusommal megpróbáltak együtt élni, a diákok egyébként sem kerültek hozzám túl közel. Furcsa belegondolni, hogy milyen régen volt már ez az időszak, és mennyi minden telt el azóta. - Mintha menekülni akarnál... - kénytelenül elmosolyodtam ezen a kis kirohanásán. Dacosnak, hajthatatlannak tűnt, szilárd elhatározással a hangjában. Már pedig semmi ilyesmiről nincs szó, legalábbis nem rossz szándékból akartam a közelemben tudni. Nem is volt szempont, hogy nekem dolgozzon. - Honnan veszed, hogy ennyire érdekelsz másokat? Talán rosszabbodott mostanában az állapotod? - nem érdekelt az aktája, csak a teljesítménye, és nagyon ritkán a csapathoz való hozzáállása, mert akármennyire irreleváns számomra, azért a közösséget befolyásolja, hogy ki milyen hangulatban dolgozik, és hát néha kénytelenek vagyunk kommunikálni, összedolgozni egymással. Azt bizonyára tudta, hogy a képességek nagyon érdekelnek, mégis, inkább tekintettem erre valamiféle kórra, betegségre, amitől szenved, mintsem profitál. Bár biztosan rengeteg kiaknázatlan lehetőség van abban, amit tud. Már ha valóban tudja néha kontrollálni. Összefontam magam előtt a karjaim, és úgy figyeltem őt. - Nem olyan rossz hely a minisztérium - tettem még hozzá, de nem akartam, hogy azt higgye, a személyügyről küldtek, ezért témát váltottam. - Így fogok tenni - jelentettem ki, aztán megvártam, amíg Álmos visszatért az újabb korsó sörömmel, és a koccintás után folytattam. - Csak nem arra célzol, hogy értékelnem kellene a tényt, hogy apám még életben van? - lehet, rosszul értettem, de erre most nagyon felvontam a szemöldökömet. Kényelmetlenül mozgolódni kezdtem a székben, érezve, hogy olyan felé terelődött a beszélgetés, ami felé nem biztos, hogy akartam. - Nincs. Miért? - pislogtam értetlenkedve, amint belekortyoltam a sörömbe. Hideg volt, enyhén habos, könnyen lecsúszó. Egészen felfrissítette a torkomat. - Én vagyok a kizárólagos örökös - már ha erre akart utalni, mert mi másra.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2024. április 21. 23:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877377#post877377][b]Martin Romberg - 2024.04.21. 23:27[/b][/url] Álmos- Ha te mondod... Nekem biztosan mindegy - ha valaki nem nyitott az önreflexióra, abba nem tudom beleerőszakolni, de a válasza mindent elárult, egyáltalán nem tűnt olyannak, mint aki megbékélt a múltjával. Én hamar elfogadtam a sorsomat. A szüleim iránt sokáig tápláltam haragot, de egyúttal büszke voltam a kitartásomra, amiért ki tudtam törni a bűvkörükből, és egy tőlük távoli országban kezdtem új életet. Itt felépítettem valamit, ahol a Romberg név nem kimondottan jelentett bármit, és mára elértem, hogy osztályvezető legyek a minisztériumban. Sokat szoktam gondolkodni a múltamon, azt hiszem, valóban rám fért egy kis önismeret. Egy kicsit megsértődtem, de igyekeztem nem mellre szívni, a következő pillanatban pedig hagytam, hogy a gondolataimat elterelje a következő téma. Bűnbaknak pedig az alkoholt neveztem meg, mert Álmosra nem akartam haragudni. Értetlenül meredtem rá, mint aki azt kérdezi tőle, hogy "most mi van?", mi rosszat mondtam? Törni kezdtem a fejem, és valahogy nem állt össze a kép, de jobban belegondolva, nem volt teljesen hülyeség a reakciója. Különleges, fenntartásokkal kezeli a külvilágot, és lehet, hogy van olyan részleg, ami megfigyelné, de az biztosan nem hozzám köthető, mert engem a tárgyak kötnek le, nem pedig az emberek. - Elvállalsz valamit, tálcán kínálod nekik magad, aztán lelépsz, mert aggasztani kezd, hogy szemmel tartanak. Már késő, eddig kellett volna elfutnod. Tapasztaltál valami gyanúsat mellettem? Mondhattad volna. Szerintem hagytak dolgozni. Ha foglalkozol vele, akkor jobban megértheted a működését, és kihasználhatnád az adottságaid. Ha elnyomod, az kockázatos. Lehet, hogy nem kísérleti patkánynak néznek, hanem valóban segíteni akarnak. Ezt nem tudhatom. De felesleges mártírkodni - kíméletlenül őszintén álltam belé, és ez valószínűleg a sörnek, valamint az egyre fogyó türelmemnek volt köszönhető, de kimondtam, amit gondoltam a témával kapcsolatban. Utánam az özönvíz. - Nem tarthatlak itt. Nem is tudlak. Majd ahogy alakul - már azt se kértem, hogy ne feledjen, mert amilyen önjáró, elengedtem az elvárásaimat vele szemben. Csak kortyolgattam tovább a sörömet komótosan, a fejemet ingatva. - Már értékeltem őt. Kiértékeltem. De ez egy hosszú sztori és még mélyebb seb. Egy kapcsolat két emberen múlik. Ha más bajom se lesz, talán felkeresem. Viszont annyira másként gondolkodunk, hogy csak vitatkoznánk. Az meg senkinek nem hiányzik, ugye? - belegondoltam, hogy végtére is a jelenlegi pozícióm nem áll távol ahhoz, aminek elképzelt volna, mert hát végül is nem a fő profilom lett a régészkedés és a kalandorkodás, de attól még a nézeteit utálom, és semmi kedvem a szemrehányásait hallgatni, vagy az álságos magyarázkodását a tetteiről. - Elvoltam egyedül. De azért örültem volna, ha van valaki, aki megért, és jobban átérzi, hogy min megyek keresztül. Viszont ahogy nevelték volna, nem hiszem, hogy több empátiát várhattam volna tőle. A sok elvárástól egy érzéketlen báb lett volna, vagy együtt szökünk el - vontam vállat a lehetőségeket latolgatva.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2024. április 29. 09:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877749#post877749][b]Martin Romberg - 2024.04.29. 09:23[/b][/url] ÁlmosVolt valami ijesztő abban, hogy Álmos nyugodt tudott maradni, legalábbis a tekintetéből nem tudtam kiolvasni az indulat vagy a feszélyezettség jeleit. Pedig minden bizonnyal számára kényelmetlen témákat feszegettem. Szándékomban is volt egy kicsit a falig elmenni nála, tenni egy próbát, hogy az eddigi viszonyunk fényében hol van az a pont, ahol meghúzza a határokat. Világos és nyílt kérést fogalmazott meg, nem vitte túlzásba a magyarázkodást. Ócska kibúvó. Nevetségesnek találtam. Egy pillanatra nem is tudtam mit kezdeni a helyzettel, olyan derült égből hallatszott a válasz. Valahogy annyira ő volt, és mégis, egy belső hang korábban azzal az illúzióval kecsegtetett, hogy bízhatok az ellenkezőjében. Csalódnom kellett. De bevallom, ugyanúgy az "inkább magamban szenvedek" féle emberek típusát erősítettem, ezért nem nehezteltem iránta. - Könnyű mondani - nevettem fel kínomban, és végül elfogadtam, hogy be kellett érnem ennyivel. Azt csinál, amit akar. A vezetője vagyok még, de inkább csak voltam. Ami nem a munkája, ahhoz nincs közöm. - Azért érdekelt volna a felettesedként az ittléted és a távozásod valódi, érdemi indoka - némi habozás után, de odaszúrtam ezt a kis gyenge érzelmi zsarolással átitatott megjegyzést. Nyilván, határozott időre szóltak a papírjai, de a minisztériumban ritkán ismernek lehetetlent. Könnyen el lehetett volna intézni, hogy tovább alkalmazzák valahol. Nem csak azért, mert ez adott esetben a munkáltatója érdeke lett volna. De tudta ezt jól ő is minden bizonnyal. - Mondták már. De mi köze ennek ahhoz, hogy van-e testvérem, vagy sem? - és ha már így szokássá vált, hát én is látványosan megvontam előtte a vállamat, mielőtt beleittam volna az újabb korsó sörömbe. - És te szerinted nem vagy fura, mi? - vágtam vissza hirtelen ötlettől vezérelve, ahogy a szavait emésztgettem. Mintha olyan ördögtől való lett volna ez a személyiségétől. - Oh, mondjuk sokat segített volna, ha hagyod, hogy legyen. De hát ha neked jó így, akkor egészségedre. Én dolgoztam már saját magamon, mindenesetre köszönöm a tanácsot, de nem élnék vele - érezhetően feszültebb lett köztünk a légkör, mégsem szerettem volna elpattanni. Megnyomtam a hangsúlyt ott, ahol azt érzékeltettem, hogy vele ellentétben másként gondolkodom, és próbáltam sugallani, hogy mennyire megvetem az olyan embereket, akik bár tehetnének a változásért, mégsem tesznek semmit. Aztán egy nagyobb lélegzetvétellel tovább ittam, és máris nyugodtabb lettem.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2024. április 30. 19:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877855#post877855][b]Martin Romberg - 2024.04.30. 19:51[/b][/url] ÁlmosNyilvánvalóan ő sem tarthatta lehetetlennek a szerződés határozatlan időre történő módosítását, mi több, tisztában kellett legyen az ő munkához adott értékével és sajátos státuszával annyira, hogy számoljon a megtartásával. Ezért csak a fejemet ráztam, majd lemondóan a szemeibe néztem. Sajnáltam, hogy ennyire ragaszkodott a hülyeségéhez, és megpróbálta beadni nekem ezt a kis mesét, amit bizonyára már alaposan begyakorolt, ha más nem, a vérében volt. Belefáradtam a saját igazam bizonygatásába, ezért tudomásul vettem, hogy ezt a témát el kellett engednem. Halkan elmormogtam, hogy "értem", aztán próbáltam nem bosszankodni azon, hogy ilyen makacs. - Valahogy nem tudlak elképzelni tanárnak ezzel a stílussal... - muszáj volt megjegyeznem, de láthatta, hogy elmosolyodtam utána. Tudtam róla, hogy a diákokkal másként viselkedne, és ha nem firtatnak bizonyos kérdéseket, akkor meglepően kommunikatív, legalábbis a tudást át tudja adni annyira, amennyire kell. - És azt sem néztem volna ki belőled, hogy szívesen tanítanál - ezt már őszintén vallottam be neki, ha még nem evett meg az előző mondatom miatt. Alkalmas rá tudását tekintve, a pedagógiai részét meg majd megítélik az állítólagos szakemberek. Mindenesetre furcsának találtam, hogy ennyire nem tudta volna a jövőjét, és ennyire közömbösen fogta volna fel a dolgokat. - Mik azok a dolgok, amik miatt aggódni szoktál? - szegeztem neki a kérdést, ami lehet, úgy tűnt, hogy derült égből pattant ki a fejemből, és valóban az elkalandozásaim szüleménye volt. - Értem. Hát, igyekeztem a legtöbbet kihozni abból, amim volt - nem tehettem arról, hogy egyke lettem, és biztosan megvannak a hátrányai, érződik rajtam még mindig rengeteg sérülés. Hát, ez van. - És akkor miért olyan meglepő, hogy más is lehet fura, nem csak te? Másképpen fura - próbáltam elgondolkodtatni, hátha sikerült. - Megy, de hogyan? Az a nem mindegy. Meg, hogy mit cipelünk a hátunkon, és meddig. Mármint ezt nem kioktatólag akarom mondani, mert tényleg nekem is sok év kellett, hogy erre rájöjjek. De időről időre, mint egy ördögi kör, visszaestem ugyanazokba a mintákba... - hát, ennyi őszinteséget talán megért az, hogy szöget üssek a fejébe. Ittam egy újabb kortyot.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2024. május 6. 20:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=878211#post878211][b]Martin Romberg - 2024.05.06. 20:42[/b][/url] Álmos- Na és aztán? Nem tudsz nemet mondani? - nem úgy hangzott, mintha számon akartam volna kérni, hanem inkább rá akartam vezetni arra, hogy a szememben valahol ellentmondásba keveredett. Mégis furcsa volt, hogy felemlegette Hellát, mintha csak ujjal akart volna mutogatni rá, a tulajdonképpeni felelősre, aki miatt ebben a kérdésben igent tudna mondani, de arra a javaslatra már, hogy maradjon tovább valamilyen módon a minisztérium kötelékében, már valahogy nem akaródzott pozitívan reagálni. Tehát ez a nyilvánvaló, saját magam által már egyenesen provokatívnak vélt megjegyzése, kifogása akkora kontrasztot eredményezett, hogy nem hagyhattam visszakérdezés nélkül. Aztán mintha ő is érzékelte volna, hogy nem lesz ez így jó, mert fogást találhatok rajta, némileg árnyalta mondandóját, és az én arckifejezésem is kisimultabbá vált. - Hát, ha az anyagiak is számítanak, akkor nem a tanárit fogod választani. De ha tényleg az a vágyad, hogy átadd a tudást másoknak... Meglepődnék - morogtam, leginkább csak magamnak, s közben elbambultam az asztallapot bámulva. - Tehetséges vagy. Kár lenne, ha az idődet a kutatás és készítés helyett másra pazarolnád - próbáltam figyelmeztetni döntése súlyára. De hát... Volt ő már minden, ami csak lehetett. Gondnok is, mondjuk ott legalább érteni kell a bütyköléshez. Majd megtalálja az útját, talán. Sok ilyen bolyongó lélek van. És amilyen makacs... Csak hát kár ezért a tudásért. De a fejrázáson kívül tehetetlen voltam. Már azt is megbántam, hogy megmondtam a véleményem, mert biztosan nem érdekelte. Ha meg igen, akkor dacból, csak azért sem jönne vissza, hanem rohanna a katedrára. Menjen... Majd találok valakit a helyére. - Arra, hogy olyan, mintha nem aggódnál semmin. Vagy nem érdekelne komolyabban semmi. És ez klassz, úgymond. Hogy csinálod? Mert ezt azok szokták, akiknek könnyű az életük, de neked amennyire sejtem - mert hát nem tudhatom biztosan, nem volt az. Pontosabban, ha könnyű életed lett volna, nem érteném, miért vagy zárkózott. Egyszerűen nem lenne logikus - folytattam az analizálását, és mivel sejtettem, hogy ezzel ismét könnyen kihozhattam a sodrából, próbáltam elrejteni az arcomon megbúvó mosolyt azzal, hogy lassan elnyújtott kortyokat kezdtem inni a söröskorsóból. - Jobban, mint amennyire te tudod, vagy jobban, mint amennyire illene tudnom? - emeltem fel a mutatóujjam a levegőbe. - Na jó, esküszöm nem akartam, hogy ez egy terápiás ülésre hasonlítson. Hagyjuk inkább - feltartott kezekkel imitáltam ártatlanságomat, majd az alkohol hatásától halkan felnevetve felkönyököltem az asztalra.
|
|
|
|
Martin Romberg Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos
 osztályvezető úr offline RPG hsz: 241 Összes hsz: 642
|
Írta: 2024. május 18. 17:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=878560#post878560][b]Martin Romberg - 2024.05.18. 17:22[/b][/url] Álmos- Ez mi alapján is dől el? - ha nem akart, ő dolga. De hogy kényszerítették volna arra, hogy elfogadja, azt kötve hiszem. És akkor már eljutottunk volna oda, hogy a minisztériumi pozíciójának meghosszabbítását illetően már nem ennyire hajlott arra, hogy megragadja a lehetőséget. Mert nem akarta. Félt valamitől. Makacskodik. Vagy csak engem kezdett bosszantani. Félig egyenes, félig hiteles válaszokkal kibújva a valóság elől. De nem akartam már tovább pazarolni az energiáimat egy ilyenre. Nem hiányzott, hogy csalódjak a beosztottamban, és azt a szép képet, amit felépített magáról az elmúlt hónapok alatt, a közös munka során, most itt a kocsmában majd lerombolja a vállvonogatásaival, meg a pofavágásaival. Erre ugye ki kíváncsi, mert én biztosan nem voltam... Ezért meghagytam, hogy menjen a saját hülyesége után. Akkor legyen tanítóbácsi, másszon fel a katedrára. Kár érte, kiváló kutató volt. Majd talán rájön, mit veszített. Ha ez kell ahhoz, hogy közlékenyebb és barátságosabb legyen, akkor elfogadom a döntést. Lehet, hogy a benti légkörtől lett ilyen mogorva. Mondjuk túl sok jót előtte se hallottam róla, csak akkor még nem érdekelt. A munkája számított egyedül. Most már az se fog, mert nem itt lesz. - Mindig van jobb mindenkinél, emiatt nem aggódom. A motivációid nem biztos, hogy sikerült megértenem, a döntés mögötti logikával, de lehet, velem van a baj. Mindenesetre kívánom a legjobbakat - ezt az utóbbit tényleg őszintén mondtam, és nem odaszúrásból. Mert sajnáltam, hogy egy ennyire jó munkaerő távozik tőlünk, még akkor is, ha az élet nélküle is biztosan tovább fog menni valahogy, ahogyan mindig. Újabb korty sör, miután kezdtem érezni, hogy ha lesz még egy korsóval, akkor már be fogok rúgni, ezért lassítottam. - Nem ezt mondom... Pont, hogy nem. Csak azt kérdeztem, hogy csinálod, mi a trükk. Szeretném megtanulni - erősködtem tovább. Aztán éreztem, hogy elérkeztem egy bizonyos határhoz, aminél már tényleg kihoztam volna a sodrából, ha tovább megyek és átlépem. Tekintetébe fúrtam szemeimet, és elmosolyodtam, mintha élveztem volna a kialakult helyzetet, amit teremtettem. Álmos ijesztően titokzatos, a szeméből alig tudtam valamit kiolvasni, talán ezért kezdett el jobban érdekelni. Vállat vontam, megráztam a fejem, és letettem a sört. Mit akartam tudni? Amit érdemesnek tartott elmondani. Amit meg nem, végül is, ha nem az időjárásról szólt, azt is megoszthatta, mert majd a másik fél általában megítéli, hogy mit érdemes és mit nem. Lehet, hogy neki jelentéktelen, de a másik még kíváncsi rá. Előzetesen meg ne fossza meg a beszélgetőtársát az információtól. Aztán hirtelen megnyílt, megeredt a nyelve, talán az alkoholtól végre, ami nagy nehezen hatni kezdhetett az agyára. Alig bírtam elrejteni az elégedett vigyort az arcomról, amit egy pillanat alatt váltott fel a meglepettség, a halvány döbbenet. - Igen. Köszönöm - néztem mélyen a szemébe újból, hálás arccal. - Jó neked, hogy téged legalább szerettek. Nekem sincs sok barátom. Kritikus vagyok, válogatós. És nehéz természet. De ezt pontosan érzed, amióta csak itt ülsz velem. Mondhatnám, hogy jó így, és mégis néha egyedül érzem magam - vallottam be, de talán semmi titkolni valót nem véltem ebben. - Miért ne lennél biztonságos választás? Szerintem nem csak mások csalódtak benned... Megértem, hogy van rajtad egy pajzs. De nagyon fárasztó, ha állandóan cipeled - hajoltam közelebb.
|
|
|
|