A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

Egy dolgot talán nem vett figyelembe. Mégpedig azt, hogy mit mondtam neki, amikor először munkán kívül találkoztunk ott a tavacskánál, a - sikeres - vizsgája után. Elfelejtette, elengedte a füle mellett, hogy én azt ígértem, felelni fogok az aláírtan tolakodónak tűnő puhatolózásom okára. De nem így lett. Nem az első alkalommal, és nem a többediken. Lehet, hogy emlékezett rá, és ő is csak a megfelelő pillanatra várt, mert egyébként pont olyan ember, akiből ezt nézném ki. Mégsem került szóba. A csárdába viszont - mert a bagolyban folytatódó levelezésünk során amellett tettük le a voksunkat - onnantól kezdve rendszeresen megfordultunk. Nem éppen a legbájosabb hely, ahol minisztériumi dolgozókat felfedezhet az ember, de a vajsör kétségtelenül finom. Hát még, hogy egy svájci aranyvérű ott görnyedjen a falubeliekkel. De én más vagyok, más lettem az évek során, és ennek ellenére nem érzem úgy, hogy megtagadtam volna a Romberg örökséget. Nem ebben a formában.
Amikor ismét elhívtam, korábban érkeztem. Leültem a sarokban. Foglalnom se kellett. Az asztal itt kicsit billeg, óvatosan kell ülni, a korsót mindig jobban tesszük, ha szorongatjuk közben. Péntek volt, a hétvége kapuja, másnap sokáig alhattam. Vártam, hogy felbukkanjon, de nem voltam türelmetlen. Éppenséggel a bejáratot sem tartottam különösebben szem előtt. Rendelni se voltam még, mert langyos lett volna már a végén, ha sokáig megvárat. Ilyen egyébként még nem fordult elő. És hogy miért jártam vele össze bizonyos időközönként? Magam sem tudom. Talán jó hallgatóság. Kellően rejtélyes. Vagy kellett valaki, akinek úgy beszélhettem a munkáról, hogy nem voltam bent, és mégis értette, miről volt szó, legalább egy kicsit. Hálátlan szerep. Főleg, amióta osztályvezető lettem. Vigyáznom kell, kinek mit mondok. De ő... Nem tartottam tőle. Fene tudja, miért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=868422#post868422][b]Martin Romberg - 2023.10.12. 22:58[/b][/url]

Egy dolgot talán nem vett figyelembe. Mégpedig azt, hogy mit mondtam neki, amikor először munkán kívül találkoztunk ott a tavacskánál, a - sikeres - vizsgája után. Elfelejtette, elengedte a füle mellett, hogy én azt ígértem, felelni fogok az aláírtan tolakodónak tűnő puhatolózásom okára. De nem így lett. Nem az első alkalommal, és nem a többediken. Lehet, hogy emlékezett rá, és ő is csak a megfelelő pillanatra várt, mert egyébként pont olyan ember, akiből ezt nézném ki. Mégsem került szóba. A csárdába viszont - mert a bagolyban folytatódó levelezésünk során amellett tettük le a voksunkat - onnantól kezdve rendszeresen megfordultunk. Nem éppen a legbájosabb hely, ahol minisztériumi dolgozókat felfedezhet az ember, de a vajsör kétségtelenül finom. Hát még, hogy egy svájci aranyvérű ott görnyedjen a falubeliekkel. De én más vagyok, más lettem az évek során, és ennek ellenére nem érzem úgy, hogy megtagadtam volna a Romberg örökséget. Nem ebben a formában.
Amikor ismét elhívtam, korábban érkeztem. Leültem a sarokban. Foglalnom se kellett. Az asztal itt kicsit billeg, óvatosan kell ülni, a korsót mindig jobban tesszük, ha szorongatjuk közben. Péntek volt, a hétvége kapuja, másnap sokáig alhattam. Vártam, hogy felbukkanjon, de nem voltam türelmetlen. Éppenséggel a bejáratot sem tartottam különösebben szem előtt. Rendelni se voltam még, mert langyos lett volna már a végén, ha sokáig megvárat. Ilyen egyébként még nem fordult elő. És hogy miért jártam vele össze bizonyos időközönként? Magam sem tudom. Talán jó hallgatóság. Kellően rejtélyes. Vagy kellett valaki, akinek úgy beszélhettem a munkáról, hogy nem voltam bent, és mégis értette, miről volt szó, legalább egy kicsit. Hálátlan szerep. Főleg, amióta osztályvezető lettem. Vigyáznom kell, kinek mit mondok. De ő... Nem tartottam tőle. Fene tudja, miért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=868465#post868465][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2023.10.14. 17:29[/b][/url]

Amint megérkezik, első dolga a pult felé venni az irányt, hogy szert tegyen egy vajsörre. Ráérősen várja meg, amíg kiszolgálják, majd ugyancsak nem sietve semerre kémlel körbe, hol is találja Romberget. Átfurakszik néhány, már enyhén illumináltabb állapotban lévő egyén között, akik félúton a pult felé azon tanakodnak hangosan, hogy kinek is kellene a következő kört fizetni, majd szabad kezét intésre emeli már pár lépésnyire az asztaltól. Köszönés letudva. Mindjárt negyedik éve dolgozik a minisztériumnál, ennek pedig nyolcvan százalékában Romberg valamelyik projektjén ügyködött éppen, illetve ügyködik most is. Már megszokhatta mindenki, hogy nem kifejezetten társasági lény, és általában nem is túl beszédes. Minden évben szóvá is teszik neki a mindenféle halálunalmas kiértékeléseken, hogy lehetne közvetlenebb, ám szerencséjére minőségi munkát végez és mindig lehet rá számítani, amivel ellensúlyozza a kommunikáció milyenségét. Nem szokta ezeket szívre venni. Nem látja értelmét a szükségesnél több beszédnek, és annak sem, hogy azért magyarázkodjon, ahogyan az életét éli. Mindenki azt gondol, amit akar, az már nem az ő problémája. Kissé furának is tartotta eleinte, hogy a projekt vezetője éppen vele óhajt sörözgetni meg úgy munkán kívül beszélgetni, de elkönyvelte az egészet, mint valami fura törekvést arra, hogy mégiscsak megpróbálja jobban integrálni a csapatába. Nem lenne első eset, éppen csak nem lát esélyt arra, hogy ezzel változásra vegyék rá. Nem érzi úgy, hogy szüksége lenne bárki többre, mint a nővére és Adelina. Ha beszélni szeretne, velük tud is. Még Zsannával sem közvetlen, pedig az apai nagyanyjuk testvérének unokája, vagy mi, Zenkő megpróbálta elmagyarázni, amikor átmenetileg hozzájuk költözött. Romberget is kissé ferdén méregeti még mindig, nem látva át, mit szeretne tőle, csak azért nem rázza le, mert egyébként nem érzi, hogy túlságosan is erőltetne bármit. Valamit mégis akar, abban biztos. Talán tőle remél a képességeket nyilvántartó akárki további infókat? Kihúzza az egyik széket, nem véve a fáradtságot, hogy megemelje, ebben a háttérzajban úgysem csikorog fülsértően a bútor a padlón, majd leül.
- Egs - emeli felé a korsót, közben lazán döntve hátát a szék támlájának, kissé előre csúszva, bal lábát elnyújtva az asztal alatt, mintha csak otthon érezné magát. Csak az első korty után mozdul mégis, hogy elmaradhatatlan bőrkabátját levéve a szék támlájára dobja azt, majd ismét visszadőljön, kérdő pillantást vetve Martinra a vajsörös korsó fölött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=868707#post868707][b]Martin Romberg - 2023.10.21. 20:49[/b][/url]

Nem kellett sokáig várnom, hogy betoppanjon. Megspórolt egy kört a rendeléssel. A távolból biccentettem neki, amikor már felém nézett, aztán megvártam, amíg helyet foglalt velem szemben. Elnézést kértem, egy ráérős mozdulattal felálltam a székemből, és komótosan a pulthoz sétáltam. Enyhe fintorral az arcomon mértem végig az előttem rendelő, ránézésre törzsendégnek számító iszákos boszorkányt, majd amikor én kerültem sorra, egy vajsört kértem. A minőség a régi, csak az árak kúsztak felfelé, a kiszolgálást meg nem minősítem. Mormogtam egy halk köszönömöt a fizetés után, amit szerintem elnyelt a helyiség háttérzaja, s végül így tértem vissza Álmoshoz.
- Egs - utánoztam a nem sokkal ezelőtti mozdulatát. Örültem, hogy eljött, így legalább nem tűntem teljesen elveszett alaknak a sörivók között. Azzal persze én is tisztában voltam, hogy nem a legszerencsésebb munkaidőn kívül programot szerveznem a nyilvánosság előtt egy olyan emberrel, aki papíron alattam dolgozott. A valóság azonban az, hogy sosem törődtem különösebben a csapatom lelkivilágával, kizárólag a szakmai célokra koncentráltam. Fiatal vezetőként meg kell tanulnom, hogy a munkatársak közötti viszony is fontos. Ugyanakkor messze vagyok attól, hogy közös csapatépítőre invitáljam a bagázst. Álmostól nem vártam mély érdeklődést, intenzív párbeszédet, extrovertált-látszatú fellépést, és ez a tudat megnyugtatott. Ha a továbbiakban csendben meredtünk volna egymásra, nem vette volna zokon. Ahogy a nyers stíluson se kapta fel a fejét úgy, ahogy az átlag. Nem kellett óvatoskodnom a szavakkal. Talán ez az, ami miatt egymásra kezdtünk találni.
- Hogy vagy? - nem, ezúttal sem bájcsevegni szerettem volna. Tényleg érdekelt, nem a szokásos megvagyok, jól vagyok-féle választ vártam, és ez a hangsúlyból is hallatszott. - Random kérdés, de téged amúgy érdekel a festészet? - annyira mégsem volt véletlenszerű, de majd rájön.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=868976#post868976][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2023.11.01. 20:20[/b][/url]

Megvárja, amíg Martin megteszi a maga körét, szerezve innivalót, bár nem igazán érti, hogy eddig mi tartotta vissza ettől. Ehhez szerény véleménye szerint nem szükségeltetik társaság, de majd legfeljebb ezt is hozzácsapja azon dolgok listájához, amiket nem ért, aztán meg jól elfelejti. Aligha fog ezen töprengeni, hogy vajon csak egyszeri döntés volt-e, esetleg Martin szokása vagy van mögötte valami számára ismeretlen és átláthatatlan társadalmi szabály. Megvonja a vállát aztán a kérdésre válaszul. Olyan fölösleges körnek érezte mindig is, főleg, hogy általában a válasz amúgy sem érdekli a kérdezőt. Belekortyol a sörébe inkább.
- Megvagyok. Te? - dünnyögi végül mégis, nem kifejezetten lelkesen. Sosem szerette a bájcsevegést, ami elég hamar nyilvánvalóvá is szokott válni vele kapcsolatban bárhol és bármikor, mint ahogy azt már visszajelezték. Volt ugyan, aki nehezményezte, de ennél nagyobb változásra azért aligha számíthat bárki. Úgyis az a fontos, hogy a munkáját pontosan és jól végezze, nem? Hátradől a széken, kicsit előre is csúszik, bal lábát elnyújtva az asztal alatt, ráérősen iszogatva közben a sörét. Kíváncsi, miről szeretne beszélgetni Martin, amiről odabent nem lehetett. Ebből kiindulva gyanítja, hogy talán nem munkával kapcsolatos vagy nem teljes mértékben. Csak kiderül hamarosan.
- Festészet? - pislog máris meglepetten emelve meg a szemöldökét is a kérdés hallatán. Valóban eléggé random kérdés, és elképzelése sincs, miből gondolja róla bárki, hogy szabad idejében festegetne. El sem tudja képzelni saját magáról. - Nem. Miért?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=869225#post869225][b]Martin Romberg - 2023.11.06. 21:15[/b][/url]

Kortyoltam egyet a sörömből. Még mindig csak a tetejét karcoltam, a habja odatapadt a felső ajkamhoz, amit a nyelvem hegyével tüntettem onnan el diszkréten. Semmi extra, vagy a szokásos. A várt élmény, a hagyományos minőség, amit annyira megszoktam, hogy inkább itt ülök be, mint a budanekeresdi Vértesbe. Pedig sokszor az esne közelebb munka után. Innen meg van hová hazatántorogni, miközben a csillagok táncát leshetem az égbolton.
- Én is - mint láthatta. Volt valami megmosolyogtató számomra abban, hogy ilyenekről beszélek valakivel, mert sejthette, hogy én sem szívlelem a felszínes dumát. Vártam egy kicsit, mintha a csend majd közelebb hozna kettőnket, de aztán hamar a festészetre tereltem a témát. Nem teljesen véletlenül.
- Akkor a művészeti boltban se jártál még, gondolom... - szükségesnek éreztem némi hatásszünetet, mielőtt folytattam a mondandómat, és ehhez jól jött az előbbi hangosan gondolkodás. - A tavacskánál azért érdekelt a vámpíros történet, mert ismerek egy damfírt. Elég jól, már ha érted. Egy pillanatra még majdnem azt is hittem, hogy esetleg ugyanarra a személyre gondolunk, de nyilvánvalóan nem. Aztán felcsillant a szemem, hogy talán sorstársak vagyunk. Ami a lényeket illeti, biztosan - kerültem a szemkontaktust, sokkal inkább körözött a tekintetem az asztallapon, mialatt elmotyogtam neki, amit akartam. Nem így képzeltem, hogy folytatom, s talán nem is értheti, hogy ez miért most és így jött ki belőlem. Egy kissé magam sem fogom fel. Nem ittam hozzá annyit. De nem félek már úgy, mint régen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=869287#post869287][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2023.11.09. 20:34[/b][/url]

Megvonja a vállát a kérdésre válaszul. Továbbra sem érti, hogy mire megy ki ez a beszélgetés, egy nem létező hobbitól indulva egészen a művészeti boltig jutnak egy hirtelen ugrással, amin még meg is lepődik. Mi a fenét akar kérdezni a másik? Bal szemöldökét kissé gyanakvón emelve meg újra belekortyol a sörbe, tekintetét nem véve le a másikról feszülten figyel, várva, mi következik a hatásszünet után.
- Történet? - kérdez vissza. Emlékei szerint nem volt történet, csupán annyit mondott, hogy majd egy vámpírral találkozik később. Kotorászik még azért kicsit az estéről megmaradt emlékképei között, hátha rájön, mi mást jegyezhetett meg vagy éppen mit értelmezhetett még Martin inkább történetként, mert ha nem téved, tényleg nem osztott meg semmi fölösleges információt. Szándékosan legalábbis biztosan nem.
- Egyet én is, de az a Bagolykő könyvtárosa - jegyzi meg aztán a damfír kapcsán, ha már az is említésre kerül időközben. Még mindig nem jött rá azonban, hogy mit is szeretne Martin mondani. Tudna valamit Adelináról? Nem mintha hétpecsétes titok lenne, hiszen nem az, de ugyanakkor nem is híreszteli, már csak azért sem, mert tudatában van, hogy akadnak emberek, akik ezt kifejezetten ellenzik. Egyébként is remekül érzi magát abban a kis buborékban, amit az éjszaka és az erdő vagy éppen a birtok jelenteni bír, ahová egyébként sem hajlandó senki mást elvinni, a vámpírt viszont mindig tárt karokkal fogadja. Ismét belekortyol a sörbe, majd állát megtámasztja szabad kézfején.
- Amíg kitalálod, hogy mit is szeretnél mondani, hozok valami erőset inkább - jelenti be. Van egy olyan sanda érzése, hogy nem fog megártani, sőt. Ha nem szeretne emlékezni erre a beszélgetésre, még hasznos is lehet a dolog. A korsójával a kezében kel fel a székéről, hagyva Martint magában fogalmazni a mondandóját, hogy a pulthoz besorolva két pohárnyi mandragórumot szerez. Az aranyló vörös folyadékkal tér vissza, baljában egyensúlyozva a két poharat, hogy végül az asztalra tegye és ismét leüljön. - Na?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=870092#post870092][b]Martin Romberg - 2023.12.23. 17:45[/b][/url]

Álmos zavarba tud hozni. Kínossá vált a jelenet, a meghívás, maga a tény, hogy beültem vele találkozni néhány italra. Az az érzésem támadt, hogy egy olyan ember felé próbáltam nyitni, aki nem volt kíváncsi a társaságomra. Nem értette, mit akartam tőle, és egy olyan szekér után futottam, ami nem vett fel. Jobb lett volna elengedni. Legyinteni, hagyni, hiszen a munkakapcsolat ezek szerint elegendő. Néha még én is hibázhatok. Megértettem őt, mert vagyok ilyen zárkózott általában, és a stílusom is hagy kivetnivalót maga után, ezt aláírom. Mégis a hasonló természet miatt feltételeztem, hogy meg tudnánk találni valahogy a közös hangot. Alapesetben olyan egyedül vagyok, ha nem a magánéletemmel számolok. Ha kötöttem is ismertségeket, különbözőek voltak, némi kompromisszum kellett ahhoz, hogy kijöjjünk, és legalább a társas interakciók iránti halvány, alkalmi lángot kielégítették valamennyire.
- Ja igen... - gondolkodtam el egy pillanatra. Hogy ez eddig nem jutott eszembe, látszik, hogy egy ideje már a kastélyon kívül mozgok, ő meg visszatért oda. - Szóval rá gondolok. Sokoldalú személy - akaratlanul is elmosolyodtam, amint eszembe jutott az az energikusság, amit sugároz magából. Hagytam, hogy az emlékek elöntsenek, amíg Álmos rendelt valamit a pultnál, majd visszarázódtam a kocsmai valóságba.
- Szóval ő és én, együtt vagyunk - nem firtattam, hogy ő hova igyekezett, hiszen simán lehet, hogy csak bizniszelt vele valamit. De talán, ha megosztottam egy ilyen információt vele, akkor ő is jobban megnyílt. - Egészség - megragadtam a frissen hozott pohárkát, a magasba emeltem, és kissé zavartan, a kínos csendtől félve kortyoltam egy nagyot a másik pohárból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=870584#post870584][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2023.12.27. 20:53[/b][/url]

Bólint, tudomásul véve, hogy végülis ugyanarra a félvámpírra gondolnak, csak azt nem érti, még mindig, hogy miért kellett ehhez annyira messziről indulni, mint azt Martin tette. Ha ez a jelenet egy képregényben kapott volna helyet, biztos benne, hogy a feje fölé rengeteg kérdőjelet rajzolt volna a szerző, miközben kérdő tekintettel, szemöldökét kissé megemelve néz a kvázi főnökére a söröskorsó mögül, várva, hogy ebből mi sül ki.
- Okééé - szólal meg egy korty sörrel később, és még mindig nem lett sokkal okosabb. Az az egy szó is enyhén kérdő hanglejtéssel hagyja el a száját, mert ez még mindig nem akar összeállni. Olyan mindez, mint valami szürreális álom, amelyben valami kifejezetten szenzitív információt kötnek az orrára, amit eszébe sem jutott volna soha megkérdezni.
- Gratulálok - közli pár pillanattal később, megemelve a söröskorsót, majd úgy dönt, inkább szerez valami töményet erre, attól talán több értelmet nyer az egész vagy éppen csak őt nem fogja már érdekelni a miértje a dolognak. Mindjárt kiderül. Visszatérve leteszi az egyik pohárkát Martin elé, majd az ő poharát is megemeli, mielőtt egyetlen kortyban meginná annak tartalmát. Égeti a nyelőcsövét az ital, majd a gyomrát is, meglepően erős, mint a rumok úgy általában. Ő is leöblíti sörrel aztán, majd hátradől a széken és ismételten kérdő tekintettel méri végig Martint.
- Nem teljesen értem, hogy ez... miért is fontos információ. Vagy ezt mindenkivel külön megbeszélted? - teszi fel a kérdését végül pár végtelenül hosszúnak tűnő perccel később. - Én nem ítélkezem, meg semmi közöm sincs hozzá igazság szerint. Nem leszel ettől se jobb, se rosszabb projektvezető. Szóval... ez volt a cél vagy még el kellene jutnunk valahová, mert akkor a lényegre is térhetnénk, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=870794#post870794][b]Martin Romberg - 2023.12.29. 14:40[/b][/url]

Szorongattam a poharat, mintha kapaszkodó lett volna. Ujjaim közt örültem, hogy nem tört szét az erőfeszítéstől, de azt a határt azért mégsem szerettem volna átlépni. Kínos, egyre növekvő csendnek éreztem a kettőnk közötti űrt, miközben tapogatózni kezdtem felé a magam óvatosságával. És mégis, sebezhetővé tettem magam, ráadásul pont a munkatársam előtt. Kötve hiszem, hogy ezt ne tudták volna az aurorok, akik amúgy is mindenről tudnak, ha már ott dolgozom, pláne hogy kommunikálok velük. De attól még félni kezdtem, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hoztam Álmost. Az emberek nem egyformák, és bármiféle ellentét árnyékot vethetett a szakmai együttműködésünkre is. De kockáztattam. És még nem is ittam sokat.
- Kösz? - remegett bizonytalanul a hangom, amint felszaladt a szemöldököm a meglepettségtől. Azt hiszem, ezt kellett mondanom, de persze az egész mögött udvariasságot éreztem csak. Jobb, mintha rám borította volna az asztalt, vagy pofán öntött volna az itallal - mondjuk ahhoz túl drága is. A székről se fordult le. Leutánoztam a mozdulatait, eltüntettem a pohár tartalmát, aztán elégedetten köhintettem, ahogy a maró folyadék lassan kikezdte a nyelőcsövemet.
- Nem kötöm sokak orrára... Olyannak gondolsz, vagy ismersz? - el is mosolyodtam kissé, hogy ezt nézné ki belőlem. Mondhatta rá persze, hogy nem, nem ismer, ami igaz is, de az eddigiek alapján valamiféle képe kialakulhatott rólam a minisztériumon belül. - Értem. Igaz. Én is így gondolom - erősítettem meg őt, miközben a fejemmel bólogattam nagyokat. Aztán a sörömhöz nyúltam, tovább ittam, talán lassan a korsó feléig is kerültem már a tempóval, aminek az oka a szomjúságban volt keresendő, meg az izgalomban.
- Nem akarok semmire se kilyukadni. Vagyis nincs semmilyen lényeg. Elhívtalak iszogatni. Ráértél. Vagy számítottál valamire, vagy neked sincs jobb dolgod, mert mondjuk nem a társasági életedről vagy híres... Remélem, nem csalódás, de nem kényszer itt ülnöd, szabadon távozhatsz - ez volt a lepel, ami lehullhatott, más egyéb meglepővel nem készültem az estére. Kissé elemző próbáltam lenni, amivel reméltem, hogy nem haragítom magamra, de kettőnkben sok közöst reméltem. Vagy pont, hogy ez a rejtélyessége, elérhetetlensége fogott meg. Nem először esnék ebbe a hibába.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=870915#post870915][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2023.12.30. 18:51[/b][/url]

Továbbra sem érti, mit szeretne Martin pontosan. Úgy véli, iszonyatosan túlkomplikálja időnként a dolgokat amúgy is, saját maga számára is, mintha ez is valami hivatali ügyintézés lenne. Attól is agybajt szokott kapni, itt már lassan zavarja is, hogy valamiért onnan indult az egész beszélgetés, ahonnan. Mintha Ádám és Évától igyekeznének eljutni egy itt és most aktuális kérdésig. Kifejezésre is juttatja, hogy mindez nem csak frusztrálja, de tényleg nem is érti, mit szeretne Martin egy ekkora felvezetéssel, és ezen egyelőre nem változtat semmilyen irányban az alkohol sem. Szótlanul hallgatja végig a férfi mondandóját, de utána sem válaszol azonnal. Ráérősen kortyol bele a sörébe, kétszer is, mielőtt végre megszólalna.
- Mit tudom én, megint panaszkodott valaki, hogy nem vagyok kedves, nem beszéltem elég szépen vagy... a hivatalos panaszokat továbbra is a bizottságnál kell leadni mondjuk - válaszolja nemtörődöm módon vonva meg a vállát. Tulajdonképpen még szereti is a munkáját, de az igazat megvallva egyáltalán nem érzi úgy, hogy összedőlne az élete, ha holnap nem kellene bemennie. Ám úgy tűnik, hogy nem ez a téma, sőt Martin azt állítja, nincs is semmilyen napirendi pontja az egész beszélgetésnek, csak iszogatna.
- De ha nem ez van, akkor ez a beszélgetés meglehetősen fura. Nézd, én bírlak, nem vagy gáz projektvezető, tök értelmes ötleteid vannak, és ha csak erről szól, hogy barátkoznál vagy... most akkor ez van? Mert ha igen, akkor felőlem egy kibaszott jetivel is lehetsz vagy akkor ezek szerint félvámpírral, ami jólesik, sok boldogságot - közli megemelve a másik felé a söröskorsót. Sose volt erőssége az empátia, ezzel főleg nem könnyíti meg a másik dolgát, de legalább a maga részéről megpróbálta közölni, hogy ennél lehetne direktebb a kommunikáció.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=871267#post871267][b]Martin Romberg - 2024.01.03. 21:40[/b][/url]

- Ilyen baromságokkal nem akarnám, hogy munkaidőn kívül, egy kocsmában kelljen foglalkoznia bármelyikünknek is. Ha valami ilyen jellegű sérelemről lenne szó, akkor azt házon belül, munkaidőben rendezném valószínűleg... - inkább hangosan elgondolkodtam ezen, amit mondott, mintsem hogy kioktatólag helyretettem volna a gondolkodását, de még akár annak is tűnhetett a tanakodásom. Tény, hogy Álmos nem a legszociálisabb figura. Egyébként én sem vagyok az. Csak konyítok valamennyit az emberekhez, mert muszáj, megtanultam ennyi év alatt, persze a családi hátteremből adódóan is ragadt rám valami. A projektben a teljesítmény érdekel. A kutatás sokszor magunknak való dolog, sok elvont szerzet terelődik össze, akiknek muszáj együtt dolgozniuk, de mindent a jó cél érdekében.
- Rendben. Örülök, hogy leszarod... Meg annak is, hogy bírsz - hümmögtem halkan. Nagy kő esett le a szívemről. Nekem is szimpatikus volt Álmos, és nem akartam, hogy egy ilyen információ miatt elforduljon tőlem. Hiába vagyok jó projektvezető, ha vannak olyan, bizalmas témáim, amiknek a prezentálásában még mindig egy balfasz vagyok. Van hova fejlődnöm az érzelmeim kimutatásában, na meg abban is, hogy egyáltalán beszéljek róla.
- Ha nem valami hivatalos, vagy komoly dologról van szó, akkor elég béna tudok lenni a kommunikációban. Mármint az őszinte társalgásban... Amikor nem egy álarc mögül beszélek, és próbálom előadni magam - kezdtem szánalmasnak mondható magyarázkodásomba, hogy jobban megértsen. Nem vártam el, hogy érdekelje is, de jobbnak tartottam tisztázni. Aztán megint beleittam a korsómba. Fogalmam sem volt, hogy akkor mégis mire tereljem a beszélgetést, mert annak nem sok értelmét lássam, hogy a hogylétéről érdeklődjek. Körülbelül úgy nézett vissza rám, mintha egy utolsó dobásom lett volna, és egy újabb béna kérdés hatására bármikor faképnél hagyna az asztalnál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=871430#post871430][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.01.06. 19:49[/b][/url]

- Nagyszerű - állapítja meg egészen közömbösen, mert mégsem különösebben hatná meg az sem, ha tényleg arról lenne szó, így megnyugtatóan se hat a válasz. Olyan mindegy leginkább. Akármi is van, nem viselné meg úgy igazán, mert mégiscsak alakul minden valamerre, ha arról van szó. Inkább azt teszi szóvá meglepően sokat beszélve magához képest, hogy igazán nem érti, mire szeretne Martin kilyukadni itt ezzel a beszélgetéssel. Megvonja aztán a válasz hallatán a vállát, s miután belekortyol a sörébe a korsót a másik felé emeli. Nagyszerű ám ez is, hála Merlinnek vagy akárki másnak, akinek még hálát szokás adni, vagy valami olyasmi. Már majdnem meg is kérdezi, hogy akkor ennek örömére mondjuk mit gondol Martin a kviddicsről, az mégiscsak olyan érdekes téma lehetne, és kicsit sem kötődik a mindennapi munkájukhoz, még véletlenül sem, de a másik beelőzi egy rövidebb fejtegetéssel arról, hogy mennyire nehezen kommunikál, álarcot és őszinteséget emleget. Ez máris egy grimaszt vált ki Álmosból, aki ismét értetlenül pislog erre a számára egészen szürreális beszélgetésre. Ki akart itt érzésekről beszélgetni? Valaki adhatna egy szótárt, ami segít ezt az egészet értelmezni, mert halvány lila dunsztja sincs ismét, hogy Martin mit forgat a fejében. Végigfut az agyán, hogy ilyesmikről még a nővérével vagy éppen Adelinával is alig beszél, mert annyi megfoghatóbb és érdekesebb téma akad a lelkizésnél, úgyhogy végül - bár megfordul a fejében, hogy haza is mehetne ennyi erővel, de csak nem teszi - az asztalra könyököl, egy fél percig a sört bámulva, mielőtt végre megszólalna, úgy döntve, hogy mindezt ignorálja. - Gyakran jársz ide? Valahogy... nem is tudom, inkább el tudlak képzelni a teaházban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=871535#post871535][b]Martin Romberg - 2024.01.07. 20:05[/b][/url]

- Ha a teaházba hívlak, eljöttél volna? - kérdeztem vissza zsigerből. Sápadt lettem, mintha hetek óta kerültem volna a napfényt, izmaim feszülten álltak készenlétben, amint kémlelően bámultam Álmos legapróbb rezzenéseit is. Furcsa rosszullét fogott el, még a sörömből is csak apránként tudtam ezentúl kortyolni, de az egyre erősödő émelygés-érzet azt súgta, hogy jobb, ha szünetet tartok benne. Lehet, hogy az italban volt valami. Lehet, hogy a kétféle alkohol elegye váltotta ki ezt a reakciót a gyomromból. Vagy csak zavarban voltam. Utálom, ha pofákat vágnak - hiába élek gyakran ezzel. Akasztják a hóhért. A korábban mogorva énemnek kísértetiesnek hatott felismerni, hogy sokszor ugyanazokkal az eszközökkel operálok, bár szemközti társamban inkább láttam közönyt, mintsem megvetést. Akkor mégiscsak különbözünk. Amit eddig mondtam, már nem lehetett elfelejteni. Talán, ha kellően leitatom, de az sokba kerülne. Meglehet persze, hogy számára jelentéktelen információk, én mégis úgy fogok emlékezni erre az estére, mint az alkalom, amikor - egy pillanatra - levettem a páncélomat. A kívánt hatást nem értem el. Csalódott arccal, de miután megköszörültem a torkomat, úgy döntöttem, hogy továbbmegyek.
- Mi érdekel még a tárgyakon kívül? - tettem egy utolsó próbálkozást arra, hogy érdemi párbeszéd bontakozhasson ki köztünk. Ha meséltem, vállvonogatásra, pofavágásra számíthattam. Dühöt éreztem belül, de ennek próbáltam nem jelét adni még. Ő nem volt a szavak embere amúgy sem, de a munkáról tényleg nem akartam beszélni, ha nem volt muszáj, és meglepő információkkal sem tudtam már szolgálni azon kívül, amit eddig mondtam, nem aratva sikert.
- Akarsz valaha vezető lenni, vagy úgy érzed, nem számít megrekedésnek az, ha stagnálsz egy pozícióban? - még ez a másik, ami átfutott az agyamon, és őszinte kíváncsisággal a hangomban kérdeztem meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=872812#post872812][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.01.26. 22:31[/b][/url]

- Jártam már ott. Jó fej a tulaj - közli nem igazán a kérdésre válaszolva, bár a maga részéről egyértelmű, hogy újra betenné oda a lábát, ha éppen oda invitálják. Az már más kérdés, hogy ebből Martin mit értelmez majd éppenséggel, de hamarosan kiderül úgyis bizonyára, ha még kérdése lenne. Ismét belekortyol addig is a sörébe, elgondolkodva az újabb kérdésen.
- Hmm... bűbájok, kviddics, ereklyék, drágakövek, átkok... ilyesmire gondoltál? - kérdez vissza, hogy biztosra menjen, mégiscsak efféle listára gondolt a másik vagy esetleg fölöslegesen kezdett felsorolásba. Várakozón dől hátra a széken, amíg meg nem érkezik a következő kérdés. Kissé megemeli a szemöldökét, inkább előre dőlve ismét, az asztalra könyökölve, hogy állát az öklére tudja támasztani.
- Na, csak a munkánál kötöttünk ki? - kérdezi a maga érdes stílusában élcelődve, s még egyszer belekortyol a sörbe, felmérve aztán, hogy mennyi is maradt még a korsó alján.
- Nem szeretnék másokért felelni. Mások elvárásainak megfelelni se szeretek, csak azért csinálom azt, amit éppen csinálok, mert szeretem - válaszolja végül. Úgy véli még mindig, hogy megvan amúgy mindene, amire egyébként szüksége van, hiszen övé a birtok gyakorlatilag, és Adelinát is sikerült megismernie, itt pedig van egy nővére, aki nem bánja, ha néha boldogítja a jelenlétével. Nem látja különösebb szükségét a munkának, hiszen a birtokon még meg is terem minden, és ha arról van szó, nem nehéz néhány haszonállatot is venni, mint ahogy azt tette néhány évvel korábban is hazaköltözése alkalmából. - Neked olyan fontos felfele törekedni? Mi a jó benne?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=873587#post873587][b]Martin Romberg - 2024.02.11. 19:55[/b][/url]

Ettől nem lettem okosabb, de ezt tudtára is adtam azzal, hogy megemeltem a szemöldökömet. Perpillanat nem tudom már követni, hogy melyik helynek éppen ki a tulajdonosa, kivéve a régi üzleteket, amiknek most már lassan én is a törzsvásárlójának számítok. Régen szerettem ezt a falut. Amikor még nem volt város, mert én Merlin szakállára se nevezném városnak a helyet. Hol van ez Pestseholsétől, vagy Nekeresdtől... Még mindig. És azok se valami népesek. Külföldi példát számtalant tudnék mondani. De régen legalább jobb hangulata volt a falu utcáinak, az itt élő emberektől. Néha olyan érzésem támad, mintha néhány elvont, gazdag aranyvérű család kénye-kedve szerint alakította volna a hely arculatát. Lefizették gondolom a polgármestert, az meg bábként végrehajtotta az utasításokat. Lett itt kaszinó, meg minden kutyafüle, a lakóutcákon tájidegen villák épültek, sorra versenyeznek a szomszédok, hogy melyikük tudja jobban rázni a rongyot, nekem pedig pont azok a klasszikus házak tetszettek itt anno, mint amilyenhez hasonlót én is megvettem annak idején. És most, ha elsétálnak előtte a jónépek, megvető szemmel néznek a lakomra, mintha elment volna az eszem, hogy még a tradíciókat követem. Ők, sokszor, az aranyvérűek maguk, akik ennyire elfordultak az ízléses eleganciától, és valami amerikai sorozatok mázvilágának ponyváját öltötték magukra. Fúj.
- Ja, ilyenekre. Kviddics? Játszottál is, igaz? Vagy még mindig? - nem követtem ezeket, ezért csak tippelgetni tudtam, igen bizonytalanul. Aztán az arcomba temettem a kezem, amiért véletlenül sikerült a munkára terelnem a beszélgetést.
- Az nem rajtam múlik, hogy téged előléptessenek. A véleményemet persze lehet, hogy meghallgatnák róla. Neked volt idő, hogy úgy érezted, a munkád összefolyik az életeddel? - itt nyilván a magánéletre gondoltam, meg minden olyanra, ami a munkaidőn kívülre esik, és az nem is feltétlenül a szenvedélytől fűtött elhivatottság. - Értelek, igazad van. Szar dolog másokért felelni. Nem szerettem, amikor összevontak másokkal. De sokat tanultam abból is - árultam el, aztán elgondolkodtam a kérdésein,. Nem válaszoltam egyből, csak kisebb gondolkodás után.
- Szólj, ha úgy tűnik, felfelé törtetek... Valójában mindig is a nyugalomra vágytam. Hogy a magam ura legyek. Függetlenként. De azzal, hogy a minisztériumban dolgozom, több lehetőségem van szakmai projektekben részt venni. Kipróbáltam a másik oldalt is. Voltam szabadúszó. Kiszámíthatatlanabb. A kapcsolatomban félnék folytatni a kalandor életmódot. Pedig valahol csodálatos világot látni. Szerencsére nem kell teljesen felhagynom. Gondolom te is szeretsz utazni? - kérdeztem vissza. Kíváncsi voltam a véleményére, figyeltem is a reakcióit. Azzal, hogy neki meséltem ezeket, egy kicsit mintha egy tükörnek beszéltem volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=874114#post874114][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.02.27. 20:47[/b][/url]

- Még a Durmstrangban - válaszolja a kérdésre, egy bólintással is megerősítve, hogy bizony kviddicsezett valaha. Kérdő pillantást vet aztán Martinra, fejét kissé oldalra döntve, mint aki arra vár, hogy a másik is megszólaljon, valami hasonló lista elemeit sorolva például, de mégis csak a munkánál kötnek ki ismét, ranglétráról és felelősségről beszélgetve.
- Összefolyik, de azért nem a munka az életem. Talán inkább fordítva... olyasmit dolgozom, amiből szívesen élek... - próbálja megfogalmazni, mit is gondol erről. A mondat végére nem téve pontot belekortyol ismét a sörbe, elgondolkodva bámulva maga elé aztán egy kis ideig.
- Neked viszont mintha nem is az életed lenne sokszor, hanem az identitásod. Élvezed? - kérdezi meg végül nem sokkal később. Nem tudja eldönteni. Látta már Martint dolgozni eleget, és egészen jól lehet vele beszélgetni a projektről, a felmerülő lehetőségekről és a létező opciókról, engedélyekről, folyamatokról, utóbbiakat még jobban is ismeri nála, gyakorlatilag emlékezetből javasolva sokszor a figyelembe veendő szabályzatot vagy éppen a szükséges kérvényt, hivatalt, ügyintézőt, amire éppen szükség van ahhoz, hogy ténylegesen haladni tudjanak.
- És tényleg egyenlőségjel van a kettő között? A szabadúszó és a kalandor között - mondja közben a korsót bámulva, mögötte meg az asztal lapját. Ezen eddig még ő sem gondolkodott, de kalandornak meg nem is tartotta magát sosem, bármit is csinált éppen az évek során, és azért csinált egyet s mást. Féloldalasan elhúzza a száját a kérdésre aztán, mint aki nem tudja, mit is mondjon.
- Nem tudom - jelenti ki végül. - Leginkább csak oda utazom, ahová szükséges, innen haza, onnan meg ide, és úgy ennyi tulajdonképpen. A Minisztériumba, néha Budanekeresdre, nem vagyok az a nagy világvándor. Te hol jártál már?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=874345#post874345][b]Martin Romberg - 2024.03.04. 19:45[/b][/url]

Egy darabig ízlelgettem a nevet a számban; Durmstrang. A legtöbben ódzkodnak ettől a névtől, mert valami sötét és hideg helyre asszociálnak, ahol ridegek a diákok és farkastörvények uralkodnak. Hatott a negatív propaganda.
- Ja igen, ott tanultál - mondtam, mint aki hirtelen észbe kapott, és valóban kiesett ez az apró részlet. Túl sokat láttam Álmost a közelben ahhoz, hogy azt feltételezzem róla, idevalósi, bár a neve sejtet némi szláv beütést. Egy ideig gondnok is volt az iskolában, ha jól tudom, de minden részletre nem emlékezhetek, mert már rég láttam az önéletrajzát, és ez a részlet érdekelt a legkevésbé, nekem a készségei számítanak.
- Még sosem jártam ott. Szeretted? - pillantottam rá kíváncsian. - Talán tudod, talán nem, de a  Svéd Királyi Mágusképzőben végeztem el a mesterképzést, még annak idején. Szóval a régió nem teljesen idegen azért. De rég is volt, basszus... - méláztam el az idő gyors múlásán, enyhén megrázva a fejem, mintha csak tagadni akartam volna magam előtt a tényeket. Hümmögtem, értvén, amit mondott. Sokan keresik ezt az egyensúlyt. A következő megszólalása elgondolkodtatott, és egy kissé meg is ijesztett. Olybá tűnt, a külvilág szemszögéből nem tudtam határokat állítani.
- Az identitásom? Talán... Akkor valamit jól csinálok a kollégáim szemében. Vagy mégsem... Mert azért nem akarok olyan lenni, aki ennyire eggyé válik a hivatásával. Ott a kapcsolatom. Meg próbálok azért nyitni olyanok felé, akikkel megtalálom a hangot. Nem könnyű, főleg saját magam miatt. Neked mi számít a munkán kívüli életnek? A hobbijaid érted alatta, vagy valami egészen mást? - család, párkapcsolat, esetleg egy olyan oldala, ami nem volt ismert előttem. Úgy éreztem, meg tudott szorongatni ezzel a gondolatmenettel. Görcsösen szorongattam a kezemben a korsómat. Át kellett gondolnom a választ. Ahhoz képest, hogy ez egy kellemes kocsmai beszélgetésnek volt aposztrofálva, alaposan megrágtam magam a válaszadás előtt.
- Elégedett vagyok. De nem teljesen. Sok mindent elértem. A munkámban még mindig van kihívás, viszont jobban örülnék, ha egzotikus ásatásokon vehetnék részt állandó jelleggel. Ahogy telnek az évek, kezdem egyre jobban kiismerni a minisztériumot, és csökken az adrenalin, az élvezeti érték. A rutin nagy ellenség valahol... De egy idő után bele lehet fásulni. Az előléptetés mondjuk jól jött, de valahol mégsem, mert mást csinálok, de mégsem teljesen azt, ami hozzám illik - hatott az alkohol annyiban, hogy bőbeszédűbb lettem. Mondataim csapongóak voltak, összeszedetlenebbek az átlagnál, amolyan őszinték, ahogyan csak ritkán nyílok meg. Kevésbé figyeltem a formaságokra és a választékosságra, de bíztam abban, hogy tudott követni. Ha más nem, az érzés átjött. Nem voltam még részeg, de a gyomromban keveredni kezdett a tömény és a sör. Szünetet kértem, rendeltem egy újabb kör sört, amikor úgy láttam, hogy már közeledtünk a vége felé, majd folytattam.
- Biztosan megvan a lehetősége annak, hogy a minisztérium kötelékében utazgassak. De rám itt nagyobb szükségük van. Másrészt, kötöttebbnek érezném, ha van egy szigorú feltételrendszerrel megáldott megbízóm - árultam el. Ehhez már politikai hátszél is kellhet. Nem biztos, hogy nekem van annyi, még nem mozgattam meg a kapcsolatrendszerem, mert nem protekcióval akartam elérni.
- Igen, egész sokfelé. És általában a természetben, ahol nincs tömeg, nincsenek zavaró emberek - meséltem neki boldogan. - Szükséges? A család miatt? - feltűnt, hogy ezt a szót használta, gondolom tudatosan. A testvérét futólag ismerem, ugyanúgy a faluban él. A kapcsolatuk valamennyire homály előttem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=874813#post874813][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.03.11. 22:20[/b][/url]

- Aha - helyesel szűkszavúan, mielőtt a következő kérdésre pedig vállat vonna válasz gyanánt. Most erre mit mondjon az ember? Sose szerette az intézményes oktatást, mint olyat, mert kellőképpen sok olyan tárgy van benne, amit a háta közepére se kívánt soha. Mikor fogja használni az életben azt a varázslatot, amellyel egy patkányból kupát tud varázsolni az ember? Vagy éppen milyen indíttatásból akarna valaha is jósgömböt venni a kezébe? Választási lehetősége azonban nem kifejezetten volt az alaptantervnek hála, hiszen egy varázslástani alapvizsgán úgyis kérik az átváltoztatástant is éppen úgy, mint a bűbájtant, ha szereti, ha nem. Ilyen szempontból a mestertanonci képzés már sokkal inkább volt kedvére való, hiszen a szakiránya megválasztásával már megszabadult olyan tárgyaktól, amelyek sosem érdekelték, s így nem volt kénytelen ilyesmikkel foglalkozni még véletlen sem.
- Jobb volt, mint a Herzberg - válaszolja végül, nem térve ki további részletekre a téma kapcsán. Inkább arra világít rá, ha már a munkát is érintik, hogy olybá tűnik időnként, mintha Martin élete egybefolyna a munkájával, túlságosan is.
- A családom, a könyveim... sok minden létezik még a munkán kívül - közli, mielőtt újfent belekortyolna a sörébe. Nem fog azon töprengeni, hogy vajon Martin tényleg nem lát ezen tovább, vagy egyszerűen csak a Rellonosokra jellemző ambíció lehet amögött, hogy ennyire a munka körül forog az élete. - Neked még senki nem mondta, hogy bárki pótolható? - kérdezi meg szája szegletében egy kissé kaján mosollyal, amint a másik azt mondja, hogy itt nagyobb szükség van rá.
- A szerződésem véget ér, amint kifut a projekt, és azzal a lendülettel fognak találni a helyemre valaki mást, ahogy azt mondom, hogy szép volt, jó volt, elég is volt. Pont elég tehetséges boszorkány és varázsló akad még itt, aki képes ugyanarra, mint én, ha kell, még jobban is. Erre nem biztosíték a nevem - mondja sztoikus nyugalommal, mindez a legkevésbé sem zavarja. Ismét megvonja aztán a vállát - Kíváncsi vagy, csak azt nem tudom, mire. Egyébként igen, Vajákosról származom, és apám még mindig a környéken él. Időnként meglátogatom, és nem kizárt, hogy hallottál már róla, hamisított ereklyék azonosításával foglalkozik. Füst Nimródnak hívják.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=875159#post875159][b]Martin Romberg - 2024.03.17. 15:08[/b][/url]

- Mi volt a gond a Herzberggel? Az alapképzést ott végeztem - bizonyára tudta rólam, de azért elmondtam, mintha ez mentségül szolgálna a tapasztalataira. Nem vagyok véresen lokálpatrióta, de a valamikori alma matert azért nem tartom kibírhatatlan helynek, s ami azt illeti, a Durmstrangról sokkal több negatívat hall az ember. Pont ezért lepődtem meg rajta. Zárkózott, magamnak való diák voltam, ott pedig tény, hogy ezekkel a tulajdonságokkal kilóg a sorból az ember, de nem igazán zavartam sok vizet, elvoltam a magam kis világában, és ezt a többiek is elfogadták, tűrték. Hagytak érvényesülni, engedték a saját fejem után menést.
- Ez bizonyára így is van - tudtam ezt, mert számomra is nyilvánvaló, de elfogott egy kellemetlen érzés, ha jobban belegondoltam. Mély levegő, gondolkodás. Ott van Min Jong, az üzlet, a kiállítások, a közös idő. A barátok, akikből nincs sok, de vannak. A hobbijaim, a nyelvtanulás, kertészkedés, a ház csinosítgatása. Család azért mégsem valószínű, hogy lesz. Anyámat szoktam látogatni olykor, hol sűrűbben, hol ritkábban. És talán néhány rokon szegről-végről, alkalomadtán. Ez lenne a munkán kívüli élet. Mégis, amire a legbüszkébb vagyok, az a saját kitartásom.
- Lehet, hogy csak a munkáról tudok a legkomfortosabban beszélni másoknak. Míg minden mást inkább megtartok magamnak. Ezért tűnhet úgy, hogy akörül forog minden. Nem nyílok meg - vontam vállat, mintegy elfogadva a saját kis igazságomat, magyarázatomat a jelenségről. Lehet, hogy Álmost ez nem érdekli, de ha igen, azért jó lett volna éreztetni vele valahogy, hogy nem egy munkájához és posztjához végletekig ragaszkodó minisztériumi dolgozó ült vele szemben.
- És utána mi a terv? - érdeklődtem. Látszott, hogy elfogadta a sorsát, készült rá, belenyugodott. Nekem is lennének lehetőségeim, ha így alakulna, de nem tartok ott. Álmos azért hiányozni fog a csapatból.
- Hallottam, igen - erősítettem meg. Viszonylag szűk szakterület ez ahhoz, hogy ennyi idő alatt ne maradjon valaki észrevétlen. - A Füst nem túl gyakori név, amennyire tapasztaltam. Vajákoson egyébként még nem jártam, és abban sem vagyok biztos, hogy tudom, merre van - árultam el, kinyújtóztatva lábaimat az asztal alatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=875291#post875291][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.03.19. 20:34[/b][/url]

- Nem tetszett nekik a mentalitásom - közli röviden és tömören, hogy onnan nemes egyszerűséggel eltanácsolták. A Durmstrang után egyébként is furán érezte magát Svájcban, úgyhogy annyira nem bánta, és gyanús, hogy ha nincs a nővére, az alapvizsgáit se tette volna le, mert a mai napig nem tudja, hogy neki könyörgött-e többet, hogy adjon egy esélyt a Bagolykőnek, vagy az akkori igazgatóságnak, hogy adjanak egy esélyt neki. Visszagondolva hálás is neki, hogy nem mondott le róla, mint ahogy az apjuk elengedte a kezüket, ez azonban aligha tartozik Martinra. Meg is tartja magának, s egy újabb korty sört követően bólintással nyugtázza a másik válaszát. Nem tud már mit hozzátenni ahhoz, hogy egyetért, a munkán kívül is van élet.
- Nekem jó így is - válaszolja szenvtelenül, megrántva a vállát. Ha Martin munkáról akar mindenáron beszélni, nem fog ő ezen vitatkozni, ám legyen. Már így is szóvá tette, hogy olyasvalakinek tűnik, akinek a munka az élet közepe, és minden akörül forog. Legalábbis eddig ez róla a benyomása minden eddigi interakciójuk alapján, még ha most nem is úgy beszélgetnek, mint eddig, ugyanis ez az első alkalom emlékei szerint, hogy nem az aktuális projekt valamelyik részletét tárgyalják meg, hanem csak úgy általánosságban, mondhatni, elméleti szinten társalognak munkáról a sör mellett.
- Fogalmam sincs. Hazaköltözöm, vagy éppen lógok tovább a nővérem nyakán itt, belekezdek valami újabb képzésbe, gondnok leszek megint az iskolában vagy a temetőben, ha van üresedés, ékszereket készítek, tényleg nem tudom. A lehetőségek tárháza végtelen - közli a vállát vonogatva, mert ezen különösebben még nem gondolkodott. Ilyen tekintetben talán már impulzívnak is mondható, az eddigi döntései mindenképp ezt támasztják alá, leginkább csak megy a szíve után.
- Gyakoribb, mint az Ohridszki, de jogos meglátás. Vajákos meg a Bánságban található, leginkább már üdülőfalu. Ha hallottál Herkulesfürdőről, nincs messze, és a közelben található Farkasfűpuszta is a Duna-kanyarban. Érdemes oda ellátogatni, ha még nem jártál - reklámozza kicsit a vidéket, ahonnan származik, szerinte mégiscsak a világ legszebb csücske. - Még egy korsó sört?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=875734#post875734][b]Martin Romberg - 2024.03.30. 15:33[/b][/url]

Rövid, velős választ adott. Nem nagyon tudtam vitába szállni vele. Álmos olyan, mintha nem gondolná túl a dolgokat. Van egy megingathatatlannak láttatott világképe, ami egyszerű és kiszámítható, ebben pedig olyan nyugalommal találta meg a helyét, mint egy buddhista szerzetes. Hogy a sokszor rezzenéstelen arc mögött milyen fájdalmak, szorongások húzódhatnak meg, arra minden esetlen keresztkérdésem ellenére nem sikerült még rájönnöm. Csak idő kérdése. Még ha nem is vallatni akarom. Megfejteni azért igen, előbb-utóbb. Ha tényleg nincs szó álcáról, és őszintén ennyire letisztultnak látja a körülötte lévő világot, akkor ezt rettentően irigylem tőle. És elképzelhető, hogy egy nap el is sajátítom majd.
- Változott azóta? - mármint a mentalitása. Utunk többé-kevésbé keresztezte egymást az évek során, de nem ismertem őt annyira, hogy véleményt formálhassak róla. Fogalmam sincs, mennyit változott, és minek a hatására.
- A lényeg, hogy így vagy úgy, de jó legyen - azért nem tette volna szóvá, hogy mire lyukadtunk ki az előbb, azt hiszem. De tény, hogy számomra a klisésnek hangzó mondat ellenére az volt az elsődleges cél, hogy adott esetben a továbbiakban is szívesen töltse velem az időt. Ez majd akkor derül ki, ha már nem leszünk kollégák.
- Becsülöm a nővéred tűrőképességét. Igaz, nem hiszem, hogy sok vizet zavarsz otthon - megkockáztattam kimondani a feltételezésem. Egyke vagyok, fogalmam sincs, mennyire ragaszkodnék a testvéreimhez. Csak azt tudtam, hogy a szülőktől jobb megtartanom a tisztes távolságot. Anyámat néha látogatom, apámat fogalmam sincs, mióta nem. Jó ez így. Bőven elég. - És az nem lehetőség, hogy maradsz? Mindig vannak új projektek. Köthetsz új szerződést, vagy csak meghosszabbíttatod - vázoltam, ha már ennyire mindegy neki, hol köt ki. Csak az biztos, hogy el fog menni a minisztériumtól?
- Pláne. Herkulesfürdőről már igen. Szomorú történet, igaz? Merthogy már csak pusztul... Miként lehet ott üdülni? Rám férne a pihenés, főleg majd a szünetben. Szeretem kiszellőztetni a fejem egy kirándulással, néha még a fürdéssel is, csak hát elég sápadt a bőröm, hogy mutogassam - mosolyodtam el. Látszott rajta, hogy szívesen mesélt a környékről, kedves lehetett a szívének a hely.
- Jöhet - nyújtóztattam ki végtagjaimat ültömben, és vártam, hogy Álmos egy következő kört hozzon. Lehet, hogy sok lesz a végére, de majd hazakísérjük egymást tántorogva. A közelben lakunk.
- Svájcot meg akkor nem kell bemutatnom, legalábbis egy részét. A varázslófalu, ahol felnőttem, Zürich mellett található egyébként. Nagyon szép. Rálátni a tóra a birtokról. Régi, patinás ház. Csak hát egyelőre apám kezén van - tettem még hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=875917#post875917][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.04.01. 14:22[/b][/url]

- Persze, felnőttem - közli ezt is úgy, mintha végtelenül egyértelműnek kellene lennie mindenki számára. Éppen csak a szemét nem forgatja, hogy ez mégis mennyire magától értetődő válasz, hiszen most mégiscsak majdnem kétszer annyi idős, mint akkor volt. Azóta meg ráadásnak viszonylag sok tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy az egykori dühös kamaszból azzá váljon, amilyen most. Beleegyezően hümmög párat arra, hogy a lényeg az, hogy jó legyen, majd ismét vállat von. Nem tud mit hozzáfűzni ahhoz, hogy mennyi vizet zavar a nővére otthonában, bár kétli, hogy ezt Marfa valaha is szóvá tenné. Különben sem olyan a kapcsolatuk, hogy egymás agyára mennének, még ha egy kívülállónak furának is tűnhet néha bizonyos aspektusaiban az egész. A kívülállók azonban aligha tudják, hogy nekik sokszor többet mond egy-egy apró gesztus, mint ezer szó. Martinnak meg aztán végképp nincs ezt honnan tudnia, hiszen Marfával talán még soha nem is találkozott, legfeljebb csak elmentek egymás mellett az utcán vagy a boltban, de bizonyára nem ismeri. Úgy meg semmiképp, mint Álmos.
- Tudom, hogy szeretnének szem előtt tartani, de már elmondtam a pszichológusnak is, hogy kár erőltetnie magát. Ha az álmaim valaha is elszabadulnának, előbb szabadulok meg a saját varázserőmtől, minthogy gondot okozzanak másoknak - válaszolja kissé előre hajolva ültében hirtelen. Már kellőképpen sokat vallatták és nyaggatták ezzel kapcsolatban az elmúlt pár évben, és még ha nem is volt kooperatív úgy igazán, felfogta, hogy mivel nehezen megfogható, hogyan is működnek ezek az álmok, könnyű potenciális veszélyforrásnak tekinteni. Ő maga is annak gondolja magát a saját rémálmai ismeretében. Mégis elege van abból, hogy folyton rá szegeződjön legalább egy szempár, hogy na vajon, alakul-e ez még valamerre. Afelől pedig egyáltalán nincsenek illúziói, hogy Martin esetleg ne tudna a képességéről és nem az egyik figyelő szem lenne történetesen projektvezetőként. Bizonyára látta már az aktáját.
- Az - közli aztán egy bólintással, ismét hátradőlve, s mintha az iménti feszült pillanatnak már nyoma sem lenne. - Vajákosra csak fogod magad és elutazol, mindig van hely valamelyik panzióban, erről gondoskodnak - feleli aztán a következő kérdésre, majd rákérdez, hogy iszik-e még esetleg Martin is egy sört, s az igenlő válasz hallatán felkel, hogy kimászva a helyéről elsétáljon a pultig s jó pár perccel később két újabb korsóval térjen vissza. Az üreset egészen rendes módon meg vissza is vitte útban oda.
- Addig örülnék, amíg nem üres - jegyzi meg aztán, koccintásra emelve a korsót, amint visszaült az addigi helyére. - Van testvéred?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877135#post877135][b]Martin Romberg - 2024.04.17. 22:32[/b][/url]

- Megvilágosodtál - kontráztam rá, ha már ennyire evidensnek próbálta éreztetni, hogy nem meglepő módon felnőtté vált. Csakúgy, mint bárki más. Attól még szerintem a fejekben megmaradhat a gyerekes gondolkodásmód, sajnos, úgyhogy valóban igaz a mondás, hogy a kor csak egy szám. Ha felidéztem az emlékeimet, mindig is érettebbnek tartottam magam a korosztályomnál. A személyiségemet tekintve pedig elég erős alapokkal rendelkeztem. Nem volt pálfordulás az életemben, semmi olyan mérföldkő, ami merőben befolyásolta volna a jellemvonásaimat. Az anyámmal való kapcsolatom konszolidálódott valamennyire, enyhült a pesszimizmusom, illetve finomodott az olykor durva szókimondásom, így talán a külvilág már azt hiheti, hogy kevésbé morgok dolgokon. Ezt leszámítva, semmi extra.
- Bajkeverő gyerek voltál egyébként? - kérdeztem rá direkten. - Nekem már akkor is nehéz természetem volt, de elfogadták, hogy fura vagyok, és békén hagytak - a tudásomat nem vitathatták, a nyers stílusommal megpróbáltak együtt élni, a diákok egyébként sem kerültek hozzám túl közel. Furcsa belegondolni, hogy milyen régen volt már ez az időszak, és mennyi minden telt el azóta.
- Mintha menekülni akarnál... - kénytelenül elmosolyodtam ezen a kis kirohanásán. Dacosnak, hajthatatlannak tűnt, szilárd elhatározással a hangjában. Már pedig semmi ilyesmiről nincs szó, legalábbis nem rossz szándékból akartam a közelemben tudni. Nem is volt szempont, hogy nekem dolgozzon. - Honnan veszed, hogy ennyire érdekelsz másokat? Talán rosszabbodott mostanában az állapotod? - nem érdekelt az aktája, csak a teljesítménye, és nagyon ritkán a csapathoz való hozzáállása, mert akármennyire irreleváns számomra, azért a közösséget befolyásolja, hogy ki milyen hangulatban dolgozik, és hát néha kénytelenek vagyunk kommunikálni, összedolgozni egymással. Azt bizonyára tudta, hogy a képességek nagyon érdekelnek, mégis, inkább tekintettem erre valamiféle kórra, betegségre, amitől szenved, mintsem profitál. Bár biztosan rengeteg kiaknázatlan lehetőség van abban, amit tud. Már ha valóban tudja néha kontrollálni. Összefontam magam előtt a karjaim, és úgy figyeltem őt.
- Nem olyan rossz hely a minisztérium -  tettem még hozzá, de nem akartam, hogy azt higgye, a személyügyről küldtek, ezért témát váltottam.
- Így fogok tenni - jelentettem ki, aztán megvártam, amíg Álmos visszatért az újabb korsó sörömmel, és a koccintás után folytattam. - Csak nem arra célzol, hogy értékelnem kellene a tényt, hogy apám még életben van? - lehet, rosszul értettem, de erre most nagyon felvontam a szemöldökömet. Kényelmetlenül mozgolódni kezdtem a székben, érezve, hogy olyan felé terelődött a beszélgetés, ami felé nem biztos, hogy akartam.
- Nincs. Miért? - pislogtam értetlenkedve, amint belekortyoltam a sörömbe. Hideg volt, enyhén habos, könnyen lecsúszó. Egészen felfrissítette a torkomat. - Én vagyok a kizárólagos örökös - már ha erre akart utalni, mert mi másra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877178#post877178][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.04.18. 21:05[/b][/url]

- Ja - helyesel tömören, bólintva is ráadásnak. Martin kérdéseitől némileg furán érzi magát. Nem tudja megfogni az érzést, de még mindig mintha nagyon megtudni igyekezne valamit a másik, ami nem kifejezetten van ínyére. Meg is vonja inkább a vállát válasz helyett, és belekortyol a sörébe.
- Mindegy már, nem? - zárja le végül a témát valamivel később, elvégre mostanra ez amúgy sem mérvadó. Most sem éppen egyszerű természet, ahogy azt bizonyára Martin is nagyon jól tudja, lévén a projekt vezetőjeként vele dolgozik, az igazán mellékes, milyen volt húsz, tizenöt vagy éppen tíz éve.
- Martin... - mondja ki a másik nevét rosszallóan, szemét forgatva. Nem hiszi el, hogy a másik ne tudná pontosan, miért kénytelen rendszeresen járni a pszichológushoz, ahogy azt se, hogy ne tudná, hogy szerepel a minisztériumi nyilvántartásban. Az biztos, hogy akik felvették egy tényleges diploma nélkül arra a munkára, nem megsajnálták. Hátát nekiveti a szék támlájának, és legurítja az utolsó kortyot is, továbbra is mellőzve, hogy válaszoljon. Semmi elől nem menekül, de nincs kedve magyarázkodni, és nincs kedve ehhez az egészhez. Évek óta úgy véli, elég felnőtt, hogy tudja kezelni az ezzel járó felelősséget, kísérleti nyúl pedig nem óhajt lenni. Ha a nővére nem lenne, rég visszaköltözött volna már teljesen a birtokra, és talán nem is élne már, van egy olyan gyanúja. Éppen csak akad mégis valami csoda folytán akad egy olyan ember az életében, mint Marfa, aki elől semmit nem tud eltitkolni sem.  
- Tényleg nem, de néha nem árt a változás sem - jegyzi meg, ismét bólintással jelezve, hogy tényleg egyetért, mielőtt szerezne egy újabb kör sört az éppen elfogyó helyére.
- Akkor már elég nehéz értékelni, ha nincs - válaszolja már ismét a székén ülve, kezét a söröskorsó fülén pihentetve, de valahogy mégsem iszik még egyelőre. - Csak érdekelt. És nem hiányzott? Nem akartál?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877377#post877377][b]Martin Romberg - 2024.04.21. 23:27[/b][/url]

- Ha te mondod... Nekem biztosan mindegy - ha valaki nem nyitott az önreflexióra, abba nem tudom beleerőszakolni, de a válasza mindent elárult, egyáltalán nem tűnt olyannak, mint aki megbékélt a múltjával. Én hamar elfogadtam a sorsomat. A szüleim iránt sokáig tápláltam haragot, de egyúttal büszke voltam a kitartásomra, amiért ki tudtam törni a bűvkörükből, és egy tőlük távoli országban kezdtem új életet. Itt felépítettem valamit, ahol a Romberg név nem kimondottan jelentett bármit, és mára elértem, hogy osztályvezető legyek a minisztériumban. Sokat szoktam gondolkodni a múltamon, azt hiszem, valóban rám fért egy kis önismeret. Egy kicsit megsértődtem, de igyekeztem nem mellre szívni, a következő pillanatban pedig hagytam, hogy a gondolataimat elterelje a következő téma. Bűnbaknak pedig az alkoholt neveztem meg, mert Álmosra nem akartam haragudni.
Értetlenül meredtem rá, mint aki azt kérdezi tőle, hogy "most mi van?", mi rosszat mondtam? Törni kezdtem a fejem, és valahogy nem állt össze a kép, de jobban belegondolva, nem volt teljesen hülyeség a reakciója. Különleges, fenntartásokkal kezeli a külvilágot, és lehet, hogy van olyan részleg, ami megfigyelné, de az biztosan nem hozzám köthető, mert engem a tárgyak kötnek le, nem pedig az emberek.
- Elvállalsz valamit, tálcán kínálod nekik magad, aztán lelépsz, mert aggasztani kezd, hogy szemmel tartanak. Már késő, eddig kellett volna elfutnod. Tapasztaltál valami gyanúsat mellettem? Mondhattad volna. Szerintem hagytak dolgozni. Ha foglalkozol vele, akkor jobban megértheted a működését, és kihasználhatnád az adottságaid. Ha elnyomod, az kockázatos. Lehet, hogy nem kísérleti patkánynak néznek, hanem valóban segíteni akarnak. Ezt nem tudhatom. De felesleges mártírkodni - kíméletlenül őszintén álltam belé, és ez valószínűleg a sörnek, valamint az egyre fogyó türelmemnek volt köszönhető, de kimondtam, amit gondoltam a témával kapcsolatban. Utánam az özönvíz.
- Nem tarthatlak itt. Nem is tudlak. Majd ahogy alakul - már azt se kértem, hogy ne feledjen, mert amilyen önjáró, elengedtem az elvárásaimat vele szemben. Csak kortyolgattam tovább a sörömet komótosan, a fejemet ingatva. - Már értékeltem őt. Kiértékeltem. De ez egy hosszú sztori és még mélyebb seb. Egy kapcsolat két emberen múlik. Ha más bajom se lesz, talán felkeresem. Viszont annyira másként gondolkodunk, hogy csak vitatkoznánk. Az meg senkinek nem hiányzik, ugye? - belegondoltam, hogy végtére is a jelenlegi pozícióm nem áll távol ahhoz, aminek elképzelt volna, mert hát végül is nem a fő profilom lett a régészkedés és a kalandorkodás, de attól még a nézeteit utálom, és semmi kedvem a szemrehányásait hallgatni, vagy az álságos magyarázkodását a tetteiről.
- Elvoltam egyedül. De azért örültem volna, ha van valaki, aki megért, és jobban átérzi, hogy min megyek keresztül. Viszont ahogy nevelték volna, nem hiszem, hogy több empátiát várhattam volna tőle. A sok elvárástól egy érzéketlen báb lett volna, vagy együtt szökünk el - vontam vállat a lehetőségeket latolgatva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877530#post877530][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.04.25. 19:07[/b][/url]

Kissé irritálja Martin némelyik kérdése, amikor olyan témákról igyekszik többé-kevésbé kitartóan érdeklődni, amikhez nem igazán van köze vagy éppen Álmosnak nincs kedve beszélni róluk. Nem az a nagyon kitárulkozó típus egyébként sem, kényelmetlenül érinti, amikor a magánéletében vájkálnak, amennyiben nem magától osztja meg valami oknál fogva. Martin pedig mintha nem érzékelné ezt, kíváncsiskodik tovább, amikor éppen olyasmire bukkan. Álmosnál azonban ez csak félszavas válaszokat és vállrántásokat eredményez, miközben a sörét iszogatja tovább, vállát kissé előre ejtve, mintha öntudatlanul is kissé összegubózni, bezárkózni igyekezne. Fáradtan sóhajt aztán a másik kirohanására és megrázza a fejét.
- Ehhez semmi közöd - jelenti ki végül, jéghideg tekintetét Martinra emelve, mint aki nem tűr ebben ellentmondást. Nem érdekli, hogy a főnöke még vagy barátkozni szeretne esetleg, akkor sincs semmi alapja számon kérni rajta mindezt, mert az ő döntése, hogy mit kezd az életével. Közben ismét kihúzza a vállát is, végszóra pedig megissza az utolsó korty sörét is, mielőtt másikat hozna. Azt Martinnak amúgy is tudnia kellene, hogy a szerződése csak meghatározott időtartamra szólt, és csupán a nővére könyörgésének engedve jelentkezett egyáltalán az állásra, magától amúgy sem tette volna. Neki tökéletesen megfelelt az is, hogy a maga tempójában ékszereket készítsen megrendelésre, és ezután is jó lesz, ha nem akad egyéb. Visszatérve már inkább a család témáját kezdik boncolgatni, ami semmivel sem kellemesebb valójában, csupán a sör színezi enyhén elviselhetőbbre az egészet lassan, a korábbi röviddel együtt. Egy vállvonással veszi tudomásul a választ, ez ugyanis a másik problémája, hogy megoldja.
- Pedig lehet, jól jártál volna vele. Fura egy ember vagy te - jegyzi meg. Ismét lazábban dől hátra a széken, arra gondolva közben, hogy milyen szerencsés mégis, hogy van neki Marfa. Fogalma sincs, mi lenne vele, ha nincs a nővére. Bizonyára nem itt tartana, ahol éppen.
- Biztos jókat tudnál beszélgetni Mariannal egyébként. Kedves nő, csak nekünk nem volt közös témánk - céloz a pszichológusra, akihez rendszeres időközönként be kellett járnia az elmúlt évek során. Éppen csak beszélgetni nem akart vele, főleg nem olyasmikről, amikről a nő szeretett volna mindenképp érdeklődni. Becsületére váljon, mindvégig türelmesen próbált araszolgatni, sajnos eredménytelenül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877749#post877749][b]Martin Romberg - 2024.04.29. 09:23[/b][/url]

Volt valami ijesztő abban, hogy Álmos nyugodt tudott maradni, legalábbis a tekintetéből nem tudtam kiolvasni az indulat vagy a feszélyezettség jeleit. Pedig minden bizonnyal számára kényelmetlen témákat feszegettem. Szándékomban is volt egy kicsit a falig elmenni nála, tenni egy próbát, hogy az eddigi viszonyunk fényében hol van az a pont, ahol meghúzza a határokat. Világos és nyílt kérést fogalmazott meg, nem vitte túlzásba a magyarázkodást. Ócska kibúvó. Nevetségesnek találtam. Egy pillanatra nem is tudtam mit kezdeni a helyzettel, olyan derült égből hallatszott a válasz. Valahogy annyira ő volt, és mégis, egy belső hang korábban azzal az illúzióval kecsegtetett, hogy bízhatok az ellenkezőjében. Csalódnom kellett. De bevallom, ugyanúgy az "inkább magamban szenvedek" féle emberek típusát erősítettem, ezért nem nehezteltem iránta.
- Könnyű mondani - nevettem fel kínomban, és végül elfogadtam, hogy be kellett érnem ennyivel. Azt csinál, amit akar. A vezetője vagyok még, de inkább csak voltam. Ami nem a munkája, ahhoz nincs közöm. - Azért érdekelt volna a felettesedként az ittléted és a távozásod valódi, érdemi indoka - némi habozás után, de odaszúrtam ezt a kis gyenge érzelmi zsarolással átitatott megjegyzést. Nyilván, határozott időre szóltak a papírjai, de a minisztériumban ritkán ismernek lehetetlent. Könnyen el lehetett volna intézni, hogy tovább alkalmazzák valahol. Nem csak azért, mert ez adott esetben a munkáltatója érdeke lett volna. De tudta ezt jól ő is minden bizonnyal.
- Mondták már. De mi köze ennek ahhoz, hogy van-e testvérem, vagy sem? - és ha már így szokássá vált, hát én is látványosan megvontam előtte a vállamat, mielőtt beleittam volna az újabb korsó sörömbe. - És te szerinted nem vagy fura, mi? - vágtam vissza hirtelen ötlettől vezérelve, ahogy a szavait emésztgettem. Mintha olyan ördögtől való lett volna ez a személyiségétől.
- Oh, mondjuk sokat segített volna, ha hagyod, hogy legyen. De hát ha neked jó így, akkor egészségedre. Én dolgoztam már saját magamon, mindenesetre köszönöm a tanácsot, de nem élnék vele - érezhetően feszültebb lett köztünk a légkör, mégsem szerettem volna elpattanni. Megnyomtam a hangsúlyt ott, ahol azt érzékeltettem, hogy vele ellentétben másként gondolkodom, és próbáltam sugallani, hogy mennyire megvetem az olyan embereket, akik bár tehetnének a változásért, mégsem tesznek semmit. Aztán egy nagyobb lélegzetvétellel tovább ittam, és máris nyugodtabb lettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877804#post877804][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.04.29. 22:52[/b][/url]

- Elmondtam. Lejár a szerződésem, véget ér a projekt is, és ennyi - válaszolja, tömören összefoglalva mindazt, amit már elmondott, és igazán nem érti, hogy Martin miért szeretne valami mást hallani. Csak azt mondja, ami tény és való, és az is meglepi, hogy a másik ezzel mintha nem lenne tisztában, holott az egész projektet ő vezette, biztos tudatták vele is, mi a helyzet.
- Talán átveszem a gemmológiát, amíg Hella távol van, ha az iskola nem követeli meg, hogy elvégezzek hozzá egy pedagógia képzést is, de még nem tudom - teszi még hozzá aztán, meglehetősen nagylelkűen, csak azért, hogy némileg mégis kielégítse Martin érzékelhető kíváncsiságát, bár konkrétumot igazán nem mond. Nem is tudna, az is igaz, hiszen még mindig lehet az is, hogy csak hazaköltözik Vajákosra például. Vagy elutazik valahová, ha talál rá okot. Fogalma sincs még, mihez is kezd pontosan. Több lehetőség is körvonalazódott, választania kellene kezdetnek, de csak majd amikor már ott tart.
- Nem tudom, csak érezni - válaszol. Tényleg nem tudja pontosan megfogni, hogy miért is olyan fura neki néha Martin. Azt már elmondta, hogy mintha a karrierjétől nem tudná elválasztani az életét, a munkára épít mindent, de ezen túl talán mintha nem is látna túl önmagán. Álmosnak viszont mindig is nehezére esett azt megfogalmazni, hogy ő hogyan érzi magát, ezért erre a kérdésre nem hangzik el a válasz. Talán majd egy másik alkalommal sikerül valahogy megfogalmaznia, hogy mennyire zavarja némelyik téma, amiről szerinte láthatóan nem szeretne beszélni, de ezt Martin vagy nem érzékeli vagy nem érdekli, hogy mit vált ki belőle.
- Ezt soha nem is vitattam - mondja, elvégre pontosan tudja, hogy fura. Mindig is az volt, és ezzel  egészen meg is barátkozott, cseppet sem zavarja. Azt viszont nem bizonyul aztán túl nehéznek észrevenni, hogy Martin már-már a passzív-agresszivitás határait kezdi súrolni. - Ugyan min? Rég elfogadtam, hogy az élet megy tovább, mindegy mi történik. Kettőnk közül pedig te vagy ideges éppen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=877855#post877855][b]Martin Romberg - 2024.04.30. 19:51[/b][/url]

Nyilvánvalóan ő sem tarthatta lehetetlennek a szerződés határozatlan időre történő módosítását, mi több, tisztában kellett legyen az ő munkához adott értékével és sajátos státuszával annyira, hogy számoljon a megtartásával. Ezért csak a fejemet ráztam, majd lemondóan a szemeibe néztem. Sajnáltam, hogy ennyire ragaszkodott a hülyeségéhez, és megpróbálta beadni nekem ezt a kis mesét, amit bizonyára már alaposan begyakorolt, ha más nem, a vérében volt. Belefáradtam a saját igazam bizonygatásába, ezért tudomásul vettem, hogy ezt a témát el kellett engednem. Halkan elmormogtam, hogy "értem", aztán próbáltam nem bosszankodni azon, hogy ilyen makacs.
- Valahogy nem tudlak elképzelni tanárnak ezzel a stílussal... - muszáj volt megjegyeznem, de láthatta, hogy elmosolyodtam utána. Tudtam róla, hogy a diákokkal másként viselkedne, és ha nem firtatnak bizonyos kérdéseket, akkor meglepően kommunikatív, legalábbis a tudást át tudja adni annyira, amennyire kell. - És azt sem néztem volna ki belőled, hogy szívesen tanítanál - ezt már őszintén vallottam be neki, ha még nem evett meg az előző mondatom miatt. Alkalmas rá tudását tekintve, a pedagógiai részét meg majd megítélik az állítólagos szakemberek. Mindenesetre furcsának találtam, hogy ennyire nem tudta volna a jövőjét, és ennyire közömbösen fogta volna fel a dolgokat.
- Mik azok a dolgok, amik miatt aggódni szoktál? - szegeztem neki a kérdést, ami lehet, úgy tűnt, hogy derült égből pattant ki a fejemből, és valóban az elkalandozásaim szüleménye volt. - Értem. Hát, igyekeztem a legtöbbet kihozni abból, amim volt - nem tehettem arról, hogy egyke lettem, és biztosan megvannak a hátrányai, érződik rajtam még mindig rengeteg sérülés. Hát, ez van.
- És akkor miért olyan meglepő, hogy más is lehet fura, nem csak te? Másképpen fura - próbáltam elgondolkodtatni, hátha sikerült. - Megy, de hogyan? Az a nem mindegy. Meg, hogy mit cipelünk a hátunkon, és meddig. Mármint ezt nem kioktatólag akarom mondani, mert tényleg nekem is sok év kellett, hogy erre rájöjjek. De időről időre, mint egy ördögi kör, visszaestem ugyanazokba a mintákba... - hát, ennyi őszinteséget talán megért az, hogy szöget üssek a fejébe. Ittam egy újabb kortyot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=878046#post878046][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2024.05.03. 14:56[/b][/url]

- Hella vetette fel - válaszolja közömbösen. Nem veszi magára Martin érezhető frusztrációját, azzal neki semmi dolga. Hella ötletétől mondjuk nem volt elragadtatva, de túl nagy érdeklődést a gemmológia iránt nem sokan mutatnak amúgy sem, és az egész pusztán átmeneti megoldás lenne, amíg a nő elintézi a dolgait, amiket az iskolából nem tud. Nem mondhatná, hogy nem tudna nemet mondani erre, bár még igent sem mondott, pusztán gondolkodik a lehetőségen, hogy mennyire érné meg neki vagy egyáltalán megérné-e.
- Még nem döntöttem. Az is lehet, hogy csak maradok az ékszerkészítésnél - közli aztán, majd a következő kérdésre a vállát vonja meg legelőször is. Nem szokott ezeken agyalni, de úgy tűnik, Martinnak ma csupa ilyen izgalmas kérdése van. Most mondja, hogy a nővére miatt? Az túl személyesnek tűnik, és olyasminek, amiről amúgy sem nagyon akar beszélni, ahogy az apja is ebbe a kategóriába esik továbbá.
- Mire akarsz kilyukadni? Nem szoktam azon rágódni, hogy mi lesz holnap vagy tíz év múlva. Fogalmam sincs. Van tető a fejem felett, van, mit ennem, van még családom, nincs semmi bajom, ezen túl mi kellene? - kérdezi. Az álmait ugyan nem akarta sokáig, de mióta megtanulta többé-kevésbé irányítani őket, már az sem feszélyezi annyira. Igaz, még mindig vannak aggasztó elemei a dolognak, de az már megint csak az ő problémája, és egyszer talál rá megoldást. Nem látja értelmét annak, hogy ezen rágódjon, amikor meglehetősen sok időt és energiát vesz igénybe a kutatás lehetséges megoldások után. Nincs ideje ilyesmire is még. Biccent aztán Martin válaszára, tudomásul véve, de nem mond semmit, inkább a sört issza kitartóan éppen.
- Jogos - hagyja helyben a megállapítást, hogy más is lehet fura. Valahol tulajdonképpen mindenki az, de ennek a taglalásához meg az emberek nem érdeklik eléggé. Szusszan aztán egyet az újabb kismonológ végére és megrázza a fejét. - Mégis mintha jobban akarnál tudni dolgokat - jegyzi meg kissé felvonva ezúttal a szemöldökét. - Tulajdonképpen most pont úgy hangzol, mint Mariann, és azt se bírtam.