A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé.
Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt!
Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!

Pontosan a százhuszonnyolc próbálkozás. Már százhuszonkilenc. Az eredmény? Teljes kudarc. Gergő idegállapota pedig... kielégítő. Tudja, hogy neki is és Catnek is szüksége van fejlődésre, mind erőben, mind pontosságban, mind gyorsaságban. Így a feladatnak egyszerűnek kéne lennie, bár valószínűleg csak Gergő szemszögéből az. Az egyik terelőcsoda a félpályáról próbálja beütni a gurkót az egyik karikába, a másik pedig repül utána és a karikák után meg kell állítania. Cserélgetnek pár próbálkozás után, hogy mindent megfelelően tudjanak gyakorolni.
De valahogy Catnek egyik sem megy igazán. Gergő pedig rezzenéstelen arccal nézi, ahogy a következő ütés sem megy át a karikán. Odarepül a lányka mellé, hozza az egyik vasgolyót is magával, gyakorló gurkó, nem kell tőle félni.
- Megmutatom még egyszer. - Közli egyszerűen, könnyedén. Ahogy a gurkó előtte van, beáll megfelelő helyzetbe. Megszorítja ütőjét, egy alsó oldalsó ütéssel küldi meg a vasgolyót a legalsó karika felé. Figyel arra, hogy ne lendüljön túl a karja, próbálja minél jobban koordinálni az ütését a karika felé. Elkapja kicsit a szélét, de befelé pattan, a másik oldalra.
- Megyek érte, visszaadom és te jössz. - Közli ismét, de mielőtt még elindulna utána jelentőségteljes pillantást vet Catre. - Nem adod fel, amíg nem lesz meg. - Nem kérdés, nem kérés, egyszerű, száraz kijelentés. Mintha csak azt mondaná, kék az ég. Lehet, hogy a lányka fáradt, ezért csinálja egyre kevésbé jól, de akkor sem engedheti, hogy így gondolkozzon: ha elfáradt, ha nem megy, akkor mindegy, feladja. Nem, pontosan annyiszor fog még felállni és gyakorolni, amíg bírja. Gergő végig rajta tartja a szemét, nem szeretné, ha annyira rosszul lenne. Csak egy kicsit, hogy szokja a szenvedést. Meccsen is lehet rosszul az ember terelője, na ugye?
- Gyerünk! - Mondja, amint visszapasszolja a gurkót Catnek, a lánynak van ideje helyezkedni és elgondolni, mit, hogyan fog csinálni, hogy végre betaláljon az egyik karikába tökéletesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=462587#post462587][b]Bakonyi Gergely - 2015.02.08. 17:17[/b][/url]

Pontosan a százhuszonnyolc próbálkozás. Már százhuszonkilenc. Az eredmény? Teljes kudarc. Gergő idegállapota pedig... kielégítő. Tudja, hogy neki is és Catnek is szüksége van fejlődésre, mind erőben, mind pontosságban, mind gyorsaságban. Így a feladatnak egyszerűnek kéne lennie, bár valószínűleg csak Gergő szemszögéből az. Az egyik terelőcsoda a félpályáról próbálja beütni a gurkót az egyik karikába, a másik pedig repül utána és a karikák után meg kell állítania. Cserélgetnek pár próbálkozás után, hogy mindent megfelelően tudjanak gyakorolni.
De valahogy Catnek egyik sem megy igazán. Gergő pedig rezzenéstelen arccal nézi, ahogy a következő ütés sem megy át a karikán. Odarepül a lányka mellé, hozza az egyik vasgolyót is magával, gyakorló gurkó, nem kell tőle félni.
- Megmutatom még egyszer. - Közli egyszerűen, könnyedén. Ahogy a gurkó előtte van, beáll megfelelő helyzetbe. Megszorítja ütőjét, egy alsó oldalsó ütéssel küldi meg a vasgolyót a legalsó karika felé. Figyel arra, hogy ne lendüljön túl a karja, próbálja minél jobban koordinálni az ütését a karika felé. Elkapja kicsit a szélét, de befelé pattan, a másik oldalra.
- Megyek érte, visszaadom és te jössz. - Közli ismét, de mielőtt még elindulna utána jelentőségteljes pillantást vet Catre. - Nem adod fel, amíg nem lesz meg. - Nem kérdés, nem kérés, egyszerű, száraz kijelentés. Mintha csak azt mondaná, kék az ég. Lehet, hogy a lányka fáradt, ezért csinálja egyre kevésbé jól, de akkor sem engedheti, hogy így gondolkozzon: ha elfáradt, ha nem megy, akkor mindegy, feladja. Nem, pontosan annyiszor fog még felállni és gyakorolni, amíg bírja. Gergő végig rajta tartja a szemét, nem szeretné, ha annyira rosszul lenne. Csak egy kicsit, hogy szokja a szenvedést. Meccsen is lehet rosszul az ember terelője, na ugye?
- Gyerünk! - Mondja, amint visszapasszolja a gurkót Catnek, a lánynak van ideje helyezkedni és elgondolni, mit, hogyan fog csinálni, hogy végre betaláljon az egyik karikába tökéletesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=462778#post462778][b]Caitlyn Iparis - 2015.02.08. 22:49[/b][/url]

Gergővel, a terelőpajtimmal megdumcsiztuk, hogy igazán ránk férne egy kis gyakorlás, így aztán a napot a kviddicspályán kezdtem. Lelkesen, vidáman, nagyratörő álmokkal és világmegváltó tervekkel érkeztem, de nem kellett hozzá sok idő, hogy ezeket kivágjam a kukába.
Hiába próbáltam előtte vagy kétszázszor megcsinálni a feladatot, kétszázegyedszerre sem jártam sikerrel. Már szabályosan dühöngtem, éhes voltam, fáradt voltam, és nagyon, de tényleg nagyon kellett pisilni.
- Nekem ez nem megy. – Nézek szomorúan Gergőre. Ő csak rezzenéstelen arccal bámul vissza rám, ahogy már órák óta, majd megmutatja a feladatot. Megint. Ezerszer lepörgettem szemeim előtt, hogy mit kéne csinálnom, gondolatban marha jól ment, képzeletben már rég unikornisok hátán lovagoltunk Gergővel a cukorkaboltba. De sajnos vissza kellett térnem a csúf, rideg a valóságba, ahol még mindig ugyanolyan béna voltam, mint kétszázegy próbálkozással ezelőtt. A feladat az lett volna, hogy félpályáról beüssem a gurkót valamelyik (bármelyik!) köröcskébe, Gergő pedig utána repüljön.
- Oki – Feleltem, s lélekben felkészültem az újabb ütésre. – De nem ám! Ha kell, itt éjszakázom! – Válaszoltam a kijelentésére. Az, hogy nem kérdezte, hanem állította, visszahozta a küzdeni akarásomat. Nem hisztiztem, nem nyafogtam, egyrészt azért, mert bár a fiú nem mutatta semmi jelét, én mégis kicsit féltem attól, hogy megun és itt hagy, másrészt pedig ezt a kviddics dolgot tényleg jól akartam csinálni. A gurkóért ment, aztán odadobta nekem. Újra felmértem a távolságot, erősen koncentráltam, helyezkedtem jobbra meg balra, igyekezvén a lehető legjobb szöget megtalálni. Mikor úgy éreztem, ez megtörtént, magam elé dobtam a gurkót, és ütős karomat hirtelen hátralendítve belesóztam egy jó nagyot a vasba. A csúnyaság csak repült és repült, bennem pedig feltámadt a remény, hogy mégsem vagyok olyan béna, mint amilyennek látszottam az előző ütések után. Azonban ahelyett, hogy átment volna a karikán, csupán csak súrolta a szélét, majd a karika jobb oldalán, kicsit előrefelé (felénk) kipattant. Én ekkorra már kész voltam, agyamat elöntötte a düh, vérszemet kaptam, Gergővel mit sem törődve a gurkó után vetettem magam. Ráhasaltam a seprűre, s ahogy egyre közelebb és közelebb értem a gurihoz baloldalról, megint ütésre lendítettem a karomat, minden csepp erőmet beleadva belesóztam, ami a csövön kifért. A fülem hangos zúgása és szívem eszeveszett dübörgése mellett mintha valami reccsenő hangot hallottam volna, de nem nagyon érdekelt, tudomást sem vettem róla, csak néztem, ahogy a vasgolyó a karikák felé száll, végül pedig átmegy az egyiken. Ez a látvány akkora örömmel töltött el, hogy ujjongani, sipítozni kezdtem, (mintha csak az Olimpiát nyertem volna meg) és idétlen kis táncot lejtettem (már amennyire ez egy seprűn ülve lehetséges). Miután kitomboltam magam, hátranéztem Gergőre. Úgy tippeltem, erre a kis jelenetre lehullt a tökéletesen érzelemmentes arckifejezése, s ha így volt, igyekeztem elkapni, milyen fejet vághat.