A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé.
Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt!
Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=462778#post462778][b]Caitlyn Iparis - 2015.02.08. 22:49[/b][/url]

Gergővel, a terelőpajtimmal megdumcsiztuk, hogy igazán ránk férne egy kis gyakorlás, így aztán a napot a kviddicspályán kezdtem. Lelkesen, vidáman, nagyratörő álmokkal és világmegváltó tervekkel érkeztem, de nem kellett hozzá sok idő, hogy ezeket kivágjam a kukába.
Hiába próbáltam előtte vagy kétszázszor megcsinálni a feladatot, kétszázegyedszerre sem jártam sikerrel. Már szabályosan dühöngtem, éhes voltam, fáradt voltam, és nagyon, de tényleg nagyon kellett pisilni.
- Nekem ez nem megy. – Nézek szomorúan Gergőre. Ő csak rezzenéstelen arccal bámul vissza rám, ahogy már órák óta, majd megmutatja a feladatot. Megint. Ezerszer lepörgettem szemeim előtt, hogy mit kéne csinálnom, gondolatban marha jól ment, képzeletben már rég unikornisok hátán lovagoltunk Gergővel a cukorkaboltba. De sajnos vissza kellett térnem a csúf, rideg a valóságba, ahol még mindig ugyanolyan béna voltam, mint kétszázegy próbálkozással ezelőtt. A feladat az lett volna, hogy félpályáról beüssem a gurkót valamelyik (bármelyik!) köröcskébe, Gergő pedig utána repüljön.
- Oki – Feleltem, s lélekben felkészültem az újabb ütésre. – De nem ám! Ha kell, itt éjszakázom! – Válaszoltam a kijelentésére. Az, hogy nem kérdezte, hanem állította, visszahozta a küzdeni akarásomat. Nem hisztiztem, nem nyafogtam, egyrészt azért, mert bár a fiú nem mutatta semmi jelét, én mégis kicsit féltem attól, hogy megun és itt hagy, másrészt pedig ezt a kviddics dolgot tényleg jól akartam csinálni. A gurkóért ment, aztán odadobta nekem. Újra felmértem a távolságot, erősen koncentráltam, helyezkedtem jobbra meg balra, igyekezvén a lehető legjobb szöget megtalálni. Mikor úgy éreztem, ez megtörtént, magam elé dobtam a gurkót, és ütős karomat hirtelen hátralendítve belesóztam egy jó nagyot a vasba. A csúnyaság csak repült és repült, bennem pedig feltámadt a remény, hogy mégsem vagyok olyan béna, mint amilyennek látszottam az előző ütések után. Azonban ahelyett, hogy átment volna a karikán, csupán csak súrolta a szélét, majd a karika jobb oldalán, kicsit előrefelé (felénk) kipattant. Én ekkorra már kész voltam, agyamat elöntötte a düh, vérszemet kaptam, Gergővel mit sem törődve a gurkó után vetettem magam. Ráhasaltam a seprűre, s ahogy egyre közelebb és közelebb értem a gurihoz baloldalról, megint ütésre lendítettem a karomat, minden csepp erőmet beleadva belesóztam, ami a csövön kifért. A fülem hangos zúgása és szívem eszeveszett dübörgése mellett mintha valami reccsenő hangot hallottam volna, de nem nagyon érdekelt, tudomást sem vettem róla, csak néztem, ahogy a vasgolyó a karikák felé száll, végül pedig átmegy az egyiken. Ez a látvány akkora örömmel töltött el, hogy ujjongani, sipítozni kezdtem, (mintha csak az Olimpiát nyertem volna meg) és idétlen kis táncot lejtettem (már amennyire ez egy seprűn ülve lehetséges). Miután kitomboltam magam, hátranéztem Gergőre. Úgy tippeltem, erre a kis jelenetre lehullt a tökéletesen érzelemmentes arckifejezése, s ha így volt, igyekeztem elkapni, milyen fejet vághat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=468254#post468254][b]Caitlyn Iparis - 2015.02.27. 21:12[/b][/url]

„PACIIIIIIIIIIIIIIK!” – Üvöltötte valaki, mire odakaptam a fejem. Luca volt az. Először azt hittem, csupán csak a szemem káprázik, és nem azt tartotta a kezében, amiről úgy gondoltam, hogy tartotta, de mindössze egy pillanattal később megszólalt a meccs végét jelző síp, és Ákos kiáltása kettészelte a levegőt. A Navine nyert! Rögtön ujjongani kezdtem, s röpke örömtáncot lejtettem, - már amennyire az a levegőben, egy seprűn ülve lehetséges - szóval egyszerűen odáig voltam. Végre győztünk! Hihetetlen érzés volt, igazán megérdemelte a csapat. Persze nem dőlt volna össze a világ, ha mégsem mi kerülünk ki győztesen, de hát, azért na, elég jó érzéssel tölti el az embert a nyereség. Feljegyeztem magamnak, nehogy elfelejtsem (bár, amennyire magamat ismertem, tudtam, hogy pár perc múlva már rég kimegy a fejemből); hatalmas gratuláció Lucának, amiért elkapta a cikeszt. Meg úgy az egész meccsért, a csapat minden tagjának.  Amennyire én azt meg tudtam ítélni, mindenki nagyon ügyesen csinálta, amit csinálnia kellett. Senki nem szenvedett el komolyabb sérülést, mindenki egyben volt, ami eggyel több okot adott az örömre, és a másik, rettentően fontos dologra: az ünneplésre. Meg persze a sok-sok nyalánkságra. Ahogy körbenéztem, mindenki nagyon fáradtnak tűnt, volt, aki valósággal vonszolta magát, mintha valami kis költségvetésű, béna zombis filmből szabadult volna ide, ezért úgy gondoltam, szükség van egy kis plusz energiára. Eszembe is jutott, hogy valami finom édességet sütök majd kicsit később, hogy meglepjem vele a többieket, hiszen kiérdemelték. Nekem a meccsen nem volt túl sok tennivalóm, így nem voltam olyan kimerült, de azért sikerült elfáradnom. Seprűmről leszállva arra lettem figyelmes, hogy Gergő bowling golyónak képzelte magát, s a földön gurulva magára borította Ádámot, majd karjait kitárva bámulta az eget. Néhány másodperccel később Luca is odament, és ráborult a szőke fiúra. Több se kellett nekem, azonnal levágtam mi a helyzet; KICSI A RAKÁÁÁS! Ettől egyből felélénkültem, rögtön rohantam én is, nehogy kimaradjak a buliból. Mikor odaértem, megálltam, mert azért rájuk rakétázni magamat mégsem lett volna olyan jó (nekik), s kitárt karjaimmal pörögtem hármat, azután pedig megadtam magam a gravitációnak. A rakás tetejére kerültem, és amennyire tudtam, átöleltem az alattam lévőket, hogy érezzék a törődést.