A szerdai és szombati piacnapon megtelik a boglyas tértől nem messze fekvő, téglalap alakú, füves terület, Bogolyfalva piactere, ahol helyi és átutazóban lévő árusok kínálják legkülönfélébb mágikus portékáikat. A szorosan egymás mellé tolt padok színpompás labirintusba vezetnek, a piacnak ilyenkor önálló utcái és sztrádái nyílnak, ha nem figyelsz, könnyen eltévedhetsz itt. A szerény standok között komoly, többemeletes sátrak is állnak, néha vészesen az út fölé billenve.
Ne lepődj meg, ha doxik röppennek el a fejed fölött, nyomukban az őket seprűvel kergető kofa, vagy, ha gyíkpetét nyomnak a kezedbe, hogy rád sózzák azt. A kaotikus kavalkádban mindent megtalálsz, amit keresel. HA elég ügyes vagy, a szóbeszéd szerint akár egy uncia méregdrága gyurgyalagcsipát is a pult alól.
Ám estére kiürül a piactér. A padok üres csontvázakként sorakoznak a letaposott fűben, a csöndben szemetet hord a szél, bezárnak a piac körül álló üzletek is.
Utóbbiak nemcsak piacnapokon, de a hét többi napján is nyitva állnak. A teret körülöleli többek között a pékség, a közért, a játékbolt, a pálcakészítő műhely és egy fodrászatot és szépségszalont ötvöző csinos kis helyiség. Föléjük a kastélynak beillő dilibolt, a Poénpalota magasodik.
Engedj a friss fánk illatának vagy a palotából kiszűrődő kacagás csalogatásának!

Objektivitás. Egy valamire való riporter elsődleges ismérve. Kívülállónak maradni, minden elfogultságot mellőzve kezelni a kapott információkat, s azokból következtetéskén papírra vetni a puszta tényeket. Hősnőnk mindig is büszke volt sajátjára, azonban önmagával kapcsolatban már egészen más volt a helyzet. Reggelente a tükörben egy igazi harcost, egy mindent túlélő nőt látott, aki erős, ravasz, kitartó és bátor. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. Ereje dölyfösség, kitartása folytonos menekülés, míg bátorsága félelmének kivetülése volt. Minderre az utóbbi hetek eseményei világítottak rá a maguk lelkileg és testileg egyként fájdalmas módján. Kezdődött azzal, hogy Marcell ismeretségük óta először úgy támadt vissza, hogy porba sújtotta Elektra összes rávetett vádját. Ellene fordította saját hibáit, melyre nem volt felkészülve. Miután a férfi elviharzott egy pillanatig csak állt némán, akárha az idő is megtorpant volna vele, majd akkorát ordított, hogy beleremegett a ház és földhözvágta mindkettejük bögréjét. A szilánkokká tört csészék közt véül térdre rogyott és csak zokogott. - Miért képes csak Ő kihozni belőlem azt a "kontrolmániás sárkányt"? Miért nem tudok megbocsátani Neki? - kérdezte elkeseredett dühvel. Abban a néhány percben szíve mélyéből gyűlölte érte Marcellt, amiért szembesítette jellemhibáival, melyeknek tényével kapcsolatban mindig is tévesen gondolkozott. - A rohadt életbe! Igaza van! Átkozott legyen a nap, amikor elkezdtem félreismerni magam! - szentségelt tovább fejben. Azután könnyeitől alig látva, remegő kezekkel összeszedte a porcelándarabokat, jól megvagdalva magát velük, hogy pálcája néhány mozdulattával összerakja őket. Felszámolta tehát a káoszt kívül, de lelke mélyén minden zavaros maradt. Ezután jött Mark erőszakos cselekedete, melynek nyoma valamiért nem csak a csuklóiról, de gondolataiból sem tűnik tova. Tudattalanja minduntalan visszacitálja, s vetíti elé, akár egy beakadt moziszalagon futó filmet. Annak a szörnyű éjszakának az emléke újra és újra megmérgezi álmait. Akárha valamiféle kígyómarás volna, ami lassan hatva végül majd megöli. Nincs nyugovása azóta. Éjszakánként felriad és hol Marcell, hol Mark hangját és szavait hallja. Képtelen pihenni, s ennek következményeit már érzi. Tenni igyekszik ellene. Ezért jött ma el a Piacra, melynek egyik eldugott kis zugában árulnak egy kevéssé közismert keveréket, amit "Álomhozó"-ként aposzrofálnak. Elizabetnek megvan a maga gondja, Rudolfhoz elvből nem fordulna, mégha viszonyuk egy elfogadható és tanult, felnőtt emberekhez méltó szintre is lépett. Azonban az idő sürgeti. Az újabb összeomlás árnyéka úgy lebeg felette, akár Damoklész kardja. El kell kerülnie, bármi áron. Imolának szüksége van rá és ezt többé nem felejtheti. Ennek fényében nem volt más választása. Maga kutatta fel a lehetséges gyógyírt és most eljött, hogy beszerezze. Arca fakó, szép ívű ajka cserepes, csuklóin zöldes színűek már a nyomok, de még mindig látszanak. Tisztán, élesen. Kifejező szemei alig csillannak. Alattuk sötét foltok éktelenkednek. Mindezek a fáradtság és a legyengülés egyértelmű jelei. Pedig szüksége van az erejére. Ott a lánya, a tanítás és az animágia. Ezek miatt kell újra talpraállnia.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=855777#post855777][b]Rothstein Elektra - 2022.11.03. 20:26[/b][/url]

Objektivitás. Egy valamire való riporter elsődleges ismérve. Kívülállónak maradni, minden elfogultságot mellőzve kezelni a kapott információkat, s azokból következtetéskén papírra vetni a puszta tényeket. Hősnőnk mindig is büszke volt sajátjára, azonban önmagával kapcsolatban már egészen más volt a helyzet. Reggelente a tükörben egy igazi harcost, egy mindent túlélő nőt látott, aki erős, ravasz, kitartó és bátor. Nagyobbat nem is tévedhetett volna. Ereje dölyfösség, kitartása folytonos menekülés, míg bátorsága félelmének kivetülése volt. Minderre az utóbbi hetek eseményei világítottak rá a maguk lelkileg és testileg egyként fájdalmas módján. Kezdődött azzal, hogy Marcell ismeretségük óta először úgy támadt vissza, hogy porba sújtotta Elektra összes rávetett vádját. Ellene fordította saját hibáit, melyre nem volt felkészülve. Miután a férfi elviharzott egy pillanatig csak állt némán, akárha az idő is megtorpant volna vele, majd akkorát ordított, hogy beleremegett a ház és földhözvágta mindkettejük bögréjét. A szilánkokká tört csészék közt véül térdre rogyott és csak zokogott. - Miért képes csak Ő kihozni belőlem azt a "kontrolmániás sárkányt"? Miért nem tudok megbocsátani Neki? - kérdezte elkeseredett dühvel. Abban a néhány percben szíve mélyéből gyűlölte érte Marcellt, amiért szembesítette jellemhibáival, melyeknek tényével kapcsolatban mindig is tévesen gondolkozott. - A rohadt életbe! Igaza van! Átkozott legyen a nap, amikor elkezdtem félreismerni magam! - szentségelt tovább fejben. Azután könnyeitől alig látva, remegő kezekkel összeszedte a porcelándarabokat, jól megvagdalva magát velük, hogy pálcája néhány mozdulattával összerakja őket. Felszámolta tehát a káoszt kívül, de lelke mélyén minden zavaros maradt. Ezután jött Mark erőszakos cselekedete, melynek nyoma valamiért nem csak a csuklóiról, de gondolataiból sem tűnik tova. Tudattalanja minduntalan visszacitálja, s vetíti elé, akár egy beakadt moziszalagon futó filmet. Annak a szörnyű éjszakának az emléke újra és újra megmérgezi álmait. Akárha valamiféle kígyómarás volna, ami lassan hatva végül majd megöli. Nincs nyugovása azóta. Éjszakánként felriad és hol Marcell, hol Mark hangját és szavait hallja. Képtelen pihenni, s ennek következményeit már érzi. Tenni igyekszik ellene. Ezért jött ma el a Piacra, melynek egyik eldugott kis zugában árulnak egy kevéssé közismert keveréket, amit "Álomhozó"-ként aposzrofálnak. Elizabetnek megvan a maga gondja, Rudolfhoz elvből nem fordulna, mégha viszonyuk egy elfogadható és tanult, felnőtt emberekhez méltó szintre is lépett. Azonban az idő sürgeti. Az újabb összeomlás árnyéka úgy lebeg felette, akár Damoklész kardja. El kell kerülnie, bármi áron. Imolának szüksége van rá és ezt többé nem felejtheti. Ennek fényében nem volt más választása. Maga kutatta fel a lehetséges gyógyírt és most eljött, hogy beszerezze. Arca fakó, szép ívű ajka cserepes, csuklóin zöldes színűek már a nyomok, de még mindig látszanak. Tisztán, élesen. Kifejező szemei alig csillannak. Alattuk sötét foltok éktelenkednek. Mindezek a fáradtság és a legyengülés egyértelmű jelei. Pedig szüksége van az erejére. Ott a lánya, a tanítás és az animágia. Ezek miatt kell újra talpraállnia.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=855994#post855994][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.07. 09:42[/b][/url]

A kimerültség egyik ember szervezetére sincsen jó hatással. Így – természetesen – én magam sem vagyok kivétel ez alól. Sután és erőtlenül emelem hosszú lábaimat egymás elé, miközben fejemet lehajtom, fakószínű kezeim pedig nadrágzsebemben pihennek. Nem vagyok túl szép látvány, ezért inkább csak fejem búbját mutatom a nagyérdeműnek. Az, hogy mostanság nem sikerült jól aludni, nemigen foglalja magába az igazságot. Ja, mégis; nem sikerült aludni. Van, hogy éjszaka fent vagyok, és próbálom kitalálni, hogy merre menjek, mit tanuljak, mit tanítsak, miben lehetek jó. A sörözésben verhetetlen vagyok, azonban megélni nem fogok belőle, az már egyszer biztos. Nem, nem lettem újra a lecsúszott alkoholista kategória, de azért esténként le-lecsúszik egy-két-három üveggel. Hátha megszületik az elképzelés a jövőmmel kapcsolatban. Olvastam egy mugli tanulmányt, amiben azt írták, hogy érdemes egy bizonyos véralkohol-szintet tartani, hogyha elveszítjük kissé a kreativitásunkat. Noha itt is nagyon figyelni kell arra, hogy ne essünk át a ló túlsó oldalára, ami eddig nálam kifejezetten eredményesnek mondható. Nem vagyok teljesen összetörve, de nem érzem jól magam a bőrömben. Bizonyára hozzátesz az is, hogy végre elértem arra a pontra, amikor őszintén tudtam Elektra szavaira és tetteire reagálni. Nem teljesen emlékszem az agyamat elöntő méregtől, hogy pontosan hogyan fejeztem ki magam. Néhány napig csak ezen kattogott az agyam, hogy vajon mennyire voltam bunkó és mennyire tapostam a nő lelkébe, de amikor az ő szavait újra pörgettem koponyámban, akkor valahogy ismét elöntött a düh és már nem érdekelt. Kígyót-békát kiabáltunk egymásra, ami – véleményem szerint – teljesen helytálló volt. Itt volt az ideje egy ilyennek, mert az sem mehet az idők végezetéig, hogy mindent lenyelek azért, hogy ő ne sérüljön. Valamilyen irányba biztosan épülni fogunk mindketten ebből a veszekedésből.
Észre sem veszem, hogy egy lágy dallamot kezdek dudorászni, és már-már totálisan elveszek gondolataimban, amikor megérzem mellkasomon valaki vállát. Szépen belesétáltam az illetőbe; összeszedetlen kapom fel fejem.
– Elnézést! Nem akar… – pillantom meg a nőt, mire hangosan kifújom a levegőt, majd már mélyebb tónuson fejezem be mondatomat. – Nem, nem akartam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=855998#post855998][b]Rothstein Elektra - 2022.11.07. 11:36[/b][/url]

Erős a váll, mely váratlanul beléütközik, s a lökés nyomán földre hull kopott, öreg, bőr válltáskája. Figyelmetlenül és lassan gyűrte mindeddig bakancsa alá a métereket, ám most azonnal megtorpan. Feje kótyagosságában először csak egy elodázó morgást hallat, ám amikor felismeri a férfi jellegzetes hangját, riadtan emeli rá sötét, karikákkal ölelt szemeit. - Én sem... - mondja erőtlenül, s már húzódna is távolabb, hogy útjára engedje Marcellt. Nem tudja mit mondhatna még, ami nem hangzott el legutolsó találkozásuk során. Inkább lehajol, hogy felvegye táskáját és összeszedje a belőle kihullott holmikat. Egyáltalán nem foglalkozik a férfi jelenlétével. Előre hajol és kiújtózik okmánytartójáért, s kabátja ujja a mozdulat hatására felcsúszik, látni engedve a csuklóján éktelenkedő zöldes foltsávot. Folytatja a szedelődzködést így a másik kezén is feltűnik ugyanazon zúzódás tükörképének nyoma. Egész lényéből megtört lassúság sugárzik. Tovatűnt belőle az energia. Nehézkesen emelkedik fel és szorítja magához holmiját, hogy induljon célja, az eldugott, mondhatni félvilági kis stand felé. Kell az az altató főzet. Egyre jobban. Azonban mellőle a férfi még nem távozott. Meglepettség vet halvány visszfényt fakó-fáradt lélektükreiben. - Segíthetek neked valamiben? - érdeklődik üresen kongó, csüggedt, talán kissé személytelen hangon. Mire vár még? Miért nem ment tovább? Mi tartja itt mindazután, ami legutóbb történt? - kérdezi belső hangján elkeseredetten és értetlenül csóválná meg fejét, ha nem lenne hozzá túl fásult. Moccanatlan áll Marcellal szemben és valahol mélyen, legbelül egyszerre gyűlöli, szereti és átkozza a Sorsot, amiért minduntalan útjába vezéreli egykor volt kedvesét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=855999#post855999][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.07. 11:56[/b][/url]

Bágyadt bambasággal meredek az először meglepett tekintetbe, majd lomhán nézek a köveken puffanó táskára. Egy begyógyszerezett pszichiátriai gondozott látszatát kelthetem, ahogyan a lehető legnagyobb nyugalommal nézem végig, ahogyan Elektra lassított felvételben lehajol a retikülért, és összeszedi a kihullott tartalmat. Fejemet kissé oldalra döntöm, fekete szemeim homályosan követik minden egyes mozdulatát. Ajkam elgondolkodón biggyesztem, és erős érzelemhullámaimnak köszönhetően könnyek gyűlnek akaratlan lélektükreimben. De szörnyen nézünk ki, Merlinre! Még akkor is jobban festettünk, amikor szeszélyes viszonyunk süllyedő csónakján áztunk a szélsőségek jéghideg folyójában. Nagyon lassan kapcsol be a gentleman-mód agyamban, így akkurátusan hajolnék, hogy az utolsó tárgyak felvételében segítsek, de már Elektra végez is, és óvatosan kezd felemelkedni. Mafla arccal indulnak el feketéim a karakteres arcélen, hogy aztán a kabát ujjának vonalát követve mélyet sóhajtsak. Milyen furcsa érzés, hogy nem érinthetem többé, gondolom magamban, majd hirtelen hátra hőköl sípolással teli koponyám. Ez nem én voltam, ugye? Nem, nem. Én direkt nem is mentem a közelébe aznap este, inkább távolról emeltem fel a hangom. De, ha a közelében maradtam volna sem okoztam volna ilyen sérülést. Soha nem bántanám őt. Vagy mégis én voltam? Oké, azt hiszem, hogy kezdem elveszíteni a józan eszem.
– Ööö… – kezdem halkan, majd torkomat vagyok kénytelen köszörülni, mire Elektra már nekem is szegezi a kérdést. Fejemet csóválom némán, majd lopva tekintek újfent a nő csuklójára. – Elektra – kezdem halkan, miközben feketéim felszöknek a még meggyötört állapotában is leggyönyörűbb szemekbe. – Ki tette ezt veled?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=856028#post856028][b]Rothstein Elektra - 2022.11.07. 16:43[/b][/url]

Először nem is érti a kérdést. Furcsállva néz a férfira, majd kisvártatva felfogja mire érthette. Vívódásnak helye itt nem lehet. Lojális volt és marad ahhoz, akit szeret. Nem fogja elárulni az aurort, annak ellenére, hogy úgy bánt vele, mint a legveszélyesebb ellenségével sem talán. - Egy ügy kapcsán olyan helyre nyúltam, ahová nem lett volna szabad - mondja ki őszintén a mondhatni féligazságot. Szeme sem rebben közben, hiszen mestere annak, hogy eltitkolja az igazságot. Jól ismeri a módját hogyan leplezze el a valót. Tények kellenek, amikre alapozhat. Egy ügy miatt volt a kirendeltségben aznap későeste és olyasmit tett, amit nem kellett volna. Beleszeretett egy olyan férfiba, akinek eltűnt a neje. Elvonta figyelmét, aztán a nő meghalt, így nem hibáztatja Markot, hogy elvesztette maga felett a kontrollt. Immár inkább fél tőle, de elfogadta a ráruházott bűnös szerepét. Újabb sötét színnel gazdagodott élete szélesvászna, miközben elég ideje volt gondolkozni a helyezten. Arra a következtetésre jutott, hogy könnyebb a férfi számára vádolni mást és önmagát, mint szembenézni a Halállal és azzal, hogy a nő egykor elhagyta. Annak is megvolt persze az oka, ezt is tudja. Vajon ő is elmenekült volna fájdalma elől, ha Zoli életben marad és csak a kisfiuk vész oda abban a szörnyű tűzben? Ki tudja. Hősnőnk ezen nem filozofált, hiszen okafogyott maga az alapfeltevés. - Te sem festesz valami fényesen, ami azt illeti - szúr oda egy keresetlen bókot a rá jellemző csípős éllel. - Abból az erőből, amivel meglöktél úgy tűnt, igyekszel valahová... - hagyja függeni maguk közt szavait. Tényleg nem érti mit akar még tőle Marcell. Mindent egymásra borítottak, ami a szívüket nyomta. Nem működne köztük már a barátság sem, ez tisztán látható. Imola csak akkor lesz a gyámleánya, ha Elektra az aprónép tizennyolcadik életéve előtt halálozik el, s akkor már beszélnijük nem kell. Mit akarhat még tőle?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=856093#post856093][b]Hegedüsh Marcell - 2022.11.08. 14:53[/b][/url]

Látszólag egyikünk sincsen a képességei csúcsán, de az meglep, hogy nem vág azonnal a kérdésre az esze a nőnek. Látom rajta a bágyadt, megfáradt elgondolkodást, mire én éppen megismételném a kérdést, kiegészítve azzal, hogy a nyomokra is mutatok. Azonban nem sokkal később mégis megkapom a választ. Ami nem hazugság ugyan, hiszen lehetséges, hogy egy „ügy” kapcsán szerezte ezeket, noha akkor is valakinek el kellett követnie a szorítást ahhoz, hogy ilyen sebesülés maradjon utána. Attól, hogy még nem mutatom magam mindig a legélesebb késnek a fiókban, nem azt jelenti, hogy agytekervényeim képtelenek az ilyen jellegű puzzle-darabokat összerakni. Elgondolkodón nyalom meg színtelen, kissé kiszáradt ajkaimat. Szeme sem rebben, persze. Hiszen nem hazudik, de mégis elhallgat valamit. Ha egy olyan ügy lenne, akkor talán hozzátette volna, hogy valami félbolond tette ezt vele. Mégsem teszi, ami miatt arra merek következtetni, hogy vagy véd valakit, vagy tényleg úgy érzi, hogy semmi közöm már ahhoz, amit csinál. Nem tudom. Valamiért mégis inkább az előbbi az, ami megmozgatja bennem az Elektrától eltanult gondolkodást, így csakis egy emberre tudok gondolni, aki talán megtehette, és Elektra védené őt. Ki tudja… talán lesz alkalmam óvatosan puhatolózni a témában. Aggódom érte. Persze, hogy aggódom, különben nem esnék gondolkodóba. Azonban azt is látom, hogy minden szava és mozdulata közömbös. Meglehet, hogy nekem is ehhez kell tartanom magam. Nem tudok… nincsen erőm már egy olyan szekér után futni, ami egyszerűen nem akar már engem felvenni.
– Ühüm – hümmögök végül érezhető gyanakvással, de nem feszegetem tovább a témát. Nincsen szándékomban megalázni magam azzal, hogy aggodalmamnak és féltésemnek hangot adok, amikor a másik látványosan hallani sem akar rólam. El kell fogadnom a tényt; Elektra nem, hogy nem szeret, hanem teljesen közömbössé is váltam számára, ami még fájdalmasabban hatol szívembe. Még szerencse, hogy a kialvatlanság valamelyest tompít minden érzelmemen. – Tudom – bólintok arra, hogy én sem vagyok egy matyóhímzés ezzel az ábrázattal. Megvonom vállamat. – Ashwagandha bogyót keresek – Európában igaz nem túl ismert az „álombogyó”, azonban meglepően sok dologra lehet bukkanni a bogolyfalvi piacon. Lassan tekintek vissza a nőre, akire a titkolózáson kívül minden rá van írva; a hanglejtése személytelen, tekintete fakó és idegen. Hümmögök még egyet, amolyan „megértettem” jelentést hordozva magában. A helyzet kezd kifejezetten kellemetlen lenni számomra; senki nem szereti érezni, hogy felesleges, így zavartan megköszörülöm torkomat, finoman kikerülöm a nőt, majd még egy pillanatra felé fordulok az elköszönés előtt. A zöldes foltokra mutatok hosszú, kissé remegő ujjaimmal. – A fekete nadálytő és árnika általában segítenek az ilyenen – szorítom egy halvány, kedves mosollyal össze ajkaimat. -  Legyen szép napod! – nem tudom megjátszani, hogy nem érdekel, ám azt látva, hogy ő a háta közepére sem kíván… nem akarok bohócot csinálni magamból. Lassan indulok hát tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=856117#post856117][b]Rothstein Elektra - 2022.11.08. 19:45[/b][/url]

Zsigereiben érzi, hogy a férfi nem hitte el amit mondott. Mindig is okos volt, s most, hogy egy ideje ismeri hősnőnk csavaros észjárását, már nem olyan könnyű előtte megtartania titkait. Mégis így cselekszik, mert ezt érzi helyesnek. Mark ivott, ráadásul meghalt a felesége. Való igaz, hogy az erőszakos kirohanásra nincs valódi mentség. Mégis Elektra számára, aki maga is elvesztette szeretteit, érthető. Ezért sem árulta el az aurort. Ez csak rájuk tartozik. Ha akar, majd bocsánatot kér, de ha nem, hát ő azt is elfogadja. Közben elhangzik Marcell indoka a sietségre és még ad néhány tippet a foltok kezeléséhez is csak úgy kéretlenül. Hallatszik az elnyomott aggodalom a hangjában, ahogy megremeg bizonyos betűk kiejtésekor. Feszültség alatt van a férfi egész lénye. Erre csak most ébred rá, s már majdnem elsétál mellette volt barátja, amikor utána tud szólni. Fejével követte, így most a hátának intézi szavait. - Téged sem hagy aludni a bűntudat Nagymenő? Nem vagy egyedül ezzel. Igazad volt. Mindenben. Tényleg egy konzrollmániás sárkány vagyok melletted, mert sosem láttalak erősebbnek önmagamnál. Addig a múlt heti napig - indul meg ő is ugyanabba az irányba, de tartja a távolságot - Téged mindig könnyű volt bántani, mert tudtam mivel okozhatom a legnagyobb fájdalmat neked. Kiismertelek, ellened használtam a hibáidat, a túl jó szívedet, amiben talán, ki tudja miért, még mindezek után is helyem van, pedig ezt érdemlem a legkevésbé. Manipulálni csak azt lehet, aki hagyja magát, de te végre szembeszálltál velem. Fájt. Mert csupán az igazság az egyetlen, ami képes mindennél jobban fájni. Azonban ez kellett ahhoz, hogy belássam bennem volt kezdettől fogva a hiba és nem benned - ejti ki puhán, szép ívű ajkain az utolsó mondat szavait. Összébb fogja magán kabátját, majd gyorsít annyit léptein, hogy beérje a férfit - Bocsáss meg nekem, ha tudsz... - susogja akár az őszi szél, mely leveleket sodor az úton, azután elfordulva megindul saját uticélja félé. Tartozott Marcellnek ezzel a vallomással. Ennyi év után bevallhatta neki azt, amire ő is csak nemrég döbbent rá, éppen miatta.