A viktoriánus stílusú, ódon ház a falu melletti erdő fái közt rejtőzik. Vörös téglákból épült, tetőcserepei feketék. Kerek szárnyát kupola díszíti. Verandájára öt fokból álló lépcsősoron vezet fel az út, innen nyílik a bejárati ajtó, amely természetesen csak és kizárólag sötétedés után vagy éppen napkelte előtt tárul ki a látogatók előtt...

A házban megannyi kis folyosó, szoba, rejtett zug található, telezsúfolva a legkülönfélébb bútorokkal, tárgyakkal, berendezésekkel, könyvekkel, hangszerekkel, képekkel, látszólag hatalmas káoszban, teljesen rendszertelenül.
Minden helyiség rejt valami egészen érdekes megoldást. Az egyes eszközök, ingóságok a legváratlanabb szerepet töltik be, használatuk olykor koránt sem rendeltetésszerű. Így a konyhabeli étkezőasztal sakktáblaként szolgál, a nappali padlójának bizonyos részein csaknem szőnyeg sűrűn futnak át a kábelek, a mellékhelyiségben pedig egy terebélyes bokor nőtt ki a WC kagylóból.
Hiába szokatlan azonban a régi épület limlomosnak tűnő közege, végtelen nyugalmat árasztanak időtlen értékeket felvonultató szobái.

Nincs is szebb, mint mikor átmész valakihez, váratlanul, majd pár perccel később a kanapéján fekszel, mint egy tini, és beszélgetni nem tudtok, mert bőgsz. Ez az eset hősnőnkkel is, aki orvosnál járt, majd onnan egy hang nélkül távozott, és visszautazott Bogolyfalvára. Haza azonban nem ment, bár este volt már, mire visszaért, egyenesen Adamhez ment, és amikor meglátta a vámpírt, akkor eltört a mécses. Azóta egy szó se jött ki a torkán, csak sír és sír.
Történt ugyanis, hogy a doktornő, mert, hogy bizony nőből van, megkérdezte szelíden, nem-e számolt el valamit, mire azt mondta, hogy az kizárt, mert az isteni nemzés már megtörtént egyszer, miért ismételnék meg pont vele a történetet? Tekintve, hogy a nő mugli, sejtelme sincs arról, hogy miért is kisebb a gyermek, úgyhogy az alap pánikhoz, ami az Adammel való konzultáció óta ott lappangott, jött még ez a plusz, és itt valahogy eltört a mécses. Annyira fáj attól, hogy elveszíti a gyermeket, hogy a sok negatív és "készüljünk fel mindenre" kijelentés mostanra a maradék nyugalmát is elvette.
Így hát ide jött, alap járaton azzal a céllal, hogy megkérdezze Adamet, hogy mégis mit lát, azonban meg se tudott szólalni, csak a férfi karjai közép vetette magát, most pedig a festék az arcáról, lassan a szép bíbor párnára vándorol. Még szerencse, hogy mágikus képességekkel rendelkezik, így ki tudja szedni belőle.
- Nem tudom ezt végigcsinálni. Nem vagyok felkészülve.
Végre sikerül megszólalnia, de hogy mire is akarja ezt mondani, az jó kérdés. Mondhatja a terhességre is, arra is, amiket az orvos mondott, de akár arra is, hogy ha beigazolódik a félelme. Talán egyszerre mindháromra mondja, hiszen mindhárom kavarog a fejébe. Összébb húzza magát, mint egy kisgyerek, akik egy csínyért nagyon megszidtak. A könnyek még mindig folynak az arcán, szipog és hüppög, de már mintha egy kicsit csillapodna. Egy percre talán, a következőben ugyanis újra rákezd, kétségbeesetten szorítva a párnát, amivel igyekszik a sírás hangját tompítani. Már - már vészesen fullasztja saját magát vele, ami nem a legjobb megoldás. Észre se veszi, hogy amióta ideért A kabátját se vette le, és nem tudja, hogy jutott el a kanapéig.
- Nem tudok semmit rendesen csinálni. Nem is kéne élnem. Miért hiszem, hogy valami menni fog? Mindenhez tehetségtelen vagyok. Nem tudok rendesen kihordani egy gyereket, se felnevelni, a munkámat se érzem elég jónak, nőként is csak kudarcot vallok, nem fog menni. Nem fogom tudni végigcsinálni ezt az egészet.
A mondatokat nagy nehezen mondja csak ki, egy tisztább pillanatában, egyre lejjebb süllyedve a saját depressziójába.
- Meg fog halni, ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=458639#post458639][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.27. 20:34[/b][/url]

Nincs is szebb, mint mikor átmész valakihez, váratlanul, majd pár perccel később a kanapéján fekszel, mint egy tini, és beszélgetni nem tudtok, mert bőgsz. Ez az eset hősnőnkkel is, aki orvosnál járt, majd onnan egy hang nélkül távozott, és visszautazott Bogolyfalvára. Haza azonban nem ment, bár este volt már, mire visszaért, egyenesen Adamhez ment, és amikor meglátta a vámpírt, akkor eltört a mécses. Azóta egy szó se jött ki a torkán, csak sír és sír.
Történt ugyanis, hogy a doktornő, mert, hogy bizony nőből van, megkérdezte szelíden, nem-e számolt el valamit, mire azt mondta, hogy az kizárt, mert az isteni nemzés már megtörtént egyszer, miért ismételnék meg pont vele a történetet? Tekintve, hogy a nő mugli, sejtelme sincs arról, hogy miért is kisebb a gyermek, úgyhogy az alap pánikhoz, ami az Adammel való konzultáció óta ott lappangott, jött még ez a plusz, és itt valahogy eltört a mécses. Annyira fáj attól, hogy elveszíti a gyermeket, hogy a sok negatív és "készüljünk fel mindenre" kijelentés mostanra a maradék nyugalmát is elvette.
Így hát ide jött, alap járaton azzal a céllal, hogy megkérdezze Adamet, hogy mégis mit lát, azonban meg se tudott szólalni, csak a férfi karjai közép vetette magát, most pedig a festék az arcáról, lassan a szép bíbor párnára vándorol. Még szerencse, hogy mágikus képességekkel rendelkezik, így ki tudja szedni belőle.
- Nem tudom ezt végigcsinálni. Nem vagyok felkészülve.
Végre sikerül megszólalnia, de hogy mire is akarja ezt mondani, az jó kérdés. Mondhatja a terhességre is, arra is, amiket az orvos mondott, de akár arra is, hogy ha beigazolódik a félelme. Talán egyszerre mindháromra mondja, hiszen mindhárom kavarog a fejébe. Összébb húzza magát, mint egy kisgyerek, akik egy csínyért nagyon megszidtak. A könnyek még mindig folynak az arcán, szipog és hüppög, de már mintha egy kicsit csillapodna. Egy percre talán, a következőben ugyanis újra rákezd, kétségbeesetten szorítva a párnát, amivel igyekszik a sírás hangját tompítani. Már - már vészesen fullasztja saját magát vele, ami nem a legjobb megoldás. Észre se veszi, hogy amióta ideért A kabátját se vette le, és nem tudja, hogy jutott el a kanapéig.
- Nem tudok semmit rendesen csinálni. Nem is kéne élnem. Miért hiszem, hogy valami menni fog? Mindenhez tehetségtelen vagyok. Nem tudok rendesen kihordani egy gyereket, se felnevelni, a munkámat se érzem elég jónak, nőként is csak kudarcot vallok, nem fog menni. Nem fogom tudni végigcsinálni ezt az egészet.
A mondatokat nagy nehezen mondja csak ki, egy tisztább pillanatában, egyre lejjebb süllyedve a saját depressziójába.
- Meg fog halni, ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=459054#post459054][b]Adam Kensington - 2015.01.28. 20:16[/b][/url]

Ha ez a kanapé mesélni tudna... Vendégül látott már többek közt egy bajba jutott sellőt, egy husángos betolakodót, egy rozsomák alakot öltött animágust, és úgy egyébként az imént említett férfi szinte állandó menedéke. Most pedig egy nekikeseredett félvéla zokog rajta.
Éppen egy Verlaine kötetet olvasgattam, amikor Zója megérkezett hozzám. Köntösben nyitottam ajtót. Igen, még mindig nem öltöztem fel. Elég az hozzá, csakhamar a karjaimban találtam Őt, ahol arcát a vállamnak nyomva kezdett sírni. Öleltem így egy ideig, majd becsuktam az ajtót és elvezettem a nappaliba. Leereszkedtünk a kanapéra. Ő elfeküdt rajta, én meg maradtam mellette.
Lesütött szemmel üldögélek, csak olykor pillantok le a nőre. Hagyom, hogy hullámokban rátörve kiadja magából. Hagyom, hogy elmondjon mindent, ami csak nyomja a lelkét. Hátha felszabadul tőle, még ha egész haloványan is. Nagy, hűs kezem a derekára simítva tartom a kabátján.
- Ez mind nem igaz. - reagálok csöndesen az önmarcangoló szavakra. És komolyan gondolom. Még ennyi évszázad után is megdöbbent, az emberek mennyire lekicsinylik saját magukat. Hogy mennyire nincsenek tisztában önnön értékeikkel, és még ha tisztában is vannak vele, mindig csak többre áhítoznak, teljesen tönkretéve az életüket ezzel. Tudom, persze, Zóját most főleg a helyzet ösztönzi ilyen ostoba beszédre, ám a baj az, hogy közben tényleg ez a véleménye.
- Ilyesmire ne gondolj! - rázom a fejem a gyerek halálával kapcsolatban.
- Ne gondolj és ne számíts semmire... - halkul el baritonom, miközben a legjobb tanácsot adom, amit adhatok. Nyilván ez baromi nehéz, azonban kevés más választása van. Minden egyébbe csak belebukhat. Egyszerűen élnie kéne az életét, és nem aggódni olyasvalami miatt, ami fölött nincs hatalma.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=459229#post459229][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.29. 16:09[/b][/url]

Zójánkkal a legnagyobb probléma, hogy ő alapvetően egész életében úgy élt, hogy elhitette magával, pontosan tudja, mit csinál, és azt is, hogy miért. A tény, hogy most egyre több mindent nem tud, és ez a tetőpontjára hágott, és most jött el a pillanat, hogy már nem bírta tovább. Túl sok a feszültség az életében, ő pedig leginkább egy elesett kislány lenne, akit majd megment a hős herceg, neki meg csak a lábát kell lógatnia. Sajnos azonban ez nem így működik, és bizony neki is fel kell nőnie végre.
- Nem tudok nem gondolni rá.
Azzal, hogy beszélnek hozzá, arra kényszerítik, hogy válaszoljon. A sírás és a beszéd pedig nem megy egyszerre, így előbbi kezd elhalkulni, de azért időről - időre még meg – megerősödik, nehogy nyugta legyen tőle.
- Annyira pozitív akarok lenni, és mosolyogni és gyerekszobát tervezni, de mi van, ha meglesz a gyerekszoba, és valami történik, ami miatt nem lesz kisbabám? Akkor majd én is olyan leszek, mint azok, akik nem lehettek anyák. Ülök a kiságy mellett a nagy plüssmacival az ölemben? Nem törhetek össze, Mina miatt, de nem vagyok erős se. Ennyire már nem.
Jobban magához szorítja a párnát, nem néz a férfire, érzi ugyan, hogy a keze a derekán van, de nem pillant felé, inkább a szemközti falat bámulja csak. Elkenődött szemfestékkel biztos kellőképpen rémesen néz ki. Fázik és meggyötört, az elfojtani próbált sírástól remegnek az ajkai, és összességében rendkívül pocsék látványt nyújt.
- Egész életemben mást se csináltam, csak küzdöttem. Mindig fenn akartam maradni a víz felszínén, egy szintet teljesíteni akartam. Senkit sem érdekelt, hogy küzdök, én se foglalkoztam vele. Folyton az lebegett a szemem előtt, hogy Mina mindent megkapjon. Ami teljesen érthető, hiszen a gyerekem, de elfáradtam. Miért nem lehet sima végre valami? Egy sima terhesség, egy kisbaba, valami pozitívum. Miért nem jön össze nekem semmi? Nem akarom, hogy a babám szenvedjen, vagy elvesszen. Annyira szerettem volna egy kisfiút, de most annyival könnyebb lenne minden, ha lány lenne.
A fejét a párnába fúrja, ég az arca attól, hogy sír, és attól, amit most mondott. Kínosan érinti, ha valaki előtt feltárulkozik, nem igazán szokott ő ilyet csinálni.  
- Gyűlölöm magam ezért a gondolatért.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=459619#post459619][b]Adam Kensington - 2015.01.30. 10:59[/b][/url]

Innentől kezdve nem mondok semmit, mert úgysem tudnék mást mondani, mint az imént. Már kezdem megszokni, hogy akármit javaslok, tanácsolok, észrevételezek, általában jön a tagadás, az ellenkezés. Megtehetném, hogy éppen emiatt pont mást jelentsek ki, mint amit gondolok, hisz bár a manipulálás nem áll messze tőlem, az ilyen hozzáállás akkor sem megy. Amikor más csinálja és jól csinálja, emelem a kalapom előtte, tényleg. Azonban nekem semmi indíttatásom rá. Pedig nyilván eredményes lenne ez a fordított pszichológia. Igazad van, Zója, egy rakás szerencsétlenség vagy. Nyugodtan heverj itt a kanapémon, zokogva, és várd meg, amíg elvetélsz vagy nem. Végülis teljesen mindegy, úgysem szeret senki. Van egy gyönyörű lányod, saját otthonod, doktori címed, biztos állásod... dehát tényleg, ez kit érdekel? Egy senki vagy. - erre valószínűleg feldühödne, faképnél hagyna, és vagy megpróbálná bebizonyítani, hogy mindez nem így van, vagy máshol folytatná a szenvedést, még nyomorultabbul. Noha az előbbinek jóval nagyobb az esélye, ez a fortély komolyan nem tartozik az én eszköztáramba.
Figyelmesen pislogok lefelé a nekikeseredett nőre. Hüvelykujjam simogatja az oldalát, ahogy ott tartom fehér kezem a bézs kabáton, és csak hallgatom a sirámokat. Nem fogom győzködni, mekkora hülyeségeket beszél. Az most nem segítene. A kölyöknek is jobb, ha az anyja sír egy kicsit, mintha pattanásig feszülten jár-kel. Jobb, ha bőg egy sort és kiadja magából. Alkalmasabb embert és helyet nem is találhatott volna arra, hogy ezt megejtse.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=460031#post460031][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.01.31. 19:25[/b][/url]

- Annyira fáradt vagyok.
Nem is csoda, hiszen olyan mértékű könnyáradat jött ki belőle, hogy a legkitartóbb ember teste is belefáradt volna ennyi zokogásba. A hangja csendes, fáradt, talán egy kicsit szomorú és kiábrándult is. Annyira kusza minden körülötte, hogy egyszerűen nem képes látni a végét csak a nagy csomót, ami eltakarja a fényt.
- Szeretnék olyan lenni, mint te. Nyugodt. Olyan, aki nem izgul a jövője miatt, akinek minden egyszerűen természetes.
Nem biztos benne, hogy Adamnek minden az, ám kifelé azt mutatja. Soha, egyszer sem érezte még, hogy valami miatt aggódna a vámpír, vagy valami kétségek közé taszítaná. Ő a hónap végén harmincöt éves lesz, úton a második gyereke, aki gyenge és nem fejlődik rendesen, a gyerek apja meg... nos ő annyit kért csak, hogy hívja fel a vizsgálat után. Nem akarja őt, lehetőleg látni se, ezek szerint. Ehhez pedig hiába a doktori, a sok tanulás. Nem tudja vele megoldani egyik problémáját sem. Behunyja a szemét, egy hosszú másodpercig csak élvezi a csendet, majd kinyitva szipog egy aprót. Felülve, mint egy kismacska megtörli a szemét és az orrát, majd a haját hátratűrve, nagy levegőt vesz, és végre feláll.
- Jobb, ha megyek, még vacsorát kell csinálnom, Mina hamarosan hazaér és Dwayne-nek is megígértem, hogy elmesélem, mit mondott az orvos. Köszönöm, hogy bőghettem, jól esett.
Zavartan int, és elhátrál, de csak az ajtóig, ahol egy pillanatra megfordul.
- Kérlek, erről ne beszélj másnak. Amint láthatóan terhes leszek, úgyis lesz mivel támadniuk.
Már ha megéri azt, hogy láthatóan terhes legyen, most inkább csak reménykedik. Nem is érti, hogy volt képes, ilyen kijelentést tenni. Ennyire magabiztosan. Mindenesetre már kicsúszott, vissza nem akarja vonni, inkább csak int, megfordul, és gyorsan a bejárati ajtóhoz lép, amin reményei szerint távozna gyorsan, hazafelé. A terv nem rossz, azonban ahogy kilép, sietve, szó szerint falnak ütközik, és ijedten a mögötte csukódó ajtónak hátrál, megnézve, hogy kinek is sikerült ilyen ügyesen nekimennie.
- DWAYNE!
A felsikítás, ami bár nem olyan hangos, mégis olyan indokolatlan, megállásra késztetni, hirtelen még pislogni is elfelejt, majd a fejét megrázva kicsit, gyorsan pislog párat, mielőtt újra a férfire nézne.
- Sajnálom, nem vettelek észre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=460791#post460791][b]Dwayne Warren - 2015.02.02. 15:58[/b][/url]

Az üdítős dobozt a tenyerei közt roppantja össze, majd dobja el a fák közt, miután már nincs szüksége rá. Lélegzetének kavargó páráján át futólag fölpillant a Holdra, épp annyi időre, hogy ne bukjon fel semmin az ösvényen a férfi házának irányába.
Most, hogy az élete rendeződni látszik, legalább is hozzászokott a zavarhoz, már sokkal kevesebbet tartózkodik errefelé, hetente párszor azonban még mindig benéz hozzá, legalább két mondat erejéig. Elvégre ilyenek a barátok, különben pedig... a fene nem nyitja á az ajtót a vámpíron kívül, ő pedig bármennyire is szereti a magányt, hosszú távon lassan az agyára megy.Jól esik legalább pár naponta beszélni valakivel, aki nem méltatja megvető pillantásokra, mint a munkatársai legnagyobb része. Adam leginkább sehogy se néz. Még csak nem is érdekli.
Ez részben jól van így, részben vérlázítóan dühítő.
Fölsétál a lépcsőn, a cipője talpával sarat és fűszálakat hord föl a teraszra, bár nem úgy tűnik, hogy Adam valaha is foglalkozna ezzel. A kezét kihúzza a zsebéből, hogy a kilincs után nyúljon...
... mikor az ajtó kicsapódik előtte, ezzel egy gyors hátralépésre kényszerítve őt. A sikítás pedig eléri, hogy riadtan összerezzenjen.
   -  Holy... nyugimár...
Leengedi a vállait, a tekintete az ajtó üvegére siklik, majd vissza a nőre.
   -  Te itt...? Miért?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461142#post461142][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.02.03. 09:52[/b][/url]

- Én nyugodt vagyok.
Csak pont nem úgy néz ki. A szíve hevesen ver, a mellkasa hullámzik a meglepettségtől és attól, hogy kapkodja a levegőt. Nem, egyáltalán nem nyugodt, még akkor sem, ha egy Dunát bőgött ki az előbb Adam párnájába. Még kellett egy kis idő, amíg Dwayne-t felhívja a fejleményekkel. Előbb még hazament volna, talán nekiállt volna a vacsorának, és közben megejtette volna a hívást. Addigra már a hideg levegő is kitisztítja egy kicsit a sajgó fejét, és a hangján sem érződik, hogy bőgött egy sort.
- Csak beszélnem kellett valakivel.
Bár esetünkben a beszélni egy igen furcsa szó, hiszen Adam nem sokat szólt, de így is segített azon, hogy ő kiadjon magából mindent, ami éppen a szívét nyomta.
- Aki meghallgat, akit érdeklem én is.
Ezt még hozzáteszi, bár nem veszekedési alapnak szánja a dolgot, mégis fáj neki az, amit Dwayne mondott, még akkor is, ha olyan nagyon erősnek és határozottnak tűnt akkor. Nem fűzött nagy reményt ahhoz, hogy a terhessége miatt Dwayne talán ott lesz mellette is, nem csak a gyerek mellett, azonban valahol mélyen talán reménykedett. Ezt utálja a női létben a legjobban, hogy mindig reménykedik valami változásban, még a legreménytelenebb pillanatban is. Most is hiszi, hogy talán féltékeny arra, hogy Adamnél van, még akkor is, ha erre igen csekély az esély. Elvégre, miért is lenne féltékeny az, aki nem akar tőle semmit. Bárcsak tényleg tovább tudna lépni, és nem reménykedne ilyen hülyeségben. Önkéntelenül húzza pengevékonyra a száját, és hunyja le egy pillanatra a szemét, mielőtt újra a férfire nézne. Látszik rajta, hogy fáradt, a szeme vörös és csillog a sírástól.
- Na és te?
Nem mintha sok köze lenne hozzá, vagy éppen ne jöhetne ide, elvégre barátok, miért is ne jöhetne Adamhez, amikor csak kedve tartja. Kezeit fázósan a kabátjába dugja, és elindul, hogy a férfi mellett lesétáljon a lépcsőn, mintha tényleg nem lenne egymáshoz semmi közük, csak egy szimpla ismeretség két tanár között.
- Gyenge és alulfejlett, amúgy. Voltam vizsgálaton. Nem biztos, hogy megmarad. Semmi újat nem mondtak, minden bizonytalan, elkeserítő.
~ És olyan jó lett volna, ha eljössz velem, és fogod a kezem. ~

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461146#post461146][b]Dwayne Warren - 2015.02.03. 10:18[/b][/url]

   -  Beszélni...? - élesen kérdez vissza, a szeme az elfüggönyözött ablakokra vándorol.
   -  Pont vele? Mit tud neked mondani?
Pontosan tudja, hogy Adam, az állítólagos legjobb barátja minden szavát hallhatja a vékony falakon át, mégis ez az első észrevétel, ami kibukik belőle. Furcsa érzés kezd hullámzani a gyomra táján, hűvösen és alantasan, amit egyelőre nem tud, de még csak nem is akar értelmezni. Nem kell látnia ahhoz, hogy tudja vagy érezze, mi történhetett itt. Zója sírt, valószínűleg a kanapén, elmondta mi az, ami a lelkére nehezedik, talán őt is elhordta ennek-annak, Adam pedig... nos, ő hallgatott, azon a vérlázítóan idegesítő módon, mintha az élet titkainak birtokában lenne, ezeket azonban nem osztaná meg az összetört halandóval
Sejti, nem csak sejti, hiszen tudja... ez a gondolat pedig egy sor oda nem illő érzést generál benne. Féltékeny lenne? Igen, az. Az őt megillető helyére, Adam hallgatására és igen, Zója szavaira is. Az élete különböző részeit szereti egymástól szeparáltan tartani, úgy, hogy a benne szereplők lehetőleg ne keveredjenek, ezáltal ne szövetkezzenek a háza mögött.
   -  Na várj már...
Ahogy Zója a lépcső felé lép, ő azonnal elkapja az alkarját, hogy maradásra kényszerítse. A mozdulat nem durva, ám határozott.
   -  Miért nem engem hívtál akkor? Neki - bök az ajtó felé - mi köze van ehhez?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461269#post461269][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.02.03. 16:26[/b][/url]

- Szavakat.
Nem akar feltétlenül gonosz lenni, sőt, egyáltalán nem, csak el van fáradva. Amikor végiggondolja, hogy mit is mondott, és hogyan, esdeklően néz a férfire.
- Sajnálom, elfáradtam. Hosszú volt a nap. Nem akartam neked esni.
Megáll egy pillanatra, ki akar mondani valamit, de nem tudja, hogy jó ötlet-e. Végül aztán a kimondás mellett dönt, elvégre több is veszett már. Tekintetét egy pillanatra az égre emeli, majd vissza a férfire.
- Csak őt érdeklem, vagy ha nem is, nem mondja, hogy nem. Olyan jó néha beszélni valakinek magamról, hogy hogyan érzem magam.
Engedi, hogy megállítsák, bár így veszélyesen közel kerül a férfihez, és veszélyesen alacsony úgy, hogy nem magas sarkakon rohangál, így ösztönösen lép felfelé egy fokot, hogy egy szintbe kerüljenek valamennyire. Hogy Adamnek mi köze az egészhez. Semmi. Azonban nem elutasító, és ez az első pillanattól fogva szimpatikussá tette a nő számára. Adam érdeklődő, ami kellemes érzéseket ébreszt bárkiben, aki beszél vele.
- Akartalak, de előbb ki kellett engednem a gőzt. Kellett beszélnem, magamról. Ennyi.
Egyszerűen kellett az, hogy kiadja a saját gondolatait, és pontosan tudta, hogy ez Dwayne-t nem érdekelné. Még ha Adam nem is mondott sok mindent, ő legalább beszélhetett. Megtehette volna Minának is, de a kislány épp most jön egyenesbe, nyilván nem ez lesz ezzel a kétségbeesett énjével fogja traktálni.
- Eljöttél volna velem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461277#post461277][b]Dwayne Warren - 2015.02.03. 16:43[/b][/url]

Szavakat. Érzi, hogy a vérnyomása megugrik Zója érthetetlen visszavágására, azonban rögtön csillapodik, ahogy a nő szabadkozni kezd. nem mintha elfogadná a magyarázatát. Mindenki fáradt, mindenki feszült, őt pedig semmi, de a testében növekvő gyereke sem jogosítja fel arra, hogy elviselhetetlenül viselkedjen. Ám épp az utóbbi okán nyel vissza egy szájára álló megjegyzést, helyette elengedi Zója karját. Tízpercenként emlékeztetnie kell magát rá, hogy a nő történetesen nem egy, hanem két gyerekének az anyja, tehát ne feledjen el gondolkodni rajta, mit válaszol.
Amilyen gáláns úriember, igazán megszavazhatnának neki egy díjat.
   -  Nincsenek saját barátaid?
Ez az első, gyerekes és bántóan éles kérdés, amit kimond, anélkül, hogy gondolkodna rajta. Lénával már összeugrasztottál, folytatja a belső hang, most Adam következik? A súlypontját átteszi a másik lábára, az ajtó kilincséra pillant, majd vissza Zójára, aki időközben egy lépcsőfokkal feljebb majdhogynem vele egy magasnak tűnik. Pillanatokkal később már nem biztos benne, hogy komolyan gondolta, amit mondott vagy, hogy komolyan érezte-e, ám ez végtére is teljesen mindegy.
   -  Hát nem tudom - vonja meg a vállát - Ha hívsz, akkor igen. Mégis az enyém.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461300#post461300][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.02.03. 17:40[/b][/url]

- Nincsenek.
Válaszolja teljesen nyugodtan a férfinek, bár ez nem tejesen igaz, hiszen Kriszta itt, van, már amikor itt van. De a nő is dolgozik, és ott van a saját három gyereke, akikkel foglalkoznia kell. Már nem is tudja mikor beszélgettek utoljára, és ami azt illeti, nem is lenne korrekt, ha a saját kicsinyes aggodalmával odaállna egy nő elég, aki három gyereket old meg nap, mint nap. Igaz, hogy Kriszta jól választott, hiszen neki ott van Balázs, aki imádja őt, de akor is, más a helyzet ott.
- Voltak, de amikor Minával rávettetek, hogy ideköltözzek, akkor elmaradozott az addigi életem.
Kicsit megvonja a vállát is, mintha ez nem számítana annyira, pedig pontosan számít. Imádta azt az életét, amióta itt van azóta saját magán érzi, hogy nem pörög annyira, mint amikor a saját ura volt, amikor maga szabta meg, hogy mikor merre megy, és kivel van. A kötöttségek és Dwayne közelsége se segít neki abban, hogy fel tudjon oldódni.
- Te pontosan tudod, milyen az, amikor váltanod kell.
Egy kicsit elfordítja a tekintetét, nézi, ahogy néma a környék, szinte semmi sem rezdül, mintha egy fényképben lennének, ahol csak a szereplők mozdulnak.
- Csak ha akarsz. Csak azért, mert a tiéd, nem kell. Ha nem akarsz _velem_ jönni, akkor ne gyere. Annak semmi értelme.
Érti ő, hogy itt a gyerek a fontos, azonban ő meg nem egy mugli masina, hogy nulla gondolattal és érzelemmel letudja egyik nap után a másikat.
- Miért marakodsz velem folyton? Miért vagyok mindig én a hibás? Sajnálom, hogy mást nem tudok csinálni, csak ártani neked, azzal is, ha levegőt veszek.
Magát is meglepően nyugodtan beszél, visszapillantva a férfire. Ezen nem fog most nekiállni veszekedni vele. Inkább vesz egy mély levegőt.
- Mennem kell, Mina lassan hazaér, és vacsorát kell még csinálnom. Jöhetsz ha gondolod, van elég étel mindenkinek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461427#post461427][b]Dwayne Warren - 2015.02.04. 11:12[/b][/url]

Persze, hogy nincsenek saját barátai. Ezt merő rosszindulattal könyveli el magában, nem mintha ténylegesen bármi oka lenne rá. Rég túl van azon, hogy ösztönösen rosszat kívánjon a nőnek, nem úgy, mint az elválásukat követő első másfél, két évben. Akkor, ha ritkán eszébe jutott - mivel akarattal nyomta el a gondolatot -, azt kívánta, szenvedjen. Legalább egy kicsit. Ennek persze már vége... de az efféle gondolatok néha zsigerből előjönnek, gonoszul és agresszívan.
   -  Bocsáss már meg, ha így mondod, akkor menjen veled az, akinek két anyja van.
Különben is hosszú napja volt. Különben is látta Lénát, ahogy az ebédlőben azzal az irritálóan tenyérbemászó kollégával enyeleg. Különben is hagyják békén... Bármennyire is békével érkezett és igyekezett visszafogott hangnemben tárgyalni a nővel, annak azonnali visszavágása átlépi a türelmének egészséges határait. Zója nem tesz szívességet neki azzal hogy megengedi, hogy vele legyen az orvosnál, aminek még a gondolatától is környékezni kezdi a hányinger. Ő nem az a fajta apa, aki könnyektől homályos szemmel tapad a képernyőre és szorongatja a párja vékony kacsóit, inkább az, aki falfehér arccal támassza a falat, amíg tudja, hogy a gyereke anyjában mindenféle orvosok matatnak. Neki ez nem élmény, inkább tortúra, ezt a tortúrát azonban fél perccel korábban bevállalta volna.
Ó, de mikre nem képes röpke fél perc az emberi kapcsolatok tekintetében!
   -  Majd hívj, ha van valami - zárja részéről a kialakulóban lévő vitát. Érzi, hogy a homlokában tompa nyomás kezdődik - És vigyázz magadra. Rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461436#post461436][b]Dr. Mácsai Zója - 2015.02.04. 11:58[/b][/url]

- Dwayne
Mit is kellene mondania neki? Hogy sajnálja? Miért tenné? Hiszen folyamatosan csak oltogatta és kihasználta, hogy szereti őt. Olykor felmerül benne az, hogy talán sosem volt viszonzott a dolog, de mint most is, olyankor is szörnyen elszégyelli magát, mert pontosan tudja, hogy a férfi szerette őt. Minden találkozásnak oka van, ennek is oka volt, méghozzá az, hogy valaki tényleg, őszintén szeresse őt, és bár akkor fruska fejjel nem tudta mit is jelent az, most, hogy már tönkretette, pontosan tudja, mit is jelent ez.
Csak áll, lemerevedve, az ajkai elnyílva, mintha mondani akarna valamit. Hosszú másodpercek, talán egy fél perc is eltelik így, de aztán sikerült eljutnia odáig, hogy összeszedje magát, és becsukja a száját, kiszáradt szemeit pedig néhány pislogással regenerálja.  
- Eddig se tettem mást.
Azért az a "magadra" üt nála. Dwayne nem pont azzal a szándékkal találta be, hogy veszekedjen, és a kérdése is jogos volt, hogy miért nem hozzá ment. Ő a gyerek apja, joga lett volna hozzá, hogy vele beszéljen át mindent, azonban ő gondolkodás nélkül Adamhez jött. Tekintete követi a gondolatait, és a szeme az ablakok felé siklik.
- Adam jó, ne bántsd őt, csak mert meghallgat engem. Csak mert jól esik a törődése.
Annyi is jól esik neki jelenleg, hogy Adam hideg ujjai a derekán pihentek, hogy csak ül mellette. Szó szerint az hiányzik neki, hogy fizikailag megérintse valaki, hogy ne csak Mina puha kezeit érezze, és igen, jól esik, ha van még valaki a szobában, ha csak ül mellette, akkor is. De ezt már meg se próbálja elmagyarázni, ahogy azt sem, hogy az utóbbi év legjobb időszaka az volt, amikor ültek a kanapén és evés közben beszélgettek, hogy mennyire hiányzik neki mindez.
- Tehetek én bármit, nem számít.
Ezt inkább magának mondja, de Dwayne is nyugodtan meghallhatja, nem érdekli, inkább csak vállat von, és megfordulva elindul az út felé, amin jött, elvégre az elsőszülöttje, ha önellátó is, megérdemli, hogy kapjon rendes vacsorát. Hátrapillantva a válla fölött pedig látja, ahogy az ajtó csukódik a férfi mögött.
~ Ostoba női érzékenység. ~
Még ha meg is tudja fogalmazni, hogy mi baja, akkor se tudja befogni a száját, és akkor is veszekedést generál, amikor semmi joga hozzá. Hogy ezt már megint hogy teszi jóvá? Na arról fogalma sincs.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461451#post461451][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 12:36[/b][/url]

Már miközben a nő búcsúzott, éreztem, hogy barátom közeledik odakint az úton. Dehát mégis miért tettem volna bármit? Miért figyelmeztettem volna a vendégemet? Bújtatni nem fogom Zóját, ha meg szóltam volna neki, csak ideges lett volna. Hagytam a karjaiba sétálni hát. Vagyis egyszerűen csak nekiütközni odakint. Részemről pedig nemes egyszerűséggel hátradőltem a kanapén, lábaim lezseren szétvetve és csak pislogtam magam elé, elgondolkozva.
Hallottam mindent, ami a verandámon elhangzott. Nem hallgatóztam, csak hallottam. Egy részét persze nem engedtem tovább a fülemnél, hiszen nem figyeltem feszülten. Azonban sok minden eljutott az agyamig. Zója hideg szavai a vizsgálatról; az, ahogy Dwayne kérdésekkel becsmérel engem; szurkálódások; a kibontakozó veszekedés; az érzelemhullámok mindkettejük hangjában; féltékenység; visszafojtott düh; szomorúság; az, ahogy a nő véd engem; végül zárás. Barátom pedig benyit.
Nem tudom, akarom-e most ezt. Nem tudom, örülök-e neki, hogy ezután bejött. Miért jött be? Jó, ide tartott, de igazán meggondolhatta volna magát, ha már egyszer így megvan a véleménye rólam, meg úgy különben is. Mélyet lélegzek és lehunyom a szemem. Hiszen miért érdekel ez? Egyáltalán mi bajom? Jöjjön be és csináljon, amit akar! Foglalja el a kanapét, szolgálja ki magát a konyhában! Miért ne? Csinál, amit akar! Tegye csak, amit jónak lát! Mint mindig.
Felnyitom a szemem és a folyosó felé nézek, ahogy hallom, csukódik mögötte az ajtó és léptei erre tartanak. Ülök csak tovább köntösömben, combomon pihentettet kezekkel és várom, hogy ideérjen. Nem, dehogy várom... Nem akarom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461458#post461458][b]Dwayne Warren - 2015.02.04. 13:20[/b][/url]

A kelleténél nagyobb lendülettel csukja be az ajtót maga mögött, a köszöbön túl azonban rögvest megtorpan egy pillanatra. A kezét a kilincsen tartva hajtja le a fejét és fújja ki a levegőt, lassan a szeméhez nyúl, hogy nyűgösen megdörzsölje az orrnyergét. Futólag pillant ki az ajtó maszatos üvegén, látja a nő távolodó alakját, a nyomás a gyomrában pedig, amit eddig passzív ingerültségnek fogott fel, csak tovább erősödik, majd bűntudattá formálódik benne.
Fél nap. Fél nap nyugalom, ennyit kér csak. Összeszorítja a szemét, lassan leengedi a kezeit.
Furcsa mód Ninára gondol.
   -  Csá.
Fennhangon szól be a nappaliba, ahol a vámpírt sejti, ő maga továbbsétál a konyha felé. Mióta hosszú időt tölt itt, a hűtőszekrényt megtöltötték a white trash gyors ételek, üdítők, felvágottak és félkész dolgok, olyasmik, amiket egy egyedülálló férfi eszik, ha nem érdekli, meddig él. Most egy szendvics tákolásába kezd, az idegességtől kapkodó kézzel, különben egészen elgondolkodva. Ronda lesz, béna, de legalább ehető.
Az idejét sem tudja, mikor nem mart bele bárkibe, aki akár a munkahelyén vagy bárhol, de néhány jó szóval közeledett felé. A stressz tüskéssé és bizalmatlanná teszi őt, az ösztönös védekezése pedig arra kényszeríti, hogy mindenkit elzavarjon a közeléből, aki potenciálisan árthat neki. Nina, igaz, ő volt az egyetlen, aki nem futamodott meg azonnal, mintegy átmászott a betolakodók ellen emelt képzeletbeli téglafalon... és Adam.
Adam a hallgatásával és a háza biztonságával.
A vállával visszazárja a hűtőajtót, a tányérral a nappaliba sétál. Egyetlen kósza pillantással nyugtázza, hogy Adam még mindig nem néz ki jobban, mint ahogy napokkal ezelőtt itt hagyta, pedig igazán, nos, felvehetne már valami ruhát. A tényen átlendülve ül le ő is a kanapéra.
   -  Mit akart?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461465#post461465][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 13:51[/b][/url]

Csörtet, mint egy vaddisznó. Jön-megy, ajtót csap, odavetve beköszön és a konyhába veti magát szendvicset gyártani. Érzem a hozzávalók illatát, hallom, ahogy pakolja egymásra az összetevőket. Nem köszönök vissza neki. Szerintem nem is várta. Lesütött szemmel üldögélek, míg meg nem jelenik ismét, a tányérral a kezében. Látom rajta, hogy nincs oda azért, hogy még mindig köntösben vagyok, de nem Ő fogja nekem megszabni, miben legyek a saját házamban már napok óta. A boxert miatta viselem, ez legyen neki elég.
Nem nézek rá, ahogy leül mellém. Főleg, ahogy kérdez. Aprót nyalok ajkamon, és körbepillantok kicsit a nappalimban. Sokkal jobb passzban vagyok, mint hetekkel vagy napokkal ezelőtt, azonban a higgadtságom még mindig nem a régi. Normál helyzetben csak véleményem van a dolgokról, de érinteni nem érintenek. Most még sajnos teszik. Na egyáltalán nem minden. Ez a mostani ügy viszont igen. Bár azt se tudom biztosan, mi ez a mostani ügy. Tudhatnám, ha józanul gondolkodnék, ám jelenleg ez nem erősségem.
- Elmondta Neked. - nézek magam mellé Dwaynere, kemény tekintettel.
- Mindent hallottam, Te is tudod. - pillantok végig a szendvicsén csámcsogó férfin, elég élesen beszélve saját magamhoz képest. Másoknál ez átlagos, az én általában egyenletes tónusomhoz mérten viszont tényleg elég jeges.
Markáns vonásokkal nézek el valamerre a küszöb felé, hosszan fújva egyet. Ajkaim feszülten csücsörítem kissé. Meg kéne nyugodnom, amíg míg meg tudok. Veszélyes az ilyen. Mikor így elindul bennem valami és csak növekszik. Sürgősen vissza kell fognom, hiszen pontosan tudom, barátom csak tetézni fogja a hangulatom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461476#post461476][b]Dwayne Warren - 2015.02.04. 14:45[/b][/url]

Beleharap a szendvicsébe, étvágytalanul kezdi rágni, miközben hátradől az öreg kanapén. A ház rendellenes csendessége korábban kiborította volna, ahányszor belépett az első dolga az volt, hogy valami mechanikus zajforrást kapcsoljon, amivel elűzheti ezt a kriptaszerű hangulatot. Most azonban jól esik a csönd... hiszen elég neki az a zaj, ami belülről, az agyából ordibál, kimondott és kimondatlan szavak és félmondatok, szidalmak sértések és aggodalmak.
Mostanában ismét nem alszik szinte egyáltalán.
   -  De te mit mondtál neki?
Ugyanolyan élesen kérdez vissza, mint Adam az imént, ő azonban egyáltalán nem pillant rá. A szemét konokul a kikapcsolt tévé fekete képernyőjén tartja, látja benne a saját sziluettjét a kanapén és a lámpafény tükröződését, különben semmi mást.
Persze, Zója mondott neki egy dolgot... de neki már ezer éve nem nagyon hisz, mióta pedig először látta a gyűrött szélű ultrahangképet, semmiben sem. Lassan rág, közben elgondolkodva, a kezét a nadrágjába törli, mielőtt végül a vámpírra nézne.
   -  Hozzám kellett volna jönnie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461481#post461481][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 15:03[/b][/url]

Nem megy. Nem megy, hogy lehiggadjak. Valószínűleg azért, mert nem akarok. Ha akarnék, menne. Simán. Évszázadok óta gyakorlok önmérsékletet, kontrollt a testem és az elmém felett. Ha nem jön össze, az azért van, mert nem is próbálom eléggé. A kérdés az, most vajon miért nem teszem? Nos valószínűleg azért, mert Dwayneről van szó. Sokakat engedek az életembe, ez nem gond a számomra. Azonban az egész más dolog, belőlük ki az, akiről úgy érzem, tényleg valamennyire az életembe engedtem be, nem csak hagyom, hogy mellettem éljen. Akár a házamban. Márpedig a férfi sokkal inkább tartozik ez utóbbi kategóriába, és mint olyan, ki van téve annak, hogy esetleg tudomást szerez az indulataimról, amikről mások nem is hiszik, hogy léteznek bennem.
- Mégis miért mondanám ezt el Neked? - kérdezek vissza, magamnak kikérő hangon, felszegett állal, összevont szemöldökkel.
- Igen, hozzád kellett volna mennie, de valamiért nem így tett. Ezen elgondolkodhatnál... - morgom neki oda magam mellé egy bólintással, miközben elnézek róla megint. Hiába üldögélünk úgy egymás mellett a kanapén, mint bármikor máskor, a légkör most koránt sem olyan békés és természetes. Pont ellenkezőleg! Feszülten vibrál. Félő, hogy a tesztoszteron ködtől hamarosan látni se lehet majd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461489#post461489][b]Dwayne Warren - 2015.02.04. 15:21[/b][/url]

A morzsákat lesöpri a pulóveréről a földre, a szendvicset visszadobja a tányérra. A gyomra összeszűkült az idegtől és stressztől, amin a kialvatlanság csak tovább ront, így ahelyett, hogy a szendvics helyretenné háborgó gyomrát, a kellemetlen érzés fokozódni kezd. Előre hajolva a tányért a dohányzó asztalra löki a többi lom közé, egy fájó szusszanással dől hátra.
   -  Hmmmmppphhh...
Egy halk morgás, ennyi tör föl belőle elsőre, mintha nem önmaga, hanem a benne szunnyadó állat nyilatkoztatná ki sötét véleményét Adam azonnali visszavágására. Bár kívülről ebből semmi sem látszik, az izmai megfeszülnek, a szíve pedig egy pár erőteljesebb dobbanással válaszol a vére adrenalinszintjének épp csak parányi emelkedésére. Ha szépen kialudja magát, vacsorázik egy jót, néz egy filmet és eltölt egy pár minőségi órát egy nőnemű embertársával valószínűleg nem venné föl a megjegyzést, ami most szinte karcolja a fülét.
Továbbra sem néz rá. Magában csikorgatja a fogait, amikor pedig megszólal épp csak résnyire nyitja a száját.
   -  Vagy talán te gondolkodhatnál el rajta, hogy a családi ügyeimből maradj ki. Mert nincs közöd hozzá. Se Zójához.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461499#post461499][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 15:40[/b][/url]

Érzem, ahogy terjeszkedik és rám telepedik az arroganciája, a nemtörődömsége, az önzősége, az egyszerűsége és egyáltalán az üres, kiállhatatlan, idegesítő lénye. Hogy ezeket komolyan gondolom-e? Talán. Hogy máskor zavar-e? Nem. Sőt. Így találom jónak és tökéletesnek, ahogy van. Ha azonban ilyen elmondhatatlanul feszült kedvemben vagyok, bőven van mit ellene fordítanom magamban és nyíltan is. A kisujjamat se kell mozdítsam, és a hátam közepére nem kívánom. Ezt pedig abban a pillanatban talán még én is elhiszem.
Felhagy a kajálással, és érezhetően kezd begurulni mellettem. Morog, a pulzusa nő, a tagjai feszülnek, és végül kinyögi a kis megjegyzését. Egy hitetlen, idegenkedő, nevető kis fújással kapom rá a tekintetem. Na ebből elég...
- Persze. Ha a Te sebeidet nyalogatom, akkor nagyon jó vagyok, de amint úgy rendezem el az életed romjait, hogy az Neked épp nem tetszik, akkor jön ez. Nyafogsz és másokat hibáztatsz. - emelem meg egyre jobban rekedtes baritonomat, hideg fényű szemekkel figyelve a mellettem üldögélőt.
- Igazán, nagyon sajnállak, Dwayne! - nyögöm cinikusan és felsőtestemmel lassan, de erélyesen felé fordulok.
- Van munkád, amihez értesz. Van családod odahaza és itt is. Születőben az újabb kölyköd, és sorra mész végig a legszebb nőkön, hogy egy ideig imádd, aztán kidobhasd őket. És ha már itt tartunk... még engem fenyegetsz és cs*sztetsz, melyik diákkal mit csinálok, amikor majd' minden áldott nap érzem rajtad az egyikük illatát. Pedig Te az iskola defenzora vagy, a rohadt életbe! - sziszegem keményen, immáron kiálló agyaraim közül, egészen Dwayne felé fordulva ülvén, szinte fenyegetően, miközben markolom válla mellett a kanapé háttámláját.
- Egy kétszínű paraszt vagy. - közlöm Vele csöndesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461507#post461507][b]Dwayne Warren - 2015.02.04. 16:05[/b][/url]

Végül felé fordítja a fejét.
Ahogy Adam beszél, tőle ismeretlen hangsúllyal és módon, az érzései fokozatosan ülnek ki az arcára, mintha egy láthatatlan festő pingálná a koponyájára azokat. A szája elnyílik, a szeme és a pupillája egészen összeszűkül, az állkapcsa megfeszül, akár egy támadásra készülő állaté. Az ujjait lassan megmozgatja maga mellett, jobbja kissé megremeg, ahogy a vértöbblet végigzúdul a végtagjain.
   -  Te... - a hangja fél oktávot mélyül a szemébe kiül a távolság.
   -  Neked semmi jogod ezekhez!
Hirtelen csattan fel, megemeli a hangját, ő pedig felemelkedik a kanapéról. Hát ha férfiak vagyunk, játsszuk le így. A szemébe lógó haja alól bámul rá, és bár a karja az oldala mellett lógnak, mindkét keze ökölbe szorul az indulattól. Talán már nem is kell vámpírnak lennie ahhoz, hogy halható legyen szívének kalapálása.
   -  Óóóó, mert te olyan k**va sokat tudsz ám ezekről a dolgokról! Vagy ezer éve még levegőt se kell venned, de ó, te itt okoskodsz meg osztod azt a rohadt eszedet amikor semmi közöd hozzá! Nincs jogod véleményt formálni semmiben, amin én keresztülmegyek, sose volt gyereked, sose lesz, sose tudod, milyen ez az egész!
A végét már a szemébe ordítja, elveszítve azt a kevés önkontrollját, ami visszatartotta ebben. Különösen, ahogy Adam megteszi azt, amitől az ég óvjon minket... belekever még valakit a vitába. Olyat, akinek az említésére mostanában bizony harap.
   -  Ninát meg hagyd ki ebből! Semmit se tudsz róla és semmi közös hozzá, mit csinálok vele! Legalább nem vagyok nyolcszáz évvel idősebb nála!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461517#post461517][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 16:35[/b][/url]

Miután felpattant ültéből, én is felemelkedem a magam vészjóslóan lassú módján, ahogy egy kobra emelkedik ki a fűből. Szemtől szemben állunk a kanapé előtt. A fejemben itt dübörög Dwayne durva szívverése. Ahogy áradnak barátomból a szavak, úgy szorul össze torkom, és ha nem idegként feszítenék meg halhatatlan testemet az érzések, akkor talán könnyek formájában sodródnának a felszínre. Ahogy én betaláltam neki, úgy most Ő nekem.
Ráncolom orrom, ahogy rávicsorgok tűhegyes fogaimmal. Egy ideig nem mondok semmit, csak állok előtte a szőnyegen megvetett lábakkal, fehér kezeimet magam mellett lógatva, ám tartásom nem kevésbé kakaskodó, mint az övé. Vonásaim aztán furcsa mód szép lassan enyhülni kezdjenek, de csak hogy számra egy fölényeskedő kis mosoly kússzon.
- Igazad van. Semmi jogom. - bólogatok elcsigázottan.
- És tényleg, mi közöm volna ilyen... - végignézek az auroron előttem.
- ... jelentéktelen halandókhoz? -  teszem fel költői kérdésem távolságtartó, lenéző nyugalommal. Persze, ez mind csak tettetett. Álca. Mind, amit sugárzok, mind, amit mondok. Hiszen ezt nem gondolom komolyan. Nem gondolhatom. Természetesen, egy bizonyos szinten igen. A realitás szintjén. Különben viszont nem. A kérdésem tehát szarkasztikus, azonban nem tűnik annak. Nem akarom, hogy annak tűnjön. Hadd főljön a saját levében, hadd legyen igaza! Fújtatón nevetek ismét. Röpkén kinevetem Őt, aztán csak mosolyogva rá, kiálló agyarakkal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461526#post461526][b]Dwayne Warren - 2015.02.04. 16:55[/b][/url]

A szeme a kivillanó szemfogakra siklik... majd egy időre ott is marad. Barátság ide- vagy oda, bár annak most egy szikráját sem érzi magában, belőle sosem halt ki az egészséges félelem a vámpírral szemben. A fogak pedig most fenyegetőbben csillannak meg a halvány lámpafényben, mint valaha, és mint mindig, most is szinte érzi, ahogy átszakítják a bőrét az ütőere fölött.
Ezeket az érzéseket azonban, minden mással együtt pillanatokon belül egy réteg düh és sértettség temet maga alá, akár egy jókora lavina egy svájci falucskát.
   -  Te rohadt szociopata...
A hangja inkább hörgés, mint valódi beszéd, a szeme végül otthagyja csillogó agyarakat. Pedig lenne annyi esze, hogy megakadályozza, ami elvitathatatlanul történni fog, legyen bármennyire állatias néha, a testének nagyjából ura marad... de nem akar az ura lenni. Úgy kell neki!
Fájjon, ha fájnia kell!
Nem emlékszik, melyik szó az, ami az utolsót nyomja a pulzusán. A látása peremvidéke elhomályosul, ő pedig mind a nyolcvan kilóját beleadja a következő mozdulatba - ami egy halálosan pontos ökölcsapás a férfi jobb arcélére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461626#post461626][b]Adam Kensington - 2015.02.04. 20:52[/b][/url]

A szöveg, amivel az imént előrukkoltam, beleférne bármilyen vámpír szappanoperába, vagy ott viríthatna a Hogyan legyél sablonos vérszívó kötet hátoldalán. Ezt pedig én pontosan tudom. Az egész olcsó és tökéletesen üres. Csak arra szolgál, hogy elpattintsam a húrt barátomnál. Hogy okot adok arra, hogy nekem essen, Ő pedig így nekem arra, hogy viszonozzam.
Meg kell mondjam, a hörögve fejemhez vágott sértése igazából egész finom ahhoz képest, amit kaphatnék. A cudar valóság az, hogy nem egyszerűen szocipata vagyok, hanem -akármilyen hihetetlen lehet ez sokak számára- egyenesen pszichopata, szóval ez a része még lágyítja a valóságot. Valójában tehát csak az a rohadt az, ami erős, ám az se túlzottan. De mindegy is, engem már nincs hova hergelni, én azt várom, hogy nekem jöjjön. Meg is teszi.
Nem térek ki az ütés elől. Hagyom keményet puffanni arcomon, fejem oldalra csuklik. Azonban bőrömön nem jelentkezik pír és nem okoz sebet sem. Visszanézek rá, megragadom pólója nyakát, és magamhoz rántom, belevicsorogva az arcába, majd ellököm, szinte eldobom Őt, hogy átbucskázzon a kanapén. Természetesen nem vetem be minden erőm. Nagyjából annyit engedek ki, amennyivel halandóként rendelkezhetnék. Mondjuk amennyivel Dwayne rendelkezik. Jó, talán kicsivel többet.
Utánanézek és odalépkedek hozzá, megkerülve a bútort.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461767#post461767][b]Dwayne Warren - 2015.02.05. 11:53[/b][/url]

Az ütés kielégítőbb lenne, ha a vámpír egyáltalán megérezné azt. Ez a gondolat épp csak átsiklik az agyán, egy átlagos halandót pedig a bütykei fájdalma valószínűleg magához is térítenének, felfogná azt, hogy ebben a helyzetben mindenképp alulmarad. Egy átlagos halandót. A Dwayne Warrenhez hasonló, farkasok közt nevelkedett férfit azonban csak tovább hergel a tény, mintha billogot nyomtak volna egy egyébként is felhergelt állat testére.
Adam megragadja a pólóját, ő azonnal a vámpír hideg ujjai után kap, hogy lefejtse magáról, ám sikertelenül. Közvetlen közelről látja az agyarakat, összeszorítja a szemét... a férfi taszításával szemben pedig hiába veti meg a lábát, minden ellenkezés hiábavaló.
A háta éri a kanapé kemény támláját, egy fájó nyögéssel és tompa puffanással esik a bal vállára a padlón, jócskán beverve azt. A fogai összekoccannak, idegesen rázza meg a fejét, majd szuszogva tápászkodik négykézlábra.
   -  Perverz... mocskos pedofil állat...
Elfúló hangon nyögi ki a szavakat, amiket vagy komolyan gondol, vagy nem. Fél térden maradva az egyik kezén támaszkodik, a másikat elemeli a padlóról...
És megragadja az első tárgyat, ami az alacsony asztalon a keze ügyébe akad, egy masszív, talán bronzból vagy más fémből készített szobrocskát. Azzal együtt rugaszkodik el a padlóról, a cipőjével felgyűrve a szőnyeget és támad a férfi arcának ismét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461887#post461887][b]Adam Kensington - 2015.02.05. 20:29[/b][/url]

Már megint itt tartunk. Nappali. Villámokat szóró szemek. Fújtatások. Sértések. Ütések. Úgy tűnik, a nagy békében néha nem árt kiengednünk a gőzt. Az aurorban azért van rá igény, mert olyan fajta ember, amilyen, bennem meg egyszerűen ösztönlény mivoltom miatt. Miközben pedig ilyen durván fordulunk egymás felé, a harag és utálat, amit érzünk, pillanatnyi. Mondhatni nem is létezik. Kreált és teljességgel hamis. Nekünk viszont ott és akkor a minden.
Hallgatom feltápászkodó barátom további ékes szitkait. Egyre szebbek. Még jó, hogy nem hiszem el őket. Ez most a mi bizarr játékunk része. Ha így vélekedne rólam, itt sem volna. Ha meg én úgy vélekednék róla, ahogy azt az imént odavetettem, hasonló lenne a helyzet. Azonban itt vagyunk, felbőszülten, a harc hevében.
Figyelem, ahogy a szobor felé nyúl, és fejem újfent oldalra rándul, ahogy ismét hagyom, hogy elérjen a találat. Mindez a megadás persze koránt sem lekezelő, még csak nem is annyira tudatos. Egyszerűen csak így fair. Így van értelme. Visszafordítom felé arcomat. Márványhoz hasonlatos bőröm felszakadt, ahol az ütés ért. Vérem kiserken. Végignézheti, ahogyan a seb szépen beforr.
- Ezt gondolod rólam, Dwayne? - sziszegem hegyes szemfogaim közül. Nyakára fonom hosszú ujjaimat, odatolom az ablak mellé, és a falnak lököm, nekiszorítva, közelről nézve a szemébe átláthatatlan tekintetemmel.
- Akkor mégis mit keresel itt, mondd... - suttogom bele az arcába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461894#post461894][b]Dwayne Warren - 2015.02.05. 20:54[/b][/url]

A szobor élesen csattan a csonton és a bőrön, a vámpír kemény, halott koponyáján. Vér serken, meglepően vörös, valahogy túlságosan is... élő. Furcsa mód ezen a tényen ütközik meg a pillanat tört részére, a szoborral kihűlő ujjai között, az idegtől reszketve. Véreznek a vámpírok? Sosem gondolt bele ebbe, pedig végtére is megtehette volna, amikor hosszú hónapokkal ezelőtt egy kórházi ágyon az ő torkán folyt le a vére.
Egy pillanat, igen, ennyi időre torpan meg és ezzel elkövet egy bocsánatos, ám komoly hibát. A vállai a falnak ütköznek, a feje szintén koppan, ahogy a tapétának feszül.
   -  Engedj...
Nem is hallja, de semmiképp sem figyeli meg Adam szavait. A szemében elborult távolság tükröződik. A szobor kiesik a kezéből, ő utána kap, ám a függöny szélét ragadja meg, egy rántással félig letépve azt. A másik keze a vámpír ujjaira kulcsolódik, hogy lefejtse a torkáról azokat, ám egyelőre sikertelenül. Szaporán kapkod levegő után, összeszorított foggal, eredménytelenül vergődik a szorításban míg... eszébe jut, hogy ő történetesen mágus.
A vámpír tenyere alatt szőr fut végig, a teste szemmel követhetetlen módon alakul át. A rozsomák apró feje kicsúszik a szorításból, szélesre tátja a pofáját, éles agyarai az eddig őt fogságban tartó kéz bőrébe mélyed, éles karmaival kapaszkodik meg Adam ruházatában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461903#post461903][b]Adam Kensington - 2015.02.05. 21:18[/b][/url]

Nem engedem. Ott tartom a falhoz szorítva. Nem figyel rám, nem érdeklik a szavaim. Valamire készül. Hamarosan megtudom, mire. Elég gyorsan történik: felveszi rozsomák alakját. Szép csel. Az állat ráharap a kezembe és fogódzik köntösömben méretes karmaival. Ordítok egyet, ahogy belém vágnak a bestia fogai. Megragadom állkapcsát, azzal az elhatározással, hogy szétfeszítem a száját, elengedésre bírva, azonban egyszerűbb megoldás mellett döntök...
Fogom magam és kirántom kezemet a pofájából. A heves mozdulat közben éles fogai felszakítják bőröm. Vérem egy része a padlóra csöppen, ám jelentősebb hányada a rozsomák agyarait festi vörösre. Azt hiszem, már mikor elkaptam onnan a kezem, sejtettem, mit csinálok, azonban csak most tudatosul, mit tettem. A pillanat egy töredékére lemerevedem, majd belemarkolok az állat bundájába a grabancánál és az oldalán, hogy biztosan fogjam.
Ha a szívem dobogna, most csak úgy dörömbölne a mellkasomban. Ha lélegeznék, zihálva merednék most a rajtam csimpaszkodó animágusra. Azonban ezt nem pusztán a küzdelem heve okozná. Hiszen nem elég, hogy ismét a kezeim között tartok egy élő állatot, ami nem iszkol előlem és nem reszket minden ízében; nem elég, hogy ez a bizonyos állat, akit tartok, Dwayne... akkor még ott van az is, hogy ezzel most ismét ivott a véremből. Kimoshatja a száját, próbálhatja kiköpni, azonban mint tudjuk, bőven elég akár egyetlen csepp a hatáshoz és a mellékhatásokhoz.
Legalább lesz miért verekednünk legközelebb is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461923#post461923][b]Dwayne Warren - 2015.02.05. 23:26[/b][/url]

A foga átszakítja a bőrt, ahogy Adam kirántja a kezét a szájából, ő a tépésre a feje megrántásával még rásegít egy kicsit. A vér hányingert keltő fémízét azonnal érzi a nyelvén, a teste megfeszül, a fülei a koponyájához lapulnak. Ahogy a férfi megragadja a grabancánál, torokhangon felvinnyog, kapálózni kezd, a mancsaival ellöki magát tőle, míg kiszabadul a szorításból. Nyekkenve esik az oldalára a padlóra, majd fordul az oldalára és ül föl.
   -  Szemét... sz*r...
Köhögve sandít fel rá, ahogy ismét emberi alakot ölt az ablak alatt. A hátát a falnak támassza, maga mellé köp, megtörli a száját, hogy azonnal szabaduljon a vér ízétől. A mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, szívének ritmusát akár szemmel is figyelemmel követheti bárki a nyaka lüktető ütőerén.
Az agya azonban nyugodni látszik. Vagy inkább... fárad.
Kinyúlt pólóját egy ideges mozdulattal rántja helyre magán, a haját kirázza a szeméből. Élesen bámul föl a férfire, kivörösödött arccal, ám már tisztább, kevésbé elborult tekintettel. Véres- nyálas kezét a pólójába törli.
   -  Na remélem k**va boldog vagy. Gyökér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1591&post=461926#post461926][b]Adam Kensington - 2015.02.05. 23:54[/b][/url]

Ellöki magát rólam, ki kezeim közül. Elengedem, hagyva a padlóra érkezni. Hamar újra emberi alakot ölt, és folytatja az átkozódást, köpködve véremet. A kis incidenstől egyből alább hagyott harci kedve, és látom, kezd oszlani a köd az agyáról. Állok csak fölötte még, majd a polcról felmarok egy zsebkendőt, és leejtem valahova az ölébe. Ha esetleg nem a ruháiba akarna törölni mindent.
- Nem mondanám. - közlöm mély hangon a felvetésre, lefelé nézve rá, miközben igazítok köntösömön, összébb húzva magamon. Eléggé szétnyílt az előbbi akció közben. Megkötöm övem, és levetem magam Dwayne a parkettára, hátam a falnak vetve. Nem túl közel hozzá. Két ember még bőven elférne közöttünk. Dehát mégis ki akarna most közénk ülni?
Részemről még simán folytattam volna a menetet, ám valahogy a mi bunyóink mindig félbeszakadnak valami miatt. Még mindkettőnkben van szufla bőséggel, csak éppen történik valami, ami megfagyasztja a levegőt. Múltkor az, hogy barátom arcon köpött engem, most meg az, hogy a vérem a szájába került. Nézzük a jó oldalát: a most szerzett sérüléseitől nem kell majd szenvednie. Bár valószínű, szívesebben fájlalná a tagjait, semmint hogy része legyen a már ismert mellékhatásokban.
Térdeimet felhúzva üldögélek mellette, kezeimet lazán támasztom rajtuk. Lesütöm szemem, és elfordítom arcomat a másik irányba, el a férfitól. Agyaraim még kint vannak egyelőre, hiszen még bennem a lendület. Nyelek egyet, és csak pislogok le a padlóra. Túl sok minden kavarog a fejemben. Keserű, ostoba gondolatok. Mennyivel kellemesebb volt Dwaynet püfölni.