Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

Heléna

Ma reggel azzal a gondolattal ébredt, hogy a lógás művészetét még nem gyakorolta elég sokat, így a táskájába a tankönyvei helyett egy termosznyi forrócsokit, két almát meg egy egész bontatlan tábla diós csokit csomagolt, illetve A Galaxis útikalauz stopposoknak egy igazán szépnek tűnő, puha-kötéses kötetét tőle bizonyára meglepően nagy gonddal. A hadművelethez először lenyúlta a házban lakó nőneműek egyik sálját, fogalma sincs róla azóta sem, hogy Véda vagy Ririke tulajdona, esetleg valamelyik sűrűn arra járó rokon hagyta ott, lényegtelen a cél szempontjából úgyis. Belecsomagolta a könyvet, aztán még egy melegítőfelsőt is mellé rakott, na meg a termoszt és iskola helyett a faházat vette célba. A kihagyott bűbájtan, művészetek és fene tudja, micsoda még egyáltalán nem nyomja a lelkét, a könyvet annál sokkal jobban értékeli, így reggel óta még így, a délután magaslatában is ott ücsörög az egyik babzsákon teljesen belemerülve az olvasásba. Gyakorlatilag azt se venné észre, ha a házat vinnék el a feje fölül. Még azt is elfelejti, hogy a tanítás már véget ért mostanra, talán nem ártana hazamennie sem. Árnyékot meg kellene sétáltatni lassan például, meg ebédelni se volna rossz, na és persze elkerülni, hogy Véda megkérdezze, merre is járt, mert az iskolában biztos nem. Mindez egyáltalán nem tűnik jelentősnek, de még csak fel sem merül, hiszen mi lenne annál izgalmasabb meg érdekesebb, mint rájönni, mi történik Denttel, és Beeblebrox-szal és akkor ott van még Ford is, és Marvin a paranoid android... a második alma második felét rágcsálja már, és a termosz is kifogyóban, ez ha rákényszeríti majd arra, hogy hazatérjen, de addig is csak még egy oldalt elolvas, csak befejezi a fejezetet, mert nincs sok hátra belőle, aztán még egy oldal, és ahelyett, hogy felkelne, lapoz egy újabbat, fészkelődik kicsit, és ismét. Ezt aztán nem lehet letenni, ő legalábbis láthatóan nem bírja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=525435#post525435][b]Gyarmathi Zsombor Xavér - 2015.09.29. 17:35[/b][/url]

Heléna

Ma reggel azzal a gondolattal ébredt, hogy a lógás művészetét még nem gyakorolta elég sokat, így a táskájába a tankönyvei helyett egy termosznyi forrócsokit, két almát meg egy egész bontatlan tábla diós csokit csomagolt, illetve A Galaxis útikalauz stopposoknak egy igazán szépnek tűnő, puha-kötéses kötetét tőle bizonyára meglepően nagy gonddal. A hadművelethez először lenyúlta a házban lakó nőneműek egyik sálját, fogalma sincs róla azóta sem, hogy Véda vagy Ririke tulajdona, esetleg valamelyik sűrűn arra járó rokon hagyta ott, lényegtelen a cél szempontjából úgyis. Belecsomagolta a könyvet, aztán még egy melegítőfelsőt is mellé rakott, na meg a termoszt és iskola helyett a faházat vette célba. A kihagyott bűbájtan, művészetek és fene tudja, micsoda még egyáltalán nem nyomja a lelkét, a könyvet annál sokkal jobban értékeli, így reggel óta még így, a délután magaslatában is ott ücsörög az egyik babzsákon teljesen belemerülve az olvasásba. Gyakorlatilag azt se venné észre, ha a házat vinnék el a feje fölül. Még azt is elfelejti, hogy a tanítás már véget ért mostanra, talán nem ártana hazamennie sem. Árnyékot meg kellene sétáltatni lassan például, meg ebédelni se volna rossz, na és persze elkerülni, hogy Véda megkérdezze, merre is járt, mert az iskolában biztos nem. Mindez egyáltalán nem tűnik jelentősnek, de még csak fel sem merül, hiszen mi lenne annál izgalmasabb meg érdekesebb, mint rájönni, mi történik Denttel, és Beeblebrox-szal és akkor ott van még Ford is, és Marvin a paranoid android... a második alma második felét rágcsálja már, és a termosz is kifogyóban, ez ha rákényszeríti majd arra, hogy hazatérjen, de addig is csak még egy oldalt elolvas, csak befejezi a fejezetet, mert nincs sok hátra belőle, aztán még egy oldal, és ahelyett, hogy felkelne, lapoz egy újabbat, fészkelődik kicsit, és ismét. Ezt aztán nem lehet letenni, ő legalábbis láthatóan nem bírja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=525458#post525458][b]Sólyomfi Helena - 2015.09.29. 18:48[/b][/url]

Kell jó pár perc, míg a fának dőlve, pihegve, kifújva magam, megemésztem, kit láttam az előbb a házba szelelni.
Szokásosan indult a napom, kinyitva a szemem, ádáz harcot vívtam a jól megérdemelt tejes kávémért, aztán futócipő fel, és irány a természet. Azért szeretem ezt a sulit főleg, mert elég teret ad ahhoz, hogy az ember lánya - esetünkben jómagam - kifuthassa magát, ha ahhoz van kedve.
Szerintem nem sokan űzik ezt a hasznosnak vélt sportot, mait egyébként öreg hibának látok. Talán ezért is feszkós bent a légkör sokszor, ha kimennének, és futnának két kört, egyből elmenne a kedv az átkozódástól, de hát, ki vagyok én itt, hogy reformokat vezessek be, és mindenkit futásra kényszerítsek?
Én személy szerint élvezem, annál is jobban most, hogy találtam valakit, aki nem kis áron, de megrúnázta az IPodom, hogy legalább zenét halljak.
Egy olyan embernek, mint én, akinek életét valóssággal belengi az ütem, egyszerűen kín, ha megvonják tőle, így az első dolgaim közé tartozott, hogy ezt orvosoljam. Mondtam én, sose voltam elveszett, egyedül azt a furcsa feszültséget kell leküzdeni, mikor szóba állsz egy idegennel, aztán megy minden, mint a karika csapás.
Én megtettem, nem is egyszer, és azt kell mondjam, nem bántam meg. Ha nem így lett volna, most nem mondhatnám el, hogy ismerem Milánt, vagy Norbit, segített egy Saint-Venant, egy másik meg nem nyírt ki - ami ahogy hallottam, kész elismerésnek számít itt -, így igen... úgy gondolom, tökre érdemes igenis erőt venni magadon, és nem csak várni a csodát, vagy a sült galambot, hanem tenni is valamit.
Most is teszek, Zsombi mögé lopózok, ami nem nehéz, lévén a delikvens megint belemélyedt a sorok rengetegébe.
Lejjebb hajolok, és tök random takarom el a szemeit kezeimmel, de ha még emlékszik rám.. ránk, már a kacagásomból rájöhet, ki készül ráhozni a frászt.
- Na, ki vagyok? - azért csak megkérdem, mert ez olyasmi, amit nem szeretnék kihagyni, és már-már biztos vagyok abban, hogy a jelenlétem nem kicsit megdöbbenti, elvégre, nekem semmi keresnivalóm nincs itt.
- Szóval ezért szívódtál fel, mi? Magánsuli? Mondjuk, ha azt vesszük... - vigyorogva ülök le mellé, már ha szorít nekem helyet, lévén a lépcsőt nem két főre terveztek, ahogy látom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=531172#post531172][b]Gyarmathi Zsombor Xavér - 2015.10.14. 20:32[/b][/url]

Heléna

Egy helyben ülni is fárasztó tud lenni, így az ott töltött idő során több különféle, akár jógapóznak is beillő ülésmóddal próbálkozik kezdve a babzsákon való normális ücsörgéstől a hasonfekvésen át egészen addig a változatig, amikor a lábait a falnak támasztva nyúlik el a padlón, mi több, még a helyszíneket is változtatja a lehetőségekhez mérten. Amikor a lány betéved, már éppen a lépcsőn ücsörög úgy öt-tíz perce, térdén pihentetve a könyvét. A történet továbbra is nagyon leköti, azonban a galaktikus gégepukkasztó megállásra készteti, maga elé bambulva gondolkodik el azon, akarja-e tudni, mi benne a gégepukkasztó, vagy pusztán Zaphod extravanganciájának a terméke és nem kifejezetten a valóságra utal. Töprengéséből két, a kilátást eltakaró kéz téríti magához, no meg egy igazán ismerősen csengő kacagás. Első gondolata még így is az, hogy talán illene felháborodni, amiért éppen galád módon eltakarják előle a kilátást a lány ujjai, hiszen a hangjából rögtön kiderül, hogy lány, ha már a kecses, vékony ujjak nem is árulnák el, de aztán mégsem háborog. Helyette inkább elgondolkodik, hogy ki is lehet az a vakmerő, aki éppen őt szúrta ki egy ilyen találóskérdéshez. Valaki, akit ismer. Valaki, akit nem innen ismer. Kutakodik az emlékei között, leghamarabb Győrből lesz valaki, hacsak nem valamelyik nem várt rokon, ám itt abba is hagyja a gondolatmenetét, ugyanis szabad lesz a kilátás és a vonások mégiscsak ismerősek. A mellé ülő lányt határozottan ismeri, méghozzá otthonról. Pár pillanatnyi tarkóvakargatás, töprengés után már fel is csillan a szeme és a rá jellemző hevességgel megöleli őt.
- Hell - szalad ki a száján a lány beceneve és a kelleténél kicsit jobban szorongatja egy pillanatig nagy örömében, mielőtt elengedné.
- Ha tudnád, milyen nehéz volt nem elmondani, hogy amúgy varázsló vagyok és kukutyinban egy világ elől rejtett iskolában vagyok... a magánsuli jobban hangzott, még a rokonok is úgy tudják egyébként - túr bele a hajába egy megkönnyebbült sóhaj után, már vigyorogva pislogva a lányra.
- Na és te? Mondd, hogy csak most jöttél, nem egy éve nem tűnt fel, hogy egy suliba járunk, ugye? Melyik házban vagy? - zúdít hirtelen rá megannyi kérdést máris, mintha attól tartana, hogy ha nem teszi meg, megint legalább egy évig nem lesz rá lehetősége, vagy tovább, tekintve, hogy mióta Ádám és az apja olyan csúnyán összeveszett, szolidaritás címén ő is Véda nyakán lóg inkább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=532456#post532456][b]Sólyomfi Helena - 2015.10.18. 17:48[/b][/url]

Valahogy meglepődtem volna, ha nem egy könyvvel a kezében látom. Ez annyira rá vall, meg is mosolygom a dolgot, mielőtt úgy döntök, stílusosan ráhozom a frászt.
Persze halkan megyek, nem akarok nagy zajt csapni, mert abban mi lenne a poén, ha idő előtt észre venne? Szerettem Zsombit, még szeretem is, tiszta poén volt vele együtt buszozni, már amíg fel nem szívódott ugye. Mögé érve, eltakarom a szemeit, nem félve attól, hogy a könyvben lévő betűk felkelnek, és eltáncolnak a helyükről, bár ebből a helyből, még azt is kinézem, hogy képesek rá, épp ezért gyorsan odapillantok, hogy megbizonyosodjak arról, hogy ez tényleg csak egy mezei könyv, és nem fog torkomnak ugrani.
- Szerintem Zhapod be volt szívva, mikor ezt írta... az Alíz csodaországban után, meg se lepődnék rajta - hümmögök kicsit, aztán ezer wattos vigyorral az arcomon, szorongatom meg Zsombit.
- Jujj, gyúrtál? A szuszt is kiszorítod belőlem - nevetek fel a levegővel küszködve, de el nem engedem, ahhoz ez most túl jó érzés, túl régen nem volt már benne részem. Emlékszem, egy hétig ugráltam a nyakába a buszmegállóban minden nap, de úgy, mint aki ki tudja, mennyi idő óta nem is látta. Persze kaptunk érdekes tekinteteket, de ez akkor egyikünket se érdekelte.
- Tudom, de nyugi... én se mondhatom el senkinek, és tökre érthető. Már így is csodabogár vagyok, tudod... - nevetek halkan, elvégre otthon nem igazán tudtam titkolni azt, hogy nem átlagos memóriával lettem megáldva, Zsombi viszont nagyon rendes volt, és soha nem használta ezt ki... ő tényleg a barátom, nem úgy, mint azok, akik csak dolgozatkor élősködtek rajtam, vagy mikor sürgősen leckét kellett írni.
- Héj héj lassabban... - most már hangosan nevetek, mert egyszerűen jól esik ez a lelkesedés, amivel fogad, bár hogy őszinte legyek, titkon valami ilyesmire is számítottam.
- Nemrég jöttem, és rellonos lettem, amit ugyan nem értek, de biztos igazuk van - vigyorgok legyintve, mert túltettem magam a sokkon, és már a választ sem keresem arra, mi a francot keresek én ott.
- De te meg nem... láttalak volna, és banyek... tiszta pszichopaták vesznek körül, a Saint-Venantoktól meg még a víz is lever... nem költözhetnék hozzád? - meresztek nagy szemeket, noha tudom, erre aztán a legkevesebb esély van, de majd csak megbékélek a pincével... egyszer biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=532898#post532898][b]Gyarmathi Zsombor Xavér - 2015.10.20. 22:12[/b][/url]

Hell

Amennyire képes belemerülni az olvasásba, csak egy teljes hangerővel trappoló méretesebb elefánt tűnne fel, ha feltűnne az is egyáltalán. A házat konkrétan el lehetne vinni a feje fölül, és mivel Helena nagyon is óvatosan és csendben közlekedik, őt végképp nem veszi észre, amíg el nem takarja előle a könyvet. Beletelik néhány hosszabb pillanatba, mire beazonosítja az orv támadót, aki nem hagyja olvasni, viszont ez az a pont, amikor a könyv háttérbe szorul társasága javára. Rég látta a lányt, az útikalauz még ráér, úgyis az övé a könyv.
- Nem Carroll-ra gondolsz? Bár most, hogy mondod, az Alíz is pont olyan eszement világ, mint ez - bólogat elgondolkodva, amint ő is megteremti a maga összefüggéseit némi értetlenkedést követően és már szorongatja is a lányt a viszontlátás örömére, az sokkal, de sokkal fontosabb minden egyébnél úgyis.
- Uh, bocsi, nem akarlak szétszorongatni. Amúgy igen - húzza ki magát büszkén, egy ideje rendszeres látogatója lett ugyanis az edzőteremnek és meglátszik. Valljuk be, amennyi csokit képes megenni még mindig, rá is fér ennyi mozgás, de szerencsére van eredménye is. A szorításán minden esetre enged, majd lassan el is engedi Hell-t, és félig-meddig védekező magyarázkodásba kezd, miért is nem mondta el az igazat.
- Bodacsogár... vagy olyasmi. Rémlik. De belegondoltál már, hogy mi van, ha tulajdonképpen a csodabogarak a normálisak? Uuhh, szerintem fogalmad sincs, milyen jó, hogy már tudod, mi is a helyzet - megkönnyebbülten sóhajt fel és vigyorogva öleli meg ismét egy hirtelen mozdulattal a lányt, hogy kevésen múlik közben, hogy a könyve nem végzi a földön. Félre is teszi, amikor ismét elengedi barátosnéját és elgondolkodva, kérdőn pillant rá.
- Milán is tudja, hogy ide jársz? - bukik ki belőle a kérdés, végtére is logikusnak tűnik, hogy ha igen, akkor már neki sem kellene azzal a mesével előállni, hogy magánsuli, blablabla. A többi kérdése már jön, mint az ár, megállíthatatlanul zúdítja szegény lányra, mint aki attól fél, hogy talán nem lesz alkalma mindent megkérdezni, amit szeretne, elfogy az idő, vagy ki tudja, mi motiválja pontosan ilyesmire impulzivitásán túl.
- Bocsi, nem akartalak így lerohanni - emeli fel védekezőleg a kezét ártatlan képet vágva, és további kérdéseit egyelőre nem mondja ki, majd csak sorban, egyszer valamire kapjon választ is. Igaza van a lánynak, nem kell úgy sietni.
- Ó, a rellon egy jó ház. De szerettem a pincét, komolyan hiányzik. Ja, te nem tudod... szóval rellonos voltam, de tavaly apu kérésére átkerültem az eridonba Ádám mellé, de azért a rellon a nyerő. Hallod, még egy kicsit irigy is vagyok rád miatta most hirtelen - kacsint a lányra vigyorogva mondandója végén, bár komolyabban gondolja, mint amennyire a látszat mutatja. A rellont a mai napig hiányolja. A költözés gondolatára viszont felcsillan a szeme és máris lelkesen bólogat, bele se gondolva semmiféle részletbe.
- Nanáá, gyere. De... ó, hidd el, a legtöbb rellonosnak csak a szája nagy. A Saint-Venantoknak mondjuk nem csak, hallottam, hogy Michelle például egészen jó késdobáló. Na nem veszek be minden pletykát, de elég megbízhatónak tűnt a forrás... viszont a többség attól még... nem kell félni tőlük. Amúgy nem az iskolában lakom, hanem a faluban, Véda néninél, de tuti simán szorítunk neked is helyet - lelkesedik máris az ötletért, elvégre Védánál már így is egy fél falunyi ember lakik, és sok jó ember kis helyen is elfér alapon még egy már igazán nem oszt, nem szoroz, nem igaz? Főleg, ha ismeri is és kezeskedik érte, akkor aztán végképp nem.
- Ha még a kutyákat is szereted, akkor minden szuper - kellett megkérdezni, már lassan azt fontolgatja, hol is jutna hely Hell-nek, mert ő aztán megoldja, de mennyire, hogy meg, csak még Árnyék is férjen be a képbe, és pörfikt lesz az egész, ugye?