Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

Csak mi ketten voltunk ott; két fiatal ült a stég szélén, egy gyönyörű és egy gyönyörködő. Te és én. Lábunk a vízbe lógott, cipőink valahol mögöttünk várták, hogy a bennünk tobzódó szavak végül megtörjék a csendet. A néhány héttel ezelőtt még anyjuk után sorjázó kiskacsák mostanra egyedül úsztak. Felnőtt mind.
Pillantásom még a közelben úszó, serdülő gácsér útját követte, de jobbom a tiéd után nyúlt. Kezedet kezembe vettem, és mielőtt ölem biztonságába rejtettem volna, ajkamhoz emeltem, és múló csókot adtam rá.
Minden véget ér egyszer.
- Veled megyek - mondtam, és átsandítva rád, elmosolyodtam. A számszéle megreszketett ugyan, de biztos voltam a dolgomban. Nélküled, bármit is hozzon az élet, nem akarom. - Pénteken felmondok Romániában, és az ajánlólevelet elküldjük Linnek. Már persze, ha kapok.
Az sem érdekelt, ha a vezetőség nem hajlandó megtenni nekem ezt a kis szívességet. Akkor majd a nulláról indulok, vagy annál is mélyebbről, tekintve az előéletemet és a bőrömről soha le nem mosható priuszomat. Nem érdekelt. Az egyetlen, ami számított, az volt, hogy melletted leszek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=731409#post731409][b]Ombozi Noel - 2018.08.07. 16:43[/b][/url]

Csak mi ketten voltunk ott; két fiatal ült a stég szélén, egy gyönyörű és egy gyönyörködő. Te és én. Lábunk a vízbe lógott, cipőink valahol mögöttünk várták, hogy a bennünk tobzódó szavak végül megtörjék a csendet. A néhány héttel ezelőtt még anyjuk után sorjázó kiskacsák mostanra egyedül úsztak. Felnőtt mind.
Pillantásom még a közelben úszó, serdülő gácsér útját követte, de jobbom a tiéd után nyúlt. Kezedet kezembe vettem, és mielőtt ölem biztonságába rejtettem volna, ajkamhoz emeltem, és múló csókot adtam rá.
Minden véget ér egyszer.
- Veled megyek - mondtam, és átsandítva rád, elmosolyodtam. A számszéle megreszketett ugyan, de biztos voltam a dolgomban. Nélküled, bármit is hozzon az élet, nem akarom. - Pénteken felmondok Romániában, és az ajánlólevelet elküldjük Linnek. Már persze, ha kapok.
Az sem érdekelt, ha a vezetőség nem hajlandó megtenni nekem ezt a kis szívességet. Akkor majd a nulláról indulok, vagy annál is mélyebbről, tekintve az előéletemet és a bőrömről soha le nem mosható priuszomat. Nem érdekelt. Az egyetlen, ami számított, az volt, hogy melletted leszek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=731411#post731411][b]Maróti Fanni - 2018.08.07. 17:20[/b][/url]

A gyűrűk, amelyek szétfutottak lábaink elől a víz színén, tekintetedben tükröződnek, és én csak bámulom, akárcsak a nap, mely nem mer fényszikrákat csiholni a szemedbe, mert fél, hogy annak a tűznek a lángjai, melyek benned égnek, őt is megvakítanák.
Hallgatom a lélegzeted, mely elől féltékenységében a szellő is elrejtőzik, mert édesebb, kívánatosabb lenni nem tud nála. Kezed az enyémért nyúl, én pedig ujjaidra simítom sajátjaimat, oda, ahol már régóta a helyük van. Csókodat látva a nap pironkodva kezd elbújni a horizont mögé, de útja lassú, ő sem akarja túl korán megfosztani magát látványodtól.
Szavaid hallatán elönt az öröm, szívem repkedő kismadárként ostromolja bordáim ketrecét, legszívesebben azokat áttörve szállna át a te mellkasodra. Aztán elönt a félelem, mert tudom, hogy mindezt értem, értünk teszed, és ha a sors ostoba játéka folytán a jövőnk nem lesz olyan derűs, amilyennek szeretnénk, örökké engem fog nyomni ennek a döntésnek a terhe. Aztán megnyugszom és elmosolyodom, mert mellettem vagy, és mert elképzelni sem tudom hogyan is lehetne rossz egy olyan jövő, amiben te benne vagy.
 - Szeretlek - mondom, mert bár tudod, nekem jól esik, hogy hallhatod. Fejemet a válladra hajtom, testemmel neked dőlök. - Furcsa lesz ott. Idegen és más, de veled élhetek majd, és most jelenleg a boldogságodon kívül csak ez fontos nekem.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=731418#post731418][b]Ombozi Noel - 2018.08.07. 18:50[/b][/url]

Nagyot nyeltem. Nem azért amit mondtál. Nem is, mert féltem volna az újtól, a változástól vagy a jövőtől. Ismertél, tudtad, hogy bármit is hozott volna a sors, bátran elé álltam volna. Az igazság az, hogy a múlttól tartottam, és a szeretteim, a szeretteink hátrahagyásától. A szürkévé válástól, az elmúlástól. A feledésbemerüléstől.
- Mit gondolsz, mennyire fognak ott jól fogadni egy valaha javítóintézetben nevelkedett és néha még ma is agressziókezelési problémákkal küszködő pyromágust? - nevettem rád, ahogy feléd fordultam,  és rászorítottam tenyerembe simuló ujjaidra. Annyira szerettelek, hogy szinte biztos voltam benne, hogy az érzés képes lett volna felemészteni, ha hagyom. A rabod lettem. Többé nem vágytam más nőre, ez pedig nem üressé, hanem éppen ellenkezőleg, egésszé formált.
Sokáig kellett erre várnom, de minden egyes nap megérte.
Anyám egyszer azt mondta a zajos és kíméletlen világ elől karjaiba menekülő Sárának, aki már órák óta zokogott egy fiú miatt, hogy egy nap majd rátalál az az egy, aki istennőként tekint rá.
Nekem te lettél az istennőm.
- Fanni - szólaltam meg végül, mikor már túl régóta néztelek. Addig csak fürkésztem az arcod, a gyönyörű szemeidet, és a szívem egyre hevesebben vert. - Nem hagyhatom el úgy ezt a helyet, hogy ez ne itt történjen meg. Ahhoz túl sokat adott. Mindent itt éltem át, azt hiszem mindent az ittenieknek köszönhetek. Téged is.
Téged is. Mindent, de legfőképpen téged. Először a kezem reszketett meg, aztán a tagjaim, majd a gyomrom is. Forgott, mintha körhintában ültünk volna. A világ elhomályosult egy pillanatra.
Hát én is megértem erre.
Elnevettem magam, úgy pillantottam vissza Rád. Vigyorogva, boldogan, izgatottan, mégis, a lelkemet megszállta valami egészen rendkívüli nyugalom. Földöntúli volt, nem e világi.
- Fanni - szorítottam rá újra a kezedre, mert a szavak mégsem adták könnyen magukat. Nehéz volt kimondani, hogy azok úgy is hallatszódjanak, ahogy én azt elképzeltem, ahogyan éreztem. Pontosan úgy. Az képtelenség volt. - Nagyon sajnálom, hogy nem kérhettem a papád áldását erre, de ha itt lenne közöttünk..., szerinted megengedné, hogy feltegyem neked a kérdést... hogy... hozzám jönnél feleségül?
Felpillantva láthatóvá vált a szemeimet takaró könnyfátyol. A torkomon gombóc nőtt, alig bírtam nyelni. Nem akartam sírni, de ez olyasmi volt, ami fölött már nem volt hatalmam. A forró levegő szakaszosan tört utat magának résnyire nyitott ajkaim között. Egyedül téged néztelek, csak téged láttalak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=731422#post731422][b]Maróti Fanni - 2018.08.07. 19:32[/b][/url]

Ahogy te minden apró rezdülésemből olvasni tudsz, úgy én is ismerlek, néha talán jobban is, mint magamat. Megszorítom ujjaidat, nem bátorításként, mert arra nem szorulsz rá, csak jelzésként, hogy itt leszek. Mindig.
 - Szerintem legalább olyan meglepően jól, mint én - nevetek fel, majd halkan, de komolyan ejtve a szavakat folytatom: - A sziget szereti felkarolni az elkallódó tehetségeket. Lin szerint nagy esélyed van rá, hogy az erényeidet kidomborítva elkapj egy jó lehetőséget.
Az utóbbi időben elég sokat leveleztem a volt tanárnővel, aki egészen belelkesült attól, hogy esetleg odamegyünk, és minden kérdésemre kimerítően hosszú válaszokat adott. Nem lesz könnyű, de minden új helyzetnek megvannak a nehézségei, és olyan helyre soha nem mennék, ami alapból elutasít Téged.
Hagyom, hogy nézz, és cserébe én is gyönyörködöm benned. Nem hiányoznak a tovaszálló szavak, a tekinteted éppen elég beszédes. Ebben a néma, mégis zajos csöndben úgy szól nevem az ajkadról, akárha dallam lenne, melyet csak te tudsz dúdolni.
Nem értem hova fog kifutni mondataid értelme, inkább csak várok, figyelek türelmesen. Érzem megreszkető ujjaid, szemöldökeim akaratlanul is kérdőn húzódnak feljebb homlokomon. Aztán meghallom a kérdésed és a világ fordul egyet körülöttünk, minket pedig ott hagy egy pillanatra - egy életre - megdermesztve az időben.
Egy könnycsepp kívánkozik ki a szememből, és én hagyom, hogy lehullva végigcirógassa az arcomat, és hogy ne legyen magányos, rögtön utána küldöm a társait is. Szabad kezem magától mozdul az arcod felé, mert muszáj hozzá érnem, miközben egyszerre sírok és nevetek. Saját örömömet látom tükröződni a szemeidben, és hogy ne várassalak tovább, bár eddig sem szánt szándékkal tettem kimondom:
 - Igen! - aztán kiejtem még százszor is ezt a szót, akárha mást többé nem is akarnék mondani. Egyre közelebb húzódom, homlokomat a tiédhez támasztom, a végén már csak suttogom azt a bűvös négy betűt, amelyekben benne van, hogy a tiéd vagyok és te az enyém. Mostantól. Mindig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=732535#post732535][b]Ombozi Noel - 2018.08.21. 16:21[/b][/url]

Csak az igent hallottam. Újra és újra, hogy aztán még vagy százszor visszhangozzon a szívemben: igen. Ebben az egy szóban váltál Te a Mindenséggé. Az erő hirtelen veszett ki testemből, ahogy kézfejemmel sután letöröltem az arcomon vándorútját járó könnycseppet. Szégyen árnya futott át a tekintetemen, amiért sok év óta először, akkor, ott, melletted ismét érzékenynek látszódtam. Félve pillantottam rád, de a lelkem hangja erősebb volt minden gyötrő félelmemnél. Ekkor éreztem először, hogy előtted nem kell sérthetetlennek vagy legyőzhetetlennek tűnnöm.
Egyszerre mindent megértettem.
Lehunytam a szemem, ahogy homlokod homlokomhoz ért, és míg tenyerem arcodhoz simult, nagyot nyeltem. A hideg futkosott a testemen, a szőrszálaim sorban emelkedtek meg, és ágaskodtak az ég felé amint csatasorba álltak a karomon.
- Mostantól. Mindig - suttogtam kettőnk közé amit bizonyára te is gondoltál. Ajkaim széles mosolyra húzódtak, és egy lélegzetvételnyi szünet után megdöntöttem az arcomat, hogy ajkaidhoz férve végre megcsókolhassalak. Már mint a menyasszonyomat.
Te voltál a legszebb. Én voltam a legboldogabb.
- Már akkor tudtam, hogy egy nap feleségül veszlek, mikor először kaviccsal dobáltam az ablakod - huncut vigyorral húzódtam hátrébb, zöldjeimben játékosság csillant. - Azelőtt soha nem éreztem ezt. Akartam, de őszintén, soha nem éreztem.
Ha annak idején ennek az érzésnek a hiánya okozott is néhány nehézségeket, abban a percben végtelenül hálás voltam érte. Ezért; Fanniért megérte minden bűntudat, minden baklövés, minden elhibázott lépés és az összes rossz döntés. A hozzá vezető út mi tagadás, hosszú és rögös volt, de ott, a stégen már tudtam, hogy minden pillanat azért volt, minden szóra, tettre és érzésre azért volt szükségem, hogy akkor ott ülhessek Fanni mellett. Kellett, hogy akkor a meztelen lábaink beleérhessen a tó hűvös vizébe, és mi pontot tehessünk a múltra, amellyel együtt valami egészen újnak nyitunk utat.