Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Igen, kellemes, olyan bizsergető érzés - nagyjából így tudtam megfogalmazni Bálintnak azt, amit a beavatkozás után éreztem a bokám környékén. Egészen furcsa volt, mintha hangyák rohangálnának a lábamban, s azt hiszem, hogy ma is sikerült valami újat tanulnom ettől a gyógyítótól. Tovább azonban nem volt időm ezen agyalni, hogy a csodaeszközei pontosan mit is művelnek, hisz elég érdekes kérdést szegezett nekem. Kissé össze is vontam a szemöldököm, mert nem sokan szoktak érdeklődni a születésnapom iránt, ő viszont még a pontos dátum is érdekelte.
- Nahát, szóval ez is a kezelés része. Hm, érdekes - még soha nem hallottam efféléről korábban, ismét meglepett a gyógyító, de nem volt okom elhallgatni előle a dátumot, így inkább válaszoltam.
- Tizenkettedike. Szóval akkor van egy ilyen kőgyűjteményed, és be van dátumozva mindegyik? Vagy hogyan működik ez pontosan? - kíváncsian emeltem fel rá a pillantásom, tényleg izgatott, hogy mi köze lehet a dátumnak a gyógyulásomhoz. Emellett azért az is érdekelt, hogy most vajon mi lesz velem ezután, hisz a gyógyital ellenére ismét elkezdtem érezni a fájdalmat a bokám körül, s aggasztott az, hogy talán valami komolyabb baj is lehet. A gyógyász azonban megnyugtatott, szerencsére kiderült, hogy nem lesz szükségem semmilyen gipszre, s talán néhány nap után már újra működőképes lesz a lábam.
- Ez nagyon jó hír, most egy kicsit megnyugodtam. Már féltem attól, hogy ez törés. Egyszer volt egy ismerősöm, aki gipszet kapott, és négy hétig kellett viselnie. Azért ettől tartottam, de huhh, örülök, hogy nincs gond - némi megkönnyebbülés tört fel belőlem, miközben hálásan mosolyogtam rá Bálintra. Aztán megint kérdezett, s én megint meglepetten pillantottam rá.
- Öh, tessék? - húzzam fel a ruhámat? De mégis miért? Szerencsére gyorsan korrigált, s már értettem, hogy miért kéri, így térdig fel is húztam azt, hogy jobban hozzáférjen a lábamhoz.
- Jól van, egyelőre még érzem - bólintva kezdtem jobban odafigyelni arra, hogy mit érzek, közben figyeltem a fiatal orvos munkásságát is. Kora ellenére elég ügyesen bánt velem, így már nem is tartottam tőle annyira.  
- Egyébként régóta dolgozol gyógyítóként? Csak mert...nagyon fiatalnak tűnsz- a kérdés után azért kicsit félve pillantottam rá, s reméltem, hogy nem veszi zokon a kérdésemet.
- Amúgy most..nem érzem a lábamat - a gyógykencés törölgetése után, néhány perccel később bekövetkezett az, amire figyelmeztetett, s tényleg nem éreztem a lábamat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Felelősséggel… – némileg hitetlen a hangja, mintha Ábel valami nagyon valószínűtlen és szürreális kijelentést tett volna, kap is a kimondott szó egyfajta már-már rosszalló hangsúlyt. Végül a reakciót egy rövid fejcsóválás követi.
- Még csak az kéne, hogy tényleg felelősnek gondoljam magam, nem én csináltam, amit, az kizárólag a te sarad. Viszont
Ennél a ponton viszont előrébb dől ültében, arcvonásaiban a kíméletlen bizonyosság rajzolódik ki, ahogy folytatja, és kétség sem fér hozzá, az ő elképzeléseiben ez mint valódi, kivitelezhető és valid megoldás él.
- Egyszerűen csak meg kellett volna fogjalak már az elején, és odaszorítani valamihez, amíg nincs kedved mozdulni. – Nagyon is szilárd elképzelései vannak arról, mennyire tevékenyen tudná aszerint alakítani fizikai téren kettőjük dinamikáját, ahogyan ő azt elképzeli. Fizikailag erősebb valamivel, abban egész biztos. Ábel modora ugyan amilyen frontális tud lenni, annyira simulékonyan rá tud érezni pillanatokra bizonyos megszólalásaival – ez viszont nem számít, ha fizikai színtérre viszi akaratának érvényesítését. Talán tudna mit kezdeni a verbális hidegháborúval is, ugyanakkor a fiúval mindig tudatának szegletében toporog a sürgető inger a tettlegességre; hogy mindegy, csak markoljon, szorítson, tapintson, és ez a késztetés csak ezzel lakott jól, mással nem.
Nem mintha tudatában lenne annak, hogyan is hangzik ez valójában – vagy annak, hogy mennyi felszín alatt feszülő szándék hallatszódhat ki egyetlen mondatból. Nem, ez a válasz sokkal ösztönösebb volt annál, minthogy azt latolgatta volna, miként, mennyiféleképp lehetne értelmezni és hogy egyáltalán mi késztette arra, hogy ilyet mondjon.
Még most is, ahogy ültében beszél Ábelhez, azt a benyomást kelti, mintha megdöntött pozíciójából lendületet véve átnyúlhatna az ágy és szék közti távolságot legyűrve. Jobban átgondolva és felülemelkedve a kisugárzása adta következtetéseken azért megállapítható, hogy valójában nem készül ilyesmire, nincsenek megfeszülve az izmai lendületre készen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Szemöldököm türelmes várakozással emelkedik meg a rövid, szinte hatásvadásznak is nevezhető szünet közben. Abban határozottan egyetértünk, hogy nem tartozik magyarázattal a tetteimre - abban már kevésbé, hogy ezt még tovább kell húznia és nyúznia. Úgy értem, neki is sokkal egyszerűbb lenne az egész, ha rám hagyná és nem próbálna meg rátromfolni minden utolsó szavamra.
Nocsak.
Az elhangzottakra Nairobi kíváncsian dugja ki a fejét a fehér ing ujja alól, mintha valóban élne vagy legalább értené, mi történik és nem csak a saját belső reakcióim kivetüléseként öltenének fizikai formát a gondolataim. Ujjaim csuklóm köré fonódnak, ösztönösen eltakarva őt - ezzel talán valamiféle érthetetlen titkolózás árnyékát keltve -, megforgatom szemeim miközben szórakozott, ugyanakkor határozottan éles vigyorral kuncogok fel.
Tehát odaszorítani.
Elengedve kézfejem támasztom ujjaim homlokomnak, ahogy megcsóválom fejem, feljebb tolom magam és ha már ilyen határozott beszélgetésbe folyunk, felülve egészen Dante felé fordulok. Még csak el sem kell gondolkodnom semmilyen frappáns válaszon - olyan, mintha a szavaival egyenesen a kezembe adta volna a labdát, nekem pedig a kedvenc hobbim visszadobni azt. Jobbommal hajamba túrok, míg bal alkarommal térdemen támaszkodom meg, ezzel a mozdulattal hasonlóan közelebb hajolva hozzá.
- Azt hiszem, elfelejtetted mi történt, amikor a legutóbb ezzel próbálkoztál, Weiler - az átlagosnál halkabb hangvétel és a fojtott utóhang valami igazán bizalmas közeget teremt - kár, hogy az arcomon ülő provokatívan önelégült kifejezés már nem erről árulkodik. - De ha szükséged lenne rá.. Szívesen emlékeztetlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A pillanat lendületében nem gondolt igazán bele, mit mond vagy azt hogyan mondja mégis. Talán egy fokkal kevesebb önkontrollal vagy ha csak egyetlen pillanattal előrébb gondolkodik, máshogy válogatta volna meg a szavait. Amennyiben igazán őszinte akarna lenni magával - ami jelen helyzetben nem igaz -, el kellene ismernie, hogy nem volt ez annyira téves szóválasztás most sem. Valahol tisztában van ezzel, de már nem szívhatja vissza, és ahogy Ábel folytatja a maga mondandóját, előrébb helyezkedve és szándékosan feszítve egyre inkább a húrt, kezdi úgy gondolni, hogy nem is akarja.
Némileg azért összezavarja a fiú, még ha ezúttal nem ül ki az arcára és gesztusaira egyértelműen. Ábel néha úgy kiengedi a karmait mint valami macska, az arca felé kap, megpróbálja megkarmolni, aztán itt vannak ezel az alattomosan közeledő, már-már egysajta offenzív flörtnek tűnő gesztusok, és egyszer csak azok a karmok az ingébe kapaszkodnak úgy, hogy ha akarná sem tudná letépni magáról. Mintha lehetne ésszerűen kezelni ilyen ambivalens provokációt...
Eredetileg semmilyen fizikai cselekvésre hajtó szándék nem bújt meg a szavai mögött, de ahogy Ábel szándékosan csökkenti a távolságot, ráadásul a lehetséges következmények teljes tudatában piszkálja fel az indulatait, hamar változtat ezen a tényen.
Amikor kinyúl és az immár kartávolságon belülre kerülő Ábel nyakára simul a keze, az az eddigi csendes, de frusztráló sürgetés mintha elégedetten parázslana fel benne. Ez nem ugyanaz a fajta fogás, mint amivel korábban sietve, agressziótól elvakulva ragadta meg a fiút, habár hasonló nyers ösztönösség vezérli. Akkor kifejezetten a nyakát fogta, tenyerének alsó negyede a gégét nyomta, szorításra és roncsolásra készen. Most valamivel fentebb fogja hosszú ujjai féligmeddig Ábel ívelt állkapcsával párhuzamosan futnak két oldalt. Határozottan tartja, nem sok - leginkább semmi - gyengédség nincs a mozdulatsorban, ugyanakkor nincs megfelelő fogása sem ahhoz ezúttal, hogy konkrétan fájdalmat okozzon.
- Nem igazán értelek. - A legnyersebb őszinteséggel engedi a szavakat útjára, nem is szégyelli a tényt, elvégre nem túlzottan könnyítik meg egymás dolgát abban, hogy bármiféle közös nevezőre jussanak.. a miben is? Merthogy a világon nem kényszeríti semmi most sem arra, hogy egyszerűen otthagyja a másikat - mint általában az összes fárasztónak ítélt problémát maga körül. És mégis helyette kinyúl, az arcát fogja, érzi az ujjai alatt a szenvtelen mosoly árnyékát.
- Egyszer kiállhatatlan, pofátlan kis görcs vagy, máskor szemrebbenés nélkül felajánlkozol. - A mondat végén kis szünet után mondjuk biccent egyet, mintegy tisztelegve a mondat első felének, szavak nélkül téve hozzá, hogy igazából utóbbi esetben is egy pofátlan kis görcs. Legszívesebben lelökné egy nagyon magas szikláról - ugyanakkor el is fogadná a szerinte egyébként kifejezetten meggondolatlan felajánlást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Épp semmi dolgom nem volt, úgyhogy elhatároztam, hogy találkozom az egyik diáktársammal a társalgóban, hogy adjon egy kis korrepetálást bájitaltanból. Ő kiválóan teljesített belőle, szóval kétség sem fért hozzá, hogy vágja a témát. Megetettem, megitattam Hápit, majd miután elkészültem, elindultam célirányosan a Társalgó felé. Elég sokan voltak, de nem olyan vészesen rengetegen, hogy ne lett volna pár szabad hely. Helyet foglaltam az egyik szimpatikus asztalnál, majd elővettem a bájitaltan tankönyvemet a jegyzeteimmel együtt. Türelmesen várakoztam, figyeltem a körülöttem lévő embereket. Az egyik asztalnál egy baráti társaság ült, valami társassal játszottak, a másiknál egy turbékoló gerlepár, a harmadiknál egy csajbanda, akik vígan heherésztek-haharásztak. Volt egy kis hangzavar a teremben, de nem volt zavaró, mert magukhoz mérten mindenki moderáltan nyomta a mondandóját. Én meg csak vártam, és vártam, de úgy tűnt, hogy a másik fél megfeledkezett a találkánkról. Már vagy fél óra is eltelt és sehol senki... legalább egy baglyot küldhetett volna, hogy közbejött valami, vagy az is lehet, hogy valóban kiment a fejéből a korrepetálás. Bosszúsan elpakoltam a cuccaimat az asztalról, majd kivettem a táskámból egy képregényt, melyet elkezdtem olvasgatni. Mivel segítségre ma már nem számíthattam, úgy voltam vele, hogy legalább akkor kellemesen fogom elütni az időt, ha már idefáradtam. Nem igazán volt kedvem visszamenni a szobámba, mert csak szétuntam volna az agyamat. Szociális életet sem tudtam éppen élni, mert mindenki marha elfoglalt volt, úgyhogy belevetettem magam a képregény kreálta világba. Annyira belemélyedtem a sztoriba, hogy még az sem zavart, hogy a közelben ülő csajok egyre hangosabban viháncoltak. Egész jól elvoltam, végül is feltaláltam magam, ha kellett, a jelen helyzetben is rájöttem, mivel lehet legjobban elütni az időt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Kezdett már nagyon unalmassá válni a napokban, hogy mást se csinált csak tanult. Tanult a szobájában, tanult a háza klubhelyiségében, tanult a könyvtárban. Épp itt volt az ideje, hogy a változatosság kedvéért most kimozduljon... és tanuljon valahol máshol. Ez a valahol máshol pedig végül egészen különös módon valahogy a Társalgó lett.
Kényelmes, hangulatos, ezt rögtön észreveszi, amint belép. Egészen otthonosan érzi magát... ha nem volna ez a szokatlanul nagy tömeg. El is bizonytalanodik. A hangos nevetéseket és a zsibongást hallva elgondolkodik, hogy talán sarkon kellene fordulnia, és valami nyugodtabb helyet keresnie. De ha már itt van...
Felsóhajtva indul meg az őt körülvevő tanonc sokaságban. Egyszerű tornacipő van rajta, farmer és egy szürke kapucnis pulóver, meg persze a fekete talár, vörös szegéllyel, haja pedig szokás szerint hatalmas, barna bolyhos mivoltában sörényszerűen áll a szélrózsa minden irányába vállaira omolva.
Zöld színű, vászon oldaltáskáját a kezében fogja. Látszik, hogy pattanásig tele van tömve könyvvel, pergamennel, pennával, és más hasonló egyéb dolgokkal. Nem lenne rossz megszabadulni tőle úgy, hogy lehelyezheti valahová, ahol kipakolhat... aztán majd meglátja mennyire reménytelen itt bármi is. És tulajdonképpen nem is volna túlságosan sürgető, hogy tanuljon. De majd elválik.
Elindul hát, kicsit kanyarog erre-arra, s bár észrevesz néhány helyet, ahová leülhetne, azok vagy nem túl jók a tanulás szempontjából, vagy épp arrafelé ülnek a leghangosabbak. Végül észrevesz egy szőke lányt. Valamit olvas... képregényt? Magában van látszólag és egészen szimpatikusnak tűnik. Nem lát mást, akihez leülhetne. Talán nem lesz gondja vele a lánynak, ha megkérdezi, elé toppan hát.
- Szia! - mosolyog le rá, s megvárja, amíg az rápillant, ha figyelemre méltatja.- Bocsi, hogy zavarlak... leülhetek ide? - mutat az asztal melletti szabad székre.- Ígérem többet nem foglak zargatni!
Csak az áldásra vár, és akkor máris elkezd szorgosan le és kipakolni, majd pedig lehuppan. Persze ki tudja, talán nem is kapja meg. Helyet is foglalhat a lány a barátainak, mert többnyire olyan mindenkinek van, rajta kívül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Egész jól kikapcsolódtam a képregénnyel, bár kicsit még mindig bosszantott, hogy a másik fél még csak válaszra sem méltatott, így potyára jöttem el a megbeszélt helyszínre. Elhatároztam, hogyha legközelebb találkozom vele, mindenképp megemlítem neki a sérelmemet, szégyellje csak magát. Bár az is elképzelhető volt, hogy hirtelen közbejött neki valami, és nem volt ideje ezt jelezni felém, de ha majd találkozunk, úgyis kiderül az igazság. Miközben olvasgattam, odajött hozzám egy ismeretlen lány, és megkérdezte, leülhet-e az asztalomhoz.
- Szia! Persze, foglalj helyet nyugodtan - néztem fel rá az újságomból, majd folytattam a mondókámat:
- Nem zavarsz, amúgy Dana vagyok.
Közben a csajbanda még hangosabbra vette a hangerőt. Legszívesebben leütöttem volna őket vagy csupán odakiabáltam volna nekik valami szépet, de mivel nem a könyvtárban voltunk, így joguk volt hangoskodni, ha jól esett nekik.
- Ha viszont tényleg itt maradsz, kénytelen leszel értesülni a legújabb pasizási szokásokról - néztem mindent eláruló tekintettel a csajok asztala felé. Nem tudtam, milyen szándékkal jött a Társalgóba a lány, de ha tanulni, akkor bizony nagyon rossz helyet választott magának. Nem tudtam, hogy tud-e hangzavarban is tanulni, én az a fajta ember voltam, aki csak a legnagyobb csendben tudta elsajátítani a tananyagot. Opciónak az maradt, ha zavarta a ricsaj, hogy vagy rájuk borítja az asztalt, aztán magyarázkodhat a tanároknak, vagy beszélgetünk, vagy kikapcsolódik más módon. Így első blikkre szimpatikus volt, bár nem szerettem elhamarkodottan megítélni másokat, mert sokszor a látszat csalt. Reméltem, hogy a viháncoló társulat hamarosan más vizekre evez, de egyelőre úgy tűnt, hogy remekül elvannak itt legnagyobb bánatomra a közelemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Köszi - pillant hálásan a lányra, amikor megkapja az engedélyt. Le is csüccsen az egyik szabad székre, viszonylag közel a másik lányhoz, de azért nem pont mellé, hogy ne zavarja, majd leteszi ölébe táskáját és elkezdi szépen komótosan kipakolni a könyveit, miközben elhangzik a bemutatkozás. Mosolyogva pillant a másikra.
- Én Sigríður - viszonozza, de azért nem bonyolódik hosszas csevejbe. Bár a lány azt mondta, hogy nem zavar, lehet, hogy csak illemből mondta ezt, és azért ő mégsem szeretné zaklatni. De talán tényleg nem zavarhatja annyira, ha még mindig beszél hozzá. Dana? Ezt mondta, igen, Danának hívják.
- Mi, hogy, mit? - jön is nyomban zavarba, felkapva a fejét, és azonnal elvörösödik. Milyen pasizási tanács? Hol? Miért? De hamar leesik neki a dolog szerencsére, Dana pillantásának hála, így még jobban elvörösödve és zavarba jőve pillant a hangos lányok csoportja felé.
- Oh...
Hát ezt jól benézte. Na nem baj. Megpróbálja magát valamivel kivágni, hogy ne legyen annyira ciki ez a helyzet.
- Hát... legalább valaki tudja hogyan kell... - vigyorodik el, még mindig vörösen, és megrántja a vállait. Kész. Na ennyi. Hát ez az igazság. Neki tényleg halvány lila gőze sincs a dologról, és igazából még nem is gondolkozott rajta soha. Kellenek egyáltalán szokások a pasizáshoz? Mit takar egyáltalán a pasizás? Nem úgy van az, hogy a fiú elkezd udvarolni és... és és... és valami? Van ennek valami szokása? Zavarba ejtő gondolatok, mindez talán meg még az arcára is kiül, hogy még gázabb lehessen a szitu.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Érdeklődő tekintettel kísértem végig, ahogyan a lány kipakolta a tanulnivalóját. Úgy tűnt, hogy okosodni jött ide, de a szomszéd asztal ricsajától számomra ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Bár nem voltam a helyében, nem tudhattam, mennyire zavaróak számára a külső tényezők. A neve hallatán hirtelen felkaptam a fejem, hiszen nem mindennap hal egy ilyen különleges nevet az ember.
- Te jó ég! Izlandi vagy? Én is onnan származom! - néztem rá nagy szemekkel, összecsapva a tenyeremet, annyira meglepődtem.
- Melyik városban élsz? - kérdeztem tőle érdeklődve, hiszen idáig nem igazán futottam össze izlandiakkal pár embertől eltekintve.
- Én Reykjavík - közöltem vele ezt a számomra fontos információt.
- Ja, hát a pasizási stratégiákat - ismételtem meg a lánynak, bár a csajok végigvihogták ezt a részt is, mely számomra roppant idegesítő volt.
- Sokszor az, aki a legjobban állítja, hogy tökéletesen tud valamit, az a legtudatlanabb - világosítottam fel a lányt, aki láthatóan zavarban volt. Ezt az észrevételemet eszem ágában sem volt megemlíteni neki, mert nem akartam még cikisebb helyzetbe hozni. Egyébként tisztában voltam vele, hogy mindenki másképp reagált bizonyos helyzetekre, aranyosnak találtam, hogy így belepirult a témába.
- Egyébként minden szituáció más, szerintem nem lehet előre megtervezni semmit, van, mikor a lány kezdeményez, van mikor a fiú... az egész helyzetfüggő. Na, meg minden kapcsolat más - tettem hozzá elgondolkodva. A mi helyzetünk elég rendhagyó volt Mihail-al, össze sem lehetett hasonlítani másokéval, de nem is akartam. Úgy vettem észre, hogy Sigrídur még új volt a témában, de nem akartam tapintatlan lenni vele, így nem is hozakodtam elő a témával. Régebben egyáltalán nem ez volt jellemző rám, előszeretettel hoztam zavarba embereket, de egy ideje valami megváltozott bennem, és ennek nem tudtam, hogy mi az oka.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem jelent neki különösebb problémát a hangzavar... bár, ha ez továbbra is masszívan így fog menni, lehet mégis az lesz, ki tudja. De talán sosem derül már ki, ugyanis a szőke lány, Dana arca hirtelen felderül, és olyan kérdés hangzik el, amire igazán nem számított. Azonnal el is képed látványosan.
- Hogy mi? Igen, de honn... neee!
Azonnal felnevet, amint tudatosul benne a dolog. Ne ne már! Tényleg? Mennyi volt az esélye, hogy egy izlandi lány mellé ül le? Azt sem tudta, hogy egyáltalán van még izlandi lány az iskolában, vagy egyáltalán a környéken rajta kívül. Észre sem veszi mikor vált át az anyanyelvére, de máris úgy darálja sokkal élénkebben és vidámabban a dolgokat. Látszólag szegény könyvek egy csapásra feledésbe merülnek.
- Háhá! Ez hihetetlen! Tényleg izlandi vagy te is? És pont itt találkozunk? Apum izlandi, én ott születtem, anyum meg magyar... Saját kis birtokunk van amúgy, Húsavíktól nem messze, dél-nyugatra... tulajdonképpen majdnem vele szemben... nahát! Nem hiszem el!
Most aztán nézhet mindenki, hogy mégis milyen manónyelven karattyol... vagy karattyolnak, ha Dana is elkezd így beszélni. Tényleg észre sem veszi, hogy izlandiul beszél már, de sokkal felszabadultabb lesz tőle.
- Ó, de jó! Reykjavíkban él a nagybátyám is! Bestiaszakértő, a minisztériumnál. Szoktam Raykjavíkban járni! Olyan szép város!
Csak úgy árad belőle a szó. Dana talán nem is gondolta volna, hogy elszabadítja ezzel a fenevadat. De tényleg hihetetlenül örül neki, hogy ekkora szerencséje lehet. Így már kevésbé kényelmetlen a fiúkról is beszélni. Máris úgy érzi, mintha ismerné a lányt.
- Hát... én ezt sem tudom - vigyorog. Hát ez így van, tényleg nem tudja. De a kapcsolat dologgal nyomban egyetért.
- Igen, szerintem is - mondja nagy büszkén kihúzva magát, mint egy szakértő, a tudattól, hogy végre van valamilyen véleménye a dologról, amit ki tud nyögni. Bár ez csak eddig terjedt.
- Mondjuk... milyen az, amikor egy lány kezdeményez? Nem túl ciki? Hogyan kell azt?
Tulajdonképpen ezzel el is árulja a választ Dana rejtett gondolataira, vagyis inkább megerősíti azokat, tudatlanul. Hogy valóban nagyon új a témában. Igazából talán még szerelmes se volt. Nem, egészen biztosan nem volt az. De egy tündérmeséből született, ahogyan édesanyja mesélte neki a történetüket. Talán csak azért nem volt, mert mindig valami hasonlót várt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nagyon lelkes lett a lány, mikor meghallotta, hogy én is Izlandról származom. Rögtön meg is eredt a nyelve, amit iszonyatosan díjaztam. Át is váltottunk az anyanyelvünkre, iszonyat jól esett végre ezen a nyelven beszélni valakivel. Tényleg nagyon kicsi a világ, hiszen mekkora esély volt rá, hogy egy honfitársam foglal majd helyet ezen a széken itt mellettem?
- Bizony! Mindkét szülőm izlandi, egy nagy kertes házban élünk, van négy fiú testvérem és egy nővérem - közöltem a lánnyal mosolyogva.
- Igen, gyönyörű város, imádom! Mit dolgoznak a szüleid? Édesanyám a vendéglátásban tevékenykedik, édesapám sportfogadásokkal foglalkozik - meséltem neki lelkesen.
- Bizony, amelyik kutya ugat, az nem harap, így tartja a közmondás is. Van benne valami - közöltem vele mosolyogva, mert ez remek hasonlat volt a lánytársaság szószólójára nézve, legalábbis én így gondoltam.
- Dehogy ciki. Például a mostani kapcsolatomnál én hívtam randira a fiút. Aztán egész jól alakult az egész. Egyáltalán nem bánom, hogy mertem kezdeményezni, hiszen, ha nem teszem, lehet semmi sem lett volna a dologból - meséltem neki nagy mosollyal az arcomon. Igaz nem tudtam, hogy hova tart a dolog, mi lesz belőle, de legalább valami elindult, ami igazán fontos volt számomra.
- Na, és neked tetszik itt valaki? - kérdeztem tőle vigyorogva. Sosem lehetett tudni, attól, hogy zavarba jött a témától, még elképzelhetőnek tartottam, hogy megakadt a szeme valakin. Miután kiderült róla, hogy izlandi, sokkal közvetlenebb kötelék alakult ki köztünk, mint előtte, legalábbis én úgy éreztem, hogy ő is jobban megnyílt az irányomba, ezt a reakciót pedig én is viszonoztam feléje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Igen? Hogyhogy ide kerültél a Bagolykőre? Ilyen sok testvéred van? Ez tök jó, én egyke vagyok - lelkendezik és érdeklődik máris. Persze izlandiul, ahogyan már Dana is. Tényleg mereszthetnek rájuk innentől nagy szemeket, ha szerencséjük van, talán még a hangos lány csoport is meghallja és meglepődik, hogy kicsit csendesebbé váljanak ezáltal. Ki tudja. Viszont a kérdés, hogy mit dolgoznak a szülei, zavarba hozza egy kissé. Most ébred csak rá ugyanis, hogy jelen időben beszélt az édesanyjáról. Pedig ez elég kényes téma. Már nem csak miatta, hanem általában azért is mert mindig lelombozza vele a hangulatot, most pedig annyira megörült. Próbál valami megfelelő köztes állapotot találni a válasz boldogságszintjét illetően.
- Nekem... édesanyám gyógyító volt, de már nem él... - fog bele de próbálja máris tovább terelni a témát. Nem azért mert nem beszélne róla, ha úgy adódik beszél ő, csak tényleg nem akarja ezzel a "szegény kis félárva" dologgal elrontani a hangulatot. Bármilyen szánalmasan és önzően is hangzik. Bár édesanyja minden percben hiányzik neki... tudja, hogy azzal, ha most elszomorodik, nem hozza vissza és neki sem okozna örömet.
- Apa az Izlandi Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik, a Mágus-Mugli Kapcsolatok Ügyosztályán, másodállásban pedig segédauror. A nagybátyám pedig bestiaszekértő, szintén a minisztériumban. A rezervátumokba jár ki trollokat meg manókat regulázni meg ilyenek - vigyorodik el. Jó is, hogy közben a pasizásra terelődik a szó.
- Gondolod, hogy csak a szája nagy? - kap is a dolgon. Végülis most arról beszélnek a saját nyelvükön, amiről csak akarnak, valószínűleg senki más nem fogja érteni rajtuk kívül. Mennyi az esélye annak, de tényleg mennyi, hogy még egy izlandi akárki van itt a szobában rajtuk kívül? Vagy akárcsak olyan, aki tud izlandiul.
- Tényleg? Akkor neked már van is... barátod? Hány éves vagy? Én még csak tizennégy... elsős Eridonos - újságolja is el büszkén, mert hát ez olyasvalami, ami tényleg büszkévé teszi. - Anyukám is ide járt, ő is Eridonos volt. Hogy nekem?
Na, ettől, izlandi nyelvi szabadság ide vagy oda, csak zavarba jön újfent, és fülig pirul.
- Ne... nem gondolkoztam rajta... - vallja be halkabban beszélve ösztönösen.- Amúgy se hinném, hogy én tetszenék bárkinek is...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- A nővérem is ide jött tovább tanulni, vele a legjobb a kapcsolatom a testvéreim közül. Szóval boldogan jöttem utána, meg anyámék szerint elég jó neve van az iskolának. A sok testvérnek is megvan az előnye és a hátránya - néztem rá mosolyogva. Nagyon szerettem a tesóimat, de időnként jobb szerettem volna egyedül lenni, volt egy időszak, amikor sokat civakodtunk, de az a lényeg, hogy szívből szeretjük egymást.
- Sajnálom - biggyesztettem le ajkaimat, nem gondoltam volna, hogy megint sikerült kényesebb témába nyúlnom. Bár sajnos ehhez jól értettem, hogy mindig fejjel mentem a falnak, sose gondoltam bele, hogy ez milyen következményekkel járhat. Szerencsémre úgy tűnt, hogy nem sértődött meg rám a lány, bár nem ismertem a családi hátterét, majd tovább mesélte, hogy mivel foglalkozik az apja és a nagybátyja.
- Wow, ezek elég izgalmas szakmák. Te tudod már, mi szeretnél majd lenni? Én még nem gondolkodtam el azon, mivel foglalkoznék legszívesebben, ráérek még ezen agyalni - csacsogtam lelkesen a másik félnek. Időnként körbesandítottam a teremben, és elég mókás volt látni a többiek értetlen és csodálkozó arckifejezését, miközben a saját nyelvünkön beszélgettünk egymással.
- Igen, az ilyen embereknek általában a csupán a szájuk jár, nincs mögötte valóságtartalom. Aki valóban ért valamihez, általában nem kérkedik vele, bár ez intelligenciától is függ. Szerintem inkább feltűnési viszketegségben szenved az illető - néztem a nagyszájú lányra, akinek szinte be sem állt a szája, csodálkoztam rajta, hogy hogy nem fullad meg, mert még levegőt is alig vett, annyira nyomatta a rizsát.
- Hát, ez az egész dolog elég komplikált, így nem jelenteném ki, még minden képlékeny, az elején tartunk valaminek, aminek nem tudjuk mi lesz a vége - feleltem neki sejtelmesen. Végül is elmondtam neki a lényeget.
- Ejnye, egy hölgytől nem illik ilyet kérdezni! Harmadéves vagyok egyébként - nevettem el magam, semmi titkolni való nem volt a koromat illetően, de ezt nem hagyhattam ki.
- Az Eridon is jó ház, vannak ott barátaim. Én szeretem a saját házamat, a Navine-be is tök jó fej emberek járnak - mondtam neki vidáman, majd belegondoltam, hogy elég sok barátot szereztem mindenféle házból, és rájuk mindig számíthattam.
- Tudom, hülye kérdés volt. De majd idővel úgyis összefutsz olyannal, aki megdobogtatja a szíved. Egyébként meg ne légy kishitű, teljesen rendben vagy, lesz majd olyan fiú, aki szívesen randizna veled - közöltem vele határozott hangnemben. Látta rajta, hogy kicsit zavarba jött a témától, így inkább nem folytattam tovább az eszmefuttatásomat ez ügyben, hiszen a lényeget elmondtam neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Igen, én is hallottam, hogy jó neve van, meg hát ezért is van valszeg itt egy csomó külföldi diák is! Akkor a testvéred is itt van? Ez tök jóóó! Nehéz volt megtanulni a magyart? - érdeklődik tovább, de közben sajnos jön, ami előbb utóbb mindig elszokott jönni az elmúlt négy és fél évben. Siggi csak egy szomorkás mosollyal megrázza a fejét, jelezve, hogy "semmi baj", de ezzel már próbál is átlendülni a másik témára. Szerencsére nem nehéz, mert úgy tűnik csak úgy árad belőlük a szó!
- Hát... fogalmam sincs - vigyorog - Nem tudom... gondolkoztam azokon, ami a családomban van meg volt eddig ugye... mágus-mugli... meg bestiaszakértő... meg gyógyító... de még azt se sikerült kiderítenem melyik a kedvenc tantárgyam - von vállat derűsen. De ő is úgy véli, mint Dana, hogy tulajdonképpen még teljesen ráér.
Ő is körbenéz, és látja az értetlen arcokat. Nem tudja nem elnevetni magát rajtuk.
- Vajon mit gondolhatnak, miről beszélünk és milyen nyelven? - bukik is ki belőle a kérdés nevetve, de már rá is térnek a legfontosabb tini témára: a pasikra. Természetesen!
- Hű, te nagyon okos vagy! - kerekednek is el a szavai a lány választékos beszédét hallva. Hála az égnek! Nem csak hinfitársa, de még okos is, lány is... ebből még bármi lehet! - Nem értek ezekhez, de azt hiszem jól látod! - jegyzi meg vidáman.
- Komplikált? Miért? - kérdezi hirtelen, de ekkor rádöbben, hogy talán túl indiszkrét volt már. - Oh, bocsi, ne haragudj... semmi közöm hozzá!
Inkább felnevet azon, hogy Dana "felháborodik" amiért megkérdezte a korát. De el is árulja azután, hogy harmadéves. Nem is olyan nagy a korkülönbség köztük, pedig nagyobbat gondolt volna, olyan bölcsnek tűnik beszédpartnere.
- És milyen a Navine? Anya mesélte régebben, hogy volt egy Navinés barátnője, aki nagyon kedves és segítőkész volt mindig.
Azonban ezután már jócskán a pironkodáson van a sor.
- Oh... hát... úgy gondolod? Nem is tudom... de köszönöm... talán majd... - fixírozza elszántan a térdét. Ő és egy fiú? Olyan furcsa ötlet! Mit csinálhatnának együtt, ami kifejezetten fiú- lány dolognak számít? Jó, nem ostoba ő, tudja, hogy nem csak a kézfogásról van szó... de annyira bizarr belegondolni!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Bizony, ha nem lenne jó híre, bizonyára nem érdeklődne ennyire ember utána. Anyámék nagyon büszkék rá, hogy ide járunk, az elején kicsit ódzkodtam tőle, hogy milyen lesz az oktatás, hogyan fogok beilleszkedni, de aztán végül egész jól sült el minden - meséltem az Eridonosnak vidáman.
- Amúgy mi a beceneved? Ne érts félre, semmi bajom a neveddel, de biztosan nem csak Sigrídur-nak szoktak hívni, tuti van valami más változata - de vajon mi lehet? Erősen gondolkodtam magamban, igaz nem számított a hazámban ez iszonyat ritka elnevezésnek, de az ismeretségi körömben senki sem volt, akit így hívnának, mind ez idáig. Sigrí? Vagy Sig? Vajon mi lehet a becézési formája?
- Bőven ráérsz még ezen gondolkozni, még van rá jó pár éved, hogy eldöntsd, mivel szeretné foglalkozni a jövőben. Szerintem idővel ez majd magától ki fog alakulni - néztem rá bátorítóan.
- Jó kérdés, kinek mi járhat a fejében. Szerintem mindenki másra gondol, még az is lehet, hogy azt hiszik, valami titkos összeesküvésről van szó, vagy épp ördögi terveket szövögetünk - húztam széles mosolyra a szám csillogó szemekkel.
- Kevesen trafálnak bele, tuti sokan más nyelvekre gondolnak, de úgy tűnik, erősen gondolkodnak rajta, milyen nyelven zajlik a kommunikáció kettőnk között. Azért jó látni, hogy időnként nem csak tanulásra használják az agyukat - vigyorogtam a lányra cinkosul.
- Köszi, ez nagyon hízelgő, hogy okosnak tartasz, de amit az előbb elmondtam, az csupán az én álláspontom, más máshogy vélekedik a témáról. De így a szép és jó, unalmas lenne az élet, ha mindenki egyformán gondolkodna - tekintettem a lányra jelentőségteljesen. Ő is elég érett gondolkodású volt a korához képest, ez pedig hatalmas pozitívum volt, ezt pedig idővel a javára fordítva hasznosítani is tudja majd. Ahogy beszélgettünk, egyre szimpatikusabbá vált a lány, ráadásul még humorérzéke is volt.
- Semmi gond, majd egyszer elmondom, bár ahhoz nagyon meg kell kedveltetned magad velem! - néztem rá komoly tekintettel, majd pár másodperc után elnevettem magam.
- Csak vicceltem, mármint az elhangzottak második felével kapcsolatban - feleltem neki mosolyogva. Úgy voltam vele, hogyha még később is találkozunk párszor, és idővel kiderül róla, hogy megbízható, akkor én is jobban meg fogok nyílni neki.
- Imádom a Navine-t, mondhatni ez a második családom. Nagyon összetartó a társaság, remek a hangulat, a vezetőség pedig fantasztikus. Odafigyelnek ránk, különféle programokkal kedveskednek, mindig meghallgatják az embert, ha valami problémája van. Örülök, hogy oda kerültem, a nővérem is oda járt egyébként, ő is nagyon szerette - csacsogtam neki nagy beleéléssel.
- Biztos vagyok benne! Tessék kicsit több önbizalmat magadra szedni. Hagy ne soroljam fel, mit gondolok rólad pozitív értelmében. Na, de majd mellettem megedződsz, rád fér még egy kis magabiztosság - biztattam a lányt, hiszen tényleg csupán egy kis löket hiányzott neki ahhoz, hogy minden a helyén legyen, minden a legnagyobb rendben volt vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Figyelmesen hallgatja a lányt, de hamar visszatérnek rá valamilyen formában.
- Siri, Sigga, Sig, Sigi, de leginkább Sigginek szoktak - vigyorog.
Ezek után érintenek még jó pár témát, például előjön a jól ismert "mi leszel, ha nagy leszel" dolog, majd jót nevet azon, hogy a saját nyelvükön kitárgyalják, miféle összeesküvésre gyanakodhat mindenki körülöttük, nem értve őket. Dana úgy tűnik nem csak okos és csinos, de vicces is, Siggi pedig nem tud nem szüntelenül szélesen vigyorogni már. Egyet is ért, valóban unalmas lenne minden, ha nem gondolkodnának másként az emberek. Bárcsak mindegyikőjük ennyire tisztában lenne vele, mint Dana, és ezért senki sem akarna a másiknak esni mindenféle ostobaság miatt. Tiszteletben tarthatna mindenki mindenkit, és úgy működhetne a világ, ahogyan kéne.
Ennek ellenére azonban Sig rögtön olyan dologra tapint, amire nem kellett volna. Mentségére legyen mondva, hogy tényleg elnézést kér. Dana pedig megint elmésen vágja ki magát belőle, és szerencsére egészen hamar le is esik neki a vicc ahhoz, hogy elnevethesse magát.
- Nem baj az! - mondja. - Ha meg kell kedveltetnem. Végül is először mindenkinek meg kell kedveltetnie magát mindenkivel, hogy lehessen belőle bár mi más - mondja ő is ki a nagy bölcsességét, ami épp kibukik belőle. El is terelődik a szó az iskolai házakra, Siggi pedig kíváncsian hallgatja, Dana miként vélekedik a saját házáról. Talán ő is így fog róla majd beszélni pár év múlva. Aztán Dana újra zavarba hozza. Fülig is pirul a pozitív tulajdonságok felsorolásának gondolatára. Viszont valami megragadja a figyelmét. "Mellettem megedződsz". Mintha Dana ezzel máris azt fejezné ki, hogy talán barátok lehetnek. Hogy máskor is fognak majd találkozni, nem csak összefutni véletlenül. Hogy lehet, hogy végre lesz valaki, akivel tényleg, igazán beszélgethet. Nem is tudja mit mondjon erre, elakad a szava. Csak kedvesen, zavartan mosolyog, csillogó szemekkel nézve a másikra. Hát akárhogyan is lesz ez végül, annyi biztos, hogy nagyon jólesett ez most neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Rendben, akkor Siggi leszel, a többi nekem kicsit olyan furi - feleltem a lánynak, miközben végighallgattam, mik is a lehetőségek. Még a legutolsó tetszett leginkább, az előzőek valahogy távol álltak tőlem, mert valahogy kevésbé illettek a lányra. Legalábbis ez volt az én meglátásom, másnak nyilván más... Idő közben elég sok mindenről esett szó, elégedettséggel töltött el, hogy az eleinte félénk lány egyre jobban kezdett oldódni a társaságomban. Szerencsére humorérzéke is volt, mert rögtön lereagálta a mondandómat.
- Ez így igaz - mosolyogtam rá, közben valami azt súgta, remekül ki fogunk jönni egymással.
- Na, és te mivel töltöd a szabadidődet? - kérdeztem tőle kíváncsian. Nem igazán tudtam, hogy mivel szereti elütni az idejét, mivel még csak most találkoztunk először, úgyhogy szerettem volna jobban megismerni.
- Van valamilyen állatkád? Nekem van itt egy kacsám, Hápi - folytattam a szóáradatot és kérdezgetést. Reméltem, hogy nem zavarja, hogy szeretek beszélni, de ha több időt tölt majd a társaságomban, akkor jó, ha tudta előre, mire számíthat. Közben a lánybanda a közelünkben végre kezdett lecsendesedni, amit nagyon díjaztam, mert olyan volt már, mintha egy idióta műsor szólna a háttérben, bár tulajdonképpen a nagy felhajtás, amit levágtak részemről annak számított.
- Legközelebb elnézhetnénk majd a faluba, ha van kedved az egyik szabad hétvégén - mondtam lelkesen Siggi-nek. Végül is volt csomó lehetőség, számtalan üzlet, beülős hely, simán el lehetett ott ütni az időt. Úgy tűnt, hogy a lánynak egyáltalán nem volt ellenére, hogy találkozzunk még, így bátorkodtam feldobni egy programlehetőséget. Végül is mit veszíthetek? Legrosszabb esetben "kikosaraznak", nagy ügy, túlélem... az elutasítás mindenfajta kapcsolatban benne volt a pakliban lehetséges opcióként. Én pedig az "aki mer, az nyer" elvet vallottam. I think this is the beginning of a beautiful friendship. (Azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete).

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Hát ezek a megszokottak - von vállat vigyorogva a lány. Tényleg különösen hangzik így más nyelvekre magában lefordítva a dolog, de még fel se tűnt neki eddig, olyan megszokott volt. A mugli iskolában is, ahová járt még azelőtt, volt másik két másik Sigríður is, ott az egyiküknek Siri, a másiknak meg Sigga volt a beceneve, ő pedig így lett Siggi. Bár már előtte is gyakran hívták így odahaza, de ekkor lett ténylegesen ez.
- Hogy mivel?
Elhangzik közben egy kérdés, egy egészen egyszerű kérdés, ami mégis meglepettséget vált ki belőle. Rég nem hallotta ez a kérdést, olyan régen, hogy már nem is tudja rá a választ. Látszik, hogy gondolkodóba is esik.
- Hát... leginkább tanulok...
Borzalmasan unalmasan hangzik ez. Pedig ő egyáltalán nem unalmas! Össze kell szednie gyorsan még pár dolgot, legyenek bármilyen egyszerűek is.
- Szoktam főzőcskézni... olvasni, zenét hallgatni, meg rajzolni, magamban énekelgetni... szeretek táncolni, de azt is csak úgy... magamban...
Egyre szánalmasabban hangzik ez így.
- Meg szeretek felfedezni, sétálni, túrázgatni, bár itt még nem voltam semerre a környéken... na és te? - kérdez inkább gyorsan vissza, mielőtt túl cikivé válna a helyzet. Amúgy is egészen biztos benne, hogy Dana fényévekkel jobb dolgokat szokott csinálni, amik sokkal érdekesebbek. De az állat téma az már sokkal jobban hangzik!
- Ó, kaptam egy hóbaglyot, amikor elkezdődött a suli! - mondja is nagy örömmel. - Snjórnak hívják. Meg a nagybátyámnak van egy németjuhásza, Prometheus. Egy kacsa? Miért pont egy kacsa? - kérdezi nevetve. Bár látszik rajta, hogy ezzel nem kinevetni akarja a másik lányt, egyszerűen csak tényleg mulattatja a gondolat, hogy egy kacsa van a dologban. Erre igazán nem számított, de hát úgy tűnik ez a nap tele van meglepetésekkel. Mint ahogyan az hamarosan újfent bebizonyosodik.
- A faluba? Velem? Tényleg?
Látszólag valóban meglepett. Nem hitte volna, hogy egy ilyen napon találkozik egy honfitársával, aki egy ilyen aranyos, szép és okos lány, és még ő maga is ajánlja fel, hogy máskor is találkozzanak. Ez hihetetlen! Nem szalaszthatja el a lehetőséget!
- Persze! Még sosem jártam lent a faluban, de már régóta szerettem volna! - lesz széles és ragyogó a mosolya.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Neked bizonyára megszokottak, számomra nem, mert még sosem volt ilyen nevű ismerősöm - feleltem neki pironkodva. Az ismeretségi körömben tényleg nem volt ilyen nevű egyén, ezért is találgattam, mely lenne számára a megfelelő becenév, ami nekem is tetszik.
- Bizony, mivel - néztem rá határozottan, szemöldökömet felvonva várva a választ, valamilyen szinten aranyos volt a határozatlansága.
- Főzőcskézni? Na, egyszer engem is megtaníthatnál - kaptam fel a fejem rögtön, mikor a lány elkezdte sorolni a hobbijait. Nem igazán voltam jó ebben a műfajban, de gyorsan tanultam, reméltem, hogy Siggi segít majd fejleszeni ez a hiányosságomat. Rajzolni egész jól tudtam, énekelni kevésbé, táncolni meg egyenesen imádtam. A kirándulást, túrázást sem vetettem meg, mindkét opció élhető volt számomra.
- Felfedezni? - csillant fel a szemem erre a szócskára rögtön.
- Akkor majd elviszlek egy felfedező körútra prefektusként, csak el ne szóld magad senkinek - kacsintottam az Eridonos-ra vidáman.
- Hát, én szeretek kirándulni, izgalmas dolgokat átélni - utaltam ennél a kihágásaimra, olasz nyelvet tanulni, táncolni, sportolni, úszni - soroltam fel, ami épp eszembe jutott. Nem volt semmiféle különleges hobbim, de azért elmondtam neki mindent, ami úgy nagy általánosságban foglalkoztatott.
- Az nagyon hasznos állat és cuki. Na meg a német juhász is az - válaszoltam neki mosolyogva.
- A nővéremnek is van egy kacsája, nagyon édes, rögtön megtetszett, mikor megláttam, aztán elhatároztam, hogy nekem is kell egy kis tollas. Aztán a menhelyről sikerült végül beszerezni - meséltem neki büszkén.
- Bizony, oda, veled - próbáltam követni a lányt és a megfelelő sorrendben válaszolni neki, hogy tisztában legyen vele, tényleg el akarok majd látogatni a társaságában a faluba.
- Remek, akkor épp itt az ideje, hogy eljuss! - néztem rá vigyorogva, bírtam a lelkességét, nagyon jó fej volt így első benyomásra. Úgy látszott, hogy sikeresen fellelkesítettem, ráadásul nagy volt rá az esély, hogy személyében új barátra tegyek szert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem kifejezetten ezt a reakciót szerettem volna elérni. Tekintetemben rövid ideig bizonytalanság ütköződik, ahogy közeledő ujjait látva megrezzennek arcán az addig beton biztosan odatapadó, világosbarna íriszek - majd, amilyen rövid időre van szüksége a távolság átszeléséhez, olyan hamar múlik el a jelenet. Fogaim között szívom be kiszáradó alsó ajkam, ahogy az érintés akadályt gördít légutaim elé, és megakadályozza a levegő ki- és be áramlását. Arcizmaim megszilárdulnak, szemhéjaim félárbócra ereszkednek, ahogy végigtanulmányozom a nyakam tartó kart - így lassan vissza is térve a hozzá tartozó archoz. Nairobi lustán megemeli fejét kezemen, majd úgy dönt, ehhez neki nincs most sem türelme, sem humora - ezzel egy időben mintha felszisszenne tudatom peremén, az értelme viszont elveszik valahol félúton a figyelmem iránya között. Állkapcsom tartása némileg enged, ahogy lassú, széles mosolyra húzódnak szám szélei. Tudatában vagyok annak, hogy én magam teremtettem ezt a szituációt, ugyanakkor egész szórakoztató a tény, hogy, amennyiben valaki felpiszkál egy bizonyos parazsat, félelmetes pontossággal vagyok képes olyan reakciókat produkálni, amik kifejezetten az apám sajátjai.
Még mókásabb a tény, hogy néha kifejezetten gyűlölöm őt.
A nyakam tartó izmok érezhetően engednek fel bőre alatt, ahogy már-már beledőlök az érintésbe, és látszólag zéró ellenállást mutatok. Ha valaki megkérdezné, esélyesen én sem tudnék őszintén felelni arra, hogy ez még a játék része-e, vagy a felületes hatalmat szeretném átpasszolni ujjai közé, hogy aztán ugyanúgy akasszam ki toleranciájának határait, ahogy a legutóbb. Igazság szerint én sem tudom, mit szeretnék elérni, leginkább semmit vagy mindent. Igazság szerint végtelen izgalmas, hogy fogalmam sincs, mi fog következni.
- Gondoltál már arra, hogy mi van, ha csak szórakozom veled?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Féligmeddig meglepi, hogy semmiféle ellenállást nem mutat a másik. Számított rá, hogy a fenyegető mozdulatra netán majd kihátrál belőle: a lehetősége ugyanis meglenne rá. Nem tartja olyan erősen, alapvetően kettejük pozíciója is Ábel számára előnyösebb ebben a pillanatban. Mégis helyette azt a megadó súly érzi a kezére nehezedni, amellyel Ábel beledől a fogásába. Egy pillanatra megfeszül az állkapcsa, ahogy fogait egymáshoz préseli, azt is lehetne gondolni, hogy pillanatnyi dühe horgadt fel megint a fiú iránt valamiért - valójában egy kicsit megfoghatatlanabb a helyzet, legalábbis számára. Ábel megadása, még ha csak látszólagos is, a megadó gesztust érezni az ujjbebegyein, egyben az, tenyere alatt érzi lüktetni a fiú pulzusát, eltölti egyfajta nehezen meghatározható sürgetéssel, ugyanakkor elégedettséggel is. Ez az elégedettség az, ami talán leginkább meglepi vagy amit legalábbis nem tud hova tenni.
Ábel megjegyzésére csak felvonja az egyik szemöldökét, arral a fajta arckifejezéssel néz rá vissza, mint mikor valaki valami igazán magától értetődő információval rukkol elő.
- Szinte biztos vagyok benne, hogy szórakozol velem. - Nincsenek kétségei afelől, hogy Ábelt nem drámaian mély motiváció hajtja a vele való szenvtelenségre. Pont úgy tűnik inkább, mint aki a maga impulzív módján játszik, és mindig épp azt csinálja, amitől a legnagyobb elégtételt várja. Érdekes módon, bár nem mindennapi, hogy így tartson bárkit, pláne nem egy fiút az ujjai szorításában, nem hat természetellenesnek még ez a mostani különösen bizalmas pozíció sem.
- Amit nem értek, hogy miért tetszene, ha komolyan venném.
Márpedig Ábel jelen pillanatban is erről tesz tanúbizonyságot. Erről tett akkor is, mikor megszólalt párszaszájul. Jelleméből adódóan Dante egyébként is nehezen kapható a hagyományos, egyszerű évődésre, sőt, mikor Ábel messzire megy és valóban felpiszkálja az indulatait, az ember ösztönei mindig is a szélsőségek skáláján mozogtak.
- Ha pedig nem, akkor mi értelme van próbálgatni a toleranciám? - Enyhén szólva sem volt kedves Ábellel már az elejétől kezdve, a fiú pontosan tudja, hogy Dante természetétől nem áll messze az erőszakosság, sem az, hogy azt fizikai formába öntse.
- Az is szórakoztatni fog, ha a végére érek? - Még ő sem biztos benne, mit tenne akkor.. vagy egyáltalán milyen messze vagy milyen közel is van ehhez az emlegetett képzeletbeli határvonalhoz. Néha úgy gondolja, bőven bírja még, máskor biztos benne, hogy egyetlen hang vagy gesztus választja el attól, hogy elpattanjanak türelmének utolsó szálai is. Beszéd közben lassan megmozdítja a mutatóujját, jobb fogást találva, ujjai alatt a súrlódó bőr tapintása ismét emlékezteti, milyen közel vannak már megint, sőt arra is ráébreszti, hogy valahol út közben ő maga is előrébb dőlt. Majdhogynem bántó az a teljes szókimondás, amivel rákérdez a dolgokra, de mindig is egyszerbb volt a maguk valóságában artikulálni a kérdéseket. Tisztább, kevesebb nyűggel jár és a maga módján effektív tud lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Néha egészen félelmetes, mennyi apró, mégis ordító részlet képes meglapulni egyetlen múló pillanatban - az ember pedig, ha nem figyel elég közelről, esélyesen soha többé nem kapja őket vissza. A választ hallva elégedett árnyékot kap mosolyom, mellkasomból hullámokban csuklik fel a halk kuncogás. Az alattomosan növekvő közelségtől, a fojtott beszélgetés hordozta rejtélyes éltől az agyam hirtelen kezdi termelni a dopamint, véremben meglódul az adrenalin, a pulzusom hirtelen ugrik meg tartása alatt. Tüdőm nehezebben telik meg oxigénnel és karomon halvány libabőr nyomaiban áll fel a szőr. Vállaim árulkodón ereszkednek meg, mielőtt még megszólalhatnék.
- Talán ez a szórakozás lényege - szemöldököm megemelkedik, ajkaim újra mosolyra húzódnak, majd mintegy elismerően görbülnek le. Az indirekt feltett kérdés maga jó, bár ha tudnám a választ sem kötném az orrára. - Csak úgy, beugrani az ismeretlenbe és nem tudni, hogy túléled-e vagy sem - a magunk helyzete nyilván nem ilyen drámai, a végkimenetel viszont legalább ennyire a sötétségbe veszik. Olyan ez, mintha a saját határai széle felé rugdosnám őt, csak látni szeretném, mi történik amikor átesik egy bizonytalan, idegen talajra - az igazság viszont az, hogy Weilert nem kell rugdosni, és valószínűleg engem is magával fog húzni.
Még ha ezt ő maga még nem is ismerte el magában.

Ugyanakkor, ha az ember figyelmét túlságosan lekötik ezek a részletek, hajlamos túlsiklani más, talán fontosabb rezzenéseken. Érzem a arcomon visszacsapódó leheletét, beszűkült pupilláimon keresztül pedig mintha csak látnám, hogy saját perifériája alig terjed tovább az arcomnál - bár, mindez, csak feltételezés. Azt sem tudnám megmondani, mennyire lehet tudatában annak, hogy ezzel az intimnek számító tolakodással milyen mértékben tette magát is sebezhetővé - kifejezetten nem is érdekel, amíg kedvemre kihasználhatom. Végig a mocsárzöld íriszek mozgását követve emelkedik meg bal kezem, hogy aztán, amennyiben nem ütközik különösebb akadályba, ujjaim közé fogjam állát. Hüvelykem az ő tartásánál némileg erősebben vág az állkapocs élébe, míg a másik négy ujj végignyúl ellenkező oldalt, jobbom pedig finoman igyekszik lefejteni nyakamról az ő tagjait. Lehetnék ennél sokkal aljasabb is. A fülébe suttoghatnék, hogy a párszaszó behálózza utolsó tudatosan megfogalmazódó akaratát is, ahogy azt eddig is tette. Ez viszont még tőlem is megkérdőjelezhető lépés lenne.
- Azt majd meglátjuk, ha eljutunk oda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Valahol azért hitetlen ezzel kapcsolatban, amit Ábel mond - tőle legalábbis annyira távol áll az "ismeretlen" és a "kényelem" kifejezés, a "szórakozás" relációjában pedig még inkább, hogy nehéz elképzelnie, valóban ilyen vakmerő a másik. Nem kerülik el a figyelmét Ábel reakciói, egy része legalábbis egyértelműen észrevehető ebből a közelségből. Ez a feszültség is ismerős neki, bár kétség kívül nem hozzá hasonlóan férfiakkal élte meg, sokkal inkább akkor, mikor egy lány kívánósan fölé gördült. Ahhoz hasonlít az atmoszféra, annak a légkörnek a szikrái rezzennek a levegőben, mégsem pontosan ugyanaz. Ez sokkal nyomottabb, visszafogottabb, elfojtottabb annál, ebben van valami elemien ösztönös és őszinte, ugyanakkor szenvtelenül hazug és öntagadó. Nehéz ugyanakkor kitapogatni a saját dinamikusan változó korlátait, mikor úgy tűnik, bizonyos ingerek vagy benyomások sokkal hamarabb triggerelnek kritikus pontokat.
- Túl optimistán hangzik; majdhogynem naivitásnak.
Igazából egyáltalán nem elégedett. Aligha kapott az amúgy homályosan megfogalmazott kérdéseire választ, helyette Ábel megint kerülőutakon fogalmazott. Ez az elégedetlenség kiül a tekintetére is, de ezúttal nem sarkallja azonnal arra, hogy elhúzódjon teljesen. Eh. Határozottan zavarja a hiányérzet, azt várta volna - elvárta volna az ennél egyértelműbb válaszadást. Nem mintha Ábel megadott volna bármit eddig, amit várt volna, akár kimondatlanul, akár tudatosan akarta - akár tudat alatt. Hogy jogos-e ezt felróni neki? Abszolút nem. Hogy ettől függetlenül ebből erednek-e a frusztrációi? Abszolút. Ő egyébként a hülye, hogy nem fogja meg és egyszerűen kényszeríti rá. Az erőfölény végső soron, úgy gondolja, az övé lenne. Már mikor azt gondolta volna, elenyészett belőle az erre való hajlam, hála a Machaynak kénytelen rájönni, hogy mindössze egy határozott kiváltó ok hiányzott.
Dantéban nincs meg az a merész felajánlkozás, amivel Ábel a tenyerébe döntötte az arcát, így mikor megérzi a fiú ujjait az arcán, a tartása feszültté és bizonyos fokon felkészültté válik. Az a fajta felkészültség ez, amikor nem tudod pontosan, mire számítasz, mégis az izmaid, érzékeid igyekeznek ösztönösen elébemenni az ismeretlennek. Igen, határozottan nem kényelmes és főleg nem szórakoztató, ahogy azt Ábel mondta. Mielőtt a másik le tudná feszíteni Dante ujjait, a fiú még utoljára, mintegy öntudatlan figyelmetetésként még utoljára feszesebben fog rá, végül azonban elengedi és egy félig kérdő-félig számonkérő pillantást vet Ábel alkarjára - majd a szemébe nézve is.
- Lehet valami abban, honnan is ered az orosz rulett... - Nem gúnyolódik, teljesen komolyan gondolja. Az eddigiek alapján jelenleg ugyanúgy tudná elképzelni, hogy megismételje azt a csókot, amit a szertárban követelt ki Ábeltől - de azt is, hogy a torkát szorítsa tovább, mint akkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Van valami végtelenül izgalmas az ehhez hasonló, elhúzott és bizonytalan pillanatokban. Az ember mellkasát feszítő tenni akarás, az izmok állandó, mégis rezzenéstelen feszültsége, a tudatot túladagoló adrenalin szinte képes fizikai fájdalmat okozni. Igen, talán ez a legjobb kifejezés rá. Az ember érzi, ahogy szinte szétreped a bőre, hogy  a benne felgyűlő erő kitör belőle és maga után sodorja, arról viszont fogalma sincs, mit tesz, vagy mi fog történni ez után. Az ismeretlen izgalmas.
Dante ismeretlenbe való hajszolása, és a jövőbe vakon tekintő nemtörődömség izgalmas.
Vannak dolgok, amikre egyenesen válaszolni túl egyszerű lenne. Ha valamire Dante már rájöhetett, az az, hogy nem szeretem az egyszerűséget, ha valamiben látok fantáziát, ha valami érdekel, akkor addig hajszolom amíg meg nem kapok mindent, amíg nem nevezhetem zsigereiben a magaménak. Minden alkalommal, amikor elveszti a fejét, amikor a felületes közömbösség feloszlik és önmagát meghazudtolóan nagyon is szélsőséges válaszokat ad, amikor a teste reagál és egyszerűen nincs többé kontrollja a történet felett, újra és újra vérszemet kapok. Újra és újra többet követelek. A legapróbb cselekedeteibe akarom beírni a nevem, hogy magaménak mondhassam minden ösztönös rezdülését, és addig nem nyugszom, amíg ez meg nem történik.
Vele ellentétben én nagyon is elégedett vagyok. Arcomra szolid mosoly kúszik, vonásaim szinte kisimulnak, ám az apró ráncok feltorlaszolta jellegzetes gondolatlenyomatok közel sem sugallnak megnyugvást. Ez az én hullámvasutam, és most, hogy talán tudatosan, talán tudatlanul beszállt, nem fogom egyhamar útjára ereszteni.
Ahogy izmai ellenállnak tapintásom alatt, tekintetem elevenné válik, tartásom pedig öntudatlanul is szorosabbá. Talán fehér foltban fut ki a vér ujjaim alatt a bőrén, viszont, amíg jelét nem adja, még csak eszembe sem jut, hogy ezzel akár fájdalmat is okozhatok.
- Rulettet szeretnél? – hangom halk fojtottsággal mélyül el, a szavak közé halvány rekedtség vegyül, s ahogy megemelem állát, a világosbarna íriszek is mintha mélyebb színtónust ütnének meg.
Azt mondják, a negyedvélák ereje elenyésző, hogy nem is képesek valódi hatást kiváltani. Szerintem ez hazugság. Szerintem egyszerűen csak okosan kell használni, ahelyett, hogy fejjel nekifeszülnél a másik elméjének rá kell tapintani a megfelelő pillanatokra, olyan finom mozdulatokkal, mintha csak vékony, pókok szőtte szálakon zongoráznál. Fejem leheletnyit oldalra billen, nem csak vérem, de egész testem átjárja a génjeim mágiája, ahogy elmosolyodom.
Megkaptad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egy ideje már - mióta kinyúlt az arca felé és ujjai közt tartja Dante állkapcsát ebben a közelségben olyan, mintha Ábel valóban egy fegyvert tartana egyenesen a halántékához. Egy fegyvert, amelynek nincs ugyan minden tára megtöltve, de az esélyei mégiscsak rosszabbak ötven százaléknál. Legalábbis egy normális ember így fogná fel azt, hogy bizonyos reakciókat csikarhat ki a másikból. Annak fényében végképp, hogy elméletileg kifejezetten utálják egymást. Vagy hasonló. Ilyesmi. Az biztos, hogy Dantét alapjaiban irritálja Ábel jelenléte, amiért folytonos válaszreakciókat követel tőle, szótlanul.
Egyébként is feszült a légkör azóta, hogy a közelséget immár Ábel gyűri le, és hogy Dante előbbi mozdulatsorát ezúttal fordított helyzetben ismétli meg a negyedvéla. A reakcióik közti kontraszt szembeötlő és egyértelmű: míg Ábelnek van elég rugalmas szenvtelenség és játékosság, hogy akár gúnyosan is, de az érintésébe simuljon, Dantéban semmilyen még csak látszólagos hajlam sincs a meghunyászkodásra. Nyilvánvaló, hogy fizikai fölényét nem szívesen és kifejezetten csak ideiglenesen volt hajlandó feladni, míg Ábel valamilyen, bármilyen válasszal szolgál számára, még ha az nem is verbális.
Nos, bizonyos válasz érkezik, az tény.
Nehéz lenne megállapítani, hogy a fiú véla vére az, ami alapvetően a türelmén és önuralmának utolsó szálain táncol folytonosan vagy már önmagában a személye az, amely valami érthetetlen kémiai láncreakció eredményeképpen azt az sürgetést és agressziót váltja ki belőle, amit. Az viszont egészen bizonyos, hogy a vélamágia olyan, mintha benzint öntetének egy instabil, félig kész, kísérleti bájitalba, majd az egészre lángoló gyufát dobnának.
A kis hülye ezt már magának csinálta - visszhangzik a fejében valahol messze a gúnyos kommentár, de már alig figyel rá, csak tudat alatt visszhangzik benne ez a "mentség". Valójában nem érdekli különösebben, kinek a felelőssége az, ami következik, kit érdekelnek ebben a pillanatban ilyen elvont, megfoghatatlan fogalmak? Ami jelenleg a legfontosabb, és amelyre minden hűvösen lángoló figyelme összpontosul, az az, hogy elvegye, amit akar.
Netán viccelt? Nem számít. Meggondolta magát? Késő. Csak játéknak szánja? Akkor új szabályok lesznek.
Váratlanul ragadja meg Ábel kezét az állkapcsánál és miközben elhúzza magától úgy szorít rá, hogy az már talán fájdalmas is, a mozdulatsort azonban ezúttal bármiféle habozás nélkül viszi tovább. Ültében egyik lábát úgy tolja hátrébb, hogy nagy lendülettel tudja fellökni magát, és azzal a hirtelenséggel hajol előre, amilyennek a krokodilok csapnak ki a folyóból, tavakból a vízparton gyanútlanul tébláboló növényevőkre.
Bal térdével Ábel ágyára támaszkodik, a fiú kezét továbbra sem engedte el, a csuklójánál fogva szegezi a fekhely matracához. Szabályosan hátrarántja fekvő helyzetbe, miközben fizikai fölényét kihasználva és érzékeltetve fölé magasodik. Nem a fiút akarja meggyőzni, nem akar meggyőzni senkit, maga a felvett pozíció tényleges hatalmi dominanciája az, ami egyfajta előzetes elégedettséggel tölti el és máris könnyebben veszi a levegőt, így. Ez már sokkal jobban tetszik. A pulzusa a fülében dobol, koncentrációja és minden feszültsége, porcikáinak minden sürgető erőszakossága egyetlen pontba összpontosul, egyetlen gondolatba, szándékba, cselekedetbe. Szabad kezével a negyedvéla hajába túr, hosszú ujjai erősen ráfognak a barnafürtökre, tenyerébe tökéletesen illeszkedik a fiú tarkója, ahogy tartásával immár e mozdulatok fölött is kontrollt nyer.
Ábelt újra megcsókolni nagyjából olyan érzés lehet, mint a hirtelen beadott adrenalin injekció első rúgása a szervezetbe. Végtelenül feleslegesnek tűnnek most azok a körök, amiket eddig futottak egymással - és amit a tudatalattija már most tud, hogy fognak még eztán is -, de most ebben a századmásodpercben, ebben a szenzációban, amit összepréselődő ajkaik jelentenek és ahogy nyelvével bebocsátást követel magának, nagyon is úgy tűnik, hogy valójában most van helyén minden. Az indulatai a lehető legtökéletesebb formát öltik a mozdulataiban, ahogy Ábel fölé hajol, lefogja, az ágyhoz szorítja és elveszi, amit a fiú úgy, azzal a merészséggel ajánlgatott. Bár hevének aligha vannak gyengéd aspektusai, mégis ebben a hirtelen felszított támadásban ott bujkál a tagadhatatlan és elleplezhetetlen, ösztönös vonzalom, amint épphogy csak ésszerű kordában nehéz tartani. Most épp lehetetlen is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az ablakon kinézve nem látszódott más, csak a nagy feketeség, mint egy féreglyuk. Ha elég ideig figyelte az ember, akkor olyan dolgokat láthatott bele, amik ott sincsenek, vagy ami még rosszabb, el is aludhatott. Persze Zsombinak már nem az a legnagyobb félelme, hogy elalszik, de továbbra sem szerette. Olyankor mindig vissza-vissza látogatott arra a helyre, pedig amúgy sem volt már messze az ideje a távozásnak. Látszódott a kastélyon is, ahogy ki-kiszállingóztak a diákok, kik már hazamentek, kik egy utolsó partit csaptak. Ő pedig ott ült, és azt a hatalmas űrt figyelte.
Tekintete végigjárta az unalmas kis szobát, és egy idegenen állapodott meg. Amióta visszatért, nem volt kenyere a lakókkal való beszélgetés. Mindig attól félt, hogy valamelyik tudja merre is járt az utóbbi egy évben, és talán még saját magánál is nagyobb hülyének gondolja. Vagy ami még rosszabb, felhozza azokat a bizonyos tabu témákat. Viszont most épp itt volt az ideje kibújni a csigaházból, és elkezdeni élni. Ha valami rosszul sülne el, holnap majd kikezelik belőle az intézetben.
- Haver, te nem unod el itt az életed? Mit szólnál egy kis mókához? - kérdezte Zsombor, és közben leszállt a párkányról, ahol addig ücsörgött. - Van egy oltári tervem arra, hogy dobhatnánk fel az estét. Benne vagy? - kérdezte pajkos mosollyal lépve oda Benetthez, hátha amannak nem lenne nyilvánvaló, hogy kihez beszél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Ha nem a körleten belül pihenek, akkor ide, a társalgóba szeretek kiülni, amit úgy is nevezek magamban, hogy mindenki klubhelyisége. A kandallóban ropog a tűz, fénye kellemes meleget áraszt a szobában. Kötött pulcsiban, a szünetre hangolódva húzódom meg az egyik félreeső fotelban, hogy ne tudjon senki mellém ülni. Keresztben helyezkedem el rajta, karfáján átvetem a lábaimat, ölemben pedig szokás szerint egy könyvet bújok. Kivételesen viszont nem az órákhoz kapcsolódik, és nem is túl nehéz olvasmány. Direkt olyan, amit háttérzaj mellett is könnyedén értelmezni tud az ember, bár az évek alatt már ráálltam arra, hogy kiszűrjem a hangokat magam körül. Nyilván, ha régen saját szobám se volt, de tanulni kellett, és öten vagyunk testvérek, akkor mindig uralkodott a lakásban egy alapzaj, amihez valahogy alkalmazkodnom kellett.
Fogalmam sincs, hogy hány óra van, de nincs nagy mozgás. Biztosan hazautaztak, a maradék emberke meg csomagol. Én már megvagyok a javával, de csak később megyek, ráadásul vissza kell térjek karácsony után pár napra, mert segítek a bál szervezésében. Cserébe megpróbálom majd jól érezni magam.
- Hm? - megtorpanok az olvasásban, de csak lassan kapom fel a fejemet. Nekem szólna? Eddig olyan csendben volt, biztos csak képzelődöm... Már-már gyanakvóan mérem végig a fiút, aki elkezd kérdésekkel bombázni a semmiből, ráadásul fogalmam sincs, hogy miről beszél. Ez úgy hangzik, mint valami csapda. Keresem a buktatót a dologban, a beugratós részt, amire ha válaszolok, akkor a következő pillanatban kinevetnek az átverésen.
- Ez eddig elég rosszul hangzik - vonom fel a szemöldököm bizalmatlanul, és akkor még egész finoman fejezem ki magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az igazat megvallva számíthatott volna a nemleges válaszra, hiszen nézzen körül az ember. Itt a társalgóban, két szerencsétlen, akinek vagy nem maradt a kastélyban barátja, vagy egyáltalán nincs is, ücsörögnek, pont azelőtt, hogy haza kéne menniük.
- Na várj, előbb hagyd, hogy beavassalak a tervbe - szögezte le Zsombor, és a fiú karfájára támaszkodott. - Először is, minden amit most elmondok teljes egészében illegális. - Élete legjobb kezdése volt, ezt el kellett ismernie mindenkinek. Hiszen hogy teszel egy teljesen bizalmatlan embert a cinkostársaddá? Hát... vannak erről különböző elképzelések, maradjunk annyiban. - Szóval. Múltkor hallottam egy csapat diákot arról sutyorogni, hogy Várffy szobája tele van elkobzott bájitalokkal. Állítólag egy kis szekrényben tartja őket. Na már most, az előbb láthattad, ahogy abban az ablakban ücsörgök, mint a világ legnagyobb vesztese. De így legalább lehetőségem nyílt megpillantani az előbbi férfit és az ő állítólagos barátnőjét, azt az Átváltoztatástanárt elsétálni. Ha pedig ők ketten leléptek, az azt jelenti, hogy a szoba teljesen üres, és ha elég ügyesek vagyunk, ki tudunk onnan hozni két fiolát. Senki nem tudja mi a hatásuk, mi lennénk az elsők, akik kipróbálják! Képzeld csak el! - ahogy a tervét a másik elé tárta egyre jobban csillogott a szeme, és a hangja az izgalomról árulkodott. Talán azóta nem érezte ezt, mióta megtalálta a kis korgit a kanapéjuk alatt. De az már évekkel ezelőtt volt.
- Na, mond, hogy benne vagy! Nincs annyi időnk azért - mosolygott őrülten partnerére.
- Amúgy Zsombor vagyok. Csonka Zsombor - mutatkozott be. - De a fedőnevem mostantól legyen Arab éjszaka - suttogta el a végét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Összeszűkülő szemöldökeim alatt arcára tapad kutató tekintetem. A terv – nem is igazán lehet ezt tervnek nevezni, sokkal inkább a pillanatnyi fellángolás vezette késztetés egész odáig tartott, hogy dobjuk be Dantét a mély vízbe és lássuk, mi lesz belőle. Az, hogy utána mi fog történni, vagy, hogy hogyan maradjak én a becsapódástól felcsapó hullámok felszínén, már nem kapott részt.
Mintha pont erről beszéltem volna az előbb.
Félhangos morranásban fullad ki szinte minden ellenállásra hajazó gesztus – a test talán egy fél pillanatig még mereven próbál pozícióban maradni, de ahogy komolyabb külső befolyás éri, megadva magát hanyatlik hátra. Az elfeküdt matrac egyik rugójának éle szúrva fúródik bordáim közé, a pillanat egy töredékéig tüdőmből fájdalmasan préselődik ki a levegő. Dante tartása alatt, az artériák falainak ritmusos tágulásában és összezuhanásában zubogó vér áramlását egyre hevesebben pumpálva igyekszik követni és neki eleget tenni a szív, az erőteljes dobbanások visszhangot vernek, ahogy szinte a mellkasi csontnak ütközik az életért felelős izom.
Élesen szívom be a nyomokban jellegzetesen Dantét kísérő illatot tartalmazó, bőrfelületek közé szoruló oxigént, az valósággal vágja az orrcimpa belső, puha szövetét - így, most, mintha minden érzékszerv intenzívebben fogná fel a külvilágot.
Alkarom megfeszül, ujjaim ökölbe szorulnak ahogy könyékből próbálom felnyomni magam. Az első pillanatban megfeszül állkapcsom, a fogak fájóan csikordulnak meg egymáson, majd a következőben elnyílnak ajkaim, nyelvem félúton találkozik az övével, és legalább annyira szeretne betörni, ahogy azt ő maga is teszi. Arcom a mozdulat közepén fordul felé, apró mozdulatokkal írva le így félkört, a kezdeti helyezkedéshez képest - hogy annak belső ívével érezhetően, vagy épp észrevétlen késztessem arra, hogy most inkább ő kezdjen ereszkedésbe.
Már amennyiben őt lehet késztetni bármire is ezekkel az apró, szekunder vonásokkal.
Halványan mosolyodom épp csak bele a csókba, egy pillanattal később pedig fogaim közé fogva alsó ajkát morranok újra fel, karom újra a tartásának feszül, hogy erővel próbáljon kitörni onnan. Szemeim résnyire nyílnak, tudatom felületén végigsöpör a párszaszáj használata iránti elemi vágy, végül hátrahúzva fejem szeretnék kifordulni ebből a tartásból - is.
- Elég lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Hát jó, én meghallgatom, de nehezen hiszem, hogy meggyőzhető vagyok. Ha pedig fárasztani akar, vagy ami még rosszabb - megtréfálni valamivel, akkor ma nagyon nem vagyok abban a formában, hogy eltűrjem. Az elmúlt időszakom minden volt, csak békés nem. Sanyarúan végigsimítok az alkaromon, ahol nem is olyan régen keményen megtapostak, és még mindig nem akar múlni a fájdalom.
Arcvonásait fürkészem, de az elszántságon kívül semmi gyanúsat nem látok rajta. Még a hangja is egész kellemesen cseng. Erőt veszek magamon, úgyhogy becsukom a könyvet és felülök a fotelban, hogy jobban a karfának támaszkodó srácra figyelhessek.
Szemeim elkerekednek az illegális szó hallatán. Úgy nézek én ki, mint aki ilyenre kapható? Keresem azt az ismertetőjelet, vagy szépséghibát magamon, amiből feltételezheti, hogy vevő vagyok egy ilyenre. Nem a csontváz testalkatomból következtet erre, úgy hiszem.
Várffy neve még szép, hogy nem ismeretlen, késő estig tartó tanulásom visszatérő felelőse. Kicsit sokat képzel magáról néha, de máskor az az érzésem, hogy minden oka megvan nagyképűnek lennie. Illik rá, hogy elkobozzon dolgokat, a kivitelezés és a kísérlet maga azonban átgondolatlannak és veszélyesnek tűnik.
- Vesztesnek gondolod magad? - ragadom meg az idézőjeles lényeget a szövegéből, ahogy elcsodálkozva végignézek rajta. Nem tűnik annak. -  És mi van, ha balul sül el? Vagy mit kapok cserébe, hogy bevállalom? - faggatom a részletekről, de nem csak ez homályos számomra. - Tudod amúgy, hogy hol van a szobája? - ez eddig kevés ahhoz, hogy megvegyen.
- Ivanich Benett, és találj ki nekem valamit - mosolyodom el