Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

•Réges-régen,
egy messzi-messzi
vizsgaidőszak előtt•
•Öltözékem•

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az igazán lényeges érzelmek híján, amik az élni akarásért és az önfenntartásért felelnek, Valerynek soha nem volt nehezére kárt okoznia magában, vagy olyan dolgokban, amik cserébe kárt okozhatnak neki, legyenek azok emberek vagy állatok. Amennyiben pedig elvesznek tőle valamit, a magához képest egész erős akaraterejével egyenesen boldogságot okoz neki.
Valery sokáig próbálta visszafojtani a feltörő haragot, ami akkor kerítette hatalmába, amikor elvették tőle a tőrét. Azt a tőrt, amit ugyan ő maga is lopott, a sok kár, amit okozott vele, a nem létező szívéhez növesztette a tárgyat. Hamar rá kellett jönnie, hogy nem szerezheti vissza. Sokat kutatott Riley iránt, és hamar rá kellett jönnie, hogy a férfi jól képzett pszichológus, egyenlő olyan ember, akit a saját érdekében jobb elkerülnie, amennyiben nem akar lelepleződni. Ő pedig nem akar. Az iskolai késeken ülő bűbájra hamar rájött, már akkor, amikor megfogalmazódott a fejében a gondolat. Egy ideig egy érmét élesített a falon, de az nem volt elég effektív, és amúgy is hamar elkopott. Így nem maradt más választása, mint a gyengélkedőről ellopni valamit, ahova azonban először be kellett juttassa magát. Ha pedig valamiben, hát kreativitásban soha nem szenvedett kárt, mindenki más, főleg a testvérei nyomorúságára. Az előbb említett érmével kaparta addig az alkarja bőrét, amíg az ki nem vérzett, és a konkrét, egyenes vágások hiányában szinte teljesen biztos abban, hogy senki nem fog szándékosságra gyanakodni. Így áll most itt, két fehér ágy között, jobb karját szorongatva, a kétségbeesés és fájdalom tökéletes imitációjával arcán, és egész, enyhén remegő testén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A mai nap tökéletesen alkalmas arra, hogy leltározzak, hiszen egyedül vagyok, és gyengélkedő emberek sem szaladgálnak a közelben. Tökéletes. Természetesen az előírásoknak megfelelően felhúztam az egyenruhámat, a halványkék öltözet főlé a fehér köpenyt is. Bármikor jöhet bárki, ugyebár. Számítani nem számítok rá, így teljes nyugalomban, egyik fülembe dugott zenével, az ütemre dobolva a lábammal kezdem el összeírni a benti készleteket, míg egy másuk lapra elkezdem jegyzetelni azt, hogy mire lesz szükségünk, miket kell tartalmazni a következő szállítmánynak. Kellemes nap, jó zene, nyugalom, nem is kell más. Nem is nagyon figyelek a környezetemre, míg csak a lap aljára nem érek, akkor veszem észre, hogy Pamacska a puffskein ugrál az asztalon, jelezve, hogy valaki érkezett.
Összevonom a szemöldököm, miközben kikapcsolom, majd leteszem a lejátszót. Még mindig ugrál, szóval biztos, hogy van kint valaki. Kilépve egy pillanat alatt észreveszem a lányt, ahogy ott áll a két ágy között, és a karjából csöpög a vér. Már nem káromkodok, amikor meglátok valakit sebekkel vagy átkokkal. Az elején megdöbbentem, és ösztönösen szólásra nyitottam a számat. Most már nem. Odasietek hozzá, és finoman, a vállánál fogva ültetem le az ágyra.
- Szia, én Will vagyok, téged hogy hívnak?
Egy széket húzok oda, leülve vele szembe, finoman fejtem le az ujjait a vérző sebről, miközben kék szemeimmel a riadt bambi tekintetet figyelem. Szegény kislány, látszik, hogy mennyire megijedt. Remélem, hogy tudom majd enyhíteni a riadalmát.
- Bántottak vagy véletlen baleset? Nekem elmondhatod.
Közben igyekszem megvizsgálni az összevisszaságot, mely az alkarját borítja. Ez hirtelen bármi lehet, akár mágia, akár támadás, akár csak egy rossz mozdulat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Mióta nincs az anyja közelében, kénytelen volt legalább annyira túltenni általános ember-, mint alsórendű faj, undorán, annyira, hogy a saját érdekében hajlandó legyen elviselni az érintéseiket. Amikor William hozzá nyúl, akkor is csak éppen annyira rándul meg jobbja, amennyire belefér az ijedt, kislányos fájdalomba.
- Va... mh - szerepébe illően, megszeppenve, vékonyka hangon kezd bele nevébe, majd újra megrázza a fejét, és szusszan is, hogy megerőltesse magát, elméletben persze. - Valery - vörös szempillái alól pillog fel a férfira, aki azonnal a megmentésére sietett, ahogy az várható volt. Ismét összerezzen, ahogy Will a sebhez ér, kicsit fészkelődik is, miközben a karját tartó kezet figyeli, majd, a következő kérdésre, újra csak megrázza a fejét. Meg kell vallani, szereti, sőt imádja, amikor valaki úgy viszonyul hozzá, ahogy ő szeretné, hogy viszonyuljanak. Az mindig azt jelenti, hogy tökéletesen párosítja össze az emberi mimikákat és reakciókat, egy új, hihető palástban. Művészet.
- A bátyám.. Véletlenül - továbbra is nehézkesen motyog, lehajtott fejjel, ahogy másik, ép kezével a füle mögé tűri a haját. Coltonnal soha nem is volt más kapcsolatuk. Az óta a bizonyos este óta, amikor a bátyja hazajött a kórházból, és észrevehetően csak jobban neheztelt rá az ajándéka miatt, amivel őszintén kárpótolni akarta, már nem akar neki ajándékokat adni. Legalábbis nem a jó fajtából. Így pedig minden egyes alkalmon kapva kap, hogy árthasson neki, akár mások, ismeretlenek szemében is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Abban biztos vagyok, hogy nem véletlenül történt, de lehetett hirtelen felindulásból. Magamról tudom, hogy nagyon nehéz természetem volt ennyi idősen, agresszív voltam, eltiltva a sportoktól, rendszeres zeneterápián próbáltak olyan megoldást találni, mellyel csökkent annak az esélye, hogy kárt tegyek valakiben. Azt hiszem, jót tett, hogy felfigyeltek erre, mert így most itt állok, pontosabban ülök, és egy nagyon fontos hivatásnak élhetek. Enélkül nem biztos.
- Cole... ő sok időt tölt Adrian Blackkel.
Ez ténymegállapítás, és nem kérdés, saját magam összerakom a képet, hogy ezzel együtt azt is, hogy lehet, a sok együtt töltött idő, a hormonok agresszivitást váltanak ki Coleból is, aki kamaszévei végén az utolsó nagy fellángolását éli. Talán az lenne furcsa, ha a húgai nem lennének sebesek az ő keze által. Éppen ezért nem is kerítek nagyobb feneket a dolognak, miközben felkelek, és a közeli szekrényhez lépek, nemi fertőtlenítőért, bájitalos krémért és kötszerért lépve. Kiveszek még egy ollót is, először az egyik szikét akartam, de végül nem nagyon érzem szükségesnek. Visszalépek, és megint leülök vele szemben.
- Egy kicsit csípni fog, de nagyon óvatos leszek. Egy este alatt helyrejön.
Először egy gyorsan összesodort és pamaccsá alakított gézdarabra fertőtlenítőt csepegtetek, majd ujjaimat jobban ráfogom a lány vékonyka csuklójára, és gyors mozdulatokkal kitisztítom a sebeket. Tudom, hogy csípi, éppen ezért a művelet után ráfújok.
- Ez pedig eléggé felmelegíti majd. Nem éget, csak olyan lesz, mintha nagyon meleg lenne a pulcsid, de reggelig nem szabad majd levenned a kötést, ez fontos, mert csak úgy gyógyul be teljesen. Figyelj, elméletileg el kell engedjelek, de ha úgy érzed, hogy jobb lenne a mai estét a tesódtól távol tölteni, akkor maradj itt nyugodtan ma éjszakára. Csak én vagyok itt, és nekem leltáraznom kell bent, szóval nem zavarna senki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Igen, igen - aprókat bólogat, miközben megint Will arcára pillant, majd megint le. - Hozzá akartam menni először, de aztán nem akartam, hogy azt higgye miatt van - kicsit elmélázva folytatja. Az igazság az, hogy tudja, Adrian már túl sokat hallott és látott belőle, róla ahhoz, hogy bármit is elhiggyen neki. Így, bár talán biztosabb lenne az éles tárgyak élessége az ő házából, soha nem jutna be oda. - Tudod, most lesz itt végzős, meg ott van neki az egyetem is.. Kedves, de tudom, hogy milyen kimerítő neki - a mi kis kedves Valerynk, aki már szinte annyira törődik más érzéseivel, mint a nővére, Emily. Ahogy mondogatja, fel sem ütné a fejét a gondolat, hogy onnan tud ilyeneket? Mégiscsak a bátyja barátja, vagy valami olyasmi, és aki kicsit is ismeri a fiút tudja, hogy nem csak az iskolában létezik.
Tekintetével végig követi a fiú mozgását, ahogy a szekrényhez sétál, majd, ahogy rendezgeti a dolgokat, és elővesz egy ollót is, ami, ugyan nem a szike, de máris több mint a semmi. Valery egy érméből is képes volt veszélyes tárgyat készíteni, hát egy ollóval mit kezdene. A gondolatai ellenére, amikor Will megfordul, továbbra is a nagyra nyílt, barna szemekkel találja szembe magát.
- Rendben - bólogat, de azért kicsit felszisszen, és apró keze is megrezzen a másik biztos tartása alatt. Nem annyira, hogy bármiben is megzavarja, éppen csak, ahogy az elvárt.
- Majd megfújkálom magam - halkan nevetgél a gyerekes viccre, ami, mintha csak ő fejében lenne annyira vicces ebben a helyzetben. A valóság az, hogy Valery fejében semmi nem vicces, minden vagy fehér, vagy fekete, vagy jó, vagy rossz. Nincsenek olyan átmenetek, hogy vicces. De az emberek csinálnak ilyet, és úgy véli, most beleillik a képbe, amit kialakít magától.
- Nem tudom... Cole nem bántana még egyszer, biztos - annyira nem is biztos az - de ha nem zavarok tényleg, akkor.. - szégyenlősen elhallgat, még a szemeit is lesüti, mert ez mégis mekkora kérés már a vörös hajú, harmadikos kislánytól. Hatalmas. Borzalmasan nagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Persze, a végzős év sosem könnyű.
Én is ott ültem a jelentkezési lapok felett. Mi legyen? Mugli egyetem vagy mágikus? Nappali vagy levelező? Végül a nagy tanácstalanságban minden lett. PTE is AMS is. Így kellett lennie. Most már a végén egyensúlyozok a történetnek, ha minden jól megy, a jövőév végére talán már néhány papírral gazdagabb is leszek. Hogy után mi lesz? Fogalmam sincs még. Lejár itt a mandátumom, szóval jó kérdés.
- Ne félj tőlem.
Mondom halvány mosollyal, miközben már csak azt várom, hogy a bájital némiképp beleivódjon a sebekbe. Legalább nem mágikus, már ez is jó. Könnyebben fog gyógyulni, reggelre nyoma sem marad. Amit haragos pirosból kellemes narancsba fakul, nekiállok bekötni.
- Nem zavarsz, hidd el. Ha éhes leszel, és szereted a salátákat, akkor abban a szekrényben találsz.
Mutatok a mágikusan hűtött szekrényre. Mindig hozok magammal pár félét, amit csak úgy összedobok, amikor unatkozom otthon. Felkelve visszatolom a széket a helyére, majd egy távolabbi ágy felé mutatok.
- Én azt a helyet javasolom. Mivel nincs most itt senki, azt választod, amelyiket szeretnéd. De eddig azon feküdtek a legkevesebben. Van ott pár könyv is. Azokat a szekrényeket úgyis csak reggel akartam átnézni.
Ott a fényt is maga állíthatja, és ha be is jön valaki, ott kellemesen elpihenhet, oda eléggé elszeparáltan lehet.
- Pihenj egy kicsit. Holnapra szebb lesz a világ. Ha bármi kell, akkor ott vagyok bent. Ja igen!
Egy másik szekrényhez lépek, melyből párnát és takarót veszek elő, amiket felé nyújtok, ha pedig nincs kérdése vagy kérése, visszasétálok az irodába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A történtek után még mindig az ágyat nyomtam, immáron kipihentebbnek éreztem magam, de még valljuk be, nem volt az igazi. Úgy éreztem magam, mintha továbbra sem csillapodott volna a lázam, pedig a homlokom nem éreztem forrónak, csak az a nyamvadt gyengeség és végtagfájdalom. De ha még csak ennyi lett volna, nem! Az eset óta úgy éreztem magam, mint egy kvibli. Nemhogy a piromágiámnak annyi, még a pálcámmal sem tudok varázsolni vagy csak nagyon nyögvenyelősen és még az se sikerül. Nagyon sokat sírtam miatta esténként. Már olyanokon agyaltam, hogy ennyi volt az itteni pályafutásom, vagy mehetek haza és ez csak egy szép álom volt és sorolhatnám.
Voltak már az eset után páran nálam, tökre jól esett, hogy rám néztek és beszélgettek velem. Elméletileg pár napon belül mehetek haza és otthon lábadozhatok tovább, már alig várom!
Olive néni is volt itt, nem volt túl boldog, persze örült, hogy nem lett semmi komolyabb bajom vagy ilyesmi, de mondta, hogy az MM is értesült a kis kitörésemről és.... hát igen, bírósági ügy lesz lehet. Hurrá. Már csak ez kellett. Viszont a jó hír, hogy a kvibliség nem maradandó, de sokáig szenvedek majd vele. Legalább nem maradandó!
Egy mellettem lévő ágyon egy gurkóval agyoncsapott fiú feküdt, nem irigyeltem, állítólag lapockán csókolta a kis szemét, juj. Az elmúlt két napban próbáltam vele dumálni, de nem nagyon akart velem kommunikálni és úgy éreztem magamat, mint a vénasszonyok a buszon, akik akkor és olyanokkal akarnak mindig beszélgetni, amikor senkit és semmit nem érdekel a mondókája. Pont úgy éreztem magamat.
Hátradőlve, az egyik Monchichimet magam elé húzva elkezdtem a hüvelykujját a szájába nyomkodni és kihúzni. Azon gondolkodtam, hogy kinek szóljak, hogy felmenjen megetetni a két kis rosszaságot, talán megint szólok Scarlettnek, hátha lesz olyan cuki és kicseréli a vizük meg ad nekik kaját. Majd felhívom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Akár türelmesnek is lehetne mondani, de egyre inkább kijött a sodrából. Ezentúl kétszer is meggondolja, hogy kivel fog beszélgetni, az is biztos. Hiába akarta nagyon megtudni, hogy ki volt pontosan az apja, de a saját büszkeségét sosem tudta félretenni csak úgy.
Karba tett kézzel meredt a srácra, pár percig csak nézte, nem szólalt meg. Nem akart meggondolatlanul káromkodva a fejének esni, szóval inkább bevállalta, hogy hülyének tűnjön, mint aki nem fogja fel a szavakat. Aztán sóhajtott egyet, elfordította a tekintetét.
- Svájcba jártam eddig suliba, mégis honnan tudnám a magyar töri részleteit? De ha félretennéd ezt a... khm... hangnemet, elmondanád, ki is volt ő? - Egész kedvesnek hatott, ahhoz képest, hogy épp a saját egóját dobta el.
Csak fel kéne állni, itt hagyni és a könyvtárban válaszokat találni.
Az kényelmesebb lenne, de ha már leereszkedett erre a szintre, akkor nem számít már semmi más.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Eléggé csúnya eset esett meg ezen a kviddics meccsen. Én meg kimentem, és jól végignéztem, szóval az a minimum, hogy most itt vagyok. Olívia elég csúnyán megszenvedte ezt a történetet, így szerettem volna itt lenni, amikor felébred, legyen az bármikor. Mivel sokan voltak itt, Will azt mondta, a saját döntésem, hogy alszok-e a kényelmetlen széken. Végül valahogy itt ragadtam, és tényleg aludtam kicsit azon a széken, ami olyan kényelmetlen. Valóban az, a nyakam érzem, hogy teljesen beállt. Egy órát, talán kettőt töltöttem hülye pózban, de ez is elég volt. Azóta meg olvasok, és igyekszem nem zavarni a pihenőket. Egész jól meg, a könyvem felénél járok, amikor Olívia felébred, és megszólal. Elmosolyodom, megnézem az oldalszámot, majd felkelve átülök az ágy szélére.
- Szia, kviddicseztél. Kemény gyerek vagy.
Válaszolom neki mosolyogva, megsimítva a karját. Nem beszélek hangosan, de mivel közel vagyok hozzá, értheti, amit mondok. Mivel a sebesültek között még mindig van olyan, aki alszik, ezért igyekszem nem zavarni az embereket.
- Hogy érzed magad? Szóljak Willnek?
Nem tudom, hogy mit kellene tennem, lehet azonnal hozzá kéne mennem. Mondott valamit, de most nem vagyok benne biztos, hogy azt, hogy menjek hozzá, vagy, hogy azt, hogy csak akkor, ha Olívia is, vagy az, aki éppen felkel, kéri. Kicsit felügyelő lettem, míg ő a jelentéseket írta. Büszke vagyok rá, hogy ilyet rám bíztak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Norinám

Ímhol vala, elkészült a nagy mű, vagyis teljesen ledokumentáltam a legutolsó kis beteg, egy elsős eridonos minden tettét és reakcióját. Egy átok találta el szegénykémet, amitől elkezdett kihullani a haja, és lány létére olyan hisztérikussá vált, hogy le kellett kötöznöm. Nagyon remélem, hogy ennek nem megy híre. Jól kezdődne a tavasz, ha rögtön azzal indítanék, hogy tizennégy éves lányokat kötözök le. Mondjuk ez nem jelenti azt, hogy a Bojarski-Liebhart-Sieger trió nem fog így is napokon át élcelődni azon, hogy pont az ilyen helyzetek miatt lettem orvos. Nyilván, pont ezért választottam az emberek gyógyítását, és nem az emberek gyógyulása miatt. Saját magamat hergelem már most, mert tudom, hogy ők hergelni fognak, ám mivel alkohol is lesz a történetben, ezért pont nem fog zavarni. Imádom őket. Csak így szimplán.
A hang lassan jut el a tudatomig, miközben önmagam lektorát játszom, de azért sikerül felfognom, hogy a "Will" hívószó hozzám kapcsolódik, a hangot pedig ezer közül is megismerném, így megengedem magamnak azt a kis pluszt, hogy ne felkeljek, hanem a székemet olyan szögben és intenzitással lökjem meg, hogy az lendületesen suhanjon ki velem a gyengélkedő fő terébe. Próbálom olyan szögben megközelíteni a nőszeményt, hogy az ölembe tudjam húzni, és ha ez sikerrel jár, vele együtt haladok még, amíg van lendület, miközben énekelek. Nem, ezért a tavasz a felelős, és nem a lekötözött kislány, köszönöm:
- Minket vár a világ, bársony egeken ringat; téged hívlak te szép hercegnő, halld a szív szavát! Véled mámorító versenyt szállni a széllel, szőnyegünkön ma éjjel utunk meséken visz át...
Itt pedig lelassulunk, és végül kiskutya szemekkel pillantok fel rá, ha már erre járt, remélem, nem bánta meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Egyszer felléphetnénk együtt az előkészítőben. Disney összes, újrahangszerelve.
Mondjuk ez önmagában sem hülyeség, lehet, hogy fel is vetem a lányoknak, mi lenne ha, csak úgy jófejségből egyszer elmennénk szórakoztatni a törpiket. Csípem a gyerekeket, ezért is orientálódok az irányukba.
- Lehet rossz? Most simogattam meg egy csinos nőci combját.
Nem, valóban nem találkozunk sokat, aminél az elején bűntudatom volt, aztán ráébredtem, hogy mind a kettőnket boldogsággal tölt el a hivatásunk, és mivel mind a ketten nagy áldozatot hozunk egymásért és önmagunkért is, ezért teljes mértékben meg tudjuk érteni azt, hogy a másik min megy át ilyenkor. Éppen ezért, a ritka alkalmakkor, amikor éppen nem a másik akaratlan, majd nagyon is irányzott bosszantása a cél, képesek vagyunk a lehető legtöbb boldogságot adni. A csipkelődésben is egyre jobban megtaláljuk a végpontot, ami után már csak szeretgetjük a másikat meg bambi szemekkel nézünk rá, szóval igencsak büszke vagyok magunkra.
- Két valamit, mert nekem is mondanom kell valamit. De tudom, hogy te mit akarsz mondani, szóval udvariatlanul kezdem én. Megkeresett a polgármester, hogy a falu gyógyítója egy ideig távol lesz, és helyettesítenem kéne. Itt már jeleztem, nem tudja pontosan, hogy mennyi idő. Viszont ez azt jelenti, hogy ha éppen otthon vagy, akkor többet látod a fejem, mert minden nap pár órás a rendelés, viszoooooont, ügyeletet vállalok.
Ergo nullától huszonnégy óráig bármikor, bárki jöhet, és én fogadom. De nem árt kicsit rendet rakni, jön a húsvét, meg amúgy is. Kis teret lakunk be egy nagy házban, leginkább mert semmi időnk nincs, de legalább bővíthetnénk, legalább kifestenék, vagy ilyesmi, amire az asszony utasítást ad.
- És most nézzük kedvesem a jöttöd okát. Megint beszéltél anyáddal, és átlépted a kétszázas vendégkeretet, ugye?
Kérdezem bujkáló mosollyal. A kis, meghitt esküvői mítosz már igencsak nagy banzájnál tart, én meg csak veszem a mély levegőket, és valljuk be, élvezem. Ki ne élvezné? Tortakóstolás, pezsgőválogatás, majd megint tortakóstolás, menük végigevése. A végén annyi lesz a "már majdnem normális emberként nézel ki Payne!" alakomnak, és jön a "Jesszus haver lenyelted magad?" állapot.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Mi?
Az eddigi "jaj de jópofa vagyok" előadásomat váratlanul megszakítva, olyan döbbenten nézek rá, mintha most látnám először, és amúgy se tudom, hogy mégis, hogyan került ide vagy ki ő egyáltalán. Érzem, hogy az ujjaim elernyednek, és szabályosan utána kell kapnom, visszahúzni őt magamhoz jobban, mielőtt még leesik. Szép is lenne, itt ledobom, miközben éppen azt közli velem, hogy gyerekünk lesz.
Fogalmam sincs, hogy mit tegyek, mit mondjak. Csak nézem őt, és lassan felfogom, hogy miről is van szó. Mármint tudom, de azért ezt realizálnom is kell. Nagy családban nőttem fel, szerintem rekordot döntöttem testvérek és mostohaanyák terén, mindig is nagy családra vágytam én is, azonban úgy gondoltam, hogy jó, ha egy gyerekünk lesz, hiszen mind a ketten eléggé fontosnak tartjuk a karrierünket. És most itt van a NŐ, így csupa nagy betűvel, és a világ legcsodálatosabb dolgát mondja nekem.
Érzem, ahogy elhomályosul a világ, egyetlen pillanat alatt a Föld kifordult a sarkánál, és mi most hirtelen egy nagyon új szakaszba léptünk. Egyetlen szempillantás, ennyi volt. Sosem látott még sírni, idegességemben is talán csak egyszer jelentek meg könnyek a szememben, amikor Travis megnyilvánulása miatt apám nekiállt kizárni mindenkit az örökségből, és a hatodik nejére kívánta hagyni az egészet. Akkor is leginkább azért, mert a kisebb testvéreim előtt üvöltözött, akik már abban a korban voltak, hogy felfogták, mint is mond az apjuk. Akkor nagyon ideges voltam, most viszont boldog vagyok, hihetetlenül boldog.
- Köszönöm.
Érzem, ahogy az első könnyek legördülnek az arcomon, és bár nem szándékozom most én a gyengébbiknek tűnni, mégsem tudok ellenállni az érzelmeknek. Az arcomat Norina vállába fúrom, és igyekszem nyugtatni magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Igen, nagyon remélem is, hogy sikerülni fog neki - őszintén szólva; tényleg, de ez ne tévesszen meg senkit, most sem a jóindulat vezérli kicsi, sötét szívét. Pontosan tudja, hogy a bátyját, és a bátyja ki nem mondott pasiját nagyon sokáig csak az iskola tartotta össze, és most, hogy Cole kiballag, el fog kerülni innen, Adrian itt marad egyedül egy évig, majd, ahogy a madarak csicsergik, Amerikában akarja folytatni. Ami rengeteg távolság, és mindenki tudja, mi minden távkapcsolat vége - neki pedig mi sem jelent nagyobb boldogságot, mint látni másokat, ahogy szomorkodnak. Kedves lány, kedves testvér.
- Jaj, nem félek - kicsit zavartan nevetgélve rázza meg a fejét, vöröses tincsei pedig ennek hatására boldogan hullámoznak. - Csak meglepett, kicsit - megvonogatva éppen szabad vállát hajtja is oldalra fejét, ahogy hol a fiút, hol pedig a sebet nézi. Tulajdonképp már az sem váltott ki különösebb hatást belőle, amikor okozta magának, így ezek az apró mozdulatok is mind csak a kis színjátékába tartoznak. Nem ma kezdte.
- Nagyon szépen köszönöm, tényleg - hálás mosollyal az arcán néz Willre, amikor magyarázni kezd a szerényekről, meg ágyakról, salátákról. Valójában, ha tényleg képes lenne ilyen érzésekre, valóban hálás lenne neki - amiért így adja neki a lehetőségeket, ennél konkrétabb már csak akkor lehetne, ha a kezébe nyomna egy szikét, mondván, tessék, itt van, vidd csak el. Lecsúszva az ágyról, amin eddig ült, fogadja el a takarót és a párnát, majd elindul az ágy felé is, amit az előbb mutattak.
Bebújva várja meg, amíg Will eltűnik az irodában. Vár. Először csak a hűtött szekrényig sétál el, majd vissza, egy biztos terepen kísérletezik, amit felajánlottak neki, és egészen biztosan nem történhet belőle baj. Majd a salátás tálat visszaviszi, majd megint visszasétál halkan az ágyig, amíg a férfi megszokja a mozgását, a jelenlétét, hogy felfedezi a terepet. Csak ez után kezd el a szekrény irányába pislogni, de nem veti rá magát egyből - van még ideje kidolgozni a kis tervét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Olyan vagyok, mint egy nagy gyerek, de nem érdekel, mert számomra az, hogy gyermekem lesz, határozottan a világ legcsodálatosabb híre. Tudom, hogy még nem mostanra terveztük a dolgot, de mégis örülök neki, hogy most történt. Legalább az elején ott leszek vele, ott akarok lenni.
- De a karriered? Mi lesz így vele?
Tény, hogy mint orvos - vagy legalábbis a jövőben azzá váló tanonc -, őszintén utáltam, hogy kviddicsezik. Nem magát a sportot, mert sportoljon, de a kocogás vagy a jóga s éppen elég szép sport, nem kell neki egy ilyen veszélyeset csinálnia. Azonban tudom, hogy mennyire szereti, hogy milyen fontos neki, és nem akarom, hogy a baba miatt azt érezze, elvettem, elvettünk tőle valamit, ami nélkül nem tud élni. Ez akár akaratlanul is megtörténhet, nem szándékos eset, nem is nézném ki belőle, de láttam is már ilyet, tanultam is róla, tudom, hogy meg kell beszélnünk. Nem szeretem a szőnyeg alá söpörni a problémákat, és tudom, hogy ilyen esetben jó, ha tervezünk, és alternatívákkal számolunk. Lesz egy kisbabánk! Hihetetlenül boldog vagyok, de nem akarom azt, hogy ez csak egyirányú legyen, nekem az a legfontosabb, hogy Norina boldog legyen.
- Mi lenne, ha csak akkor szólnánk, amikor már a nemét is tudjuk? a huszadik héten? Akkor már félidőben vagyunk.
Szerintem addig nem is nagyon fog jönni hozzánk senki, így nem is biztos, hogy fel fog tűnni nekik, hogy babánk lesz. Ha meg mégis, hát akkor újratervezünk, ilyen egyszerű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Valahogy túlteszi magát a kezdeti idegességen, és ahogy a másik leül vele szemben és a tetoválásra kerül a sor, már csak amiatt aggódik, hogy vajon a rajza mennyire segítő, avagy épp ellenkezőleg, akadályozó. Azért próbálja elmakogni, hogy ez inkább csak egy vázlat, és ha nem pont ilyen az sem zavarja. De nem biztos a sikerben, főleg, hogy a fiú vissza is kérdez. Mintha pont azt kérdezné, amit mondott. Vagy csak akarta úgy mondani, de máshogy jött ki? Igazából nehezen tudná megmondani. Időnként ha megakad, nem is tudja pontosan, mit akart mondani és máshogy fejezi be a mondatot, de most nagyon igyekezett, hogy ez ne történjen meg.
- Ha...ha..hasonlót. Ez csak csak csak egggy elk...kkk..kkképzelés. Úgy nagy...nagyjából - próbálja meg újra elmondani. Persze ha a másiknak nincs jobb ötlete, de ezt kétli, akkor ezzel is boldog lesz. És persze bármit is talál ki Dávid, először mindenképp látni szeretné, hogy mennyire illik bele az eridonos alkotása az ő elképzeléseibe. De határozottan nyitott mindenféle opcióra.
- Csak egy r...rrr...részét. Színesben. Nem nem nem szeret..ttt..ném, ha túl fel..fel..feltűnő lenne.
Elvégre csak magának lesz. Azért, hogy mindig emlékezzen, azokra a dolgokra, amik fontosak. Hogy tudja, a "helyes út" nem mindig cukormázas.
- Mozogni a a a szelll...let gondoltam. Meg...meg...meg a t..tt...ttttűt - fűzi még hozzá, aztán lepillant a rajzra, és egy másik dolog jut eszébe, amit ő nem tudott sehogy sem a rajzba csempészni, de talán Dávidnak van rá jó ötlete. - Sze..sze...szeretnék rá vv..v...vvvizet. Va..va...valahogy. Csak n...n...nem tu...tu...tudom, hogy...
S azzal kérdőn tekint a másikra, hogy ő mit gondol erről, hogyan lehetne egy kis nedvességet belecsempészni, anélkül, hogy túl zsúfolttá válna a kompozíció.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem tudja pontosan, hogy mi történt Fannival, de amiket hallott egyik sem hangzott jól. Valakik azt suttogták, hogy elvesztette az elemi mágiáját. Az pedig lássuk be nem jó. Még ő is így gondolja, pedig ő aztán eléggé irtózik az EMtől. De most hogy kezdi elfogadni és jobban foglalkozik vele, úgy érzi ez egy fontos dolog és nem biztos benne, hogy tudna nélküle élni. Arról nem is beszélve, hogy milyen áron történt mindez Fannival! Muszáj meglátogatnia és valahogy, bár fogalma sincs hogy... segíteni a másiknak. Sok minden fut át a fején. Például, hogy mivel ellentétes az elemük, lehet rossz hatással lesz a másikra. De akár ennek az ellenkezője is fenn állhat. Gyakorláshoz elvileg pont egy ellentétes elemű személy kéne. Csak neki sosem volt eddig elég önbizalma. Most viszont egész biztos fel fogja vetni Fanninak a dolgot, feltéve, hogy az eridonos jobban van. Ha valóban elveszett az eleme, ahogy pletykálják, akkor inkább fel sem hozza a dolgot.
A kezét tördelve, kissé idegesen lép be az ajtón. Az eridon meccsen látta utoljára a másikat és hát... szégyen vagy sem, nem sokat beszéltek az utóbbi időben. Szóval nem is tudja pontosan, hogy hogy is állnak, de szereti hinni, hogy a jó viszony, jó marad, akkor is ha hosszú kihagyásokkal teli.
- Sz...sz...szia! - Int egyet bizonytalanul pár méterre a másik ágyától, ezzel próbálva felhívni magára a figyelmet, bár a hangja nem éppen erőteljes, így az se biztos, hogy Fanni meghallja. De azért összeszedi magát és a másik ágyához lépked, aztán valamilyen őrült gondolattól vezérelve, nem az ágy melletti székre huppan le, hanem bizony a főnix lábainál az ágyra.
- Ho...ho...hogy vagy? - kérdezi meg egy félszeg mosollyal, azon agyalva, hogy illik-e ilyesmit kérdezni egy gyengélkedőn fekvő társától. De sajnos nincs jobb ötlete beszélgetés indításra...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Hatalmas, műszenvedésektől gazdag sóhajok hagyták el ajkaimat és tekintetemet is a plafonnak szegeztem a nagy művészkedésben.
Tényleg nem volt ott semmi, amivel leköthetem magamat, se egy könyv, se papír, se ceruza. A telefonom is bekrepált, szóval ha jól leszek, vihetem megcsináltatni és újrarúnáztatni. Komolyan nem tudtam magammal mit kezdeni, úgy éreztem, hogy eldurran az agyam. A gyógyító rosszalló pillantásokat vetett rám, amikor megpróbáltam a gurkós sráccal kommunikálni, miközben aludt. Nappal volt, minek alszik?! Este meg majd aktív lesz és én nem fogok aludni miatta.
Egyszer csak egy ismerős alak jelenik meg a szemem sarkában, de nem tulajdonítottam nagy figyelmet elsőre neki, biztos voltam benne, hogy úgysem hozzám jön.
Tévedtem.
A vékonyka hangja megütötte a fülem, de nem értettem tisztán, így az egész fejem az irányába fordítottam. Nyestus volt, jézusom, a meccs óta nem láttam. Hú, de szép a haja! Egyik régi barátnőmre emlékeztetett, akitől apa hozta el Himét, mert corgikat tenyésztenek és sok sok sok corgija van. Tök szép helyen élnek és vicces egy családja van. A bátya meg valami eszméletlenül helyes. Na, neki is ilyen szép vöröses-barnás haja van!
- Szia - köszöntem vissza a lánynak széles mosollyal az arcomon és letettem az ölembe a monchichim aztán felültem. Lábaim odébb húztam, hogy jobban elférjen, úgy éreztem, hogy sokkal nyitottabb volt velem, mint mondjuk másokkal. Végülis, "csak" gólya korunk óta ismerjük egymást és jó barátnők vagyunk. Ő a kedvenc navinesem.
- Hát, nem fogom azt mondani, hogy jól, mert akkor hazudnék, szóval nem túl jól - ráztam meg a fejemet, ami még kicsit lüktetett és szédülős volt.
- Hallotad te is, hogy mitörtént? - kérdeztem kissé keserű mosollyal - Olive néni nagyon ki volt akadva rám? - elemi mágus volt, akárcsak én, biztos hallhatta a történteket, mégha csak dióhéjban is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Kisfiúkat? 15 vagyok! Ja, és nem is voltam rémült addig – fintorgok, de azért nem ítélem el a lányt, végül is én is ezt tettem volna. A bemutatkozására végleg jó kedvem lesz.
- Léda? De jó név… vagy ez így túl sablonos, nem? Mindenki azt mondja a lányoknak, hogy de szép a neved… pedig én tényleg nem hallottam még ezt – vonok vállat, mintha csak magamnak magyarázkodnék. Közben az egyik festék beleköt lédába, én pedig nem állok ezt megemlíteni neki. Nehogy már ő nyerjen!
- Igen, látom. Te ilyen népszerű Navinés vagy? Remélem nem talál meg senki minket – teszem még hozzá, mert bármennyire is népszerű, a prefik ugyanúgy megbüntetik a tilosban járókat, ha népszerű, ha nem. Persze el tudom képzelni, hogy ha valakivel jóban vagy, akkor az elfelejt megbüntetni. Szerezni kell egy prefi barátot. Ja, Molka, mintha azóta az lenne!
- Valami pihenő lehet, sok a fotel, meg a kényelem. Élvezed? Én meg azt sem tudom, hogy merre kell majd visszamenni az Eridonba – bosszankodom. De végül is legalább nem vagyok egyedül. Forrócsoki? Én is! – lépek oda és töltök magamnak. Azonnal inni kezdem és Lédát bámulom, csak úgy, semmi hátsó szándék nincs bennem.
- Kéne valamit játszani, hogy ne unjuk el a festmények bámulását, meg azt, hogy bosszantanak minket – néhány már mondja, hogy meg leszünk büntetve, stb. Kárörvendő egy népség!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Jaj, Norinka, dehogy leszel rossz anya. Nekem is ez volt az első gondolatom.
Vigasztalásként nyomok egy puszit a nyakára, remélve, hogy tényleg enyhül némiképp a rossz érzése. Beszéltünk róla, hogy lesznek gyerekeink, még akkor, amikor egy ideig az öccsére vigyáztunk. Jó volt, rutinossá vált, és amikor elment, hiányzott. De nekem még van vissza egy kevés az iskolából, a végső vizsgáim, és ő is még éppen csak most kezdett el igazán belelendülni. Az öt éves terveink végén emlegettük a gyermekvállalást, így bár örülök neki, tudom, hogy hirtelen jött. Esküvő és házátalakítás, karrier mind a kettőnk részéről. Itt tartottunk az ötletelésben, és nem ott, hogy szülők leszünk. Azt hiszem, a sors azonban mást szánt nekünk.
- Ne sírj, hát milyen szülőkkel indul ez a szerencsétlen, ha csak bőgni tudunk?
Félig nevetve, félig könnyezve kérdezem tőle. Az biztos, hogy annak örülök, hogy most nincs itt más, egy pillanat alatt szárnyra kelne mindenféle pletyka, köztük az igazság is. Nem hiszem, hogy nekünk erre most szükségünk lenne.
- Igazad van, az a legfontosabb, hogy anyuddal meg tudd vitatni a dogokat, az érzelmi életed nagyon felhevült lesz most.
Reálisan próbálok gondolkozni, és jelen pillanatban igyekszem kizárni mindazt, amit arról tanultam, milyen is az, amikor egy nő állapotos, hogy mi minden történik a testével, és azt is, hogy ezt felelőtlenül én okoztam.
- Ugye tudod, hogy a szűk családi kör nálam egy apával, hat anyával, tizenkét testvérrel, két sógornővel, egy sógorral és két sógorjelölttel kezdődik?
Emelem meg a szemöldököm kicsit, és csak reménykedek benne, hogy nem hagytam ki senkit. Eléggé népes az én családom, és nem olyan okos ötlet szelektálni. Ha anyámnak és a húgaimnak mondom el, úgyis továbbadják.
- Április végén vagy májusban nagyon szép esküvőket lehet tartani.
Vetem fel az ötletet, mert azt akarom, hogy az esküvőjén olyan ruhában legyen, amilyet álmodott, és nem olyanban mit fel tud rángatni a pocakjára.
- Mára végeztem, elviszlek fagyizni, és ha jól viselkedsz, még cukorkát is kaphatsz a tetejére.
A perverzebbik mosolyommal zárom a mondatot, és ha benne van, indulhatunk is akár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

.. pedig nem mondhatja, hogy olyan gyakran keveredett volna az ominózus végzős bál óta verekedésbe vagy párbajba. Egyébként sem szokta ezeket kezdeményezni, nem keresi a bajt. A provokációba is csupán akkor áll bele, ha rossz lábbal kel fel. Ma rossz lábbal kelt, és tényleg, a másik fél igazán kitartó volt. Nem érti, hogy miért kell ennyire erőltetni, ha tudják ők is, mi lesz a vége.
Egy csonttörő átok eltalálta a bal karját, ezt a sérülést be kellett vállalnia, mert pálcát még mindig nem akart fogni, ahogy a varázserejét sem kívánta használni már egy ideje. Örülhetett is a másik fiú, hogy emiatt volt ideje átkozni, cserébe ezalatt Dante legyűrte a távolságot kettejük közt, kicsavarta a kezéből a pálcát, és onnantól igazából nem kellett sokat erőlködnie, még törött kézzel sem. Nem hiába varázslattal támadt az ellenfél, a fizikai fölény teljesen egyértelmű volt. Utána addig ütött - majd mikor a földre került az eridonos, rúgott, míg az már nem könyörgött, hogy hagyja abba.
Hiába, ha nem erősíted meg bennük, hogy nem éri meg, visszajönnek.
Ő is hasonlóan vélekedik erről, a tapasztalat ezt igazolja, bár az emberek mindig alul tudják múlni az elvárásait. Azt gondolná, hogy a bál után békénhagyják, de mindig vannak ellenpéldák.
Nagy elővigyázatossággal szeparálták el őket egymástól, merthát a gyengélkedőn kötött ki az az eridonos felsős is, akivel a "szóváltás" történt. Őt ott látjk el, Dante pedig a helyiségnek egész a másik végében vár a sorára, elfüggönyzött ágynál, nehogy "felzaklassa" a másik felet. Ez is jellemző - valahogy mindig kihozzák az egészből, hogy ő a hunyó. Pedig a baljós kisugárzásáról igazán nem ő tehet.
Hát, mindegy. Neki sem rossz, hogy nem kell a gyengélkedő lábadozó népét bámulnia. Mozgásképtelen karját maga mellett pihentetve hátát az ágy táblájának veti, és vár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Az utóbbi időben, amíg eltűntem, elég sok dolog történt. Átalakult az életem. Kezdjük ott, hogy magányos farkasként gépiesen csinálom a dolgaim egy pár hónapja, az otthonomban (ami most a hajó) még mindig egy illegálisan hozzám kerülő mágikus tárgyat őrizgetve. Jó, mi?
Talán ez lehet az egyik oka, hogy nem vettek fel az Akadémiára. Nem vettek fel. Minden kiválóan sikerült - fizikai alkalmassági, elméleti, minden, kivéve... kivéve a pszichológiai tesztet. Az alapján nem vagyok alkalmas, ezt pedig azóta is nehezen heverem ki. Emiatt pedig gyógyítóira mentem, ugye. Nem vagyok... nem vagyok túl boldog. Ha valamit nem tudok, azt meg tudom tanulni. De egy pszichológiai teszt... azt nem tudom kijavítani csak úgy.
Tehát, mivel elkezdtem az egyetemet, a gyakornokoskodásom is folytatódik itt, a Gyengélkedőn, egy-két könnyebb eset már akkor sem okozott gondot, mikor csak egy hete kezdtem a mestertanoncit. Igazán furcsa, hogy már nem a kék nyakkendőmben mászkálok, hanem csak... csak úgy a saját ruhámban.
Ahogy arra számítani lehet ebben az iskolában, ismét egy verekedés illetve párbaj két szerencsés túlélőjét kaptuk estére. Szinte rezignáltan kérdezem ki az eridonos srácot, mi történt, de eléggé ijedtnek látom, mikor kérdezem, vagy legalábbis bevallani nehezére esik neki az eseményeket. Bár ki tudja, lehet csak adja az ártatlant, vagy csak szégyenli, hogy elverték. Vagy arra vár, hogy ne figyeljek oda, és akkor megint nekieshessen az áldozatnak.
Csak akkor fordulok a másik ágyhoz - melyet gondosan elfüggönyöztünk természetesen -, mikor elláttam a srác sérüléseit. Mikor átcsúszok a függönyök közt (nem szeretném, ha véletlenül is balhé lenne, ha csak egy pillanatra is észreveszik a másikat), az újdonsült szemüvegemet kissé feljebb nyomom az orromon, hogy jobban lássam a papírt, ami előttem van. Igen, eljött a szemüveg időszaka is. Túl sokat olvasok sötétben.
- Szervusz, Dante - köszönök neki felpillantva a papírból. Mit ne mondjak, egy-kétszer megfordult már köreinkben, így nem kell bemutatkoznunk egymásnak. Tegezem, mert képmutatásnak érezném, hogy alig húsz-huszonegy éves létemre nagy magázódásba fogjak. - Egy oldalról hallottam már az egészet, de megtennéd, hogy pontosítasz, mi találta el a karod? Ő nem tudta felidézni - utalok a függöny túloldalán lévő delikvensre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Remélte, hogyha már ellátják, akkor nem egy gyakornok fogja tenni, hanem egy valódi gyógyító. Erre idejön a srác, akit még emlékszik, hogy nem egyszer látott a folyosón az iskolai talárban - amit mondjuk ő meg folyamatosan "elfelejt" felvenni. Most tényleg ő fogja ellátni?
Nem sok bizodalma van az érkezőben, fel is vonja az egyik szemöldökét kétkedőn, mikor fiú oldalra hajtva a függönyt beslisszol mellé.
- Eltört a karom. Nem kell nagy dedukciós tehetség ahhoz, mi talált el. - Mormogja egykedvűen egyfajta elzárkózó szkepticizmussal a hangjában. Mintha már az, hogy Richárdnak ezt meg kellett kérdeznie, megingatta volna a bizalmát a hozzáértésében.
Ami nem igaz, de az egyébként sem volt, nehéz lenne elrontani valamit, ami eleve nem is létezett.
- Mindegy, legyen meg a sikerélménye, hogy egy varázslat sikerült, forraszd össze a csontot, aztán haladjunk. - Nincs túl jó kedvében. Ilyenkor mindig rájön, hogy alapesetben akár ő maga is képes lett volna begyógyítani egy törött kart, de nemcsak, hogy mostanság komolyabb varázslatokat sem nagyon használ, de a gyógyító mágiákhoz eleve nem is értett soha. Egyszerűen nem sikerülnek - bosszantó másokra utalva lenni, ez csapódik le a mostani viselkedésében is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Kissé oldalra hajtom a fejem, ahogy Dante megszólal, és enyhén elmosolyodom. Igen? Azt mondod, nem kell? Mindig meg vagyok áldva ezekkel az idióta kisiskolásokkal, hihetetlen. Egyik bunkóbb, mint a másik. De persze... a gyakorlat az gyakorlat.
- Nos, azt is feltételezhettem volna, hogy egyszerűen csak a hátadba térdelt és ráestél a kezedre, de azért kedves próbálkozás volt. Most maradj nyugton. - Felelem, miközben a karjához nyúlok, és megnyomkodom pár helyen, persze csak finoman, hogy úgy nagyjából felmérjem, mennyire rossz a helyzet. Aztán persze az ifjú már megint megszólal (tényleg, ilyenkor harminc évesnek érzem magam, azért hívom így, hogy ifjú), és nem kedvelem az arroganciáját. Ugyanilyen arrogáns volt Sebby is, mikor megismertem, annak se lett jó vége.
- Te is összeforraszthatod, ha szeretnéd, feltételezem, ha ennyire evidens számodra minden, ez is menni fog. - Nincsen kifejezetten támadó él a hangomban, sőt, szinte békésen felelem neki. Ezt Márktól tanultam, a nevelőapámtól, ő szokott ilyen birkatürelemmel hozzáállni az afféle kedves betegeihez, mint Dante.
A pálcámat előhúzva végül bűbájokat kezdek motyogni, kellő magabiztossággal, sőt, szinte már unottan. Ez a csonttörés dolog - a múltkor, mikor... kicsit rosszul sikerült az aeromágia-kísérletem, a saját csontom is összeforrasztottam, igaz, az csak egy helyen tört el, nem minimum három, mint Dante esetében.
- Sajnos kénytelen leszek sínt tenni a karodra, legalább három helyen eltört. - Közlöm a lehető legsemlegesebben, miközben egy fájdalomcsillapító/érzéstelenítő bűbáj után elkezdem pálcával összehegeszteni a csontokat. - Ne mozgasd, jó? - kérem, érződik is a hangsúlyomból, hogy ez annyit tesz, "kíméljük meg egymást a dolgok megnehezítésétől". Nem mondanám, hogy annyira sziszifuszi munka ez, de azért valamennyi odafigyelést igényel, így oda is koncentrálok.
Maximum egy percnyi varázsolgatást követően leeresztem a pálcám, hogy ellenőrizni tudjam, jó munkát végeztem-e - ehhez pedig ismét az szükséges, hogy hozzáérjek a karjához. Gondolom, nagyon örülni fog neki.