Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Tuti elkések a nyamvadt takarodóról. Azt sem tudom, hogy éppen merre járok, de talán az irány megvan az Eridon felé. A következő nehézség a jelszó lesz, nem emlékszem rá és annyit már tudok, hogy nem enged be az őr. Úgyhogy most kommandózok a folyosókon, be-bepillantva a sarkoknál, és ha nincs senki, akkor tovarohanok. A festmények jól szórakoznak és már továbbadták egymásnak az egészet, ugyanis sokan biztatnak. Persze nem árulják el, hogy merre kell menni, mert „így tanul az ember”, „mindenkinek saját magán kell felfedeznie a kastélyt” és ehhez hasonló bölcs tanácsok. Hogy égetné el őket az Ombozi! Mérges vagyok, de lépteket hallok, így nincs más választásom, mint berongyolni a legközelebbi ajtón. Hirtelen önt el a nagy kék terem, meg a kandalló, nagyon sok diáknak kanapék és ülőhelyek, kaja-pia! Hirtelen állok meg, zihálva, becsukom magam mögött az ajtót, majd gyorsan elbújok az egyik fotel mögé. Várakozom egy pár percet, de a korábbi hangok is elhalnak és senki sem zavar többé. Eléggé megszomjaztam, öntök magamnak egy kis vizet és bekapok egy pogácsát. Ha már elkapnak, legyen valami a hasamban, hisz ki tudja, lehet, hogy bezárnak valahova és éhes leszek. Lezuttyanok az egyik hatalmas párnázott székre és elnyúlok kicsit.
- Most pedig ki kell találnod, hogy merre van az Eridon – adom ki magamnak az instrukciómat. Nagyon jó ez a hely, de vissza kell menni a hálókörletembe. Mondjuk így a vizsgák miatt, talán a prefektusok sem annyira aktívak, nekem meg még nem kell tanulnom. Szóval üldögélek és próbálom felidézni, hogy merről is jöttem, és hol tévedhettem el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A mai nap egyébként is katasztrófa volt. A papírjaimmal kellett fel alá rohangálnom a kastélyban, meg orvosi vizsgálat is volt a gyengélkedőn. Oda nagyon nem szeretnék többet menni, olyan izé szag volt, amiket nem szeretek, és a javas is fura volt. Mintha át akart volna rajtam látni, állandóan figyelt és hülye kérdésekkel zaklatott. Mit tudom én, hogy gyerekkoromban mik voltak velem? Még most is annak számítok, habár határozottan fejlődtem: jóval magasabb és okosabb vagyok, mint előtte. Viszont ez a nagy okosság mégsem végtelen, mert most itt kell üldögélnem egy hatalmas teremben bujkálva és eltévedve. Legalább a pogácsa jó, úgyhogy automatikusan nyúlok egy újabb felé, amit az ölembe raktároztam el jobb híján. Igaz, hogy tiszta morzsa leszek, de talán kibírom ezt a nagy katasztrófát. Épp a lángokat bámulom, amikor a vállamhoz ér valami. Egy nyikkanással ugrok fel és remegve, pálcát húzva fordulok a lény felé, aki meg akar enni! Hát mi mást szeretne bárki is ilyenkor?
A szerencsém mégsem fogyott el teljesen, mert egy szőke leányzó áll előttem, egy jó tíz centivel alacsonyabb, és elég fiatalnak látszik.
- Basszus! – nem mondom tovább, hogy „megijesztettél”, mert ez elég szánalmas lenne. Lejjebb engedem a pálcám, nem mintha bármit is tudnék pár nagyon alap varázslaton kívül csinálni,és azokat sem igen próbáltam még.
- Prefektus vagy? – nézek rá és keresem a jelvényt a ruháján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Hát ha ez így fog folytatódni, ilyen fiatalon fogok szívinfarktust kapni. Ez a lány nem normális, hogy éjjel ijesztgeti az óvatlan Eridonost. De legalább nem átkoztam le... mondjuk nem is nagyon tudtam volna mivel. Ha egy virág kinő a fülén, még lehet, hogy tetszene is neki. Nagyjából ennyi a tudásom és az is csak véletlenül sikerülhet.
- És közben ijesztgeted az arra rászorulókat, mi? - fordítom oldalra a fejem és felmérem a szöszit. Ő sem sokkal idősebb nálam, gondolom. De azért elvigyorodom én is, semmi jónak nem vagyok az elrontója, és egyébként is vicces lehetettem, ahogy halálra rémülök.
- Tényleg? Az Eridonba osztottak be. Egyébként Bence - a szemeim emelésével jelzem, hogy nem bánnám, ha ő is bemutatkozna. Mivel ezután otthagy, leülök mellé a kanapéra, nem túl közel, de nem is túl távol. Nem akarok nyomulósnak tűnni, azt nem szeretik a csajok, meg amúgy is jobban érdekel, hogy hogyan jutok vissza a szállásomra.
- Kinézett magának - pillantok a lányra, látvány, hogy a dölyfös nő mennyire nem szimpatizál vele. - Na, most mi lesz? Te tudod, hogy mi merre van? - érdeklődöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Kisfiúkat? 15 vagyok! Ja, és nem is voltam rémült addig – fintorgok, de azért nem ítélem el a lányt, végül is én is ezt tettem volna. A bemutatkozására végleg jó kedvem lesz.
- Léda? De jó név… vagy ez így túl sablonos, nem? Mindenki azt mondja a lányoknak, hogy de szép a neved… pedig én tényleg nem hallottam még ezt – vonok vállat, mintha csak magamnak magyarázkodnék. Közben az egyik festék beleköt lédába, én pedig nem állok ezt megemlíteni neki. Nehogy már ő nyerjen!
- Igen, látom. Te ilyen népszerű Navinés vagy? Remélem nem talál meg senki minket – teszem még hozzá, mert bármennyire is népszerű, a prefik ugyanúgy megbüntetik a tilosban járókat, ha népszerű, ha nem. Persze el tudom képzelni, hogy ha valakivel jóban vagy, akkor az elfelejt megbüntetni. Szerezni kell egy prefi barátot. Ja, Molka, mintha azóta az lenne!
- Valami pihenő lehet, sok a fotel, meg a kényelem. Élvezed? Én meg azt sem tudom, hogy merre kell majd visszamenni az Eridonba – bosszankodom. De végül is legalább nem vagyok egyedül. Forrócsoki? Én is! – lépek oda és töltök magamnak. Azonnal inni kezdem és Lédát bámulom, csak úgy, semmi hátsó szándék nincs bennem.
- Kéne valamit játszani, hogy ne unjuk el a festmények bámulását, meg azt, hogy bosszantanak minket – néhány már mondja, hogy meg leszünk büntetve, stb. Kárörvendő egy népség!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A helyzet az, hogy örülök, hogy nem maradtam egyedül, vagy hogy Léda rám ijesztett. ijesztőbb lenne egyedül kóborolni mindenfelé. Még az is lehet, hogy megvárjuk a reggelt itt, bujkálunk az őrjáratok elől és úgy megússzuk a büntetést. Persze nem az életét, mert olyan fáradtak leszünk, hogy fel kell locsolni minket majd egy ébresztőbűbájjal, már ha létezik olyan. Viszont valami felpörgető ital, igazán jó lenne, hogy legalább az órákon ne vegyék észre az utolsó padban a szuszogásomat. Utána a következő nap órák utáni idején úgyis a gólyalakban fogok szundizni... ahogy ismerem magam másnap reggelig. Na, de ez még soká lesz, szóval nézzük a játékot!
- Hú, hát akkor a lány vagy, az tuti igaz. A csillagjegyed nem tudom, de mivel nagyon nézted a képeket, szereted a művészeteket. Tehát a csillagjegyed nem szűz. Na, jó vagyok, vagy jó vagyok? - karba font kezekkel várom az ítéletet, miközben az én kérdéseimet próbálom összevakarni. Gyorsan meg is találom, szóval Lédát nehézségek elé állítom!
- Nézzük csak. Kergettem egy kakaóscsigát a folyosón, megcsókoltam egy lányt az erkélyen és van egy cukimuki tündéri Cruppom, Marci névvel - nos, ebből kettő tényleg igaz, szóval nem lesz egyszerű dolga, hogy megtalálja a hamist. Addig is felállok és körbejárkálok még.
- Amúgy milyen a sárgáknál? - kérdezem, hiszen még csak a saját körletemet láttam, és elvileg ez így is marad, mindig. Roppantul érdekelnek a többi háznál milyen közösségi helyek vannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem nem vagyok jól, mondjuk ki: rohadt szarul vagyok. Nem vettem észre a jeleket, úgy semmit, és miután jól kibőgtem magam, gondolkodni kezdtem. Na, meg rugdosni a falat. Úgyhogy eléggé fáj a lábam, de ez a fájdalom eltörpül amellett, amit Mária okozott. Eldöntöttem, hogy nem becézem, nem érdemli meg, mégsem tudok rá Máriaként gondolni. Világ életemben Masáztam, vagy bármi más, de kell nekem, hogy dühös legyek rá, mert félek, hogyha nem teszem... megenyhülök. Nem akarok megenyhülni, mert hazudott, vagy csak megcsalt és nem ezt érdemlem. Emellett ott van még az is, hogy nem tudom kiverni a fejemből, ezért, ha tehetem bujkálok előle, ha keres a szemével elfordulok, mint ma órán is. De hagyjuk most őt, nem miatta vagyok itt... ha itt lenne, be se jönnék. Viszont Rizának megígértem magamban, hogy a meccs után meglátogatom, ha már így elintéztem, megkérdezem, hogy hogy van. Úgyhogy próbálom összeszedni a maradék vidámságom az összes rejtett zugból, ahol elraktároztam. A kilincset fogom és nem tudok bemenni, nem megy. Nem tudok bemenni, mert fáj bemenni. Mi van, ha éppen ott van ő és éppen Rizát pátyolgatja? Akkor nem tudok vele beszélni és a szemébe is kell néznem. Nem, nem Rizának gondoltam, ő nem tehet semmiről, ami azt illeti én tehetek arról, hogy itt van. Lassan elengedem a kilincset és leülök a közeli széksorra, ahol várakozni lehet. A két kezembe temetem az arcom és próbálok rájönni, hogy miért vagyok ennyire töketlen, vagy épp azt, hogy miért nem vagyok olyan jó, mint az a másik. Nem érdekel, hogy ki ő, az érdekel, hogy miben jobb nálam. Hiszen mindent megtettem, és nem esett nehezemre Mária barátjának lenni, sőt, élveztem, hogy magam lehetek mellette. Ő másra vágyott és meg is kapta, gondolom. Mit áltatom magam? Megkapta és még csak sírva sem fakadt, amikor elmondta. Kezdem azt érezni, hogy tényleg pofon kellett volna vágnom akkor, amikor egy pillanatra elkapott a hév. De nem, nem vagyok olyan és nőket egyébként sem ütünk, csak szabályos keretek között, a kviddicsben. Áhh, Riza! Nagyot sóhajtok, majd azt a fél könnycseppet - nem lehet több - kitörlöm a szemeimből, és megköszörülöm a torkomat. Bemegyek a mosdóba és megmosom az arcom hideg vízzel, belebámulok a tükörbe. Hát... nem egy vigasztaló látvány, ami visszanéz rám és nem is hasonlít igazán Lóránt Bencére. Mindegy, a könnyeim nem látszanak, ez a lényeg és próbálok pár mosolyra hajazó arckifejezést imitálni. Pff, elfogadható. Még kezet mosok, mert nem szeretném, ha valaki miattam fertőződne meg - anyáék így tanítottak -, és megtörlöm az arcom, meg a két arany terelőkezet. Visszamegyek a folyosóra, majd egy nagy sóhajjal benyitok, azonnal keresni kezdem a levitást. Elsőre nem is igazán látom, bekukkantok mindenhová... de végül meglelem. Éppen ébren van, mert látom, hogy nyitva vannak a szemei, és biztos nem olyan, mint Gandalf, aki nyitott szemekkel őrzi a gömböt. Az biztos, hogy mérföldekkel csinosabb a varázslónál, szóval 1-0 Rizának. Lassan odaballagok, egy félszeg mosolyt varázsolok - nem tudom hogyan, ne is kérdezze senki! - az arcomra és odahúzok egy széket mellé.
- Szia Riza! Nem bánod, ha ideülök? - nézek rá, meg a kötéseire. Ejj, nehéz ám a hajtók élete!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Csak be tudtam jönni, megkockáztatva azt, hogy Máriám itt lesz. Nem tudom, hogy pontosan mit csináltam, volna, de nagyrészt biztos vagyok benne, hogy amit rápillantok, már be is teszem az ajtót kívülről és sietős léptekkel távozok. De Merlinnek hála, ez a boszorkány nincs itt, így meglelhetem Rizát és érdeklődhetek a hogyléte felől. Ugyan nem nagyon szoktam ilyet, de tényleg szar volt nézni, ahogy elvitte a gurkó – mióta kezdtem el csúnyán beszélni? Na, mindegy – és már akkor tudatosult benne, hogy eljövök hozzá. Na, de maikor meglát, az a döbbenet az arcán, OMG! Talán már Mária el is újságolta mindenkinek a híres tettét? Gyorsan elmondta mindenkinek, hogy milyen kíméletes volt? Riza az unokatesója, szóval simán pletyizhettek ilyenről. Mindenestre nem azért jöttem továbbra sem, hogy róla gondolkodjak, szóval jó lenne ha kimásznál a fejemből végre, hogy a kilenc baglyunk csipkedjen össze egyszerre. Jajj, azokkal is mi legyen most? Mindegy, mert Riza megengedi, hogy odaüljek mellé, én pedig le is zuttyanok a székre, ami még bele is nyikkan egy picit. Elhúzom a szám, és várok, hogy mikor dől össze alattam, de nem történik meg.
- Bocs – nem tudom miért mondom ezt neki, nem a szék gazdája, ha jól sejtem. Közben látom a jegyzeteit is, hát nem lenne igazi Levitás, ha nem tanulna a gyengélkedőn is, ez mosolyra fakaszt.
Kicsit próbál elbújni előlem, ami nyilvánvalóan nem nagyon megy, mert itt ülök mellette, de valahogy nekem kell lépnem, mégiscsak én jöttem ide. Megköszörülöm a torkom picit, mielőtt valamit ki kéne nyögnöm.
- Hogy vagy? Meddig kell maradnod? Ugye nem haragszol nagyon? – egy kicsit biztos fog, hiszen ki szereti, ha legyalulják, de gondolom nem ártana még megdicsérnem, ha jót akarok magamnak. – Annyira örültem, hogy sikerült visszajönnöd és… - és? Minek örültem még? Hogy nem halt bele? Jó, annak is, de minek tettem oda, hogy és? Szerintem nem is nagyon találkoztam vele a pályán kívül, talán csak egyszer, kétszer váltottunk pár szót, amikor éppen a kárhozat boszorkánya fiújaként díszelegtem mellette. Miért vagyok ilyen? Miért kell őt szapulnom, és miért nem zavar? Annyiféle érzelmet szakasztott fel bennem ez a szakítás, hogy valaki ezt biztosan megirigyelné. Riza nem tehet semmiről Bence, beszélj hozzá, baszki! Ne csak bámuld a vállán lévő kötést aggódva, mintha sosem gyógyulna be.
- Tényleg sajnálom – fogom meg a kezét egy pillanatra, hogy a szemembe nézzen és lássa, komolyan gondolom. Azt nem mondom, hogy most már minden „áldozatomhoz” el fogok menni elnézést kérni, de ez egy különleges alkalom. Jobb, mintha az eremet vagdosnám a sarokban, na, ugye!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Kérdezek egy csomó mindent, ezzel is elterelem a figyelmem egy darabig. De nem válaszol egyből rá, csak maga előtt babrálja a jegyzeteit, mintha azok olyan fontosak lennének. Láttam, hogy megrezzent a székre, talán tudja, hogy ő meg én már nem vagyunk... nem vagyunk... nem vagyunk. Mire mélyebbre kerülnék a rossz a gondolatokra válaszol. Köszi, megmentettél egy pár percre!
- Igen, tudom, csak megígértem magamnak, hogy meglátogatlak. Nem tudom miért, nem szoktam ilyet csinálni - vonok vállat, mert ez tökre igaz, de akkor ott úgy éreztem, hogy nem ártana. Amúgy is tudom, hogy Riza Mária unokatestvére, lehet, hogy ez is benne volt, vagy csak az, hogy olyan kivégzésesnek tűnt az egész, és még nekem is rosszul esett. Jó, mondjuk nem fájt, de na... örülök, hogy nincs már akkora baj.
- Nem éreztem bunkónak, semmi gond - pedig annak éreztem, de most ő a "beteg", szóval jól esik, hogy elnézést kér, amiért egy kicsit belemart a lelkembe. Aztán persze észreveszi, hogy én sem vagyok a toppon, hát persze. Úgy nézhetek ki, mint akit egy hete nyúznak, aztán visszarakják rá a bőrét, hogy megint nyúzhassák. Az meglep viszont, hogy mégsem tudja, hogy mi történt köztünk, mert nem hiszem, hogy olyan kegyetlen lány lenne, hogy ezzel szórakozik. Persze lányoknál tévedtem már ilyenben...
- Kicsit fáradt vagyok mostanában - hazudom, és kerül a tekintetét is. - Vizsgák, meg ilyesmi - elakad a hangom, mert kezd a fájdalom olyan mértéket ölteni, amit nem biztos, hogy pont Rizára szeretnék zúdítani. Sóhajtok egyet, és megnézem magamnak a jegyzeteit, de nem állnak össze képpé. Hát persze, bekönnyeztem megint, szóval elfordulok és zsepit veszek elő, kifújom az orrom, csak közben cselesen leszedem a könnyeket is úgy, hogy ne lássa. Nem tudom látta-e, de ennyit tudtam tenni.
- Mit tanulsz? - fordulok vissza, miután zsebre vágom a zsepit. Nem érdekel különösebben, csak még egy kicsit beszélgetek, aztán megyek. - És mikor akarnak kiengedni? Bár még van kötésed - nézegetem, de semmit sem segít az egész kitalálásában. Mindegy, még pár kérdés, aztán megyek, szerintem. Mondjuk hozhattam volna egy kis csokit is, vagy valamit... de most nem jutott eszembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Nem is tudom, hogy miért jöttem el igazán, azon kívül, hogy megígértem magamnak. Hiszen jöhettem volna két nap múlva, vagy akár később megkereshettem volna a suliban. Valahogy a kötelességtudat még így is bennem van, pedig ennek nem kellene annak lennie, csak simán… jó, biztos vagyok benne, hogy nem csak a kötelességtudat hozott ide, hanem, mert tényleg fájt nekem is, amikor ezt a törékeny lányt elvitte egy 50 kg-s vas. Abban is igaza van, hogy ez egy ilyen sport, de én nem szoktam lányokat bántani, és ez mégis valami olyasmi. És akkor még ott van az is, hogy ő kinek a kije… hátha megértek valamit a két nappal ezelőtti dologból rajta keresztül. Alig tudom visszafogni magam, hogy ne bőgjek, ez is milyen már?! Nyilván hazudok, amikor rákérdez, hogy mi a bajom. Á semmi, csak az unokatesód kidobott és megmutatta, hogy megcsalt. Amúgy semmi, minden szuper! De vagy elhiszi, vagy nem firtatja tovább ezt a témát, és ezért nagyon hálás vagyok. neki. Biztos Masán is látszott, ha volt ott nála, akár el is dicsekedhetett vele. Lehet, hogy ki is fogja plakátozni majd, hogy ő tette tönkre az egészet egy csók miatt. Nem érdekel, hogy valójában nem szeretett úgy, ahogy a csillanó szempár csókját, ezt akkor sem így kellett volna intézni. Persze, ha megbeszéljük, lehet, hogy nem ilyen sokkoló és meg akarom érteni, és sokkal hosszabb az egész. Még a végén kiderül, hogy milyen rendes volt velem, baszki!
- Ejj – vágok egy fájdalmas fintort és végre nem Mária miatt. – Én még nem mertem belenézni, egy hős vagy Riza – egy félmosoly jelenik meg és halványul el nem sokkal ezután, ahogy a jegyzeteibe nézek. Merlin szakállára, ez mennyire ki van dolgozva. Az én jegyzeteim lábjegyzetnek valók ehhez képest. A Levitások nem éppen normálisak tanulás terén. El sem tudom képzelni, milyen lehet Márknál a tanulás, szerintem agyérgörcsöt kapnék a látványtól. És akkor a Zipphzar család hivatalosan is kinyírna.
- Már ma?! Hát ennek örülök – vidulok fel megint, és most megmarad, ahogy nagy kő esik le a szívemről, végre valami jó hír. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy Riza örökre bent fog maradni, ez nem a mugli féle orvoslás, habár az sokkal elismerendőbb egyébként. Itt megiszod a gyógyitalt és annyi nagyjából. Amúgy gőzöm sincs, meg biztos nem így van, ha Riza már két napja itt dekkol. Megrezzenek a semmiből jött sajnálatra. Lassan ráemelem a tekintetem, a homlokomra hirtelen vág barázdákat a zavarodottság ekéje. Már kinyílnak az ajkaim, hogy szóljak valamit, amikor rádöbbenek, hogy miről beszél. Mária elmondta neki, persze, hogy elmondta, unokatesók. Biztos látszott rajta, hogy furcsán nevetgél az egészen, az a krupcsökevény.
- Nem tehetsz róla – bal szememből a könnycsepp hirtelen szalad végig az arcomon, de erős leszek, és nem fogok sírni. Jó terv! Nézem őt, és szerencsére semmit sem látok belőle, ami rá emlékeztetne. Ráadásul legszívesebben megölelném, a kezeim el is indulnak, hogy rávessem magam, hogy kizokogjam mégis – ennyit a jó tervről – a bánatomat, de nagyon hamar megállnak a kezeim. Mégiscsak az unokatestvére, pont ő vigasztalna meg, mondjuk ahelyett, hogy a saját testvéremhez rohannék?! Nem, Emma biztos nem értene meg, bárki más igen. Nézek rá és se mozdulni, sem beszélni nem tudok, csak beharapni az ajkaim. Megfeszülve várakozok, remélem, elküld valahogy, vagy csinál valamit, mert akkor itt fogok kitörni a gyengélkedő közepén és az elég béna lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Eléggé el vagyok kenődve, mint a pirítóson a vaj, nagyjából annyira is van elolvadva a lelkem, és hamarosan el is tűnik, elfolyik. Viszont nem lesz finom tőle a pirítós, ebben biztos vagyok. A bánatomat fokozza, hogy most meg nézem őt, aki félvállról veszi az egészet látszólag, pedig láttam ám, hogy eléggé fájt neki, szerintem sírt is miatta, bár az erős szélben nem láttam a könnyeit és nem is bámultam őt sokáig, mert folytatódott a meccs.
- Kiráz tőle a hideg – felelem a kérdésére, és fel is libabőrözök. Nem tudom, hogy miért kell ilyeneket tanítani fiataloknak, még ha elvileg én már nem is vagyok annyira fiatal. lélekben tuti nem ütöm meg a 17-et sem, most meg csak egy kifacsart fejű szomorú szamóca vagyok legjobb esetben.
- Persze, majd megoldom valahogy. Az órákon figyeltem – sóhajtok egy jó hangosat és gyorsat. De nem érdekelnek a vizsgái, sem az enyémek, őszintén. Össze kell szednem magam, mert ez nem mehet így tovább, én jöttem látogatóba, közben meg én szorulok vigasztalásra. Szóóóval…
- Még szerencse. Na, de örülök, hogy nincs komolyabb baj – még egy mosoly is kiszalad árnyékként táncot járva az ajkaimon, majd amilyen gyorsan jön, el is tűnik, amikor felhozza a szakítást. Nem voltak illúzióim ezzel kapcsolatban, nyilván kitudódik majd, de nem hittem, hogy Mária ilyen gyorsan elmondja valakinek, aki nem Márk. Nem bírom ki, hogy ne fakadjanak ki a könnyeim, pedig ez egy húsz évestől az ért elég ciki, nem? Szerintem nagyon, de egyszerűen a fájdalom annyira felemészt, hogy nem tudom kordában tartani az érzéseimet. Riza közelebb jön, és vigaszt nyújt. Nem gondolkodom, a karjaiba vetem magam úgy, hogy tudom, hogy ő neki az unokatesója. Egy kicsit jobban kezdek sírni, a könnyeim eláztatják a hátán a ruhát az államon lefolyva. Próbálok megnyugodni, de nem akarok most kiszabadulni az ölelésből, annyira jól esik, hogy foglalkozik azzal, hogy nem vagyok jól. Nem tudom mennyi idő telik el, amikor elapadnak időlegesen a könnyeim, és lassan próbálok eltávolodni tőle, majd kitörlöm a szemeimből a könnyeim a szokásos mozdulattal: a bal felkarommal.
- Ne haragudj Riza, nem akartam, hogy ezt… lásd – aprókat, de mélyeket lélegzek, és sajnálkozva nézek rá, nem tudom, hogy mit okozhattam neki, de tuti, hogy nem erre vágyott.
- Most jobb, ha megyek – pattanok fel, és még kitörölök pár maradék könnycseppet. – Örülök, hogy hazamehetsz és sajnálom az előbbit – harapom be az alsó ajkamat, majd valami groteszk mosolyfélét villantok felé. – Szia és jó vizsgázást – mondom, majd megfordulok és próbálom lassan elhagyni a gyengélkedőt. Amikor már úgy hiszem nem lát, megszaporázom a lépteim és rohanni kezdek, a könnyeim pedig újra megindulnak maguktól. Merlin, csak a hálómig érjek el úgy, hogy senki sem lát meg!