Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Azért arra, hogy nem lett volna tehetetlen a másik, felszalad a szemöldöke, már csak azért is, mert akkor és ott semmit sem vett észre. Nem látta Ábel keze ügyében az üveget, ahogy azt sem, lett volna lehetősége még idejében fejbevágni vele. Ugyanakkor, még ha ki is szúrta volna abból a lehetetlen szögből, akkor sem biztos, hogy egyetértően bólintana erre. Elvégre, végeredményban nem tett semmit. Lehet, hogy Dante szorítása lazult a torkán, de még mindig nem engedte el - és valójában maga Dante sem tudta, hogy el fogja-e vagy meggondolja magát és végigviszi a mozdulatsort, egészen az utolsó pillanatig. Ha tényleg bántani akarta volna, az a hezitálás talán végzetes hiba lett volna. Még jó, hogy nem volt.
Ahogyan ő látja, ott és akkor Ábel teljesen átadta magát a pillanatnak, ugyanakkor így utólag veszekedni ezen már nem látja értelmét, így csak hümment egyet. Hagyja, hogy a fiú megmaradjon ebben a hitben - ahogy ő egyébként megmarad szintén a saját magáéban és nem firtatja tovább, mégis volt-e ott megadás vagy sem. Részéről nagyon is emlékszik az érzésre, milyen volt, mikor Ábel ellazult a tenyere alatt. Az emlékkép némileg kellemetlenül érinti, de félresöpri, mielőtt irritálttá válna tőle. Határozottan nem akar emlékezni ilyen részletekre.
- De nem mondtál - fűzi hozzá ő is szinte rögtön, amit Ábel csak magában mond ki. Nem gondolatolvasó, mindössze neki is ez az, ami először a szájára jön. A fiú nem azt mondta, hogy álljon meg, nem átkozódott, könyörögni sem könyörgött. A könyörgés hervasztó és taszító lett volna, az a felajánlás viszont valamiért nagyon is ösztönző volt. És legszívesebben dementorcsóknak vetné alá magát, csak ne kelljen elismernie ezt, hanem nyugodtan mondhassa arra is, hogy taszítónak érezte. De nem. Az a felajánlás, bár egyáltalán nem volt meghunyászkodó, mégis elégedettséggel töltötte el arra a pillanatra, míg engedte tombolni az ösztöneit a józan tudata helyett.
Szívesen megkérdezné, hogy akkor miért pont azt mondta, amit. Miért nem mást? Aztán mindig eszébe jut, hogy mennyire nem akarja tudni azt valójában, ez olyasmi, ami úgy érzi, ha megfejtenék, az számára túl ingoványos, veszélyes terep lenne. Ábel utolsó mondatára nincs cáfolata, olyannyira nem, hogy még egyetértően biccent is. Józanul visszanézve tényleg kétségtelenül Dante volt az, aki az első ellenséges lépést megtette, majd a másodikat és harmadikat is. Annyira azért még ő sem elvakultan makacs, hogy ezt le lássa át már.
- Ezért aztán, látván, hogy "minden érthető ok nélkül" is megütnek, jó ötletnek tartottad második alkalommal már szándékosan kiprovokálni.
Ez hangosan kimondva és összefoglalva olyan szürreálisan hangzik! Pedig érthető amúgy, még Dante számára is: a sértettség, a feszélyezettség, az ellenszenv kiváltja azt az ingert, hogy csak látni akarod a másikat idegesen, te szeretnél lenni a következő gondjának, fájdalmának, kényelmetlenségének forrása; ez a késztetés pedig nagy úr. Ettől függetlenül maga a mondat az előzmények ismeretében mégis komikusan hangzik. Nem vidám humor ugyan, de elég ahhoz, hogy Dante szája sarkába egy halvány mosoly árnyéka költözzön.
Ezt pár másodperc elteltével ő maga is észreveheti, mert gyorsan leolvad arcáról a gesztus, helyét ismét átveszi a semleges érdektelenség. Felkel, ideje lesz letudni a főzet befejezéséhez hiányzó utolsó lépéseket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Különösebben nem lep meg a reakciója. Ha látta volna az üveget, egészen biztosan reagált is volna, hogy még csak lehetőségem se legyen, ellenben ez elmaradt - bár nem lennék abban sem biztos, hogy az összefolyó események között nem csúsztam el néhány részlet felett, Dante viselkedésének gondos kielemzése volt az utolsó dolog, amire épp figyelni akartam. Az érlelődő, majd hirtelen kirobbanó düh valóban képes elvakítani, nem csak átvitt értelemben. A környezet csupán másodlagossá válik, a beszűkülő pupillák csupán egyetlen célpontot látnak a leereszkedő vörös ködön keresztül, ez pedig lehet ugyanolyan végzetes, mint a hezitálás, azt viszont kétlem, hogy Danténak szüksége lenne ilyen fajta kioktatásra. Nem is az én dolgom ilyenekre tanítani őt.
Bólintok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy azóta eszembe jutott más is, vagy, hogy az ugyanennyire hatásos lett volna. A pengeélen táncolás ilyen mélységeiből, ahol már nem csak költői túlzás azt mondani, hogy minden egyetlen hajszálvékony cérnán függőt, már nem volt hová lépni, a kihátrálás pedig eleve veszett opció lett volna, hát tettem az egyetlen, megoldásnak tűnő dolgot. Bevált. - De nem is kerültem a gyengélkedőre. - Az nyilván még csak meg sem fordul a fejemben - itt szeretnék kitérni arra, hogy a sértettségben eltúlzó gyanúsítgatások és a valóban komoly gondolatok még csak össze sem férhetnek egymással egy lapon -, hogy ennél végzetesebb kimenetele is lehetett volna. Az ember, érthető okokból, nem feltételezi indulásból a másikról, hogy potenciális gyilkos. Nem valami orgyilkos iskolába járunk, ahol egymás hegyén hátán gyűjtik a pszichopatákat.
Széles mosolyra húzódnak ajkaim a megjegyzése hallatán. Beszívva alsó ajkam, nyelvem hegyével benedvesítve a kiszáradó bőrt próbálom elharapni az így ugyan nem megjelenő, mégis nyilvánvaló gesztus élét.
- Szeretek veszélyesen élni - magam elé húzva az egyik komponenst simítok végig hajamon, a göndör tincsek először ujjaim köré kunkorodnak, majd megadva magukat simulnak kezem alá, hogy végül visszacsússzanak eredeti helyükre a mozdulat végén. - Tulajdonképpen bevált - mintegy utolsó ellenőrzésként helyezem a fiolát a mérlegre, miközben féloldalasan vállat vonok. Szavaim nyomán rövid csend áll be, amíg a másik tálcára felhelyezem az ellensúlyokat - ennyi idő alatt pedig már én is rájövök a mondat kétélűségére. - Mármint, elég ideges lettél tőle. Erre gondoltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Azt nézve, hogy mennyire próbálkoztál, ez tulajdonképpen kész csoda. - És amúgy jó érzékkel húzta fel, kiválasztott egy legalább annyira törékeny pillanatot, mint amilyen az az üveg volt, amelynek aztán a szilánkjai beborították a padlót. azt el kell ismernie, hogy akár intuíció, akár emberismeret volt az alapja, de a momentumot elkapta.
Nem mintha ez érdem lenne! Ugyan most egészen kulturáltan elbeszélgetnek, még ki is merné jelenteni, hogy nem idegesíti, de ha felidézi azt a pillanatot, azt a szemtelenkedést, szájalást és nyilvánvaló lázadást, még mindig enyhén tikkelni kezd a szeme alatti izom.
- Észrevettem. - Csak futólag kapja el a gesztust, nem is tudja eldönteni, hogy valóban mosoly volt-e vagy csak annak a mozdulatsornak a lezárása, amelyet Ábel láttatni engedett, ennek ellenére véleménye szerint még így is messze túl hosszab időzik el a tekintete az újra felbukkanó alsó ajakon. Csak néhány századmásodperc, de ez pont néhány századmásodperccel több, mint ideális lenne. Valami mindig arra készteti, hogy a pillantása vissza-visszavándoroljon a másikra. Nem azzal a filmes gyakorisággal és egyértelműséggel, mint mikor a hős vagy hősnő a szomszéd asztalnál oda-odales a másik főszereplőre, annál ez sokkal diszkrétebb és észrevétlenebb, gyakorinak sem olyan gyakori. Ahhoz azonban elég, hogy regisztrálja magában az ingert és meg akarjon tőle szabadulni. A "beváltra" valóban homlokráncolva, ezúttal egyértelműen Ábelre néz, míg az nem pontosít a megfogalmazáson. Érdekes lett volna, ha eredetileg is az a célja, mint amivel végeredményben zárult. Közben már az utolsó grammokat söpri bele a maradék hozzávalók rá eső részéből, miután kimérte.
- Igen, elég ideges. Úgy tűnik, ebben tehetséges vagy. - Hát ez azért erősen megkérdőjelezhető, hogy bók lenne. Támadásnak sem támadás, de a megállapítás mögül kikukucskáló cinizmus összetéveszthetetlen.
- A következő 6 órában így kell állnia, szóval ezzel végeztünk. - Elpakolja a megmaradt kellékeket és egy nedves ronggyal épp csak futólag áttörli az asztalt, utóbbi nagyjából fél perces mozdulatsor csak, nagyon túlzásba nem viszi, amúgy is fognak még itt járni a manók is.
Rövid csend áll be, már-már úgy tűnhet vagy megfeledkezett vagy szándékosan nem vesz tudomást a korábbi ígéretéről, miszerint visszatérnek erre a párszaszó dologra, de végül csak felhozza. Elvégre, ha már kimondta, nevetséges lenne kihátrálni belőle, ráadásul tagadhatatlanul érdekli őt is.
- Azt hiszem, említettem, hogy van egy egyáltalán nem megerősített sejtésem, még szerintem is gyenge lábakon álló tézis, viszont más lehetőséget sem nagyon tudnék mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Ehh. - Hanyag mozdulattal legyintek, állam apró ám észrevehető, nemleges ívet ír le. Határozottan nem a dicsekvés vagy az elbagatellizálás a gesztus célja, bár tény, ezen információ hiányában akár úgy is hathat. Továbbra sem állíthatom, hogy számítottam a reakciójára, ahogy abban sem gondoltam meg hirtelen magam, hogy lett volna esélyem felkészülni. Ugyan nem rendelkezem egy sűrűn traumatizált, nehéz gyerekkorral - mint az ide járók túlnyomó többsége -, a hasonlóan szélsőséges reakciók - még ha nem is az életemre törőek, nyilván - váltak olyan mértékűen megszokottá, hogy az abszolút szükségesnél tovább ne is foglalkozzak velük. Ezen az elven haladva pedig, ugyan keltett bennem némi tartózkodásra húzó hajlamot bennem a nem is olyan lowkey fojtogatása, már közel sem ráz meg vagy izgat fel olyan mértékben, amilyenben az bármelyik másik diákkal történne. Hogy szükségét érezzem a személyiségem ezen vonásainak eszközölését, vagy, hogy az ö szavaival éljek, következőre esetleg jobban átgondoljam a hasonlóan vérlázító cselekedeteket valószínűleg már tényleg a gyengélkedőre kellett volna kerülnöm, esetleg annak közelében. Ennek hiányában viszont kevésbé volt egy számottevő élmény - ha az ésszerűbb lényem tudatában is van annak, milyen visszafordíthatatlan vágányon siklodhatott volna félre.
- Volt mozgásterem gyakorolni - széles, az ő szavaihoz hasonlóan cinikus mosoly terül szét arcomon, ami a következő mozdulattal le is olvad onnan. Ez, ugyan, csak részben igaz, a család véla tagjaihoz mérten ugyan határozottan erősebb tűrőképességgel bírnak a féllények, még mindig hajlamosak ugyanolyan intenzitású hisztériát produkálni - a generációk felfelé ívelő, tisztuló vérű skálája pedig csak azt mutatja, hogy ez a jövőben sem lesz jobb. Sőt.
- Király - hátra téve egy lépést ropogtatom ki ujjaim majd nyakam is. Akkor most, hogy ezzel végeztünk, vissza is térhetünk a számomra sokkal érdekesebb témára. Felé fordulva ülök le az övéhez hajszálpontosan hasonlító székre, bal bokám kényelmesen támasztom meg jobb térdemen, én magam kissé görnyedve dőlök hátra, csuklóm a bokám felett, vádlimon állapodik meg. Mutató- és hüvelykujjam összedörzsölve, enyhén felszegett állal, felvont szemöldökkel nézek vissza rá.
- Hallgatlak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Előveszi a pálcáját és egy mágikus védőréteget húz fel a bájital üstjének tetejére, amelyen keresztül szabadon tud lélegezni a főzet, de csak az oxigént engedi át, mást nem. Jó is, mert most kedve van rágyújtani, és csak ilyen mellékes biztonsági varázslatok mellett tenné meg. Eztán viszont ő is helyet foglal a széken, ahol előzőleg várakozás közben hesszelt. Hátsó zsebéből előkerül a cigaretta és egy egyszerű mugli zippo - nem akar tényleg a világon mindenre mágiát használni, főleg, mert ehhez a főzethez is a végén használnia kellett a sajátjából. Nem véletlen, hogy egy mugli hiába dolgozna ugyanezekkel az arányokkal, ugyanilyen pontosan, ugyanezekből az alapanyagokból, a végeredmény semmit sem érne. Második próbálkozásre sikerül lángot kicsalnia, mellyel meggyújthatja a szájába biggyesztett szál végét.
- Hm? - Fejével a doboz felé bök. Nem nagylelkűség különösebben, megszokta, hogy esetleg a társasága is kér belőle. (Sokmindent elmond az alkalmi társaságául szolgálók átlagáról.) Régebben Warrennel voltak ilyesféle közös "füstfelhőben utáljunk mindenkit" sessionjeik, de végeredményben a fószer túl öreg volt ahhoz, hogy a világnézetükben ne legyen elég gap.
- Nem hallottam még ugyan még csak hasonló esetről sem, pedig eléggé utánamentem a rendhagyó baleseteknek, de a jelenségnek lehet köze az animágiához. - Elemeli a szájától a vékony szálat, az egyelőre hosszú ujjai közé fogva füstölög tovább.
- Bár nem egészen logikus még így sem, a formámnak aligha van közvetlen köze a kígyókhoz.- Hacsaknem hüllő, mindenesetre semmilyen más kapaszkodót nem talált ötletelés közben, csak ezt. Mi más lehetne? Nem nehéz egyébiránt beszélnie erről, soha nem is titkolta senki elől, hogy kitanulta és a formája sem olyasmi, amit rejtegetnie kellene.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tekintetem végigköveti az öngyújtó útját. Magamban, egy igazán akaratlan gondolat erejéig még értékelem is a fém, mugli eszköz felbukkanását - egy időben a bátyámmal ajándékoztunk ilyeneket egymásnak, különösen ünnepnap sem kellett hozzá, elég volt meglátni egy különlegesebb darabot, hogy pár nap múlva a másik gyűjteményében kössön ki. Ez a szokás igazából még most is él, épp csak a gyakorisága csappant meg - egy idő után kifejezetten nehéz olyat találni, ami még nincs meg. Sötét íriszeimen visszatükröződnek a kipattanó szikrák, arcom redői egy egészen halvány, nosztalgikus mosoly árnyékába rendeződnek, ahogy egészen belebambulok a mozdulatba - végül a doboz felé billenő fej ragad vissza.
- Kösz - kissé előre dőlve, kinyújtva jobbom húzok ki egy szálat. A szűrő vége felfelé billen, ahogy egy fél mozdulattal, kissé megemelem azt, mielőtt ajkaim közé fognám - ezzel is aláírva az előbb elhangzottat. Elhúzva szám széleit tapogatom meg zsebeim, végül kinyújtva bal lábam, leheletnyit előrébb csúszva veszem elő a saját, szélein és sarkain határozottan kopott gyújtót. Oldalra billentve fejem, tekintetem a lángon tartva szívom meg a szálat, majd ujjammal lecsapva a gyújtó fedelét fordulok vissza felé.
Könyököm megtámasztva az asztal szélén támasztom halántékom behajtott öklömre, amíg cigit tartó karom, a szálat magát eltartva, térdemen tartom meg. Ahogy beszélni kezd, értetlenül vonom össze szemöldökeim - ez végül is az után sem változik, hogy befejezi a mondatot.
- Az animágusok nem öröklik a képességet - a természetes környezetemben egészen biztosan követné ezt a félbeszakítást egy egészséges, férfias tarkón vágás követné - ettől igazság szerint már ott sem tartanék, hiszen egészen természetes reakció, szóval most sem aggódom túl.
- Mi a formád? - kérdőn vonom meg szemöldökeim, miközben újra beleszívok a szálba.
Igazság szerint ha kígyó lenne sem tartanám elképzelhetőnek, de hát ki tudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Vas chez ta mere! Nom de Dieu! Bordel du bonsoir! - Hagyják el ajkaimat francia szitokszavak egymás után, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre mászok a szertár nyújtotta különféle mocsokhegyekbe. A minap szenvedett sérülésem még mindig fáj, gyakorlatilag nagyon használni sem tudom jobb kezemet. Még szerencse, hogy a másik szokott előnyösebb helyzetbe kerülni, vagy különben az eheti utolsó vizsgáimon bizonyára örömmel húztak volna meg. Én pedig nem adom meg nekik ezt az privilégiumot. Van annyi eszem, hogy a másik kezem hagyom tropára menni.
Igazából fogalmam sincs, mit keresek. Talán a társaim által elrejtett egyik zoknimat, de az is lehet, hogy egy régi diák gyógynövénytan tankönyvét, ki tudja. Valójában csak élvezem a csöndet. Lehet nem látszik rajtam, de szeretek néha visszavonulni, hogy végül csak én és a gondolataim maradjanak. Kell az e faja magány, vagy különben a sok minden miatt, ami mostanság körülöttem zajlik, még be is golyóznék. Hah… mit meg nem adnék egy frissítő lepedőakrobatikázásért most. Nagyon, de nagyon szükségem lenne rá, mind hogy kiadjam a bennem felgyülemlett feszültséget, és az igazat megvallva, hogy egy kicsit fényezzem az amúgy is sérült egómat.
Fájdalmasan felszisszenek, ahogy valami a kupacban felsérti bekötözött mancsomat. Kihúzom a szemétből és undorodva konstatálom, hogy megint vérezni kezdett a kicsike. Elharsogok még néhány káromkodást, mígnem végül kibontom a kötést, hogy ténylegesen lássam, mennyi is az annyi, hogyan érte a sérült területet a feltételezhetően üveg vagy valamilyen élesebb tárgy. A helyzet egyáltalán nem jó. Sebek és vágások tarkítják mancsom, valamint véraláfutásokban sincs hiány. Kétségtelen, hogy Shayleen csodálatos munkát végzet és mentette a menthetőt, de így is nyoma fog maradni, abban biztos lehetek. Ledobom a szétfeslett, vér tarkította rongyot a földről, majd  táskámban új után kezdek kutatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Kutatni kezdek a táskámban, de az a baj, hogy minden van itt, csak az nem, ami igazán kéne. A megrágott papír fecniken át a használt ko… papír zsebkendőkön keresztül egészen az elnyűtt kottapapírokon minden megtalálható, egyedül valami kötszernek alkalmas dologba nem sikerült még belebotlanom. A helyzet kezd súlyosbodni, ugyanis hála a felesleges erőltetésnek, a sebek néhánya felszakadt, amelyekből karmazsin vér kezd el szivárogni. Ledobom táskámat a por fedte padlóra, majd lehuppanok holmim mellé egy láda tövébe. Remek. Az élet mostanában nagyon szeret szívózni velem. Először Charlotte pletykája, majd a hajam színének elvesztése, most meg a majdnem törött, ám annál sebesebb karom. Frusztráltan fújom ki az eddig benntartott levegőt, majd mire ismét visszanézek sajgó kézfejemre, azon már rég egy új patyolat tiszta kötés feszül. Mágia, valaki itt boszorkányságot végzett. Kapkodhatnék most össze vissza, kutathatnám a jó szándékú segítőm kilétét, de őszintén? Kurvára nem izgat. Belefáradtam már mindenbe, a legkisebb gondom az, hogy most bújócskát játsszak valakivel.
- Gyere elő – hangomban semmi akaratosság, ő majd eldönti, minek veszi felszólalásomat. – Csúnya, rossz rellonos vagyok, de nem harapok. Csak ha a partnereim arra kérnek – fűzöm még hozzá mellékesen, hátha ez majd megadja a kellő lökést a félénk félnek. Szabad kezemmel összekócolom kissé barna tincseimet, majd belebámulok a sötétségbe, lehetőleg arra az irányba, amerről majd látogatóm érkezni fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Semmilyen párhuzamos dimenzióban és univerzumban nem fordulhat elő, hogy a tekintete sarkából végigkövette volna ezt a mozdulatsort. Vagy a félrebiccentett fej nyomán kirajzolódó élesebb állkapocs ívet. Persze most is, ebben a ritka realitásban is mindössze azért történik meg, mert éppenséggel nem tud úgy helyezkedni, hogy ne látná, és nyilván tudatában van a másik jelenlétének, ösztönösen figyeli. Ez nem érdeklődés csak éberség.
- Nem, valóban nem, ideális esetben semmilyen átmeneti vonás nem létezhet - ért egyet Ábel kijelentésével, amely teljesen helytálló szerinte is. Természetesen neki van rá kézzel fogható bizonyítéka viszont, hogy milyen egy elrontott átváltozás következménye, ami viszont már más képet mutat. Önmagában azonban sem sem magyaráz meg semmit. Ábel következő kérdése rá is világít, miért. Talán a tarkóvágás is azért nem bizsereg az ujjaiban, mert túlzottan lefoglalja ez a mágiaelméleti rejtély.
- Melanosuchus niger, fekete kajmán. - Itt hátrébb dől ültében, a szájához emeli a szálat és mélyet szív belőle. A lezuhanó parázs elporlad a semmiben a nemrég végrehajtott bűbájának köszönhetően. Némi csend áll be köztük, hacsak Ábel nem töri meg azt. Ezalatt töprengve emeli állához és a tenyerét, középső ujjának felső két ujjperce alsó ajkának ívét követi végig, ahogy végigpörgeti fejében, mégis hogyan fűzze össze a következő mondat szavait.
- Az első átváltozás.. nem volt zökkentőmentes. Mondhatni. Szerepet játszhat, de ebben az esetben is különösen meglepőek és kiszámíthatatlanok a mágia útjai és következményei.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Legfeljebb akkor éreztem volna kifejezetten kellemetlennek az észrevehetetlenül rám tapadó, mégis szurkáló, bizsergető érzést keltő tekintetét, ha mondjuk kiesett volna a kezemből a szál, vagy nem gyúlt be volna a gyújtó.  Mire felpillantok, már nyoma sincs az előbb baljós árnyakat eregető eregető szempárnak, egyedül a tarkóm feszítő érzés marad utána. Magamban vállat vonva lépek tovább az eseten, hiszen most nem csináltam semmit, amiért a torkomnak eshetne.
- Akkor....? – kérdőn emelkedik meg szemöldököm, beleszívok a lustán parázsló szálba, majd oldalra fordítva fejem fújom ki a füstöt, mielőtt újra fókuszba venném arcát. Homlokom hosszában szelik át a ráncok, ahogy tovább hallgatom – végül nemlegesen ingatom meg fejem válaszát hallva. Nem, logikusan nézve sehogy sem összeköthető a kettő. Legfeljebb, talán, ha valamilyen kígyóféle lenne az alakja, aminek valóban köze van az alakhoz, de a krokodilja – ok, kajmán – és az én állataim között jóformán semmi közös nincs azon kívül, hogy hüllők, pikkelyesek, és hegyesek a fogaik.
- De hát az nem kígyó. – Gratulálok, erre egészen biztosan – sőt, a hozzáállása és a beszélgetés alapján határozottan – ő is rájött már. Beszívva alsó ajkam szusszanok fel, inkább slukkolok egyet, bokám tesz pár fel-le mozdulatot, ám abbahagyom, mielőtt még idegesítő rángatózás válna belőle. Félig leszegett állal követem végig az elkényelmesedő mozdulatát, ültömben kihúzva magam ejtem hátra fejem, aprót roppannak a csigolyák, végül előre ejtem vállaim.
- Tehát nem sikerült. – Bólintva fordítom le leginkább magamnak a körbemagyarázását. Szám széles mosolyra húzódik, valamiért -  segítek: az ismeretségünk eddigi fordulatai – úgy érzem, a sikertelenségre emlékeztetés nem vált majd ki belőle túl kedves reakciót. Nem mintha ezzel bármit is megelőzhetnék, de fontos a szándék. – És szerinted a mágia összekevert egy siklót egy krokodillal? ..... Kajmánnal. Ez azért elég nagy hiba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Borússá válik az arca a konkrét kijelentésre, merthát nem véletlenül fogalmazott másképpen. Nem tagadja le maga előtt sem, hogy az a próbálkozás teljes kudarc volt, de utólag visszatekintve teljesen érthető is, mi miért történt. Tőle is önteltség volt azt gondolni, hogy a különleges körülményei ellenére csak úgy minden mellékes felkészülés nélkül zökkenőmentesen fog menni a varázslat. Azt túlzás lenne mondani, hogy majdnem belehalt, de napokig a gyengélkedőn kezeltük utána és további hetekig megfigyelés alatt tartották. Sosem szép, mikor egy varázslóból nyers formájában csap ki a varázsereje - még csúnyább eset, ha még ellene is fordul. Mágiaelméleti szempontból logikus is volt az irány, elvégre saját magára ható mágiát próbált elvégezni.
- Nem. - A válasz irritáltan morgós, némi feszültség húzódik benne, a rövid szó is sokkal durvábban pattan, mint kellene. Tényleg nem a legkellemesebb ezt viccelődve felemlegetni, nem azért, mert a sérülések emlékét fogná fel jelentőségteljenek, inkább valóban csak a büszkeségét piszkálja. Bele is szív újra a szálba, mielőtt mást is találna mondani. Ábel túl jól szórakozik ezen.
- Nem lehetünk semmiben sem biztosak, ezek csak hipotézisek. Az animágia elmélete még mindig csak hipotézisekre alapul. - Az egyik térdére könyököl, miközben előre hajol, egyik kezével magyarázat közben apró, gesztikuláló mozdulatokat tesz. Nem feltűnő, nem színpadias, mégis ott van, pedig egyébként eddigi beszélgetéseik alapján nem volt túlzottan jellemző rá.
- Elméletileg a bájital mágikus vezetőként szolgál arra, hogy a varázslat feltérképezze a személyiségjegyeket. Mint a mugli diagnosztika esetében a kontrasztanyag. Az folyamatában végigvesz.. - vállat von - ki tudja milyen szempontokat, ezalatt felállít több lehetőséget is, mielőtt a tényleges formát meghatározná.
Ez persze csak egyetlen feltételezés a sok közül, valójában meglepően kevés egzakt elméleti tényt tudnak, majdhogynem kész csoda, hogy ezt iskolában engedik oktatni. Nem mintha neki különösebben baja lenne a kockázatokkal, hozzá tartozik.
- Ha ez csak részben is így van, lehet magyarázat. De nem hiszem, hogy ezt valaha megtudjuk. Ez az én verzióm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Arcomon ugyan tovább ragad meg az előbbi mosoly, ahogy barna íriszeim ide-oda csúsznak szemei közt - az elkomorulása még úgy is tisztán érzékelhető, hogy nem feltétlenül az arcizmokra koncentrálok, ettől saját mosolyom is más formát ölt. Ugyan pillanatok kérdése csak az egész, mégis kétségtelenül visszakövethető lenne az apró, jelentéktelen ráncok elsimulása vagy épp finomabbá válása, ami végül az egész koncepciót rendezi át.
Valóban túl jól szórakozom ezen. A bosszankodásán, a rövid, pattogós szavain, amikkel talán képes lenne szíjat is feszíteni a hátamból, ha tehetné, már amikor túl messzire megyek.
Tekintetem macskaként követi a mozdulatai nyomán keletkező füstköröket és -foszlányokat, talán túl sokáig is nézem így a kezét, mert mire visszafordulok felé a mondata végén, már sokkal közelebb találom őt, mint előtte. Követve gesztusát támaszkodom én is térdeimre, mélyet slukkolok, majd állam tenyerem élén támasztom meg. A tüdőmre ülepedő kátránnyal, a vérem súlyosan lehúzó nikotinnal próbálom lefojtani a hirtelen közelség miatt feltörni kívánó mágiát. Tekintetem lejjebb csúszik arcán, ajkaimon kirajzolódni látszik az annyira jellegzetes, halovány, épp csak szám szegleteiben tükröződő mosoly ami egyszer már határozottan bevált nála. Tudom, hogy fontos az amit mond, hogy figyelnem kéne rá, látom ahogy formálja a szavakat, ahogy azok szinte kirajzolódnak a levegőben, a fülembe szökő adrenalin pumpálása viszont minden mást elnémít.
...ez az én verzióm.
Végül mégis a hangja ránt vissza, hirtelen hunyom le szemeim, szám belső falára harapva, épp csak egy fél mozdulattal fordítom el tőle fejem, ahogy ki is használom ezt az alkalmat arra, hogy hátradőljek. Szabad kezemmel vegigsimítok arcomon, állam mintha a saját gondolataimra válaszolva írna le egy nemleges ívet, mielőtt újra rá emelném tekintetem.
- Bocs. Mit is mondtál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem volt semmiféle szándéka vagy előzetes prekoncepciója a testjátékával vagy gesztusaival kapcsolatban, hacsak nem az, hogy követhetőbbé tegye a gondolatmenetét. Bár erről Dante sosem olvasott még, de tény, hogy hosszabb vagy bonyolultabb magyarázatok alkalmával azért használunk (vagy ha megfigyelitek jellemzően az oktatókat) gesztusokat, azért emeljük meg a kezünk, tartjuk testünket mozgásban, hogy azzal fenntartsuk a másik fél figyelmét. Olyanok ezek a mozdulatok, ahogy a karmester vezényli a nagyzenekari művet; ha a vonósoktól több hangerőt vár, feléjük int. Mikor az ütősöknek be kell kapcsolódnia, rájuk mutat. Ugyanígy azoknál az információknál, melyeket magyarázatkor fontosnak vélünk, testünk ösztönösen mozgásba lendül, karmesterként utasítva a hallgatóságot a gondolatmenetben való passzív részvételre. A legtöbbeknél öntudatlan, ám jelenlévő reflex, mert valahol mindenki igényli azt, hogy figyelemmel végighallgassák, mások, többnyire pedagógusok, oktatók, professzorok vagy kommunikációs szakemberek gyakorlottan és tudatosan használják a retorikának ezt a meglepően fizikai és kevéssé értékelt szegmensét.
Dante hallgatósága azonban láthatóan nem volt könnyen bevonható. Vagyis mintha legalábbis a karmester mozdulataira, pálcát tartó ujjaira jobban figyelt volna, mint az általa vezényelt koncertműre. A kiejtett szavak közt elkapja a pillantását, s habár nem szakítja félbe a magyarázatot, egyre növekvő, feszítő kényelmetlenséggel sorjáznak egymás után a mondatok, miközben Ábel jelenléte egyre tolakodóbb entitásként furakszik át az üres téren közöttük. Vélamágiája nekifeszül annak az okklumenciával vagy hasonló tényleges mágiával köszönőviszonyban sem lévő mentális ellenállással, amelyet nagy nehezen felállított magának a Weiler fiú - és amelynek vakolata már ennyitől omladozni kezd; réseit pedig a másik szája sarkában lopakodó félmosoly húzza szét.
A beismerés bűntudat nélküli szenvtelensége, amivel Ábel felpillant végül rá, hanyagságának teljes magabiztosságában kihúzva magát, hátát a szék támlájának veti. Majdhogynem büszkének tűnik, bár racionalitásának maradék foszlányai meggyőzi arról Dantét, hogy ezt a képzetet már csak felcsapó idegességének lángja táplálja.
- Az ég világon semmit, ami érdekelt volna, úgy sejtem. - A tekintete hűvössé válik, a vélamágia vonzására adott válaszreakció, hogy ösztönösen felkel a helyéről és ellép Ábel közelségéből. Mindez kívülről inkább puszta idegességben lejárt körnek tűnik. Az ujjai közt nyugvó szál tapintására koncentrál, ezzel próbálja elmosni az ingert, ami még a székben ülve bizsergette az ujjbegyeit, hogy nyúljon ki a másik felé. Márpedig nem fog ilyen ostoba, irracionális és nevetséges késztetésnek engedni!
- Mindegy, végeztünk a főzettel, részemről ennyi volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Na tessék.
Szemöldököm megemelkedik a hirtelen kiélesedő vonások láttán, világos, ám még így is teljesen átlagosnak mondható íriszeimben összeszűkülő pupillám hasonlóan agresszív válaszreakció előszelét sugallhatná, ha egyáltalán képes lenne észrevenni azt. Amíg úgy dönt, ő most inkább elfordul, egy pillanatig pislogás nélkül meredek a széken kihűlő helye nyomára, halántékom támasztó öklöm keményen feszül meg, miközben lehunyva szemeim gördül át kezem homlokom alá.
Az egyszerre fojtott, mégis erőnek erejével feltörni készülő sóhaj megütközik egymásnak feszülő ajkaimban, a forró levegő végül orrlyukaimon keresztül távozik. Ezzel együtt mintha vállaim is eresztenének előbbi erőltetett tartásukból, ám azt távolról sem lehetne megállapítani, hogy ellazulnának. Én ezt nem.
- Nyilván azért kérdeztem vissza, mert nem érdekel - a várt felcsattanás elmarad, helyette nagyon is kimérten, ugyanolyan hangszínen formálom meg a szavakat, tekintetem végig rá szegezve. Utolsót slukkolok a csikkből, jobb híján a cipőm talpán nyomom el azt, a csonkot egyelőre tenyerembe ejtve. - Talán, ha valami más is lefoglalna ezen a felesleges - fél gondolatnyi időre akad fenn a mondat ritmusa, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy a következő kifejezést szeretném használni - hisztérián kívül - túlzás lenne állítani, hogy a fajtám jellemző idegállapot kezdené szétfeszíteni a koponyám, nem vagyok véla, még csak hasonló intenzitásról sem beszélhetünk, a hasonlóság viszont tisztán kirajzolódik. Legszívesebben lekaparnám a képem amikor ezt csinálja.
Arcáról az üstre esik a fókusz, fejem oldalra billen, nyelvemre harapva fogom vissza magam a kikívánkozó mozdulattól, hiszen elég lenne csak kinyújtanom a kezem, és az előbb elhangzó megállapítás máris elvesztené igazságtartalmát.
- Én nem végeztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Nem vagyok a tanárod, hogy köteles legyek bármit kétszer elmagyarázni. - Megáll az ész, még Ábel van felháborodva, holott ki vette teljesen semmisnek az előző magyarázatát? Szabad kezével hátratúrja a haját. Nem remegősen ideges mozdulat, közelről sem arról van szó, hogy majd felrobbanna vagy szétfeszítené a düh. Ugyanakkor az előbbi sürgetés annyira tőle idegen volt, hogy muszáj volt kivonnia magát az irracionalitás vonzásköréből, térben is. Merthogy annál, minthogy kinyúljon Ábel felé (mert ez futott át a fején - több, mint kósza gondolatként).. nos, ennél az opciónál még magának az alkimistának a jelenlétét is sokkal inkább magáénak érezte. Azt legalább ismerte. Ezt nem.
De nem is ez a lényeg. Nyilván. A lényeg, hogy feleslegesen rabolták az idejét ezzel az egésszel itt.
Mintha nem lenne pokolian sok időd, kölyök. - Gúnyos megjegyzés, olyan pillanatban, amikor a legkevésbé sem igényli azt, természetesen.  Féloldalasan látni rá csak az arcára, ahogy összehúzza a szemeit erre. Mindegy. Arra biztosan nincs ideje, hogy a bolondját járassák vele.
- Ábel - épp csak néhány századmásodpercnyi szünetet tart, míg ízlelgeti az első alkalommal kimondott nevet, még ha az most szigorú feszességgel ejtett is. Meglepő, milyen könnyen jött a szájára, könnyebben, mint a Machay, de meglepő módon Dante egyébként tartja szokásai közt számon mások családnevének használatát. Nem az anyjára, apjára, testvérére, rokonára gondol az illetőnek, akit megszólít, hanem egyenesen rá, miért járná körbe bármilyen módon? Akár csak megszólításban is.
- ... nem érdekel a véleményed. Kérdeztél - válaszoltam, eredetileg sem közös tanulókörre ültünk le. - Igaz, az "én verzióm" zárás valóban magában foglalta a folytatás lehetőségét, implikálva a kérdést "mi a tiéd?", de pillanatnyilag ez már kevésbé érdekli. Az még azelőtt a szótlan, néma akármi előtt volt. Beszéd közben a zsebéből előveszi a cigarettatárcáját, rövid körmének élével kettőt koppant rajta, mielőtt kinyitná, s ezúttal nem a különböző szálakat rejtő rekesz nyílik ki, hanem az a mágikus második, amelybe teljes nyugalommal elnyomhatja és bennhagyhatja a csikket. A mozdulatsor akkurátus, s már csak Ábel felé néző testtartása árulkodik arról, hogy még mindig tudatában van a másik jelenlétének a teremben. Halk kattanással záródik vissza a tenyérnyi tároló a kezében; ezzel a hanggal együtt néz is ő fel.
- .. Hogy te mit gondolsz erről, a te dolgod. - Maradhat elméleteket gyártani akár, de azt Dante már nem tervezi kivárni; pont az a problémája, hogy Ábel láthatóan nem végzett még, mert amíg a fiú barna íriszei ezzel az intenzitással keresik az övét, addig benne is ott fog mocogorni valami számára kényelmetlen és nagyon erőszakosnak érződő késztetés, amit nem akar megfejteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Ja! - ugyan nem felkiáltásnak indult, sokkal inkább egy válaszmondat kezdetének, az abszolút gyerekes, makacs, csökönyös - ez most nem egy felsorolás a tulajdonságaimról - reakciója kurta, éles, a fülnek teljesen kényelmetlen és kellemetlen nevetésre késztet. Kinyújtom ujjaim homlokom alatt, gyenge fejrázással gurul ki mosolyra húzódó ajkaim közül. Végigsimítva arcomon nézek újra vissza rá, az előbbi gesztus nyomai felszívódnak vonásaimból. Nem szórakoztató. - Végül is, nekem teljesen mindegy, te miért hallgatsz a párszaszóra - hátradőlve húzom oldalra szám, könyököm megtámasztva a szék támláján tárom szét karjaim, ezzel is a tudtára adva szavaim jelentését.
- Dante? - nyelvem hegyével nyalok végig alsó ajkamon, felszegem állam, tekintetem fel-le siklik alakján, ahogy várom, hogy folytassa. Talán egy másik szituációban, egy másik helyen, miközben épp nem az ő teljes, más emberi lényekhez abszolút inkapacitásáról megy a téma, esélyesen megütné a fülem az, amilyen otthonossággal ejti ki a nevem - holott a családom maga alig használja az Ábelt, sokkal kényelmesebb a másik -, most viszont nincs időm ilyenekkel foglalkozni.
- Ha nem érdekelne a véleményem, akkor nem mentél volna bele abba, hogy beszéljünk róla - hát persze, hogy megcáfolom. Nem vagyok pszichológus, nem látok a fejébe, különösebben még csak ismerni sem ismerem, az viszont,hogy az előbb elhangzott csupán egyszerű kifogás, világosabb még a napnál is. Teljes figyelemmel követem végig a mozdulatait - nem különösebben értem a belőlük áradó flancolást, de ezen a ponton minden már csak irritál, és nem kicsit szeretném kiverni a kezéből a hülye burzsoá cigarettatartóját, hogy rám figyeljen - bár ezt sokkal, sokkal egyszerűbb úton is el tudnám érni.
- Az az én dolgom - bólogatok párat, ahogy tudomásul veszem, tekintetem arcáról a bájitalra ugrik, majd vissza, tenyeremben egyre jobban kezd viszketni az elnyomott csikk helye. Nagyon, nagyon szeretném elrontani az egészet csak azért, hogy legalább annyira feltoljam benne a vérnyomást, mint amennyire azt ő teszi épp a végtelenül flegma gesztusaival, de azzal első sorban magamnak is ártanék.
Mi lehet végül is a legrosszabb? Majd megkérnek, hogy függesszem fel a felesleges politika tanulmányaimat? Megér ez nekem ennyit?
Hát persze, hogy meg.
- Jó, valóban az én dolgom - szabad kezeim ujjaim beleegyezően szántanak végig hajamon, hosszan kifújva a levegőt nézek újra rá, ahogy asztal lapjának szélén megtámasztva tenyereim élét kelek fel, majd dőlök előre. - Tudod, mi lesz a te dolgod, Dante? - szemöldököm kérdőn emelkedik meg, végig az arcát figyelve. - Helyrehozni ezt a szart. Az lesz a te dolgod - miközben beszélek, megemelem a csikket tartó kezem, azt viszont én magam sem tudnám pontosan megmondani, melyik szegmensnél csúszik ki a kezemből a kis, szilárd tárgy, hogy átszakítsa a füst ellen húzott bűbáj határait. - Sok sikert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Annyira igyekszik kizárni Ábel jelenlétének élénkségét, hogy az apróságokra nem is figyel - mint a fiú arckifejezései és egyre baljósabb gesztusai. Pedig a macskáknál is feltűnik az embernek előbb-utóbb (sajnos abban az esetben is inkább utóbb), hogy az ember figyelmetlenségét készülnek büntetni. Ha mással nem, az asztalról leverődő poharakkal, elrágott számítógép kábelekkel, töltőkkel.
Dante az a hanyag gazda most, aki hiába hallja a puha lépteket és motozást a háta mögött, valami mégiscsak fontosabb, minthogy oda figyeljen, így tökéletesen ignorálja az "az az én dolgom"-ból kiérződő egyre növekvő idegességet és irritáltságot.
Szeme sarkából látja aztán a bájital felé mozdulni a másikat, de effektíven fellépni az események ellen már nincs ideje, mindössze annyit mondani..
- Mégis mi a f*szt csinálsz? - Költői kérdés, mert pontosan látja, hogyan emeli meg a kezét Ábel, illetve a szertárban tapasztalt eset után azt is tudja, hogy képes beledobni, és képes lesz elengedni a csikket. Nincs semmi drámai abban a lagymatag plöttyenésben, amivel először a csikk csak a sűrű főzet tetején landol majd lassan beissza a folyadékot és elmerül benne.
- Te kib*szottul nem vagy eszednél, mi a k*rvaisten bajod van? - Ábelnek van néhány másodperce kiélvezni a látványt, mert valóban sikeresen felvitte a vérnyomását a másiknak, látszik minden tagján, hogy csak nagyon kevés választha el, hogy nemes egyszerűséggel nekirontson. Mindenki életében vannak pillanatok, mikor felhúzza valami, akár a tömegközelekedésen, akár egy koncerten, tömött utcán, meglök egy idegen, még elkapod a jellegzetes "ch" hangot is - a te fejeden pedig átfut, milyen lenne megfogni a hajánál fogva, hátrarántaná, aztán nekicsapni valami kemény felületnek. Nos, jó, lehet, nem mindenkivel fordult elő, az viszont biztos, hogy többeknél ez általában megmarad fantázia szintjén. Mentségére legyen mondva, Dante is így van ezzel - azt viszont nem mondhatja el magáról, hogy még sosem valósította meg, helyezte át a gyakorlatba ezt a mentális képet. Most is nagyon közel áll hozzá, és talán most is így történik majd...

A teremben lassan terjedni kezd valami Ábel számára valószínűleg merőben ismeretlen szag. Enyhén fojtó, arcot összerántóan kesernyés ammóniához hasonlító odőr, mégsem teljesen ugyan.. keveredik egyfajta áporodott, dohos, leginkább a penészre emlékeztető aromával - a kettő keveréke, ha mély levegőt vesz olyan érzést kelt, mintha vastag moharéteg telepedne a tüdejére. Ki tudja egy pillanatra vagy hosszú másodpercekre, de bele is szédül, ebből azonban egy szájára tapadó kéz rántja ki, ébersége és eszmélete visszatér, tisztán érzékeli maga körül a környezetét és azt is, ahogy Dante tenyere befedi az egész alsó arcát; mutatóujjának első perce és hüvelykujja pedig az orrát fogja be. Hátulról nyúl előre a válla fölött, így felső testének és karjának satujába tudja fogni a testét is, így kezdve cseppet sem gyengéden húzni és rántani az ajtó felé. Másik kezében varázspálca van, amit  Ábel kieső percepciójának rövid periódusában vehetett elő.
- K*rvára megérdemelnéd, hogy hagyjalak még párszor letüdőzni ezt a szart, hátha teljesen leég a tüdőd... - fogai közt szűri a szavakat halkan, pózuk miatt közvetlenül Ábel füle mellett. Nem mintha neki olyan sok múlt volna rajta. Csak azért tudta a szája elé feltenni még viszonylag (és sajnos még így is lesz egy köre a gyengélkedőn, elvégre még így sem volt elég gyors) hamar a légszűrő bűbájt, mert felismerte, hogy a penészes ammónia szag valami végletesen rosszat jelent. A hangsúly a valamin van, mert még sosem látta, hogy nikotin került volna ebbe a főzetbe, ki tudja, milyen kémiai reakciót indított el. Sajnos, ha már érzed a szagot, azt jelenti, hogy be is lélegezted, így mindössze mennyiségekről és mértékekről van szó igen vagy nem helyett.
A vérnyomása az egekben a dühtől és természetes módon - bár ezt sosem ismerné el hangosan - a hirtelen ijedtségtől. A vére a fülében dobol, egész tartásából süt ez a nagymértékű feszültség, melyet az előbbiek egyvelege alkot, szívverése gyors, mintha rohant volna. Kilöki az ajtót, mikor odaérnek és konkrétan kilöki, kipengeríti rajta Ábelt, az sem érdekli, ha a lendület miatt a földön köt ki az idióta macskája, mert most olyan üveget lökött le, amiben sósav volt. Parázsló dühvel és némi pánikra emlékeztető kapkodással néz rá az ajtóból.
- Takarodj le a gyengélkedőbe, szólj valamelyik tanárnak, aztán rohadtul ne kerülj a szemeim elé. - Azzal felhúz egy bűbájt az ajtóra, hogy a szobában keringő gázok ne szivároghassanak ki a folyosóra, végül az ajtó hangos dörrenéssel csapódik be a háta mögött, ahogy feszültséglevezetésként teljes erőből vágja be maga mögött. Merthogy valóban úgy tesz, ahogy pár perce Ábel is mondta - "helyrehozza ezt a szart".

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Dante kérdései meglepően helytállóak - amíg pontosan tudom, hogy mit csinálok, sőt, még ő is láthatja, addig magam sem tudnám egészen pontosan megmondani, mi bajom van. Már azon kívül, hogy a beszélgetés ezen pontjára minden.

Mindenki tapasztalhatta már, hogy a vér oxigéntartalmának esésével fordítottan arányosan kezd egyre gyorsabban verni a szív. Eredménytelen, elkeseredett, ám technikailag felesleges igyekezet ez tőle arra, hogy táplálja a test és az agy sejtjeit - az emelkedő pulzussal sajnos nem nő a koncentráció, sőt.
Sajnos, mire az ember általában felfogja, hogy valami nincs rendben, már aligha van esélye reagálni. A teste hasonlóan eredménytelen, a szimpatikus idegrendszer által életmentőnek ítélt reakciókat produkál. A légzőizmok kontrakciójával kitágul a tüdő, a környezet levegője szűretlenül tölti meg a tüdőhólyagocskákat, a pár miniméteres hártyán átszívódva pedig a vörös vértestek lekötik a levegő elemeit - azok milyenségétől függetlenül.
Az ájulás már a központi idegrendszer védekező mechanizmusa. Gyakorlatilag egy kóma közeli állapotról beszélünk, az életfunkciók minimalizálásával az agy próbálja a súlyos problémák felé fordítani a test tartalékait. Az intoxikáció tüneteként először az érrendszer omlik össze, nagyon túlzó terminusokkal élve a vénák falai egymáshoz tapadnak, ezzel is minimálisra csökkentve a toxinok sejtekhez való jutását.
Dante hirtelen feltűnő jelenléte valóban visszaránt a valóságba - ám nem kell semmilyen drámai fellélegzést, hördülést, vagy fejemhez kapást elképzelni. Felakadó szemgolyóimban egy pillanatra átsuhan némi tudatosság, gyenge fókuszt nyernek egy nagyon távoli tárgyon. A következő mozdulat, ami megvan lényegében az, hogy valahonnan tiszta levegő tágítja ki a mellkasom. Köhögve görnyedek össze, oldalamra fordulva köpök ki magam elé, a hasogató, szorító-feszítő fejfájás először csak gyanúsan kis mértékben jelentkezik.

Fogalmam sincs, hogy és mennyi idő alatt jutok el a gyengélkedőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Fújok egy nagyot, majd megborzolom barna tincseimet, ahogy lecsúszok az imént átkutatott szekrény mentén. Felnézek a szobában lévő egyetlen fényforrásra, egy ütött-kopott kis viharlámpára, mely gyéren pislákol minden egyes eltelt percben egyet. Gyakorlatilag sötét van a helyiségben, hisz a kis szerszám nem sok mit ér. Kezem sajog, agyam pedig totálisa ki van fáradva, szóval kurvára nincs kedvem szórakozni itt bárkivel is. Jöjjön elő, mondja mit akar, aztán tűnjön el a fenébe.
- Bonjour – veszem elő a franciát, hátha valami káromkodásnak érti köszönésem és megsértődve eltűnik innen. Tudom, hogy nem emberrel van dolgom, hülye azért én sem vagyok. Túlságosan egyértelmű, egy diák már rég elpucolt volna innen, vagy elém állt volna, hogy szívózzon velem egy sort. Ennek az izének viszont annyi vér sincs a pucájában, hogy teljes mivoltában mutatkozzon előttem. A lámpa pislákol egyet, ezzel halványan láthatóvá téve társam körvonalait, mire feltör belőlem valami undorral fűszerezett pökhendi nevetés.
- Manó vagy, vettem. Nem kell itt bújócskázni – biztatom, bár hangomban semmi nemű kedvesség sincs. Gazdag család sarja vagyok, rengeteg kis léhűtőnk van és meg tanultam már kezelni ezeket a kis trükk mestereket. Azért barátságosak csak veled, hogy aztán adj nekik valami ruhát, ők meg szabadok lehessenek, aztán úgy húznak el a házadból, mint a pinty. Semmi köszönöm, hogy eddig eltartottál, semmi. Kétszínű szemétláda mind, a felszínen aranyos és kedvesek, azonban belül romlott az összes. Ilyenkor szokták mondani, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, igaz? Jól van na, talán van bennünk egy ici-pici hasonlóság, de tényleg csak egy cseppnyi! Én nem vagyok olyan ronda, mint ezek.
Felkelek helyemről, miközben felszisszenek a kezembe nyilalló fájdalomtól. Odakapom tekintetem; átvéreztem a kötést. Szuper. Zsebre dugom sérült végtagom, majd pár lépéssel közelebb kerülök a kis naplopóhoz. A villany még mindig ki-be kapcsol, így nagyjából látom, hol is áll célpontom. Belépek a személyes terébe. Tényleg nagyon alacsony, hisz félelmetesen tornyosulok föléje, még ezzel az elsős termetemmel is. Bántani nincs szándékom, nem vagyok annyira tapló, hogy egy nálam kisebbel kezdjek ki, így ettől nem kell tartania, még ha közelségem másról is árulkodik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Drinóczi Gerda Vivien

Drinóczi Gerda Vivien. Egy újabb név a feketelistámon. Egy név, amely a szemeim előtt lebegett, mióta megtörtént az a sajnálatos eset az erdőben. Nemcsak engem ásott el akkor, hanem magát is előttem. Végleg? Ezt viszont még nem tudtam egyértelműen megítélni.
Utánanéztem a hölgyemény órarendjének, és úgy döntöttem Okkultizmus és fekete mágia órán fogom meglepni. Igazgatóhelyettesként simán elintéztem, hogy Ambrózy Henrik kollégám halassza el az egyik óráját, de erről Gerda hogy, hogy nem, nem értesülhetett. Apró kommunikációs mulasztás, előfordul még a legjobb tanodákban is.    
Beültem a tanári asztalhoz, lábaimat feltettem az asztalra, és szórakozottan pörgettem a pálcámat ujjaim között. Figyeltem az ajtót. Mekkora meglepetés lesz neki, ha belép! Persze nem fogom rögtön leátkozni, kulturált ember módjára kívántam rendezni a nézeteltérésünket. Ha pedig nagyon nem sikerülne, akkor kezdeményezni fogom a kínzókamra újranyitását, ahol ő lehet az első exkluzív vendég gondoskodó felügyeletem alatt. De azért reméltem, hogy nem jutunk el idáig. Csak maradt egy csöpp kis esze még úgy is, hogy Yarista Palarn istenítése rendkívüli módon pusztítja az agysejteket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem sejt semmit. Összeszedi az eddigi jegyzeteit az Okkultizmus órájára és könnyed léptekkel indul meg a tanterem felé, ahol eddig is tartották azt. Persze feltűnik neki, hogy azon társai, akik vele együtt vették fel az órát, szokatlanul lezserek és nem igen készülődnek sehová, de szociális szeparáltsága miatt aligha volt elképzelhető, hogy bármely diák jelezze neki, elhalasztották az órát.
Így hát kissé meglepetten lép be a terembe, a rossz érzés pedig csak fokozódik, mikor a tanári asztalnál nem Henriket pillantja meg, hanem Robit. Jó, igazából ő is tudta, hogy nem tudja majd elkerülni semmiképp ezt a találkozást és előbb-utóbb következményei lesznek az erdőben történteknek. Pedig ő csak játszott, mégis rossz cicának húzogatta a bajszát. Megacélozza magát és úgy tesz, mintha nem lenne a szituációban semmi különös, még arra is veszi a fáradtságot, hogy egyik szemöldökét felvonja, amolyan "hmm, érdekes" stílusban.
- Várffy - köszönésképp biccent és mivel nem kell tovább gondolkodnia, miért nem érkeznek társai, így behajtja az ajtót maga mögött. Úgysem bánthatja vagy okozhat maradandó sérülést neki, ettől tartania felesleges is lenne, no meg azon túl, hogy történt egy diákcsíny, senkinek semmi baja nem lett. Ettől függetlenül nem egy életbiztosítás a pálcát pörgető férfival egy helyiségben tartózkodni, így az első padra leteszi a holmiját és előveszi sajátját. Csak azért, hogyha párbajra kerülne sor, ne álljon ott, mint egy... Hát igen, tudjátok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Drinóczi Gerda Vivien

- Talán Várffy-Zoller Igazgatóhelyettes Úr. - viszonoztam a köszönését azzal, hogy számon kértem rajta a helyes megszólítást. Tudtam, hogy ez úgysem fogja meghatni, de a helyzet mindenképpen megérdemelte a tisztázást.
Vicces volt látnom a nőt, ahogyan sietősen lepakolt és a pálcájáért nyúlt. Ilyen az, amikor már rendesen barnul a bugyi.
- Tedd már le azt a pálcát, úgy nézel ki, mint egy kókadt... tudod mi, amit éppen összerezzentett a hideg. - nem engedtem, hogy kiszaladjon a számon, ami elsőre eszembe jutott.
- Nem foglak bántani, csak beszélgessünk. Gyere csak ide, mellém. - azzal intettem neki, hogy közeledjen. Mikor elém ért, hirtelen rászegeztem a pálcámat, de csak ijesztgettem. Ezt nem hagyhattam ki.
- Megmutatom neked, hogy mekkora kviddicses Yarista Palarn valójában. - fejemhez emeltem a pálcámat, hogy kihúzzak egy emlékszálat, és a már előre idekészített Merengőbe helyezzem.
- Nézz bele! - ha nagyon ellenkezett, akkor saját kezűleg nyomtam bele a fejét a tálba. Abba az emlékembe nyerhetett bepillantást, amikor a rellonos kviddicsválogatón újoncként rommá aláztam a hatalmas kviddicssztárnak titulált Yaristát. Miattam a kispadra szorult, rövidesen ott is hagyta a Rellont, és házat váltott, hogy a béna levitások között kitűnjön. Egyszerűen képtelen volt elviselni, hogy mellettem legfeljebb csak epizódszereplő lehetne a csapatban. Akkor ki is a legjobb kviddicses? Még ha nem is változna meg Gerda véleménye, amire szó mi szó jó esély volt, legalább szembesítettem a tényekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Megvonja vállát, amolyan "kit érdekel" stílusban. Ő ugyan nem fogja isteníteni, mint a többi elvakult VZR fan... Már csak azért sem, mert semmi oka rá, hogy éltesse, ezzel pedig áltassa és táplálja a benne égő egoizmus tüzét. Ettől még persze voltak neki is erényei, mint például, hogy remek pálcaforgató volt. Igazából a kviddics se ment neki rosszul, eltekintve attól az apróságtól, hogy bullshit volt minden megmozdulása. Lehetett volna tehetséges, de... Na tudjátok.
- Nagyon vicces vagy - egy gúnyos mosoly kíséretében hátsó zsebébe mélyeszti pálcáját, majd a kérésre felvont szemöldökkel elindul Robi felé. Nagyon gyanús ez neki, az erdőben történtek után nem egyszerűen nem akar párbajozni, még egy baráti csevejre is meginvitálja. Persze Gerda figyelmét nem kerülte el a merengő sem, így vannak tippjei, mi fog következni. - Ugye egy kellemes dolgot szeretnél mutatni? - unott-vontatott hangon teszi fel a kérdést, miközben lassanként megérkezik a férfi mellé és tekintetével követi mozdulatait. Amikor megszólal, a nő akaratlanul is felnevet, de nem ellenkezik, hitetlenül mosolyogva megcsóválja fejét és mindenféle erőszaktól mentesen, magától nézi meg az emléket. Miközben figyeli a történéseket, eldönti, hogy megvicceli Robit. Ez az ember nem normális!
Kiemelkedik a merengőből és döbbent arcot vágva pillant hol az eszközre, hogy Várffy-ra. - Istenem... Pedig én... Én azt hittem - mintha csak zavart lenne és most döbbenne rá az igazságra, úgy lép egyet hátra, végül pedig csalódottságot mímelve lehuppan az egyik padra. Tényleg, szinte esik. Annyira jól adja elő, hogy még magát is majdnem megtéveszti. - Nem tudom, hogy gondolhattam, amit, nem kellett volna - bocsánatkérőn pillant fel az igazgató-helyettesre, majd, mintha csak eszébe jutna valami, előveszi pálcáját, hogy ő is kihúzzon egy emlékszálat. - Azt hiszem, ez lehetett az oka annak, hogy Yaristát ilyen jónak tartottam. Szégyenletes, így utólag - mintha csak valamiféle titkot akarna mutatni, a merengőbe teszi az emléket és arrébb áll, hogy Robinak legyen esélye belenézni.
Ha így tesz, láthatja, amikor Yarista egyik meccsén ül Gerda, a férfi pedig bravúros játékával lesöpri az ellenfelet, ezzel megnyerve csapatának a kupát. Miközben keresztbe font karral ácsorog, arcára félreérthetetlen mosoly költözik. Vannak, akik ügyes kezdők... És vannak, akik tehetséges profik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Drinóczi Gerda Vivien

Az emlék megtekintése után Gerda viselkedése megváltozott. Már csak azt nem tudtam eldönteni, hogy tényleg szégyenli az eddig viselkedését, vagy csak egy remek színésznői alakítást láthattam tőle. Mindegy, annyira nem is érdekelt, a tények, tények maradnak, akármi is a magánvéleménye, és akármekkora hülyeségeket is hangoztat.  
- Óh, csak nem azt mutatod meg, amikor smároltál vele? - csakis erre a szituációra tudtam gondolni, amikor előhúzott ő is egy emlékszálat. Az első csók mindig sokat jelentett, persze én abban is nagyságrendekkel jobb voltam Yarnál. Diákkorunkban a rivalizálásunk iskolai szinten ment, és nekem természetesen mindig nagyobb volt a női rajongótáborom, mint az övé. Na meg a VZR görlök sokkal szebbek is voltak, mint az a néhány Yarongó bányarém, az ilyen Hegyi Niki-féle okádékokkal az élen. Bár Gerdának volt azért annyi szerencséje, hogy jót tett neki a serdülőkorból való kinövés.
Az emlékben azonban csalódnom kellett. A Magpies játszott, és Yar megmozdulásával megnyerték a meccset. Kár, hogy amúgy szabálytalanul söpörte el az ellenfél fogóját, és ez a meccs, már nem osztott, nem szorzott, hiszen már behozhatatlan előnnyel vezették a bajnokságot. Yar a sztárokkal teletűzdelt csapatban ugyan fontos szerepet töltött be, de csak mint szürke eminenciás, amolyan vízhordó. Ez volt a határozott véleményem. De hiába is diskuráltam volna erról Gerdával, hiszen érezhetően hiányzott belőle mindenféle szakmai hozzáértés a kviddiccsel kapcsolatban.
- Na jó. - emeltem ki a fejemet a Merengőből, amikor már meguntam.
- Nem néztem volna ki belőled, hogy jársz kviddicsmeccsekre. - elképzelni se tudtam, hogy mit keresett ott a felidézett összecsapáson.
- Azt hiszem a végtelenségig tudnánk folytatni a különböző emlékek felidézését, úgyhogy inkább térjünk rá a büntetésedre. - pontot nem kívántam levonni, egy rellonosnak az úgysem jelentett semmit. Helyette büntetőfeladatokkal majd törleszthet.
- Az igazgató úr jelezte, hogy szűksége lenne egy állandó jellegű segítőre a papírmunkákhoz. Ez leszel te, és mindaddig a szolgálatára állsz, amíg ő mást nem mond. Ne okozz csalódást! - Rothman megkért, hogy szerezzek neki valakit, Gerda pedig alkalmasnak tűnt a feladatra. Ha az igazgatónál hibázik, akkor számára itt lefőtt a kávé, és ki lesz csapva, ebben biztos voltam.
- Mielőtt nagyon örülnél, hogy ennyivel megúszod, lesz majd még egy megbízásod. Egy személyesebb jellegű feladat. De ez még csak most körvonalazódik. - egyelőre nem akartam túl sok részletet elárulni. Ha nagyon érdekelte, akkor azért talán ki tudott belőlem húzni némi információt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Csak karbafont kézzel várja, hogy azt a bizonyos kupamérkőzést, vagyis annak végét megnézze. Boldizsár ragaszkodott hozzá, hogy kimenjenek, Gerda pedig természetesen nem mondhatott nemet egy ilyen kérésre, ugyebár... Úgyhogy, bár nem büszkélkedhet túl sok meccsen való jelenléttel, ez egy közülük.
- Sok mindent nem néztél volna ki belőlem - felvonja fél szemöldökét, hangja némileg provokáló. Mert ugye az erdő mélyén történtekre nem gondolt a férfi, ahogyan másra sem, például a jelenlegi emlékre. Maradjunk annyiban, hogy bár a nő szociális interakcióknak híján volt, nem veszett ki belőle minden élet és leleményesség. Hosszú idő óta először fűti valami legbelül, arra sarkallja, hogy tanítsa móresre Várffy-t, ami ismervén az elmúlt éveit, igen meglepő. Ez az egész szituáció kibillenti a megszokottból és eléri, hogy bevállalós legyen és merjen kiállni önmagáért. Ez jó, nem?
- Ne kímélj - unottan forgatja meg szemeit, mert nem lepi meg igazán ez a fejlemény. Persze ő inkább párbajra számított, semmint büntetőmunkára, esetleg a háztól való pontlevonásra, ám mielőtt tovább pöröghetne agya, Robi vázolja is, amit kitalált. Gerda ösztönösen fintorodik el, annyi szent, hogy nem fog egész tanévben titkárnőset játszani, van neki ennél sokkal jobb dolga is. Szóval rögtön indulhat a stratégia, hogy kibújjon valahogy a büntetés alól. - Kössünk alkut - hamiskás mosoly terül el arcán, mert tudja, hogy csak akkor kerülhet nyerő pozícióba, ha ügyesen játszik. Ami persze nehéz VZR ellen, de nem lehetetlen!
- Tegyük fel, hogy egy teljes napot végigdolgozok Antonnál, akár egy kis angyal. De csak egy napot. Cserébe nem hozatom nyilvánosságra a képet, amin nyakig merülsz a földben, megalázottan. Ja amúgy egész jó programok vannak arra, hogy manipuláljuk emberek hangját, szóval adott esetben elismerheted azt is hitelesen, hogy Yart jobbnak tartod magadnál - széttárja karjait, amolyan "ki tudja, mi sül ki ebből" stílusban. A hangfelvételt lehet szerkesztgetni, a kép pedig tűéles lett, úgyhogy mondjon Robi bármit, ezt nem magyarázza majd ki. Hogy zsarol-e? Még az is elképzelhető, de azért igyekszik óvatosan tenni. Noha nem fél a férfitól, pontosan jól tudja, hogy megütheti a bokáját. - Viszont a személyes megbízatás határozottan felkeltette az érdeklődésemet. Hallgatlak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Drinóczi Gerda Vivien

- Alkut? - adtam hangot megrökönyödésemnek, hiszen nem volt abban a helyzetben, hogy alkudozzon. Aztán valami képről beszélt, amelyen állítólag megalázott helyzetben vagyok, nyakig a földben.
- Még ha lenne is ilyen kép, szerinted bárki elhinné neked, hogy azt ábrázolja, amit belemagyarázol? Felőlem nyilvánosságra hozhatod. - ha azt hitte, hogy nála van az adu ász, akkor hatalmasat tévedett. Mi sem lenne egyszerűbb, mint kialakítanom a saját, a személyemet kedvezően feltüntető narratívát arról az állítólagos képről. Gerda tovább rontotta a helyzetét azzal, hogy a hangot manipuláló programokról beszélt. Instant facepalm volt a reakcióm, legalább bűbájokra hivatkozott volna, nem pedig hányingert keltő mugli szarságokra.
- Van esetleg más valamid, amit alkura bocsátanál? - kérdeztem meg nyájasan, hátha még tovább kívánta fokozni a pimaszságát.
- Felkeltette az érdeklődésedet? Mintha lenne választásod. - hihetetlen stílusban tolta, elfogadhatatlanul viselkedett.
- Te tényleg zsigerből utálsz. Miért? - nem kezdtem el részletezni a másik feladatát, sokkal jobban érdekelt, hogy mivel adtam okot a minden egyes szavából sugárzó utálatának. Valóban csak Yarista állt volna emögött?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Cseppet sem lepődik meg a férfi magabiztosságán, ajkára gúnyos mosoly ível, ahogy gondolatai szavakká formálódnak. - Hát persze, el is felejtettem, hogy a nagy Várffy-Zoller Róbert nem ért a mugli technológiához. Igazán kár - ahogy befejezi, enyhén csücsörre állnak ajkai, elvégre pusztán azért, mert Robi nem hisz valamiben, még nem jelenti azt, hogy nincs. Annyira önelégült, hogy az nem igaz, de majd megtanulja, hogy nem eszik olyan forrón azt a kását.
- Még átgondolom - szemtelenül megvonja vállát, miközben karjait keresztbe fonja maga előtt. Őt inkább a személyes megbízatás érdekli, semmint valami unalmas büntetőmunka. Pontosan jól tudja, hogy Robi ennél tud többet is nyújtani, csak elhúzza az orra előtt a mézes madzagot. - Tulajdonképpen mindig van választásom - kivételesen a hangjában sem gúny, sem szarkazmus nincs, egyszerűen az elmúlt évek szenvedése után rájött, hogy mindig van választása. Ezt persze Boldizsár mellett nem tudta, vagy csak nem hitte, de mióta szabadult a béklyótól, nem kérdőjelezi meg többé, hogy léphet-e, avagy sem. Ezt persze Robi nem értheti, de nem is kell neki.
A kérdésre elsőre csak egy homlokráncolással felel, majd bólint egyet, mintegy jelezvén, hogy összeszedi a gondolatait. Sok mindenért lehet utálni. - Igazából elviselhetetlennek tartalak. Akárhol is vagy, nem tudod megállni, hogy ne vond magadra mások figyelmét, kérkedsz, önimádó és beképzelt vagy. Nem tagadom, hogy vannak olyan dolgok, amiben megérdemelten vagy elismert, de túlontúl nagyra vagy magaddal, ami az emberek többségéből antipátiát vált ki. Nagyjából ez a helyzet velem is - meglepően nyugodtan és kedvesen beszél, mert bár tudja, hogy az iskola igazgató-helyettesével áll szemben, ha egyszer kérdez, akkor arra illik is válaszolni. Talán rosszul teszi, hogy mindezt elmondja neki, de ha egyszer így van, akkor felesleges szépítenie. Arról már lecsúszott, hogy némi mézzel-mázzal levegye a lábáról Robit, az önérzete pedig nem is engedné, hogy azt hazudja, nincs semmi oka az ellenszenvének. Hát, ennyit erről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Drinóczi Gerda Vivien

Még átgondolja, meg tulajdonképpen mindig van választása. Ki ez a nő? Nem akartam idegeskedni, de még pár ilyen kijelentés, aztán fogom magam, és leátkozom a sunyiba, mert annyira felhúz a hozzáállásával.
- Akkor mondd, te most mégis mit választanál? - tágra nyílt szemekkel kérdeztem, de tulajdonképpen költő kérdésként, hiszen nem vártam választ. Nyilvánvaló volt, hogy nem állítottam választás elé, azt kellett tennie, amit mondtam, és kész.
Pókerarccal hallgattam végig, ahogyan arról értekezett, hogy miért utál.
- Csak ennyi? - nevettem fel. Sokkal komolyabb indokra számítottam.  
- És ezért képes voltál rám támadni? - fojtottam vissza a továbbra is feltörni kívánó nevetésemet.
- Sokan utálnak, nem szerethet mindenki, ez a nagyság velejárója. - vontam meg a vállamat. Ja, hogy pont az ilyen megnyilvánulásaim miatt utált? Így járt.
- A gyáva megoldást választottad, ahelyett, hogy a szemembe mondtad volna. Pedig a bátorságot mindig megjutalmazom. - Gerda rossz döntést hozott, de reméltem, hogy tanult az esetből.
- Na jó, részemről akkor most ennyi. Majd megkereslek a másik büntetőfeladat részleteivel, ha aktuális lesz. - lezártnak tekintettem a beszélgetésünket, és ha ő is így gondolta, akkor távoztam a teremből. Jó kis büntetőfeladatot fog majd még kapni, azt garantálhatom.