Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Szerencsére Ábel is érezhet valamennyit a helyzet kiélezettségéből, mert egy időre felfüggeszti az .. érzékelhető létezést. Valójában nagyon is ott van, és a jelenlétével Dante zavaró módon nagyon is tisztában van, de inkább munkába fojtja ezeket az észrevételeket, mielőtt konkrét gondolatfolyamok alakulhatnának belőlük. Jobb mindenkinek, de főleg neki. A legnagyobbal végez, sőt van egy másik, aminek szintén a végére ér így, hogy egyedül csakis erre fordítja minden figyelmét.
Nem atomfizika ez, annyi, hogy ha valami már jobban bele van száradva, azt csak nagyobb erőbefektetéssel szedi ki az ember még azzal a speciális mosószerrel is, amit ők kaptak. Pont emiatt a második jóidőbe beletelik, ám aztán az is kifogástalanul csillog belülről is, kívülről is. Nem különösebben értette mondjuk, hogy ez miért legit büntetőmunka, neki igazából magával a tevékenységgel különösebb problémája nincs, számtalanszor takarított maga után is már. Nagyobb büntetés az, hogy ezt társaságban kell csinálnia, mert máskülönben ez jó kikapcsolódás lenne a maga privát csendjével és nyugalmával.
- Ha már így kérdezed, van. – Egyértelműen a második volt a legrosszabb, ezzel inkább csak annyi a baj, hogy az a nagyon vékony réteg alaposa rászáradt az üst belső falára. Legalább vékony, könnyű lesz feloldani. Mindenesetre ő nem húzza az újabbat maga elé rögtön, muszáj kimozgatni a vállait, mert túlzottan belemerevedtek a sikálás mozdulataiba.
- Ez viszont már rád vár - közli érdektelenül vagy csak inkább zord távolságtartással, miközben felkel. Azokat a holmikat, amelyeket korábban összeőrölt, aprított még vissza kell rendezni a polcon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Alapvetően nem a takarítás tényével van a legnagyobb problémám. Ha én hagytam volna ilyen gányul egy üstöt, akkor szó nélkül végezném el - azt az egyet. Hiába a nevem körüli indokolatlan felhajtás, ami az előítéleteket és megítéléseket illeti, nem arról van szó, hogy a számba adták volna az ezüst kiskanalat, és minden lépésem leste volna valaki, a mocsok - bármilyen értelmében - eltüntetése, a más keltette szemét eltüntetése nem az én dolgom.  Nem fogok más után semmit sem kivakarni, mert, az én felfogásomban, az a teljes megalázkodás és önértékelés gyászos temetése lenne. Ezzel pedig neki is muszáj lesz megbarátkoznia.
Fejem félig lehajtom, de azért rajta tartom tekintetem, ahogy válaszol. Ujjaim tovább dobolnak a könyök hajlatában, és bár megakaszt bennem valamit a stílus, amiben válaszol - nem csak ez tulajdonképpen, de most más háttérbe szorul -, nem hozom szóba. Az előbb már bebizonyosodott, hogy a hirtelen kirohanás eredményeképp most képes kitolni a határait. Nem meglepő, az embereket egy ideig kifárasztja annyira a magas lángon égő agresszív indulat, hogy képesek legyenek inkább nem foglalkozni az irritáló tényezőkkel. A megfelelő pillanatban, megfelelő helyzetben érkező csapás azonban egészen biztosan képes lenne kilendíteni.
- Az üstre gondolsz? - megemelve állam támasztom meg koponyám az egyik polc szélén. Megemelve fél szemöldököm, tekintetem először az említett tárgyra, onnan rá vándorol, követi a mozgását, aztán, ha hajlandó rám is figyelni a roppant sok teendője között, meg is ingatom fejem.
- Mert ha arra, akkor ez a dolog nem fog megtörténni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Valóban könnyebb ideiglenesen elterelnie a figyelmét, mint folyamatosan Ábelre koncentrálva cafatokra szaggatni önkezűleg minden önkontrollját, helyette építheti, tudatosan, belemerülve a tevékenységébe. Annak jellegével neki személy szerint sok gondja nincsen, ha mindent megalázónak élne meg, akkor az ő habitusával hamar börtönben kötne ki. Most itt habitusról beszélünk, de egyébként tényleg nem olyan gyakori, hogy valakinek a lénye ennyire triggerpontokat nyomjon meg benne, mert persze, ha kiprovokálták, akkor visszaütött, nem is kicsit és nem is kíméletesen, de összességében Dante inkább az a távolságtartó, érdektelen típusú ember, aki inkább több métert hagy maga és mások közt, ha azok nem szimpatikusak számára. Ebben az esetben pedig.. jó, vannak kivételes esetek. Ez van, extrém módon inkompatibilisnek ítéli magukat, aminél nagyobbat egyébként lehet nem is tévedhetne, de önnön reakcióinak ambivalens voltából egyelőre ezt sikerült leszűrnie.
-Kénytelen leszel, merthogy addig nem megyünk ki, amíg kész nincs. - Mi történhet? Egy hűvös, rideg szertárban kell aludnia? Nos, nem a legjobb lehetőség, már előre rossz kedve is van a gondolattól, de elviselhető. Legalább nincs tél, hogy minden este és minden nap mínuszokat kelljen elviselnie, hacsak kilép a kapun - és egyáltalán maga a front is amilyen hatással van rá. Ahhoz képest a forró nyárban egy valamivel huzamosabb idő itt, csak azért, hogy Ábel ne kapjon meg mindent, amit akar? Megoldható üzletnek tűnik. Nagyobb kellemetlenség, hogy még mindig össze lesz zárva a másikkal, de ebbe egyelőre nem mászott bele elméleti szinten sem.
- Szóval szedd össze magad és tedd félre a kényeskedést, nem vagy kislány. - Hát nem, azt már érezted. Hogy fogná már be ez is végre..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Akkor van egy rossz hírem - ujjaim abbahagyják a dobolást, karjaim elválnak egymástól, a mozdulattal egybekötve, lazán, könyékből ki is tárom őket - arra azért figyelve, hogy ne verjek le semmit a nagy lendületben. Nem értem, miért nem lehet felfogni, hogy valamit nem fogok megcsinálni? Alapvetően egy rossz szavam nem volt nekem sem, amikor minden mozdulatomba belekötött, nem kezdtem el ellenkezni, meg a késsel hadonászni, hogy már pedig ne vegye el, szóval, ha már úgyis belevágott egy takarító munkájába, akkor akár be is fejezheti…?
- Különben is miattad vagyunk most itt. - Ha nem üt meg, akkor nem ütöttem volna vissza, ha pedig nem ütök vissza, nincs verekedés sem, és egy rövid kitérő után a gyógyítóhoz, nem száműztek volna ide. Ezzel. A gondolatmenet alapján pedig logikus, hogy neki kell elvégeznie a munka oroszlánrészét, hiszen én nem tettem semmilyen kezdeményezést - olyat meg végképp nem, ami ide vezet.
Hosszan fújom ki a levegőt, ahogy elfordulva kezdek a szekrény mentén lépkedni, mutatóujjam végighúzva a fára tapadó, vékony porrétegben, ami épp csak elkezdett visszaülepedni.
- Ja, valóban nem vagyok lány - vonok egyet vállaimon, a szekrény végénél visszafordulok, megállok, s vállam hozzáérintve széléhez helyezem át súlyom egyik lábamról a másikra. Pontosan tudom, hogy amit mondani fogok, az minden épelméjű emberben elindítana valamit, felkaristolná a becsületét, jogosan verne éket a jóakarátban is. Tekintetem végigfut rajta, végül visszaérve arához megállapodik azon. - De nem vagyok cseléd sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Tök mindegy milyen kifogásokat keresel, nem változtat a tényen, hogy mindketten itt vagyunk, de ha tovább folytatod a nyafogást, hamar el fogok bizonytalanodni az előző kijelentésben – Már arról, hogy lány-e vagy sem, merthogy őt aztán nem érdekli, ki miatt vannak itt, az előzmények végeredményben nem számítanak, ha már egyszer ide lettek száműzve. Hát igen, neki, merthogy azt nem cáfolta meg, hogy az ő hibája lenne a dolog, valóban tudja ő is, saját maga kezdeményezte az egészet. Ezért nem is tér rá ki egészen, de Dante értelmezésében egyébként sincs sok szerepe ennek a ténynek. A nagyját már így is megcsinálta, a maradéktól csak nem szakad le a másik keze.
Ez az egész körülményeskedés meg méltatlankodás viszont kezdi megint felhúzni, mert nem létezik, hogy még ezt az akadályt sem lehet megugrani: egy nyomorult üst! Nem több. Ha a másik mégis valami dominanciaharcot akarna vívni, azzal megütheti a bokáját.
Nem a tartalma húzza fel aztán a folytatásnak sem, pontosan látja, hogy nem cseléd alkat a másik, hónapokig járt olyannal, aki gyakorlatilag bármit és mindent megtett azoknak, akik tetszettek neki, és ez nem kizárólag Dante volt; van összehasonlítási alapja. Egyszerűen Ábel bicskanyitogató kisugárzása tehet az egészről, és az, hogy kifejezetten direkt rá is játszik erre.
- Szólj, ha befejezted. – Azért pattan már ez az utolsó három szó, nem utasításnak szánja, mert nagyjából biztos benne, hogy ezek után Ábel előbb-utóbb neki fog állni, de a diplomáciához soha nem is volt kedve és most még a maradék felépített nyugalma is kezd vészesen omladozni megint. Visszafordul a szekrényhez, hogy a felső polcra rakjon egy nagyobbfajta befőttesüveget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Akkor akár meg is spórolhatsz magadnak egy kört. - Túlzottan soha nem hatott meg, mit gondolnak rólam számomra teljesen idegen és ismeretlen személyek. Egyrészt, ez egy nyomorult iskola - bármit is építgess a falak közé szorult kaszt centrikus társadalomban, amint a vizsgáid letépve végleg kilépsz a kapun, az egész abszolút semmit nem fog számítani. Másrészt, mindig fog akadni valaki, akinek aztán végképp nem fog tetszeni valami abban amit, és ahogy csinálod - Dante pedig már bizonyította, hogy neki abszolút semmi nem a kedvére való. Akkor minek is törném magam?
Valamiben egészen biztosan tévedhet a másik. Ha egyszer valamire azt mondom, nem, az azt jelenti, nem. Felajánlhat bármit, és megpróbálhat belekényszeríteni bárhogy, távol áll tőlem, hogy megmásítsam ezt a döntésem. A történtek után kifejezetten nagy hibának is érezném, ha mégis leülnék oda, és mégis elkezdeném kaparni a gájlt - ami nem fog megtörténni -, azzal igába hajtanám a fejem, és az egész eddigi ellenkezésem hirtelen értelmét vesztené. Ha ugyan már makacsságból is, de nem fog megtörténni.
Helyette támad egy ötletem - érzem, mennyire idegesítő kezdek válni, de pont ez a célom -, s elfojtva magamban minden árulkodó jelt, türelmesen, lassan lépkedve indulok vissza kiindulási pontomba. Mellé. Ott aztán megállok, ujjaimmal épp csak hozzáérve az előbb feltett üveghez igazítom azt meg, hogy a következő pillanatban a fiúra villanjon tekintetem. Nairobi felébredve mozdul meg, tekergőző mintája az egész bőrfelületen mozdul, mintha csak rá akarna szorítani a fedetlen területre, de a közelgő katasztrófát még ő sem tudja megelőzni. Az előbb érintett üveg zuhanását még láthatja Dante, ám ha mégsem, a padlón szétcsattanó, csilingelő hang annál is árulkodóbb - annak szétterülő tartalmáról nem is beszélve. A kígyó szája elnyílik, éles fogaival mar a vállamba, alkarom a polc szélének támasztva marad.
- Hoppá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Az üveg fülsértő csilingelésével együtt törik ripityára minden önkontrollja.

Meglepő módon nem feltűnő, nem harsány a reakciója – az ember arra számítana, hogy ordítani fog, hirtelen elkáromkodja magát, a fogát csikorgatja vagy hasonló, majd ahogy a bájitalteremben is tette, a legegyszerűbb módját választja az erőszaknak: azonnal, gondolkodás nélkül üt.

Az tény, hogy ezúttal sem gondolkodik. Azonban, bár nem szélsőségesen nagyívű Ábel meggondolatlanságának következménye, de látványos. Addig idegesen pattogó türelme teljesen elolvad, a lángoló indulatok helyét pedig hűvös düh veszi át. Ahogy oldalra fordul Ábelhez, a pillantásából mindenféle kímélet vagy empatikus kétely, aggodalom hiányzik; és teljes hiánya az önuralomra tett bármely kísérletnek. Az már mindegy, az az üveggel együtt oda.

Karja olyan hirtelen lendül, mint ahogy a krokodilok nyúlnak ki teljesen váratlanul, szörnyű gyorsasággal a tó szélén szomjukat oltó állatokra, és egyik kezének hosszú ujjai Ábel torka köré fonódnak, közvetlenül az állkapocs alatt. A fiú teste fájdalmasan a polcnak nyomódik, amint Dante gyakorlatilag a bútorhoz vágja és fölé hajol. Dante. Vékony, langaléta alkat, de erős felépítésű, érezni a kifejtett erőn, amellyel éppcsak felemelni nem emeli fel a másikat, persze Ábel lába érinti a talajt, de kényelmetlenül tehetetlenné válik egy rémisztő pillanatra. Dante. Kezével sokat beér, mutatóujja a fül mögötti puha bőrt tapintja, és pontosan tisztában van vele, ha most megfelelő erővel szorítana rá, a fiú gégéjét a gyengélkedőn raknák össze ismét csak. Ujjbegyei bizseregnek. Dante. A tenyere alatt érzi Ábel szívdobbanásait, természetes módon meglendülni azokat. Erősödik a szorítása, fenyegető módon ugyan, de csak az a fenyegető benne, hogy megteheti, hogy dühe szerint egyetlen másodperc alatt is fejthetne ki jelentős erőt – ez még nem fáj, legfeljebb az elkerülhetetlenség tudata fájdalmas. Dante érintése meglepően hűvös, nem kellemetlen, de mégsem az a fajta testmeleg, amelyre számítasz, mikor valaki megérint. Mutatóujja megmozdul a fül mögött jobb fogást keresve, hüvelykujja is arrébb csúszik Ábel állkapcsán, tenyere olyan szögbe kerül, amivel a torok legsebezhetőbb pontjára tudna erőt kifejteni, ugyanakkor valójában, és ez az, amit ezúttal kivételesen rideg tekintetéből nem lehet kiolvasni: nem tudja eldönteni, mit is akar. Ha igazán bántani akarta volna, a fiú már csak hörögne, miközben az oktatójuk beront és a gyengélkedő felé siet vele (Dantét pedig ezúttal kicsapják), nem számítana a következmény, ez a hűvös, rezignált düh nem foglalkozik az azutánnal. Öntudatlanul közelebb hajol, miközben elgondolkodik, fogása rákényszeríti Ábelt, hogy megemelje a fejét. Ha kalimpálni próbál, szabad kezével elsöpri a kísérletet.
D a n t e!

DANTE! ENGEDD EL! – A fejében gyakorlatilag hirtelen felharsogó Alkimista téríti észhez valamennyire, és ezúttal a korábbi próbálkozások után erre már érkezik a fiútól érdemi reakció, kíméletlen, hűvös tekintetébe visszaköltözik valamiféle racionalitás.

Egy átokverte üveget tört össze, egy nyomorult üveget, még csak nem is értékes, ami benne van. Komolyan mondom, kezdeni KELL valamit ezzel, az elrontott átváltozás óta…

Jó-jó, érti, igen. Tessék, valami még a mindig cinikus Alkimistából is kicsalja az aggodalmat. Ha nem fogná még mindig Ábelt, akkor talán foglalkozni is foglalkozna azzal, amit a továbbiakban mond, de így, hogy némileg ismét kontrollt nyert az ösztönei felett „csodálkozik” csak rá a helyzetükre, azaz hogy mennyire közel húzódott a másikhoz, és a bőrének tapintására az ujjai alatt. Az biztos, hogy a fogása teljesen ellazult rajta, ahogy lassan távozik mögüle az erőszakos(?) szándék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Egyetlen múló századmásodperc alatt, amikor tekintetünk találkozik, jövök rá, hogy ezzel talán túl messzire mentem. Ugyan fellobban bennem az életösztön, a menekülési vágy, mire valóban mozdulhatnék, hogy kitérjek előle, már késő.

Tüdőmből fájdalmasan szökik ki a levegő, ahogy bordáim közé beáll egy polc, orrlyukaim kitágulnak, állkapcsom összeszorul, ahogy ujjaim megmarkolják az első dolgot, ami a kezem ügyébe kerül - nem használom. Nem csak vénáim tágulnak ki szorítása alatt, Nairobi védekezőn húzza össze magát a két bőrfelület között, pikkelyei feltűnésmentesen feszülnek a másik tenyerének, az azt átszelő ráncok vonalába simul - ugyan, a gesztus maga teljesen használhatatlan, valahol egészen hálát érzek. Állam engedelmesen emelkedik, tekintetem először az engem tartó karjára tapad, majd némán siklik fel vállán, a nyakán megfeszülő izmokon, végig állkapcsa vonalán, végül megállapodik a zöld tekintetekben. A rideg semlegesség minden bizonnyal képes lenne felismerni az átlagosnál barnább íriszekben tükröződő dacos ellenállást - az ösztönszerű halálfélelem mellett -, ha lenne még mögöttük bármi, ami működik a fiúban. A legmeglepőbb viszont mégsem ez a megvillanó makacsság, vagy a bátorság és rettegés találkozásakor kiütköző éles kontraszt lehet, nem, ha Dante agyában létezne még bármilyen tisztán gondolkodó entitás, az egészen biztosan megdöbbenne a megmagyarázhatatlan, ugyanakkor meghatározhatatlan pillanatban elsimuló hullámokon. A mocsárzöld szín kísérteties ismerettség érzésével tölt el, szinte otthonra lelek benne, s a számomra is ismeretlen nyugalom ereje sokkal hamarabb áll be, mint, hogy a felismerés bekövetkezne.

Ismerem ezeket a szemeket, hiszen nap mint nap találkozom velük.

Ajkaim elnyílnak egymástól, a levegő megremegve áramlik be fogaim között, ahogy lassan lefejtem ujjaim az üveg nyakáról. Tenyerem felé fordítom, tekintetem az övébe kapcsolom, s hiszem, hogy ezzel fogva tartom az övét. Kezem lassan, minden hirtelen mozdulatot elkerülve mozdul, ha hagyja, saját tenyerem az ő kézfejére simítom, ujjaim az ujjaira siklanak, mintha csak hízelegni akarna a gesztus, vagy, mintha a végtag valóban egy kígyó része lenne - lassan, alattomosan, kiszámíthatalanul mozdul. A nyakamban megfeszülő izmok kiengednek, szinte a tartásába dőlök, külső szemlélő számára úgy is hathatna, mintha egy beláthatlan személy kezei közé ereszteném a további sorsom.
Igazság szerint fogalmam sincs, mit csinálok. Tetteim mögött nem húzódnak előre megfontolt tervek, de most még fejben is teljesen üres vagyok, nem gondolkozom, nem látom előre a saját lépéseim. Pontosan tudom, mi dolgozik a felületi öntudatlanság alatt, és, bár ez felett már rég nem uralkodom, kénytelen vagyok minden bizalmam az ösztönre hagyni.
- Tedd csak, amire vágysz - nyelvem lustán mozdul, a szavak kísértés-szerűen ülepednek le közöttünk, szinte érzem őket átivódni a bőrén.
Egy pillanatra néma csend tölti be a fülem, majd hirtelen kezd sípolni, az előbb lelassuló szívverésem hirtelen szökik fel, ahogy tartása enged. Tekintetem újra megtelnek élettel, homlokomon apró cseppekben ver ki a hideg verejték, ahogy fejem az egyik polcnak hajtom, zihálva hunyom le szemeim. Basszameg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Amúgy is pengeélen táncoló, ambivalens hangulatán nem segít az a nyilvánvaló megadás, amellyel Ábel a szorításába dől. Meglepő módon a gesztusban nincs semmi megalázkodó, semmilyen szervilis él, ami szánalmat keltene benne, ellenben csak még nehezebbé teszi a döntést, ami már épp megformálódik benne: hogy egyszerűen elhúzódjon és itthagyja a másikat, kikerüljön az aurájából és egyáltalán a közös helyiségből, amelyben egy levegőt szívnak. Nem félelem vagy aggodalom generálja az ingert, mindinkább az a tény, hogy nem tud mit kezdeni az ismeretlen és dekódolatlan késztetésekkel, amelyek szétfeszítik belülről.

Ábel szavai a koponyájában visszhangoznak, a felhívás túlzottan elevenbe talál, a világ beszűkül egyetlen mozdulatsorra, nem többre. A figyelme egy dologra fókuszál, a lassan megformált szavak közben hogyan mozdul a másik szája, a szabályos fogsor közt beszéd közben kivillanó nyelv futó látványára. Rászorítana a gégére a szemtelenségért, a szájalásért, a szándékos provokációért; hogy a fiú szándékosan, tudatosan piszkálta fel a dühét, ugyanakkor valahogy mégsem teljesen kielégítő a gondolat, hogy megtegye. Nem elég, más kell tőle, nem a lélegzetvételei.
A felismerés azonnal sokkolhatná, az sem meglepő, ha a döbbenet paralízisébe fagyva hosszú másodpercekig mozdulni sem mozdulna, ám ehhez nem tisztult ki eléggé a feje, az adrenalin még a vérében buzog, és Ábel megadó tartása túl hívogató.

Előre hajolva mar rá a fiú ajkaira, a csókjában nincs semmi szelíd, semmi ismerkedő, mert amennyire nem tudatos a késztetés, annyira ösztönösen tudja mit akar tenni ebben a pillanatban. Kezével még mindig biztosan tartja a másikat, és bár nem szorítja már olyan ádáz fenyegetéssel, de kibújni belőle még mindig kihívás lenne. Ahogy nyelvével megtalálja a másikét, mint valami elbaszott kirakós, úgy kerül minden a helyére. Bár olyan pillanat lenne ez, hogy az Alkimista jól szórakozhasson rajta, de az most mélyen hallgat, az most néma, még ő sem mer most nevetni. Elemien nyers, akaratos és rövid, míg tart, ám még aztán is magán érzi Ábel ajkainak érintését, hogy elhúzódik. Komor elutasítással mered le a másikra. Hogy ez magának szól, a helyzetnek, a fiúnak, mindnek együtt vagy egyiknek sem, azt maga sem tudja, viszont nem is érdekli ezúttal. Zavartság és szégyen ugyanakkor nem tükröződik az arcán, ha már megtette, megtette - ám ez nem kell, hogy tetsszen neki. Nincs is így. Elengedi a fiút, mielőtt ismét valami impulzív és teljesen nonszensz cselekedetre adná a fejét, bár ennél szélsőségesebbet aligha produkálhatna már.

Rátapos a saját maga elejtett, meggyújtatlan szál cigarettára, ahogy ellép Ábeltől, hogy aztán minden szó nélkül, hátra sem nézve kisétáljon a teremből. Mi lesz büntetőmunkával így? Az a legkevésbé sem izgatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

A királykobra, ha veszélyben érzi magát, megjátssza, hogy halott. Képes türelmesen, mozdulatlanul feküdni percekig, anélkül, hogy egyetlen akaratlan jelzéssel elárulja magát - hogy, miután a támadó élőlény, kíváncsiságának engedve kellően közel férkőzik hozzá, támadjon. Mérge nem hat azonnal, egy teljesen kifejlett, indiai elefánt testében átlagosan három óra alatt terjed szét - bárhová is próbáljon menekülni, a kígyó követi áldozatát. Ugyan a túlélés lehetősége végig az orra előtt lebeg, soha nem lesz képes elérni azt.
Talán most érzem leginkább a bennem húzódó képesség járulékos lenyomatait. A kezdeti, kétségbeesett pánik helyét átvette valami egészen más. Úgy érzem magam, mint a fonott kosárból előcsalogatott hüllő, lehetetlen lenne meghatározni, végső soron ki függ kitől. Ugyan a kígyóbűvölő képes táncra bírni a ragadozót, elég egyetlen, megszakadó pillanat zenéjében, az állatot lefoglaló varázs azonnal elmúlik -  a fogságban felnevelt egyed viszont képtelen lesz gazdája nélkül túlélni.

Ujjaim izgatott bizsergés futja át a csókot megelőző pillanatban, ajkaim lomha mosolyba futnak, egészen kivillannak hegyes szemfogaim, mielőtt megérezném ajkait az ajkaimon. Lehunyom szemeim, a csalfa engedékenység ajkaim mozdulásával zúzódik porrá. Felébred bennem a kíváncsiság, tudni akarom, értette-e, tudni akarom, miért képes válaszolni rá - ha már az nem ver különösebb éket a fejemben, miért éppen így teszi, ha egyszer a bármit ajánlottam fel neki. Dante belesétált az öntudatlanul épített és dolgozott kis zsákutcámba, és ez képes gyerekes boldogsággal eltölteni, hiszen nyertem. Mire valóban belelendülnék, már vége is szakad. Furcsa hiányérzetem támad, mintha lemaradtam volna valamiről - ezt magam sem tudnám megmagyarázni, hiszen nagyon is itt voltam. Fejem visszaejtem, koponyám tompán, halkan koppan a polc szélén, elengedve kézfejét eresztem le karom, összeszorítom, majd ellazítom ajkaim. Mély levegőt veszek, újra lehunyom szemeim, s egészen addig így maradok, a szekrény mellett állva, amíg távolodó lépteit el nem vágja a csukódó ajtó keltette, folyosóról átszivárgó visszhang. Szemöldököm futó mozdulattal emelkedik meg, felsóhajtok, ellépve veszem kezembe a takarításra váró üstöt, majd az egyik pad szélére ülve állok neki. A többi mellé téve azt távozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Deja vu. Vagy mi. Elismeri, hogy racionálisan nézve nem volt a legátgondoltabb lépés otthagyni a büntetőmunkát minden szó nélkül, de ha fizettek volna sem maradt volna abban a helyiségben, tudván saját beszámíthatatlanságának valódi mértékét. A lehető legegyértelműbb döntés volt akkor minél távolabb kerülni a szituációtól, és átkozott legyen, ha másként tett volna. Szerencsére elég nagy ez az iskola, hogy ne kelljen minden nap találkozniuk, bár az, hogy háztársak, eléggé megnehezíti a dolgát - ettől függetlenül Dante azóta a nap óta a bájitaltan szertárban állhatatosan ignorálja Ábel létezésének majdnem minden aspektusát. Félreértés ne essék, nem néz át rajta teljesen, minimálisan reagál a jelenlétére, ha azt nagyon muszáj és a környezete elvárja, azon túl viszont nem hajlandó komolyabb figyelmet szentelni sem a szavainak, sem a gesztusainak, sem… semminek, ami a fiúval kapcsolatos. Az előzőek alapján mindkettejük érdeke, hogy ennek a gyakorlatának eleget tegyen, bár őt nem a jóindulat, nem is a nagylelkűség vezérli ebben, mindinkább az az elemi ösztön: hogy maradjon távol attól, ami túl bajosnak tűnik.
Így, hogy legalább irritáltságának nagyjábóli természetét ismeri, kicsit könnyebb kontrollt szerezni maga felett, az idő is ismét visszatért ahhoz a nyári forrósághoz, amiben mostanság jobban érzi magát, emiatt a hangulata is kevésbé szélsőségesen változó. Összességében egy szokásos útvonalat követ, amihez időről időre visszatér az emberi kapcsolataiban, változó okokból ugyan - figyelmen kívül hagyja, amire/akire úgy gondolja, hogy nem akar időt és energiát áldozni, ez a személy újabban Ábel, igaz, a szokásos motivációihoz képest ez esetben azért eléggé rendhagyóak az okok.
Erre tessék, annak eredményeképpen, hogy otthagyta a büntetőmunkát, ismét beállították őket az üsthöz, hogy ezúttal “verekedés nélkül képesek legyenek elkészíteni a főzetet”. Ezúttal működni fog, az az eset kifejezetten józanító hatással volt a vérmérsékletére. Ábel elé tolja az elkészítési útmutatót, mit és hogyan kell felaprítani vagy összeőrölni, részéről el is kezdi az egyik komponenssel, miután egyszer már megcsinálták, emlékszik a munkamenetre. Ha oldalra kell nézni Ábelre, oldalra néz, ha mondani kell valamit, kurta, egyértelmű és tárgyilagos módon közli, de érezhetően nem kommunikál többet az abszolút szükségesnél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hát jó. Túlzás lenne azt mondani, hogy néma beletörődéssel álltam be az üst mögé, mert a ténytől, hogy már megint Weiler hülyesége miatt szopok már másodjára ezzel az idegbeteggel, határozottan olyan eseménynek számít, amiből próbálom úgy kimagyarázni magam, ahogy csak tudom - ellenben, senkit nem érdekelt igazán, hogy én tulajdonképpen elvégeztem a büntetőmunkát. Enyhe rezignáltsággal kezdem ugyanazokkal a mozdulatokkal, amiket már a bájital első főzésénél is elvégeztem, abban az elképzelésben, hogy akkor majd gy nem is lesz semmi féle összetűzés közöttünk. Hüvelykujjam végighúzom a kés élén, csak, hogy leellenőrizzem, nincs-e szüksége élezésre, majd magam elé húzva a gyökeret és aprító deszkát állok neki annak hasábra vágásának. Összességében, látszólag elég csendben dolgozom, nem is fortyogok magamban, mert úgy sem érnék el vele semmit, de ha bárki - Dante - is elhitte, hogy ez végig így fog működni, akkor… Van egy rossz hírem. Úgy tűnik ez a legalkalmasabb alkalom a dologra, nem verhet el, nem fordíthat hátat, és ha tetszik neki, ha nem, előbb vagy utóbb kénytelen lesz válaszolni a feltett a kérdésre. A vágóeszköz hegye felfelé fordul kezemben, miközben tenyerem élével, mindkét kezem letámasztom az asztal szélén, s felé fordítom fejem. Szándékosan nem kezdem azzal, hogy “figyelj csak”, mert akkor lenne esélye közbe vágni és lekussolni - amit, ugyan nem fogadnék meg, de alapvetően azért sem rajongok, ha valaki félbe szakít.
- Emlékszel arra, amit a szekrénynél mondtam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Meglepően nyugodt és egyhangú (sosem gondolta ennyire áldásosnak az egyhangúságot, mint most) volt a munka kezdete, el tudott merülni a szeletelésben és a különböző alapanyagok súlyra pontos kimérésében. Egy pillanatra még azt is elhitte, hogy ez működőképes lesz egész végig, ám végül csak megüti a fülét Ábel hangja, amint mindenféle bevezetés és egyéb szócséplés teljes hiányában nekiszegezi a kérdést..
.. amit nem egészen ért, miért is kellett felhoznia. Személy szerint neki a jelenet olyasmi, amit, ha nem zavarná, hogy megmutasson valakinek, akkor egy legilimentorral kitöröltetné csak úgy, minden hezitálás nélkül. Feltételezte, hogy Ábel hasonlóan van vele. Nem tudja, miféle “áramszünet” volt az, ami miatt jó ötletnek vagy egyáltalán lehetséges opciónak tűnt megcsókolnia a másikat. Nem is fogja fel igazán csókként - pedig az volt, kétségtelenül -, inkább mintha dühében megharapta volna. Egyik lehetőség gyászosabb, mint a másik. Mégis mi a poklot képzelt?
Mindenesetre ez olyan téma, amit nem tud teljes mértékben ignorálni, bár konkrétan válaszolni sem nagyon van kedve. Azonban jól kalkulált Ábel, a főzet jelenlegi állapotát és a munka kötelező voltát nézve innen nagyon hova teljes ignoranciával nem tud kihátrálni, ettől függetlenül ugyanazzal a rideg elhatárolódással böki oda a választ, aminek hallatára a legtöbben már itt lemondanának a közös beszélgetésről.
-Mi van vele… ? - F*sznak kell felemlegetni, és okát sem látja, nem is akarja tudni, mit kíván kihozni belőle a Machay fiú, neki sem volt olyan dicsőséges az a pillanat, hogy alkalmas legyen unalmas percekben nosztalgiázni rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nekem alapvetően nem sok problémám van azzal, hogy megtörtént - nem látok bele a kelleténél többet, ha talán, esetleg, történt volna valami más  is, akkor elkezdenék aggódni amiatt, hogy egy bizonyos szint alá süllyedtem, és minden előzetesség vagy következetesség nélkül, a legyet is röptében, de… Nem történt semmi. Ezért sem erről szeretnék beszélni, mert, ha igazán őszinte akarok lenni, nem ez az, ami különösebben érdekel. Sokkal inkább az azt megelőző pillanat, hogy volt-e bármiféle összekötő elem, hogy valóban azért tette-e, mert beszéltem hozzá. És ha így történt, a legfontosabb kérdés még mindig az orrunk előtt lebeg: miért értette meg?
Arcomon egy futó pillanatig félreérthetetlenül tükröződik a meglepettség, szemöldökeim összefutnak, tekintetemből kiolvasható a válasza keltette zavarodottság, de amilyen gyorsan jön, olyan iramban távozik is. Hogy….mi van vele? Nem is tudom, nagyon sok? Hé Dante, épp párszaszóul beszéltem hozzád, mondd csak, nem tűnt fel véletlenül? Kurtán megrázom fejem, mélyen beszívom a levegőt, az aprítódeszkát, annak tartalmával elé tolom, mint pótcselekvés, majd letéve a kést fordulok felé.
- És nem tűnt fel semmi… szokatlan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Talán ha szemernyit is koncentrálna Ábelre, mindez a zavarodottság felkeltené a figyelmét, de mind a bájital nagyobb prioritást élvez, mind pedig az az elhatározása, hogy amíg el nem simítja magában ezt a képtelenséget, ami történt, addig ha lehet, nem mélyed el túlzottan a másikkal való kommunikációban. Ábel olyasvalakinek tűnt az előzőek alapján, aki a rossz tapasztalatok és nyilvánvaló veszélyes ellenére is szereti a parazsat piszkálni, hátha egyszer csak lángra lobban, Danténak viszont nem hiányzott az, hogy ismét úgy elveszítse a kontrollt, mint a könyvtárban. Ha nem azzal végződött volna, amivel, akkor valami sokkal rosszabb is történhetett volna, amit még a minisztérium sem tud elkenni. Gyilkosság nem, kétli, hogy valóban meg akarta vagy tudta volna ölni a másikat - nem gyilkos alkat, mint jópáran ebben a szürreális iskolában. Igazán kritikus károkat tudna okozni, nyilván, de hogy halálra fojtson valakit a tulajdon két kezével még tőle is sok lenne.
Végigköveti az elé csúszó deszkát, de nem foglalkozik vele, főleg, mert Ábel csak nem ér a kérdéseinek végére. Erre azért már oldalra pillant a másikra, próbálva rájönni, hogy mégis miért ennyire fontos a fiúnak ez az egész. Netán gúnyt akar űzni, ez valami kifacsart vicc kezdete? Tudja mit, nem érdekli, mondja csak, egyszer majd megunja - ha nem az erőszak, majd az szoktatja le róla, hogy nem kap érdembeli reakciót rá.
- Nem, és ha kellett is volna sem érdekel. Ezt szórd bele velem egyszerre. - Talán valamivel hangosabban koppan az üveg, amit Ábel előtt koppan, őrölt ürömfű, grammra pontosan kimérve, el sem lehet rontani, ha ezt így egy az egyben mind beleborítja. Megvárja, míg a fiú a kezébe veszi a saját fioláját, és mikor ő beleszórja, úgy időzíti a saját mozdulatsorát is. Lehet tényleg jobb is így, hogy most próbálják szóval tartani, hogy van mellette másra is alkalma figyelni, mert bár szűkszavú és kissé mogorva, de most nem tűnik olyan agresszívnek, mint korábban. Hogy ez az időjárás, valóban a közös munka vagy a korábbi események hatása vagy sem, vagy együttesen, az jó kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szemöldököm szemernyit megemelkedik, ahogy végre rám néz. Kifejezetten érdekel, mert a Minisztérium hivatalos, bárki által elérhető listáján nem szerepelt - ez pedig további kérdéseket vet fel. Ha párszaszájú, miért titkolják? Kétlem, hogy köze lenne sötét varázslókhoz, ne adj isten, menekült halálfalókhoz, hiszen akkor nem lézengene ilyen nyugodtan Magyarország legnépszerűbb mágusiskolája közepén - ettől még a lehetőségek száma végtelen. Ha meg eleve nem birtokolja a képességet, a képzeletbeli kérdőjel még nagyobb. Dante nem tűnik úgy semmilyen kígyónak, rögtön számos biológiai buktatóba ütközik a dolog, kezdve azzal, hogy ember. Ha nem értette volna, akkor már egészen biztosan szóba hozta volna, ha az egyértelmű, váratlanság okozta zavarok nem is ütköztek ki az arcán. Nagyon problémás helyzet ez.
- Aha. Jó. - Bólintok, hogy megértettem, és, bár nehezemre esik elfogadni, hogy kvázi egy hatvanas, öntött vas harapófogóval kell kiszednem belőle mindent, különösebben nincs miért panaszkodnom. Egy bármilyen mértékű kommunikációra abszolút képtelen, minden élettől mentes könyvnél minden esetre határozottan jobb társaság. Jobbomba veszem az üveget, közelebb emelem orromhoz - a bájitaltan biztonsági szabályozásain belül -, már csak megszokásból beleszagolok, aztán elfintorodva nyújtom az üst felé, majd öntöm bele.
- Szóval azt mondod teljesen átlagosnak érezted. Olyannak, mint most is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Lehet tanult az eddigi esetekből Ábel, mert könnyebben elfogadja a válaszait és ezúttal nem piszkálja a macska bajszát, hogy aztán az megkarmolja. Így is idegesítően ingere van vissza-visszanézni rá (amit egyébként sikerrel megáll), de tisztább fejjel kénytelen beismerni, hogy ez nem feltétlenül a fiú hibája. Kevésbé lesz maga a tény irritáló ettől még. Nem valóban nem sok kígyó-jelleg szorult belé, de még csak a jelleme sem olyan alattomos és sikamlós, hogy az ember akár csak asszociáljon a kígyókra.
Bár nem mutatja, hogy meglepődik, ettől függetlenül nem tényleg nem várta azt a mozdulatsort, amivel Ábel beleszagolt az üvegcsébe. Ez alapvetően sokak szerint nem nagy dolog, és valószínűleg a fiú sem tudatosan vagy rendszeresen csinálja, mindenesetre ez olyasmi, amit azok csinálnak, akik tényleg törődnek a bájital minőségével, amolyan utolsó ellenőrzésként még egyszer megnézik, biztosan friss és minőségi-e, amit beleraknak. Még ha nem is ilyen céllal történt, ebben az elővigyázatos cselekvésben talál valami olyan otthonosan, ami ideiglenesen talán toleránsabbá teszi, bár ezt ő nem konstatálja magában. Most amúgy is várniuk kell kicsit, míg minden feloldódik a főzetben.
- Nem igazán volt semmi átlagos abban a helyzetben. - Bár ráncolja a homlokát, és láthatóan nem a kedvenc témája, hajlandó Ábel felé fordulni és nyíltan válaszolni. A szavaiban semmi köntörfalazást nem hallani, ugyan ezzel együtt semmi romantikus vagy érzelgős él nincs benne. Már csak azért sem, mert az ott történtek sem hordoztak ilyen nevetséges jelentést magukban.
- Gondolom nem, de nem figyeltem. Inkább térj rá arra, hogy mire akarsz kilyukadni. - Egyértelmű, hogy Ábel ki akar hozni valamit ebből, szóval rákérdez, úgy a leggyorsabb és eredményesebb. Ezúttal nem indulatos, csak úgy tűnik, Dante amúgy is ilyen, kár a felesleges körökbe, ha egyszer itt állnak egymás mellett, akkor már Ábel egyenesen is rákérdezhet, amire akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Apró, futó szusszanás hagyja el tüdőm. Nem érdekel a helyzet, valószínűleg, ha nem csinál olyan érthetetlen dolgot, ami felveti a fejemben a párszaszó értelmezését - és ezzel elvonja olyan fontos dolgokról a figyelmem, mint mondjuk, a szobámban megfejtésre váró könyv -, akkor nem is kezdem el feszegetni. Persze nem okolhatom ezért őt, elvégre, gondolom, nincs honnan tudnia, hogy ennyire rögzötten rá vagyok állva a specifikus témánál maradásra. Ja, biztos tök rossz lehet, hogy úgy érezte meg kell csókolnia egy fiút, ha ennyire tartózkodott eddig a beszélgetéstől, valószínűleg nem csinálta túl sokszor, de alapvetően ez egy olyan dolog, amihez nekem nem sok közöm van az ő lelkében.
- Oké - összeszorítom ajkaim egy kicsit, kezdem úgy érezni magam mint egy bemutatandó esettanulmányban - én vagyok az ügyvéd, ő meg épp most esküdött fel a tanúk padján. Azt nem kérdezhetem meg tőle, hogy tisztán értette-e a szavaim. Nem egy államtitok a képességem, ettől függetlenül nem szeretném, ha bármilyen formába is elterjedne az iskolában. Valószínűleg teljes társadalmi kirekesztéssel járna, ha meg valaki rám szállna - mint minden iskolai selejtre -, rövid idő alatt agresszív reakcióim lennének, esélyesen kicsapnának. Annak senki nem örülne.
- Úgy érzed, hogy amit csináltál, annak a hatására tetted, amit mondtam? - Az sem kizárt, hogy a párszaszó teljesen másképp működik egy ember agyában. Lehet, hogy, bár a tudata nem fogta fel, a tudat alattira hatott. - Értetted a szavakat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Lerakja a kezében tartott eszközöket, és egyik kezét az asztalra támasztva ezúttal már féloldalasan fordul Ábel felé. Mi tagadás, egyre jobban kezdi érdekelni, mégis mit szeretne kihozni a beszélgetésből a fiú. Lehet, hogy nem ért mélyrehatóan az emberekhez, de azért nem is ostoba, a másik pedig bőven túlzottan is körbejárja a témát, ahelyett, hogy egyenesen elétárná a kérdései okát. Ez mondjuk nem idegesíti annyira, neki is megvan a saját magánügye, több szempontból és több témában is, amit nem szívesen teregetne ki. Néhány másodpercig csak némán elgondolkodva figyeli a várakozó rellonost, értelmes tekintete árulkodik arról, hogy tisztán látja a kerülőválaszt, mégis, mikor megszólal, úgy tűnik, nem forszírozza feleslegesen. Legyen meg a magánügye, nem ő lesz az, aki két kézzel turkálni fog benne, megteszi majd az Edictum előbb vagy utóbb.
- Hogyne értettem volna őket, igen. - Arra valahogy “elfelejt” válaszolni, hogy azoknak hatására tette-e, mert ezt őszintén még ő maga sem tudja pontosan, lehet az az invitálás is triggerelte, hogy végül megtegye, de teljes bizonyossággal azt sem merné kijelenteni, hogy anélkül nem hajol előre. Némiképp bocsánatos lehet a válasz hiánya erre, ő legalábbis úgy ítéli, hogy Ábel végeredményben inkább a második kérdésre szeretné tudni a választ, azért pontosított rögtön az első után, így inkább szorítkozik Dante is ezekre az egzakt válaszokra, mintsem a felesleges lélektani fejtegetésekre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szóval értette.
- Hát ez érdekes - elgondolkodva, magam elé mormolva fordulok vissza az asztalhoz, a könyvre figyelve igyekszem kikeresni, hol hagytuk abba a lépések folyamatát. A legtöbb esetben szükségem van valami pótcselekvésre, most is. Az asztal lapját nyilván nem kezdhetem el kivájkálni a késemmel. Gombóc nő a torkomban, az izgalom is elönt, olyan dolog ez, amivel eddig még nem találkoztam, kész rejtély, és én nagyon szeretem a rejtélyeket. Alsó ajkamra harapok, egy ideig tényleg úgy nézhetek ki, mint aki képes egyetlen dologra figyelni - egy nagyon, nagyon rövid ideig. Hirtelen fordulok vissza a fiú felé.
- És milyen érzés volt? Mintha valami hatása alá kerültél volna? Utána elkülönböztetted a saját akaratodtól, vagy…? - nem, nem hiszem, hogy a vélamágia lett volna, hiszen egy félvélához képest kifejezetten átlagon aluli, sőt, gyenge, így a hatása is megkérdőjelezhető - főleg az ő akkori állapotában. Minden esetre meglehetősen egyedi az esetem, egy vélának és egy vélaivadéknak nehezen születik ennyire emberi utódja, így a szakirodalom sem taglalja túl tágan a témát, bár tisztában vagyok a határaimmal, biztos vannak... kivételes esetek. Jobb mindenre részletesen kitérni. - Most is érzed? - tekintetem az arcán ragad, ahogy csípőm az asztal szélének támasztom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tényleg úgy látszik, hogy sikerült Ábel kíváncsiságát kielégítenie annyira, hogy nyugodtan visszatérjenek a munkához, miután kivárták a megfelelő időt. Tény, hogy az előző alkalomhoz képest ez az időintervallum most kevésbé telt el feszültségteljesen. Egyelőre. Gyakorlottan és zökkenőmentesen dolgoznak, Dante azért, mert gyakran dolgozik ezekkel az összetevőkkel, Ábelnek meg lehet csak még frissek az élmények az előző alkalom után, mindenesetre most ha akarna sem tudna annyi mindenbe belekötni, mint előzőleg. Azért ha igazán elszánt lenne, akkor továbbra is találna valamit persze, de.. mindegy.
Aztán Ábel megint megszólal és ezúttal már sokkal veszélyesebb vizekre evez a szavaival, megint olyan témát feszeget, amit Dante nem szívesen húz elő, sőt legszívesebben eltenné egy fiktív polc legaljára, majd ráhányna mindent, csak hogy soha többé ne kerüljön elő újra. Vagy csak annyi idő elteltével, amikor már nem számít. A tartása ismét merevebbé válik.
- Mire véljem ezeket a kérdéseket? Arra akarsz utalni, hogy valamilyen befolyásolómágiát használtál? - Ha úgy nézzük, így, hogy nem tudja Ábel kérdéseinek hátterét, a következtetése nagyon is logikus az előbb elhangzott kérdéseket számbavéve. Akárki, aki egy kicsit is jobb dedukciós készségekkel rendelkezik, arra jutna, hogy a fiú próbálkozott valamivel, és most annak hatásai, utóhatásai felől tapogatózik. Nem olyan intenzív a  fenyegetés felőle, mint egyébként korábban volt, viszont azt azért érezni, hogy jobb, ha erre a kérdésére nemleges választ kap.
Az utolsó kérdésre végignéz Ábelen, ahogy az asztalnak támaszkodva felé fordul, a csípőjétől fölfelé, egész a szimmetrikus, szabályos arcvonásokig, majd visszatér a következő komponenshez. Erre nincs jó válasz az ő szemszögéből, csak.. nincs.
- Messze túltárgyaltuk a témát. Felejtsd el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Befolyásolómágiát - megemelkedik jobb szemöldököm, állam kicsit hátra is csúszik a csodálkozástól, amiért ilyet feltételez. - Nem, annak nem lett volna értelme. - Megrázom fejem, elolvasok egy fél sort, mielőtt visszafordulnék felé. - Meg igazából nincs is rá szükségem - akár pökkhendinek is hathatnának a szavak azok tartalmának alapján, mégsincs bennük fennhéjazó él, ahogy azt is erőltetetten kéne belemagyarázni, hogy szándékosan akarom emlékeztetni valamire.
Most nem.
Van ugyanakkor logika a feltételezésében. Az egész rohadt ország tudja hogy a családom megszállottan ráállt a vélavér kitisztítására - én mégsem lettem valami mintapéldány, szóval van értelme, csak… Valahol marha elkeseredett lépés is lenne tőlem. Valahol marhára meg is sértődnék ezen, vehetném akár övön aluli ütésnek is a szertárban történtek miatt, viszont ehhez túlzottan érdekel a párszaszós történet.
Tekintetem végig az arcán ragad, ahogy végigmér, kíváncsian, dőlök leheletnyit előre csípőből, nem mászok az aurájába, és részemről véletlenül sem tolakodó a gesztus - ki tudja, Dante túlérzékeny szervei hogyan fogják ezt felfogni.
- De én ezt - már, hogy ilyen magától értetődően kezeli, hogy nem csak hallgatott, de értette is azt, amit alapvetően, emberi formában, csak egy másik képességbirtokos lenne képes dekódolni -.... nem tudom csak úgy elfelejteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem teszi hozzá, mert felesleges tudnia a másiknak, meglehet ösztönösen ráérzett azért ott és akkor is, de volt egy pillanat, amikor nagyon is jól jött volna. Abban a pillanatban saját maga, Dante is elhitte, hogy képes komolyan megszorítani a torkát. Végül aztán nem volt, és mindenki szerencséje, és az övé is, meg egy kicsit bizonyíték arra, hogy bár agresszor, de végeredményben nem romlott.
Szeme sarkából látja Ábelt közelebb hajolni hozzá, és hazugság lenne azt mondani, hogy az összes többi mozdulatát nem kíséri végig lowkey ugyanígy. Magának azt mondja, hogy csak azért, ne csináljon semmi hülyeséget, amire rámehet a bájital, de valójában messze nem erről van szó. Csupán valami vonzza a figyelmét a jelenlétében. Ennyire viszont nincs híján a tudatosságnak, valóban inkább ismét a főzet felé koncentrál. Józan megfontolás alapján is vannak emberek, akik nem kompatibilisek és csak bajt szülne erőltetni, ami nem megy, így azonosítja a Machay kölyköt is magához viszonyítva. A legjobb, ha így tesz.
- Pedig amíg kerülőkérdésekkel járod körbe, amit akarsz, addig kénytelen leszel. Egyenes választ szeretnél? Kielégíteni valami se-füle-se-farka kíváncsiságot? Hagyd el a felesleges köröket, mert én viszont nem szeretek vaktában ellőtt kérdésekre válaszolni.
Merthogy még mindig nem tudja mire fel ez a faggatás, így viszont nagyon hamat elege lesz majd belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Jó. Fogaim egymásnak feszülnek egy pillanatra, állkapcsom mentén észrevehetően kiugrik egy rágóizom a mozdulatra. Tekintetem először lesütöm, ujjaim keményen nyomódnak a falapnak, némán szusszanok egyet, végül elhúzva szám lazul el tartásom.
-Oké, jó, de erről nem szeretném, ha beszélnél bárkinek is - mint mondtam, nem egy hétpecsétes titok, ettől függetlenül tényleg nem örülnék, ha bárhogy is elterjedne rólam. Persze nem azt feltételezem, hogy mint valami pletykás kislány, azonnal rohanna a barátnőihez elújságolni, de igazából nem ismerem őt, hát jobb az ilyet megelőzni. Ez amolyan kölcsönös megállapodás lenne - ő befogja a száját, cserébe az enyém sem fog eljárni másról. Win-win.
Szemem sarkából lesek ki oldalra, karjaim összefonom magam előtt, majd egy diszkrét oldalra lépéssel csúszok hozzá közelebb.
- Párszaszájú vagy? - állam kissé leszegem, fejem finoman oldalra billen, ahogy tekintetét keresem. Hát jó, akkor hagyjuk el a felesleges köröket, ezzel, ez alól, már aligha bújhat ki. Ajkaim összeszorítom, amíg várok tőle bármiféle reakciót, de arra is hamar rájövök, hogy egy ilyen kérdést azért illene megmagyarázni is. - Mert amit mondtam, azt, a jelenlegi ismereteim szerint, csak egy párszaszájúnak kellett volna értenie.
Tessék. Helyben is vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A fiú minden mozdulatából süt, hogy nem nagy örömmel osztja meg vele a hátterét, de ahogy azt már Dante az előbb leszögezte, másképpen nem fognak előre jutni. Csak kurtán biccent a kérésre, Ábelnek egyelőre be kell érni ennyivel. Valójában amúgy sem beszélne senkinek erről, ha nem hangozna el a kívánság, már csak azért sem, mert semmi oka mások, illetve ebbe beletartozván Ábel magánügyeiről csevegni másokkal. Mondjuk a szertáras esetet határozottan jelentenie kéne a minisztériumnak, de.. nem érzi szükségét. Ha kényszerítenék sem mutatná meg szívesen, legalábbis addig, míg ő maga meg nem értette a miérteket.
Aztán a fiú kiböki, ami a szívét nyomja. A kérdés hirtelenéségére pedig elsőre mindössze csak hitetlenül áll meg a mozdulatban és néz ismét a másik felé. Hogy mi?
- Határozottan nem tudok róla, nem. - Réges régen kiderült volna, ha lenne ilyen affinitása, bár tény, nincs kígyók közt gyakran, de rendszeresen találkozik a motívummal, ami - azt mondják - triggerelheti az ilyesmit.
- Hn. - Elgondolkodva hümment, és valami mintha átfutna az arcán. A felismerés túlzás lenne, ahogy a teljes bizonyosság is, ugyanakkor nem is a totális bizonytalanság uralkodik el a vonásain. Valójában halvány tippje van, másról nagyon nem lehet szó.
A mágia kissé szabadosan értelmezte a hüllőt ez esetben, hm? A minisztérium precíz vizsgálatai sem vehetnek észre mindent - szólal meg az alkimista, némileg ő is kíváncsian. Ez olyan fordulat, amire nem számítottak. Azon egyébként Dante nem érződik, hogy fennakadna, hogy Ábel saját maga párszaszájú, persze nem is teljes természetességgel reagál, hosszabban elidőzik rajta, de aztán annyiban is hagyja. Számára nem stigmatizált adottság, kifogásolni valója sincs ellene azon túl, hogy a szertárban nagyon is megszólított valamiféle ösztönt benne, de abban nem volt semmilyen mágikus, semmilyen elvont, csak a fiú lustán mozduló ajkai és a fehér fogak közt fel-felbukkanó nyelv, ahogy a sziszegő hangokat képezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Azt hiszem, ezen az egész dolgon jobban fennakadok, mint ő - ezen a ponton pedig elkezdek arra gondolni, hogy tud valamit, amibe engem nem avattak be. Persze nem konkrét információra gondolok, inkább csak kapaszkodó ez a hirtelen felkavarodó ismeretlen érzésében. Nincs semmi okom azt feltételezni, hogy Dante bármilyen kiváltságot élvezne egy olyan dologban, ami közel sem nevezhető hétköznapinak, esetleg a teadélutánokat kitöltő beszélgetéstémának.
- De ha nem akkor miért….? - nem fejezem be a kérdést, egyrészt teljesen egyértelmű, mire gondolok, másrészt félúton rájövök, hogy ezzel talán már olyan dologba mászok, amihez nem feltétlenül van közöm. Szóval inkább befogom a szám a hiányzó átgondoltság jegyében, ha szeretne valamit ezzel kapcsolatban megosztani velem, akkor, gondolom, majd úgyis megteszi - ettől függetlenül érdekel, mégis szorult belém némi tapintat ismeretlenek magándolgainak témájában.
- Hm? - a kellő információk hiányában aligha vagyok képes dekódolni az arcán halványan váltakozó érzéseket - ugyan, ez soha nem akadályozott meg abban, hogy feltételezésekbe bonyolódjak. Ez viszont számomra is újszerű terep, egy ember esetében - főleg Dante esetében -, valamiképp borulnak a kígyókra vonatkozó elméletek. Arra is rákérdeznék, hogy eszébe jutott-e valami, egészen a nyelvem hegyén ül, viszont, az előbbivel együtt, már magamhoz is túl sok tolakodásnak érezném.
Érzem -  meg látom is - magamon a tekintetét. Bár nem mondhatnám el, hogy valaha is igazán komoly támadással kellett volna szembenéznem a képesség miatt - az emberek persze beszélnek, de van különbség egy csökönyös, régimódi megítélés és a full frontál bántalmazás között -, az elgondolkodó szempár nem ébreszt semmilyen fájó emléket, mégis minimális kényelmetlenség érzését kelti.
- Van valami baj?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A kölyök kérdése jogos.

Nem mondod.

Igen, ez őt is érdekelte: miért? Hiába volt sejtésük az okkal kapcsolatban (bárhonnan is nézi, ez az egyetlen lehetséges verzió), az még mindig nem volt bizonyított. Valahogy mélyen Dante viszont már tényként kezelte. Más egyszerűen nem lehet. Az továbbra is megkérdőjelezhetetlen, hogy ő maga nem tudná beszélni a nyelvet, régesrég kiderült volna. Az alkímiában a higany szimbóluma a kígyó, a higany pedig az egyik a három isteni szubsztanciának, lépten nyomon beleakad a leírásaiba és illusztrációiba, kizárt, hogy egy ilyen lényeges adottság mellett csak úgy elmentek volna.
- Nem. Nem mondhatnám, hogy baj lenne. – Tart némi szünetet, majd elfordul Ábeltől, de csak azért, mert tényleg nem hagyhatják félbe a munkát. Csak a felismerés miatt a kémiai folyamatok nem fognak megállni.
- Fejezzük be először ezt, aztán beszélünk róla.
Addig legalább ő is kitalálja, mennyit akar elmondani a fiúnak a birtokában lévő információkból, mert azoknak némelyike valóban magánügy, de így már nagyjából érti, miért izgatta úgy fel magát Ábel párszaszájúként. Valószínűleg nem gyakori, hogy emberek értsék a szavait.
- Tehát annak tudatában mondtad, amit, hogy úgysem fogom érteni? – szólal meg néhány perc elteltével keverés közben. Ezt a feladatot magára vállalta, mert ilyenkorra a főzet már annyira sűrű, hogy komoly fizikai munkát jelent a keverőkanál mozgatása. Akár fenyegetésnek is hangozhatott volna egy idegen nyelven.
- Miért? Halálvágyad van? – Úgy tűnik, ő is tud kínosnak tűnő kérdéseket feltenni, de ez ahogy felmerült benne, úgy nem is akarja elhagyni a gondola. És miért ne kérdezne rá, ha már a válasz itt áll mellette? Nagyon kétes volt az a pillanat, a fenébe, még ő is azt hitte, hogy helyben megfojtja, az, hogy abból végül egy erőszakos csók lett, még csak számításba sem lett véve. Kérdése cseppet sem gúnyos, ugyanazzal a rezdületlen objektivitással szegezi Ábelnek, ahogy az eddigi szavait is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Azt nem állítanám, hogy nem vet fel kétségeket bennem a válasza, viszont az ilyen dolgok sosem hagynak mély nyomokat bennem, vagy keltenek hosszú távú bizonytalanságot. Nem vagyok legilimentor, amit nem mond ki, azért nem is vagyok felelősségre mondható - olyan mélységekben meg még távolról sincs a kettőnk kapcsolata, hogy olvasnom kelljen a testi jelekben, esetleg a szavak között. Hamar tovább is engedem a témát.
- Oké - vissza is fordulok az asztal-bájital páros felé, közelebb húzva magamhoz a könyvet le is ellenőrzöm, szükségesek-e további összetevők, majd egy pillantást vetve az üstre kezdek el összepakolni - minden esetre a feleslegessé váló elemeket takarítom el az útból. Nem vagyok egy megrögzött mániákus, de ha valahol szükség van a rendre, itt biztosan.
- Nem, nem mondanám, hogy tudatosan tettem - megrázom fejem, miközben áttörlöm az asztalt, vállat vonok. Számomra megszokott és magától értetődő a párszaszáj ösztönös, tudat alattiból felbukó használata, így nem is kell gondolkodnom a válaszon - legalábbis nem ezen a részén.
- Képes vagyok irányítottan használni, a saját akaratomból is, igen, viszont vannak esetek, amikor sokkal… mélyebbről jön. - balom megtámasztom, ahogy újra felé fordulok. - Nem tudnám egészen pontosan hozzáhasonlítani bármihez, leginkább azt mondanám, hogy vannak szituációk, amikor olyan mintha… Mintha lenne egy plusz érzéked. Nem azért veszed elő, mert az illik a stratégiába, csak… megtörténik. - Ennél pontosabban aligha lennék képes jobban elmagyarázni. Nem voltam tudatában vele kapcsolatban semminek, nem gondoltam bele, mit fognak maguk után vonni a szavak, és nem fogalmaztam meg őket előtte a fejemben.
A következő kérdése megmosolyogtat, röviden el is nevetem magam, miközben megrázom fejem.
- Nem, nincs halálvágyam. - Ugyanakkor nem is félem a halált, a maga kiszámíthatatlansága és előreláthatatlanságával teljesen felesleges lenne. Úgysem tudok tenni érte semmit, hát nem is fogom örök rettegésben letölteni az életem - legalábbis így, hogy nem vagyok közvetlen veszélyben, így gondolom. Akkor és ott nagyon is féltettem az életem, ami normális, minden épeszű ember megrettenne.
- De azt nem tudhattam, mit fogsz csinálni. A védelmemre kelt a képességem, leginkább ez történhetett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem baj, hogy elkezd pakolni, egyre kevesebb és kevesebb felhasználandó komponens van előttük, ami azt jelenti, hogy nemsokára abba a fázisba lépnek, mikor már csak hagyni kell összeérni a különböző anyagokat, valamint jó időben megfelelő mértékben megkeverni a főzetet. Ábel válaszára először csak bólint. Úgy tűnik, abban a pillanatban nem csupán ő volt az egyetlen, aki alól kicsúszott a racionalitás szilárd talaja.
Nem látszik ratja különösebben, de valójában kifejezetten érdeklődve hallgatja Ábel kifejtését erről, mert.. mégiscsak egy számára teljesen ismeretlen mágiaágba való betekintés. A fiú pedig nem vagy nemcsak könyveket olvasott róla, hanem saját maga is megéli. Ettől nyilván nem fogja őt semmivel sem jobban kedvelni, nem, nem felejtette még el, hogy mennyire szándékos is volt az a provokáció. Viszont legalább arra motiválja, ne zárkózzon el teljesen a vele való kommunikációtól. A szertárban történtek amúgy is felértek egy hidegzuhannyal, azóta az elvakult agressziója tompult valamennyit Ábel felé. Úgy tűnik, ilyen traumatikus pofon kellett ahhoz, hogy hátrébb lépjen eggyel a szituációtól és távolabbról rálátva felismerje mennyire irracionális, amit művel. Ez jelent némi javulást ugyan, de az jelentősnek aligha lehetne nevezhető.
Talán érti, átérezni ugyan nem érzi, neki csak a mágiája kel védelmére adott helyzetben, de az minden varázslóra és boszorkányra igaz. A varázserejük ösztönösen védi őket - már amikor éppen nem ellenük fordul; kétélű kard ez.
Letámasztja a keverőkanalat, és leül a mellettük lévő székek egyikére. Várni fognak pár percet, és akkor már kipiheni magát. Lerázza a kezeit, hogy átmozgatva őket kimenjen a megerőltetés fáradtságát az izmokból. Legutóbb ezután rakott be téves alapanyagot Ábel, és ezután esett neki, remélhetőleg a történelem nem fogja megismételni önmagát. Ezúttal nyugodtabbnak érezte magát azért, több kontrollja volt a reakciói felett.
- Elég kétes védelem. Kiválthatta volna az ellenkezőjét is. - Messze nem mondhatni, hogy könnyedén csacsogva közölné ezt, de hűvös objektivitással beszél a tényről, mert nincs is rajta mit szépíteni. Nézi a lassan bugyborékoló főzet felszínét, a színe még nem jó. El sem fordul tőle, míg folytatja, amit elkezdett mondani.
- Azzal, hogy teljesen a kezembe adod magad, miután a végletekig provokáltál... ? - Tagadhatatlan, hogy némi cinizmus cseng a hangjában, ám ezzel érezhetően sértést akar bevinni, mindössze rávilágítani a dolog abszurditására. Akaratlanul is felidézi a jelenetet az előbbiek miatt, de ez már annyira nem tetszhet neki, mert nem folytatja. Végeredményben igaz, bevált, de ettől még nem fog kevésbé ellentmondásosan hangozni.
- Mindegy mostmár - csapja le saját maga a beszélgetés ezen fonalát. Hátradőlve a háttámlán átpillant a másikra, ő ülve vagy ácsorogva várja ki, míg letelik az előírt időmennyiség.
- Máskor talán jobban meggondolod, meddig merészkedhetsz. - Szó sincs arroganciáról vagy fellengzésről. Őszintén így gondolja, hát ki is mondja. Tudja magáról, hogy a hidegfront nála magával hoz valami kiszámíthatlanságot, az alacsony önuralmat, és azon az elvékonyodott jégen táncolt Ábel is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tekintetemmel követem mozgását, szemeim arcáról kezeire ugranak, figyelemmel követem ahogy kirázza az izmokba maradt feszültséget, majd ugyanazzal a kifejezéssel találok vissza újra arcához.
- Azt aligha hiszem - ugyan a belém rekedt vélamágia mértéke nem szembeütköző, sőt, ha a családom köreiben lennénk, elenyészőnek is mondhatnánk, mégis létezik. Persze nem tudhattam, hogy fog-e hatni Dantéra, abban a pillanatban még csak nem is tudatosan használtam - bár ez a kifejezés aligha helyes, amennyiben azt vesszük, hogy a mágia maga képes önmagában, mindenféle irányítottság nélkül hatni -, amennyiben használtam. Mégis hatott, véletlenül sem haltam meg, az viszont, hogy egészen pontosan a ez vagy a párszaszáj, esetleg a kettőjük keveredése fejtette ki azt, amit... nehéz lenne megmondani. Ez ennél sokkal összetettebb kérdés, ami, ugyan érdekel - ó, de még mennyire -, nem hiszem, hogy nagy eredményeket érnék el, ha egyszerre zúdítanék rá mindent. Majd eljön a maga ideje.
- Nem mondanám, hogy teljesen a kezedbe adtam volna magam - összevonva szemöldökeim rázom meg fejem, karjaim összefonom magam előtt. Vele ellentétben én állva maradok, egyelőre a bájital is másodlagos figyelmet kap csak tőlem, ez a téma sokkal jobban lefoglal. - Nem voltam tehetetlen - ugyan meggyőződésem, hogy az üveg, amihez először nyúltam, egy egészen biztos pont lett volna abban az esetben, ha nem ereszt el, ott volt még a termet felügyelő bűbáj, na meg - Amennyiben tényleg értetted a párszaszót, úgy bármi mást mondhattam volna. - De nem mondtam. Valóban. Vonok egyet vállaimon, fejem most az üst felé fordítom. A mozdulatot hamarosan követi testem is, leeresztve kezeim kezdek rövidre vágott körmömmel felkaparni egy odaszáradt víznyomot.
- Azért - röviden, gyorsan préselődik ki tüdőmből a levegő, ahogy újra rá téved tekintetem. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy ez az egész egyedül az én hibám lenne - nyilván megvan benne a magam része is, de mint minden, ez is két emberen múlik. - Ha nem vágod az öklöd a gyomromba mindenféle érthető ok nélkül, esélyesen nem jutunk odáig.