Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Végül nem karol bele a mellette jövő szépség, így egy kicsit esetlenül húzza vissza a karját a professzor. ~ Talán fél? ~ Nem tud dűlőre jutni, csak abban, hogy ő sem önmaga teljesen, hanem kellemes bizsergés vegyül össze, némi izgalommal és ez pont elég ahhoz, hogy ne felnőtt módjára viselkedjen, hanem kibillentse őt Lea a saját határozottságából. Nem kell félteni persze, csak egy picit elbizonytalanodott, hogy biztos jó ötlet-e az, ami felé haladnak, és nem a kútra gondol.
- Nem olyan egyszerű a közeledben annak lenni – válaszol mosolyogva és figyeli a lány kacagását, ami megszabadítja a kételyektől a professzort. Érez benne mindent, érzi, hogy nem véletlenül jöttek ide, nem csak úgy mutatta meg neki ezt a szép helyet a mestertanonc. a vacsora sem véletlen volt az ő részéről, mintha egy megtervezett forgatókönyv lett róla, csak nem tájékoztatták a párost, hogy ők lesznek a főszereplők. Erre ő maga hirtelen döbben rá, és gyorsan cselekszik is, mielőtt túlságosan belegondolna ésszerű érvekbe, ami ezt a románcot lerombolhatná, vagy legalább megnehezíthetné. Megcsókolja Leát, aki pár pillant múlva mosolyogva néz rá, majd kitapogatja a nyakában lévő rubint. Tudja, hogy figyelni kell a lányra, hiszen beszéltek már erről és már amióta kijöttek az étteremből finoman bekapcsolta, egy lágy szemlehunyással aktiválta azt. Érezte már a csóknál is, hogy egymásnak feszül a két erő, de a fókusz nagyszerűen megvédte a kellemetlen találkozástól.
- Enn… - nem tudja befejezni a mondatot, mert Lea ledobja most már az udvariasságát és megteremti a legbensőbb viszont kettejük közt, önmagát adva teljesen, tagadás nélkül. Érzi, ahogy a lány keze végigsimul a tarkóján, ő maga pedig magához húzza őt. A csókját most már ő sem fogja vissza, csak hagyja sodorni magát az árral, és ki tudja mennyi idő telik el, mire elvállnak egymástól az ajkaik. A férfi szeme mosolyog, az arca sugárzik. Félresöpri Lea haját, az arcán végighúzza az ujjbegyeit.
- Jól meggondoltad? – inkább költői kérdésnek szánta, mintsem bármilyen választ kapjon, csak a csendet akarta megtörni maguk körül. Magához húzza kedvese arcát és újra megcsókolja, majd átöleli őt. A szíve hevesen zakatol, nem gondolta, hogy bárki megérinti egyszer ennyire, de az élet mindig hoz újabb csodákat. Ezzel ő is átélt egyet most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megtörtént. Titkon egy kicsit reménykedett benne, hogy lesz valaha olyan, akivel ennyire közel kerülhetnek egymáshoz. Ezen gondolatai akkortájt jöttek elő, amikor először megismerkedett a mestertanonccal, aki segítséget, alternatívát keresett anno a képessége megfékezésére. Kicsit kétarcú a dolog, hiszen jelenleg csak ő tudja elnyomni a lány szerzett adottságát, így van is, meg nincs is gyógyír Leának. Az megint egy új dolgot vet fel, hogy most, mikor a szívük rezdülését egy hullámhosszra próbálják – és mennyire jól sikerült ez eddig nekik! – hangolni, lehet, hogy nem is lesz szükség más jelenlétére, hiszen a lány önmagában is képes visszafojtani a képessége hátrányát, hiszen minden pozitív dolognak kell lennie negatív oldalának is. Nagyon lassan húzza el az arcát, új útvesztőbe tévedt, aminek az ingoványos térképét még nem ismeri, de abban biztos, hogy meg szeretné ismerni, méghozzá kipróbálásos módszerrel. A felvetett kérdés labdájának visszadobása szerinte nem fair teljesen, azonban érti a jogosságát.
- Nem hiszem, hogy probléma lenne. Mindketten felnőttek vagyunk, te mestertanonc és nem vagy a tanítványom. Ezzel kapcsolatban még van ötletem, a későbbiekre, de tegyük ezt félre most, nem ezért jöttünk. Visszatérve a dologra, nem hiszem, hogy kivetnivaló van ebben a dologban, úgy hallottam korábban is voltak már ilyen esetek, és egyikből sem csináltak ügyet. Mi pedig nem hiszem, hogy a folyosón fogunk kézen fogva andalogni és egymást etetjük szőlővel a Nagyteremben – Biztos benne, hogy így lesz, a munkáját mindig különválasztotta eddig… nos, mindentől. Van benne elég öntudat és az, hogy a tiszteletet fenntartsa a diákjai előtt, ehhez eddig úgy kell neki is viselkednie, ahogy ő azt a másik oldalról elvárja. Leától viszont muszáj érdeklődnie, hogy mindent jól megfontolt-e, pedig láthatóan igen. Hiszen itt van, és követ valamit, ha mást nem a szívét. Vécsey pedig nagyon reméli, hogy mégis elgondolkodott a lány ezen, és most csak egy könnyedebb választ adott. A professzort nem izgatja túlságosan az, hogy Lea fiatalabb nála, a lényeg a felnőtt kor, és ami még fontosabb az érettség, ami a mestertanoncban megvan. A nevetése magával ragadja őt is, becsatlakozik a lányhoz, még magához is öleli.
- Voltál már mugli moziban? A párok oda szoktak menni… hmm… romantikázni. Ha van kedved most, tudok egy helyet – mondja vigyorogva, miközben a lány szemeit fürkészi. El tudna benne veszi egy pillanat alatt. Hogy honnan jutott eszébe ez az ötlet, maga sem tudja, de remeknek találja. Megvárja a választ, aztán megcsókolja újra Leát, ezt most nem nagyon tudja abbahagyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Elegem van. Minek ez az egész? Kipattannak a szemeim és felülök a gólyalaki ágyamban. A hajamat kifésülöm a kezeimmel az arcom elől és bámulok magam elé. Aztán szépen kitisztul minden, és én csak ráeszmélek, hogy már egy negyed órája ugyanabban a pózban üldögélek, figyelve, de nem felfogva a többiek sürgölődését. Nagyon idegesítőek, sokan is vannak, és áh! Csak legyintek, hogy miért is vagyok itt? Miért nem igényeltem már egy szobát, vagy fogtam össze valakikkel. Na, de kikkel? Kikászálódom az ágyból, és végignézek magamon. Kész katasztrófa, meg kell mosakodnom. Kibotorkálok a papucsomban a sürgölődő diákok között, olyan, mintha én egy belassult időben léteznék, míg ők elrohannak mellettem. A szemeimet mosom meg először és belebámulok a tükörbe.
- Uramisten – nem mondom meg mire gondolok, csak tovább folytatom a mosdást. Kicsit felfrissülök, és eszembe jut, hogy mit éreztem a felkelésem pillanatában. ~ El kell húznom innen. ~ Visszamentem a ládámhoz, kikerestem a neszesszerem, majd lezuhanyoztam, megtörölköztem, és magamra kaptam a kedvenc pólómat és hosszú nadrágom. Összepakoltam mindent, megnéztem, hogy mennyi pénzem van. Elég lesz egy darabig, ezt örömmel fogadom. ~ Elmegyek! ~ Valahogy felvillanyoz a dolog. Nagyjából mindent beteszek a ládámba, ami szükséges és elindulok kifelé, hogy elhagyjam e csodás intézményt. Felöltözök, odakint már hideg van, ládámat pedig magam után húzva indulok el kifelé, Bogolyfalvára az állomásra. Az enyémen van egy kis bűbáj, ami nagyjából tíz centivel a föld felett tartja, ha fogják a fogantyúját. Nem igazán zavar, hogy sokan furcsán néznek rám, de legtöbben mégsem tulajdonítanak neki nagy ügyet. Láttak már diákot elmenni, meg jönni is, és hétvége van, nem feltűnő igazán. Már a Boglyas Téren járok, amikor feltűnik egy utcai árus. ~ Vehettem volna a konyhán is magamhoz egy kis kaját, a fenébe. ~ Mindegy, magamhoz veszek egy kis ropogtatni valót, meg pár szendvicset, üdítőt és már folytatom is az utamat. Kíváncsi vagyok, hogy merre tudok menni majd, mindenesetre boldog mosollyal  sietek az állomás felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egy újabb vasárnap, melyet kedvenc könyvesboltomban tölthetek. Ma ráadásul már délelőtt elindultam a kastélyból, mert úgy terveztem, hogy a csárdában ebédelek. Igazság szerint egész napra megvolt a tervem, melybe egy új munkatalár beszerzése (mert még az iskolait használtam olykor, és ezért is többször diáknak néztek) és a posta felkeresése is benne volt további két bolt meglátogatása mellett. Megkaptam a fizetésem, így ideje volt elverni egy részét.
Persze, mint mindig, a legtöbb a könyvekre ment el, pedig Őszike néni könyvesboltjában még csak fizetni sem kellett volna a kötetekért. De én egyszerűen képtelen voltam csak úgy elvinni onnét bármit is, még akkor is, ha visszataláltak volna oda, mikor már elolvastam őket. Így, miután otthagytam vagyonom egy kis részét, jól felpakolva könyvekkel elbotorkáltam a Boglyas térre, és letettem a könyveket kicsit, hogy betájoljam a csárdát. Persze sokkal egyszerűbb és felettébb logikusabb lett volna egy első osztályos vingardium leviosa segítségével egyszerűen magam előtt lebegtetni a könyvkupacot, de szerettem az érintésüket. A tenyerem már ettől borsódzott, és alig vártam, hogy kinyithassam őket. Kicsit fanatikus vagyok néha, mondták már, és azt is megkaptam, hogy vénlány leszek és sose megyek férjhez, mert senkinek nem kell olyan nő, akinek az arcához van ragasztva állandóan egy könyv. Mintha meghatott volna a dolog. Kisebb koromban még sipákolva közöltem is, hogy én sose megyek férjhez.
De ha már így alakult, hogy nem vagyok jó feleség, aki főzttel várja épp az urát, azért enni valamit mégis kéne, szóval némi forgolódás után megpillantom az járkáló emberek feje fölött az épület homlokzatát, és szinte látom a kiszállingózó illatfelhőket is. Felnyalábolom a kupacomat, és elindulok. Előre nem látok, és hogy az orromat lehetőleg ne nyomja laposra a könyvek gerince, fejem oldalra fordítva tartom, ahogy megyek, igen nagy kockázatot vállalva az orra, vagy legalábbis előrefelé való bukásra, de néhány jól időzített "bocsánat" és "elnézést, erre jövök" felszólalás megteszi a hatást, és senkit se sodrok magammal a kőre.
Ellenben még félúton se járok, mikor a téren átvágó emberek közt egy félreismerhetetlen, kissé kócos hajhuzatagot, és apró gazdáját pillantom meg, és egy iskolai ládát, mely rendületlenül követi. Megtorpanok, mire a könyvtorony előrebillen, és kis híján beteríti a tér kövét. Visszabillenve az arcomnak ütődik, és mintha ez térítene magamhoz. Csak nem a húgomat láttam az imént?
A szükség most az úr, így pálcám előkapva egy suhintással összekötözöm a könyveimet, egy másikkal pedig pályára állítom magam mögött a csomagot, és félig futva elindulok Annabell után. Mert bizony ő az. Szerencsére megállt venni némi kaját, így be tudom érni azelőtt, hogy szem elől veszíteném, de még egy kis kocogás elválaszt tőle. Határozottan az állomás felé tart, valahogy ezt nem tudom nem kiszúrni.
- Ann! Hahó! - kiáltok utána, mikor már csak néhány lépés választ el tőle. - Mi történt? Anyuék nekem nem szóltak, hogy valami baj lenne.
Persze rögtön jár az agyam, keresem a magyarázatot, hogy hova is igyekezhet ilyen sietősen, de mielőtt még meglátna, mosolyt látok az arcán. Ami önmagában nem baj, csak akkor mégsem meglepő, hogy nem szóltak a szüleink a.. valamiről, amiről én nem tudok.
- Hová indultál? - kérdezem, ezúttal kissé már összevonva a szemöldököm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nagyon jó lesz itt hagyni ezt a kócerájt. Alapvetően nincs vele gondom, csak unalmas. Néha még az órákra is szívesebben járok, minthogy a háztársaim csevegését hallgassam. A kviddics egyelőre nem visszatartó erő, nem volt még edzésünk, Tilda meg inkább taszító. Mostanában megint a szuper könyvet bújja, látom, ha néha arra vetemedek, hogy kivegyek egy könyvet. Persze olyankor látszik, hogy majd kiugrik a bőréből, úgy örül, hogy a húgocskája olvas valamit. De most, a ládámmal és már elemózsiával a kezemben megleszek nélkülük. Talán találok egy másik sulit, ami jobb, vagy csak valakit, akivel jókat lehet mókázni. Nem nagyon van itt ilyen. Amúgy is mindent tudok már, ami kell, a pálcám is nálam van. Lehet, hogy beolvadok a muglik közé és nagy sztár leszek, vagy valami hasonló. A mosoly az mosoly, a győztesek és a bátrak mosolya, ami az arcomon ragad. Már eljövök a mozgóárustól, amikor meghallom a hangját. Összetéveszthetetlen, senki más nem rikácsolja így a nevemet. Megállok, és csak körbeforgatom a szemeim, várom, hogy mit akar. Persze nyilvánvaló, hogy hova megyek. Egészen jól gondolkodik, persze, ha jobban ismerne, fel sem merülne az a gondolat benne, hogy anyáék nem szóltak az ici-pici nagylányuknak, csak a pofátlan kicsinek.
- Csá! Nem szóltak? Nahát! Hívd fel őket muglifonon gyorsan, engem meg hagyj békén, oksa? – hasonló arcot vágok az övéhez, dühösen félrehajtom a szembe szökkenő hajtincseimet. ~ Legalább megfésülködtem volna. ~ Dohogok magamban, amikor valami gyanús lesz a nővérkémnek, bármikor felismerem ezt a nézését, amivel szintén halálra idegesít. De tényleg, Dorián sokkal édesebb, nem akar megváltoztatni, meg rendszabályozni, csak elfogad olyannak, amilyen vagyok. Ezzel szemben Tilda ott szúr oda, ahol csak tud, pedig a múltkor már azt hittem, hogy közelebb kerültünk valamelyest egymáshoz. De tuti, hogy most vége a tervemnek!
- Nem indultam, hanem megyek. És el. Szuper volt veletek, majd látogass meg semmikor – félrefordítom a fejemet és bájvigyort küldök felé. Tudom, hogy mi lesz most, az utazásnak befellegzett, mert ő kiakad és anyáskodni kezd, vagy ami még rosszabb, felelős testvérkedni. Csípőre teszem a kezemet, a láda nagyot koppan a macskakövön, mivel elengedtem a fogóját. Várom a szokásos előadását arról, hogy milyen felelőtlen vagyok, és anyuék így, apuék úgy, meg a nagyapó is azt mondta mindig. De nem, mégsem adom fel, ez egyszer hátha kibírja anélkül is, hogy beleszóljon az életembe.
- Na, akkor mehetek? Csók a családnak – Fújok egyet és megmarkolom a láda fogantyúját, ami megint csak engedelmesen felemeli a dobozomat, és már indulok is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Valószínűleg az éhség, melyet azért az elmaradt reggeli, és még nagyobb valószínűséggel az elmaradt tegnapi étkezések hiánya is okoz nem segít megőrizni jókedvemet, pedig valóban kellemesen telt a nap ezeddig, most azonban hiába vagyok boldog tulajdonosa egy újabb halom könyvnek, kénytelen vagyok letenni a gyomrom megtöltéséről, mert húgomat ismerve ha a ládáját cipelve látom, az bár nem tudom mit, de valami rosszat biztosan jelent.
Persze jóhiszeműen azért igyekeztem arra gondolni, hogy valami olyasmi lehet a háttérben, amiről nem tehet, de miután meglátom a kifejezést, melyet az enyémet meglátva kiül arcára, már tudom, hogy ennél egyértelműbb a magyarázat.
- Nem is tudnak róla - jelentem ki inkább, mintsem kérdezem, mert ingerült és flegma válasza nem hagy másra következtetni. - Ugye?
Úticélját sem köti az orromra, talán még ki sem találta, de most játssza a lazát, és még vigyort is kapok tőle, melyen azonban látom, hogy nem őszinte. Az őszinte mosolya gyönyörű, és olyankor csak úgy ragyog, de most körülbelül olyan arcot vág, mintha azt akarná bemutatni, milyen mókás lócitromban fetrengeni.
- Mi az hogy..!? Egy frászt mehetsz! - kiáltok utána, mikor a bájvigyorral felhagyva megkérdezi, hogy mehet-e végre, és választ sem várva sarkon fordul a ládájával és tovább indul a téren.
Majdnem elejtem a pálcámat, olyan idegesen kapom elő, de a következő mozdulatom nélkülöz minden határozatlanságot. A gyertyánfa pálcát a ládára szegezem, mire az súlyos koppanással az utcakőnek csapódik, miután a súlya vagy a tízszeresére nőtt.
- Ugye ezt nem gondoltad komolyan, hogy csak úgy fogod magad és lelépsz, Annabell! - csörtetek elé, hogy elálljam az útját.
Nem tudom, mit gondoljak, azt pedig végképp nem, hogy pontosan mit is csináljak. Eddig is lázadozott, az utóbbi néhány évben sokat változott, de azért idáig nem gondoltam, hogy fajulhat a dolog. Anyára lett volna most szükség, ő ha nem is annyira tudott rá mindig hatni, de legalább türelmes volt vele. Én viszont nem értek a nyelvén... ismerek egy csomó halott nyelvet, de Annabell nehezebb falat. Csak az jár a fejemben, hogy milyen ostobaság a tanulmányait félbehagyni, azért, mert nem tetszik neki valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Egy pillanatig sem forgott veszélyben a tervem. Ugyan ki állíthatott volna meg, pontosabban ki akart volna megállítani? Nem nagyon van olyan, aki kedvel engem, de legalább kölcsönösen így vagyok én is velük. Tilda lehet az egyetlen, de ő a könyvtárba ücsörög, ahogy a hét 168 órájából legalább 150-ben. Jó kis terv volt ez, de a szerencsém nem tartott ki, belestem a maradék 18 órába, ahol a nővérem nem tartózkodott a szerelmeinél. Egyébként sem vagyok túl kedves, ha rossz napom van, mivel most Tilda az elevenembe talált azzal, hogy megállított, talán még annyira sem fogtam vissza magam, amennyire legalább neki szoktam. Evidens volt, hogy nem szóltam anyáéknak arról, hogy el akarok szökni, akkor már nem is nevezhetnénk szökésnek.
- Én nem mondtam el nekik – vonom meg újra a vállaimat, minek hazudnék, úgyis tök egyértelmű az egész. Azért megpróbálom egy frappáns gyors mondattal elbagatellizálni az egészet és itt hagyni őt, de tudom, hogy erre nincs esélyem. Ettől függetlenül azért elindulok, kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja ki, hogy elengedjen. Sajnos nem tudom lesokkolni most annyira, hogy csak nézzen utánam. Hallom a kiáltást, meg érzem, hogy utána pár pillanat múlva puffan egyet a ládám és el kell engednem, ha nem akarok felköltözni az első emeletre. Meg is rántom a vállam, kiáltok is egy nagy au-t, fájdalmasan markolászom ott ahol fáj, még a könnyem is kicsordul. Mákom lesz, ha nem ugrott ki a helyéről, de akkor biztos még fájna, most csak lüktet és minden harmadik másodpercben érzem azt, hogy valaki ki szeretné tépni a helyéről. Gondolhatta volna Tilda, hogy nem órákon át növekszik a ládám, ami most elfoglalja a fele utat. Persze nem fogok előtte bőgni, de a könnyeimet a fájdalomtól nem tudom vissza tartani. A mérgem pedig csak tovább nő. Nem elég, hogy megakadályozott, hogy ellóghassak, még meg is büntet, még ha nem is ez volt a célja. Fájdalmas és dühös arccal nézek a szemeibe, legszívesebben megtépném, de valami még visszatart.
- De! És meg is tettem volna, ha nem hoz minket össze a balsors. Te mégis miért gondolod, hogy neked mindent szabad, nekem meg semmit? – most már karba fonom a kezem a fejem felemelem dacosan, meg egyébként is magasabb nálam. Az a szerencséje, hogy most nem tudok pálcát húzni, mert ahhoz fáj eléggé a vállam, nem hiszem, hogy a legegyszerűbb pálcamozdulatot is végre tudnám hajtani. Annyira felmérgesítem magam, hogy dühösen kiabálni kezdek.
- Miért kell neked mindig megtalálnod? Nem tudnál néha félrenézni? Miért nem vagy olyan, mint Dorián? Ő el tud viselni, kedves is velem és nagyon jó fej! Te folyton csak kioktatsz, de megnyugodhatsz, nem megyek sehova, ahhoz túl fáj a vállam. Nyertél Tilda – a végére már nem kiabálok, a hangom is elcsuklik és sírni kezdek. Leülök a földre, a hátam nekidöntöm a háznagyságú ládámnak és lehajtott fejjel sírdogálok. Minden feszültségem kiadtam, pedig még tudnám fokozni, ha akarnám. De nem leszek olyan, mint ő, nem oktatom ki, hogy mi az, amit szerintem rosszul csinál. Tudom, hogy nem akart bántani, ő nem lenne képes rá, nem is ezért haragszom, hanem azért, amit elmondtam. Mindig beleszól a dolgaimba, és ez nagyon zavaró. Vagy inkább az, hogy meg akar változtatni, ahogy régen. A könnyeimet szétkenem az arcomon, ki a szememből, de nem nézek fel. Sosem adtam még fel semmit vele szemben, de most szégyellem magam, hogy nem tartottam tovább ki. Jó ötletnek tűnt ez az egész, ezt is el akartam vele kerülni, mert tudtam, hogy egyszer nagyon kiabálni fogok majd vele, megelőzhettem volna. Talán akkor megkerestek volna, leszidtak volna, de addigra felkészültem volna rá, és esetleg meg is változtak volna úgy, ahogy én szeretném. Sosem szólt rólam semmi, most szólhatott volna. De megint mi van? Én vagyok a rossz, aki megérdemli még a fájdalmat is, mert el akart menni egy kicsit, vagy talán örökre. Azért jó lenne megoldást találni kettőnkre, én nem akarom utálni a testvéremet, attól függetlenül, hogy szeretem ugratni. De vele nem lehet beszélni, vagy én nem vagyok annyira türelmes, hogy kivárjam a pillanatot.
- És most mi lesz, szólsz anyuéknak? Vagy mehetünk az igazgatóhoz egyenesen? – nézek fel rá könnytől csillogó szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Kész, elegem van - sóhajtom félhangosan, miközben feltápászkodom a földről, és megpróbálom kitisztítani a vizes foltot a nadrágomból. A vékony farmeranyag annyira magába szívta a pocsolya sáros vizét, hogy hidegétől dideregni kezdek. Bezzeg, mikor eljöttem a kastélyból, még olyan melegem volt, mintha lázas lennék. Ez is annak a hülye átoknak a hibája. A testem működésének alapvető rendszere kezd felborulni, és még szerencsésnek mondhatom magam, hogy egyelőre csak összezavarodnak a funkciók, és nem állnak le.
A nadrágom a térdemtől kezdődően egy hatalmas foltban csurom víz, mert siettemben elestem, és mázlimra pont egy hatalmas pocsolyába térdeltem bele. Nem is egyszerű pocsolya volt, hiszen havazott az este, így elég hideg volt hozzá, hogy a víz felszínén vékony jégréteg képződjön. A lábamat nem sértette meg, mikor ezt átszakítottam, hiszen még csupán egy vékony hártya volt, de a víz elég hideg hozzá, hogy emiatt meg is fázhatnék.
Egy evapores-szel nagyjából eltüntetem a ruhámból a vizet, bár a kosz attól még ott marad. Hatalmasat tüsszentve, könnyes szemekkel nézek körül, de csak néhány általam ismeretlen falulakó lézeng a környéken. Persze direkt jöttem el egyedül a toronyból, nem volt kedvem senkihez, illetve olyannyira rossz hangulatban keltem, hogy nem akartam mások hangulatát elrontani. Alexre pedig nem akartam ráerőltetni magam, bár mostanában szinte ő az egyetlen, akivel beszélőviszonyban vagyok. Mégis, valahogy a beszélgetéseink olyan furcsák mostanában. Biztos az én hibám egyébként. Folyton megjátszom, hogy nincs semmi baj, miközben mindketten tudjuk, hogy ez nincs így. Biztos vagyok benne, hogy nagyon félt engem, és emiatt egy nagyon kicsit már bánom, hogy elmondtam neki. Nem akartam ennyire elszomorítani őt, bár arról nem én tehetek, hogy nem sokkal később Dalma is elment. Kicsit mérges is vagyok a lányra, hogy megbántotta Alexemet.
Gondolataim főleg a betegségem, valamint Alex körül forognak, elvégre rajtuk kívül nem sok minden tud lekötni mostanában. A tanóráknak sem látom értelmét, elvégre minek tanulni, ha majd úgy sem fogom használni az egészet. Bár a gemmológiát oktató tanárnő felkeltette érdeklődésemet, nagyon szívesen tanulnék nála gyógyítást. Ezt az álmomat még nem felejtettem el.
Mivel kezdek tényleg nagyon fázni, előveszem a zsebemből a kesztyűimet, amiket még apámtól kaptam egy éve karácsonyra. Miközben felhúzom őket jéghideg kezeimre, majdnem felnevetek: rózsaszínűek. Erről eszembe jut az a furcsa srác, aki ki nem állhatja ezt a színt. Kezdek biztos lenni benne, hogy ez fóbia. Vajon mi történhetett vele, ami miatt megutálta ezt a színt? Lehet, hogy gyerekkorában rózsaszín szörnyekkel ijesztgették?
Ettől a gondolattól egy pillanatra elmosolyodok, bár nem szívből, és könnyeimet sem tudom tovább visszatartani. Gyorsan előkapok egy zsebkendőt, hogy eltüntessem őket, mielőtt az arcomra fagynának. Újra körülnézve megpillantom a rózsaszínt utáló srácot. Szinte késztetést érzek, hogy integessek neki az általa utált színben pompázó kesztyűimmel. De aztán inkább hagyom, elfordulok tőle, és megpróbálom eldönteni, hogy most merre tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bele se gondolok, mi lett volna, ha nem járok éppen erre. Valószínűleg csak másnap tűnt volna fel a hiánya, mikor megkerestek volna, hogy nem-e láttam a húgomat, mert nem jelent meg az óráin. Én pedig nagyjából fél perc alatt betegre aggódtam volna magam. Bepánikoltam volna, mert rögtön arra gondoltam volna, hogy valami baj érte, és nem arra, hogy egyszerűen lelépett. Mert bár ismerem, tudom, hogy hajlamos lenne hasonlóra, de előbb aggódnék, mint előre haragudnék.
- Miért is nem vagyok meglepve? - sóhajtok válaszul vállrándítására, kérdésemet költőinek szánva, és nem is igazán neki, csak úgy az ég felé. Ezen a ponton még vissza tudnám tartani mérgemet, de Annabell úgy dönt, hogy lebukása ellenére is tartja magát tervéhez, és elmegy. Még csak a faluban se nagyon lenne szabad lennie most, nemhogy ládával a kezében, az állomásra tartva, és mire észbe kapok, már holmija hangosan koppan az utcakövön, több járókelő figyelmét is felkeltve, ő pedig kis híján el is esik, úgy visszarántja a hirtelen megálló csomag. Felkiált, és a karjához kap, mire elébe lépek, és a dühöm most már magamnak is szól. Legszívesebben megölelném, és valószínűleg sírva kérnék tőle bocsánatot, de arcát látva elfog a kétség, és megdermeszt. Szomorúság ül ki az arcomra, miközben válaszolok.
- Most ezt meg hogy gondolod? Miért lenne nekem mindent szabad? Mert én elmehetek talán, amikor kedvem szottyan? Annabell, dehogyis! Nekem is kötelességeim vannak, ahogy mindenkinek!
De mintha falnak beszélnék, kiabálni kezd, és ahogy forgatom a fejem, egyre több arcot, tekintetek tucatját látom kis előadásunkra felfigyelni. Az emberek körülöttünk összesúgnak, vagy csodálkozva néznek minket, mások a fejleményeket várják. Bár elkergethetném őket. Úgy érzem magam, mintha állatkertben lennék, a rács szűkebb oldalán.
- Ne kiabálj, kérlek! - próbálom csitítani, félve, hogy ezzel csak méginkább felpaprikázom. Mint mikor valakit úgy próbálsz megnyugtatni, hogy "nyugi". Attól biztos nem nyugszik meg.
- Dorián sem nézne félre, jobb, ha tudod. Attól még, hogy mindent lazán vesz, sose lóg el a felelősségei alól! - jelentem ki, miközben a hajamba túrok, és próbálok megnyugodni, és nem tovább hergelni magam. Pedig szíven ütőek a szavai, ha nem is azt mondja, hogy utál, de olyan egyértelműen hasonlít Doriánnal össze, hogy ő jó fej, és kedves, hogy nem tudom nem magamra venni ezek ellenkezőjét.
Miért ilyen velem? Miért nem látja, hogy jót akarok? Ha itt lenne Dorián, ő is megmondaná neki! Biztos nem hagyná lazán elsétálni. Pedig úgy tűnik Annabell ebben a tévképzetben van. De nem tudok nekiállni meggyőzni erről őt, mert torkomon akad minden egyéb érv. Leül a ládájának támaszkodva, és sír. Olyan régen láttam sírni, azt hittem már el is felejtette, hogyan kell.
Hirtelen már nem is érdekel, hányan néznek minket, leguggolok, hogy egy szintbe kerüljek vele, és félve próbálom megérinteni fejét, megsimogatni vígasztalásul sötét tincseit, de végül visszahúzom a kezem és érzem, hogy szúrnak a szemeim.
- Nem, nem szólok senkinek - mondom halkan, könnyes szemeibe nézve. Miért akart egyáltalán elmenni? Lehet, hogy bántották? Azt aligha hagyta volna, ő előbb lecsapta volna az illető(ke)t. Biztosan egyszerűbb a magyarázat, de a helyzet nem lesz tőle egyszerű.
- Elárulod, mi volt a terved?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ezer, kétezer, háromezer... és négyezer... Olcsó. Többnek gondolta, de ha csak ennyi, hát ennyi. Most kedve sincs vitatkozni a dolgon. Szörnyű dolog történt: leült tanulni. Olvas, okosodik, ráadásul vaskos orvosi szakkönyveket búj. A könyvtárban akad pár ilyen, bár azok gyógyítói szempontok szerint vizsgálnak, de nem gáz. Ha már döntött a jövőbeli szakiránya mellett, most különös mód hagyta magát megszállni részben az elhivatottság által. Ettől még nem lesz kisangyal, sőt ami azt illeti, csak a beceneve "Angyalka" még mindig. Ő maga nem túl sokat változott röpke pár hét alatt. Legfeljebb óvatosabb, körültekintőbb és elgondolkodóbb lett. Persze, ha megint egy Daviddel megélt szituációba csöppenne, gondolkodás nélkül késelne, de újabban ezek a helyzetek is elmaradtak. Ritkábban teszi ki a lábát éjszakánként és többet ül az anatómiai szaklapok fölött. Ilyenkor el szokott vonulni, hogy még véletlenül se hallgassa a sok dinka Rambó-kezdemény gyomorhűtéseit és próbál valami nagyon csendes és nagyon eldugott helyet keresni magának.
Ma viszont meló volt, egy kis árucsere-bere az egyik itt szerzett ismerősével. A leszállított őféle részért darabonként négyezret kóstált fel, így a végére a tíz darabért ovis matek szintjén negyvenezret szerzett. A tag hamar lekopik, ő is menne a dolgára, ám ahogy megfordul, mit ad a szerencse, Barbie-val néz farkasszemet valamekkora távolságból. A rózsaszín kesztyűk azonnal szemöldök-összehúzásra késztetik őt, ám a lány többi része rendben van. Fura, de most nagyon elevenen jutott eszébe az alagútban történt találkozásuk, azután pedig az őrült folyosón lefolytatott beszédük. Aileen... Így mutatozott be Mirának, neki meg sehogyan sem.
De már fordul is a csaj, azt viszont nem mulasztotta el észrevenni, hogy egyik undorító kesztyűs kezében zsebkendőt szorongatott mintha. Vagy legalábbis valami arra emlékeztető dolog lappangott odabent, az az arc pedig felért egy kiadós sírás előtti időjárás jelentéssel. Néhány másodpercig merengve bámulja a mézszőke tincsű leányzó tarkóját, ha már megint háttal állnak neki, aztán elindul fel. Léptei meglehetősen határozottak és nem kerül túl sok idejébe felzárkóznia hölgyünk balja mellé.
-Ennyire nem lehetek félelmetes, hogy azonnal elfordulj tőlem, ugye... Aileen?- Igazából nem feltétlen biztos a névben, a memóriája néha cserben hagyja, ha az adott szituációban nem figyelt eléggé, viszont most valahogy meglehetősen biztos benne, hogy jól emlékszik, ez a lány itt az Aileen nevet viseli. Ha meg nem, úgy is kijavítják.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ugrom egy kisebbet, mikor valaki megszólal mellettem, és bár nem hallom minden nap a hangját, nem esik nehezemre kitalálni, hogy ki az. Felnézek a srácra kérdőn, de tekintetem nagyon fáradtnak és kiégettnek tűnhet. Fogalmam sincs, hogy mit szeretne, de remélem, hogy nem veszekedni, mert ahhoz sem kedvem, sem lelkierőm.
- Csodálkozom, hogy emlékszel a nevemre, Mihael. - Kicsit talán gúnyos a hangom, de nem túlságosan, igazából a gúnyolódáshoz sem tudok elég erőt kipréselni magamból. Ez már igazán szánalmas. Viszont a nevére, főleg annak különleges francia hangzására emlékszem. Sok felesleges dolog van a memóriámban.
- De ne aggódj, egyáltalán nem vagy félelmetes! - nézek a szemeibe, amik most valamiért zöldebbnek tűnnek, mint legutóbbi találkozásunkkor. Biztos a hideg miatt, talán fehérebb a bőre, és így nagyobb a kontraszt. Festési szempontból nagyon érdekesnek találom, ráadásul, ha még lenne kedvem rajzolni, portréalanynak sem lenne rossz. Bár nem tudom, hogy szeretnék-e annyi ideig összezárva lenni vele, amíg elkészül egy rajz róla.
Közben felmutatom a kezeimet takaró bolyhos, kötött kesztyűket, és félrehajtott fejjel tájékoztatom a helyzetről:
- Jelenleg hideg van, és fázom, úgyhogy akármennyire is zavar téged ez a szín, semmi esetre sem fogok megválni tőlük. Vagy, ha mégis szeretnéd, akkor neked kell a továbbiakban melegítened a kezem, mert különben biztos, hogy ide fogok fagyni. - Egy pillanatra tudatosul bennem, hogy ezt akár flörtölésnek is veheti, és végülis tényleg úgy hangzott, bár erről igazából szó sincs. Egyszerűen csak tudatni akartam vele, hogy a színfóbiájával most nem tudok foglalkozni.
Elveszettnek, kétségbeesettnek és magányosnak érzem magam, és mióta mellém állt még kicsinek és gyöngének is, a magassága és vállainak szélessége miatt. Utálok így érezni, nem vagyok tehetetlen csak beteg. Hirtelen elönt a düh, de nem rajta akarom levezetni a bennem felgyülemlett szorongást és fájdalmat, ezért inkább nyelek egyet, és megpróbálom elüldözni, mint ahogy mindenki mást is.
- Nincs kedved megnézni velem a jégpályát? Úgy hallottam, hogy idén is megnyitották a helyet, én meg nem tudok korizni, viszont szívesen megtanulnék. Te meg az egyetlen közelemben lévő ember vagy - sóhajtok fel rá, és biztos vagyok benne, hogy nemet fog mondani, aztán beszól pár csípőset, és lelép. Pedig én tényleg szívesen korcsolyáznék, akár vele is...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Halványan, féloldalasan mosolyodik el azt a kisebb ugrást látva- ez mintha pont a rákérdezését hivatott volna alátámasztani. Félelmetes vagy, Angyalka, de még mennyire, csak úgy pattognak tőled a nők. Kivételesen nem tervezi, hogy felkenje a falra Barbie-t, vagy beszóljon neki, bár utóbbi a lány hozzáállásától is függ nagy mértékben. A gúnyolódásra felcsusszan a szemöldöke, de a félmosolya nem tűnik el. Ettől kissé "Are you fuckin' kiddin' me? Bitch please!" arca lesz.
-De azért ne tátott szájjal csodálkozz. Kihűl a gyomrod.- Ha már csipkelődnek, nem óhajt lemaradni a másikhoz képest és illendően viszonozza azt az adjonistent egy ilyen kaliberű fogadjistennel. Beszéd közben felveszi a lány tempóját; nem nagy dolog, csak kicsit kell lassítania és rövidítenie a léptein. Közben oldalra pillant néha lopva és meg kell állapítania, Szöszi anyaszomorító pofát vág. Ez már azért is szúrja az oldalát, mert még van ereje a kis töpszlinek megpróbálni beszólni neki, mikor ilyen védtelen és apátiás fejet vág- bosszantó kicsit, meg hát érdekes is voltaképpen. Elvégre egy Szőke Barbie matériát mi tud így letörni? Erre szívesen választ kapna.
-Ezt örömmel hallom. Akkor legközelebb ne válts már irányt, ahogy meglátsz, mert az lesz az érzésem, hogy menekülsz. Pedig nincs okod erre, remélem?- Természetesen csöppet piszkálódik, de azért nem olyan mértékben, mint első találkozásukkor. Sőt, a második véletlen meetingük is csendesen zajlott le. Valószínűleg nem lesznek ősellenségek, mert nem feltétlen egymás ellentétei. Ahhoz azért kellene ez az adalék.
A felmutatott rózsaszín borzalmakat látván hangosan felhorkan és jószerével elkapja Aileen kezeit saját két jó nagy markával, miközben a lány hosszasan kifejti, hogy sajna ma csak ezekkel lehet kibékülni, mert melegítő funkciót töltenek be. Bár a vége felhívás keringőre, s ezt szemei villanásából is jól ki lehet venni. Ha már felhozták a lehetőséget és a rózsaszín tökkelütöttségeket kisöpörheti a képből, leveszi Aileen kezeiről a darabokat, a lány zsebeibe tuszkolja őket teljes lelki nyugalommal és pofátlansággal, majd a lány két kacsóját saját meleg tenyerei közé fogja. A bal csuklóján így láthatóvá válik a feltetovált gótikus kereszt is többek között. Meg aztán meglepően meleg kezei vannak, bár azt nem közölte, hogy eddig a zsebében rejtegette őket és azért.
-Hát, ha már így felhoztad, nekem most nyugodtabb a lelkem.- Csöppet sem úgy tűnik, mintha el akarná ereszteni szabadjára a mancsok tulajdonosát, inkább a vigyora szélesedik és pimaszodik a szavak elhangzása közben. Ha kívülről figyelik őket, legfeljebb egy turbékoló párocskát láthatnak, pedig abszolút semmi közük egymáshoz ilyen értelemben. Ők csak egy büntetőpáros, és még tizenegyest sem rúghattak eddig együtt.
Aileen kérdése tagadhatatlanul meglepi, ezt a többszöri pislogása árulja el főként, de az arckifejezésére is kiülnek a jellegzetességek. Korcsolya... Eghen, ezt Nínóval ejtette meg utoljára és az páratlan-pazar jégfelnyalásból állt... meg egyebekből, de ezzel a csajjal aligha jutnak el odáig. Meg amúgy is, jobb dolga most nincs, szóval üsse kő.
-Ha már ilyen csodaszépen kérted, rendben van, veled megyek. De gőzöm sincs a korcsolyázásról, úgy hogy lehet, jéghokit fogok művelni az emberekkel amerikai focival elkeverve. No offence, ha neked megyek tök véletlenül. Akkor erre...- Már vezeti is a lányt egyik kezét a saját markában hagyva, a másikra meg közben az egyik kihorgászott rózsaszín hányáselőidézőt húzta rá, hogy ne halljon felesleges nyavalygást fázásügyben. Így gyakorlatilag kézen fogva közelítik meg a korcsolyapályát, mint egy jól kinevelt, turbékoló párocska. Szerinte ez abszolút vicces és kicsit elemi osztályos, de miért is ne? Utoljára a nővérével járkált kézen fogva, sőt Mich-sel mai napig megcsinálják ezt holtlazán. Elvégre tesók, elvégre megtehetik, hát most Aileennel is megteheti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az én kis nővérem, a drága. Ő mindig olyan okos, és mindig mindent jobban tud, jobban ért. Ma is megkapom a beosztásomat, ez már teljesen biztos, ránézésből tudom, hogy hogyan reagál majd. Az tényleg nem igazság, hogy sosincs szerencsém, éppen ma kellett neki könyveket vennie, pedig ott volt rá az egész hete. Most már mindegy, itt állunk, én pedig nem fogom könnyedén megadni neki magam. Egy vállrándítással elintézi a nyilvánvalót, én pedig karba fonom a kezeimet. De csak egy rövid időre, mert utána a meddő vita elkerülése érdekében inkább ott hagyom őt. vagyis megpróbálom, mert Tilda nem hagyja és felnöveszti a motyómat. Hát köszi, de te akartad, aztán nehogy neked fájjon majd! Kérdőre is vonom, ahogy azt kell, de persze megint okoskodik. Mindig ez van, nem is várhattam mást. A nagy felnőtt nő, aki tudja, hogy hol a helye és úgy gondolja, hogy azt is tudja, hogy nekem hol van.
- Hát persze! De te nem is akarnál elmenni, maximum egy nagyobb könyvtárba. Nekem meg elegem van ebből az egészből, meg mindenkiből. Semmi értelme itt lenni, inkább világot látok, abból többet tanulok. És nem próbál meg senki sem fegyelmezni, vagy beleszólni abba, amit csinálok – legyintek, mert úgyis lesz mindenre válasza. Néha tényleg azt érzem, hogy két hajó vagyunk egymáshoz kötve, de ellenkező irányba akarunk menni, de egyikünk sem tud mozdulni. Persze előbb utóbb én vagyok az, aki elvágja a kötelet, mert megunom az egész hajcihőt. Most is ez történik, mert annyira felhúz, hogy kiabálni kezdek vele. Nem mondom, jól esik kiadni a dühömet, még akkor is, ha a testvérem a célpontja. Csitítgatni akar, mert az utcán vagyunk, és milyen ciki már ez. Ja, neki, de engem nem érdekel. Végigmondom a dolgomat, hogy tudja, mit gondolok. A végére eszembe jut a drága bátyánk, aki biztosan máshogy oldaná meg a problémát. Nem vagyok biztos benne, hogy ő elengedne, de úgy érzem, ki kell mondanom. Még az is lehet, hogy ő mégis elengedne, csak követne, aztán visszaterelne. Mások a módszerei, persze az is igaz, hogy én másképpen nézek rá, mint Tildára. Ez már így alakult, a könyvmoly vs. a sárkánykutató kalandor. Nyilván sokkal izgalmasabbak az ő történetei, és kevesebbet is látom, de sokkal jobban érzem felőle, hogy szeret. Nem tudom tovább hergelni magam, túllépek egy ponton és összetörök lelkileg, főleg Tilda mondandója után. A láda kemény, a föld hideg, de nem érdekel, a könnyek pedig maguktól bukkannak elő, ki tudja, hogy mióta várakoztak, hogy végre kiengedjem őket. Sosem voltam egy sírós csaj, de most hiába is próbálom, nem tudok gátat szabni nekik, csak az arcom bujtatom el azzal, hogy lefelé nézek, mert Tildának nem adom meg az örömet, hogy lássa közben az arcom, az tuti. Érzékelem, ahogy leguggol mellém, és oldalra pillantva látom, ahogy meg akar simogatni, és már várom az érzést, ahogy hozzám ér. Talán még jól is esne, de hiába várom, nem érint meg. Lassan nyugtatom le magam, kidörzsölöm a szemeimből a könnyeket és megérdeklődőm, hogy most, ha már a nagy kötelességtudatról beszélgettünk, vajon beköp-e. Komolyan meglepődök, amikor nemet mond, és nem értem. Ő szabálybetartók mintapéldánya, jelentenie kellene. Nekem meg úgy is tök mindegy, hogy Kahlil leszid-e még egyszer, vagy sem. Morcosan nézek rá, mert nem szeretem, ha gyengének látnak, főleg ennyire nem, és főleg ő ne lásson így.
- Nem volt tervem, csak annyi, hogy elhúzok erről a… – itt néhány trágár jelzővel illettem ezt a helyet - …, és jól el leszek egyedül a világban. Mielőtt megkérdezed, nem gondoltam tovább, és nagyon jó ötletnek tűnt, vagyis még mindig annak tűnik. De nem hiszem, hogy elengedsz – dacosan rántom meg a vállaimat, elfeledkezvén arról, hogy az előbb rántottam meg.
- Ááá – kiáltok fel, ahogy az éles fájdalom végignyilall a jobb vállamon és lüktető figyelmeztetésként, ott is marad. Hirtelen kapok oda és próbálom masszírozni, ami persze teljesen felesleges, de jobban érzem magam tőle, legalábbis lélekben. Fáradtan szuszogva dőlök most hátra teljesen, a fejem halkan koppan a ládám oldalán.
- Ez is miattad van. Mondd, Tilda, miért vagy ilyen velem? Már nagyon unom, hogy mindenbe beleszólsz, meg azt is anyának képzeled magad – nézek rá, de aztán legyintek, hogy nem kell válaszolnia és feltápászkodom. Előveszem a pálcámat és visszaváltoztatom a ládát.
- Reducto – intem a tökéletes pálcamozdulatot a varázsszó kimondása után, a láda pedig normál méretre csökken. Csodálkozom is, hogy elsőre sikerült, de legalább egy sikerélményem van a mai napban.
- Hogy haladsz nagyapa könyvével? – kérdezem, mintha érdekelne, de leginkább csak el akarom kettőnkről terelni a szót. Remélem, csak röviden foglalja össze, nem kell órákat hallgatnom. Meg kell látogatnom Uff bácsit is, mert kezd bedagadni a vállam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nekem mindent szabad. Például megállítani őt a megszökésben. Hát persze. Annabell láthatóan nem ért a szóból, és ahogy mindig, most is csak rontok a helyzeten. Ezúttal azonban nem kiforgatja szavaim, hanem mit sem törődik velük, és csak mégjobban megmakacsolja magát. Sír, duzzog, és láthatóan a fenébe kíván, de akkor se fogok engedni, ha ezért végképp megutál. Talán majd öt, tíz, vagy húsz év múlva ráébred, hogy csak jót akartam neki. Talán megbocsájt.
- Nem az a lényeg, hogy szerinted minek van értelme és minek nincs. Akár tetszik, akár nem, te egy kislány vagy még csak, olyan, amilyen én is, meg sokan mások is voltak, és most mégis tudják, hogy mi a jó. Ha majd felnősz, és te leszel az oktatásért felelős miniszter, akkor majd azt mondhatod, hogy a gyerekeknek világot járva kell tanulniuk.
Abszurd elképzelés, nyilván ő is belátja, remélem, hogy igen. Egyszerűen csak kiborult, nem gondolhatja komolyan amiket mond. Elege van a világból, és én nem a megfelelő módon próbálok segíteni neki. De én hiába látom ezt be, nem tudom, hogyan máshogy lehetne.
Miért ilyen nehéz ez? Miért nem simogatom meg a fejét, és ölelem meg? Sír, szüksége volna rám.. vagy lehet pont ez a baj. Nincs rám szüksége, és ha ráerőszakolom magam, csak méginkább nem lesz. Nem akarom, hogy ilyen messzi távolodjon tőlem, de akkor miért úgy próbálom ezt kivédeni, hogy tartom a távolságot? Érzem, hogy szúr a szemem, égeti a könny, melyet nem hagyok felszínre törni. Karnyújtásnyira sem vagyok tőle, meg tudom számlálni az összes kis szeplőt durcás arcán, de mégis úgy érzem, mintha egy óceán választana el minket, melyen semmilyen varázslattal nem tudok átkelni. Válaszom mindenesetre meglepi, nem számított rá, hogy hallgatni fogok a szökési kísérletéről. Remélem azért nem bátorítja fel egy újabbra.
- Tényleg nem engedlek el - jelentem ki szomorúan. Sajnálom őt, nagyon, egy részem pedig még el is engedné, de nem lenne helyes, sőt, őrültség volna. Mégis mihez kezdene? Ez nem az a világ, melyben csak úgy kalandozni lehet jobbra-balra egyedül, mit sem törődve semmivel.
- Hagy nézzem meg a karod - kérem elcsukló hangon, mert majd' megöl a bűntudat, amiért fájdalmat okoztam neki. De ő csak szorongatja, és engem okol érte. Mindenért engem okol. Lehet, hogy igaza van? Ilyen pocsék nővér lennék?
- Sajnálom, Ann - suttogom magam elé, miközben ő feláll, hogy helyre állítsa a ládáját. Úgy tűnik valamennyire megnyugodhatott, mert gond nélkül sikerül a varázslata. Én viszont megsemmisülten guggolok továbbra is ott, ahol eddig. Alig jut el a tudatomig a kérdése, de amint megértem azt, hirtelen felkapom a tekintetem rá.
- A.. könyvvel.. jól.. mármint nem tudom, nincs benne semmi érdekes.
Hazugság. Még nehezebben tudom most visszatartani a könnyeimet. Én vagyok a legrosszabb nővér a világon. Még hazudok is a testvéremnek.