Vakrandi
1-es asztal
Outlook

Érzem, hogy mostanra nem csak felkeltem a nő érdeklődését, hanem természetesen alakul a beszélgetés és egyre több közös téma vetül fel. Időnk ugyan már nem sok van, de én biztosan kihasználom még a rendelkezésre álló perceket.
- Igen, megértem. Viszont volt aki gondolt erre és készített elektromos hárfát is. Hallottál már róla, hogy ilyen is van? - törik ki belőlem jó kedélyű nevetés. A maga nevében visszafogott, nem szeretnék illetlen lenni és másokat zavarni. Gyorsan körbepillantok utána, ezután irányítom vissza kék íriszeimet az előttem csíkosban ülő nőhöz.
- Nocsak! - csodálkozok rá. fél pillanatra még fejemet is elengedem. Pozitív hírek! - Én is szeretem a rockkot meg a metált! A rappet szintén, szerintem tök egyedi műfaj. Sokakat megoszt viszont. Te hogy vagy vele? Hmmmm. Eddig a Művelődési-ház és az iskola között ingáztunk, mert nem bírtuk tartani a bérleti díjat a Művelődési-háznak, a suli viszont nem nagyon szereti, hogy ott koncertezünk "mindig". Viiszont sikerült meggyőzni a vezetőséget a zene konstruktív hatásairól és megkaptuk a Színjátszósok próbatermét. Felesbe használjuk velük. Két hetente próbálunk és legközelebb húsvét körül lesz koncert. Ha gondolod gyere el!
Kacsintok és villantok felé játékos mosolyt. Egész új megvilágítást nyert így a tanárnő és úgy érzem, hogy hamarosan a végéhez közeledünk vele, de tök sok új dolgot megtudok róla.
- Említetted, hogy auror vagy. Melyik részlegen dolgozol, szabad tudni?

Gréta
Sopron

- Ef az alapfbeállítáf - mondom neki teli szájjal. Étvágyam, mint a farkasé, kivéve, ha kijön a pánikrohamom vagy valamilyen szer elveszi. Utóbbiról nem kell tudnia. Csak még anyáskodóbb lenne, a szalvétacsomagot így se úszom meg. Szerencsére a bandánk tagja már egy ideje, ezért elfogadtam őt ilyennek és lazán kezelem. Lenyelem a falatot, aztán ironikus hangnemben jön is tőlem az áldás.
- Deal, ha te beéred a járókával! - felelem elvéve a papírköteget, aztán nekiesek a folteltávolításnak. Baszhatom, nem fog így kijönni, legalább most bele is kenem, hogy az otthoniaknak nehezebb dolga legyen. Ja igen, nekem az iskola és területe számít annak. Azzal kvittek vagyunk, mindkettőnknek lesz egy jó napja és hát az a cucc, istenem! Fenomenális! Soha nem számoltam még össze annyi csillagot a fejem fölött. Noa most büszke lenne tutira. Ülésrendileg Vendel ül az asztal bal-, én a jobb oldalán, és ha szemből nézzük, Vendeltől jobbra Misi, tőlem balra pedig Armand. A lemezkiadós ürge csak vigyorog, mint jóllakott gyík a kő alatt azzal a sunyi képével, a dobosunk eléri az euforikus állapot azon szintjét amikor a szar szóviccekken is prüszkölve vonyít a röhögéstől, Armand meg... szerintem a legkiábrándultabb közülünk. Én kissé szédelgek és világomat sem tudom, épp itt fordul át eddigi szerencsém rohadtmód balszerencsébe. Gréta ugyanis ebben az állapotban talál meg, s nem vagyok büszke rá. Kimegyünk a sátorból. Bizonytalan járásom miatt vánszorgok utána, de elég trampli hótaposó lábaimmal még így is sikerül beérnem.
- Igeeen - válaszolom kurtán. Nem próbáltuk meg leplezi korábban - Picit jobbat a levegőnél. Megvan, hogy mit lehet a tündérektők kapni? Mentolod íze van.
Mert hát pixie por a cucc neve nem véletlenül. Az íz amiről beszélek, biztosan csak valami adalék anyag okozhatja, de azt nem hiszem, hogy Gréta akarja tudni. Nem látom túl boldognak és valahogy még nem robban az a bizonyos bomba. Túlságosan nyugodt. Miért? Na mindegy. Hasonló kreativitással szárnyalok, mint azok a gaz csínytevők. Nézzünk új tervek, sőt, hobbid után! Mit is akartam csinálni öt évvel ezelőtt…?

Agárdi Kornélia Auróra
A büntetőmunka ki nem mondott részeként

Apró bólintással jeleztem, hogy nem életidegen, amiről beszél. Félvér származással álltam Kori előtt. Az apám biztosra ment, hogy mindent megmutasson amit csak ő használt, így technikailag fél óra alatt össze tudnék rakni mondjuk egy komódot is, gyakorlatilag hagyjuk. Inkább megveszem készen.
- Hogyne, rúnázott okostelefonom is van, csak nem mindig használom - vontam vállat. Nem volt rá időm. Értelme se sok van. Valahogy hangulatosabb a papír tapintása kezem alatt, a baglyok hangjai. De az is lehet, hogy csak én szerettem túlságosan ennyire azokat a fenséges állatokat, főként amikor a magasba emelkedni láttam őket. Szép látványt nyújtott egyébként a napló, ahogy a velem szemben álló hölgyemény is. Mosolygott mellettem, amit elkönyveltem a vélaságomból eredő kellemes aura hatásaként. Alapból utálom, mert olyanok figyelmét is felhívom vele magamra, akiket amúgy rohadtul nem kívánok a közelembe se, most viszont kapóra jött. Vágytam arra, hogy rám mosolyogjon valaki. Így megtörtént az első jó" is ezen a napon.
- Szólj és rendelek sámlit neked hozzá. Segítek összerakni is szívesen - fél vigyorral arcomon húztam tovább a leányzó agyát. Azokat általában egyben árusítják, ebből származott a megint csak lightos irónia amivel biztosra mentem, hogy az előttem levő idegszálai ne maradjanak érintetlenek mára.
- De bizony - bólintottam hatalmasat. Próbáltam természetes pislogást imitálni, hogy ne mondja meg merev szemtartásomból, hogy hazudtam. Nonót akartam megkeresni a házvezetőjén keresztül, mert egyedül elbuktam. Kijelentésem közben figyeltem Korit, aztán amikor indult, nagyjából hozzá igazodva indultam én is. Hanyagul zsebembe csúsztattam kezeimet. Testemet kissé görnyedten tartottam, mint aki karót nyelt. Szívem kicsit gyorsabb tempóra váltott, miközben a nagyteremben felidézetteken gondolkodtam.
- Figyelj csak - kezdtem, aztán elbicsaklott a hangom. Ki akartam mondani ami ott vájkált bennem, de nem akaródzott kijönni - Mondani akartam még valamit aminek köze van ahhoz a balul elsült évnyitóhoz. Izé... meg... hallgatnád esetleg, van még annyi időd?

Szentesi Lilla Kamilla

Új év, új én. Jókora ostobaságnak tartottam, majd jött annak a megelégelése, hogy MINDIG kavarog bennem valami. Az agyam folyton folyvást csak a negatívat képes meglátni és szeretném ha az akit kifelé mutatok, valóságos lenne. Ezért próbálom fejleszteni magamat. Egy órája roskolok magyar nyelvtan könyvek felett. Próbálom értelmezni a hülye ragozási szabályaikat, mert hát a beszéddel nincsen problémám. Sőt, kitűnően megy, technikailag mégis analfabétának számítok. Az írástudásom nem a legjobb. Eltolom a könyvet, írok pár sort belőle egy tiszta lapra, aztán meglátom, hogy a négyes feladatban totál másik könyvre referál. A balomon heverő könyvkupacra pillantok. Természetesen csak az-az egy nincs nálam. Állhatok fel megint! Morogva felegyenesedek, ott hagyva mindent tárva-nyitva, rémes irományomat is. A sorok közt megpillantok valami szöszit, őt azért lecsekkolom tőle balra, két polc közt a sor legvégén állva. Eléggé nézhet valamit. Jobb nem megzavarni, de... egész jól néz ki... Észrevesz vagy sem, éppenséggel jó, hogy itt találom. Csakis miatta állok le végigfutni a könyveket. Éppenséggel nyelvtanuláshoz kötődnek. A legtöbb sréhen van pakolva. Van amelyiket fejjel lefelé meg gerinccel q polc belseje felé raktak be. Azokat kiveszem és újra bepakolom, ahogyan szokás. Istenem, jártak ezek a vandálok valaha könyvtárba?! Folyamatosan, kis szünetekkel közeledek a lányhoz, a polc felsőbb sorait böngészve zsebre dugott kézzel.

Kállai Lénárd

A magyarországi piacokat sokan szeretik, mert olcsón lehet a rengeteg régi vacak között valódi kincsekre bukkanni. Sosem voltam az a vásárolgatós típus, de állítólag vannak könyvstandok is. Nem lehetek szívtelen! Tartanom kell magamat a családi hagyományokhoz és ha van könyv, meg kell menteni! Anyám ritka idióta és szerencsétlen példány. Máig megvetem. Viszont furcsamód ragaszkodott mindig is a könyveihez. Ha bármikor is hozzányúltam egyhez, már repült az a bizonyos papucs. A sok szitok szó.Ami másnak beteges ragaszkodás, neki valódi szeretet volt. Az ő szeretete különös. Valami, ami belőle nekem nem jutott attól a nőtől, de hagyjuk is. Elkerülök egy jókora pocsolyát bal oldalt és leállok nézelődni az egyik standnál ami megfelel szerény feltételemnek. Találok régi lexikonokat, egy-két ifjúsági regényt. Etnikai kisebbség árulja, jó... terebélyes hölgyemény. Kedves mosolyú. Sok bogarászás után boldogan megyek tovább új szerzeményeimmel. Találtam csillagászati lexikont, útikalauzt Uppsalához meg két "kötelező olvasmányt". Kíváncsi vagyok, hogy miért mondják A kis hercegre, hogy nehéz. Ki is kölcsönözhetném, de az nem olyan. Ezekkel a gondolatokkal elmegyek valami bolt előtt és megpillantok egy kölyköt, víz foltos zsebbel. Egyelőre probslom figyelmen kívül hagyni, de az a folt elég nagy. Ennek se nagyon mondták, hogy ne pakolja a hűtőből frissen kivett üdítőt a zsebébe, vagy mi? Igazából az egész gyerek hidegen hagy. Nem az én fiam. El akarok menni mellette, de úgy látom, hogy még csak körbe se néz. Halad bakker, mint vak ló a világba.
- Várjunk csak... - suttogok és megindulok utána. Az előkészítőben töltött büntetőmunkám miatt ismerem. Egyelőre meg nem szólalok, csak csendben követni kezdem. Kíváncsivá tesz, hogy hová tart. Fél szemmel Hubát vagy más felügyelő tanárt keresek. Egyelőre azonban nem találok.

Kállai Lénárd

Bele se gondolok épp, mennyire ijesztő látványt nyújthatok egy gyereknek. Korábbi izmosabb alakom kissé soványabb az utóbbi hónapokban beköszönő történéseknek hála. Többségét magamnak okoztam a sok stresszeléssel. Még hogy a stressznek nincsen fizikai kivetülése. Fenéket nem! Ennek következtében kicsit lógnak rajtam a ruháim, bőrdzsekimet ideértve. Szemeim alatt sötét táskák ülnek, de nem olyan drasztikusan, mintha arcon csaptak volna ököllel. Sok hozzám hasonló hangszínnel rendelkező egyén futkos körülöttünk egyébként, így sok mindenkit lehet hallani, de annyira nem lényeges. A srác legalább úgy didereg, mintha bántani akarnám. Nos, büntetőmunkám alatt sokat jártam az előkészítőbe, vele is éppenséggel összefutottam párszor, a sztoriját már nem ismerem. Első kérdését elengedem fülem mellett, inkább egy riadt őz hangjára emlékeztet, mintsem emberi beszédre.
- Ezt én is kérdezhetném, fiatalember! - vonom össze szemöldökömet, karba tett kézzel. Hangosan rázkódik rajta az a papírzacskó amit megtöltöttem a piacoshölgy könyveivel - Neked az előkészítőben lenne a helyed alapvetően. Ki a kísérőtanárod?
Forgatom fejemet, viszont éppenséggel továbbra se látok ismerős felnőttet, ez meg itt császkál, mint aki egy átlagos napját tölti a falusiak közt. Talán mondjuk van esze és a többi idiótával ellentétben értelmesebb dolgokra költi a pénzt, mintsem cigarettára, de attól még... Na meg az a folt a gatyája bal oldalán... Nem tudom mit tett oda, de a folt egyre jobban megközelíti azt a helyet ahol nem lenne illendő. A végén úgy fog festeni, mint aki épp a nyílt utcán végezte a dolgát valamiféle traumatikus esemény hatására.
- Bocs, már nem azért, de mit raktál a bal zsebedbe? Hamarosan szétázik a gatyád, ha így folytatod - vakarom tarkómat zavaromban. Azt hiszem még el is pirulok. Nem értek a kölykökhöz és fingom sincs, hogy keveredhetek ilyen szituba. Legutóbb pöcs voltam és kiröhögtem Venantot érte, de elismerésem nagyon is őszinte az irányába. Hogy ennyire elkötelezetten tanár szeretne lenni. Affinitása is több van hozzá, mint nekem....! Ebből a szempontból én inkább az elvont kategóriába tartozom.

Gréta
Sopron

Tévesztek pár betűt beszéd közben. Jobban beütött a cucc, mint vártam. Ez van, el kell engedni magunkat néha. Lazítani is jöttünk, nem csak a belünket kidolgozni. Volt bőven kihívásunk. Erre Gréta arca full pipacsvörös és beszéd közben érzem a szájából áradó alkohol bűzét, ami keveredik azzal a furcsa történéssel, hogy mégis itt hallom prédikálni a tündérpor káros hatásairól. Mi ez, ha nem kétszínűség? Szememmel követem karjának mozdulatait. Eddig azt hittem minden a mértéktől függ. Ha már gyakornok, elvileg ezt tudnia kellene mert biztos mondták neki pár órán a száraz, unalmas részeknél, de nem értek én ehhez. Cseng a fülem és fáj minden szavától. Szeretnék rászólni, hogy hagyjuk abba most és térjünk vissza rá később, viszont ha megteszem, egész biztos magára venné. Azt merné feltételezni, menekülőre fogom, pedig... én ezt lemeccselem vele. Összefonom karjaimat magam előtt én is. Ujjaimmal láthatóan bőrömbe is markolok.
- Az al... koholtól is lehetnek problémáid. Mégis megiszod. Mértéken a hangsúly... A banda jövője pedig... attól függ... hogy kire tesszük meg tétjeinket. A koncertezésekre vagy arra a pasasra a lemezkiadótól? - A földet fixírozom, ahogyan ezeket suttogom. Hajam eltakarja most ábrázatomat. Tekintetemből kiszökik a fény. Üvegessé válik ahogy átfut rajta a gyanakvás árnyéka és azokat a szemeket emelem vissza a lányra. Ő dönti el, mennyire hiszi el egy piás negyedvéla szavait, akit nemrég ő rángatott ki a tündérporozós összeülésből. A hangom mostanra kicsit karcosabb, mint szokott lenni. Húzódik mögötte némi fáradtság. Számomra nem behatárolható, hogy a felhalmozott belső fáradtságom áramlik-e szabadabban, mint akarom, vagy csak a szer egy mellékhatása.
- Ő választ vár. Nekem kell kimondanom, hogy élünk-e az ajánlatával. Ha már egy lemezkiadónál dolgozik, akkor a legkevesebb, hogy a saját feltételei szerint leülök vele beszélni és meghallgatom. Erre gondoltál? Mert ez tényleg jó lehetőség. Viszont - lépek közelebb a lányhoz, karjaimat leengedve magam mellé. Annyira állok közel, hogy mellkasom hozzáérjen a kezeihez. Az se biztos, hogy a vélaság megóv két jókora sallertól. A lehetőség ott van én pedig felkészültem lelkileg.
- Én egy cseppet sem bízom Vendelben.
Kivehető viselkedésemből, telibe teszek rá, hogy kivel mi történik a sürgősségin. Épp nem ott vagyunk, hanem az otthonunktól távol egy nagyvárosban, életünk döntő küszöbén. És hajszál választ el minket tőle, hogy egy rossz döntés miatt megbánjuk.
- Tudom, hogy Sopronban vagyunk. De nem is ez a lényeg... Te mit válaszolnál, ha az én... helyemben lennél?
Én köszönöm szépen, de annyira vagyok boldog a lehetőség elfogadásával, mint nélküle. Én a többiek érdekeit fogom nézni, az enyém most kivételesen az övéjük is.

Kállai Lénárd

- Aaahaaa... - bólintok nagyot, kínos lassúsággal. Nekem meg tollas a hátam! A többire nem reagálok, csak hallgatom, a közben előkerülő zenelejátszót vizslatva. Láttam már jobb állapotban lévőt, de az övé még viszonylag egy darabban megúszta. Csak a felső burkolat tört szét elég komolyan. Ez nem feltétlen a fiú műve, inkább azoké a gyáraké, akik olcsó anyaggal hajlandóak dolgozni. Most mit csináljak vele? Venant mit tenne? Ő is, én is voltunk gyerekek. Egyik lábamról a másikra helyezem a súlyt, azt elemezvén, hogy mégis mennyire tosszam le a kölyköt a hülye cselekedetéért, végül egy erőteljes sóhajjal le is zárom magamban ezt a gondolatfonalat. Ha ráripakodok itt, még miattam kap infarktust.
- Előbb add át azt a zenelejátszót, hadd vizsgáljam meg neked közelebbről - mosolygok biztatóan, ezután felé is nyújtom jobbomat. A könyves zacskót addig kényelmesen átteszem a bal karomra. Voltam már gyerek, az a hozzá hasonló fajta. Sose szöktem el, mert nem volt hova mennem. Csak a zenébe menekültem, azt meg meg tudom érteni. Egy jól megírt darab sok mindenen átsegít. Ha tudnád, mennyi szakításon vagyok túl, meg még egyébként képzelt szerelmen is. Azt hittem szeret a másik, aztán képzeld! Nem úgy volt. Ha bízik bennem eléggé, akkor előkerül a papírzacskóból a ciprusfapálcám, amivel megpróbálnám kihajtani a vizet a készülékből. Egy reparot is megnéznék rajta.
- Kétlem, hogy így elengednének - Pont azok, akik biztonságról és felelősségről papolnak, nem hiszem, hogy kinyitják a kaput, és elengedik a gyerekeket, mint a csirkéket. "Tessék, menjé'!" Felszegett állal pillantok le a fiúra. Éppen csak nyomatékosítani akarom, mennyire átlátok a szitáján - Bemószerolni viszont nem foglak.
Majd ő szépen elmondja a kis szájával, mit tett. El fogom majd kísérni és végignézni mindazt, de egyelőre még állok vele szemben. Nem égbe kiáltó bűnt követett el... Hogyha előttem lenne egy tanár és ezért komolyabban megráncigálná, akkor felszólalnék. Persze valamilyen büntetést még megérdemel, mondjuk mossa csak fel az egész előkészítőt egy héten át, hisz felelősséget kell tanulnia és vállalnia a tettéért. De nem markolnék a karjába olyan erővel, hogy tiszta kék legyen, és azzal az ósdi kukoricaszemen térdelős kínzással se megyünk sokra az ő esetében.

Gréta
Sopron

Beszólásom célba talál, és hogy meg is erősítsem, hogy ez volt a tervem, gonoszkás kis mosoly fut végig arcomon. Imádom szeme villogását. Olyan, komolyan mondom, mint a szőrét borzoló macska! Ábrázatom aztán hamar értetlenkedőbe, majd töprengőre vált. Ráncba fut homlokom, amikor elgondolkodok azon, mi is történt korábban.
- Ja igen, téged akkor már nem láttalak bent - mondom ki félhangosan, de csak laza megjegyzésként magamnak. Közben láthatja Gréta, hogy nem is rá nézek ekkor, hanem el mellette. Nagyot nyelek, mielőtt folytatom.
- Valamiféle Vendelnek hívják a fickót - emelem rá kékjeimet újból - A Kék Fény Lemezkiadótól jött, ami keményen három éve alapult. Hallotta, hogy feltörekvő ifjak vagyunk és éppen erre lenne szüksége.
Kezeimet farmerom zsebébe süllyesztem és áthelyezem a súlyt egyik lábamról a másikra, hogy lazább legyen a tartásom. Idegesen körbepillantok, Vendel után kutatok. Feleslegesen keresem végül. Hallom, hogy már ő és a többiek is nagyon remekül érzik magukat odabent. Együtt nevetnek Armand egyik faviccén. A fiú lassan beszélni se tud.
- Pár banda nála kezdte. Mindegyik kishal volt - úgy indultak, mint mi. De megijeszt, hogy egyiküket se ismerem, semmit se hallani róluk egyszerűen, pedig azért bújom rendesen azokat a híreket.
Ezután lépek olyan közel hozzá. Utólag sikerül észrevenni, hogy tolakodó vagyok. Bocsánatkérőn rámosolygok és hátralépek kissé. Véleményét meghallgatva bólogatok. Utána Gréta megérinti a karomat, amitől sikerült kicsit lehiggadnom, ettől viszont még nagyon sok gondolat úszkál előttem és kifejezetten üti egyik a másikat. Megszólal bennem a vészjelző is attól, hogy… elveszíthetem. Teljesen ösztönös mozdulatok következnek, ahogy elsősorban magamat meglepve széttárom karomat, gyengédséggel megölelve őt. Nem akarok vele függőségről vitatkozni. Az én világomban részben úgy is azt hiszem, hogy nekem van igazam abban, hogy ez most csak egyszeri alkalom és nem lesz baj abból, hogy kirúgunk a hámból. Viszont komoly hangsúlyt kap az egész, ha emiatt egy tag kilép. Furcsa nyomást érzek a mellkasomban, mintha láthatatlan kezek szorongatnák a szívemet.
- Megérteném, ha így tennél, de nem hagyom szó nélkül - búgom hajába temetve arcomat. Kezdem megelégelni, hogy akik kicsit is fontossá válnak számomra azok kezdenek eltávolodni tőlem. Nem akarom ekengedni őket olyan konnyeden, mint annak idején.

Vakrandi
1-es asztal
Outlook

Kibontok még egy bon-bont és úgy két harapással el is tüntetem a föld színéről. A papírt a korábbihoz hasonlóan zsebembe süllyesztem, őt hallgatva. Immáron egyre biztosabb vagyok benne, hogy Návay nem az én ízlésvilágom, de attól még hihetetlen boldogság jár át a helyzet nyújtotta újdonságtól. Itt beszélgetek egy  professzorral olyan lazaságban, mintha mindig is ismertük volna egymást. Van benne egyébként valami megfoghatatlan, gyermeki bűbáj. Lehet az arca teszi, vagy az összképe, ezt nem tudom eldönteni, viszont olyan ártatlannak tűnik.
- Igazad is van és meg tudom érteni - húzom el a szám. Jártam mágikus hangszerboltban, a rúnázott elektro-hárfák árából igencsak szép villára tenne szert a varázsló Bogolyfalván. Nem győzködni szeretném amúgy szerencsétlent, csak felhívni a figyelmet, hogy amúgy vannak lehetőségei, ha nem szeretne vele élni, az Návay döntése.
"Beni".
Ezen csak mosolygok, a színjátszókör vezető neve kissé gyerekesen hat becézve. Előbbi arcmimikám széles vigyorra vált. Igent mondott! Topzódik a lelkesedése és nem tudok segíteni magamon, én is izgatottá válok, hogy a tanári gárdából Noán kívül mást is sikerült elérnem. Jó, kérdés még valóban eljön-e, de az legyen a Holnap problémája.
- Azt a ku-, kutya! - korrigálom ki magam még éppen hajszálnyival azelőtt, hogy istenesen káromkodnék.
Tizedes! Egy tizedes a randipartner!
Akaratlanul is elvörösödöm a lelki szemeim előtt megjelenő tanárnő képétől, ahogy valami díszes, kitüntetésekkel teli egyenruhával vonul el előttem. Ösztönösen ajkamba harapok, mert hát tetszik a látvány. Elszomorít mondjuk, hogy éppen nem valódi. Ilyenkor roppanok össze a realista gondolkodásmód súlya alatt, mivel nem adhatok az elképzelésre. Nem hagyhatom magam elragadtatni, különben...
- Nagyon menőn hangzik! - felelem őszinte lelkesedéssel hangomban. Remélem, imádkozom, hogy őszinte lelkesedésnek higgye! Nagyon nő bennem a para, hogy félre fogja érteni. Hogyan magyaráznám ki magam innen? Sos-ben keresnem kéne valamit ami leföldel. Szerencsére visszapasszolja a labdát.
- Pálcakészítő - válaszolom egyszerűen - Most töltöm a másodévemet. Mindjárt vége.
Csüggedt vagyok egy kissé. Nem akarom ilyen hamar abbahagyni és kissé szomorú, hogy el kell búcsúznom a sulitól úgy, hogy valódi haverom is alig van. Nehéz az introvertáltak élete.
- Dolgozom is a suli mellett. Részmunkaidőben eladóként a pálcaboltban - teszem hozzá később lelkesen. Féltem felvetni Donovannek. Teljes munkaidősként kezdtem, de elértem azt, ami, mikor még Venanttel beszélgettünk az üvegházban, csak elképzelés szintjén létezett. Kiégtem egyhamar és megbeszéltem a főnökömmel, hogy kezdek kiégni és sürgősen ki kéne találni rá valamit. Én nem akarok felmondani. Úgy jött szóba a munkarend váltás. A 4 óra jobb a 8-nál, a magánéletemre és a bandára is több idő jut így.

Sean Warren

Mindig felnéztem valahol az öregre és őszintén kárnak vélem, hogy eltávozott az élők sorából. Az a gondolat furakodik be a többi közé édes kis fejembe, hogy annyival kevesebb értelmiségi él ezen a Földön. Fel is sóhajtok, mintha a világ terhe és még ezer más nyomná a vállamat. Aztán úgy érzem némi tényleges súly telepedik rám. Felkapom a fejem az ismerős hangra, és az-az aura... Őszinte barátságos formámat hozza ki belőlem. A háttérben ugyanakkor olyan érzés lesz úrrá rajtam Sean jelenlététől, mintha csak a felhők mögé rejtőző napra néznék. Vidámsága mögött sok minden lapulhat ami a hírektől nem is olyan meglepő. Terjeng sok minden mindenkiről. Hallottam a pletykákat róla és Sadie-ről. Nem mondom, hogy nem foglalkoztat, hisz más élete iránt mindig is nagy volt a kíváncsiságom, de mégis elhatárolódom. Azért még én se akarok parasztba átmenni, még ha néha nehezen is látom, hogy hol húzódnak másnál azok a bizonyos határvonalak.
- Semmi gond - lágy mosoly ül ki arcomra látványától, ezzel próbálom palástolni az előbbi kettőséget a fiúval kapcsolatban - Nem.
Szép ellentét, nem igaz? Lelkes üdvözlésemre hamar árnyékot vet a ma kudarcba fulladt terv, hogy én lenyűgözzem Kakasit. Ebben olyan vagyok, mint a nők, hogy a magolás mindent megold. Faszokat! Mit is képzeltem? Kínomban halk nevetést engedek meg magamnak.
- Van egy olyan érzésem, hogy meghúzhatnak bűbájtanból!
Nincs hozzá érzékem és ez kiidegel. Hümmentek egyet hosszan, volt-e még valami említésre érdemes. Nem találok semmit egyelőre.
- Szerintem még ez a pillanat a nap legjobb része - a mozgás felüdít. Jobban felpezsdít, mint a padot koptatni a seggemmel - Veled mi újság?
Őszinte érdeklődés jeleit mutatom. Tartom a laza sétatempót, tekintetemet az eridonosra fordítva. Attól szép a technika, hogy rá van bízva mit akar elmondani nekem. Az apján vagy a Rusnya Bánaton kívül. Fel akarom mérni magamnak egyúttal, milyen lelkiállapotban ahhoz, amire igazán kíváncsi vagyok vele kapcsolatban.

Kállai Lénárd

Átveszem tőle a lejátszót, amiből legalább úgy folyik a víz, mint a repedt kancsóból. Átfut az agyamon, hogy én biztosan nem tettem volna a gatyámba.
- Mit szólnál ahhoz, ha megpróbálnám rendbe hozni? - emelem meg orra előtt a készüléket, hogy értse mit szeretnék. Amolyan udvarias engedélykérés, hiszen, én legalábbis, nem örülnék neki, ha szó nélkül esnének neki a kedvenc kütyümnek. Kissé el is mélázok, van-e nekem olyanom, de hamar rájövök, hogy nincs. A gitáromat imádom, az viszont egy hagyományos, akusztikus darab és azzal csinálod, mintsem hallgatod a dalt. Mielőtt bármibe belemennék, Evaporest alkalmazok pálcámmal a fiú nadrágján éktelenkedő foltra bökve. Legalább nézzen már ki valahogy, ne úgy, mint aki becsinált tőlem az út közepén.
Aztán ha nincs ellenére, akkor ugyanígy megoldható a folyadék eltűntetés a lejátszó belsejéből, Reparoval pedig helyre tudnám állítani annyira, hogy ne legyen darabokban. Ha meg nagyon nem akarja, simán végigmérem a cuccot és visszaadom, nekem aztán édes mindegy ki nyúlkál még hozzá vagy bele, úgy se én leszek az, aki rúnát rak rá. A segítő szándék megvan.
- Ennyire mehetnéked van? - vigyorodom el. Érezné Lénárd, hogy nincs választása? Hmm, jól sejti, okosabb, mint a legtöbb idióta a kastélyban. Vállára rakom két kezem, majd elfordítom finoman a menetiránynak megfelelően. Aztán elengedem.
- Mutatom az utat. Itt először is befordulunk jobbra, fel egyenesen, ennél a standnál balra és végig az úton - magyarázom, hogy hogyan juthat ki a piacról, szorosan mellette maradva - Figyelni kell arra, hogy a standok helye mindig változik, szóval egy héttel később simán másik árus mellett mész majd el.
Lassan magunk mögött hagyjuk a tömeget. Akkor fellélegzem kissé és megkönnyebbülve elrakom a pálcámat a könyves szatyorba.
- Máskor legyen eszed és ne gyere ki egyedül. Nem a felfedezővágyaddal van baj, hanem hogy simán elrabolhatnak.
Nekem pár pillanat és simán a hónom alá kapnám. Na már most elfutni nem tudnék nyomtalan, mivel nem varázslócsempésznek készülök.

Agárdi Kornélia Auróra
A büntetőmunka ki nem mondott részeként

Másra is felmászhatnál, futott át agyamon, amikor kinyomta nekem a melleit. Korinak aztán kijutott a szerencsefaktorból eléggé gének terén. Nagyon kár érte, hogy befoglalták, különben vittem volna. Sokan nem tudják rólam, nem nyíltan közölt tény, hogy két pályára játszom, szóval éppenséggel bármivel elégedett lennék viszonylag aki épp szembejön. Előny ha a lányhoz hasonló módon "jó a problémamegoldó képessége". Nem kellett tovább győzködnie. Az animágia nagyon az érdeklődési körömön kívül esett. Én inkább olvasok az állatokról, mint átalakuljak eggyé, túlságosan időigényes procedúra, én meg eléggé türelmetlen hozzá. Franc akar mandragóra levelet a nyelve alatt melengetni egy hónapig, hogy aztán úgy járjon, mint Song Jiyun annak idején a nagyteremben! Azt hiszem kezdhette elölről az egészet, úgy megijedt. Jó magam mit mondhatnék? A lány naivitása nagyon meglepő volt számomra, de megnyugtatott, hogy nem kellett különösen nagyot hazudnom. Az animágiából aztán később még lehet bármi, ezt már magam se fogom tudni előre megjósolni.
- Na mi van, ennyire megnéznél kecskeként? - röhögtem fel lelkesedését látva, fejemet csóválva.
Komolyan, ez a nő!
Ha már választani kéne egy állatképet, minden bizonnyal mekegő négylábuként képzeltem el a lényemet. Őket mindenki szereti viszonylag egyszerű logikájuk miatt és olyan ütődöttek, hogy felugranak a legtöbb dologra amit látnak. Mint ahogy én is hajlamos vagyok rákapni az elém érkező lehetőségekre csakúgy, mintha egyből az életemért küzdenék és nem halaszthatnék ebből néhányat későbbre is.
- Arra nem lesz kifejezetten szükség... nem annyira szupertitkos infó. Deee jó. Menjünk itt be, aztán forduljunk balra, ott lesz egy mellékfolyosó amivel a suli rohadtul nem kezdett még semmit - kárpitot raktak le, azon kívül annyira eldugott, hogy arra a fél percre talán senki se fülelne le minket. Ha a szőkésbarna hajú társam egyetértett, akkor útközben megállhattunk volna az előbb említett kis helyen. Éreztem torkomban szívemet dobogni.
Jézusom! Mintha legalább arra készülnék, hogy szerelmet valljak neki! Miért izzad rohadtmód a tenyerem?
- Tényleg csak pár perc lesz - néztem rá idegesen, összevont szemöldökkel, hogy értse, ez most komoly téma lesz. Éles váltás azzal ellentétben, mint amikor a fenekemmel fordultam felé és viccből rácsaptam - Miután a nagyteremben megvolt a pónis jelenet, bevonták a jelvényemet és büntetőmunkát kaptam. Annak részeként bocsánatkérő beszédet kellett tartanom a nagyteremben aznap, vacsorakor. Mivel nem láttalak ott... Így tényleg...
Felnéztem a plafonra. Toporzékoltam kicsit, míg kerestem a megfelelő szavakat. Ott volt a nyelvem hegyén. Tarkómra tapasztottam bal kezemet és nem engedtem el.
- Sajnálom az akkor történteket. Tudom, hogy nem követtem el súlyos bűnt, senki se sérült meg, de mégis csak... szarul időzítettem. Végül az a tűzjáték is elmaradt amivel a többiek készültek.
Néztem, volt-e erre bármi reakciója. Tekintetemmel főleg az arcára fókuszáltam egy ideig, utána egész testbeszédét megfigyeltem.

Vakrandi
1-es asztal
Outlook

- Ha olyan fiatalon válna parancsnok az emberből, egész biztos nem lenne gondja az anyagiakkal - mosolygom játékosan. Számomra is képtelenség, persze, arra viszont tökéletes témazárás mellett, hogy kis humort csempésszek vele a társalgásunkba.
- Köszönöm szépen! - elismerésétől melegség fut végig mellkasomban. Megtölti szívemet a büszkeség - Mármint az országban? Természetesen, de saját bizniszen még nem gondolkodtam el.
Homlokráncolva félre tekintek, majd vissza rá. Remek ötletet ad vele, nem ártana  ezt magányos óráimban továbbgondolnom, mert idővel nekem kell majd tudnom, hogy merre tovább. Most még csak ellubickolok az iskolában és a színfalak mögött szétvet az ideg. Furcsamód a lehetőségek tárháza, mintsem azok hiánya az ijesztő számomra.
- Mostanában megfogyatkoztak, aki tehette, kivonult külföldre. Emiatt az állam magasabb kezdőbért ajánl, ha frissen állsz be dolgozni a szakmába.
A pálca a legfőbb túlélési eszközünk, a megélhetésé pedig a pénz. Voltam olyan elvetemült, hogy elsősorban a munka öröméért dolgoztam, de egy héten belül elszublimált a kezdőlendület és elkezdtem az anyagiakat nézni. Félretenni.
- Én erről pont lecsúsztam, de a munkát szeretem. Azt mondanám, hogy könnyen el tud vele helyezkedni az ember, ha okosan csinálja - válaszolom, majd apró szünetet tartok. Kis gondolkodást követően újból megszólalok - Emlékszem, első napom volt. Bejött egy eridonos lány, hogy nem tudta a pálcája magját, ezért megkért valakit, hogy vágja ketté neki az egészet, és attól majd okosabb lesz. Nem lett, illetve elintézte saját magát és ismételhette újra a másodikat.
Egy mágiával átitatott fókusztárgyat veszélyes ilyen radikális módszerrel megközelíteni. Annak a lánynak is főnixtoll mag volt a pálcája belsejében, mint nekem. Nem mertem rákérdezni, hogy milyen bűbájjal sikerült szimmetrikusan ketté hasítani a fát, de a vágás nem volt teljes, hanem csak a markolatig tartott ki olyan szépen. A markolat ép volt, illetve senkinek se esett baja, viszont eshetett volna, ha a főnixtollat eltalálja. Egyébként is kiszámíthatatlan mágiára képes, hát még ha megbütykölik!
- Szerencséjére senki se sérült meg, de komoly büntetőmunkát kapott és vásárolhatott új pálcát. A mag maradt a régi. Jó, mi? - kérdezem, hitetlenkedve megrázva fejemet.
Gyerekek!

Gréta
Sopron

- Mint valami fegyintézet neve! - vágom rá vihogva, hogy a Kék Fény mennyire rosszul hangzik. Sajnálatos, hogy Gréta nem mondja ki hangosan gondolatait a kattanó bilinccsel, így senki se tudja meg, kettőnk gondolata jelen pillanatban mennyire egybevág. Ehelyett több hangsúlyt kap a kettőnkre nagy nyomást helyező gyanú.
- Még szép, Gréta! - vágom rá harsányabban, leheletnyi gúnnyal hangomban - Be vagyok állva, de nem őrültem meg!
Némi bántottság is lapul szavaim mögött. Hát tényleg ennyire vaknak hisz? Nagyon jól maszkolom, hogy én minden jött-mentnek hússzoros bizalmat szavazok és valóság az, hogy előbb fordulok fel, minthogy az én bandámra bárki is rátegye a mocskos kezét. Olyan vagyok, mint egy kikúrt kamasz és boldog vagyok ha annak hisznek. Így annál nagyobb az utána maradó döbbenet, amikor látják rajtam, hogy komoly is tudok lenni. Ez a mostani éppen a komolyabb pillanataim egyike.
- Semmi rosszra nem készülök. Eskü! - játékos félmosolyt engedek meg magamnak, aztán megölelem, Gréta pedig baráti gesztussal viszonozza azt. Nem mondom ki, kicsit érzelgőssé tesz engem ez a téma. Kicsit még mellkasom is belesajdul. Igyekszek semmit se belelátni ebbe, azt viszont bevallom, hogy meg vagyok ijedve, mert még csak hasonlót se sikerült találni, aki így ölelne. Somira nagyon régóta nem gondolok úgy, mert még gyerek. Pedig respect, elképesztő humora van és nagyon művelt. Őszintén remélem, hogy meg meri mutatni magát jobban és talál korban kicsivel hozzáillőbbet. Én meg majd... megleszek valahogy. A lány ölelésétől forró melegség hullámzik végig bennem, onnantól ahol hozzámér, egészen lábujjhegyig. Hallhatja, hogy szakadozott sóhaj hagyja el tüdőmet. Azt hiszem már csak ilyen hangja van a visszafojtott könnyeknek, ami abszolút nem a sötét hajú következő sorainak szól, de remélem annak veszi. Szeretném, ha annak venné. Úgy mindenkinek jobb lenne. Az aggodalmam, hogy ő kilép, nagyon is valós. Épp csak szárnyalni kezdtünk, végre nem folyamatos kilépkedés van egy próba után, erre feszt húzza az agyamat és láthatóan  nem megy át neki az, amiről beszélek.
- Félreértesz - engedem el én is, távolabb lépve azonnal, hogy lekerülnek rólam kezei - Pont azt makogtam, hogy nem hiszek Vendelnek és nem fogom beadni neki a derekam.
Ránézek szúrósan. Próbálok a kezemmel is gesztikulálni mellé, hátha megérti végre a nézőpontomat a menedzserrel kapcsolatban.
- Nem akarlak én visszatartani semmitől, csak... örülnék, ha nem veszítenélek el - hanyagul megrántom vállamat. Erre nem tudok mit mondani, kifogyok az értelmes szavakból. Olyat láthat, amit csak keveseknek engedek, hogy elcsípje a bal szememből feltörő, és legördülő könnyeket. Sötét van és még háttal is állok a sátornak, de még zajlik a Three Days Grace koncertje. Olyan kósza, színes lámpafények vannak odakint, néha a pofámba világítanak és hunyorítanom kell. Ezáltal van módja elcsípni a lánynak, hogy nem kicsit fontossá vált számomra.
- Olyan vagy nekem, mintha a húgom lennél - vallom be. Ez talán megmagyarázza neki, hogy miért nem öleltem meg eddig még játékból sem. Nem akartam, hogy kínosan érezze magát. Nem akarom elveszíteni se és megijeszt a gondolat, hogy mindennek ellenére a küszöbére kerültem. Jó lenne azt hallani tőle, hogy nem fogom elveszíteni, legalábbis nem így, de ezeket inkább magamban tartom. Egy esetlen és gyáva kisfiúnak tartom magam most.
- Lehet - válaszolom szórakozottan, amit újabb vállvonás követ.
- Zimmermann, hol vagy máááár?! - hallom, hogy elhúzza a sátor anyagát Misi és kilépve akkorát kurjant, hogy egyből fülemhez kell kapnom. Jobban be van állva, mint én. Sose szólított még így.
- Szedjük össze őket és menjünk vissza a szállásra. Holnap lesz még egy koncertünk - mosolygom félszegen. Olyan szépen tálalom! Kész ajánlatnak hangzik a számból, hogy menjünk. Komolyan is gondolom, hogy jó lenne a srácokra csekkolni, mert szerintem túlságosan sok időt töltöttünk idekint, míg ők még többet "poroztak". Valójában csak menekülni szeretnék a helyzet kínossága elől.

Sean Warren

Második mondatától hangosan felnevetek. Igen, pontosan ez hiányzik az életemből: meghúzni egy öreg nőt! Ezután valami tömény fog kelleni, hogy a látványt kiverjem a fejemből. Fenébe azzal a vizuális memóriámmal néha!
- Ó pedig bárcsak úgy lenne! - teszem hozzá. Sose gondoltam bele, milyen lehetett a vénlány fiatalon. Ha a húszas éveiben járna, lenne olyan rövid haja és kiállása, mint most, akkor talán bevetném magam nála. És egyébként? Hell no!
- Höhöhö - szélesen elvigyorodom ettől a jó kis csípős kérdéstől. Imádom a srácot, megvan a magához való esze és a téma segít valamelyest pozitívan beletapintani véla energiáimba. Nem tudom hogy csinálja, én nem beszéltem még Seannel ezelőtt, így azt se tudom, hogy ő negyedvéla lenne éppenséggel, mint én. De erezhetően változik a kisugárzásom, kicsit átmegyek abba az éhesebb, karizmatikusabb pasasba, aki leállna flörtölni az első betévedő jó nővel vagy pasival. Mert én ugyan senkivel se vagyok kirekesztő (csak az öregekkel és a menthetetlenül csúnyákkal). Valami hasonló vibe-ot ereszt meg felém a fiú is, vagy legalábbis nevezzük pozitívnak, mert voltaképp számomra az.
- Návayval - vágom rá hezitálás nélkül, komolyan összevonva szemöldökömet - Azon kívül kivel is... Hmm lássuk csak. Óvári neked nincs a listádon? Asszem ő tartja a rúnatant. Szintén jó nő. Meg az Abe Mikihisa. Utólag fedeztem fel, hogy bejönnek nekem a japók is. És neked kik a jelöltjeid?
Vigyorom ugyanolyan szélességű marad, csak annyi változás észlelhető benne, hogy pajkosabb lesz. Felé fordulok fejjel, majd hamar visszafordítom, mert én viszont már kocogok is a gépen. Még két percig folytatom, míg a vizsgáiról magyaráz, utána viszont fokozatosan lelassítom a futópadot és végül leállítom. Elégedetten  lepattanok róla.
- Mi a fasz? - lépek oda Seanhez. Ha az ő szemszögéből néznénk, a jobb oldalán állok, kissé átellenesen - Azt hiszik, hogy tutujgatással mennek valamire?
Homlokomon gyűlnek azok a ráncok értetlenségemben. Fejemet enyhén oldalra biccentem, majd megrázva elfordulok és megeresztek egy rövid sóhajt.
- Hej. Őszintén sajnálom, ami a fateroddal történt. Amiatt viszont cseppet se aggódj, hogy sajnálnálak az apád halála miatt, vagy bármivel is másként bánnék  veled, mint bárki mással.
Visszafordulok Sean felé, mellkasom előtt keresztbefont karokkal. Majd balommal barátilag megpaskolom a vállát, kicsit meg is nyomom, aztán veszem is el a kezem róla.
- Én nekem az utóbbi kifejezetten segített! Megmondtam a tanároknak, hogy nem kell engem sajnálni attól még, hogy elvesztettem az édesapámat. Kurvára nem az fog előrevinni. Hanem az idő.

Szentesi Lilla Kamilla

Úgy teszek, mintha nagyon elmélyülten vizslatnám a könyveket, ami részben igaz, mert meg-megáll a tekintetem olyanon ami úgy érdekesnek tűnik, de én főleg a lányt nézem. Azt hittem mindenre fel vagyok készülve, de ideje gyorsan belátni tévedésemet. Észrevesz és olyan hirtelenséggel fordul felém, hogy egyből hátrálok pár lépést, közben dühösen odavetek elé valamit svédül, ami hanghordozásomból kivehetően káromkodás. Hamar rendezem azonban vonásaimat, nehogy a startvonalban bunkónak könyveljen el, jó lesz a "fura" is, ami a pletykák közt terjeng. Bár szerintem ez még nem az a kategória, hanem olyan abszolút igazság amivel eszem ágába se lenne vitatkozni, max. jót vigyorgok.
- Igen légy szíves. Van ez a "Magyar nyelvtan mindenkinek" c. darab a Móricz kiadótól, ami az egyik ragozási feladatnál a "Ragozás mélyebben"  D. Nagy Marianna 2020-as kiadású könyvét hozza fel extra olvasmánynak - ki kell fújnom magam, mert már ennek kimondásától is elfáradok - Rá tudsz mutatni esetleg, hogy melyik polcon találom?
Olyan ismerős a csaj, egyelőre azonban nem tudja őt hova tenni az agyam, ezért nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Elismerésem egyébként, hogy könyvekkel foglalkozik. Én fél nap alatt megunnám, mert nincs benne az a pezsgés, amire nekem meg szükségem van. Pislogok a barnaságra részben ezért, másrészt mert megkér, vegyek le neki valamit.
- Persze, szívesen teszem.
Nézem hova mutat, némán utánanyúlok és futó pillantást vetek a könyvre, amikor odaadom. Várom utána, hogy hova mehetek a nekem kellő darabért, hacsak nincs a közelébe és adja oda ő, de újabb kérésével meglep.
- Ahha, csak alig akar kijönni - Nem jön ki olyan lazán, mint az első példány. Húzom, feszegetem. Bal ujjaimmal határozottan fogom a gerincét, jobb kezemet a fedlapja és az előtte álló könyv hátlapja közé ékelem. Sokkal magasabban helyezkedik el a lányhoz meg úgy az átlag töpörtyűkhöz képest. El tudom képzelni, hogy ide aztán keveset nyúlkálnak a diákok és most már értem is, miért. Ezek a könyvek gusztustalanul ragadnak. Porosak. Csupán percekkel később indul meg a tenyeremnél kisebb könyv, először nehezen csúszik kifelé, majd egyre könnyebben. Míg végül diadalittasan lobogtatom, s egy vigyor kíséretében átnyújtom a lánynak.

Vakrandi
1-es asztal
Outlook

Halk kuncogást hallatok, jelezve, hogy bejön a lazasága. Az a vállvonás kicsit én vagyok. Felismerem benne magamat, s a tüzes jellemet.
- Még keresem az utamat. Elgondolkodtattál, szóval lehet öt év múlva már saját vállalkozásom lesz. Ki tudja! - aprót nevetek és rámosolygok. Még gyötrődök rajta egy sort amikor egyedül leszek. Egyelőre azonban csak ő számít… Aranyos, ahogy a csokit eszi. Észreveszem, hogy többet néz. Ujjaival gyakran téved az édességet tartó tál felé. Azt hiszem már csak ezt teszem az emberrel, ha elememben vagyok: lázba hozom! Magamat is elengedem. Ahogy néz… Ezen a ponton nagyon nagy erőt igényel, hogy visszafogott tudjak maradni.
- Te kerültél már bajba ott valami miatt? - kérdezem érdeklődéssel hangomban. Azon kellemesen meglepődöm, hogy a főnixek közül való és nem kicsit szidom magamban az eget, amiért nem oda kerültem. De nem akarok hálátlannak tűnni, mert különösebben a Levitával sincs bajom. Kifejezetten imádom minden furcsaságával együtt. Nálunk ha ki is ugrott valaki a toronyból, előtte biztos kiosztotta a másikat, jó tudálékosan ahogyan nálunk szokás, aztán remélhetőleg odafigyelnek a mi környékünkön is azokra a védő bűbájokra, amikről Návay beszélt. Nem akarom soha megtudni, hogyan végezte az, aki megpróbált nálunk véget vetni az életének és esetleg sikerült neki. Azokra a sztorikra senki sincs felkészülve. Na de amikor oda terelődik a téma, hogy a kettévágott pálca esete csak a jéghegy csúcsa…! Kíváncsi vagyok, az előttem ülőnek milyen élmények ragadtak meg a fejében diák korából. Jobban belegondolva hozzám képest max. picivel tűnik idősebbnek. Nem tudom eldönteni.

Balassa Zombor

Sokszor van mostanában, hogy nem tudok aludni, úgyhogy előtte fennmaradok hajnal egyig és dalszöveg írásba temetkezem. Legalább három irány közt oszlik meg a figyelmem folyamat: az apám, a tanulmányi utam, a költözés. Fel kell nőnöm egyszer. El kell hagynom a Bagolykövet. De hogy legyek rá képes, ha alig ismerem az otthon fogalmát? Hajnal egykor fekszek. Alszok négy órát... aztán kelek fel. Előző napom rutinja nagyon hasonlóan alakul., azonban ma annyi változatosság van, hogy reggeli után napomat a mosdón kezdem térdelőállásban. Nő rajtam a stressz és nem vagyok hajlandó még magamnak se beismerni. Mit gondolnának rólam, ha beadnám a derekam? Szépen kezdem az évet, igaz? Túlhajtással. Agyalással. Gondolataim pontosan olyan iramban cikáznak bennem, mint a mosogatótálba ömlő víz amivel arcot mosok. Ki kell néznem valahogy és nem eshetek szét rögtön a legelején. Valahogy elvergődöm Kállay átoktörésére. Aztán LLG Haladó. Egész nap olyan sápadtnak titulálnak, mint akit féltenek, hogy mindjárt összerogy. Ott azért nem tartunk, én igyekszem ezt a tanerők tudtára adni, de nem hiszem, hogy különösen bevennék. Ebben a hangulatban slattyogok a Rúnatan terem felé, magam mellett fáradtan lógatott lapát kezeimmel. Fekete hátizsákom hanyagul egy vállra. Beletemetkezem a saját kis világomba és fel se tűnik, hogy elmegyek mellette. Csak az émelyítő morajt hallom, a kellemetlenül hangossá váló  sugdolózást amivel a portrék rólam beszélnek. Várjunk csak... Hirtelen megállok. Perifériámból egy magát legyező hölgyemény tűnik fel. Ösztönösen hátizsákom pántjára fogok jobb kézzel. Elkapom tekintetét és farkasszemet nézünk. Rám pislog néhányszor, majd undorodva elfordul, megszakítva a kontaktust.
Remélem fennakad egyszer valamelyik fán azzal az ötven kiló gyönggyel a nyakában!
Ha ez nem lenne elég, még nekem is jönnek. Arra sincs különösebb energiám, hogy felháborodjak, inkább csak meglepődötten felhördülök amikor a vállaink összeérnek. Lepuffan a táskája is és akkor már ijedtebben nézek oda, mert attól félek, hogy esetleg figyelmetlenségből én mentem neki annak a valakinek, teljesen felborítva.
- Ne haragudj! - hebegem kórusban az ő bocsánatkérésével. Nézzük egymást egy darabig. Iskolai egyenruha van rajtam, meg olyan acélbetétes bakancs, hogy szerintem minden lépésemtől berezonál szerencsétlen folyosó. Még a jelvényt is viselem, mivel hát ugye kötelező. Remélem azért nem hiszi azt a srác, hogy megbüntetem. Emberevő se vagyok tudtommal. Megkönnyebbülten fellélegzem - Zombor!
Tudom, hogy neki most egész biztos nem fog beleférni, de attól még barátságosan megszólítom, mert én nagyon is örülök annak, hogy láthatom. A soproni koncert másnapján találkoztunk. Ott volt és nézett minket. Aztán leálltunk beszélgetni. Nagyon röhögtem, amikor kiderült, hogy a Bagolykőbe járunk mindketten, de tudod, ott vájkált bennem az egészséges szkeptikusság, egészen a jelenünkig, hogy mi van, ha nem? Van nálam valami, amit adni szeretnék neki, egy lap, de esélyt se hagy, hogy ebbe belekezdjek. Máris fura kéréssel rukkol elő. Némán mérlegelek egy darabig. Jogos a kérése,, és megerősíti előbbi felvetésemet, hogy én lehettem a hibás, szóval arra a logikus következtetésre jutok, hogy a kérése jogos és eleget is teszek neki.
- Tudtam, hogy valamit hallottam - lehajolok félig térdelő állásba. Megvizsgálom közelebbről a táskát. Áttapintom ott, ahonnan a fura üvegcse törés jött. A táska elején, viszonylag az alja felé érzek nedvességet. Fintorogva el is veszem onnan a kezem - Hát valami tényleg eltört, de ez nem tinta. Fura szaga van, nézd csak meg!
Odatartom elő a kezemet, győződjön meg róla ő. Az ujjaim színtelenek. Ha ez tinta lenne, akkor már feketére vagy kékre színezné. Netalán piros, de ki az, aki a tanárokon kívül azzal ír?

Balassa Zombor

Abszurdnak hat, hogy visszakérdez, ezért automatikusan zavart mosolyra húzódik a szám és alig észrevehetően fejemet is megcsóválom. Mást nem ismerek ezzel a névvel és még az egyedi a legszebb szavam rá. Megfordult a fejemben, hogy rákérdezzek, az anyja direkt hagyta-e le az s-t a nevéből amikor adta neki, de biztos bunkóságnak venné, holott csak az őszinte kíváncsiság hajt. Meg egyébként is inkább segíteni akarok, mint az idejét húzni a következő óra előtt, úgyhogy marad az ő oldaltáskájának elmélyült tanulmányozása. Arra azért felpillantok a procedúra közepén, ahogyan a nevemet emlegetni próbálja. Sok minden voltam már az évek során, lassan meg se kottyan, hogy elrontják, ezért vagyok kb. mindenkinek csak Steph. Misi a Rellonba jár (idén lett elsős MT-s) és odahívott a barátainak bemutatni. Nem értettem miért fagytak úgy le a pillanatig, mikor Misi elmagyarázta, hogy Stephanie-ként mesélt rólam Stephen helyett. Egész. Addig. A percig. Not gonna lie, azt hittem ott akkor megfojtom a srácot és fennhangon leüvöltöttem a fejét, hogy ne így próbáljon felvágni, ha meg úgy érzi, hogy barát helyett barátnőre van szüksége, azt Armanddal beszélje meg! Néha el se hiszem, hogy az a gyerek a bandám szent és sérthetetlen tagja. Na de majd én helyre teszem vele amit meg amikor kell, addig csak a rosszakarói maradjanak tőle távol. Végül is háborút nem nyitottunk belőle, még elmentünk Sopronba is, ahol a saját számaink szóltak tiszta szívből. Zomborral kapásból jókat beszélgettem a koncertünk végén. Mivel vele volt néhány tag, nem akartam sokat zavarni, de a köztünk váltott szavak épp elég emlékezetesre sikerültek, hogy azt a pillanatot sose felejtsem el.
- Nem para - vigyorodom el. Jobban zavar az ujjaimra került rothadó tojásszag, ezt az isten se mossa le rólam. Zombor szerintem csak ront azzal, hogy az ujjaimról törli le nagy szorgosan zsepivel a löttyöt, viszont a szándékot értékelem. A fehér anyagot hamar átitatja a különös nedv, és a fiú szavaiból az is kiderül számomra, hogy bájitalról van szó.
- Köszönöm. Ha azt akarod, hogy higgyen neked, hagyd úgy a táskád, ahogy van. Addig ne is nagyon nyitogasd, különben a végén még kipotyog pár üvegszilánk - mondom ezeket higgadtan, és néha a szemébe nézek, néha leveszem róla, ne érezze úgy, hogy mereven bámulják őt. Közben kifújom magamat. Felegyenesedek. A tekintetemben láthatja a kimondatlan kérdést: Mire kell az neked? Nyugodt és szorgos ember, de nem az akinek tanulási vagy lelki gondjai lennének. Ettől függetlenül mindez nem kizáró ok, hogy ne lehetnének neki is bajai amiről mással esetleg sosem beszélt. Ha még nem állt volna fel magától, nyújtom felé a jobb kezem, hogy felhúzzam magamhoz.
- Nem, én is szétszórtan! - röhögök a saját kínomon, haver - Ma reggel nem bírtam tovább és kidobtam a taccsot! Heeey, mi lenne ha összekötnénk kellemest a hasznossal és a közelgő óra előtt elkísérnélek a gyengélkedőre?

Fekete Nonó

Észrevettem, ahogyan az évnyitón nézett, hiába próbálta meg leplezni. De nem mentem oda hozzá aznap. Még mindig szégyellem, amiért szemét voltam vele és elgondolkodtam azon... Hogy vajon jól cselekszem-e azzal, ha kerülöm? Azt hiszem bocsánatot se kértem. Úgy rendesen. Őszintén. Szóval küldök neki baglyot, persze mikor máskor, mint hajnalban? Az egyik állattal vigyáznom kell a bagolyházon belül, mert kis híján belém is kap mérgében, amiért mozgásommal felébresztem. Nagy kárt persze nem okoz, de méltán hittem, hogy nem élem meg a mát.
Legközelebb vigyél magot is, hülye.
Tele ragtapaszolt ujjú jobbomat hanyagul szövetkabátom zsebébe süllyesztve járkálok fel-alá, türelmetlenül várva az eridonos érkezésére. Lépteim alatt meg-megnyikkan pár deszka. Alapvetően hűvös idő van. Még a szél is fúj, amitől megállás nélkül fodrozódik a tó vize. Remélem nem tévedt el és tudja hová kell jönni, máskülönben túlságosan is elnyúlik az, amit rövidre tervezek.

Kállai Lénárd

Egy kis Reparo az egybetartásért, hozzá Evapores ízelítőnek a folyadékeltüntetésért és voila! Ezzel olyan, mintha egy nagyon rossz főzőműsor hangulata kerülne felvezetésre. Végre újra egyben van a lejátszó és ha megdöntöm, akkor nem áll neki folyni a víz belőle úgy, mint amikor egyszer túldöntöttem a tejes dobozt és a müzli helyett az asztalra is ment. Hey! Nem lehet rám panasz a háztársaim között, tejben fürösztöm a népet. Tudjátok egyébként, hogy én hányszor tettem tönkre az enyémet? Úristen. Ráfordultam alvás közben, volt hogy az árvaházi csajok közül vitték el és törték szét húskloffolóval… Sok évnyi kimondatlan tortúra volt ez a szívemnek, főleg mert magamnak kellett megoldás után kutatni. Szóval most már mondhatni ez nekem rutin. Na, okostelefont vagy laptopot azért már nem tudnék vállalni.
- Kész is. Jobb, mint új korában! - vigyorgom - Annyi, hogy az alján ott a jel, amiből tudom, hogy rúnáztattad. Eeeeeeeeeh. Az a rúna már nem fog működni, addig zenét se fogsz tudni vele hallgatni, és ebben az egyben nem tudok segíteni. Szóóóval ha ismered azt aki eredetileg csinálta, érdemesebb lenne őt megkérni rá, hogy rúnázza fel újra.
Átnyújtom az eszközt, elteheti a frissen "vasalt" gatyájába, amit igazából csak foltmentesítek, mert Merlinre…! Körbe is nézek, de nem fedezek fel ismerős arcokat, aki körbepletykálná, hogy miattam csinálta össze magát egy kissrác az előkészítőből.
- Elég türelmetlennek tűnsz, azért - Arra próbálok kilyukadni hogy jelenleg egy hajszál választja el attól, hogy egy toporgó kislányhoz hasonlítsam. Meg is unom kicsit a stílusát - Nevetés helyett inkább magadra figyelj.
Nem biztos, hogy más… Áááh sőt, biztos vagyok benne, hogy mástól nem fog praktikus tanácsokat kapni. Legyél türelmetlen/boldog/szomorú = add át magad az érzéseidnek. Nevess de légy résen = sose tudhatod mikor vagy biztonságban, teljesen nem szabad a védfalainkat leengedni. Ezek kimondatlan szabályok az életben.
- Ha rám hallgatsz kölyök, próbálkozz bejutni jutalom kirándulásokra. Biztosan a faluba is szerveznek - eszembe jut az a vakarcs, aki bejött a pálcaboltba autogrammot kérni tőlem. Vajon vele mi lehet? - Ha rossz irányba fordultál volna, akkor csak pár utca innen a Pramberger. Kijut az embernek mindenféle rosszból arrafelé, amit a hírekben hallani.
Én nem vagyok annyira bizakodó, mint ő. Inkább realista. Aki egyszer elszökött, máskor is el fog, mert a szájában érzi a szabadság ízét és megbolondítja őt. Remélem máskor észnél lesz és óvatosságra tanítják.
- Japp, menj csak kölyök! Itt leszek mögötted.
Azzal visszakísérem. Nyugodtan, eseménytelenül telnek a továbbiak. Én leginkább csöndbe burkolózom. Az előkészítőben az egyik nevelőnél eltörik a mécses de tök jól kezeli. Nem oszt neki pofont amiért elszökött, nincs kiabálás. Bakker, nehogy már: itt emberként kezelik a gyereket is! Kicsit úgy érzem most, hogy helyrejön a lelkem. Nem tehetek róla, oké? Még én is elérzékenyülök attól, ha valaki hazatalál. Egy laza intéssel búcsúzom, aztán "haza" megyek szintén, mintha mindig is az elveszett gyerekek védangyalának esküdtem volna fel (nem). Remélem sose lesz kölyköm, különben lenne plusz egy ember, akiért szétaggódnám magam.

Herlai Hélia

Minden tapintással kellemes hangzásba borítja a termet. Felsóhajtok. Érintése selymes. Csakúgy suhannak rajta az ujjaim... Szinte hozzá se kell érjek. Minden rezdülésével betölti a szívemet, azt a magányos és egyre mélyülő űrt... Jó vétel volt ez az új fémhúr csomag! Kicsit nehezebben megy vele a játék, mint a közepes erősségű társával, viszont szebben szól. Az ujjaimnak úgy is mindegy, olyan érdekesek, hogy Donovan odaadja a pálcatestet és ahogy rámarkolok,azon nyomban simára csiszolom! Érzem, hogy minden rezgéssel eggyé válok: a hátam beleborzong, talpam alatt összegyűlik az energia és forrón bizsereg. Armand csakúgy szeli a billentyűket! Az új számunkat megeszi reggelire! Misi is hozza a formáját. Most csak mi hárman tartjuk itt a frontot, épp egy próbakoncert közepén. Kínosan jön ki, mert ott mondogattam Noának, hogy mennyire jó lenne húsvét környékén a koncert. De betett Misinek, hogy még a nagyanyját is elvesztette frissen - két napja. Szegény pára! Gréta a gyakornoksága és magánélete közt libikókázik folyton. Somit meg csak sodorja az élete. Szokás szerint. Ennek ellenére találni elszórtan plakátokat az iskola falain belül: a legtöbb ismert terem mellett, annak ajtaján, a mosdó csempéin... "Próba koncert szerdán a Munka ünnepén - várunk szeretettel". Számítottam arra, hogy lesz mondjuk három nézőnk, mint eddig és azzal beérjük. Viszont rajtunk bandatagokon kívül vagyunk vagy tízen. És még mindig nyílik az ajtó!
- When i look at you, i hold my breath so long - éneklem pont, aztán megpillantom a szőkeséget. Nem ismerem, de akkor úgy is vehetnénk, hogy amit éneklek, innen, távolról, neki szólnak - Your icy blue feathers are truly beautiful.
Ilyenre időzíteni! A 'When i look at you" egy lassabb rock számunk. A későbbi sorokban benne van az őszinte, mélyen érzett szerelem, a szerelmünk lassú elvesztése és emiatt pár leheletnyi melankólia, amit a karizmámmal - aurámal - igyekszek egyensúlyban tartani. Már csak az kéne, hogy a közönségem sírva fakadjon. A szám egy maledictus történetét meséli el, ahol a férfi olyan nőbe szeret, aki egyre többször veszi fel az állat alakját, és lassan egybeforr vele elfelejtve, hogyan kell embernek lenni. Mondjuk ez már next level filozófia, hisz amúgy se tudjuk igazán, hogy kell azt csinálni. Mástól lessük el azokat a technikákat, amiket aztán gyakorlatba ültetünk.
- Tears falling down, life is over for you. Just because you don't know how to be human anymore... - A második versszak végét énekeltem az előbb és ez a refrén kezdete. A lány épp egy jégkék tollú madárrá változik, és könnyezik, mert minden egyes átváltozásnál attól tart, hogy többé nem tud visszaváltozni. Tekintetemmel keresem azt a lányt, aki nemrég mintha beljebb mászott volna, hogy az ezután következő, pörgősebb gitárszót neki ajándékozzam.

Fekete Nonó

Hej, Hej, Beautiful.
Gyere majd a stégre ekkor... kérlek.
S.Z.
Csupán ennyi áll abban a gondosan összetekert, ujjnyi vastag cetliben, amit annak a Hiszti Rékának a lábára kötöztem ügyetlenül. Fogjuk a reggelre és a csipára a szememben! Csoda, hogy eljut Nonóhoz, mi több, egy órán belül választ is kapok rá. Hasonlóan bőbeszédűt, mint amit én írtam. Épp a stégnek háttal állok, ekkor felpillantok. Körvonalazódik egy ismerős arc vonala a távolban. A negyedvélák mágiája enyhe a teljes vérűekéhez képest, el lehet tőle szabadulni és van aki utálja. Én biztosra veszem, az indoka rá, hogy kerüljön nagyon is egyszerű: utál mint más az ágyipoloskát és ezzel Nonó nincs egyedül. De nem akarok elkanászodva belemenni. Rideg, sajnálatos téma a miénk.
- Szia! - köszönök neki barátságosan és alig észrevehetően végigmérem tetőtől talpig. Azért van mersze. Én csak azért nem fagyok mert, mert kabát is van rajtam, ő meg itt virít rövid… mindenben. Egyedül a surranóra meg a kistáskára a vállán tudom azt mondani, hogy…. cute.
- Lehet, hogy korábban már leszólítottalak a gitárom miatt, ami ugye nem most volt. Elnézést akartam kérni tőled, mert jól neked mentem miatta. Pedig már visszakaptam, szépen, jól szól - válaszolom továbbra is zsebredugott kézzel. Minden mondaton érezni hogy alaposan megfontolom, mielőtt elhagyná ajkamat.
- Te befújtad magad valamivel - Valaminek epres illata van. Mi a fene?

Balassa Zombor

Zombort a koncerten láttam először. Azóta kevésszer beszéltünk. Kevés  előismerettel rendelkezem róla róla azon kívül amiket nemrég említettem. Annyival árnyalódik a kép, hogy az iméntiek folytán szétszórtnak látom, ami lehet attól is, hogy rossz napja van, mint nálam a stressztől előjövő hányinger. Egy szürke egér az iskola alagsorában és mégis milyen ironikus, rajta tovább tartottam az alkoholtól kába kék tekintetemet Sopronban, mint bárki máson aznap. Engem nem érdekel, ki hogy öltözködik, noha persze nekem is van ízlésem ami alapján másokat bírálok. Sose fogok atléta trikóban és kilyuggatott farmerban mászkálni láncokkal, ahogy az oversized kertészgatya sem esik a preferenciáim közé. Ugyanezt másokon lazán elviselem, mivel az egyéniségükhöz hozzátartozóik az öltözködés. Felemelem magam elé a jobb kezemet, megforgatom. A bőr és körmök épek.
- Nem érzem, hogy marna, nem - csóválom a fejemet olyan szkeptikus kifejezéssel, hogy hát csak nem olyan őrült Zombor és mászkál valami komolyabb kémiai vegyülettel a táskájában. A szag kiborítóbb, kimondani se kell, a záptojás és romlott szilva összeturmixolt elegye.
- Lehet a nap további részét el kéne engednünk inkább. Így tényleg nem mehetsz be - felelem rá fejemet csóválva, de én is nevetve - A táskád azonban remek fegyverként is lehetne használni. Aki elé tartod, annak leradírozod egyből a szemöldökét. BWAAM, még csak pálca se kell. Easy.
A humor a legjobb megoldás jelen helyzetünkre. Oldja a feszültséget és teret ad ötletelésre, hogy mégis mit lehetne tenni a helyzet javítására. Nyilván nem gondolom komolyan, hogy hagyjuk a sulit a picsába, max. elmegyek vele a mosdóba és segítek kimosni a táskazsebét, a buta libáknak meg adok vele egy lehetőséget, hogy kitöltsék az unalmas idejüket velem. Őszinte, szívből jövő mosollyal teszek rá magasról. Aggódom a fiúért, meg én se vagyok a legjobb formámban. A viccelődés megy, mögötte azonban nagyon erősen tartom magam, hogy egy pillanatra se szűrődjön ki, hogy Kis Vukk távozása se könnyített rajtam. Amikor kezemhez ér, átfut rajtam egy hullám, ujjhegyemtől át a vállamig és aztán továbbterjed a mellkasomba. Hirtelen jövő. Olyan, mint az áramütés, rendesen zsibbad tőle a karom, de nem úgy, hogy egyből el akarnám rántani.
- Rémálmok? - A legépkézláb gondolat, ami felvetül bennem, nem tudok másra asszociálni így hirtelen. Hagyok elég időt válaszolni, aztán rá is térünk arra, hogy nekem mi bajom - Nem, a kaja itt mindig nagyon jó. Eh, kicsit összecsaptak a hullámok fölöttem.
Igen, végül is leírhatjuk így a növekvő stresszt a továbbtanulástól, egy hosszas gyászidőszakot, és a félelmet, hogy nem tudom hol fogok lakni vagy mennyire kötök ki rossz lakótárs mellett. A jövő néha megijeszt, és inkább a rosszat, mint a jót látom benne először.
- Zombor, ne hülyéskedj! - szólok rá. Kezemmel automatikusan fejéhez nyúlok. Valamiért az a hülye gondolatom támad, hogy úgy összeborzolnám a haját, de azt általában utálják vagy félreértik. Úgyhogy csak jobb vállára helyezem a kezem nyugtatólag - Ha feltartanál, nem ajánlottam volna fel.
Törzsemmel a gyengélkedő irányába fordulok és el is indulok, remélhetőleg Zomborral a jobb oldalamon.
- Ha gondolod, útközben kezdhetünk valamit a bűzzel. Kétlem, hogy egy szimpla Suvickus megoldaná, de a sulis szappannal sok szart kiszedtem már a ruhámból - közben meglapogatom nadrágom jobb zsebét. Nálam van valami, ami  a világoshajút illeti.

Fekete Nonó

Látszik, hogy az eridonba jár. Olyan könnyed, mint az összes többi, akiket eddig megismertem onnan. Még azt is kiszúrja, hogy végigmérem, de inkább csak furcsállást látok részéről, mintsem sértődést. Nyugalma összezavar. Elkapom a tekintetemet, mielőtt úgy döntene, hogy felpofoz. Nem szeretnék úszni. Kijelentésére értetlenül felhúzom egyik szemöldököm. Lehet? Az egész feje hatalmas illatfelhőben úszik, amit idehoz magával. Végigpillantok még egyszer, újra végigmérve őt. Ezúttal nyilvánvalóbban. Egyáltalán misztikus, vagy játékos próbál lenni? Önmagáért fújta be magát ennyire fojtogatóan, vagy más szándék állna mind emögött? Felismerem azt a csillogást a szemében. Többek közt Nonó is beleolvad a többi nem kívánt tekintetű közé, akit a puszta jelenlétem megigézett. Elfordulok a fodrozódó víz irányába, bal kezemmel finoman ráfogok a korlátra.
- Elvesztettem édesapámat - válaszolom nyersen és vállat vonok - A banda jobban alakul, mint hittem. Kijutottunk Sopronba legutóbb. Még egy lemezkiadótól is érkezett megkeresés! De leráztuk. Nagyon fura a csávó és a zenészek között rossz hírnevű.
Kihallani sugárzó büszkeségemet. Respect innen is a tagoknak, mert kitettek magukért. Olyan koncertet adtunk mindkét nap azon a fesztiválon, hogy az egész suliban híre ment. Egyedül az nem hallott róla, aki tudatosan kerülni akar minket.
- Nálad volt bármi újdonság? - emelem vissza rá kékjeimet. Az övével ellentétben az én tekintetem nem derűlátó. Szomorúnak se mondanám. Passzív mivel sajnos beletörődtem, hogy én általában bevonzom az embereket és kevés marad meg közülük mellettem, de csillog a benne lakozó élettől. Velem az van, hogy nagyon is sok minden lakozik bennem, viszont aki nem kíváncsi rám, annak sose fogok egy szerelmi drámában és önsajnálatba merítkező unalmas nyápicnál többnek látszódni. Kíváncsi lennék, csakúgy megkérdezném, hogy mit tart bennem érdekesnek a lány... és amúgy miért is ne? Mi állíthat meg?
- Különben van bármi, amit érdekesnek tartasz bennem? Általános kíváncsiság - ki kell emelni ezt a kettőt, még mielőtt félreértené a közeledésemet.

Fekete Nonó

- Köszönöm - mosolygok rá. Végre bátrabban beszélek róla… Úgy érzem, hogy végre fejlődtem ebben. Előtte próbáltam elutasítani az apám elvesztése tényét, viszont rájöttem, hosszú távon mennyire romboló is tud ez lenni. Amellett mérges voltam, mert unfairnek vélem, hogy külső szemszögből nézve ilyen könnyedén megszűnik valaki élete. De tudok ellene bármit tenni? A halál ellen senki. Na de. Más területen szintén történt előrehaladás. Ha már banda. Jobban megértetem magam a tagokkal, hatékonyabban ki tudom fejezni, ha valamit rosszul csináltunk és javításra szorul. Elmélyülten a vizet figyelem. Mosolyom továbbra se lankad. Nem tudom a lány mikor kerül a bal oldalamra, de érzem, hogy kezét az enyémre helyezi.  Kellemetlen bizsergés fut végig tőle gerincem mentén.. Furán érzem magam tőle Rendkívül nagy bizonytalanság ez, de jelenleg túl fáradt vagyok ahhoz, hogy ilyesmiken problémázzak. Ebből kifolyólag kezemet otthagyom a korláton, és a lánynak se jelzem, hogy amit csinál, az rossz lenne. Ennyire vágynék az érintésre?
- Persze, bár a tanulás részét nem viszem túlzásba! - nevetek fel - Nem kell annyit erőlködnöm, általában már az órán megértem az anyagot és jegyzetelnem is csak akkor kell, ha mindenféle sziszifuszi dolgot mondanak nekem, amivel addig még nem találkoztam. Hát meg szoktam rajzolni is, van hogy képekhez kötöm az anyagot. Ami nehezebb, hogy dolgozok is suli mellett, de megvan a varázsa.
Például az anyagi függetlenség.
- Nekem az a kedvenc tevékenységem! - ironizálok - Nem is értem, hogy nem lehet szeretni!
Próbálom érzékeltetni vele, hogy viccelek. Elég fancsali képet vágok a szavakhoz, amiket intézek felé, mivel nekem is akad jobb dolgom, mint a papír felett görnyedni. Ahányszor a fejem belesajdult már, te jó isten… Nem nő vagyok, hogy magolni kelljen mindent! De van sajnos még, amit nekem is muszáj. Ilyen például pár varázslény leírása az LLG haladó tárgyban. Elkerülhetetlen, mert itt létező lények paramétereit kell tudnom jól. Persze annyira mégse részletesen, mint aki azon a szakon tanul, én sose bestiakutató akartam lenni, de eléggé kiütközik a teljesítménykényszerem, hogy ha már érdekel valami azt viszont tudjam… kívülről. Nézem, hogy mi történik, mert én a saját szemszögemből nézve csak feltettem egy kérdést, Nonónak viszont biztos felmegy az agyvize, mert elpirul.
Mindent? Pardon?
Tágra nyílt szemekkel hallgatom amit mond. Abszurdum ez a csaj. Hónapokig kerül, aztán kicsípi magát, és Eperke actually olyan dolgokat emel ki bennem, amit nos… fogalmazzunk úgy, hogy elég kevesen vesznek észre bennem. Tetszik, hogy nem tipikus bókokkal hozakodik elő: De szép szemed van, körmöd is milyen, hajad belőtted, vagy tuti a fodrász művelt vele csodát. Nem. Ő belső értékre megy rá, érdekesnek tartja a személyiségemet és kiemeli, hogy szerinte logikus a gondolkodásom. Mégis honnan rakta ezt így össze? Vagy miből? …  Nem mintha bánnám. Csak nem értem. Az viszont szinte olyan világossá válik, mint a nap, hogy mire megy ki nála a játék. Nem utál. Épp ellenkezőleg… Úgy döntök, hogy Nonót tesztnek vetem alá. Kihúzom a kezem az övé alól.
- Kíváncsi lennék másra is… - Azzal finoman megfogom a csuklóját, jelentőségteljesen szuggerálva a lány fejét, hogy rám nézzen. Ezután közelebb húzom magamhoz, legalább annyira, hogy magamhoz tudjam ölelni és a szemeibe nézni.
- Jól sejtem-e, nem is, jól veszem-e le, hogy én… tetszem neked?