37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Stephen Zimmermann összes RPG hozzászólása (109 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 » Le
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 17. 23:24 Ugrás a poszthoz

Salamon Gréta


Annyiszor ismételtük át a lánnyal a dallamot, ahányszor csak szükségét érezte. Szerencsére hamar ráérzett a ritmusra, és ezzel a kis részlettel is alaposan feldobtuk mindenki napját.
- Aaaz igen, nem jutott eszembe a szó - kacagtam, utána pedig nem tehettem róla, arcát látva ez még harsányabb lett, de így is igyekeztem visszafogni magam. Éreztem egy láthatatlan határt, amin túl megbántottam volna őt.
- Köszönöm szépen - vigyorogtam tovább, majd amint kezet nyújtott, ráfogtam az enyémmel, nagyjából ugyanolyan erővel és határozottan megráztam - Semmi gond, nem haragszom.
Persze lehet nekem kellett volna elnézést kérni, de nem láttam úgy, hogy ezt tényleg meg kéne venni, a viccek nem azért léteznek. Helyette elhúztam a kezem, kiöltöttem rá nyelvem, ha már belém boxolt, ennyi kijárt. Különben tetszett a játékossága, a nyelvmutogatást vehette egy fajta válasznak is erre.
- Örvendek. Én Stephen Zimmermann, de másoknak csak--.
- Züm-Züm!! - vágott közbe röhögve az egyik tag, aztán hasát fogva hahotázott tovább. Ha a tekintetem kővé dermeszthetne másokat, a srác már kőpor lenne, de hát sajnos be kellett érnem átható kékjeimmel, amivel késként keresztüldöfve elhallgatttam nagyon hamar, mielőtt megfullad itt nekem. Lehetett viccelődni a nevemmel,csak a Zümm-Zümm valahogy unalmas már, sokan hívtak így a suliban. Öt év alatt mindenféle szar ragad itt az emberre. A legjobb amit kaptam talán, az egyik Hollósitól volt, ő Zimm-Zimmezett, picit egyedibb név. Volt aki "Nagy Fehér Istenezett", na az a háztárs se volt egészen normális, de annál nagyobb könyvmoly.
Bocsánatkérőn tekintettem Grétára, nem kicsit elkanyarodtunk attól, hogy éppenséggel belement a kéthetes próbákba.
- Bocs, nem pont idő, inkább anyagiak miatt van így - húztam a számat - Nem vagyunk csöves* gazdagok és még így is, hogy megosztjuk egymás közt a díjat, épp nem olcsó a bérlés. Ezek itt fejenként képesek 10 galleont elkérni, csak azt felejtik el, hogy kis banda vagyunk még.
Összevont szemöldökkel a távolba révedtem, hangot adva mérgemnek. Ha egyedül rajtunk múlt volna, hetente lennének itt próbák.
- Na mindegy. - sóhajtottam lemondóan.
- Szerintem együnk té'lleg - szólt közbe egy alacsony, szemüveges tag. Grétánál is alacsonyabb volt, ő dobta oda neki a kottát korábban. Körbetekintett a helyiségben, újdonsült tagunkon át, s végül tekintete megakadt rajtam, mint bandavezéren.
- Ja skacok, pakoljunk. Tipli van - biccentettem a kijárat felé - Szép munka volt a mai is! Jövő hét után már Grétát is várjuk, ja és még valami!
Lepillantottam a sötét hajú lánykára.
- A 10 galleonos összeg rád is vonatkozna, de erre felé az a szokás, hogy nyilván ha nem olyan a helyzet, akkor megoldjuk máshogy. Ne fájjon most a fejed miatta.
Ez a fiatal rockkos kölke hegyibeszéd valahogy még most is furcsa volt számomra. Nem tudom mennyit sikerült átvennem abból, ahogy a többiek beszéltek, valamit viszont jól csinálhattam, ugyanis úgy tűnt, hogy végre szereztünk magunknak egy vokalistát. Mindannyian összeszedtük a cókmókunkat, aztán készen álltunk bulizni egy jót.

*A Szívem itt cső gazdagra gondol, de szótévesztő a svéd anyanyelv miatt.

//Köszönöm szépen a játékot! :3//
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. szeptember 18. 12:44
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 18. 13:28 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

A faliújságnak köszönhetően értesültem egy eseményről, amire relatíve könnyen készültem. Fellobbantotta gyermeki lelkesedésemet, hogy néhány fölösleges papírostól megszabadulhatok a tűz erejével! Pedig nem vagyok én piromán, és hát láttam én, hogy ez a tónál lesz, ami hát... amihez vegyes érzelmek kötöttek, mégsem szorongtam vagy ilyesmi. Tudtam, hogy úgy se úszni megyek oda.
Messze kirívó magasságommal bárki észrevehette közeledtemet, nem sok diák volt ismeretes a Bagolykőben, aki olyan magas, mint én és nem valamilyen óriás leszármazottja. Fekete műbőr kabátommal, vele egyező csőnadrágommal érdekes látványt nyújthattam. Zsebre tett kézzel, lazán közelítettem meg a már jócskán gyülekező társaságot. Karomon olcsó, fehér szatyor lógott, dugig töltve papírral. Az egyik lap ki is esett, annyira siettem, szóval amint megérkeztem, hajolhattam le, hogy az esemény előtt még gyorsan visszagyűrködjem. Fiziognómia,  Vámpírológia anyagokból gyűlt össze főleg két vaskos kötegnyi jegyzet, általában miután lejegyeztem kétszer, háromszor ugyanazt a dolgot, onnantól többnyire megmaradt, az információ elraktározásra került bennem, a papír meg egy fenyegető veszedelem lett, ami egyre növekvő mennyiségben lepte el hálókörletemet. Lassan a nyomdacégek hozzám jártak utánpótlásért. Lapult még a zacskóban pár rémesre sikerült Asztronómia is, őket csak azért nem sajnáltam, mert szebb külalakban volt belőlük másolatom, úgyhogy abból csak az igazán randára sikerülteket akartam tűzre vetni.
Először azon gondolkodtam, hogy Nonót megdobálhatnám velük, de elegánsabb módszert akartam "bosszú" címszó alatt kiötletni, még a gitárért, az viszont még váratott magára, jelenleg ihlethiányban szenvedtem.
- Helló - intettem lazán, majd kiszúrtam és odaálltam egy pontra, ahol annyira nem zavartam, lecsekkoltam a szélirányt és rágyújtottam egy szálra. Úgy tűnt, senki se egyedül jött, mindenki jött valakivel, én voltam az egyedüli flúgos, aki annak reményében jött ide, hogy sok Eridonos is lesz, akivel elmúlathatja az idejét. A csapat főként ismeretlenekből állt, de megismertem Jankovitsot, kedves háztársamat Zalánt, és...
- Sziasztoook! - köszöntem oda a két fiúnak, miután dolgom végeztével letapostam és lábammal elkapartam a csikket. Vigyorogtam. A szőke nőt is ignorálni akartam, de csak azért, mert Valakinek fájdalmat okozott neve puszta említése is, nem akartam én az lenni, aki mindenféle játszma részesévé válik. A körbe őt is bevontam, rátekintettem, köszöntésem így Zsannának is szólt. Rövid, tárgyilagos, kedves, amilyen egy köszönés lehet afelé, akivel beszélsz kicsit, majd elrepül. Nálam a ma este célja a mulatás, a feledés volt, és meghoztam egy döntést, amire azt hittem sose adom be a derekam. A papírkötegben szerepelt egyetlen, svéd nyelven írt gyászjelentés is. Úgy döntöttem, hogy haza látogatok én is a dédelgetett tervvel ellentétben, hogy majd a Bagolykő berkein belül megesz a fene. Szóval hát, hogy ne lássa senki se tekintetemet, a full fekete szetthez ugyanilyen színű napszemüveg is társult. Ha adni kell a külsőre, akkor azt tegyük stílusosan, nem igaz?
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. szeptember 18. 13:33
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 18. 14:00 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

Őszinte kíváncsisággal figyeltem, mi fog az elkövetkezendő percekben történni, a legjobb reakció címét, ha lehetett volna osztogatni ilyet, Zalán kapta volna, személyesen tőlem. Csendes megfigyelésem alapján úgy tűnt, nem csak engem rázott meg a hirtelen felbukkanó, Eridonos szőkeség jelenléte szerény, szórakozni vágyó csapatunkban.
- Pont azért, amiért a hollók kárognak! - Széles vigyor terült szét arcomon, amikor Zalán megkérdőjelezte a napszemüveg viselést. Igaza volt abban, hogy nincs sok értelme már a lenyugvó nap küszöbén, mégis baromira élveztem, hogy egyáltalán feltette ezt a kérdést. Legalább annyira, mintha az imént adott volna át egy milliárd galleont érő, nyertes lottószelvényt.
- Egyébként természetesen azért, mert - vettem halkabbra hangomat, játékosan körbefutottam tekintetem a többieken, majd közelebb mentem a fiúhoz - tudom, hogy jól nézek ki benne.
Egy laza mozdulattal lehajoltam, pucsítva pár diáktársnak, Zalán arcába hajolva. A többi szó suttogva hagyta el ajkamat, legalább olyanmód, mintha fel akarnám szedni őt. Egyébként nyilván csak az agyát húztam. A tűzrakás tőlem jobbra volt, a szatyor meg másik karomon lengedezett, így amiatt nem aggódtam, hogy hirtelen lángra kapna bármi is. Legalábbis nem olyan értelemben fog, hehe.
Picit még fel is emeltem a napszemüveget, hogy Zalánra kacsintsak, reméltem kicsit húzhattam vele az agyát.
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 18. 15:06 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

Valamiféle érzés fejbe ütött, mintha Zalánnak annyira nem jött volna be a helyzet, én viszont igazán most kerültem elemembe. Picit kihasználtam, hogy negyed-véla vagyok. Kellemes bizsergés járta át tőle gyomromat, mintha ott lobogna egy kis láng, ami még sok-sok kellemetlen, véletlenszerű vagy épp kaotikus pillanatot tartogathatott a közösben és nem. Nem csak a háztársnak. No persze ne fessük előre az ördögöt a falra, vagy hogy mondják ezt a helyiek. Színjátékomból a háttérben szóló huhogás se zökkentett ki, betudtam egy madárnak.
- Hmm, nem is rossz látvány - ajkamba haraptam, aztán pajzán vigyor terült szét arcomon, ahogy sötét napszemüvegemet visszacsúsztattam helyére. Végigmértem őt, tetőtől-talpig - Elég hamar eljutottunk erre a szintre, nem gondolod?
Csak szövegeltem csípőre tett kézzel, egy centivel se hajoltam hozzá közelebb. Hagytam, hogy meglógjon, és pajzsnak használja az érkező lányt, aki vidáman halizott mindenkinek. Barátságos mosollyal felegyenesedtem, s biccentettem felé, majd felvont szemöldökkel végignéztem, ahogy Zalán már ideje korán felöntött a garatra.
- Na de Zaláááán! - szóltam utána dallamosan, utána lépve kettőt, amiről simán hihette, hogy a további műsorozás része lesz - Nem ér, hogy csak te iszol.
Hangomban viszont őszinte csüggedést lehetett felfedezni, ajkaimat is elhúztam, hangot adva neki. Szerencsére nálam is csörrent valami a szatyorban, ki nem hagytam volna a pia dealer szerepét; igaz, manapság drága volt az élet Magyarországon, de mindig lapult nálam is a jó öreg Lángnyelvből. Mivel jó részt papírok töltötték szatyromat, ha nagyon ráztam, csak akkor lehetett két üveg jellegzetes összeütődő hangjait kivenni. Kettővel beraktam az említett italból a közösbe, egyet pedig megbontottam és nem sokkal a fiú után meghúztam. Nagy korty csúszott le, de még bőven az elején jártunk az estének, hisz az igazi buli még csak most kezdődött.
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. szeptember 18. 15:06
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 18. 17:05 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

Na, éppen elég volt csak belekortyolnom italkámba, máris feje tetejére állt a világ. Szinte a semmiből felbukkanó szőke förmedvény suhant végig a terepen, majd "vérével" beterítette Zalán helyes pofikáját. Ennyit arról, hogy szárazon megúszta az estét, és még hol volt a nap vége? Már biztosan tudtam, hogy előbb-utóbb fele társaság tényleg a tóban végzi, csak meztelen merülés ne legyen itt, mert akkor csak hamar elvisz az orrvérzés.
Hamarjában megjelent egy tizenéves forma, akit még hírből se ismertem, neki csak integettem egyet, aztán megütötte fülemet Jankovits cukkolása, ami bizony betalált. Nevetve fordultam felé.
- Ayyy! Neked lehet, hogy mondott mindenfélét, engem viszont imád az a tükör, éppenséggel ezért repedt be ma reggel - mondtam ezt vicceskedve, mintha a külsőmtől történt volna az eset. Egyébként valószínűleg megint a Rellon csapatott bulit a mosdóban éjjel olyan fűvel, hogy azt hajnalban is lehetett érezni, amikor alvás helyett a kódorgást választottam.
A szőke nő, aki nem Zsanna volt hanem az a másik, elvonult a sötét oldalra, Zalánt meg eszkortolták ketten is. Néztem, hogy műsorból is lesz bőven, nem aggódtam, hogy éppen az unalomba döglenék bele.
Dorián szentbeszédet tartott, fellobbant hatására a láng is, én az elsők közt voltam, aki ki akarta venni a részét a buliból. Tudtam, hogy a papírjaim közt a svéd levelet gondosan a pakk aljára tuszkoltam, így felkaptam pár Vánpírológia jegyzetet, és a tűzhöz guggolva bedobtam. Ezután ismét meghúztam üvegemet, s hátrébb álltam, megfigyelve a többiek mozzanatait.
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 18. 22:09 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

Az a másik szőke nő, aki nem Zsanna, nagyon furcsának tűnt nekem. Volt benne egy nagyobb távolságtartás és egy leheletnyi magány, talán ha eleget iszok, még meg is közelítem. Egyelőre viszont én nyíltan fittyet hánytam rá, bőven lekötött valakinek a gyászolása, a viszonylag fos Asztrológia vizsgaeredményem és a bagázs. Gyűltünk, s annyian lettünk, mint a molyok, csak a tűz kellett hozzá, a pia extra volt, de néztem, hogy párat pislogtam és az is mennyire elburjánzott itt. Megérkezett Gréta, kedves barátnőjével együtt. Jelenlétével, ölelkezős hangulatával eléggé meglepett. Frissen került hozzánk a RagDollzba, ezen kívül semmilyen más kapcsolatban nem álltunk. Arcpirító volt látni, jó értelemben. Volt valami csajos báj abban, ahogy a többieket puszilta, ölelte. Amikor az utóbbiban rám került a sor, úgy rám vetült, hogy megtorpanva a tó felé botorkáltam. Azt hittem fél percig, hogy komolyan beleesünk, érdekes lett volna utána magyarázkodni. Ekkortájt lobbant fel az-az érdekes tűzjáték az okkultizmust szidó szövegével. Szép volt, meg jó, ám éppen a tárggyal magával semmi bajom, mi több, elmondhattam róla, hogy szeretem, még ha soha nem is fog a kedvenceim közé felkerülni.
- Sziiiaaaa Gréétaaa! - köszöntöttem lelkesen, kedves, baráti öleléssel, amennyiben Juliska, aki nekem új arc volt, se volt épp szégyellős, hasonló reakciókkal fogadtam közeledtét.
- Hogy vagy? - érdeklődtem.
Később a két piagépnek akik ügyesen fosztogatták nagyapáik készleteit, visszafogott kéznyújtás jutott, illetve most már feltoltam a fejemre azt a fránya napszemüveget, mielőtt végleg hibbantnak leszek elkönyvelve, elég nekem a "kaotikus" jelző is.
- Van még lángnyelv whiskey is, ha kértek! - jeleztem a két cseverésző fiúnak, akiknek nemrég kezem nyújtottam és ketteskében voltak - Mármint a kezemben épp bontott, de egyébként a közösbe raktam két bontatlan üveggel.
Nem figyeltem hova kavarodott éppen, a közösbe raktam őket előzőleg, viszont az egyiket felmarkoltam és közelebb hoztam, hozzájuk. Valahol a háttérben láttam Theot felénk futni, látásból már ismertem, amikor ez a marha képes volt a Levitás reggeliző bandát testközelből kémlelni. Én mondom, ártatlan szűz lelke szerintem volt felkészülve arra, amit ott tapasztalt, de azért a lelkes üdvözlésből kijutott neki is:
- SZIA THEOOO!! - kurjantottam oda.
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. szeptember 18. 22:11
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 19. 06:20 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

- Lesz bizony! Bírom a gondolkodásod, csajszi! - kacsintottam Kornéliára, akit abszolút nem láttam mai napig az iskolába. Még csak a folyosókon se hallottam róla, de jó csajnak tűnt. Igazából még a gonoszkodó szöszke is remekül festett, ha engem önt le, lehet kap pár kevésbé keresett szót, de egyébként simán lehet, hogy csak arcon röhögöm. Nem akartam kipróbálni az elméletemet és azon filózni, melyik válna be.
- Van még a whiskeyből, ha a lángnyelvből kérsz, Theo! - szóltam oda kicsit betompulva. Akkortájt közelítette meg a tőlem magasabb évfolyamú fickót, amikor sikeresen beütött a lángnyelv. Fél pillanatra lefagyott és újraindult az agyam, felélénkültem tőle, mintha egy nagyon erős espressoból ittam volna.
Mindeközben fél szemmel Zsannát kémleltem. Vitte a lába mindenhová, csak pár emberhez nem, engem is ideszámolva. Próbáltam elhelyezni valahol az éterbe és azt hiszem a napraforgó jellem a legszebb kifejezés, amit mondhattam rá anélkül, hogy megsérteném. Arra fordult, ahol többet éri napfény, ha ezt kicseréljük a figyelemre, teljesen egyértelművé válik a gondolatmenetem. Várjunk... mikor ittam magam filozófusra?
Ellenőriztem, a fehér szatyor bal karomon lóg -e még. Alig fogyott belőle, ezt hamarjában pótolni kellett, szóval letettem a whiskeymet a fiúkhoz (Armand, Márk) egy halk "Elnézést" kíséretében és közelebb baktattam a tűzhöz. Lábam közé dobtam a zacsit, majd leguggolva elővettem egy vaskosabb papírköteget.  Nem hirtelen, egyszerre raktam a tűzre, hanem az ölembe vettem a stócot és próbáltam mindenhová pakolni. Voltak közöttünk akiket valahonnan ismerek, szóbeszédből, látásból, és van akik számomra teljesen ismeretlenül fogják hátrahagyni a Bagolykövet. Van ellenben aki csak a másodikat kezdi, ezért sokáig itt marad még. Kicsit félelmetes abba belegondolni, hogy talán két év múlva hasonló körülmények közt én is búcsúzom. Én legalábbis is szerettem volna, ha így lenne. Elmerengve figyeltem a papírokat, ahogy elszürkülnek és feketévé válnak. A láng érdes nyelvével lyukat égetett beléjük, ezért egyenletlenül váltak semmivé, hogy aztán füst formájában, egyben távozzon minden. Kinyújtottam a kezem a rakáshoz, esetleg mások számára ijesztően közel, hogyha pár milivel beljebb tolom, akkor tényleg megperzsel; mert érezni akartam azt a melegséget amit ad, de igenis erős jelenléttel bírtam, így ténylegesen nem fenyegetett a veszély, hogy ideje korán elmentek volna otthonról és megégetném magam. Pár pillanatig tartottam így magam, aztán leültem a szatyor mellé, a földre, tűzközelben maradva.
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 20. 06:37 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

- Terézke akkor nagyon művelt is; ugyanis idejövetelem előtt leszólított, elmondta, hogy először látott téged kócos hajjal és először azt hitte, hogy egy vérfarkas battyog előtte a folyosón. Elmondtam, hogy valószínű csak téged látott, és megnyugodott - fejemet csóváltam, miként megpróbáltam én is folytatni a szívózást - Cöh-cöh. Ennyit arról, hogy mindig stílusos sörénnyel járod ezt az iskolát.
Azt több ízből tudhattuk szájhagyomány útján, miként egyesek mennyi időt képesek voltak eltölteni a hajukkal. Virágosi Kamilla, édes, drága háztársunk volt Zalánnal (egy ház NJK), nekem ő töltötte be az említett portré szerepét, aki konkrét listát vezetett ezekről a hapsikról szerte az iskolában. Nem tudta senki, mégis milyen fétis ez, de inkább nem is firtattuk. Megmutatta nekem egyszer, rajta volt Jankovits, onnantól mondtam, hogy imádom a csajt és folytassa, csak engem ne tegyen rá.
- Áh bocs Theo, nekem most itt dolgom van a tűznél, de fogyaszd egészséggel! - szabadkoztam, miután kicsit odébb másztam tőle. Nem adtam még ki felgyűlt érzelmeimet, ahhoz többre több piára! volt szükségem, de leginkább arra, hogy társaságban legyek, amiből remekül kivontam magam. Sóhajtozva felálltam, kihúztam magam, majd emelt fővel az égre tekintettem az ismételt tűzjáték láttán. Tekintetem akaratlanul is Zalánon landolt. Kurvára nem értettem a szívügyekhez, de sokatmondó tekintettel rendelkezett, amiben bár olvasni nehezen lehetett, valahogy átjött a sanda gyanú, hogy esetleg erről lehet szó. A fejemet ingattam, jobbnak láttam nem közbevágni, Theo barátja és a dögös tomboy ott voltak, hogy megvigasztalják. Csak szólniuk kellett, szívesen beszálltam én is, na persze csak beszélgetéssel, ha a helyzet úgy kívánta. Nem sokára az előbb említett lány is tűzjátékot csinált és felcsillant a szemem, hogy egy született gamer is akadt köztünk, akinek a GTA szintén egy remek meme materialnak bizonyult. Megvigyorogtam őt, főleg, hogy eljutott hozzám játékos csettegése és kacsintása. Visszakacsintottam rá, aztán úgy döntöttem, szocializálódom kicsit. Odaléptem a szőke nőhöz, aki nem Zsanna, s aki mellett már állt egy fiú. Kezet nyújtottam neki.
- Stephen Zimmermann, elsős mestertanonc, Levita-ház. Remélem én kapok az arcomba semmit - vigyorogtam.
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. szeptember 20. 07:02
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 21. 21:22 Ugrás a poszthoz

Oshiro Noa professzor

Lelkem a fizikai test börtönéből kitörni készült. Nem talált utat Somihoz, akihez szeretett volna, de nem tudtam megfogalmazni soha úgy igazán. Már mindegy. Minden. Mindegy. A fiú képe halványodott, végül eltűnt. Helyette vakító, fehér fényt láttam, majd ama dimenzió ködös birkafelhői fölött egy peronon álltam. Magabiztosan vártam egy vonatra ami úgy hírlett, továbbvisz ahová csak akarom. Mit is akartam? Nem tudom. Nem lényeges. 3 perc volt az érkezésig, a mozdony úticélját valójában senki se ismerte, szó aligha létezett rá, de zsigerében érezte, hogy az út merre vezet.
Nézzünk szembe azzal, amivel kell, mielőtt... Eljönne az időm. Olyan hibáim vannak, amire rossz ránézni. Haha, „A magyar helyesírás szabályait” nekem kéne adni karácsonyra! Csapnivalóan írok. Azt reméltem, hogy öt év alatt kikupálódom és helyrejön az önértékelésem is. Lesznek majd haverok, bulik. Amit eddig kimaxoltam, a depresszióm. Csupa, sétáló kék felhő az egész lényem. Ha még csak a házam kékjét viselném magamon, én lennék a legboldogabb negyed-véla, de így?! Így inkább csak egy apró bogár a kő alatt.
Mindeközben a professzor ujjából feltörő fénye egy pókhálós, letakart bútorokkal teli lakást próbálta beragyogni. A lélek maradványait kereste, találni nem biztos, hogy rátalált, de ott volt még. Amikor az enyémhez hasonló eset történik, az emberi tekintet még öt óráig érzékeli a fényt. Pupillám a kívánt reakciókat nyújtotta, összehúzódott és tágult, ahogyan azt elvárták tőlük.
Még két perc volt a teoretikus vonat indulásáig.
Valamiféle ármány részese lehetett a bűbáj, amit rajtam használtak. Mit sem éreztem belőle. Egy darabig. Mozdulatlanul feküdtem a puha anyagon, mit se tudva arról kihez tartozott és hogy egyáltalán alárakták korábban tudástól súlyos fejemnek.
Végül egy perc se maradt, már jött a környezetbe illő, fehér színű gyorsvonat, hogy magával rántson. Lefékezett, ajtajai mormogtak, és halvány, rejtélyes gőzt eresztettek, ahogy kinyíltak. Úgy hiszem, a magamfajtáknak, ki tudásra és tapasztalatra vágyott, kimaxolta az itt töltött éveket és nekem végleg befellegzett. Legalábbis addig úgy hittem, míg…
Furcsát láttam, de olyat, hogy azt senkinek se kívántam. Nem hiszek a testen kívüli élményekben, viszont hirtelen a tónál álltam, é esküdni mernék, hogy valaki megkönnyezett, még ha csak az illető szeme sarkában is csillogott. Valaki fontosnak tartott annyira, hogy a nyíló ajtót ne lépjem át, és sarkon fordulásomban hátra dobjam az eddig kezemben szorongatott jegyet.
De miért? Miért hagyod ott?, kérdeztem magamtól. Nem érkezett válasz.
Ahogyan, külső szemmel nézve, a professzor rázta testemet, mai naptól tett, örök némasági fogadalmamat teljesen átstrigulázta. Tüdőmbe égető kéz markolt két oldalról. Belülről feszegetett, mint a beragadt ajtót, próbált valami kiszabadulni, de nem tudott. Furcsa, mélyről morajló gurgulázást hallattam, aztán felizzott szemeimben az ismerős fény, de a professzor nem hiszem, hogy ezt láthatta volna még. Számból elkezdett víz folyni és rövidesen oldalra fordulva, lebicsakló fejjel vergődtem, levegőért kapkodva. Hacsak nem segített, hogy miként kéne a fejemet tartani, úgy nehezebben kaptam levegőt. Rémes hörgések közepette visszaköhögtem a tüdőmbe került víz jelentős részét. Próbáltam közben az orromon levegőt venni, de rettentően nehéz volt, hogy egy kevés földet éreztem magamra tapadni. Nagyon hirtelen ért a stimuláció, egyszerre fájt a tüdőm és égetett, de közben amolyan belső nyomás hajtotta az igát, nem engedett leállni. Belerázkódtam egész testemmel. Aztán néhol már nagyobb lélegzetvételre is futotta és ez így ment tovább, míg végül a roham hirtelen abbamaradt. Vállam megállt a rázkódásban. Néhány pillanatig feküdve próbáltam ismét hozzászokni az itt léthez, elmosódott látásommal környezetemet tanulmányoztam; ámbár csak a fentről visszaverődő valamennyi fényt voltam képes észlelni. Bőven elégnek bizonyult, éreztem, hogy kicsivel odébb hullámzik a hűs víz, én meg valahol mellette partra vetett halként hevertem. Már ez is apró siker annak dacára, hogy tudatomat köd tompította: fogalmam se volt, épp a létnek melyik síkját járom jelenleg. Nem tudtam eldönteni, hogy álmodok -e esetleg. Esetlenül, remegve a hátamra fordultam. Jobb kezem ujjait próbáltam mozgásra bírni, kevés sikerrel. Éreztem velük a talaj hidegét. Szemeimet lazán csukva tartottam. Óvatosan nyeltem, bár a torkom kapart és szúrt. Szomjas voltam és ha lett volna gusztusom, meg tudtam volna inni a mellettem fekvő tavat is teljes egészében.
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. szeptember 22. 00:21
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 22. 06:41 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

Amióta nálam járt Dorián a pálcájával, utána lightosan szívtuk egymás vérét. Sörényes beszólására fejemet ingattam vigyorogva, had lobogjon bele picit szőkésbarna, hullámos hajkoronám, így kicsit utánozhattam a mugli világ patásait. Utána egy darabig csak a tüzet figyeltem némán, szocializálódási lehetőségeimet méregetve, akadt néhány, de nem igazán léptem. Először vissza kellett vonulnom kicsit a tömegen belül némi energiát gyűjteni, mert kicsit lemerültem. Gréta közeledtekor egyenesedtem fel kb., akinek ölelését egyből viszonoztam.
- Jól van, örülök! - engedtem el, s már ment is tovább. Ismételten képes lettem pörögni, egyedül idő kellett hozzá (no meg a jó kis, csajos ölelése valakinek). Dobtam még pár elpazarolt lapot, amikor elkezdtem jegyzetelni, és értelmes szöveg helyett a lap háromnegyede képeslappá vált, zéró átmenettel. Mindenféle apró rajz borította, a legfeltűnőbb talán egy mosolygós arc lenne, amit ahogyan elléptem, felemésztett a tűz.
A leányzó, kiről nem tudtam, hogy Navinés, egyelőre elfoglaltnak tűnt, megkíséreltem kezet nyújtani, aztán rajta állt, miként dönt. Nem fogok miatta keseregni. Most már a lángnyelv whiskey negyede bennem volt, ez pedig tovább fokozta magabiztosságomat, lazaságomat. Tudja mindenki, hogy van az a típus, aki dumagéppé issza magát, ugye? Ha tartanának ebben a csoportban névsor olvasást, vigyorogva integetnék.
Na de, boncolgassunk ma esténk témáinak egyikét. Mi bajom volt Zsannával? Úgy őszintén bevallva semmi sem, csak őszintén nehézségekbe ütköztem, hogy miként érdemes egy napraforgóemberhez közeledni. Azt hiszem nem szégyen, ha bevallom, hogy féltem. Kínos volt a szituáció, hogy akivel együtt lógtam, ő előzőleg vele lógott, csak... megkapta a visszautasítást és nem tudta feldolgozni. Gyerek volt még mindkettő, Somi és Zsanna is, ugyanakkor jogosan mondogatják, hogy a lányok előbb érnek.
- Szia Zsanna - léptem közelebb, nem törődve azzal, milyen párbeszédet zavarok meg épp - Jó a szerelésed!
Vigyorogtam rá és lazán továbbmentem. Úgy döntöttem, az est hátralevő idejében megpróbálom kicsit elengedni magam, ha már Grétának és Doriánnak köszönhetően most már zenénk is lett, akkor a szorongásom táplálásával csak keresztülhúztam volna az erőt amit a hangulat fenntartásába beleöltek.
Ezúttal valódi tömegbuli volt, csalogatónak bizonyult az Eridonos jegyzetégető ötlete. Jöttek még néhányan, akik közül egyedül egy sötéthajú lánynak nem köszöntem. Nonóról úgy hírlett, hogy stréber, de azért meglepett, hogy még ő is jelenését tette itt. Azt hittem máshol kucorog majd, elvonul, erre--! Az összes szó, amit rá, vagy a helyzetre mondani akartam, egyszerint belém fagyott. A legjobb amit tehettem, az elkerülés. Elkerültem őt, azt akartam, picit ő is lazulhasson, ha tudott a piás tinik mellett. Az alkoholnak ugyebár vannak kedvező hatásai, ki beszédesebb lesz, ki...  Zalánék felé sandítottam. Elég elszántan mosolygott, újdonsült zenekari tagom pedig még bátorította, meg táncikált neki. Időnként tekintetem csípőjére siklott, tudott egyet, s mást. Elismerőn bólogattam. Örültem volna, ha az összetört szívű hollófiókának összejön egy kapcsolat, s Gréta ígéretes volt. Ő számomra az Eridonos lány ideál, laza, barátságos, party szellem.  
Ejj, nem hittem volna, hogy megesik a szívem valakin, aki alapból az ellenségem, de erős vágyat éreztem arra, hogy a gitáromat korábban tönkretevp taghoz sétáljak, így ennyit arról, hogy kerülni fogom. Be kell őt is rántani a társaságba!
- Bármerre állsz, így is jutni fog rád. Ha a szerkód miatt aggódsz, akkor meg lehet, hogy érdemesebb lett volna mást fölvenni - tekintettem le az "apróságra" - Most kivételesen tiszták a szándékaim, amúgy.
Tettem hozzá csakúgy mellékesen, s tűnődő pillantásokat vetettem a tűzre.
- Van társaság bőven, akihez odacsapódhatsz. Vaagy nem vaaagy... az a bulizós típus, Nonó?
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. szeptember 23. 01:19
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 24. 04:33 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

Megkíséreltem ifjonc hangszergyilkosommal pár jó szót váltani, miután korábban nem viselkedtem vele túl jól. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mardosott bűntudat a múlt miatt, mert nagyon is így volt, de ami megtörtént, azon max. belsőleg - jellemileg lehet javítani. Mágusvilág ide vagy oda, a dolgainkat még mi sem tudjuk meg nem történté varázsolni. Terveztem még másokhoz is odacsapódni, rotálódni, ahogy a többiek teszik, szóval emiatt nem akartam sokat időzni a lánynál, de azt szívesen éreztettem, hogy ma kivételesen tényleg nem akarok semmilyen drámát elindítani és mivel legnagyobbrészt ez rajtam múlott, igyekeztem az idő hátralevő részében ehhez tartani magam. Az égő fa-, és papírrakásról tekintetem egy elhaladó újonnan érkezőre, Lilire vetült. Ismertem a nevét, de nem azért, mert tudtam volna melyik házba jár, inkább mert elterjedt a diákok egy részénél, hogy mennyire jól csapatja gitárral. Már gondolkodtam azon, hogy talán be kéne venni, így elnézést kérve Nonótól odaballagtam Lilihez.
Gyerünk Zimmermann! Most, vagy soha!
Amilyen lendülettel nekilódultam, úgy földbe gyökeredzett a lábam és sose látott széles vigyort villantottam Zalán elfoglaltságán. Grétával már most a toppon jártak, átérezve a buli szellemét. Szemeim csillogtak az örömtől, hogy a srácnak összejött a csók, még ha netán nem is fog emlékezni rá, jó kis sztori lesz belőle másnap a haverokkal.
A legközelebbi reggelinél lehet én is húzom majd az agyát kicsit.
Van ki füttyszóval szurkolt, vagy elfordult az undortól, én meg úgy huhogtam, mintha rock koncerten állnék a közönség soraiban. Jobb kezemet ökölbe szorítottam és a levegőbe emeltem közben.
- Éljen az ifjú páááááár!! - ordítottam oda teli torokból Zalánnak, illetve Grétának. Utána hangosan elnevettem magam, vörösödő arccal, ami inkább az alkoholnak volt betudható, mintsem zavaromnak. Azzal a magassággal aamellyel én rendelkezdtem, nem lehetett könnyű elviselni ezt a hangerőt, ám mindenki legnagyobb szerencséjére hamar visszatértem a normál beszédszintre.
Mivel Armandéktól távolabb álltam, sajnos Zalán szomorú történetéről lemaradtam, pedig aztán lehet, hogy a sztori még igazolta is volna amit annak a ritka depressziós kisugárzású holló fiókának az eddigi, mai viselkedéséből feltételeztem. Hát, vannak az önsorsrontók és vagyok én, aki nem lehet ott mindig, mindenhol és nem is hallhat mindent. Most, hogy kiörömködtem magam, odaléptem a jegyzeteit szolidan égető szőkésbarna lányhoz, aztán azzal a lendülettel mellé álltam, mielőtt ne adj' isten megijesztem.
- Hali! Merre Kószáltál eddig? - kérdeztem vigyorogva - Sok jót hallottam rólad... Érdekel esetleg gitáros pozíció egy rock bandában?
Semmi köntörfalazás, egyből a lényegre tértem, kezemmel lazán intve, míg másikban nyakánál fogtam a lángnyelv whiskeys üveget.
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 24. 22:46 Ugrás a poszthoz

Oshiro Noa professzor

Halványan megbizsergett homlokom a másik érintése nyomán, ahogy törődőn kisöpörte hosszúnak számító hajamat az útból. Véget ért számomra egy átmenet élet, s halál között, de még nem álltam készen ara, hogy szembenézzek ennek következményeivel. A mellkasomat alulról támogató kéz valamelyest megelőlegezte az alapot hozzá, viszont jelenleg halvány sejtésem se volt arról, hogy kihez tartozhat, vagy egyáltalán miért kerültem ki, amikor legutolsó emlékem szerint éppen merültem. Talán csak a sokk, amiből útban voltam kifelé. Hátamra feküdtem, jobb kezem ujjaimat bizonytalanul a part földjébe fúrtam, mintegy biztosítékot keresve arra, hogy most már kinyithattam szemeimet és minden rendben van. El tudtam volna aludni, ha nem érzem bőrömön a csípős hideget, amit bőrömhöz tapadt nedves ruháim okoztak. Kiábrándulva megrebbentek pilláim, majd lassan oldalra fordítottam fejem, egyenesen a hang irányába. Meg akartam szólalni, de legelőször hang se akart kijönni torkomon. Először éreztem azt, hogy minden erőmet össze kell szednem ami megmaradt, egyetlen szóba összpontosítva azt.
- Nem – feleltem bágyadt, rekedtes hangon, és amint megtettem, tovább kapart a torkom, tüdőm felől pedig erős késztetés jött, hogy ismét köhögjek. Elkínzott arccal, fogösszeszorítva tartottam gátat egy újabb görcsnek, legalább addig, míg a hirtelen érő, kellemes meleg végighaladt végtagjaim egészén. Forró volt, ám de nem égetett. Élettel töltött mondhatni. Még egy emléket is előhozott belőlem az utóbbi érzés, még hozzá édesanyámról. Egyik hétvégén pálcával szárította meg a hajam, máskor egy mugli eszközzel, történetesen ismertebb nevén hajszárítóval. A hajszárítót imádtam, erős és búgó hangja volt, meg olyan langymeleget tudott csinálni, amit én éreztem egy időben, naiv kölyökként, amikor megölelt. Talán ez az apróság is közrejátszott abban, hogy félvérként bármely világban megálltam a helyem, viszont a varázsvilág ezerszer jobban hiányozna.  Aztán hát… inkább nem reflektálnék a nemrég történtekre, egyébként se volt rá időm. Amint a melegség alább hagyott, összeszorított szemekkel ösztönösen fordultam oldalra, tovább áldva a földet. Szerencsére ez idő alatt már felfogtam a támasztékul szolgáló, kényelmes valamit a fejem alatt, és a magam enyhe limitációjával próbáltam nagyjából úgy menedzselni a dolgaimat, hogy az egyelőre még ismeretlennek vélt személynek semmi különösebb dolga ne legyen velem és magára tudjon koncentrálni.
- Miért… mentett… meg? – suttogva tettem fel a kérdést nem sokkal később. Jobb kezem megrándult és gyöngén ökölbe szorult. Nem mertem hátrafordulni, különben minimálisan de látta volna arcomat a valaki, akiből mindössze elmosódott sziluettet fogtam fel. Hirtelen forróság öntötte el orcámat, amit szerettem volna bármilyen bűbáj hatásának betudni, csak saját magam birkaságának nem. Mintha fentről is csöppent volna rám valami sós víz, eggyé vállva az én könnyeimmel, de lehet csak beképzeltem. Amit már picivel jobban láttam, a mellettem fodrozódó víz képe és a határozott, villámként elmémbe hasító felismerés, hogy bizony túléltem.
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. szeptember 27. 08:03
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 25. 01:54 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

Hátrahúzódtam Lili meglepődöttségétől, és biztató mosolyt küldtem felé. Aztán kiegyenesedtem, enyhén feltartva kezeimet, de csak óvatosan, az ujjaim közt tartott üvegben folyékony kincs lapult, nem akartam figyelmetlenségből kiborítani, az előttünk lobogó tűzre meg végképp nem.
- Azt látom, hogy itt ülsz, 10/10, csak… amúgy… égnek a papírjaid, én azokat bedobnám a helyedben – mutattam rá lazán balom mutatóujjával. Nem erotikus értelemben tetszett a csaj, mármint félreértés ne essék, a tűz előtt ülve meglehetősen szép kisugárzása volt, de kb. itt meg is állt nálam a dolog. Jobban aggódtam azért, hogyha nem reagált időben, akkor ő is meggyulladt volna a papírokkal együtt, szerencsénkre azonban gyorsan cselekedett.
- Ó? Na ilyen hamar se mentek még bele.
Szkeptikusan pislogtam le rá, aztán gondoltam egy szintben is lehetnénk nagyjából, ezért leültem tőle picivel odébb. Lepillantottam megszeppent arcára, szemrevételezve finom vonásait. Enyhén szólva máshol járt, olyan zavarosnak hatott, ám tekintetét vizslatva meg józannak tűnt, vagy marha jól bírta a piát. Még arra tippeltem, hogy esetleg szívott valamit, minden művészlélek rendelkezett valamilyen káros szokással, amit az idő során felvett. Nekem például ilyen a dohányzás meg a kávé. Nevetése engem is nevetésre ösztökélt, kérdéseire meg csak csendben fejemet ingattam. Azt akartam vele jelezni, hogy teljesen megértettem a szituációt, sőt, mintha csak hasonló reakcióra számítottam volna, lazán ennyit mondtam:
- Ugyan, semmi baj. Mi vagyunk a RagDollz! – feleltem büszkén – Amatőr rock banda, viszonylag friss. A próbáink a faluban szoktak lenni, a Művelődési Házban. Jelenleg négy tag* van, ha engem nem számolunk bele.
 Letettem lábamhoz a piát, majd elővettem nadrágzsebemből egy golyóstollat, felé nyújtottam.
- Te tényleg nagyon K.O. vagy – jegyeztem meg egy halk nevetés után – Ez segíthet, ha netán épp megszállt az ihlet és gyorsan levetnéd. Csak egy ajánlat. Te mit szólsz az enyémhez?
A kérdés persze inkább a bandához való csatlakozásra, mintsem az íróeszközre vonatkozott. Ami zavartságát illeti, nem voltam biztos abban, hogy tényleg megszállta a bugi, leginkább tippeltem.
- Természetesen sokat jelent az is, ha esetleg megpróbálod. Ó, egyébként majdnem elfelejtettem – fejemmel Gréta felé biccentettem – Zalán csókpartnere az új vokalistánk. Egyszer csak odaállt énekelni közénk, meghallgattuk, aztán hozzánk csapódott. Jó, mi?
 
>>A tagok feloszlása*<<
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 27. 13:32 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

Nonó aggodalma semmilyen érzéssel nem töltött el. Elég semlegessé mosott ki az alkohol, mely jelenleg ereimben csörgedezett. Nyugodt voltam, igyekeztem ezt sugározni kifelé.
- Uúúú! - homlokomat ráncoltam, úgy tettem, mint akit sikerült a szavaival megsebezni, valójában viszont élveztem, hogy rátermedtebb lett. Határozottan fejlődött legutóbbi, érdekes találkozásunk óta.
- Ez most fájt - feleltem dramatikusan, tettettett szomorúsággal, tovább növelve előbbi színjátékomat, aztán jóízű, könnyed kacagás hagyta el torkomat - Ember, te aztán nem tudsz lazítani.
Kit érdekelt pár papír? Bármikor újraírhatjuk őket, ráadásul a jó jegyzet én szerintem amúgy is rövidke, max. két oldal, nem pedig novella. Vagy itt mindenki műelemzőnek készült? Fejemet csóválva Lilinél kötöttem ki, aztán úgy tűnt, Nonó igenis megtalálta a társaságát bennünk, legalábbis visszakérdezett és pedzegette a tűz méretét.
- Na, én emiatt jöttem ki - biccentettem fejemmel az égő rakásra. Armand tűzjátéka ekkor pukkant el kb., érdekes feliratával. Szemrevételeztem a srácot, elgondolkodtam azon, hogy az est folyamán esetleg őt is megkörnyékezem még, de mindent a maga idejében. A fények sokassága tetszetős volt, nem csak tűzjáték, de a tűz-játék szintjén is.Azt hiszem lassan a szivárvány minden árnyalatát láttam ma, és még volt papírom is elég.
- Mindannyian kiengedjük kicsit a gőzt, Nonó. Van akit most látunk utoljára, mert megy továbbtanulni és nem biztos, hogy itt folytatja. Sokan kiköltöznek a suliból. Jövőre talán már én is. Ki tudja - vontam vállat - Mindenki tombol egy kicsit, nevet a másikkal, beszélgetnek. Lehet új kapcsolatok is szövődnek is. Öhm, de kezdek eltérni a témától... Szerintem lesz még nagyobb is. Teszek róla. Vagy mondjam azt, hogy teszek rá?
Viccelődve kérdeztem, inkább költői kérdésnek szántam, mintse tényleg választ vártam volna. Szemem sarkából Zalánt és a furcsa bigét méregettem, miközben kiemeltem az utolsó, vaskos pakkot a fehér, ócska szatyrából. A zacskót zsebre vágtam, a papírt a tűz fölött görnyedve szétoszlattam megint. Arcom kissé elkomorodott. Amikor felperzselődött a kézhez kapott gyásszlevél, úgy éreztem, hogy a szívembe is belekap és megával viszi. Egyetlen szó futott át alkoholtol ködös elmémen, és szált tovább a füsttel együtt az ég felé.
Apa.
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. szeptember 27. 13:33
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. szeptember 29. 13:38 Ugrás a poszthoz

Oshiro Noa professzor

Hallásom tompa volt a belekerülő vízből, de a bal egy pukkanás kíséretében kidugult és így realizáltam, hogy éppen kit is sikerült magáznom. Könnyeim egyből elapadtak, ennél jobban ugyanis még sosem szégyelltem magam. Nagy pislogásokkal eloszlattam a sós nedvet szemgolyóimon, aztán bal kezemmel megtisztogattam kicsit őket meg sarkaikat is, hogy aztán egy elnyűtt sóhaj kíséretében megpróbáljam ülőhelyzetbe tornázni magam. A szívem úgy vert, mintha ki akarna ugrani a helyéről, ellenben a levegővétel teljesen jól ment és fájdalmaim se voltak. Lassanként felültem, jobb kezemen támaszkodva, lábaimat közelebb húzva törzsemhez.
Úgy hangzott, mint aki biztosan tudta, hogy mégis mi jó a fitty fenét takar az én sorsom! Forrongtam belül, szidtam a jó eget, amiért kiötlöttem valamit, ő mégis… közbeavatkozott!
- Te vagy az első, aki ezt mondta nekem – feleltem, és csak utána jutott eszembe, hogy ami nekem logikus reakciónak tűnt, neki nem feltétlen lehet az, ezért gyorsan javítottam magamat. Már csak azért is, mert így kicsit olyan, mintha a sokadik befuccsolt kísérleten lennék túl, amit életem kioltására tettem. Szétcsúsztam, de nem ennyire, hála az égnek.
- Mármint általában egy tanár azért tesz valamit, mert kötelezik rá, aztán ott van az is, aki alapból olyan beállítottságú, hogy mindent megtesz a diákjaiért. Hiszem, hogy az én esetem tökéletes példa lehetne arra, amikor cselekedni kényszerül a másik, viszont…
Fejemet csóválva a partot fixíroztam. Szerintem mindketten ugyanolyan elveszettek és szerencsétlenek voltunk, amikor meg kellett fogalmazni egy érzelmileg komplex szituációt, csak míg Noa a tanácsadással küzdött, én nekem azzal gyűlt meg a bajom, hogy saját gondolataimat miként adhatnám át neki. Száraznak éreztem torkomat, ajkam cserepes volt, emiatt a hangom meg kicsit érdes, de sokkal tisztább, mint ezelőtt.
- Szerintem te így két kategória között vagy. Cselekedhettél volna muszájból, viszont én azt érzem, hogy nem csak amiatt cselekedtél úgy, ahogy. Kitettél magadért – elmosolyodtam, ám mindezt nem láthatta, mivel eddig neki háttal ültem, viszont egy idő után zavart, ezért határozott mozdulatokkal megfordultam és egyszer csak törökülésbe kerültem az asztronómia tanárral szemben. Leporoltam nedves földes jobbomat, aztán fejemet oldalra billentve kinyomkodtam hajamból a fölösleges vizet. Csendben néztem megmentőmet egy darabig, akinek annyira kavaroghattak legalább az érzelmei, mint nekem. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék, amellyel megtörhettem az istenverte csendet, ami hamarosan irritálóan zavaró lett. Feszült voltam.
- Nem szívesen ismerem be, de… láttam már jobb napokat is – kezdtem óvatosan, ám az elején megálltam a helyzet vázolásával, mert fogalmam se volt, mi járhatott fejében. Kimerem jelenteni, hogy amióta magánórákat vettem tőle, kialakult köztünk egy egészséges, könnyed, felebaráti légkör, mert leálltam vele beszélgetni és őszintén érdekelt a hogyléte, meg az is, amit tanítani akart. Egyike azon professzoraimnak, akivel meg akartam őrizni ezt a jó kapcsolatot. Mit mondhatnék? Még mindig a tanárom, eljárhatott bárhogy, én pedig ettől tartottam, aztán láttam, hogy ujjait tördelve levette rólam tekintetét. Nekem úgy tűnt, mintha Noa nyitott lenne arra, hogy meghallgasson, ám a másik, ami aggasztott, ennek az ellentétes kérdése: mi van, ha tévedek?
- Értékelem a szavaidat, Noa – bólintottam, biztató mosolyt lőve felé - Gondolom vannak kérdéseid… Szívesen megválaszolom őket, csak előtte tudnom kell, hogy kapok -e bármiféle bűntetőmunkát vagy pontlevonást, ha megteszem?
A legkevésbé se akartam, hogy úgy lássa, haragudnék rá, mert nem így volt. Megvártam a válaszát, és hozzátettem:
- Ha van kérdésed… akkor tedd fel nyugodtan – nyeltem ijedten. Megpróbáltam ebből a szempontból megközelíteni, ha ő kérdezett, úgy éreztem, könnyebben menne a beszélgetés. Legszívesebben összehúztam volna magamat egy gombóccá, de magasságom alattomos ellenségemmé vált. Még ültömben is legalább másfél fejjel magasabb voltam a tanártól és úgy pislogtam le rá, mintha egy tündér lenne.
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. szeptember 29. 13:50
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 5. 00:43 Ugrás a poszthoz

Oshiro Noa professzor

Felülni ment, gondolkodni már kevésbé. Borzasztóan szédültem és lassan is szedtem össze cserébe mindazt, ami bennem volt. Egy false alapot adtam át Noának, mint hogyha kb. a Bagolykő lett volna a legrosszabb hely az életemben, pedig pont, hogy imádom. Sokat köszönhettem neki, mert az ott lévők új színnel festették be lelkem kopottas falait. A probléma nagyobb része, ami gyakorlatilag új fejtörést hordozott magában, hogy miként tudnám kimagyarázni a helyzetet, vagy ezen a ponton ki kell -e bármit is? Gondterhelt sóhaj szaladt ki résnyire nyitott ajkaim között.
- Jobb esetben - ismételtem lassan, nosztalgiától ittasan és elrévedtem kicsit. Még Svédországban volt szerencsém nagyon jófej, meg nagyon szemét tanárokkal is összeakadni, akiket szerintem dementorok neveltek, persze ezt Noa előtt nem jelentettem volna így ki – Igazából mindenkinek van, csak nem feltétlen mutatja ki.
Rejtélyes fény csillant szemeimben, azt a sejtetést adva, mintha annyira ismerném őt és rájöttem volna egy nagyon fontos jellemvonására amit el akart rejteni, de valójában szerintem csak a legkülső képet kaptam róla én is, mint mindenki más.  Valahol jó volt ez így, nem akartam, hogy felfedje előttem az összes titkát, ugyanakkor elég távolságtartónak tűnt, amit betudtam a származásának. Az, hogy mi svédek közvetlenebbek vagyunk, egy dolog, ha jól rémlett, Noa japán, ők meg… Nem éppen a legközvetlenebbek.
- Ne érts félre, nem akarlak én piedesztálra emelni azért, amit csináltál. Csak tudom, hogy vannak, akik szívesen tudnának a tó fenekén és ami azt illeti, én is magamat – feleltem monotonon, magam elé meredve. Direkt nem emeltem ki, kire/mire gondoltam. Nem Bagolyköves volt az illető.
Talán mondandóm annyira nem tetszett neki, és ami talán bántóbb, meg se próbáltam tompítani szavaim élét. Minek kerteljek? Túlontúl sötét dolgok kavarogtak bennem, egyik sem tisztán kivehető. Fogalmam se volt hirtelenjében, miként tudnám őket értelmesen szétbontani, megkülönböztetni, viszont pont ezek miatt igyekeztem lényegre törőnek lenni, amennyire tudtam. Javarészt sötét volt már, az ég majdhogynem fekete terítőjén kiszórt kristálycukorként ragyogtak a csillagok. Itt-ott magasba nyúló, a régi kor olajlámpásait imitáló lámpák világítottak, bár azok már tőlünk távolabb. Ebben a fényviszonyban nem sokat láttam az arcából, de érzékeltem, hogy végigfutott elemző tekintetével. Feszélyezett, hogy csendben pózt váltott, ha sokáig folytatta volna, biztos megőrülök. Már épp szóra nyitottam a számat, amikor is lektúrát adott arról, hogy mennyire szeretné a gárda az én jól létemet. Kétségem sincs, hogy ez így volt, ezért fejemet ingattam válaszul kérdésére. Felfedeztem mondandójába kendőzött felháborodását, amiről nem tudtam eldönteni, hogy személyesen az övé-e, vagy inkább általánosabb, a gárda nevében szól. Ámbár betudtam az utóbbinak, ennek a felháborodásnak a szikrája egy lapát szén volt belül mardosó dühöm tüzére, amit azért éreztem, mert megmentett. Nem voltam mentálisan stabil, meg tudtam volna ok nélkül bántani őt, de semmi nem indokolta, hogy miért kéne ilyet csinálnom. Gyengéden megmasszíroztam orrnyergemet, majd frusztrációmnak hangot adva enyhén combomra csaptam jobb kézzel.
- Inkább csak félek! – válaszoltam elfúlóan. Azt hiszem a szimplább szavaknál kellett maradnom. Úgy éreztem ez jó megközelítés, mert valamelyest átadta mindazt, ami bennem volt. Tekintetemmel Noaé után kutattam és élesen belefúrtam, majd fejemet tiltakozón csóváltam. Arról már szó sem lehetett, hogy ott üljek megint egy agyturkász betonkemény kanapéján, azt ecsetelve, hogy miért rossz az életem - Ez olyan, amivel nekem kellene szembe néznem. Menne is talán, csak… én félek.. szembenézni ezekkel a dolgokkal.
Valahol hárítani próbáltam. Libabőrös lettem a puszta gondolattól is, meg féltem, hogy amilyen makacs vagyok, valamilyen úton módon elege lesz belőlem és elhurcol valami szakemberhez akaratom ellenére. Testem hamarosan önkéntelen remegésbe kezdett, mintha csak fáznék, átöleltem magam. Első komoly kérdésével mélyen indított, valódi rúgás  családi ékszerbe. Mint minden sulinak, itt is megvoltak az önkéntes szadisták, és pár nevet tudtam volna említeni, de egyik se követett el ellenem olyat, ami miatt nálam a bully kategóriába esne, ezért legelőször válaszom egy megfontolt, tömör „Nem.” volt. Természetesen Noa az a fajta ember volt, aki nem feltétlen tapogatózott nálam - az elején. Fogékonyságom az esti égbolt végtelenjére a felszínre tört és talán magam is úgy ragyogtam mellette, akárcsak a sarkcsillag maga. Aztán lehullottam, lecsúsztam és ő egyre nyíltabb áskálódásba kezdett.Nem nyíltam meg neki egy fikarnyit se. Mostanra persze megtanultam, hogy Noát keményebb fából faragták, kötve hiszem, hogy itt megálltunk, főleg, ha már megígértem, válaszolok a kérdéseire. A remegés nem akart abbamaradni. Reméltem, hogy nem egy pánik rohamot kapok a nyakamba. Próbáltam azzal a valóságban tartani magam, hogy folytattam a monológot.
- Ma arra jöttem rá, hogy nagyon… semmit nem értem el a kitűzött céljaimból. Semmit az ég egy adta világon! Öt évem ment el, de nem tudom megérteni magam magyarul, mert csapnivaló helyesírásom van – kezdtem kifejtésbe. Karjaimmal továbbra is magamat öleltem és remegtem, mint a kocsonya.
- Akkor… - el kellett gondolkodnom azon, hogy mi volt még, szünetet hagyva folytattam - akarok egy zenekart, amit egyelőre képtelen vagyok fent tartani, és úgy érzem, hogy minden további próbálkozásom fölösleges. Illetve van valakim… Akit féltek. Nem biztos, hogy…
Elharaptam a mondat végét, s folytatás helyett fejemet forgatva műbőr kabátomat kerestem. Továbbra is ott lógott lomhán a vaskos törzsű tölgyfa ágáról, ahová mutatványom előtt akasztottam.
- Ha megkérlek, idehoznád a kabátomat? – néztem rá kérlelőn, majd fejemmel a fa felé biccentettem – Meeeg a bakancsomat… Nem akartam mindenestül beleugrani. Sajnáltam volna őket.
Egy fura este vette kezdetét. Itt ültünk egymással szemben, vegyes érzésekkel telve. Mardosott a bűntudat és a kín, hogy a tanárom húzott ki a tóból. Bőszen agyaltam azon, hogy mégis miként kérhettem tőle elnézést diszkrét módokon, egyelőre sajnos sikertelenül. Szomjas is voltam, de nem úgy tűnt Noa, hogy magával hozott volna egy egész kávézót, illetőleg kicsit paráztam az ivás gondolatától. Ironikus módon nem akartam megfulladni. Csak túl akartam esni ezen a beszélgetésen és őszintén remélni, hogy nem vágom el magam teljesen attól az embertől, akinek éppenséggel hálával tartoztam. Tudtam, hogy nem rosszat akart ő, hanem épp ellenkezőleg: megmentette az életemet, még ha perpillanat ezt nehezen is láttam be.
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 8. 21:57 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

- A faluban? Na remek, akkor még közel is vagy – A második felét elmormogta, nem értettem jól, de érdekelt a teljes mondandója – Tessék? A végét túl halkan mondtad, nem értettelek.
Ezután megszántam egy golyóstollal szerencsétlen művészlelket, mivel némileg átéreztem a helyzetét. Kár lett volna, ha frissen született ötletét megeszi az enyészet, legalábbis úgy elrévedt, hogy másra nem tudtam gondolni.
- Nagyon szívesen – mosolyogtam és érdeklődve hallgattam magyarázatát, amin aztán kacagnom kellett. Együtt éreztem vele. Próbáltam a pillanatnyi kínos mosolyát oldani azzal, hogy belefolytam elkalandozásának okának fejtegetésébe.
- Könnyen megragadja az embert, de nem mindenki értékeli már. Örömömre szolgál, hogy valakit még el tud varázsolni a lobogó tűz és az ég kékjének látványa Hát én meg… Nem vagyok nagy természetrajongó, viszont szeretek időről-időre kijárni sétálgatni, zenélgetni.
Amit nem említettem, hogy új hangszerre egyelőre nem tellett, ezért kölcsön gitárokon éltem, cserébe apró szívességeket teljesítettem. Nem nagy ár, ha már lazulni akarok egy kicsit és ilyen egyszerűen kivitelezhető.
- Szuper! – eddigi, visszafogott mosolyom széles vigyorrá fejlődött – Jövő hét vasárnap lesz, várunk szeretettel.
Köszönetnyilvánítására csak biccentettem, majd felemeltem lángnyelv whiskeys üvegem és egyben lehúztam a másik felét. Utána megmutattam Lilinek a vokalistánkat, aki valószínűleg már másik bolygón járt, aztán csak új társaságomra próbáltam ráfókuszálni a közeledő, másik sötéthajú Eridonos helyett, aki nem más, mint Fekete Nonó. Kínos szituáció ez, egyszer akart jófej lenni vele az ember, gúnyosan vagdalkozott, mint gyerek a papír szívószállal, aztán végül is vette a lapot és idejött. Fölöslegesen tartottam vele ellenséges viszonyt, erre viszont kicsit későn jöttem rá, mert kezdett ennek kifelé sugárzó jele is lenni, az én arcom például mindig nyugodt volt, amikor Lilivel társalogtam, s amikor átsandítottam a másikra, akkor elbizonytalanodtam, hogy mit is mondhatnék neki. Itt ült mellettünk, szóval az mondjuk egy jó kezdet, azt hiszem. Mindeközben elégettem nagyjából az utolsó jegyzetcsomagomat is, a fehér nejlont két kézzel összegyűrtem és kabátom zsebébe tömtem. Elkomorodott ábrázatom egészen addig úgy maradt, míg meg nem csapta fülemet varázsszóként a barna hajú kijelentése, hogy ő bizony egy melodimágus.
- Hogy mi?! – rikoltottam fel, majd rájöttem, kontrollálni kéne magamat, ezért zavartan körbenéztem, reménykedve, hogy nem hívtam fel magunkra túlzottan a figyelmet. Visszább vettem hangomból – Melodimágus vagy? Jézusom! De hisz… ez egy csodálatos hír. Hogyan derült ki?
Átragadt rám a lány lelkesedése, s felébresztette lappangó lelkesedésemet. Körülöttünk eközben zajlottak az események rendesen. Immáron beálltam az italtól és úgy éreztem, mintha fejemben a maximumra tekerték volna a hangerőszabályzót. Minden beszélgetést egyszerre hallottam kb., összefolytak és szófoszlányokat vettem ki. Gréta épp partnert váltott, Zalán most egy lánnyal és egy fiúval volt együtt, tőlünk távolabb- Én nem tudom mi folyt ott, a lány kiakadása azonban egészen a tűzig hallatszódott, ahol ültünk Lilivel. Jobb szemöldököm az égig szökött, úgy fordultam hátra csekkolni háztársamat. Miként elnéztem, elég szerencsétlenül festett, mint egy kis fiú, akit éppen leszidott az anyja. Kissé szánalmas látványt nyújtott. Nem tudtam vele sokat foglalkozni, ugyanis valaki az összegyűlt bagázsból ordított attól a ténytől, hogy előttünk bizony nem valami kamu láng ég, ami majd mágikus módon visszacsinál mindent nap végén, hanem olyan tűz, mely éget. Az idiótája ott bámulta, majd levetette a pulóverét és nekilódult, na ekkor volt az, hogy felegyenesedtem, s míg Dorián tűzoltással bajlódott, pálcát fogtam a futóbolondra.
- Planta Lubricus!
Csak hogy elessen, és addig se szaladgáljon. Pár percre elvileg kicsúszott lába alól a talaj, felállni és járni nem tudott hatása alatt egy darabig. Pár perc csupán. Meg is üthette magát mondjuk, amilyen lendülettel ment. Fejcsóválva, egy nagy sóhajt megeresztve megkíséreltem odamenni és ránézni jól van -e. Szerintem először találkoztunk.
- Tankönyvet máskor is tudsz venni – léptem oda hozzá, karba tett kézzel – Életet nem.
Szigorú tekintetet elővéve leguggoltam a könyveiért rinyálót csekkolni. A lightos sérülés még rendben lehet, inkább ez, mint hogy itt mindenki előtt rohanjon a halálába. Közben persze a tűz eloltásra került, szóval immáron elhíresülhettem méltán szar időzítésemről.
- Javaslom, hogy lehetőleg ne fuss egy égő rakás felé. Elmondom neked, hogy a mágikus tűz is éget.
Nyugodt hangom, tényszerűen közöltem vele, hogy röviden tömören minimum a karja odakozmál, ha ő neki sikerült volna a produkciója, és akkor még mázlistának vallhatta magát. Dorián viszont gyorsan reagált, kicsit vizes és nyomott lett tőle a hangulat, viszont így tudtam konzultálni a tőlem fiatalabbnak látszóval.
- Könyvek vannak nekem is, amit szinte ki sem nyitottam. Ha gondolod, szedd össze később, hogy mi ment a tűzre pontosan.
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 12. 15:39 Ugrás a poszthoz

Oshiro Noa professzor

Megerősítette meglátásomat az érzelmek nyílt vagy kevésbé nyílt kimutatása kapcsán és ezzel mai nap először Noanak sikerült megmosolyogtatnia. Halvány volt, mint apró gyertyaláng az írónak asztalán, de biztató, hogy nincs minden veszve és talán csak idő kérdése, amíg kifújom itt neki magam mindenről, aztán majd felocsúdom. Érdeklődve vizslattam a mellettem ülőt. Elég nyurgának tűnt, lenne mit dolgozni azokon a bicepszeken, egyébként meg mivel ténylegesen nem először beszéltünk már így volt róla egy némileg kialakult képem. Erősnek tűnt és pozitívnak egy furcsa, melankolikus kisugárzással, amit nem tudtam semmivel sem magyarázni.
Noa hümmögése megijesztett, szemeimmel tetőtől-talpig mérve figyeltem rezdülését, hátha abból kiolvashattam valamit, aztán hamar visszajutottam abba a mederbe, hogy jobb ráhagyni, mit is gondolt rólam vagy az elmondottakról. Szerettem volna azért még hozzátenni a magamét, magyarázni a végtelenségig, ő viszont engem megelőzve belém fojtotta a szót. Szemeimben meglepettség fénye villant, majd helyét az öröm és elégedettség vette át. A tudat, hogy megértett, ennyire gyorsan reagált szövegelésemre, azt bizonyította nekem, hogy Noa tényleg igyekezett megbeszélni a helyzetet és a maga esetlenségével tanácsot adni. Idővel sikerült felfedeznem benne az izgatottságot, melyből lassan rám is átragadt; éreztem aggodalmát, meg egy számomra rejtett, tompa-fájdalomhegy csúcsát. Csak most esett le, hogy el sem mozdult mellőlem, mintha örökre megdermesztettem volna kísérletemmel és tanárom attól rettegne, hogy egyszer csak visszakúszok a tó aljára, ténylegesen örök némaságba burkolózva. Éreztem izmainak feszülését, mégis velem maradt. Nehezemre esett megtalálni a megfelelő szavakat, kifejezni miért is vállaltam be ezt az őrültséget, aztán apránként megnyíltam neki. Sokat segített, hogy egy ponton vállamért nyúlt, gyengéden megszorította. Ez egy módja az energiaátadásnak, apró mozzanat, megfűszerezve sok támogatással. Mosolyogva lenéztem a földre, nem mertem szemeibe nézni. Kicsit megkönnyebbültem és csak most észleltem, hogy körülölelt az estével ránk ereszkedő hideg lepel; ha tovább kellett itt ülnünk a földön, biztos voltam benne, hogy rövid úton mindketten megfázunk és jó, ha megússzuk annyival. Észrevettem a tőlünk odébb fekvő, vizes kabátot is, akadt egy terv trükkös tarsolyomban, amivel könnyen megoldhattuk a problémát, viszont ahhoz kiváltképpen szükséges eszköz a kabátom. Míg eloldalgott a cuccaimért, addig ügyetlenül kinyúltam balra, remegő ujjaim közé csíptem az anyagot és húztam. Ügyetlenül mozogtam még, tompa puffanással oldalra dőltem, könyökömmel tartva magam, míg nem végre megszereztem az áhított dolgot, ami Noa kabátja volt.
- Köszönöm - nyúltam a felém nyújtott ruhadarabért, de még nem vettem fel azonnal. Kissé leporoltam a koszt és így máris helyre került a komfortérzetem. Bakancsomba nagy nehezen beledugtam lábaimat, majd kabátom belső zsebéből előhúztam pálcámat, s masnira kötöttem a cipőfűzőket, illetve közelebbről is megnéztem azt a másik kabátot. Csöpögött belőle a víz. Amennyire tudtam, remegő kézzel kinyomkodtam belőle, majd az egyikkel eltartottam az enyémtől vékonyabbnak tűnő darabot, másikkal pedig rámutattam pálcástul. Halkan mormogva orrom alatt ugyanazt a varázslatot alkalmaztam rajta, amit Noa rajtam, mikor még feküdtem és a ruhámat szárította. Csak nekem nem ment kéz nélkül, mostanra esett le, mennyi erő meg tudás lehetett a férfi háta mögött. Dolgom végeztével picit leporoltam, aztán mosolyogva felé nyújtottam kabátját.
- Valami azt súgja, hogy ez a tiéd! – vigyorogtam, kicsit megcsillantva a „régi Steph” jellemét, a humorizáló fiút, akinek bemutatkoztam Noának és amilyen vagyok is eredendően. Nehéz volt, de akartam, hogy kicsit a vidámabb énemből is kijusson neki mára. Megfordult a fejemben, hogy fogom magam és felállok, de az előzőek tudatában inkább alárendeltem magam a helyzetnek. Nem akartam még több nyomást gyakorolni rá azzal, hogy puszta meggondolatlanságból esetleg tényleg megfulladjak.
- Ha segítséget kérni tényleg nem szégyen, megtennéd kérlek, hogy segítesz felállni? – tekintetemet levettem róla, majd a közeli padok egyike felé biccentettem. Visszapillantottam Noára – Úgy tudom, hogy meg vannak bűvölve a padok, télen biztosan meleget sugároznak, de tippemre talán most is így van. Nem szeretnék egy tüdőgyulladást másnap.
Segítségkérőn kezemet nyújtottam felé. Mondandóm trükkös volt, saját nevemben fogalmaztam, de egyformán gondoltam mindkettőnkre.
- Hát, jó kérdés – tudom, fő a költőiség, talán erre választ se várt beszélgetőpartnerem, aztán könnyen meglehet, nem költői kérdésnek szánta. Bár nem volt tényleges határideje fejlődésemnek, valójában sokkal árnyaltabb a helyzet, mint azt először mutattam neki. Szavait figyelmesen végighallgattam, végig bólintottam.
- Ja persze, vannak. Értem mit mondasz és köszönöm.
Ha csak ennyivel reagáltam volna le azt, hogy próbált lelket önteni belém, bőven elég lett volna, de folytatni akartam.
- Akit féltek - félve megnyaltam ajkaimat. Hatásszünetet tartottam ahogy ismételten emlékeimbe burkolóztam -, arról nemrég tudtam meg, hogy... meg vannak... számlálva a napjai.
Hangomban és szavaimban gyengédség lapult. Kissé suttogtam, mintha csak az ujjamra szállt volna egy kismadár, akit nem akartam elijeszteni. Nem mutattam ki lappangó szomorúságomat, helyette hosszú csönd következett részemről. Nem vártam semmi reakcióra, csak még nekem is fel kellett fogni saját szavaim sárkány nehézségű súlyát.
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 14. 23:32 Ugrás a poszthoz

Gróf-Vinkó Rómeó

Borongós őszi délután volt. Aktuális kedvemet szerencsére nem tükrözte, az inkább közelített a semleges fogalmához. Szinte garantált, hogy terjedni fog a nevem az iskolában, kihez hogy jut el. Én, mint hátasa-fosztott hős lovag, vagy mint aki rátett két lapáttal Farkasházy utolsó idegszálaira? Hjaj, honnan kellett volna tudnom, hogy már a végét járja?
Gondterhelt sóhajjal zsebre vágtam kezeimet, mikor leszólított valaki és kérdésekkel bombázott. Nem ismertem egyből fel, elmélkedve, lapos pislogásokkal méregettem tetőtől-talpig. A nevemet magyarosan, "S"-sel mondta ki, a végét meg "f"-nek, így félig eltalálta.
- Halii...! - köszöntem bizonytalanul - Maradjunk a Steph-nél, azt jobban szeretem. "Sz"-szel ejted az elejét és "f"-fel a végét, leírni máshogy kell de az nem lényeges.
Általában a nevem leírásában szoktak segítséget kérni, az ritkább volt, hogy a kiejtést ecseteltem valakinek. Azt hiszem a svédek annyira nem gyakoriak itt, de hát mindenféle nemzetiségű diák jár ide, kötve hiszem, hogy pont az én nevem adná fel a leckét. Hozzáteszem, a Stephen az talán még annyira nem is svédes, ellenben vezetéknevemmel. Mikor realizáltam beszélgetőpartnerem kilétét, hirtelen megvilágosodtam és elfeledkeztem arról, hogy miért is volt borús hangulatom.
- O. Oóóóó!! Te voltál az, aki egy egész csomag tankönyvet dobott be, ugye? Az kemény volt, haver! - zengő kacagásban törtem ki, s utána csak egy vigyorral nyújtottam felé jobbomat - Bocsánat. Velem egyébként nem sok mindeeen.
Kúrta választ adtam, tarkómat dörzsölgetve. Pillantásomat oldalra kaptam.
- Elég nehéz volt az évkezdés, az évnyitó botrányba fulladt. Na de veled mi a helyzet? Megkaptad a levelem a tankönyvekről?
Annyira nem ismertem még a fiút, de már tudtam nagyjából kicsoda, küldtem neki levelet is benne a meglévő tankönyvekkel, volt ott mindenféle felsorolva, kivéve  Hoppanálás és Bűbájtan. Ami kellett neki, bármikor odaadtam neki szívesen, kivéve ma, mert ma nagyon nem akartam összefutni senkivel. Az, hogy vele leálltam most beszélgetni, még isteni csoda volt, mert azokkal az érzésekkel, azokkal az energiákkal tele, amiket az évkezdés hagyott bennem, nem tudtam veszteg maradni. Állandóan járkálhatnékom volt, mint a kiézhetett állatnak.





Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 15. 14:41 Ugrás a poszthoz

Gróf-Vinkó Rómeó

Bólintottam, most már megvolt neki, hogy miként érdemes szólítani és akkor így biztosan figyelni fogok rá. Észrevettem, hogy nevem pedzegetését elnyújtottam, ő meg annyira nem tudott vele foglalkozni; máshol járt lélekben. Arca egyszeriben vörössé vált, orcái a szégyentől égtek, amelyben én is osztoztam valamelyest a cudar évnyitó folytán.
- Ne aggódj miatta! - legyintettem és bátoríton rámosolyogtam, egyszerre a jegyzetégetésre, és a tankönyv adás témájára reagálva - Különben nem biztos, hogy teljesen sikerült bemutatkozni, vagy nem tudom megmaradtam -e. Stephen Zimmermann vagyok, másodikos mestertanonc a Levitából - nyújtottam kezet, annak reményében, hogy megtöröm a minket körbeölelő kínos aurát. Kicsit esetlen voltam ma a szociális interakciók tekintetében; kevésbé tudtam megtartani lendületemet, mint egyébként. Én fogadtam volna Rómeó közeledését, viccelődnék is; de valahogy még mindig ott kísértett fejem leghátsó zugából burjánzva a tudat, hogy egy tanárnál kihúztam a gyufát. Már nem hibáztattam magamat, nem hinném, hogy pont miattam ment el, de erősen hozzájárultam a lehetséges végkimenelhez. Egy ideje nem láttam, vagy hallottam felőle semmit, titkon aggasztott a szituáció, ezt viszont nem most óhajtottam kifejteni, főleg nem Rómeónak. Először még cipője orrát fixírozta, utána viszont rám pillantott. Hangja bizonytalannak tűnt. Gyanakvó tekintettel, hunyorítva viszonoztam a fiú pillantását.
- Hmm-hmmm - nem szóltam pár másodpercig semmit, mintegy elgondolkodva Rómeó szavain, végigmérve őt még egyszer. Rezzenéstelen arccal váltogattam tekintetem közte, s a szertár bejárata közt, végül bólintottam - Oké.
Nem tűnt úgy, hogy bírálnám a fiút, főleg mivel nem is sejtettem nagyon, mit művelt, csak a hűvös borzongás futott végig hátamon, hogy esetleg semmi jót.
- Mi lenne az, mit csináltál pontosan? - kérdeztem érdeklődve. Tudatos döntés révén nem tettem karba kezeimet, hanem lazán két oldalra eresztettem, s lazán lógattam. Próbáltam elérni, hogy a fiú bízzon bennem, a nyitottságot lássa, ne az elzárkózást.



Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 16. 06:44 Ugrás a poszthoz

Jegyzetégetés

Elég szomorú látványt nyújthatott az elhasaló gyerek jelenete. A fizika törvényei érvényesültek és a megmaradt lendülete vitte tovább, egyenest a tűzhöz. Szerencsére Dorián húzása a vízsugárral tényleg eszes gondolatnak bizonyult, akárhogy néztem, minimum a kissrác orra meggyulladt volna, onnan meg tovább se mertem vinni a történéssorozatot fejben. Végigmérve a fiú nyakig sáros lett és amikor feltérdelt, akkor láttam, hogy néhol felszakadt a bőre és kiserkent a vér. Apró sérülések lehettek, de néhol apró patakokban folyt a vér, ebből tudtam, hogy valószínű nem úszta meg teljesen a srác. Kifújtam magam. Még jó, hogy csak ennyi. Nagy szemeket meresztett rám, továbbra is könyvei után érdeklődve. Különös fixációnak tartottam, de ha már megkérdezte, a gusztustalan fekete-barna kupacra néztem a földön.
- Hááát - feleltem kurtán - az imént grillezted meg őket, így nem.
Felvontam szemöldökömet, aztán próbáltam átgondolni, hogy lett -e volna jobb válasz erre a kérdésre? Élesebben fogalmaztam, mint az helyénvaló lett volna, de  másként nem tudtam reagálni. Maga a hangnem tárgyilagos volt. Ennyire naiv lenne az előttem magát térdelőpózba tornázó fiú? Ellenőriztem, hogy háztársról van -e szó, hátha a ruházatából kiderült, hova jár, mert rendesen úgy aggódott ez a könyveiért, mint egy tősgyökeres Levitás. Aztán a naivitása miatt simán elmehetett volna a Navinébe is, ők szerintem pixie poron tolják a klubhelységükben, de nem akarnék valótlant állítani. Franc tudja.
- Húúú, öcsém! - ráncoltam homlokomat. Ennyire én sem álltam jól a tankönyveket illetően, de ami már úgy se kellett, azt bátran felajánlottam neki. Ha figyelmeztetésemet nem fogta fel a tábortűznek futásról, legalább a felajánlás talán célba ért. Minden is van, kivéve a Hoppanálás meg Bűbájtan könyvek, mert azok nekem is kellenek; ezeket hozzátettem megjegyzésként a mondandómhoz, majd tekintetem bírálóra váltott.
- Kötve hiszem - fejcsóválva próbáltam elűzni a bizarr gondolatot. Ha kellett, akkor mellé álltam a tanárok előtt, mert én szerintem unfair, hogyha ők ezért tényleg megvernek valakit. De általánosságban nem erről híresült el az iskolánk. Egy biztos, jó lesz, ha minél előbb beszerzi a tűzre tett könyveket valahonnan, mert saját magának tett keresztbe azzal, amit csinált.
- Milyen irracionális kérdés ez?! Elnézve az égett, vizes cafatokat, előbb csinál neked papírmasé figurát. Az ott – mutattam a kezében tartott elemre, majd a lemállott darabra – a bizonyíték, hogy a könyveidnek lőttek.
Az arcába hajolva, szemeit kutatva mondtam ki, hogy a könyveinek. Vége. Természetesen a tényt neki kellett elfogadnia, aztán ráhagytam a döntést. Míg a szétmállott könyvvel foglalatoskodott, addig is lehetőségem nyílt megszüntetni a magam által okozta kis átkot, illetve rászórni egy gyógyító bűbájt, így először lábaira, majd nagyjából a karjaira meg térdeire szegeztem pálcámat, mert azok se néztek ki túl jól.
Finite. Valetudo.
- Maradt még valahol sebed esetleg? - biccentettem fejemmel koszos, véres karjaira példának - ott láttam, hogy véres, meg kicsit a térdeidnél, ha látsz vagy érzel még valamit, szólj.
Nadrágzsebembe tettem pálcámat és fél szemmel a fiút méricskéltem. Vártam mikor esik le neki, hogy most már tud járni, illetve ennek egyértelműsítésére segítő jobbomat is nyújtottam neki, ha elfogadta, örömmel felsegítettem a földről és még le is poroltam. Aztán elgondolkodtam, hogy lassan talán ideje lelépni.
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 19. 14:48 Ugrás a poszthoz

Máltai Ramóna Emese

A lány bólintott kérdésemre, ami oldotta egy picit dühömet. Nem vártam el tőle, hogy teljesen ismerje a márkát, hacsak nagyjából sejtette miről van szó, örültem, mert így kevésbé éreztem azt vele, hogy a sötétben tapogatóznék. Kék íriszeim még egy ideig a gitárt pásztázták, majd szemem sarkából a lány gesztusait figyeltem. Miként elmeséltem a hangszer tragikus történetét, időnként éreztem, hogy arcomat vizslatja és kifejezetten értékeltem, hogy nem próbált szemkontaktust létesíteni velem. Most még inkább dühített volna és úgy éreztem, ha képes lennék rá, megolvasztanám vele a mellettem lévőt, vagy a falakat… Először adtam hálát az égnek, hogy nem elemi mágusnak születtem, ha miattam kell tüzet oltani és evakuálni egy diáksereget, lelkiekben tuti nem élném túl.
- Hmm, te sokkal jobban ismered őket, mint én - állapítottam meg felé sandítva - Én nem igazán vagyok jó pókok felismerésében.
Szórakozott nevetés hagyta el tüdőmet. Nem néztem a szemébe, mivel korábban ő se tette; egyértelműen másnak tűnt a testbeszéde az eddig tapasztaltakhoz képest. Volt már tapasztalatom félénk lánnyal is, nem tudtam megmondani pontosan, a mellettem levő annak számít -e. Lehet csak feszélyeztem volna, hogyha bámulom, szóval inkább udvariasságból hanyagoltam, mintsem gyerekes féltésből vagy félénkségből tenném. Miután ledobtam magam a színpad jobb szélére, hajamba túrtam mindkét kezemmel majd nyújtóztam egyet. Próbáltam valahogy konstruktívan levezetni dühömet, de a feszültség túl nagynak bizonyult. Magamtól nem tudtam igazán lenyugodni. Azt hittem felkeresem ezután a Levitás konditermet aztán ott lemozgom a többit, ám azelőtt, hogy felálltam és elhúztam volna, a lány leült pár méterre tőlem s halk gitározgatásba kezdett. Legalább annyira halk produkció, mint amennyire először beszélt hozzám a kiscsaj, ugyanakkor hülye lettem volna, ha nem ismerném fel még így is. Meglepődve fordítottam fejemet a szorgosan mozgó kézpár felé, aztán óvatosan a lányra néztem. Igyekeztem hamar elkapni a tekintetemet, mielőtt zavarba hoztam volna és megáll fél úton.
Heh. Micsoda jó választás.
Most már nem csak azt tudtam a kishölgyről, hogy a gitárjátéka klassz, hanem megtaláltam a suliban azt aki Beatles számokat tanulmányozhatott szabadidejében. Ha már játszott, összekötöttem kellemest a hasznossal. Saját, törött hangszeremre néztem. Kvázi kinyírták a társamat akivel először átléptem a határon, aki megannyi könnyemet elnyelte, miután volt lehetőségem kiadni mindazt ami történt a családban… A gitárom története egyszeriben balladává változott, már csak azért is, mert nem a bűbájtan az erősségem és magamtól képtelen lettem volna megjavítani. Találnom kellett valakit, bárkit, aki meg tudja csináltatni és nem iskola társam, különben mindenki rajtam röhögött volna.
„Úristen, mestertanonc de a saját gitárját nem tudja rendbe rakatni!”
„De hát azt már másodikban tanultuk!”
Fejemet csóváltam, legalább úgy, mintha egy bogár repült volna bele és azt próbálnám lerázni magamról. Kezeimet ölemben pihentettem, majd amikor véget ért a produkció, halk tapsokkal illettem a lányt, határozottan őt nézve. Észre sem vettem, hogy miután befejezte játékát, mosolyogtam.
- Nem tudom milyen gitárod van, de jól szól. Szép volt a játékod is - dicsértem. Kicsit trükköztem, először direkt a hangszert emeltem ki, talán így kevésbé akart hanyatt-homlok menekülni beszélgetőpartnerem - Köszönöm. Mióta játszol így?
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 19. 19:39 Ugrás a poszthoz

Fekete Nonó

Elmentem a Nagyterem mellett, le a lépcsőn, aztán leültem az egyik lépcsőfokra, szembe a bejárattal. Úgy vizslattam az ajtót, mintha csak azon tanakodtam volna, hogy hogyan készült, ki szerelhette be, aztán mintha kicsit azon nosztalgiáznék, hogy milyen volt az első napom a tanodában. Kicsit máson járt épp az eszem. Iskolai egyenruhámat viseltem, annyi szépséghibával, hogy egy normális vagy jól kinéző lábbeli helyett papucs volt a lábamon. Az évnyitó óta eltelt kis idő, nagyjából helyrepakoltam magamban a történéseket, így már mondhatnánk, hogy egészen irányba álltam és terveket szövögettem. Farkasházy produkciója után túl nyomasztóvá vált a csend, Eridonos közelébe nem igen kerültem. Felkeltette alvó gyanakvásomat: mi van, ha tömegesen összebeszéltek ellenem, ha kerültek, mert részben nekem hála a házvezetőjük esetleg tényleg lelépett? Túl nagy volt a csend. Mindenki lapított. A faliújságot rondította egy inspektor papírja is. Frankón eljuthatott a Minisztériumba a sorozatos, rémes évnyitók híre, amelyben bűnrészes voltam. Egyik lábam felhúzva tartottam, a másikat kényelmesen elnyújtva két fokkal lejjebb. Átöleltem a felhúzott lábam és összekulcsoltam rajta ujjaimat. A gondolataimba mélyedve azon agyaltam, hogy felkutatom Farkasházyt, a bűntudatom arra késztetett, hogy legalább egyszer egy őszinte bocsánatot elmormoljak neki. Hogy utána mi lesz?
Fogalmam sincs.
Azt se tudtam, hogy tényleg kirúgták -e végül, vagy ő kért -e szünetet, mert ennyire nem hallottam felőle semmit, bármennyire jártam nyitott szemmel. Szerencsétlen tippelgetéseket tudtam csak tenni; tétje nagyon nem volt, egyelőre így láttam. Aztán lehet, hogy csak a csőlátású kölök szólalt fel belőlem erre a fél pillanatra. Megfordult bennem, hogy talán hagyni kéne szegény tanárt a francba, nem piszkálni az alvó darázsfészket, mielőtt rám esik mindenestül. De én makacs vagyok. Nem ismerem azt a szót, hogy „nem”.
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 19. 21:16 Ugrás a poszthoz

Fekete Nonó

Orcámat bágyadtan térdemre hajtottam, töprengve tanulmányozva a bejárat körvonalait.
Gondoljuk végig racionálisan. Kakasi Gabriella professzornál kéne kezdenem, végtére is ő hívta magával Farkasházyt. Vagy először Adlerrel kéne beszélnem a terveimről? Ááhh!! Valószínűleg marhára pikkelhet rám, Hubával együtt. Nem kéne az alvó darázsfészket piszkálni...
Nyugtalanul kihúztam magam, a köhintésre mit sem reagálva.
Esetleg egy másik fejest kéne találnom az Eridonon belül? Vagy valamelyik diáknál mérjem fel először a terepet?
Minden tervezgetés egy félbeszakadt filmszalaggá vált a köszönéstől. Egyből a hang forrásához fordultam, közelsége miatt nem nagyon kellett kutatnom. Mérgesen ráncoltam is a homlokom.
Ó hogy az a... Hogy neked is pont most kell felbukkannod!
- Nyisd ki a szemed jobban, ott a lépcső másik fele - szóltam vissza csípősen. Elég hely volt neki lemenni, mert én majdhogy nem eggyé váltam a korláttal, miután hátradőlni aligha tudtam volna, visszafordultam előre és nekidöntöttem szőke fejemet. A semminél jobbnak bizonyult.
- Na, hát arról pont neked akarok megnyílni a legkevésbé - duzzogtam. Farkasházy emlegetésétől enyhén szólva egy kést forgatott bennem, mintegy kicsit karcolgatva frissen gyógyult lelki sebeimet. Ezeket az emlegetett sérüléseket az okozta, hogy erőteljesen magamra próbáltam venni egy olyan problémát, aminek az eredménye nem csak rajtam múlott. De akkor mégis... Mégis...
Miért ilyen nehéz elvonatkoztatni tőle?
Mindkét lábamat előrenyújtottam, így támaszkodtam a lépcsőn ülve, miközben törzsemmel felegyenesedtem. Késztetést éreztem arra, hogy jobb tenyerembe temessem arcomat. Nem bírtam a kissé felettem állóra nézni. Nem ment.
- Te nem voltál évnyitón ezelőtt ? - kérdeztem hitetlenkedve, nedves arccal felnézve rá, tekintve, nem nagyon mozdult az irányomba. Eléggé ki kellett tekerednem hozzá, nehezen tartottam magam ebben a pozícióban. Hamarjában elfordultam tőle, mielőtt még azt is megkaptam volna, hogy egy férfit bőgni lát. Próbáltam letörölni a sós cseppeket arcomról, de helyette csak ügyetlenül elkentem.
- Vagy nem hallottál semmit se arról, hogy milyen katasztrofálisak szoktak lenni? - szipogtam. Néha úgy éreztem, hogy Nonó nagyon is jól tettette a dinkát és valójában sokkal okosabb attól, mint akinek tűnik. Hallhatott futólag történeteket az eláztatott évnyitóról, egy-két kisebb problémáról, az idein meg ő is ott volt, láthatta a páncélos lovagot. Az csak nemrég jutott eszembe, hogy esetleg nem tudhatta, ki volt az a bizonyos szerenádozó balek. Szomorkás mosoly ült ki arcomra, amellyel a bejárati ajtót ajándékoztam meg. Nonónak nem kellett látnia megviseltségemet.
- Amúgy meg... mióta vagytok annyira közel, hogy a keresztnevén szólítasz egy tanárt? - rándult fel szemöldököm hirtelen. Rudolf így, Rudolf úgy... Kicsit ki akartam őt javítani, hogy legalább ennyire tiszteljük a másikat, ha már róla beszéltünk. Egyébként viszont nem tudtam mit kezdeni azzal, amit mond. Papíron Saint-Venantnek adtam igazat, tényleg tutyimutyi vagyok, hogy ennyire a szívemre veszem mások sorsát. Gosh, ez fogja egyszer a vesztemet okozni, nem a tó vize vagy a pánikroham.
- Most én kérdeznék tőled. Ha tegyük fel, hogy... én szerenádoztam volna az asztalotoknál, amikor Farkasházy kiborult... Akkor mit gondolnál rólam?
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. október 19. 21:20
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 20. 10:46 Ugrás a poszthoz

Oshiro Noa professzor

Örömteli volt látni, hogy aggodalma ellenére nyitott viccelődésemre. Ha mindenkiről vezetnék egy láthatatlan listát azokkal a személyiségjegyekkel, amit eddig megtudtam róla, akkor Noa most kapott volna egy pluszjelet a neve mellé.
- Úristen, igen! Hogy találtad ki? – színleltem döbbenetet széles vigyorral képemen. A férfi vállai keskenyebbek voltak az enyémtől, valameddig tuti feljött volna az a kabát, de teljesen biztos nem. Visszatettem mágus eszközöm a helyére, majd elfogadtam a felém nyúló kezet.
- Köszönöm – feleltem hálásan. Segítségének köszönhetően egyből felpattantam, hirtelen megmozdulásomnak azonban hamarosan meglett a böjtje: felegyenesedtem és lepillantottam a tőlem alacsonyabb asztronómia tanárra, próbáltam magabiztosnak tűnni. Rá is mosolyogtam, hogy ezt az illúziót fenntartsam, kicsit viszont még bizonytalanul helyeztem lábamra a súlyt s enyhe szédülés fogott el, emiatt hátratántorodtam pár lépést. Picivel a tó előtt sikerült megállnom és ténylegesen kihúznom magam. Kezeimet ökölbe szorítva, vállam fölött rásandítottam a csillogó víztükörre. Igéző volt és rejtélyes, egyben pedig a legeslegijesztőbb dolog, amiről biztosan feledhetetlen emlékek maradnak bennem. Megkönnyebbülve kifújtam a levegőt, hogy ennyivel megúsztam és visszatekintettem drága tanáromra.
- Na, ez lehengerlő volt! – mosolyom zavart vigyorrá fejlődött, tarkómat dörzsölgettem, majd amint megindult beszélgetőpartnerem, komótos léptekkel követtem az egyik padhoz. Kezeimet lazán zsebembe csúsztattam, kócos hajammal mit se törődve, úgy se lesz jobb. Sötét is volt, kevesen mászkáltak idekint, belegondolva most kifejezetten nyugodtnak tűnt minden.
- Hmm? Nem, egészen más… árnyaltabb a helyzet – tekintettem oldalra. Első kérdésére nem tudtam én sem a választ.
Határidő? Elérni valamit egy bizonyos korig.
Aligha ugrott be bármiféle cél, maximum az szerepelt a bakancslistámon, hogy azért kilencven évig jó lenne kihúzni. Aztán, hogy most abból mi sül ki, azt hiszem csak rajtam múlott, a mindenféle, ki nem mondott egyéb körülmények mellett.
- Egyedül én voltam az, aki úgy vélte, hogy sietnie kell – válaszoltam kényszeredetten és megálltam a pad mellett. Míg Noa rég leült és maga elé meredt, csendben az eget kémleltem kékjeimmel, ahol a Nagy Göncöl képe egyszeriben csak kiélesedett előttem. Annak idején a nevét se tudtam, csak a formája volt meg; a gyerekek szeme ritka jó abban, hogy kimondatlanul is formákat keressen a világban és az ismeretlen fehér pontokat összekötve bármilyen történetet ki tudnak találni vele. Kicsiként sokat néztem őket. Emlékszem, hogy egyszer még a kezem is nyújtogattam utánuk, mert azt képzeltem, hogy az apró csillagok közel vannak hozzám, csakúgy fel tudom markolni, levenni az égről, megvizsgálni, és visszatenni minden gond nélkül. Legalább mint ahogy a sót veszed le a polcról és teszed vissza. Elmosolyodva visszatekintettem a férfire, amely hamar arcomra fagyott tekintetét látva. Tudom, hogy nehéz témát hoztam fel, de az a zavartság… Megijedtem, mert esetleg olyan utakra tévedtem, ami neki fájdalmat okoz, de mivel nem ismertem a mögöttes történetet, így inkább csak óvatosabb lettem. Megadóan leültem mellé oda, ahova mutatott, tartva szemkontaktusát. Noa bölcs volt, határozottan többet tudott az életről, mint én. A komor hangulat ellenére nem bírtam ki, szavaitól ismételten mosolyra húzódtam ajkaimat. Kinyitottam egy másik zsebet, előhúztam belőle egy doboz cigarettát, és rövid vonakodás után felkínáltam nyitott tetejével.
- Mondanék neked én is valamit, de előtte… Nem tudom te szoktál -e, ha igen, vegyél nyugodtan. Előre is elnézést – Nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy mi lett volna a legjobb reakció, szóval inkább bocsánatot kértem. Több dolog miatt is kockázatos volt amit csináltam, tanár mellett egyáltalán dobozt rántani, én meg itt kínálgattam vele, de egyrészt rajta állt mit szól és elfogadja -e, én meg jobb dolog híján rágyújtottam, nemtörődöm módon állva a következményekhez. Ennek eredményeképp hörögve köhögtem, mint a fene, udvariasságból félrehajoltam. Eléggé megerőltettem a tüdőmet a merüléssel, ehhez képest egy kentaurt megszégyenítő sebességgel rohantam a hülyesége. Elismerem, nem volt a legbölcsebben cselekedtem, viszont ahogy kifújtam a füstöt és láttam felszállni, pár darabkát felragadott a gondjaimból és elvitte őket magával a világűr felé.  
- Eléggé limitált dolog ez az élet – elraktam a dobozt, majd kényelmesen, szétterpesztett lábakkal ültem tovább Noa mellett – Egy… családtagról van szó, akit elveszíthetek. Megesz az ideg, ha rágondolok, hogy elmegy azelőtt, hogy elmondhatnám magamról, mennyi mindent tanultam az életben ilyen fiatalon. Ő most biztosan szétaggódja magát miattam, távolról is próbál útmutatást adni, én viszont…
Elharaptam mondatom végét. Túlságosan szomorú lett volna kifejezni, hogy én cserébe nem tudok a szerettemnek segíteni.
- Mondjuk azt, hogy csak botladozom – kicsúszott egy szórakozott, rekedtes kuncogás. Hozzátartozó szempár emelkedett a férfira, miként próbáltam oldani a helyzetet – Mint Bambi. Ez egy mugli mese egy mugli növényevő állatról, aki addig csetlett-botlott, hogy aztán felnőtt valahogy. Büszke teremtmény lett belőle és sokat tudó. Ha nem indiszkrét kérdés, meddig voltam lent körülbelül? Tudod... A vízben.
Kíváncsi voltam erre eddig is, de nem igazán mertem rákérdezni korábban. Kellett egy kis idő, hogy szembe tudjak magammal nézni. Tekintetem akaratlanul is visszasiklott a tóra. Ahhoz képest, mennyire képtelenek vagyunk kihatással lenni mások életére, Noa határozottan inspirált arra, hogy folytassam nehézségeim ellenére is. Na, nekem ebben mutatkozott meg a tanár valódi értéke, ezért fogtam vissza magam általában, ha jelen voltak. Mindegyik másként viszonyult a diákjaihoz, de láttam azt ennyi idősen is, hogy biztosan szar ötlet kekeckedni velük. Megvannak nekik is a maguk gondja-baja és amikor lefekszenek nap végén, ugyanúgy egy embert kapunk, rangjától, származásától függetlenül.
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. október 21. 20:37
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 20. 19:14 Ugrás a poszthoz

Fekete Nonó

Komolyan hálát adok annak, hogy nem te vagy a legélesebb kés a fiókban.
Hamar helyreráztam magam és előbbi könnyeimnek nyoma se volt, ugyanis az összes gőzzé vált, annyira forrt a fejem Nonó mellett. Gondterheltem, kissé bosszúsan kifújtam a levegőt, szúrós tekintettel nézve rá.
- Ujjujujj! - hördültem fel - A tiszteletteljes megszólítás kettőnk közt is „Farkasházy”, ha meg szembetalálnád vele magad, „Professzor Úr”. Te talán örülnél annak, ha tegeznének tanárként, ő nem biztos.
Valaki mondhatná, hogy csak túlreagáltam, de a bennem élő Levitás igenis szigorú volt, illetve a pónis műsor ellenére nagyon is tisztelettudó. Egyszerűen nem hagyhattam a lányt tévhitben élni! Ki kellett javítanom egy picinykét... Csak a miheztartás végett. Aztán persze jó kérdés, a szóban forgó illető mennyire értene egyet most velünk, nem az én házvezetőm volt. Nonó nagyon jól színlelte a gondolkodást, pár percig el is hittem, hogy képes rá. Ha sokat dolgozott rajta, szarkazmusomat félretéve hittem benne. Próbálkozott, valami úgy láttam csikorgott sötét hajjal takart kobakjában. Türelemmel vártam, időm ugyanis akadt bőven. Mikor válaszra méltatott, csak hümmögni tudtam, aztán harsogva nevettem.
- Egek! - egyszerre volt nagyon mulatságos és nagyon kimerítő is  a vele való beszélgetés. Konkrétan elterültem a lépcsőn, hasamat fogva nevettem tovább. Hjaj! Valahol aranyosnak találtam. Ártatlannak - Ha neked a „francba” még a legnagyobb káromkodás...
Fejemet csóváltam. Nem ezért nevettem, hanem mert annyira... Mi a legmegfelelőbb kifejezés ide? Távolinak tűnt a leányzó. Komolyan elgondolkodtatott, hogy az egész évnyitó történését átaludta -e, klónozta magát valahogy, mert akkor súghatott volna, vagy... megátkozták esetleg? Tűnődve államra helyeztem kezemet.
- Nem tudom mennyire követted végig az eseményeket, de kaptam  tőle ajándékot - vigyorogtam szarkasztikusan, majd mindez lelohadt - Szerintem egyszerűen szólva csak kihúztam nála a gyufát és az volt az utolsó. Aztán, mint a mesékben: volt, s most nincs.
Elkomorodtam.
- Részben hozzájárultam ahhoz, hogy már ne lehessen hallani Farkasházyról. Igazából marhára nem tudom mi van vele és aggódom. Talán nem a legjobb boszorkányt kérdezem, de te felkutatnád őt és elnézést kérnél tőle ha úgy véled, hogy esetleg megbántottad?
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. október 20. 19:19
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 20. 20:01 Ugrás a poszthoz

Fekete Nonó

- No ugye? Mindig van mit tanulni - biztató mosolyt küldtem a leányzó irányába. A fáradtság egy dolog, attól még a tisztelet mindenkinek jár függetlenül attól, hogy épp jelen volt -e, vagy sem. Nehéz lecke ez, neki minden bizonnyal új is lehetett. Próbáltam türelmesen viselkedni vele, elvégre senki sem kezdte ugyanarról a szintről. Milyen példát mutatnék, ha undok lennék megint? Valahogy helyre kell hozni azt a szociális képet, vagy mi. Amellett sokkal több energiát elvett rossz kapcsolatot ápolni valakivel, mint a békés semlegesség felé úszkálni. Hej! Jól láttam, az egy ásítás volt? Hamar viszonzásra talált. Nonó látványosan unatkozott, viszonylag elegáns manőverrel jelezve, hogy mennyire unta már a velem való bájcsevejt. Egyszer fordultam felé kérdésekkel, többet már nem biztos, vagy legalábbis nem az Eridon kapcsán. Homlokráncolással reagáltam unott hangvételére, viszont a levéllel gondolkodásra késztetett.
- Úristen!!  - lelkendeztem - Most az egyszer nem beszélsz sületlenséget!
A fentiekkel a levélírás gondolatára céloztam. Úgy döntöttem, adok neki egy esélyt, aztán... a gondolataim elterelődtek más vizekre. Elmélyedtem barna tekintetében, azt hiszem megragadta a leányzót negyed-vélaságomból fakadó karizmám. Más különben mi a kneazle-ért bámult volna így?! Éreztem, hogy vörösödik az arcom.
- Öööhm... Háááát... - makogtam zavartan. Kicsit kínos volt, hogy így szemeztünk, még ha gyakorlatilag én voltam az a balek, aki képes volt az ülés helyett korábban teljesen elfeküdni a lépcsőkön - Inkább írok neki, az talán még nekem is segítene összeszedni pár gondolatfoszlányt.
Megtörve a szemkontaktust felálltam és leporoltam magam. Úgy döntöttem, legyen, kicsit rá akartam játszani Mr. Karizmatikus szerepére.
- Aztán csak óvatosan a lépcsőkkel! - búcsúztam tőle bársonyos hanggal, s hozzá kacsintottam egyet. Barátságosan intettem, majd pillanatokkal később már itt se voltam.

//Köszönöm szépen. :3//
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 24. 15:05 Ugrás a poszthoz

Gróf-Vinkó Rómeó

Kínos vagy sem, meg kellett ejteni azt a bemutatkozót még egyszer, csak hogy biztosan meglegyen jól a nevem és legalább én sem felejtettem el így az övét. Miután túlestünk a kis rítuson, Rómeó megijesztett azokkal a bűnbánó szemeivel, s belém ültette a gyanút, hogy olyat csinált, amit nem kellett volna. Tekintetemmel igyekeztem nyugalmat sugározni felé, viszont érzékelhető volt, hogyha most hallgat, azzal másokat is veszélybe sodorhat, a baj mértékétől függően.
- Értem, tehát kevés benned a mana,ennek ellenére megpróbálkoztál valamivel ami nem sült el jól - összegeztem miután befejezte monológját, ekkor az ajtó kilökődött, majd résnyire kinyílt. Érdeklődve pillantgattam be a fiú válla fölött. Furcsa, szappanhabszerű szubsztanciát csíptem el, ami nem szívódott fel. Nos igen, eddig egyértelműen félresikerült bűbájnak tűnt és egészen a fiú lábáig vezetett. Ott gomolygott körülötte, mint valami abszurd élőlény, aki céltalan a világnak eredve gazdáját kereste.
- Oké, ez... határozottan új tapasztalat számomra - rándult szemöldököm szórakozottan - Azt javaslom, hogy hagyd a bociszemeket. Kérésemre nyisd majd ki teljesen az ajtót, és amint megtetted, menj el onnan. Remélem világos a kérésem.
Komoly, s fagyos tekintettel néztem le rá. A fiú nagyon menteni próbálta a menthetőt. Halványlila gőzöm se volt mit próbált itt összehozni, de ráértem akkor faggatózni miután a problémát elimináltuk. Rómeó kreálmánya az ajtón túl várt minket és míg arra vártam, hogy ő mit reagál, picit távolabb állva nadrágzsebemhez szorítottam jobb kezemet. Pálcám markolata köré csavarodtak ujjaim, ösztönösen fogtam arra az esetre, ha közbe kéne lépni.
- Oké, én kész vagyok, nyisd ki aztán menj onnan! - utasítottam határozottan.
Belegondolva, hogy egy egész kondér van odabent... azt hittem varázslónak tanulunk itt, nem séfnek.
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. október 31. 13:00 Ugrás a poszthoz

Agárdi Kornélia Auróra
A büntetőmunka ki nem mondott részeként

Október végén járunk. Zsebre tett kézzel céltalanul bóklásztam a kastély falai között. Imádott Hubánk gondoskodott itt a kastélyban, majd a vele töltött extra időről, így örültem, hogy ezt most megengedhetem magamnak. Sok volt ez így egy bolti meló és a bandavezetés mellett. Nem vagyok rá mérges, pontosabban de, de nem , hisz tökéletesen átláttam a helyzetet, ha ki akarna tolni velem, ő is alsót mosni küld Lafayette-ékhez, ahogy Kakasi tette vele meg Hollósival. Mélyen mardosó gunyorosságom arra vonatkozott, hogy inkább velük tartanék. A bocsánatkérés egy dolog, azt tudtam le a leggyorsabban, de nem láttam ott mindenkit a Nagyteremben vacsorakor az évnyitó napján, szóval párukat külön kereshetem és a közbeeső konyhai kisegítés után még az előkészítőbe is mehetek, történetesen Hubával, hisz részben előkészítősként dolgozik. Jelenleg még a konyhai feladatokban segédkezem, annak pedig a puszta gondolatát is gyűlölöm, hogy majd a gyerekek közé kell járnom. Rossz emlékeket korbácsol fel. Főleg saját sérelmek jutnak eszembe róla és valahogy újra meg újra felnyitja bennem a sebet, hogy apám, aki árvaházba rakott, már nincs. Az előkészítőbe is járnak árvák amennyire tudom, elvált szülős kölkök, meg mindenféle jellemmel megáldott csibész. Amennyire imádok tőlem kisebbekkel lenni jó természetemből adódóan, annyira tudok előre jól rágörcsölni erre. Legbensőbb gondolataimat megtartottam magamnak, a végén, ha nem vigyázok, még állandó kisegítővé válok, ha túlságosan eleresztem magam és odacsapok egyszer.
hetek óta nem tudtam normálisan aludni.
Sem pedig tovább együtt élni a bűntudattal, hogy valakit miattam menesztettek.
Hetekig tartó csatározásban álltam magammal, félig már túllendülve az évnyitón kialakult kavalkádon, de mindig ott várt tettre készen az a bizonyos fekete farkas, ami mindig ismételten belém mart, amint kezdtem volna jobban érezni magam. Még Lafayette csípős beszólásai se segítettek, szívesebben vettem volna ha komolyan egy kanál vízbe fojt, de hát kétlem, hogy bármit is segítene. Ráfüggtem a szürkepiacos nyugtatóbájitalokra és ezzel rátaláltam az én nehézágyúmra. Pár korty és az összes fölösleges morgolódás bekussolt agyamban. Nem volt több túlgondolás, mert nem volt min gondolkodni abban az euforikus állapotban amit elfért egy üvegben. Sose volt nálam több annál, ami el is fogyott még aznap, nehogy kitudódjon rusnya kis titkom. Már csak a „szer – bájital – függő” jelzés hiányzott nyomorult életemből. Persze ma semmi ilyen nem volt bennem, inkább a szoba négy fala közt tartogattam amolyan lazulós programnak. Orromat hamarosan megcsapta a bor mámorító illata, gondolataimat hangos hahotázás törte szilánkosra. Egy mosolygós, vöröshajú lány festményét pillantottam meg a távolban, immáron feleszmélve, hogy a Vigadó freskók folyosóját járom. Nehéz érzéseimtől telve először kábán sétáltam, aztán egyre tempósabban, észre sem véve az előttem levőt. Következő emlékemként a földön térdeltem, értetlenül pislogva, hogy mégis mi történt.
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. október 31. 14:10
Stephen Zimmermann
Prefektus Levita, Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Pro Levita-díjas, Harmadikos mestertanonc


Pálca eladó, zenekar vezető
RPG hsz: 257
Összes hsz: 323
Írta: 2023. november 3. 19:42 Ugrás a poszthoz

Oshiro Noa professzor

Kézzel tapintható különbség volt a környezetemben, ugyanis amikor felfogni próbáltam a világot és magammal vívódtam, minden bebetonozott földútnak tűnt; lezártnak amiből nem terem semmi jó, ami virágként örömöt vihetne mások életébe. Talán férfiként nem túl maszkulin épp ezzel példálózni, de ha sikerült átadnom vele azt, amire gondoltam, elértem célomat. Végre eltűnt tüdőmből az a korábbi ólmos nehézség – könnyű volt és úgy éreztem, hogy meleg bizsergés futott bőröm alatt. Éltem a felém kinyúló lehetőséggel még úgy is, hogy addigra már némileg stabilan álltam. Emiatt épp csak felé nyúltam, nem fogtam rá Noára félvén, esetleg magammal rántom.
- Na hát akkor siessünk, a végén még megugat! – mutattam a vízre vigyorogva. Nyugtatólag kezemet vállára tettem, hasonlóan ahogyan ő csinálta nekem, amikor szükségem volt rá – Minden rendben.
Azzal mellé léptem, egymás mellett haladva mentünk a padokig. Jól esett ülni, nem hittem volna, hogy ennyire leamortizál még állni is. Kényelmesen a támlának vetettem hátamat, figyeltem Noa cigigyújtási módszerét és fejemet ingatva elfordultam. Egyrészt nekem egyelőre elégnek bizonyult az öngyújtó is, másrészt most a füst zavart, hanem a bűzrúd torokizgató hatása, ami hatványozottan igaz volt a történésekből fakadóan, és nem segített a kiszáradás se. Valószínű limitálva az idő, amit eltölthettem idekint, s lassan a végét járta bizonyos értelemben. Eddig macskaként tudatosan kerülgettem a vízzel teli kádat, az utálatos képet, hogy mehetek a gyengélkedőre, de bennem volt túlságosan is a félsz. Inkább úgy döntöttem, reálisan állok a problémához, ott alszom, legyen a legnagyobb problémám egy-két éjszaka, nulla pánikrohammal meg valami frissítő bájitallal amitől kevésbé érzem csiszolópapírnak a nyelvem.
- Aaaz igen, nem hezitáltál! Ez a beszéd! – lelkendeztem miután hamar rákapott ajánlatomra. Tudom, szörnyű vagyok. Rossz szokások rabja, Noa meg jött utánam. Ebből leszűrtem, valószínűleg rutinos dohányos. Mikre rá nem jön az ember ezen az estén... Örültem, hogy most kifejezetten vevő az együtt cigizésre. Eddig csak magamról rizsáztam főleg, bele sem gondolva, neki min kellett keresztülmennie az elmúlt percekben. Szegény. Vajon hogy bírja idegekkel? Próbáltam a helyébe képzelni magam, leadni az anyagot, dolgozatot íratni vagy büntetést kiadni. Egyáltalán adott ki büntetést valaha? Noáról soha semmi ilyet nem hallottam, szóval vagy tényleg megfogtam vele Merlin lábát, vagy kurva jó cselszövő aki mindent is eltussol.
- Sajnos ráfáztam és fixen el fogom veszíteni. Végső stádiumú rákos beteg. Későn derült ki. A mi világunkban sincs olyan mágia vagy elixír ami azt rendbe hozza – lemondón csóváltam fejemet, nagyot szippantva a cigiből. Vége felizzott, megvilágította és kiemelte a gond terhétől ráncos homlokomat. Aztán még látszódott a parázsban, ahogy vonásom egyszerint kisimult. Ezúttal kis ideig benntartottam a füstöt, majd mikor már nagyon kapart bent, csak akkor fújtam ki. Köhögés ezúttal nem lett belőle.
- De. Büszke rám. Mondta is nem egyszer. De én nem érzem úgy, hogy eleget tettem neki. Vagy érte – kezdtem elveszni szavaimmal. Tanácstalanul álltam azelőtt, miként fejezhetném ki magam – Mi van, ha túlgondolom? És egyszerűen csak rohadtul sokat várok magamtól.
Az utóbbi pár szót csakúgy magamnak mormoltam félig a múlton merengve.
Mindenki botladozik, huh.
Picit megrogytam, őszintén. Felébredt pár nehéz érzés amit le kellett birkózni és ez volt az oka, hogy nem figyeltem oda a beszélgetés irányára. Ismét nehéz témába vágtunk bele, ezúttal viszont észrevettem ezt a „botlást”, és úgy döntöttem, megpróbálok lazítani a beszélgetésen és rajtunk is valamennyire.
- Értelek… azt hiszem – görcsösen nevettem – Nekem is eléggé összefolyt az idő. Nemrég még a háztársaimat láttam lelki szemeim előtt, aztán következőleg a vizet. Nagyon fura filmként játszódott le bennem minden. Most meg itt vagyok.
Kicsit ferdítettem az igazságon. Ha csak Somit emelném ki, az lehet furán menne át és őszintén? Azért nehéz bevallani, hogy a többieket hiányolnám. Arról nem beszélve, hogy egyenesen lehangoló tragédia lenne rólam más formában hallani. Fejben összeállt, hogy mit kell tennem. Elcsendesültem, elfogyasztva maradék cigarettámat, aztán a pad szélének nyomtam. Volt mellette tisztes kuka, oda ültömben behajítottam a csikket.
- Hé Noa - szólaltam meg hirtelen, megtörve a közénk furakodó csendet - készültem neked valamivel. Szeretném ha befogadnád.
Óvatosan felálltam, majd letérdeltem előtte. Kezeimet úgy fordítottam, hogy ujjakkal egymással szembenézzenek. Ezután kimért mozdulatokkal óvatosan letérdeltem és mélyen meghajoltam, homlokommal a földet érintettem. Úgy mozdultam, mint akiben hirtelen lámpát kapcsoltak és megértett nagyon sok addig ismeretlen dolgot.
- Őszintén sajnálom, hogy múlt hét szerdán már el se mentem. Már akkor is nagyon sok… minden vájkált bennem. Hálás vagyok azért, amiért tanítasz. Bármit is gondolsz, azért is hálás vagyok, mert küzdöttél értem – rövid hatásszünetet tartottam, hogy elérje őt üzenetem, majd folytattam - Lehet önző kérés lesz, de szeretném, ha tovább vehetnék tőled különórákat. Nem szeretnék a jelenlegi szintemen leragadva lenni.
Hangomból őszinteség sugárzott és… mintha az addig mélyen lakozó elszántságom is kezdett volna visszaömleni belém. Meghoztam életem egyik fontos döntését: nem akartam, hogy érdeklődésem Noa tárgya iránt semmivé legyen, s úgy tűnjön, mint aki csak kiutat keresett a sötét alagútból. Amikor nála jelentkeztem magánórákra, fogalmam sem volt arról, hogy a találkozásunk számára legalább annyira sorsdöntő lehet, mint nekem – ezt most sem látom igazán, de amikor félve felpillantottam, válaszát várva kimondatlan kérdésemre, halvány mosoly futott át arcomon. Vissza is utasíthatott, viszont örökké bennem lesz az, hogy megkönnyebbültem, és neki is a listáján szerepel, hogy akárhogy nézzük, megmentette a hátsómat.
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2023. november 4. 06:30
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Stephen Zimmermann összes RPG hozzászólása (109 darab)

Oldalak: « 1 [2] 3 4 » Fel