Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Hülye görcs – röhögi szembe az alacsony alakot, aki éppen azon van, hogy kiköhögje a lelkét. A könyök, amely a gyomrába csapódott, talán nem épp kellemes közlésmódja annak, hogy vegyen vissza az arcából. Noha nem olyan rég sétáltak ki a levegőre, hiszen előtte amazok elvoltak a maguk kis bajaival, ő pedig szokás szerint keveredett erre, most olyannyira vágynak vissza a zárt térbe. Neki szüksége van az egyik arcra, hogy egy-két apróbb információt egyeztessenek, illetve, ő előtte kint volt a helyen, a telken, amelyre építeni kívánja ha nem is a várát, hanem csak a kis illúzióját, amelyről ezeknek nemigen van fogalma. Az az egy arc is csak annyit, hogy érdeklődik, mik az újdonságok, ki merre ül a szemétdombján és lemaradva tárgyalták éppen, mikor a köpcös tolakodott oda, hogy elálló füleit hegyezze, ezek miről diskurálnak. Az ilyet még viccből sem tolerálja, mégis, mondhatni kegyes volt, hogy csak ennyivel, de honorálta a kíváncsiságát. Szívesen ütötte volna tovább is, de nyílt terepen az ilyesmi nem okos dolog, meg elvileg nem is illendő azonnal a féktelen agresszióval válaszolni arra, ami történik, elvégre, annyira titkos dolgok amúgy sem hangzottak el, azokról ők mit sem tudnak. De a tenyere akkor is viszket.
Le kellene legalább a másik kettőt rázni, azonban nem úgy néz ki, hogy sikeresen könnyen kivitelezhető a kellemetlen emberi attitűdök nélkül, mint a sértődés és a még hangosabb tagadás. Hosszú sóhaj, ilyenkor mindig megbánja, hogy megpróbálja legalább a látszatát adni annak, hogy ő csak csinál ezt és azt, semmi komoly és nincs semmi gond az emeleten, nincsenek fura gondolatai, amikor a vicsornak is elmenő vigyor megint feltűnik az arcán, amint a tag kiegyenesedik, majd ugatásszerű röhögést hallat. Remek. Úgy néz ki, lett még egy barátja? Menten boldog is lesz tőle, fordul inkább az értelmes felé, aki jó lenne kéz alá dolgozni, azonban van lelke és nem hiszi, hogy egy napnál tovább bírná abban a világban, ahol nem csak az orrból szivárog némi vér, hanem szöveteket szaggat át és a puskapor illata megszokottabb a levendulánál.
- Igyunk inkább valami. Ránk esteledett – mintha valami végszó a napzárásra és kötelező eleme lenne egy-egy pohár valami. Nem tervezi magát az asztal alá inni, ennyi a biztos, minden más bizonytalan és nyitva hagyja az ajtót a lehetőségekhez. Nem teketóriáznak sokat, azonban a filléres ivó és a segédmunkások kedvenc helyeit kihagyva lépkednek egy kellemesebbnek tűnő bejárat felé, amelyről, elmondásuk szerint, csak jót hallani. Elsőnek jó lesz, mondja a legcsendesebb, aki szerinte biztosan egy kis köpcös, figyel mindent, majd adja is el jó pénzért, amit hall. Na persze, elsőnek. Már ha nem a hányásuk lesz az, mert ahogy tudnak inni...
Beérve indul a pulthoz, rövid körbetekintés, mire is számolhat itt, egy-egy alakot figyel meg jobban, ahogy végül megállva várja ki a sorát, aki egyelőre valami szőkével beszélget. Nem haragszik rá, a helyében egy ilyen szőkével neki is több kedve lenne beszélni, apró vigyorral pillant el tőlük az ajkán, mire a poharat végül sorakoznak előtte. Az első kör, a köpcös pedig siet oda, hogy segítsen.
- Megvan a hely, baszki! Gyere már, tele van fullos macákkal – gesztikulál is hozzá, olyan heves, majdnem felrobban. Aha, macák és ivás, mindjárt rávágja, hogy tudja miről beszél, de csak a szemét forgatja, ha bejön a tippje, nagyot fog röhögni. De végül szisszent. Ahogy felkapja a két poharat az a szerencsétlen és fordul, úgy fröccsen egy adag a pultra, ahol a táska is pihen.
- Te inkább arra figyelj, hogy ha leöntöd azt a táskát, keresheted is a kedvenc mahagóni árnyalatod. Na húzz már – majdnem felé is rúg, végül csak szusszan. Oké, eddig bírta. Neki ez nem. A táskára pillant, körbeöleli a folt, de nem eszi. Remek.
- Ezt inkább tedd a pultra, kedves, mielőtt a kis kopasz bele is borogatja az italát – pillant a nő felé, mintha amúgy nem lenne jobb dolga annál, hogy egy tök idegenre figyel, aki majdhogynem ki is osztja. - A következő kört én állom cserébe – mintha kárt kellene megtéríteni, ő meg még fel is ajánlja. Hát na, mondta ő, lenne a pultos helyébe, akinek végül odaszól, hogy azért mégiscsak törölje fel. Egész moderált ma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Elnyomja az újra meg újra feltörő kényszert erre az egész témára, miszerint most fogja és lecsapja a francba, majd élvezi a csendes. Nem, majd pont őrá fog hallgatni abban, hogy vitassák meg, meg úgy egyáltalán beszélni kelljen róla. Ő egy hiú pöcs, aki alatt elegen nyögtek valójában, hogy tudja, amit kell, azt nagyon is jól tudja, ha most aztán a nő és a nő közötti megértés varázsa, meg ők tudják mi a jó a testüknek és bla, bla, bla a téma, leszarja. Legyen, sírjon felőle a következő bige, akit az égbe juttat, nem érdekli, mert irritálja, jelenleg főleg. Meg na, pöcsre mindig szükség lesz és az ő mindensége nyugodt a biztosságban.
- Dehogy gondolom. Gyerek vagy, elhiszem, hogy érdekel ki köp messzebbre és ki pisálja szebben a nevét a hóba, de na. Engedd el – forgatja meg a szemeit, és ez inkább a jobb, ha elengeded, mert unlak hangsúllyal mondja ráadásul. Oké, sejti ő, megint mire akar kilyukadni, de nem, nem adja meg neki azt az örömet, hogy elismeri megint a témát, azt, hogy megtörtént és vele történt. Nem, kikerüli hanyagul, tereli rá, minden másra, miért is ne alapon, mert megteheti. Ő már eleget rágta át magában mit és hol cseszett el, mit kapott érte és mennyire érte meg vagy sem, vagy kevés volt, esetleg sok. Nem, erről senkivel sem „lelkizett”, magának oldotta és oldja meg, még ha most ez a kölyök itt azt köpködi, mennyire szarul áll és szedje össze magát. Persze, mert nem azt műveli, amit szokott, érti ő, de nem, nem fog neki ugrálni. Még mit nem.
- Az az apád volt, én meg én vagyok. Különbség – nem mintha érdekelné, hogy milyen volt az öreg és azt se hitte, hogy egy után nem torolná meg akár azt, hogy csak hozzáért, hát még hogyan. Sőt, benne volt szint a mondat vonzatában, nem ostoba, hogy azt higgye egy pillanatig is, hogy hagyná magát. Ó nem.
- Na kezdődik megint. Ez a kedvenc témád? - horkan fel, hogy megint utal és megint üti a vasat. - Tehetek fejet az ágyadba, mire felkelsz, lovat, emberit, amit kívánsz. Ha használom, ha nem, szeretem a helyén tudni – még a saját nyakát is megtapogatná, ha lenne rá idő, azonban a pillanatnyi nyugalom szinte máris átcsap vérmes acsarkodásba. Nem mintha nem lett volna jele és valószínűleg erre is ment ki a játéka. Ám legyen. Beledől abba, ami a másik akarata és ami ellen oly annyira lázadt és azt mondja, nem és nem. Lehet tényleg csak egy báb, amely visszapofázik és akaratos, de közben pedig ha olyan kapja el, akkor oda lehet tenni, ahova kell. Hiába a „botlás”, a hiba, még mindig itt van, nem ott és azzal, nem máshol, nem a föld alatt. Tény, hogy egyelőre egy felület, amit csépelni lehet az ilyeneknek, mint Nairobi, de tény az is, hogy tesz ellene és visszaszerzi a renoméját. Ahhoz előbb nem árt megtartani a tökeit, ha már szerencsétlennek nézi, nem fogja magát abban hagyni, de egy lágyéki vérzés, nos... igencsak halálos. Morog, miért ne tenné, elpattanna ha az a kicsi is, eltűnne, ami fogja, vérmes tekintet, ha vissza akart valamit hozni, akkor ennyi sikerült.
- De jól mulatsz – persze hogy, úgy megy, ahogy mennie kell, nem? Megadta neki a műsort, kusza tincseit tűri hátra, nem ül le, úgy nyúl a dobozért és gyújt rá, legalább ujjai le vannak foglalva és nem kívánkoznak simán a nyakára. Szorosan. Most rajta a sor a röhögésben.
- Hogyne. Ennyire azért ne áss már el – forgatja a szemeit. Csak parancsra cselekszik olyat, de semmi élvezet nincs benne. Nem olyan az. - Azt mondtam, tedd le azt a szart és mutasd meg, mit tudsz. Mert ha nem lesznek a kések, csak a nagy szád marad és más bizisten kiklopfol. Bár nem mondom, hogy nem tenném meg, amúgy is, nő. Az előbb bizonygattad, hogy farok nélkül is pasi vagy, hát akkor miről beszélünk? Sokat hiszel magadról néha – vigyorodik el, próbál nem figyelni az agya hátsó szegletében ülő kattogásra. Azért direkt közelebb lép, várva, mi a reakció rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hálás, hogy nem kap hisztit, csak egy picit, ahhoz ma nincs türelme, amúgy sincs, szerinte felesleges, mert nem oldaná meg a dolgot, mert hiába az eltelt idő, akkor is meglett, meg van és már mindjárt oda is érnek. Akkor lesz majd kíváncsi arra, hogy az előbbi puffogásból mennyi marad meg benne, hogy na tessék, nem valami koszlott pizzéria, vagy gyorsétterem, ami manapság divatos, vagyis egyszerű, mert a randik nagy része kimerül abban, hogy szexre keresnek társat, ahhoz elég egy hamburger és mehet a menet. Olcsó is volt és megérte. Nem hazudna, ha azt mondaná, ez után nem folytatná úgy és csendesebb helyen, avval viszont bőven tisztában van, hogy egy kaja miatt nem fogja megváltoztatni a véleményét és szétpakolni a lábait, hogy tegyen azt, amit csak akar. Gyerekes ábránd lenne, amit nagyon régen gondolt és remélt, amiért ott koslatott és eleve ment oda, hogy na, történjen meg, csak a dolgok másképp alakultak, már akkor kemény dió volt és makacs, nem adta magát és ő sosem kapta meg. Ennek ellenére van itt, mint valami tök hűséges akárki, mert aztán rá ez a jelző nemigen süthető a kapcsolatok ezen terén, mégis, még mindig nem a sliccét húzza lefele, hogy na, álljanak csak félre. Annyira nem is állatias és valamelyest már szelídült a tempója, nem tini, akit csak az irányít, van más, rosszabb, még rosszabb, de abba most jelenleg bele sem gondol, mert felesleges és nem való ide. Nem is tud róla, semmit sem mesélt arról, hogy merre járt, mit tett, fel sem jött témának, ami érdekes, mert jöhetett volna, de inkább ment minden úgy tovább, mintha el sem telt volna idő és csak a betelt oldalt folytatták volna. Mondjuk, jobban is kedveli a helyzetet, hogy nincsenek kínos kérdések. Sokkal jobban.
- Meddig válogattad a szekrényed? - ejti meg vigyorogva a keresztkérdést, hiszen tény ami tény, ha a randi akármely formája kerül szóba, jön a végtelen ötletek tára, a túl slampostól elkezdve a túl kirívóig, vagy ami már kicsit szűk, vagy épp túl bő és a többi. Párszor nézett végig ilyet, amikor épp valaki epizódszereplő hirtelen királylánynak hitte magát, mert nem valami szakmunkás életébe került bele és volt miből válogatni, mert az előtte lévő trófeák is megtankolták eléggé és rájött, ha még egyszer végig kell néznie, azzal a ruhával fogja magát felakasztani, amit először dob le. Nem. Elvonul, teszi a dolgát, majd jön alapon hagyja ott, itt is kimaradt belőle, hiszen eleve névtelen volt, de névvel írva se állt volna a háló ajtajában, türelmet imitálva, mert akkor most kevésbé lenne békés azzal, mit rejtett a blézer alá. Az is hamar kiderül. Elmutat a hely fejé, majd vár, kezét leengedve sandít rá oldalról, hogy mégis milyen reakciót vált ki belőle a látványt. Még a saját szemeinek is olyan hely ez, amire azt mondja, „ez igen”, pedig nem romantikus alkat, messze nem, csak tudja, mit kell eladni a nőnek, hogy pontosan úgy nyíljanak el az ajkak és pislogjon előre, ahogy a nő teszi mellette. Somolyog csak, szép haloványan, ahogy igazítja lépéseit és lelassul, majd felveszi ismét a tempót.
- Na? - mintha türelmetlen lenne a választ illetően, holott nem. Megvette most ezzel, legalábbis arra biztos, hogy tényleg ne akadjon ki ma már és rájöjjön, ez volt a jobbik ötlet, nem a pizza. Meg hát, ő, nem valaki más. Önzőség vagy sem, tudatosan építette fel a dolgot, valahogy amúgy is érezte, hogy ez a tavas, megvilágított hely tetszik neki, bár, az is igaz, meglepni könnyebb, mint megbékíteni, maradjunk annyiban.
Beérve mondja a nevet, amire az asztalt foglalta, pár pillanat, ahogy végül már indulnak is az asztalhoz, amely a kilátások közül is az egyik legszebb, mert nem fog a konyhabejárat melletti szinten kuporogni, a levegő itt jár, kellemes szellő és illatok, ritkásabb asztalokkal. Megállva engedi el, lazítja ki a zakót magán és felé pillant, mert érzi, hogy most már biztos meg fog szólalni, ha eddig rágta is magát. Megbánta vagy sem, utálja, vagy épp imádja, fogalma sincs, nála nem tud értelmeset tippelni.
- Hű – meglepetve figyeli, ahogy végül kimondja mi gyűlt fel benne és hogy hiába várt sokat, megérte. Egoját simogatja a tény, mégis, illedelmes arcán mosoly ül meg szintén, ahogy biccent felé, hogy köszöni az elismerést. - Nem haragudtam akkor sem. Igazából számítottam rá, azért ez a hely, eredetileg egy olasz vendéglő lett volna – no az sem utolsó, sarki valami, de kellett a nagyobb „hűha” faktor és lám, hatásos is volt. Fene azt, hogy mindenre gondol. - De csak igyekeztem. Kész öröm, hogy beletrafáltam – figyeli, ahogy végül leveszi a blézert és ha nem is alpárias, mégis halk füttyentést enged arra, amit sikerült magára húzni. Talán kicsit merész ide, ha csak körbelesne – de nem teszi, mert nem hülye -, neki mégis jobban tetszik, mint egy másik verzió. Csendben lépked oda, hogy kihúzza neki a széket majd, ha leülne, egyelőre azonban figyeli. Nos, ezt nem vetkőzi le, ahogy finoman de láthatóan méri végig.
- Most mondjam azt, hogy te is kitettél magadért? - kapja el a pillantást, a másik íriszeit, amint ismét felé néz. - Csodálatos vagy ma. Ragyogsz – az is igaz, hogy így valóban nem látta és valóban tetszik neki, arca nem hamis mosoly vagy épp ami szokott lenni. Hát na, szereti a szépet és ha olyat lát, akkor értékeli. Még mielőtt leülne, mozdulna, finoman fog rá a kezére, emeli meg, hogy lágy kézcsókot hintsen rá, hogy aztán a széket végül tényleg kihúzva engedje leülni. Helyet foglal saját maga is, a széktámlának dőlve engedi meg magának a nevetést végül.
- Ugyan, miért? Sosem voltam jó a naptári napokban, de a memóriámmal semmi gond nincs. Bár... nos, szólni szólhattam volna előbb is, de úgy véltem, így jobban jön ki – emeli meg az itallapot, hogy belekukkantson. - Ó, és kérlek, ne szerénykedj salátával meg a vízzel, az nem állna jól. Csak ami jól esik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az egészre megint előveszi az „ez hülye” nézését, és szusszan. Oké, ehhez neki már nincs türelme, se kedve, eleve nem is volt hozzá, de Nairobi mestere annak, hogy akkor és úgy találja meg, amikor nem kellene. Talán tökélyre fejlesztette, bár az sem utolsó szempont, hogy ő se szokta megkönnyebbíteni a dolgokat, sőt. Nagyon nem, ha épp harsány és elemében van, ott vág oda és alá, ahol nem szégyell. De ez már csak ilyen, két dudás egy csárdában effektus, nincs ezen mit nézni. Aida más volt, vele máshogy lelte meg a közös hangos, de tény, ő nem Aida és nem is lesz az sosem, azonban nem azért nem bírja, vagy épp érdekes tűri meg, mert ő van itt most. Annyira nem érzelgős, sőt lelketlen inkább, mintsem ilyen ok miatt legyen olyan, amilyen.
- Mert az vagy és nőj fel végre, mert ez a gyerekes piszkálódás taknyosoknak való – mondja ő, aki ugyan úgy beleáll, de mindegy, mert ő most a sértett fél és ilyenkor mindig a másik a hibás. Mivel a hiúság kurva dolog és visszaüt, így mutatkozik, ezt leginkább azok látják, akik ismerik. Mivel sokáig, sokat fürdött benne, ez már megragadt, de a világ nem fekete és fehér, nem szent senki sem, így aztán felesleges a miérteket keresni. Felhorkant inkább arra, hogy mi a különbség és mi nem. Sablonszöveg helye jöhetne, azonban csak figyeli, de nem mondja tovább. Ám legyen.
- Gonosz apuka és a szegény kislány. Mindjárt megsajnállak a szar gyerekkorért  - mert annak, akinek végig aranykanál volt a szájában, valóban nehéz megérteni egy olyat, ahol rossz történt, szegénység, nyomor, akármi negatív. Nem volt abban része, hogy megverik, hogy nagyon fenyítik, megcsinálta a dolgát, amit elvártak tőle, aztán azt tett, amit akart. Meg is lett az eredménye, ahogy a másik múltjának is, szóval ha az út ide vezet, kurvára mindegy, hogy ki honnan jött és miből. Sosem érdekli és érdekelte, empátia pedig nem alakult ki benne. Sok mindenben sekélyes és felszínes, szegényes, van bőven olyan jellemhibája amit elismer és még több, amit nem, mert fel se fogja igazán.
- Kelleni fog az még, szóval igen, jó lesz a helyén – mert ha még él és lélegzik, akkor kelleni fog, nem valami hiú ábránd, ha egyelőre parkolópályán is van vagy nincs ott, de éppen csak várnak a dolgokkal, már az is azt mutatja, nem temették el teljesen. Nem rántotta ki mindenki alól a talajt és talán pont az bosszantja, hogy a nő teheti, lehet hasznos, ő pedig egyelőre még nem, még húzza meg magát és kussoljon. Igen, talán a legnagyobb gond ez, valamiféle irigység. De ki nem fogja mondani.
Inkább kiengedi másképp, egy kicsit csak, mert ha valóban elengedi magát, akkor nem lenne esélye, erre utal is, hogy azért a felállás nem egyenlő. Nyúlánk alkat, nem egy kolosszus, de szorult bele erő, tudás, amellyel tudna törni és rombolni, egy testet is főleg, egy hiba pedig elég volt egy jó időre, mindörökre ahhoz, hogy ne engedje ki a vörös felleget, azt, aki valójában, még ha úgymond itthon is van. Nem lehet. Pedig arra vár, hogy kapjon olyan utat, olyan helyzetet, hogy végre kinyújtózhasson.
- Ó, rendben, hidd azt, felőlem – legyinti el a másikat, hát most amennyit bizonygatja, felőle aztán. Jobb ez a felfogás, ebbe erőszakolja magát, mintsem abba, hogy megint elkapja a torkát. - A fogaidat még kiüthetem, ha nem fejezed be. Szállj le, neked ahhoz semmi közöd, még mindig. Megtörtént, mégse dőlt össze a kártyavár én meg kapom amit kapok. Ennyi. Majd járhatsz örömtáncot, ha esetleg még jár nekem egy kiadós nyúzás, de addig akadj le rólam. Ha annyira kurvára fontosnak képzeled magad, akkor csináld a dolgod – förmed rá, mert már végképp türelmetlen, hogy ezért nyúzza. Nyúzza másért, akár azért, mert nem tetszik neki a képe, de hogy folyamatosan emlékezteti... Aztán lehet ez a dolga, az élő retkes lelkiismeret, ami romlott. Kiköp mindjárt oldalra, olyan undormányos gondolat.
- Lehet. Rakott már helyre nem egyszer. Tudod, mindenki volt fiatal, vad, csiszolni mindig kell. Ez ilyen, fel nem tudod fogni, mert neked elég ha visítok és már szenvedsz – von vállat, lehet kedve támad megint előszedni a jó öreg muzsikát. Beint ahogy távozik, majd végül mégis követi, na de nem oda, ahol öltözik, hanem amint nekiáll kaját alkotni. A konyhába masírozik a poharával és röhög egy sort.
- Ez a nagy munka? A kaja? A ház cselédje lettél tán? Akkor szendvicset, tányérra, kösz – int neki, nem mintha remélné, hogy megkapja, a pohár koccan a pulton. - De ha már annyira helyettem akarsz bármit is, nem ártana tudni is, mit nem? - mondjuk az a keserű, hogy ideérkezve csendre lettek intve és nagy dolgot még nem tettek. Kár érte. Már érik, nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hagyja, hogy a fejében lévő adattárban bármit is megtaláljon, a kavargó káoszban talán még így is a Mester lesz az, aki jobban utat talál, mint saját maga, aki most nemigen tudna rendet tenni odafent. Akadt már hasonlóra példa, de ott inkább saját magát engedte el, pörgette túl és volt szükséges a finomhangolásra, mert egy percig sem kell azt hinni, hogy ő azon kívül, ami és aki, egészséges elméjével megúszná azt, hogy valami sötét helyre dugják. Az évek csak rontottak és számára javítottak a helyzeten, ennek hozadéka pedig az, hogy most szétcsúszott, szinte látványosan tört úgy meg, mint az a gát, ami mögött ő olyan jól elrejti azt, amit földi ember jobb ha nem lát sosem.
- Le – készségesen vallja be neki, hogy valóban figyelmetlen volt, hogy az a férfi talán túl jó játékos és annyira kényelembe képzelte magát, hogy úgy hitte, nincs ebben az országban olyasmi veszély, amely miatt mindig készen kell állnia. Felkészült volt és alattomos, hogy csak megkapirgálta és megkapta, amit akart. Akit akart. De ennek nem kellett volna így lennie, sosem, soha és talán nem is lesz, mert most billeg a mérleg nyelve. A szőnyegre mered, majd saját vérére, a seb ismét szivárog, és arról még nem is beszélt, hogy a csapda része volt, az egy másik fejezet. Ha lesz még fejezet. Őszintén, nem csodálkozna, ha a padlóra kerülne, de nem kelne fel többé. A tartás most sehol, mert már az ajtó előtt tudta, ahogy elkergette az idilli este pillanatát, ahogy megjelent.
Tekintetét emeli fel rájuk, követi ahogy a férfi mozdul, vagy épp az ifrit semmit sem. Feszült pillanatok, ő pedig addig rendezi magát, legalább annyira, hogy ne egy krumpli értelmi szintjén legyen – egyelőre – és legalább mondatokat tudjon alkotni. Hátha. Nem magát akarja menteni, hanem azt, amit le tudna rombolni ezzel.
Talán órákig ül teljes csendben, eljut a tudatáig a csalódás, hiszen aranyifjúként vonult be, ha lehet így nevezni, olyannak, akit gyúrni lehet a használhatóra és most elcsúszott azon, amit maga épített és amiben hitt. Hogy persze, csak tökéletesség, csak jó megoldás lehet. Valóban, ő nem akart rosszat, csak a világ nem az övé és nem minden alakul úgy, ahogy ő azt akarja. Mert mindig beigazolódik, vannak nagyobb halak, mint ő, aki annak hiszi magát. Gerincén fut végig a libabőr és lehunyja a szemeit, de kényelmetlen, mert szédeleg, elég csak a vérveszteségre gondolni, csak aztán az állapotára. Végül Yezebel hangja csendül fel, tőle sem vár puha ölelést, megértést, senkitől sem, de beszéljen, az tartja a felszínen.
- Fontos. Van egy rakás egysége mindenhol – csak kiegészíti, hogy melyik út járható. - De sok embere volt ott, belőlük is ki kell. Azt tudja én ki vagyok, tovább nem jutott – hangjában nincs erő, csak mint valami gép, sorolja a tényeket. Nem, nem azért, hogy ettől lesz megváltása, csak mondja. Ha már képes beszélni. - De odaköt egy szerződés. Miért ne – ha már lehet tetézni a szart, amelyre nem is nagyon emlékszik, akkor már igencsak más állapotban volt. Ismét a kezére néz. A sebre. Már mindegy, nem? Milyen mélyre ássa magát. Mester felé pillant.
- Ha csak... engem lát, mint valami barmot... nem azt, aki lebukott... addig is van idő a sötétben maradni. Aztán eltűnök, ahogy lecsap Alhazred keze, mit számít. Bármi – nem könyörög, nem kér, csak közöl. - Legalább azt hadd bizonyítsam, hogy ha amatőr is, de áruló sosem... - mert annál alább nincs, annál férgesebb... mert ő olyan, amilyen, már tudják, de tett is bármit, az árulókat mindig megvetette. Legalább ezt tisztázza, minden más az ő kezében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Persze, hogy nem válaszol, mert nos, bizonyára nem öt perc volt, de ezt bevallani nem menő, mert hát ugye, mindig csak öt perc az a smink és ruha, közben pedig térdig ér a szakálla, mire odaér tényleg és még meg is lepődik, hogy mire ez a türelmetlenség. Nevet egyet, hogy persze, engedje csak el a dolgot, ha már egyszer megtörtént, tudja, hogy nem tudta ki az, aki üzent neki, így aztán az első benyomásra kellett hagyatkoznia, hogy az jó legyen, kellemes, megnyerő, ha már ismeretlenek, legyen egy képe, kivel is van dolga és a többi. Aztán nem kapott semmi ismeretlent, semmi újat, csak azt, akit ismer, akit talán abban a pillanatban elküldött volna a Pokol legmélyebb bugyrai közé, vagy még azon túlra is. És ezzel szemben, az ismeretlen elvitte volna a pizzázóba, de mivel nem az idegen, hanem ő Ruben, nem fog ilyesmi helyekre beülni, ha van alternatíva, jobb ötlet. És amely mégiscsak jobban tetszik annak, akivel a ma estét tölteni akarja. Átlagos, ismeretlen nőnek talán még ő is szerényebbet választott volna, itt azonban volt benne rizikó, főleg abban, hogy felfedi magát, hogy ismeri, hogy talán mégsem ismeri azt a felét, amit láttatni enged magából, mert az sem mindegy ugyebár, mit és hogyan, mennyire. Volt benne egy szint, már a tervezési szakaszban, amit meg akart ütni és lám, sikerült is, mert látni az arcán, hogy nem közömbös, hogy nem unott, hanem valóban tetszik neki és talán meg se bánta, hogy engedett a dolognak a téren és nem haza ment mondjuk puffogni. Lehetne ezt mondani ezerrel, lehet arra is készül, hogy most majd verni fogja a mellkasát, hogy na, milyen csodás amit tett, és azért a saját vállát gondolatban megveregette, de hangot ennek a továbbiakban nem ad. Már azért sem, mert látja a nő arcát, ahogy a szemeit forgatja csak a szavakra, így inkább más módban működik tovább, folytatja és marad abban a lenyűgözés szerű valamiben, amiben eddig, ha már a hely, akkor amennyire elegáns, úgy válik azzá ő is. Persze, van benne mímelés, van benne valóság is, a mérték nem számít, ha egyszer történik és az valós.
Kicsit mintha elveszítené a nőt, mert nemigen szól semmit sem, nem is ellenkezik, de semmit mást sem tesz, félő, hogy talán kisütötte az agyát a mai estére, ami nem lenne jó dolog, elvégre, nem némán kellene ülni egész este, vagyis, hát nem úgy szokott. Rég volt ilyesmi vacsorán, ez tény, hiszen csak mímelni tudja, de nem épp a romantika embere ő, szóval ma kimaxolt mindent, de nem azért, hogy egy életre sokkolja a másikat. Rég volt, nem is emlékszik már kivel, miért, de azt tudja, hogy messze volt innen, még odahaza, szóval itt meg lesz ami lesz.
- Ugyan, semmiség. Megleptél, mert, nos, egyszerűbbre számítottam. De soha rosszabb meglepetést – kacsint rá, hogy igen, ő valami farmer és felső kombóra gondolt, elvégre az csak a pizzázó meg random ember, de tessék, sikerült olyan képet alkotni, ami még őt is valóban meglepte. Ez az este fura, de még mindig tartja, hogy a dolgok után kell egy kis lazítást, annak pedig ez az egyik módja, a másik már kicsit mélyebb vizekbe gázol, a féktelen buli és találni valakit, akit maga alá gyűrve a feszültséget is kiadja, már egy totál más téma. Ahhoz nemigen kell szép ruha, igazából ruha sem, vélhetőleg akkor kaparná ki a szemét a másik, ha most ő itt dobná fel az asztalra, hogy essenek egymásnak. Nem, nem hülye, nem felejtette el, mit mondott neki a nő. A hiedelemmel ellentétben, tudja használni az eszét is. Néha. - Valóban? Már megérte ez az egész. Jól nézel ki benne, vagyis túl jól igazából – ráncolja is kicsit a homlokát hümmögve, aztán hagyja a dolgot, elvégre ezeknek a ruháknak ez a dolga, jól mutat, eleget mutat és mégsem mindent, mert az meg már túl sok lenne. Annyit nem kaphat csak a látásért, a többiért tenni kell vagy a fantáziát használni.
- Bármi? Nyertem, ez a randim – azért is kiemeli, mert érzi, ezzel megint kizökkenti. Nagyon el van varázsolva, amire nem tud nem vigyorogni, csak olyan haloványan, szóval nem enged ebből, az biztos. - Miért, ha szólok akkor mi lett volna? Ha épp fújsz rám, el se jössz. Vagy nem így. Nem. Ennek így kellett lennie – elvégre lehet, hogy a normálisabb fele tudta kire vár, mire vár, de ő nem normális, így aztán eltérhet tőle és megoldhatja úgy a dolgokat, ahogy neki kényelmes. Meg a meglepetés ereje, akkor is látni rajta, ha épp elrejti. Figyeli ahogy ténykedik, ahogy a tulipánt igazgatja. Felnevetve dől hátra a székben és kezeit tárja szét. Hogy is mert olyat gondolni, hogy saláta? Már-már mintha valami káromkodás lenne.
- A vagyonomból? Oké, ha tényleg meg bírsz ennyit enni, akkor örömmel gatyásodom le. Nem aggódok akkor, máris megnyugodtam – engedi le a kezeit és átfutja az itallapot. Hát ide csak nem vizet fog rendelni, annyi biztos. - Felkötöttem. De amíg várunk arra, hogy az egész menüt végigfalatozd, inkább keressünk valami kellemes témát. A bor remélem jó lesz amúgy – mert közben jelzett a pincérnek, akik melléjük lépve felveszi az első adagot, ahol a ház borából rendel, a jobbik fajtából, aztán fordul a nő felé, ha valami időközben kellene neki, akkor azt is felfirkanthassa. Fogalma sincs, hogy mit eszik, nem is nagyon az evés a lényeg, ráér majd azzal is.
- Beszéltem a testvéreddel, de nem sokkoltam le rögtön azzal, hogy tudom a nő témáját. Haladtál vele? - mintha csak tényleg egy átlagos este lenne és miközben az étlapot nyálazza át, könnyedén beszél. Pedig nem az, a fények a tavon tükröződnek vissza, kellemes muzsika szól, minden klappol, pedig ebben a helyben nincs mágia sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Nem kell gorombának lennie. Ha ezzel és hasonló mondatokkal le lehetne kapcsolni, akkor mindenkinek, főleg a világnak egyszerű lenne, olyannyira, hogy kezesbáránynak is lehetne nevezni.
- Ez általában így szokott lenni – jegyzi meg egyszerűen, mégis, van vonásaiban olyan flegmatikus vonal, akinek az irónia a mindene, csendben azonban legalább bólint rá, hogy ja, így volt, mehetnek is tovább. De a nő nem úgy néz ki, mintha máris libbenne tovább, sőt mi több, ahelyett, hogy mondjuk a „szokásos” lesüti a szemét és már odébb is sétál eset áll fenn, annál könnyedebben marad és folytatja is, mintha most szent kötelessége lenne, hogy meggyőzze arról, hogy a bunkó fele miért és mennyire nem volt indokolt. Fel is nevet, röviden, de megteszi, mert valóban szórakoztató, ha már az előbb fújt egyet, most mulat.
- Igen, a bocsánatkérés mindent is megold – vigyorog egy sort, hogy micsoda bölccsel hozta össze az élet és persze mindig lehetne többet tenni, de elég indokolatlan lenne, ha csak ezt nézi. Ellenben, ahogy rákattan a telefon témára, arról már lehetne mesélni.
Igazából, ő állt rosszul a dologhoz, amit akkor se vall be, ha itt és most nyúzzák le a hátát, mert a vaskalapos mágusok nemigen látnak mobilt, se más mugli cuccot, ha rajtuk múlik. Úgy kerülik, mintha kolerát terjesztenének, mert amiben nincs mágia, az nekik nem létezik. Pedig de, csak nekik nem. Lehet ő is egy, aki felnőtt annak a burkában és most kiszabadulva meresztgeti a szemét.
- Komolyan én foglak erről felvilágosítani? – és komolyan. Nem apadnak el kérdései, csak jön és jön, ő meg szépen rágyújt és már vési fel a fejébe, hogy máskor jön és megy, nem hagy alkalmat ilyeneknek mert nem szamaritánus. A füstöt félrefújva pillant ismét rá, a kíváncsi tekintetre, amely szinte kéri, követeli a válaszokat. Sokba fog kerülni.
- Hát ezt egy mugli városban vettem, ott elég sok helyen kapni – hát most hogyan cirádázza tovább? Nem szokása magyarázni azokat a dolgokat, amik általánosak. Képes rá? Jó kérdés. Legalább kinéz valahogy az, akinek magyaráz. Plusz pont. – Telefon. Távolsági hívás, üzenet, fotókat készíteni és a csodás internet, sok más vacak – na, ha ezt nem vágja, akkor az internettel most robbantja fel. Hű, bele sem gondolt, hogy mit indít el ezzel. Szisszen egyet, némán káromkodva.
- Miért ne? Nem rosszak ezek, csak mert nem varázslók csinálták. Sokan vannak, sokat vagyok ott, kellett – von vállat, hogy ő neki ez teljesen megszokott már réges-rég óta. Még a kinyitható széria is megfordult ujjai között. – Várj, várj, várj, egyszerre egy, ha már itt maradtam – szusszan egyet, kezét feltartva. Hova siet. Mint valami gyerek, ennek gondolatára rázza ki a hideg. – Nem kéne működnie, de a rúnázással már igen – veszi elő megint és tartja elé, hogy nézze, addig is van ideje elszívni azt a nyamvadt bagót, kis szünet kell. Nem, ő nem jó „tanár”.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Persze, mert ha nem teszem, akkor mint valami kiskirály, elhiszed, hogy nyertél – forgatja meg a szemeit, mert való igaz, kicsit olyan ez, hogy mind a ketten magukénak akarják az utolsó szót és nem, nem engednek abból az egyből sem, nemhogy többől. Ez a gond, hogy mint a kettő erős személyiség és nem bírnak békében meglenni egymással, főleg inkább Ruben az, aki ettől jobban idegbe jön, Nairobi pedig élvezi, ha gitározhat azon a feszülő idegszálon. De lesz majd még nemulass…
- Ilyennek is kell lennie, ez van – nem szégyelli, még ha tudatában is van annak, hogy valóban így történt, ez vitte oda, amerre és ahogy, nem pedig a véres verejték. Mivel azonban neki ez természetes, nehezen képzeli magát másba, főleg a szarba és a nélkülözésbe. De nem azt jelenti, hogy fogalma sincs a dolgokról. – De ezzel sincs probléma, teszek rá – ha egy csapat nyomorú sorsú gyerek lenne, akkor elcseszettebb nem is lehetne. Kell a francnak, még ha tényleg a kényelem szülötte, aki ettől bőven beképzelt és gőgös. Sokak örömére vagy épp bánatára.
Felhorkant, ahogy orrnyergét masszírozza, ahogy folytatja, megint kezdi, mindegy, de lovagol rajta tovább. Kezét leejtve lapos pillantással ajándékozza meg és sóhajt egyet, mielőtt a bús francba küldené, élből.
- A következményekhez van, sok dologhoz nem. Fogadd el. Ez az én meccsem, de abban igazad van, egy csapat. Nem igazoltam máshova – forgatja a szemét, mert igaz, van ott az a kötés, de az csak egy apró szelet, minden más tagja még mindig és örökké ide fogja kötni. Meg fogja oldani azt is, nem kell aggódni. – Nem megyek a süllyesztőbe, nem kell félned. És nem hiszem, ameddig csak engem lát, csak én veszek oda. Az lesz neked az összes ünnepnap egybe, gondolj így rá, milyen szép álom – röhög egy sort a feltartott középső ujjra, csinálja csak. Az, hogy felszakadt valami, és látott egy darabot, nem az egész világ. Igen, lehet, ha akarná, eljutott volna egészen idáig, de az nem történt meg, arról más tett és nem is tagadja, hogy nem volt hibás a dologban. Sőt. De hirtelen történt, kétes pillanatban, de legalább már minden a helyén a fejében. Követi azért is, mert ha már ennyire pöfeteg, ne legyen azonnal nyugta, meg azért az ő idegeit is megnyúzta kissé, jár a revans?
- Miért ne tudnék? Ugyan már – horkant fel, majd hagyja öltözni, a fene akarja pont őt kukkolni, de a konyhában már ott van, mintha jobb dolga se lenne. Akad? Lehet. Lehet tényleg kéne már valamit tenni, valami aprót legalább, abban igaza volt ennek a vakarcsnak.
- Bekaphatod most már komolyan – nyúl le egy felvágottat és kapja be, hogy azon nyammogva dőljön a pultnak. Persze, csinálná, addig álljon itt fél lábon. – Nem vagyok nyugalmazva, nem tudom mit hiszel néha – az, hogy rossz, nem kétség, mikor milyen kontextusban. Szemét forgatva löki el magát a pulttól, és legszívesebben olyan szép ívben köpne arra a reggelire, hogy utána nem lenne kedve hozzá már. De most jól nevelt. Ja nem.
- Jaj de hisztis vagy. Jól van, klimaxolj magadban meg hisztizz. A nyugitabletta a felső fiókban. Mára elegem van belőled – legyinti le, a méregben pedig teljesen biztos. Eg ypohár vizet se. Beint neki, csak úgy, ahogy előbb a nő neki, majd miután ő is magára húz valami élhetőbb viseletet, el is hagyja a házat, aki éhes, az keres magának, és hátha akad szórakoztatóbb is mára, mint egy kölyök, aki felcseszte. Egyszer még biztos kinyírják egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Most minden pénzt megadna, hogy ne vele kelljen erre a távoli földre lépnie. De komolyan. Elcseszett vicc, hogy nekik ketten egyáltalán egy óránál többet együtt kell tölteniük, és mégis, újra meg újra arra vannak ítélve, mert az való igaz, hogy csapatban is kell gondolkodni, akármennyire is képesek lennének kiskanállal egymásnak esni. Csak ez tartja benne a lelket, de cseppet sem zökkenőmentes ez az egész, még ha az út idáig az is volt.
Hamis tévhit lenne, hogy ez tényleg pihenés, de itt, a világ egy másik felén is zajlik az élet és kellenek a szemek, fülek, hogy kiderüljön, kacsa az egész, vagy éppen valós, ha nem is a félelem, de az egészséges tartás a valóságtól. Mert az ugye, sosem kellemes. Csendben utaztak, feltűnés nélkül, semmi első osztály és luxus, mint a hétköznapi átlag, amely megengedhet magának ilyesmit is. Nem kaptak sok információt arról, hogy merre és mi lesz, arról majd később, de tény, ha Woody fülese falsnak minősül, legalább szép helyen történik és közben még talán jól is érezheti magát, ha Nairobi szerencsésen lefoglalja magát mással, valahol távol tőle. Szép álom.
- Remek, legalább nem valami retek hely – lélegzik fel a kényelmes mivolta, aki igenis erre a luxusra vágyik, öt csillagra, olyan kiszolgálásra, amelyet mindig is élvezett és mindig is fürdött benne. Amint megpillantja a hotelt, máris szebb árnyalatban virít a képe, csomagjait hamar átvéve szállítják befelé és miután eloltja a cigarettáját, a zsebébe nyúlva keresgél. Valóban nincs semmijük, szó szerint, csak egy kártya, amelyre egy számsort kanyarítottak. Rohadt titkosak, komolyan. Nem szereti az ilyet, nehezebb előre dolgozni és ahogy a másikra sandít, a kölyökre, reménykedett, hogy legalább ennyi előnyük lenne, csak ne csessze el.
- Na, gyere – mintha most kedves lenne, de a fenéket, már összeszólalkoztak idefele, de nem is ők lennének. A recepcióhoz lépve veszi fel valóban kedvesnek ható mosolyát, arca átrendeződik, hogy utálatos tekintete helyett is valami más lenne ott, aki bírja az embereket és nem ürítené ki a hallt, hogy csak ők lehessenek. Egyszerű angolra fog váltani, hiszen az annyira köznyelv, hogy bármi inkognitót kapnak, illeni fog hozzá. Megállva várja be a másikat, majd pillant a recepciós kisasszonyra. Máris őszintébb a mosolya.
- Jó napot kívánok – kezd bele, ujjai között pihen a kártya. – Kaptunk egy utazást, ajándékba, de annyira meg akartak lepni, hogy csak foglalási számunk van – csúsztatja elé, negédes szavai szinte csöpögnek, fejben már öklendezik. Komolyan, hogy lehet így? A nő bólintva veszi át és pötyögtet, némi adategyeztetéssel azonosítja be őket, miszerint tényleg nem az utcáról estek be, majd végül kellemes, széles mosollyal fordul vissza feléjük.
- Nos, minden rendben uram – húz ki két lapot, amellyel majd vélhetően a becsekkolást segíti. – És őszinte gratulációm – erre már Ruben érdekesen néz, lopva Nairobi felé, de a bige még mindig csak alkot, pötyög. Majd végül a ismét a kis kedveskedő mosolyával nyújtja át a kártyáikat. – Az önöké a nászutas lakosztály, az emeleten. Minden szolgáltalással, a vacsorát pedig 7 óra után szervírozzuk a szob… - ez az a pont, amikor felemeli a kezét, mert eljut hozzá az első szó.
- Hogy, micsoda? A nászutas? Aranyom, itt valami tévedés van, nézd meg újra – a hangnem kicsit megakasztja a nőt, de átnézi, egyszer, kétszer, de semmi nem változik, hiába kér elnézést és nem tud mást. A foglalás, él.
- Ó bassza meg – a magyar káromkodások egyvelege se elég ide, ahogy végül ujjai szorulnak ökölbe és néz végül Nairobi felé. Nem, ez kész vicc. Lehetetlen. Valakit meg fog fojtani.
- Hát akkor… meglepetés…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kidobja a kukába a csikket, neki meg megemelkedik a szemöldöke. Oké, valóban nem kell a tipikus prolinak tűnni, de azért még nem dől össze a világ, ha nem teszi meg. Ő már korántsem ennyire illedelmes, szóval, odabent veszi elő, már amennyire lehet. Maga a hotel belső tere is szép, szemnek kedvező, minden a helyén van, erre még Nairobi sem tud rosszat mondani, miért is akarna, amúgy sem ők választották, ami szomorú, hanem úgymond a kötelesség. Kíváncsi, hogy a tag, amely miatt el kell bírnia ezzel a helyzettel, vajon épp hol mereszti a seggét, mert bár hozzá se szólhatnak körülbelül, valahol tök hála jár neki, hogy épp cseszi el a dolgokat és rá lett állítva a kettős, ugyanis, már eléggé várta, hogy ki tudjon mozdulni a határok közül, amely azt a kicsiny országot jelenti, mégsem így képzelte el. No, majd legközelebb, ha közben nem kap több frontos agyvérzést, amely hamarabb érte el, mint saccolta. Hiába próbálja menteni, hogy legalább a lakosztály mivoltját sikerült félrefoglalni, ugyanaz az eredmény és érzi, hogy halántékán kissé megdagad az a bizonyos ér, tipikusan az, amikor tudatában van annak, hogy nyugodtnak kell lennie, csak éppen baromira nehezen kivitelezhető és talán, ha nem kapcsolna a másik, nem is történne meg. Már ott van, hogy elnézést és öt percet kér, kimegy és olyat telefonál, hogy a hallgatózó titkosügynökök is elszégyellik magukat, amikor felcsendül a másik hangja. Szinte lassított felvétel az, ahogy arcát fordítja felé, tekintetében nem a szerelem csillan, inkább az, hogy most fojtja meg, ajkaira kerülő mosoly sem a legőszintébb. Csendben, pislogás nélkül figyeli, ahogy a nő a kezét emeli, hogy félreseperjen egy tincset. Az az apró érintés, amivel bőrét illeti, elég ahhoz, hogy felrázza, de nem a jó értelemben. Érti ő, hogyne, de ez az a pillanat, amikor ő feltartaná a kezeit, hogy „én ezt nem” és elvonul a francba.
- Jah, igen az. Csak nem szeretem a meglepetéseket – főképp nem az ilyeneket, szusszan is egy nagyot, vagy inkább fújtat egy nagyot, ki minek veszi. Nem szúrhatják el, mint valami köztes jel, úgy vette a lapot. – Akkor… hát téves riasztás, minden rendben van – hirtelen eltűnt az a kedves él, amelyet felvett, marad az, aki mintha epét nyelt volna, szerencsére könnyű betudni annak, hogy épp beégette magát mindenki előtt jóformán, nem annak, hogy élete utolsó napja lenne, ha valóban gyűrűt kéne húznia az ujjára. Eleve a tény, mint házasság, ha pedig vele, örömmel enné meg azt a szendvicset, amire egy korábbi alkalommal utalt, hogy aztán legalább ott nyugodhasson békében. Nem, akkor biztos megölnék egymást, lehet, hogy így is.
- Kérlek, mondtam már, hogy nincs ezzel gond. Ne égess be… - sziszegi felé, a fogai között szűrve a szavakat és még kínos vigyort is ejt, ez már annak a jele, hogy kezdi venni a lapot. De nem, ezt nem fogja egykönnyen lenyelni, talán sehogy sem. Vállán érezve a szorítást, kihúzza magát, ha legalább a nyugalma nincs meg, legalább a tartása maradjon. Ujjaival ütögeti meg a pultot, nem jelzés értékkel, csupán levezetésképp, nagyon nehezen állja meg, hogy ne rázza le a fogást a válláról. Aha, jó kis házasok, holnap már válhatnak is.
- Csak nyugodtan, kedvesem – biccent felé, majd már fordul is intézkedni, papírokat töltögetni. Kanyargós betűit hamar levésve teszi le végül a tollat, kapja meg végre a várt kulcsokat és minden egyebet, amit tartogatnak erre a friss házasoknak, akiknek álcája mögé bújtak. Végül pedig, mint valami mellékest, úgy adják át a csomagot, amelyet előre küldtek és amely bontatlanul pihen kezében, amint azt is lepapírozva lépked el a pulttól. Arca azonnal visszavált semlegessé, miközben kikerüli a nőt és kitartóan halad felfelé.
- Ha sokáig bámulsz, kint maradsz – szúrja oda neki, de a hangnem kedves, csak a nyelvet értik itt kevesebben. De ennyi belefér. – Csomagunk van, nélküled nem akarom felbontani, édes – forgatja meg a szemeit a szóra, majd fejét csóválva ejt meg egy pillantást a plafon felé. Talán mindenki túléli. Innia kell, ez már biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Érdekes este ez, annyi szent. Ha szórakozni akart, a békésebb formában, az már meg is van, és ez még csak az eleje, ha nem jön közbe semmi és nem sikerül olyat mondania, amitől egy pohár italt kap az arcába és kalap-kabát. Az a „gond”, hogy ezt is simán el tudja képzelni, mint folytatás és befejezés.
- Ritka alkalom, valóban. Még a végén belejössz – persze, nem kell túlzásokba esni, nem lesz ebből bevett szokás, ő még mindig ugyan az, aki, aki már sok mindent, majdhogynem tényleg mindent látott és a hűha faktor elég magasan van. Bár tény, egy hasonló látvány, az igencsak az, szereti a szépet nézni, minden formában, textillel fedve vagy anélkül, de ha erre utalna, akkor robbanna, így is rezeg a léc, hiszen már eléggé lesokkolta és felpiszkálta azzal, hogy végig rejtegette és úgymond még magát is szidta, hogy mekkora seggfej, amiért nem jelentkezett és nem vitte már el. Megtette volna, nem nagy kunszt asztalt foglalni és elmenni, csak az élet szólt közbe. Kicsit. Ez van, erre nem tud jobbat mondani, mert ha az igazat mondaná el, vagy kiakad és menekül vagy pedig nem hiszi el, és úgy véli, ezzel akarja átvágni és lekoptatni. A női agy kész rejtély, meg kell fontolni néha, mi az, amit kiengedhet és mi az, amit nem. Ezt kellett és apró vigyor ül a szája szélében érte.
- Túl jól. A jó tetőzése. Most mit mondjak erről, hát tetszik amit látok – ha képes lenne emberi kapcsolatokra, most ő lehetne a féltékeny fél, aki leveszi a zakóját és körbetekeri vele, hogy senki se lásson többet, mert sokat mutat így is. Mivel azonban azt úgymond csak tanulja, próbálja, minden nyugalommal pihenteti rajta a tekintetét, még bókol is, csessze meg, hát nem is érti a kérdést. Jó. Vehetett volna fel olyat, mint két asztallal odébb; egy inget és egy kosztümnadrágot, az is oké, elegáns, de nem a túl jó kategória. Az igaz, hogy nem ide készült, lehet kicsit kihívó ide, de csak próbálja meg valaki ezzel zavarni őket.
- Randinak. Majd jól beleírom a naplómba, hogy randiztunk, ennyi év után – vigyorog rá, utalva, hogy annak idején amit ő randinak nevezhetett volna, se tette meg. Most megtette, pedig licit volt, játék. – Gondoltam, hogy nem – szusszan. Annyira rossz dolog ez? Mármint, vitt már el sokakat enni, nem is hívta sehogy. Szusszanva támasztja meg állát tenyerében és úgy néz rá, mintha épp bánatos kiskutyaszemeket akarna mereszteni.
- Megdobálj és kiabálj. Miért is voltam bunkó? – emelkedik meg a szemöldöke. – Van egy olyan érzésem, hogy te nem szívesen töltöd velem az időt – sóhajt egy nagyot, mint akinek épp törik össze a szíve, de a meglátás jogos és valós, vagy gyűlöli, vagy nem, de most ezen nem tud kiigazodni jelenleg. Kezét leeresztve dől hátra és tárja szét kissé karjait.
- Felőlem. De kicsit rágós. Inkább desszertet rendelj helyette – hát nem fog azon vitázni, hogy mennyire kell mélyen a zsebébe nyúlnia, vagy épp felezik-e a számlát, mert ilyenről szó sincs. Majd rendezi, ha esetleg hangosak lesznek és vitázók, majd nagyobb jattot ad a kényelmetlenségért. Biccent csak, amint leadja a borrendelést, ha azt kéri, érkezik, sok mindenhez illik, ha meg nem, majd a pincér ajánlj mást. Nem rossz hely ez, azt olvasta, szóval reménykedik, hogy nem kell csalódnia.
- Elsőnek. Igyekszem – kinek mi. Neki nem zavaró, csevej szint, amelyet próbál megütni, ha már nem veszekednek és nem dobál semmit. Aprót bólintva hümmög párat. – Akkor majd elmegyek vele egy sörre és megpróbálom én. Na? – talán nem annyira drasztikus lépés, nem? Fogalma sincs, ujjaival a szalvéta sarkát piszkálja, most légy okos gondolattal, de ő meg a normális beszélgetés. Hát…
- Túl sok az időm, keresnem kellene valami munkát – vált hangja is csevegőre, egy próbát megér, nem? Papíron van elég, de ténylegesen csak azt teszi, amiről nem tudhat. – De fogalmam sincs, mi kéne. Neked hogy a francba jött az, hogy az iskolában akarsz? – ha eddig nem akasztotta ki, ez a fele már tuti. Pedig amúgy létezik, mélyen, elásva, valahol a sötétben az igazi, amire minden mocskot épített.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az vesse az első követ, akinek ideje van rá. Rég járatta meg a kocsit, amelyet a pesti lak garázsában pihentetett, noha hopponálni könnyebb, mégis, most kellett a vezetés csendes magánya. Nem mintha gond lenne, ez egyszerű férfidolog, beülni, nyomni a gázt és alatta a gép csak suhan. Kellemes muzsika szólt végig, mire leért a városba, ahol volt egy rövid, de annál kellemesebb találkája, majd aztán úgy döntött, marad még kicsit. Mintha az egész ország egy játszótere lenne, ide-oda mászkál, tesz valamit, majd tovább is áll. Nem teljesen így van, csak ami kapcsolatok alakultak, a mugli világban, néha kiterjedtebbek, mert nem mindig a főváros a vérkeringés közepe. Nem bánja, ameddig mozgásban van, addig sem unatkozik, és mivel – sokak bánatára – ma sem csavarodik fel egy fára vagy a szalagkorlátra, még oda is ér. Apró örömök.
Csend. Az órájára pillant, mintha szükséges lenne tudni, hogy már bőven elmúlt a takarodó ideje, a város mégis most kezd éledezni. Kilép a hotel halljából, ahova rendezett biztos ami biztos alapon egy foglalást, majd megindul. Nem öltözte túl az estét, lenge inget és sötét szövetnadrágot visel, az inggel harmonizáló cipővel, hiszen arra megint csak sokat ad, hogy milyennek látják. Mert ez a fontos. Nem tervezett sok mindent, de úgy érzi, már kell olyan szórakozás, amely mindenhogy kikapcsolja. Váltott hát néhány üzenetet, majd a végére sikerült megállapodnia magával, hogy merre is lesz az a bizonyos út. Egy nevesebb szórakozóhely vár rá, nem olyan messze a hoteltől – ki tudja, milyen társaságot szakajt magának és mire, ugye – így hát gyalog szeli át a két hely közötti távot. Rágyújtva, kellemes tempóval érkezik, ahogy végül a bejárat előtti tömeget kerülné ki egyszerűen, de csak vár a sorára. Hamar haladnak, közben pedig tekintete folyamatosan pásztázza a tömeget. Annyi infót kapott mára, hogy olyasmit keressen, amely egyszerre feltűnő és rejtett. Egy lila kendő a csuklón, semmi több. Se név, se egy arc és ilyen esetekben nem is kell több. Csak az, hogy megjelenjen, hogy ő is tudja, miért közeledik felé az a valaki és szinte, minden külső jel nélkül megtörténjen, hogy senki, még aki figyeli őket sem sejthesse. Ez a világ ilyen, ez az ő világa és piszkosul élvezi. Ahogy beér, ahogy az első italt kikéri, úgy fordul a tömeg felé és vár. Fel-felvillanó pillanatokra, majd megindul, amikor úgy érzi, a préda a közelében van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az apró kortyok az italból csak az aromát ültették belé, semmi többet, nem részeg és nem bódult, teljesen józanul áll az este előtt. Általában ez mindig így is marad, anélkül is kiválóan szórakozik, hogy ilyesmivel kelljen felpörgetnie magát, de van, amikor megjön a „kedve” és igenis a pohár fenekére néz, vagy olyasmi művel, amitől másnap hajnalig is kellemesen bírná. Fiatalabb évei főképp ebben a világban mozogtak, hiszen odalent kezdte, az alapoknál, amikor ő is felhúzhatta volna a lila kendőt, hogy tudják, miféle, de neki elég volt langaléta külseje és különös tekintete, amely mintha mindig vérre szomjazott volna és elítélt bárkit. Nem kellettek jelzések, aztán ahogy haladt előre, már semmi sem, nem várta őt senki, ahogy előrébb lépkedett, úgy menekültek inkább előle, messzebbre, nehogy elérje őket.
Mára már bőven túl van ezeken a körökön, még ha egy pillanatra meg is ingott, most már minden rendben fejben, a kiskirály külleme pedig éppen készül levadászni a kendőt. Ajkaira a ragadozó mosolya ül ki, ahogy végül elkapja a nő tekintetét, nem ereszti és egyre közelebb ér hozzá, mintha ez a nagy találkozás pillanata lesz. Vagy csupán, egy pillanat, semmi több.
- Hello, szépséges hölgy – búgja vissza, de nem áll meg, nem állnak meg egy pillanatra és ő követi. Kiissza a pohár maradékát, menet közben teszi le egy véletlenszerű asztalra. Mintha csak egy kövér cigarettaszünetre vágyna, vagy könnyű légyottra, pontosan úgy tartanak a kijárat, majd a félreeső hely felé. Nem ijed meg, valóban bagót tűz ajkai közé és mikor a nő megáll, elé állva nyújtja felé a dobozt, ha kell, szolgálja ki magát.
- Aggódnom kellene, hogy ide hoztál? – vigyorodik el, pedig aligha, a törékeny lányka nem tudná egykönnyen a földre teperni, mágiát használni erre vétek és könnyen bukás lesz belőle. De nem tesz semmit, mint amit tehetne, ha kellett, ha nem, a dobozt végül zsebébe süllyeszti. – Dalolj, kedvesem. Mivel lepsz meg? – tudja, hogy nem kellenek a szavak, mégis, játszi könnyedséggel ejti ki azokat. Ma este szórakozik, ha kell, vele is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Tetszik neki a látvány, de nem azért jött, mégsem megy el mellette, mert ő ilyen, mindig is ilyen volt, egy gátlástalan, aki kihasznál minden alkalmat, hogy neki jó legyen. Bárhogy, bármi áron. Hogy ezzel a nővel kíván-e valamit? Sose mond ellent a lehetőségnek, első sorban másért hívta, aztán jöhet minden más, minden, ami csak az estébe bele van írva. Nem számít a hely, sem ahova viszi éppen, hiszen nem áldozat, ő a ragadozó, akit nehéz legyűrni. Akit talán nem is lehet, érdekes gondolat, ki lenne rá képes és hogyan. Ebben a szituációban, ami felmerült a fejében, senki. Mindig ő irányít, legyen az bárki, és mindig ő dönt. Ez a legfontosabb és amelyet kitartott élete nevelt belé és nem, nem akar levetkőzni.
- Máris – húzza elő a gyújtót és tartja oda, a láng lobban fel és cigaretta sercen. Csak ezután rejti vissza, húzza ki ujjait a zsebéből és arcán, a vigyora mellett felhúzott szemöldöke pihen. Aggódni, hogyne. Aggódott más miatt, máskor, ilyesmikért kevésbé. Mások az értékrendjei, mint illene és bár igen, lehetne min, talán most is, túl könnyedén veszi a laza estéket és alkalmakat, az egészet. Mert ha itt nem jó, majd máshol, mással, nem érdekli, mert mindig talál valamit. Mintha minden csak neki kedvezne.
- Libabőrös lettem – még látványosan meg is borzong, pedig az este korántsem hideg még, inge ugyan vékony, de épp elég ahhoz, hogy ne érezze, lassan fordul hűsbe az esték száma, a nyár elúszik. Nem mintha érdekelné, minden évszakban ugyan úgy viselkedik. Aprót nevet fel végül a szavaira. Tetszik neki a megnyerőképesség, de ez nála, nos, alapnak is kell lennie.
- Ilyen jó? Ó szépségem, meg akarsz te engem lepni, ami nehéz. Tedd meg, olyan régen tették, hogy nem is emlékszem rá – tódít rá, mintha képtelen lenne bárki is rá, sose érezte volna. De kíváncsi, a magabiztosság, amit áraszt, csak jó, szereti az ilyet. Elég üresfejű nőt látott, ismert, a különlegesek pedig mindig csak jók.
- Szerény vagy, látom – figyeli, ahogy közelebb lép, de semmit sem tesz. Félrefújja a füstöt, tekintete időzik el rajta itt-ott, kényelmesen. Biccent csak, majd az előre elkészített köteget húzza elő és nyújtja végül felé, oly módon, hogy aki benéz, csak annyit lát, hogy a kezét adja. Diszkrét és mondhatni, nagyon is gyakorlott. Hiszen sokáig ezt tette ő is.
- Mondanod sem kellett volna. Nem vagyok olyan, aki hálátlan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vagy nem akarja érteni a nő értetlenségét, vagy nem is érdekli. Tény és való, hogy nem könnyíti meg neki a helyzetet, sosem, semmivel, de ő is emberből van – még ha ezt sokszor le is tagadja – akkor is hangulatai vannak, amik be tudnak zavarni, mégis, legtöbbször azért, mert ő egy ilyen ember, egy szemét, mondják sokan, de ez már semmit nem változtat a tényen, hogy majdnem mindig más. És mégsem, mert inkább a szituáció és ahhoz alkalmazkodik. Sokszor mulat az indokolatlan felháborodáson, kiakadáson, pedig sokszor valóban nem is tesz semmit. Lehet a létezése is elég hozzá? Már most is méricskéli, ő pedig majdhogynem ártatlan tekintettel bámul vissza rá. Elhozta vacsorázni, egy randira. Szóval, semmi rosszat nem tett.
- Miért is nem? Szépen felöltöztem, virágot is küldtem – mintha csak ez lenne a kulcs, bármihez. Virág, szép ruha, szép szavak és minden tökéletes. A fenéket. Ha őt nézi, akkor semmi sem egyszerű, még ezekkel sem. Nem lehet lefizetni, ami jó, mert az olcsó húsnak elég az, ha valami csillog és már rá is csaphat, közben szétnyílnak azok a combok. Azokban nincs kihívás, még ha van, amikor szükséges, mert lazítani akar, azon a módon is. Nem szent, nem kell annak is lennie, sehova sem köti semmi és nehéz is lenne. Mégsem minden éjjele azzal telik, hogy valakit hajt, volt olyan is, az államokban bőven kiélhette magát, ha akarta, amikor valóban éhes fenevadként vadászott éjjelente, miután a nő életéből úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna és mégis. Mert elvehetett volna minden morzsányi emléket, de nem tette, csak itt-ott nyúlt bele, mégis, mindent hagyott. Azóta sem érti, miért így tett, sosem leli meg rá a választ, még így, ennyi év után, ennél az asztalnál sem, amikor vörös ruhában ül előtte és épp komolyabban beszélgetnek. Ahogy elkezdi, ő sem vigyorog, előrébb dőlve hallgatja a másikat.
- Nem is klimaxolok – húzza fel az ajkát, mintha sértett lenne, de egy vigyorral engedi ki a levegőt. Nem veszi a lelkére, mert tudja, ez így van. – De megnyugtatlak, ma jó napom van és nem tervezem elcseszni sem. Bár ez attól függ, te mit érzel annak, ami rossz. Én ilyen vagyok, te meg heves. Kevés nőnél viselem ezt, vagyis… aligha. Ez így fair – mintha annak kérdése lenne és nem is. Mind a ketten erős személyiségek, akiknek van egy közös pont, de amúgy megvan a maguk jelleme és néha nem fér el egymás mellett. Aztán ott van a munka, amiről sosem ejt szót, hiszen a Hold sötét oldala és arról nemigen beszél senki sem. Mert nem is lehet. De az is sokat nyom a latban, a legtöbbet, ezt fogja inkább egy változó, valahol kiállhatatlan személyiségre. Könnyebb is, pedig amúgy, mindenféle kinkjét tekintve eléggé szarik bele az élet dolgaiba és majdhogynem, ebben nyugodt is.
- Ami évekkel ezelőtt. Akkor még taknyos voltam és eltűntem. Most már bőven nem és maradok. Jobb volt annak, hogy vége volt, mert annyira se lettem volna őszinte, mint most. De értem, mire célzol – bólint és valóban, nincs kötekedő él a hangjában. Hogy tényleg így gondolja, se nem sértett, se nem dühös. Elfogadja, mert neki akkor itt volt dolga, habzsolta az életet, mit érdekelte, ki zúg bele. Most is furán veszi ezt, mert nemigen érzelgős, mégis, tudja, hogy ezért nem is hagyja, hogy játszadozzon vele. Még ha egy éjszaka után is minden olyan lenne, mint előtte.
- Meglátjuk. Ritkán teszek ilyet, de nem hagyhatom, hogy mint valami pióca, totál leszívja szerencsétlen. Van nekem is lelkem, néha kell egy kis jó – bár eléggé rohad és sötét, elég szívás, ha valakit csak arra tartanak, hogy jól éljenek. A bor is megérkezik, koccintva kortyol belé, elégedett arccal teszi le a poharat végül, jót kaptak. Mondjuk, nem is várt olcsó tablettásat. Nem, mintha akkora ivó lenne.
- A krach. Ez aranyos, írd bele az önéletrajzodba, ha váltasz. Önzetlen segítség a szarban – röhög egy sort, majd hamar abbahagyva vonja fel a szemöldökét. Hogy mi? Tudja miről beszél, felhorkant, mert elképzelni is szörnyű. Az az italmennyiség se létezik, amitől ő táncolna, így. Vetkőzni tud, de ahhoz nem kell se zene, sem ringó csípő. Más csípője már más tészta.
- Hogyne. Pont arra vágyom. Meg lehet azt nézni anélkül is, de az utolsó dolog lesz, hogy kivénhedt negyvenes pináknak rázzam a valagam. Fúj. Inkább nyitok valamit, beülök egy székbe és felpakolva a lábam dirigálok – iszik még egy kortyot, a fejét csóválja. – Honnan jönnek neked ezek, de komolyan – pillant végül rá, de már ismét vigyorogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Már pöfékel is, mire kigondolná teljesen, mi is kell neki. Nem sieti el a mozdulatait, de órákba sem telik, hogy elővadássza, majd el is tűntesse azt. Kettejük füstfellege tölti be a sikátort, a köszönetre pedig biccent csupán egyet, apró formalitás. A lényeg már jóval másabb és sötétebb, nem kell részletezni sem, sem azt, hogy miért és mi fog történni. Idehívta, neki jönni kell, ő pedig semmi olyat nem kérdez, aminek nincs itt helye, vagy nem kellene. Vagy épp minek tenné. Ismeri már talán annyira a másik, hogy ő nem épp egy nagyon lelkizős ember. Sőt.
- Ó, ilyet nem is mondtam – teszi saját mellkasára a kezét, mintha ez a kérdés egyenesen szíven ütötte volna. Sőt, majd megsérti. – Dehogy, dehogynem kedvesem. Azért téged hívlak, nem többit. Vagy tudom, azt szeretnéd, hogy bókoljak neked ma este és csakis neked – simítja félre a nő egyik kósza tincsét, majd már ott sincs, mintha nem akarna átlépni egy határt, pedig aztán neki nem nehéz, nem is idegen tőle. Egyelőre legyen meg az, amiért találkoztak, aztán minden más. Vagyis, így kellene lennie.
- De a társaságod megmutathatod ma, mennyire kellemes – kacsint rá, mintha bíztatná, maradjon vele, maradjon bármeddig és mutasson meg mindent is, amit csak lehet. Ő nyitott rá, a többit a nőre bízza. Nem sejti, hogy mi van mögötte, mert nem érdeke, talán nem lepné meg, talán igen, de ez nem az ő dolga. Ez a világ sok titkot rejt, fordítva sem sejti, hogy ő nem az unatkozó ficsúr csak, hanem sokkal több.
- Ebben biztos voltam – mert másképp nem is lehet, eléggé amatőr az, amikor valaki jön, kínál bármit és egy kérdésre sem tud válaszolni, semmit sem, csak „a kezembe adták, hogy adjam el”. Ez nem így működik, csak azoknak, akiknek már mindegy, hogy fagyállót vagy egyszerű parlagfüvet adnak, mert annyira tikkelnek. Azok meg meg is érdemlik, ugyebár.
- Nem, nem vagyok az. Bár gyémántot ennyiért még nem adok – amúgy sem szokott, de most mellékes. A hála sokféle lehet, ő pedig kreatív. – Csak nyugodtan – hagyja, hogy számoljon, nem sértődik bele, így fair, bár maga is megtette korábban, biztos, ami biztos. Ezek után jön a lényeg, amelyet ugyanolyan diszkréten és gyorsan eltűntet, amint ujjai között érzi, ahogy az előbb a gyújtót. A világnak ideje sem lenne felfigyelni erre.
- A társaságot is szeretném. Már ha nem sietős a dolgod – szív bele a bagóba ismét, egyelőre nem moccanva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem szól semmit, nem ellenkezik, de nem is támasztja alá, és még hozzá sem vág semmit sem. Haladás? Bár szívesen meghallgatná az ő véleményét, vagy bármit is, de nem fogja erőltetni, mert látni abban a szemforgatásban, hogy ennyi volt felőle a téma és ha nem akarja valóban elérni azt, amelytől eddig meg lett óvva, jobb, ha ő is elengedi. Ilyenkor lenne jó a legilimencia, mert ő aztán totál gátlástalanul művelné ebben a pillanatban is, azonban még mindig nem volt hozzá annyi szorgalma, hogy akár az alapokat elkezdje, pedig megfogadta, hogy jó dolog lenne, le is kötné és hasznos is, de… mindig van valami, ami miatt nem ér oda. De most már mindegy is. Fejét dönti kérdőn oldalra, ahogy belekezd a mondandójába, nem szól közbe azonban, figyelve bólintgat párat, hogy igen, volt viselkedése és nem is tagadja, nincs mit tagadni és sosem volt, még a jelenben sem. Ez már csak ilyen, nem tud rajta változtatni, mivel az a múlt, de csak a nők képesek ezen évek múlva is pörögni és felhozni, újra és újra. Mindent megjegyeznek, főleg, ha az rossz és hibás.
- Szó se volt róla, hogy fordítva – bár fel tudná hozni, hogy azért a heves kitörések is eleget tettek azért, hogy úgy viselkedjen, ahogy, a végére pedig már direkt is csinálta, húzta, mert jól szórakozott. Most már türelmetlenebb valamivel, vagy nyel egy nagyot és csendben hagyja, hogy na, akkor csinálja, tegye, majd lehiggad. Általában mindig bejött, kivéve, amikor egyszerűen valakit már csak ez a sztoikus nyugalom húz fel. – Egészen jó napjaim vannak, de majd észben tartom, mint motivációt – mert az, ahogy előre dől, nos, nem épp unalmas látványt hoz magával, a mélyen dekoltált ruha így csak jobb belátást enged, de persze arcára koncentrál, viszont nem vak, egy kicsit le és elégedett a vigyora. Nem akarja folytatni? Igencsak kár érte, a belátás valóban motiváló, másra is, de most nem csinál semmi olyat. Még mindig a hajában a virág, mintha elengedhetetlen kelléke lenne az estének, ő maga is a bort kortyolgatja, egyelőre még nem jutottak addig, hogy ételt válasszanak, az majd a következő körben. Érdekes lenne, hogy addig az éhgyomorra ivó nő becsiccsentene, de csak nem.
- Azért annyira nem vagyok drasztikus – dehogynem, csak nem éppen ilyen és ehhez hasonló helyzeteket old meg vele. Azért ahhoz több kell, hogy ilyesmit meglépjen, de majd megkeresi és első körben beszél. Mindig azt teszi, meg fel is kell mérni, hogy mégis mennyire van benne az állapotban. Mélyről kiszedni nehezebb és a szavakból, a múltkori sztoriból úgy sejti, a legmélyén van.
- Jó, de most mint munkatapasztalat volt szó – bár fogalma sincs, mi a szar lehet akkora krach abban, hogy egy iskolában megüresedik egy állás, de nem is fogja, a tanoda létezése se érdekli, ő már letette, elég volt, a diákok között pedig nincs érdekelt semmiben, nem az ő asztala. Szóval, ennyit erről. Inkább nevetteti a nőt a tiltakozásával, pedig igaz, nem olyan ő, aki táncol. Persze, tud részeg lenni, könnyebben is, mint az átlag, de táncolni, így táncolni sosem. Esik-kel, agresszív, vagy csak harsány, de sose táncos.
- Nevess csak, de tényleg nem – issza ki a bor maradékát a pohárból és már dől is vissza, de megáll a mozdulatban, ahogy a nő hangja üti meg a fülét. Már épp pincérért intett volna, tekintete kíváncsian villan felé. Aztán szép lassan, arcára egy széles vigyor ül ki.
- Nos… - dől ő is előre, tekintetét fúrja a másikéba. – Nem tudom, mire célzol, mint izgalmas, de egye fene, ha kibírod a kaja nélkül, már itt sem vagyunk – azzal zsebébe nyúl, kifizeti a bort, bőséges jattal együtt teszi le az asztalra és feltápászkodik. Ha valóban menni akar, most van rá az alkalom és még a blézert is felsegíti rá. Amilyen gyorsan jöttek, úgy távoznak, és nem, nem tudja kiverni a fejéből azt a mosolyt. Kíváncsi és izgatja a fantáziáját, de érzi, hogy nem lesz ez olyan egyszerű. Sőt. De nem a romantikus étteremben ülő vacsoraember ő, mikor mondott nekem az izgalomra? Még ha érzi, szívni fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Legjobb lesz akkor elengedni a múltat, már azt a részét, amire mindig hivatkozva van? Neki oké, könnyedebben megy és ment mindig is, mert minek is görcsölt volna rá, persze, eszébe jutott, hogy újra találkoztak, megtudta, hogy itt él, majd meg is látta. Aztán ennyi volt, nem merengett rajta, hiszen vége volt ott és nem azt vette elő újra. Mert se nem ő, se nem a másik nem tini már, nem úgymond gyerek, akik aztán ismét dobálóznak meg röhögnek, csak az a gond, hogy a nő képes rá, ugyan úgy, ahogy ő is röhögni, de akkor ne menjenek bele most a végletekbe, amik könnyen jönnek, de könnyebben is mennek, lévén, hogy távol tartja magát a  nő attól, amit akkor érzett. Fogalma sincs, érzi-e most, érezné-e, nem arra ment ki eddig semmi sem. Kicsit játszanak egymással, bár tény, a kezdeti hév hamar meg lett válaszolva.
- Nos, ebben biztos vagyok – bólint egyet. Ezt már ismét szemébe mondja, nem kocsányon lógnak a szemei, mint a legtöbb kiéhezett kannak, akik ha mellet látnak, mint a Pavlov kutyája, már csak nyáladzanak. Jó, a legtöbb akkor látott mellett, amikor az anyja előkapta, szóval abszolút érthető, de röhejes. Visszadől hát, fogyasztanak még némi bort, és miután vázolja, hogy a nyugodtabb módon fogja megközelíteni a testvére esetét, a másik kapcsol és valami teljesen másban gondolkodik. Már hol emlékszik ő a kretén táncra, vagy, hogy épp bizonyára azon kuncog, hogy elképzeli, ahogy vonaglik, mint akit az áram ráz vagy éppen azt imitálja, mit fog perceken belül tenni, ha behajol elé. Na nem, erre már nem is kíváncsi, arra már annál inkább, hogy mégis mi az, ami ezek mellett az eszébe juthat még. Vagy amiért inkább megszakítja a vacsorát, amire ennyit várt, amiért ennyire kiöltözött és majdnem le is cseszte istenesen, hogy eddig húzta, titkolózott. Ha ezeket ennyire simán adja fel, akkor valami van a dologban és nagyon kezdi piszkálni az agyát.
- Ha így itt hagyod a lehetőséget, akkor megint csak meglepsz. Ne csináld – mintha akkora gond lenne, majdhogynem fel is horkant, de szája szegletében vigyor lapul. Hamar felveszi a lány lépéseinek tempóját, neki pedig könnyebb, ahogy kiérnek, úgy gyújt rá, elvégre van még táv a pontig, ahol megjelentek. Kicsit nem figyel, mert megzavarja a pillantás, amit felé intéz. Hogy mi? Most játszadozik vele? Csalogatja? Ó, ebből még baj lehet.
- Ó, hogy bort – akkor arra kell menni, ahol az italtboltok vannak, de az kicsit messzebb. – Séta, vagy a könnyebb út? – attól függ, mennyi ideje van, majd válaszol, neki a séta is jó, annyira nincsenek messze a civilizációtól. Más nem, jó lesz egy taxi is. Mégis, először csak felröhög. – Mégis csak a pizza? – mert ugye eleve azért indult a dolog, hogy a pizzázóban kelljen a vacsora, elhozta egy puccos helyre, ehelyett pedig azt akarja mégis enni. Hihetetlen. Hát komolyan nem hiszi el.
- Legyen, megkapod azt a pizzát, ha ennyire szükséges. Aztán… - lépked közel hozzá, szabad karjával öleli át derekát lágyan és húzza be maga mellé. – Mivel is dobod fel?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Miért adod fel? Lehet, hogy ez a mai lesz az – von vállat, ki tudja, sosem lehet tudni, az, hogy miért, már más tészta, lehet az kellemes, kellemetlen, mindegyik végére fel kell készülni és igen, lehet, hogy nem lesz kellemes, nem lesz vidám, de most, legyen optimista, a jobbik végletre készül. Aztán lehet, hogy kicibálja valahova, aztán jön a cunami és mehet egyedül haza.
- Ó, hát még nekem mennyire. Szeretem a meglepetéseket – noha nem dobozba zárva, inkább így, igazából nem kell nőnek se lenni, bármilyen formában és szituációban lehet, csak most, ma, erre ékelődött ki jobban. Eddig leginkább ő kapta meg ezt, most fordul a kocka? Ki tudja, már ennek is itt volt az ideje, aztán majd minden megy tovább, mint eddig. Mert ez ilyen. Egyszer közelebb, máskor távolabb. De neki kellene összeszednie magát, hogy ne rontson el minden alkalmat. Nem rajta múlik, ahogy igazából kijön az egész szituáció. Áll elébe, még ha vakon is, lehet jobb lett volna csak a vacsora és semmi több, de most már aztán végképp mindegy, nem, mintha ő arról lenne híres, hogy fél és retteg. Nem, talán nem is tud, izgulni is másképp, inkább kíváncsi, sokszor ebből adódóan türelmetlen. Most nem, még nem, vagy nem is fog. Kiderül. Hagyja, hogy levegye a cipőt, amit sosem ért, minek veszik fel, ha ennyire kényelmetlen. Jó, érti, az egész része, azé, hogy tökéletesnek látszódjon, de szerinte mindennek van határa. Vágott már ki tökéletesnek mutató cipőt a kukába, mert széttörte a lábát és nem volt hajlandó többet felvenni. De a nők szeretik kínozni magukat, az biztos, neki is van olyan cipője, erre mérget is venne, amiben csak ülni lehet.
- Ám legyen, akkor rád bízom – hallani hangjában és látja arcán is, hogy kicsit zavarba jött, ahogy maga mellé húzta, pedig, őszintén, nem volt ebben semmi különös, sőt. Egyszerű mozdulat, kellemes, nem rángatta, csak finoman terelte, végül pedig igen közel került hozzá. De innen elengedve néz utána és végül slattyog a ponthoz, ha már ez a dolga, addig is, van ideje elpöfékelni a bagót. Az órára pillant, az este még gyerekcipőben jár, a nő pedig egyhamar meg is fordul, az ellátmánnyal együtt. Nem hallotta a nevetést, mert annyira nincs szuperhallása, továbbra sem tudja, hogy mi a francot akar ezzel az egésszel.
- Ja. Édes, meg valószínűleg most kanos. Egy egészet kaptál volna, ha tovább cukizol vele – vigyorog rá, hogy nem csak azért kapta, mert megköszönte, de mindegy is, hiszen megvan, nem kell ezer helyre menni másik szeletért. A bagót már rég eldobta, így követi a másikat a pontra, majd ahogy átöleli, úgy kerül keze a derekára, hogy aztán egy pillanat múlva totál máshol legyenek. Körbenézve sehol a város, sehol semmi beton, csak víz. Ó. Meglepve engedi el és néz a Balaton vize felé, amit, hát most lát először. Nem tudja, hogy mennyire messzire hozta el, hogy őszinte legyen.
- Ez hol a francban van? – így jár, aki csak városokat jár, bár hallott a balatoni éjszakai életről, de ki nem próbálta. Hát még a fürdést. – Mivel vacsorára készültem, nemigen van nálam fürdőruha – és amúgy se nagyon van neki. Ami kell egy kényelmes áztatáshoz, az van otthon, abba meg meztelen is beleülhet, szóval nem aggódott ezen sosem. Mire azonban kitalálná, hogy hoz vagy valami, már indul is befelé a másik. Hogy mi?
- Te most komolyan? – ez szabad tér, nem medence. Ez más. Hogy finnyás-e? Nagyon. Nem, nem akarna bemenni, de mivel, ahogy említette, jó motivációs tréner, hamar megérkezik az újabb adag. Amint a ruha a parton köt ki, úgy van vele, miért ne? Ki kéne használni? És ekkor érzi meg a veszélyt. Ó, igen. De belemegy. Sietősen ledobálja magáról a ruhadarabokat és végül lassan indul befelé.
- Ez neked jó? Hideg… - már megint csak kritizál, ahogy egyre feljebb éri, egész teste libabőrös, ahogy közeledik a nő felé. Aztán, ahogy odaér, ugyan még nem merítkezett meg, de fölé hajolva takarja el egy kissé az eget.
- Hát ez mondhatni aljas, de egész kellemes terv. Miket nem tudsz. És nem, nem fogom őrizni a ruhádat. Itt vagyok – pofátlanul futtatja végig rajta tekintetét, majd sóhajt. Ha ő lebeg, saját magát lassan ereszti a vízbe, káromkodik egy sort, végül pedig már valóban nem olyan rettenet. De mégis. – Megint csillagokat lesünk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem hiszi, hát miért hinné. Nagyon is jól ismeri, hogy rettentő kritikus ízléssel áldotta meg a Pokol, hogy aztán ezt kamatoztassa mindennel is. Egy éttermi vacsora valóban csak egy lett volna a különös, de még elmegy esetek közé, de ahogy ő tovább tervez és másképp igyekszik folytatni, befejezni, azért ad reményt arra, hogy itt nem csak a villák csörgése és a desszert kérdése lesz a fő fogás. A spontán dolgok sokkal jobbak, vallotta ezt akkor, amikor több ideje volt tenni is, nem mintha panaszkodva, le van kötve a figyelme eléggé és elég jól, hogy ne kelljen panaszkodnia, de megteszi, mert nem minden kellemes és szép, főleg ő, ha belelendül és olyat kell tennie. De a panasz mögött is ő van, aki cselekszi, akinek ez megfelel, és akinek ez az este a furcsábbak közé tartozik, mert a normálisabb élet igencsak messze van tőle. Persze, ezt a nő nem tudja, vagy csak sejti és erre utalnak azok a megjegyzései, hogy elcseszi. El, mert a normál reakciók, amik a testi vágyak kielégítésén alapuló pillanatokon túl történik, szokatlanabbak számára, így úgymond, nem az, hogy tapasztalatlan, hanem inkább elkopott. Vagy tényleg sosem tanulta meg, mert aki örökké felszínes és felszínesen élt meg minden ilyesmit, azt aztán tapogatózhat a sötétben, vagy csak simán igazat annak, hogy elcseszi.
- Ne nézz így. A világ már csak ilyen – vigyorog rá, mert na, lehet mindent naivan felfogni, nem sok dolog mozgatja jobban a kerekeket mint a pénz, vagy hát, a testiség. Sok nő mesélhetne, hogy miért van ott, ahol, de erről szó nem esik többet, higgye akkor csak, hogy kedves bácsi volt, aki csak úgy osztogatja a pizzát mindenkinek, mert olyan sok van neki. De a nyakát rá, hogy ha ő is ott van, még felárat is tol rá. És akkor sehol a kedvesség, meg végül maga a város sem, mert hirtelen kerül a tó partjára, érzi meg a szelet, ami vízközelben jellegzetes, csak a megszokott sós illat marad el, helyette kicsit halszagú, kicsit meg a hínár kavar bele. Könnyű így találgatni, hogy az országon belül maradtak, de hogy hol, azt ő nem tudja. Először jár itt, tudja, hogy vannak tavak, amik fürdésre alkalmasak, de ha bárki arra gondol, hogy ő épp a tömött strandon jár a fürdőnadrágjában, napszemüvegben, kezében egy lángossal és épp elhűlve nézi a túl sokat mutató öregasszonyokat, vagy az alpári családot, ott menten hal meg röhögésben. És még ő maga is, mert lehetetlen. Szóval megint egy jó pont, mert éjjel hozta, amikor maximum egy-két illegális horgász bújik meg a nádasban valahol.
- Ó, hogy az – néz körbe megint. – Azt vágom, hogy van itt bulinegyed – mert azok, akik az éjszakai életben mozognak és ismerősek neki, emlegették, hogy nyaranta itt van jobban élet, ide járnak. De mivel ő korántsem terítő már semmiben sem, annyiban is maradt a dolog, most se indul meg, hanem bámul utána, majd a kidobott holmira, hogy aztán ez hozza meg a lendületet arra, hogy kipróbálja ezt a tavat. Rohadt hideg, az alja sem kellemesen iszapos, igen, most van baja, mégis megy. Micsoda hős.
- Ez nem is igaz. Eddig semmi sem volt. De lefagyok, olyan hideg – még didereg is, mindjárt kéri, hogy melegítse fel, de lehetőleg ne úgy, hogy felgyújtja. Közelebb érve látja a turpisságot, vagyis sejti, eléget mutat így is, hogy nézze és megnézze, aztán végül engedi el, hogy nem hitte, hogy ilyen könnyen fogja meglesni, mivé is cseperedett. Magán hagyott ő is egy alsót, de lehet, hogy mindent kellett volna. Aztán ahogy telik az idő, úgy szokja meg lába a dolgot, szóval lehet igaza van és bírható, de be nem fogja vallani.
- Bármikor megteszem. Eddig sem volt tiltott dolog igazából, csak nem sikerült. De egyelőre mindegy is. Most tetszik. Ha meg valóban aljas, majd meglátjuk, mi lesz belőle – von vállat, kicsit lejjebb ereszkedve, egyelőre elengedi a gondolatot, hogy beterítse egy adag vízzel, mert az gyerekes. Nyújtózik végül, nemigen fekszik fel a víz tetejére, neki itt még elég alacsony, de felpillantva rázza meg a fejét. A nosztalgia.
- Szép emlékek? Igen? – vigyorodik el, ahogy visszanéz felé, majd azonnal forgatja is a szemeit. – Persze, mi vagyok én, pincér? Ki tudsz menni érte. Várj, segítek – azzal odalépve nyúl alá és kapja ölbe, mint valami pihét. Szemét mosollyal emeli meg úgy, mint aki máris menten kész arrébb dobni őt, bele a vízbe, de egyelőre tartja.
- Vagy tudod használni a lábaid? – vigyorog le rá, majd lendít egy apróbbat, végül röhögve engedi le, vissza a vízbe, és hátrébb lépkedve merül bele nyakig. Ó, tudja, hogy ezt nem ússza meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem is bánnék el ennyi nővel, az én határaim is végesek. Meg nem is kell mindenki – von vállat lazán, hogy felőle aztán lehet egy kupac, tömeg, ha őt nem mozgatja meg, mert azért ízlése is van és nem rest kamatoztatva válogatni, hogy aztán azt kapja, ami neki akkor épp kell. Ha most épp ez a nő? Akkor az. – De látod, milyen nagylelkűen le is mondok róluk a társaságodért – fényezi magát, mintha muszáj lenne és valóban, menni kellene a rövidke üzlet után kinek merre visz az útja, de nem egyfelé, ez lenne az általános, bevett szokás. De semmi sem tiltja azt, hogy közben, előtte beszéljenek egy sort, vagy bármi más, ami belefér, mert a nőnek van ideje, amivel számolnia kell, neki ezzel szemben végtelen, ameddig a lábai bírják. Vagy valami ilyesmi. Amennyi ezekbe belefér, az pedig igencsak tág fogalom.
- Ohh, hallok ilyet? A legtöbb nő dobja el magát, de akkor ez egy újabb jó pont és érdek amellett, hogy ne a többit válasszam – jó, ez drasztikus hasonlat, bizonyára mégis érteni fogja, hogy sokan mégis anyagiasabbak, mint a görbe orrú népek, akik épp aranyat adnának ki a kezükből. Úgy kapnak a szépen manikűrözött körmök erre, öröm lenne nézni, de sok ismerős arc, haver esett ebbe bele. Beültette a bőrülésbe a macát és többet ki sem szedte. Na ezt ő nem, annál ő sokkal erőteljesebb akaratú. Most mégis csak lazán bagózik, veti fel a dolgot és vár a válaszra, minek siettesse. Arcára meglepett vonásokat húz, vigyora mellé.
- Pont most? Micsoda mázlista vagyok! Hát ez a szerencsenapom – figyeli, ahogy közelebb lépked, ahogy hozzáér, már nem tartja azt az üzleti távot, mint eddig. Pofátlan méri végig ismét, újra, majd aztán megvonja a vállát.
- Bármihez. Még csak most kezdődik az este – mulatni jött, nyilván nem meccset akar nézni, szóval, ezen a helyen eléggé adottak a lehetőségek. – Ebben a sorrendben pont jó lesz – bár a más kifejezés széles, ragadozó vigyort eredményez, egyelőre semmit sem tesz, csak karját nyújtja felé, amint elpöckölki a csikket. – Első körben igyunk valamit, aztán hátha több kedvem lesz táncolni. Már ha, van annyi időd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Fogalma sincs, hogy ezzel a hellyel mi volt amúgy a célja, tökéletesen megszokta már, hogy nem lehet és nem tud kiigazodni azon, ami a fejében jár és ahogy cselekszik. Ez még mindig a jobbik eset, mert se a bort, se a kajás szatyrot nem vágta hozzá, amelytől lehet hogy mégis idegbe jött volna és akkor tessék, lehetne beszélni arról, hogy el van cseszve az este. Most mégsem, hiszen még a vízig is elmerészkedik, tőle szokatlan módon és bár nem élvezi így elsőre, elvégre nem egy fűtött medence, vagy jakuzzi, legalább tényleg egyedül vannak és senkinek nem kell végignéznie a bénázását, ahogy próbálkozik és morog, mint valami bolhás eb. Bár a hely kihalt érzése nem épp az ő szájíze, ritkán és más esetben keresi a csendes helyeket, most ettől eltekint, csak a vizet szidja és azt, hogy benne sétálva újra és újra a hideg rázza. Legalább nem fröcsköli le, akkor lehet, hangosabb lenne, így viszont csak, felhorkant, szemeit forgatva.
- Még kisebb, hogyne. Így is pont jó lesz, ne aggódj, az a legkevesebb gondom most – túl fogja élni, mint mindent, az utolsó dolog volt mégis arra gondolni, mi van épp a lába között, mikor minden más tagja fagy le éppen, majd enged fel, ahogy megszokja a közeget, amibe került. Nem merült még el teljesen, talán nem is fog, elég ez most, nem fogja bemutatni úszótehetségét, ráérősen mozog és néz a másik felé, már amennyit lát innen, mert a partról ideszűrődő fényeken kívül nincs is már, amely segítene. Ez valahol jó, mert ilyenkor lehet bármit tenni, másrészt rossz, mert könnyű elveszíteni a tájékozódást. Bár nem mentek annyira messze a parttól, kellő távol, bár rálátni a cuccaikra így sem tud. Ha valaki erre várt, tudná vinni a szajrét, bár akkor lenne egy-két szava hozzá. És ökle, az arcába. De nem, nem mozdul rá a paranoiára, a tolvajok most a bulinegyedben simogatnak zsebeket. Lehet, hogy ha megunja a fürdést, elcsábítja oda, kíváncsi lett rá az idáig szűrődő zenéből. Hangos, annyi biztos.
- Dehogy adok ötleteket. Nem játszom magam ellen – így nem. Ötletek, nem kell attól félni, hogy nem talál ki semmit sem és azok nélkül marad. Sőt. – Minek, minek. Mindig kell valami, nem? – kicsit beljebb meríti magát, nyakát ráérősen forgatja át, apró, halk roppanásokat hallat kissé, majd visszavezeti rá tekintetét. Amolyan, „lehet, benne van a pakliban” vigyor és vállvonással reagál rá közvetlen. – Félig, legalább. Ezt bevallom. A meztelen fürdőzés lehetősége minden iszonyt legyőz, hiába az 1:0 meg bármi – nincs mit ezen szégyellni, ő férfi, a másik pedig nő, és bár hiába nyit ő mindenfelé, a nők felé húz jobban, ez nem vitás. Lehet nem válogat, de attól még szemei vannak és igen, ebben volt némi aljasság, de már nem mond erre semmit, mert valahol sejthető volt, hogy nem adja ilyen könnyen. Emlékszik rá, hogy nem akar játékszer lenni, ezáltal jön az, hogy nem lesz semmi formában könnyen megkapható. Se így, se látványnak.
- És most se vagyok a kedvenced. Ejj, ejj, nagyon elcsesztem ott – szerette. Persze hogy, mert szinte ő maga is totál más volt, még ha utána újra önmaga. Látta rajta, hogy szerette a pillanatot, amely nem sokáig tartott, ma pedig csak egy közös pont. Inkább hagyja a nosztalgiát, ha már ennyire szórakozni akar, akkor tessék, megkapja. A sikításba vegyül a röhögése, ahogy kikapja a vízből és karajiban tartja, készen arra, hogy eldobja a habok közé vissza, ahol eddig lebegett. De már a nő is csak nevet, kapaszkodik belé, szinte préseli magát hozzá, biztos, ami biztos alapon így végül valóban dob rajta, de csak hogy kényelmesebb legyen mind a kettejüknek.
- Mit gondoltál? Ne használj ilyen nagy szavakat – vigyorog le rá, ahogy fogja, de egyelőre nem nagyon indul semerre, csak pár lépést halad, oldalra, se be, se ki. Szemeit megforgatva néz a lábakra, mert hiába tenné le, azt sem engedi. Csak kapaszkodik.
- Nem tűnnek használhatatlannak. De akkor most ki akarsz menni inni? Eddig pancsolni akartál – mintha gond lenne, hogy lépni kell bármerre. – Még ha lennének. Független férfi vagyok, nem háremtartó – mert igaz, akivel van valami, az megesik, majd elmúlik. Semmi komolyabb. - Merre mennél ma még, tündérke?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Legalább ezt is elmondhatja, a nő meg az asszonysutyorgóban – mert ilyen akkor is létezik, ha nem -, hogy rávette és bár hangot adott ellene, főleg közben, de valóban megtette. Még  a hétköznapi dolgokban sem az átlagos vonalat viszi, minden, ami kényelmes, csillog, nem pedig fodrozódik, ahogy előre halad benne és hideg, mert amikor a víz hideg, egyszerűen melegebbre cseréli a kádban. Itt nem fog pöccintésre semmi sem menni, így vagy megszokja, vagy vert hadseregként vonul vissza és szárad meg odakint, de a feladás még ebben az abszolút helyzetben sem lehetséges, hiszen hogyan is merülhetne fel, aki örökké azt hiszi, hogy győztes.
- De ez így szép. Sosem unatkozni – vagy micsoda. Nem mindig jó az a valami, de el kell most ettől tekinteni, mert javában nem a rosszban sántikál, iszapban, ahogy érzi, hogy a lába megint beljebb süpped és kihúzva azt, egy biztosabb pontra helyezi. Legalább a mélységtől nem tart, elég magas ahhoz, hogy ami a nőnek már-már kritikus lenne, abban ő még kellően kényelmesen nézelődik, nem mintha nem tudna valamelyest úszni, mert igazából nem nagyon tud, annyi a tudománya, hogy nem merül el és ha nagyon akarja, ki tudna odáig vergődni, ahonnan már sétálni kell. Nemigen mozdulnak beljebb, így ezt nem kell most kamatoztatnia. Ismét inkább lustán nyújtózik egyet, majd ereszti le karjait és figyel rá ismét.
- Bármely férfit be tudná csalni, de igen, nem tagadom – nem húzza ki magát, ellenben piszkosul szemtelen vigyort villant felé, már amennyi látszik abból, majd tűnik is el, hogy megrázza a fejét. – Nem, ezekre inkább nem is akarok figyelni. Elhoztál a koszos vízbe, hát szép – nem mintha nem lett volna már rosszabb, de ebbe nem is megy bele. Igen, valahogy sejti, hogy most direkt emelte ki, mennyire kellemes hely ez a tó és tiszta, meg bármi egyéb, és direkt nem adja meg azt, hogy ő itt most aztán olyan nyavalygásba és finnyáskodásba kezdene, hogy abból nem szedi ki semmi sem. Nem. Fintorgott befele jövet a szagra, mindenre, elég is volt.
- Senki, csak sejtem – von vállat, mert a dolgok hozzávágása, meg az érzékenyebb lelkek eddigi nyilatkozatai nem épp kedvenccé emelték őt, noha, nem is volt nagyon kérdés és kitétel sem, hogy az legyen. – Azért ne is túlozzunk. Én, mint szerethető? Hogyan? – szeretni lehet sokféleképpen, tény. Egy pillanat, pár óra, napok a viszonzatlan szerelemben és a többi. De hogy ezekre tényleg nem segít az, ahogy viselkedik. Szemét is forgatja jelenleg. – Sose mondtam, hogy nincsenek érzelmeim. Csak nem olyan, mint az átlag. Vagy látják, vagy nem, de nem rontom el. Ilyen vagyok – mert nemigen fogja felfogni, hogy vele bármi rossz van, bármi hibás, ha eddig jó volt, elfogadható és nem kellett több. Minek foglalkozna azzal, ki látja meg, ha nem szokása szomorúnak lenni, az örömöt meg nem kell titkolni. A harag felé viszont, nos, azt lehet senki se akarja látni inkább. Elengedi a dolgot, hiszen holnapra nem ő lesz a romantikus szerető és a lábaira bámul.
- De ha megcsiklandozom a talpad, rögtön fog. De rendben, szimuláljon a beteg – dob ismét rajta egy aprót, majd jóízűen nevet.
- A jó ég őrizzen annyi nőtől egyszerre az életemben. Kellene a fenének, plusz nem is jó mindenhonnan válogatni – mert nem minden tetszi az ő ízlésének, de egy akkora háremmel, meg nem török szultán ő, hogy ilyesmiket műveljen. Van, amikor sok napig amúgy se megy, keres egyet sem, vagy bármi. – Jaj mit művelsz – tartja, engedi, hogy mocorogni kezdjen, közben igyekszik nem eldőlni, de most jól jön, hogy az iszapba süllyedt a lábfeje, stabilabb. Ahogy végül elhelyezkedik, egy „ez most komoly?” pillantással figyeli, ahogy kiált és végül, ahogy kiadja az iramot. A fürdésből úgyis elég volt, hát meg is indul, nem kell neki kétszer mondani amúgy sem. Hosszú léptei lassabbak, de így sem kell sok, hogy végül kicsit neccesen, de kiegyensúlyozzon a partra vele, megállva a ruháik mellett.
- Ideértünk, hölgyem. Most már menni fog? – pillant le a lábaira, sőt, még combját finoman meg is paskolja, jelezve, hogy vajon működik-e annyira, hogy ettől leugorjon.
- Vidámpark? Oda sose járok – nem azért, mert nem vidám, hanem mert… nem. – Előbb együnk, aztán kitaláljuk. Itt az a bulis negyed is, az is elég vidám, nem? – azzal, ha leszállt ha nem, ő leül. Utóbbi esetben így kénytelen a másik kicsit az ölében ücsörögni, de ha eddig nem bánta.
- Amúgy se nagyon van ebben a retkes országban, akkor már láttam volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Talán nem szokott a nő ahhoz, hogy nem akarják egyből kibontani a textilből és ez valahol imponál, vagy egyszerűen csak jó neki. Fogalma sincs, miféle vevőköre lehet, ha meg kellene mondania, akkor nem jósolna sokat. Ez egy effektíve nem drága szer – az ő tárcájának mi az -, mégis, adja azt, amit kell, intenzíven és bizonyára, minden olcsóbb vagy épp nem tehetősebb is keresi. Meg fiatalok, kik erejük teljében vannak, és mindenkit meg akarnak hódítani. Egy szétcuccolt fiúbanda fárasztó lehet, bizonyára azért is zárja rövidre ezeket, annak idején rá a nők próbáltak hatni, akik szoknyát húzkodtak fel, hogy megmutassák, ma se vettek fel alsót és majd ezzel fizetnének. De, hát nem is az üzlet miatt, hanem inkább a lenti helyzet veszélyessége volt az, amiért nemet mondott és játszotta a szűzkisfiút, vagy a csőmeleget, aki köszi, de abból nem kért. Bizonyára kész orvosi kutatómunka hevert a combok között, ahogy elnézte, ő mugli dolgokat árult, amelyek csak felhígítva voltak mágusdolgokkal, vagy épp azokkal sem, olcsók, így aztán tényleg eléd tárulhat az a kép, amikor a vakarózó afro közelít feléd, hogy szép az este, meg persze, ezek női változatai. Aki benne van vagy volt valaha, akármely formában, tudja, hogy milyen mélységekbe tudnak menni az emberek és micsoda agresszió van, ha ingyen nem kapnak semmit sem. Talán ezt a nő nem ismeri, nem tudja, mióta csinálja, de tény, hogy talán mindent látott, talán még nem. Most őt látja, a ficsúrt, aki szórakozni akar, de van tartása, látszik rajta, hogy nem reszket érte és hogy játszadozik.
- Pontosan. Csak örökké hajtani, nem jó az az idegeknek sem. Ki tudja, hány megfáradt csomót tudnék azokból a finom vállakból kimasszírozni – csóválja meg a fejét, aggodalmas tekintetet húzva magára. Elindulna, de érzi azt, ahogy hozzáér, ahogy engedelmeskedve fordítja felé a fejét. Közeledésére sem lép mást, mint eddig, tekintete kutatóan fürkészi a bájos arcot, vajon mire készül, és a hajszálnyi távolságban fürdik meg a másik illatában. Nem tépi szét azt a kevés kis szünetet, ami ajkaik között van, csupán lágy sóhajt ereszt rá, mintha csak azt akarná éreztetni, minek lenne ott a helye, milyen érzés is az. Ajkai húzódnak ismét vigyorra, de most nem állatias, most egész más. Élvezi.
- Nekem ma tényleg szerencsém van – figyeli, ahogy elhúzódva babrál a ruhával, még mindig karját tartva indul el vele végül. Hamar ismét a zene dübörgése veszi őket körbe, ahogy elengedve, a vékonyka derékra csúsztatja tenyerét, finom mozdulattal tereli be maga elé, és fordítja szembe, lassú lépkedésű táncra hívva. – Egy italt a hölgynek? Vagy esetleg, másvalamit? – óvatosan fogja, mintha félne, eltörné, az apró, játékos cirogatás pedig a mozdulat közben érezhető. Mindegyikük akar valamit és nem félnek meglépni. Ez csak jót ígér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Vajon melyik az eredeti? Melyik az, amelyiket nem kell játszani, mert zsigerből jön? Az a legjobb, hogy talán maga sem tudja, annyira hozzászokott ehhez. Itt, vele, levetkőzött minden olyasmit, amelytől valóban félhetne, talán ezért is nyers, ezért is ennyire szélsőséges, mert nincsenek határok, vagy épp vannak és aközött kell mozogni, érvényesülni. Ő nem tudja behatárolni és nem is akarja, mennyire ment le az eredetihez, hiszen akit anno ismert is valaki volt a sok közül, most viszont? Majd kiderül, ha egyáltalán tippelni akar. Annyi biztos, ez a könnyed, laza, még ha viharos is – amiről nem csak ő tehet, de a másiknak sincs egyszerű személyisége, valljuk be -, de amolyan lazítás. Amikor semmit sem kell erőltetni, mert röhöghet gyomorból, vagy épp ha felhúzza, akkor az. Mikor mi.
- Annyira. Végül is, lehetne mocsár is – von vállat, mert rosszabb mindig van, a tengerek nagy részében több a szemét lassan, mint a víz, lehet itt akkor dicsérni, hogy legalább nem palackok és zacskók között lebeg, de nem, nem is érdekli, csak elviseli, mintha muszáj lenne. Pedig senki nem erőltette, hogy bejöjjön, jó, csak egy gondolat, de annak ugye, mint tudjuk, mindegy.
- De nem vagyok a többi, messze sem – nem az, hogy nem akar átlagos lenni, mert tényleg nem, de nem is nagyon tudna. Ő már úgy van bekötve, hogy nem tud és nem is nagyon engedi a világ, amelyben mozog. Folytatja persze, és bár sötét van, nem láthatja, szemöldöke emelkedik meg kissé, majd horkant is mellé egyet.
- Miért ne lenne igaz? – mert komolyan érdekli, honnan vesz ilyet. – De nem pörög ilyesmin. Tény, hogy furcsa, mert nos… nem szoktam azokban a közegekben megélni ilyet. Csak azért fura, mert nem ismerem, de nem várok cipődobálást. Van egy véleményem, ami általában belőled ilyet vált ki, te meg azt nem tudod elfogadni – vigyorog egy sort, mert na, felhúzta, felhúzza és akkor majd robban. Ezt már mindenki ismeri. Ezt már tudják. – Nem rejtegetek semmit – zárja ezzel az egészet, a témát, mielőtt belemerülne és akkor olyasmi jön ki, amit nemigen akar. Inkább tereli el a figyelmet, kapja fel, mint a pihét és tartja meg, egyelőre még a vízben ácsorogva.
- Semmi csalás nem tilos – nem engedi el azonban, hogy lába felé nyúljon, csak igazít rajta, még az kéne, hogy addig ficánkol, míg ki nem fordul a karajiból, lerúgná a veséjét és hasonlók, senkinek nem lenne kellemes. – Három sincs, de tudod mit? Belefér – halad kifelé, majd kilépkedve érzi lábain, hogy mennyire hűs már az éjszakai levegőt, de mivel különösebben nem merítette meg magát, így nem olyan vészes, sőt, alig fázik, ahogy kicsit elrendezi lábait ültében, úgy múlik el lassan a hidegrázás. Hátán érzi a kellemes levegőt, illetve, a neki préselődő, vizes, hűs testet, amire viszont megborzong. Feje mozdul kissé oldalirányba, ahogy lehelete fut végig nyakán, úgy szusszan egy aprót és bólint végül.
- Csak annak van hideg, aki fürdött – bár rajta is meg-megterem a libabőr, kevésbé érzi magát hidegben, annál inkább kellemes, a nappali hőfok után. – De rendben, legyen így – karolja át lazán a derekát, másikkal pedig támaszkodik. Röpke gondolat, hogy ha már itt vannak, akkor miért ne? Hallott eleget róla, csábító meg is nézni azt, arca pedig felderül, amint bele is megy. Remek.
- Ott táncolhatsz is, hogy felmelegedj. Akkor ezt meg is beszéltük – engedi el a derekát, hogy elvéve a pizzát, beleharapva nyammogjon rajta. Oké, jól esik, mert mivel a vacsora meghiúsult, nem sok minden volt a gyomrában és kezdte már érezni is. Már csak a borral kell kezdeni valamit, mert nyitót nem hozott magával.
- Ó, kitüntetve érzem magam, köszönöm. És még finom is – nem is nagyon húzza tovább, hamar el is tűnik az a szelet, pedig egyáltalán nem fal. Sőt. – És a bor? Mivel nyitjuk ki? – igaz, nincsenek itt, mehetne mágia is, de hátha gondolkodott és meglepi, hogy valahova elrejtette a nyitót. Addig hátradőlve fekszik el, hagyja, hogy a nő üljön rajta, ő pedig feje alá pakolt karjára támasztva magát, a csillagok felé les. Ironikus, hogy megint vele van arra ideje, hogy az eget figyelje. Rá is pillant, ahogy ott ül és eszik, tekintete marad rajta. Az ég tudja, mire gondol most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Majdnem elcseszte, majdnem kizökkentette, a lényeg mégis maradt, nem? Jobban hozzá van szokva ahhoz, hogy tudja miben mozog és mit irányít, mint nem. Ezt is arra fogja, hogy már mióta egy istentelen faluban kell tengődni, talán kissé megkopott a hirtelen és úgymond váratlan improvizációkra való hajlama. Talán még az is, hogy ezt Vele kell átélnie, azzal, akinek az idegeire megy, és fordítva, mióta csak megérkezett. Talán kettejük versengése és ellenszenve is rányomja a pecsétet a helyzetre, főleg arra, hogy közben pedig bájosan kellene mosolyognia és ki tudja, még mit. Nem tolja túl, nem öleli át és csókolja, mint a friss házasok, adja azt, aki nehezen viseli a külső figyelmet, elég neki a kedves neje, nem kell itt bevonni a fél gárdát. Tény, hogy nem készült fel erre, de ne higgye a nő, hogy egy percig is veszélyben lesz miatta a helyzet. Már nem.
- Valóban, elnézést. Kicsit szétszórt vagyok – még mosolyt is enged, talán ettől most már hihetőbb. Az emberek könnyen manipulálhatóak azzal, amit látnak és nem is kell hozzá bármilyen nemű illúzió, egyszerűbb, mint a faék. Bár már igazán kamatoztatná képességét, de arra mindig figyelmeztetik hogy ne és óvatosan, inkább ne legyen feltűnőbb az átlagnál. De talán majd itt, egy kicsit kinyújtóztathatja magát.
- Nem leszek, édes. Csak egy jó alvás kell – figyeli, ahogy közelebb hajol és valamit súg a nőnek, megenged magának egy laza szemforgatást és mindent kifelé töltve inkább azzal foglalja le magát, hogy a tollat az ujjai között pörgetve néz körbe ismét. A diskurzus hamar véget is ér, elkapja a recepciós zavarát és sejti, hogy miről lehetett szó. Nők. Bár most, ezzel az álcával nehezen fognak becsajozni, vélhetően, amúgy sem lesz idő rá. Vagy ki tudja. Elengedi, ahogy végül szabadulnak a bejelentkezés procedúrájától és mehetnek megnézni, azt a bizonyos lakrészt, ahol ők most ketten fognak élni, pár napig. Reméli, jót képzel és több részből áll, legalább annyi szeparáció lehetne köztük, de, semmi jó előérzete nincs, csak egy hatalmas ágy és… giccs.
- Mindenkivel az vagyok, de veled kevésbé. Érezd a szeretetem – áll meg a liftnél, majd még egy utolsó körbepillantás és már be is lép, amint a napbarna, nevetgélő vendégek kimásznak onnan. Igen, ide pihenni jönnek az emberek, nem megfigyelni, mint valami vészterhes film, beszállva pedig, azonnal a gombra nyom, nehogy az legyen, hogy valaki pont hozzájuk akar csatlakozni. Ekkor fordul végül felé.
- Fogalmam sincs, mire célzol. Annyira nem vagyok hülye, hogy egy ennyire civil terepen ostobaságot csináljak. Ó igen, ki se kell mondanod, majdnem elcsesztem a csajjal, de őszintén, az utolsók között volt az, hogy veled kell házast játszani – lép ki a liftből, amint megérkezik és gyors pillantást vet a szobaszámra. Megindulva keresi, stillszerűen a legnagyobb és legelőkelőbb helyre mutat az irány. Megáll az ajtó előtt, nagyot sóhajt, majd a kártyát érinti oda, hogy a csippanással megnyíljon a sokaknak mennyországnak számító szoba. Beballag, és fájdalmasan nyög fel.
- Ez a pokol. De legalább van kanapé – sóhajt fel, majd beljebb lépve a bekészített csomag irányába indul. Azt fogja meg és várakozó pillantással néz felé, miközben feltépkedi a ragasztót. – Ebben bizonyára pedig csupa jó hír lesz. Ha már házasok vagyunk, kedves, akarod elsőnek megnézni? – villantja felé vigyorát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A nők játéka ez, bármily meglepő, nem először lát olyat, amikor valaki szándékosan játszik valamit, majd amikor a legváratlanabb pillanat jön el, akkor vált egy olyat, hogy mindenki pislog. Ennek ékes példája Kimoriah, aki mint valami komikus kismadár, úgy lengi körbe az embereket, pörög, néha túlságosan is, bizonyára nem csak egy embert örvendeztet meg ezzel a viselkedésével és ki hogyan fogadja és válaszol rá, már jó kérdés. Lehet, hogy nem a legjobban teszi, amiért következik a dobálózás a vita, veszekedés, ki tudja mi, de ő így tud. Persze, van mozgalmas fele, van olyan fele, amely jobban pörög, általában nem is tiszta, de nem jellemző, hogy a nőhöz hasonló habitus uralkodna el rajta. Az ellentétek.
- Pontosan – figyeli, ahogy közelebb ér, de maga sem tesz semmit, csupán ajkai húzódnak vigyorra. Vannak. Mint mindenkinek, aki csak él, aki csak létezik, csak a mértékük más vagy épp komolyságuk. Neki az élete nagy része az, amit már eleve mibenléte miatt is illik rejtegetni, mert utána már nem vitázna, inkább menekülne, úgymond. Arra meg nincs szükség, hiszen, a nőre vajmi kevés veszélyt jelent létezése, sőt. Inkább békés, mint az, ami jellemzi, ami pedig, meglepő. Még magának is. Ahogy szisszen, úgy néz rá kérdőn, hogy mégis mi az, ami fáj, vagy amire rájött, de egyelőre nem foglalkozik a nő ezzel, hiszen a pizza fontosabb.
- Nem bánom, jó nekem így, otthon meg van kádam – von vállat, hogy ha nagyon pancsolni akar, akkor keres valami fürdőt, ahogy termálvíz van, vagy olyan, amiben nem halak vacsoráznak és miegymás. Nem finnyás, inkább kényelmes. – Nekem kicsit lefagyott tőle a lábam, szóval, csak neked volt jó. Miért is mindegy? – de ezt már vigyorogva teszi fel, mert látja a felfújt arcát és azt, hogy lassan kékülnek majd el ajkai is mindjárt, mert annyira vacog. Kinyúl oldalra, hogy aztán felkapva a zakót, egyszeriben a nő hátára terítse. – Ennek mindegy, ha vizes, majd megszárad – nem tervezi felvenni, bőven jó idő van az inghez, ha pedig mulatnak később, már bőven. Így már aztán végképp van idő megenni azt a szeletet, lehetne kettő is, de majd talál valamit a sétányon. Eldőlve helyezkedik el végül, mint akinek csak emészteni kellene időt hagyni, így kapja el néha a rászegező tekintetet. Nem kérdez, nem vigyorog, csak figyeli, engedi el, majd végül csak szemöldöke ívelődik felfelé, amint nevetni kezd a másik. Csendben hallgatja végig és egy halovány mosolyt enged meg rá.
- Erre én sem gondoltam – mert valóban nem. Amikor jönni kellett, gyűlölte a pillanatot, a helyzetet, mindent, nem azt kereste, ki lesz ismerős és hogyan. Nagyon nem. Kellemes meglepetés volt tudni, hogy ő él itt, olyan, akit ismer. Az, hogy játéknak indult, de végül kikérte magának, már más kérdés. – A tárt karokat kicsit túlzásnak érzem. Nem öleltél meg – biggyeszti le ajkait, mint egy gyerek, aki nem kapta meg a csokoládét, pedig meg lett neki ígérve. Aztán engedi el, pillant vissza az ég felé és sóhajt egyet. Nem változott, az az álca nem, amit ismer. Minden más igen. Nem nehéz erről hallgatni, nincs kényszere beszélni, mintha lelkét sosem nyomná semmi. Pedig, szökő-évente… ki tudja, megejtené-e. Csak nincs kinek. – Sokkal jóképűbb lettem, ez változott – bólogat, már amennyire ebben a helyzetben lehet és lepillant rá, ahogy elfekszi rajta. Derekán pihenő ujjai aprókat moccanva simítnak bőrén, mintha nyugtatni akarná, hogy ne most kezdjen el ezen aggódni. Végül, mégsem röhögi ki, a beálló csend az idő a válasz előtti hatásszünetre.
- Szólni fogok, igen. Arról is, mennyire végérvényesen megyek el – mintha kissé más, őszintébb hangnemben ülne meg közöttük ez a mondat, de csak egy pillanat. Mintha ott sem lett volna. – Akkor, megyünk táncolni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Könnyebb elhitetni a bizalom mocskos fantáziáját, ha előtte játszadozik kicsit. Tudja jól, hogy a legtöbb olyan kiéhezett, hogy ha kap valamit, akár egy koncot, azonnal ráveti magát. De ő nem. Sosem volt életében a nélkülözés, sosem mutatta, hogy ő átlagos. Nem kell félreérteni, tekintete, mozdulatai is mimikája bőven elég jelet ad elsőnek, amelyből elhiheti, nem azért nem nyúl hozzá, nem azért nem próbálja meg leszaggatni róla a holmijait, mert nem érdeklik a nők, vagy épp fél tőlük. Sőt. Annál jobban érezni, hogy most kivár, a tökéletes pillanatra. Ahogy tekintetébe varázsolja a törődés szikráját, úgy dönti félre kissé fejét, hogy kinyúlva, szinte óvatosan seperje félre az esetleges útban lévő tincseket, hogy aztán vállán időztetve ujjait, végig futtassa a kissé csontos, mégis puha, selymes bőrén.
- Szívesen segítek ebben. Számolni, oldani - simít végig utolsónak még egy aprót, majd ejti le maga mellé a kezét, oda, ahol eddig pihent. Nem húzza tovább, nem áltatja egyelőre, türelmes szusszanás, hisz fogalma sincs, mi a történet, amelytől számolni kell a feszültség magvait vállaiban, de nem is lelkizni kíván, egyikük sem.
Játszik vele, csalogatja, de nem adja meg a nőnek a kiéhezett vadat, azt, amit talán már igencsak vár, vagy remél, oda és vissza megy az egész, nem kell kertelni. Lepillant ő is, tekintetét ejti a dekoltázs felé, majd vezeti vissza a bájos arcra. Talán azt hiszi, nem elég? Nem kell mindig, mindenben a legnagyobb, a legtökéletesebb is lehet unalmas, műanyag, üres fejjel, aki tényleg csak arra jó, hogy széttegye a lábait. Szavaira apró vigyor kerül ajkaira, ahogy közelebb lép, ahogy szinte kényszeríti, hogy a ház falának és a közöttük lévő táv csapdájába essen. Közelebb, még közelebb, ahogy álla alá nyúlva, finoman emeli meg az arcocskát, ujjbegyével kedveskedik bőrének, apró simítás.
- Nem hiszem, hogy csak az ital ízetlene és talán a józanabb eszemre szükség lesz. Egy ideig. Jobban szeretem ha más részegít meg. És azt sem mondtam, hogy magamnak vettem vagy ajándékba – talán így akarja lerázni a nő, hogy amikor beüt, akkor, mintha ott sem lett volna, addig pedig kéreti magát, mintha muszáj lenne. Ez is benne van és igazából nem érdekli, ha megesik, úgy majd valami más után fog kutatni. Ennyire egyszerű.
- Ameddig engem látsz, nem fog senki lebukni. Ez biztos. Megvannak a módszereim – ugyan itt nem arra a gyakorlott és rejtett mozdulatra utal, amivel átvette, hanem arra, amit nem mond ki, hiszen talán nem is egy világból valók. - De ha ennyire ajánlod, súgd meg, mit várhatok tőle? Vétek lenne, ha emiatt hagynék ki egy remek társaságot – tol félre egy kusza tincset, még mindig közel, még mindig nem engedve. Miért tenné? Ő diktál, senki más.