Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Csak szólnod kell, mikor férek bele az idődbe és megoldjuk – mintha amúgy a másiknak és neki is naptára lenne, amelybe jóval előbb be kell íratnia magát, mintsem valóban megtörténjen az, hogy ujjaival finoman oszlassa el a csomókat, ha vannak, ha nincsenek. Fogalma sincs valóban, mennyire akarná kvázi a szabadidejében is vele tölteni az időt, ilyenekről sem szó, sem utalás nem esett, sőt, vágyai sincsenek, olyanok, amelyek erre utalnának, de nem mondana nemet, ha úgy adódna. Áldott a tudatlanság, hogy nem is sejti, ki is áll vele szemben és ez mind a kettejüknek pontosan jó, hiszen, a nőnek sincs fogalma arról, kicsoda. Micsoda kényelmi játék, nemde?
- Talán, máshol is elsimíthatnám a gondokat – ajánlkozik, mint valami házhoz járó masszőr, akinek el kell adnia azt, amit tud, ami ujjaiban rejlik, de nem szokása amúgy magát ilyesmire ajánlani, az egy másik szakma, egy másik karrier lenne, amire sosem kellett ráfanyalodnia.
Kellemes vigyor terül el ajkain, ahogy szavait hallgatva követi azoknak az ajkaknak a mozgását. Incselkedő hangneme játékra húzza ismét, fogalma sincs, hogy minek szükséges ez, hiszen aminek kellett, megtörtént, mások már ilyenkor rég a város másik felén járnak, de nem rontja el a dolgot, kissé szkeptikus hümmögéssel figyeli és mérlegei a szavakat – fele annyira sem komolyan, hiszen, az itt felesleges.
- Nahát, erre kíváncsi vagyok – mégsem veti rá magát egyből, sőt mi több, egyelőre hagyja beszélni a másikat, hagyja, hogy azok az ajkak, melyek csókra invitálják, mozduljanak és újabb szavakat formáljanak, talán csak az ő agyát kívánja húzni, talán komolyan gondolva vág bele az egészbe.
- Az ölelés, kellemesnek hangzik. De abból talán nem is akarnék menekülni. Ki lenne az a bolond? – billenti kissé oldalvást a fejét, majd egy villanásnyni szünet után, valóban eltűntetve a távot, ajkait találkoznak egy röpke, szinte szusszanásnyi pillanatra, mintha azokat a cseppeket keresné rajta, amelyről beszélt. De amilyen hirtelen tette, oly hirtelen tűnik el, lép hátra, és onnan pillant rá.
- Nem, nem érzem magam részegnek – azzal, egy jelentőségteljes pillantással és invitálással indul meg, ráérősen befelé. Ha már ölelés…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bár nem felejtette el azt az apróságot, azt a szót, amely miatt a legutóbbi találka után igencsak másképp néz felé és igencsak muszáj volt kiengednie a gőzt valami távoli helyen, azóta, rendezve vonásait, mindenét ereszkedett vissza a nyugalom szigetére. Bár vannak fenntartásai, egyelőre kézben tartja a dolgokat, azt, amely oly ingatag, mint egy kártyavár a nyitott ablaknál. Ráérősen dohányzik  az egyik boxban, egy ital társaságában várva, hogy fogadja őt, hiszen a nap ma van, amikor lebeszélték azt a bizonyos találkozót, de korábban érkezett, talán hogy a hely közege ellazítsa őt, vagy csak, hogy ebben is annak a precíz valakinek tűnhessen, amit a másik látni akar. Fogalma sincs, mit vár tőle, nem is keresi az értelmet, ahogy ujjai kellemesen nyugszanak a dosszién, amit magával hozott, dokumentálva rajta minden, ami az előkészületes és amely a legújabb hely készülését dokumentálják. Még mindig nem érti, miért adta a kezébe, azonban sejtése erős, melyre, így, magányában is muszáj mosolyognia, miközben az ital maradékát dönti le és dől hátra, megigazgatva a csuklóján pihenő óráját. Rápillantva nyomja el a cigarettát, majd felállva veszi vissza zakóját, amely eddig mellette pihent. Kissé talán túlságosan rendezett külsőt húzott ma magára, más, mint azok, akik csak a vendégszeretetet élvezik a bár egy-egy pontján, de nem is mulatni jött, ez biztos. Az irattartót magához véve, pontosan akkor lép ki a boxból, amikor az egyik embere épp jelezne, így csak kezével int, hogy felesleges bármi, tudja a járást is. Mégis, megszokottan kísérővel lépked az iroda felé, ahova, végül az embere nyitja az ajtót és kényelmes léptekkel tér be. Nyugodt vonásai mellett bensője is az, semmi sem érződik úgy, hogy fenyegetve, vagy sarokba szorítva érezné magát, ez mind, a vörössel együtt agya valamely távoli, eldugott szegletében pihen, minden más mögött. Amint becsukódik az ajtó, az asztallal szembeni székhez lépked és a másikra pillantva telepszik le, majd jelzi, ha kíván foglalkozni a dologgal.
- Szép estét – bár attól még vagy már távol vannak, a formaiságok adottak, ahogy zakója gombját lazítja ki és végül, kellemesen ücsörögve pillant szét az irodában, szokványosan bizsergő sebhelyével tenyerén, amely, mintha sosem akarna felejteni. – Nehéz nap? – érdeklődik, mint a régmúlt barátoktól szokás. Bár, akár azt is lehetne mondani rá, nemde?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem tartozik a kedvenc városai közé Párizs. Egyrészt, mert amennyire tele van tolva a romantikával és minden egyéb, nyálas hozammal, annál jobban ébredhet rá mindenki, hogy kevésbé rózsaszín. Az utcák koszosak, a nevezetességek csak a fotókon néznek ki jól, amúgy tömeg és még annyi szemét, kiabáló árusok, akik a centet se érő kulcstartóikat sózzák rá a turistákra. Az emberek koránt sem kedvesek, nyilván nekik van a legjobban elegük abból az áradatból, amit egy bizonyos vasépítmény hoz magával, és szinte látja, hányan döntenék inkább le és szurkolnak a rozsdának, hogy örökre eltűnjön. Már korántsem akkora szám egy ilyen helyen történő lánykérés, olyan klisés, hogy csak az álomvilágban élők szava akad el, ha kedvesük véletlen letérdel cipőt kötni és törik össze a kép a fejükben, ahogy értetlen áll fel és néz rá, hogy miért hagyott ki egy ütemet a szívverése.
Ritkán jár is erre, általában gyorsan és célirányosan tölti el az idejét, ami élete üzleti felét érinti. Egy egyszerű vacsora, valódi mivoltának atyja szavait ismételve és minden mehet tovább. Nem ostoba, a tag olyan arcot lát minden évben maga előtt, amelyet nehezen tudna összekeverni azzal, amivel a napjait tölti ki és amely az eredeti. Nem új játék ez és sosem múló óvatosság, amelyet jobb, ha megtart magának, mintsem megint megtörténhessen a baj. Vékony a jég, amin táncolni képes, de talán már kevésbé repedezett, hogy biztosan lépkedhessen rajta. Levetve azonban a vacsoránál használt mivoltát és arcát, könnyed öltözetbe bújva indul, hogy keressen egy helyet, ahova beülve elkölthet egy kellemes italt. Tudomása szerint, ma már senki nem lepi meg és mivel innen majd az útja a bár helyszíne felé fog vinni, hogy az utolsó simításokat nézze meg, van ideje bőven a kora hajnali járatig, ugyanis innen már repülni fog, az emberek, akik várják, a reptéren fognak találkozni vele. Majd ott pihen.
A kellemes lebúj jól elrejti, ahova betért, az elsők között. a pult szélén ücsörög és egy korban hozzá álló sráccal társalog teljesen átlagos módon, a politikáról, mintha csak ő is egy lenne az itt létezők közül. Senki sem tudja, ki ő, micsoda ő, mit tudna tenni, ha akarná és néha, ezek az elszakadások kellenek is, hiszen amolyan pihenők, két fejezet között. Épp vétózná a másik szavait, amikor hangosabb szó üti meg a fülüket. Mind a ketten arra fordulnak, ahol a fiatal lány fennhangon kéri ki magának a közeledést. És akkor még azt hitte, ez egy nevesebb hely, de igazából, burkolhatják bármibe, az emberek nem változnak. Egy kis alkohol, aztán, mint a veszett állatok, máris mindent akarnak. Nem lenne ő ma hős, ha nem érezné és értené meg azonnal azt, ami történik. Ajkaira apró vigyor kerül, amikor az illúzió hatására emberek fordulnak és néznek furán egy pillanatra, majd szinte már ott sincs. De a nő sem gondolta, hogy van valaki, akit másképp mozgat meg-e apróság. Elköszön beszélgetőpartnerétől, kikér egy mimózát és egy whisky-t, majd célegyenesen a nő után indul, a boxhoz fordulva, az italt teszi elé.
- Bonsoir – foglal vele szemben helyet, saját italát maga elé téve. – Talán nem veszi zokon, ha férfitársam nevében ezzel az itallal kérek elnézést – mutat a pohár felé. Nincs benne semmi, semmi veszélyes, ha kell, előtte iszik bele, hogy méreg sem fogja kínozni testét. – Ha tanácsolhatom, kicsit óvatosabban bánjon a tehetségével, ilyenkor célszerűbb valami apró de hatásos – mintha kérte volna a véleményét, úgy céloz elég egyenesen, pohara felett somolyogva felé. Franciája ugyan már egész érthető, de kiejtése még mindig hagy kivetni valót, reméli, hogy válthat valami kellemesebbre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ilyen elfoglalt valaki? – hüledezik, mintha elképzelhetetlen lenne, nem az, hogy tart ilyet, hanem, hogy nem fér bele. Mert az, aki úgy véli, övé a világ minden ideje, másoktól is elvárná? Ugyan, rég megtanulta, hogy ilyen sehol sincs, de szeret úgy mutatkozni, mint akinek semmi sem szent és kikövetel mindent. Az pedig, talán meg sem fordult a fejében, hogy a másik ezt komolynak venné és egyszer azzal keresné, hogy hétfő este szabad, készítse az ujjait. Ha mégis, akkor az lepi majd meg.
- Mint mindig. Az ötleteimre főleg büszke vagyok – mert van sok, széles körben, csak sokat, sőt, nagy részét, nemigen kell megosztania senkivel sem, mert nem az ő kategóriája, de válogatni lehet, így aztán, nem kell aggódni, hogy bármelyik „oldal” kárára megy. Ez az ötlet épp ellenkezőleg, könnyed alkalom arra, hogy felfedezzék a másikat, az utolsó részletig. Még, a madzagot húzni kell, ahogy a nő teszi, úgy teszi vele maga is. Kérdés, meddig, és ki tépi el először?
- A valóság elől? – búgja, mintha annak szörnyűsége kínozná, de nem teszi. Ellenkezőleg, hiszen ma mulat, talán holnap is, nincs kínkeserves pillanat manapság, amely miatt menekülnie kellene. Egy kis kóstoló, leginkább magának, tudja, hogy nem elég, hogy semmis, apróság, mégis, többet egyelőre nem tesz. Még mindig az úriember álcája, a türelmesé, aki ráér, mert, ahogy nem olyan rég ötlött fel benne, az idő az övé.
- Egy kis kóstolás sosem árt, nemde? Mindig egy kicsivel több és több, a végén pedig… mindenki tudja, mi történik. Úgy érzem, neked eddig türelmetlen alakokkal volt dolgod, akik… - elhaladnak a sor mellett, a tömeg mellett, akik mint holmi kellélek, tekintetét sem viszik oda, tovább is állnak, mindenki éli a maga mámorát épp ott, ahol neki jól esik. Mintha azok az alakok csak színek lennének az éjszakában. A pult felé menetelve nyúl ki karjáért, hogy óvatosan húzza be maga elé és simítsa ujjait a törékeny alakjára.
- …akik mindent azonnal akartak és ki sem élvezték az egészet. Igyál velem egyet, aztán had meneküljek abba az ölelésbe – nem mintha most távol lenne és mozdulatlan. Aprókat mozdul, mozdít a másikon a ritmusra lágyan ringatózva, fürkészve a benti fények homályában a bájos arcocskát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Miután már nem figyelte senki, kissé könnyedebb volt, van valami feszélyező érzés abban, ha valakit figyelnek és valaki figyel, ő pedig nemigen volt biztos a dolgokban, bár, nem is kellett talán, hiszen, ha bármi olyan történt volna, akkor, és ebben holt biztos, azt a tudtára adták, adta volna. De csend volt, és minden haladt tovább. Nagy fa ez, melybe a balta bele-beleakadt, azonban kirántva újabb lehetőségekkel tele. Nem ragadtatta el magát, nem úszott át abba, amely hivalkodó és túl sok lehetne, sőt mi több, ha kész lesz, hűen tükrözi majd azt a vonulatot, amit megismert a másiktól és annak láncolatától, mégsem egy másolat, egy ötlettelen, üres kopírozás, amelybe láthatóan időt sem fektetett. Ó nem, olyat nem adna ki ujjai közül. Nem volt rest tanácsot kérni, vagy azt, amit lehetett, olyanokra bízni, akikre kellett, a kereteken és határokon belül maradva. De mindent, minden apró lépést lejegyzett, megjegyzett a lapok halmán, a sorok egymás utáni kavalkádjában. Mert tudja, az eredményesség mellett a precízió is fontos a másiknak.
Letelepedve, némán pillant az ablak előtt állóra, annál az ablaknál, ahol egyszer, nem is olyan régen mutatta meg, hogyan honorálja meg a botlásokat. Az egész iroda lénye emlékezteti azokra a lépésekre, amelyek miatt nyugton helyezkedik el a széken, tekintetét félrevezeti az ablaktól, mintha ott épp olyan intim képek sorakoznának, amelyet látnia sem szabad, nemhogy megjegyezni. Látni látta, azonban kérdései némán maradnak, ki az ott, mi a szerepe, ez számára, a másik szavaival élve, nem lényegi információ.
- Remélem semmi gond – nem kéri, hogy meséljen, megteszi, ha arra érdemesnek tartja a témát. A pohárra pillant, majd felé veszi el, egy apró kortyra, hogy aztán, előrébb csusszanva, az idáig magánál tartott mappát fektethesse az asztalra, kettejük közé. Laza mozdulattal löki oldalra a fedelet, ahol ott sorakoznak a számok, adatok, úgy, mint a kávézóban előtte a kockázatok halmai.
- Nos, akkor ha a nap rossz, talán javítanék rajta – apró mosollyal teszi le a poharat. – Amint láthatod, minden a legnagyobb rendben, se a költségek, sem pedig a már akkor tárgyalt, kellemetlenségek sem zavartak bele a munkálatokba. Kérlek, azért nézd át – emeli el a kezét a lapoktól, nem kell sok időt szentelni neki, vagy akár most. – Lejegyeztem mindent, magam is meglepődök azon, hogy ennyire – veszi vissza a poharat magához. – Jó, az egyik adót épp felemelték, nem is tudom hirtelen, hány százalék, de elenyésző. Lassan gondolkodhatok, vagy gondolkodhatunk egy megnyitón? – issza ki a pohara tartalmát, hiszen nem kíván több időt eltölteni itt, mint amennyit ez igényel. Kényelmesen ül, tekintete kíváncsian pihen a másikon. Hisz mi lehetne?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Ó, én kérek elnézést. Elképzelni sem tudom – ahogy nevet, úgy húzódik vigyorra ajka a szavakra, hogy az üzletasszonyok élete. Persze, pontosan tudja, hogy nem egy csinos aktatáskát és kosztümöt kell elképzelnie, unalmas tárgyalásokkal és egyebekkel, hiszen, ahhoz az előbbi kis aprócska csere nem épp illene. Tény, hogy ha valamit teríteni akarnak, akkor ahhoz idő kell és főképp ember, hiszen nem megy sehova magától, így bizony, megérti ő azt, ha elfoglalt, de biztos találnának időpontot arra, hogy megoldják a dolgokat. Az apró kis közjáték elillan, a szavak is, mintha még maradna belőle valami. Mintha tekintetében látná a csillanást, hogy talán nem a szavakra és a büszkeségre kíváncsi ő, apró, sejtelmes vigyor ül ajkai szegletében a dologra, hiszen, nem kell nagyon titokzatosnak sem lenni, ha úgy akarja, végképp megtörténik, végképp elsöpri azt a kíváncsiságot.
- Akkor főleg tökéletes – mert mi jobb annál, ha valami, ami talán csak vad fantázia, valóra válhat, még ha csak az elmében is, de ott van és valósnak tűnik. Mint az illúzió, pontosan tudja hát, bódulat nélkül elérni, amit csak kívánna, csak mondania kellene és itt lenne, azonban óvatosabb a mágiával, ismeretlen közegben, így nem húzza elő, mint egy érdekes fűszert, amellyel meghinti az egészet, meglepő aromát kölcsönözve neki, amelytől minden más lesz. Nem, pedig előszeretettel vetné be minduntalan, mintha csak magát nyugtatná azzal, hogy itt van valami, amit tanult, ami az övé és egy percig sem hagyja kárba veszni, de pontosan tudja, hogy ez választja el a balga és az átlagos emberektől, hogy ő tudja, mit és mikor lehet, vagyis, nagy részét. Mindig vannak szélsőséges esetek, de azzal, most nem kell törődni.
- Nem kell olyan sokáig az lenned – játszadozik vele ismét, pedig, egyszerűbb út is van, rövidebb és csak utána a mulatság, mintha mi sem történt volna. Mégis, ujjaival még mindig derekán időzve játszadozik, persze, szavaira szinte rögtön simítja azokat oda és finoman ellépdel vele a pulthoz. – Akkor, válassz csak, én állom. De nem ismerem, hogy az édesek, vagy épp a kesernyés ízeket veszed könnyedebben ajkaidra – magának whisky-t kér, duplán, hogy miután megtudja, mit kíván, hozzácsapja azt is a rendeléshez. Közel áll hozzá, a pultnak támaszkodva, onnan kémleli továbbra is.
- És mondd csak, türelmetlen üzletasszony, valóban táncolni kívánsz, vagy valami mást? – miért ne, ő nem rest és nem fél a kérdésektől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A helyiség minden centiméterében érezni a változást, hiszen akaratlan robbant ki úgymond és öntött el mindenkit, köztük őt is, de inkább már a tapasztalat az, amelyből felismerte, mivel is van dolga. A hevesség, amely a hangból áradt, pedig egy világító bója, mosolyt csal ajkaira, amit senki se ért. Nem is tudja néha, hogy a fiatal nők mit is hisznek, amikor a város veszik a nyakukba egyedül, vagy többedmagukkal, főleg az éjszakába, amikor minden vadállat szabadon és gátak nélkül indul vadászni. Vannak a csendesek, akik csak figyelnek és várnak, de vannak azok, akik végül, pár pohár után vagy annyi sem kell nekik, de azt hiszik, minden és mindenki az övék és úgy kell tenniük, ahogy fütyülnek, aztán pedig, csodálkoznak, ha valaki csatázik velük. Vagy komolyabb. De ez mindenhol így van, minden országban, minden tetves városban, szegletben. Az más kérdés, hogy erre, ez ellen miként és hogyan lehetne védekezni, ez már más és szélesebb kör, vannak elfogadottabb, általánosabb módszerek és az, amit az imént érzékelt és amely a ritka, vagy éppen abba a kategóriába esik, amit látnia sem szabadna sokaknak. Nem hiszi, hogy olyan meglepő, hogy ezek után valóban inkább abban a társaságban lenne, mintsem a korábbi vitapartnerrel. Rövidre is zárja a kört, hogy a lány után eredjen, de most korántsem olyan szándékkal, amivel alapvetően közlekedik közöttük. Nincs hátsó szándék és más, egyszerűen csak megy és kíváncsi, ki akarja húzni belőle, hogy nem csapták be az érzékei, és nem valami délibábot kergetve, éppen bolondot csinál magából.
Nem kérdez, csak letelepszik, továbbra is jó szokása az, hogy nemigen érdekli, másoknak mennyi affinitása van ahhoz, hogy társaságként viseljék el, azonban távolságot tart és mozdulatai óvatosak; ebből már látni, hogy se nem részeg, se nem azért ült le, hogy felszedje. Ugyan a tag, aki pórul járt, talán már el is felejtette, mert nem szambázik ide, nem keresi, ki tudja, melyikben lappang még az ösztön, még a végén valami védelmezőnek tűnne, holott ez szándékai között nem szerepel.
- Mimóza. Elég gyenge, talán inkább azzal folytassa – mert amit most iszik, erősebbnek tűnik annál, mint amit kínál, de szavaiból hallani, hogy – nem tökéletesek, nagyon nem – egyáltalán nem követeli, csak mint opció és, mint ahogy mondta, egy apró, bocsánatkérő ajándék. – De ahogy óhajtja – biccent rá a dologra, majd dől hátra és dobja be azt, amiért valóban jött, nem az italért és bocsánatért. Apró, de mégis igencsak látványos mosoly ül ajkaira, ahogy talán a nő a butát akarja játszani, igen jól, hiszen nem varázslók lakta területen vannak, senkiben sem lehet „bízni” úgymond.
- Ahogy mondom, bár talán nem helyesen – tartja továbbra is a franciát, ámbár néha megáll, hogy egy-egy szót kikeressen a fejében élő szótárból. – Illúzió. Nem pedig a véletlen, hogy a férfi hagyott – elakad, majd türelmetlen szusszan, hogy nem tudja kifejezni. Aztán a nő angollal próbálkozik, mire csak legyint, olyan jó az, mint az előbbi franciája.
- Akkor mindenki úgy, ahogy és amit megért? – nevet fel, bár angolja hibátlan, de nem brit, azt az akcentust úgy szokta csalással belecsempészni, eredeti, anyanyelve csendül fel. Aprót kortyol, mire megrezzen a telefon a zsebében.
- Ne te is jókor – mordul, teljesen megfeledkezve magáról, a magyar szitokszavak egyikét ejti ki ajkain, miközben kinyomja a hívást, majd visszafordul felé. – Nos, illúzió. Egy kicsit félrement, de kétség kívül, hatásos volt – vált megint angolra, mert ez itt a Bábel tornya lassan és le fog omlani, ha nem maradnak egyben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Úgy néz ki, az élete különös játékot játszik vele, hiszen amennyire lezárta a múltját akkor és ott, amelyben talán már a saját nevére sem emlékszik, a sors mégis fel-felböfög néha egy olyan alakot, akinek arcára tekintve felbukkan benne az, amit eltemetett. Hiába nem akarta, akarja, csak jött és mikor a szükség úgy hozta, újabb morzsára talált annak az életéből, amit a sötétség és a vörös köd lepett el és temetett maga alá.
Noha hivatalos dolgot akart, semmi többet, a neve láttán már nem tehette meg, hiszen amint egymással szemben álltak, nem idegenekként tették. Csakhogy, hazugság azt mondani, hogy Reece bármit is tud abból, ami ő és művel, ő is abba a rétegbe tartozott, akik a sihedert és a kalandra, életre és pörgésre vágyó felet ismerték, akinek semmi sem volt szent, nagykanállal habzsolta az életet és vágyta minden éjjel az újat. Ezzel szemben, állt elé öltönyben, hivatalosan és felnőtt fejjel, úgy, ahogy el se lehetett róla képzelni, hogy valaha megjelenik, hogy valaha erre képes lesz, mert mindent jósoltak neki, csak azt nem, hogy ő egyszer komoly lesz. És az álcát tartani kell, neki már két arca van, ismét és most egyre erősebben, mert Kimoriah mellett ez a srác a másik, aki előtt ő most előad valamit. Mivel azonban tökéletesen teszi, nem aggódik. Röviden futotta le vele a köröket, mert mégis, a tudás hasznos dolog és ami neki nincs, az másnak meglehet, így bízta rá az iratokat, hogy nézze, keresse benne azokat a sorokat, amelyekben lapul valami kockázat, mert mióta Alfred az életében van, komolyan mondva, ráragadt, hogy mindenben keresi és számol vele. Gyűlöli, az egész helyzetet, de valahogy mégsem, mert teszi. Aztán, a köröknek vége, minden nyugalmas és minden úgy, ahogy lennie kell. És ezzel ennyi is lett volna a múlt egy alakjának szelete.
De, ahogy a nővel, úgy most vele számol másképp. Senkinek sem árt, ha a nagy csendben kicsit maga mellé rántva invitálja el Budapest egyik szórakozóhelyére, hogy – egyelőre? – kulturált iszogatás közepette frissítsék fel azt az élményt, amely ködös gondolatai között bukkan fel. Hallott ezt és azt felőle, de nem mindig pontosak az információi, azonban, az nem is olyan téma, amellyel nyitni kívánna. Így maradt a bár, egy kényelmes hely, ahova épp leül és hátradőlve pillant rá.
- Ó, szólj nyugodtan, ha a komoly ügyvédi képbe nem fér bele egy kiadós koccintás – cukkolja, ahogy annak idején tette, pontosan azzal a széles vigyorával. Felőle mindegy volt akkor mit tanult, mit dolgozik most, ennyi belefér. – Kösz, hogy eljöttél. Jó újra látni, itt, ahol a fene se gondolta – emeli felé a poharát végül, hogy koccinthassanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Mert legyen ő akármilyen, vannak dolgok, amelyeknél kikapcsol és teljesen más. A mágia ezen ága élete korai és fontos szakaszában lépett a mindennapjaiba, sőt, ha lehet azt mondani, akkor talán, valahol mélyen erre alapozott mindent, ami később lett, vagy, ami a jelenének számít. És nem, nem tud elmenni mellette, mert minden apró rezdülésre figyel, pedig, miután úgymond letette a vizsgát, hivatalosan tovább nem ment, azonban, már rég más szinten van, mint akkor. Nagyon más szinten, de erről senkinek sem kell tudnia, főleg nem a szőkének itt előtte, de hadd adózzon már a dolognak. Mosolya nem vészjósló, inkább elismerő, hogy nem egy pofont vagy sikítást, hanem egy olyasmi dolgot választott, amely aljasabban bújik meg és végzi el a „piszkos munkát”. Magára most nem húzott semmi illúziót, ez biztos.
- Beleigyak, hogy elhihesd, nem tettem bele party-drogot? – minek tenne ilyesmit, nem itt fog becsajozni, nem így, nincs szüksége rá. Ha valaki nemet mond, ez van, nem, valahogy ha semmi sincs rendben a fejében, attól még, a ragadozó benne nem így működik. Tudja, hogy vagy az elkeseredés vagy más aberráció az, amely miatt megcselekszi, vagy egyszerűen máshogy kegyetlen és megannyi, ezer oka van annak, hogy valaki azt választja, hogy elkábít valakit, hogy megélje a csúcsot. Így, szívesen iszik bele, ha kell, hogy nem fog habzó szájjal, fennakadt szemmel az asztalra zuhanni, de ha nem issza meg, az az ő gondja. Elismeri, manapság senkiben sem lehet bízni, bennem pedig, „civileknek” sosem.
- Az – a tipikus, fogalma sincs, miről beszél pillantás. Erre már egy szélesebb vigyor terül szét ajkain, hogy ne játsszunk egymással, mindenki tudja, vagyis, ők ketten igen, felesleges tettetni. Mondhatni, kiszagolta, vagy inkább kihallotta.
- Én? Talán – engedi el a poharat, hogy tenyerében egy szirmait bontó kék rózsafej jelenjen meg, majd végül, lángok tűntessék el azt. Nem rejti el kezét, mert az illúziót egyenesen a nőre, csak rá fókuszálja, így a többiek, aki feléjük nézne, csak annyit lát, hogy nyitott tenyere fekszik az asztal lapján, mintha a nő kezére vágyna, majd miután a szőkeség szemei előtt táncoló kék lángnyelvek elillannak, ujjai összezárulnak. – Nem tudtam kihagyni, pedig egészen sokáig játszottam, hogy nem tudom mitől van szó – folytatja, a kis bemutató ellőtt még francia, majd később a könnyedebb angollal, végül mégis „elszólja” magát, amikor a technika közbe szól.
- Áhh, igen. Ott élek jelenleg – emeli vissza tekintetét, ahogy végül olyan nyelvre váltanak, amiben ugyan a másiknak van akcentusa, de érthető és mind a ketten biztosan beszélik. – Csak senkire nincs ráírva és néha belekavarodok, kihez hogyan szóljak – von vállat, hogy nem volt ez akkora titok sem, egyszerűen nem merült fel, mint opció. Előrébb dőlve azonban akkor hagyja, hogy ezen a nyelven maradva, beszéljen. Ha már az előbb még úgy méregette, mint valami szatírt, most egészen megnyílt, mert lám, a jó téma mindig tökéletes. És mert kíváncsi, így mikor elhangzik a társulat neve, a homlokát ráncolja.
- Ó, rémlik, igen. Talán egyszer majdnem jegyem is lett rá. De azt hallottam, annak vége, viszont ha nem… horror, ugye? – mert van egy másik, tudja, azok akrobaták meg minden, viszont ez, nos ez, sokkal inkább az ő világa. Annyi szent, hogy ha már így tudja, hogy ebből él és működik, mától vadászik egy jegyre. Néha szórakoznia is kell. A kérdésre, most már valódi, ravasz vigyor ül ki a képére, hogy tekintetét követve szúrja ki az előbbi hangos férfit, majd aztán, vissza a nőre. Igen, ő határozottan mindig a kisördög az ember vállán.
- Ne fogd vissza magad – súgja és visszavezeti figyelmét a férfire, hogy akkor, a show máris mehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Az állomástól nem messze áll meg és nyomja el a cigarettáját a kuka szélén, majd bele is pöcköli. Ráérősen nyújtózik egyet, mint aki éppen most kelt volna ki az ágyból egy kiadós alvás után, nem pedig pár perce hoppanált vissza a városkába egy kiadós megbeszélés után. Úgy az egész nap elment, délelőtt Alfreddel ivott egy kávét, mutogatta meg a mindjárt nyitásra álló bár utolsó simításait, az ebédet egyedül fogyasztotta el egy pesti étteremben, majd ment tovább, hogy egy másik élek más ügyes intézze. Mintha majdnem elhinné, hogy ő csak egy sikerre törő, arra vágyó üzletember lenne, akinek sosem kell a sötétben a szörnynek lennie. Nem lehet mindig mulatni, bár érzi, hogy mostanság kicsit többet tette, mint illik tőle és bár nem a fáradtság, jobban inkább az alkoholtolerancia hiánya sikít fel benne olykor-olykor. Mindenkinek kell gyengepont, ez az egyik, óvatosan bánik vele, de egy idő után nem érzi, csak amint mozdul, indulna haza, máshova, hogy lábai már nem engedelmesek. De most nem, a kávé utóíze ül meg ízlelőbimbóin csupán, amelyet indulás előtt kortyolt, és most hazatért lazítani. Már ha a „családi fészek” azt jelenti. Szerencsére, mostanság nem húzza ki a gyufát, bár Nairobit minden nap nyúzni tudná, egy jó éles késsel, ha beindul, ez azonban, akárhogy is nézve, a normális. Éppen elindul, amikor ismerős alakra esik kutató tekintete. Széles vigyorral indul meg utána, mert bár az arcot nem látja, ismerős maga a látvány, mintha mi se lenne természetesebb, hosszú, elnyújtott lépéseivel éri be őt, és kapja el a derekánál, hogy egy pillanat alatt pördítse maga felé, mellé.
- Hát már azt hittem so… - akad meg a szó, amint végül az arcot is meglátja. – Te nem Timi vagy – jelenti ki, de még mindig derekánál tartja a nőt. Ha jobban megnézi, nem is baj, hogy nem az, egy elismerő hümmögéssel figyeli őt, mert hát, ha Timi lenne, akkor könnyebb lenne tovább folytatnia. – Hellóka – elengedi a derekát, amit már így is kínosan hosszú ideig tartott. Hát na. Nem is ő lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Valahogy a kép, ami a fejében él a másikról és a jelen nem éppen egyeztethető össze számára. Mármint, magáról tudja, hogy simán üti még a mércét, akkor is egy nemtörődöm szarházi volt, aki puccos helyeken mulatott, olyan szégyentelen vehemenciával, amit talán mindenki irigyelt, de ő, nos, Reece neve elé került kettő olyan betű, amit akkor mindig nagy hanggal röhögött ki, nem azért, mert ostobának tartotta a másikat, hanem fékezhetetlennek. És láss csodát, az aranyifjú most valóban komoly helyet tölt be a ranglétrán, ahogy saját maga is, csak éppen, a másik térfélen, ott, ahol a Nap nem süt, hanem inkább elbújik. Mondhatni, közel a darázsfészek, mert nemigen szeret semmiféle hivatali szerv közelében lenni, teljesen érthető okokból ugyebár, azonban, mondhatni, a kiskapuk mindig léteznek, kit egy vaskos köteg mozgat meg, kit más, azonban nem lefizetni akarja, mert nem olyan ügy miatt kereste fel, amely miatt ilyet kéne lépnie. Korántsem, de az igaz, sosem árt egy jó ügyvéd a tervezetbe. Bár, azokkal a jó ügyvédekkel kevésbé beszélgetne fülledt, múltban maradt éjjelekről, vagy éppen pörgős nappalokról anekdotázna, azonban, ha őszinte lehet, halálra unná magát ha golfozásról és mindenféle elit klubról kellene beszélni, nem épp arról a nyári éjjelről, amikor belekóstolt valami másba, nem csak a helyi italnevezetességekbe. Sokkal kényelmesebb így.
Ma azonban, két teljesen más ember tért be ide és ült le, hogy italozzon párat és aztán, egy időre megint elköszönjenek egymástól, bár, a következőhöz már nem kellenek évek. Ajkain pofátlanul széles vigyor telepedik meg, ahogy Reece megszólal és mikor már leül, hosszú lábait lazán keresztbevetve kényelmesedik el és pillant fel.
- Ugyan kérlek, akkor kicsit nagyobb kanállal habzsoltál. Most pedig, Dr. Reece, felnőtt dolgok miatt találkoztunk – no nem az, amire hirtelen gondolna az ember, hanem a komoly, vérbeli ügyekről, amiket most nem hoz fel, beseperte a „fiókba” és most, ha nem is egykori, de a lazább arcát mutatja. A kacsintásra emelkedik meg szemöldöke, ahogy a pohár pereme mögött somolyog egy sort és kortyol egyet az italból.
- Elhiszem. Bizonyára hosszúak és fárasztóak a napok – mondaná, hogy a sajátjai is azok, de nem hazudik, ritkán fárad bele, van valami energia, amely ritkán apad és talán már csak egy ideig tart ki, hogy aztán kidőljön napokra. Kialudt, nincsenek karikák a szemei alatt, ritkán mutatkozik úgy. A kérdésre engedi le kezét és támassza meg a térdén, majd lazán vállat von.
- Mi az, hogy nem illek? Csak feldobom ezt a szarfészket. Amúgy üzleti ügy, pár társam itt akart megtelepedni, miután másutt már elég volt nekik. Nyugodt hely, potenciál, kellemeset a hasznossal, bla, bla, bla. Engem csak hozott az ár – legyint, hogy nem fontos, ha rajta múlna, nem itt lenne, de hát, ezt nem reklámozza. – De ez rólad is elmondható, szóval, mesélj csak szépen. Eleged lett a sok esőből?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Ő sem tévedhetetlen, akármennyire szereti magát annak nevezni, vagy éppen gondolni, nem mindig a tökéletes lépéseket teszi meg. Most az lett volna ugyan, hiszen a nő, akinek gondolja, ha ugyan nem is szoros, de egészen közös hangot találtak meg néha, nem kell senkinek sem kifejteni, hogy mifélét, bár már azóta a nőnek talán lett is valakije, azért az apró játékok beleférnek, mint ez, aminek szánta. De hát, nem úgy sült el, ahogy akarta, mert ugyan meglepetés volt ez, azonban nem az a fajta, amit az ember olyannyira szeret. Sőt. A sikolya pontosan azt mondja, hogy mindenre számított talán, csak erre nem, bár ez nem zavarja, nem riadt meg, csak kissé nagyobbra nyílnak a szemei és a füle cseng, hiszen egészen közel volt, amikor elkapta. Páran feléjük néznek, hogy mi a franc történik, kell-e közbelépni vagy csak jó emberek módjára, bámulni valamit és semmit sem tenni, azonban nem látnak sok mindent – vért nem, további sikolyok nincsenek, így mehet az élet tovább. Más azonban akad…
- Woah, woah – mert arcáról azonnal esik tekintete a tenyerei felé, mert ha a bőre forróságát az azt takaró rétegek miatt nem érzi, a szemei túl jók ahhoz, hogy ne lássa a lényeget. Kicsit hátrébb kapja a fejét, hosszú karjaival tartja ki, így is szinte meglegyinti a röpke, pillanatnyi forróság, vagy csak úgy érzi és elméje csapja be csupán. Elengedi, ujjai csusszannak le a derekáról és mégis, tekintete tapad az összezáródó ujjakra.
- Asszem, nem tudom mit művel civilként, nem is fontos – mert már nem. Amennyire nagy hévvel akarta köszönteni, úgy legyinti el és ennyi, dobja is félre az egészet, mert valami olyasmit látott, amely sokkalta érdekesebb. Minden képességért némán adózik, főleg annak, azért, amelyek születés óta, még ha rejtve is, de az emberben pihennek. Lehet tanulni bármit, az elemek mégis azon kategóriába tartoznak, amelytől lúdbőrzik tetőtől talpig, egyelőre a jó fajtából, látott már olyat, aki elől jobb volt menekülni. És ez a nő… Nem kér engedélyt, kinyúl, szétbontja a nagyon tiltakozó karokat, finoman veszi kezeit ujjai közé és emeli fel, hogy mutatóujjával noszogatva a finom, törékeny ujjakat, arra bírja, hogy nyissa ki tenyerét, hogy mintha ott, a marokban őrizné a lángot.
- Ez még kiválóbb – pillant fel és tekintetét fúrja a másikéba, valami izgatott villanással a sajátjaiban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Kinek micsoda, ő hamar túltette magát azon, míg a másik némán hordja ki a riadalmat. Talán ezt látja a tekintetében, talán azt, hogy mégiscsak fel akarná képelni, de nem akar valami szappanopera-jelenetet rendezni, mintha muszáj lenne. A lépés így jött ki, azonban az, hogy közben találkozik valamivel, olyasmivel, amely még az ő, igencsak vad és sötét világát is lenyűgözi, vér sem kell hozzá. Nem, mert még szinte ki is követeli, ugyan kellemes és cseppet sem akaratos – csak kissé, csak kicsit – mozdulatokkal, hogy láthassa, hogy engedje csak. Igen, veszélyes. A tűzzel eleve játszani, no de, ha egy irányíthatatlan erő az, még jobban. Sosem volt egészséges veszélyérzete, sosem félt, hogy megégeti magát, hogy lángok marnak jelet a bőrébe. Megtörténhet, ha nem vele, mással, most azonban csendesen adózik  a látványnak, ami, és most jön a feketeleves, nem egy nő és annak minden formája, tartozéka, hanem a lángoknak. A nő kezeit tartja, mintha csak egy lámpás lenne és ujjával közelebb húzódik a lángokhoz, éppen addig, hogy érezze, bőrét karistolja a forróság.
- Eljön majd annak is az ideje. Akkor, jól sejtem, friss? – tudja, hogy a hogyan téma általában tabu és nem éppen kellemes dolog, nem kell firtatni. Tudna mit kezdeni a tűzzel, hazudna, ha azt mondaná, most nem irigy, pedig az, mélységesen, amennyire csak lehet. De nem, ezt nem tudja elvenni, nem lehet az övé. És valóban, ha jobban megnézi, több jele nem is lehetne annak a tűznek, ami benne tombol – a tincsei lángolnak, szinte izzik az egész alak, nem csoda, hisz éppen nem olyan rég rántotta ki a békés burkából.
- Míg valami valódi, valami nem, a lényeg egy és ugyan az. Az irányítás, az pedig a kezedben van – a nő keze mellé emeli saját tenyerét, fókuszál kettejükre és mégis, pontosan arra az energiára és porcelánfehér bőrre, amin táncolnak. Saját ujjait kitárva az övéihez hasonló lángokat képzel, majd jelenít meg, mintha egyek lennének, és mégsem, mert míg a nő nem irányít, ő nagyon is. Mégis, egymás mellett, szinte egyszerre táncolnak az apró lángnyelvek.
- Mindig is irigyeltem, az öcsém az. Az övé a levegő – zárja össze ujjait, a lángok eltűnnek, ő pedig sikeresen elárult valami olyat, ami se nem Ruben, se nem Arion, hanem valaki, valaki a mélyről, talán az eredeti. De nem engedheti meg magának, hogy most ennek bármi jelét adja.
- Ki, köszönöm. És elnézést, az előbbiért. Nem akartam előcsalni – pillant ismét végül arcára, ahogy elengedi és leereszti saját kezeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mókás helyzet és rendkívül jól szórakozik, olyannyira jól, hogy büntetni lehetne. Mármint, vannak személyek, akik ha fel is bukkannak, mennek is a süllyesztőbe, itt azonban kettővel is kivételt tett, mert ugyan nincs rá szabály, nincs az, hogy nem és lehetetlen, mert óvatos és óvatosan járt el mindig, ha valahonnan lelépett, nem volt akkoriban még olyan, mint most, olyan, akinek sepregetni kell maga után a nyomokat. És tessék, vissza is köszönt, az egyik innen, a másik meg ugyan más ország emlékei, de itt van, itt találkoztak. És a sors iróniája csupán az, hogy mégis miben és hogyan maradtak akkor. Ő mindenki életéből eltűnik egyszer, állandó szerepe pedig mélyen és csendben ül benne valahol mélyen, mert nem tudni, hogy most vagy akkor játszik szerepet, csak saját maga ismeri és tudja, melyik az eredeti, mi az igaz. Itt nem kell azonban most értelmet keresni ennek, csak hátradőlni és csendben élvezni vagy épp beszélni, mimikája is mutatja, a vigyorra görbülő ajkak, hogy szórakozik, megint, mindig, mintha mégis ugyan az a felelőtlen valaki lenne, aki akkor, akinek csak az volt az élete hogy mulatott és mulatott.
- Ó, elnézést, akkor csak az időbeosztás változott. Azt hittem, hogy olyan merev és komoly lettél, mint a viccekben az ügyvédek – mert való igaz, hogy vannak, akiknek seggébe olyan nagy karót dugtak, hogy akkor is merevek lennének, ha épp csomó lenne rájuk kötve. Nem szereti az olyat, nem éppen az ő esete, kivéve a komoly, üzleti vagy bármely témában, ahol elviseli, csak épp a plafonra tudna mászni. Ez már a saját rigolyája, nem másé, és nem is a szakmai társakról fog most előadást tartani, hogy jó lenne, ha egyeseknek mutatna egy-két trükköt, hogyan lehetnének elviselhetőbbek.
- Ha neked az, elhiheted, nekem is pont ilyen hihetetlen volt. Ha rajtam múlna, valami nagy, fényes városban, országban lennének. De hát, ilyen az élet – a nevetésre vigyorog és a vállát rántja meg, hogy ez van, ezt kell szeretni; ennyit kapott arra, amikor kézzel és lábbal tiltakozott az ország ellen.
- Soha. Örökifjú vagyok, csak éppen komolyodtam, valamennyit. Nem sokat, csak amennyit kell, ártana a gyönyörű jellememnek, ha túlzásba vinném. De öreg… talán inkább te – kortyol egyet a pohárból, majd előrébb dőlve figyeli a történetet, amiről tudja, hogy igaz. A sajátja csak félig, de mindig is ezt űzte, mesterien adja elő, amit akar, bele sem keveredve, mert ez már rég van fel építve, és ennek a férfinek nem az igazságra van szüksége, hanem arra, akit lát és akit ismer. Több nem is számit.
- Ó, vagy úgy. Családi költözés. Mi vette rá, hogy pont itt? Annyira híres lenne ez a hely? – nem hallott róla, amíg ide nem került, bár őszintén, amilyen volt az iskolai évek alatt, csoda lett volna, ha hall bármit is. Nem számít, de ezek szerint, a csajnak valami tetszett itt.
- Fogalmam sincs. De való igaz, néha random leszólítanak, megállítanak, bár ritkább, mert a legtöbbre úgy nézek, hogy inkább kikerül. Biztos az a fene elbűvölő mosolyod az oka – nem mintha ez sértés lenne, csupán apró cukkolás talán, tény ami tény, átérzi, miről beszél. Roppant idegesítő. Tekintetével követi a mozdulatait, majd szenvtelen vigyort villant rá.
- Nem lesz az sok? Még a végén haza kell vigyelek, hát mit fog szólni a húgod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Nem épp megszokott ez tőle, és ezt nagyon jól tudja, érzi, csak éppen nem érdekli. Mindig kell valami új, szokatlan vagy csak éppen bármi, amely nem a megszokott, hétköznapi rutin. Teljesen kivan tőle, neki hiába van, mindig fel kell borítani alkalmanként, hogy minden békés maradjon benne. Mikor mi, ma nem számolt vele, nem számított rá, épp ezért kap annyira utána szinte. Pedig nem éhes, nincs éhsége a változásra, csak vannak esetek, amik talán a benne pihenő, de sokkalta csendesebb tűzre kapcsolnak nagyobb lángot.
- Nagyon mókás. Egy évek óta birtokló is lehet bizonytalan használója, de már értem. Friss, és vár még arra a világ, hogy égjen – sosem lehet tudni, minden lehetséges, látott mindenki karón varjút, vagy épp kirívó eseteket, tehát a kérdés sem teljesen értelmetlen, ha azt nézzük. Talán neki igen, mert abba sorolja magát, ami a nyilvánvaló kezdő, de indulatai mindenkinek vannak. Lehet, hogy neki meglepő az érdeklődés, magának azonban nem, hiszen valahogy eszébe jut valaki, akit rég eltemetett magában, most mégis eszébe tud, mert miért ne lökne fel az agya ilyen emlékeket. Fura hely az, többnyire állandó mindennel, néha azonban meglepi, mert, ha nem is tudná elismerné, de nem ő irányítja néha a gondolatait. Nagyon nem. Most leginkább a tűz, melyet csendben figyel, csendben adózik neki, majd eléri a nő hangja is, majd aprót rázza a fejét csak rá. Kezdetben semmi sem irányítható, ő sem volt különb, bár az illúziók kevésbé veszélyeztetik mások vagy épp a saját életét, mint a tűz, amely valóban; világokat égethet fel.
- Még nem, de idővel, ott lesz. Ez még csak a kezdet, ingyen meg nem adnak semmit sem – vigyorodik el, hogy itt nem fizet, csak tanul, de azt sokat. Az már nem rajta múlik, hogy ítélik meg, veszélyes vagy sem, ez már mások dolga, sokszor húznak rá olyanokra is bélyeget, akiknek csak több idő kellene, nem teljes és abszolút tiltás. Nem tudja, nem ismeri a nőt, ez tény, nem tudná megmondani, valóban képes-e rá, valóban túlnő-e rajta, vagy csak egyszerűen, majd belejön. Inkább mutat neki, húzza elő a saját lángjait, azoknak tökéletes képét. Itt már mindent ő irányít, minden a sajátja. Bólint egyet a kérdésre, hogy az, mi más lehetne, mert akkor nem így nézne ki, akkor is érezné a hőt, amely most csak játék, semmi több. Ahogy jön, úgy tűnik el végül.
- Sehol sem volt bunkó – ráncolja a homlokát, mert ha az lenne, nos, igen. Ez számára nem az, nagyon is ismeri, eleget gyakorolja, hogy tudja, közel se járt hozzá, a saját mércéje szerint. Jobb talán. – Igen. Diákkorom óta a kedvencem, sok helyen alul is értékelt. Minden képesség csodás, ne érts félre, én értékelem. Lehetőségek tárháza, ki mire használja, kétélű fegyver. Azonban, a kellemetlenségért cserébe, elfogadsz egy kávét? Szívesen hallgatnám, eddig mit tapasztaltál a tűzzel. Ha nem vagyok tolakodó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Megvan a kapocs, a közös pont, több sem kell hát, hogy nyeregben és jól érezze magát. Szemöldökét vonja fel lágyan, de ajkain szórakozott mosoly pihen.
- Akkor legyen így – nyúl a pohárért, majd ajkához emelve kortyol belőle, úgy, hogy lássa, valóban megteszi, mert mikor visszahelyezi azt, látni, hogy fogyott is, nem csak imitálta. Nyel egyet, nyammogva ízlelgeti az ital bukéját – Nem is rossz, de ittam már jobbat is – kóstolt ő mindent és sok helyen, ennek lényege az volt, hogy éppen azt mutassa, nem kíván mérgezni, csak meghívta, így illik errefelé, egy szórakozóhelyen, ha valaki ismerkedni akar. Bár, rendszerint értik félre, hogy akkor feltétlen akar mást is, mint beszélni, megismerni. Nem mintha zavarná, mit gondolnak róla, ez van. Legyen így. Most már ihat, nincs abban semmi.
Az már más, hogy megteszi-e, nem számít ezen a pontos sokat, a gesztus megvolt, meg kell adni a módját, hogy aztán jöhessen a lényegi rész. Szépnek szép, annyira kellett ez az apró mutatvány, mint egy kézfogás vagy egy névjegykártya, hogy nem üresen beszél a levegőbe, hogy csak ismeri, de sosem lenne képes még egy porszemet sem arrébb tenni, nemhogy elhitetni, hogy egyáltalán ott van. Meg tipikus, büszkélkedni azzal, ami van alapon, ha már a nő, kicsit ugyan furcsán, de szintén megtette.
- Köszönöm – bár koránt sem a szépségre törekedett, meg relatív, hogy kinek mit jelent az, lényegében, a hasznosság volt a cél, semmi több. A széphez azért ő többet és jobban használ. Fejét megemelve néz azonban egy pillanatra oldalra, ahogy hallja a férfit, meg az őt csitítani próbálót, de nem lepi meg, hogy semmire sem mennek vele és az csak egyre rosszabb lesz, ahogy az alkohol megül benne és az este halad előre. Unott szusszanással reagál csak az egész jelenetre, majd fordul vissza a nő felé.
- Egy újabb éjszakai vadállat – azonban, ebben pont annyi gúny van, amennyinek lennie kell, így aztán, senkit sem lep meg, hogy éppen nem dicséri azt a valakit. Senki sem, egyre többen fordulnak felé vagy csak rázzák a fejüket.
- Ó, értelek. Két helyen vagy, de ha jól sejtem, itt van az alma mater, oda pedig csak az iskola miatt. Nem egyszerű így – mert nem a szomszéd városba kell átugrani, annál jóval messzebb. Fárasztó életmód, mint végleg letelepedni egy helyen, annyi szent. – Én szeretek és sokat is utazom, mindenfelé. Szórakozás, munka, mikor mi – nem is mindig „mágusként” teszi, érti ő a turista lét lényegét, nincs is azzal probléma. Ha valaki ismeri, vagy épp még jobban, tudja, hogy sok helyen forog, de van, amikor tényleg csak azért, mert ott akar lenni és mert meg is teheti.
- Értük nem is kár, nem úgy értékelik – nekik minden csak „technika” és csalás, nemigen hiszik el, hogy akár valós is lehet, nehezebb őket tényleg megrémíteni. Vagy fene sem tudja, nem fontos. – Akkor mindenképp elmegyek egyre. Segítesz annyiban, mikor és merre keressek majd jegyet? – nem azt kéri, vigye oda, csak mutassa meg, merre. Addig is, szórakoznak kicsit, pontosabban, más kárára és ez már igencsak elemébe hozza. Egy pici fűszert adnak szavai a nő indulataira, ő pedig, az italát kortyolgatva figyel a delikvens felé. Pillanatok műve az egész, ahogy a borból vér válik, mintha éppen az egyik egyiptomi csapás érné őket, csakhogy semmi sem valós, de mégis, a libabőr játszadozik rajta, amikor az „áldozat” az ajkaihoz emeli a poharat és nagy kortyot dönt le abból.
- Showtime – szinte tapsolna, amikor felsikolt és a pohár törik, az ő szemei előtt a földön még vértócsa pihen, meg a pániktól hófehér arcú férfi. A nő felszabadult és nem, nem kiscicákkal foglalatoskodik, ez most látszik. És ez tetszik is neki. Aprót tapsol.
- Ez ügyes volt és ó jaj… - mondaná tovább, de ekkor, szerencsétlen előre görnyedve kezdi el gyomra tartalmát a padlóra hányni, miközben szakadatlan hörgi tovább félelmét, a vér szócskát. Csavar egyet a történeten, úgymond beszállva, közös produkcióba állva szerencsétlen most már azt is vérnek látja, ami kijön belőle. Talán zokog, talán hörög, de hangos és mindenki rá figyel végül. Kész a cirkusz.
- Azt hiszem, ő ma már nem fog többet inni. Egészségünkre – azzal lehúzza saját italát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szereti a játékot, ha mocskos, akkor főleg, minek áltassa magát vagy a másikat azzal, hogy valami elérhetetlen és megérinthetetlen valakit játszik. Van olyan is, de ma nem, nem azért jött, hanem, hogy kiadja, kiadjon valamit, aztán mégis, talált és elvett, de nem ért véget, nem lett vége, így hát, örömmel ugrik fejest az egészbe, miért ne. Ez ő, nincsenek gátak.
- Ó, vagy úgy. Jobban is szeretem, mert még azon is túl lépve aztán, minden csak csoda és meglepetés, na meg öröm, színtiszta – tudja, hova és mit tekintett éppen futólag, érti a célzást is, vigyorog is rá, pont úgy, hogy vette a lapot. Bár változó, ki mit vár el és hogyan értékeli, úgy érzi, nem fog csorbulni az az elvárás. – Dehogy félek, szeretem a kihívásokat – hogy mire érti, talán most csak a kacsintása árulja el, de az élet terén is bőven kedveli, ha csak úgy elébe kerül és meg kell lépnie. Kihívások nélkül sivár minden, így aztán, könnyebb haladni és fejlődni.
- Máris érkezik – bólint az italra, bár esernyős koktélra számított talán, ez mégiscsak másabb. Rendel, magának is, bár nem martinit, az valahogy sosem volt kedvence, marad a whisky-nél, úgy néz ki, tipik azzá a fazonná vált, aki feszt azt kortyolja, bár még mindig nem nagy ivó, ezt legalább egészen megszokta. Nem aggódik, hogy itt az a fajta lesz, amelyik úgy fejbe vágja, hogy nem tudja, merre van az előre, eléggé vizezik itt ezeket, így nem ez fogja ma a padlóra vinni. Sőt. A poharat átadva kortyol a sajátjába, követi a másik tekintetét a parkett felé, a hömpölygő tömegre, akiknek mintha nem lenne holnap, úgy válnak eggyé a ritmussal, egymással, ahogy mozdulnak. Nem lepi meg, hogy oda vágyik, nem ücsörögni, viszont nem türelmetlen, pár kortyot még leenged, mire a másik megmoccan. Felé pillantva teszi le a poharát, majd követi ahogy feláll.
- Senki se mondta, hogy egyedül kell – áll fel ő is, hogy odalépve kezdje el közelebb vezetni a tömeghez, de nem bele, hogy tapossák és a nyakukba lihegjenek. – Hogy is volt, forgassalak meg párszor? – teszi meg, kezét fogva pörget rajta egyet, majd elengedve inkább közelebb vonva magához, eggyé válva a tömeg mozdulásával, mégis, csak vele mozdul a ritmusra, hol érintve, hol csak apró távot tartva, mozdulatai határozottak, felszabadultak. Hagyja egy ideig, hagyja magukat összeforrni, elválni, aztán szintén eggyé alakulni, míg egy ponton tincseit söpri el, hogy közelebb hajol érezze leheletének cirógatását a nyak bőrén, de egyelőre csak a fülébe duruzsol.
- És te nem félsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ez egy jó nap arra, hogy semmire, de legalább már nem fájlalja a bal vállát, amelyet egy óvatlan mozdulatban sikerült kiugrasztania. Azért, a biztonság kedvéért köröz párat karjával, majd leengedve lép ki a házból és indul meg a hoppanálási pont felé. Csak a szokványos körök, hogy holnap legyen ideje elugrani a bár ügyeit intézni, ha már megnyitott, sikeresen, ne hulljon azonnal a porba, bár megnyugtató a gondolat, hogy a söpredékkel is sikerült dűlőre jutva egy tökéletes kapcsot kialakítani, amelyben elhiszik, hogy ők a nyertesek, holott… De hát, nem kell mindent tudniuk, ahogy senki másnak sem, pont nem azt, hogy merre tart. Mégis, mivel már egy ideje itt él, bőven van kinek biccentve visszaköszönni, ha épp jelez felé, lépteit elnyújtja és sietősre veszi néhol, hogy ne kelljen felesleges köröket futnia, mert ahhoz semmi humora sincsen, a bájcsevej maradjon meg későbbre. A zsebébe túr, hogy cigarettára gyújthasson, a füstöt pöfékelve kanyarodik jobbra, célja felé, mit sem sejtve, hogy igen hamar mi éri utol. Épp gyorsan lebontja a kis napi tervét, amikor nevét hallja – a csókolom szóra nem reagált volna, még így se –, ráadásul üvöltve. Összes pihéje égnek mered a tarkóján, mert a franc sem így akarja visszahallani a nevét, ezer más kellemesebb módja van, ezer más embertől akár, de ez az egy, már most morog, hogy nem futott, mert akkor már a közelben se lenne. A háta mögé sandít, de már mindegy, süketet se lehet játszani, mert hirtelen terem mellette, ő meg az ég felé mereszti a szemeit.
- Megint te? – mintha tegnap találkoztak volna, de nem, a bál óta nemigen láthatta, az pedig nagyon régen volt. – Mondtam, hogy ezt a bácsizást hanyagold már – viszketni kezd tőle a tenyere, úgy nagyon, így inkább a zsebébe mélyeszti azt, amelyikben nem a bagó pihen.
- Milyen kedves vagy, hogy helyettem is örülsz. Hát akkor, sok sikert az illúzióhoz, bizonyára már biztos ügyes vagy benne – mert a fene se akar arra gondolni, hogy ő ezt direkt azért mondja, mert vele akar gyakorolni. Azt ugyan nem gondolhatja komolyan, de nagy kegyesen pillant felé.
- Tudok még valamiben segíteni? – mintha amúgy megtette volna. Komolyan, miért van rátapadva?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ha ezt tudja, minden ajtót magára zár és ki sem dugja az orrát. Számol ő mindig mindenre, de arra nem, hogy valaki, pontosabban ez a kölyök ordítva vágódjon utána és nem, nem is ereszti. A bálon szerencsére elvitték a haverjai, most hiába néz körbe, semmi és senki olyat nem lát, aki ezt megtenné. Csak a járókelők néznek érdekesen feléjük pár pillanatig, ő vissza rájuk igen metsző pillantással, és kész is, a bámulásból ennyi elég volt. Tovább is indulnak, tenné ezt szívesen ő is, csakhogy, társasága akadt. Futni nem szégyen, de neki mégis, zsebre vágja a kezeit inkább.
- Ahogy mindenki más. Ruben. Semmi bácsi, mert minek – de komolyan, honnan jött ez neki. Oké, nem egy korosztály, nem is tudja tippre sem, a kölyök mennyi lehet, nem is érdekli, de saját magáról csak tudja, hogy nem öreg. Mert ha az óvodások mondják ezt, még oké is lenne, ha nem viszolyogna a gyerekektől, azoknak vékonyka hangjától és a zsibogástól. Viszont, korban, jobban jönne ki. Nem lepi meg, hogy a srác tovább magyaráz és beszél, semleges arccal hallgatva bólint párat, hogy érti ő, járt ebben a cipőben, baromi régen ugyan, de megtörtént. Aztán majd amikor a bonyolult illúziók sülnek be, akad el, mert ez még csak az út eleje neki, nekik, ha jól tippeli. A fene se emlékszik, csak arra az asztalra, amit betettek a bulizók közé. Az mondjuk hatalmas volt, adta nagyon, nem is nyúlt hozzá, hogy szebb legyen.
- Tudom hát, csak utálom a közhelyeket – attól még rá is igaz, csak nem mondogatja, mint valami marha, mert minek. – Nem is értem, miért nem engedik, hogy rajtuk gyakorolj – vigyorodik el szélesen, érheti a gyerek, ebben mennyi az őszinte, viszont, igazat is ad neki, így tényleg unalmas. Lehet trükközni titokban, csak éppen őket még nagyon figyeli az a kettő, így aztán, ha sorozatosan lebuknak, akkor integethet a dolgoknak és fel is út, meg le is.
- Szóval unatkozol. Megszakad a szívem, hát azt hittem, annyi kölyökkel legalább van kivel játszani – csóválja meg a fejét, majd a padok felé lép tovább, úgyse vakarja le a kölyköt és ledobja magát rá. Innen pillant felé, kapja el a kiskutya tekinteteket. Menten keres mindjárt egy botot és el is tudja dobni neki, de végül csak sóhajtva dől előre és könyököl a saját térdeire.
- Legyek? Még a végén bénának és unalmasnak neveznél. Nem élném túl – sóhajt, bár igazából pont utolsók között van, mit gondolnak róla a taknyosok. – Hol jársz? Vagy épp mi az, amiben elakadtál? Mielőtt belecsapnál, csacsogj még – nem mindegy mibe vág vele, vagy épp mit mutat neki. Hát, vissza kell fognia magát, de abban meg már jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bárki mondaná, hogy ő tényleg most ilyesmit cselekszik, hogy segít és azt jó szándékból teszi, kiröhögi. Benne nincs jó szándék, inkább megkíméli magát a további tekintettől, amit az előbb a srác tolt le neki. Vagy mégis van benne segítő él, mert a bálra se mondott nekem, ment és tette. Lehetséges talán, hogy Kimoriah egy hangyányit mégis csak jó hatással van rá és előtérbe kerül néha az, hogy ugyan olyan ember, mint a többi? Meglepné a válasz, ha keresné, de nem teszi. Ő is ember, neki is egy gödörben lesz vége egyszer, sok méter mélyen, addig meg annak hiszi magát, aminek akarja. Pont elég. És az is, hogy akkor, egye fene, el nem mondja neki, de amolyan felebaráti dolog miatt segít neki. Bár, nem biztos, hogy ő és az művészete az illúzióban gyereknek való, de megpróbálja visszafogni magát.
- Azt én is, de merész vagyok mégis. Nem tudsz még úgy ártani nekik amúgy se, amitől megkattannak – illúzióval nem, az, hogy a személyiségével igen, az már az ő dolguk. Leül mellé, helyet is hagy neki, persze, nem úgy húzódik el tőle, mintha leprás lenne – bár tény, ha valaki aki ismeri, látná, hogy kölyökkel lóg, letagadja -, helyet hagy neki mindenre, meg közben figyel is. Tényleg figyel. Aprót hümment a szavaira.
- Más az, ha valaki érti is, mit csinálsz, értem – főleg, ha az meg is tudja mutatni, hogy mit és hogyan kell. A másik ugyanilyen kölyköt nem látja, elég neki belőle egy is, ez igaz, többről meg nem tud. Vagyis ott van az a francia csaj, de ő nem tanonc, mintha ezt említette volna, főleg, hogy másban is utazik. Kevesen vannak erre, akiket ismer és tudja, hogy képesek rá. Erre inkább más a divat, vonzza a kutyaféléket és az elemi mágusokat. Fura hely. – Pöpi? Mi a fene az, hogy pöpi? – pozitívot jelenthet talán, de ha megvernék se érti ezt. Oké, már a magyar is változik, ő meg menten öregnek érzi magát, hogy lassan szótár kell neki egy sráchoz. Komolyan. Inkább elengedi és inkább hagyja, magyarázza csak el, merre és hogyan jár. Aprókat bólogat, nagyjából be is lövi, mi és merre. Nem konzultált a bál óta a testvérpárossal, akik oktatnak, de biztos nem veszik le a fejét, ha civilként segít itt most. Érdemrendet nem vár és azt se, hogy ezek után rendszeresen járkáljanak hozzá.
- Ahha, értelek – bólint egy nagyot, hiszen azt is érti, hogy jobb akar lenni. Ez ismerős, őt is ez hajtott előre. Mindenkinél jobb. A karkötőre pillant és elvigyorodik. – Csak nem zavar? Pedig ez jobban néz ki, mint amit anno én kaptam. Meggyaláztam, mikor végül lekerült rólam – na nem úgy, hanem inkább égett, mint elrakta volna emlékbe. De a nosztalgia helyett csapja össze a tenyereit végül.
- Oké, hát azon vagyunk, hogy segítsek. Tiszta rendes tőlem, becsüld meg. Ja és a többieknek nem, nem vagyok jótékonysági állomás – szögezi le. Hogy neki segít-e máskor? Jó kérdés. – De előbb, mutasd be, mennyire megtörhető és mennyire megy. Ne fogd vissza magad – ad neki szabad kezet, hogy akkor bármit, még amit az iskolában nem is meg. Ha tud neki újat mutatni vagy ami meglepi, akkor már megérte. De nem reménykedik ilyenben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Jó, most teljesen mindegy, hogy tud-e ártani másoknak vagy sem, a lényeg, neki nemigen, ennyi a lényeg. Annyira bizonyára a srác sem agyalágyult, hogy kockáztassa nem csak a képességtanulást, de úgy a jelenlétét is az iskolában azzal, hogy zoknira rohasztja valaki agyát illúziókkal. Ha a személyisége ilyen, nos, az már más.
- Ó – na most nagyon öregnek érzi magát, ha hazamegy, be fog állni a tükör elé, mint a tipikus hiú majom, és ráncokat fog keresni magán és ősz hajszálakat. Jó, valahol mégsem olyan gond ez, nem csak generációs, de mindenféle szakadék van közöttük, teljesen más körökben mozog, ahol meglett emberek néznének rá ilyen furán, ha ezt a szót használná. Pöpi. – Így már értem. Nehogy szótár kelljen hozzád, te gyerek – csak nem, de nem is olyan komolyan feddi meg, hogy ne jelenjen meg arcán egy vigyor is hozzá. Tovább nem magyarázza a dolgot, nem is kell, így az érdemli dologra, pontosabban a karkötőre pillant. Se szó, se beszéd fogja meg a srác karját és odahúzva magához, ide-oda forgatva tanulmányozza a kényszer-ékszer.
- Izé hát. Korlát. Gondolom ezt a szót se szereted – engedi el, majd visszakönyököl a saját térdeire. – Na, mire jöttél rá, hogyan? – hátha már abba is bele tud szólni, jó-e az út vagy sem. Ha már segítséget kért, ő meg mindenben szeret tökéletes lenni, szóval, ezen semmi sem meglepő. A szemeit forgatja a röhögésre.
- Nem úgy, nem úgy – oké, tinédzser, az ő fejében most csak egy féle dolog szerepel. Mondjuk meg tudja érteni, neki is sokszor jut az eszébe, pedig rég nem tini. Most azonban nem azon van a szó, hogy megvitassák, vannak-e nagymellű mestertanoncok a nagykorú diákok között.
- A színpad a tiéd – még teátrálisan körbe is mutat, hogy szegényes ez, de az övé. Hátradőlve illeszti tekintetét a lassan megjelenő illúzióra. Az apró madár részletes, nem olyan, mint egy gyerekrajz élőben, és az apró suhogás is eljut füléig. Íriszei ide-oda járnak, ahogy követi a kolibri útját, íveit, már-már ki is nyúlna, de nem zavarja meg se szóval, se mozdulattal a srác ténykedését. De amennyire megindult, úgy foszlik szerte az egész. Nem nevet fel, aprót hümment, ahogy végül előrébb dől.
- Nem vagy reménytelen – és tessék, ő most lelket öntött valakibe, akitől amúgy tudna simán a falra mászni. – A mód egyszerű, ahogy látom – közben most lenyúlva az előbb látottakat, a kolibri ismét megjelenik, repkedve körülöttük, a gyors íveit tartva, de el nem reppen a semmibe. Közben ő végig a srácra figyel és beszél.
- Koncentráció. El kell különíteni a világot és amit te akarsz. Ilyenkor a mexikói kartell is lövöldözhet, akkor is tartani kell. Kellene, bár olyankor bevallom, nekem is nehéz. Hülye hasonlat. De érted? Az illúziód jó, alapos, te törsz meg könnyen, hogy erre-arra figyelsz. Na figyelj – egyenesedik ki, közben a kis madárka megállva figyeli őket. – Kezd el még egyszer, de most előbb zárj ki mindent. Engem is, a madaram is. Próbáld meg úgy, mert nekem elsőre ez a tippem. Ha duzzogsz, akkor így marad és a karkötő is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csalódni. Igen kényelmetlen lenne már ebben a szakaszban, nemde? Pedig, egyik sem tudja a másikról, hogy játszanak, nem csak egymással, de magukat is. Egyikük sem igazi arcot mutat, mert míg a nőé ártatlan lenne, a férfi vérfoltos bőre már nem csalódás lenne, hanem inkább vészriadó. Szerencsére, azt nemigen látja meg senki sem, csak ha akarja.
- Ugyan  kérlek. Ez csak egy egyszerű ital. Az aranyban úszó pezsgő, na az burzsuj – nem mondja, hogy nem ivott már olyat. Pedig az tényleg olyan valami, ami teljesen felesleges. Aranyat enni, tényleg már csak annak való, aki nem tud mit kezdeni a pénzével. Olyankor szokta javasolni, hogy tegye kupacba és gyújtsa fel, mert pontosan azt csinálja azzal, hogy nemesfémet eszik, ami benne sem marad. Idióták. Ő marad ennél a whisky-nél, persze, ivott olyat, amelynek ára az aranyozott pezsgővel vetekedik, de csak azért, mert öregebb, mint aki issza. Ráérősen kortyolja ezt az ifjabb darabot is, míg a nő egyhamar el is tűnteti a magáét. Ez ám a huzat és igyekezet. Oda se neki, aprót vigyorogva kortyolja be az utolsó cseppeket az italból és akkor táncba viszi, ezen ne múljon.
Ital sem kellett volna hozzá, hogy érezze, mennyivel felforrósodott a levegő körülöttük. Tovább nem megy, nem néz, szükségtelen. Jól mozog, tekintete le és fel jár rajta, ahogy távolodik majd közelebb ér, esetleg egészen hozzá is simul. Keze hol itt, hol kényesebb területeken kalandozik, finoman és óvatosan mégis, mintha csak ez is a mozdulatok része lenne. Talán az is. Végül elkapva húzza közelebb, igencsak közel, most nincs táv, felesleges. Az apró harapásra borzong meg, bőre libabőrben úszik, ujjai erősebben, akaratosan markolnak a puha bőrbe. Ha tovább játszadozik így, nem is akarja majd visszafogni magát. Háta csupasz részére vezeti ujjait, a hajtincsével játszadozik, ajkai a másik nyakának puha bőrét érintik, miközben a zene ritmusára ringatóznak.
- Nem érzem a félelmet – búgja ismét. – Talán valami mást akarsz mutatni nekem – nyúl álla alá, hogy megemelje kissé a fejét finoman. – Ha kitáncoltad magad, megmutathatnád.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ennyit kibír, egy pillanattal sem több az, ameddig a kezét tartja, majd engedi el, mert látott eleget. Tény és való, hogy idegőrlő lehet már a látványa eléggé, de van, ami muszáj, szükséges az, hogy előrébb lépjen. Később majd más miatt fogja a fejét, de ahhoz neki már nem lesz köze.
- Nahát. Ez most meglepett – pillant felé, biccentve egyet. És ő azt hitte, ez a gyerek csak egy idegesítő vakarcs, akinek semmi haszna. És erre mégis, van esze, csak közben ki kell bírni egy olyan jellemet, amitől sokak haja égnek is mered. - A segítség sose rossz, ez egy jó irány. Kipróbáltad már? – a sikeressége, vagyis annak hiánya nem kérdés, azonban attól még elkezdhette, puhatolózhat egyelőre mennyire képes vagy éppen hogyan vitelezze ki. Az lesz az érdekes része, elméletben minden mindig tökéletes. Hasonlóan nehezen birkózott meg az elején a feladatokkal, vagy nem volt túl részletes vagy úgy, mint a srácnak, hamar megtört. Kapkodott, sietni akart és azonnal a legjobbat. Aztán a Mestere, aki mégis, lehetetlen türelemmel állt mellette, elérte, hogy lelassítson, kicsit több időt nyerve aztán, szépen lassan építette fel azt, amelybe az évek alatta jött bele, végül pedig most itt ül, és segít másnak. Ez sosem volt tervben, de van benne valami szórakoztató. Ironikus, mert ha valaki segítené, hogy mire használja ezt a képességet, akkor holt biztos, hogy nem kiskutya szemekkel kérne tőle, hogy gyakoroljanak. Aztán ki tudja, lehet a srácnak az is érdekes lenne. De nem, kicsit sem avat bele ebbe senkit, reklámozni sem szokta. A két oktató is onnan tudta, hogy jegyzékbe van véve, és mikor a nagyszabású party készült, többeket kerestek fel, hiszen két embernek az bizony emberes falat volt. De tessék, oszt tanácsot és akkor kiderül majd, mennyire tévedett.
- Egy kicsit finomabban, szép lassan, senki se hajt – figyeli, ahogy itt-ott akad ugyan mit javítani, de bele nem nyúl. Elengedi, hagyja, hogy azzá formálja, amivé akarja. Direkt beszél, azt akarja, hogy hallja, de közben továbbra is oda koncentráljon. Vizsga közben is beszélhetnek hozzá, és ha ott ezen bukik, fájdalmas lesz.
- Néha én is tévedek, úgy néz ki – ezzel utal arra, amire talán a srác nem emlékszik már, de a báli előkészületek alatt idegesítő és hasztalan vakarcsnak nevezte őket. A hasztalanban téved, a srác egész ügyes. Lassan dől előre, támaszkodik meg a térden, ahogy követi a madárkát. És végül, eléri azt, ami a cél. Jelenleg. Bólogat párat.
- Pöpi – vigyorodik el, ahogy hátradőlve néz előre. - Kicsit szilárdabban tartsad, ne engedd el és próbáld meg vagy a virágot vagy a kolibrit megérinteni – továbbra sem nyúl bele, csak egy cigarettára gyújt és félre fújja a füstöt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Legyen az a haszna, hogy ki akarod kapcsolni, de nagyon – mert ez aztán marha új öltet volt, biztos nem jutott eszébe, de nem is gondolta komolyan. Érti ő, hol akad el a művelet, vagyis nem akadt el, hanem még munkafázisban tart. Az egész képességben az a legnehezebb, hogy itt senki nem foghatja meg a másik kezét, hogy de így tartsd, maximum okos ötleteket lőhet el, amit vagy megfogad, vagy nem.
- Mennyire jól? Megvan a helye és hogy milyen? – nem kell itt bonyolult ördöglakatot művelni, de nem is hiszi, hogy olyasmit próbál odapasszolni. Kétség kívül, az állna ennek az ékszernek a legjobban, de akkor lehet, hogy nyugdíjas évei alatt is azon törné a fejét. De csak az első komoly lépcsőt kell meglépni, utána már csak kicsit meredek. – Imádkozz, hogy nehogy kitaláljanak következő szintre is valami csinos ékszert. Akár a nyakadba – húzza kicsit az idegeit, hátha, így is benne van az ideg a karkötő kapcsán, ha még egyet kap, lehet a haját tépi is. Meg is értené. Azonban, még mindig segít és nem a tábortűz mellől szökött ide rémmeséket osztogatni. Nem szól többet a rövid instrukciók után, csak figyeli, ahogy megfogadja, valóban úgy tesz és nem másképp, megkerülve. És annak látszata is van, bár mintha nem lenne teljesen elégedett. Itt most nem is a teljes tökéletesség a cél, de már nem vibrál, már nem esik szét, pedig beszél hozzá, a füstöt fújja ki, mozdul. Tessék, mi ez, ha nem haladás? Ennyi idő alatt. Ki nem mondja hangosan, de amilyen csélcsap, olyan tehetséges. Bár, nem is hitte, hogy a fivérek minden nyomorultat beválasztanak az oktatásba.
- Ne stresszelj, mert akkor megint szétesik. Vedd úgy, hogy magad is becsapod, hogy ez a valóság, nem a te műved. Mert tök természetes ez a madár itt – lényegtelen. Az már az, hogy látja, amint idegesen jár a lába. Még fúj is nagyot, ki a levegőt, hogy lazuljon le, induljon meg. Nem lök rajta, nagy a késztetés, magától indul meg, szép lassan. Éééés eléri. Amint felkiált, a szájába veszi a cigarettát, és a szűrőre harapva tapsolni kezd. Nem szarkasztikusan, hanem – ha nem is vastaps – de elismerően. Mire visszaér, már leereszti a kezeit, a madár pedig eltűnik. De elég is volt belőle. Széles tenyerével paskolja meg a vállát a srácnak.
- Nagyszerűen haladsz. Ezt még párszor gyakorold, akár valami hangos, diákkal teli helyen, hogy meg tudd tartani. Na még egy és mehetsz utadra – gombolja ki a zakó kézelőjét, az ingét, majd feltűri könyékig. Egyhamar jelenik meg a srácéhoz hasonló karkötő a csuklóján, a csikket eltapossa és maguk közé tartja.
- Mondd meg mit csináljak, hogy gondolod a csatot – mert az illúziót most ő fogja csinálni, nem Móric, de kíváncsi, mennyire jó az irány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Már előrébb van, mint ahonnan indult, lehetne ezt mondani, de ez senkinek, főleg nem neki lenne lelkesítő. Látni rajta, hogy lassan inkább vágná le a kezét, mintsem tovább bámulja az ékszert. De mivel az nem opció, maradnak a kísérletek.
- Klassz, több mint a semmi. Jövő hétre lekerül rólad – mint valami jós, úgy mondja, sőt, jelenti ki, mintha rajta is múlna, esetleg ő csatolná le a kezéről egyenesen. Nem, neki ehhez továbbra sincs köze, biztosan meg tudná oldani, ha akarná, hogy eltűnjön. De nem akarja, nem is lenne kellemes, amit utána kapna. Na megy a gyerek se fejlődne. A szavaira azonban felröhög, mert elképzelni se nehéz azt, amit magyaráz. Növeszthetett volna frufrut, hogy elfedje, vagy sapkát egész nap hordani is kellemesebb, mint a pecsét. Kellemeset hahotázik a lelki szemei előtt álló képre.
- Egész humoros alakok, hogy ilyenekkel riogatnak titeket. Nem is értem, miért végül karkötő lett belőle – csóválja meg a fejét, de megérti, akkor inkább a harang. – Annak a hangját ügyességgel el is tudnád rejteni, talán még a külsejét is, szóval, nem járnál rosszul – még lehetőségeket is ad, mert ki tudja, mit kapnak tényleg a következő lépcsőfokon. Lehet semmit, sőt. Csak egy rakás feladatot. Vajon akkor is így fog hozzá rohanni, hogy gyakoroljanak? Na az szép lenne…
Pedig most sem vészes, sőt, több mint amit lehetett remélni, mert itt adja a dolgokat, tippeket, a kölyök betartja, megtartja és még az se zavarja, hogy itt ül mellette valaki, beszél néha, bagózik. Ahhoz képest, hogy az előbb még egy távoli nevetés összetörte az illúziót, amely most ugyan egy kicsit megremeg, de hamar ismét szilárd és valósnak elmenő kép. Még a végén könnyen fog rábólintani arra, hogy jön és kér, mert ő meg szívesen nézi végig, hogy megint ügyes. Az illúzió, mint képesség, olyan dolog, amit sosem tud levakarni és ledobni úgy, hogy ne kapjon rá azonnal. De egyelőre ennyi elég volt belőle, nem húzza tovább, egyszerűbb feladatot ad számára. Vagy ki tudja, majd a végén kiderül, akar-e még vagánykodni.
- Menő? Nem áll jól, nem örülnék én se, ha velem lenne mindig – mintha ez lenne a legnagyobb gond. Mások, ő ebben az állapotában már leszarná, a gyereket joggal zavarja és irritálja a jelenléte. Tartja a karját tovább és figyel arra, amit magyaráz, aprókat bólintva.
- Áhhá, óraszíj – forgatja kicsit a kezét, majd az meg is jelenik. Nem csálé, nem szakadt, egyszerű, mintha műbőr lenne és mégsem az, mert fémnek tűnik. Hasonul jelenleg a karperechez. – Ez sem rossz, bár kibújtatni és megfogni több munka, tény. De faék. Vagy lehetne csat – rázza meg a kezét, most az órák egyszerű, pattintást igénylő csatja jelenik meg. – Ez sem mega, viszont – körmét nyomja a csat pecke alá, egy apró mozdulat és látványosan könnyedén rázza le a karperecet, a saját tenyerébe ejtve. Ez inkább álomkép a másiknak, mintsem eredmény. – Kinek mi a könnyebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hát már csak az kellene. A szemeit forgatja meg arra, hogy lehetne komolytalan és ügyvéd, meg úgy más annál, mint amit most lelki szemei előtt lát. Látja a srácot, aki még bőven a tanulmányaiban fürdött, amikor megismerte. Ő már rég nem, mégis odakeveredett valahogy, aztán, mintha csak egy lenne a diákok között, vagy éppen csak egy lenne a rendes emberekkel, ami sosem volt. Akkor sem a mocskos titkait és életét élte, hanem valami álcát, amiről nem kellett tudniuk és nem is tudtak, csak azt látták, akinek semmi sem volt akadály. Bele tudna borzongani az emlékekbe, ha felhúzna mindent, amit csak hirtelen el tudna kapni elméjében. Mégis, arra a pár apróságra is vigyorognia kell.
- Sok mindent szeretnék, de ez messze nincs közötte. Szóval, a karót nyelt valódtól kímélj meg - és akkor finoman fejezte ki magát. Tudja ő persze, miről beszél és ha lehetne, akkor rémesen egyet is tudna érteni azzal, amire csak pár szóval célzott. Mindketten szerepet játszanak, és mind kiderült, két különböző oldalon, olyan oldalakon, akiknek nem kellene egy asztalnál ülnie. Az egyik az igazság, a másik a sötétség oldala. Két polaritás, izgalmas lenne, ha napvilágra kerülne. Így azonban, míg Reece nem játszik, ő igen.
- Ki kéne ruccanni egy hétvégére, most hogy így emlegetjük. Hmm - dönti kissé hátra a fejét, miközben elgondolkodik, hogy meg is fogja valósítani, egyedül, társasággal, mindegy. Egy valódi pörgés valóban kell, így még hálás is lehet ennek a találkának. - Ja, kell. Ha esetleg társulnál - sandít felé, hogy ha maradt még abból a vadságból az ügyvéd mellett, akkor adhat neki teret. Ha nem, akkor most nosztalgiáznak egy jót. Egy aprót kortyol arra az öregségre, ha már annyira emlegeti. Az évek szállnak, nem érzi magát kevesebbnek viszont, sőt. Egyre több.
- Na de ügyvéd úr, miket beszél - ciccegve rázza meg a fejét, de somolyogva, mielőtt eltünteti azt. Komollyá válik a szó, ahogy arca is és végül csak száját húzza el kissé. Ha jobban visszagondol, talán el is kapta annak idején a hírt, azonban mivel már nem voltak egymás életében és nem is arról híres, se táviratot nem küldött, se nem jelent meg. De ettől függetlenül, a gyász kellemetlen téma, amelyre most nem vigyorog, pedig sötét jellemét nem érinti meg rég a halál.
- Részvétem a szüleid miatt - biccent egyet. - Érthető. Mindegyikük ki akar törni, aztán ha adódik egy alkalom, már reppennek is. Bár ennek véres ára volt - nem látja, hogy elszomorodna, hogy könnyeket rejtegetne, ezért nem finomak a szavai. De nem fűzi tovább, akkor a húga miatt jött és maradt, az is egy jó ok arra, hogy leváltsa akkori életét.
- Nem tudom, tovább lett-e fejlesztve. Még azt se értem, melyik rész benne a para. Az arcom beszél néha szavak helyett, ezt vágom. De komolyan, mi para? Hátha akkor tudok segíteni a szép mosolyodon - pillant felé, majd hagyja, hogy töltse tele a poharat és újabbat kortyol. Para. Hát, ha csak sejtené, látná rajta a vércseppeket, onnantól nem akarna tanulni.
- Nos, akkor örömmel segítek mind a te, mind a húgod örömében. Igyál annyit, hogy úgy kelljen kicipelnem innen és hazavinni - röhög fel, nem mintha neki nem menne ez könnyen. Még mindig nem kell sok, hogy ő kerüljön ebbe a helyzetbe. De szerencsére, annál általában sokkal okosabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Felnevet a szavaira, mert ez már egészen aranyos. Az, mert lehet akármennyire a végzet asszonya, ez a reakció őszinte, valódi, legyen akár az egész élet hazugság, vagy bármi más. Tény és való, nem gúnnyal nevet, hanem jól szórakozik, vagyis, az egész helyzeten.
- Van olyan, amivel nem lenne olyan nehéz, de egyszerű sem. Attól függ, kit választanál - mert lehet egy középszerű valakit választani, akinek pár üveg hamar hazavágná a bankszámláját. Az meg még egyszerűbb, ha valaki, egy éppen rettentő éhes férfiállat ezt egy nőért teszi meg. Volt már rá példa a világban és lesz is még, szerencsére, ennél neki mindig több esze van, annyira sosem tepert és fog teperni, hogy mindenét egy alkalomra áldozza, ahol könnyen kiderül, hogy meg se érte, mert csak játék volt az egész. A nők szeretnek a biztosra menni és fizimiska helyett az erszényt nézni és annak vastagságát szem előtt tartani. Ha ilyen kapcsolatra vágyna, akkor könnyen pár nap alatt már benne is találná magát, minden megerőltetés nélkül és nem, itt még mindig nem a saját külseje a tényeg, hanem, amit mutatna abból, ami zsebében rejlik. Ide sem ilyenért jött, az más, hogy aki egy röpke üzlettel kellett megajándékoznia, sokkal többet ad, vagy akar adni. Ki is nyer akkor igazán?
Türelmetlensége hasonló az előző megmoccanásához, viszont nem kell sokat várnia arra, hogy az történjen, amire jelenleg vágyik. A lassú mozdulatokból lesz egyre gyorsabb, hevesebb vagy éppen éhesebb és követelőzőbb. Nem szokása nagyon táncolgatni, el tudja engedni magát, igen, meg ha akarja, akkor megy is, csak éppen általában az ilyen helyekre is a társaság miatt megy. Az ma nem akadt, csak másféle, aki épp simul hozzá, akinek bőrét karcolja fogával, ujjával és akire végül lepillantva vigyorodik el.
- Szerencséd van, közel a szállásom - nem egy lepukkant valami, motel, hanem az egyik hotel szobája pihen neve alatt, általában alibiként, van, hogy oda se megy, csak amikor már csak rendezni kell, ha nem oldja meg a technika segítségével. Nem várakoztatja tovább, a kezénél fogva invitálja, kissé húzza maga után kifelé, majd odakint rágyújtva, tovább folytatja az útját.
- Ha még kibírod, akkor pár perc. Innen is látni - és tényleg. Mire az utolsó parázs felizzik a cigaretta végén, már ott is vannak. Elegáns belső tér, ahogy átvezeti rajta és felfelé tart vele a szobához. Nem a királyi lakosztály ugyan, de kényelmes, ahogy az ajtó kinyílik, egy fényes, tág és kényelmesnek tűnő szoba kerül a másik elébe.
- Csak utánad - engedi előre, hogy aztán belépve utána, bezáruljon mögöttük az ajtó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Aztán, hogy mi sikerül, azt majd a srác éli meg és nem ő, mert nem fog a háta mögött állni és kérdezgetni, hogy halad. Ha találkoznak és mesél, az más, áll elébe, ha már most is ilyen jól bírta, ami meglepő. nem érzi azt, hogy megfojtaná, sőt, még segített is, tartottak egy rögtönzött kis gyakorlati órát és láthatja a másik is, hogy nincs itt semmi ördöngősség, csak annak hitte. Oké, ez logikus, könnyebb átmenetileg feladni, meg megrekedni, mint folyton csak teperni előre. Neki is jobb érzés a siker, még ha az jelenleg másé is. Attól viszont végképp nem fél, hogy kap egy következő átkos dolgot, amit legszívesebben lekaparna magáról. Lehet a mostani is tovább tart, viszont, az sem egy pecsét a homlokára. MIndenben van valami jó.
- Vagy úgy. Csak az elején érzed annak, aztán majd neked is csak ennyi lesz. Bizonyára már most is van olyan illúzió, amit kisujjbócsupán leml rázol ki - érti ő azt, hogy most mennyire kapja fel a fejét arra, hogy könnyen megy. Lemásolta csupán, semmi több, nem tette bele azt a tartósságot, ami a másik csuklóján pihenő darabon van. Addig, ameddig díszeleg rajta, bőven elég ideig tart ki. Ahogy a srác magyaráz, úgy követi lépésről lépésre, változik és változtatja a karkötőn lévő dolgokat. Aztán, csupa jó szívességből mutat egy másik módszert. Komolyan lassan már tényleg jóságos jelzővel fogja illetni ha nem is magát, de ezt a napot biztosan. Vagy talán tényleg rettentően elfogult, ha illúziókról van szó vagy valami különlegességről.
- Naugye. Bár kinek micsoda, az kell, ami könnyen enged - tűnik el most már a másolt karkötő, hiszen neki nincs rá szüksége, együttérzésből meg neki nem áll magán tartani. Lejjebb simítja ingjének feltűrt ujját miközben a másik próbálkozik. Ez igen, van benne kitartás, de még annyi bizonyítási vágy. Valahol ez saját magára emlékezteti, ő sem hagyta addig nyugodni a mesterét, ameddig nem sikerült valami. Még ha vért is izzadt vele.
- Nnnna, most már tényleg meglepsz, kölyök - biccent felé elismerően, ahogy tekintetével követi azt, ahogy végül megjelenik végül az előbb általa felbukkant csat pontos mása. Apró vigyorral figyel, pillant a másik kezére, amellyel odanyúl, hogy megpróbálja kikapcsolni. Sikertelen. Ez sem lepi meg, de nem azért, mert lemondott róla.
- Nyugalom, ma már nyertél egyet. Ha így folytatod, holnap is, később is nyersz - veregeti meg a vállát, hogy ettől még nem biztos, hogy maradnia kell a tervnél. - Gyakorold mind a kettőt és az egyik egyszer sikerülni fog. Ha a nehezebbet nyomod előre, akkor meg főleg - ez ilyen. Aztán majd, amikor az ő tenyerében koppan majd a karkötő, meg fog lepődni.
- Hát szívesen. Több van benned, mint amit a rozzant asztalt látva hittem - dől hátra és gyújt rá, hogy akkor ma már nem nyüstöli mással, mert a végén tényleg eldurranna az agya. - Kíváncsi vagy még valamire?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mintha valóban elgondolkodtató lenne a kérdése, úgy tesz és pillant felé. Mintha számolna és számolna, mennyi esélye van arra, hogy ez megtörténjen.
- Akkor igencsak bele kell húznod és esélyesen sokáig tartana – ezzel nem mond igazából semmit sem, arról meg főleg, hogy mennyi jutna arra, amit ihatna. Szerencsére, ez is csak egy apró, semmis játék, mint minden a mai napon. A fiola tartalma volt a lényeg, amely már régen biztos helyen pihen valamelyik zsebében. Nem fogyaszt belőle, nincs rá szüksége, hogy azt higgye bárki, úgy táncol, ahogy a csinos, vörösre pingált ajak fütyül. Könnyű azt hinni, hogy az emberek pontosan azok, akiknek láttatják magukat. Ebben van az izgalom, lényegében és ha valaki nem jártas abba, hogy mások fejébe lásson és másszon bele, akkor marad az az illúzió, amelyet a világra vetít.
És amit most hoz, az a nyerő. Egyszerre túl sok és túl kevés, igaz ez mind a kettejükre, ahogy keringenek egymás körül, előtt és mellett. Senki nem nézi, ki van a háta mögött, akibe néha könyöke vagy más tagja ütközik és az az idegen sem foglalkozik ezzel. Mintha az a pont, ahova beállt és elkezdte a táncot, elsőre hatalmas, ürességként állt a parketten, most viszont egyre jobban zsugorodik. Összeszorul körülöttük a tömeg, elfogynak a szabad, sóhajra is aligha elég terek és már őket ölelik körbe, mintha csak valami burok lenne, amelyben, ott belül semmi más sem létezik. És talán most nem is kell több. Ujjai még így is türelmesek, hát még jelleme, csak apró utalások, hogy ha ennyire felkínálta magát, akkor bizony, ő elveszi, él vele, nem érdekli nagyon más. És ha ez csapda? Megeshet, de azt a nő sem tudja, kivel áll szemben. Ha csapdának szánja, megégetheti magát vagy hagyja mégis, mint valami jótét lélek, hogy sikerélményt kínál neki, szép némán. Sok mindent nem tudna elvinni, ha minden mellett tolvaj lenne: egy márkás óra, a ruháin kívül némi – bőséges ugyan – készpénz van nála, a nemrég szervált fiola és iratok, olyanok, amelyek a ma estére valók. A mobillal sem megy sokra, ott sem tárol semmi olyasmit, amit nem illene. Az ilyen dolgait csak akkor használja, amikor azt kell.
Talán azt akarná, hogy féljen, mégsem teszi, ez pedig olaj a parázsra. Könnyű préda, jó kérdés épp kiről van szó, lehet mind a kettőjükről. Nem is kell neki több, az ilyenekkel csak vágyait elégíti ki, semmi több, sosem gondol többre. Várnak néha hívásokat, második alkalmat, azonban ilyet ritkán tesz. Ahhoz valami olyasmi kell, amely megfogja, ott tartja és működik. Nem lehetetlen.
Így szakad vége a táncnak, ha valóban nem fél, akkor már rántja is magával a mélybe. Elindul hát, nem messzire, nem oda, ami valóban az övé. Csak egy megálló, egy alibi, egy ok, hogy ha valaki kutatni akarja, meglátná, ő ezen az éjjelen itt pihent. Mindig kellenek apróságok, ügyelni rá, hogy minden tökéletes legyen.
- Nem zárom rád az ajtót. Akkor távozol, amikor szeretnél – immáron odakint mondja, a hűvös kap bele a bőrébe. Elunta a táncikálást, levegőre vágyott, amely odabent már sűrű volt és fullasztó. Mély levegőt vesz, mintha visszaköltözne a türelmessége, amit elengedett és ami csorbult odabent a dörgölődző közelségtől. Nem félt attól, ha túl mohóvá válik, nem féltette a másikat sem, inkább a tömeg és a zene ritmusa ment az agyára, az alkohol kúszott fel elméjére, de csak gyenge zsibbadás, hiszen nem fogyasztott többet.
- Persze. Minek hazudjak? Így felesleges bajlódni az utazással – legyez az taxi, két lábon vagy bármi más. Felesleges, ha a közelben volt a hely, bár ezt csak utólag tudta meg, amikor lejött sétálni és terepet felmérni. Hamar felérve, beérve nyit ajtót, engedi előre majd lép utána, hogy magukra zárja az ajtót. Az ilyen helyek előnye, hogy minden szoba egy olyan kis világ, amely akkor és ott csak azoké, akik benne léteznek. Nem a legnevesebb, a legpazarabb, kereshetett volna olyat is, csak éppen felesleges volt. Nem tervezett valóban aludni, nagyon feljönni sem, talán dehoppanálni innen haza, a dolgára és majd vissza lerendezni a papírokat.
- Egy olcsó lyuk, de terveim szerint, a részeg alvásra pont elég lett volna – vigyorodik el, ahogy a minibárhoz lép és kinyitva vesz elő belőle egy tonikot. - Kérsz valamit? - mutat az apró hűtőre, amelyben van alkohol, üdítő, némi csokoládé is. A vacsorának már rég vége, de nem hiszi, hogy a nő pizzarendelésre vágyik. Felé fordulva kortyol egyet, majd húzódik ajka kaján mosolyra.
- Valóban. Egy kissé fülledt – teszi le az üveget, bújik ki zakójából, amit a székre ejt, majd az ing gombjait engedi ki, szép sorban, miközben közelebb lépdel hozzá. - Bár, mintha itt libabőrt látnék – cirógat végig ujjbegyével a vállán, felfelé, majd folytatja azt kulccsontján, hogy végül álla alá vezetve ujját, megemelje a fejét finoman. - Talán most félsz kicsit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül