Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
"Júlia" - Debrecen - a lila kendős lány esetein the heat of the moment
A következő képi sorok vulgaritás, erőszakot, szexualitást és annak kendőzetlen megjelenítését tartalmazzák. Érzékeny lelkű olvasók, mélyen vallásos lelkek számára felkavaró lehet, nem ajánlott, mindenki más azt tesz, amit akar. Ha mégis kíváncsi vagy rá, kattints és élvezd a műsort. |
|
A játék véget ért és meglepő módon két nyertesük is akad. Nem mintha ez nem lett volna előre tudott, hogy itt ma vesztesek nemigen akadnak. Nem is kellenek, nem az volt a cél. Nem az lesz. Noha csak egyszerű, apró üzletnek indult csupán, játéknak, majd minden kikapcsoló, átlépő élvezetnek. A szobában már nincs senki, nem ér ide zene, csak saját lélegzetük, szívük hevesebb dobbanása vagy épp kapkodó, kutató ujjaik nesze zubog fülükben. Egy sóhaj, az apró vagy épp éhesebb csókok után épp olyan kellemesen borzongató, mint egy ütemesebb dallam dörömbölése. Bőre válik libabőrössé, ahogy érinti hasának bőrét, körmei útja mentén indul a kellemes érzet, rándul egy aprót ott, ahol az izmok érzékenyebbek rá, majd ereszt ki ajkain egy mély sóhajt. Kutatja az érzékeny pontokat és meg is leli, tudja, hogy hogy kell keresni, kutatni azt. Érzi, ahogy ujjai között keménykedik meg, csókol rá, szívja meg aprón, miközben édes hangja fülébe költözik. Nem játszadozik tovább a kelmével, a földre küldi, lép át felette, immáron a másikkal a karjaiban. Amint az ágy van alatta, úgy törne fölé, azonban még túlságosan sok textil borítja altestét. Besegít a gombokban, abban, hogy letornázza magáról és már ott is van. Nem siet, ráérősen ereszti alakját fölé és kapja el a tekintetét. Egy pillanatra akad meg, ahogy először barnát, majd kéket lát, de agya egyelőre csak annak fogja fel, hogy azt sem tudja, mit figyel. Nem arra akar figyelni. Ajkaival először a másikét bitorolja, kóstolja, majd engedi el és nyakához hajol. Apró csókjaival borítja be, halad lejjebb és lejjebb, hogy az előbb félbehagyott dolgát tudja folytatni. Most a másik mellét veszi ostrom alá, miközben a formás combok fonódnak köré. Egyik kezével támaszkodik mellette, míg másik oldalán siklik végig. Lágyan simítja a puha bőrt, éri el combjait, cirógatja, szinte már-már mintha porcelánból lenne, olyan óvatos vele. Végül feljebb csúsztatja azt, beljebb és beljebb, elérve érzékeny pontjait odalent. Miközben ajkai mellei bőrét vagy épp nyakát ostromolják, ujjaival kényezteti odalent, lassan, szinte kínzó tempóra nyújtva az élvezetet. Hiszen hova sietnek? Elengedi ajkaival, ahogy feljebb húzódik ajkait csókolni, úgy csusszan belé ujja, hogy könnyed csuklómozgással ingerelje, odáig, ahol már nem bírja tovább a várakozást. Saját, vágytól feszülő öle már birtokba venné, de ő türelmes, egy bizonyos pontig. Most is játszik vele, kegyetlenül, ahogy nem szégyelli. Rávigyorog, mielőtt lágyan harapja meg a másik alsó ajkát, megszívva azt, megint tekintetét fúrva a másikéba. Mintha az előbb mi sem történt volna. A lassú kézmozdulatok odalent, az éhes, vágyakozó figyelem, pattanásig feszült idegek, lassan abbahagyja. Ujjait kihúzva, csípőjével előre törve hatol belé, most belőle törnek ki a hangos nyögések, ahogy végül mozogni kezd.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Móric - büszke vagyok, meg minden, mi kell még?Ritkán kap olyan baglyot, amely az iskolából jön. Pontosabban soha, ez azonban eddig nem zárt ki senkit, csak éppen nem kért belőlük. Épp a kádban ücsörgött, amikor kocogtatott az a vacak madár. Kimászva kaparintotta meg a levelet, majd olvasta el. Már a feladó is egészen meglepő volt, bár valahol gondolhatott volna arra, hogy üzenni fog neki. Felrémlik, ahogy a srácnak, teljesen váratlanul adott tippeket, leckéket arról, hogyan legyen jobb és ügyesebb abban, amit választott magának. Voltak apró hibák, többnyire a koncentrációval, amit, ezek szerint sikerült kiküszöbölnie vagy sem, majd megtudja, elvégre csak annyi szerepel ott, hogy menjen. Bár sejti, miért, nem akadékoskodik – vagyis de, mert nemes egyszerűen nem ír választ. Izguljon csak, hogy ott lesz vagy nem. Mára úgy sincs olyan vészes dolga, kezéről már levakarta azt, amivel az elmúlt éjjel kellett foglalatoskodnia, a tag dalolt, mindenki más pedig örülhetett. Ideje visszahúzni az ismert arcot. Felöltözött, a tőle megszokott módon, mégsem teljes pompában. Van egyfajta stílusa, így neki az egyszerű is tartalmaz öltönyt, még ha ez alatt most egy fekete póló szerepel. Farmert sem nagyon hord, most mégis felhúzott egyet, már-már slampos, csak éppen valahogy arra nem képes. Valamit mindig alkot. Az órára néz, majd elindul, ráérősen, nem aggasztja magát azzal sem, ha késik, mert arra mindenkinek joga van. Neki meg főleg. Egy füstfelhőt fúj odébb, amikor meghallja a nevét. Azért ennél diszkrétebbre számított, ahogy szinte összerezzen a hangra a bensője, úgy hunyja le pár pillanatra a szemeit és vesz egy mély levegőt. Nem, nem fojthatja meg, még ha kettő is van belőle. Megáll végül, az első táv felénél és ott várja be, míg elég ér. Addig eloltja a csikket, így pont akkor pillant le rá, amikor közli. - Nnna, csak nem? - csak de. Elsőre csak komoly arcot vág, szemöldökét felhúzva, mint aki kételkedne. Aztán végül előbújik egy félmosoly és megveregeti a srác vállát. - Ebben nem is kételkedtem. Gratulálok hozzá. Csak így tovább – hiszen még nincs vége, ezt nagyon is jól tudja. Kezét leeresztve vágja zsebre és figyeli apró bólintásokkal. - Fogalmam sincs ki a dudi, bár azt pont nem mondtam, hogy a padlón fetrengj – nem tud mégse nem vigyorogni, miközben orrnyergét dörzsöli meg arra, ahogy elképzelte, hogy ott fekszik, átlépkednek felette, kikerülik, miközben az illúziók meg mennek. Oké, drasztikus, mégsem egy szar megoldás. - Szuper. Mondtam én, hogy csak ennyi kell, akkor épp nem hittél, mert azonnal akartad. Nos, azért egy forgalmas úton ne fetrengj, de hajrá. Nyomasd tovább, hogy tényleg semmi se zökkentsen ki – és ennyi volt? Bár persze van, ami igenis mozdítsa ki, de arra nem tér rá. Azt hiszi, ennyiért hívta ide, így helyet se keresett leülni. - Nincs mit. Mondanám, hogy szívesen, de akkor rontanék a nevemen – valahol meg mégis, mert hát, át kell adni amit tud nem? Nem. Ez kivétel, semmi több. Még a másiknak se tenné meg, hiába nem tudná őket megkülönböztetni, épp ki áll elébe. - Ráérek-e? Attól függ. Elvileg igen, azért is jöttem. Mert? Meg akarsz hívni valamire? - mire gondolna az ember. Egy bambira, kólára? Hogyne. Így hát vár, míg megtudja.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
"Júlia" - Debrecen - a lila kendős lány esetein the heat of the moment
A következő képi sorok vulgaritás, erőszakot, szexualitást és annak kendőzetlen megjelenítését tartalmazzák. Érzékeny lelkű olvasók, mélyen vallásos lelkek számára felkavaró lehet, nem ajánlott, mindenki más azt tesz, amit akar. Ha mégis kíváncsi vagy rá, kattints és élvezd a műsort. |
|
Az apró változásokat most valahogy nemigen veszi észre, de senki sem róhatja fel neki, minden gondolata most egészen más körül forog és ez így van rendjén. Igencsak rossz hír lenne, ha a falon lévő mintára vagy bármi másra emlékezne vagy figyelne. Szerencsére, nem fenyegeti eme veszély, minden porcikáját foglalkoztatja és bizony, meg is dolgoztatja, ahogy a nőét is. Szende szűz kisfiút előadni kár lett volna, hiszen már ott, a tánctéren sem úgy ért hozzá, mint aki félne bármitől. Már az elején elvetette és azok amúgy sem szereztek volna be kincseket tőle, ha mégis, nem cipelik utána idáig. A szoba csendjét törik meg az eleinte apró hangok, ahogy még csak kóstolgatja az érzékeny pontokat, majd végül, mintha már régről ismerné, úgy fokozná az élvezeteket. A nő hangja verődik vissza a falakról saját, éhes szuszogása közben. Fel-felsóhajt, miközben a másik a kezével, ujjaival érinti bőrét, vagy csak szimplán élvezi azt, ami vele történik. Helyes. Több sem kell, pontosan tudja, érzi, mikor van idő arra, amit tesz. Mintha mind a ketten direkt formálták volna magukat közel tökéletesre, ha tudná, hogy az egyik csak ámítás, más lenne a helyzet. De tudatlan és ez neki kedvez mégis, hiszen hol érdekli őt, mi is az igazság. A sajátja is részben hamis, a mostani, meztelen mivolta és viselkedése a legvalósabb, ezt sehol sem kell másképp, máshogy mutatni. Ösztönök. Finoman harap a bőrre, miközben beljebb csusszanva helyezkedik el a puha combok között. A hangos nyögésre sajátja a válasz és egy ragadozó vigyora, aki végre megkapta a zsákmányát. Mozogni kezd, de még ebben sem a veszett, ész nélküli tempó diktál. Szép fokozatosan, egyre jobban és jobban merül el benne, hogy aztán ajkaival, apró zihálások, sóhajok közepette érintse bőrét egy-egy csókra. Hátán feszülnek meg az izmok, ahogy megérzi a karmolást, a jóleső borzongás fut végig gerincén, ahogy mozdul. Fokozza a tempót, az iramot, engedi, hogy ajkait elkapja falják azokat. A combjára szorít, mintha még közelebb és közelebb akarná. Lassan kúsznak fel a csúcs felé, egyre hangosabb és hangosabb a vágy szava. Őt sem érdekli, mit hisz a falon túl, vagy bárhol lévő ember, csak saját, mély orgánuma költözik a másiké mellé. Lehetőséget ad, hogy ha akarja, a másik fordulhasson vele, hogy az utolsó pillanatokra megkapja az irányítást, de ha nem érzi szükségét, marad felette, támaszkodik, mozdul és az őrület felé hajszolja az éjszakát. Bensője rezdül, ahogy torkából egy hangosabb hang távozik és a nő nyakát támadja. Egyre mohóbb, mintha mindent akarna.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Vince - itt se láttok engem sokat, nézz rámA telefon kijelzőjét nézi és hatalmasat sóhajt. Tudna mit írni, csak azt nemigen szeretné senki sem olvasni. Értékeli, hogy a technika erre is elért legalább ezen a szinten, hiszen a bagolyhadból kinek nincs elege, sokkal praktikusabb is, csak éppen pont olyan személytelen, mint egy levél. Nem tud odanyúlni, hogy elkapja a torkát és addig szorítsa, ameddig bele nem lilul a feje. Végül mégis nem létező megbocsátásáról ír, majd rövid váltásokkal új időpontot találnak és helyet. Ez is csak azért kellett, mert elviekben erre járt volna és akkor kellemes a hasznossal, azonban éppen nem kellemes. Nem szereti az olcsó tömeghelyeket, talán látni is, ahogy kitűnik a tömegből, ide túlöltözve. De a félig üzleti megbeszélésnek már csak ad valami küllemet, úgy néz ki, mindhiába. Így kénytelen lesz megenni, amit rendelt, bár még nem ért ide. A telefont az asztalra dobva dörgöli meg arcát, majd kortyol az italba. Maximum amikor ideér az étel, be is csomagoltatja és elviszi Kim-hez, neki vélhetően a nap bármely szakaszában kedveskedésnek számít egy pizza, ámbár az sem árt, ha magába táplál valamit, mert az üres gyomorra ivás otthon, majd itt, nem épp egészséges étrend. Egy szeletet kibír. A hely hamar megtelik, meglepi őt is, mennyien tódulnak be és kapkodnak a helyek után. Az ő asztalához azonban senkinek nem volt bátorsága, így örömmel dől hátra. A tömeg egyenlő azzal, hogy nemigen sietik el a kiszolgálást sem, az órájára pillant, mintha türelmetlen lenne, de leginkább csak szabadulna. A tömeggel nő a zsivaj, a hangerő és az olyan témák száma, amik sehol sem érdeklik. Türelmetlen sóhajt fel, amikor észleli, hogy közeledik valaki felé. - Na végre – dörmögi, végül azonban csak egy srác áll ott, tálcával és nem neki szánt étellel. Helyet keres. Íme az első és egyetlen bátor versenyző. Csendben méri végig, ahogy ott ácsorog, majd végül vállat ránt. Nem marad sokáig úgysem. - Nem haragszom. Tedd le magad – mutat az üres hely felé. Úgy néz ki, elfelejtették, hogy itt ül, vár, vagy túl nagyot kért? Korántsem. Mindegy most már, elteszi a telefont és újra kortyol egyet, miközben figyeli, ahogy újdonsült asztaltársasága helyet foglal.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Vince - itt se láttok engem sokat, nézz rámNyilvánvalóan diák, hiszen fiatal fizimiskája abba illik bele, hogy a kastély egy lakója. Érdekes arcok jönnek onnan, még ha nem is beszél velük, csak látja őket egy nyitott napon sétálni, létezni a faluban és néha igencsak felcsúszik a szemöldöke. Vannak arcok, amiket élből beverne, a másik fajtának mást verne be és akkor még a nővé cseperedő lánykákról nem is beszélt senki sem. Néha, egészen öt percig úgy érzi, szívesen szétnézne tüzetesebben, valami koravén diáknak vagy fiatal oktatónak kiadva magát, hogy aztán rájöjjön, csúnya vége lenne annak a napnak. Mert az érdekesek mellett sok a sallang, a senki, akiktől bizonyára hamar elszállna az agya és abból semmi jó nem származna. Így, végül hamar elveti, hogy neki ott bármit kéne tennie, akár a közelébe mennie és ezt azok is tudják, akik a feladatokat szórják ki. Mindig emlékezteti magát, hogy ott vannak gyerek gyerekek is, mint az Előkészítőben, amely a másik tabu hely, így könnyű távol maradni. Hiába van itt már régóta, ha egyszer nem szerette meg a kölköket, nem lett hozzá türelme, akkor már nem is fog. Közben szemöldöke szalad feljebb, ahogy a srác, miután bénázik egy sort, sót dobál maga mögé. Valahol rémlik neki a babonás dolog, ahol létra alatt átmenni meg hasonlók miatt rettegnek az emberek, hogy ebből baj lesz. Pedig tükröt tört már, nem is egyet és nincs balszerencsére, se hét év, se semmi. Totál felesleges. - Ennyi erővel köpködhetnél is – jegyzi meg szárazon, hogy a másik kedvence az. Egy öregasszony látott eddig, aki az egyik vásárról hazatérve macskát látott, aztán köpködni kezdett. Mivel épp mellette haladt el, kerül a cipőjére is, így egy jót veszekedett a vénséggel, mire feladta, mert már nem volt ép az elméje. Ha a srác ezen felbuzdulva leköpködi az asztalt, lehet átrendezi a fogsorát. - Ahhoz ez kevés. De tessék – tolja oda hozzá. Persze, az ő ízlésével van a gond, hiszen neki a pizza elég snassz étel, oda sem neki, nem ehhez van hozzászokva. Kortyol párat, mielőtt újra falatot tenne a szájába. Persze, késsel és villával, mert kézzel nem eszik, mint az itteniek nagy része, ehhez szokott hozzá. Hosszú lábait nyújtaná ki, mikor ütközik a srácéval, így kénytelen visszahúzni azt, száját elhúzva. - Ne haragudj – megszokta egyedül, most jó lesz így is.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
"Júlia" - Debrecen - a lila kendős lány esetein the heat of the moment
A következő képi sorok vulgaritás, erőszakot, szexualitást és annak kendőzetlen megjelenítését tartalmazzák. Érzékeny lelkű olvasók, mélyen vallásos lelkek számára felkavaró lehet, nem ajánlott, mindenki más azt tesz, amit akar. Ha mégis kíváncsi vagy rá, kattints és élvezd a műsort. |
|
Nem kellenek lángok, a szoba levegője nehéz és forró, a vágyak és a játék vége szennyezi és mérgezi, lassan aligha lehet lélegzethez jutni, azonban nem szám. Semmit sem. A mai estére megkapta a trófeáját, nem mintha gyűjtene és dicsekedne, talán pár nap és el is felejti. Mert ő már csak ilyen, lelketlen és tékozló, aki mégsem hagy ki egy alkalmat sem. Bolond lenne és ő szeretné azt hinni, hogy sosem válik azzá. Mégis, minden romlottsága ellenére mintha el akarná halmozni a másikat minden jóval, mindennel, amit csak adni tud ajkaival, testével, annak különböző részeivel. Ugyan harap, de csókkal fedi le, majd ujjaival törtet és markol, szinte mintha birtokolni akarná a másikat, akár csak erre a röpke időre. Pedig semmit sem tud róla, azóta sem derült ki semmi, csak ami agya rejtekébe itta bele magát. Egy apró villanás, egy pillanat, amire akkor is figyelt, mikor minden más érzéke egészen máshol járt. Majd később, majd egyszer, ha fontos lesz. Ha. Elválik, majd megmondja az idő, amikor eljön az ideje. Addig is, ő játszik, mocskosul. Felmordul, amikor a nő veszi át az irányítást és fordulnak. Mohó tekintettel pillant fel, amint elhelyezkedik, ahogy fölébe kerül. Testének porcikáit fedi fel újra, ahogy mozdul, újabb nyögések törnek fel belőle. Combjaiba markol, karmol, majd csúsztatja feljebb és feljebb ujjait. Egyikkel megtalálja ismét a kerekded mellet, rámarkolva és mégsem fájdalmasan kényezteti, játszadozik vele. Nem lassú tánc ez, már nem. Hagyja, hogy adja a tempót, érzi a feszültséget és érzi azt, hogy a határok lassan eltörlődnek. Nyögéseibe zihálás vegyül, mellkasa hullámzik, ahogy lassan közeledik a vég felé. Megragadja a másik csípőjét és miközben a nő épp a gyönyört éli, ő még rásegít, csípője moccan, ahogy szinte megemelkedik vele pár lökés erejéig. És ekkor éri el ő is, öblös hangja tölti ki a szobát és egészíti ki a másik hangját. A mámor érzése ködösíti el tekintetét, ajkai táncot járnak, ahogy végül most ő fordul vele, utolsókat mozdulva lassul le, majd végül áll meg, hogy felette támaszkodva, zihálva pillantson le rá. Az elégedett arcot nézi, vigyorodik el, ahogy pontosan azt kapja, amit kapnia kell. Ó igen, tökéletesen tudta, tudja, mit kell tennie. Lassú csókokkal kényezteti el az elégedett arcot, majd végül kicsusszanva belőle, oldalra gördül mellé, hogy zihálását, kapkodó szuszogással váltsa fel és a plafon felé tekint. - Ilyen üzletet kívánok mindenkinek – szúrja oda végül, egy szünet után, miközben felkönyököl. Nem számol és nem is tesz az összebújás felé, a kedves szavak és a szinte már romantikus jelenet felé. Felesleges. A reggelt nem együtt fogják megélni..
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Móric - büszke vagyok, meg minden, mi kell még?Adhatna neki egy üveg italt, pezsgőt, de amennyire ennyiből ismeri, ő kilocsolná az egészet, mint az autóversenyzők szokták. Mondjuk, diák, jobb is, ha mást nem csinál vele, őt meg előveszik, hogy kiskorúakat – az, nem? A fene tudja – itat le. Tapsolhatna, de ahhoz elő kéne venni zsebéből a kezét, no meg, nem olyan alak, de tekintete valóban elismerő és már-már büszkr. Ritka az ilyen. - Egészségedre – nem, most sem érti ezt a szófordulatot, de el is engedi az egészet. Biztos valami barátféle, modern szavakkal helyettesítve. Lehet ilyenkor érzi magát öregnek? Megeshet, még ha az ősz hajszálak elkerülik őt szerencsére. Túl hiú még ahhoz, hogy felfedezzen egyet is, bár, ha sokat lóg olyanokkal, mint ez a kölyök, megeshet, hogy kínjában még elő is jönnek. - Ez való igaz. Jó, elismerem, ha idióta is, de ötletnek kiváló volt – a kivitelezés meg már az ő dolga volt tényleg, így egy szava sem lehet valójában. Nincs is, mert felőle az M7-es pályára is mehet, csak félő, ott nem állnak meg neki és egyhamar egy eleven fekvőrendőrnek illúzionálhatja magát, úgy örökre. Na, most lássa lelkét akinek kell, ilyet (még) nem kíván neki. Nem lóg a nyakán, akkora katasztrófa sem, maradhat. Szemöldökét vonja fel, ahogy pózba vágja magát és lopva körbenéz, hányan is látják most. Ebben a pillanatban szívesen tesz úgy, hogy nem is ismeri, nem vele van és minek integet itt az ég felé, de nagyon nem kapnak pillantást. Azért külön öröm, hogy egy mágusvárosban is több kell a figyelemért. - Jöhetnék a közhelyekkel a türelemmel, de azoktól nemcsak te, de én is agyfaszt kapok. Megkíméllek. Így tovább, a pozitivitás fél siker – vannak esetek, amikor nem, de most nem megy bele semminemű betegségbe vagy elmeállapotba. Potenciál van a gyerekben, kreatív, az pedig külön jól jön ahhoz, hogy alkosson. Felnevet arra, ahogy az utat emlegeti. - Hát persze. Aztán kiszáll valaki, hogy mit bohóckodsz ott és úgy állontöröl, hogy elfelejted a nemedet is. Csak óvatosan – mintha féltené. Inkább a világot? Lehetségesen jobb lenne, mint tőle, akinek illúziói a kisebb hányadosban ártatlanok. A gyakorlat folyamatos, használja amikor lehet, bármire, bármikor, így valóban szerencsés helyre jött. Bár azt, amit ő tud és amik az ő fejében vannak, mint talon, jobb lesz nem átadnia a másiknak. - Beszélgetni. Ez aranyos. Csak nem hiányoztam? - vigyorodik el, bár fogalma sincs mi más téma lehet az illúzión kívül. Nemigen egyforma körökben mozognak, végül mégis vállat von. - Üljünk. A kávézó? A cukrászda aranyosságától hányingert kapok – fintorodik el, a kávézó pont megfelel igényeinek.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Yezebel - otthon, kényelmesen, prédát mustrálvaLábait kényelmesen előre nyújtva ücsörög a kanapén az ifrit mellett. Egyik keze a háttámlán nyugszik, a másik hosszú ujjai bele-belevesznek a macska csillogó, puha bundájaba. A dohányzóasztalon a vacsora maradéka és az ital, amit megkezdett. Ez egy teljesen átlagos pillanat is lehetne, olyan, amit talán ki sem néznek belőle és életidegen, hogy ennyire higgadt és csendes legyen, ne pedig az a harsány, akinek mutatja magát. Pedig ez sokkal közelebb áll a valósághoz, csak éppen most nem borítja semmi, ami arra utalna, hogy mi is éppen a mocskos "hobbija". Ugyan a fürdőt ő is megjárta, még nedves tincseit lapította hátra, megszokott módon, korántsem olyan kényelmesben pihen, mint a másik mellette. Ugyan sem öltöny, sem valami pazar darab, a köntösre még mindig nem szokott rá. Majd ha öreg lesz és rengeteg fiatal nő veszi majd körül. Apropó a másik; ez az, ami miatt ez a pillanat nem lehet átlagos, mert az ifrit személye minden, csak nem az. Számára mégis, az illat, ami körbelengi, a külleme és persze a hang, ami megüti fülét. Erre forgat szemét, hogy már ő is. Közeledik az év vége, mmeglátszik. - Írtál a Jézuskának is? - pillant oldalra, ahol az ifrit épp a telefonját kutat valamit. Előre dőlve veszi kézbe az italt majd fordul felé, ahogy a legújabb találat adatait sorolja. Több mint jó, biccent ő is, mintha neki kellene nyugtáznia a találatot. Neki mindegy, ha szólnak hogy menni kell, felőle bárki lehet. - Végre akadnak ebben a pusztulatban érdekes arcok is. Az imáim meghallgattak. Na most még három ilyet és én sem fogok unatkozni. Mit művelt szerencsétlen? - mert ha tudná, hogy kik figyelmét keltette fel, lehet azt kérne, zárják vissza, de azonnal. Így azonban marad az, hogy egy gyönyörűe szőrt pókháló készül neki és szépen bele is fog sétálni. Egyelőre neki aztán tényleg nincs semmi dolga, ellenben ha az ifrit úgy kívánja, besegít a játékba. - Nekem nem ez jutott eszembe erről. De hát a te ízlésed - hajol közelebb meg is nézni az illetőt. Így már beugrik, hogy látta itt a városkában már futólag, de nem tűnt annak, ami. Nos, most már aztán végképp nem menekül. - És mi is pontosan a terv? Olyat is találhatnál akivel én játszhatnék - dől a kanapé támlájának, elvéve a telefont, beleolvas ő is a mesébe.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Yezebel - otthon, kényelmesen, prédát mustrálvaYezebel ezer arca körül mégis azt ismeri a legjobban, aki mellette törleszkedik a kanapén. Neki olyan megszokott, mint másnak a tükörképe, mégis, mindig talál rajta valami újat. Általában ez az új csillog és drága holmi, hol épp tőle, hol mástól, hol meg csak úgy. Itt mindketten önmaguk, még ha ebből egy hivatalosan bőrt és alakot nem vált mindig, egyszerűen adja el azt, ami van, az illúziók pedig újat teremtenek, ha szükség van rá. Érdekes lenne egy kívülálló pillantása, mennyire kapnak sokkot, szerencsére, ha meg is történne, hamar eltűnne a bizonyíték a fejekből. - És az rossz? Így is mindig vagy ezer dobozt kapsz – vigyorodik el, mintha tényleg elhinné, hogy Yez attól tart, a rosszak listáján nem jut neki semmi. Épp jutott, valaki, így aztán megint olyan karácsony áll előtte, ahol fürödhet minden jóban. Nem mintha olyan „család” lennének, akik ünnepelnek ilyesmit és mégis, csak épp nem biztos, hogy sokan leülnének velük egy karácsonyi vacsorára. Bőrén érzi, ahogy átkarolja, apró libabőr telepszik meg vállának csupasz részén, ahogy kényelmesen dől bele a pillanatba és abba, hogy közel tartja magához. Megtámaszkodva figyel, hiszen a másik érezhetően pörgött rá a témára és falja a sorokat, amiket fentről küldtek és amelyekkel megkezdődik a játék. Láthatatlan szemek jegyeznek fel és meg minden apró lépést és cselekedetet, még olyat is, amelyre talán soha, senkinek nem lesz szüksége, ha viszont mégis, előkerül, rombol és fenyeget. Az evidens, hogy ha valaki sáros, arról vastagon szedett jegyzet pihen és elkerülni nem lehet. Fülel hát, hümmög párat, szemöldöke emelkedik meg a hallottakra. Ó, vagy úgy. Hogy ennyire? Erre nem számított, valahogy pitibb, semmisebb dolgokban gondolkodott és tessék. Még a végén ténylegesen érdekes kincset találtak. - Zene füleinknek, úgy érzem. A kísérlet mindig, a halál pedig főleg. Van erre pár vérfarkas, tessék, még csalit is vihetsz neki – ha meg meghalnak, nos, nem az ő gondjuk. Sosem, semmi, mossák kezeiket. - Folytasd csak – mintha regény lenne, egy történet, aminek hallania kell a végét. Felnevet, ahogy megérzi a finom szorítást a nyaka táján. Nem oda nyúl, hanem Yez vállához, ott, ahol az anyag lecsúszott, és mintha csak a macskát, úgy cirógatja meg. - Nem veszem el tőled, ameddig azt nem mondják. Ne legyél pukkancs – mintha csak a gyerek bújt volna elő, amelyet, minden arca közül a legjobban gyűlöl, menekül előle. Bár ez inkább más, egyszerre komoly és komolytalan. - Nyilván rám, vagyis rá, hogy hozzáérek – adja máris azt, hogy ő a központ. A macska elégedetlenül, szinte villanó szemekkel mordul fel, hogy kitúrják, egy pár pillanatra még vádlóan is néz a betolakodó felé, majd arrébb vonul, hogy lemossa magáról a gyalázatos érintést. - Ó, igen. Játszom. De nem ilyet – nem mintha most azonnal akarna is. Elvan azzal, ami akad. Ujjai, amelyek eddig a macska bundáját csesztették, most megtalálják a másik tincseit, azzal játszadozik tovább, miközben olvas. - Jaj annak, aki most be akarna zárni – jegyzi meg, ahogy tovább görget, végül a végére érve teszi le maguk mellé a telefont. Könyökére támaszkodva, fejét megtartva pillant le végül és hümmög párat. - Egy párszor említetted, igen. Reméljük valóban izgalmas. Bizalom kell, így nem nyithatsz azonnal a farkasokkal mégsem. Olyasmi kell, ami elesett és mégis megragadja. Nagy a családja, esetleg onnan?
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Yezebel - otthon, kényelmesen, prédát mustrálvaJó kérdés, hogy ebben itt mi számít neki játéknak. Az erőszak vagy éppen teljesen más? Hiszen majdhogynem mondhatni, hogy az egész világ az övék, így aztán színtere van arra, hogy minden egyes formát megtapasztaljon, játszani tudja. Nem is tud választani, vagy ha igen, azt kimondva talán még egy halovány árnyalatot tudna csalni a másik arcára. Az, hogy az épp a zavar, vagy más, mindegy. -Legtöbbször kérik is a csendes módot. Nekem az egész ittlétem egy játék, hogy senki vagyok, mégis valaki, miközben nem látnak semmit sem. A többit pedig ismered. Azt, amikor kegyes vagyok közben és amikor nem – halovány, szinte már-már ragadozóhoz illő vigyorával cirógat végig Yez nyakán, arcának élén, hiszen ki más, ha nem ő látta ezeket a feleket. Visszatér a tincsekhez, újfent azzal játszadozva von vállalt. - Nekem mindegyik szórakoztató. Ezzel is lehetne mit játszani – bök a telefon felé, azonban ez nem az ő terepe, nem az ő játéka. Az persze nem tilos, hogy ihletet adjon, vagy épp bármi megoldást, ebben nem rest, hátha végül mégis kap egy kis koncot vagy ő nézheti végig, mire jut. - Csak ne Lacika. Attól még ez a szerencsétlen is kitépi a haját – ingatja meg a fejét. Bár nem utolsó szempont, hogy el lehetne adni a gyereket, mint vérfarkast, csak épp annyira lenne hihető, mint amúgy egy ál alak lehet. Plusz sok munkával járna, így csendben marad. Közben az ölében bőszen meg a dráma, halkan nevet fel, hogy ennyire mindent akar és még sem tud dönteni. Nem félti, mert tudja, egy ilyen után jönnek a legjobb ötletek. - Lassú vagy gyors játékot akarsz, ezt még ugye mérlegelni kell – mintha amúgy nem tenné, de jobb hangosan beleszállni az ötletekbe, mint csak figyelni és bámulni. Aprót moccan, mintha elzsibbadt volna már a sok ülésben, majd lepillant, amikor hangját hallja. - Akár – hümmög pár sort. Bár gyerekeket nem üt, tudja mit ért kislány alatt. Arcát ugyan nem adná, elvégre még sajnos itt kell élnie egy ideig, de az ötlet alapnak elég. – Milyen kegyes vagy, hogy nem lennél mérges. Én meg nem ütnék nagyot. Annyira – vigyorog. Noha az erőszak nem része életüknek, a fájdalom igen, az a fajta, ami mégis kellemes. – Na ha ennyire hiányzik – tűri fel az inge ujját, hogy itt és most azonnal megejti, ha kell, de ugyan úgy csak a hajtinccsel játszadozik. Tudja, hogy nem most vágyik rá és nem arra, amit ő, nem olyan rég játéknak nevezett. - Vélhetően senki, hacsak itt nem találta be valaki. Talán épp neki kellene egy gondoskodó. Lehetnél a kis barátja, aki segíti – bár általában nehezen van az ilyen kimondva, jelezve. Valahogy abból, amit olvasott, nem az jön le, hogy akkora támasz lehetne. Aztán ki tudja, mások is okoztak már neki meglepetéseket. - Na? – pillant kérdőn, majd vigyorodik el a fejét ingatva. Ha ennyire kívánja, megadja. Nem mintha olyan sűrűn mondana nemet az ötleteire, mert, nos, az ízlésük sok mindenben hasonló, valahogy ez pedig kissé meg bizarrabbá teszi a kapcsolatukat. Egy tincset csavar ujjai köré, majd hullik le, amikor hirtelen ül fel és dől rá. Derekát átkarolva húzza bele ölébe, miközben feje billen minimálisan oldalra, a boldog vigyort látva pedig minden világos. Jutott valamire. Halk szuszogása hallatszik, miközben a másik beszél, derekán pihenő kezével tartva magukat. Végül fejét dönti hátra a támlára, mintha nem dőlt volna már el rég, mi is válasz. - Leszek a segéded, örömmel. Legalább nekem is jut belőle. Talán mégis picit előre hozott karácsony ez – mintha ünnepelne. Persze, majd pont ő. – Elveszem a méltóságát és te leszel a megmentő? Rettentően bájos. És aljas. Ügyes – lehel lágy csókot halántékára, majd dől el vele. – Mikor akarod?
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Yezebel - otthon, kényelmesen, prédát mustrálvaI write sins, not tragedies
A következő képi sorok vulgaritás, erőszakot, szexualitást és annak kendőzetlen megjelenítését tartalmazzák. Érzékeny lelkű olvasók, mélyen vallásos lelkek számára felkavaró lehet, nem ajánlott, mindenki más azt tesz, amit akar. Ha mégis kíváncsi vagy rá, kattints és élvezd a műsort. |
|
Se kedve, se más nem akad, ami miatt most felüljön a nosztalgiavonat szerelvényére és elkezdje a kis meséit arról, hogy kit hogyan talál meg és mivel. Alapvetően amit kell, azt pedig bőven tudja a másik is, efelől nincs kétsége, hogy amikor arra kerül a sor, vagy mástól vagy személyesen tőle kapja meg mindazt. - Elég baj az, hogy nem tudod – enged meg egy fintort, főképp arra, ahogy jellemzi azt az alakot, meg úgy az egészre. Érti és el is ismeri, hogy trükkös és alapvetően ártatlannak vélt mivoltuk miatt nem egyszer és nem is utolsónak lesznek hasznosak, azonban ez a tényt nem változtatja meg; számára a legidegesítőbb teremtmények, pedig, ő is volt az. Túl sok beszéd, idegesítő kérdések hada és napestig tudná sorolni, hogy mi is az ő gondja. - Lehet nem tud, lehet tényleg egy kibaszott aduász, de akkor is idegesítő. És akkor a többit nem is mondom, mert akkor sikerül magadra is venni. Majd lesz, aki megsimogatja azt a fejet – von vállat végül, mert indokolatlan nem fogja magát felszívni, felesleges, annál azért ő jóval több. Valahol. Neki is megvannak bőven a hibák, amikkel együtt kell dolgoznia, úgy mindenkinek. Most azonban ezek mind-mind mennek félre, hiszen nem ez van a porondon, hanem jóval több. Lehet, hogy ott is a gyerek kerül elő egyszer, egyelőre azonban alapozni kell, amihez kicsit mégis több kell majd. Jóval több. - Nnna, csak nem határidős? - vélhetően ezt azt időkeretet nem úgy kapta, hanem saját magának állította fel, amivel semmi gond nincs. Minél előbb, annál jobb. Nem türelmes fajta, de, ez kit lep meg. - Volt olyan, amibe nem tettem bele mindenem? - rejtett, erőszakos rész itt, ennek a kis szegletnek a világban nemigen ismert. Egy megbúvó, sötét árny, ami mindig vár és vár, mikor lehet hasznos. Mégsem ez az, ami majd kezét fogja irányítani, amikor eljön az ideje. Ó, nem. Annál talán még mocskosabb, amik mellett lehet egyesek mégis a kemény pofonokat kívánják. Elvigyorodik arra, hogy a fejében olvas, azonban azóta sem, hogy itt telepedtek meg, nem sajátította el a képességet és nem is törekedett rá. Látta, hogy az iskolai tanárok közül van, aki vállal lakosokat is a városban, de mint mindennel, csak akkor törődik, ha arra utasítják – de a lehetőség maga csábító gondolat. - Ott és akkor menni sem tud majd. Fekszik a hideg kövön s arra vár majd, hogy vége legyen. De nem a világ végén, mégsem ott, ahol mindenki látja. Tudom már hol kell. És tudom, hogy neked a legszebb és legártatlanabb pillantásod kell – cirógatja meg az arcot, mintha épp most vizualizálná azt, hogy mi is történik. A szemei előtt a kép és szinte már érzi a fájdalmat ökleiben, ahogy bizsereg egy-egy ütés után. - Ha nagyon hős akarsz lenni, még el is kergethetsz – ki tudja, mit választ végül, vannak arcok, akiknek egy átok, erélyes szó is jól áll. Ő majd simlis, semmilyen arcot választ, olyat, aki mindenki rács mögé akarna és közben mégis félik társaságát. Az apró csókra borzong meg, derekán pihenő keze kalandozik az érintésre és szusszanva billenti kissé oldalra a fejét. Mellkasa emelkedik meg, ahogy sóhajt és lehunyja a szemeit. - Milyen aljas, hamis biztonság. Tetszik – az a lakás semleges, tiszta és mégsem üres, nem érzi az ember, hogy csak kirakat, egy újabb álca. Meleg kis lak pontos mása, tökéletes pókháló lesz. - Nehogy a végén én legyek féltékeny – dörmögi ahogy befejezi, eldőlve érinti csupasz mellkasát, miközben Yez alakjáról is leomlik az anyag. Nem is pattan fel, ahogy kiejti a szavakat, helyette ajkait célozza, azokat a hazugokat, amikkel épp most ítélt el valakit. Először finoman, aztán aprón harapva ízleli, dereka tájékáról pedig egészen lejjebb csusszannak ujjai, a maradék anyagot is elkergetni látszik. - Nekem azért lenne előtte egy javaslatom – búgja felé, ahogy szinte ölbe kapva fordul vele, ugyan nincs sok helye rá, de biztosan tartja közben. Immáron fölötte támaszkodva, mint holmi dicséretként, úgy kezdi el nyakát, vállait kényeztetni ajkaival, majd lejjebb és lejebb haladva áll meg mellkasánál, hogy onnan pillantson fel rá. - Vagy nagyon sietsz? - széles vigyorral tarkítja pillantását és ujjai a bőrén táncolnak.
|
|
|
|
Weiss Arion Ruben INAKTÍV
bastard RPG hsz: 297 Összes hsz: 423
|
Móric - büszke vagyok, meg minden, mi kell még?Ha ennek a kölyöknek arra van szüksége, hogy egy Ruben kaliberű emb er ismerje el, akkor vannak bajok a fejében. Jó, mondjuk semmit sem tud és ismer, így aztán nem is kell aggódnia, amúgy sem tenné, itt úgy néz ki, hogy minden biztonságban és rejtve van, mintha süket és vak lenne a világ mindenre. Tökéletes, kár hogy annyira rühelli ezt a helyet, hogy arra nincs szó. - Pedig már ki akartam keresni neked egy idézetet – vigyorodik el féloldalasan, hogy igen, pont úgy néz ki, aki minden reggelét azzal tölti, hogy lapoz egyet és felsóhajt az adott naphoz ajánlott idézet láttán. - Aham. Mindenki. Miért is fontos a közeg? Az egyetlen, akinek ez számít, az te vagy. A mindenkiben több lesz az, aki le se szarja, hogy te éppen mit alkotsz és miben vagy jó – mégis közhelyel és bölcselkedik? Nem. Ez inkább a kegyetlen igazság. Parádézhat a srác amennyit akar, a legtöbb arra se fogja méltatni, hogy odanézzen. Persze vannak esetek, amikor mindenképp kell és mindenképp megélik, de hát… az más. A lényeg adott. Ha másokra és az azoknak való megfelelésre koncentrál, meg fog rekedni, nem előre haladni. Annak idején ő is így volt az elején. A családnak, a valódi vérnek akart megfelelni és kitűnni, és lófaszt nem ment előre. Amikor elengedte őket és csak magának dolgozott, minden megváltozott. - Ijesztő lennék? Miért – vonja fel a szemöldökét, ahogy visszatér a jelenbe és oldalra pillant a másik felé. Szemeit forgatja meg csak, az emberek azonban annyira mégsem félnek, túl sok olyan felesleges ember akad, aki beszélni akar vele vagy bármit. - Drága vagyok, ha túl sok a pénzed, lehet róla szó – mintha komolyan venné és mintha a másikat meg kellene védeni. Inkább a világot tőle. Most is forog egyfele, majd vissza, mert azt se tudja merre van arccal és ezt Ruben türelmesen kivárja, minden szó nélkül, de sejteni, hogy azért arca vigyorra nyúlik és odabent röhög. Ügyes, csak megleli merre. - Hmm? - lépked immár mellette a kávézó felé. Bólint egyet, hogy az oktatók elfoglaltak, bár pont ezért oktatót, hogy ezt velük ossza meg. Ezek szerint valamit szarul csinálnak. Mindegy is. Belép a srác után, majd letéve magát, már tudja, hogy a szokásos feketét fogja kérni. - A tanácsom. Nos, ne kímélj – bólint rá, ismét, mint annak idején. Lehetne jobb hobbija is, mint kölykök pesztrálása.
|
|
|
|