Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Készülök az új tanévre. Idén is búcsúznunk kellett néhány tagunktól, mert ugyan az öregdiákoknak is nyitva akarom hagyni a lehetőséget, hogy visszajárjanak, azért nagyon sokan még felsőbb éves korukban sem mindig tudják összeegyeztetni a napirendjüket a próbákkal, amit abszolút meg tudok érteni. Remélem, hogy a közelgő nyilvános meghallgatásunk sok új lelkes érdeklődőt fog becsábítani a próbaterembe. Ehhez már nagyban készítem a plakátokat, de egy ideje már csak ülök rajtuk, illetve felettük, és közben a fejemet vakargatom. Nem akarom elsietni, sok múlik a jó marketingen. El akarom küldeni párunknak, akikben megbízok, hogy véleményezzék, mielőtt ellepik a folyosókat.
A másik fontos lépés, ami már-már hagyományszerűen van jelen ilyenkor az életemben, az a kis birodalmunk újrarendezése, letörölgetése. Ilyenkor megtehetném, hogy besétálok egy pálcaintéssel, és rendet teszek, ez a varázsvilág egyik leginkább magától értetődő előnye. Ellenben még a manókat is megkértem, hogy kerüljék el a termet. Magam akarok rendezkedni, átnézni a jelmezeket, a meglévő díszletet, s közben szívom magamba az ihletet, inspirációt a következő évadhoz. Ezúttal is a fogasállványok között sétálva húzom végig ujjamat a különféle ruhákon, meg-megragadva némelyiknek ujját, hogy magamhoz húzva őket felidézzem az emlékeim közül az előadásokat. A kedvenceim azok, amiket ilyenkor elbűvölünk, hogy mágikus tulajdonságukkal kápráztassuk el a közönséget. Külön öröm, ha képességtanonc gyakorolhat a színpadon, idén az animágiát tervezem bevonni, vagy az elemi mágiát, biztosan nagy sikere lenne. Aztán, jótékonykodni is szeretnék a bevételből, ha sikerül pozitív évet zárnunk.
Tehát van dolgom bőven, mégis ráérősen és nyugodtan lépdelek, gondolataimba merülten, egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Kellően stílusos érkezést választok, egy halk pukkanás jelzi jöttömet a faházhoz. Szeretném kihasználni a hoppanálás előnyeit, amilyen gyakran csak lehet. Szomorú, hogy ilyen gyorsan eltelt a nyár, és hamarosan kezdődik az új tanév. Jó ez az egyetem is, de már kezdem kicsit unni. Tárgyfelvétel, szorgalmi időszak, vizsgaidőszak, beadandók, zárthelyik, egy kicsit kezd monoton lenni. Rövid volt a szünidő, pihentem volna még szívesen. Érzem minden porcikámon, hogy egy újabb nehéz időszak következik. Addig viszont kihasználom az időt, az olyan alkalmakat, mint a mostani. És ezért nagy pacsi jár Médinek.
- Sziasztok! Melyik ágyat foglalhatom be? - mérem végig az egybegyűlteket. Öregdiákként, gyakorlótanárként nem hiszem, hogy bárkinek is be kell mutatkozzak. Az is előfordulhat, hogy egy tanítványomat látom viszont. - Szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy magánemberként vagyok jelen, nem pedig tanárként - szögezem le előre, még mielőtt bárki is befeszülne a látványomtól. Adok egy ölelést és puszit Médinek, illetve megköszönöm a meghívást, amint sikerül ledobnom a cuccaimat, és hálózsákostul, na meg mindenestül berendezkednem a részemnél.

A tábortűznél Médi közelében telepszem le, mert ott érzem komfortosnak, de egyébként ha más nem, arcról azért ismerem a csapatot. Limonádét választok, mondván, abban talán nem lesz annyi alkohol, de kérek egy kis vodkát, hogy feldobjam. Mértékkel persze. Kényelmes ruhákat hoztam magammal, egy sötétzöld pulcsi van a derekamra kötve, ha este már hidegebb lesz. Kíváncsian fülelek a magánéletbeli témákra, remélve, hogy az enyémre senki nem kérdez rá, mert hát nem nagyon van miről mesélnem sajnos...
- Én is benne vagyok! - szólalok meg, kissé megkésve, s némi habozás után, de úgy tűnik, nem fogom józanul végezni. Szerencsére tudok másnaposság elleni bájitalt kotyvasztani, hoztam is egy fiolával holnapra a táskámban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Feszültnek látszom. Az is vagyok. Attól a pillanattól, hogy felbukkantam, valahogy azt érzem, hogy nem fogadnak be teljesen. Ez érthető, de valahol mégsem. Korban nagyjából egyformák vagyunk. Néhány évvel ezelőtt többekkel együtt koptattam a padokat, csak aztán egyetemre mentem, elkezdtem a gyakorlatot, és odaálltam a katedra mögé, de még egyáltalán nem tartom magam igazi tanárnak. Sok év, tanulás munkája. És közben mindenki azt hiszi, hogy áruló lettem, gyanakszik, feszeng, pedig nem hiszem, hogy én lennék a legszigorúbb. A kollégák bezzeg titkon az az érzésem, taknyosnak, zöldfülűnek vélnek, mert hát még ott van a tojáshéj a seggemen, és bizonyítanom kell, hogy szakmailag egyszer felérjek hozzájuk.
Szóval innom kell ma. Sokat. Jó ez a limonádé itt a tűznél. Amint a lángokba bámulok, még mindig felidézem Berci furcsa hangsúlyát a köszönésénél, vagy a lányok zavarodott pillantását. Remélem, még néhány pohár és elfelejtem. Megrázom a fejem. Berci szavaira szélesen elmosolyodom, meg a fejem is vörös lesz, mintha nagyon azt akarná, hogy oldódjak, vagy le akar mindenki itatni, mert olyan vicces lesz majd egy tanárt látni itt részegen. Hümmögve közelebb húzódom közéjük, és iszok, mint a güzü, hogy hasson a cucc és ne izguljak ennyire.
- Próóóóó fesszor? Ácsi, én csak egy egyszerű gyaktanár vagyok még, majd ha már szakállam lesz, akkor hívhatsz így... - emelkedik magasba a mutatóujjam, hogy kiigazítsam a megnevezéseket Sokáig ízlelgetem ezt a megszólítást, de távolinak érzem, ahhoz le kell tennem az asztalra. Összeráncolom a homlokomat, mint aki nagyon gondolkodik, és felvetek egy merészet. - Na jó, akkor menjünk bele abba, hogy szerintetek ki néz ki jól a tanári karból. Férfi-női szekció vegyesen! - dobom be a talán túl korai témát. Még el se hiszik, hogy nem kémkedni jöttem, és már ilyenekkel bombázom őket... Kissé félve is nézek körül, nem mondtam-e nagyon rosszat. De tényleg kíváncsi vagyok, ha már így kifaggatjuk egymást, rögtön a szaftos magánéletről. Alig győzöm felvenni a fonalat, ki-kivel van, hiába vannak korban közel hozzám az említettek zöme.
- Kelpiiiii - bambulok a kamera felé, nagyon igyekezve azon, hogy mosolyogjak, de azt hiszem úgy festek most, mint akit csak úgy a semmiből idevarázsoltak, hogy jó lesz úgy. Igazából már mintha fel se fognám nagyon, hogy mi történik, az előbb még a pattogó tűznél röhögtek, meséltek, és most meg csoportképezünk, hát hol vagyok amúgy? Valami nem stimmel. - Mindenki jól van? Vagy csak én? - nevetek fel, és az italomra pillantok. Fogalmam sincs, miért érzem azt, hogy már vagy hatot ittam meg, elvégre biztos vagyok benne, hogy ez nem tömény. De ilyet még sosem éreztem korábban. Csak pislogok és pislogok, mint egy őzike.
- Most komolyan vetkőzés lesz? Erre nem voltam felkészülve - mérem végig magam kellemetlenül, és fejem vakargatom, hogy most akkor felálljak-e a többieket követve, vagy még kössem az ebet a karóhoz, és maradjunk a tűznél, vagy mi lesz itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Feldúltan érkezem, gondterhelt arcomat nem rejtem véka alá a teremben ülő fiú előtt. Látszik ugyanakkor, hogy izgulok, eluralkodik rajtam az aggodalom, és próbálom komolyan venni a tantestület rám szabott feladatát, miszerint korrepetálnom kell az egyik diákot. Az év elején, a javítóvizsgák után hosszúra nyúló értekezletünk volt arról, hogy átbeszéljük az egyes diákok tanulmányi teljesítményét, így természetesen külön időt szenteltünk a "problémás" tanulóknak, akiknek a teljesítménye - az óraadók megítélése szerint - évről évre hanyatló tendenciát mutat. Rómeó közéjük sorolandó, mert többször beszélgettem már vele, és tudom, hogy alapvetően okos srácról lenne szó, de nem egyszerű csomaggal érkezett az iskolába. Élénken emlékszem arra, amikor rátaláltam az elhagyatott mosdóban, vagy még korábban, a rosszulléte idején. Úgy tűnik, keresi a bajt, vagy a baj találja meg őt folyton, de elkeserít, hogy mindig történik vele valami. Természetesen nem mondhattam nemet a felkérésnek, hogy foglalkozzak vele. A gyakorlótanárokat eleve szeretik megbízni ilyen, egyesek számára hálátlan feladatokkal. Most, hogy az alapszakommal végeztem az egyetemen, és már csak a pedagógiát kell befejeznem, talán kicsit több időm van. A minisztériumi továbbképzést is magam mögött hagytam ugye, erre a maradék szabadidőmben beraknak heti két korrepetálást. Értem... Idén sem fogok unatkozni. De legalább azt csinálom, amit szeretek. Taníthatok, korrepetálhatok.
Két méterre tőlem, derékmagasságban követ egy lebegő könyvkupac, tetején pergamen, tinta, toll és füzetek. Pontos vagyok, mert órám volt, és a foglalkozás után is lenne dolgom.
- Szervusz! - vakargatom meg a fejem zavartan. Nem is tudom, hogyan kell ezt elkezdeni. - Szóval, mint tudod, én lennék a tanárod, aki korrepetál - megköszörülöm a torkom, mert még egy kicsit rekedtnek érzem. Talán nap végére elment a hangom, annyit beszéltem. Zavarban vagyok, lesütött szemekkel beszélek hozzá, végig se merem mérni, mennyit változott a szünet alatt, mióta nem volt alkalmam beszélni vele normálisan. - Hogy vagy, hogy telt a nyár? - indítok inkább egy kis beszélgetéssel, hogy hangolódjunk. Intek a pálcámmal, Rómeóhoz lebeg a tinta, toll, meg egy füzet, ha esetleg nem hozott felszerelést, míg a többi a tanári asztalon landol. Megállok mellette, s az oldalsó padra ülve hallgatom, elvégre a hivatalos helyemen ülve elég messze lennénk egymástól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Próbálok úgy tenni, mint aki legalább egy kicsit is rutinos ebben, de ez nincs így. Rómeó az első korrepetálásra szoruló diák, akivel a gyakorlati időmben találkoztam, így az elméleti pedagógiai tudást még nem teszteltem élesben, hogy miként tudom átültetni a gyakorlatban. De bízom abban, hogy legalább a szimpátia megvan kettőnk között, őt egy alapvetően jóindulatú fiúnak ismertem meg eddig, sokkal rosszabb lenne a helyzet, ha egy bajkeverővel kellene kínlódnom. Lelkesnek tűnik, amitől megenyhülök, feloldódom kissé. Jó jel, hogy látszólag alig várja, hogy elkezdődjék a mai alkalom.
Összefonom a karjaim magam előtt, úgy hallgatom a válaszát. Talán jobb nem elmondai, hogy igazából nem sok választásom volt a tanárok előtt a bevállalásáról, de elmosolyodom, amiért így gondolja.
- Remélem, hogy együtt sikerül javítanunk az eredményeiden. Nem szeretném, ha megbuknál - szalad ki belőlem a lényeg egyenesen, köntörfalazás nélkül. Belső elvárás is, hogy jól végezzem el a feladataim, a gárdának is meg akarok felelni, de a srácot kedvelem annyira, hogy jót akarjak neki. Meglepetésemre csak úgy jönnek belőle a szavak. Olyan, mint aki már hosszú ideje alig várja, hogy beszélhessen valamiről, aztán végre lehetőséget kap rá, és be sem áll a szája. Jó hallgatni, mert gyermeki lelkesedéssel, energikusan tudja előadni a maga kis mondandóját. Leköt.
- Nahát, ez tök jól hangzik! Én pár éve kezdtem edzeni egy akkori évfolyamtársammal, és egész sokat segített. Jobban meg tudtam védeni magam utána. Még most is eljárok néha az erőnlét termébe, meg futni. Bár ugyanúgy vékony alkatú maradtam. Szerintem tényleg jó hatással lesz az állóképességedre. Most viszont a szellemi alapok következnek... - próbálom átvezetni a témát lassan, megágyazva a foglalkozásnak. - Nem tudtam amúgy, majd rákeresek. Az én nyaram meg, hát... vizsgáztattunk, aztán nem sokkal később pótvizsgáztattunk. Júniusig még én is vizsgáztam az egyetemen, de legalább a varázslatelmélet alapszak megvan, és csak a pedagógia lesz vissza. Pihentem, családoltam, kicsit utaztam, ilyenek. De eltelt - foglalom neki össze röviden. Azt hiszem, semmi túl személyeset nem mondok, amit más diákokkal nem osztottam volna meg. Amint befejezem a mondandóm, kevésbé kerülöm már a szemkontaktust vele, és végigfuttatva rajta a tekintetemet rájövök, mennyit változott a szünet alatt. - Na, de... Melyik tárgyakkal állsz főleg hadilábon? Melyik anyagrészek fognak ki rajtad? - tudom én mástól, de inkább tőle halljam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elhiszem, hogy otthon szigorúan fogják ezentúl, de ez reménnyel tölt el, mert akkor talán tényleg rákapcsol majd a tanulásra. Muszáj, hogy végezzen, legalább a VAV-ig el kell őt rugdosni, aztán majd eldönti, hogy pontosan mit akar csinálni. Egyetem, mestertanonci lét, az már sejthető, hogy nem csatlakozik hozzám a tanári karba kollégának valószínűleg, de vannak még csodák. Hallottam olyanról is, aki művészi pályára talált, míg mások a falu valamelyik üzletében helyezkednek el, nem is kell feltétlenül papír ahhoz, hogy jól keressenek. Még nincs lekésve semmiről. Fiatal, vannak lehetőségei. Az iskola is igyekszik biztosítani ehhez a segítséget.
- Köszönöm szépen - pirulok el. Nagyon hamar eltelt ez a három év, szinte csak tegnap volt, hogy beléptem az egyetem kapuján, most pedig már a záróvizsgákat is sikerrel abszolváltam. - Öhm, hát igen. Lesz dolgunk bőven... - húzom el a szám, hallgatva a tárgyak felsorolását. A második után már lehunyom a szemem, s minden egyes újabb tantárgy elhangzásakor rándul egy aprót az arcom. - Mondd csak, általában hogy szokott kinézni nálad a tanulás? Napi hány órát töltesz vele, hogyan osztod be az időt? Tudod, első dolog lenne a jó időbeosztás. Hogy amikor tanulsz, csak arra koncentrálsz, olyan helyen vagy, ahol nem zavarnak a többiek, nyugalom van. Amikor elfáradsz, tartasz egy kis szünetet, és érdemes tervet is készíteni, felosztani az anyagot apró blokkokra - látom el őt néhány hasznos tanáccsal a jövőre nézve, mielőtt mélyebben belemennénk. Remélem, ezek közül egyik sem újdonság a számára, mert ha igen...
Tudom, hogy ezekkel áll hadilábon, erről már tájékoztattak korábban. A hoppanálás is megüti a fülem, lévén a saját tantárgyam, így emlékszem is az eredményeire. Az órákon jól viselkedett, végig figyelt, legalábbis engem nézett. Fél siker. - Rendben, kezdjük azzal. Kakasi tanárnő, ajajj... - rázom meg a fejem, aztán kihúzom a mellette lévő széket a padsorból, és leülök az asztalával szemben, hogy ne a tanári asztal mögül beszéljek. Így egy kicsit közvetlenebb a légkör, és kiabálnom se kell. Felpillantok a plafonra, úgy esem gondolkodóba. - Negyedik évfolyam, lássuk csak... Mi a neve a duplázó bűbájnak? Mit tudsz róla? - pillantok aztán rá kérdőn.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Örömmel tölt el, amikor látom, hogy jegyzetelni kezd a szavaimra. Lehet, hogy okoskodónak tűnök, megkaptam már párszor ezeket a mindenféle szép jelzőket itt a kastélyban, de mostanra talán elértem egy olyan korba és pozícióba, amikor a diákság minden szemrebbenés nélkül hallgathat rám. Jobban teszi, mert jót akarok, meg lelkes vagyok, ezt tanulom, és még nagyon benne vagyok a dologban. Nem befásult, mint egyesek a tanári karban, és ezért is sózhatnak rám - a fejlődés ösztönzésén túl - egyre több ilyen jellegű próbatételt. Amit megpróbálok a legjobb tudásom szerint teljesíteni. Elhivatottan, komolyan, Rómeót ismerve némi elfogultsággal is, de törve magam, hogy ebből valami jót hozzunk ki. Utóbbit persze nem adhatom a tudtára, még elbízná magát. Szóval, elismerően bólintok, majd elmosolyodom. Részben magán a történeten, részben pedig azért, mert MinJongot jól ismerem, és el tudom képzelni, mennyire meglephette a srác balesete. Ezek szerint másoknál is bemutatkozott. A könyvtárba ugyebár én is sokat járok.
- Aha. Azt tudom tanácsolni tényleg, hogy ha lehetőséged adódik rá, próbáld ki ezt a fajta tanulási módszert. Ismételj, vázlatot is készíthetsz, kikérdezed magad a tükör előtt, vagy valamelyik háztársaddal, barátoddal. A pálcás varázslatokat pedig a gyakorlóteremben nyugodtan gyakorolhatod. Biztosan találsz olyan időpontot, amikor nincsenek sokan, és nem lesz ciki kísérletezned - zárom tanácsaim. Aztán már vele szemben ülök, és kezdetét veszi az igazi kikérdezés.
Csak most van időm először megnézni őt jobban, amióta elkezdtük a korrepetálást, amint gondolkodni hagyom, meg a válaszára figyelek. Sokat változott a nyári szünet alatt. Érettebbnek tűnik, de még mindig olyan ártatlanul csillogó szemű, tele energiával. Zavarba hoz ez a kisugárzás. Félve merem csak rajta tartani a szemem, míg félig elkalandozok a terem túlsó végébe, és csak a kellemesen ismerős hangjának csengésére fókuszálok.
- Igen, így van. Eddig nagyon jó. Mit gondolsz, sikerülne megdupláznod ezt a pennát itt előtted? - bökök az említett tárgyra. - Ha nem, nem muszáj. Kezdhetünk mással, mondjuk harmadikos anyag, de a baziteoval meg is növelheted. Segítsek? - kínálom fel a választás lehetőségét nyugodt, türelmes hangon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Jaj, nem úgy értettem! - vágok közbe kétségbeesetten a kommentjére. - Figyelj, tudom, hogy igyekszel. És aki emiatt gúnyol, azt valahogy próbáld meg kizárni. Nem könnyű, nem is vagyok benne biztos, hogy teljesen sikerülhet, de nagyon sokat elvesz a koncentrációdból, ha hagyod magad miattuk tépelődni. Akkor tényleg csak bújj el valahol, ha szerinted úgy jobban megy a gyakorlás. Esetleg megbeszélhetjük, hogy én felügyeljelek. Ami neked biztonságot ad - ezen a ponton egy kissé elbizonytalanodom, hogy mennyire bánjak vele kesztyűs kézzel, és mennyire kell szigorúnak lennem. Azt hiszem, így a tanév elején kár nyomás alá helyeznem amiatt, hogy ha nem teljesít a gyakorlatban, akkor újból évet ismétel. Ezért a komfortzónáján belül próbálok maradni, csak lassan, a beleegyezésével feszegetem a határait. Látom rajta, hogy izgul a jelenlétemben. Gondolom idő, hogy jobban el tudja magát engedni. Emiatt járt jól velem, egy idegen előtt még ennél is lassabban nyílna meg.
Bátorítóan nézek vissza rá, és elmosolyodom. Elvörösödik a fejem, és egy adott ponton azon is elgondolkodom, hogy talán jobban elkezdek izgulni, mint ő. Hiszem, hogy meg tudja csinálni. Ha nem is egyből, de képes lesz rá.
Az első kísérletet tűkön ülve, rezzenéstelen arccal bámulom végig. Amint türelmetlenné válik, óvatosan a csuklójáért nyúlok, hogy egy balul sikerült próbálkozást megakadályozzak. A kapkodás, türelmetlenség semmi jóra nem vezet.
- Nyugi, ráérünk - tudatosítom vele, és lassan leveszem a karjáról a kezem. Mellé ülök a padban, hátha úgy kevésbé tűnik neki szereplésnek, vizsgahelyzetnek a dolog, hiszen nem is erről szól a mai alkalom. - Mi jár a fejedben? - azt hiszem, tudom merre induljak, de előbb meg akarok róla győződni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem sok vizet akart zavarni. Úgy általában. Összevetve korábbi találkozásainkkal, valamit mindig szégyellt előttem. Vagy önmagát, vagy az eredményeit, a viselkedését, hogy magára vonta a figyelmet valamivel. Tény, hogy nem egyszerű eset. Sok ilyen van. De nem tudok rá haragudni, mert a homlokára van írva, hogy nem ő tehet róla. Bőven van okom rá, hogy sajnáljam. Mégsem szánom őt a klasszikus értelemben, hanem együtt érzek vele. Túlságosan mély empátia, holott emlékeztetnem kell magam a határaimra. Ő diák, én gyakorlótanár. Elismétlem magamban háromszor. Még mindig nem lesz jobb az érzés.
Széles mosollyal nyugtázom bólintását az ajánlatomra. Számíthat rám ebben. Remélem, hogy tudatosítani fogja magában, hogy milyen jó lehetőségei vannak. Helyette ki akarja magát vonni mindenből, észrevétlenül. Honnan is olyan ismerős ez? Mintha csak én lennék fiatalabb koromban, kísérteties a hasonlóság. Ha nekem sikerült, neki is fog. Talán még nem meséltem neki eleget arról, hogy kezdetben a varázsvilággal mennyire meggyűlt a bajom, és mennyi félelmem, szorongásom volt a kastélyban. Talán egyszer, ha lesz lehetőségem megnyílni. Nem biztos, hogy ezen az órán. Meg ha érdekli... Mert a végén még azt fogja hinni, hogy panaszkodom, és negatívabban távozik, mint ahogy érkezett.
- Bízom benned - ez a legtöbb, amit mondhatok. Súlyos szavak hagyják el a száját. Borzasztó belegondolni, de nem hagyhatom, hogy túlzottan megsajnáljam, mert semmi okosat nem tudok mondani anélkül, hogy az ne legyen félreérthető. Megpaskolom a vállát, aztán folytatom. - Emlékszel a hoppanálás órákra? Koncentráció. Dőlj hátra, lélegezz mélyeket, amíg jónak érzed, aztán végezzük el az ólomszéf technikát, okés? Hunyd le a szemed, gondolatban tedd a szóban forgó problémát, és minden vele kapcsolatos aggodalmat, negatív gondolatot egy vastag falú ólomszéfbe. Ezután zárd be a széfet egy számkombinációs zárral, amit te sem ismersz, így nem lehet többé kinyitni. Aztán próbáld újra a bűbájt úgy, hogy kizárod a külvilágot, és összpontosíts - utasítok, de nem parancsolóan. Koncentrálnia kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szorgalmasan, mintadiákként követi az utasításaimat. Amint lehunyja szemeit, még egy halvány mosolyt is megengedek magamnak, mert elégedettséggel tölt el látni, hogy szót fogad. Elszánt, és nem adja fel. Gyorsan elvetem annak a gondolatát, hogy a homlokára lógó hajtincset megigazítsam neki, vagy hogy egyáltalán szóljak róla, mert kár lenne kizökkentenem ilyen megjegyzésekkel. Így is eléggé lámpalázas. Ha nem zavarja, akkor az azt jelenti, hogy kellően koncentrál a gyakorlat elvégzéséhez.
Amíg ő gondolatban a széf elképzelésével foglalatoskodik, addig én összekulcsolt kezekkel ülve figyelek mellette. Levegőt is alig merek venni, olyan halk próbálok lenni. Kíváncsi szemeim vonásait fürkészik. Így, becsukott szemmel egészen szokatlanul fest. De jut időm megfigyelni az arcvonásait, feltűnésmentesen. Tanulmányozásomnak végül hirtelen kipattanó szemei vetnek véget, amire én is ijedten összerezzenek.
- Hát... őőő, nem... - kezemmel a tarkómhoz nyúlok, megvakargatom, majd végigsimítok rajta. Egy picit csalódottan nézek vissza rá. - Ez egy teljesen biztonságos gyakorlat - erősködöm, s még a fejem is megrázom. Jó, hogy vannak kérdései, de bíznia kell bennem valahogy.
- Fogalmazd meg magadban, hogy mitől tartasz a legjobban. Aztán csak tedd be őket egy dobozba, képzeld azt, hogy egy nehezéket is teszel rá, hogy ne tudjon lejönni a teteje. Végül rejtsd el a dobozt mindaddig, amíg az óra tart. A gyakorlat célja, hogy amíg nem tudsz mással érdemben foglalkozni, addig ne járasd az agyad rajta feleslegesen. Így már menni fog? Szólj, és utána próbáld meg újból a varázslatot majd - elég időt akarok hagyni neki. Kellemes hangom van, de felbosszantott azzal, hogy tovább agyalt, holott majdnem sikerült ellazulnia. Türelmesnek kell lennem. Neki is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Komoly pszichológiája kezd kialakulni az önbizalom és a varázserő közötti kapcsolatnak. Ha hisz magában, és nem adja fel, akkor jobban fogja tudni használni az erejét. Mert nem kvibli, ehhez nincs kétségem. Akkor nem jutott volna el idáig. Hány esetről hallani, hogy a varázsló valamilyen traumája következtében szenved átmenetileg a kudarctól, de aztán minden helyreáll idővel. Csak türelem kell hozzá. Mint a mesében. Én pedig vagy jól tudom őt motiválni, vagy nélkülem is kitartó. Bőven van oka annak lenni.
Közelebb hajolok az izgő-mozgó pennához. Úgy csillognak a szemeim, mint egy kisgyereknek. S mindez nem vált át csalódott arckifejezéssé, amikor a bűbáj végül nem vezet eredményre. Mert milyen nagy haladás ez, ilyen rövid idő alatt, még ha nem is látszik fizikailag. Ami Rómeóban lezajlott, végig ment az előző percekben, az óriási fejlődés. Pihennie kell, és később, amint rutinos lesz, siker fogja koronázni a próbálkozásait.
- Azta, látod? Megmozdult! És ezt te csináltad! - ugrok ki majdnem a székből. A lelkem mélyén én se készültem fel arra, hogy ekkora eredményt érünk el. Inkább arra hajaztam, hogy továbbra is lelket kell önteni a fiúba. - És ez negyedikes, tehát idei tananyag, még az évfolyamtársaid közül sem sikerül mindenkinek! - ezt fontosnak tartom hozzátenni, hogy növeljem a büszkeségét.
- Szeretnéd esetleg a növesztő bűbájt is kipróbálni rajta, vagy úgy érzed, elég volt és pihenni szeretnél egy kicsit? - nem tudhatom, mennyire fárad el, és nem akarom hajszolni őt, pláne első alkalommal. A harmadikos anyag kipróbálása jó ötlet, de azt hiszem, ma kipipáltunk egy fontos lépést a közelgő haladásunk érdekében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sokkal jobb lett az órarendem, amióta végeztem varázslatelméleten. Még két kemény év pedagógia, és nem koptatok többé semmilyen padot. Aztán ki tudja. Mázli, hogy a gyakorlatot gyakorlatilag - haha - letudtam, mert a Bagolykő rugalmasan állt hozzá, és amiért nagyon hálás is vagyok az igazgatóságnak.
Kézenfekvő lett volna az egyetemi menzán ebédelnem, de a lábam Pécs belvárosa felé vitt. Először azt döntöttem el, hogy az órák után nem hoppanálok vissza egyből a faluba, hanem kiélvezem kicsit a déli levegőt, noha csak pár fokkal lehet itt melegebb a Mátrához képest. Aztán azóta is a Király utca környékén sétálgatok, keresve valami jól hangzó nevet a beüléshez, egyelőre sikertelenül. Van rajtam minden, ami nehezen felismerhetővé tesz. Sapka, kapucni, kesztyű, az arcom elé tett sál. Kezeim a zsebeimbe süllyesztve aztán egész elviselhető a kint tartózkodás. Közben pedig a gondolataimba temetkezem. A jövő heti szemináriumok, amikre készülnöm kell. A tananyag, amit le kell adnom a diákjaimnak. A tény, hogy a barátaimra még mindig nincs annyi időm, mint amennyit szeretnék, s közben olyan érzésem van, mintha ők is egyre csak fogynának. Ők se érnek rá, mert őket is elsodorja az élet. A diákjaimmal azért mégse lehetek olyan közvetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ezeken az utcákon sosincs akkora tömeg, hogy kényelmetlenül érezném magam séta közben. Mégis, az épületeket bámulom, a térkövet, meg a kirakatokat, és nem számítok arra, hogy felbukkan szemből egy ismerős arc. Először a távolban látok meg egy hevesen integető kart, amire azt hiszem, másnak szól, így hirtelen kedvem támad először a hátam mögé nézni. A lelkes köszönés jólesően zavarba hoz, de nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel. Egy mozdulattal megigazítom a sálamat, a nyakam köré rendezgetve azt, hogy hallja is, amit mondok, s közben egy udvarias mosolyt eresztve közelebb megyek Bercihez. Ismerem, mert bár más szakra jár, de ugyanott tanulunk, és a baráti körünknek is van metszete. Egy pillanatra átfut az agyamon az a zavaros szilveszteri buli, amin ugye elég sok minden történt. Túl sok is ahhoz, hogy minden eszembe jusson, és csak remélem, hogy semmi kínos, amire ő emlékszik, én viszont rám nem jellemző módon elfelejtettem.
- Sziaa! Hát te? Vásárolni voltál? - ez elég egyértelmű, amint a szatyorra nézek, de kicsúszik a számon, és hirtelen nem is tudom, mit reagáljak a köszönésére. - Végeztél mára, vagy lyukasod van? - érdeklődöm tovább. Talán ez még az a tipikus szöveg, amit az egyetemisták egymás között bármikor megbeszélhetnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Pislogok rá, nagyokat. Egy kicsit értetlenül, egy kicsit csalódottan, de a nézésemben ott van minden, ami ahhoz kell, hogy szuggerálni tudjam őt a folytatásra. Most nem adhatja fel. Most, amíg tart a lendület, és felbuzdult a sikertől. Nem is értem, hogy honnan jöhetett ez az elbizonytalanodás. Még meg sem próbálta, és már így áll hozzá, akkor erre szokták mondani, hogy ne csodálkozzon, ha utána nem sikerül valami. Félek, hogy a szorongásai az oka annak, hogy nem tud jól teljesíteni, és magamat is emészteni kezdem, hogy képes leszek-e ezen változtatni.
- Akkor mi van? Még meg sem próbáltad - ingatom a fejem rosszallóan. - Egyébként meg, akkor megpróbálod újra. És újra. Van jobb ötleted? - nem vagyok mérges, hanem inkább nagyon hatásosan akarom őt meggyőzni, hogy márpedig lásson neki, mint egy túlpörgött porszívóügynök, aki éppen most ajánlja a másiknak élete üzletét. Várok, akár perceket is, hogy döntsön, majd annak függvényében folytatom a mondókámat.
- Ugyan... tök ügyes vagy - győzködöm, de kezdem érezni, hogy kezdek erőszakos lenni. A tanulónak, pláne az első alkalmán, egy kicsit több teret szeretnék hagyni. - Na jó, ha úgy érzed, elfáradtál, vagy ma már pihennél inkább, akkor befejezhetjük mára - ajánlom fel, és bár a lelkem mélyén szomorú vagyok, mindezt nem akarom kimutatni neki, mert nem az az érzelmileg zsarolós, manipulatív fajta ember vagyok.
- Vagy beszélgethetünk is - teszem hozzá a végén egy mosollyal. Aztán persze lehet, hogy rohanna ki a teremből a dolgára. Döntsön ő, az ő korrepetálása.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Berci mellé lépek. Kíváncsi tekintettel, de a lehető legnagyobb mértékű diszkrécióval bekukkantok a zacskóba, ha találok egy olyan szöget, miként fölé hajolva ezt megtehetem. Emlékszem, mennyire zavarba tudott hozni, nem csak a megjelenésével, hanem a viselkedésével is. Büszke, befolyásos aranyvérű család, akiket felvet a pénz az én gyakorlótanári béremhez képest. Valószínűleg sírva futna el, ha tudná, hogy a bátyámmal nőttem fel egy szobában, és hogy hány négyzetméteren élt együtt összezárva a családom. Ahogy azon is, hogy még mindig vannak olyan ruhadarabjaim, amiket a testvéreim hagyományoztak rám. Az ő életszínvonala, életmódja ég és föld volt az enyémhez képest, és rettegek attól, hogy ezt szándékosan érzékeltetni fogja velem.
Így most is, kissé zavartan, de mosolyogva konstatálom a vásárlását. A márka semmit nem mond. Nem ismerem, nem mozgok ilyen körökben, esetleg a reklámokból láttam itt-ott, amikor hirdették valahol. De úgy teszek, mintha nagyon képben lennék.
- Értem. Nagyon jónak tűnik - próbálom lezárni ennyivel. Úgy gondolom, egy udvarias dicséret mindig jól jön. Hogy én mikor tehetem be ékszerboltba a lábam úgy rendesen, abba inkább nem gondolok bele. Nem mintha annyira vágynék rá. Van nekem karkötőm, például amit még Karolától kaptam a barátságunk jeleként. Hiába a távolság, még tartjuk a kapcsolatot időnként. De már semmi sem a régi. - Nem, végeztem mára. És pont ebédelni szeretnék, úgyhogy persze, mehetünk együtt. Milyen helyre gondoltál? Vagy mit ennél szívesen? Van egy egész jó hely pár házra, Reggelinek hívják, de ne aggódj, háromkor zárnak, van rendes kajájuk is, népszerű és finom. Vagy esetleg valami olasz? Elefántos? - ha mond neki ez a név valamit. Bizonytalanul ajánlgatom. Tény, hogy ezeknél legalább még nem kell annyira a zsebembe nyúlnom, de mégse tehetem, hogy a legolcsóbb önkiszolgáló büfét hozzam fel, vagy az Árkád valamelyik gyorséttermét. Vagy mégis?
- Vagy akkor egy meki... - viccelődöm végül, hátha az válik be. Egyik sincs messze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Szoktál jótékonykodni? - ez nekem új információ, megüti a fülem. Érdeklődve fordítom felé az arcomat, vetve néhány szolid pillantást Berci öltözetére. Nem akarom, hogy feltűnő legyen, ahogy bámulom, de szemet szúr a kettőnk közötti különbség. Elegáns, finom öltözet, drága és ránézésre egy vagyonba kerülő ízléses ruhadarabok, míg én a pénztárcabarát, de mégis divatos stílust képviselem, mert gyakorlótanárként egyszerűen ennyire telik. Továbbá a gyűrűn és karpereceken is megakad a tekintetem, amit azt hiszem, hogy ha a múltkori találkozásunk alkalmával rajta is volt, nem figyeltem meg eléggé. Nyilvánvalóan mással voltam elfoglalva, elsősorban például a közös barátunkra, Médi társaságára koncentráltam, és a többiekkel is egyenlő arányban igyekeztem időt tölteni, hogy senki ne érezze magát kiközösítve.
- Vagy csak nem figyelsz eléggé - húzódik ravasz mosolyra a szám, és felhúzom a kabátom ujját, hogy megmutathassam a csuklómra helyezett barátság-karkötőm, amit még Karolától kaptam olyan másod-harmadéves forma koromban, és igencsak viseltes állapotban van. - Eszmei értéke felbecsülhetetlen. Egyébként pár sarlót sem ér - a ravasz mosoly kínossá vált át hirtelen, vagy amolyan keserédessé. Nem biztos, hogy az ő szemében ez ékszernek számít, de kiegészítőnek mindenképp.
- Az a hely neve, egyébként olasz konyha - nevetek fel, oldva magamban az anyagiakon való feszengést. - Ahogy hallom, elég sok országban jártál már - reagálok azért a gondolatmenetére. - Persze, megfelel. A főtér túlsó oldalát kell megcélozni, nincs olyan messze. Gyakran járok erre, nincs bajom a muglikkal. Szerintem tök hangulatos a belváros, csak nézz körül az épületeken. Te nem szívesen vegyülsz, vagy mindig sietsz vissza órák után? - érdeklődöm, és intek, hogy kövessen az étterem felé. Nem mondom, hogy olcsó hely, de még meg tudom engedni magamnak. Átlagos ebédemet biztosan nem itt tölteném, de nem minden nap botlok ismerősbe, pláne Bercibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Most, hogy mondja... Hát persze, a Bánffy-ösztöndíj, sok szó volt róla a tanári értekezleteken. Mondjuk, mire eljutunk oda, rendszeresen betelik a jegyzetfüzetem, amit amúgy is csak azért hordok magamnál, mert ennyi információt még az én exlevitás agyam is nehezen szív magába. És akkor még koncentráljak a különórás diákokra, a színjátszókör vezetésére, meg az egyetemi tanulmányaimra. Berci büszkén meséli érdemeit, én pedig egy kissé megilletődötten, de összességében elismerően pillantok rá, mivel ha hülyén is hangzik, de nőtt a szememben.
- Ez igazán nemes gesztus - jegyzem meg udvariasan, amint halványan elmosolyodom. - És hogyhogy az elemisták egyébként? Van valami különösebb oka? - érdeklődöm pusztán kíváncsiságból. Nem tudok róla, hogy ilyen képességekkel bírna, de amilyen szerteágazó családja lehet, könnyen előfordulhat, hogy van néhány különleges varázsló a rokonságban.
- A legjobb barátnőmtől kaptam, másodikos koromban - enyhén zavarba jövök, ezért gyors magyarázkodással töröm meg a csendet. Nem tudom, hogy ez az aranyos jelző mit takar; burkolt gúnyolódás, vagy csak tényleg nem jut más szó eszébe róla. Kompenzálja, hogy az étterem nevét meg ő nem ismeri.
- És mik a kedvenc helyeid? - ha már ez szóba jön, akkor adja magát, hogy rákérdezzek. Nagy vágyam, hogy ha egy kicsit több időm lesz, akkor utazni tudjak, és ehhez jó inspirációt gyűjteni. Addig meg pénzt. Ami gyakorlótanári fizetésből nem olyan egyszerű. De legalább azzal, hogy a kastély egyik lakrészét veszem igénybe, egész sokat spórolok.
- Hm, szerintem csak szükséged van egy amolyan idegenvezetőre, aki útbaigazítana - állapítom meg némi töprengés után. A családja ha valamiben nem jó, akkor az biztosan a varázstalanokkal való érintkezés, az ilyen tudást nem tudták átadni, így segítségre szorul. Nekem szerencsém van, mert majdnem úgy nőttem fel, mint egy mugli. Eközben elhaladunk a Széchenyi tér előtt. Megállok egy pillanatra, a távoli TV tornyot bámulom, meg a dzsámit, vetek egy túlsó pillantást a Zsolnay-kút felé, és a városházára. Nagyon szép tér. Innen csak egy kis séta, hogy elérkezzünk az olasz étterembe. Ebédkor kevésbé zsúfolt, így a pincér le tud minket ültetni egy kétfős asztalhoz, kezünkbe nyomva az étlapot.
- Jaj, nem is kérdeztem, megfelel, ugye? Még mindig mehetünk máshova - sütöm le izgatottan a szemem. Nem könnyű egy aranyvérűnek megfelelni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Beletörődően bólintok Rómeó szavára. Ha pihenni szeretne, akkor nem erőltethetem tovább a mai korrepetálást. Szerintem nagyon szép teljesítmény így, hogy még teljesen időben vagyunk. És ez csak az első alkalom volt! Nem csak a saját képességeimben hiszek, amit már megalapozott néhány egyetemi év, hanem az ő akaraterejében, kitartásában és nem utolsó sorban tehetségében is. Ugyanakkor borzasztóan izgulok azon, hogy el tudja végezni a sulit, és tudjon találni valami olyan irányt, ami illeszkedik a képességeihez, és jól érzi magát benne, érdekli is. Nekem se volt könnyű diákkoromban, mert rengeteg minden érdekelt, és egy se volt, amiben kimagaslóan jó voltam, hogy csak arra az egyre szűkítsem a fókuszt.
- Rendben - erősítem meg döntését hangosan. Kiegyenesedem, felállok a székből, és az asztal felé indulok, hogy összepakoljak. Az óránk véget ért, de ez nem zárja ki azt, hogy kicsit levezessük a feszültséget. Már, ha nincs elege a gyakorlótanárból.
- Persze, mehetünk. Valami csokis süti most jólesne - vallom be őszintén, mosolyogva. - De ehetjük a te kedvencedet is - intek, hogy ha ő is összepakolt, akkor elhagyhatjuk a helyiséget, és megindulhatunk keresni valami finom falatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Viszonzom a mosolyt egy halk hümmögéssel egybekötve, de az érzelmek nem teljesen őszinték az arcomon. Valahogy nem tudok szívből örülni annak, hogy szerencsésnek született, mert a lelkem mélyén egy kicsit elönt az irigység. Feltörnek az emlékek a gyerekkoromból. A belvárosi bérlakás képe, amiben nevelkedtem sokadmagammal. Szinte mindent használtan örököltem az idősebb testvéreimtől, és a szüleim is anyagi nehézségekkel küszködtek. Másnak pedig elég csak megszületnie. Egészen más értékrendet kap. Eltöprengek egy pillanatra azon, hogy rám milyen sors várt volna, ha vagyonosabb családból származom. Aztán elhessegetem a gondolatokat, mert Berci se tehet róla, tőlem pedig nem túl szép, hogy irigység támad bennem emiatt. Próbálom magam tudatosan fékezni, és megadni az esélyt, hogy ne az előítéletek szemüvegén keresztül lássam őt. Ami olykor nehéz, ha egy-egy ártatlan témából is az jön le, hogy óriási köztünk a szakadék.
Érdeklődve hallgatom Berci részletes magyarázatát az ösztöndíjukról. Így már mindent értek.
- Azta. Hát igen, ha jól tudom, nálatok nagyon széles a családfa, tele vagy rokonokkal. De akkor is nagyon érdekes lehet különleges képességű embereket tudni a családodon belül. Te soha nem vágytál arra, hogy örököld? Vagy van valamilyen titkos szuperképességed? - töröm magam azon, hogy reflektálni tudjak hosszas monológjára, utolsó kérdésemmel pedig egyértelműen viccelődni próbálok.
- Engem a tanulható képességek is érdekelnek egyébként. Mondjuk az animágia, vagy a legilimencia... Amihez az okklumencia is jól jönne éppenséggel. Viszont ugye a hoppanálás eléggé lekötött eddig, úgyhogy talán majd egyszer újra tanulásra adom a fejem - avatom be terveimbe, ami kicsit álmodozás kategória.
- Hát, ezekből összességében a Pillangóvarázs mond valamit, mert csak ott voltam eddig, de ott se olyan hű, de sokszor. Rájuk fogok keresni, ha nem felejtem el. Köszi az ajánlást - biccentek hálásan. - Alapvetően amúgy milyen árkategóriájú helyek? - próbálom kipuhatolózni, mert ha drága, akkor felejtős.
- Hát... Attól függ, merre mennél. Pécset én is szívesen meg tudom mutatni, ha ráérek, a többiben nem vagyok biztos - vonok vállat. Amúgy szívesen magyarázok és mesélek, mert egy tanár amúgy is szereti átadni a tudást.
- Van elvileg napi menüjük is, de ha nem azt választod, akkor... valamilyen tagliolini tésztás étel, vagy lasagne. Meg ugye a pizzáik is nagyon jók, nem olyan, mint a Félszeműben Bogolyfalván, de legalább ugyanolyan jó. Más. A paradicsomlevesük is különösen finom - úgy teszek, mintha lenne miből válogatni, pedig csak azokat sorolom el, amiket összesen ki is próbáltam itt valaha. Helyezkedem kicsit a székben, aztán az érkező pincértől kérek epres limonádét, és ha közben sikerül dönteni, rendelek levest és tésztát. Aztán elbámészkodom ültömben, és még mindig egy kicsit megilletődve érzem magam attól, hogy egy Bánffyval ebédelek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- A kapcsolatok valóban rengeteget számítanak manapság - vetem oda neki némi irigységgel a hangomban, bár továbbra sem célom, hogy valami olyanért hibáztassam, amiről nem tehet. Ha Bánffy lennék, ugyanígy gondolkodnék. Helyette Ivanich vagyok, egy kárpátaljai varázslócsalád sarja, kvibli apától. A rokonsága viszont segítőkész, és azon a környéken befolyásosnak számít. Ottani mércével. - És mondd, nincsenek összetűzések ezekből a kapcsolatokból? Kívülről olyan, mintha egy csomó rokon versengene a hatalomért, bármi áron - nem sokat tudok az aranyvérű családok működéséről, de amit igen, abból ezt szűrtem le. Itt az alkalom, hogy beszélgetni tudjak egy bennfentessel a valóságról. Lefogadom, hogy tele vannak konfliktusokkal egymás iránt, mert egy halom régimódi elvárásnak kell megfelelniük.
- Hát, van benne valami - eleinte habozok, aztán elpirulva igazat adok neki, amint szemügyre veszem az elbűvölő mosolyát. Zavartan figyelem aztán, ahogy megigazítja leomló hajtincseit, amit nagyon ápoltnak tartok. Szégyenemben megpillantom magam a kirakat üvegének visszatükröződéséből, mert megijedek, hogy túl gázul nézek ki mellette, de annyira talán nem vészes a kontraszt. Lehúzom a kapucnit, megigazítom a sapkát, a belőle kilátszó egy-egy hosszabbra hagyott hajtincset eligazgatom, de amúgy mindent rendben találok a tükörképemmel. Csak az zavar, hogy eltörpülök mellette. Néha olyan képzetem támad, hogy úgy magasodik fölém, mintha be akarna temetni a testével... Furcsa gondolat.
- Öhm, bakker, éppenséggel pont az lenne az egyik tippem. A másik talán a kaméleon, mert van egy repülő kaméleonom még, amit a Levita vezetőségétől kaptam annak idején. Egész jó emberismerő lehetsz - vagyok kénytelen beismerni, nem titkolt döbbentséggel a hangomban. Ezzel most meglepett.
Mialatt az étteremhez sétálunk, még a tudtára adom, hogy örülnék annak a listának, egyébként meg leköt az épületek bámészkodása. Amint végre belépek az ajtón, jólesik végre leöltözni, bele is túrok a hajamba.
- Rendben, áll az alku - nyújtok kezet mosolyogva, hogy megerősítsük az ajánlatot. - Még nem, úgyhogy azt hiszem itt az ideje - vallom be neki lelkesen. Annyit tudok, hogy ott van valami bíróság, meg a Balaton, és biztosan szép hely, mert sok a turista. Majd én is egy leszek közülük.
- Hú, örülök, mert azért nagy rajtam a nyomás, hogy jó helyet mutassak neked - nevetek fel, hogy valamennyire feloldjam a bennem felhalmozódott megfelelni akarásból származó stresszt. - Nem is tudom, néhány évfolyamtársam ajánlotta, aztán jó éttermeket kerestem a belvárosban, és ott is feljött a neve. Viszonylag ismert helynek számít amúgy, nem nehéz rálelni. Hogy boldogulsz amúgy az egyetemmel, szeretsz oda járni? - váltok témát hirtelen, miközben még mindig a rendelésünkre várunk, de hamarosan talán meghozzák.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem firtatom tovább a család témát. Talán átléptem az imént egy olyan határon, amit már illetlenség feszegetni, és kényelmetlen helyzetbe hozom vele. A családot nem mi választjuk, ő minden bizonnyal büszke a származására, és nem akar olyan információkat megosztani a rokonairól, ami rossz színben tünteti fel őket, még akkor is, ha nem mindenkinek a gondolkodásával ért egyet onnan. Ez teljesen természetes. Megjelenik az arcomon egy kínos mosoly, de aztán szerencsére úgy tűnik, hogy tovább tudunk lépni, lelkileg és fizikailag egyaránt.
- Hát, főként azért, hogy legyen Kamcsinak egy menő játszótársa - mesélem mosolyogva. - Vagy inkább elvegyülök a tömegben, hogy ne legyek feltűnő - helyesbítem finoman az elképzeléseimet. A kaméleon kiválóan alkalmazkodik a környezetéhez, jól viseli a változást, megtanul együtt élni vele. Nem akként látom ezt, mint akinek nem lenne gerince, hanem inkább békét és nyugalmat szeretnék, ahol nem néznek ki, nem bántanak, és élhetem a saját kis életemet. Azt hiszem, ezt jelentené a kaméleon alak. De ennél jobban hogyan is tudnám megmagyarázni neki? Szinte már előre látom a szánakozó nézését, és fölém tornyosuló széles mosolyát. Kíváncsi vagyok, tényleg lesz-e valami a városnézésből, vagy egyáltalán az újbóli találkozásból. Addig, amíg a Médivel közös baráti körünkben váltottunk pár szót, kevésbé mutatkozott meg, hogy melyikünk milyen ember valójában. Most könnyen lehet, hogy csalódik majd bennem, és a válaszaim után nem akar majd újból időt tölteni velem.
- Tényleg? Ez különös... Azt hittem, hogy megszoktál egy adott színvonalat, és idegen tőle minden más, ami attól eltér - osztom meg vele hangosan is a kételkedésem. Elvárás, vagy inkább természetes igény, hogy ugyanazt kapja meg mindenhol, amiben felnőtt, ami neki az alap. Egy attól szokatlan környezetben biztosan kellemetlenül érezném magam. Közben meghozzák nekünk a limonádékat szívószállal, ami szerencsére jó nagy pohárban érkezik, és a jégkockákon kívül egy kis mentalevelet is tartalmaz a teteje.
- Jól kijössz az évfolyamon a hallgatókkal? - érdeklődöm tovább, aztán kortyolok egyet az italból. - Hát ja, ez így szokott lenni, de muszáj letudni azokat is, aztán jöhet a diploma. Neked hány éves is a képzés? Azt hallottam, a jog elég húzós és szenvedős... De talán te nem az az izgulós fajta vagy, még egy vizsgán sem - próbálom őt hangosan fejtegetni, ahogy elgondolkodom. Vajon hogyan viselkedik stresszhelyzetben? Mindig képes megőrizni a nyugalmát, vagy egy hisztis herceg?
- Az utolsókat rúgom, úgyhogy el vagyok havazva a diplomamunkával. Utána jó lenne a Bagolykőben főállásban maradni. A varázslatok érdekelnek elsősorban, de a hoppanálás területén is lennének lehetőségeim, még meglátjuk. A vizsgaközpontnál pont van üresedés, és nagyon érdekes terület, egyelőre tetszik. Neked van elképzelés, mit fogsz csinálni egyetem után? - mesélem önfeledten a terveimet, aztán róla is kérdezek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Hát... tudod... azt hittem, mondtam. Így hívják a repülő kaméleonomat - egészen behúzom a nyakam zavaromban azoktól az érdeklődő szemektől, amik a kíváncsiságukkal is inkább nyugalmat, mintsem összezavarodottságot árasztanak magukból. Nagyot nyelek azon gondolkodva, hogy vajon tényleg nem láthatta-e soha Berci, vagy legalább ne hallhatott volna róla valakitől, hiszen még Médi is egészen jól összebarátkozott vele annak idején. De az is lehet, hogy én magyaráztam el valamit hülyén, és nem sikerült megértenie, ami meg azért ciki, mert tanárnak készülök.
- De. Ez tök jó tulajdonság. Alapvetően én is az vagyok, de azért valamennyi előítélet mégiscsak van bennem. Azok meg a korábbi rossz tapasztalatok miatt alakulnak ki bennem - magyarázom neki elmélyülten a gondolkodásmódomat, amit csak remélni tudok, hogy megért majd, általában megkapom, hogy túlságosan óvatos vagyok például, viszont hiába bizonygatom az okait, valahogy nem hatja meg a hallgatóságot. Bercinél feltűnik, hogy milyen mosolygós, és hogy a határozottságával egyetemben valami nyugalom is árad belőle. Kíváncsi lettem, hogy szokott-e aggódni egyáltalán, vagy a gazdag családi hátterével tulajdonképpen semmilyen gondja nincs, mert mindent meg tud oldani a pénzzel, a boldogságot pedig megveszi belőle, mert szerintem az is lehetséges. Ha annyi pénzem lenne...
Kavargatom én is kicsit a limonádét, de inkább gyorsan beleiszok, hogy a jég ne tudja áthűteni a levét, ahhoz túl érzékeny a torkom.
- Amúgy neked ránézésre divattervezőnek kellett volna még tanulni, vagy valami stylistnak. Mondjuk a magasságodhoz és az arcodhoz a modellkedést is el tudom képzelni. Később nincs tervben valami ilyesmi, vagy már lekéstél róla? - kezdem kissé kellemetlenül érezni magam, hogy ennyire bizalmas kérdéseket teszek fel neki játékos formában, de egyelőre élvezem, és jókat mosolygok a válaszain.
- Oh, értem. Jó bonyolult - próbálom követni egy adott pontig, amíg sikerül, de nem biztos, hogy a gyakorlati idő után jól vissza tudnám mondani a menetét.  Nem könnyű szakot választott, viszont bízom abban, hogy nem csalással engedik át a vizsgán, hogy lefizeti a biztosokat, hanem valóban jó az esze hozzá. - És mit gondolsz, hasznos gyakorlati feladatokat fogsz kapni, vagy csak aktákat tologattatnak majd veled? Gondolom, a felsőbbévesektől már jöttek vissza erről infók nektek - pedzegetem, mert tudom, hogy sok helyen a szakmai gyakorlat csak valami papír, hogy legyen meg, és igazából se ott, se konkrétan az egyetemen semmi hasznosat nem tanulnak, aminek az életben is a hasznát veszik. A tantárgyakra tett megjegyzésére bólogatok, meg tudom érteni.
- Nos... ez egy nagyon jó kérdés. Egyelőre a képzéseket felügyelem, de foglalkozunk a vizsgamenet megreformálásával, a tanulást hatékonyabbá tévő technikák fejlesztésével is. Főleg a nagyobb távolságokra és az ismeretlen helyekre történő utazás biztonságosabbá tétele nagy kihívás. Persze ne gondold, hogy tudósnak megyek, kezdetben gondolom nekem kell a jogosítványt is kitöltögetnem. Viszont a Rejtélyügyi nagyon menő lenne! Arra még pont nem gondoltam - egészen áradozni kezdek, ha már így szóba hozza a lehetőségeket, és fellelkesít. Kissé tudálékosan adom neki elő, mintha fontoskodni akarnék a területemmel, pedig csak azt adom vissza, amit nekem is az interjúkon vázoltak az állásról. És még nem is biztos száz százalékban, hogy az enyém lesz a poszt, mégis mintha már ott dolgoznék, úgy beszélek róla. Mindenesetre nagyon megfogott, pláne mert jártam a tanfolyamukra, hogy a koromhoz képest kiemelten tehetséges legyek ebben az utazási módszerben.
- Mire vagy kíváncsi egyébként? - szürcsölök a limonádéból, mert már kiszárad a szám ennyi szövegeléstől. - Simán. Akkor majd lehet, hogy még összefutunk a minisztériumban, ha összejön a pozíció - vetítem előre egy esetleges későbbi találkozás lehetőségét, de inkább csak udvariasságból. Nagy az az épület, tele varázstudókkal, nem hiszem, hogy pont rám lesz ott kíváncsi, amikor éppen a mágusjogi területen bontogatná a szárnyait. Sokan félvállról veszik a vizsgaközpontot, pedig szerintem nagyon fontos feladatokat lát el.  Neki meg konkrétan csak megszületnie volt nehéz. Elmosolyodom, nem túl őszintén, hogy így biztos magában, és sínen van az élete, nekem meg vele szemben egy nagy kérdőjel minden, és fogalmam sincs, tetszeni fog-e valójában a pozíció. Lehorgasztom emiatt a fejem, de próbálok nem zavarba jönni, aztán a pincér után lesek, hogy hátha kész van már a rendelésünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Amennyi galleonom lenne, ahányszor arra kértek már, hogy mutassam be nekik a repülő kaméleonomat, akkor most biztosan nem a kastélyban lennék gyakorlótanár. Hálás vagyok az akkori Levita vezetőségnek, hogy a felejthetetlen halloweeni kalandunkat követően megajándékoztak egy állattal. Szerettem volna egyet a suliba, amilyen magányos voltam akkoriban. Kamcsi üde színfoltja lett mindennapjaimnak. Segítségével a kelleténél nagyobb figyelem irányult rám. Sokakat érdekelni kezdtem, vagyis inkább a repülő jószág a vállamon, akit időnként kivittem a körleten kívülre is, hogy a szárnyait jó kondiban tartsam. Szegény, nem tudom, mennyi ideig él pontosan, de úgy hallottam, hogy normál társaikhoz képest tovább bírják. Rengeteg élményem fűződik hozzá. Rosszból csak annyi, amikor Theon nem engedett felszállni a vonatra, és vele akart zsarolni. A mai napig a fülembe égett a kétségbeesett rikkantása, amit a ketrecében rázkódva hallatott. Szóval érdekes lettem, de leginkább miatta, s ezt elfogadtam. Bercinek mondhatnám, hogy már a könyökömön jön ki az ő mutogatása, és ő lenne az ezerötszázkilencvenharmadik személy, akinek ugyanazokat a sablonokat el kell hadarnom róla, de mégsem idegesít a kérése. Sőt, elképzelem, hogy milyen jól mutatnának ketten. Kamcsi a vállán ülne, és onnan néznének mindketten vissza rám...
- Aha. Nem túl kreatív név, igaz? De illik rá - mosolyodom el félénken. - Ő is színváltós, csak még repülni is tud. Rendben, majd megmutatom. Talán lehozhatom a faluba valamikor, ha tényleg érdekel - ajánlom fel a lehetőséget. Ritkán viszem annyira messzire a kastélybeli lakrészemtől, de kivételt tehetek.
- Tényleg? - lepődöm meg azon, amit mond. Bal szemöldököm felemelkedik, és kissé oldalra döntöm a fejemet. - Pedig azt hittem volna, hogy a családi kényszer miatt tanulsz jogot. De az jó, ha tényleg érdekel - persze lehet, hogy a hivatástudatot pont a származása erősítette meg benne. Ha valami nagy családból származnék, én is azt érezném, hogy vinnem kell valamire. Nem lehet egyszerű. Méditől hallottam fél füllel, hogy több helyen tanult, de csak most jut eszembe, ahogy megemlíti a Herzberget. Ismét el kell tehát csodálkozzak. De legalább valamennyire összerakom fejben azokat az információmorzsákat, amiket innen-onnan hallottam róla, aztán egy sóhajtással elképzelem, hogy még mennyi minden titka lehet.
- Ez tök jól hangzik. Remélem, hogy minden jól alakul majd - bólintok egyet, aztán beleszívok a szívószálba, és másfél ujjnyival lejjebb viszem a folyadékszintet a limonádéspohárban, amit egy hangos nyeléssel zárok le. - Hát, ha ez is lenne a helyzet, pontosan tudod, hogy nem lenne szabad elmondanom - legyintek elpirulva, amiért úgy érzem, okosnak gondol. És hát, ha ismer, tudja, hogy az vagyok. Most adott egy tippet a későbbi elhelyezkedésre. A varázslatelmélet eleve hasznos végzettség a Rejtélyügyihez, de gondolom több kell annál, hogy oda menjek. Jut eszembe... Igen, ezt meg is említem neki.
- Gondolom, hogy a tehetségen kívül a protekció sem árt, ha ott akarnék dolgozni. Az meg nekem ugye nincs - vonok vállat, majd Bercire nézek, és pislogok egy nagyot. Fú, ilyet még sose csináltam, de kíváncsi lennék, mit reagál... Persze mondhatja, hogy oda csak a tudás kell, viszont azt kötve hiszem. Hallottam arról a helyről sokat, és nem hiszem, hogy lenne esélyem. Mindenesetre nagyon érdekel. Menő lenne, és gondolom jól fizet. Akár más varázslatokat is vizsgálhatnék.
- Aha, értem. Nos... - megköszörülöm a torkom, és feljebb ülve kihúzom magam ültömben, mielőtt nagyon tudományosan belemennék a válaszadásba, akárcsak egy vizsgabiztossal beszélgetnék. - Az interkontinentális utazás talán egy kicsit pontatlan megnevezés erre, hiszen Európából Afrikába, vagy a Közel-Keletre mint az ázsiai kontinensre, tulajdonképpen lehetséges megfelelő adottságokkal hoppanálni. A gond itt továbbra is a távolsággal van, ami jól sejted, hogy Amerika és Európa között kellően nagy ahhoz, hogy gyakorlatilag lehetetlen legyen egy köztes állomás beiktatása nélkül. A lényeg a koncentráción és a gyakorlottságon múlik. Minél többször hoppanál valaki, annál jobban hozzászokik a szervezete, természetesen a megfelelő felkészítés mellett. De ez valóban egy nehéz téma - s amint ezt kimondom, kihozzák a rendelésünket, így jó étvágyat kívánva végre nekiláthatok a levesem kanalazásának. A pincér pedig biztosan nagyot néz, ha elcsípett néhány mondatfoszlányt. Megköszönöm egy bólintással a jókívánságát, majd felelek a kérdésére. - A hoppanálási vizsgaközpont? Nyilvánvalóan a Közlekedésügyi Főosztályon van. Hol máshol lenne? - kacsintok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Korgó hassal ugrok neki az ebédidőnek. Egy újabb nap a Közlekedésügyi Főosztályon. Akárhányszor a kezembe veszem az igazolványomat, mindig szemet szúr ez az elnevezés, mert olyan különlegesnek gondolom. Biztos kell még egy kis idő, hogy hozzászokjak a helyzethez. Egyúttal megtisztelő, hogy itt dolgozhatok. Igaz, csak néhány napot töltök az épületben, mert a hét többi részében az iskola falai között oktatok. Úgy érzem, az időbeosztásomat tekintve sikerült egy jó arányt találnom a két álláshelyem között. Változatos, meg kell hagyni. De lényegében a hoppanálás körül forog az életem. Ki tudja, talán egyszer a varázslatelmélet-vonalon lesz egy újabb lehetőségem továbblépni. Ahhoz még egyelőre kiélvezem, hogy többé már nem vagyok egyetemista.
Nagy nap a mai, mert úgy tudom, hogy Petya is visszatért Magyarországra, és a minisztériumban kapott állást. Levelezgettünk néha, amióta elsodort minket az élet. Mikor volt már, hogy összeakadtunk a folyosón. Fájó emlék... Mély nyomot hagyott bennünk. Aucs... Aztán a kondi. Hát, az sem volt szenvedéstől mentes, az égető izomláz után mozdulni nem tudtam. De remélem, hogy ide már csak jó emlékek fognak kötni. Azóta felnőttünk, egy csomót változtunk. Igazából azt sem tudom, hogyan fog viselkedni személyesen. De biztos vagyok benne, hogy még mindig tele van energiával, laza és vidám, eridonoshoz méltóan. Úgyhogy szóltam a kollégáknak, hogy ma kivételesen nem velük ennék, és igyekeztem még a csúcsidőszak előtt felrohanni a kantinba, hogy legyen hely valamelyik asztalnál. Ha minden igaz, bármelyik pillanatban feltűnhet a srác, aztán nyúlhatunk a tálcánkért, hogy kikérjük a mai menüt, amit még szintén nem volt időm szemügyre venni. Annál fontosabb volt, hogy rendezetten, jól fésülten, izgatottságomat valamennyire leplezve fogadhassam őt a menza bejáratánál, mint visszatérő barátomat.