Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Való igaz, az előtte álló lányt akkor sem szégyellné, ha az így vagy úgy, de végül megbukna. Vonásai észrevétlenül lágyulnak meg, széles vigyora meleg mosollyá szelídül. Úgy pillant le Annelie-re, mint legféltettebb kincsére.
Régen a hideg rázta volna, ha valakivel a folyosó közepén lett volna kénytelen összefonódni, most meg az iskola legutálatosabb pontján, a rikácsoló festmények között kezdeményezi a romantikusnak ígérkező pillanatokat. Hogy mikor és hogyan, arról fogalma sincs, de azt minden porcikájában érzi, hogy az élete fenekestül fordult fel.
- Hmmm - a lány nyakába suttog, míg ajkaival apró, alig érezhető csókokat hint végigkarmolt bőrére. Szíve nagyot ugrik az egyszerű, de számára mérhetetlen jelentőséggel bíró szavakra. Én is. Tenyere erőszakosan markol a harisnya takarta combba, szabad kezével olyan helyeken, úttalan utakon jár, ahol eddig még soha. Csukott szemein át is látja Annelie őt figyelő szemeit, kutakodó mozdulatait, ahogyan nyaka köré kulcsolja vékony kezeit, és göndörödő hajába túr.
Aztán kinyitja zöldjeit, és kiegyenesedve végigsimít a kedves arccsontján. Hüvelykujja a lány állán állapodik meg, s lassan feljebb araszolva, azt alsó ajkára tapasztja, és egyetlen mozdulattal lehúzza, elnyílásra kényszerítve így az úgy kívánt szájat. Tekintetét a negyedéves egy pillanatra sem tudja elválasztani a megvillanó fogak, és rózsaszínen mozduló ajkak látványától, mire sajátjai is elválnak egymástól.
- Fela kijönne, szerinted mit kapnánk érte? Az öreg a múlt században látott utoljára bugyit... - hangosan nevet fel, majd közelebb hajol a Merkovszky lányhoz, és lehúzott ajkát elengedve, vigyorogva csókolja meg őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A faház sötétjében ül, egyedüli fényforrásként az ujjai között tartott pálca parányi fénye szolgál. Hátát még érkeztekor nekivetette a pókhálós, szálkás fának, ami mostanra kezd kényelmetlenné válni. Tagjai elgémberedtek, lábfeje zsibbad, de nincs kedve megmozdulni. Néma mozdulatlanságában figyeli a kékes fényt, mely épphogy csak bevilágítja a tűzeset óta szépen helyrehozott házikót. Az erdő csendes, csak az egyre hangosabban tomboló égzördülésekkor hallani megugró, riadt állatok neszelését.
Rég nem gondolt már a két évvel ezelőtti napra, vagy az azt megelőző hetekre- hónapokra. Bár elfelejteni nem tudta, de mélyre temette a miérteket, az esetleges okokat, és ahogyan mindenki máson, úgy végül Michelle-n is átlépett. Zavargó gondolatai egykori önmagát fonják körül, egyre csak az akkori életében fontos szerepeket betöltő személyeken mereng. Lelki szemei előtt szülei és testvérei is felrémlenek, úgy gondol rájuk, mintha soha többé nem láthatná őket.
Aztán hatalmasat dörren az ég, akárha egy beláthatatlan szív fájó dobbanása volna. A villámok megvilágítják a tájat; egy pillanatra kirajzolódnak az öreg fák lombjai és a sáros gyep sötét képe. Noel pálcája hegyéről a ház rozoga ablakára emeli tekintetét, és az újra meg újra megdobbanó boltozatot figyeli. A villámok sűrűsödnek, az ég sokadszorra is megvillan, mikor a rellonos emberi léptek zajára lesz figyelmes. Azonnal mozdul, de zsibbadó, percekig érzéketlenül sajgó lábára képtelen rátámaszkodni. Szisszenve oltja el pálcáját, majd a faház ajtajához térdelve a fák közül előlépő idegenre mered. A deszkákhoz hajolva hunyorog le a villámló ég alatt táncoló lányra. Az egészen addig ismeretlennek tűnik, míg tenyerei között meg nem jelenik a jól ismert elektromosság.
- Hé, Cyanne! - szól oda neki kiegyenesedés közben, koszos kezeit nadrágjába törölve. Arca nyomban felderül a váratlan találkozás örömére. Vigyorogva támaszkodik meg az ajtófélfában, és a lány tenyerét elhagyó, s a közeli fába csapódó villám fényében meglepődve kiált le hozzá. - Mi lett a hajaddal? Csak nem kisült, míg nem találkoztunk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szalamanton

A cirkusz egy félreeső, koszos padján ülte végig a próbát. Életében nem volt még ilyen, vagy ehhez fogható helyen, de bárki, aki csak egy pillanatra is ránézett, láthatta rajta, hogy nem is szívesen jönne sűrűn. Vonásai hamar keménnyé, tekintete unott-érdektelenné vált. Karjait mellkasa előtt fűzte össze, és az óra javában hibátlan bőrcipői orrát figyelte. Fogai közt gyümölcsös rágógumit forgatott, és igyekezett nem tudomást venni az orrába költöző cirkuszi bűzről. Érdeklődését egyedül kedvese és különleges gyakorlatai, na meg a féllábú harcos, az ő személyes kalózkapitánya, Sebastien volt képes kivívni magának. Őket türelmesen figyelte, de a friss levegő, ami a próba után, már Szalamanton ódon utcácskáin fogadja őket, talán még őket is felülmúlja.
- Noak - feleli egyszerűen, könnyedén engedve el Annelie kezét, hogy egy mozdulattal lendíthesse meg lenge kis szoknyáját. Pimaszul vigyorogva harapja be száját, majd már készülve a lányos visszavágásra, eltávolodik, és néhány méter távolságból sétál tovább a barnaság mellett. - Van egy kutyánk otthon, meg a házhoz szokott néhány macska, de... ami engem igazán lenyűgöz, az a sárkány.
A lány felé eső karját kinyújtja, s lassan közeledve hozzá, lazán átkarolja vállait. Halántékára csókot lehel, majd a következő kérdésen elgondolkodva hosszú, mély hallgatásba burkolózik. Olykor még hümmög is, és szabad ujjaival napos borostájával játszik.
- Egyedül Skóciába, veled meg Mallorcára mennék - szólal meg végül, és a nézelődő boszorkány arcát kezdi fürkészni. - Elhagyod valaha is a cirkuszt?
Kérdése mögött komolyság bujkál, és bár pontosan tudja, hogy mit jelent ez Annelie-nek, azzal is tisztában van, hogy ez olyasfajta munkakör, ami mindig teljes embert kíván, ráadásul lehetőleg olyat, akit nem vár otthon család. Ez pedig - még ha eddig nem is mondta ki - egyáltalán nem ragadtatja el Noelt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szalamanton

Soha nem hitte, hogy fog még úgy érezni lány iránt, mint egykor, évekkel ezelőtt a Saint-Venant ikerpár női tagja iránt érzett. Akkoriban azt gondolta, hogy nem létezik annál erősebb érzés, nem dobbanhat jobban szív, és hogy amit akkor átélt, az kizárólagos és örökérvényű. Most azonban, amint elnézi Annelie mosolyra szélesedő száját, és a világról is elfeledkezvén belefonódik rápillogó, kék tekintetébe, egyszersmind semminek érzi a múltat. Az megsemmisült, mint ahogyan ő is; a vágyai, céljai, gyér lénye.
Vigyorogva csíp bele a karját súroló ujjakba, aztán visszalépdelve közelebb húzza magához a kuncogó barnaságot. Önfeledten nevet vele, belecsókol a fülébe, a válla alá lógó fürtökkel játszik, és végre nem gondol semmire. Elhalkul a világ zaja, megszűnik a belső nyomor, ledőlnek az önmaga elé állított gátak, és bár továbbra is az az ember, aki volt, vállairól súlyos terhek vesznek ködbe.
- Nem érdekel az - szavait alig hallhatón suttogja a boszorkány fülébe, majd beleharap apró cimpájába, és a lány vállán pihenő karjával teljes egészében átöleli nyakát. - Nem azért vinnélek Mallorcára, hogy ki se keljünk az ágyból. Mutatni akarok neked dolgokat, helyeket, az egész világot. Nem a kevés ruha izgat...
A válasz viszont, amit kérdésére kap nagyon is foglalkoztatja. Nem szeretné, hogy Annelie évek múlva is a karikán lógjon, és epekedő, lógó szemű férfiak bámulják, főként ha kapcsolatuk szorosabbra fűződik, és egyszer már, mint valódi család fognak együtt élni.
- És akkor mi lesz, ha már nem csak nő leszel, de édesanya is? - teszi fel következő kérdését, s lassítva léptein megállítja, majd szembefordítja magával kedvesét. - Várj egy kicsit, majd bemegyünk oda is, bármelyikbe. Nem szeretnél gyereket?
Ideges pillantással fürkészi a lány fogva tartott tekintetét, hiszen számára ez egy fontos kérdés. Még ugyan nem, de pár éven belül feleséget és családot akar, ha pedig a vele szemben álló lány nem érez hasonlóan, kapcsolatuk egyszer mindenképpen zátonyra fog futni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Arcán enyhe undor fut át, ahogy egy percre még lélegzetét is visszatartva, szorosan összetapasztott szájjal lenéz a rámeredő lányra, aki a fiú értetlenkedésére nem rest még egyszer, kicsit konkrétabban megfogalmazni a Zsiga bácsihoz köthető saját rokoni szálát: belőle vagyok. Pfej. Noel lelki szemei előtt önkéntelenül is nagybátyja homályos képe jelenik meg, amint félreérthetetlen célzattal közeledik egy ismeretlen nőhöz, majd pedig...
- Oké, oké, értem - mondja határozottan, s védekezőn maga elé emeli a kezében tartott meggyűrt plakátokat, hogy ha Rebeka ismét megakarná rázni, esetleg - ki tudja? - ütni, akkor ne egyből az arcát találja el. - Szóval Zsiga bá' a faterod. Menő.
Óvatosan leengedett kezei mögött felderülő arca tűnik fel, zölden világító tekintetében valamiféle bizarr elismerés csillan. Úgy néz a szemben álló lányra, mintha az egy valódi csoda volna. Aztán egy gondterhelt sóhaj mellett a fel felé nyújtja karját, hogy egy újabb papírt tépjen le róla. Fejcsóválva gyűri azt is össze, és már éppen beszélni kezdene, mikor unokatestvére őt megelőzve furcsa, ijesztő hangszínen szólal meg, s azzal együtt karon ragadja és a falnak passzírozza őt. Ez így igencsak húha...
- Úgy látom a vehemenciád nem édesanyádtól örökölted - állapítja meg felszaladó szemöldökkel, majd arrébb fúj egy arcába lógó göndör tincset. Szája ismét szólásra nyílik, de Rebeka pont, mint az előbb, most is hamarabb közöl. Méghozzá üvöltve, ahogy azt ugyebár egy frissen megismert rokonnal illik. Csak természetesen. Noel csupán csak egyetlen pillanatig haboz, aztán a keze ügyében lévő összes papírt eldobja, és karjait megrántva ellöki magától a másikat. Már nem csak Rebeka, de az ő tekintete is villámokat szór, ráadásul a hirtelen jött feszültség lángok formájában akar távozni testéből. - Mégis mi a frászért üvöltesz velem, he? Mi a rák bajod van neked? Tán én vagyok az apád, hogy velem hisztizel?!
Bár nem emeli fel a hangját, fenyegető testtartásából és arcának megkeményedett vonásaiból tökéletesen érezhető, hogy az Ombozi lány elérkezett a fiú türelmének végső határmezsgyéjére. Noel lehunyt szemekkel csitítja az ereiben tűztáncot járó vért, de így is hallja a továbbra is emelkedett stílusban nyilatkozó unokatestvért.
- Igen, elment, nem tudom hol van - ismétli önmagát, majd néhány mély levegővétel után kinyitja szemeit és a tőle telhető legnagyobb önfegyelemmel fűzi tovább gondolatát. - Ő amolyan világutazó, akinél sohasem tudni, hogy éppen hol van, mit csinál, mikor jön vissza, de egy biztos: mindig hazatér. Egy-két hónap és itthon lesz.
Beszéd közben hátát hagyja a hideg falnak döntve, s közben a testében felzaklatott, hirtelen dühöngeni vágyó tüzet csillapítja. Gyanakvó tekintetét már egy percre sem veszi le a lányról, ahhoz ugyanis túlságosan is megbízhatatlannak tartja. Lassan pislogva hallgat, száját beharapva gondolkodik mit mondhatna még. Nagyon szereti Zsiga bácsit, hiszen velük mindig rendes volt, sőt, olykor jobb támaszt nyújtott, mint saját apja, de akárhogy is próbálkozik, képtelen őt apaszerepben elképzelni. Ahhoz túl kalandvágyó, egy utazó, szélvész, természeti katasztrófa. Haj-haj, nehéz ügy.
- Ha írunk neki, biztos, hogy azonnal jön - dünnyögi az orra alatt, de hangjából kihallatszik a kétely. - Csak nem tudom hogy fog rád reagálni. Tudod, hozzád hasonló korú lányoknak szokta csapni a szelet. Öhm, hány éves is vagy?
Nyakát vakarva kérdez, és kezdi magát nagybátyja helyett is kínosan érezni. Határozottan, kétségbeejtően kínosan. Ujja kipirosodott nyakáról állára, majd halántékára vándorol, úgy vakarózik, akár egy bolhás kutya. Közben elfordul, hol a kiplakátolt falat, hol a lépcsőt figyeli, majd tekintetét visszaemelve Rebekára, aggódó pillantást küld felé. Ez a helyzet, melyben a lány kénytelen lenni, kifejezetten szar lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A csárda hátsó szegletében ül és a késő esti, sárgásan ragyogó fényeket figyeli. Megbabonázva, rá nem jellemző áhítattal mustrálja a villódzó testeket, akárha néhány boldogan táncoló angyalkát nézne. Asztala üres, még egy korsó vajsört sem rendelt, csak jött és a pultot nagy ívben elkerülve leült szokásos helyére. Akkor még ott volt egy vénülő, csúnya boszorkány is, de a fiút még az ő jelenléte sem zavarta. Bár céltalannak tűnt; mind tétova mozdulatai, mind pedig az arcán átsuhanó, folyton változó érzelmek miatt, de se nem tévedt el, se nem csak úgy bolyongott.
Elmosolyodva pillantott le a ragacsos faasztalon pihenő tenyereire, melyekbe  néhány hete váratlanul újra élet költözött. Magáról elfeledkezve, önkívületi állapotban gyönyörködött ismét bálványozott tagjaiban, úgy kuncogott, s motyogott kivehetetlen szavakat nekik, mintha szeretett, csodálatos gyermekeihez szólna. A mellette ülő boszorkány talán ekkora döntött úgy, hogy jobb, ha távozik, de a negyedéves azt sem vette észre, hogy egyáltalán ott volt.
Már nem kellett lehunynia a szemét ahhoz, hogy elfeledkezzen a világ zavargásáról. Nem kellett elnémítania gyötrő gondolatait, hiszen rálelt a kapcsolóra, amit ha átpöccint a másik oldalra, magán kívül senkit sem lát, hall vagy érez. A csárda népe egy pillanat alatt némafilmszereplőkké, a csapos parádés pantomimmá válik. Noel süketként süpped bele az ereiben lappangó erőbe. Érzi a vérét hevítő melegséget, a bőrén, akár egy szűrőn átfolyó forró cseppeket. Tenyere kigyullad, a felcsapó lángok visszatükröződnek véreres, zöld szemeiben. Jobb szeméből parányi könnycsepp indul útnak, hogy végigszánkázva a fiú fehér orcáján, leérjen szája széléig, majd aláhulljon a csárda koszos padlójára. A lángok megrövidülnek, hamarosan irányított formát vesznek fel a rellonos összeérintett kezei között. Csodálatosan szép ovális gömbformává alakulnak, pontosan úgy, ahogy alkotójuk azt szerette volna. A fiú nagyot nyel, örömében szeméből újabb könny kel lábra. Régen volt része ebben a csodában, és sokáig nem is hitte, hogy valaha is érezni, babusgatni fogja még a testéből fakadó tüzet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Nocsak, nocsak milyen epés lett a nagylány... gondolata épphogy csak lábra kap zizegő fejében, talpa máris a létra legfelső, reccsenő fokán támaszkodik. Ajkait kiszélesedő vigyorra húzva figyeli Cyanne rávicsorgó száját, s vele együtt - talán miatta? - dühösnek tűnő vonásait. A fejük fölött szerteágazó villámok nemcsak háztársnőjét, de őt is feltöltik adrenalinnal; erei feszülten áramló hormonoktól, és az egyre csak kitörni készülő, izzó tűztől duzzadnak.
- Mi ez a hiszti? Nehéz napokat élsz, drágám? - már-már idegesítően nyugodt hangszínen felel, arcára engedi kiülni az élvezetet. A helyszín, a helyzet és a társaság is szórakoztatja, amit egy pillanatig sem kíván véka alá rejteni. - Szépen megnőttek a villámaid. De nem mernéd belém vezetni őket, mi?
Ösztönszerűen cukkolja a szőkét, csakúgy, mint két évvel ezelőtt tette. Noha akkor szavai egy magasztosabb célt szolgáltak, most is ugyanolyan jólesőn ejti ki őket, mint akkor. Bár lelkivilága azóta tagadhatatlanul nyugodtabb lett, a móka kedvéért szívesen elfeledkezik idillikus hangulatáról.
- Szerencsétlen. Nem, bizonyára összekeversz valakivel - dünnyögi egészen halkan, megférfiasodó hangja gyönyörűen beleillik a villámoktól, s mennyei dörgésektől villódzó térbe. - Nem szerencsétlen voltam, csak suhanc.
Lejjebb lép a létra rozoga fokain, és az utolsó hármat kihagyva leugrik a sártól cuppogó talajra. Pálcáját nadrágzsebébe csúsztatja, és kezeit komótosan dörzsölgetve közeledik nővé cseperedő háztársnője felé. Szíve már a tűztől dobban, ereiben izzó sárgává válik a vér. Tagjai lüktetnek, fejét balra-jobbra döntögetve ropogtatja nyakát. Az égen táncoló fények olykor-olykor bevilágítják a teret, s Cyanne olyankor láthatja a férfiú arcára égett elégedett, gonosz mosolyt.
- Táncolunk? - kérdezi, mintha csak egy meghitt összefonódásra invitálná a másikat. Alsó ajkát beharapva lépdel, égnek tartott jobbjában felcsapnak a lángok. Táncoljunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A lány szavai az üres fenyegetésnél is gyengébb lábakon állnak, de a fej - és testtartása tőle rémisztően idegenül hat. Legalábbis attól a fiatal lánytól, akit évekkel ezelőtt megismert, manipulált és ha szigorúan vesszük, akkor olcsón fel is használt. Pontosan emlékszik arra az estére, mikor megkérte őt, hogy eresszen belé néhány ártatlan villámot, hogy általuk felébredjen a benne szunnyadó sárkány, és ő kikerülhessen az akkori nyomasztó légkörből. Menekülni akart, elfutni az őt üldöző szőkesörényű lidércnyomástól, az unott, szürke hétköznapokból és saját, kiugraszthatatlan valójából. A valóság itt kezdődik.
- Már nem az vagyok, akit akkor ismerni véltél - feleli az ostobán röhögő lánynak, és lassan közelítve hozzá minden léptében érzi a talpára tapadó nedves, sáros talajt. Az égen egymásba fonódó villanó szikrák alatt figyeli az állatiasan mozgó lányt, egyenes, fenyegető tartását, de határozott mozdulatai, és agresszív tekintete is kevés ahhoz, hogy megijedjen. Cyanne-t görcsösnek, ugyanakkor meglepetést ígérő ellenfélnek tartja, akivel érdemes vigyázni, és akit érdemes legyőzni. Direkt nem nevet vele, sajátos, mosolygó csendjével érzékelteti a szemben álló őrülttel, hogy kettejük közül ő az erősebb. Tudatos higgadtságával és a mellkasában ébredező pusztító lénnyel szavak nélkül diadalmaskodhat a North lány felett.
- Mmm, ügyes, majdnem talált - dől azonnal balra, amint mozdulni látja a lány elektromosságtól pattogó karját. Már nem közeledik, inkább lassít léptein, és felvéve éjszakai táncuk stílusát csakúgy, mint Cyanne, ő is balra lép. Körbe-körbe, vadállatok módjára járnak, akik a természetben saját térfelükért csapnak össze. - De ennél jobbnak kell lenned, ha térdre akarsz kényszeríteni...
A tenyerében, mint bölcsőben növekvő lángok gömbalakba fonódnak, s kicsiny, minden másodperccel forróbb, s erősebb gyermekként várakoznak, hogy alkotójuk végül szabadon rendelkezhessen velük. Noel tekintetében most először, csak a tűz valóságba idézése után lobban harag. Kiszáradt ajkai elnyílnak, torkán át halk morgás tör felszínre. Göndör tincsei arcába lógnak, de a szemben álló fél vonásaiból így is tisztán olvashat.
- Erősebben, Cyanne vagy meghalsz! - üvölti el magát, és a tenyerében növekvő lángéletet dühödten csapja lábai mellé. Körülötte a gyep fiatal, sárga-narancs színekben pompázva kezd égni, meleget adó fényével alulról világítja meg a férfiút.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Homlokán hűvös esőcsepp koppan. A villámok lefolynak a fölöttük háborgó égről; azok olyan eredendően hatalmasak és erősek, hogy a férfiúban növekvő adrenalint észrevétlen mohósággal csúcsosítják ki. Kézfején és halántékán kéken dudorodnak ki az erek, feje lüktet az odabent keringő számtalan gondolattól. Cyanne-ra függesztett tekintetében felébred az időtlen idők óta mélyen szunnyadó állat. Szemeivel már nem ő, sokkal inkább egy addig ismeretlen sárkány néz vissza, s a cikázó villámok fényében zöld fényei ijesztően sárgán villannak.
- Az istenek ma este téged pártolnak - hörög, szavai közben lassít, és az általa lángra kapó talaj mellett végül mozdulatlanná dermed. Arcát a mennyekre emeli, szája széles mosolyra húzódik. Karjait széttárva emeli fel, úgy áll ott, akár egy feszítésre váró halálraítélt. A szemerkélő eső végigfolyik arcán, ruháját puhán áztatni kezdi.
Cyanne hangja átszeli a villámló éjszakát, át a köztük meghúzódó, olykor-olykor felfénylő esőfüggönyt. Kezei egymásután mozdulnak, feszültsége célt érve csapódik bele a férfiú jobb és bal karjába. Noel izmai tehetetlenül húzódnak össze, vizes felsője és a bőrére potyogó eső csak még fájdalmasabbá teszik a két évvel ezelőttről már ismerős érzést. Karjai összeugranak, zsibbadó ajkain át ordításban távozik a kín.
- Ha-ha-ha - nevet fel, amint alábbhagy az ereiben cikázó elektromosság. Hangja könnyed, de annál inkább aggasztó. Karjait kinyújtja, vállaival lazán köröz, hogy felfrissítse magát. Felpillant az aláhulló cseppekre, aztán háztársnőjére emeli megváltozott tekintetét. Nyakát kiropogtatva lép egyet felé, immáron körön belül, egyenesen törékeny, nőiesedő testét fixírozva. A hátrahagyott lángok kialszanak, azonban a füst, ami helyükön feltűnik, hűségesen követi Noel lent tartott jobbját. Ujjaiból további fekete felhő áramlik ki, mely számára ugyan veszélytelen, a szőke tüdejére bizonyosan mérgezőn fog hatni. A növekvő füsttömeg a fiú kezével együtt emelkedik fel, ám annak esze ágában sincs éppen most, éppen így győzedelmeskedni a lány felett. A sötétséget kezei segítségével maga köré vonja, és ahogy halad, úgy építi fel saját, mérgező ködét.
- Láttál már sárkányt, Cyanne? - érdeklődik közeledő léptekkel, hangja finom, egészen szelíd. Már nem kiabál, hiszen egy pillanatig sem szeretné megijeszteni a másikat. A fekete köd egész alakját befedi, vele együtt mozog. A fiú ösztönös lassúsággal veszi be ellenfelét, akinek közelségét a füstfelhőben is ugyanolyan jól érzékeli, mint annak előtte. Ahogyan Noelt, úgy a lányt is elárulja állatias morgása, a léptei alatt széttörő ágak, vagy szapora légzése. A férfiú lehunyt szemekkel koncentrál, hogy végül fellobbanjon maga elé tartott kezeiben a hő nélküli tűz. A hideg lángok szépen növekednek tápláló bőréből, s mikor már elég nagynak érzi, gyűrűformában dobja őket a lány köré. Ha jól célzott, most Cyanne körül, a nedves talajból kéken fénylő lángok csapnak fel, és erős gyűrűként tartják őt fogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Szalamanton

Azt már megtanulta, hogy az érzésekre nincs magyarázat. Édesanyja szerint nem is kell, hogy okok és miértek után kutasson, mert az érzések nem többek egy mindent tudó láthatatlan selyemfonálnál, ami vagy útnak indul, s összeköt két embert, vagy nem. Az asszony szerint amiatt sem kell aggódnia, hogy ez a fonál meddig, és milyen hosszúra nyúlik, hogy egészen halála napjáig, vagy csak néhány hétig marad erős, ugyanis az érzések változékony bestiák. Hol ezt, hol mást érzünk, de a rád váró lány mellett nem lesz többé kérdés, hogy együtt maradtok. Ha pedig már családotok lesz, a selyemszálat a gyermeketekben fogjátok látni, aki akkor is közös úton tart majd titeket, mikor valamiért másfelé mennétek. Most a szerelem, később az odaadás, végül a család forraszt vele majd össze. Először csak nézed, aztán akarod, a legvégén pedig már képtelen vagy elengedni. Nem lesz semmi baj, Noel, ne aggódj feleslegesen - mondta a nő, mikor fia utoljára hazalátogatott. Nincs magyarázat. Ha szeretlek, szeretlek, ha szeretsz, szeretsz.
- A turné alatt majd kicsenlek a szobádból, és titokban bejárjuk a várost - ígéri pimaszul, s gondolatai máris akörül forognak, hogy hová is vihetné először a világot járó, ám azt mégsem ismerő lányt. - Melyik város lesz az első?
Abba eddig még bele sem gondolt, hogy Annelie hamarosan elmegy a cirkusszal, és legközelebb csak karácsonykor jön vissza. Nem gondolt bele, mert elképzelni sem tudja a lány szobáját üresen, a klubhelyiséget és a folyosókat a nevetése és duruzsoló hangja nélkül. Legszívesebben vele tartana, de az ötödévet nem végezheti el magántanulóként. Lehet, hogy ez lesz az utolsó éve, hiszen egyelőre nem tudja, jelentkezik-e mestertanoncnak. Az év végén pedig a VAV vár rá, amitől már most görcsbe rándul a gyomra.
- Nem? - éppolyan halkan kérdez vissza, mint amilyen halkan beszél a szemeibe kapaszkodó barnaság. Hangja a szóval együtt hal el, arca elfehéredik, zöldjeiben leplezetlen csalódottság ül. - Nagycsaládban nőttem fel, három testvérem van. Aranyvérű vagyok. Nemcsak, hogy szeretnék apa lenni, nekem annak is kell lennem.
Nem kezdi el fejtegetni, hogy milyen fontos is egy magafajta, aranyvérű fiatalnak, hogy megfelelő - értékes vérű - családja legyen, hogy milyen fontos a szüleinek, hogy ők négyen tovább vigyék az örökölt nevet, a beléjük nevelt hagyományokat és nem utolsó sorban a nemes vért. Nem kezd bele, mert tudja, hogy ezzel a lány is tisztában van, az ezzel járó vitákra pedig egyiküknek sincs szükségük. Kezei lecsúsznak Annelie karjáról, azzal együtt szemeit is leveszi kétségbeesett arcáról.
- Tudom, hogy nem régóta vagyunk együtt - mondja, tekintetét a közelben álló oszlopra függesztve. - De ha a cirkusz ilyen fontosságú marad az életedben, akkor abba én egyszerűen egy idő után már nem fogok beleférni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A bájitaltan vizsga után úgy rebbentek szét a diákok, mint a faágon üldögélő kókadt verebek ágyúdörrenés hallatán. Noel a szőke lány után állt fel asztalától, s dolgozatát egy megkönnyebbült sóhajjal dobta a tanár úr előtt egyre csak gyűlő halom tetejére. Úgy néz ki, az idei év is teljesítve, és bár nem ez volt az utolsó megpróbáltatása, az elemi mágia záró vizsgájától koránt sem fél úgy, mint félt Felagund borzadályától. De ugyan, mégis ki gondolta volna, hogy ilyen simán eljut az ötödév rettegett küszöbe elé?
Sára miatt soha nem kellett aggódni, és legkisebb húga is szorgalmasnak bizonyul, azonban Nelli és ő már nem tartoznak a jó tanulók népes táborába. Kettejük közül is ő a könnyebb eset; így vagy úgy, de ezidáig minden évet teljesített, és ugyan volt, hogy éppen csak átcsusszant egy-egy tárgyból, de olyan is volt szép számmal, amit kiválóra írt meg. Húga, Nelli viszont hol megbukik, hol nem, nagy ívben tesz mindenre, nem hallgat senkire és ami a legszörnyűbb, édesapjuk négy gyermeke közül még így is a lányt tartja a legtöbbre.
Noel a néhány méterre előtte haladó levitást követi, közben pár másik lányt hallgat, akik szerint Felagund maga az ördög és Merlinre esküsznek, hogy ha nem buknak meg, olyat tesznek lent a faluban, amit aztán egész életükben bánni fognak.
- Hajrá! - vigyorog rájuk a rellonos, majd Izabella után ő is befordul a könyvtárhoz vezető szűk folyosóra. Már lassan öt esztendeje jár a tanoda hideg kőfalai között, lakik a sárkányok dohos pincéjében, és amit csak megélhet egy fiatal, hamarosan férfikorba lépő kamasz, ő azt mind itt élte meg. Elmélázva bámulja az előtte sétáló leányzót, majd gyorsít léptein, és a nyíló ajtót jobbjával elkapva, úriemberhez méltón kitárja előtte, hogy amint az betér a könyvek országába, ő maga is úgy tehessen.
- Hogy ment? - kérdezi tőle a helyiséghez illő visszafogott hangon, és követi, akármerre is megy. - Remélem nem buksz meg. Túl sok meló lenne új üsttárs után nézni.
Hogy Izabella megbukna? Vicc. Pontosan tudja, hogy a levitás közelében sincs a troll elbíráláshoz, mégis hecceli, csak úgy, megszokásból. Aztán lemosolyog rá, és lelógó hajához érve birizgálni kezd néhány világos fürtöt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Teste foltos a villámok okozta égési sérülésektől, de abból senki semmit nem láthat, hiszen csont és bőr alkatát vastag pulóver fedi. A kéretlen szemek csak beesett, fakó arcát fürkészhetik, mely az elmúlt évben itt-ott, főként az állánál megszőrösödött.
Sántán jár, jobb lábszára hosszában mély vágás húzódik, aminek viszont semmi köze North-hoz. Azt egyedül csak magának köszönheti, kizárólag saját ügyetlenségének lehet érte hálás.
Kopp. Kopp. Kopp.
Megszokta már enne az ajtónak a látványát, sajnos nem először jár itt és keresi ugyanazt a férfit. Aki elkapta, letartóztatta és elcipelte a Balaton mélyén felépített verembe. Aztán meg bejárt hozzá, csokit, sós mogyorót és néhány hasznos tanácsot vitt neki. Egy ideig. Ő még ott, a kihallgatóban is sok lehetett neki; egy értetlen, elnémult, megfakult kölyök. Szürke semmirekellő. Talán. Karperece miatt a tűz majdnem kihunyt belőle, és csak az elmúlt néhány hét során volt képes újra meglobogtatni vöröses lángjait.
Bele sem mer gondolni abba, hogy elveszíthette volna őket, az egyetlen dolgot, ami valójában érdekli. Mit érnek lányok, átbulizott éjszakák, ha lényének értelme közben csendben kialszik ereiből? Hova a harag, ha nem perzselhet vele oda?
Hát az elmúlt éjjelek egyikén odaperzselt. Cyanne-t belepte koromfekete, mérgező füstje, aztán hűvös tűzgyűrű tartotta fogva. Köröttük lángolt a föld. A lány kedve szerint szórta a villámokat. Üvöltöttek, akár az életben maradásért küzdő állatok. Cyanne sakál volt, hörgött, morgott, felkiáltva küldte ellenfelébe az újabb és újabb villámot. Játszottak az esőben, s úgy tűnik, egyikük sem tanult semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Fél vállát a falnak veti, baljával továbbra is a lány szőke tincseivel babrál. Rezzenéstelen, fakó arccal néz le rá, de zöld szemeiben önkéntelenül is megcsillan a másik iránt érzett enyhe aggodalom. A levitás üsttárs nincs jó passzban, látszik rajta, hogy megviselte Felagund remekbe szabott, ámbár tagadhatatlanul gyötrelmes vizsgája.
- Ha Ön lenne az új elnöke a Bájitalfőzők Szakszervezetének, milyen szabályokat állítana fel? - ismétli a vizsgalap második kérdését, amire úgy hiszi, a lehető legjobb válasszal szolgált: védelmi funkciók, korszerű biztonsági szabályok bevezetése és egyéb rövid gondolatok kerültek a pergamenre, melyeket alább szépen ki is fejtett, csak hogy nyomatékosítsa véleményét. - Nyugi. Ez egy véleménykifejtő kérdés volt, a lehető legkevesebb pontot éri.
Kutakodó tekintetével figyeli Izabella vonásait, annak haját fogdosó keze közben teste mellé esik.
- Hogy mentek a mérgek? - teszi fel következő kérdését nyugodt, halk hangján. Míg a válaszra vár, elpillant a helyiség polcai felé, és az egyik faszekrény láttán eszébe jut, hogy annak idején milyen szépen megsirattatta kedvenc levitását. Az emlékképre halványan elmosolyodik, aztán visszafordul a lányhoz, és mivel együttérzését máshogy képtelen kimutatni, nagyot sóhajt. - Ha elhasalsz, felgyújtom neked a termet. Vagy az erdőt. Vagy amit akarsz.
Beszéd közben Izabella ajkait nézi, hátha azok szavai hatására mosolyra húzódnak, és egy pillanatra elfeledkezik a bájitaltan vizsga szörnyűségeiről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Keze hangtalanul csúszik a kilincsre, és ahogy betolja a fát, szíve nagyot dobban. Még mindig nem tudja eldönteni, kedveli vagy éppenséggel ki nem állhatja az asztal mögött gubbasztó férfit. Hol így, hol úgy érez vele kapcsolatosan. Néha megmosolyogtatja, groteszk apaszerepet ölt gondolataiban, máskor meg órákon át dühöng miatta. Abban viszont biztos, hogy ez mind érdektelen az auror számára. Behajtja maga mögött az ajtót, majd száját összepréselve lépdel az asztalhoz - lassan, megfontoltságot színlelve sétál, úgy, hogy a másiknak a legkevésbé se tűnjön fel béna járása. Persze, tudja ő, hogy kit akar megtéveszteni, ám ha szerencséje van, az érteni fogja némán is beszélő mozdulatait és nem kérdez rá miértekre.
- Jó napot, uram - szólal meg aztán az asztal előtt megállva, testsúlyát egészséges bal oldalára helyezve át. - Minden oké. Az iskola áll, a festményeknek egy szavuk sem lehet rám. Nem gyújtottam fel senkit és semmit. És nem is tervezem.
Ennyit tart megjegyzésre érdemesnek, aztán elhallgat. Beszéd közben végig kerüli a férfi pillantását, csak egyszer-egyszer emeli rá zöldes árnyalatú szemeit. Könnyebb az iratokat és pennákat bámulni, mintsem abba a mindig bordáiba hatoló szempárba nézni. Sokkal, de sokkal könnyebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A lány zavart tekintete láttán elengedi szőkés fürtjeit, s megjegyzés nélkül hagyja, hogy balja újfent vékony teste mellett lóghasson a semmibe. Maga sem tudja, miért nyúlt Izabella haja után; talán mert ilyenformában is megakarta nyugtatni őt, vagy talán egész egyszerűen csak kíváncsi volt arra, puha-e. Még soha nem tett ilyet, egyszer sem ért a lányhoz, és minden valószínűség szerint ezután sem fog soha többé. A mozdulat mégis egyszerű, számára otthonos, mely nem kelt benne ellenérzetet, se nem készteti kínos csendre vagy figyelemterelő köhintésekre.
- Gyakorolni kell. Nehogy már egy levitásnak kelljen elmagyaráznom mit tesz valakivel a rengeteg gyakorlás. Beszélj, érvelj, vitatkozz - mondja, fejét oldalra, a falnak billentve. Hangja és testbeszéde is nyugodtságot áraszt, szavai könnyedén, és ami különösen ritka, színtiszta jóindulattal hagyják el száját. - Egy idő után menni fog.
A földre csúszó üsttárs után pillant, aztán őzbőr cipője orrával, amolyan hé, ne búsulj már mozdulattal megböki combját. Szája halvány, aprócska mosolyra nyúlik, végül a kuncogó hangra ő is elneveti magát.
- Ja, el is felejtettem, hogy prefektus vagy. Én, mint daliás lovag felgyújtanám érted a bájitaltan termet, te meg köszönet helyett kényed-kedved szerint megbüntetnél, mi? - arcán kedélyes mosollyal beszél, lelki szemei előtt lejátszódik az egész tüzes-büntetős jelenet. Cö-cö-cö. Fejcsóválva ereszkedik évfolyamtársa mellé, kinyújtott karjait felhúzott térdein pihenteti.
- Micsoda szerencsétlen nap lenne, ha Ombozi Noel jobb vizsgát tenne bájitaltanból, mint Nemes Izabella! Pedig... - pimasz hangú szavait félbehagyva fordul a lány felé, vonásai játékosak, szemei csillognak. - Előfordulhat. De ha így is lesz, ígérem, senkinek sem árulom el. Amúgy is, ha rólam van szó, a kutyát nem érdekelik a jegyeim.
Utolsó gondolatát már valamivel csalódottabban jegyzi meg. Maga elé beszél, egy előttük álló, elhagyatott asztal rozoga lábát nézi. Lassan pislog, ujjai olykor-olykor megrándulnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő