Kati~ szilveszter esteHogy szilveszter estére nincs programja, azt csak saját magának köszönheti, hiszen akadt volna társaság, és helyszín is, ahová csapódhatott volna, mégsem bólintott rá egyik felvetésre sem. Az első szakítása után érthető módon csupán önmagára vágyik, és annyi vajsörre, amennyit csak letud önteni kiszáradt torkán. A szobájában készül el, ünnepi öltözetbe bújik, s bár nem így tervezte, a spontaneitás a mai este is győz, és öltönybe bújik. Szereti a szilvesztert, és ha most üresnek is érzi magát, legalább szabad, a szó legnemesebb, legszebb értelmében. Azt tesz amit csak szeretne, és immáron ismét önmaga lehet. Senkihez sem kell igazodnia ezentúl, és abban is biztos, hogy ha még egyszer ráveszi a lélek, és lánnyal kezd, azt nem engedi járásba fajulni. Találkozzanak, élvezzék egymást, de semmi több. Nem kellenek megértő szavak, kíváncsiskodó kérdések meg még olyannyira sem. Őt sem érdekli a másik azon felül, amit adni képes, és a másikat se érdekelje ő. Végtére is üzletet kötnek majd, amiben kielégítik egymás szükségleteit, és teljesítik egymás kívánságait. Ez a tökéletes egyesség. Egy kiváló megállapodás.
A falu szilveszteri díszekben ragyog, és több diák van lent, mint ahányat egész évben összesen nem lehet látni. A rellonos észrevesz pár ismerős arcot is, de egy intésen túl egyiket sem méltatja. Nem fog a falu utcáin fagyoskodva jó arcot vágni az óévet, és újévet ünneplő társaságokhoz. Zsebében pálcáját simogatja hosszú ujjaival, szereti a szőlőfa anyagát, a göcsörtös fa apró dudorait érinteni, és ujjbegyét újra és újra végighúzni rajtuk. Ez az ő pálcája, ez az ő igaz szerelme. A csárdában elhanyagolt, és valószínűleg már délután óta ittas varázslók és boszorkányok trécselnek, fiatal arcokat aligha lát, és kabátját leengedve hátán, jobb karjára igazítja, hogy
öltönyben, magabiztosan sétálhasson a pulthoz.
- Egy vajsört kérek - mondja a csaposnak, majd míg az engedi a sört, ő a pultnak támaszkodva néz ismét körbe a jelenlevőkön. Akkor látja meg az ismeretlen, ám az itteni átlagkorosztálynál fiatalabb lányt. Elmosolyodik, és bár egyedül akarta tölteni a szilvesztert, az ismeretlen még saját magánál is jobban izgatja fantáziáját. Minden új izgalmat rejt magában, és ez a lány sem lehet ez alól kivétel. A csapos átadja a korsó vajsört, amit azonnal kifizet a fiatal, és még hallja a sarlók és knútok csörgését a pult falapján, de már közelít az egyedül ücsörgő lány asztalához.
- Remélem nem vársz senkit a mosdóból - int fejével a mellékhelyiség felé, majd egy félmosollyal húzza ki a partnerrel szemben levő széket, aminek támlájára ráteríti hosszú, fekete szövetkabátját, ő pedig egyik kedvenc öltönyében foglal helyet.
- Fél órán belül dugig lesz ez a hely - mondja csak úgy mellékesen, és belekortyol vajsörébe. A faluban látott ismerősök bizonyára nem maradnak egész éjszaka kint a hidegben, és valahova jönniük kell. Márpedig ha fáznak, mi melegítené jobban fel őket, mint az alkohol? Talán a szerelmes csókok, de az keveseknek jut részül.
- Hogyhogy egyedül? - kérdezi a támlának döntve hátát, egészen belebámulva a szép arcba. Fogalma sincs miért szilveszterezik egyedül egy lány, akit valószínűleg körülvesznek a lelkes lánycsapatok, hogy együtt sikítsanak bele az újév első percébe.