Szőkém
Királylány hozzáér a rellonos arcához, amire hirtelen összerándul, és első gondolata, hogy pálcát húzzon, de a szőke elmosolyodik, és fejét csóválva butának nevezi őt.
- Hé, vigyázz magadra - vigyorodik el ő maga is, majd magához vonja a levitást, egészen közel engedve őt saját magához.
Forróság indul el nyaka azon pontjából, amit Lyra szuszogása ér. Ez a bizsergető érzés aztán utat talál magának teste további részei felé is, hogy másodpercek alatt végigáramoljon bőre alatt, és eljusson az összes idegvégződéséhez. Végigsimít a karjaiba elbúvó lány hátán, és kissé meg is szorongatja hozzásimuló testét, hagy érezze azt a biztonságérzetet. A pillanat, amit az ölelkezés nyújt neki, fenséges, ezidáig soha át nem élt, és most szembehunyásra késztető. Elsöprő, ami hamar véget ér, és Noelnek ismét ki kell nyitnia szemeit.
Egyszerre engedik el egymást, mintha még nem mernének hosszabb ideig így lenni egymással, és inkább indulnak. A kastély felé csak pár gondolat hangzik fel, sem a lány, sem a fiú nem érzi szükségét a beszélgetésnek, ami valahol érthető is, hiszen egy ilyen este, egy ilyen első randevú után van mit végiggondolnia az embernek. Nem egyszerű vele, ezt már édesanyja is a szeme közé vágta régebben, és ezen az emléken most jót mosolyog. Megszorítja Lyra törékeny kezét, és arcát is felé fordítja, hátha láthatja még egy kicsit annak kék tükreit. Izgalmasnak találja ezt a kialakult helyzetet, és gyorsan biztossá válik, hogy még sokáig így is akarja érezni.
- Nem fázol? - kérdezi Lyrától, amely után felbukkannak a kastély tornyai, és ezzel együtt egy félmosoly is a rellonos arcán. Szelíden engedi el a levitás átfagyott kezét, és annak vállait ölelve még közelebb húzza magához. - Nincs sok hátra, hamar ott leszünk.
Nyugodt hangja biztatóan hathat, és a beesteledett táj ezt a békés hangulatot támasztja alá. Sötét van már, és csend, amiben csak lépteik halovány hangja ad némi támpontot hollétük felől. Noel mosolya mintha odafagyott volna arcára, nem változik, és nem tűnik el.
A kastélyba érkezvén kifújja magát a rellonos, és egy pillanatra elengedi a szőkét, hogy apró kezeit sajátjaiba vegye, és megdörzsölve azokat, kissé felmelegítse őket.
- Máskor, ha megyünk valahova hozz kesztyűt magaddal, mert itt hagylak - mondja kacéran, és talán nem is viccel. Jó a kinti móka, de úgy a legizgalmasabb, ha másnap az ember nem arcüreggyulladással, felfázással és vesefájdalommal ébred. Nem jellemző rá ez a fajta odafigyelés, a másikkal való törődés, és a róla való gondoskodás, az ösztönösség ellenben annál inkább, és ez most az. Nem tűnik fel neki, hogy olyat tesz, amit eddig nem, belemosolyog a meleg szempárba, majd egy apró csókot cuppant el a finom ajkakon.
A levita felé veszik az irányt, így hát nem kerülhetik el a már messze bűzölgő festményekkel teli folyosót, ahol egy józan alakot sem lehetne találni. Undorító az összes. Hangosan kurjongatnak a pár beléptére, amitől Noel azonnal megmerevedik, nem bírja elviselni a szutykos keretlakókat, viszont arra sem vágyik, hogy miután éppen rendezték Lyrával a viszonyukat, a lány most kiábránduljon belőle egy esetleges vászonhasítás látványától. Igyekszik nem figyelni a hangos szavakra, csak maga elé, és az előttük fekvő hideg kövekre bámul, miközben az estét eleveníti fel, a csókot, a szavakat, a cukrászda hol izgató, hol feszült hangulatát. Aztán eljut tudatáig az egyik trágár kérdés, amire azonnal megáll, és Lyra kezét szabadon eresztve odafordul a részeg úrhoz, aki nyomdafestéket nem tűrő kijelentéseket tesz a fiatalokra.
Közel lép az aranykeretes festményhez, és előkapott pálcáját a férfi torkának szegezi.
- Diffindo - mormogja, mire a vászon pálcája nyomán szakadni kezd. Csillogó szemekkel nézi a megrongált alakot, aki ijedten bámul le a fiatal rellonosra. - Ha még egyszer ilyen szavakkal illeted ezt a lányt, vagy engem, nem szakadni fogsz, hanem égni.
Nem viccel, és attól sem tart, hogy egy prefektus erre jár, és büntetőmunkát lógat a nyakába, mi több, egyenesen az igazgatóhoz viszi, mert nem érdekli. Az otthoni leégett házrész, és az érte járó atyai verés sem szegte kedvét egy-egy mocskosabb festmény megbüntetésétől.
Vigyorogva lép egyet hátrébb, de a lányhoz fordulva lehervad előző jókedve. Nem tudja hány emberhez jutott már el a hír, hogy van egy diák, aki előszeretettel játszadozik el a folyosó tintapacáival, de abban biztos, hogy nem szeretné, ha a látottak alapján elítélné őt a szőke.
- Összeragasszam? - kérdezi halkan, pálcáját kabátja belsőzsebébe, kezeit pedig zsebe mélyére csúsztatva.
A samponomnak van hozzá köze? 
Hát azt én se bírom, szóval olyat nem fogsz látni tőlem. 
A rövid hajúnak tetszik legjobban a hangja. 
*homloksimi*