Valentin nap | Random Randi
Arnold

Amint sikerül nagyjából megnyugodnom újra a mellettem állóra összpontosítok.
Csak úgy megszokásból végigmérem az öltözetét. Majd kissé idegesen  megállapítom, hogy hozzá képest túlöltöztem.
Emellett enyhe örömmel veszem tudomásul, hogy hála a maszknak nem látszik mennyire elpirultam, de még így is hülyén érzem magam. Vettek egy óvatos pillantást a srácra, aminek következtében még jobban elvörösödöm. Gyorsan lesütöm a szemem és enyhe megalázottsággal megállapítom, hogy valószínűleg hülyének néz, amiért ilyen lehetetlenül viselkedem.
Amint kezdenék elmerülni a szégyenben a srác közli, hogy passzolunk.
Mosolyt erőltettek az arcomra, de a föld bámulásával nem hagyok fel.
-Remek.
Az ital említésére eszembe jut az amit előbb ittam. Felnézek, hát ha meglátom valamelyik pincérnél a poharam.  
Ám, amit elsőre megpillantok a partnerem mosolygó arca. Kissé zavartan visszamosolygok. Aztán rájövök, hogy miért néz ennyire és pirulva válaszolok.  
-Nos, nekem mindegy.
Körülnézek, hátha megtalálom a poharam.
Közben pedig szidom magam a hülyeségem miatt. Biztos, hogy nem csak nekem furcsa az az egész. Ráadásul egy Rellonos különben sem viselkedhet így. Ezért jobb lesz összeszedem magam és normálisan viselkedem.
A poharamról lemondva visszafordulok a sráchoz és az idő közben beálló kínos csöndre való tekintettel bemutatkozással próbálkozom, de a partnerem egy kicsivel megelőz.
A nevét ismerősnek találom, de még így se tudom, hogy pontosan ki ő. Ebből arra következtetek, hogy ő se tudja majd, hogy én ki vagyok.
Kicsit magabiztosabban viszonozom a bemutatkozást.
-Én Állia vagyok. Örülök a találkozásnak.
Elkezdek gondolkozni, hogy mivel kezdeményezhetnék beszélgetés, de mivel semmi különösebb ötletem nincs, inkább csöndben maradok és reménykedem abban, hogy a partneremnek több ötlete van.

Valentin nap | Random Randi
Arnold

Amíg én összeszedem magam a kezdeti zavarból Arnold felajánlja, hogy üljünk le és ott folytassuk ott,....mit is? Nos, nem igazán tudom, de mosolyogva bólintok.
-Rendben.
Teszek egy lépést felé, majd meglepett pillantást vettek, a felém kinyújtott karra, aztán pedig a karr tulajdonosára.
A karr gazdája magabiztos mosolyát nézve, pillanatnyi habozás után elfogadom a felém nyújtót kart.
Kissé meglepetten tapasztalom, hogy milyen izmos a partnerem karja. Bár ezt valószínűleg észre vehetem volna már.
Hagyom magam az egyik asztalhoz vezetni és leültetni. Az egyik kezemet az ölembe teszem a másikkal halkan elkezdem a zene ritmusát dobolni.
Nevem dicsérésére reflexszerűen mosolyogva válaszolok.
-Köszönöm.
Mosolyogva nézzem a velem szemben ülő Arnoldot és most, hogy már nem vagyok annyira ideges meglepetten veszem észre milyen szép szeme van. Ezt kis habozás után meg is jegyzem neki.
-Nagyon szép a szemed.
Nem is tudom, hogy mért mondtam ezt neki, hisz kimondva elég hülyén hangzott, de mivel vissza szívni nem tudom, csak mosolygok.
Szerencsére ezen nem akad meg a kezdődő beszélgetés.
Arnold elkezd magáról mesélni. A halottak alapján megállapítom, hogy lesz miről beszélgetnünk. Eltöprengek azon, hogy először kérdéseket tegyek fel vagy inkább én is meséljek egy kicsit. Végül úgy döntök, hogy a kérdések rá érnek.
-Én Rellonos vagyok, egyenlőre még nem mestertanonc. Szintén aurornak készülök.
A vicc kedvéért, elgondolkozó arccal ehhez fűzök egy megjegyzést.
-Bár téged elnézve még elég sokat kell edzenem.
Mosolyogva vállat vonok és folytatom.
-Aztán...- Kicsit elgondolkozom.- Én itt kezdtem és valószínűleg itt is fejezem be a tanulmányaim.
Mosolyogva nézek Arnoldra.
-Kb. annyit az alap dolgokról szerintem.
Kíváncsiság jelenik meg a tekintetemben és felteszem az engem foglalkoztató kérdést.
-Milyen Sváj, Magyarországhoz képest?

Valentin nap | Random Randi
Arnold

Lassan megszűnik a kezdeti feszültség köztünk. Le ülünk egy kétszemélyes asztalhoz. Arnold rendel magunknak italt és elkezd mesélni magáról. Közben megérkeznek az italok. Csöppnyi töprengés után úgy döntök, hogy egyenlőre nem kóstolom meg a mélyvörös italt. Egy részt azért, mert nem vagyok szomjas más részt azért, mert én kezdek beszélni. Miután mindketten letudtuk a bemutatkozó szöveget. Hátra dőlök a székemben és a partneremnek kicsit kevesebb figyelmet szentelve elkezdem a háta mögött lévő, táncoló párokat nézni. Közben azért válaszolok a hozzám intézett kérdésre.
-Negyedikes vagyok.
Arnold elkezd az auror szakmáról beszélni, ezért felhagyok a táncoló párok nézésével és Arnoldra fordítom a tekintetem. Az okfejtésétől elmosolyodom.
Hát igen ezt tudtam, de egy fiútól hallva sokkal viccesebb. Leplezetlen vigyorral az arcomon kifejtem, hogy én hogy értetem, mivel Arnoldnak sikerült félre érteni.
-Nem kételkedtem ebben eddig sem, fontos, hogy az ember értelmes legyen. Én szimplán, csak arra gondoltam, hogy téged valószínűleg komolyabban fognak venni a szakmában. Mivel tisztelet parancsoló a külsőd.
Ezt, persze komolyan gondoltam, hisz őt tényleg komolyabban fogják venni, már a kinézete miatt is. Emelet azért örülök, hogy ebből kiderült, hogy tartja magát nagyra azért, mert izmos. Ha az ellenkezője derült volna ki akkor már elindultam volna vissza szobámba.
Arnold elkezd Svájcról mesélni. A beszámolója alapján nagyon szeretett ott, de itt is szeret. Mosolyogva nézem, ahogy meg változik az arca az emlékektől, majd vissza rázódik a jelenbe. Mindkét arca nagyon aranyos. Az ő zavarától furcsa mód megnyugszom és nyugodtan mosolyogva válaszolok.
-Mire vagy kíváncsi?
Eltöprengek azon, hogy mit is mesélhetnék magamról. Közben pedig megrázom a fejem a kérdésre.
-Nem vagyok éhes, de ha te éhes vagy nyugodtan rendelj.
Amíg én gondolkozom változik a zene és egy nagyon kellemes számot kezdenek eljátszani. Kissé pirulva, de kíváncsian nézek Arnoldra.
-Mit szólnál ha táncolnánk egy kicsit?
Hülyén érzem magam amiért megkérdeztem, de tényleg szeretnék táncolni... egy kicsit. A ruhám szegélyét gyűrögetve várom a partnerem válaszát.

Rozsos Annamária
Korrepetálás
Ruha

Negyedóra késéssel, a rohanástól kicsit fáradtan érkezek a társalgó ajtaja elé. Kicsit kifújom magam aztán eltökélt arkifejezéssel belépek az ajtón. Szerencsémre a Annamária sem érkezett még meg vagy már elment, amivel csak az én szenvedésemet nyújtotta meg. Hisz muszáj lesz korrepetálnom.
Körül nézek hátha láttok valamilyen cetlit ami arra utal, hogy még se kell korrepetálnom ma, de semmilyen papír fecnit nem találok.
Vállat vonva lerakom a könyveket és jegyzeteket amiket hoztam az asztalra, adok magamnak egy pohár vizet. Közben pedig azon gondolkodom, hogy mért pont ilyen hülye büntetést kellet kapnom, végül is nem csináltam semmi igazán rosszat. Leteszem az üres poharat és sóhajtva kézbe veszek egy könyvet és az ablak párkányhoz sétálok. Leveszem a dzsekim és az egyik fotelbe dobom. Aztán leülök az ablak párkányra. Kinézve az ablakon gyönyörű napos udvart pillantok meg, ez végkép elrontja a kedvem. Fintorogva fellapozom a tankönyvet egy random fejezetnél. "Rezervátumok" hirdeti a cím, hát ez se a nem a kedvenc témám, de mindegy ezen már nem akadok fen. Vettek egy utolsó vágyakozó pillantást az ajtóra, aztán kissé fanyalogva elkezdek olvasni.

Benedikta

Ruha

Végre vége az óráimnak és pihenhetek egy kicsit. A szobámba érve ledobom a könyveim és rádőlök az ágyamra. Végre egy kis csönd és béke. Oldalra fordítom a fejem és kinézek az ablakon. A meleg tavaszi idő csábítóan hat rám, ezért pár perc után  felkelek, megkeresem a táskámat és a vállamra kapva elindulok, hogy sétáljak egyet a faluban vagy beüljek valahova.
A jó időtől vidám hangulatban lépek ki a kastély bejáratán és indulok el a kivezető ösvényen a faluba.
Valószínűleg emiatt a jó hangulat miatt sajnálom meg az ösvény tetejéről látott, a döbbenettől dermedt lányt a kapuban, de azért reménykedem benne, hogy mire leérek összeszedi magát és nekem nem kell megállnom.
Leérve csalódottan tapasztalom, hogy a lány nem mozdult meg. A közelébe érve lassítok, hogy ha segítségre van szüksége meg szólíthasson. Mellérve mosolyogva köszönök.
-Szia.
Ezzel mint aki jól végezte dolgát tovább sétálok. Gondolatban pedig már el is értem a Czukorvarázs Cukrászdába és egy szelet süti előtt ülök.

Rozsos Annamária

Már majd nem a fejezet és a türelmem végén járok amikor nyílik az ajtó és elpárolog minden reményem arra nézve, hogy ma még se korrepetálok. Flegma arccal nézek a belépő lányra, hangosan becsukom a tankönyvet amit olvastam. Majd mosoly erőltetek az arcomra és vissza köszönök.
-Szia.
Felmérem a belépő lányt és első ránézésre eldöntöm, hogy nem lesz könnyű ez a remélhetőleg másfél óránál nem hosszabb "közös tanulás". Lecsusszanok a párkányról és az asztalra teszem az eddig olvasott tankönyvet. Amíg én pakolok Annamária megkérdezi, hogy mivel kezdjük. Grimaszolok, hát még azt se tudja, hogy mit akar tanulni?! Hát ez nem lehet igaz...
Nyugalmat erről tettek magamra, hisz még lesz másfél órám idegeskedni. Most már mosoly nélkül fordulok vissza hozzá.
-Válasz, az asztalon vannak a tankönyvek amiket hoztam.
Töltők magamnak egy újabb pohár vizet és a dzsekimet arrébb rakva beleülök a fotelba. Várakozva nézek Annamáriára, hogy válasszon végre valamit és haladhassunk.

Benedikta

A köszönésemre nem hallok választ, de magamban csak vállat vonok erre. Mindegy úgy se akartam beszélgetésbe elegyedni.
Gondolatban már a süti kiválasztásánál tartok, amikor utánam szól a lány. Csalódottan sóhajtok, hát persze, hogy ma kell találkoznom egy szerencsétlen elsőssel. Mosolyt erőltetek az arcomra és megfordulok.
-Mit szeretnél?
A lány szerencsétlen arcát látván eszembe jut én milyen voltam az első nap. Enyhe szimpátiát érzek a lány iránt, de azért egy kicsit mókásnak is találom.
Követem a lány tekintettét a kastélyra és megértem mit szeretne. Bátorító mosollyal nézek a lányra.
-Ne aggód a festmények nagyon segítőkészek és a legtöbb diák is.
Ez igaz is, bár lehet, hogy mér pár dolgot nem ártana tudnia...
Gondolatban vállat vonok, ez nem az én dolgom. Majd kap mentorokat akik kisegítik. Addig meg csak elboldogul valahogy. Újra ránézek a lányra valószínűleg abban reménykedik, hogy majd én leszek az aki segít neki, hogy eljusson a házába. Vágyakozó pillantást vettek a kapura, de jó lenne már a túl oldalán lenni. Aztán sóhajtva visszafordítom a tekintetem a lányhoz. Csak essünk túl rajta már.

Rozsos Annamária

Annamária arcán a könyvek láttán azonnal fáradság jelenik meg. Bár amikor rám néz az sem örömteli. Fáradtan sóhajtok. Remek meg se szólaltam még, de már zavarom, ez így marha kellemes lesz.
Nagy nehezen választ végre egy könyvet. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, szerencsére egy olyan tárgyat választott amit szeretek.
A hozzá fűzésétől viszont ez a mosoly azonnal eltűnik és helyette csalódottság jelenik meg. Kell egy perc amíg megemésztem, hogy a legegyszerűbb dolgokról indulunk. Türelmes arc kifejezést erőltetek az arcomra.
-Elmélettel kezdjük vagy gyakorlattal?
Kipréselek magamból egy bátorító mosolyt, közben pedig a pokolba kívánom a csajt. Amíg a választ várom lerakom az asztalra a poharam. Amikor újra elhelyezkedem. Annamária furcsa mód elkezd jó pofizni. Legalábbis én egyenlőre nem veszem beszólásnak. Bár eljátszom a gondolattal, hogy rajta mutatom be a gyakorlatot, de egyenlőre csak bólintok.
-Kösz.
Előveszem a pálcám és ördögi mosollyal a lányra irányítom. Aztán a kellő hatás elérése után a poharamra.
-Coloris mutatio viridis!
Fel állok oda sétálok a poharam hoz és végig húzom fölötte a pálcám.
-Galacius!
A zöld víz sikeres megfagyása után megfordulok és unottan a lányra nézek.
-Nos, akarsz még idegesíteni vagy eleget mutattam ahhoz, hogy meggondold magad?
Várok egy kicsit a reakciójára aztán a könyvemet felkapva vissza ülök a fotelba és fellapozom az első fejezetnél.
Felnézek a könyvből Annamária, hogy vajon ő is kinyitotta-e a könyvét vagy kérvényt vár.

Valentin nap | Random Randi
Arnold

Most, hogy mindkettőnk kezdeti zavara megszűnt, egészen viccesnek találom a helyzetet. Biztos nagyon zavartam már a partneremet azzal, hogy nem tudtam semmire normálisan reagálni az idegességtől, de ez van. Túl furcsa volt/van ez a helyzet nekem. Hiába döntöttem el, hogy viccnek veszem az egész estét és nem törődöm azzal milyen partnert kapok. Végül teljesen zavarba jöttem a partneremtől.
Ettől a gondolattól nevethetnékem támad, de mivel komoly témáról beszélgetünk visszafojtom. Bár még így is vidám mosoly jelenik meg az arcomon.
Arnoldnak csak bólintok, jól mondja van még egy évem a mestertanonc képzés kezdéséig. Amit különben már nagyon várok. A hallottak alapján nehéz, de jó képzés. Ami a velem szemben ülő srácon látszik is.
A partneremet nézve elgondolkozom azon, hogy a laza külseje ellenére mennyit tanulhat. Mivel az eddig látott mestertanoncoknál szinte mindig láttam valamilyen könyvet gyanítom, hogy sok-sok tanulni vallom lesz.
Egyenlőre ezeket a nem kellemes gondolatokat félre teszem és inkább a partneremre figyelek.
Jó hallani egy idősebb fiú véleményét a nemi kérdés hátrányáról vagy előnyéről. Bár kicsit naivnak találom a gondolkodás módját, de amint megérti, hogy én hogy gondoltam sokkal elgondolkodtatóbb a válasza.
Eltöprengve bólintok. Nos lehet, hogy már nem olyan lényeges, de valószínűleg az első pár komolyabb munkám alkalmával erősen aláfognak becsülni.
Arnoldot tovább hallgatva elmosolyodom.
-Nos, tényleg volt már rá példa.
Eszembe jut néhány ilyen alkalom, amitől csak még szélesebb lesz a mosolyom. Hát igen, elég meglepő tudok lenni.
A hobbik emlegetésén elmorfondírozom. Elsőre a zongorázás jut eszembe, de azt nem nevezném teljesen hobbinak. Kiss gondolkozás után válaszolok.
-Hát hobbinak a rajzolást mondanám.-kis habozás után folytatom-,de végül is a zongorázást is nevezhetjük hobbinak.
Elmosolyodom és gyorsan felteszem én is ezt a kérdést a partneremnek.
-Neked milyen hobbijaid vannak?
A zene változása után lankad a figyelmem. Az új szám sokkal jobb, mint amit eddig játszottak. Habozva megkérdezem Arnoldot, hogy táncolunk-e.
Arnold válaszának nagyon örülök, pirulva fogadom el a kezét.
A táncparkettre lépve vidám mosoly jelenik meg az arcomon. Táncolni kiskorom óta szeretek.

Rozsos Annamária

A türelem azonnal eltűnik az arcomról, amint meghallom a választ. Jeges tekintettel méregetem a velem szemben álló lányt. Már most szörnyen utálom a csajt, de egyenlőre nem mutatom ki. Rá nézek az órára és csalódottan veszem tudomásul, hogy még fél óra sem telt el.
A lány bókját hallgatva úgy döntök, hogy meg ijesztem, aztán bemutatok neki egy-két egyszerű varázslatot próba kép. Hát ha utána könnyeben haladunk.
A pálcámat elővéve Rellonoshoz illő mosollyal a lányra irányítom, de Annamária éppen, hogy csak megrezzen.
Magamban vállat vonva bemutatok két egyszerű varázslatot. Majd a könyvemmel vissza ülök a fotelba és ránézek a lányra.
Elégedetten veszem tudomásul, hogy a lány szerencsére nem az elmélet mellet dönt végül.
Belepillantok a könyve. Mit is kéne most tanítanom? Pár perc lapozgatás után megtalálom a kereset fejezetet és örömmel veszem tudomásul, hogy pont az kell tanítanom amit bemutattam.
Mosolyogva a lány mögött lévő poharakra mutatok.
-Tölts meg egy poharat vizel és próbáld meg azt amit én csináltam.
Becsukom a kezemben tartott könyvet és várakozva nézek Annamáriára. Szerintem nem kértem sokat, végül is nem várom el, hogy megtudja csinálni. Hisz akkor nem szenvednénk most itt, ha képes lenne rá. Én szimplán csak felakarom mérni mit tud, de azért reménykedem benne, hogy legalább az egyik varázslat sikerülni fog neki és akkor csak a másikat kell megtanítanom neki. Amivel le is tudnám a korrepetálást....

Benedikta


Türelmetlenül, de mosolyogva nézek a lányra, remélhetőleg hamar túl eshetek ezen a beszélgetésen. Aztán pedig mindenki megy a saját dolgát intézni.
Erőltetett mosolyomra válaszként hasonló mosoly jelenik meg a lány arcán. Ezután feleslegesnek találom a próbálkozást és a mosolygást feladva unottan nézek a lányra. Gyerünk beszélj már! Nem tudom, hogy arc kifejezésemtől-e, de elkezd beszélni. Aminek egy kicsit örülök.
Miután nagy nehezen kinyögi mit szeretne. Bólintok, persze hogy tudom és mivel egy kicsit meg sajnáltam, néhány segítő gondolatot is közlök vele.
Ezek után úgy érzem eleget tetem érte és mehetek, de az elsős reakciója megállít. Pillanatnyi döbbenet után elkezdek nevetni. Hát ilyen nincs egy mugli születésű lánykát sodort az utamba sors.
Miután kicsit alább hagy a nevetésem bólintok.
-Persze, jó indulatú festmények vannak az iskolában.
A lány kerek szemeit látva újra elkezdek nevetni. Milyen szerencsétlen elsős. Látva a még mindig döbben és értetlen arcát úgy döntök egy kicsit még segítek neki, de egyben rá is ijesztek. Nyugodt mosollyal folytatom a "jó tanácsok" sorolását.
-A gyengélkedő a nyugati szárny második emeletén van. Ezt jobb ha meg jegyzed kékecske, de ne aggódj nincs sok halálos veszély a suliban.
Vidáman figyelem a kék csaj reakcióját. Nem is vágyom faluba már. Ez sokkal pihentetőbb és viccesebb, mint bármi a faluban.  

Detti, Eris és Isidor

Amint elkezdeném élvezni a beszélgetést oda jön hozzánk egy levitás srác és a kékekre jellemző kedvességgel fel ajánlja a lánynak, hogy elkíséri a klubtermükbe. Hát igen ilyen az én szerencsém, amint elkezdek jól szórakozni jön valaki és megzavar. Bár most egy kicsit örülök, mivel a srác megjelenése azt jelenti, hogy nem nekem kell kísérgetnem a (most már a félelemtől sápad) csajt.
Jeges tekintettel, de mosolyogva vissza köszönök.
-Helló.
A lány reménykedő arcától újra nevethetnékem támad, de egyenlőre csak egy elégedett mosoly jelenik meg az arcomon. Enyhe kíváncsisággal várom, hogy a srác meg-e cáfolja amit mondtam. Attól függetlenül, hogy nem hazudtam.
De mielőtt bármit mondhatna megjelenik egy házam béli prefi. Kis gondolkozás után meg ismerem a több réteg ruhába öltözött Kowait. Elnézve, hogy milyen ramaty állapotban van arra következetek, hogy beteg. Ami még egy ok arra, hogy ne álljak le vele vitatkozni.
A büntetés emlegetésére unottan ellépek a morcos prefektus útjából.
Hisz akárki mondjon akármit a büntető munka ember kínzás, főleg ha egy mérges prefi adja.
Rá nézek az újoncra és enyhe kár örömmel látom, hogy halálra rémült. Azt viszont nem hallom mit kérdez a sráctól, magamban vállat vonok.
Hisz én nem a csajt akarom pátyolgatni, hanem a faluba akarok lemenni és beülni valahova pihenni. Bár erről valószínűleg ma már le kell mondanom.
Vettek egy vágyakozó pillantást a falu felé, aztán mára lemondok a vágyott sütimről.

Rozsos Annamária

A kérésemet sikerül felfognia Annamáriának, de a pohár elővételénél nem jut tovább hosszú percekig.
Lemondó tekintettel nézem, ahogy gondolkodik. Hát igen, rosszabb diákot nem is kaphattam volna. A pálcám végével lassan ütemesen elkezdek dobolni a könyvön, közben pedig megfogadom, hogy nem kerülök több ilyen hülye helyzetbe.
Felcsillan a szemem amikor végre sikerül vizet fakasztani a pálcából, majd ugyan ilyen gyorsan tűnik is el látva, hogy három csepp után abba marad a víz folyás.
Majd ugyan így még egyszer.
Ránézek az órára és majd nem sírva fakadok, hát ez nem lehet. Még csak fél óra telt el, én pedig már most sikítani tudnék a lánytól.
Gondterhelten beletúrok a hajamba, na most mi csináljak?
Sóhajtva intek a pálcámmal az egyik pohár felé.
-Invito pohár!
Miután a kezembe száll a pohár, flegma arckifejezéssel nézek Annamáriára.
-Figyelj megmutatom, hogy kell.
Lassan megcsinálom a pálca mozdulatot, hogy a lány jól lássa. (Attól függetlenül, hogy ez ment neki.) Közben pedig szépen hangsúlyozva elmondom a varázslatot.
-Aguamenti!
Félig megtöltöm a poharat, aztán hagyom elállni a vizet. Feljebb emelem a poharat és várakozva pillantok a lányra.
-Nos, szerinted nálad mivel van gond?
Közben pedig magamban imádkozom az összes hirtelen eszembe jutó istenhez, hogy mindent értsen és most már sikerüljön neki ez az egyszerű varázslat, ami a tanításom végét jelentené.

Rozsos Annamária

Rosszabb választ nem is kaphattam volna, de némi remény csillan meg a tekintetemben látva, hogy Annamária egy kicsit gondolkozik utána.
Bátorító szándékkal nézek rá, hát ha ez segít.
-Gondolkozz.
Amíg ő gondolkodik én a táskámba teszem a kezemben tartott könyvet. A többit pedig egy egyszerű varázslattal bele reptetem. Közben pedig félszemmel a diákomat figyelem, aki abba hagyja a gondolkozást és feladja a hiba keresést, ezzel pedig engem nem kicsit sikerül felmérgesítenie.
Aminek következtében az egyik tankönyv rossz irányba megy és a táskám belseje helyet Annamáriát célozza meg.
Akinek furcsa mód éppen jól sikerül a varázslat és félig megtölti a poharat, de tovább nem jut, mert eltalálja a könyv.
Sóhajtok, ekkora pechet. Magamhoz hívom a könyvet.
-Invito könyv!
Majd gyorsan a táskámba ejtem a könyvet. Közben pedig érzelem mentes hangom bocsánatot kérek.
-Bocs.
A félig megtelt pohárra pillantok aztán a lányra.
-Ez jó volt. Gyakorolj sokat és koncentrálj jobban, akkor menni fog.
Ezzel úgy érzem letudtam a tanítást és távozhatok. Felkapom a táskám, megkeresem a dzsekim.
Búcsúzólul még vissza nézek Annamáriára az ajtóból és mosolyt erről tettek az arcomra.
-Sok sikert a vizsgákhoz elsős.
Félig kilépve az ajtón még elköszönök.
-Szia.

Rosemarie S. Argent
Ruha

A könyvkupacok között végig sétálva innen-onnan leemelek egy könyvet és néhány sor elolvasása után vissza rakom egy másik kupacra, mivel semmi sem kelti fel az érdeklődésem egyenlőre.
A könyvek nézegetése közben sokadszorra felteszem a kérdést magamnak "Mit keresek itt?". Reggel elindultam sétálni a jó idő miatt és negyed órácskát járkáltam a faluban és végül betévedtem ide, de azt már nem tudom, hogy mért. Talán....
A gondolataimból egy kisebb halom könyvön való átesés térit vissza a valóságba. Halkan szitkozódva megpróbálok fel állni, aminek következtében egy könyv esik a fejemre. Sóhajtok, szerencsétlenebb nem is lehetnék ma.
Kézbe veszem azt a könyvet ami előbb a fejemre pottyant és bele olvasok, hát ha lesz haszna a balesetemnek. Egy kicsit kopottas a borítójú előre fantasynak tűnő könyv a támadom.
Néhány oldal elolvasása után elmosolyodom és felállok, a sajgó tagjaimat feled, hogy kényelmesebb helyet keresek az olvasáshoz. Nem messze tőlem találok is egy fotelt, de az oda vezető utat csak néhány percnyi sorok és kupacok közötti bolyongás után fedezem fel. A megfelelő út megtalálása után szinte azonnal el is érem a fotelt és miután egy kicsit leporoltam kényelmesen elhelyezkedve elkezdek olvasni.

Kávássy A. Henrietta
Egy hétvégén

Bikini

Fintorogva cipelem azt nagy halom könyvet, amit a könyvtárosnő pár perce a kezembe nyomot, mivel voltam oly bátor és segítséget kértem az esszémhez.
A szobámba érve boldog sóhajjal az éjjeliszekrényemre ejtem a könyveket és kapom fel helyette a táskám. Kifelé menet még köszönök a szobában lévőknek, aztán elindulok a barlangfürdőbe. Enyhén füstölögve a rengeteg lecke miatt, de mérgem azonnal eltűnik, amit kiérek a suliból. Mosolyogva vissza nézek a sulira és elkezdek gondolkozni, hogy hogyan lógjunk majd be takaró után barátnőmmel.
Erről eszembe jut, hogy  mindjárt elfogok késni. Sietős léptekkel haladok végig az ösvényen, után pedig a falun.
A bejárathoz érve meg állok egy kicsit és meg igazítom a hajam, aztán nyugodtan besétálok. Enyhe fintorral állok be a sorba. Majd néhány perc után elindulok lefelé a lépcsőn. Az egyik öltözőben gyorsan magamra kapom a fürdőruhám és a törülközőmet a vállamra véve elindulok a medencék felé, hogy meg keresem a barátnőmet.
Néhány percnyi nézelődés után ,meg is találom egy magazinba mélyedve a medence mellet. Látva mennyire elmerült az olvasásban úgy döntök meg viccelem egy kicsit. A táskámat és a törülközőmet leteszem az egyik padra, aztán hangtalanul a vízbe csúszom. Mély lélegzetet veszek és lemerülök a víz alá. Az emberek között szinte észre vehetett lenül elúszom addig a pontig ahol a barátnőm olvas. Aztán egy hirtelen mozdulattal kiemelkedem előtte a vízből és mint ha mi sem történt volna köszönök.
-Helló.

Marcus Arbor
Ruha

Végre vége a kényszernyaralásnak és visszajöttünk a kastélyba. Nem mondom, hogy annyira rossz volt Madagaszkáron, de én örülök a "haza"térésnek.
Az első kastélyban töltött napot arra használtam, hogy megnézem a javítósokat. Ma pedig a visszatérés megünnepléseként lelátogatok a cukrászdába.
A délelőtt nagy részét átaludtam, mivel még mindig hatással van rám az időeltolódás. Ezért csak délután indultam útnak a Czukorvarázsba és mivel elég régen volt, hogy utoljára Bagolyfalván jártam jócskán elment az idő mire elértem a célomat. Persze nem azért nem tudtam merre menjek, bár a faluban is elég sok változás történt... A sétám a nézelődés miatt lett hosszabb, hiszen muszáj volt meg néznem az előbb említett változásokat.
Miután kinézelődtem magam és egy kicsit el is fáradtam a melegben való sétálásban, végre beültem a cukrászdába, hogy egy jeges tea valamint két gombóc fagyi mellet ünnepeljem meg a haza térést. Az egyik ablak melletti bokszban üldögélve néztem a kinti melegből betóduló embereket. Az ismerősöknek néha köszöntem is.      

Marcus

Miután meguntam a bejövőket nézni elkezdtem enni a fagylaltomat, közben pedig kibámultam az ablakon. Az utcán is rengeteg diák sétálgatott, valószínűleg mindenki kíváncsi a változásokra és most kihasználja, hogy nincsenek tanórák.
Sóhajtók, elképzelésem sincs, hogyan fogok beérni a kora délelőtti óráimra az első hétén. Hisz eddig tizenegy óra előtt semmi nem tudott felkelteni, bár tudtommal még nem is próbálkozott senki és semmi...
Kicsit arrébb tolom a megmaradt fagylaltom és gondolkozás közben a teámat kevergetem.
Ez az év egyel talán nem könnyű, hisz idén lekel tennem az összes végzős vizsgát, hogy elkezdhessem az auror képzést.
Amíg én ezen merengek valaki leül velem szemben és elkezd valamit hebegni. Ránézek a velem szemben ülő fiúra és elsőre egy paradicsom jut eszembe az arcáról, emiatt halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Aztán észre veszem a várakozó arc kifejezését. Enyhén megemelkedik a szemöldökön, vajon mit mondd hatott? Mivel a kis srác nem veszi a lapot abba hagyom a teám kevergetését és rákérdezek.
-Bocs, mondtál valamit?
Amíg a válaszra várok beszürcsölök a teámba.

Elemi mágia óra
Ruha

Jaj, elkésem! Sietős léptekkel haladók az elemi mágia terasza felé.
Kb. fél órája kezdődhetett az óra, de nekem csak most jutott eszembe. Amit nem is csodálok, hisz alig pár napja tértünk vissza a kastélyba és emiatt még túl sok mindent kell elintéznem. Na mindegy, a lényeg az, hogy késve ugyan, de beérjek az órára.
Kellemesnek ígérkezik az elemi mágusok képességének kipróbálása, ezért is akarok annyira beérni erre a nyílt órára.
A teraszajtaját elérve megállok és kicsit kifújom magam, megigazgatom a pólóm.
Aztán laza mosollyal az arcom kopogás után besétálok.
-Jó napot! Bocsánat a késésért.
A teraszon a tanár úron és egy tükrön kívül nem láttok mást. Kicsit megszeppenve megállok az ajtótól néhány lépésre.

Jó reggelt! *ásítozva besétál*

*álmosan bólint a kérdésre* Eggyel sem találkoztam.

Sébastien Bataille
Ruha

Ahogy közeledik a vizsga szezon egyre jobban érzem, hogy tanulni kéne, de ebben a melegben még a gondolattól is elfáradok.
Többek között ezért bámulom a plafon az ágyamon fekve azóta, hogy felkeltem. Tegnap már majd nem el mentem a könyvtárba, de végül győzött a lustaság és inkább a mai napra halasztottam a könyvtár látogatást.
Most viszont inkább tovább halasztanám...
Egy sóhajjal az aldolomra fordulok és megnézem mennyi az idő. Viszonylag korán, a délelőtt közepén járunk. Szóval nyugodtan elmehetnék egy-két órára a könyvtárba, már ha egyel talán képes leszek felkelni...
Visszafordulok a hátamra, de közben próbálom meggyőzni magam, végül is tényleg nem hallnék bele egy vagy két órácskába és után legalább elmondhatnám, hogy én már elkezdtem készülni.
Eme gondolat megfogalmazódása után néhány perccel felkelek és felöltözöm, aztán gyorsan kezdek még valamit a hajammal is.
Ezzel elkészülve elindulok a könyvtárba, az ajtóban vettek még egy utolsó vágyakozó pillantást a fekvőhelyemre, majd kilépek a szobából.
A könyvtárig vezető út közben nem találkozom senkivel, aminek örülök, most egyel talán nincs kedvem beszélgetni.
Halvány mosollyal az arcomon sétálok be a magas ajtókon és köszönök Tilda néninek. Aztán a könyves polcok között sétálva leveszek néhány Bűbájtanhoz kapcsolódó könyvet.
Miután ezzel végeztem hátra sétálok az egyik eldugott sor végén lepakolom a könyveim és kényelmesen elhelyezkedve tanulni kezdek.

Elemi mágia óra

Miután beléptem a terembe elnyelnek az események. A tanár úr megmondja mi csináljak, én kicsit habozva belépek a tükörbe.
Amint belépek elmosódik a világ és mindenféle illat, hang és szín keveredik össze. Az egyik pillanatban, mintha madarakat hallanék, de szinte azonnal fel váltja egy kellemes zongora szó. Ehhez hasonló képen váltakoznak a színek és hangok is. Csak egy dolog állandó rajtam kívül, a tanár úr által bemutatott fiú Bert, aki biztatóan mosolyog.
Vagyis egy pillanattal ezelőtt mosolygott, hirtelen kitisztul a világ és egy barlangba kerülök. Az első dolog amivel szembe kerülök az egy hatalmas alvó sárkány, aminek szörnyű szaga van. A sötét miatt nem látom jól, de walesi zöld sárkánynak tűnik a pikkelyei miatt. Emiatt egyszerre érzek undort és örömöt.
Amint kigyönyörködtem magam, az enyhe fényviszonyok ellenére megpróbálok körül néz. Amivel arra juttok, hogy nagy bajban vagyok, mivel nem láttok se milyen kijáratott és a sárkány sem túl bizalom gerjesztő ilyen szempontból.
Kicsit hátrébb húzódom és a hatalmas bestiát figyelve gondolkozom. A kijárat keresése sürgető probléma, de mivel nem láttok szinte semmit elég nehéz feladatnak tűnik a kijutás keresése...
Az állatból egyenletes időközönként előtörő tűz eszembe juttatja, hogy én most uralni tudom a tűzet.
Enyhe bizonytalansággal nézek a kezemre, tűz gyújtás egy dolog, de egy ekkora bestia mellett valahogy nem tűnik túl jó ötletnek.
Újra a sárkányra pillantok, talán elég mélyen alszik ahhoz, hogy ne vegyen észre ha nem teljesen úgy sikerül ne a dolog, ahogy tervezem.
Veszek egy mély levegőt, aztán a bal tenyeremre összpontosítok. A tervezet tüzecske megjelenik a tenyeremben, enyhe hőt áraszt és ami a legfontosabb megvilágítja a környezetem.
Megengedek magamnak egy elégedett mosolyt, aztán lassan sétálva elkezdek valamilyen kijáratott keresni.

Leonie
Ruha

Éhen halok, de szó szerint. A mai nap folyamán annyi mindent csináltam, hogy most kopog a szemem az éhségtől. Hiába próbálom elterelni a gondolataim egy jó könyvel, mindig visszajuttok ehhez a tényhez.
Mintha csak megakarná ezt erősíteni, megkordul a gyomrom, én pedig arra az elhatározásra juttok, hogy itt az ideje lemenni a konyhába és szerezni valami kaját.
Becsukom a kezemben tartott könyvet és leteszem az éjjeliszekrényemre. Aztán gyors léptekkel kisétálok a szobából. A folyosón kicsit lassabban sétálok, de azért így is elég gyorsan elérem a célom, a konyhát.
Az ajtóban megtorpanok és elképedve figyelem tíz manóval körülvett lányt. Ha nem lennék ennyire éhes, akkor valószínűleg azonnal sarkon fordulnék, de most kis habozás után belépek. A konyha közepén álló álló lányt körülvevő manók egyike meglát és elsápad. Amiből arra következtetek, zavarja a manókat, ha ennyi diák jelenik meg a konyhában vacsora idő előtt nem sokkal, amit meg is értek.
Mire végzett ezzel a gondolatmenettel, megjelenik az egy manó mellettem és megkérdezi, miben segíthet. Rámosolygok, kedvesen közlöm vele mit szeretnék.
-Egy szendvicset, mivel már nagyon éhes vagyok.
Enyhe megkönnyebbülés jelenik meg az arcán, ami arra késztet, hogy újra megnézzem a másik lányt. Közben a manó kikérdez a szendvicsről, aztán eltűnik.
Amíg a kajámat várom, a lányt figyelem és a körülötte sürgölődő manókat. A csaj már első pillantásra furcsának tűnik vörös lóboncával és nyuszis kezeslábasában, de elképzelni se tudom, hogy mivel okozott ekkora felfordulást.

Szentesi Alíz Zsófia
Ruha

Milyen jó volt futni. A vizsga időszak közeledtével egyre feszültebb vagyok, ezért szükségem van arra, hogy néha ezt levezessem. Amellett, hogy rengeteget tanulok amikor tehetem mozgók is.
Nem mondanám magam nagy sportolónak, de néha kifejezetten jól esik egy kis futás, úszás vagy repülés.
Az ilyen dolgokhoz egy ilyen kellemes késődélután pont jó.
Ma a futás mellett döntök, a fénylő lelkek udvarától indulok és körülbelül fél óra múlva oda is érek vissza.
A futástól kipirulva és kissé zihálva,de vidáman és kicsit nyugodtabban sétálok át a fénylő lelkek udvarán vissza szobámba, hogy letusoljak és lefeküdjek aludni. Vagyis csak sétálnék, ám útközben az egyik árnyékban lévő padon ismerős alakot veszek észre.
Kis habozás után úgy döntök, hogy oda megyek köszönni, aztán majd meglátjuk.
Mosolyogva indulok el a pad és a rajta ülő ismerős felé. Amikor már csak néhány méter választ el minket köszönök.
-Szia.

Tüszőfűi Lilith
Ruha | Dal

Túl sok, túl hangos ember van a kastélyban. Én meg értem, hogy mindenki elakarja mondani a barátjának/barátnőjének mi csinált Madagaszkáron, de mért kell ezt a tőle számítót negyedik embernek is hallania.
A fejemet ingatva sétálok az erdőben. Mennyivel másabb itt a természetben, csönd van. Emiatt is indultam el nem rég a faházba, az erdő közebén lévő házikóban biztos nem fog senki zavarni.
A fák között sétálva már is jobb a hangulatom, Madagaszkáron annyira megszoktam, hogy minden hol növény van és most egy kicsit hiányzik ez.
Néhány ágat félre hajtva meglátom a magasban a házat. Elégedett mosoly jelenik meg az arcomon, mivel nem voltam biztos benne, hogy jól emlékszem az útvonalra.
Pillanatok alatt fel szaladok a lépcsőn és miután egyszer körbe sétáltam a teraszon belépek a belépek a faházba. Ahogy számítottam rá nincs itt senki rajtam kívül. Odébb rakok néhány hálózsákot és babzsákfotelt, aztán kiveszem a talárom zsebéből az apró zongorám, aztán elhelyezem a felszabadított hely közepén. Elhátrálok, majd előveszem a pálcám és gyakorlott mozdulattal rá bökök a zongorára.
-Perfroméra la méra!
Amint, megnő a zongora oda sétálok hozzá kiveszek néhány kottát a zongora székből, átlapozom, aztán egy kellemes darabot kiválasztok, miután elraktam a többit elhelyezem a kottatartóra és elkezdek játszani.

Elemi mágia óra

Amikor megjelenik az apró fényforrás a tenyeremen a sárkány mordul egyet és mocorog egy kicsit, én pedig annyira megijedek, hogy elalszik a kezemben az a néhány lángocska amit teremtetem.
A sötétben mozdulatlanul állva nézem néhány pillanatig a bestiát, aztán óvatosan sóhajtok. Szerencsére nem ébredt fel. Még egyszer megismétlem a tűzteremtő folyamatot, aztán a lehető legcsendesebben elindulok megkeresni a kijáratott.
Lassan körbe járom a barlangot, kerülve a sárkányt. Találomra besétálok az egyik folyosó szerűségbe, de mivel csak sötétséget látok benne elég hamar vissza fordulok és egy másikkal próbálkozom. Talán az ötödikben sétálok, amikor megpillantom a kijáratott és ezzel egy időben egy kis sárkányt is. A pöttöm bestia egyszerre kelt bennem örömet és félelmet, majd nem mint a bent alvó sárkány. Rá mosolygok az apróságra és megpróbálom kikerülni, de a kölyök megpróbál felmászni a lábamon. Ami különben sem kellemes érzés, az viszont amikor rám tüsszent magasan a legrosszabb. Az orrlyukaiból tűz tör elő, ami meggyújtja a ruhámat. Szerencsére gyorsan reagálok és egy hirtelen ötletel vezérelve erősen összpontosítva végig húzom a kezem az égő ruhámon.  
Nem túl meglepő módon sikerül, ezért a gyors reakciómnak hála szinte meg sem égettek a lángok. Óvatosan végig simítom a kezem a tűz érte test részeimen és enyhe fintorral megállapítom, hogy ha ennek vége elkel mennem a gyengélkedőre.
Amíg én ezzel foglalkoztam a kis sárkány elkezd hangosodni, én pedig egyre idegesebben próbálom kitalálni, hogy mivel tudnám elcsitítani, hogy ne keltse fel a bent lévő nagy bestiát, aki valószínűleg az anyja.
Amikor újra tüsszent, eszembe jut egy ötlet ami talán beválhat. Újra a bal tenyeremre összpontosítok. Miután megjelenik az apró tűz erősen koncentrálva labdát formázok belőle. Az erősködéstől homlokomon megjelenő gyöngyöző izzadság cseppekkel mit sem törődve elmosolyodom, amikor sikerül.
Meglengetem a kezem sárkány orra előtt aztán eldobom a labdát arra amerről jöttem. Ha elindul a kis sárkány a fény után, akkor kisietek a kijáraton.

Tüszőfűi Lilith

Fél perc sem kell és elnyel a zene. Boldogan mosolygok és az ujjaim szinte szálnak a billentyűkön. Hiányzott már ez, Madagaszkáron nem tudtam gyakorolni, mivel oda nem vittem magammal a zongorám. Hosszú kihagyás után ez az első alkalom, hogy végre újra játszhatok.
Valószínűleg emiatt nem hallom meg a lányt aki a dal vége felé lépbe a házba.
Csak az utolsó akkordnál észlelem a hátam mögül érkező dúdolást. Emiatt majd nem elrontom a dal végét. Kissé mérgesen fordulok a hang irányába.
Amint szembe kerülök az ismeretlen dúdolóval, meglepetten bámulok a a fiatal lányra, amint sikerül legyőznöm az első sokkot köszönök neki.
-Szia.
Végig mérem és ami elsőre felteltünk az a sárkányos póló, ami enyhe rokonszenvet kelt bennem. Ez kiegyenlíti beosonás miatti haragom, ezért végül úgy döntök, hogy nem küldöm el melegebb éghajlatra.
Fel állok és előveszek még néhány kottát amíg a lány válaszát várom. Pakolás közben, azért szóváteszem a lopakodása iránti ellenszenvem.
-Legközelebb köszönhetnél vagy kopoghatnál, mielőtt rátörsz valakire.
Azt már nem teszem, hozzá hogy ha nem lepődtem volna meg ennyire, akkor biztos elátkoztam volna...

Tüszőfűi Lilith

A köszönésemre nem reagál, amikor leszidom elkezd beszélni. Én pedig már a harmadik mondatnál megbánom, hogy megszólaltam. A lányból csak úgy ömlenek a szavak.
Nem sokkal az után, hogy elkezdek pakolni. A lány elkezd kérdezősködni és kicsit csendben marad. Halkan felsóhajtok, közel álltam már hozzá, hogy rá szóljak. A feltett kérdésekre nem válaszolok azonnal, mivel kiélvezem, hogy éppen nem beszél.
-Állia Szipenni vagyok, ötödikes.
Amint befejezem a mondatott újra beszélni kezd. Elfintorodom, túl sokat beszél, főleg egy elsőshöz képest. Tapasztalatom szerint, ha egy friss diák egy nála nagyobbal találkozik, akkor szinte meg se mer szólalni, de ő csak mondja és mondja folyamatosan.
Befejezem a kották pakolását és leülök Lilithtel szembe. Körülbelül ezzel egy időben ő újra abba hagyja a beszédet és várja a válaszomat. Jegesen reagálok.
-Kösz, de nem.
Miután befejeztem ezt a rövidke mondatott, elkezd nyaggatni. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, de egyenlőre még nem egyezem be az ajánlatába. Egy ilyen beszédes lányból nem nézem ki, hogy hosszú távon csendben tud maradni. Emellett pedig jobban szeretek egyedül gyakorolni.
Rá nézek a lány reménykedő arcára és ügy döntök, hogy egy szám erejéig maradhat.
-Egy dal és után hagysz gyakorolni, megegyeztünk?
Nem is tudom mért vagyok vele ilyen kedves. Talán a zongorázás miatti örömem miatt...

Chevailer Zsanett Vanda
Ruha,Haj,Egyéb

Muszáj volt eltűnnöm a szobánkból, mert ha még egy percig maradok biztos megörülök. Mindenki gőzerőből a bálra készül rajtam kívül, úgy hogy eléggé zavartam a szoba társaim. Ezért félig készen a bálra kezemben egy könyvel kióvakodtam a szobából.
A kastélyban sétálva mindenűt a bálba készülő/induló diákkal találkoztam. Ezért a nagyteremtől a lehető legmesszebb sétáltam és egy szimpatikus üres szobában "elbújva" kezdtem olvasni, azzal a céllal, hogy csak a bál kezdete előtt néhány perccel megyek vissza a szobámba átöltözni.
Egy ideig ez sikerül is, de aztán besétál egy lány a szobába. A köszönésére kíváncsian pillantok ki a könyvből, talán egy új francia diák? Erről az ötletemről hamar lekellet mondanom, mert a lány akcentus nélkül magyarul folytatja. Mielőtt válaszolok megigazítom a virágokat a hajamban.
-Hello. Igen.
Ez mondjuk, csak részben igaz, mert valamennyire én a lány által említett bezsongott bagázshoz tartozom. Ezt valószínűleg észre is veszi, mert bocsánatot kér.
Arra, hogy nem akart megbántani csak legyintek.
-Ne is törődj vele...
..igazándiból én sem akarok menni. Tetem hozzá gondolatban.