Budapest

Gardedám bácsi

Zaklatott. Ez nem is kérdés, hisz még sose vacsorázott úgy, hogy valaki azt premier plánból nézte végig. Az ilyen dolgokat jobb szereti egyedül lerendezni, mert ő tudja, mivel jár, ha megkóstolja a vér izét. A mellette álló robusztus alak láthatóan nincs képben ezzel, hisz itt van.
De kizárólag ma este nem kezd hadakozásba, hagyja, hogy a másik megtapasztalja, mire vállalkozott, mert azzal igenis tisztában van, hogy a szavak olykor csak üres fecsegésnek hatnak, így akkor felesleges is volt magyaráznia, mennyire veszélyes ez Kornélra nézve.
Próbál nyugodt látszatot kelteni, de az irtó nehezen megy neki. Hol sétálni kezd, hol a falnak dől, hol kitartóan fürkészi társát, azt kísérletezve, vajon mikor unja meg azt, ha valaki pislogás nélkül mered rá percekig. Mert Olivnak ilyen alapvető cselekedetekre abszolút semmi szüksége, csupán a látszat miatt nem teszi. Soha nem hitte volna, hogy ilyen nehéz úgy tenni, mintha valaki ember lenne, persze amíg dobogott a szíve, nem is foglalkoztatta ez a gondolat.
- Neked jobban fog fájni- vigyorog fel Kornél képébe, teljesen egoista mód, ami amúgy nem jellemző rá. De már egyre csak kezdi elveszteni önmagát, ahogy az éhsége egyre nő. Épp ezért akad meg a tekintete a rellonos nyakán pulzáló erénél, aztán kapja is el a tekintetét, mert ő akkor is jól nevelt vámpír marad. Legalább is, amíg míg ő uralja az elméjét.
Várni a leggyatrább dolog, még úgyis, hogy a szőkeségnek rengeteg idő hullott az ölébe. Viszont a torka kaparni kezd, és az éhsége egyre csak nő, ráadásul még arra is figyelnie kell, hogy uralkodjon magán. Először érzi koloncnak a társaságot, hiába tudja az agya egy eldugott része, hogy csak neki akarnak jót, vagy valami hasonló, most mégse tudja értékelni ezt.
Meghallva a szív dobogását, egyből a férfire kapja a tekintetét, és ragadozó mód kezdi vizslatni.
Az utasítás csupán félig jut el hozzá, mert már iramodik is a vacsija után, hogy elkapva a sikátorban, minden előzetes üdvözlés nélkül, a falnak vágja.
Hallja, ahogy felszisszen, megérzi a vér mámorító illatát, az agyát egyből ellepi a vörös köd. Lassú léptékkel halad a félig eszméletlen férfi felé, arcára rideg mosoly ül ki, minden bájos vonása eltűnik, helyén csak az a szörnyeteg marad, aki ilyenkor veszi át az uralmat a test felett.
- Nyöszörög.... hát nem édes?- a hangjából felcsendülő gúny már-már mar. A kérdést persze Kornélnak címezi, mert azért érzi, hogy a közelben van, de a szív egyenletes dobogásának szenteli minden figyelmét, már ameddig még dobog.
Leguggol a falban kapaszkodó férfi elé, majd két kezét a fejére téve, ránt egyet. A csontok roppanása szinte belehasít a csendbe, legalább is Oliv minden zavaró tényezőt kizár jelenleg.
- Nem szeretem, ha a pasi gyenge- ad valami magyarázatfélét a tettére, aztán már hajol is az ütőérhez, és bele is harap, mielőtt még kihűlne az őt éltető folyadék.

Olivia
Budapest külvárosa, éjjel

Naiv volt, pedig nem jellemző rá. Hogyan is gondolhatta, hogy lehet egy éhes vámpírral normálisan vadászni? Amint elhangzik az engedély a szájából a lány mit sem törődve azzal, amit Kornél mondott, a férfi után veti magát. Pedig annyira egyszerű volt a terv. Bekerítik, megvacsorázik, életben hagyják és már itt sincsenek, mehetnek vissza a kastély biztos rejtekébe mindketten, mintha mi sem történt volna. Hosszú lábainak köszönhetően hamarosan beéri a kettőst, éppen akkor, amikor Olivia egy lökéssel a falnak préseli a szerencsétlent. Szemrebbenés nélkül nézi végig a dolgot, közönyös tekintettel. Mégis mit tehetne? Szokásához híven a zsebébe süllyeszti a kezét és úgy nézi végig a jelenetet, csöndben. A helyzet egészen lenyűgözi, mondhatni, imponál is neki. Halványan elmosolyodik Olivia kijelentésére, még egy utolsó pillantást pazarol a névtelen szerencsétlenre és aztán annyi.
 - Nem erről volt szó.
Teszi hozzá hűvösen, szinte félvállról, előhalássza a zsebéből a cigarettát és ismét rágyújt, csakhogy valamivel lekösse a fölös energiáit, végtére is, mindenki máshogy lazít.
 - Ezt azért jó tudni.
Kifújja a füstöt, a tekintetét továbbra is a szőkeségen nyugtatja, majd óvatosan oldalra néz, mindkét irányba, de továbbra is egyedül vannak. Türelmesen várja, hogy az Eridonos befejezze. Közben lényének egy belső részére hallgatva kénytelen elismerni magának, hogy valójában nagyon is élvezi a helyzetet, sőt, talán túlságosan is élvezi. Érdeklődve oldalra billenti a fejét és elhúzza a száját, ugyanis hangok ütik meg a fülét, távolról ugyan, de tisztán kivehetőek.
 - Befejezted?
Nem mintha nem tudnának egy másik földi halandóval elbánni, de felesleges lenne, akkor már inkább keresnek egy másik helyet, két eltűnt ugyanabból a körzetből nagyon feltűnő lenne.

Kornél

- Hagytam, hogy elkísérj.... érd be ennyivel- tekint Kornélra a válla fölött egy pillanat erejéig, aztán figyelmét máris a vacsija köti le. Annyi lehetséges mód cikázik végig a fejében, miként végezhetne vele, mégse dönt egyik mellett se. Talán csak dacból. Nem szokása ilyen gyorsan végezni valakivel, jobb szeret eljátszani az áldozatával, most viszont fontosnak érzi, hogy megmutassa Kornélnak, milyen is valójában.
Nem nagyon titkolt vágya, hogy rádöbbentse a srácot, nem is akar ő valójában segíteni neki, azzal csak ő járhat pórul, hisz mi a garancia arra, hogy legközelebb nem ő lesz a férfi cipőjében?
Lassan kortyol, kiélvezve minden cseppet, mert nem tudja, mikor lesz legközelebb alkalma erre. A vizsgaidőszakban tuti nem lesz annyira egyszerű a kilógás, ilyenkor a tanárok is árgus szemekkel járnak, odafigyelve a lincselőkre. Épp ez a probléma, könnyen kiszűrhetik őket is.
Mihelyst elszakad a nyaktól, letép egy darabot a férfi ingéből, amivel aztán megtörli a száját, hisz mégse kéne nyomot hagynia magán.
- Korántsem, de ahogy hallom társaságunk akadt- mert azért figyel ám, az ösztönei élesebbek, mint bármikor máskor. Kornél mellett elhaladva torpan meg, és óvatosan a falnak passzírozva a srácot, szagol a nyakába.
- Az illatod.... nem olyan.... nem irritál- csak suttogja, nem törődve, hogy a köztük lévő távolság jelenleg egyáltalán nem sorolható a tisztes kategóriába. Összevonja a szemöldökét, mert nem tudja mire vélni a jelenséget. Kornél illata eddig mindig is taszította, nem érti, hogy most mi történhetett.
- Csak nem parfümöt cseréltél, blöki?- néz fel rá, csibészes mosollyal, majd ezzel talán a másikat is meglepve, belepuszil a nyakába, aztán hátrál, és folytatja útját, mintha mi sem történt volna.
Nem is keresi a választ a miértekre, felesleges lenne, hisz a reakciói ilyenkor teljesen kiszámíthatatlanok, ahogy ő maga is.

Olivia
Budapest külvárosa, éjjel

 - Ohh nagyon tanulságos volt.
A hangjából csöpög a gúny, természetesen. Olivia úgy viselkedik, mintha ő tenne azzal szívességet, hogy most itt van. Valamilyen szinten ez még igaz is lehet, hiszen alig várta, hogy elszabaduljon a kastély fojtogató folyosóiról, de ezt a vámpírnak egyáltalán nem kell tudnia. Így hát még csak jelét sem adja semmi ilyesminek, még a végén túlságosan nyeregben érezné magát. Kíváncsi, vajon mi járhat a lány fejében, de nem kérdez rá, inkább marad közönyös, mindennel szemben, az lesz a legjobb taktika. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyébként nem szórakozhatna jól, mert jól szórakozik, csak nehezen ismeri be még magának is.
 - Indulás.
Parancsol rá egy csöppet sem kedvesen és már épp indulna a másik irányba, amikor a falnak passzírozva találja magát, egyik pillanatról a másikra. Ez határozottan váratlan volt. A torkából feltör a morgás, vicsorog a kezei a lány felkarjára kulcsolódnak, egyik pillanatról a másikra. Továbbra sem fél, de határozottan az volt az érzése, hogy a szegény szerencsétlen áldozat után ő lesz a következő.  Soha nem szerette, ha valaki ilyen közel volt hozzá, csak akkor, ha a közeledést ő kezdeményezte, ez a természetével járt. Az pedig pláne felidegesítette, hogy ebbe a helyzetbe kényszerítette a szőkeség az akaratán kívül.
 - Mi van?
Az első gondolat bukott ki a száján. Mégis hogy jön ez ide? Miért pont most? Talán az lehet az oka, hogy jóllakott, nyilván tele hassal mindenki jókedvűbb, ezek szerint ez nem csak az emberek kiváltsága.
 - Bizonyára a jóllakottságod az oka.
Inkább magának, mintsem Oliviának mondja, mindenesetre érdekes felvetésnek tartja. Lehet ez is csak olyan, mint amikor ő átváltozás előtt türelmetlen, amikor nem fér a bőrébe, fáj minden porcikája és majd szétrobban a feje. Aztán megrázza a fejét és kirángatja magát a gondolatmenetből, ennyire azért nem akar belemenni a vámpírok tulajdonságaiba, számára taszító továbbra is.
 - A halottak nem beszélnek.
Vág vissza csípőből, de elmésebb nem igazán jut az eszébe, teljesen ledermed, főleg mert Olivia a nyakához közelít aztán a várt fájdalom elmarad, felvonja a szemöldökét és beharapja az alsó ajkát.
 - Remélem nem várod, hogy ezt viszonozzam.
A jól ismert, beképzeld vigyorral a száján löki el magát a faltól és könnyedén veszi fel lépést a lánnyal, vissza sem nézve arra, akit hátrahagytak.
 - És most?
Nem akaródzik neki annyira visszamenni a kastélyba, de azt sem szeretné ha a lányt megint elragadná a hév, viszont úgy néz ki, ma nem fogja tudni jobb belátásra téríteni.

Kornél


Soha nem képzelte volna, hogy majd a legősibb ellenségével fog "randizni". Még ha nem is gyűlölték volna egymást ős idők óta.... Kornél akkor se tartozik azok közé, akikkel a szőkeség kitörő örömmel múlatná az idejét. Rellonos, beképzelt, arrogáns, és a nyakát rá merné tenni, hogy azt hiszi, ő csinálta a spanyol viaszt. Ennek ellenére mégse olyan vészes a helyzet, sőt már-már élvezi is, csak épp a torka kapar veszettül.
- A felét se láttad.... nem szoktam ilyen gyorsan végezni velük- dönti oldalra a fejét, és elgondolkodó képet vág. Tény, nem arról híresült el, hogy egyből megöli azt, akinek vérét veszi, hisz hol van abban az élvezet? Szeret ő játszani, de jelenleg jobb társa akadt ebben egy átlagos embernél, hát minek fecsérelné rá az idejét. Tudja, hogy a kellemes légkör kettejük közt nem maradandó, elég egy ártatlan megjegyzés, vagy egy poénnak szánt odaszúrás, és újfent egymás torkának ugranak, talán épp ez tetszik az egészben neki.
- Nekem te ne ugass- szúr vissza, mert azért a hangnem az nem mindegy. És az eridonos tisztában vele, hogy jelenleg ő az, aki több kárt tehet a másikban. A szép az egészben az, hogy egyszerűen nem önmaga, és ez az énje gondolkodás nélkül fog nekiugrani a rellonosnak, ha az elveti a sulykot. Persze azért bízik abban, hogy Kornélnak van annyi esze, nem hergeli fel, nem ilyenkor. Persze, imád szájalni vele, és jó poénnak tartja, hogy válogatott sértéseket vágnak egymáshoz, de ez nem az az alkalom.
Egyik pillanatról a másikra passzírozza társát a falhoz, és szagol a nyakába. Tényleg meglepi, hogy amit érez, most más. Általában undorodni szokott, vagy csak simán büdösnek hat számára, mindenesetre az épp elegendő, hogy betartsa a tisztes távolságot.
Szemei játékosan villannak meg a morgás hallatán, hát persze, jól lakott, ilyenkor aztán bármikor kedve van néni hajtépéshez. Igen, megtehetné, hogy könnyen a férfi után küldi Kornélt, mégse tesz semmit. Nem csak azért, mert nemrégiben kötöttek egy egyességet, azért is, mert így legalább szemen tarthatja, elvégre, mégis csak ellenségek, vagy mi, még ha most kivételesen egy oldalon is állnak.
- Jobbra nem futja?- csalódottan csóválja meg a fejét. Azt várta, a rellonos van elég kreatív ahhoz, hogy ennél azért ütősebb sértést vágjon a fejéhez, de végül is mindegy.
- Ha megpróbálnád, nem sokáig maradna a helyén a fejed- vigyorog rá, kisugárzásában mégis van valami fenyegető, ami az igazát bizonygatja. Mert az oké, hogy ő megtesz dolgokat, puszta késztetésből, de ez korántsem jelenti azt, hogy viszonzást vár, sőt. Persze az a kis malőr, nem elég ahhoz, hogy aztán még rágódjon is rajta, úgy lép tovább, mintha mi sem történt volna, talán hosszú távon ez is lesz a legjobb.
- Szórakozni akarok- sóhajt fel kissé vágyakozva, mert ha már nem kell türtőztetnie magát, akkor legalább had tombolja ki magát rendesen.... csak ma este. Megtorpan, a dübörgő zene alig pár méterre hallatszik tőlük. Megragadja Kornél csuklóját, jelezve, hogy ne merjen ellenkezni.
- Gyere- rákacsint a srácra, és a klubb felé veszi az irányt. Olivtól bár távol áll, hogy ilyen helyeket látogasson, nem is volt még egy buliban sem, de... mindent el kell kezdeni egyszer.

Téli szünet valamelyik napja –Misi

Olivia

Nem reagál, semmire. A fogait összeszorítva tűri, hogy Olivia kiélvezhesse a helyzetet. Úgy érzi, hogy ő már idős az ilyen gyerekes és sokszor kicsinyes csipkelődéshez. Nem akar túl mélyen belemenni az ilyen dolgokba, mert az esetleg szóváltássá, végül pedig tettlegességgé fajul, az pedig nem lenne túl kifizetődő. Nem bolond, tudja nagyon jól, hogy ebben a csatában jelenleg nem nyerne, Olivia könnyű szerrel végezhetne vele minden különösebb erőfeszítés nélkül. Sokkal kiegyensúlyozottabb lenne az dolog, ha telihold lenne. Majdnem biztos abban, hogy akkor nem lenne a lány számára menekvés. Ugyanakkor, jelenleg eszében sincs a vámpírlányt bántani. A tekintetét újra és újra végigvezeti rajta és átlátva a mázon amit jelenleg magára öltött, nagyon is tetszik neki a látvány. A gondolatra halvány mosoly fut át az arcán, ami éles ellentétben áll azokkal a beszólásokkal amik záporoznak rá, de ez csöppet sem érdekli. Hagyja, hogy a lány megragadja a csuklóját és elkezdje a zene irányába vonszolni. Vet egy tétova pillantást a fogyó holdra, majd egy váratlan rántással visszahúzza magához Oliviát.
 - Ha szórakozni akarsz, legalább csináljuk rendesen.
Féloldalas mosolyt villant, miközben az ujjai ellentmondást nem tűrően fonónak össze Oliviáéval megspékelve ezt egy csontropogtató szorítással, amit egy szimpla emberi kéz biztosan nem úszna meg sérülések nélkül. Mikor végre-valahára elégedett lesz a szituációval -hiszen mégis ő a férfi- újra elindul a zene irányába. Hamarosan egyre többen gyűlnek köréjük, illuminált állapotban lévő kisebb-nagyobb csapatok hangos kiabálása egészen összezavarja. Egyszerre hallja a szívdobbanásokat, a zene lüktetését és a ricsajt. Gyűlöli. Mindig is gyűlölte, hiszen a hallásának élességét nem tudja kontrollálni. Felszisszen, de igyekszik normális képet vágni a dologhoz, mert valahol a mélyen ő is szeretne egy kicsit kikapcsolódni, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy halláskárosodást szenved el.
Amint belépnek a szórakozóhelyre, a fények villódzása, a zene dübörgése eltompítja az érzékeit, egészen normálisnak érzi magát. Átverekszi magát a tömegen, nem zavartatja magát, van akit egyszerűen csak félrelök, hogy az Eridonossal az oldalán a pulthoz sétáljon.
 - Mit iszol?
Micsoda lovagias magatartás egy vérfarkastól, egész ügyes, bár távol áll a természetétől, úgy érzi, hogy talán kivételt tehet. Lassan elengedi a lány kezét, de csak azért, hogy egy óvatos mozdulattal végigsimíthasson a felkarján. A kíváncsiság vezérli. Vajon Olivia is érzi? Benne van a játékban? Talán most kiderül.

Kornél

Élvezi az egész helyzetet. Mióta ez lett belőle, ez az érzés marha messze állt tőle, most mégis hatalmas örömmel tölti el, hogy sem visszafognia, sem megjátszania nem kell magát. Az ilyen alkalmak ritkák, hisz az igazgató megszabta a feltételeket. Nem vonhatja fel magára a figyelmet, nem tehet kárt senkiben, és semmiben. Mintha a kastély börtön lenne, de tudja, hogy csak most érzi, mert a béklyók kivételesen nem tartják fogja.
És az, hogy van egy társa is hozzá, még ha elég rendhagyó is, épp elég ahhoz, hogy jelenleg elviselje ezt  a létet.
Titkon abban bízott, Kornél lelép majd, vagy elkönyveli egy szörnyetegnek a látottak, és úgy határoz, mégse tartja magát az egyességhez, amit a szőkeség meg is értene, elvégre ő se szívna egy levegőt magával. De nem, a várt hatás nem lép érvénybe, és az Eridonos, mintha megkönnyebbülne. Tényleg marha kevés azok száma, akik előtt nem kell rejtegetnie mindazt, ami, így azt a pár embert próbálja megbecsülni, még ha elég sajátosan is teszi azt.
Mosolyogva könyveli el magában, hogy már egy fél órát kibírtak úgy egymás mellett, hogy ne ugrottak volna a másiknak, ez tényleg pozitívum. Tudja, vagyis sejti, hogy Kornélnak mekkora erőfeszítés türtőztetnie magát, ahogy azt is, a srác is felfogja, hogy így a legjobb, ha nem akar ártani magának. Oliv nem szívesen bántaná, de Noelt se akarta, mégse tudott megálljt parancsolni az ösztöneinek.
Inkább megragadja Kornélt, hogy elvezesse szórakozni, ha már egyszer kimerészkedtek a kastélyból, szeretné minél tovább halogatni a visszatérést. Így is tavaszodik, ami azt jelenti, hosszabbak lesznek a nappalok, így Oliv szabadban töltött ideje is jelentősen megrövidül.
Mikor a srác visszahúzza, a reflexeinek köszönheti, hogy nem zúg egyből a mellkasának, a kezei megtámasztják, és ha csak egy tört pillanatig is, de megérzi az izmokat, miket a póló rejteget.
- Még sose jártam ilyen helyen, nem tudom mi számít rendesnek- ennek ellenére nem érzi, hogy ez hátrányosság, tudja, hogy Kornél nem hagyja, hogy ostobaságot csináljon, vagyis erősen bízik benne, mert az egész erről szól, ugyebár.
Elvigyorodik, mikor ujjaik összekulcsolódnak, még a szorítást se tartja annyira erősnek, inkább sorolható a kellemes kategóriába. A tömeg gyűlik, amit a lány kivételesen élvez is. Alapjáraton nem szereti felvonni magára a figyelmet, de most jól esnek az őket végigkísérő tekintetek.
Az sem zavarja túlzottan, hogy mindenhol vérszag van, a szívdobbanások se érdeklik, hisz az imént lakott jól.
- A pultos srác tökéletesen megfelel- vigyorog társára, aztán aprót ráz a fejével, jelezve, ez csak poén volt, nem kíván látványosan vért ontani.
- De beérem egy tequilával is- elvégre ahhoz volt már szerencséje. Mondjuk emberként, és nem igazán jöttek ki jól, de ki tudja, most hátha.
Megborzong az érintés hatására, pedig nem akar. Nem akarja a másik tudtára adni, hogy jól esik, amit csinál, pedig nagyon is hatással van a szőkeségre.
- Veszélyes játékba kezdesz bele, remélem tisztában vagy vele- hajol olyan közel Kornélhoz, hogy éppen csak nem ér össze az ajkuk. A szavak elhangzása közben, le is siklik a tekintete Kornél ajkaira, és elfogja a késztetés, hogy most rögtön ízlelje is meg őket, de szerencsére a poharak csattanása pulton, majd a hangos nevetés észhez téríti, így vissza is dől az eredeti pozíciójába.

Olivia

 - Ha őt szeretnéd, az sem lehetetlen.
Egykedvűen megvonja a vállát, amolyan neki mindegy alapon. Azonban úgy gondolja, hogy ha Olivia tényleg a pultos srácot szeretné megkóstolni, ahhoz az ő közreműködése majdnem teljesen szükségtelen. Mire feleszmélne, a lány már régen végzett volna vele, de még azokkal is, akik a tekintetükkel végigkísérték a procedúrát. Nem kell ahhoz nagyon okosnak lenni, hogy az ember tudja, hogy a bizonyítékokat el kell takarítani. Igaz, hogy ők is hátrahagyták az áldozatot, de bizonyíték? Ugyan. Senki nem tudja, hogy itt vannak. Legalábbis Kornél nem mondta meg senkinek, úgy gondolta, hogy senkire nem tartozik. Egyrészt a helyzet milyensége miatt, másrészről pedig a kettősük miatt, ami egy kicsit sem szerencsés. A pultos felé mutat aki amint meghallja a tequila szót, rögtön felkapja a fejét. Kornél felé mutatja a négy ujját, ha már lúd akkor legyen kövér. Ő maga sem rendszeres fogyasztó, hiszen elvileg nem ihatna, főleg nem a gyógyszerre amit szed, de jelen körülmények között ez egy csöppet sem zavarja, a gondolatai valahol egész máshol járnak...
 - Veszélyes? Ugyan már...
Nem húzódik el, pedig a természetéből adódóan az lenne a minimum, hogy hátrahőköl egy vámpír közelségétől, de neki eszében sincs elhúzódni, sőt. Élvezi, hogy a lány ennyire közel van hozzá. Egyszerre érzi a veszélyt és a kihívást a dologban, izgatja a dolog, nagyon is, pont ezért kezdett bele a kis játékba. Egészen addig nem fordítja el a tekintetét ameddig az italok meg nem érkeznek. Aztán hirtelen kapja oda a tekintetét, rámorog a pultosra amiért félbeszakította a kis jelenetet, de a hangos zenétől nem hallatszik semmi, így az italért nyúl, kettőt odalök az Eridonosnak, a két másikat magához húzza, a kezére sót szór, majd megfogja a citromot, és úgy ahogy kell, elkíséri velük az átlátszó folyadékot. Egy ideig a tömeget bámulja, majd egy idő után azon kapja magát, hogy a szőkét tanulmányozza, méghozzá félrebillentett fejjel, érdeklődő tekintettel. A keze akaratlanul is elindul az irányába, mintha mágnes vonzaná, végighúzza az ujjait a lány szőke tincsein, a szeme összeszűkül, a légzése felgyorsul, hiszen a természetétől idegen, hogy az ellenséggel pajtáskodjon, pláne ilyen mértékben. Így ezzel nem csak Oliviát, hanem magát is teszteli.
 - És most?
Fintorogva körbepillant, a szabad kezével hanyagul a pultra támaszkodik, míg a másik még mindig a szöszkén pihen.

Kornél

- Neked nem lebeszélni kéne róla?- vigyorog társára, majd inkább a pultost kezdi fixírozni. Nem olyan alak, akibe szívesen mélyesztené a fogát, látszik rajta, hogy ideje nagy részét betépve tölti, és Oliv jó eséllyel még három évet jósol neki, attól függően, hogy alakul ez az este.
Nem szeretné felvonni magára a figyelmet, ki tudja, kinek a területe ez, és volt már elég kellemetlen élménye ahhoz, hogy ne akarjon csak úgy óvatlanul mások területén vacsizni. Persze a rossz érzését leküzdi, elvégre mégis csak kikapcsolódni akarnak. Mintha az esetükben annyira könnyű lenne.
Kezd kicsit frusztrált lenni, nem számított ő arra, hogy akár ilyen kimenetele is lehet a dolgoknak. Kornéllal elvileg utálniuk kellene egymást, nem együtt iszogatni itt, és főleg nem azt tenni, amit épp tesznek. Az eridonos okkal  nem akar belebonyolódni ilyen kapcsolatokba, tudja, hogy annak jó vége nem lehet. Elég egy óvatlan pillanat, hogy kárt tegyen valakiben, és ha a józan eszére hallgat, ő inkább kerüli. Viszont az, hogy Kornél szívósabb másoknál, nem hagyja nyugodni.
- Tudom, tudom.... úgyis kapnék visszakézből- mosolyog a srácra, nem növelve a távolságon, mert valamiért nem is szeretne. Mégis erre kényszerül, mikor a poharak csörrenése visszazökkenti a valóságba. Értetlenül mered maga elé, majd gondolatban vállat vonva, kezdi el fogyasztani az italát. Igen, az lesz a legjobb, ha úgy tesz, mintha mi sem történt volna, megmagyarázni úgyse lenne képes.
- Azért meg ne edd- kuncog halkan, mert hangos zene ide, vagy oda, ő bizony hallotta a morgást. Úgy tűnik szegény srácra rá jár a lúd, szinte öntudatlanul tett arról, hogy a két diáknak szúrja a szemét.
Az eridonos láthatólag belemerült a gondolataiba, mert neki aztán nem tűnik fel a tekintet, ami egy ideje vizslatja már. Csak akkor rezzen össze, mikor Kornél a hajához. Meg is borzong tőle, ami még számára is fura, nem szoktak ilyen reakciók előtörni belőle.
- Táncoljunk- vigyorogva nyújtja a kezét, ha a másik is belemegy, akkor együtt vegyék be a táncteret.

Olivia

 - Nem kell megtagadnod magadat, azért vagyok itt, hogy ne ölj meg senkit. De nem végeztem valami jó munkát.
Mintha ezt beszélték volna meg, vagy mégse? Innia kell, hiszen ez élteti, ez ad neki erőt, ettől lesznek a hétköznapok elviselhetőek, a probléma ott van, amik a létfenntartása mások életébe kerül. Ezért egyezett bele abba, hogy segít neki, bár amilyen csökönyös ez a lány, egy örökkévalóságig fog tartani, mire ezt megértetni vele. Egész biztos benne, hogy ez volt az, ami zavarta Oliviában, a halál szaga, ami állandóan körüllengte, most is körüllengi, de a kavalkádban kevésbé érdekli. Sok impulzus éri, bár legerősebben még mindig a szőkét érzi, de ez csak azért van, mert rá koncentrál. Emberi alakban nehéz egyszerre több helyre figyeli, tekintve, hogy van valami ami sokkal inkább leköti a figyelmét és ettől az egész csak még nehezebb lesz, ráadásul mégiscsak férfiból van, még akkor is ha valami mutálódott benne és szereti nézni a szépet.
 - Nem tartana vissza az, hogy lány vagy.
Jelenti ki egyszerűen, és majdnem biztos abban, hogy ez igaz is. Bár lehet, hogyha ilyesmire kerülne sor, akkor a másodperc törtrészéig talán elgondolkodna, de ő könnyebben veszi észre a szemében a szörnyeteget, mint bárki mást, ez az egyik előnye annak, hogy pont vele van, ő is szörnyeteg.
 - Áhh, bűzlik, azért ennél válogatósabb vagyok.
Egy pillanatra felhúzza az orrát, mintha fintorogna, de nem tud sokáig gondolkodni a témán mivel egy másodperc alatt a tömeg közepén találja magát. Tétován körbenéz, zene, szívdobbanás, alkohol és izzadságszag, gusztustalan. Tényleg élvezik ezt a koruk béliek? Nehezen tudja elhinni, főleg, hogy zene se épp az ízlésének való, túl monoton, és összezavarja, de azért megragadja Olivia csuklóját megfordítja, hogy háttal legyen neki, majd szorosan magához húzza, a kezei a lány csípőjén. Ahhoz képest, hogy nem szeret táncolni, egész jól csinálja, bár még mindig nem érti mi ebben az olyan nagy dolog. Miközben a zene ritmusára lépked az egyik kezével a lány egyik vállára dobja a hajzuhatagot, szabaddá téve ezzel a nyakát. Lehajol, végighúzza az orrát az Eridonos füle mögött, érezhetően borzong meg a hatására, hiszen mégiscsak ő egy vámpír, de most valamiért nem érdekli a dolog annyira.

Kornél

- Héj, egy szóval nem mondtam, hogy könnyű dolgod lesz, sőt..-tartja fel  a kezét védekezően, mert neki feltett szándéka volt lebeszélni a rellonost erről, az már nem az ő baja, hogy nem sikerült.
- Visszatáncolhatsz, ha akarsz... nem kötelezlek semmire- azért ezt hozzáteszi. Szeretné, ha Kornél tisztában lenne vele, van választási lehetősége, ha elege van gardedám szerepből, nem muszáj azt tennie, szövetség ide, vagy oda, a lány sejti, hogy ennek még meg lesz a böjtje. Talán a srác fel sem fogja, mennyit jelentenek neki a szavai, tényleg kuriózum az olyan eset, mikor nem kell arra figyelnie, mit, hogyan tesz, és ha valaki ezt még a szemére is veti, piszok jól esik neki.
Persze, ő is utálja, hogy ahhoz hogy élhessen, másnak meg kell halnia, csak mert még nem elég erős ahhoz, hogy életben hagyja, de kezd belenyugodni ebbe. Elkönyvelte magát egy szörnyetegnek, elvégre az is, mégis a kis rész, mai megmaradt az emberből, mindig tiltakozik ez ellen, talán ez gátolja meg abban, hogy ne legyen olyan, mint a többiek. Nem szeretné az életét úgy élni ,hogy minden lépése után hullanak az emberek, azt se tudja megérteni, más fajtársa, hogy élvezheti ezt.
- Nagyon helyes, a végén még ki találnám használni- forgatja meg a szemét mosolyogva, mert legyen akármennyire békeszerető, ha arra kerül a sor, a saját életéért azért küzd, és nem mindig tisztességesen. Persze nyugtatja a tudat, hogy Kornéllal még koránt sincsenek azon a szinten, valamiért nem is igazán szeretné összerúgni a port vele, főleg most, hogy tudja, ideig-óráig normálisan is tudnak állni egymáshoz.
- Tiszta pillanatai se nagyon vannak- elhúzza a száját ő is, nem törődve a pillanat komikumával. Tényleg vicces, hogy ők ketten teljesen más szemmel vizslatnak egy-egy embert. Az, hogy Oliv esetében legalább is, nem a külső az első szempont, és nem is feltétlenül azért kezdene ismerkedésbe, amiért a korabeli lányok zöme. Még sose fordult meg a fejében, hogy összeszűrje a levet a vacsijával, mert a vacsi az vacsi, pedig fajtársai ezt is kitörő örömmel teszik.
Aztán be is vetik magukat a tömegbe, és az eridonos talán egy pillanatig érzi azt, hogy egy a körülöttük lévők közül, de ez  a pillanat hamar el is száll. Azért vicces, hogy egy külső szemlélőnek szemet sem szúr, hogy két veszélyes lény is jelen van, ha így lenne, vélhetőleg hamar kiürülne a helyiség.
Önkéntelenül húzódik közelebb a rellonoshoz, már ha ez még lehetséges, mert a távolság így se nagy. Oliv kezdi elveszteni maga felett a kontrollt, így egy pillanat alatt kerül Kornéllal szembe, és még mielőtt a srác feleszmélhetne, túr a hajába, és tapad az ajkaira, hogy megízlelhesse őket. Az agya egy eldugott szeglete tudja, hogy ezt nem szabad, küzd is ellene, de nem sokat ér vele, mikor az eridonos nem hajlandó józanul gondolkodni. Egyszer ő is kiélvezheti a pillanatot, nem kell mindig azzal törődnie, mi lesz később.
Az, hogy neki nincs szüksége oxigénre egy dolog, de mivel társának vélhetőleg van, kelletlenül szakítja meg a csókot, hogy aztán végigsimítva Kornél arcán, a szemébe nézhessen.
- Sajnálom, ezt nem kellett volna- harap az ajkába, és még a fejét is leszegi, hogy leplezze a zavarát. Komolyan számít egy jókora kifakadásra, így lelkiekben fel is készül rá.

Olivia

Nem az a táncolós fajta, sosem volt az. Legtöbbször kényelmetlenül érzi magát a tánctéren, olyan érzése van, hogy mindenki őt bámulja, hogy nevetnek rajta...lehetséges az ezek az érzések gyerekkorából maradtak meg, de még mindig erősen élnek benne, akárhogy is próbálja elnyomni. Itt viszont senki nem figyel rá, mindenkit valami más köt le, ráadásul sötét is van, csak a villódzó fények világítják meg őket egy pillanatra. A zene üvölt, a szövegét még csak véletlenül se érti, bár nem is biztos benne, hogy az egy-egy szó amit a hangfalakból szól egyáltalán értelmes összefüggő mondatot alkot, de nem is érdekli. Jelen pillanatban egészen más az, ami a leköti a gondolatait. Ő annyira próbál jó lenni! Minden erejével azon van, hogy megváltozzon, hogy méltó legyen arra, hogy szeressék, de egy-egy sötét gondolat mégis visszarántja. Hiszen ő egy szörnyeteg, soha nem élhet normális életet, még akkor sem, ha akarna, hiszen a természet körülményei megakadályozzák. Örökké titkolóznia kell majd, ha az emberek megtudják az igazat megint csak a társadalom peremére kerül, az egyéb problémái sem fognak soha elmúlni, csak elnyomni lehet őket. Gyógyszerek, a farkas pofája a pocsolyában, sikolyok, a dübörgő zene. Egy pillanatra egészen elfogja a hányingert amikor ismét feleszmél, hogy ő soha nem lesz normális, még akkor sem, ha belegebed. Még ha nem is lenne vérfarkas, még akkor is csak selejtnek minősülne. Már nem is hallja a zenét, a teste automatikusan lép valami ritmusra, egész egyszerűen elsötétül előtte a világ így esélye sincs észrevenni, hogy Olivia közben szembefordult vele. Ha magánál lett volna abban a pillanatban, lehet, hogy eltolta volna. De a csók egész egyszerűen kirántja abból az állapotból amibe saját magát lökte. A tüdeje megtelik oxigénnel és szinte reflexszerűen mozdulnak meg az ajkai. A karjait a lány köré fonja, lehajol hozzá, hogy mindkettőjüknek egyszerűbb dolga legyen, aztán egyszer az egész abbamarad. A lánykezei lehullanak róla és mintha mentegetőzne. Kornél azonban nem engedi el, a kezei továbbra is a lány csípőjén nyugszanak, kifújja a levegőt, megrázza a fejét, majd egy mielőtt még meggondolná magát, megemeli Oliviát, az egyik kezével tartja, hogy egy szinten legyenek és a szemébe tudjon nézni a másikkal végigsimít a gerincén majd a tarkójánál fogva közelebb húzza magához és most ő csókolja meg, erőszakosan, követelőzőn. Nem valami kedves mozdulat egyik sem, de hát, ez a vele jár.

Kornél

Gondolatban keresi azt a valamit, ami elindította a lavinát köztük, de hát csak nem akar megkerülni. Nem érti, hogy vehetett ilyen fordulatot az egész vacsora, aztán már nem is érdekli. Most lehet hanyag, nem kéne folyton agyalnia, mit számít, mi lesz holnap nem?
Látja Kornélon, hogy ő sincs jelen, legalább is szellemileg tuti nem, és elfogja a késztetés, hogy megtudja, mire gondol a srác. Az emberek kiismerhetőek, bennük szinte mindig tud olvasni, a srác itt előtte teljesen más tészta, kezdve azzal, hogy nem sorolható az emberek közé. Ha így lenne, biztos nem itt táncolna az eridonossal, hisz Oliv nagyon figyel arra, ne legyen mélyebb kapcsolata velük a szükségesnél.
Néha még most is eszébe jut, milyen volt először felébredni, a kintről beszűrődő zajok, szinte széthasították a fejét, szédelgett attól, hogy mindent élesebben látott, azt hitte bedilizett. Aztán mikor  a pofon érte, megijedt, falhoz kente a nőt, akit még csak eszébe se jutott bántani soha. Aztán ahogy csillapodni kezdett, egyre több mindent tudott. Drake sok mindent mutatott neki, látta milyenek azok a vámpírok, akiket az átváltozásuk után magára hagytak, és akkor kezdett el valami hála félét érezni a férfi iránt, mert ő is megtehette volna ugyanazt. Látta, hogy az emberek mennyire függővé tudnak válni a harapásra, hogy bármire képesek érte, tényleg bármire, na azt sorolta az eridonos a szánalmas kategóriába.
Akkor nem hitte volna, hogy majd itt fog táncolni egy rellonossal, emberként sose jött ki jól velük, most meg már nem is nézi, ki melyik házban tartózkodik.
Nem tudja, mi ütött belé, egyszerűen csak cselekedett, mintha nem is ő irányítaná a testét, hisz a szőkeség nem szokott csak úgy csókolózni, most mégis engedett a késztetésnek.
Összeszorított fogakkal várja a kifakadást, de az csak nem akar jönni, ahogy a kéz se akarja elengedni a csípőjét. A lány megnyugszik, kis idő után, bár némi segítséggel, megint a szemekbe nézhet. De nem csodálhatja őket sokáig, mivel most Kornél ajkai kezdenek támadásba. Olivnak esze ágában sincs hadakozni, belenyög a csókba a hevesség hatására, és ugyanolyan hévvel viszonozza is. Élvezi, nem akarja, hogy vége legyen, sőt azt sem akarja, hogy megint vissza kelljen fognia magát, mert ez a szabadság az, amire szüksége van. Viszont tudja, hogy mihelyst visszatérnek a kastélyba, minden a régi lesz.
- Addig hagyjuk ezt abba, amíg nem fajul tovább. Kornél, ostobaság, amit csinálunk- csak suttogja a szavakat, és még neki is fáj a tudat, hogy igaza van. Lehet, hasonlítanak, lehet, mindketten szörnyetegek, de Kornél egy vérfarkas, akit utálnia kéne. Bele se mer gondolni, nevelőapja mit szólna, ha tudná, nem épp menekülni akar a srác elől, sőt... sokkal inkább maradna mellette mindig. Tudja, hogy ezt csak azért gondolja, mert a rellonos előtt legalább nem kell megjátszania magát, jelen pillanatban mégis azt érzi, senki mással nem lenne szívesebben, még Trissel sem.

Olivia

Jó ideig nem foglalkozik semmivel. Egész egyszerűen belefeledkezik a csókba és minden pillanatát megbecsüli. Nem kell felesleges gondolkodnia, aggódnia és problémát kreálnia. Mert az agya a nap minden percében ezt teszi, akaratlanul is mindig mindenben a hibát keresi, hiszen valahol ő maga is egy hiba. Hiba az, hogy akkor éjszaka életben maradt, sokszor kívánta bár meghalt volna. Az egész lénye természetellenes és ez átitatja a mindennapjait, de a legtöbbször megtud vele birkózni, csak másra kell fordítani a figyelmét, vagy a kelleténél egy kicsivel többet kell bevennie a csodabogyóból, ez attól függ mikor milyen hangulata van. Most viszont egészen addig csókolja Oliviát ameddig a lány el nem húzódik. Kornél összevonja a szemöldökét és hallgatja a lány szavait. Ő azért ezt nem vette ennyire véresen komolyan. De úgy tűnik, talán ismét félreértették, nem ez lenne az első eset. Azt hitte, jól tudják magukat érezni, tetszett neki a lány és ha nem cipelnék a saját batyuikat akkor talán esélyük lett volna egy szép estére, de ha nem hát nem. Ő biztosan nem fogja erőltetni a dolgot.
 - Kérlek.
Mondja szívélyes hangon, miközben leteszi, és egy lépés tesz hátrafelé, jelezvén, hogy neki igazán mindegy. A zsebébe süllyeszti a kezeit, sem a tekintetén, sem az arcán nem látni semmiféle érzelmet, mert valójában nincs is. Ha Oliviának ez a szíve vágya, akkor hát megkapja, ő biztosan nem fog sem kiakadni, sem pedig erőszakoskodni. Egyszerűen csak megvonja a vállát, és felteszi a kapucnit a fejére.
 - Kint megvárlak, ne csapolj meg senkit, ha lehet.
Nem kiabál, tudja, hogy ha normál hangerővel beszél, az Eridonos akkor is tisztán fogja hallani minden egyes szavát. A következő pillanatban pedig már meg is fordul és ügyesen eloldalaz az emberek között a kijárat irányába. Követi a friss, hűvös levegő illatát, ami józan gondolatokat ígér neki. Amint kiér, rögtön tudatosul az agyában mennyire büdös volt odabent, és meleg. Magán érzi még azokat az embernek a szagát is, akik véletlenül érintkeztek vele, undorító. Kicsit odébb sétál a bejárattól, közben előveszi a cigiért és az öngyújtóját és egy laza mozdulattal rágyújt. Ráérősen füstöl, hiszen sehová nem siet.

Kornél

Nem tervezte ő, hogy így belebonyolódnak egymásba, sőt semmit nem tervezett. Naivan azt hitte, csak megvacsorázik, és ennyi, végtére is, sose ápoltak olyan jó viszonyt Kornéllal, hogy ilyen kimenetele lehessen a dolognak. Mégis élvezi a kialakult helyzetet, egészen odáig míg az agya ésszerűbbik fele meg nem győzi arról, hogy ez nem helyes.
Egyszerűen képtelen rá, hogy olyat tegyen az ellenségével, mai bekövetkezne, ha nem állnak le. Tudja, hogy Drake senkit nem utál jobban náluk, azt ugyan nem tudja, miért, de nem is fontos. A nevelőapja minden másnál elsőbbséget élvez, és az eridonos tudja, hogy ha megtörténne, nem tudna utána a szemébe nézni, mégis csak a férfinek köszönheti, hogy még él. Senkinek nem hálásabb nála, és nem áll szándéka arcon köpni azzal, hogy olyat tesz, amit kifejezetten tiltanak neki.
- Kornél- nyúl a srác csuklójáért, mikor az leteszi. El akarja mondani neki is, szeretné, ha a srác tudná, nem miatta van, mert ha nem lennének ezek a kellemetlenségek, biztos nem állítaná le. De nem tud megszólalni, így el is engedi a kezét, és hagyja, hogy a másik kimenjen.
Oliv a mosdó felé veszi az irányt, hogy gyorsan valami normális külsőt csiholjon magának, de közben az agya folyamatosan zakatol. Rosszul érzi magát, nem is tudja, miért. Csalódott, és ha nem tartaná magát, tuti még sírna is, de azok az idők hála égnek elmúltak.
Még a tükörképe se tetszik neki, pedig mondhatni már megbarátkozott vele. De nem azt látja, mait szokott, nincs az a csillogás a szemében, ami általában mindig, ami élővé teszi, jelenleg tényleg inkább látja magát egy halottnak.
- Francba- sóhajt fel, majd ront is ki az ajtó, mielőtt az elszántsága köddé válik. Arról volt szó, hogy ma jól fogja érezni magát, és feltett szándéka, így kiérve a klubból, egyből meg is leli Kornélt.
Pillanatok alatt terem előtte, nem érdekli, ki látja. A falnak passzírozza a rellonost, hogy annak még véletlenül se legyen ideje ellenkezni, majd hevesen kap is az ajkai után. Beletúr a rellonos hajába, nem igazán érdekli, mit tesz.
- Azt mondtam, hogy nem kellene.... azt egy szóval se említettem, hogy nem szeretném- pár centire válik csak el az ajakaktól, hogy felnézhessen Kornélra, úgy motyogva a szavakat, tudja, hogy nem kell ordítania, a másik így is megérti, ha akarja.  

Olivia

Ráérősen szívja a cigijét, hiszen nem siet sehová, nem mérges nem ideges, leginkább üresnek titulálná magát. Hiszem nem érez semmit, ő az a fajta aki nehéz megmozgatni, eddig egy embernek sikerült igazán, de ő túl jó hozzá. Miért jut ez most az eszébe? Szabad kezével az orrnyergét kezdi dörgölni, legszívesebben morogna, de mivel néhány méterre tőle egy párocska lelkesen "beszélget" inkább visszafogja magát, helyette inkább csak a fogát csikorgatja, szórakozásképp. Néhány másodperc teljesen kiesik neki, mintha látná maga felé futni a szőkét a következő pillanatban pedig már ők is ugyanazt csinálják, mint néhány méterre tőlük a párocska. A szabad kezével végigsimít a lány oldalán, csak a miheztartás végett. Maga sem tudja, miért teszi ezt, mert nem érez semmi különöset a lány iránt, mégis valami mintha egymáshoz kötné őket, talán az, hogy mindketten szörnyek, hogy mindketten rosszak, Oliviában nem tehet kárt, nem úgy mint...benne. A gondolatra elhúzódik, lazán szív bele a cigijébe, majd elpöcköli a csikket és oldalra billentett fejjel figyeli a lányt.
 - Felesleges az érzelgősség, mást szeretek.
Nyögi ki nagy nehezen, a keze ökölbe szorul, még fel is horkant. Legszívesebben beverné a falat, aminek most nekitámaszkodik. Addig ütné, ameddig az egész düledező romhalmaz össze nem szakadna. Miért nehezíti meg a saját dolgát? Fintorogva nézi a lány, fél attól, hogy mi lesz a reakció, mert úgy érzi, az ő hibája az egész. Hiszen ő adott neki félreérthető jeleket, de a lényeg még most sem változott. Olivia csinos, és szabad és szörnyeteg, akárcsak ő. A szerelem, a normális élet számukra lehetetlen, hát miért szenvedteti magát? Miért ne lehetne szimplán csak, hogy jól érezzék magukat együtt, kötöttségek nélkül? Fogalma sincs, hogy mit akar, a gondolatok kergetik egymást a fejében, úgy érzi, megőrül tőlük. Soha nem gondolkodott sokat, inkább az ösztöneire hallgatott, azok soha nem hagyták cserben. Féloldalas mosoly húzódik a szájára, nyom egy csókot a lány szájára és körbepillant.

Kornél

Igazából fogalma sincs, miért megy a srác után, hogy mit vár, vagy épp vár-e valamit egyáltalán, egyszerűen csak valami ezt sugallja neki, ami ellen most semmi kedve nincs küzdeni. Élete nagy részét még most is úgy tölti, hogy igyekszik betartani a szabályokat, tényleg próbál úgy élni, hogy se az emberek, se a fajtársai ne taszítsák ki, de a kettő egyszerre iszonyat nehéz, hisz mindkét faj mást vár el tőle. Talán belefáradt, talán ezzel akarja bizonygatni, hogy képes már önállóan is boldogulni, nincs szüksége arra, hogy valaki folyton fogja a kezét. Kedveli Kornélt, már ahhoz képest, ahogy a kapcsolatuk indult, de abban biztos, hogy egyéb szálak nem fűzik hozzá, hisz hiába tud róla többet egy mezei diáknál, azt nem mondhatja el, hogy ismeri.
Nem nehéz rálelnie, főleg, hogy már jó ideje együtt vannak, tökéletesen ki tudja zárni a szívdobogásokat, és csak egyre asszociálni.
Megkönnyebbül, mikor a srác nem löki el, a szavai után meg nem is szükséges, mert a szőkeség lép hátra.
- Ki beszélt itt bármilyen érzelemről? Én csak jól akartam érezni magam, ahogy te is, megnyugodhatsz, nem szereztél egy rajongót, de tudod, mit? Elment tőle a kedvem- nem fakad ki, az arca egy merev maszk, a srác semmit nem tud leolvasni róla, mert abban, hogy rejtse el az érzelmeit, már profivá avanzsált át. Lassan távolodik a rellonostól, aztán hirtelen mégis visszafordul.
- Tudod, sokkal egyszerűbb lenne, ha ahelyett, hogy mártírodnál, és másokkal vigasztalódnál, ezt tudatnád vele is. Mindenesetre, nekem nem áll szándékomban később bűnbaknak lenni- mert ismeri ezt, még úgy is, hogy soha nem élte át. Tudja, hogy zajlik a folyamat, ahogy azt is, a végén mindig az lesz a rossz, vagy a hibás, aki belement. Persze, díjazza, hogy Kornél őszinte, csak épp nem a megfelelő alkalmat választotta erre.
Száguldani kezd, azt, hogy a kastély felé, vagy még kiruccan valahová, még nem tudja, mindenesetre, mára neki bőven elég volt a társaságból...

Benji
ruha

A vizsgáim letudva, így már csak a környezetváltozásra van szükségem. Apámat például feltétlen látnom kell, így sokat nem is gondolkozom azon, hogy vonatra ülök, és megyek Pestre.. azaz Pest mellé. Tényleg hirtelen ötlet volt, és nem is tudok sokáig maradni, egy nap lesz maximum, mert dolgozom. Furcsa, de ez az egyetlen biztos pont az életemben jelenleg.
A vonaton ülve már nem is kérdés, hogy az egyetlen éjszaka, amit otthon töltök nem azzal fog telni, hogy ülök a szobámban, vagy apámmal beszélgetek. A terv kirajzolódik, biztos hiányozhatok az én drágáimnak.. Hónapokig nem láttak, nem műveltünk együtt semmit. De nem is lehet egyszerre bepótolni mindent, viszont lesz feladatom a számukra.
Ezt pedig megérkezésem után rögtön közlöm a bandám vezéregyéniségével, ő ilyen határidőn belül is megoldja nekem, ebben biztos vagyok. Nem mondom, meglepődött, hogy lát, de aztán mit sem sejtve apám is. Szerintem nem gondolta volna, hogy csak így hazalátogatok, de muszáj volt. Nem láttam már mióta, és egy kis anyagi támogatásra is szükségem van, ha már itt tartunk. Ezt meg persze meg is kapom. Anita az első kérdései között van, ismerem már ennyire. Meg ennél inkább is, és imádom, hogy ő meg engem nem. Tudja ugyan az egyetlen pontot az életemben, ami fájt és fáj is még mindig, de egy aranyos, kedves és a jóra törekvő kislánynak néz még mindig, mióta hozzá költöztem. Részben igaz, tudok ilyen is lenni, mert imádok színészkedni. De amilyen vagyok, azt csak néhányan ismerik. És ami azt illeti türelmes pont nem vagyok, de azért elhallgatom, hogy öcsém még mindig nincs itthon.. Hát őt sem ismeri, nagy szerencséjére sikerült elvinni az én irányomba. Nem olyan, mint húgom. Ő nem lett ilyen, de a kissrác benne van a játékban rendesen.
Mégpedig ahogy gondoltam, kint össze is futok vele. Szóltam apámnak, hogy lelépek, meg majd jövök, ennél több neki nem is kell, és ha kellene se mondanám meg az igazat. A Trash névre hallgató szintén mágus és fogjuk rá társam a szokásos helyen vár rám, és milyen csodálatos dolgokra képes a memória, még tudom merre kell menni. Az éjszakában fekete ruha a megszokott itt mindenkinek, nekem meg ez a stílusom már alapjáraton, így nem megerőltető találni valamit, amiben eltűnhetek a sötétben.
A sikátorba fordulok be a házak között, itt a harmadik beugró a célom. Tudom milyen itt, így muszáj körültekintően haladnom, és figyelnem, nem-e jön utánam bárki is. Csak a pálcám és pénz van nálam, előbbi akármilyen vész esetére, utóbbi egyértelműen fizetőeszköz. Mindenesetre nem szórakozok túl sokat, sietek és minden beszéd nélkül átadom az összeget, ő pedig amit kértem, aztán indulnék vissza, ha egy hústorony nem vágna be elém. Nagyjából fél percet vághat hozzá az utamhoz, mert most saját szerencsémre velem semmi dolga. Trashhoz megy, de új lehet, mert én még soha nem láttam erre, és amíg itthon voltam rengeteget jártam ide. Tehát, amilyen gyorsan, és amennyire lehet feltűnés nélkül szeretnék hazajutni. Nincs most nekem humorom senkihez.  

Amszterdam óta nemigen aludt, de nem nehezményezi. Tökéletes állapotban volt, amikor újra hűs szellő cirógatta az arcát, az álom csak pár percig kísértette, hamar el is illant. Csupán a megszokás kedvéért mégis szerzett magának egy XXL pohárméretű kávét, és málhazsákját a vállára kanyarodva indult meg. Épphogy szállást szerzett magának, egy váratlan tollas szerzemény máris utolérte, amit nem is ért, hogy hogyan, mivel sosem jelenti le senkinek, épp hol jár, de már nem lepődik meg azon, hogy ezek bárhol utol tudják érni, ha nagyon akarnak valamit. A levél tömör volt, és egyszerű. Az ismerős, még az egy évig tartó távolléte alatt megismert alak egyike érdeklődött holléte, és hogyléte felől, de lényegében inkább találkozni akart, mintsem levelezgetni. Neki nem volt akadály, az iskola még tudott várni, így bagoly-fordultával bólintott rá a dologra, és pihent rá is kicsit, majd útnak indult.
Nemigen szereti a mugli közlekedési eszközöket, túl zajosak, lassúak és sokan használják, de most, a legfeltűnésmentesebb, és a gyaloglásnál mégis csak módszernek tűnt az, hogy igénybe veszi. Külleme tökéletesen beillett a képbe, bőrkabátja, farmere, tornacipője teljesen átlagosnak tűnt még a muglik közt is. Nemigen akadt beszélgetőpartnere utazása során, de nem is volt gondja ezzel, tökéletesen elvolt azzal, hogy kifelé bámulva az ablakon, a tájat bambulta. Ahogy berobogott a megállóhelyre, amely jelenlegi célja volt, úgy szállt le, nyújtóztatta ki elgémberedett tagjait, és tüdejét megtöltve friss levegővel, némi tájékozódás után indult meg további úti célja felé. Még bőven volt ideje nézelődni, eltévedni, bármit csinálni, így nem sietett. Beülni nem volt kedve sehová sem, így az utcákon lófrálva figyelte a tömeget, mintha ez lett volna a kiszabott feladata, holott csak cél nélkül ment előre, míg nem akad dolga. Néhány, igencsak érdekes kinézetű alakot szúrt ki magának, kissé kétes dolgokkal vegyítve, amely felkeltette az érdeklődését, így hát velük foglalta le magát a távolból. A hely, ahova végül keveredett, már nem volt olyan barátságos, mint a belváros, de nem riadt meg, számtalan ilyen helyre tette már be a lábát, amikor valamiféle dolga akadt, vagy üzlet, amelyben részt kellett vennie annak idején.
A sikátorok egyikén átkelve vágta le az utat. A csapatot rég elhagyta már, megunta őket, de a terepet unaloműzésképp fel akarta deríteni, no meg, a célállomás is útba esett. A szűk járatban visszhangoztak léptei, betöltve ezzel az amúgy csendes, üres teret, és sötétséget. A szemközti utcát jelző fények felé közeledve nyújtotta lépteit meg, hisz lassan ideje volt ténylegesen a dolgára indulnia, majd, azzal az ütemmel vágódott ki az utcán, nem figyelve, hogy ott mások is közlekedhetnek. Így sikerül vállával nekicsapódnia az elhaladó lánynak, akaratlanul lökve rajta egyet. Kissé megtántorodva húzta ki magát végfül egyenesbe, pillantott a másik felé, és morcos, kicsit sem illemhez illő szavait kiigazítva igyekezett normális hangon megszólalni.
- Bocs. - lökte oda, magából kiköhögve a hatalmas terjedelmű mondandóját, ás várakozóan tekintett a másikra, hogy okozott-e valamiféle kárt benne, vagy mehet tovább mindenféle jópofizás nélkül.

Benji

Trash megbízható, de ösztönből azért megnézem, mi van a dobozban, és elégedett mosollyal nyugtázom, hogy a tartalma is megfelelő. 4-4 injekciós tű, töltve, és fele foszforeszkáló halványzöld színű. Hogy melyik mire is van, azt pedig pont elég nekem tudni, más kezében veszélyes lehet. Meg tegyük hozzá, még az enyémben is. Viszont ez nem látszik a csomagomon, és rajtam sem. Hogyan? Én aranyos vagyok.. még napszemüvegben is, az éjszaka közepén. Nem látok benne kevesebbet, de azt amúgy sem vettem volna észre, hogy jön velem szembe egy magas alak, mert el voltam foglalva. A vállának ütközök, még vissza is lök, de ez nem érdekel. Sokkal inkább, hogy a doboz repül, és a járdán földet is ér. Azonnal leguggolok, és csukom le a rázkódástól kinyílt tetejét, mert akárkinek nem igen kéne látni, hogy valami foszforeszkál injekciós tűkben, méghozzá ebben a dobozban. Nem vetne rám jó fényt, és ez nem is az a környék..
- Szerencsétlen..
Halkan szólalok meg, és ha még le tudnék rá nézni, biztos kapna a kedvesebbik nézésemből is. De jóval magasabb nálam, így csak szimplán örülök, hogy nem lett baja a szajrénak, és ettől a pillanattól már nem is érdekel a srác, haladok tovább, de innentől még elővigyázatosabb vagyok. Ha ilyen óvatlan egyedek csak úgy jönnek-mennek, meg az előbbiekből ítélve rengeteg új lehet az üzletben, akkor a laza hazasétálás nem időszerű.
Aztán nem is teljesen igaz, hogy nem érdekel tovább, mert még különösen nagy figyelmet szentelek a gyereknek, pontosítva hátra-hátra nézek rá. Visszafordulva éppen csak, hogy kikerülök egy másik hústoronyt, és sokadszorra is megfordul a fejemben, hogy milyen szar dolog alacsonynak lenni. Most már tényleg. Az egy dolog, hogy nem félek, de ezek simán kettétörnek.
Ha már itt tartunk, bizonyos csonttöréses emlékek visznek rá, hogy a legközelebbi beugróba leforduljak, és lényegében visszafelé vegyem az irányt. A kedvenc romkocsmámhoz megyek, így pedig levágom az utat, nagyjából mintha átvágnék mindenen. Jó helyen van ez a köz. Tudom, merre megyek, és hamar oda is érek, közben persze figyelve mindenkit.
Megint ez a gyerek. A két ház közül kisétálva mellette haladok el, gyors léptekkel, valahol remélve, hogy tesz rám magasról, és fel se tűnik neki, hogy engem már látott. Az ajtóhoz viszont csak így tudok eljutni, de onnan még visszanézek rá, és megpróbálom elfelejteni azt is, hogy láttam. De valamiért olyan furcsa érzésem van... frusztrál.

Nemigen tűnik nagy dolognak az, ami imént történt, csupán csak annyiban tetézik, hogy a lány kezében pihenő doboz repült egyet. Tekintetével követte az ívet, amelyet bejárt, majd puffanva érkezett a földre. Nem kellett sok ész, hogy meglássa a tartalmának egy szegletét, és ha nem is biztosra, de nagyjából sejti, hogy mi is lehet az, amelyet sikerült a földre löknie.
- Hoppá. Törékeny árú. - váltott gúnyosabb vigyorra, a megjegyzést meg sem hallva, nem is reagálva rá, figyelve azt, ahogyan a másik ellenőrzi, hogy épségben maradt-e a szállítmány, majd már tovább is indult. Érdekes momentum volt ez, nem hitte volna, hogy ilyenek is járkálnak erre. De hát, manapság már nem kell ilyesmin nagyot néznie, találkozott ilyesmivel, tudja, hogy már igen sokan másznak bele ebbe az életbe.
Ahogy távozik, nemigen reagál rá semmit, csak kissé távolabb menve, dől neki a falnak. Sietős tempója már nincs, a célt elérte, itt már, akivel dolga van, megtalálja. Érzi, és néha látja is, hogy a nemrég "elgázolt" még figyeli, mintha bármi különösebbet tenne annál, mintsem a falnak dőlve várakozik. Csak jót mulat magában a dolgon, nem stresszelve ilyenen magát, mert azt mindig is feleslegesnek vélte. Egy ideig egyedül, a kissé elnéptelenedett utcán ácsorgott, unott arckifejezéssel vizslatva a képet, amely elé tárult. Nem is olyan érdekes a hely, mint amilyennek gondolta, érdekesebb volt az a kis csoport, akin nemrég szórakozott egy jót.
Egy idő után, a várt fél helyett azonban ismét csak a lány ismerős sziluettje tűnt fel távolabb, majd haladt el előtte. A doboz, amelyet nemrég lökött le, még mindig nála volt, és úgy tűnt neki, mintha nagyon keresne valamit, vagy valakit, de nemigen találja, vagy nem is létezik az. Unalmának véget vetve pillantott utána, mintha különösebb dolga lenne vele.
- Azzal a dobozzal nem rohangálnék ilyen feltűnően. - bökte oda a másiknak kissé gunyorosan, de hát, ez is volt a célja. Tovább nem húzta a szót, ennyi is épp elég volt - egyelőre. Majd kialakul, hogy a másik hogy veszi fel a szavait, bár, van egyfajta sejtése róla.

Benji

A gúnyos megszólalásra igazából le is tudom vágni a személyiség összképét. Annyi mindent reagálhatott volna a tűimre, és mégis ez. Felidegesíteni magam felesleges, de azért ösztönből nézegetek hátra, ő meg a falnak dőlve. Nem gondolkozom azon, mit is csinálhat ott ilyenkor tulajdonképpen. Én is szoktam csak úgy lenni és figyelni, de szerintem nála más a helyzet.
Miért is gondoltam, hogy nyugodtan be tudok ülni inni, méghozzá ezzel? Az mondjuk nem az én hibám, hogy látta a gyerek, mi van a dobozomban, de annyiban talán mégis csak igaza van, hogy feltűnő vagyok. És akkor mi van? Megvédem magam.. Mondjuk hústornyok ellen nem biztos, de akkor itt van maga az áru, és az fog segíteni. Találékony vagyok, megoldom.
Mivel hogy azért kiabálni nem akarok és ezzel mindenki tudtára adni néhány fontos információt, 180°-os fordulatot veszek, aztán lépek vissza párat a sráchoz, és ahogy azt szinte minden esetben, rá is felnézek. Tekintetem tükrözi a nyugalmamat és félmosolyomban a gúny is ott van.
- Megtehetem. Ha valakinek nem tetszik, kipróbálhatja a tartalmát.
Két anyagom van. Ha csak az egyiket kapná meg, annak nem örülne túlságosan. a másik pedig azért van, mert eszem ágában sincsen bárkit eltenni láb alól, egyelőre. A lelki terror az én világom, azt szeretem, ha belülről tehetem tönkre az ellenségeimet. Azok viszont csak Spanyolban vannak, még. Ahogy megmutatom, milyen is vagyok, biztos, hogy lesznek. Ez az alak azonban még sehova sem tartozik. Kicsit irritál ugyan, de még meglátom, hogy hagy-e, vagy mit reagál. Az, hogy kedves, vagy elnéző legyek már most kizárva, ez nem az a helyzet. De azt is elmondhatja, hogy ő az leső ember, aki az igazi énemet látja. És még csak nem is tud róla..

Kusza tincseit tűrte hátra, ezzel még inkább összeborzolva hajkoronáját, de ez már nála mondhatni természetes. Kezét leeresztve végül, épp kinézett magának egy csendesebb helyet, ahova beülve jobban lefoglalhatta volna magát a bámészkodásnál. A lánnyal, kinek nemrégiben bökte oda szavait, egyelőre nem törődött, hiszen rajta múlt, hogy mit reagál, mit tesz. Ő csak "B" tervvel készül, ha úgy adódik a helyzet, és jobb szórakozást kell találnia, mint mások figyelése, és piszkálása. Nem egy elveszett alak ő, annyi szent.
Elsőre nem is látta, hogy a másik felé fordult, hiszen a szemközti pub bejáratát, annak is villódzó, a nyitva tartást hirdető táblácskáját szemlélte. Lépteinek zajára lett figyelmes, ahogy elé került a másik, úgy fordult vissza, és tekintett le a leányzóra. A pub ötletét elvetve vigyorodott el, hogy a másik idejött hozzá, és láthatóan nagyon keményen próbálja magát beállítani, bemutatni. Hát hajrá. Szavaira csak felhorkant, hátra döntve a fejét, hiszen szinte érezte, hogy valami ilyesmit fog mondani. Miután kimulatta odabent magát, íriszei visszavándoroltak a másik arcára, ajkai szokványosan görbültek vigyorba, mintsem egyenesbe, megrántotta a vállát. A beképzeltség és önteltség, no meg az "én mindent" megtehetek" létforma számára se idegen, így nem akad fenn az ilyenen. Sokan csak megjátsszák magukat, ami számára igencsak megvetendő dolog.
- Az utolsó utcai futár is megteheti. Semmivel sincs több joguk ehhez, mint neked. - jegyezte meg csendesen, hisz azért nézőközönséget se magának, se a másiknak nem akart, muglikat meg főleg, hogy aztán gyakorolhassa az emléktörés fortélyait. Azoknak elég a maguk szennye, nem kíván foglalkozni velük. A mondat második felére pillantott le ismét a dobozkára, kissé jobban megszemlélve azt, igaz, többet nem láthatott, hisz immár lezárt állapotban pihent a másik karjaiban. Elég volt az, amit nemrég láthatott.
- Ohh, drágább ez annál, mintsem holmi jöttmentre elpazarold, gyanítom én. - lökte el magát kissé a faltól, teljesen kiegyenesedve, ezzel mutatva a valós szintkülönbséget kettőjük közt. Kissé előrébb görnyedve hajolt lejjebb, hogy a másiknak se kelljen üvöltöznie, ha akar valamit, majd ismét a dobozra nézett. Más már nyilván nem itt lenne, hanem kürtölné szét, hogy mit látott, egyesek mikkel nem tudnak járkálni. A világ mocskos fele számára elfogadott.
- Ne pattogj, nem én foglak beköpni egy auro.. akarom mondani zsarunak sem. Kivéve ha nagyot kaszálnék érted. De azt se érem meg szőrös fejjel. - egyenesedett ismét ki, kissé kinyújtóztatva tagjait. Korrigálása inkább csak óvatosság, nem ismeri a másikat, nem tudja ki fia borja, így inkább, a helyi, mugli közeg hatóságait becsmérli. Nem akar semmit sem megmagyarázni, első látásból meg nemigen tud kiolvasni semmit sem a másik fejéből, de már tervezi, hogy ezen pályán is kamatoztatja tudását.

Benji

Engem pont nem érdekel, hogy kinek mihez van joga, még ha nem olyan szembetűnő. Teszek magasról az esélyegyenlőségre, meg, hogy mit szabad és nem. A határok nálam mások, és nem csak játszok. Ha valamit szeretnék, akkor az van. Mondták már, hogy majd pofára esek, de akit én manipulálni akarok, azt fogok. Az ilyenek meg tanultak. Ezek ellen eszem ágában sincs harcba kelni, csak a világukat kell ismerni.
- Akkor tegye.
Hangomból süt a közöny, merült véleményem szerint körülöttem bárki bármit csinálhat, amíg abból nekem károm nem származik. Nem fog érdekelni, ha békén hagynak, és én is békén hagyok mindenkit. A más kérdés, hogy ők sokkal jobban járnak is így.
- Valóban, személyes ajándékok lesznek, de a cél érdekében....
Az ellenanyag részét bármikor feláldoznám. Ha bárki belehal, mert nem kapja meg, az nekem nem probléma. Elfogadható veszteség.
Ahogy a faltól előre lép és kiegyenesedik előttem már látom, mennyivel magasabb úgy igazán. Már úgy is fel kellett rá néznem, de most.. szerintem bajok lesznek a nyakammal. Azért összegörnyed, de kedves.. Mondjuk nekem sokat nem segít ezzel, és nem is kell, hogy segítsen, de a helyzetet máris könnyebbé teszi nekem az a majdnem kimondott szó, ami után már levakarhatatlan az az elégedett félmosoly arcomról.
- Az aurorok többre mennének velem, de a mugliknak még annyira se kell tudni erről...
Semmi konkrétum, csak két szó, ami egyértelmű jel a srácnak. Tudja, miről beszélek, a javításából biztos vagyok benne. De ha már nem fog beköpni, az nekem jó. Garancia nincsen rá, lehet tényleg ki kéne próbálnom rajta az anyagot, de akkor fussunk bele. Kíváncsiság. Ha keresztbe tesz nekem, úgyis pokolló teszem az életét, vagy pokollá teszik mások, ha azt kérem. Minden csak hozzáállás kérdése.
- Van valami, ami biztosít afelől, hogy ez titokban marad?
Itt ez az a rész, ahol ha gondol egyet, nekem kell ajánlanom, hiába, amit ő csinált mégis az én hibám, nekem kell korrigálni. Biztosítani. Ahhoz pedig kell egy bizonyos szintű hajlandóság.

Nemigen fogta vissza magát a szavai terén, hiszen nem számít, hogy idegen, vagy sem. Az ismeretlenség kölcsönös, jelen esetben kétvégű, de ki tudja mikor, és hol fognak legközelebb összefutni, na meg, minek kapcsán. A dobozka számításba nem jöhet, de annál több dolog igen.
A lány szavaira csak biccent, nem fűzi tovább a jogok kérdését, hisz nem kioktatni akarta, csupán csak rávilágítani arra, nemigen az atyaúristen ő ezzel a melóval, tárggyal, viselkedéssel. Még ő maga se lenne, de az más tészta. A doboz tartalmának említésére viszont ismét szélesebb vigyorral kúsztak ajkai, hiszen, fordított esetben ő sem pazarolná senkire sem feleslegesen az értékes holmit, legyen az akármi. Nem pénz kérdése a dolog, hiszen abból kijutott neki, hanem inkább a felesleges körök lefutásának elkerülése végett nem kívánkozik ilyesmire. De ki tudja, lehet a lány pont ezt kedveli.
- Na ugye. Cél ide vagy oda, fene se pazarolná. - csóválja meg kissé a fejét, miközben vállait kissé kiropogtatva helyezi kényelmesebb pozícióba, kezei pedig, zsebében landolnak. Ennek csupán annyi a haszna, hogy esetleges alkalom esetén, pálcája, melyre ujjai egykönnyen simultak rá a zsebében, pillanatok alatt kerül elő. Szavai után kap némi felvilágosítást arról, kiféle a lány, mely csoportba tartozik, és, hogy melyik szavait használhatja előtte. Némileg megnyugtató a tény, hogy nem holmi tudatlan muglival kell társalognia, de a helyzeten ezt mit sem változtat, a mézes-mázos viselkedés ennyitől nem bújik elő belőle.
- Az tény, sose kell semmiről tudniuk. Csak néha baromi rossz helyen vannak, és mindent hallanak. De ha hátba átkozom, még én vagyok a rossz. - vázolja fel a hatóságok egyféle szemléletét, ami másoknak nem épp ilyesmi vonalat képvisel, de ő már csak így gondolja. Jelenlen nem hagyott maga mögött senkit sem, akit átokkal ajándékozott meg, vagy bármi más módon károsított volna meg, meg lehetnek vele odafent elégedve, egyelőre.
A lány kérdése kissé meglepte, és ennek feljebb szökkenő szemöldöke, és kérdő tekintete is biztosítékot ad. Nemigen hitte volna, hogy spiclinek néz ki, aki rohan, ha csúnyát lát, no de az is igaz, a vádalkura megjegyzett szavai kétesek. De na, ki ne akarna jó üzletet kötni, jó áron?
- Heh, mi kellene? Esküdözzek vagy mégis hogy? Mi hasznom van abból, ha beköpöm, hogy csúnya dolgot láttam nálad.. ennyit nem ér ez a cucc. Még azok is csak a hátsó felüket vakarnák tovább. - vázolta a biztosítékot, melyre ő gondolt, de hogy a másik mit akar. Erről majd felvilágosítja, ha akarja, addig nem rágja ezen magát különösebben.

Benji

Van a srácnak egy érdekes meglátása, és normális esetben azt mondanám, hogy tényleg nem ér pazarlást, de én szívesen kipróbálnám azért. Meg ha más szempontból nézzük, fegyver. De sokáig ezen nem kell gondolkoznom, mert ha a dolgok nem változnak, nem kell egy darabig használnom.
Hamar tiszta a helyzet, varázslótanonccal áll szemben, legalábbis első ránézésre, de akárhogy is, köze van a mágusok világához. És bizony neki a hatóságokról is megvan a véleménye. Az érdekelne, miről nincs. Viszont ezzel egyetértek. Nem szeretem a muglikat, pont ezért. A titkolózás mondjuk az én világom, de az más, így egy külön világot titkolunk. És persze országszerte, de távolabbi körökön belül is vannak mágus ismerősök, ezek meg mindenhol ott vannak.
- Vannak erre más módszerek is...
Csak úgy megjegyzem, nem kell feltétlen átkokhoz folyamodni. Hát én mégis mit csinálok? Nem fogok ahhoz folyamodni, amit egyébként mindennaposan használok, mert náluk nem lehet. Megoldom úgy, ahogy ugyancsak nem lehet, de nem is akadnak rajta fenn, mert az Isten nem mondaná meg, hogy én voltam, és hogyan.  
- Tehát ha nincs hasznod nem érdekel?
Sokszor gondolkozok el rajta, hogy mennyivel jobb lenne, ha egy-egy ponton valaki leállítana, mert én magamtól biztosan nem fogok megállni, és megyek tovább. Aztán majd akkor jönnek rá, hogy nekik mennyivel jobb lett volna még akkor elfojtani. De ez most nyeresége akar a feldobásomon. Az majd később lesz, mert ha nem murdelok meg, oda is eljutok.
- Egyébként annyit tényleg nem ér ez az anyag. Csak a rovásomon ennél több van..
Hogy mit kezd az infóval, rajta áll. Azt nem tudja végül is, hogy csak két évig voltam benne az üzletben töretlenül, aztán kerültem közösségbe, tanulni. Addig is tanultam, csak hát nekem az túl unalmas volt. Kellett valami már, meg nem tudtam mire elherdálni apuci pénzét.

Nem akart szentbeszédet tartani, távol állt tőle a dolog, szerencsére, és ahogy elnézte, a másik sem épp arra vágyott, hogy ezt tegye. Így, szavai elhallgattak, ő pedig csak figyelte a másikat, hogy hogyan reagál a szavaira, arra, amiket mondott. Nemigen látta, hogy nagy hatást sikerült keltenie, vagy egyéb mást, amit a „lenyűgözés” címke alá tudna sorolni, gyengébb akaratúaknál szokott ez működni, de ő nem olyanba ütközött. Nem is baj, legalább van esze, és nem kell mindent a szájába rágva elmagyaráznia. Arra ugyan még nem jött rá teljesen, miféle dolog miatt cipelheti azt a bizonyos dobozkát, amelyet jelenleg is a kezében tart, de kíváncsisága elenyésző, elmúlik majd, mint ahogy mindig. Igazándiból csak érdekli, mert a lány nem olyannak tűnik, mint azok, akik ilyesmit szoktak művelni, és már találkozott is velük.
- Na nem mondod? – vágta rá a szavaira, kissé gúnyosan, hiszen arra, amire célzott, bizony ő is sok módszert, praktikát ismer, csak nem reklámozza. Az ilyet nem szokás, csak bizonyos körökben, ott pedig, már-már teljesen természetes. Nem is folytatja tovább ezen gondolatmentét, hiszen nyilván a másik is tisztában van a dolgokkal, nem hiába célzott rá, ha pedig nem, akkor így járt, nem válik ilyesmiben a tanárává csak csupa jó szándékból. Ahhoz több kell. A dobozkáról elfeledkezve kissé, más vizekre eveztek lassan, és a kérdés elhangoztával, arcára ismét az a tipikus, félig meddig titokzatos, fölényes vigyora ült ki. A haszon mindig fontos, ezt már megtanulta.
- Attól függ. – kezdte elsőre csak ennyivel, hagyva egy kis „hatásszünetet”, egy kis szusszanásnyi időt. -  Az már megint más kérdés, hogy nem a hasznot nézem, hanem azt, akivel épp összefutok. Ha olyan, akkor érdekel, ha nem, akkor nem. Ez egyszerű. – vázolta fel röviden, hogyan is néz ki az ő érdeklődési köre, illetve, hogy miként működik, bizonyos esetekben. Részletesebben már nem ment bele, nem látta értelmét, no meg, minek is magyarázza, amikor nem hiszi, hogy olyan részletesen kérte a választ. A doboz említésére ismét visszasiklott a tekintete oda, de már azzal a hatalmas kíváncsisággal, mint nemrégen, már csak megszokásképp. Ahogy visszapillantott az arcára, bólintott egyet, hiszen tudta jól, hogy nem ér annyit, ő ne tudná. De szereti hallani is az igazát, mert az ki nem szereti.
- Tudom, nem csak úgy mondtam. Ohh, mégis mennyi? – vonta fel a szemöldökét a dolog említésére, miközben érdeklődve figyelte a másikat. Több. Manapság kinek nincs több. Mindenesetre, erre kíváncsi volt.

Benji

Csak közlök tényeket, nem is felvágva, nem gúnnyal, nem kioktatásképpen, de azért ahogy ő reagál, rögtön levágni, hogy érti miről van szó, mintha totál felesleges lenne, amit mondok. Csak azért tudja, mégsem vagyok hülye.
Áttérve a haszonra, én azért nagyon leegyszerűsítem a dolgot, nálam sem biztos, hogy mindig tartanám magam egy ilyenhez, de azért a srác elmagyarázza, hogy is van ez. Tehát ha olyan, aki érdekli, akkor. Ezek szerint én nem érdeklem. Elsőre nem tudom mire is véljem, de szerintem ez nekem mindenképpen jó pont. Ez most az a helyzet, ahol nem veszem magamra, hogy nem vagyok olyan, aki felkeltené az érdeklődését. A kopasz, kigyúrt égimeszelők meg nem tudom miért hagynak figyelmen kívül, de annak örülnék a legjobban, ha nem vennének észre. Pici vagyok, hozzájuk képest meg pláne.
A beszélgetés fonala persze sokra kitér, mégis ugyanott maradva, az anyagnál. Helyeslem, hogy nem ér annyit neki az anyagom, hogy azért feldobjon, mert kis játékszer ez az egész csupán, de felsejlik bennem a kép, hogy akkor már összeszedhetnék, mennyi mindent csináltam ezen kívül...
- Pont elég..
Ódákat zenghetnék, tényleg. Ha nem az ügyletekbe megyünk bele, akkor is épp elég. Az pedig itt most nem számít semmit, hogy nem ismerem. Talán pont ezért nem fogok neki mesélni, mik történtek velem, és miket tettem én. Sejtelmes félmosoly marad azért a képemen, bár nem gondolom, hogy kíváncsi lenne. Akkor sem érdekelne. A reálisnál, és annál, amit egyébként mindenkivel szemben betartok ilyenkor, vagy akár máskor is, már így is sokkal többet tud a fiú, nem kell továbbmennie.
- Ha megbocsájtasz..
Nem hiszem, hogy lenne még valami mondanivalóm a gyereknek, és őszintén azt sem, hogy neki is lenne bármi, szóval határozottan fordítok neki hátat. Elindulok a már korábban kiszemelt kocsma felé, de pár méter után megfordulok még pár szóra.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem utoljára láttalak..
Igen, ha már érzem ezt a frusztrációt, akkor közlöm vele. Egyáltalán nem fontos, de bárminemű elköszönésnek ez is megteszi.