Budapest

Gardedám bácsi

Zaklatott. Ez nem is kérdés, hisz még sose vacsorázott úgy, hogy valaki azt premier plánból nézte végig. Az ilyen dolgokat jobb szereti egyedül lerendezni, mert ő tudja, mivel jár, ha megkóstolja a vér izét. A mellette álló robusztus alak láthatóan nincs képben ezzel, hisz itt van.
De kizárólag ma este nem kezd hadakozásba, hagyja, hogy a másik megtapasztalja, mire vállalkozott, mert azzal igenis tisztában van, hogy a szavak olykor csak üres fecsegésnek hatnak, így akkor felesleges is volt magyaráznia, mennyire veszélyes ez Kornélra nézve.
Próbál nyugodt látszatot kelteni, de az irtó nehezen megy neki. Hol sétálni kezd, hol a falnak dől, hol kitartóan fürkészi társát, azt kísérletezve, vajon mikor unja meg azt, ha valaki pislogás nélkül mered rá percekig. Mert Olivnak ilyen alapvető cselekedetekre abszolút semmi szüksége, csupán a látszat miatt nem teszi. Soha nem hitte volna, hogy ilyen nehéz úgy tenni, mintha valaki ember lenne, persze amíg dobogott a szíve, nem is foglalkoztatta ez a gondolat.
- Neked jobban fog fájni- vigyorog fel Kornél képébe, teljesen egoista mód, ami amúgy nem jellemző rá. De már egyre csak kezdi elveszteni önmagát, ahogy az éhsége egyre nő. Épp ezért akad meg a tekintete a rellonos nyakán pulzáló erénél, aztán kapja is el a tekintetét, mert ő akkor is jól nevelt vámpír marad. Legalább is, amíg míg ő uralja az elméjét.
Várni a leggyatrább dolog, még úgyis, hogy a szőkeségnek rengeteg idő hullott az ölébe. Viszont a torka kaparni kezd, és az éhsége egyre csak nő, ráadásul még arra is figyelnie kell, hogy uralkodjon magán. Először érzi koloncnak a társaságot, hiába tudja az agya egy eldugott része, hogy csak neki akarnak jót, vagy valami hasonló, most mégse tudja értékelni ezt.
Meghallva a szív dobogását, egyből a férfire kapja a tekintetét, és ragadozó mód kezdi vizslatni.
Az utasítás csupán félig jut el hozzá, mert már iramodik is a vacsija után, hogy elkapva a sikátorban, minden előzetes üdvözlés nélkül, a falnak vágja.
Hallja, ahogy felszisszen, megérzi a vér mámorító illatát, az agyát egyből ellepi a vörös köd. Lassú léptékkel halad a félig eszméletlen férfi felé, arcára rideg mosoly ül ki, minden bájos vonása eltűnik, helyén csak az a szörnyeteg marad, aki ilyenkor veszi át az uralmat a test felett.
- Nyöszörög.... hát nem édes?- a hangjából felcsendülő gúny már-már mar. A kérdést persze Kornélnak címezi, mert azért érzi, hogy a közelben van, de a szív egyenletes dobogásának szenteli minden figyelmét, már ameddig még dobog.
Leguggol a falban kapaszkodó férfi elé, majd két kezét a fejére téve, ránt egyet. A csontok roppanása szinte belehasít a csendbe, legalább is Oliv minden zavaró tényezőt kizár jelenleg.
- Nem szeretem, ha a pasi gyenge- ad valami magyarázatfélét a tettére, aztán már hajol is az ütőérhez, és bele is harap, mielőtt még kihűlne az őt éltető folyadék.

Kornél

- Hagytam, hogy elkísérj.... érd be ennyivel- tekint Kornélra a válla fölött egy pillanat erejéig, aztán figyelmét máris a vacsija köti le. Annyi lehetséges mód cikázik végig a fejében, miként végezhetne vele, mégse dönt egyik mellett se. Talán csak dacból. Nem szokása ilyen gyorsan végezni valakivel, jobb szeret eljátszani az áldozatával, most viszont fontosnak érzi, hogy megmutassa Kornélnak, milyen is valójában.
Nem nagyon titkolt vágya, hogy rádöbbentse a srácot, nem is akar ő valójában segíteni neki, azzal csak ő járhat pórul, hisz mi a garancia arra, hogy legközelebb nem ő lesz a férfi cipőjében?
Lassan kortyol, kiélvezve minden cseppet, mert nem tudja, mikor lesz legközelebb alkalma erre. A vizsgaidőszakban tuti nem lesz annyira egyszerű a kilógás, ilyenkor a tanárok is árgus szemekkel járnak, odafigyelve a lincselőkre. Épp ez a probléma, könnyen kiszűrhetik őket is.
Mihelyst elszakad a nyaktól, letép egy darabot a férfi ingéből, amivel aztán megtörli a száját, hisz mégse kéne nyomot hagynia magán.
- Korántsem, de ahogy hallom társaságunk akadt- mert azért figyel ám, az ösztönei élesebbek, mint bármikor máskor. Kornél mellett elhaladva torpan meg, és óvatosan a falnak passzírozva a srácot, szagol a nyakába.
- Az illatod.... nem olyan.... nem irritál- csak suttogja, nem törődve, hogy a köztük lévő távolság jelenleg egyáltalán nem sorolható a tisztes kategóriába. Összevonja a szemöldökét, mert nem tudja mire vélni a jelenséget. Kornél illata eddig mindig is taszította, nem érti, hogy most mi történhetett.
- Csak nem parfümöt cseréltél, blöki?- néz fel rá, csibészes mosollyal, majd ezzel talán a másikat is meglepve, belepuszil a nyakába, aztán hátrál, és folytatja útját, mintha mi sem történt volna.
Nem is keresi a választ a miértekre, felesleges lenne, hisz a reakciói ilyenkor teljesen kiszámíthatatlanok, ahogy ő maga is.

Kornél


Soha nem képzelte volna, hogy majd a legősibb ellenségével fog "randizni". Még ha nem is gyűlölték volna egymást ős idők óta.... Kornél akkor se tartozik azok közé, akikkel a szőkeség kitörő örömmel múlatná az idejét. Rellonos, beképzelt, arrogáns, és a nyakát rá merné tenni, hogy azt hiszi, ő csinálta a spanyol viaszt. Ennek ellenére mégse olyan vészes a helyzet, sőt már-már élvezi is, csak épp a torka kapar veszettül.
- A felét se láttad.... nem szoktam ilyen gyorsan végezni velük- dönti oldalra a fejét, és elgondolkodó képet vág. Tény, nem arról híresült el, hogy egyből megöli azt, akinek vérét veszi, hisz hol van abban az élvezet? Szeret ő játszani, de jelenleg jobb társa akadt ebben egy átlagos embernél, hát minek fecsérelné rá az idejét. Tudja, hogy a kellemes légkör kettejük közt nem maradandó, elég egy ártatlan megjegyzés, vagy egy poénnak szánt odaszúrás, és újfent egymás torkának ugranak, talán épp ez tetszik az egészben neki.
- Nekem te ne ugass- szúr vissza, mert azért a hangnem az nem mindegy. És az eridonos tisztában vele, hogy jelenleg ő az, aki több kárt tehet a másikban. A szép az egészben az, hogy egyszerűen nem önmaga, és ez az énje gondolkodás nélkül fog nekiugrani a rellonosnak, ha az elveti a sulykot. Persze azért bízik abban, hogy Kornélnak van annyi esze, nem hergeli fel, nem ilyenkor. Persze, imád szájalni vele, és jó poénnak tartja, hogy válogatott sértéseket vágnak egymáshoz, de ez nem az az alkalom.
Egyik pillanatról a másikra passzírozza társát a falhoz, és szagol a nyakába. Tényleg meglepi, hogy amit érez, most más. Általában undorodni szokott, vagy csak simán büdösnek hat számára, mindenesetre az épp elegendő, hogy betartsa a tisztes távolságot.
Szemei játékosan villannak meg a morgás hallatán, hát persze, jól lakott, ilyenkor aztán bármikor kedve van néni hajtépéshez. Igen, megtehetné, hogy könnyen a férfi után küldi Kornélt, mégse tesz semmit. Nem csak azért, mert nemrégiben kötöttek egy egyességet, azért is, mert így legalább szemen tarthatja, elvégre, mégis csak ellenségek, vagy mi, még ha most kivételesen egy oldalon is állnak.
- Jobbra nem futja?- csalódottan csóválja meg a fejét. Azt várta, a rellonos van elég kreatív ahhoz, hogy ennél azért ütősebb sértést vágjon a fejéhez, de végül is mindegy.
- Ha megpróbálnád, nem sokáig maradna a helyén a fejed- vigyorog rá, kisugárzásában mégis van valami fenyegető, ami az igazát bizonygatja. Mert az oké, hogy ő megtesz dolgokat, puszta késztetésből, de ez korántsem jelenti azt, hogy viszonzást vár, sőt. Persze az a kis malőr, nem elég ahhoz, hogy aztán még rágódjon is rajta, úgy lép tovább, mintha mi sem történt volna, talán hosszú távon ez is lesz a legjobb.
- Szórakozni akarok- sóhajt fel kissé vágyakozva, mert ha már nem kell türtőztetnie magát, akkor legalább had tombolja ki magát rendesen.... csak ma este. Megtorpan, a dübörgő zene alig pár méterre hallatszik tőlük. Megragadja Kornél csuklóját, jelezve, hogy ne merjen ellenkezni.
- Gyere- rákacsint a srácra, és a klubb felé veszi az irányt. Olivtól bár távol áll, hogy ilyen helyeket látogasson, nem is volt még egy buliban sem, de... mindent el kell kezdeni egyszer.

Kornél

Élvezi az egész helyzetet. Mióta ez lett belőle, ez az érzés marha messze állt tőle, most mégis hatalmas örömmel tölti el, hogy sem visszafognia, sem megjátszania nem kell magát. Az ilyen alkalmak ritkák, hisz az igazgató megszabta a feltételeket. Nem vonhatja fel magára a figyelmet, nem tehet kárt senkiben, és semmiben. Mintha a kastély börtön lenne, de tudja, hogy csak most érzi, mert a béklyók kivételesen nem tartják fogja.
És az, hogy van egy társa is hozzá, még ha elég rendhagyó is, épp elég ahhoz, hogy jelenleg elviselje ezt  a létet.
Titkon abban bízott, Kornél lelép majd, vagy elkönyveli egy szörnyetegnek a látottak, és úgy határoz, mégse tartja magát az egyességhez, amit a szőkeség meg is értene, elvégre ő se szívna egy levegőt magával. De nem, a várt hatás nem lép érvénybe, és az Eridonos, mintha megkönnyebbülne. Tényleg marha kevés azok száma, akik előtt nem kell rejtegetnie mindazt, ami, így azt a pár embert próbálja megbecsülni, még ha elég sajátosan is teszi azt.
Mosolyogva könyveli el magában, hogy már egy fél órát kibírtak úgy egymás mellett, hogy ne ugrottak volna a másiknak, ez tényleg pozitívum. Tudja, vagyis sejti, hogy Kornélnak mekkora erőfeszítés türtőztetnie magát, ahogy azt is, a srác is felfogja, hogy így a legjobb, ha nem akar ártani magának. Oliv nem szívesen bántaná, de Noelt se akarta, mégse tudott megálljt parancsolni az ösztöneinek.
Inkább megragadja Kornélt, hogy elvezesse szórakozni, ha már egyszer kimerészkedtek a kastélyból, szeretné minél tovább halogatni a visszatérést. Így is tavaszodik, ami azt jelenti, hosszabbak lesznek a nappalok, így Oliv szabadban töltött ideje is jelentősen megrövidül.
Mikor a srác visszahúzza, a reflexeinek köszönheti, hogy nem zúg egyből a mellkasának, a kezei megtámasztják, és ha csak egy tört pillanatig is, de megérzi az izmokat, miket a póló rejteget.
- Még sose jártam ilyen helyen, nem tudom mi számít rendesnek- ennek ellenére nem érzi, hogy ez hátrányosság, tudja, hogy Kornél nem hagyja, hogy ostobaságot csináljon, vagyis erősen bízik benne, mert az egész erről szól, ugyebár.
Elvigyorodik, mikor ujjaik összekulcsolódnak, még a szorítást se tartja annyira erősnek, inkább sorolható a kellemes kategóriába. A tömeg gyűlik, amit a lány kivételesen élvez is. Alapjáraton nem szereti felvonni magára a figyelmet, de most jól esnek az őket végigkísérő tekintetek.
Az sem zavarja túlzottan, hogy mindenhol vérszag van, a szívdobbanások se érdeklik, hisz az imént lakott jól.
- A pultos srác tökéletesen megfelel- vigyorog társára, aztán aprót ráz a fejével, jelezve, ez csak poén volt, nem kíván látványosan vért ontani.
- De beérem egy tequilával is- elvégre ahhoz volt már szerencséje. Mondjuk emberként, és nem igazán jöttek ki jól, de ki tudja, most hátha.
Megborzong az érintés hatására, pedig nem akar. Nem akarja a másik tudtára adni, hogy jól esik, amit csinál, pedig nagyon is hatással van a szőkeségre.
- Veszélyes játékba kezdesz bele, remélem tisztában vagy vele- hajol olyan közel Kornélhoz, hogy éppen csak nem ér össze az ajkuk. A szavak elhangzása közben, le is siklik a tekintete Kornél ajkaira, és elfogja a késztetés, hogy most rögtön ízlelje is meg őket, de szerencsére a poharak csattanása pulton, majd a hangos nevetés észhez téríti, így vissza is dől az eredeti pozíciójába.

Kornél

- Neked nem lebeszélni kéne róla?- vigyorog társára, majd inkább a pultost kezdi fixírozni. Nem olyan alak, akibe szívesen mélyesztené a fogát, látszik rajta, hogy ideje nagy részét betépve tölti, és Oliv jó eséllyel még három évet jósol neki, attól függően, hogy alakul ez az este.
Nem szeretné felvonni magára a figyelmet, ki tudja, kinek a területe ez, és volt már elég kellemetlen élménye ahhoz, hogy ne akarjon csak úgy óvatlanul mások területén vacsizni. Persze a rossz érzését leküzdi, elvégre mégis csak kikapcsolódni akarnak. Mintha az esetükben annyira könnyű lenne.
Kezd kicsit frusztrált lenni, nem számított ő arra, hogy akár ilyen kimenetele is lehet a dolgoknak. Kornéllal elvileg utálniuk kellene egymást, nem együtt iszogatni itt, és főleg nem azt tenni, amit épp tesznek. Az eridonos okkal  nem akar belebonyolódni ilyen kapcsolatokba, tudja, hogy annak jó vége nem lehet. Elég egy óvatlan pillanat, hogy kárt tegyen valakiben, és ha a józan eszére hallgat, ő inkább kerüli. Viszont az, hogy Kornél szívósabb másoknál, nem hagyja nyugodni.
- Tudom, tudom.... úgyis kapnék visszakézből- mosolyog a srácra, nem növelve a távolságon, mert valamiért nem is szeretne. Mégis erre kényszerül, mikor a poharak csörrenése visszazökkenti a valóságba. Értetlenül mered maga elé, majd gondolatban vállat vonva, kezdi el fogyasztani az italát. Igen, az lesz a legjobb, ha úgy tesz, mintha mi sem történt volna, megmagyarázni úgyse lenne képes.
- Azért meg ne edd- kuncog halkan, mert hangos zene ide, vagy oda, ő bizony hallotta a morgást. Úgy tűnik szegény srácra rá jár a lúd, szinte öntudatlanul tett arról, hogy a két diáknak szúrja a szemét.
Az eridonos láthatólag belemerült a gondolataiba, mert neki aztán nem tűnik fel a tekintet, ami egy ideje vizslatja már. Csak akkor rezzen össze, mikor Kornél a hajához. Meg is borzong tőle, ami még számára is fura, nem szoktak ilyen reakciók előtörni belőle.
- Táncoljunk- vigyorogva nyújtja a kezét, ha a másik is belemegy, akkor együtt vegyék be a táncteret.

Kornél

- Héj, egy szóval nem mondtam, hogy könnyű dolgod lesz, sőt..-tartja fel  a kezét védekezően, mert neki feltett szándéka volt lebeszélni a rellonost erről, az már nem az ő baja, hogy nem sikerült.
- Visszatáncolhatsz, ha akarsz... nem kötelezlek semmire- azért ezt hozzáteszi. Szeretné, ha Kornél tisztában lenne vele, van választási lehetősége, ha elege van gardedám szerepből, nem muszáj azt tennie, szövetség ide, vagy oda, a lány sejti, hogy ennek még meg lesz a böjtje. Talán a srác fel sem fogja, mennyit jelentenek neki a szavai, tényleg kuriózum az olyan eset, mikor nem kell arra figyelnie, mit, hogyan tesz, és ha valaki ezt még a szemére is veti, piszok jól esik neki.
Persze, ő is utálja, hogy ahhoz hogy élhessen, másnak meg kell halnia, csak mert még nem elég erős ahhoz, hogy életben hagyja, de kezd belenyugodni ebbe. Elkönyvelte magát egy szörnyetegnek, elvégre az is, mégis a kis rész, mai megmaradt az emberből, mindig tiltakozik ez ellen, talán ez gátolja meg abban, hogy ne legyen olyan, mint a többiek. Nem szeretné az életét úgy élni ,hogy minden lépése után hullanak az emberek, azt se tudja megérteni, más fajtársa, hogy élvezheti ezt.
- Nagyon helyes, a végén még ki találnám használni- forgatja meg a szemét mosolyogva, mert legyen akármennyire békeszerető, ha arra kerül a sor, a saját életéért azért küzd, és nem mindig tisztességesen. Persze nyugtatja a tudat, hogy Kornéllal még koránt sincsenek azon a szinten, valamiért nem is igazán szeretné összerúgni a port vele, főleg most, hogy tudja, ideig-óráig normálisan is tudnak állni egymáshoz.
- Tiszta pillanatai se nagyon vannak- elhúzza a száját ő is, nem törődve a pillanat komikumával. Tényleg vicces, hogy ők ketten teljesen más szemmel vizslatnak egy-egy embert. Az, hogy Oliv esetében legalább is, nem a külső az első szempont, és nem is feltétlenül azért kezdene ismerkedésbe, amiért a korabeli lányok zöme. Még sose fordult meg a fejében, hogy összeszűrje a levet a vacsijával, mert a vacsi az vacsi, pedig fajtársai ezt is kitörő örömmel teszik.
Aztán be is vetik magukat a tömegbe, és az eridonos talán egy pillanatig érzi azt, hogy egy a körülöttük lévők közül, de ez  a pillanat hamar el is száll. Azért vicces, hogy egy külső szemlélőnek szemet sem szúr, hogy két veszélyes lény is jelen van, ha így lenne, vélhetőleg hamar kiürülne a helyiség.
Önkéntelenül húzódik közelebb a rellonoshoz, már ha ez még lehetséges, mert a távolság így se nagy. Oliv kezdi elveszteni maga felett a kontrollt, így egy pillanat alatt kerül Kornéllal szembe, és még mielőtt a srác feleszmélhetne, túr a hajába, és tapad az ajkaira, hogy megízlelhesse őket. Az agya egy eldugott szeglete tudja, hogy ezt nem szabad, küzd is ellene, de nem sokat ér vele, mikor az eridonos nem hajlandó józanul gondolkodni. Egyszer ő is kiélvezheti a pillanatot, nem kell mindig azzal törődnie, mi lesz később.
Az, hogy neki nincs szüksége oxigénre egy dolog, de mivel társának vélhetőleg van, kelletlenül szakítja meg a csókot, hogy aztán végigsimítva Kornél arcán, a szemébe nézhessen.
- Sajnálom, ezt nem kellett volna- harap az ajkába, és még a fejét is leszegi, hogy leplezze a zavarát. Komolyan számít egy jókora kifakadásra, így lelkiekben fel is készül rá.

Kornél

Gondolatban keresi azt a valamit, ami elindította a lavinát köztük, de hát csak nem akar megkerülni. Nem érti, hogy vehetett ilyen fordulatot az egész vacsora, aztán már nem is érdekli. Most lehet hanyag, nem kéne folyton agyalnia, mit számít, mi lesz holnap nem?
Látja Kornélon, hogy ő sincs jelen, legalább is szellemileg tuti nem, és elfogja a késztetés, hogy megtudja, mire gondol a srác. Az emberek kiismerhetőek, bennük szinte mindig tud olvasni, a srác itt előtte teljesen más tészta, kezdve azzal, hogy nem sorolható az emberek közé. Ha így lenne, biztos nem itt táncolna az eridonossal, hisz Oliv nagyon figyel arra, ne legyen mélyebb kapcsolata velük a szükségesnél.
Néha még most is eszébe jut, milyen volt először felébredni, a kintről beszűrődő zajok, szinte széthasították a fejét, szédelgett attól, hogy mindent élesebben látott, azt hitte bedilizett. Aztán mikor  a pofon érte, megijedt, falhoz kente a nőt, akit még csak eszébe se jutott bántani soha. Aztán ahogy csillapodni kezdett, egyre több mindent tudott. Drake sok mindent mutatott neki, látta milyenek azok a vámpírok, akiket az átváltozásuk után magára hagytak, és akkor kezdett el valami hála félét érezni a férfi iránt, mert ő is megtehette volna ugyanazt. Látta, hogy az emberek mennyire függővé tudnak válni a harapásra, hogy bármire képesek érte, tényleg bármire, na azt sorolta az eridonos a szánalmas kategóriába.
Akkor nem hitte volna, hogy majd itt fog táncolni egy rellonossal, emberként sose jött ki jól velük, most meg már nem is nézi, ki melyik házban tartózkodik.
Nem tudja, mi ütött belé, egyszerűen csak cselekedett, mintha nem is ő irányítaná a testét, hisz a szőkeség nem szokott csak úgy csókolózni, most mégis engedett a késztetésnek.
Összeszorított fogakkal várja a kifakadást, de az csak nem akar jönni, ahogy a kéz se akarja elengedni a csípőjét. A lány megnyugszik, kis idő után, bár némi segítséggel, megint a szemekbe nézhet. De nem csodálhatja őket sokáig, mivel most Kornél ajkai kezdenek támadásba. Olivnak esze ágában sincs hadakozni, belenyög a csókba a hevesség hatására, és ugyanolyan hévvel viszonozza is. Élvezi, nem akarja, hogy vége legyen, sőt azt sem akarja, hogy megint vissza kelljen fognia magát, mert ez a szabadság az, amire szüksége van. Viszont tudja, hogy mihelyst visszatérnek a kastélyba, minden a régi lesz.
- Addig hagyjuk ezt abba, amíg nem fajul tovább. Kornél, ostobaság, amit csinálunk- csak suttogja a szavakat, és még neki is fáj a tudat, hogy igaza van. Lehet, hasonlítanak, lehet, mindketten szörnyetegek, de Kornél egy vérfarkas, akit utálnia kéne. Bele se mer gondolni, nevelőapja mit szólna, ha tudná, nem épp menekülni akar a srác elől, sőt... sokkal inkább maradna mellette mindig. Tudja, hogy ezt csak azért gondolja, mert a rellonos előtt legalább nem kell megjátszania magát, jelen pillanatban mégis azt érzi, senki mással nem lenne szívesebben, még Trissel sem.

Kornél

Nem tervezte ő, hogy így belebonyolódnak egymásba, sőt semmit nem tervezett. Naivan azt hitte, csak megvacsorázik, és ennyi, végtére is, sose ápoltak olyan jó viszonyt Kornéllal, hogy ilyen kimenetele lehessen a dolognak. Mégis élvezi a kialakult helyzetet, egészen odáig míg az agya ésszerűbbik fele meg nem győzi arról, hogy ez nem helyes.
Egyszerűen képtelen rá, hogy olyat tegyen az ellenségével, mai bekövetkezne, ha nem állnak le. Tudja, hogy Drake senkit nem utál jobban náluk, azt ugyan nem tudja, miért, de nem is fontos. A nevelőapja minden másnál elsőbbséget élvez, és az eridonos tudja, hogy ha megtörténne, nem tudna utána a szemébe nézni, mégis csak a férfinek köszönheti, hogy még él. Senkinek nem hálásabb nála, és nem áll szándéka arcon köpni azzal, hogy olyat tesz, amit kifejezetten tiltanak neki.
- Kornél- nyúl a srác csuklójáért, mikor az leteszi. El akarja mondani neki is, szeretné, ha a srác tudná, nem miatta van, mert ha nem lennének ezek a kellemetlenségek, biztos nem állítaná le. De nem tud megszólalni, így el is engedi a kezét, és hagyja, hogy a másik kimenjen.
Oliv a mosdó felé veszi az irányt, hogy gyorsan valami normális külsőt csiholjon magának, de közben az agya folyamatosan zakatol. Rosszul érzi magát, nem is tudja, miért. Csalódott, és ha nem tartaná magát, tuti még sírna is, de azok az idők hála égnek elmúltak.
Még a tükörképe se tetszik neki, pedig mondhatni már megbarátkozott vele. De nem azt látja, mait szokott, nincs az a csillogás a szemében, ami általában mindig, ami élővé teszi, jelenleg tényleg inkább látja magát egy halottnak.
- Francba- sóhajt fel, majd ront is ki az ajtó, mielőtt az elszántsága köddé válik. Arról volt szó, hogy ma jól fogja érezni magát, és feltett szándéka, így kiérve a klubból, egyből meg is leli Kornélt.
Pillanatok alatt terem előtte, nem érdekli, ki látja. A falnak passzírozza a rellonost, hogy annak még véletlenül se legyen ideje ellenkezni, majd hevesen kap is az ajkai után. Beletúr a rellonos hajába, nem igazán érdekli, mit tesz.
- Azt mondtam, hogy nem kellene.... azt egy szóval se említettem, hogy nem szeretném- pár centire válik csak el az ajakaktól, hogy felnézhessen Kornélra, úgy motyogva a szavakat, tudja, hogy nem kell ordítania, a másik így is megérti, ha akarja.  

Kornél

Igazából fogalma sincs, miért megy a srác után, hogy mit vár, vagy épp vár-e valamit egyáltalán, egyszerűen csak valami ezt sugallja neki, ami ellen most semmi kedve nincs küzdeni. Élete nagy részét még most is úgy tölti, hogy igyekszik betartani a szabályokat, tényleg próbál úgy élni, hogy se az emberek, se a fajtársai ne taszítsák ki, de a kettő egyszerre iszonyat nehéz, hisz mindkét faj mást vár el tőle. Talán belefáradt, talán ezzel akarja bizonygatni, hogy képes már önállóan is boldogulni, nincs szüksége arra, hogy valaki folyton fogja a kezét. Kedveli Kornélt, már ahhoz képest, ahogy a kapcsolatuk indult, de abban biztos, hogy egyéb szálak nem fűzik hozzá, hisz hiába tud róla többet egy mezei diáknál, azt nem mondhatja el, hogy ismeri.
Nem nehéz rálelnie, főleg, hogy már jó ideje együtt vannak, tökéletesen ki tudja zárni a szívdobogásokat, és csak egyre asszociálni.
Megkönnyebbül, mikor a srác nem löki el, a szavai után meg nem is szükséges, mert a szőkeség lép hátra.
- Ki beszélt itt bármilyen érzelemről? Én csak jól akartam érezni magam, ahogy te is, megnyugodhatsz, nem szereztél egy rajongót, de tudod, mit? Elment tőle a kedvem- nem fakad ki, az arca egy merev maszk, a srác semmit nem tud leolvasni róla, mert abban, hogy rejtse el az érzelmeit, már profivá avanzsált át. Lassan távolodik a rellonostól, aztán hirtelen mégis visszafordul.
- Tudod, sokkal egyszerűbb lenne, ha ahelyett, hogy mártírodnál, és másokkal vigasztalódnál, ezt tudatnád vele is. Mindenesetre, nekem nem áll szándékomban később bűnbaknak lenni- mert ismeri ezt, még úgy is, hogy soha nem élte át. Tudja, hogy zajlik a folyamat, ahogy azt is, a végén mindig az lesz a rossz, vagy a hibás, aki belement. Persze, díjazza, hogy Kornél őszinte, csak épp nem a megfelelő alkalmat választotta erre.
Száguldani kezd, azt, hogy a kastély felé, vagy még kiruccan valahová, még nem tudja, mindenesetre, mára neki bőven elég volt a társaságból...