Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az utasítás szerint cselekszem. Tehát feltettem a kis üstöt benne némi vízzel, majd elkezdek tálat keresni. hihetetlen sok van, sajnos még nem tudom magamhoz hívó bűbájt, így kézzel kell kutakodnom a megfelelő iránt. Találok is egy vajszínű tálat, amibe óvatosan beledobom a damijánát, beleszóróm a verbénát, és egy kis fogóval belepottyantom a galajt. Fogom a kis kanalat és jól összedolgozom. Sajnos azt nem tudni, hogy milyen állagúra kéne, szóval olyan lesz, amilyen. Beleöntöm az üstbe az egészet, majd miután megvan a felszeletelt gyökér azt is beleteszem és összekeverem.
- Oké, akkor várjuk a forrást. Az órán is így csináltuk szerintem - vonok vállat és forgatom a homokórát percenként.
- Tiéd a megtiszteltetés, cseppents belőle négyet - adom a kezébe. Remélem, hogy most már jól csináltuk.
- Neked hogy tetszik a suli? - próbálom kicsit elütni mással is az időt, hiszen azért nem annyira izgalmas ez a főzőcske. Legalábbis egyelőre nem szerettem bele a tantárgyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Amíg várjuk a megfelelő szín és állag elérését, meglepő választ kapok Lilytől.
- Te onnan jöttél? Nem tűnsz orosznak - nézem meg jobban, talán az illendőség határán is túl. Nem sok oroszos van rajta, már amennyire az én tudásom elegendő egy orosz lány felismeréséhez.
- Egyelőre tetszik - felelem gyorsan. - Csak túl sok az ismeretlen még - folytatom, miközben bele-bele nézek, hogy hogy áll a tea, merthogy az lesz belőle.
- Miben más az orosz iskola? Akkor te idősebb vagy, mint az átlag elsős? - kérdezem tőle, majd felmérem a terepet, hiszen még takarítanunk is kell. A tanári asztalhoz megyek és elveszem az üveget, amibe a mintát kell majd tenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szóval ez áll az oroszsága mögött! Pedig gondolhattam volna rá.
- Már hat éves kortól? Az nem semmi, hova az a sietség? - kérdezek vissza, és látom, hogy kezd alakulni a főzet.
- Micsoda? Mindenki gyújtogat? És nem tesznek ez ellen semmit? - nézek rá szkeptikusan. Itt biztos nagy büntetések lennének a szándékos tűzokozásért.
- Ez ennél egyszerűbb suli akkor ezek szerint, de van egy csomó jó dolog állítólag. Ott szigorúak a tanárok? - pillantok fel Felagund festményére, aki jóízűen horpaszt egy székben. Csodálkozom, hogy nem morog, hogy jobban is csinálhatnánk.
- Milyen a Levita? Mindenki tanul? - vigyorodok el, ez nem olyan nagyon komoly kérdés, inkább csak kíváncsiság. biztos van egy nagy külön könyvtáruk. Azt nem szeretném mostanában látni, a könyvtárakkal meggyűlt a bajom az utóbbi időben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Azt gondoltam - nem annyira sikerült oldanom Lily feszültségét. úgy érzem, kissé darabos és nem oldódott még fel a társaságomban. Pedig igyekszem ám serényen, hogy aki valamiért velem kerül párba, ne érezze rosszul magát. Főleg a nagy zöld szemű, csinos lánykák. Na jó, mások se. Ez az oroszországi suli elég furcsa, csoda, hogy nincs betiltva.
- Miért jó az, ha megbuktatnak benneteket? Ha annyira nem szeretnek, akkor én azt kívánnám a helyükben, hogy minél hamarabb megszabaduljanak tőletek. Vagy szerették nézni, ahogy a büntetőmunkában szenvednek a diákok? - értetlenkedem tovább. Közben megtudom, hogy Lily félvér és fantasztikus történeteket olvas.
- Egy levitástól nem is vártam mást - kacsintok rá. - Van már valami, amit kipróbálnál itt? Annyi szakkör, meg mindenféle van... - gondolkodom el, és letelik a három perc is, leveszem az üstöt a tűzről. Állagra, színre, meg mindenre jól néz ki.
- Na, ez kész van. Akkor már csak takarítanunk kell - vakarom meg az állam, majd egy kis mintát veszek a főzetből. Ledugaszolom a korábban már magamhoz vett üvegcsét a mintával és Felagund asztalára teszem.
- Utálok takarítani - na igen, nem vagyok a rendszeretés mintapéldánya, finoman szólva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Kicsit feszült voltam a közelgő navis meccs miatt, hisz amióta szétmentünk Mattel, nem nagyon találkoztunk sőt. Kis ellenségeskedést érzek iránta felém, bár lehet ez a saját tudatom játéka magammal.
Túl sok a stressz, túl sok a baj és túlzottan túlaggódom a dolgokat. Szerencsére Kolossal minden jól ment közöttünk, bár féltett a meccs előtt, de mindig mondtam neki, hogy ez csak egy buta iskolai mérkőzés, tényleg nem olyan komoly, még ha páran véresen komolyan is veszik. Küldtem a fiúnak egy mosolygós selfiet, mivel nem találkoztunk naponta, inkább csak hétvégente és szerettem ilyen apróságokkal feldobni a másik napját. Végül elmentem egy üres tanterembe, elhatároztam, hogy kicsit gyakorlok elemi mágiát, de előtte meditálnom kellett, mert sík ideg voltam a meccs miatt.
A terembe belépve valóban nem volt ott senki, sőt a folyosón sem, úgyhogy az ajtót is nyitva hagytam. Levettem taláromat és az asztalra terítettem, egyenruhámban feszengve ültem fel a tanári asztalra, törökülésbe felhúzva a lábaim és lehunyva szemeim kezdtem összpontosítani, megszólítani az elemem mélyen magamban. Igyekeztem mindent úgy csinálni, ahogy Olive néni tanította nekem.
Nem mondom, hogy ijedős vagyok, de észrevettem, hogy meditáció közben igen fosos vagyok és van, hogy akaratlanul is felgyújtok valamit, amikor Hime vagy Sparkle megzavar. Tök ciki, de ez van, aztán ellen tűzzel kezelem a problémát és eloltódik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem volt soha a nagy császkálás híve, de röpke 50 oldalt kellene épp átnyálaznia mágia töriből, így hű rellonoshoz mérten inkább felállt és elindult. Cél nélkül haladt a folyosókon, jóformán mindenhol tanuló diákokat látott. Ha lenne lelkiismerete, talán elszégyellné magát, de ez olyan felesleges dolog, hogy sosem gyakorolta. Helyette inkább azon gondolkozott, hogy esetleg lemehetne Bogolyfalvára egy jó kis vajsört inni. Talán még szerezhetne is magának valami társat, hogy ne egyedül iszogasson. Ahhoz még túl fiatalnak és társaságkedvelőnek érezte magát.
Nem akart megint a társalgóban leakasztani valakit, oda nem túl pozitív emlékek fűzik, ezért az udvar felé indult meg. Mindenesetre az üres termek mellett elhaladva bekukkantott néha, hátha lát egy normális arcot, aki nem fogja lenézni a származása miatt.
Csoportba verődött navinéseket látott, aztán pár levitást is, egyszer még olyanokat is, akik épp egy professzortól kértek segítséget. Aztán meglátta az eridonos lányt egyedül. Amúgy is szimpatikusnak tűnt neki, de ahogy észrevette, mit csinál, már nem akarta elhívni a faluba. Nem, Liza fejében teljesen új gondolat ütötte fel a fejét a spontán tüzet figyelve.
- Szia, Reissner Liza vagyok - hadarta el gyorsan. Amúgy se szerette az ilyen időrabló formalitásokat, most meg aztán pláne nem akart ezzel vesződni, de mégiscsak jól nevelt lány volt. Legalábbis ő szerette ezt hinni magáról.
- Ezt hogyan csináltad? - tért azonnal a lényegre.
Hallott már az elemi mágiáról, az elméleti részét fel is vette, de arra nem számított, hogy az iskolában is találkozhat különlegesekkel.
Azonnal rájött, hogy buta kérdést tett fel, de nem zavarta. Majd úgyis tovább fogja kérdésekkel bombázni a lányt, csak előtte kivár egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Zöld.
Ez a szín a  teljes nyugalmat jelképezi, azt mondják a zen színe is, bár halvány lila gőzöm sincs arról, hogy mi a csuda a zen. Gondolom olyan, mint a zeller vagy a zeldség vagy zenség? Az is zöld.
Szóval ott tartottam, hogy zöld, a zöldről sok minden eszembe jutott. Mező, Boci csoki, Rellon, Kolos. Igen, ő is zöld volt.
Ahogy átszellemültem, tűzcsóvák jelentek meg körülöttem, vagy három ökölnyi nagyságú lebegett a fejem mellett, ahogy a Star Warsban is mondják, átjárt az erő, de ez hirtelen szertefoszlott, amint egy ismeretlen hangot hallottam meg.
Mondtam már, hogy nem vagyok egy ijedős fajta, de ott azt hittem, hogy majd leborulok az asztalról, a három gömböcske pedig szertefoszlott egy szempillantás alatt a koncentrációt megzavarva.
- Haliiii - vigyorommal lepleztem ijedtségemen, de szerintem elég bénán sikerült. Kinyújtva a lábaim leugrottam az asztalról és leporoltam a fenekem.
- Mit hogyan? - hülye kérdésre hülye válasz, persze csak utólag esett le, hogy mire értette- Óóóóóh, hogy aaazt! - utalgattam a lángokra, amikor végre egy hatalmas koppanással leesett a tantusz.
- Pyromágus vagyok, gyerekjáték nekem a tűz idomítása - kacarásztam - Egyébként Kasza Fanni vagyok, eridonos prefektus, de ne rólam vegyél példát! - ekkor hangszínemet halkabbra vettem - Néhány hónapja volt egy nagy balhé, amikor a festmények sztrájkolni kezdtek, én voltam a ludas, de psszt - persze, ezt mindenki tudta addigra, de volt egy-két festmény, aki máig nem volt tisztában azzal, ki volt az a merész, aki lemoshatatlan zsírkrétával kipingálta a Banya portréját.
Hirtelen természetemnél fogva jó ötletnek tarta a következő cselekedetem, kinyújtottam pimasz mosollyal a bal kezem Liza felé és egy lángocska lebegett benne.
- Ártatlan, nem de? - Ártatlan? Mint a ma született bárány esetleg. Olvastam róla, hogy a tűzön kívül az összes elem képes életet adni vagy éltetni, bezzeg ez csak elvenni tudja. Keményen kell dolgoznom, hogy megzabolázzam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Ez komoly? Ne már! Vagy csak ugratsz, mi? Akkor abból az iskolából sem kerül ki élve senki, mert a nagyobbak nyernek legtöbbször, nem is értem az egész értelmét. De azért örülök, hogy te inkább itt vagy – fújtatok egyet, és nem tudom, hogy mit higgyek. Az egész nem túl hihető, de Lily nagyon ragaszkodik hozzá, így elbizonytalanodtam. De a lényeg, hogy itt van, itt nem fogják összeereszteni nagyokkal, főleg nem késekkel. Be sem lehet hozni ilyeneket a suliba, a házirend elég szigorú. Persze a kis átkokkal is lehet szenvedést okozni, azt mondják, nem kell hozzá kés. Végül végzünk, minden ki van takarítva, elégedetten teszem el az eszközöket.
- Na, ez megvolt üsttársam! Csapj bele – tartom oda a tenyerem, hogy beleüthessen, ha akar. – Akkor legközelebb találkozunk, most megyek és kipihenem a mai nap fáradalmait. Szia - mosolygok egyet, ahogy szoktam és intek egyet neki búcsúzásként, miután elindulok a gólyalakba. Ma szerintem olvasok és alszok egyet, kimerítő egy óra volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Úgy esett e csodás április harmadikai napon, hogy halálosan unatkoztam az egyik tanórán. A mágia elmélete és gyakorlata... hahaha. Akkor inkább Önismeretre megyek, mert itt biza semmi mást nem hallok, csak azt, ahogy a tanár fényezi magát. Aha. Mester... gyerünk, én már a gyakorlatot várom.
Hol van itt a jedi kraft?
Suttyomban küldtem egy cetlit a mellettem ülő egyednek, aki háztársam,
a következő üzenettel:Szerinted hogy festene Őnagysága piros hajjal?
Reménykedtem benne, hogy szívesen fogadna velem egy doboznyi fincsi sütiért. Ahogy hallgattam az előadást, ami akár színházi darabba illene monológnak, azon morfondíroztam, hogy miként festene Robi bácsi, akit kb. egy-két napja ismerünk, sárga szemöldökkel, és tipikus English bajusszal. Le is firkantottam a cicamicás füzetembe, a világért sem térnék át pergamenre. Jó nekem ez a mugli kis találmány, egyszerű, de nagyszerű, és praktikus. Az enyémnek még mappatartó füle is van a hátuljában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Kattognak a fogaskerekek a fejében egész reggel, talán az egész Levita együtt kattog vele, olyan hangos. Az a hulladék Edictum mindent megtestesít, amit Milán a mai napig utál és nem tud elfogadni a Bagolykőben, ezek közül pedig a leginkább azt a pletykának nevezett jelenséget, amivel olyan hatékonyan lehet kapcsolatokat rombolni és embereket tönkretenni. A képét előbb látja meg mint a nevét, így sajnos még gyanakvásra sincs lehetőség, rögtön a felismerésnek kell az amúgy is gondterhelt vállaira ülnie, hogy itt bizony róla van szó. Ráadásul nem egyedül, nem csak róla. A szíve gyorsabban kezd dobogni és falja a sorokat, amíg a végére nem ér.
- Nevetséges – szisszen fel halkan, hiszen a cikknek valójában semmi valóságalapja nincsen... Mégis van neki rengeteg. A fele hazugság, nyilván. Méghogy ő énekelt? De meglepően szimpatikus számára az elképzelés, mely szerint ők Andrissal egy párt alkotnak. Egy pillanatra elképzeli ahogyan az Eridonos tarkójára fonódnak az ujjai, aztán égő arccal menetel be a fürdőbe, hogy a hidegvíz alá tolja a fejét reggeli mosakodás címén.
A délelőttöt gombóccal a torkában tölti, fél hogy meglátja valahol Andrist, aki már biztosan szintén látta... Nem mintha elkerülhetné őt.
Nem sokkal később már be is toppan a GYNT terembe, magára nemtörődöm derűt erőltetve, mintha semmi különleges nem lenne a mai napban – éppen csak azt felejti el, hogy akkor sincsen ennyire relaxált feje, mikor egy átlagos napról beszélünk, így aztán ez több mint gyanús. Andris már ott ül, ő pedig messziről próbálja megállapítani, vajon olvasta-e már a cikket, de semmit sem lát rajta. Lezuttyan mellé.
- Helló – köszön rekedt hangon, továbbra is a fiút fürkészve, a tekintete tele van kíváncsisággal, de csak nem talál semmit. Gyerünk már, csak egy pici jelzést...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Már egészen jól keltem. Nem mondanám, hogy olyan fitt vagyok, mint újkoromban, de a vasárnap esti telihold most kivételesen nem annyira viselt meg, hogy utána járni is alig tudjak, csak iszonyatosan ki voltam merülve és éheztem, de nagyon, nagyon-nagyon. És azóta is folyamatosan éhes vagyok. Inkább úgy lelkileg kezdett ki amúgy, mint fizikailag, mert ez az éhség telihold alatt, na ez pokoli, borzalmas, és utána még napokig kong a gyomrom.
Szóval ebédre megettem három megpakolt tányérnyi töltöttkáposztát tejföllel, de valahogy ez nem volt elég, azt hiszem, mert most, ahogy így leültem a padba, két pillanat múlva hatalmasat kordult a gyomrom. Olyan szomorú, hogy mindig éhes vagyok, és sosem tudok eleget enni.
Persze, rutinos versenyzőként már számítok a testem efféle cserbenhagyására a benne lakó felé, ezért szendvicsekkel megpakolva érkeztem, úgyhogy rögtön el is kezdem magamba tolni a mogyoróvajjal nagyon (nagyon) vastagon megkent kenyeret, de tulajdonképpen három harapásból megoldom a dolgot, és érzem magamon a tekinteteket is, hogy ez de fura, hiszen olyan vékony gyerek vagyok, és hogy tudok én mégis ennyit enni?! Hát, legalább a nagyilátogatásnál kapóra jön ez a titkos tehetségem.
Aztán leül mellém a padtársam, Milán, úgyhogy úgy döntök, beszüntetem a nassolást, a gyomrom pedig ezt fájdalmas rándulással veszi tudomásul, ahogy lerakom a táskám magam mellé.
- Szia - köszönök neki, még mosolygok is, ahogy aztán szétterítem magam előtt az eddig kirakott lapokat. Naná, hogy nem GYNT - dalszövegek annál inkább. - Képzeld, már majdnem befejeztem az egyik dalom, amit pár hónapja kezdtem el - kezdek bele a csevegésbe, azonban nem sokáig folytathatom, mert a tanerő bevonul a terembe, hogy elkezdje az órát.
Ez szomorú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A szendvics látványa kicsit mulattatja, de nem szentel neki túl sok figyelmet, mert egyszerűen nem tud. Túlságosan le van foglalva a ténnyel, hogy a teremben valószínűleg már mindenki olvasta a hírt, hogy ők ketten milyen halálosan szerelmesek egymásba. Persze ez egyáltalán nem reális félelem, ahogy lehet hogy azt is csak beképzeli, hogy amikor leül és az Eridonosra néz, kapnak a teremben egy-két sokatmondó pillantást – lehet hogy nem. A fiú beszél hozzá, de az agyáig már csak nagyon lassan jutnak el a szavak, pedig a figyelme ki van élezve, csak egészen másra. Andris arcáról pedig süt, hogy nem tud semmit. Vagy ha nem is sütött volna, amikor a dalszövegekről kezd el beszélni zavartalanul, világos lesz, hogy nem olvassa az iskolaújságot. Milánt egy pillanatra bosszúság fogja el, pedig megkönnyebbülésnek kellene. Ha jobban ismerné magát, tudná hogy nem örül neki, hogy egyedül kell megküzdenie ezzel, másrészt pedig végtelenül kíváncsi, Andris hogyan reagál arra, hogy hírbe hozták őket. Azonban az ő saját verziójában mindössze annyi a magyarázata a bosszúságnak, hogy tudja, előbb-utóbb úgyis megtudja valahonnan a fiú, ha máskor nem, az Eridonosoktól, akkor pedig kellemetlen lesz a kérdés, hogy miért nem szólt előbb. Ezért most kénytelen lesz, pedig nem ő akart lenni a (rossz?) hír hozója.
- Aha – nyögi ki válaszul a fiú mondatára elkalandozva, láthatóan bármi mást is mondhatott volna neki, arra is ugyanezt mondta volna.
- Ezt láttad? – kérdezi, most már lehalkítva a hangját, mert Graham prof már az asztala körül sertepertél. Közben az összehajtott újságot a padra teszi kettejük közé, felül az ominózus cikkel. Azt pedig, hogy elsápad, remélhetőleg Andris az olvasástól már nem látja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hát, tényleg nagy hatással lehetett ez a szendvics az évfolyamra, mert most, hogy Milán leült mellém, mintha még mindig a szalvétát bámulnák, a kenyér hűlt helyét - pedig azért annyira nem volt hatalmas szendvics, nem teljesen értem, mik ezek az apró pillantások. Összevont szemöldökkel nézek rá egy levitás évfolyamtársnőmre, aki el is kapja a tekintetét. Hm, na mindegy.
Mh, amikor azt mondja, hogy “aha”, akkor azért lesütöm a szemem, mert én elég nagy elánnal újságoltam a hírt, de úgy látszik, ez Milán figyelmét most nem köti le valamiért - mondjuk eléggé szereti a GYNT-t (sőt, kiváló érzéke van hozzá!), és Graham professzor már be is jött a terembe, szóval megértem, ha nem teljesen én kötöm le a figyelmét. Pedig jó lenne - jegyezte meg egy kis hang a fejemben, ami már jó pár hete beköltözött, és sosem értem, miért sugall nekem ilyeneket.
Már csendben jegyzi meg, amit megjegyez, én meg felpillantok rá, picit össze is vonom a szemöldököm. Aztán lenézek a papírra, amit elém tol. “EDICTUM”, hirdeti a fejléc - óh, igen, a suliújság, ritkán olvasom, általában csak elkérem a rejtvényoldalt a többiektől.
Szóval a pillantásom a cikkre esik, és meglátok egy fotót rólam, meg róla, és amúgy először ez egyáltalán nem is gyanús. Mármint egy picit elbámészkodom, mikor őt látom, mert nagyon kedves az a mosoly, de mivel pár másodperc múlva rájövök, hogy egyébként itt ül mellettem - szóval inkább a cikkre emelem a tekintetem, és elkezdem olvasni.
Az első mondatnál pedig leesik a vállam, amit eddig gyakorlatilag feszesen tartottam,és hát, ez most tűnt csak fel.
“Egy igazi romantikus dalolással adta a világ tudtára szerelmét Andrássy Milán és Fellegi Milán…” Szemeim hatalmasra nyílnak, ahogy olvasom a sorokat, és már nem is vagyok éhes, hanem csak görcsbe áll a gyomrom. Érzem, ahogy egyre inkább kezd elvörösödni az arcom, ahogy a cikk közepén körülnézek - elkapom a levitás évfolyamtársnőm tekintetét, ahogy visszafordul a jegyzetei felé.
Juj. Jaj.
Lilit… Lilit? Jaj, ne… jaj, ne, ne, ne…
Lehunyom a szemem, és fel se merek nézni, csak így ülök a cikk fölött, ahogy érzem, hogy egyre pirosabb és pirosabb leszek, mint egy paradicsom, és már a fülem is kipirult. És a kis hang megint megszólal a fejemben hogy: pedig jó lenne…
Juj. Jaj. Most tényleg? Tényleg ezt akarnám? Ez most nagyon, nagyon váratlanul ért. Iszonyatosan zavarban vagyok, és tényleg nem merek felnézni rá. Jaj. Most akkor… most tényleg…? Most mi? Most mindenki ezt hiszi? Most… és akkor én…
- Mih - nyikkanok halkan kínomban, és a tarkómra kulcsolom a kezeimet, így hajtom le a fejemet. Most nem tudom, mit csináljak. Ha nem mozdulok meg, hátha halottnak hisz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Minden erejével úgy tesz, mintha Graham prof szavai kötnék le figyelmének teljes kapacitását, de valójában gyakran pillant lopva Andrisra, amint a cikket olvassa. Tőle egyáltalán nem meglepő módon gond nélkül jegyzeteli le a tanár szavait, holott fejben teljesen máshol jár, de ez a makulátlan írásképén és a rendezett sorokon egyáltalán nem látszik.
Melegség járja át, amikor Andris füle vörösödni kezd, mert a hülye feje reménykedik, pedig ez aztán bárminek a jele lehet. Lehet csak simán dühös. Ez azért is esélyesebb a zavarnál (már Milán elképzelései szerint), mert az Eridonos egyetlen pillantást sem küld felé. Lehet hogy mégis olvasta, csak nem akart róla beszélni, ő pedig most rákényszerítette? Nem, az nem lehet, semmi sem látszott rajta... Aztán ebben szerencsére Andris elhaló hangja is megerősíti. Láthatóan nem boldog, dehát miért lenne az, amikor az egész iskola rajta pletykálkodik? Miért is lenne...? Milán tulajdonképpen egy kicsit az volt. Nem a pletyka tényétől, hanem az üzenettől, amit hordozott. Azt jelentette számára pár eszeveszett pillanatig, sőt, még most azt bizonyítja, hogy talán mégis van a világon egy cseppnyi esélye annak, hogy... Bárminek. Hogy egyáltalán az ötlete annak, hogy köztük lehet valami, ne csak az ő fejében létezzen. Ha már nem is lesz belőle semmi, legalább ne kelljen egyedül éreznie magát a gondolattal a fejében, legalább tudhassa, hogyha Andrisnak nem is, másnak megfordult a kobakjában, még ha a Banyáról beszélünk is.
Végül úgy dönt, megpróbálja kicsit oldani a hangulatot. Leszakít finoman és lehetőleg minél halkabban egy darabot a füzete sarkából, majd gyorsan ráfirkant egy rövidke üzenetet.
„ Nem tudnak ezek semmit... „ - írja, valószínűleg Andris is látja, mert felé tartja a lapot. Kicsit vár, gondolkodik, majd kiegészíti: „Én nem is értek a zenéhez, és nem is csináltam semmit. Alig voltam ott öt percig.” A fiú elé tolja a papírt, hátha kedve támad válaszolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

“Miiiiih, mhhhm, nyhmmmmh, mhhhnyhm, mrnyaammh”, folytatódik a fejemben a panaszolkodás, ami már-már olyan, mint egy kutya szűkölése, mert én általában így szoktam - nyüszítek, ha valami fáj, és morgok, ha valami nem tetszik, mégiscsak ezt csinálja az ember, ha farkas.
Aztán meglátok magam előtt egy papirost, amin nagyon-nagyon szép kézírás van, az övé. Elolvasom a sorokat, de úgy érzem, van valami, amit most hirtelen nem vettem észre (pedig ennyi vérrel a fejemben ennek nem kellene nehézséget okoznia!), így újra elolvasom, és akkor tűnik fel valami. Nevezetesen pedig az, hogy arra nem is reagált, ami igazából le volt írva a cikkben, hogy én… hogy én meg ő… Ebbe beleremeg a gyomrom.
Hatttalmasra nyílt szemekkel pillantok fel rá. És csak pár pillanatig tudom így nézni, amíg nem tudatosul bennem, hogy még mindig olyan nagyon kék a szeme, mint szokott neki lenni - akkor el kell kapnom a tekintetem, le kell sütnöm, és a fejemet is vissza kell fordítanom úgy, lehajtott pozícióba. Jaj. Most én nagyon össze vagyok zavarodva, kérem. NAGYOOON! Lehet, hogy erről beszélt volna a pszichológus, amikor azt mondta, hogy hamarosan elérem a kamaszkort? Mert ugye kötelező lett járnom, mert farkas vagyok, és akkor hú.
Most nagyon-nagyon dobog a szívem.
Remegő kézzel emelem fel a pennámat, én konkrétan a jegyzetlapom fölé emelem a tollat (mert úgyse jegyzetelnék GYNT-n, használhatom levelezésre most az egyszer!), de megtorpanok, és a tinta lecsöpög a papírra, de nem írok vele, mert most hirtelen nem is tudom, mit írhatnék.
De tudom, hogy mit szeretnék, csak nem merem azt leírni. Mert most azért jól esne egy ölelés nekem.
“Most Én Szóval Szerintem
Most eléggé össze vagyok
Nem tudo” - és csak ülök ott bután, és csepegtetem a tintát a papírra, és nem jutok egyről a kettőre, és mindent áthúzok.
“Most én se tudok semmit” - írom le végül. Mert tényleg így van. Most úgy én se tudok semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem tudja, hogy a padtársa látja-e, de végig őt nézi, amíg válaszol a levelére. Pontosabban felváltva nézi a papírra kerülő szavakat és őt, de főleg őt. Milán próbálja megtippelni a mondatfoszlányokból, hogy mit szeretne írni, de minden egyes szó ami felkerül a papírra, rögtön áthúzásra is kerül. Azt hitte megkönnyíti a helyzetet, de úgy néz ki minden csak összekuszálódik. Az ő fejében legalábbis biztos, amikor Andris végleges válaszát megkapja. Ezt meg most mégis hogyan értse?  Érzi hogy a torka az adrenalintól lüktet, mintha csak felrúgták volna a szívét a torkába ezzel az egy mondattal. Mert bizony a másik Milán irományát nagyon könnyen lehet úgy értelmezni, hogy nincsen tisztában az érzéseivel, ez pedig már kiindulásnak is sokkal több, mint amire Milán számított. De persze lehet, hogy nem is erre értette. Fogalma sincs, mit válaszolhatna. Meg akarja kérdezni, mégis hogy értette, de nem látja értelmét, elvégre most közölte vele a másik, hogy nem érti ő maga sem a helyzetet. Akkor meg mi értelme volna arra kérni, hogy kifejtse? Töprengve nézegeti a papírt, kezével a sarkát hajtogatja ide-oda, miközben közelebb húzza magához, világosszürke pulóverén keresztül a könyöke véletlenül Andris karjához ér. Olyan gyorsan húzza el, mintha még soha az életben nem értek volna egymáshoz. Mereven nézi a papírt, majd tanácstalanul újabb mondatot firkant le, jobb híján ez áll rajta. „Hát, lebuktunk... : D”, majd az alatta levő sorban még gyorsan hozzáteszi: „De viccet félretéve, gyorsan el fogják felejteni, ne aggódj."

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem nagyon merek felnézni, amíg nála van a papír, mert úgy… úgy érzem, mintha minden szem ránk szegeződne és csak minket figyelne - a prof hangja csak háttérzajjá válik, és mintha mindenki azt lesné, mit csinál a két Milán hátul a padban, ahogy ülnek egymás mellett - leveleznek, és vajon miről leveleznek? Mert hogy most ez is olyan lehetne, mintha… Pedig mi nem “mintha”, hanem “bárcsak” vagyunk. Vagyis… az vagyunk? Ha tudnék, most még vörösebb lennék erre a gondolatra, de szerintem már nem menne. Akkor le kéne vágni az egyik végtagom, mert nem jutna bele elég vér.
Aztán, mintha egy áramütés érne, ugrok meg szinte, ahogy Milán könyöke az enyémez ér - arrébb rebbenek, mint egy ijedt kisállat, és először nem merek felnézni, de aztán veszem a bátorságot, hogy mégis megtegyem, mert tudni akarom, tudnom kell (!), hogy mi lenne, ha felnéznék. És az van, hogy a szívem is úgy kezd el verni, mint egy nagyon jó kedvében lévő kolibri szárnyai, mikor csapkodnak. Lesütöm a szemem, már megint.
Figyelem, amit ír, inkább azt biztonságosabb nézni, mint őt magát - és a szívem megint megugrik, mikor az első sort leírja, és már épp pillantanék fel rá, amikor…
“De _viccet_ félretéve”... Olyan, mintha a szívem hatalmasat liftezne, és egyenesen a gyomromban kötne ki. Bámulom a “vicc” szót, és egyszeriben nagyon szomorú, és annál is zavarodottabb leszek.
Ó, szóval ez vicc volt. Nekem nem vicces ez a vicc.
Megmártom a pennámat, de még mindig remeg a kezem, ahogy írni kezdek, szóval a betűim sem olyanok, mint egyébként (bár akkor se kifejezetten szépek, de így aztán meg…!).
“Azt mondod?” - kérdem, de még jó is, hogy nem hangosan mondom ki, mert tuti, hogy érződne a hangomon az a furcsa, újkeletű csalódottság és szomorúság. Elszomorodtam.
Azt hittem, hogy tök jó napom lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Andris is legalább olyan gyorsan kapja el a kezét, mint ő, ebben a pillanatban pedig érez valamiféle feszültséget kettejük között, habár nehezen tudja megállapítani, hogy az tényleg, a másik által is érezhető feszültség-e, vagy csak ő képzeli be magának. Hirtelen hatalmasnak tűnik az a pár centi távolság amit ezalatt a röpke pillanat alatt kiküzdöttek maguknak, ami egyrészt biztonságot nyújt, másrészt viszont elképesztően bosszantó érzés, amikor ő tökéletesen tudja, hogy nagyon is szívesen hozzáérne újra. Már ha lenne mersze, ami persze nincs. Ami ahhoz sincs, hogy állja a tekintetét pár pillanatnál tovább, amikor ezek után ránéz, kékjeit helyette a lapra szegezi, mint akinek sürgős dolga van – van is, mégpedig lehetőleg még jobban elszúrni a dolgokat. Mert továbbra sem bátrabb, mert bármennyire is jól elvegyül, ő mégiscsak Levitás és nem Eridonos, ezért aztán ahhoz sincsen kurázsija, hogy ne magyarázza ki a viccét rögtön és tagadjon le vele mindent, amit érez.
Andris hangulata viszont mintha megváltozna miután az üzenetét elolvasta, Milán pedig ezt a változást próbálja megérteni. Közben Graham professzor páros feladatot ad ki, amit ő is csak onnan vesz észre, hogy hirtelen nyüzsgés támad a teremben és a padtársak hangosan beszélni kezdenek a feladatról. Így adódik nekik is némi lehetőség, hogy beszéljenek.
- Minden rendben? – kérdezi végül, mert egyértelműen kezd körvonalazódni számára, hogy szomorúság süt a másikról. Legszívesebben leküzdené a kettejük közötti csekély távolságot és úgy megölelné, hogy szusz is alig maradjon benne, de inkább csak idegesen dobol az asztalon, testével Andris felé befordulva, oldalát a pad élének támasztva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az olyan jól esett volna, az a pici kis érintés-dolog, de én inkább nem mertem, hirtelen húztam el a kezem, szinte reflexből, majdnem el is nyökögtem egy bocsit, de inkább aztán még azt sem, mert féltem, hogy nagyon hülyén éreztem volna magam, ha megszólalok.
És el is szomorodok, és alig telik el így egy kis idő (de nem tudom, mennyi, most valahogy máshogy telik), körülöttünk felbolydulnak az emberek, beszélgetni kezdenek, én pedig, mintha egy álomból rángattak volna ki, pillantok körbe, mintha még sosem hallottam volna emberi beszédet.
Aztán meghallom magam mellől is a hangot, és kénytelen is vagyok azonnal-rögtön odakapni a fejem, és hirtelen szemben is találom magam a szemével. Összepréselem a szám, de úgy, hogy belülről még rá is harapok a két ajkamra, hogy tuti ne szólaljak meg, mert az mindig rögtön elárul - helyette inkább hatalmas szemekkel bólogatok, hogy igen, minden rendben, pedig valójában amúgy nincs, de most ez úgy nem is lényeges, mármint ebben a pillanatban valamiért ez csak úgy huss, kimegy a fejemből, és csak a furcsa érzést érzem a gyomromban (ami pedig nem az éhség!).
Ájáj, hát ez, szóval ilyen még nem volt velem. És azért még mindig nagyon zavarban vagyok, szóval szinte biztos vagyok benne, hogy még mindig piros az arcom, de talán a fülem  - remélem -, az már nem. Jó lenne.
És úgy most nagyon nincs kedvem megkérdezni Milántól, hogy mi is lenne a tulajdonképpeni feladat, mert egyszerűen most nem akarom, hanem csak úgy izé, szóval tudjátok, most úgy csak nézni van kedvem rá, illetve őt. Bonyolult egy dolog ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Amikor Andris ránéz, egy pillanatra mintha az lenne a benyomása, hogy nem csak és kizárólag a szemébe nézett – mintha egy pillanatra lejjebb tévedt volna a tekintete, Milán pedig automatikusan nyel egyet a gondolatra, egy icipicit pedig beharapja az alsó ajkát (hirtelen jöttnek nem mondható) idegességében. Olyan nehéz, amikor ilyen tizedmásodperces dolgokról beszélünk és ő nem tudja, hogyan hozzon ki ebből egy objektív igazságot! A magafajta tudós-palántának az ilyen dolgok a legérthetetlenebbek és legbosszantóbbak a világon.
– Meggyőző vagy... – válaszolja, a hangja persze tömény irónia. Andris nem tud jól hazudni, ráadásul a lelke mélyén szeretné azt hallani, hogy nincsen minden rendben. Nem azért, mert szomorúnak szeretné látni, hanem mert azt akarja érezni, hogy igenis megmozdít benne valamit.
– Nem hallottam a feladatot... – vallja be töredelmesen, majd szinte gondolkodás nélkül követi a következő vallomás, amin ő maga is elképed, mihelyst kimondta: - ... de nem is nagyon érdekel. – Aki pedig ismeri Milánt, az tökéletesen tudja, hogy ennyi erővel akár le is térdelhetett volna az Eridonos elé a kegyeiért könyörögve. Ha őt valaki jobban érdekli a Gyógynövénytannál, ott már régen többről van szó. Idegesen lesüti a szemét, az ujjai egy pillanatra sem hagyták abba a dobolást. Kicsit lehalkítja a hangját, majd folytatja.
– Tudod, igazából nem csodálkozom, hogy kiszúrták... Mármint azt a pillanatot. Annyira… Más voltál – fejezi be végül, az utolsó szó már annyira halk, hogy alig kivehető. A hangleejtésén érződik, hogy a „más” itt egyáltalán nem negatív értelmű, sőt. A hangja remeg, idegesen túr a hajába és úgy tesz, mintha azt nézné meg, Graham prof nem szúrta-e ki, hogy nem a feladattal foglalkoznak, pedig valójában csak muszáj volt valahova máshova néznie, mert tudja, hogy az előbbi szavak elhangzásakor a tekintete igen beszédes csodálatot tükrözhetett.