Sky
A visszatérés óta csak a gyásszal foglalkoztam, annak ellenére, hogy tudtam jól: nem kellene, elvégre sem a nagyi, sem én nem tehettünk arról, ami történt. Meg sem állíthattuk volna, mert a legtermeszétesebb formában csapott le nagypapára, öregkori halálként.
Érdekes, hogyha erre gondoltam, mindig sirhatnékom támadt. Viszont az a könyvtáros eset Huszthyval tanulságosnak ígérkezett. Annyira, hogy mióta kiléptem abból a könyvtárból, ösztönösen cipeltem magammal mindenhova A papnő lapját.
Ma egy világos kék, keresztpántos toppon, rövid farmernadrágon és fehér szandálon kívül mást nem viseltem. Ennél könnyebb volt elhelyezni a kártyát az egyik oldalzsebben, míg a másikban némi pénzt cipeltem magammal.
Jó idő, ezért úgy gondoltam, kimozdulok. Eljöttem az ismerős vendéglátó negyedbe, egy cukrászdát célozva meg, ahol úgy tűnt, nincsenek olyan sokan. Ám volt valaki, aki ismerősnek tűnt, ezért odamentem hozzá.
- H-Hali! Szabad ez a he -... - Úgy tűnt, mintha egy rég nem látott ismerős, vagy távolabbi haver lett volna. De az idő csalafintasága, hogy nem ismertem rá teljesen.
- Hú de ismerős vagy nekem! - jegyeztem meg fél hangosan, a kinézett szék mögött ácsorogva. Kényelmesen a támlájába kapaszkodtam, többek közt azért is, hogy a meglepettségtől ne essek hátra.

Sky
Zavartan markoltam a szék támlájaba, míg ő a székre nem mutatott
- Köszönöm.
Azzal helyet foglaltam, közelebb húztam magam az asztalhoz, és nagyot sóhajtottam. Még mindig foglalkoztatott a lány kiléte, mert nagyon is ismerősnek tűnt. De kissé homályossá vált számomra az emléke.
Leintettem egy pincért, hogy rendeljek egy hűs limonádét, amit addig kortyolgattam, míg az előztem ülő meg nem szólalt.
Még jobban meglepődtem, mert mindent tudott rólam. Én pedig róla, miutan bemutatkozott.
- Nem dobom magam hanyatt, bár érdekes, hogy itt látlak viszont - vigyorogtam vissza rá - Hogy-hogy nem láttalak idáig?

Sky
Elmondhattam magamról, hogy már kevésbé voltam ideges, mivel nem mardosott annyira az emlékek homályának bizonytalansága. Teljesen viszont még nem nyugodtam meg, hisz még mindig ott volt, hogy miért tűnt el?
Immáron beugrott annyi, hogy valahol a kastélyban beszélgetni kezdtünk. Zártságom ellenére remekül kijöttünk, és később kerestem is, de nem találtam sehol az épületben. Legalábbis olyan helyeken, ahol biztos elérhettem volna.
Most viszont, miképp beszélt, tisztázódott, hogyha tovább keresem egy-két hétnél, sem találtam volna meg. Hazament. Vajon miért nem gondoltam erre korábban?
- Na! Mondhatom, kalandból ezek szerint jutott bőven neked! - fanyar mosollyal feleltem rá ennyit, és nagyon örültem, mert mi sosem keveredtünk nagy viharokba. Békes volt a falu, meg a kastély is, így aligha kellett hirtelen jött károktól, netán építkezésektől tartanom.
- Azon kívül, hogy eddig egy szót nem hallottam rólad, mondhatjuk, hogy megvagyok! - Nem néztem Skyra. Helyette szórakozottan lökdöstem a jégkockákat a szívószálammal a limonádémban, majd néztem, hogyan úsznak odébb.
- Különben nekem is nehéz időszak ez különben! Leléptem, mint te. Harmadikosnak kéne lennem, de másodikos vagyok... Tudod, elment valaki, aki fontos volt számomra. Úgy jöttem vissza, hogy magamat okoltam, amiért nem tudtam elbúcsúzni tőle.
Keserű sóhajjal zártam mondandóm, majd belekortyoltam a hűs italba. Aztán eszembe jutott, amiről nem beszéltem még.
- Ja, és képzeld! Tanulok ingázni, és csináltam sajátot, hogy tudjak gyakorolgatni. Megmutassam?

Sky
Nem néztem a lány szemeibe. Megbántott azzal, hogy egy papírra vetett "Ne keress, szia!" - val nem dobott meg, aztán a sors fintoraként egy nap vele ülök szemben, miközben a kalandjáról mesél.
Na jó. Azt is megértettem, hogy mint nekem, úgy neki sem volt könnyű. De valószínűleg fordított esetben ő sem mosolygott volna... Vagy igen?
Szúrós tekintettel néztem végül rá, ám csak néhány pillanatig. Majd kicsivel több figyelemmel ajándékoztam meg a blökijét, aki kedvesen a combomra hajtotta a fejét, meg a mancsával támogatott. Halványan rámosolyogtam, megvakargattam a füle tövét, aztán témát váltottam. Magamban forrtam az utólagos bocsánatkérésen, ezt viszont már nem mutattam ki.
Helyette arról fecsegtem, ami számomra érdekesnek tűnt, s Sky-nak talán úgyszint.
- Nem vagy a legjobbkor tájékoztató. Ezek szerint a legfogékonyabb sem, de szerintem egyik sem probléma - vontam vállat, majd előhúztam farmerom zsebéből A papnő mellé begyömöszölt ingát. Úgy terveztem, egyedül ingázom valamilyen parkban, vagy a kastélyban, de ha már itt ültünk ketten, azt gondoltam: Miért ne?
Meglóbáltam a barna lószőr madzagon függő hegyes hegyikristályt, amit fogóval ráerőszakolt rézfoglalat ölelt körül. A foglalat tetején volt egy kis köralakú lyuk, a zsinór oda lett befűzve.
- Eszkábáltam rajta párszor, mire ilyen lett. Viszont nem tudtam úgy használni, ahogy szerettem volna, ezért  nekem is külön kellett gyakorolnom, mire sikerült. Ha gondolod, megnézheted közelebbről. Csak vigyázz rá!
Azzal átnyújtottam az eszközt annyira, hogy megszemlélje. Bár szerintem a tanárúr a könyvtárban nem véletlen tartotta magát távol tőle, nem bántam, ha egy ismerős személy hozzáér. Elvégre ha visszakerül hozzám, van annyi eszem, hogy vissza tudjam hangolni önmagamra. Gyakoroltam. Így ha majd elkezdem használni előtte, az ő energiája nem fogja körülfogni, és befolyásolni a mozgását.

Sky
Szerintem idő kellett, míg valakinél eldőlt, miben jó, a tanulmányait illetően. Nálam azt hiszem, az anyám volt az, aki próbálta átadni a gyógyfüvekről való ismereteit. Persze sosem ment balhé mentesen, aztán annyira elszállt az agya, hogy valóban örültem, mikor a nagyszüleim magukhoz vettek.
A tudásom hiányos maradt, mert aztán megpróbálkoztam itt, önszántamból a gyógynövénytannal. Rémesen ment, szép megjegyzést kaptam az akkori tanártól, szóval részemről hamar meglett a búcsú a tárgytól.
Ellenben a jóslástanban otthon éreztem magam. Magabiztosan bólintottam Sky kérdésére.
- Hogyne! Főleg, hogy ezek szerint már is tudsz valamit, ami alap dolognak számít - vigyorogtam, miközben letettem magam elé az ingát, hogy közelebb húzzam magam az asztalhoz. Bár nem lett volna probléma, na megfogja. No mindegy.
- Neked esetleg van ingád? - kérdeztem érdeklődve.

Sheela

Kamilla

Már kezdte egészen feladni a reményt, mikor egyszer csak megszólalt valaki közvetlen mellette. Felnézve Kamillát látta meg, akivel már jó ideje nem beszélt, de ettől függetlenül nem érezte zavarónak a jelenlétét, úgyhogy a kérdésre rögtön nemet intett.
- Dehogy. Ülj csak le - mondta, miközben lerakta a telefont. Kicsit reményvesztett lett mostanára amúgy is ezzel kapcsolatban. Az újabb kérdés hallatán aztán elhúzta a száját és úgy felelt.
- Vettem egy telefont, de egyáltalán nem akarja azt csinálni, amit szeretnék. Mindenféle értelmezhetetlen vacakot nyit meg, amire semmi szükségem - panaszolta el, hogy mi a gondja, közben a lány orra elé tolva az asztalon a készüléket. Annak alapján, hogy a másik a gyurmázáskor is mugli dolgot mutatott neki, talán most is jobban ért ehhez az ördögi kütyühöz, mint ő, akkor pedig legalább a hülye táblázatokból kiléphetne neki.
- Vissza tudod nekem csinálni úgy, hogy eltűnjön ez a sok felesleges dolog, és könnyen megtaláljam, hogy honnan tudok telefonálni vagy üzenetet írni? - kérdezte, reménykedve pislogva a lányra. - Ha megtanítasz rá állom a vacsid - ajánlotta még fel, remélve, hogy ez némi motivációt ad a másiknak, már ha tényleg ért az ilyesmihez. Talán mégsem egyedül kellett volna elmennie vásárolni, de teljesen hirtelen ötlet volt, hogy neki most telefon kell, ráadásul mire valakivel leszervezte volna baglyokon keresztül, addigra biztos volt benne, hogy el ment volna tőle a kedve. Márpedig haladni kell a korral, ezt ő is belátta, és ez mindenképp kényelmesebb lesz, mint a szegény, dolgoztatott tollasok.

Nándor

Sky
- Értem, nem baj! Ez esetben szívesen bemutatózom a sajátommal - mondtam lelkesen, csillogó szemekkel.
Örültem, hogyha legalább most találkozhattam vele, és itt ülhettünk egy szép napon, egyúttal taníthattam egy-két dologra. Persze, elhamarkodni nem akartam. Ahogy túlbuzgónak se szerettem volna tűnni.
- Annyi kérdésem lenne még, hogy meddig jutottatok el a nagyiddal? - kérdeztem érdeklődve.
Nem akartam olyat elismételni, amit esetleg már jól tudott. A hangsúlyt arra fektettem volna, amiben bizonytalanabbnak festett. Ehhez viszont mesélnie kellett arról, amire épp emlékezett, én pedig úgy voltam vele, hogy ezeket alapkövekként használva folytatom tovább a munkát. Ha nem is tanárként, de lelkes diákként...

Léna

Nándor

Sheela

Sky
Bólintottam, ezzel jelezve tudom, hol tartott. A szimbólumok második évfolyamos anyagnak számítottak. Arra épült, hogy magát a „szimbólum” szót megmagyarázza, és arra vitt, hogy belerázódjunk az utána következő „szimbólumrendszer” jelentésébe, illetve hogy felfedezzük, mennyi szimbólum vesz minket körül, illetve mit jelentenek.
- Elég sokrétű, de nemcsak maga a szó. A tanagyag is, bár nem tudom, az ingázáshoz mennyire fűződik, mert sajnos ebben vagyok a legkevésbé jártas.
Nagyot sóhajtottam, aztán kigondoltam, miképp fogom őt beavatni az ingázásba. Úgy tűnt, valamennyire már benne volt, mert tudta, ha hozzáér az eszközhöz, az átveszi az energiáját.
- Hogy őszinte legyek, ingázni is tanulok még. De ha már itt vagyunk, szívesen tanítanék róla valamit. Abból talán én is tanulhatok egyet, s mást, főleg, ha beszélgetünk róla kicsit, aztán mutatok egy-két dolgot. Onnan lenne a legjobb elindulnunk, hogy tudod –e, a jós számára mi is az inga? – kérdeztem kíváncsian.
Szabadidőmben sokat elmélkedtem rajta. Biztosra ugyan nem mondtam volna, de úgy láttam, nem csupán eszköz. Inkább olyasvala-… ki , mint egy társ. Egy segítő, aki nem tudhatja az adott kérdésre a választ. Vagy tudhat dolgokat, úgy, hogy abból nem oszthat meg sok mindent. Vagy aki elmondhat mindent, amit tud, de ott tartja az orrod előtt a tényt, hogy az információit nem szabad készpénznek venni. Csak egy alapnak, amihez a vezető út többször változhat. Az pedig, hogy erre az útra miképp lelek rá, hogyan járom be, már teljesen tőlem függ. Mert ha úgy nézem, a jövőmet én alakítom, annak ellenére, hogy létezhet egy nálunk sokkalta nagyobb hatalom, ami ezzel a testtel is megajándékozott. Hmm.. milyen érdekes gondolataim támadtak máris!
Annak ellenére, hogy elmélyültem kissé, fél fülem még hegyeztem. Szóval kíváncsian vártam a választ.

Sheela

Sky
Jóízűn felnevettem, mikor a lány azt firtatta, hogy mit kapott a nagymamájától régen. Engem ő nem nagyon tanított jóslástanra, az eddigieket vagy magam, vagy magam szereztem, de az utóbbiban a tanár úr is közrejátszott.
- Megértem, és bocs. Nem direkt volt! - utaltam ezzel a közbenevetésre, aztán tovább vártam. Csak percek kellettek, aztán válaszolt a feltett kérdésemre. Bólogattam a válaszra, büszkén látva, hogy gondolkodóba ejtettem. Én, aki maga is tanul! Na jó.. azért tanárnak még nem mennék el...
A pincér jelenléte miatt nem szálltam túl magasra. Felnéztem rá, majd Skyra, és kedvesen elmosolyodtam.
- Igen, még egy ilyen erdei gyümölcsös limonádé jól esne! - mutattam a kiürült pohárra, amiben a jég már vízzé olvadt, és elkeveredett a pohár alján megrekedt lilás színű folyadékkal. Igazán szépen fest így! No de mi egy téma elején tartottunk.
Miután a nő elment, visszatekintettem barátnőmre.
- Jó volt a válaszod, egyébként. A Jóslástan tanár szerintem úgy tartja, hogy az inga nem is eszköz. Inkább egy társ. Ezen gondolkodtam néhányszor, és lehet alapja, miután a jós sokszor támaszkodik az általa nyújtott lehetőségekre. De inkább, mint építő alaköveket, használja fel ezeket. Hmm... Azt tudod -e, miképpen kell, vagy lehet, használni egy ingát? - tettem fel következő kérdésem. Arcomat most komolynak igyekeztem mutatni, egyébként ott bujkált szám sarkaiban egy apró mosoly.

Sheela

Gwen
Zárás után egy órával

Sky
Örültem, hogy nem bántottam meg egy régi barátot a nevetésemmel. Korántsem akartam piszkálni tanulás téren, mert tudtam, ez mindenkinél más. Elmondása alapján annak tűnt, aki gyakorlatból jobbnak bizonyult, míg én azok soraiban álltam, akik elméletben remekeltek. Ezért általában a vizsgákat is jól teljesítettem, habár a minimumnál nem nagyon csináltam meg többet. Mindig volt, amiből szinte vártam, hogy mikor kapom meg a legrosszabb minősítést. Mert hiába, én se lehettem tökéletes. Senki sem az, max. a maga valójában, ahogy van.
- Rendben, örülök – vigyorogtam vissza rá.
Annak is örültem, hogy őt ismerhettem, és ahogy ott ültünk egymással, elgondolkodtam azon, miért nem kerülhettünk egy házba a sulin belül, vagy miért nem születtünk amblokk tesókként? Tökre el tudtam volna őt képzelni mindkét esetben. Illetve a kapcsolatot. Működött volna mindenhogy, mert minden helyzetben jól éreztem magam a társaságába. A korábbi bántottság tovaszállt, a pillanatnyi rossz hangulatával együtt.
- Első sorban fontos a laza testtartás. Rossz ómen, ha a végtagjaid keresztezik egymást, vagy ha a könyököddel támaszkodsz, miközben az ingát a kezedben tartod.
Ehhez mérten váltottam pózt. Szorosan egymáshoz simuló lábaimmal lazábbra vettem a tartást, jobban belesimultam a szék háttámlájába, a kezeimet pedig leeresztettem magam mellé, egy könnyed lélegzetvétel erejéig.
- Szóval – szólaltam meg ezután -, ez például már jó. A végtagjaim lazák, kellemesen érzem magam a bőrömben, és ami még fontos, nem vagyok fáradt. Ha az lennék, már bele se mentem volna a használatába, mert mindez azt jelentené, hogy pihennem kell. Ami vicces lenne, mert árnyékos helyen vagyunk, jó kiszolgálással körülvéve… Na mindegy. A lényeg, hogy felemeled a kezed így. Nem tartod túl szorosan a madzagot, de elég stabilan ahhoz, hogy a kő a végén kilengjen. Na meg ehhez jó hossz is kell, de szerintem ezt idővel megérzi az ember.
Az asztal fölött tartottam a kezem, amiben az inga madzagját is tartottam. Jó 10 centin biztosan lógott a hegyikristály, ami egyelőre nem mozdult sehová. Nem remegtem, szél nem fújt, a könyökömet meg nem tartottam az asztalon.
- Az alapelve az, hogyha felteszel neki egy kérdést, válaszol. Előtte viszont meg kell kérni arra, hogy mutasson egy igent, és egy nemet! Úgyhogy inga, kérlek, mutass egy igent és egy nemet! – félig a lányhoz, félig az eszközhöz beszéltem.
Amint így tettem, a kezem megremegett. Az inga az igennél kilengett tőlem nézve előre, a nemnél pedig az előző irányba.
- Fontos, hogy nem én mozgatom ilyenkor az ingát. Inkább a tudatalattiból feltörő energia. Látod, miképp mozog? – kérdeztem ezután.

Sheela

Nándor

Mosolygok, úgy szolgálom ki a vevőket. Elbeszélgetek velük, segítek választani, melyik a finomabb, jobb, egészségesebb, megválaszolom a kérdéseket. Bár nem mindig leányálom, de szeretek itt dolgozni. Végülis, bajom még nem volt belőle, indokoltan nem vagyok suliban. Elmagyarázom a most itt lévő idős hölgynek, hogy miben mennyi a cukor, meg a tanulmányi átlagommal kapcsolatos kérdésekre válaszolgatok. Oké, hogy érdeklődik, de amikor csak itt van, kérdezget és kicsit nehézkes ez. Mikor elmegy, hálát adok az isteneknek. Holnap majd megyek cukrászkodni, ma viszont a pulthoz vagyok beosztva. Kibontom, majd összefogom a hajamat. Utálom, mert dús és hullámos, most még ki is világosodott egy csöppet, egy szóval maga a rémek réme. Komolyan kezdeni vele fésülésen kívül nem sokat lehet, de nem is nagyon bánom. Az én hajam, csakis csak az enyém, senki másé.
Jön egy kislány, ismerős. Előkészítős, már láttam nem egyszer őt. Elgondolkozva figyelem, keres valamit. Még nem szólítom meg, de ő megteszi. Meglepve pislogok rá. Én? Néni? Nem is vagyok idős! Mindegy, már szolfézson megkaptam. Rámosolygok azért, nem haragszok rá. Annyira legalábbis, hm.
- Szia! Inkább maradjunk a Lilithnél, ne a néninél, jó? Nem vagyok olyan idős. Miben segíthetek? - Kérdezem tőle mosolyogva.
- Az sajnos elfogyott, de holnap már lesz, megígérem. Csinálok neked, oké? - Komolyan gondolom, tényleg csinálok a kislánynak. Majd nézem én is a sütiket és döntök.
- Mit szólnál esetleg valami máshoz? Van valami, amit szeretsz ugyanúgy? - Reménykedek, hogy van. - Vagy ajánljak valamit?