Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Rekedtes kuncogással hallgatja a hol a földön ücsörgő, hol felpattanó prefektust, és fejét csóválva figyeli mihez is kezd most egymagában úgy, hogy ő nem mozdul, és nem ajánlja fel a segítségét. Nos, nem sok mindenhez, úgy tűnik marad annál, amihez a legjobban ért: beszél. Ez a lány pont olyan, mint kedvelt kollégája, Sándor. Az a férfi még a fejét is elhagyná, ha ő nem lenne a közvetlen közelében a nap tizenkét-tizennyolc órájában. Merengve fürkészi a kis barna arcát, mindig mosolyra álló száját, melyet képtelen viszonzatlanul hagyni. Ha Fannira néz, muszáj mosolyognia. Soha nem mondaná ki hangosan, legalábbis előtte biztosan nem, de ha Sándor megemlíti, vagy eszébe jut a szeleburdi lányka, mindig elneveti magát - legyen otthon, az irodában vagy tárgyaláson. A kis eridonos egy tünemény, és ha még nem is gondolja érettnek a prefektusi kinevezéshez, igazat mondott, valóban úgy hiszi, hogy jót fog tenni neki. Talán elkezd felnőni.
- Csúnyán megátkozni? - hangosan röhögve, kipirosodott orcákkal kérdez vissza, hahotázása közben még lábait is felemeli egy pillanatra. - Hát képes lennél bántani engem?
Angolos nevetése nem halkul, felsőtestét rázza a jókedv. Szürke hangulatát észrevétlenül színezi ki a pálcájáért nyúló csínytevő. Konstantin vidáman nézi, majd sóhajt egyet és felegyenesedik a gyakornoki asztalról.
- A lányom anyja soha nem engedné meg, hogy te vigyázz a gyerekre - mindent eláruló tekintettel vigyorog le a szépen csomagolt ajándékkal hozzá közelítő fiatalra, és átvéve tőle azt, a magasba emeli, és megforgatva, jobbról-balról vet rá egy pillantást. - Természetesen. Megmondom neki, hogy itt jártál... ha nem jönne rá erre magától is.
Odakacsint Fannira, majd saját asztalához sétál, és a csomagot annak sarkára téve, tintafoltos iratai után nyúl. Az irodára pillanatnyi csend száll, a férfi arcáról leolvad az éppen csak odaköltöző kedélyes mosoly, és pont olyan komoran magasodik asztala felé, mint egy órája állt a kávéautomata előtt, lent a portánál. A színeket Fanni magával vitte, az Osztrovszky-Váradi iroda már nemcsak rendezetlen, de komor is.
Aztán kopogtatnak. Újra meg újra meg újra. Konstantin féloldalasan megfordul, és összeszaladó szemöldökei alatt, minden érdeklődés nélkül mered a nyíló ajtóra. Egy fiatal hölgy torpan meg a küszöbön, amit a férfi önmagából kiindulva tökéletesen megért. Az iroda romokban, akár egy vesztes csata színtere. Pont, mint az ő zúgolódó lelke.
- Én vagyok - morogja a kezében tartott jegyzettömbre pillantva, majd pálcáját előhúzva, egy könnyed mozdulattal tünteti el róla a tintát. - Megkaptam a baglyát, fáradjon be. Az iroda általában nem így néz ki, de ha a látvány elijeszti, valóban rossz helyen jár.
Hangja, s papírra vetülő tekintete színtelen, az érkezőre még csak rá sem néz. Nem érdekli, hogy ki, nem érdekli miért akar nála gyakornokoskodni, abban sem biztos, hogy van még hely a számára. Megfordítja a baljában tartott jegyzetet, majd asztala szélére teszi, és az ablakhoz lép, hogy a zöld ragacsot pálcája segítségével, nonverbálisan tüntesse el. Az ablak megtisztul, a felkelő Nap beragyogja az irodát.
- Foglaljon helyet - szabad kezével az asztala előtt bágyadtan várakozó székre mutat, de nem néz oda. Tovább sétál a fal mentén, és pálcáját maga előtt tartva, megtisztítja a falakat is. - Kor? Ház? Évfolyam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Egyáltalán nem gondolta, hogy útja a kastélyból egy ilyen irodában fog véget érni. Az ember lánya arra számítana, hogy ha már valaki hivatalban dolgozik, akkor biztosan rendszerető illető. A mellékelt ábra most nem ezt mutatja a lány felé, hiszen mit sem tudhat róla, hogyan is került ez a nagy káosz ide. Ezért nem is különös, ha a szőkeség még mindig az ajtóban ácsorog, kabátban. Nem hozott magával füzetet, reméli nem is kell, de majd végső esetben kér egy lapot Osztrovszkytól. Ő most csak magát hozta. Mint az árut viszik a piacra. Csak bólint, mikor megbizonyosodik róla, hogy a keresett személyt tényleg a helyén találta, és nem a portán játszadoztak vele.
- Nem ijeszt el, csak meglep. Szabad megkérdeznem mi történt? - Kicsit kihúzza magát, nem szokása neki berezelni ennyitől. Viszont határozottan megdöbbenti ez a külcsíny. Lehet, hogy nem kéne ezt rögtön meg is kérdeznie, de próba szerencse. Hősnőnk szeret tisztában lenni a dolgokkal. Közben beljebb merészkedik, átlépve néhány romos, behatározhatatlan formájú színes valamin. Hunyorog egy kicsit, mikor a férfi beengedi a napfényt. Megnyugszik némileg, mert leginkább a zöldesség miatt borult furcsa fény az irodára, így máris jobb.
Csak egy apró bólintás a válasz Osztrovszky invitálására a székhez. Lehámozza magáról a kabátot, sálat, és a szék támlájára teríti, majd helyet foglal. Kifejezetten zavarja őt valami ebben a férfiban. Mintha... olyan semmilyen lenne. Vagyis mint aki itt van, de még sincs. Roppant bosszantó számára, hogy nem hajlandó még egy kicsit sem szemügyre venni őt. Az ő neveltetése arra is kiterjedt, hogy ha valakihez beszél, akkor a szemkontaktus felvétele, ha nem is állandó megtartása, de alapvető udvariasság. Ráadásul egy hölgytől nem feltétlen illik megkérdezni a korát. Persze Lina csak magában fortyog. Inkább nyel egyet, és válaszol.
- Tizenkilenc, Levita, ötödév – ha a férfi tömör, akkor ő sem fog regényekben válaszolni. Ám miközben beszél, egyre inkább Osztrovszky arcát fürkészi, hátha kap legalább egy kósza pillantást válaszul.
- Segítsek rendet rakni? - Félreértés ne essék, nem azért kérdezte meg mert ennyire nagyon buzgó tettvágy jellemzi. Szimplán csak zavarja a környezet, szerinte ilyenben nem lehet dolgozni. Megvárja az engedélyt vagy tagadást, addig inkább nem kezd magánakciókba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Komótosan, apránként lépked a fal mellett, pont úgy, mint aki tudatában van azzal, hogy nem siet sehova, hiszen ideje, akár a tenger. Keze is lassan mozdul, pálcája azonban nem veszi fel ütemét, nem vár rá, gyorsan tünteti el a falat betakaró zöld ragacsot. Mikor az eltűnik, maga mellé engedi karját, de még ekkor sem néz rá a leendő gyakornokra. A már ragyogó ablakhoz lép, kezeit háta mögött fűzi össze. Habár Hollósi kisasszony még a küszöbön állva kérdezett tőle valamit, ő már akkor elfeledkezett annak mibenlétéről. Csendben bámul ki az ablakon, csak tompán hallja a levetett kabát és a megreccsenő szék természetes hangjait. A nő keltette zaj jól esik füleinek, de hiába is keresi bennük elutazott nejét, őt már soha nem fogja bennük megtalálni.
- Nem - szikáran közöl, hangja szigorú, karjai megfeszülnek. Kifelé néz, de nem lát semmit. A fény eltakar mindent. Úgy tűnik, az utóbbi időben a szemei olyannyira hozzászoktak a sötétséghez, hogy már képtelen meglátni a nappali, fénylő életet.
- Osztrovszky Konstantinnak hívnak - szólal meg kisvártatva, recsegő, zord hangon. Még ekkor sem fordul Karolinához. - A Máguskapcsolatok egyik alosztályán dolgozom, én vagyok a Magyar Mágiaügyi Minisztérium Varázskereskedelmi Főosztályának Bogolyfalvára kihelyezett tagja. Én és a gyakornokaim főként csempészáruval foglalkozunk. Fekete piacokat járunk, bizonyítunk, tárgyalásokon veszünk részt.
Beszéd közben előre, az ablak köztes keretére figyel, vonásai kemények, tartása barátságtalan. Ha Hollósi kisasszony másra számított, nos, abban az esetben komolyan csalódnia kell. Konstantin mogorvább, mint valaha.
- Miért kíván a későbbiek során a Minisztérium alkalmazottja lenni? - teszi fel újabb kérdését az ablakon túli hűvös világnak. Odakint hideg van, megfagyott a táj.
Idebent nincs semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Nem tetszik neki ez a stílus. Ha ennyire nincs ínyére, hogy gyakornokokat fogadjon, akkor elintézhette volna egy bagollyal is. Lina nem sértődött volna meg. Megírja, hogy sokan vannak, nem alkalmas, vagy keres egyéb mondvacsinált indokot, és akkor a lány keres mást. De ez? Oda se böfög semmi komolyan a lánynak, csak néhány szót, közben meg rá sem néz. Karolina alapvetően nem egy heves természet, de ez kezdi idegesíteni.
Nem. Na akkor most nem segít. Feladja, hogy olyannyira keresse a szemkontaktust mint egy hűséges pincsikutya, így inkább az ölébe ejtett finom kezeit kezdi tanulmányozni. És vár. Hogy mire maga sem tudja, csak akkor néz fel, mikor a férfi ismét megszólal.
- Értem – a rövid válaszból nyilvánvalóan kitűnik, hogy mindezt a lány már tudta. Nem jött volna ide csak úgy egy idegenhez, csak azért, hogy meghallgassa mivel is foglalkozik. Ő az a fajta, aki tájékozódik a dolgokról mielőtt belevágna. Azt azonban mégsem vághatja rá, hogy 'tudom'. A férfi durva, udvariatlan stílusa, az, ahogyan áll az ablaknál elsőre ellenszenvessé teszik Karolina szemében. De felmerül benne még valami. A kíváncsiság. Néha úgy érzi elege van az emberekből, nem kér belőlük és legszívesebben barlangba vonulna. Ám mostanában inkább meg akarja érteni az egyes személyiségek miértjeit, viselkedését. Osztrovszkynál valami nincs rendben. Ezt tudja. Sejtése sincs róla, hogy mi mehet végbe benne. Egy röpke torokköszörülés után bele is fog a válaszba.
- Úgy érzem jellemem, precizitásom, rendszeretésem és az igazság utáni vágyam alkalmassá tenne a munkára. Családom mindig is a magyar mágustársadalom szerves része volt, én is itt születtem, és kötelességemnek érzem legjobb tehetségem szerint szolgálni hazámat. Ezt a minisztériumi munkában látom a jövőben megvalósulni  – Említhetné még, hogy az apja is itt dolgozik, csak más osztályon, de jelenleg szülei nem állnak olyan közel hozzá, hogy apját említse. Az ablaknál álló férfit nézi, pillantása szinte lukat éget a hátán, a szürke zakóba. Még mindig a helyén ül, nem mozdult el. Ő türelmes, és igenis meg fogja várni, hogy Osztrovszky előbb-utóbb ránézzen. Még akkor is, ha hetek, hónapok munkája lesz. Hollósi vérből való, nincs hozzászokva, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyják. Kihívásnak tekinti a férfi rejtélyes szürkeségét. Ám most minden maradék türelmére szüksége van, hogy ne pattanjon fel és menjen vissza rögtön. Mert kényelmetlenül érzi magát, bizonytalanul, és ez az, amit ki nem állhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Csendben vár. Elmondta, amit mindenképpen el kellett, amit minden gyakornokának elszokott az első találkozás alkalmával. Igaz, egyikük sem így ismerte meg. Közel sem. Az első benyomás róla általában az akkurátus munkaerő, a jó humorú, csibészes mosolyú férfi képe, nem pedig az ellenséges, rendetlen, figyelmetlen alak, akiről elképzelni sem lehet, hogyan jutott abba a magas pozícióba, ahol már hosszú évek óta stabilan dolgozik. Rendszerető, precíz hivatalnoknak ismerik meg, olyan embernek, akivel jó egy légtérben lenni, akivel könnyű együttműködni. Konstantin tudja, hogy az első benyomás fontos, éppen ezért ügyelt mindig arra, hogy a magánélete otthona falai között maradjon - legyen szó bármilyen súlyos gondokról. Egy tárgyalás soha nem bukhatott meg az ő szétszórtsága miatt. A környezete soha - sokszor még a közvetlen sem - nem tudhatott arról, mi játszódik le odabent. Most azonban nem maradt semmi. Nem volt odabent más, csak néma, elkaphatatlan gondolatok, melyeket bárhogy is üldözött, kicsúsztak kezei közül.
Hallja, amit Karolina mond. Minden szavát pontosan érti, de ennek semmi jelét nem adja. Mozdulatlanul, csendben vár. Tekintete továbbra is az ablakon túli világot pásztázza, várja, hogy megmozduljanak a fák, felerősödjön a szél. Várja, hogy történjen valami, ami visszafordítja az idő kerekét. Akkor felmond, itt hagyja a hivatalt, és... és hiábavaló volna, tudja jól, hiszen akkor sem tudná elhagyni a lányát. Nem változna semmi. Éppen ugyanabba a feneketlen gödörbe zuhanna, mint most.
- Értékelem, hogy készült, és szöveget magolt - mondja előremeredve, hátul összefűzött ujjait viszont szabadon ereszti, és nadrágja zsebébe csúsztatja őket. - De tud olyat is mondani, amit nem könyvekből tanult?
Hangja elhalkul, mélyről jövő rekedtsége elcsúfítja beszédét. Ismeri az érkező apját, hallott már családjáról, de őt sem család, sem hírnév nem foglalkoztatja. Magasról tesz a vérminőségre, nála a születési adományok nem mérvadóak. Neki az kell, hogy a gyakornoka építhető, formálható jellem legyen, akinek a közös időtöltés során képes legyen átadni némi tudást és tapasztalatot.
Lemondó, alig hallható sóhajjal fordul el az ablaktól, és sétál oda az asztalához. Kigombolja, majd megigazítja zakóját, s végül leül. Pillantását azonban nem emeli a szemben ülőre. A még mindig tintafoltos, sérült papírjait kezdi igazgatni.
- Miért kíván a Minisztérium alkalmazottja lenni? - teszi fel újra ugyanazt a kérdést, hátha most olyan választ kap, amiben bízik. - Miért kíván az én gyakornokom lenni? Mit gondol, mit remélhet tőlem és a közös munkánktól, már ha elkezdjük?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Karolina nem erre számított. Valahogy benne van, hogy neki az emberek általában örülnek, jó, ha kontaktust létesít másokkal. Erre itt ez a szürke hivatalnok, aki még az iroda berendezésének is nagyobb figyelmet szentel, mint a lánynak. Nem érti, hogy most mi történik. Valamiféle próba része lenne a dolog? Vagy Osztrovszky mindig ilyen? Nem ezeket hallotta róla. Nem sok információval rendelkezett korábban a munkaerőről, de azt pletykálták rendes ember. Lina most csak egy arrogáns bunkót lát maga előtt, aki – talán azért mert annyira el van szállva magától – egy pillantásra se méltatja a másikat. Mikor úgy tűnik, hogy arra sem reagál, amit mond, egy pillanatig ökölbe szorítja jobb kezét, hogy aztán egy mély levegővel kiengedje. Nyugalom.
Osztrovszky válaszára kicsit félrebillenti a fejét, úgy tekint rá. Persze, szemkontaktus még mindig nincs. Bal szemöldökét enyhén megemeli ahogy válaszol.
- Nos, meg kell mondjam, hogy a mondatokat az elmúlt pár perc szülte, semmi köze sem volt korábbi hosszas órák tanulásához – Próbálja menteni a menthetőt. Vagy nem. Tényleg nem magolta be a szöveget. Egyszerűen benne van, hogy a családdal sok dolgot el lehet intézni. Nem készült ő rá erre a mai napra, ami talán nagy kár, mert akkor elmésebb válaszokat adhatna most. Amint Osztrovszky az asztalához lép, Lina követi tekintetével a mozdulatait. Rápillant a papírokra, majd ismét a férfi arcára. Csak nézne már rá, menten megnyugodna, hogy normális emberrel van dolga. A szemén keresztül annyi mindent meg lehet tudni egy emberről, de a férfi nem enged ki semmit magából, a védőfalai mögé pillantani lehetetlen.
Mielőtt ismét válaszolna ugyanarra a kérdésre, pár pillanatig elgondolkodik. Tényleg, miért is akar a minisztériumban dolgozni? Amit az előbb mondott igaz volt, de nem teljesen jött szívből. Mégis hogyan mondhatna ki lelke mélyéről előásott válaszokat egy szobornak, aki csak kérdez és bírál, de magából semmit sem mutat? Végül megszólal, hangjában ezúttal némi izgatottság is felfedezhető.
- Az izgalom. A tárgyalások, és az, hogy megfigyelhetem az emberek viselkedését. Lehet őket elemezni – ennél jobb most nem telik tőle. Említhetné még a kapcsolatokat, meg azt, hogy szereti használni a szépen megfogalmazott mondatait, mert felsőbbségérzetet keltenek benne. De vannak gátlásai, mindent nem mond ki rögtön. Most ősszel döbbent rá, hogy milyen érdekesek is tudnak lenni az emberi viselkedésmotívumok, ezért mondja inkább csak ezt. Nem tudja megfelelő-e a válasza. Nem lát bele a férfi fejébe, nem tudja pontosan mit is várna tőle.
- Azt remélem, mint minden más gyakornok, gondolom. Szeretnék tapasztalatot szerezni, trükköket ellesni. Pontosabban belelátni, hogy mivel is jár ez a munka. Kipróbálni magam, mert a kísérletezésnek most van itt az ideje – egy pillanatnyi szünetet tart, majd még nagyon, nagyon halkan hozzáteszi az utolsó mondatot. Szinte suttog. - És mert ahogy látom magára ráfér a segítség – Nem is hiszi el, hogy ezt tényleg kimondta. Nem tudja, hogy meghallotta-e vagy sem, de azért szemrebbenés nékül bámul Osztrovszkyra. Az arcára tekint, hátha valamikor megtöri a jeget. Azt, hogy Karolinát szinte tárgyként kezelje. Csak egy újabb tételként a gyakornoklistában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Még végighallgatja a gyakornoknak készülő kisasszony vétóválaszát, majd elfordul az ablaktól. Nem a mozdulat nehéz, hanem a döntés: elszakítani pillantását a tájtól, ezzel esélyt adva annak, hogy elszalaszthassa őt. Mert mi van akkor, ha felbukkan a távolban, és felnéz a régi, szúette ablakra, arra várva, hogy ő ott álljon, és visszanézzen rá. Mi van akkor, ha éppen abban a pillanatban találkozhatna tekintetük, de ő nincs ott, mert feladta és hamarabb fordult el. Talán csak egy másodperccel korábban, mint kellett volna. Csalódottsága mélyről jövő sóhajában tör felszínre, egyedül az ad némi biztonságot, hogy tudja, ha Karolina majd kilép az irodából, ő visszaáll az ablakhoz, és újabb esélyt ad neki. Maguknak.
Széke megreccsen, a háttámla nyikorog, ahogy leül. Nem dől hátra, a kényelem helyett egyenes háttal keresgél a megsemmisült iratok között. Pálcáját kezében tartja, és amit menthetőnek tart, azt nonverbális bűbájjal megtisztít, és Fanni ajándékcsomagja mellé tesz. A papírhalom gyarapszik, lassacskán stósszá gyűlik. Közben Karolina is megszólal, de hangjában hiába bujkál izgalom, olybá tűnik, hogy a férfit ez sem érdekli. Arca semmit nem árul el, vonásai kemények, ajkai vonallá préselődnek.
Az igazság azonban az, hogy kíváncsi arra, amit hall. Kíváncsi és elégedett. Hollósi kisasszonyban van lehetőség, és bár ezt érkeztekor, s első válaszával ügyesen titkolta, második nekifutásra már engedi felfedni önmaga egy kis szegletét.
- A családja nem érdekel - érces hangon jegyzi meg, visszautalva a lány első válaszadására. - Nem az apja nevével fogok együtt dolgozni, hanem önnel. Nálam semmit nem jelent az, hogy ön aranyvérű, és az édesapja kolléga. Erről megkérdezheti Neviczky kisasszonyt is.
Más esetben, ha nem is nevetve, de mosolyra álló szájjal fejezte volna be ezt a mondatot. Rávigyorgott volna beszélgetőpartnerére, de most - bár nem vallaná be még magának sem - nincs ereje hozzá. Hivatalosan beszél, és pálcája segítségével visszavezeti az asztalon szétfolyt tintát a feldőlt kalamárisba. A csomag melletti stószra felkerül az utolsó szerződés is, és már éppen egyetértően bólintana, mikor Karolina váratlanul továbbfűzi gondolatát.
A férfi megáll a mozdulatban, keze a papírhalom tetején marad, álla felemelkedik, pillantása az őt fürkésző szempárra esik. Tekintete szürke, a szemei alatt egyre mélyülő karikák húzódnak, arca beesett. Pillantásában benne van, hogy a másik ezzel most túl messzire ment, ajkai azonnal megkeményednek, arccsontja erősebbnek hat.
- Ha gyakornok akar lenni, javaslom a továbbiakban mellőze a személyeskedést. Ebbe az irodába dolgozni járunk, nem lelkizni - feleli, hangja hűvös, ám nem árulkodik indulatról, nem is haragszik a szemben ülőre. Tekintetét azonnal elválasztja a kék szemektől, hogy jobb gyűrűsujjára függeszthesse őket. A karikragyűrű ott ragyog. - Tehát - megköszörüli a torkát, mielőtt folytatná. - Erre a válaszra vártam. Szívesen alkalmazom önt gyakornokomként. Kíván próbanapra jönni a jövő héten, vagy majd csak jövőre találkozunk?
A szemkontaktus csak egy pillanatig élt közöttük. Konstantin jobb kezét az ölébe ejti, hüvelykujjával gyűrűjével kezd babrálni. Szemei az asztal szélén álló csomagra merednek, nem tud ránézni a lányra. Nem tud belenézni a kék szemeibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Némán figyeli a férfi rendet teremtő mozdulatait. Aztán beszél. Ha a férfit érdekli is a mondandója nem mutatja semmi jelét. Az összepréselt ajkak azt az érzést keltik, hogy talán nem is tetszik neki amit hall. Karolinát ez azonban nem rettenti el, mert ha elkezdte, akkor végig is mondja. Amennyit elmondhat így elsőre. Majd elhallgat, hogy figyeljen a válaszra. Homlokát kicsit összeráncolja, mikor rádöbben, hogy tulajdonképpen mennyire tetszik neki Osztrovszky hozzáállása. Nála mindenki tiszta lappal indul, és bár Lina szereti aranyvérűségét, attól még nagyon becsüli azokat, akik ezen felül tudnak emelkedni. Osztrovszkyhoz kell lenni valakinek, nem elég az, ha van neved. Neked, magadnak kell bizonyítani. És ez elnyeri a lány tetszését, még akkor is, ha magának nem feltétlen vallja be.
- Értem. Majd megérdeklődöm – bólint egyet. Most kifejezetten tisztelettudóan hat. Ismeri Neviczkyt, nem személyesen, de tud róla, hogy kicsoda a lány és a családja sem idegen előtte. Felkeltette a kíváncsiságát, így biztosan megkérdezi majd Osztrovszkyról. Érdekli, hogy más gyakornoknak mi lehet a véleménye.
Be kellett volna fejeznie a mondatot ott, ahol úgy tűnt, hogy befejezi. De késő, mert már kimondta. Osztrovszky pedig biztosan meghallotta, mert kezei megmerevednek a levegőben. Karolina nem is mer pár pillanatig levegőt venni, érzi, hogy most talán elvetette a sulykot. Eddig olyannyira hivatalos, érzelem nélküli volt a társalgás, hogy most szinte tapintható a feszültség pár perce. Ám az ostrom, hogy csak egy pillantást is kapjon, sikeresnek látszik. Egészen halványan hátrahőköl a lány a tekintettől, annyira... szürke. Konstantin arcából kiolvasható, hogy nem éppen áll az élete magaslatán. Nyugtalanul néz a lány; megfordul a fejében, hogy talán most szúrt el mindent, és a férfi mindjárt felordít, hogy 'kifelé!', de ez szerencséjére nem történik meg. Mert a hang ami válaszol egyszerű közömbösséget mutat. Semmi több, nincs is benne harag, mire Lina meglepetten pillant rá, majd rendezi vonásait. Ez a közönyösség rosszabb, mintha utálat lenne. Lina kitartó, és a férfi hamarabb fordítja el a fejét. A lány óvatosan követi a pillantását. Gyűrű. Gyorsan elkapja a szemeit, és zavartan lesüti őket, ahogy válaszol.
- Rendben. Nem fog előfordulni ismét, elnézést. – Ismét feltekint. Nem tudja, hogy Konstantinnak van-e családja vagy sem. Egyre inkább érdekli őt ez a különös figura, kihívás lesz mellette dolgozni.
- Köszönöm – egy egészen halvány félmosoly pillanatnyi emléke jelenik meg Karolina arcán, amit a férfi nem láthat meg, hacsak nem éppen akkor néz fel, ami nem valószínű. - Igen, szívesen jönnék próbanapra. Melyik nap lenne megfelelő önnek? - Cseppnyi izgalom csendül a hangjában, hiszen most először lesz gyakornok. Az érzés nem a férfi személyének szól, hanem magának a ténynek, hogy ő ilyen komoly munkát fog végezni. Úgy érzi ez a beszélgetés a végéhez közeledik, de nem kezd el öltözködni, megvárja, míg Konstantin mondja ki az elbocsátást. Kivételesen most mondana még néhány szót, hogy mennyire örül a lehetőségnek, de egyelőre jobbnak látja hallgatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ő maga sem tudja, hogy gyakornokai miként vélekednek róla, hogy mit mondanak a háta mögött, hogy édesanyja csuklik-e olykor. Biztosan. A szülei... teljesen kiment a fejéből, hogy még haza is kell mennie. És még Célestine-nel is beszélnie kell az életében beálló, tartósnak ígérkező változásokról. Már rég szólnia kellett volna neki, de addig, míg esélyét látja annak, hogy viszontlássa őt, ha csak az ablakból is, képtelen bárkinek is beszélni róla. Senkinek, semmi köze ehhez. Ez az ő dédelgetett titkuk, a saját kis életük, csak az övék.
Hetek óta egyedül van. Eleinte észre sem vette, hogy nem hallja felesége finom lépteit, nem hallja szöszmötölését, vagy a konyhában csörömpölni. Ő csak ült a dolgozószobájában, pepecselt a hibás szerződésekkel, válogatta az iratokat, rendezgette hivatali életét, és nem vette észre, hogy a hétköznapi, szeretett hangok elnémultak. Fel sem tűnt neki, hogy Katherine már alig jár haza. Aztán egy éjjel, azután, hogy tizenkét óra munka után, égő szemekkel beesett az ágyba, hosszasan beszélgettek arról, mi lesz ezután. Hiszen sohasem látott anyósa súlyos betegsége miatt régóta ápolásra szorult már, Katherine bátyjára pedig aligha lehetett számítani. Hát ő járt el hozzá. Elment, és mire a férfi hazaért, ő is megérkezett. Először csak egy-egy este maradt ki. Konstantint ezeken az éjjeleken a dolgozószobájában, az íróasztalán érte az álom. Később napok, végül hetek teltek el nélküle. Csend borult a házra. Mi lesz ezután?
- Rendben - elhomályosodó, távolba révedő tekintettel felel, Karolina hangja ridegen rántja vissza a jelenbe. Rábólint a hallottakra, majd hátradől a súlya alatt újra meg újra megnyikorduló támlának. Jobbjával rákönyököl a karfára, ujjaival az állát beterítő borostát simítja végig.
Ha aznap éjjel nem mondja el neki, hogy Fleur nem jöhet el többször hozzájuk, legalábbis, ha ő is ott tartózkodik, akkor talán nem megy el, vagy ha el is megy, akkor is hazajön. Ha jobb ember, körültekintőbb, figyelmesebb férj lett volna, ha vigyázott volna rá, akkor most lenne kedve élni.
Tudja, hogy nem jön vissza. Ha az édesanyja egy nap meghal, az a leheletnyi, alig látható esély is végleg odalesz, ami most a férfi egyedüli reményforrása. Ha az asszony meghal, Katherine soha többé nem jön vissza, és bármit is érezzen, örökre elengedi a kezét. A mellkasában érzi, a lelkében tudja, hogy az éjlény nem bírná végignézni, ahogy ő is eltávozik. Megöregszik és egyedül hagyja. Nem szabadott volna ilyen önzőnek lennie, magához láncolnia őt, gúzsba kötni a lábait.
Nagyot nyel, többször megköszörüli torkát, s az állán szánkázó ujjait megremegő ajkai elé emeli. Mély levegőt vesz, köhög néhányat, csak hogy képes legyen megszólalni.
- Jövő hétfő, reggel hét óra. Ne késsen - mondja, és egy újabb pillanatra a fakó bőrű lányra emeli elpárásodott tekintetét. - Úgy látom, most nem hozott magával semmilyen iratot. Kérem, a következő alkalomkor legyen önnél minden személyes okmánya, ezenkívül igazgatói engedély, és egy motivációs levél, melyben részletesen taglalja jövőbeli elképzeléseit, és hogy miért kíván itt gyakornokoskodni. Ha nincs kérdése, mára végeztünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Még nem érzi teljesen otthonosan magát az irodában. Nem az a fajta lány, aki pár perc után megtalálja a helyét egy új helyiségben. Idő kell neki, míg beleszokik. Most sem érzi magát kényelemben, és rá is jön, hogy miért. Olyan, mintha betolakodott volna ide; be Konstantinhoz, aki úgy tűnik, most teljesen máshol jár. Ha esetleg régebb óta ismerné, megkérdené, hogy hova merült el, de a korábbi letorkollás után, még mindig az a meglátása, hogy egyelőre jobb némának maradnia. Mikor Osztrovszky válaszol valahonnan nagyon messziről jön a hangja. Talán nem is tudja mit mond. Karolina meglepve tapasztalja, hogy az érzés, ami egy pillanatra elfogja, az a sajnálat a férfi iránt. Ezt azonban gyorsan el is hessegeti. A mufurc hivatalnok nem olyannak tűnik, aki kér bárki sajnálatából. És Lina nem is akarja sajnálni, főjön csak meg a saját levében. Kicsit ugyanis még mindig sértettséget érez a férfi  viselkedése miatt. Ha nem lenne ennyire büszke talán hamarabb túllépne a dolgon. Újra eszébe ötlik a gyűrű. Biztos valami nő van a dologban...
- Köszönöm a lehetőséget, pontos leszek – bólint egyet nyomatékosításként. Valahonnan el kell kezdeni az egészet. Ha ez a dolgok alja, akkor majd szépen lassan megmássza ezt a létrát. Már annak is örül, hogy nem csak az iskola monoton unalma várja. Amióta Eliza elszökött neki nincs sok elfoglaltsága szabadidejében, ez legalább leköti majd valamelyest. Kíváncsian pillant az elhomályosodott szemekbe. Nagyon úgy tűnik neki, hogy nincs a helyzet magaslatán. Még az is elképzelhető, hogy az jár a fejében, hogy Lina tűnjön már el innen.
- Okmányok, engedély, motivációs levél. Meglesz! - Ismétli el tulajdonképpen csak magának, hogy az emlékezetébe vésse. Ezt a találkozást nem fogja elfelejteni, Konstantin elég erős benyomást tett rá. Nem mondaná, hogy feltétlen pozitívat, de nem is kifejezetten ellenségeset. Még ő maga sem tudja eldönteni. Majd gondolkodik rajta az elkövetkező héten. Úgy tűnik, hogy akkor ezzel meg is van, és akármilyen morcos is ez az ember itt előtte a lány boldog, hogy megfelelt a kritériumoknak végül. Feláll a székről, és felveszi a kabátját meg a sálat is. Pillantása még egyszer végigfut a férfin, az asztalon lévő alakuló renden, aztán az ajtóhoz lép.
- A hétfői viszontlátásra, további szép napot! - köszön el udvariasan, majd lenyomva a kilincset kisurran az ajtón. Majd felsóhajt.
- Kérdésem pedig ezernyi lenne. De elsőnek legalább elmesélhetné mi bántja ennyire. Úgyis össze leszünk zárva egy kis ideig – Motyogja maga elé a folyosó szürkeségének. Sajnálja. Nem szabadna, de valahogy megesett rajta a szíve. Azt hitte ő ennél közönyösebb az emberiség iránt. Összehúzza a kabátot, és folytatja útját a kastély felé.

//Köszönöm a játékot!^^ //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Ma reggel bizony kipattantak a szemei, mikor meghallotta az ébresztő hangját. Tegnap sokáig forgolódott este, sehogy sem jött álom a szemére. Nem tudja, mi lehetett az oka, de talán összefüggésben van azzal, hogy megint mufurc urasághoz kell mennie. Na, nem mintha annyira rossz lenne, magára vethet csak, ő választotta éppen Osztrovszkyt. És a férfi mára hívatta be. Pótolni kell az okmányokat. Már tegnap este szépen összeszedett mindent és egy fekete mappába rakta őket. Egy hét alatt könnyedén elintézte az igazgatói engedélyt is, az is ott lapul a többi szükséges papír között. Amivel kicsit megszenvedett az a motivációs levél volt. Megírta, túl egyszerűnek érezte, így kidobta. Aztán újra. Akkor meg kacifántos lett, és túl sok érzelem volt benne. Meg kellett találja az arany középutat a túl hivatalos, és túl személyes között. Csak reméli, hogy sikerült neki.
Karolina bizony olyasvalaki, aki sokat ad az öltözködésére, így ma reggel is belebújik szép, sötétkék ruhájába. Igazság szerint szinte minden elegánsan hat rajta, van egyfajta megjelenése a szőkének. Még akkor is, ha ezt nem mindenki veszi észre rögtön. Ezúttal is kabátba bújva hagyja el a kastélyt, egy pár szelet kenyér elfogyasztása után. Meg persze a kávé. Az nem maradhat ki, és különben is a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Pontosan érkezik meg a hivatalba, és rögvest indul is az irodába, miután mondja a portásnak, hova jött és miért. Előbb-utóbb majd biztosan megjegyzi őt. Gyomrában lakozó enyhe görccsel áll meg az iroda ajtaja előtt. Nem tudja, hogy mire számítson. Konstantin legutóbb elég közönyös volt. Most ugyan fel van vértezve ellene, felkészültebb, de mégsem tudja milyen lesz ma a férfi. De úgy döntött, hogy fáradsága ellenére igyekszik a legjobbat nyújtani. Mint ahogy mindig mindenben. Két koppanás után be is nyit.
- Jó reggelt! - köszön rögtön, a hangja leheletnyit fáradtan cseng. Belépve egy kifejezetten rendezett, szép iroda tárul a szeme elé. Kivéve a másik asztalt – feltételezi, hogy Váradié lehet –, azon sok minden van, nem éppen rendben. - Hű – szalad ki a száján a meglepettséget kifejező szócska. Igen, egészen más ilyen fényben látni ezt a helyet. Osztrovszkyra pillant, aki a változatosság kedvéért az ablaknál áll. Felsóhajt. Ezek szerint minden marad a régi. Remek. Elkezd beszélni a hátának.
- Elhoztam az iratokat, ahogy kérte – mondja, majd a mappát óvatosan teszi le a férfi asztalára. Aztán ismét felé fordul, és vár. A nagy meglepettségben még a kabátot is magán felejtette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Két koppanás az ajtón, és pontban reggel hét órakor belép rajta Hollósi kisasszony, leendő gyakornoka. Az ablakban álló férfi pislog néhányat, majd kiszáradt, égő szemeit egy hosszú pillanatra lehunyja. Kint még sötét van, a hivatalhoz vezető járdát megvilágítják az önműködő lámpák.
- Múlt alkalommal háromszor kopogtatott - köszönés helyett, dörmögve jegyzi meg. - Most csak kétszer.
Szavai céltalanul lógnak közöttük a levegőben, a lány talán nem is érti, ezt ő miért jegyzi meg. Nem is baj. Hagyja, hogy a csend megtelepedjen a helyiségben, és mindkettejüket átjárva, csontjukig hatoljon. Szemeit közben visszahunyja, szemhéja alatt - bár nem várja - végül megpillantja a sötétségben őt. Semmiből előtűnő alakja elhalványodik, fakó arca kétségbeesett. Óceánszín szemeiben tobzódik a félelem.
Konstantin nagyot nyel, s kifújva a torkát fojtogató feszültséget, mély levegőt vesz. Fél elhagyni a kopott párkányt, mégis elfordul az ablaktól, és határozott léptekkel az asztalához sétál. Mozdulatai magabiztosak, ügyel arra, hogy Hollósi kisasszony ne a múltkori meggyötört énjét lássa. Már akkor sem szabadott volna engednie, hogy a levitás végzősben vele és magánéleti problémáival kapcsolatos gondolatok ébredjenek.
- Talán foglaljon helyet - az asztalra tett mappáért nyúl, s azzal mutat a lány melletti székre. Tekintete Karolináét keresi, és ha megtalálja, fogait összeszorítva tűri, hogy az megbizonyosodhasson róla: minden rendben van.
Belenéz a kék szempárba, s csak kisvártatva szakítja meg a szemkontaktust, hogy a fekete mappára pillantva kinyissa azt, és bal hüvelykujjával végigpergessen a pergamenek szélén. Szereti a súrlódó lapok tompa, sikamlós hangját. Aztán leteszi a nyitott dossziét, és az ajtó melletti fafogashoz sétál, hogy útközben levetett zakóját ráakaszthassa. Nyakkendőjét és mandzsettagombjait már csak megszokásból igazítja meg, ahogy visszatér a jelentkezőhöz. Ő is leül, de egyelőre továbbra sem szólal meg. A mappával bíbelődik, külön, egyesével veszi elő belőle az iratokat, hogy átfutva őket kihúzza íróasztala legfelső fiókját.
- Rendben van, az igazgatói engedély jó, és a személyes iratok is jóknak tűnnek - hűvösen beszél, nem néz a szemben ülőre. Tekintete a baljában tartott motivációs levélen jár. - Ezt pedig otthon fogom elolvasni, és bagolyban értesítem.
A fiókból feleségétől kapott, kedvenc pennáját veszi elő, később tömbben tartott pecsétjei is előkerülnek.
- Előkészítettem egy szerződést, kérem töltse ki. Hogy megkezdhessük a közös munkát erre mindenképp szükség van. Az adataimat, mint születési év, hely, édesanyám neve, hivatali információk már kitöltöttem mindkét példányon. Olvassa át a feltételeket, és ha valamivel gondja van, vagy valamit esetleg nem ért, kérdezzen - lassan, érthetően ismerteti Karolinával első feladatát, szavai alatt az igazgatói engedély rá eső részét pecsételi le. A motivációs levelet visszateszi a mappába, a lány okmányait pedig átcsúsztatja az asztal másik felére, a kitöltendő gyakornoki egyezmény mellé. Aztán hátradől, és ujjait összekulcsolva, mélységes csendben kezdi figyelni a másikat. Hüvelykujja hozzá-hozzáér gyűrűjéhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Korán van még. Túl korán. De lehet, hogy a szőke csak ezért érzi olyan korainak, mivel az éjjeli alvása nem volt elég pihentető. Most azonban a lehető legnagyobb összeszedettségre van szüksége. Persze ez még nem terepgyakorlat, de a legfeszesebbek a kezdetek. Mikor még két ember nem ismeri a másik munkastílusát és esetünkben leginkább neki kell igazodni. Ő itt csak másodhegedűs. Meglepetten pillant fel Osztrovszky hangjára. Nem hitte volna, hogy a múltkori alkalomból bármi más megmaradt neki, mint a saját belső gondolatai. Így ez most olyannyira megdöbbenti, hogy pár pillanatig csak némán mered.
- Nos... - köszörüli meg a torkát – ma csak kettőre futotta – keres valami magyarázatot, bár ez elég szegényesnek tűnik. Megrázza egy picit a fejét, majd elszakítja a tekintetét az ablaknál álló alaktól. Kettő vagy három? Neki igazán fel sem tűnt. Hihetetlen ez az ember. A mozgásra a lány rögtön odakapja a fejét. Egész hamar sikerült eljönnie az ablaktól. A lányt furdalja a kíváncsiság, vajon miért pont az tűnik a kedvenc helyének? Vajon mit nézhet ott nap, mint nap? Egyáltalán néz valamit? Lát valamit? Konstantin szemeibe néz, ahogy bólint. A férfi pillantása ezúttal másról uralkodik, mint legutóbb. Normálisabb. De tényleg az? Vagy csak elkeseredetten igyekszik ezt mutatni? Elfordítja a fejét ahogy leveszi a kabátját, majd ismét a székre teríti, mint legutóbb. Nem tudja meddig kell ma maradnia, ha zavaró lesz, majd átakasztja a fogasra. Karjait a mellkasa előtt keresztbe fonja és hátradől. Tartja a szemkontaktust míg a férfi meg nem szakítja és a mappára néz. Karolina tekintete azonban marad az arcon, a reakciókat, gesztusokat lesi. Sorra bólint, mikor hallja, hogy jók lesznek az iratok.
- Rendben – bólint még egy utolsót a saját irományára pillantva. Az enyhe izgalom a gyomrában kicsit felenged, mikor megtudja, hogy nem itt és most kell végignéznie Konstantin reakcióját, amit a motivációs levél vált ki belőle. Az a várakozás, amíg elemezgetné megőrjítené a lányt. Így csak a baglyot kell lesnie.
Némán nyúl a kitöltendő lapokhoz. Előrehajol, hogy enyhén megemelve a lap sarkát átfussa a szerződést. Tekintete megakad a születési dátumon, végez egy gyors fejszámolást, már csak kíváncsiságból is, majd tovább is lép. Enyhén megrándul az ajka mikor az anyai névhez ér. Szép, tetszik neki. Majd megy tovább. A feltételeket tüzetesebben megnézi, végül bólint egyet. Ez így tarthatónak tűnik. Reméli nincs benne semmi csapda. Osztrovszkyra pillant, majd elvesz egy pennát az asztalon lévő tartóból, és írni kezd. Kézírása nőies, szépen olvasható, különös felnőttes elegancia járja át az íves betűket. Hamar végez, majd még egyszer meglesi az egészet egyben. A pennát leteszi az asztalra.
- Ha minden igaz, akkor meg is volnék vele – kifejezéstelen arccal csúsztatja vissza Osztrovszky elé a kitöltött egyezmény mindkét példányát. Ellenőrizze csak le ő is. Tekintete végigfut a nyakkendőn, ingen, majd visszatér a férfi arcához.
- Előreláthatólag hetente hány alkalom lesz a megbeszélt találkozók száma? - teszi fel a kérdést, kicsit elhelyezkedve a széken. Azért nem mindegy, hogy minden egyes nap itt kell dekkoljon, vagy teljesen változatos időkben kell jönnie. Neki is vannak más elfoglaltságai, ennyit igazán megtudhat. Kérdő szemeit Konstantin szemeire függeszti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Úgy tűnhet, figyelmen kívül hagyja a lány válaszait, hiszen sem szóval, sem gesztussal nem reagál. Tekintete sem villan meg, szemöldökei leheletnyit sem kúsznak feljebb. Az arca ugyanolyan kifürkészhetetlen, mint előző alkalommal volt, vonásai merevek, szigorúak maradtak. A széktámlának dőlve, szótlanul figyeli a szemben ülőt lányt, pillantása szúrós lehet, zavaró. Az ujjai között tartott penna mozgását nézi, hallgatja a tintába mártott hegy papírt karcoló hangját. És csak mikor az megszűnik, mozdul meg. Előredől, kezeit az asztal két oldalára támasztja, majd egy rövid pillantást vetve gyűrűjére, az elé tolt szerződésekért nyúl.
- Rendben van - mondja először, majd a lány adataihoz lapozva visszaismétli az ott leírtakat. - Született 1997. október negyedikén. Apja Hollósi Mihály, anyja Vass Barbara. Két éves gyakornoki képzését a jövő tanév első napján megkezdi a Bogolyfalvi hivatalban, Osztrovszky K. Konstantinnál, igen. Jó.
A kötelezően hangos ellenőrző, adategyeztető felolvasás után leteszi a pergameneket és az éjfekete, hollótoll pennáért nyúl. Nevét gyorsan, olvashatatlanul vési a lány szépírása alá, majd utolsó, az okmányt véglegesítő mozdulat gyanánt hivatali és saját pecsétjével is rájuk nyom. Azok hangja tompa, finom, hallani, ahogy egy percre hozzásimulnak a papírokhoz, és a tinta beleivódik anyagukba. Végül átnyújtja Karolinának az egyezmények egyik példányát, a másikat pedig elrejti a hozott fekete mappába.
- Ez az órarendjétől függ - feleli a pecséteket pakolva. - Egyik héten délelőtt, másik héten délután fog jönni, általában heti kétszer találkozom a gyakornokaimmal. A terepgyakorlat ezen felül áll, azt nem tudom előre meghatározni, hogy mikor várható. Ha helyzet van, én hívom, maga pedig jön.
A fiókot kattanásig tolja, ráfordítja kulcsát, majd visszafordul a lányhoz. Kezei az asztalon, tekintete a másik arcán időzik. Gondolatai azonban... valahol egészen máshol járnak. Ritkásan pislogva néz bele a ráfüggesztett szemekbe, engedi, hogy a kisasszony minden kétséget kizáróan elhiggye, múlt heti viselkedése nem volt több, csak egy szokatlan, kósza délibáb.
- Csak elvétve küldök baglyot a nálam dolgozóknak - hűvös hanglejtéssel, távolságtartóan szögezi le. Ő aztán tényleg nem az a kiállhatatlan, gyakornokait állandóan levelekkel terhelő főnök. - A feladatait itt az irodában fogjuk átbeszélni, és ha valami véletlenül - de nem szokott - kimaradna, azt majd következőnek pótoljuk. Tehát ha baglyot kap, az mindig halaszthatatlan fontosságú. Akkor jönnie kell, mindegy, hogy órán ül, vagy egy randevú közepén. Érthető?
Összekulcsolt ujjai felett végig tartja a szemkontaktust, azt észre sem veszi, hogy beszéd közben gyűrűjét piszkálja. Forgatja, fel-le húzogatja, alatta már vöröslik folyton kínzott bőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Karolina érzi, hogy amíg ír, a férfi figyelemmel kíséri mozdulatait. Az emberek általában megérzik, ha nézik őket. Felpillant, majd el is kapja a tekintetét. Egy pár pillanatig megáll a körmölésben, hogy visszanyerje a kontrollt. Enyhén fészkelődik a széken, zavarónak érzi ezt az erős pillantást Konstantin részéről. Még az is megfordul a fejében, hogy jobb volt, mikor rá sem nézett. Félreteszi a gondolatait, és inkább befejezi az írást. Aztán nyújtja oda a lapokat.
- Igen – helyesel a felolvasott adatokra. Nem hitte, hogy bármit eltéveszthet, de mindig jobb, ha más is ellenőrzi. Átveszi a felé nyújtott lapot, és egyelőre az asztalra fekteti az okmányira helyezve. Majd ha indul, elvisz mindent. Addig csak összegyűrődne a kezei között.
- Értem, ez így teljesíthetőnek tűnik – nem mintha lenne választása, már aláírta. De akkor legalább tudja, hogy hetente két napja le van kötve. Majd igyekszik úgy beszervezni más programokat, hogy ne ütközzenek. Ahogy látja, Osztrovszky elég komolyan veszi a dolgokat, nem kockáztatná meg, hogy nem jön egy alkalommal, hiszen akkor valószínűleg búcsút mondhatna a kőszívű férfi társaságának és kezdhetné előről az egészet valaki másnál. Ha már ennyit pepecselt vele eddig, akkor már nem akarja elszúrni. Osztrovszky viselkedése ezúttal másnak tűnik. Nem tudja mi változott, valahogy úgy érzi semmi, de mégis valami más. Vagy csak el akarja hitetni, hogy nem olyan, mint múltkor volt? Karolina nem ismeri még őt igazán ahhoz, hogy kifürkéssze a valót. Így csak elrakja, mint egy megoldandó rejtélyt, amire talán sosem kap majd választ.
A hűvös hangra csak bólint először. A randevú szónál kicsit felszalad a szemöldöke, de tartja a szemkontaktust, nem hátrál meg, csak alig észrevehetően borzong meg egy kicsit a távolságtartó stílustól.
- Nem hiszem, hogy az utóbbi gyakran előfordulna – motyogja egy pillanatra lesütve a szemeit, de nem biztos benne, hogy a férfi is hallotta. Igazából ezt sem kellett volna megjegyeznie. Ám az utóbbi időben tényleg nem nagyon hívta randira őt senki, aminek az lehet az oka, hogy nagyrészt kerüli a társaságot. Ezen talán jó lenne változtatnia. - Rendben, minden érthető – erősíti meg immár hangosan és érhetően. Közben tekintete a férfi gyűrűjére vándorol. Talán magától nem is azt nézné, de felhívja a figyelmet az ékszerre az a tény, hogy maga Konstantin is azzal játszadozik. Nem bírja elszakítani szemeit az ékszerről, miközben kérdez.
- Terepgyakorlatra a többi gyakornokkal és önnel megyünk? - kérez vissza a nem szokványos találkozás témájára. Nem tudja elképzelni, hogy vajon hogyan lenne annyi energiája, hogy az összes gyakornokát egyesével, külön-külön vigye el. Karolina fejében ésszerűbbnek tűnik letudni az összeset egyben. - És egy terepgyakorlat körülbelül mennyi időt vesz igénybe? - Ez sem mellékes információ, hiszen szeretné tudni, hogy ha jön a bagoly, akkor számoljon-e úgy, hogy visszér még takarodóra vagy esetleg nem is alszik aznap éjjel. Esetleg kihagy egy egész tanítási napot? Érthető, ha a lányt a gyakornokság izgalmasabb része érdekli. Szemeit nagy nehezen elszakítja a gyűrűt babráló kezektől, hacsak nem rejtette el előbb kezeit a férfi. És kékjeivel ismét a vele szemben ülő arcára pillant. Mi lehet mögötte? Ki vagy te Osztrovszky Konstantin?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

A penna hegye megáll a hosszúkás, nőies betűk kanyarításában, a finoman karcoló hang elhal egy pillanatra, a hófehér kéz mozdulatlanná dermed. Karolina felpillant, és az őt néző férfi könnyednek ható tartással veszi fel vele a szemkontaktust. Ugyan szeretné róla levenni a tekintetét, elfordulni és jegyzetért nyúlni, hogy ne kelljen az oly ismerős szempárt fürkésznie, de nem teheti. A múlt héten elkövetett hatalmas baklövés után bizonyítania kell. Talán nem is a szemben ülőnek, egyedül csak magának, talán egy kicsit a lánynak is. Végtére is, nem vallhat kudarcot egy alig húszéves gyakornok előtt.
- Soha nem kérek lehetetlent - mogorva, mély hangján jegyzi meg, miután Hollósi kisasszony elcsendesedik. Azután ő is elhallgat, nem hallani mást, csak a pecsétek hangját. Az iroda némán lüktet körülöttük, az asztalnál érezni lehet a feszültséget. Ezt a kék ruhás lány az orra alatti motyogásával töri meg, mire Konstantin kérdőn felhúzott szemöldökkel pillant rá. Nem szól egy szót sem, csak szürke, fáradtan fénylő szemeivel üzen az asztal másik oldalán ülőnek, hogy ez őt, mint azt már egyszer el is mondta, egyáltalán nem érdekli. Ez munkahely, nem fodrászat. Most először és utoljára figyelmen kívül hagyja leendő gyakornoka megjegyzését, de következőnek plusz órányi munka fog érte járni. Nem szereti ismételni magát, ezt jobb, ha Karolina már most felírja magának.
- Remek - biccent, mikor a lány továbbfűzve szavait jelzi, hogy mindent ért. Beszél, ám tekintete elszakad az övétől, és valami egészen mást kezd figyelni. Konstantin zavartan követi kíváncsi pillantását, de mikor feje lebukik és saját kivörösödött bőrével, és gyűrűjébe erősen kapaszkodó ujjaival találja magát szemben, szívverése fokozódni kezd fehér, frissen vasalt inge alatt. Elengedi az ékszert, s jobb kezét combjára teszi, hogy Hollósi kisasszony újra ráemelhesse tekintetét. - Esetleg, ha megtenné, hogy a témánál marad...
Berekedt hangú szavaival hívja fel magára a diák figyelmét, aki hirtelen úgy tűnik itt sincs. Konstantin megköszörüli a torkát, és bal öklével rákoppint az asztalra. Vonásai megkeményednek, tartása és kisugárzása egyszerre szigorúbbá válik.
- Félreértés ne essék, nem csoportmunkát tartok. A gyakornokaimmal külön-külön dolgozom. Minden alkalomra mást viszek magammal, attól függően, hogy kivel éppen hol tartok a tanulásban - tömören fogalmaz, sem hangja, sem vonásai nem mutatnak enyhülést. - De ha problémája van azzal, hogy kettesben menjünk, megkérheti Neviczky kisasszonyt, hogy tartson velünk. Biztos örömmel veszi majd.
Gondolatait cinikus éllel fejezi be, hiszen nemcsak a hivatal, de talán már az egész falu is tudja, mennyire jó párost alkotnak ők ketten: Osztrovszky-Neviczky, az iroda hősei. A férfi kezdi türelmét veszteni, hüvelyk - s mutatóujja orrnyergét masszírozza, szemeit összeszorítja, homloka ráncokba szalad. Karolinának ehhez ugyan semmi köze nincs, nem miatta válik feszültté, ám meg kell hagyni, jobb volna, ha most menne. Csakhogy még el sem kezdték a napot. A férfi felsóhajt, és hátát kiropogtatva pillant az órájára: fél nyolc. Váradi még vagy egy óráig egészen biztos nem esik be.
- Ha nincs több kérdése, akkor kérem üljön át a gyakornoki asztalhoz - emelkedik fel ő maga is a székből, és a sajátjához közel eső kisebb, üres asztalhoz sétál. Azon csupán egy tömött mappa, üres lapok és néhány penna látható. - Azt szeretném, ha végignézné ezeket a csempészáruval foglalkozó statisztikákat, és amit úgy gondol, hogy számunkra bármilyen okból is, de fontos lehet, azt kijegyzetelné egy pergamenre. Bármit, amit jelentősnek érez; év, eset, vélhető párhuzamok, személyek, helyszínek.
Miután kiadja a feladatot megfordul, és helyére indul, ám mielőtt széke felé fordulhatna, meggondolja magát, és az őt oly nagyon hívogató ablakhoz megy.
- Ó, és a terepgyakorlatra visszatérve, van, hogy két napot is igénybe vesz, úgyhogy ne talpig sminkben induljon neki - egy halvány, alig észrevehető félmosollyal veti hátra a szavakat, majd előredőlve a kopott párkányra könyököl, és belemerül a világosodni kezdő tájba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Őszintén? Nem tudom, mikor voltam utoljára ennyire ideges, holott a Grosserliebben töltött idő nem ezt szokta előcsalni belőlem. Most sem így volt, sőt, mesés egy hétvégém volt az ottani csajokkal, mint az látszik is a végeredményen, épp csak a következményekbe nem gondoltam bele.
Ki fog borulni, tuti kiborul majd, és még szakít is velem.
Most is ez az első dolog, ami az eszembe jut, elvégre, az ember mindig a legrosszabbra gondol először. Újfent végighúzom ujjam a tincseken, mik szőke helyett, már barnán omlanak a vállamra, és ahogy a vonatablak visszatükrözi a képmásom, tényleg rá kell jönnöm, hogy nem is rossz ez. Így már sminkre sincs szükségem, aminek kimondottan örülök, hisz nem volt a kedvenc napi rutinom, vakolatot kenni magamra, de mégis ki kellett néznem valahogy.
Most... most ez más, már majdnem hasonlítok egy emberi lényre anélkül, hogy bármi mesterkélt is lenne rajtam. Anya most tuti büszke lenne, kár hogy még mindig nem volt elég bátorságom beszámolni neki a dolgokról. Léna is tartja a száját, ahogy azt ígérte, én meg... majd összeszedem magam annyira, hogy mindent a nyakába zúdítsak. Sokkal könnyebb lenne, ha nem lennének muglik, és itt lakhatnának velem.
Viszont a vonat sípol, jelezve, hogy mindjárt hazaérek, és Ward menetrend szerint vár engem a peronon. Mikor felajánlotta ezt, mint lehetőséget, szerintem még ő sem gondolta teljesen komolyan, pusztán a pillanat szülte kényszer mondatta vele, de azóta is töretlenül kísérget, én meg már tényleg nem tudom, hogy hálálhatnám meg neki mindazt, amit értem tesz.
Gyorsan a fejemre húzom a csuklyám, nem akarom, hogy egyből az szúrjon neki szemet, sőt őszintén bízok a férfi mivoltában, ami garantálja, hogy ezek a dolgok nem szúrnak neki szemet - ahogy általában a pasiknak se szoktak -, és komótosan lépkedek le a vonatról, elvégre, hová ez a sietség?
- Hiányoztam? - csak nem bírom ki, hogy a nyakába ugorjak, és a mellkasába temessem az arcom. Nem, erről a rossz szokásomról talán sose fogok lemondani, és már ő is kezdi egész jól megszokni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Vártam is meg nem is, hogy beérjen a vonat. Még mindig rossz, hogy hétvégente még Wardot is hanyagolnom kell, noha a Budanekeresdiek némileg kompenzálják ezt, na meg... nincs is sok időm ezen agyalni, mert hogy félholtan zuhanok ágyba, és tudtam, hogy ez lesz.
De most lazább volt minden, volt is időnk szórakozni kicsit, biztos a tanárokat is megcsapta a karácsony szele, de... de nem gondoltam volna, hogy ilyen végletekig el fogok menni. Nehezen békülök ki a változásokkal, legyen az bármekkora horderejű. Tisztára emlékszem, hogy akkor is beijedtem, mikor a rellonossal úgy döntöttünk, együtt folytatjuk tovább, de máig azt tudom mondani, életem egyik legjobb döntése volt, a másik meg a suli. És csak a tudat vigasztal, hogy ha nagyon akarom, ezt legalább vissza tudom csinálni, csak hogy... akarom? Mert hogy abban már korántsem vagyok biztos. Jó ez így... talán, még ha szinglivé is válok miatta, mert miért ne tehetné ki a szűröm? Nem csodálkoznék rajta, ha egyszer már ő is besokalna.
- Ha már most asszonynak hívsz, hogy fogsz, ha még el is veszel? - nevetek fel én is, de csak cukkolom velem, hisz ahhoz még tényleg fiatal vagyok, hiába mondanék gondolkodás nélkül igent, ha arra kerülne a sor. Jó ez így, nem kell semmit elsietni, hisz időnk, mint a tenger.... azt hiszem... remélem... oké, nem kezdek el még ezen is parázni, már túl sok minden lesz.
- Persze, de megbeszéltük, hogy kibírjuk - mosolygok rá halványan, még az arcán is végig simítok óvatosan, aztán mégis megkomolyodnak a vonásaim.
- Ha szeretnéd, nem megyek vissza többet - vonok vállat, hisz ez egyértelmű, ne mindig csak ő hozzon áldozatokat, én is képes vagyok megállni, még ha nehéz is lesz utána megszokni, hogy már nincs tánc. Valamikor felnőni se ártana, nem?
- Hát... izomlázam van, már a kettős látásom elmúlt igaz, de a fejem zsong, és önkéntelenül összerezzenek, ha éles hangot hallok, mert a hülye tanár csak ordítani képes, nem.. nem is ordít... konkrétan visít - forgatom meg a szemem, miközben a kezébe nyomom a bőröndöm, hisz ez is már amolyan megszokott dolog. Ahogy az is, hogy szabadkezét megfogom és el se engedem. Csak most, mikor felteszi a kérdést.
- Oké, de ne akadj ki, jó? - fújok nagyot, aztán köszörülök kicsit a torkomon, hogy megtaláljam a hangom.
- Szombat este kicsit elengedtük magunkat, elkezdtünk hülyéskedni a csajokkal, és hát.. ez lett a vége - vállat vonva veszem le a csuklyám, hogy ő is láthassa a barnává vált hajzuhatagot.
- Nyugi, ha nagyon gáz, vissza tudom csinálni - nevetek zavartan, és valamiért az se megy túlzottan, hogy a szemébe nézzek most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Csak egy röpke pillantásra méltatja a férfit azon mondata után, hogy nem kér lehetetlent. Talán épp azzal kér lehetetlent, hogy valaki elviselje a társaságát. Ez kicsit kegyetlen kijelentés, és Lina nem is gondolja komolyan, éppen csak átfut a fején a gondolat. Most akkor jöhetne azzal, hogy kihívás elfogadva, de azért elsősorban a munka miatt van itt, nem pedig Osztrovszky személye miatt. Mikor a férfi szemei megtalálják az övét a félhangosan elmotyogott mondat után, enyhe pírral süti le szemeit. Igen, már sikerült is megtennie azt, hogy nem igazodik a megbeszéltekhez. Felírja gondolatban, hogy erre az elkövetkezőkben már nagyon is illene figyelnie.
Tekintetét mereven szegezi a babráló kezekre, ám Osztrovszky hamar rajtakapja a lányt a pillantáson. Vagy inkább önmagát azon, hogy mit is forgatott az ujján? Valami gond lehet a házassággal? Karolina igyekszik visszatérni a valóságba, és nem a szemben ülő magánéletén gondolkodni, mert mint korábban is közölte, nem tartozik rá.
- Igen, maradok, elnézést – közli halkan, és kékjei visszavándorolnak a szürkékhez. A szigorú kijelentésre kissé hátrahőköl a széken, és pislog párat. Nem teljesen érti, hogy mire ez hirtelen jött keménység.
- Én... Nos...  szóval – kezd el hebegni. Majd megembereli magát elhallgat, megköszörüli a torkát, megnedvesíti kiszáradó ajkait, majd higgadtan felel. - Érthető a módszer. Én csak érdeklődtem, köszönöm a választ – Hangja hűvös. Azok közé tartozik, aki inkább kérdeznek, ha valami nem világos. Még talán magának sem vallaná be, de egy kicsit tart ettől az embertől. Sokra becsüli a munkájáért, de nem érti a gesztusait, viselkedését, ami bosszantja, de egyben érdekessé is teszi számára. Tart tőle, de kíváncsi is rá. Ilyen kettősségek vívják most benne harcukat. Neviczky így meg úgy. Egyszer csak azért is megkéri majd, hogy jöjjön ő is, hogy lássa vele hogyan viselkedik morcos Konstantin.
Lina csak bólint, aztán megragadja minden ott leledző hozzá tartozó tárgyat – iratok, kabát, sál – és átvándorol a gyakornoki asztalhoz. Csendesen figyel, míg a férfi vázolja a feladatot, most kivételesen nem rá néz, hanem már a papírokat fürkészi, amiket át kell majd nyálaznia. Lerakja a saját okmányait az asztal szélére. Ha minden igaz, akkor még egy ideig itt fog ülni.
- Értem – mondja ki az egy szócskát jelezve, hogy felfogta mi lesz a feladata. Le is ül, és rötön maga elé húzza a lapokat, közben szeme sarkából látja, hogy Osztrovszky ismét az ablakhoz indul újra szobrozni. Vajon szokott mást is csinálni? Felkapja a fejét, mikor ismét meghallja a lassacskán már ismerőssé váló hangot.
- Két napot?! - A hirtelen felkiáltás csak úgy kicsúszik a száján. Merlin szépséges köpönyegsarkára. Két nap! Az elég sok idő. Sok kimaradás a tanulási időből, amit majd hozhat be. Nem mintha az értelmi képességeivel lennének gondok, de végzősként már be kell osztania az idejét, ha jól szeretne szerepelni a vizsgákon. - Akarom mondani, majd figyelek – javítja ki magát. Nem használ ő túl sok sminket, értette ő a célzást, de a figyelmét ezúttal sokkal inkább az időtartam ragadta meg. Arcát visszafordítja a papírok felé, miközben az előbb hallottakon puffog. Nekilát végignézi a statisztikákat, szépen rendben halad, időnként feljegyez egy-egy adatot. Van ahova kérdőjelet rak. Nem feltétlen biztos még a dolgában. Inkább megjelöli a bizonytalanságot, minthogy később félreértés származzon belőle. Szemei szépen haladnak, és az eleinte üres pergamenen is gyűlnek az információk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Nem sietek sehová... miért... elveszel? - csillannak fel a szemeim, de úgy őszintén, mint aki most tudja meg, hogy nyert a lottón.
- Mármint nem most, majd... el akarsz venni? - harapok az ajkamba, mert ez a kérdés most nagyon foglalkoztat. Nem mintha én valaha is terveztem volna, hogy bárkihez is hozzámegyek, de azt se terveztem, hogy majd mágussuliba járok, azt meg főleg nem, hogy lesz egy Wardom. Jelenlegi helyzet alapján, nem biztos, hogy kapásból rávágnám a nemet, noha ehhez még tényleg marha fiatal vagyok. Meg hát... jó ez így, nekem biztos, gondolom, neki is, mert még nem panaszkodott, talán csak egyszer, de akkor is jogosan.
Felvetem neki, hogy inkább maradok itthon, ha akarja, de elmosolyodok a válaszán, még a fejem is megrázom kicsit.
- Jó neked, én nem mindig bírom ki - kuncogok halkan vállat vonva, mert nem fogom azt mondani, hogy az idő alatt eszembe se jut. Mondjuk azt sem, hogy a lányok, akikkel együtt élek regényt tudnának már írni róla, mert az ilyet csak nem mondjuk el, nem?
Bár vajmi kevés dolog van, amit elhallgatok előle, egy kezemen meg tudom számolni, és azokat is csak azért, mert tudom, cikibb lenne, ha tudna róla.
- Most gondold el, míg ide nem kerültem, mindig így néztem ki... minden egyes nap - nevetek erőtlenül a kezét szorongatva, mert azt csak akkor vagyok hajlandó elengedni, mikor megmutatom neki, mit is tettem.
Látom az arcán, hogy valami nem okés, és most először szeretném nagyon tudni, mire gondolhat, mert ez a tekintet engem is megijeszt, még a szemem is elkerekedik egy kicsit, de végül is, csak kinyögöm, amit szeretnék.
A reakciójára már én is sóhajtok egyet megkönnyebbülésembe, és mosolyogva hagyom, hogy felemelje az állam.
- Talán? Ez bíztató - most már jó kedvűen kuncogok... vagy egy fél pillanatig, de ahogy Ward indulna el, kapom is el a csuklóját, hogy maradásra ösztökéljem.
- Van még valami - forgatom meg a szemem, aztán előhalászom azt a nyakláncot, mivel úgy döntök, előtte nem fogok ilyen hülyeségen rágódni, vagy fáradozni azon, hogy ne tudjon róla.
- Ezt Bencétől kaptam mikulásra. Engem is meglepett a dolog, meg a tény is, hogy.. érted..., de ő a barátom, vagyis valami olyasmi... - vágok egy grimaszt, mert én ezt nem tudom definiálni, bár... semmi új a nap alatt.
- Nem akarom, hogy többet gondolj bele, mint ami, mert mégis egy ajándék csak, de nem is akarok elhallgatni semmit előled, mert annál fontosabb vagy - nézek a szemébe, miután csak sikerül megindokolnom, hogy ezt most miért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Karolina nem hiába került épp a Levita házba. Rellonos gyakornoktársa, Eszter, amint kézhez kapja a feladatot, ahhoz minden további kérdés nélkül, saját feje után haladva fog neki, és csak a legvégső esetben fordul hozzá segítségért. Ez persze fakadhat a köztük meghúzódó éles ellentétből is, melynek - mint ahogyan azt mindenki tudni véli - a vérkülönbözésük az alapja. A férfi természetesen nem neheztel ezért rangidős gyakornokára, úgy hiszi, nem is éreztet vele semmiféle ellenérzést emiatt, nem úgy, mint fordítva, a mestertanonc ő vele. Annak minden szavából, de még hogy szavából, minden pillantásából süt a felsőbbrendűség tudata. Lenézlek azért, akinek születtél. Elfogadom, amit mondasz, de az irodán kívül köszönni se köszönj. Bújj el, mert a szüleid mugli senkik, így tehát te sem lehetsz náluk több.
A férfi mindannak tudatában kezdte alkalmazni a lányt, hogy az elkövetkezendő közös éveik küzdelmesek és olykor talán rettenetesen bosszantóak lesznek. Felvette, mert kihívást jelentett. Azóta pedig megszokta a kimért stílust és úgy próbálja átadni tudását, hogy az a legmegfelelőbb legyen Neviczky kisasszony számára. Nos, napjaik valóban küzdelmesek és néha elviselhetetlenül bosszantóak is, de mindketten vállalták, meghátrálásra pedig nincs lehetőség.
Karolina másnak ígérkezik. Ő figyelmesen végighallgatja az instrukciókat, kérdez, ha valamit nem ért pontosan, és úgy ül le, hogy a kiadott feladatot maximális erőbedobással fogja elvégezni. Tekintete már akkor a statisztikákat vizslatja, mikor Konstantin még a követelményekről és munkával kapcsolatos kéréseiről beszél. Pillantása értő, hófehér arca átszellemül; előtérbe kerül a kötelesség, s háttérbe a magánélet.
A férfi is ilyen volt. Az utóbbi hetekben azonban szétszórt, feledékeny, talán még könnyelmű is, ami az ő munkájában még erős jóindulattal sem nevezhető szerencsésnek. Hollósi kisasszony elcsendesedését követően az ablakhoz sétál, ott előredől, hogy rákönyökölhessen a felújítandó párkányra. A régi fakeretek beengedik a kinti hideget, és ha figyelmes az ember, még a szél finom, süvítő hangját is meghallhatja ott. Szürke fényei a téli eget pásztázzák, gondolatai egy pillanat alatt szelik át a felesége és ő közte meghúzódó távolságot. A kopár fák felett látja az alakját, az őt néző szemeit és rámosolygó ajkait. Vele van, akkor is, ha pillanatnyilag semmit sem tud róla. Csak nézi őt, az égben látott sziluettet, és elmosolyodik. Fáradt pillantásába múló vidámság költözik, szigorú vonásai felengednek. Az arca egyszerre gyermekivé válik; olyanná lesz, akár egy Jézuskában rendületlenül hívő kisfiú a karácsonyfa alatt. Aki még nem tudja, hogy a hit ide egy napon már kevés lesz.
Karolina éles, meglepett hangja rántja vissza az ablak mögé. Kiáltására fejét felé fordítja, és ha a lány szemfüles, a férfi felvont szemöldökei alatt még elkaphatja az eddig nem láthatott, számára még bizonyosan ismeretlen arcot.
- Töltöttem már többet is gyakorlaton szélben, esőben – mondja az ajkain maradt mosoly tünékeny emlékével. – Ez a munka ilyen, Karolina. De hát nem cukorból van, kibírja. Az ember sok mindent kibír.
Utolsó szavait halkan dünnyögve ejti ki, s velük együtt ő is elnémul. Visszafordul az ablakhoz, de már hiába néz fel az égre, felesége álomképét nem találja meg a felhőkben. Nagy sóhajjal, csalódottan szívja be ajkait, majd kiegyenesedik és a gyakornoki asztalhoz sétál. Járása lassú, megfontoltság hatását kelti. Cipősarkai minden lépésnél koppannak a kövön.
- Ügyesen jelöl, tetszik - elismerően bólint, míg kezeivel a lánnyal szemben, az asztallap szélén támaszkodik meg. Onnan, félrebillentett fejjel olvassa a pergamenre írt jegyzetet. - A statisztikák nagyon fontosak, rengeteg mindent megtudhatunk belőlük. Általuk megfelelő következtetéseket vonhatunk le, akár még meg is kockáztathatunk néhány jövőben várható eseményt. Aztán vagy beigazolódik, vagy nem.
Egy halvány mosollyal pillant le Karolinára, majd nyakkendőjéhez érve kiegyenesedik, és a nyíló ajtó felé fordul. Azon a rohanástól kipirosodott arcú Váradi lép be, iratokkal és mappatömbökkel felpakolva, láthatólag zilált külsővel.
- Jó reggelt! - köszön neki az ingét igazító férfi, és leendő gyakornokát hátrahagyva odalép hozzá, hogy megvitassák a szokásos reggeli pletykákat, családi dolgokat. Sándor a szőke felé néz, kérdő tekintetére Konstantin bólint, majd halkan rövid felvilágosítást is ad. - Igen, ő az új lány. Hollósi Mihály lánya, Karolina.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Noha csak hülyülésnek indult, nekem mégis hihetetlen jól esik, hogy fontolóra is veszi a dolgot. Nem tudom elfelejteni, hogyan indult ez az egész, ahogy azt sem, mikor közölte, rendes barátnője még sosem volt. Épp ezért tartom annyira nagy dolognak ezt, meg úgy az egész kapcsolatunkat, és épp ezért nem tudok kételkedni abban, hogy fontos vagyok neki.
A lehető legdrágább dolgot kapom tőle minden egyes alkalommal, olyat, amit én is csak ugyanazzal tudok viszonozni. Az idejét. Feltételezem, ha ezek csak nagy szavak lennének, nem lennénk együtt ennyit, és nem így, tehát még szép, hogy pörgök, mint a búgócsiga.
- Nos rendben, de nem ér három nap után elválni - nevetek halkan, csak hogy elűzzem a komolyságot, mert hogy ez nem mindig megy. Alapból röhejesnek tartom, hogy tizenévesen ilyesmiről beszélek, de... de beszélek, és van is kivel, ez csak a fontos.
- Nem fognak. Beszéltem velük, jó, volt némi csend, mikor azt hittem, bekrepált a telefon, de Ward, ők is csak a legjobbat akarják nekem. Anyám meg két szó után már rákérdezett, ki az, és akkor még nem is látta azt a hülye csillogást a szememben. Mellesleg köztük is van kilenc év, ők tudják igazán, hogy a kor az, ami nem számít, szóval nyugodj meg, rendben? Karácsonykor majd meglátod, hogy jó arcok - mosolyogva simítok végig az arcán, amit már tényleg megszoktam, hogy bök. Igen, vannak dolgok, amiknek zavarnia kéne, mégse zavarnak, nekem ez így pont jó, és neki is.
- És nem jöttél oda? Héj, nincs ám minden percem betáblázva, öt után már szabad vagyok - pislogok rá, persze nem számon kérem, vagy kérdőre vonom, hisz nincs jogom hozzá, meg azért ennyi kell, még ha nehéz is sokszor, nem vagyunk mi teljesen összenőve.
- Semmi gond. Baj van? - aggódva vizslatom az arcát, mert ritka azért az ilyen, vagy csak ritkán adja tudtomra, de ez akkor sem jelent jót, még az ajkam is beharapom közben.
És igen, gondolhatná akár azt is, hogy most akkor túl vagyunk a nagy drámán, de azt csak nemsokára rá tudja meg, hogy a kis jelenet igazából a nagy dráma előszele volt. Jó, bízok benne, hogy akkora dráma nem lesz, de az meg sem fordul a fejemben, hogy párom majd jó pofát fog vágni a nyaklánchoz. Az arcán is látszik, hogy erőfeszítéseket tesz azért, hogy lenyugodjon, így én is visszahelyezem az ajándékom a helyére.
Megfogom hajába túró kezét, és erőmhöz mérten próbálom az oldalához szorítani, miközben pipeskedek kicsit, hogy megcsókolhassam, mert nekem tényleg csak ő számít. Nem a nyaklánc, végképp nem az, aki adta, hisz ő csak barát, vagy olyasmi.
- Előtte elmegyünk sütit enni? - pislogok rá nagy szemekkel, holott ez már szokásunkká vált, mindig beugrunk Ádihoz sütizni, mikor jövök, csak most... most nem tudom, mennyire van hozzá kedve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Ha szabadulni akarnék, már nem lennék itt - vállat vonva pislogok fel rá, azzal a hülye mosollyal az arcomon, ami ilyenkor mindig rajtam, és ami vigyorrá szélesedik, mikor megkapom azt a puszit.
Látom, betalál a kijelentésem, számítottam is rá, csak tudnám, miért ódzkodik annyira attól, hogy találkozzon velük. Én nem félek - hogy félnék -, és bizton állíthatom, ők se ettek meg még senkit, pedig van még három fiuk, akik hetente mutatnak be aktuális barátnőt. Szegények sokszor tévesztenek nevet, amire bátyáim nem egyszer ráfáztak már, de senki nem okolhatja ezért őket. Én mindig azt hajtogattam, hogy csak egyetlen valakit fogok bemutatni nekik, és ez idő alatt tudatosult bennem igazán, hogy azt akarom, a rellonos legyen az az egyetlen, ez is ilyen hülye, lányos dolog, gondolom.
- Már hogyne lennék - fogom meg a kezét, és megállítva a sétálásban, félve tekintek a szemébe, de nem veszem le róla a sajátjaim.
- Emlékszel mit mondtam, mikor összejöttünk? Nem érdekel mi lesz, vagy van... veled akarok lenni, érted? Nekem te vagy a legjobb - harapok az ajkamba, mert egy kicsit azért pánikba esek, hisz talán az erkélyen láttam ilyennek utoljára, és most sem tetszik, mert fogalmam sincs, mire gondol, így megnyugtatni se tudom.
- Ha nem szeretnéd, nem megyünk. Elmegyünk moziba, vagy bánom is én, nem erőszak, rendben? - sóhajtok fel, mert noha nem tetszik a gondolat, hogy a család nélkül kell karácsonyoznom, lemondok azért róla, hogy ő jobban érezze magát.
- Nem tudom, mondd meg te, mert jelenleg elég ijesztő vagy - lépek is pár lépést, hogy bebizonyítsam az igazam, akkor este is megijedtem tőle, ahogy most, csak most ki is merem ezt mondani. Tudom, hogy nem bántana, mégis... kell az a kis távolság, és ennél rosszabb érzés a világon nincs.
- Szerintem meg, inkább hagyjuk ki.... ne érts félre, élek-halok Ádiért, meg a sütiért, de nem hiszem, hogy ma be kéne mennünk, inkább tényleg fürdeni kéne egyet, meg pihizni... - mosolygok rá halványan, mert nekem azért nem megy olyan könnyen, hogy túllépjek a történteken, nekem nincsenek, vagy ritkán vannak ilyen hangulatingadozásaim, ezért sem tudok mit kezdeni másokéval.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Felkiáltása önkéntelen, a meglepettség miatt szaladnak ki a szavak a száján. Arcát Osztrovszky felé fordítja. Tekintete kicsit bosszús, ahogy a férfira pillant. Aztán megváltozik és enyhe meglepettség veszi át a helyét. Eddig még nem látta Konstantint ilyen arccal. Mintha teljesen máshol járt volna, átszellemült, tekintete valami mást látott, nem a jelent. Fiatalabb. Ez jut legelőször a lány eszébe. Sokkal fiatalabb. Talán ilyen lehetett korábban, azelőtt. De mi előtt? Mi történhetett, hogy így bezárkózott? A levitásnak nincs problémája a zárkózottsággal, jól ismeri a védőburok kényelmét. Most azonban eltűnődik, mert akit egy pillanatra meglátott az nem az az ember volt, aki most éppen válaszol neki az irodában.
- Igen. Sok mindent kibír – visszhangozza az utolsó mondatokat, miközben visszafordul a papírok felé. Sok mindent. De vannak emberek, akiknek többet kell kiállni, mint másoknak. Ám ezt mégsem mondaná meg senki róluk. Mindig mindenki csak a saját kis gondjaival van elfoglalva. Karolina meghallja azt a sóhajt, amit a férfi útjára enged, ám nem pillant fel, csak a cipőtalpak ütemes kopogására merül vissza a munkába. Nem kell törődnie a másikkal, a lényeg, hogy csinálja a feladatot, amit rábíztak. Pontos jegyzeteléséből Konstantin hangja rázza fel, és a lány alig észrevehetően rezzen össze. Nem számított rá, hogy ilyen közelről hallja meg a férfi dicséretét. Nem is számított dicséretre tőle, csak egy bólintással veszi tudomásul, de belül azért jól esik neki. Feljegyzi ezt a történelmi pillanatot.
Beleborzong, mikor arcához ér Osztrovszky nyakkendőjének finom anyaga. Nem számított rá, hogy a férfi ilyen közel hajol a statisztikákhoz és ezáltal a nyakkendője belelóg a lány arcába. A pennájával arrébb tolja a nyakkendőt, hogy még befejezze az éppen írt adatot. Aztán kihúzza magát, és inkább hátradől a széken, majd nyel egyet. Figyelmesen hallgatja a magyarázatot.
- Értem. Érdekesek ezek a megfigyelések – bólint. Hamar felfogja, amit Osztrovszky mond, és pontosan érzi is a hasznát a statisztikák végignyálazásának. Sőt, még élvezi is. De talán leginkább azt élvezi benne, hogy fontosnak érzi magát. Valakinek érzi magát a munkától. A halvány mosolyt a férfi arcán alaposan megcsodálja. Kezdi azt hinni, tényleg normális emberrel van dolga. Ugyan ez még csak röpke árnyéka annak az arcnak, amit az imént villantott meg előtte az ablaknál állva, de talán már hasonlít rá. Kíváncsi tekintete az ajtó felé rebben, mikor meghallja a nyílódás hangját. Egy zilált külsejű férfit lát rajta betoppanni. Úgy véli ő lehet Váradi, az iroda rumlisabbik asztalának tulajdonosa. Az újonnan érkező a lány felé pillant.
- Jó reggelt! - Köszön neki a szőke, érthetően, udvariasan. Még egy kis ideig szemeit a két férfin felejti, hallgatva mit beszélnek, ha elér az ő ülőhelyéig a hangjuk, majd visszafordul, hogy folytassa a kutakodást.
- Szép reggelt! - Köszön vissza Váradi, egész arcán elterülő vigyorral. Mindkettőjüknek szól a köszönés, és bólint is egyet Karolina felé, majd az asztalához sétál és a már meglévő rumliban szorít egy kis helyet a kezében lévő iratoknak. Karolina el sem tudja képzelni hogyan tud ilyen körülmények között dolgozni ez az ember. Rádöbben, hogy miért is volt olyan ismerős. Váradiék szintén aranyvérű család, többé-kevésbé persze, ők azok közé tartoznak, akiknek ez nem olyan nagy fontosságú tény az életükben. De ha jól emlékszik a gyerekei is Bagolykőbe járnak. Van az a lány például, aki most lett prefektus az Eridonban. Pont olyan szétszórtnak tűnik, mint az apja.
- Döme és Bíbor már megint összevesztek reggel és leginkább ezt abban élték ki, hogy az én papírjaimat dobálták egymáshoz – Számol be Váradi Konstantinra pillantva, miközben pár gyűrött pergament lebegtet, hogy egy-egy pálcaintéssel aztán kisimítsa őket. - Előbb-utóbb beköltözöm ide, itt legalább nyugalom van – dörmögi az orra alatt, egy újabb, már jelentősen megviselt iratot véve kézbe. - És, neked milyen volt a reggel? Hogy érzed magad? - Kérdez, tekintetét a másik férfira függesztve. Ezúttal a mindig játékos pillantása komoly, és a kérdést is kicsit komolyabban tette fel, mint szokta.
Karolina csak ír, úgy tűnik nem is törődik semmivel, valójában azért figyel, szeme sarkából rá-rápillant a két hivatalnokra. Egyelőre nem hallott semmi kifejezetten érdekeset. Egyelőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Szürke, halovány fényű tekintete már az ablakon túli messzeséget fürkészi, de így is meghallja a lány őt visszhangzó szavait. Nem fordul oda, még csak esélyét sem kívánja megadni annak, hogy most találkozzon pillantásuk, és egyiküknek meg kelljen szólalnia. Úgysem volna értelme, hiszen mindketten tudják, hogy ez így van rendjén: ami nem öl meg, az megerősít. Nincs szükség hangosan kimondott szavakra, hosszas, végeláthatatlan beszélgetésekre és értelmezésekre. Nincs szükség visszaemlékezésre, bizonygatásra, egymás múltjának felbolygatására. Arra ott vannak a sörözők és a barátok. Ami nem öl meg, az megerősít. Ahol eltörtél, ott leszel erős. Ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen és ahol el akarnak felejteni, ott leszel felejthetetlen! Régi mugli mondások, amiket a férfi gyerekkorában gyakran hallott apjától, aki ezekkel biztatta őt, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan azt remélte.
Többet nem szól, csak hallgatja a Karolina ujjai között szorgalmasan sistergő pennát, a pergamenek súrlódó, száraz hangjait, és csendben bámul kifelé. Sejti, hogy mint az elmúlt hetek során, úgy most sem fogja meglátni őt, mégis néznie kell. Ott állni és várni rá, mert visszajön. Egy napon visszajön és neki itt kell lennie.
Aztán Hollósi kisasszony felkiált, ő pedig megébred réveteg, halotti pillantásából, melybe hirtelen újra élet költözik. Kiegyenesedve nyújtja ki tagjait, kiropogtatja a görnyedéstől beállt csigolyáit, majd odasétál a gyakornoki asztalhoz. Oldalra billentett fejjel olvassa a hosszúkás betűket és pontos jelöléseket, így észre sem veszi, hogy lila selyemnyakkendője belelóg Karolina intimszférájába.
- Pardon! - kiált fel, mikor a lány pennája segítségével arrébb tolja a drága kendőt. A kellemetlenség miatt nyomban hozzáér, és ingéhez simítja az anyagot. Konstantin felegyenesedik, megköszörüli torkát, és csak azután folytatja. - Örülök, hogy érdekesnek találja őket, mert kapni fog házi feladatot is.
A lány tekintetét keresve mondja, majd a nyíló ajtóhoz fordul, és odasétál érkező kollégájához. Sándornak nehéz reggele volt, amit egy pillanatig sem leplez, sőt, még hangosan be is számol gyermekei veszekedéskultúrájáról. Konstantin jókedvű kuncogással hallgatja az asztalára sóhajtozva pakoló férfit, szavaira rögtön eszébe jut saját lánya is, aki szintén előszeretettel játszik másoknak életbevágó jelentőséggel bíró szerződésekkel.
- Majd kinövik - feleli, és jobbjával biztatóan megveregeti a másik vállát. - De addig is tehetnéd biztonságosabb helyre is a papírokat. Mondjuk bezárhatnád őket egy fiókba...
Kuncogása nevetéssé erősödik, ahogy újra meg újra elképzeli szegény Váradi - amúgy teljesen átlagos - reggelét. Négy gyermek édesapjaként nem lehet könnyű az élete, de Konstantin kifejezetten élvezi, hogy nap, mint nap olyasféle családi történeteket hallhat tőle, amit senki mástól. Aztán, Sándor megkomolyodó tekintetére az ő hahotázása is elhal, nevetőráncai kisimulnak, vonásai megkeményednek.
- Nincs hír - visszafojtott hangon felel, a szavakat nehezen, a fogai között szűrve ejti ki. - Nem írt, nem tudok semmit. Talán elege lett a munkámból... belőlem. Alig voltam otthon, hát tudod. Te meg Anna, ... ti jól csináljátok. Te jó férj vagy, jó apa, amikor csak teheted otthon vagy, én meg... amikor csak tehetem itt vagyok.
Óriási különbség. Ahogy befejezi nagy levegőt vesz, válla felett visszapillant az ablakhoz, ahol állni szokott. Majd Sándorra néz, segítségkérő szürke tekintete az övéit keresik, mint aki tanácsot vár, bármit, ami változtatni tud a moston. Nem akarja, még nem tudja elhinni, hogy nincs sem szó, sem tett, ami ezt helyre tudná hozni.
- Hogy áll, Karolina? - fordul a lányhoz, de egyelőre nem mozdul Váradi asztalától. Karjait szorosan összefűzi mellkasa előtt, s az ingujja alól kilógó órájára pillant. Már majdnem kilenc. - Ha végzett, szóljon, elmegyünk, iszunk egy kávét.