Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Ennek örülök.
Akkor annyira nem lőttem mellé, pedig be kell vallanom, azért aggódtam egy kicsit. Manapság mindenki annyi féle fajta diétának meg különleges étkezési szokásnak veti alá magát, hogy csak na.
- Tavalyi minta, idén valami új dizájn jön. Persze, csak a törzsvendégeknek adnak ilyet.
A tavalyi enyhe idő megtette a hatását, az emberek nem kívánták annyira a forró csokit, meg a teát, decemberben még mi is limonádézgattunk például. Viszont a csoki átadva, a bőrönd meg átvéve.
- Nanáhogy, szerintem ez evidens, meg hát, idáig te cipelted, ezen a kis távon már elfér nálam.
Oké, a humor nem az erősségem, tudom, de azért nagyon igyekszem, hogy hátha ki tudok hozni valamit belőle. Nem akarom szegény lányt a nulladik percben elijeszteni attól, ami itt vár rá, bár a Durmstranghoz képest ez egy tavaszi virágzás lesz. Legalábbis úgy sejtem. Nem jártam még ott, de hallottam róla történeteket. Átveszem a bőröndöt, és kifelé mutatva elindulunk az utca felé.
- Azta, az édesapád eléggé felkészült a témával kapcsolatban, ilyet még az elsősök se kapnak.
Mondom elismerően, és hirtelen az ugrik be, hogy sokban megkönnyítené a diákok életét, ha ők is kapnának egy ilyen tájékoztatót.
- Leginkább csak éjfél fele van gáz, az árnyas sétányon, ott is a hátrább lévő részén, ahol már nincsenek árusok. Van pár keménykedő srác, meg lefut ott pár tisztességtelen üzlet, de amúgy a többi rész biztonságos. Ha ebből a kis összekötő utcából kiérünk, akkor a Boglyas téren leszünk, az az egész hely központja, ott van a hivatal és az előkészítő is. A könyvesbolt és a piactér nekem is nagy kedvencem, a piacra főleg a hétvégén érdemes lejönni, már egészen kora reggeltől tele vannak az asztalok, szól a zene, jó a hangulat. A könyvesboltból pedig nem tudsz új kijönni, hogy ne vennél valamit.
Próbálok összeszedni mindent, ami a hellyel kapcsolatban fontos lehet, és érdemes megemlíteni.
- Felfelé az ott a fő utca, rengeteg bolt, kajálda van ott, illetve a helyi színház, amiben nagyon nézhető darabok vannak, a bérlet se vészed, de a sulinak is vannak váltott helyei, ha csak kipróbálnád, de elsőre ne adnál érte pénzt. Lefelé pedig három lakóutca van. A végükön, a falu végén elég jó helyek vannak, egy kis tavunk is van, valamint ott van a könyvesbolt és egy lovarda is. Plusz, ha még nincs saját háziállatod, de szeretnél, akkor van egy menhely is, ahol alig várják, hogy elvigye valaki az apróságokat. Az iskola saját újságja, az Edictum minden hónapban bemutat belőlük párat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Lily
kinézet

Mostanában nem érzem jól magam Budanekeresden. Sokat gondolkoztam, mit kéne, hogy kéne, de nem jutok egyről a kettőre. Régóta vagyunk együtt Szirával, már az eljegyzési gyűrűt is megvettem, de eldugtam és egyre kevésbé érzem, hogy meg akarom kérni a kezét. Nem tudom mi tévő legyek. Ennyi év után, csak úgy hagyni mindent? Mennyire ronda dolog azt mondani egy nőnek, aki mindig támogatott, hogy nem érzem azt, amit éreznem kéne... Szeretem? Igen. De nem úgy... nincs meg az a különleges szikra, vagy nem is tudom mi. Jó vele. Legtöbbször megnyugtat a közelsége, meg tudom vele beszélni a problémáimat ő is hallgat rám. De a húgom például ki nem állhatja. Azt hiszem Boginak van valami titkos képessége és tudja, hogy én sem vagyok szerelmes. Időnként meggyőzöm magam arról, hogy ez normális, hogy az évek folyamán az ember érzelmei megváltoznak. Máskor pedig teljesen kétségebeesett vagyok azon agyalva, vajon megéri-e leélni egy életet valakivel csak mert "megszoktam" vagy "kényelmes".
Ahelyett, hogy hazamennék, a faluban kóválygok. S bár leszókóban vagyok ma már nem az első cigarettát szívom, ahogy a gondolatok ezerrel száguldoznak a fejemben. Nem merem bevallani magamnak se de attól még igaz, hogy mást szeretek, mással szeretnék lenni és ez egy nagyon-nagyon kellemetlen érzés. Mert Szirát sem akarom megbántani, nem akarom tönkre tenni azt, amit az évek folyamán felépítettünk. Egyszerűen nem és nem jövök rá, mi lenne a helyes.
- A fenébe is... - rúgok bele egy kőbe ahogy a játszótérre érkezem. A kavics messzire repül, de nem figyelem az útját. A cigivel a számban lehuppanok a fura hálóra, ami gyerekeknek van, bár most épp egy sincs erre... Lehunyom a szemem, és megpróbálok nem sírni. Nem az én stílusom a sírás, de most azért menne. Csak hát... a férfiúi büszkeségem, na az nem enged.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Lehet, hogy meg kéne változtatnom, felveszek egy új személyiséget, és mondjuk motorosnak állok.
A motorosok esetében van az a sztereotípia ugye, hogy nagydarab, szakállas, bőrdzsekis fickók, én azonban egyiknek se felelek meg... nem, még bőrdzsekim sincs. Az élet iszonyat mód kegyetlen tud lenni.
- Kösz.
Amivel kínálnak, azt el kell fogadni, ugyebár, így én magam sem teszek másként, és szépen el is veszem, persze nem pofátlanul, de maga a gesztus is jól esik.
- Az út második felében majd én kínállak meg, bár nem tudom, hogy mi van elérhető közelségben.
Mivel este érünk csak be, nem tudom, hogy lesz-e bolt vagy bármi nyitva, és igazság szerint, már annak is örülök, hogy ágyat érhetek, nem, hogy még vásárolgassak is. Eleve lesz még ma pár köröm, szóval az igazi kaland ráér holnap reggel elkezdődni. Eltelt tíz év azóta, hogy itt jártam, és annyi idő alatt rengeteg minden megtörténhet, hiszen a saját életemben is megtörtént.
- Figyelek.
Erősítem meg, mert ez olyan komoly dolognak tűnt, és a testemmel kicsit jobban felé fordultam, így a lábam az ülésre helyeztem. Az őszinte résznél jobbomat a szívemre teszem, balomat pedig felemelem, jelezve, hogy teljes mértékben bízhat abban, hogy őszinte leszek. És ez egy bátor dolog, mert azért elég sok mindenre rákérdezhet. Például arra, hogy a nővérem mivel kereste a pénzt, vagy, hogy én tényleg tisztességesen játszottam-e a kártyalapokkal. Mind a kettőre a nem a válasz, hiszen Luna nem volt irodai alkalmazott, én pedig azért kerestem ennyit, mert számoltam a lapokat. Végül azonban mást kérdez, és meg is könnyebbülök kissé.
- Szerintem jó vagy, szeretem a hangodat, de egy kiegészítő hang nem lenne rossz. Olyan, aki megerősít, akinek a hangszíne egy kicsit kiemeli a tiédet. Azon a vonalon, amin ti mozogtok, olykor a duettek is beleférnek, nem állandóan, de néha egy-egy, amit mindenki tud énekelni. Viszont, a vezető hangnak neked kell maradnod.
Ez elég jól hangzik, így visszagondolva, főleg úgy, hogy a profitól nagyon nagyon messze állok, én csak élvezem a zenéjüket, szívesen hallgatom őket. Esetleg a pizzázóba is lehetne egy-egy számukat betenni, és ha kérdezik, terjeszthetem a hírüket. Na de erre még visszatérünk.
- Tanár vagyok. Mágiatörténetet fogok tanítani.
Mondom először nyugodtan, de a reakciója után azért elmosolyodom, és megrázom a fejem kissé.
- Tényleg tanár vagyok, de nem. Vettem egy pizzériát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nagyokat sóhajtozom, és mélyeket szívok a cigimbe is. Tényleg le kéne szokni... állapítom meg magamban, de semmit nem teszek az ügy érdekében. Feltolom a napszemüvegem és a tenyereimbe temetem az arcom.
- Ah, miért ilyen nehéz ez? - kérdezem magamtól, vagy a világtól, Merlintől, tudom is én kitől. De egy hang válaszol én meg hirtelen ülök fel és nézek körbe, honnan jött, mire mellettem terem egy manó. Pislogok is párat, mert bár láttam a kastélyban sokat belőlük, a konyhán kívül sosem. Nem is tudok megszólalni, aztán egy sütit nyújt felém és minden manókról felállított elméletemet megerősíti. Ezek a lények, mindig mindenkit sütivel és finomságokkal tömnek, ezzel oldva meg a problémáikat. Bizonytalanul veszem el a süteményt. Valószínűleg több cukor van benne mit amennyit átlagban megeszem. A cigit elnyomom, a csikket zsebre vágom.
- Köszönöm. Kedves tőled. Miért kaptál ruhát? Az új gazdádnak örülsz? - érdeklődöm mert ha már volt ilyen kedves és kitárulkozott akkor ez a minimum, vagy nem? Nem tudom, nem értek a manókhoz. Ez olyan aranyvérű luxus dolog, ami nekem sosem lesz.. Nem mintha vágynék rá. És azt sem értem, miért akar egy értelmes, ügyes, mágiával megáldott lény másokat szolgálni, de nem akarok illetlen lenni, így meghallgatom aztán hosszas gondolkodás után beleharapok a sütibe.
- Ez nagyon finom - mondom miután lecsúszik az első falat a torkomon. - Tudod én igazából nem ehetek ilyet... De egyszer-egyszer belefér. Főleg most, hogy rossz kedvem van - Remélem ezzel nem ijesztem meg és nem kezdi el mondogatni, hogy rossz manó vagy hasonló, mert akkor még rosszabbul érzem majd magam. De azért kell, hogy tudja többet nem fogok lefogadni, ha tukmál sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Érdekes egy manó. Vagy nem tudom. Nem nagyon volt kapcsolatom sose manókkal, így minden, amit mond érdekessé válik. Szóval figyelek rá, mert addig sem a saját gondjaimmal vagyok elfoglalva. A problémakerülés pedig már nagyon jól megy.
- Értem - felelem kissé elgondolkozva, bár őszintén szólva nem teljesen. Ezért is kérdezem meg - fontosnak tartod, hogy mindig... segíts, valakinek? - Megakadok a kérdés közben, mert először azt akartam mondani, hogy szolgálj valakit de mivel ő is segítségnek nevezte, így ez nem tűnik helyesnek. Szerencsére időben sikerül korrigálni a gondolataimat így a kérdés, nagyjából jól jön ki belőlem.
A süti kapcsán elnevetem magam. Mert hát nagyon helyes, hogy így bevallja, megette őket. Jól tette. Azt hiszem. Mert tényleg finom volt. Nekem mondjuk valószínűleg nem tett túl jót. De rendesen beadtam magamnak az inzulin adagomat, úgyhogy nem bajom sem lesz tőle, ha a többi étkezésemkor odafigyelek.
- Rendben. Akkor jó - mondom végül, mert így azért könnyebb. Az iskolai manókat nehéz volt meggyőzni, hogy nem ehetek, akkor sem, ha speciálisan csak nekem csinálták és cukormentes meg mittudomén. Nehéz elmagyarázni ezt olyanoknak, akik nem élnek vele. Hogy nem csak a cukorról szól, hanem a mikorról, a mennyiről, és a hogyantól is.
Aztán engem kérdez, hogy miért vagyok levert, én meg sóhajtok egy újabbat. Nem igazán tudom, hogyan kéne ezt elmagyaráznom egy manónak. Végül inkább visszakérdezek.
- Mennyire értesz a fiúk-lányok közötti dolgokhoz? - a fejem oldalra fordítom és a manót vizslatom. Közben pedig elnyomom a cigit a mászóka-hinta nem is tudom mi ez, egyik kötelén, és a csikket visszateszem a dobozba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Buddha keze... szerintem ez inkább egy szerzeteshez illik, én mondjuk lehetnék késes vagy kaszaboló, csonkoló, nem mintha lenne késem vagy mondjuk képes lennék bárkit is megvágni, de azért ha már motorosnak állok, akkor azért úgy adnom kellene a dologra, nem?
- Repülővel jöttél eddig? Mikor indultál?
Mert hát azért becsekkolási idő is van ugye a világon, nem úgy van, mint a távolsági busznál, hogy akkor csak úgy felpattanok, és max tíz perc múlva indulunk is. Már ahol rendesen beállnak a buszok, van, ahol annyi se, a vonatnál meg még ennyi se. Ahhoz képest eléggé jól nézett ki.
- Berezonált hangtuskó!
Ezen olyan jót nevetek, hogy már komolyan magamat is elszégyellem. Nem is tudom, hogy mikor nevettem ilyen jót, de tényleg. Már ezért megérte nem seprűvel meg másik járattal jönni. Tényleg nagyon szeretem a kappákat, én vagyok az, akinek mindene van, ami kappa, még aláírása is, és hát eléggé megörültem annak a ténynek is, hogy olyan helyre költözök, ahol fellelhetőek. Amúgy is, rá akarom venni őket, hogy néha játszanak nálam, de azért eléggé erős lenne így pár perc után lerohanni ezzel.
- Bevallom, hozzájuk most nekem sem nagyon lett volna kedvem, de ez a legkényelmesebb járat, és éppen ezért ültem fel már jó korán, aki meglátott, az továbbsétált, biztos nagyon, de nagyon ijesztően nézek ki, ezért továbbmentek.
Biztos vagyok benne, hogy azt hitték, valami új tanár vagyok, és nem akartak a nulladik percben áldozatokká válni. Pedig azt hittem, ha egyszer tanár leszek, majd jó fejnek fognak tartani. Ezek szerint nem jött össze. Ez egy elég jó érv amellett, hogy pizzériát vettem, és nem az önéletrajzomat adtam le a mostani igazgatónál.
- Simán, sőt, kitalálhatod akár a saját pizzádat is, amit aztán, ha beválik, neked ingyen csinálunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Néhány órával ezelőtt még egy osztrák motel padlóján fekve, apró szisszenések kíséretében próbáltam újra életet lehelni a tesztembe. Akkor, amikor lefoglaltam, még jó ötletnek tűnt, meg hát tetszett is, hogy a vasútállomás és a Mariahilfer Strasse között menő járat útvonalán fekszik félúton, barátságosnak írták. Arról szó nem volt, hogy egy kiálló rugós matrac és az ikea gyerekágy jelenti a barátságos környezetet. Mehettem volna persze a nővéremhez is, mivel őt látogattam meg, de abba a kicsi garzonba, amiben a fura pasijával él, nem szeretek létezni, eleve a pasival van a gond. Így nem tettem. Viszont láss csodát, képes voltam összekanalazni magam, gyorsan kijelentkezni, és még a vonatot is elértem. A minisztériumon aztán hoppanálással kértem a továbbutazásom, és így igen gyorsan Bogolyfalván termettem. Még egy gyors kávévásárlásra is jutott időm, mielőtt kiültem a novemberi napsütésbe. Bizony, napsütés, még szemüveget is kellett vennem.
- Eltaláltad.
Pillantok fel a békés napozásomból a lányra, és emelem feljebb a szemüvegem, ami végül megállapodik a fejem tetején. Magam mellett megütögetem a padot, invitálva, hogy dobja csak le magát.
- Örvendek Angelica, köszönöm, hogy eljöttél. Elmondom röviden, hogy miről lenne szó.
Mondjuk én és a röviden, az két különböző fogalom, de igyekszem azért nem feltartani őt, mert még haza is kell érnem, meg vissza a szerkesztőségbe.
- Idén a fiatal tehetségeket kutatjuk, elég jó eredményekkel amúgy. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a már ismert és elismert íróinkat kipenderítjük, pusztán csak szeretnénk valami új vonulatot vinni az arculatunkba. Aki nem regényíróként jelentkezik, akik az első nagy debütálásuk a jövőévi naptár, ahova tizenkét verset válogatunk be. Ha valaki nagyon jó, akkor akár önálló naptárat is kaphat, de mi inkább vegyesen szeretnénk. Minden kiadott vers után fizetünk, az első körben ez versenként tizenöt galleon, tudom, hogy nem sok, de első alkalmas szerzőket sokszor ennyiért sem. Szóval minél több versed megy át a szerkesztőségen, annál több a pénz, egy példa. Ha mondjuk hatot választunk be, az ugye kilencven galleon, ami azt jelenti, hogy mugli pénzben kicsit több, mint százharmincezer, ami valljuk be, jó pénz. Aztán, ha újabb szerződés van veled, akkor ugye nő az összeg, de ez a jövő zenéje.
Végül is, szerintem eléggé jól elmondtam, jutalmul iszok is egy korty kávét.
- Kérdezz bátran.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Falnak vetett háttal hunyom be a szemem, és magamban fohászkodom az égiekhez, hogy vége legyen. A sípoló hang, mely oly gyakran a kilélegzéseim kísérője, most is jelen van, én már megszoktam, de társaságban nyilván zavaró lenne. A táskám tompa puffanással éri el a földet, ahogy a mellkasomat szorítom.
~ Élek, lélegzem, fáj. Élek, lélegzem, fáj. Élek, lélegzem, fáj. Egy kicsit még pumpálj, kérlek. ~
Tudom, hogy vigyáznom kell, hogy nem szabad túlerőltettem, és bár dombról lefelé jöttem, mégis siettem. Nem szabad sietnem, de nincs időm. Mostanra anya nem csak azt fedezhette fel, hogy elvettem a sminkjeit - nyilván az ember nem akar úgy kinézni a nagy találkozásnál, mint aki haldoklik -, de azt is, hogy már nem vagyok a szobámban. Nem talál majd a kertben, és nem talál a konyhában sem. Nyelek egy mélyebbet, ahogy ráveszem magam, hogy az összeszorított szemeimet újra kinyissam. Az emberek érdekes lények, mert nem számít semmit, hogy becsukod-e a szemed, vagy sem. A fájdalom ott lesz. A fájdalom jelen van. Érzem, ahogy még most is remegek, de nincs időm. Emma, a lány, aki azért van, hogy beszélgessen velem, már biztos anya villogó szemeinek kereszttüzében van. Nem szóltam neki, nem szólhattam neki, mert nekem látnom kell őt. Látnom kell a bátyám.
Kitekintek a hatalmas, robosztus épület árnyékából, figyelem az embereket, akik az utcán élik a mindennapi életüket. Nekik nem jelent semmit ami körülveszi őket. Gyerekzsivaly, és számos illat a levegőben. Ma valahol túlfűszerezett csirkét kínálnak. Ő még nincs itt. Remélem a lány, akit megkérdeztem, nem hazudott arról, hogy ma ide jön. Nem vett számításba, nem gondolt potenciális ellenfélnek, és ez látszott is az arcán, de azért persze szóban is a tudtomra adta: A gülüszemű lányoknak nincs esélye Brightmore-nál.
Gülüszemű… beteg. Sosem tekintettem kifogásként a betegségeimre, sosem mondtam azt, hogy bezzeg, ha nem lennék beteg, akkor modell is lehetnék. Vagy, hogy bezzeg, ha nem lennék beteg, akkor hegymászással tölteném a szabadidőmet. Egyrészt, ez nem igaz, másrészt az én helyzetemben az ember annak örülne a leginkább, ha egészséges lenne, vagy, ha egyáltalán csak lenne ideje. Az orvosok a múltkor a leleteim felett túl sok időt töltöttek, és a végén anya egy új ruhát vett nekem. Gondolom, tudni akarta a méretemet a temetéshez, és azt, hogy mi állna a jobban, ha rövidebb vagy hosszabb ruhában küld a túlvilágra. Nem járok emberek közé, nem engedték soha, de azért az ilyen összefüggéseket felismerem. Ezért is vagyok most itt. Ezért leselkedem egy fiú után, akinek nem jönnek be a “gülüszemű lányok”. Mi van, ha én sem tetszem neki? Mi van, ha azt mondja, egy ilyen testvérre neki nincs szüksége? Fogalmam sincs, hogy milyen a testvérem, hiszen egész életemben egy elsötétített üvegen át néztem őt a kertben. Vágytam rá, hogy labdázzunk, hogy sikítva szaladjak előle, miközben kerget. Látni akartam, ahogy iskolába indul, hogy irigykedve azt mondhassam, én is akarom.
A tekintete egy pillanat alatt fúródik az enyémbe, észre se veszem, hogy megérkezett, csak, amikor rám néz. A szívem amúgy sem éli a fénykorát, most mégis, olyan hevesen kezd el verni, hogy érzem, ez az utolsó kör kezdete. Egyetlen, hosszú pillanat, és én tudom, hogy ő az. Testvérek vagyunk, hozzá tartozom. Riadtan húzódom vissza a fal biztos árnyékába, és az ajkaimat összepréselve várom az enyhülését. Hányingerem van, érzem, hogy ver a víz, remegnek a lábaim. Eljöttem idáig, nem szaladtam, nem siettem, pedig rohanni akartam. Szaladni. Mire észbe kapok, a lábaim gyors egymásutánban érintik a földet, de csak pillanatokra, és most kivételesen valóban nem számít semmi, csak az, hogy megérinthessem őt. Hátulról ölelem át, nem zavar, hogy sípolok, ahogy egyszerre próbálom szabályozni a szívem és megjegyezni minden új benyomást, ami ér. Emlékezni akarok. Emlékezni az illatára, a kölnire, a dohányszagra. Emlékezni arra, hogy a kabátja mennyire puha, hogy átéri a kezem a derekát, hogy magas és magabiztos. Minden, ami én nem vagyok. Csak egy pillanatot akarok vele, mielőtt vége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az illata nem olyan, mint amilyennek elképzeltem. Citrusosabbat gondoltam, ehhez képest nagyon hasonlít apáéra. Keserédes az élmény, hiszen egyszerre érzek bűntudatot azért, mert megszöktem otthonról - mostanra már biztos riadóztattak mindenkit, hogy kapjanak el -, és érzek földöntúli boldogságot, amiért fizikai kapcsolatot alakíthatok ki a testvéremmel. Fizikaibbat, mint akkor, régen. Nem zavar az sem, ha itt és most vége van, mert megtörtént, megérinthettem őt. A fejem felemelve nézek rá zöldjeimmel, és szeretnék valami értelmeset is mondani, de nem tudok. Nekem kell egy kis idő az után, hogy ilyen nagyon megerőltettem magam, ahhoz, hogy szólni tudjak. Meg akarom érinteni az arcát, hidat képezni a csendbe. A karomat felemelem, ő viszont ellép addigra, csak nézem, ahogy elindul, és hirtelen mérges leszek rá, amiért megpróbál lerázni. Ennyi volna? Hogy ő nem a megfelelő fiú?
- Denis Albert Brightmore, április hatodikán születtél, Londonban. A szüleid Lionel és Daisy Brightmore.
Hirtelen elmondok olyan információkat, amiket igazából bárki tudhat, aki mondjuk egy idős vele, vagy hallotta már. Gondolom az ilyenek nem titkosak, csak nem tudom, hogy mi mással állíthatnám meg. Azt nem tartom jó válasznak, hogy én tudom, hogy a jó embert ölelgetem.
- Ha nem te vagy, akkor vagy csak a rossz fiú.
De tudom, hogy nem ő. Egy ablakon át láttam, ahogy felnő, ahogy ott él tőlem karnyújtásnyira, és egyszer még arra is volt lehetőségem, hogy egyszerre legyünk az udvaron, sőt!
- Egyszer visszarúgtam a labdádat. Egy piros, pöttyös labda, amit összefirkáltál egy fekete tollal.
Ahogy kimondom, zavarba jövök, mert ezt biztos nagyon nagy butaságnak gondolja tőlem ő nem volt lekorlátozva, biztos számos intenzív élmény érte, és olyanok, hogy egy labda visszagurult hozzá, nem számítanak. Valószínűleg nekem sem számítana. Kicsit lehorgasztom a fejem, ostobának érzem magam, fogalmam sincs, hogy miként is lehetne ezt. Nem terveztem el, csak volt egy kínálkozó alkalom, és én eljöttem, és hiába utaztam sokat, fogalmam sincs, hogy mondhatnám el neki. Ez nem olyan dolog, amit az ember csak így kijelent hirtelen. Csak nézem őt kétségbeesetten, és nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, így kicsúszik a számon az, amire a leginkább vágyom:
- Nagyon szeretnélek megismerni és egy kis időt eltölteni veled, mert hamarosan el kell mennem. Szeretném, ha adnál nekem egy kis időt.
Csak abban reménykedek, hogy nem nevet majd ki emiatt, hogy nem néz majd ostobának és hagy itt tényleg. Nagyon fáj a szívem, össze-vissza ver, és érzem, hogy izzadok. Eddig csak a felmelegedett bőrömet éreztem, de most már biztos, hogy a homlokom is gyönygyözik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nézem őt, miközben beszélek, és kattog az agyam, azon, hogyan is mondhatnám ki neki. Itt vagyok. Most még itt. Szilárdan állok a földön, lélegzem, élek. Még élek. De egy nap majd - előbb, mint ahogy annak lennie kellene - egy utolsó lélegzetvétel jön, és vége. Elengedek mindent, ami bennem van. Ő pedig, tovább éli az életét. Kérdés, hogy hogyan.
Van-e jogom megbolygatni azt a törékeny egyensúlyt, amit a szüleink felépítettek. Védték őt, védtek engem. Tudom, hogy az védelem volt. De sosem adtak esélyt, sosem volt lehetőségünk kipróbálni, hogy milyen testvérek lehetnénk. Ő kint játszott, én néztem őt, és ha egyszer-egyszer fel is pillantott az ablakomba, nem látott. Nem láthatott. Szellem voltam. Szellem vagyok. Van-e joga valakinek, megváltoztatni a másik életét, tudva, hogy csak káoszt hagy maga után? Nem. Nincs jogom. Zavartan lehorgasztom a fejem, próbálok okot találni arra, hogy miért kéne megismernie.
Mert elválasztottak minket. Valóban, de melyik gyermek érdemli meg, hogy rettegjen attól, hogy ha fogócskáznak, abba a másik belehal? Egyetlen labda visszarúgása miatt megállt a szívem, és mégis, ez a legkedvesebb emlékem. Ezért vagyok itt, hogy ne egy pillanatnyi vég legyen az, amit majd látok a végén.
Mi lesz, ha én elmegyek és ő itt marad? Az egész családomat a feje tetejére állítom azzal, hogy egyszer azt akartam tenni, amit csak akarok, csak mert tudom, hogy az eredményeim nem a legjobbak? Hiszen, tizenhárom éve vége kellett volna hogy legyen. Aztán nyolc éve. Valahogy folyton elkerült a dolog. Már tudom, hogy miért. Azért küzdöttem, ellentmondva a törvényeknek, hogy emlék legyek. Egy kellemes emlék. Egy olyan emlék, ami nem fáj, hanem mosolyt csal a másik arcára. És egy nap, amikor észreveszi a nevem a márványon, emlékezzen egy hasonló nevű lányra, akinek adott egy esélyt.
- Kérlek, adj egy percet. Utána eldöntheted, hogy felkeltettem-e az érdeklődésedet vagy sem, és inkább továbbsétálsz.
Miközben beszélek, a kezeimet magam előtt összeteszem könyörgőn, és remélem, hogy tényleg megadja nekem azt az egyetlen percet. Próbálok nem nevetségessé válni előtte, és remélem, hogy ha mégis megmosolyogja ezt, nem gúnyosan. Egyetlen percem van.
- A nevem Annie, a szüleim nagyon szeretnek úgy második neveket adni, hogy az különleges legyen. Én is áprilisban születtem, mint te. Egy kis kastélyban élek, ezért gyerekként mindig hercegnőnek képzeltem magam, de én nem a hercegeknek, hanem a sárkányoknak drukkoltam. Az a hobbim, hogy meséket írok, jó lenne, ha egyszer valaki megtalálná és kiadná őket. Nem használhatok kettőnél több bonyolult varázslatot, mert elájulok. Komolyan. Egyszer állal előre estem le egy lépcsőn, azóta van egy hegem az államon. Imádom a zöldborsót és a gránátalmát, szerintem nagyon mókás ételek. A kedvenc virágom a cseresznyevirág, ha bármi lehetnék, gésa lennék, mert ők gyönyörűek. Fülbevalómániás vagyok. Képes vagyok egy nap alatt három könyvet kiolvasni, ha azok hossza nem haladja meg az ezernyolcszáz oldalt. Nem is vagyok annyira izgalmas és még maradt hat másodpercem.
Hülyeség volt mindezt egy levegővétellel elmondani, sosem beszéltem szerintem még ennyit és ilyen gyorsan, de még maradt annyira időm, hogy egy mosolyt is beszuszakoljak. Most viszont rajta áll, hogy mit dönt, és meg fogom érteni azt is, ha inkább elsétál. Nem sok mindennel tudtam előállni, de hát ez is több, mint amit hittem magamról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A kérdése váratlanul ér, mert nem hittem volna, hogy éppen ez fogja érdekelni. Logikus, persze, hiszen csak ezt nem fejetettem ki neki. Nem véletlenül. Az utolsó pillanatban meghátráltam, és most sem vagyok benne biztos, hogy el kellene mondanom.
- Annie.
Felelek csendesen, érzem, ahogy a hangom megremeg. Ez nem hazugság, hiszen Annie vagyok. Ez a nevem. Csak ő éppen nem erre kíváncsi. Ő azt akartja tudni, hogy miért ő és miért most, miért itt. Mert egy orvos szájáról leolvastam, hogy rosszabbodott az állapotom, szóval összepakoltam egy táskába, elszöktem otthonról, hogy elmondjam, élek, és, hogy elmondjam, azért mondtam el, hogy élek, mert meg fogok halni. Annyira önző vagyok! Erre eddig rá sem jöttem, csak most, ahogy nézem őt, csak most tudatosul benne, hogy ezt nem szabad tennem. Nem tehetem tönkre az életét.
- Nagyon fontos volt, hogy találkozzak veled. Én nem akarok rosszat neked, csak egy kis időt veled tölteni, mielőtt továbbindulok.
Próbálok nyugodtan beszélni, a szemkontaktust egy pillanatra se megszakítani. Az igazat mondom. Nem azért jöttem, hogy ártsak neki, és valóban tovább fogok menni, csak nem éppen úgy, ahogy az ember ebben a pillanatban a továbbot gondolja. Nem elutazom, hanem eltávozom. Olyan halvány a különbség, gyakorlatilag nüansznyi.
- Tudom, hogy ez nagyon furcsán hangzik, az is igazából. Én nem vagyok perverz, és nincsenek furcsa szándékaim, nem vagyok furcsa... na jó, egy picit, de kérlek, hidd el nekem, hogy sosem tudnálak bántani.
Egyre hülyébben érzem magam ebben a helyzetben, és, igazából én megbíznék magamban, de leginkább azért, mert én vele ellentétben nem nagyon tapasztaltam meg a világot, én csak ott éltem mindig, azok között a falak között, és már azt is sikerként éltem meg, hogy semmimet sem lopták el. Egyszer láttam, hogy egy fiú dolgait elvették tőle mások, akik erősebbek voltak.
- Ha van esetleg kedved beszélgetni velem, néhány napig még itt leszek. Minden nap ötkor eljövök ide, és leülök arra a padra. Ha nem jössz, azt is megértem, nem mindenki tenné meg.
Jobbat nem tudok kitalálni, még azt sem tudom, hogy hol töltöm az éjszakát, nem azt, hogy hogy miként maradok egyben. Elméletileg nem tesz jót nekem semmi, hogy túl gyenge a szervezetem, mivel sosem voltam igazán levegőn, de most bírni fogom, miatta.
- Ha kérdezik, ne mond meg kérlek, hogy találkoztunk. Nem akarom, hogy tudják, hogy itt vagyok. Ismered a szüleimet, és nem rossz emberek, kedveled őket. Csak ők ezt nem értik meg, azt, hogy miért jöttem el. De egy nap majd meg fogják. Rendben?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Pilláim megrebbennek az erőteljes véleményformálás és az ismeretlen szó miatt. Azt sejtem, hogy nem kedves szó, a környezete és a hangneme is erről árulkodik, azonban fogalmam sincs, hogy mit jelent. Ez talán másnak furcsa lehet, de én a négy fal között éltem mindig, ott pedig az a kevés ember, aki találkozott velem, nem használt szitokszavakat, kivéve egyetlen esetet. Egyszer anyu nagyon rosszul kelt fel az ágyamról, félrelépett, és beverte a lábujját, akkor mondta azt, hogy: "Csókolna meg egy dementor!" Az annyira vicces volt, hogy elmondani nem tudom, vagyis de, mert olyan nagyon nevettem, hogy még az orrom vére is eleredt, aztán meg azon nevettem, hogy vérzik az orrom, mert anya csúnyát mondott, aztán meg már annyira nem volt vicces. Nem jó az, amikor az embert a saját teste korlátozza a nevetésben, mert hát mindig, minden azt mondja, hogy a nevetés a legjobb orvosság. Lehet, hogy én is egészséges lennék, ha tudnék hosszan nevetni. Egészségesre nevetném magam, és akkor visszamennék a múltba, és már az anyukám pocakjában egészségesre nevetnék. Igaz, hogy anyu akkor mindig csuklana, de legalább egészséges lehetnék. Azt hiszem, ebbe ő is belement volna.
A kellemes emlékből a válasza ránt ki, hidegzuhanyként ér az, amit mond, de nem horgasztom e a fejem, elszántan nézem a hátát, nézem azt, ahogy elfordul tőlem, és érzem, ahogy a körmöm belevág a tenyerembe, ökölbe szorul a kezem.
- Akkor is várni fogok rád.
Mondom csendesen, és nem tudom, hogy hallja-e, de így fogok tenni. Indulnék én is, azonban épp csak hátra lépek egyet, amikor megáll. Nézem, ahogy megáll, és érzem, ahogy elnyílnak az ajkaim a csodálkozástól. Hinni szeretném, hogy az elszántságom győzi meg a maradásban, de ha amit eddig mondtam, nem motiválta a maradásra, akkor most sem fog maradni. Visszalép hozzám, és félek, hogy megint valami csúnyát fog nekem mondani, érzem, ahogy az ajkaim megremegnek, de a tekintetemmel állom a tekintetét.
- Most?
Nézek rá csodálkozva, ahogy azt mondja, most ad nekem egy órát. Oké, erre annyira nem voltam felkészülve, de tudom, hogy ha most nemet mondok neki, akkor vége, akkor el fog menni, és soha többet nem jön vissza. Mielőtt azonban leülnék mellé, ellépek, és a földre ejtett szálhoz lépek, amit talán egy kicsit erélyesebben, mint kellene, eltaposok, és csak utána pillantok rá.
- Anyu...kád szomorú lenne, ha meghalnál.
Hirtelen nem akarom kimondani, hogy az övé, egy leheletnyi, észrevétlen szünet keletkezik a szó két része között, de igyekszem korrigálni. Ő a mi anyukánk, az enyém is, de nem szeretnék úgy beszélni róla, mintha az enyém is lenne. Nem szabad megnehezítenem az életét. Utána követem csak a padhoz, leülés közben magam alá simítom a kabátom, a lábaimat a bokámnál keresztezve, finoman felé döntöm - úrilány nem teszi keresztbe a lábát -, kezeimet pedig az ölemben pihentetem. A hátam egyenes, az állam felfelé szegem, miközben rá pillantok.
- Kérlek, engedd meg nekem, hogy csak Annie legyek. Ez a te érdekedben történik. Kicsi korom óta ismerlek, egymás szomszédai voltunk, én azonban sajnos nem játszhattam veled a kertben, mert a szervezetem túl gyenge volt hozzá.
Még most is túl gyenge, és magamban fohászkodom is, hogy ne vegye észre, hogy még mindig egy beteg emberrel beszélget. Tudom, világos a bőröm a szemeim hatalmasnak tűnnek a beesett arcomon, de hiheti azt is, hogy meggyógyultam, hogy ezért jöttem most el, mert már kint szabad lennem. Pedig nem.
Fogalmam sincs, hogy miután megismertük egymást, miután álmomban is pontosan fel tudom majd idézni a hangját, mi motivál majd az életre. Ha átgondoljuk a helyzetet, a szüleim megkönnyebbülnének, hiszen nem lenne a titok a falon túl. Nincs sok személyes tárgyam, nem alakítottam ki kötődést semmivel egyetlen plüssnyúlon kívül, nincsenek rólam képek, és idővel az emlékek, ha akarjuk, ha nem, megkopnak. Az a pár írás maradt csak otthon, amiket az elmúlt években írtam, a mesék, amikben a hős rejtélyes betegségét egy ölelés és a szeretet meggyógyítja. Minden történet alapja valós, az ablakon túli világ történéseit ötvöztem a képzeletemmel. Mesés egymásra találások. Az egyikben például a hazaérkező fiú felpillant az ablakra, meglátja a lányt, akit korábban sosem látott, de tudja, hogy a testvére. A torony nagyon magasan van, előtte csapdák és őrök gátolják, hogy feljusson, így a fiú sárkánnyá változik, kiszabadítja a lányt, és együtt elrepülnek a naplementébe.
Egy másikban a lány megszökik, menekülés közben pedig felfedezi, hogy van egy különleges képessége, képes madárrá változni, így mielőtt elkapnák, egy szakadékba ugrik, azonban sosem ér földet, mert csodálatos madárrá válva a nap felé indul. Azt hiszem, ez utóbbi inkább arról szól, hogy a kínzó fájdalmak eljövetel előtt akarok megpihenni. A magamfajta csak a békés elalvásban reménykedhet.
- Az ablakból láttam, ahogy játszol, és nagyon szerettem volna csatlakozni. Apukám azt mondta, egy nap majd eljön az az idő, amikor én is játszhatok veled. Tudom, hogy már idősek vagyunk a labdázáshoz, vagy a fogócskához, és biztos nagyon kevés időd van a tanulás és a barátaid mellett, de arra gondoltam, hogy egy kicsi én is lehetek a barátod. Sajnos, a családom nem engedi, hogy sokáig távol maradjak, de egy kicsit talán elnézik nekem ezt, csak egy pár hétig. Utána tovább kell indulnom.
Úgy terveztem, hogy nem megyek már haza. Nem akarom látni a szüleim arcát, azt, ahogy csalódtak bennem, mert rossz és szófogadatlan voltam, és hogy nem értettem meg azt, hogy nem mindent kaphatunk meg, amit akarunk. Sosem kértem semmit, minden évben könyörögtem, hogy Denisszel lehessek. Egy idő után már meg se kérdezték, hogy mit kérek karácsonyra vagy a születésnapomra, mindig csak vettek valamit, aminek úgy vélték, hogy örülni fogok. Megértem őket, és azt, hogy inkább nem beszéltünk a dologról, mert nálam beakadt az, hogy a testvére legyek. Vettem idefelé olyan könyveket, amelyek a betegségeimmel foglalkoznak, és úgy tippelem, hogy a tünetek jelzik majd, hogy mikor kell továbbállnom. Utána csak elindulok valamerre, mint az elefántok. Elvándorolok, hogy a halálommal ne nehezítsem majd a családom életét. Csak félek, hogy mi történik akkor, ha előbb rám találnak. Én elbúcsúztam tőlük, és még csak észre se vették az utolsó beszélgetésünkkor. Már csak a testvéremnek kell búcsút mondanom, amit csak úgy tudok megtenni, ha előbb megismerem.
- A szüleid nem hiszem, hogy örülnek annak, hogy itt vagyok, ezért kértem, hogy ne mondd el senkinek, hogy idejöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sok mindent mondok neki. Szívem szerint mindent elmondanák, mindent, ami ennyi éven át bennem volt, de nem akarom leterhelni, és nem akarom elszólni se magam. Helyette csak annyit mondok, amennyit előre végig tudok gondolni, csak annyit, amennyiben hiszem, hogy nem teszek kár a jövőjében. Nem akartam, amikor utaztam ide, akkor sem gondoltam bele, de ahogy megláttam őt, az egész lényem visszakozni kezdett. Nem akarok az lenni, akit elveszít, nem akarok az lenni, akiről azt hitte, nem létezik, majd beállít, és utána újra elhagyja. Egy nyom akarok lenni, de ennyi. Egy kis emlék, egy mosoly, talán egy ölelés kósza emléke. Nem akarom, hogy kötelességből majd rólam nevezze el a lányát, sem azt, hogy keserűen érezze magát azért, mert az ő húga elment.
- El kell utaznom Dzsannába, várnak rám már egy ideje.
Határozottan, és zavartalanul mondom ki végső úticélom egyik megnevezését. Az iszlámban jelenik meg a Paradicsom elnevezése, persze aztán lehet, hogy a pokolba kerülök, vagyis a Dzsahannamba, de ha csak nem keserítem meg Denis életét is, nem hiszem. Talán azért, mert anyáéknak csalódást okoztam. Igazából ezen sosem gondolkoztam. Ahogy itt ülünk, ezen a padon elképzelek egy jövőképet számára - ez gyakran megesik velem, hiszen az ablakból mindig ezt csináltam -, látom, ahogy izgalmasan él, vad dolgokat csinál, hajszálon múlik az élete, de van egy nagyszerű őrangyala, aki az utolsó pillanatban megfeszíti a kötelét, vagy húzza hátra a kőtörmelékek elől. Úgy képzelem el, hogy ő csak akkor él igazán, ha abban kihívást talál, csak akkor boldog. Sokszor ápolatlan. Nem tudom, hogy miért, hiszen most is, ahogy itt ül mellettem, rendezett. Mégis, valahogy ez van előttem. Ahogy végigsétál egy utcán, egy hozzá rendellenesen nyugodt környéken, és két gyerekfej mosolygós - vajas szájjal pillant fel rá. Talán így lesz, talán másként, de most ez él előttem, és tetszik is a kép. Elkezdett beszélni hozzám, zöldjeimmel figyelem őt, hallgatom, amit mond.
- Szerintem, most is eléggé eleven vagy.
Jegyzem meg mosollyal az arcomon. Tudom, hogy van közöttünk kontraszt, ha ismeretlen megy el mellettünk, talán látja is a lényeget, hiszen a padon egy életerős fiú és egy életből lassanként kilépő lány ül. Ketten együtt talán kiteszünk két átlagos egészséggel megáldott embert.
- Tűzmágia?
Tör fel belőlem a kérdés, amikor az ujjából felcsap egy lángocska. Nem volt ott öngyújtó, biztos vagyok benne. A figyelmességére, hogy arrébb lép, elmosolyodom, valóban nem segítene a helyzetemen, ha füstöt fújnának rám.
- Nem gondolkoztál még azon, hogy bejárod a világot?
Kérdezem érdeklődve, miközben a táskám csatját kibontom. Kicsit nehezen nyílik, ennek következtében sikerül a pénztárcámnak a földön landolnia, és szét is nyílnia. Riadtan nyúlok érte, hogy felvegyem, de tudom, hogy így is megláthatta azt, hogy a kártya arra utal, fontos, hogy orvost hívjanak hozzám. Csak a nevemet ne lássa, azt nem szeretném. Gyorsan vissza is tuszkolom a helyére, és helyette egy bőrkötéses könyvecskét veszek elő. Igazából egy vastagabb füzet, amit a bele pakolt dolgok még jobban megvastagítanak. Ezt nyújtom felé.
- Egy ideje már van egy útvonal, amit nagyon szívesen bejárnék, tele van a világ legérdekesebb helyeivel, nem Párizzsal meg Rómával, inkább a világ rejtett szépségeivel. Elég sokat foglalkoztam vele, igyekeztem logikusan felépíteni, szeretném neked adni, aztán, ha úgy alakul, hogy nem tudod, mihez kezdj, hátha akad benne pár ötlet. A vége pedig üres, ki is egészítheted akár.
Remélem, hogy elfogadja, mert tényleg sokat dolgoztam vele. Nincs benne semmi olyan, amivel közlöm, hogy ki vagyok, a végén, egyetlen bejegyzés árulkodik, a lap alján, amiben közlöm azzal, aki kinyitja, hogy ez a napló L.A.B. tulajdona, majd ezt áthúzva annyi csak, hogy "Annie voltam. Ha megtalálod ezt a könyvet, indulj el a helyekre, hogy lásd, amit én is szerettem volna, és élvezd. Csak élvezd." Viszont ezt láthatatlan tintával írtam, olyannal, ami csak hő hatására tűnik elő, és nem virítanak ott piros felkiáltójelek, hogy az áthúzott szövegen túl is van mit nézni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Ahogy az ősz beköszönte és a tél közeledte okán a nap egyre kevesebb órát tölt a fejek felett, ezzel fordított arányban egy magas árnyék egyre több ideig rója a falu utcáit. Így van ez velünk, vámpírokkal. A mi óránk másképp jár és az életünk legtöbb területén is meglehetősen ellentétesek az érdekeink a halandókéval. Ők nekikeserednek, mikor egyre nő a sötét, mi pont, hogy ekkor kerülünk elemünkbe. A legtöbb dolog, amit ők hajtanak, számunkra nem jelent semmit. Nekik sok az alapvető létigényük, nekünk nincs igazán sok. Ezzel pedig rá is világíthatunk egy közös pontra a kevésből: nekik szükségük van a vérükre és... nos az ő vérükre nekünk is szükségünk van.
Az a bizonyos magas árnyék tehát megérkezik a piactérre. Hogy mégis mit keresek itt? Semmit. Miért muszáj mindig keresni valamit? Csak szokásos sétámat költöm, ez pedig egy olyan helyszín, ahova viszonylag keveset járok. Hiszen mi értelme ennek a térnek este? Ilyenkor nincs piac. Persze, a környező boltok még nyitva, azonban a hely éteri lényegét nyilvánvalóan nem ezek adják, hanem az portékáikat kínáló bódék, az áruikat kiabálva népszerűsítő kofák, a melengető pezsgés. Nekem ebben csak akkor van részem, amikor valamilyen különleges esemény van, mondjuk mikor az adventi vásár megnyitja kapuit. Ilyenkor azonban nekem nem jut más az élményből, mint az itt maradt illatok, meg egy-egy lehullott növényszár, letört kosárfonat és egyéb darabkái, emlékét őrizve a nappal itt történteknek. Akarva akaratlanul eszembe jutnak London középkori forgatagai, melyekben emberlétemben még részem volt. Hogy hiányzik-e? Mondanám, hogy nyilvánvalóan igen, viszont, ha minden egyes ponton magamba roskadnék, amelyben halhatatlanként nem lehet részem, úgy járnék, mint azok a fajtársaim, akik önként kisétálnak a napra vagy karóba dőlnek. Alapvetően letargikus alkat vagyok, nem kell nekem még külön depresszió is. Egyszerűen úgy döntöttem, nem keserítem magam ilyen ostobaságokkal, mint hogy azokra a dolgokra vágyjak, amiket már soha nem kaphatok meg. Tudomásul veszem, hogy vannak ilyenek és inkább arra koncentrálok, amim van.
Megállok az üres, csöndes tér közepén és csak figyelek. Magamba szívom a nappali élet morzsáit és tanúja vagyok az estieknek. Sétálgatnak persze azért páran erre, betérve még az itteni üzletekbe zárás előtt. Zsebre tett kézzel nézem a körülöttem lévő életet, mint egy jó filmet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Az ősz kapcsán szomorúan kell megállapítanom, hogy messze túl sok időt töltöttem Angliában ahhoz, hogy ne találjam a kontinentális klímát kellemetlenül hidegnek. Hiába is igyekszem szoktatni magam, egyelőre választhatok két réteg melegítő bűbáj és a téli kabátom közt, ha ki akarok mozdulni. Pedig ehh, a négy faltól is ráz a hideg. Mindegy. Majd átmegy. Addig is iparkodom sok időt tölteni tanulmányi intézményen kívül (nem azért vagyok házvezetőakármi, mert annyira rajonganék a kölykökért, csak remek barátaim vannak), de biztonságos területen belül...ami nagyjából az összes szórakozásomtól megfoszt.
Ebben a faluban alig van élet. Londonhoz vagyok szokva, nem ehhez a csendhez és kihaltsághoz, ami itt körülvesz. Utazni viszont nem sok esélyem van, hacsak be nem csajozok (vagy be nem palizok valakit). Szóval teázom. Van egy bazi termoszom, egy könyvem és hogy izgalmasabb legyen, a piactér egyik standjának tetejére raktam a bázisom, ahonnan anélkül figyelhetem az erre botorkálókat, hogy ők nekem jönnének. Igazából azzal se vesződöm, hogy illúzió mögé rejtsem magam, épp csak biztosítottam, hogy ne eshessek le, na meg raktam magam alá egy jó vastag takarót, hogy kényelmesen törökülhessek. Stephen King társaságában kortyolgatom hát az Earl Greyem (cukorral és tejszínnel, mert legalább ennyi dekadenciát akarok most), s ha épp nem a kis fém bögrét emelem a számhoz, a környéket pásztázva, akkor a pálcámmal játszom, ujjaim közt pörgetve-forgatva. Régi rossz szokás, de - kopogjam le - olyan még nem volt, hogy akaratlan elsült volna a kezemben. Amúgy nincs vele semmi célom, egyelőre csak tanulmányzom a helyieket, felmérem a terepet, reménykedve abban, hogy a megszerzett tudásra sosem lesz szükségem. Persze, egy másik részem gyakorlatilag térden állva könyörög valami történésért, ám józanon tudom, hogy kell nekem a balhé, mint ablakos tótnak a hanyatt esés.
Ééééés mire elértem idáig gondolatban, a szemem megakad egy sötét figurán - nem mintha bajom lenne a gothokkal, de tőle egy pillanat alatt eltölt egy nagyon ismerős és nagyon kellemetlen érzés. Halk hümmögéssel beleiszom a teámba, a helyi pletykákat pörgetve végig fejemben és azon tűnődve, mennyire hihetek nekik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Madarász Gergely
hétköznap este | a piactér közepén | x


A pletykák igazán hasznos dolgok, ugyanis valamilyen valóságalapjuk mindig van. Legalábbis valamilyen ok arra, amiért elterjedtek. A rólam keringő szóbeszédek mondhatni szinte mind igazak. Az például közkeletű, hogy van a falunak vámpírja. Akadnak még fajtársaim a vidéken, azonban nem olyan régen, mint én és a közösség éltében sem töltenek be akkora szerepet. Így ezt a címet valahogy én birtoklom. Ezen kívül van, aki úgy tartja rólam, hogy nagyon régi, ám szelíd vérszívó vagyok. Ez is igaz. De van, aki meg azt mondja, vérszomjas gyilkos vagyok. Nos ez is igaz. Nem mintha szakértőnek kéne lenni, hogy ezt egy vámpírról csaknem bizton állíthasd.
Hamar észlelem a bódé tetején kényelmesen elhelyezkedett alakot. Direkt nem nézek azonban még felé, hiszen ahhoz, hogy megfigyelhessem, nem is igazán van szükségem arra, hogy rátekintsek. Hallom szívverését és szuszogását, valamint azt, ahogy ujja a könyv lapjaihoz ér. Érzem a teája illatát. Még a melegét is. Mármint az italét. De igazából természetesen a teste melegét is.
Ráérősen indulok tovább, hogy bejárjam a piacteret. Mintegy körözök. Vontatottan és nesztelenül, ahogy a ragadozó kering áldozata körül. Én azonban most nem kebelezek be mást, mint az este élményét. Pár perc múltán felnézek az olvasgató férfira. Fejem oldalra biccentem, lassan pislogok egyet. Az ösztöneim -amik ugyebár elég fejlettek- azt súgják, ki van élezve rám. Felfigyelt a feltűnésemre. Nem tudom, ki ő, csak sejtéseim vannak róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Isten mentsen, hogy ilyen messzire merészkedjek drága hölgyem, hogy én ennyire őrült nevet adjak!
Tetetett riadalommal hőkölök hátra, majd nevetve hajolok megint előre. Ezer éve nem nevettem. Erre felszállok egy vonatra, amitől előtörnek az emlékek, hallgatom egy anya és a gyermeke búcsúját, amitől meg a szívem. Eléggé rossz kezdéssel indulok meg életem következő szakasza felé, aztán bumm, beront egy szőke ciklon, és máris olyat teszek, amit nagyon rég nem tettem: nevetek. Tényleg jól esik, másabbá kezd formálódni ez az utazás, mint amit maximum remélni tudtam belőle.
- Uhh, jogos. Összességében?
Mert hát azért volt itt pár óraátállítás akkor menet közben. De ahhoz képest, hogy onnan indult, és utazott nem is tudom mennyi órát, jól néz ki, mármint, nem olyan szét csúszott, értitek, de persze, férfiszemnek is szép látvány.
- Akkor most lélekben Buddha keze felkészíti magát az útra.
A két karomat magamtól eltartva, behajlított könyökkel csippentem össze a a mutató és a középső ujjamat, majd az átszellemülés végett lehunyom a szemem, és "ommmm" hangot kezdek el kiadni. Perszemó, nyilván nem bánom, hogy vele kell töltenem az utat odáig. Még az ajtóra is kedvem lenne kiírni, hogy megtelt, mert még a végén ilyen savanyú arcok is beülnek ide.
- Mondjuk, ha karácsonyi specialitás, akkor csinálhatjuk az újhagymából a fát, csak akkor köré a többit. De a két féle sajt eléggé csábító. Meg aztán ezzel az alappal lehet húsmenteset is csinálni.
Mert mindig a szegény húsra van fogva a hízás, véletlenül sem a tésztára, a sajtra vagy bármi másra. Szóval biztosan lendítene a dolgon, ha lenne egy húsmentes szekció is. Teljesen vega/vegán rész viszont csak akkor, ha találok egy olyan szakácsot, aki tényleg ért is hozzá. Nézem a gyereksereget, és csodálkozva állapítom meg, hogy bámulnak is minket, mondjuk én inkább azt hittem, hogy azért aggódnak, mert új tanároknak hisznek minket, ám amit mond, az egy pillanatra megfagyasztja a levegőt. Megvárom Scar válaszát, menet közben közelebb csúszva a gyerekhez, kinyújtva a kezem a keze felé, és ha elfogadja a másikkal megsimítom a kézfejét.
- Bátor vagy, amiért egy számodra kellemetlen kérdést tettél fel, azonban ahhoz is légy bátor, hogy tudj nemet mondani olyanra, amit nem akarsz megtenni. Mindenkinek van olyan a múltjában, amit nem szeret hangoztatni, és nem szereti, ha megkérdezik tőle. Mindig, mikor kérdést tennél fel, gondolj arra, hogy ha neked tennék fel, mit éreznél, rendben?
Végig nyugodtan, barátságosan beszélek vele, a végén kacsintok, ő pedig elmosolyodva bólint egyet. Szegény, még az elején van, keresi a helyét.
- Bocsánat.
Mondja őszintén, Scarra pillantva, majd kiszalad a kocsiból.
- Nem szeretem, ha valakit kényszerítenek.
Húzom el egy kicsit a számat, majd visszafordulva a lány felé elmosolyodom.
- "Elviseljük egymást", szegény gyerek ezzel a mondattal kezdi az ismerkedést a párkapcsolattal. Miért csak elviselitek egymást?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása