Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Gondolod? Erre nem is gondoltam még.
Ugyan, akkor, amikor nem csak barátok voltunk, sétálgattunk a testőr helyére képzelt szerelmemmel nagyon sokat, de sosem úgy, hogy azt gondolhassák, más is van közöttünk, mint csak barátság, hiszen még hónapokon át a tanárom volt az egyetemen, és nem vetett volna jó fényt egyikünkre se, ha kiderült volna a szerelmünk. Meg aztán úgysem szerelemként tekintettek volna rá, hanem úgy, mint egy jobb jegyért kész lány és tanára románcára. Senki se hitte volna el, hogy nem ott találkoztunk, hanem a falu egyik rendezvényén, és, hogy történetesen az exbarátom szomszédja. De arra, hogy inkognitóban sétálgassunk, sosem gondoltam, most pedig már nem kéne inkognitónak lennie, csak ugye most a haragszom rád korszakunkat éljük. Sosem könnyű egy olasszal az élet, tudom. Ezért is kezdtem el jógázni.
- Nem könnyű, de nem lehetetlen, itt leginkább a mesélő személye és a hangja dönt, hogy meglehető-e ennyire tág korosztály. Ha én mesélnék rémtörténetet, az rém hiteltelen történet lenne inkább, mert nekem aztán senki sem hiszi el, hogy ijesztő, én meg annyira félnék attól, hogy ijesztő, hogy inkább nem is tudnám elmesélni.
Nem vagyok valami nagy horroros, szóval én a durvább akciójelenetet tátott szájjal, izgatottan nézem, de az ilyen kaszabolós fajtát elfordulva, a másik vállába fúródva, úgy, hogy gyakorlatilag esélyem se legyen egy kicsit se látni, és közben pillangókat meg szivárványt képzelek magam elé.  
- Szuperül hangzik, én vigyázok rád végig, ha kell a házvezetőiddel is elintézem a dolgot.
Sima liba, mondhatjuk így is, még legyintenék is egyet, de azért nem biztos, mert ez házfüggő is. Nyilván a legnagyobb befolyásom az Eridonban van, Ophelia amúgy is itt lesz, Niconál pedig jó a meggyőzőkém, hogy adja nekem a lányt egy délutánra, sőt, jöjjön ő is, mert este tábortűz lesz, meg mályvacukor sütés, és aztán, kint alszunk a szabadban. Tudom, hogy élvezné. Még a Rellonnal is jó a viszony, és talán a navine HVH-ra is van némi ráhatásom, szóval nem állok rosszul, de engem ismerve, odállok a Levita vezetősége elé is könnyűszerrel.
- Eléggé elgondolkodtató, hogy te a gyerekkorom kivetülése vagy.
Felelem vigyorogva, bár az igazság az, hogy az én gyerekkoromat az ellenségeimnek sem kívánom. Nem is nagyon beszélek róla, sok minden miatt. Leginkább azért, mert nem akarom, hogy máshogy nézzenek rám. Azt akarom, hogy azt az Emily-t ismerjék meg, akik előtte állnak, és ne azt, aki egy mérgező családban élt nagyon hosszan. A legtöbben úgy tudják, hogy csak egy testvérem van, Cole. Azok, akik gyerekként is ismertek, tudják, hogy van Rosie, páran hallottak már Valery-ről, és még kevesebben, talán csak Adrian Sydney-ről. Összességében a mai napon a legtöbbet, amit elmondok magamról, hogy az egyre elismertebb festő, Allan Colton Fisher a bátyám. Hogy boldog vagyok, érettségizett, halmozottan diplomás, gyerek centrikus, vidám tanárnő. Ezt az életet szerettem volna elérni, és most benne vagyok, boldogan.
- Ne is, én sem tudom, hogy hogyan csináltam. Először párhuzamosan volt a Bagolykő meg a gimi, aztán azonnal elmentem egyetemre, így a bagolykő és a tanárképzés, aztán meg hogy kijártam a bagolykövet, az AMSen is elkezdtem tanulni, mellette ott volt a tanári és felvételiztem még óvodapedagógusnak is. Nem tudom, hogy hogyan csináltam végig az egészet, őszintén, fogalmam sincs.
Azt meg inkább csak engedjük el, hogy van okj-s papírom is, hogy a legkisebbekkel is foglalkozhassak. Szóval igazi tanulás-terminátor funkción voltam az elmúlt öt-hat évben, és bár nagyon csábít a mesterképzés gondolata, most inkább tényleg csak a tanításra és az életre szeretnék koncentrálni. Volt pár káoszos pillanatom, mit helyre hoznék.
- Vagy lehet külföldi is, de szívesen éljen itt. Az iskola nemzetközisége miatt eléggé vegyes ma már az itt élők köre, sok a külföldi, de vannak fordítógyűrűk, mivel az ember szerencsére megérti a többieket.
Nekem ugyan nincs az ujjamon, de ennek annyi az oka, hogy beesett az éjjeliszekrény mögé, és még lusta voltam elhúzni. Beszélek magyarul és angolul, valamint kiváló vagyok konyhanyelvi jelelésben, vagyis abban a tudományban, amikor egy külföldivel megpróbálsz a kezeddel meg a testeddel kommunikálni, és végül totálisan rossz irányba küldöd.
- Mondjuk az biztos, mert akkor később is, amikor régész leszel, segíthet bejutni a legszűkebb, legkisebb helyekre is. Szóval ez onnantól nem is igazán lenne átok. Apukád nem aggódik, hogy ebbe az irányba indulnál el?
Mert azért egy olyan trauma után, ahol az egyik fél feladja a hivatását is azért, ami a másikkal történt, biztos, hogy érdemes lenne elgondolkodni, milyen hatást is vált ki a gondolat, hogy a másik nem megijedt, hanem éppen ebben az irányban tervezi a jövőjét folytatni. Szegény apukája nem nagyon repeshet a boldogságtól, de nyilván támogató, hiszen arról nem esett szó, hogy ne így lenne.
- Igaz is, meg hát még annyira nem vesznek észre a többiek. A legszuperebb hely a házban amúgy az erkély, főleg alkonyatkor, gyönyörű szép, nyáron pedig csak jó kiülni oda, mert hiába van magasan, nagyon kellemes az időjárás.
Én nagyon szerettem legalábbis ott lenni, de ami engem illet, inkább a természet gyereke vagyok, szóval, amikor csak tehettem az erdőben bóklásztam, vagy a vízesésnél voltam, ami örök életemre a legcsodálatosabb helyszín marad. Az összes ottani emlékem gyönyörű, és sosem szeretném őket elfelejteni.
- Nem, még nem, csak azt tudom, hogy tíz állomást szeretnék. Pontosabban kilenc állomást, mert a tizedik lenne az indulás. A csapatnév választás, a közös induló írása, az egyenruhájuk, amit arra a napra választanak. Örülnék, ha segítenél nekem.
Elő is veszem a tollam és a jegyzetfüzetem, és fellapozva figyelmesen fordulok a lány felé, hogy meghallgassam, mit agyalt ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Tudsz titkot tartani?
Mondjuk nem annyira titok, hiszen egyre több helyről hallottam vissza, hogy látnak bennünk fantáziát, vagy éppen azt, hogy a veszekedésünk nyomán rájöttek, hogy volt közöttünk valami, vagy mert szilveszterkor láttak csókolózni minket. Szóval annyira nem nagy titok a dolog, de hát ha játszunk, félig, akkor legyen ilyen titkos a dolog. Már nem a tanárom, már kollégák vagyunk csak.
- A neve Nico. Házvezető-helyettes az Eridonban. Mi, nem is tudom, hogyan vagyunk, hullámzunk leginkább. Mindig van valami, ami miatt félresiklunk, de szeretjük egymást. Csak nem könnyű a felnőtt élet.
Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz, de valahogy megéri a dolog, mert nagyon szeretem Nico-t. Talán egyszerűbb lenne, ha képesek lennénk félretenni a sérelmeinket, de akkor nem lennénk önmagunk. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ennek a vége, hogy mikor tudjuk majd letisztázni a köztünk lévő erős érzelmeket úgy, hogy képesek legyünk lépni egyet a boldogságunk felé. Nem szeretném, ha erre a válasz a soha lenne. Én tudom, hogy őt akarom, és nagyon remélem, hogy ő is engem.
- Csak ha vidám, azt vajon élvezik? Az este vége tábortűz lenne, éjjel. Utána kint alszunk, csillaglesés, sátrazás.
Ez csak egy teszt jellegű, egyelőre falun belül. hogy egyáltalán mennyire tetszik nekik a dolog, mert ha annyira nem, akkor ugye nem lehet nagyon erőltetni, ha meg igen, akkor terveink között szerepel a táboroztatás is, távolabb, Szalamantonon vagy Orfűn. Viszont először mindenképpen biztonsági játékosok vagyunk, hiszen nem akarjuk azt, hogy komolyabb baj legyen egy riadalomból például. Ez most mindenkinek egy új helyzet lesz, és egy ilyen kicsiből is rengeteg tanulságot le lehet vonni, meg lehet kérdezni a gyerekeket is, hogy ők mit szóltak hozzá, mennyire tetszik nekik. Én simán csináltam volna már nagyban, de azért próbáltam minél inkább a relativitás talaján maradni.
- Megbeszéltük. Tetszik, hogy ilyen hatékonyak vagyunk.
Mosolyodom el, és komolyan kezdem azt hinni, hogy valami furcsa mágia révén a fiatalkori énem köszön vissza, vagy lehet, hogy a jövőből érkező gyerekem az, aki szeretné, ha megfoganna, mert különben megszűnik létezni. Igen, szerettem a Bűbájos Boszorkákat gyerekként, nem kell beszólni arra, hogy mennyire őrült ötleteim vannak. De mondjuk elég menő lenne, ha kiderülne, hogy a gyerekünk. Mármint, jó, oké, ilyet nem jelentek ki, mert ha meg kiderült, hogy én azt szeretném, hogyha a jövőből jött gyerekem apja Nico legyen, ő meg beközli, hogy Adrian az mondjuk, akkor nem olyan fesztelen a buli már. Szóval, összegezve, ha Piroska a gyerekem, akkor legyen bárki is az apja, jó eséllyel szeretem őt is. Remélem, hogy nem gondolatolvasó, mert nagyon ciki lenne, ha hallaná, hogy felelős felnőttként milyen gondolataim vannak róla.
- Mikor van a szülinapod?
Jó, csak na, meg kell győződnöm, hogy nincs baj, hogy nem az van, hogy tényleg azért van itt. Felelősségteljes felnőtt vagyok, aki éppen bepánikolt azon, hogy ha esetleg nem szexel, akkor nem lesz ilyen klassz gyereke, mint Piroska. Ez is valami olyan, amit csak úgy engedjünk el.
- Nagyon sokat pörgök, nagyon sok energiám van, állandóan kattog az agyam, és hajlamos vagyok hülyeségeket csinálni. Annak érdekében, hogy ez ne így legyen, a sok kattogást tanulásra fordítottam. Lehet ez valami születéskori gikszer amúgy, a családom tele van bolondokkal.
Nevetve legyintek egyet erre a kijelentésre, és lássuk be, nagyon szépen fogalmaztam, mert a bolond nagyon enyhe kifejezés arra, amit amúgy a mesés Fisher gének magukban hordoznak. Egyedül a legkisebb húgommal nem tudom mi van, de tuti biztos, hogy ha minden testvérével van valami neccesség, akkor ő sem úszta meg. Mondjuk ez még mindig jobb, mintha én is anorexiával küzdenék, vagy azzal, hogy dühlevezetés gyanánt belemártom a kést a testvéreimbe. Vannak sztorik, maradjunk ennyiben.
- Ami a másik mondandóját az anyanyelvedre fordítja át. Bármilyen nyelven is beszél a másik, te olyannak hallod, mint a saját nyelved, és fordítva. Ha mondjuk én most franciául beszélnék hozzád, de lenne gyűrűnk, akkor te magyarul hallanál, én pedig téged franciául.
- Elképzelve viszont ezt az esetet, nagyon aranyosnak találom, ahogy állsz egy sziklán, körülötted a férfiak, és dirigálsz nekik. Ez már nem is feminizmus lenne, hanem egyfajta új nőiség kultusz.
Nem is tudom, hogy létezik-e olyan, ahol a nő a teremtés koronája, és a férfiak hódolnak be nekik. Nem szeretnék ilyenben élni, és kifejezetten élvezem, hogy ha van olyan ember, akire moshatok, főzhetek, és tudom, hogy ez furcsán hangzik, de én még nagyon hiszek a tradicionális felépítésű kapcsolatokban. Nem akarok se irányító, se egyenlő lenni, én szeretek minden szempontból nő lenni.
- Egyszer nekem is volt egy ilyenem. Még gyerekként, figyelmetlen voltam, és a kilőtt nyíllal majdnem megöltem a húgomat. Akkor nagyon megijedtem, hónapokig nem is nyúltam hozzá, de apa azt mondta, hogy nem szabad eldobnom egyetlen hiba miatt, így újrakezdtem.
Akkor nagyon féltem, és azt, hogy mennyire volt ez a véletlen műve akkor, a mai napig nem tisztáztuk le. Nem mondom, hogy tudatos lépés volt, inkább ösztönös, amiért Cole-t bántotta. Mondjuk szerencsésebb persze, hogy nem lettem gyilkos, de annak az egésznek az élménye és emléke a mai napig megvan. Az egyetlen sebhely, amit nem engedtem meggyógyítani, mert arra emlékezni akarok mindig. Az tart engem a józan eszemnél.
- Nincs igazi felelős, és nincs igazi hibás. Életünk eseményei azért történnek, hogy kijózanítsanak minket. A nagy pofonok pedig nagy csodákra képesek.
Ezt nagyon megtanultam legutóbb, mikor Nico a szemembe mondta a dolgokat, és bármennyire is nem tartom fair-nek, hogy hónapok óta a semmi miatt haragszik rám, és nem képes megbocsátani, azt be kell látnom, hogy jogos volt az, amit akkor mondott, hogy tényleg úgy viselkedtem, mint egy buta szőke. És tényleg kellett már valami, ami felnyitja a szemem, de oké, megtanultam a leckét, most már jó lenne, ha normalizálódnánk.
- Várj, már van bent is kajálda? Istenem, szerintem visszairatkozom, megcsinálok egy mesterszakot. Imádok enni, de régen még ki kellett lopakodnom éjjel a konyhába, ha éhes voltam.
És éhes voltam. Én elég gyakran vagyok éhes, és elég sokat is eszek, de szerencsére mozgok is, úgyhogy végül is, ami bemegy, azt le is mozgom, csak ez sem lesz egy örökké fenntartható állapot, mert ha terhes leszek, akkor például a táncot hanyagolnom kellene, nem hiszem, hogy terhes pocakkal egy rúdra kéne felmásznom.
- Oké, hivatalosan is ez az eridonos srác a kedvencem. Melyikük volt?
Azért jobb, ha nevet is köthetek ahhoz az emberhez, aki megakadályozta, hogy szegény leányka éhen haljon, mert valljuk be, egy csodálatos beszélgetőpartnertől fosztott volna meg a világ, ha tényleg magát kellett volna megemésztenie. Figyelem a feladatleírást, és miközben beszél, jegyzetelek, de nem veszem le róla a szemem, ez is egy olyan szuper képesség, amit az évek során sikerült elsajátítanom. Ilyenek ezek a hétköznapi csodák, ha már a mágiám gyér, legalább pótoljam valami hasznossal.
- Hű, ez eléggé menő lenne, szerintem imádnák is, de először mindenképpen le kellene tesztenünk, hogy mennyire megvalósítható, mert különben a szülők lázadást indítanak ellenem, és akkor aztán futhatok, azt meg eléggé utálok.
Vallom be őszintén, kicsit kuncogva is, mert tudom, nevetséges, de ha futni kell, akkor én inkább elbújok, mert bénán futok, mint Phoebe a Jóbarátokban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- Már mondtam, hogy megdöthnesselek– vonom meg hanyagul vállam, mint akit valóban csak ennyi vezérelt, azonban tudom, hogy valami nincs rendben mondatommal. Keserédes íz kezd el terjengeni a számban. Olyan, mintha szívem ezen keresztül próbálna velem kommunikálni, hogy amit teszek, az igenis bántó és helytelen. Valahol persze én is tudom, hogy ez így van, ám a félelem nagyúr, s jelen helyzetben az irányít engem. Hideg ködfátyolként ereszkedik szemeim elé, szívemet markában szorongatja. Féltem magam, az érzéseim, a hírnevem, úgy egészében mindenem. Túl nagy kockázat számomra a fiú, s még ha tudom is, hogy tartaná a száját, mégsem akarom, hogy az a bizonyos léc jobban remegjen alattam. Így is sok szarságon mentem már keresztül, nem kell még ez is. Hogy talán majd ő megoldhatná mindezt és lehetnénk együtt boldogok? Kötve hiszem. Én már kinőttem ebből.
- Pedig jobban tennéd. Mindkettőnk helyzetét megkönnyítenéd – lököm oda értetlenkedésére, hangom érzelemmentes és hideg, ám arcomon felfedezhető némi eltorzulás, amit a testemben keringő furcsa érzelmek idéznek elő. Fogalmam sincs, hogy most mit csináljak. Mondataim közt be-bevillannak együtt töltött szép és kevésbé kellemes emlékeink. Az első találkozásunk a tanulószobában, a faházas kalandunk a naplómmal, valamint az az elfeledhetetlen felelsz vagy mersz a kísértetházban. Egy percre még mindig érezni kezdem a torta és a pezsgő ízét, ami keveredik a fiú édes csókjával. Aztán az álom szertefoszlik, mikor Benett az asztalról lepattanva inkább nekem jön. Szemeim elkerekednek a hirtelen jött ingertől. Álmomban sem gondoltam volna, hogy az az édes kisfiú tud erőszakos is lenni. Olyan törékenynek és szánalmasnak tűnik, hogy egyszerűen ennek eshetősége sem merült fel fejemben. Amikor pedig mérgében feldönti a széket és lesöpri az asztalon heverő papírokat, elismerően füttyentek egyet.
- Dühöngj csak, attól nem lesz jobb – nevetek fel kínomban. Nem arról van szó, hogy nem tudnék elbánni a fiúval, egyszerűen csak… nem tudom, mit érzek most. Először saját démonjaimmal kell megküzdenem ahhoz, hogy tudjak máshoz is viszonyulni. Amik most elég nagy gondot okoznak, főleg mikor felmerül családom gondolata. Agyamat kezdi elönteni az a bizonyos tűzpiros egyveleg, s azon kapom magam, hogy mérgemben a fiú csuklóját kezdem el szorongatni. Pont ott, mint ahol a tanulószobában is. Kezem elfehéredik a nagy erőkifejtéstől, izmaim s ereim kiduzzadnak karomban. Sziszegem számára a szavakat, akár csak egy mérges kígyó. Nyelvem ugyanolyan csípős, pupilláim szintén beszűkülnek.
- Mert ilyen vagyok. Ez vagyok én igazából. Egy fasz, ahogy te mondod. Azt hitted, hogy majd egy olyan kis nyomorék miatt, mint amilyen te vagy, majd megváltozom? – Kiáltom már a végét az arcába, nyálam fröcsög az indulatoktól. Egy percre nem engedném el őt, még meg is rángatom, ahogy beszélek. Valójában persze más miatt nem akarok tőle szabadulni, de ezt még jómagam sem tudom, nem hogy ő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- Hát rábasztál. Nem sikerült - erőltetek bárgyú mosolyt könnyekkel teli arcomra. Ez az egy tény legalább vigasztal, mert ha nem suhan át az agyamon, hogy előbb a viszonyunkat kellene tisztázni, még a végén a kútba is beugrottam volna talán a parancsára. Komolyan azt hittem, hogy azért is hív többek között a csónakházba, hogy majd szerelmet valljon nekem. Bármit megadnék azt hiszem, hogy így tegyen. Még most is, mindezek ellenére. De nem... Helyette muszáj volt lerombolnia mindent. Hetek, hónapok munkája. Azok az először ártatlan kis érintések, és a gyermeteg párbeszédeink. Kuka. Éppen sikerült rendeznem a Karolával való vitámat, majd jó pár háztársam segítségével, de átlendíteni magam valamennyire a családomon belül dúló konfliktusokon, erre neki most muszáj belém rúgnia. Vagy egy másik nézőpontból, nekem valahogy sorsszerűen szükségem volt arra, hogy keresztbe tegyek saját magamnak. Túlságosan érzékeny vagyok, és iszonyatosan hiszékeny. Mindig, mindenkinek elhiszem, hogy megváltozott. Apáról is, a testvéreimről is... Ahogy róla is elhittem. Persze nem akarom ezt túldramatizálni. Én voltam a hülye. Mindenki próbált figyelmeztetni, hogy tartsam magam távol a sráctól, de én nem hallgattam rájuk. Különösen fáj, hogy Tejföl volt a támaszom és segítőm ebben a nehéz időszakban, méghozzá igen erősen számítottam rá. És rohadtul visszaélt vele, a saját kis önző céljai érdekében. Úgy tűnik, a lelki sérültek tovább nyomorítása az új kedvenc hobbija.
Hiába szorítom az öklömet egyre idegesebben, csak nem akar csillapodni bennem a féktelen harag. Hajszál híján, de majdnem több történt köztünk, amitől iszonyatosan indulatos vagyok.
Leszarom, hogy mit gondol... Többé már azt sem hiszem el neki, amit kérdez. Látom persze a szemein, hogy őt is megdöbbenti, ahogy erővel meglököm, aztán a széket döntöm fel, majd az asztallapot takarítom le. Ez is a Benike, ez is az ő Prücsökje, bármit is gondolt korábban. És még mindig csak tombolnék. De igaza van, marhára nem lesz jobb tőle. Bántani se akarom, az az egy szerencséje. Helyette dühösen vicsorgok rá, farkasszemet nézve félig-meddig önelégült pofájával. Csak akkor feszíti túl a húrt, mikor a csuklómat kezdi el szorongatni. Ide-oda rángatom a karom, hogy szabaduljak tőle, aztán a kétségbeesett kalimpálásom közben félrelököm őt.
- Hagyj békén - kiáltok rá sírva, holtsápadt arccal. Egy életre elég volt belőle, esküszöm. Eljátszotta az esélyét. Az erős szavak beleégnek az agyamba. Egy pillanatra elveszítem a fejem, szabad kezemmel csattanós, a maga módján erős pofont keverek le neki, amitől talán elenged egyre fájóbb szorításából. - Remélem Theory is úgy jár majd, mint te! - üvöltöm torkom szakadtából, a gyűlölettől résnyire zárt szemmel. Dehogy gondolom komolyan... Rettentően fáj, amit most mondok neki, direkt nem az ő példájával támadok vissza. Még mindig túl jóindulatú vagyok vele.
Kiszabadulva a markából, felkapom a szék alá esett kabátomat, majd a zárnyitó bűbáj sikeres elvégzése után kiviharzok a csónakházból.