Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
Szapora léptekkel érkezem meg, hogy végre újból láthassam őt. Kezeimet a zsebembe süllyesztem, ahogy vállaim kissé előreesve állnak, én pedig vágyakozóan toporgok a viskó falának takarásában. Biztosra akarok menni, ezért még egy mentolos rágót is elnyammogok a fogaim között. Hetek óta nem találkoztunk úgy, ahogy a kísértetházban, ezért különösen felvillanyozott a meghívása. Vasárnap este hét, csónakház. Megigazítom a hajamat, hogy biztosan jól nézzek ki számára, majd kifújom a levegőt. Azóta minden nap eszembe jut az a bizonyos este, és bár ne emlékeznék minden pillanatára. Na jó, azért van egy-két homályos részlet, de a végeredményen sajnos nem változtat. Szinte megveszek a hiányától, amióta elszakadtunk egymástól. Én próbáltam írni neki, számtalan baglyot küldtem utána az alagsorba, ez még rendben is van. De a suliban nem lehetünk együtt nyilvánosan. Ez egy titkos kapcsolat, ezzel tisztában vagyok. Még senkinek sem beszéltem róla, mert nincs itt az ideje. Az üzeneteimre szerencsére válaszolgatott, elvégre bagolyban hívott el ide is, de élőben már másként viselkedett. Odamentem hozzá a szünetekben, köszöntünk egymásnak, ha összefutottunk a folyosón, de láthatóan nem tudott mit kezdeni a rajongásommal, amiből végül vissza kellett vennem, mert nem akartam elüldözni magamtól. Egészen addig el voltam keseredve, amíg el nem hívott magával a mai napra. Talán ma megbeszélhetem vele, hogy most akkor mi is ez az egész köztünk, mert van néhány dolog, amit nem értek. Lenyomom a kilincset, az ajtó pedig engedelmesen nyílik ki előttem. Bent legalább egy kicsit elviselhetőbb a hőmérséklet. Gondolom nyáron itt nagyobb az élet, most csak a fagy elől bemenekített csónakokon akad meg a szemem. Túl korán jöttem, túl hamar akarom. Nagy itt a félhomály, meggyújtom hát a falra akasztott lámpást, hogy ne a pálcámat kelljen tartanom, aztán várok.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
Fülsüketítő számomra a csend, amely körülvesz a nem túl nagy méretű helyiségben. Elhasznált levegő terjeng körülöttem, amiből csak néha szippantom be a faanyag kellemesnek mondható illatát. Ezúttal elég meleg van ahhoz, hogy levegyem a kabátomat, s az egyik itt felejtett székre helyezzem. A nyomasztó magány elől menekülve először lámpát gyújtok, aztán a felszerelések között kutatva kézbe veszek néhány régi újságcikket, majd olvasni kezdem a hasábokat. Nem meglepő módon a tóról van benne szó, mégis lefoglal a várakozás alatt. Hangos koppanásra leszek figyelmes a bejárati ajtó felől, megfordulva pedig felsejlik előttem a srác körvonala. Izzadni kezdek, kitátott szájjal veszem a levegőt zavaromban, s még az ujjaim is finom remegésbe kezdenek. Ő viszont nyugodtnak tűnik, határozottsága pedig nem ragad át. Nyelek egy nagyot, majd arcomra mosolyt erőltetve integetek neki, sikeresen elejtve az újságot. Ahhoz képest, hogy milyen macsónak gondoltam magam, most ugyanazt a szorongást érzem magamban, amit az alkohol előtt. Egészen addig, amíg közelebb lépve hozzám szájon nem puszil. Én csókra nyitom a szám, mert naivan azt hiszem, hogy az következik most. Még a szemem is lehunyom egy pillanatra, s csak később csalódom a gesztusban. Nem vagyok valami tapasztalt, továbbra is a romantikus regényekre támaszkodom ilyen téren. Elsősorban a Szellemszerelemre, amit még ő adott szülinapomra. Elkezdtem olvasni, és nagyon élvezem, bár valószínűleg csak azért, mert tőle kaptam. Amint észbe kapok, fújok egy utolsó buborékot a rágómból, majd sietősen becsomagolom egy papírzsepibe, amit a zsebemben rejtek el. - Szia, mi újság? - tördelem ujjaimat zavartan, elővigyázatosságból fél szemmel a kijáratot figyelve, nehogy idő közben társaságunk akadjon. Vajon van hozzá kulcs, hogy magunkra zárhassuk a helyet? Bátortalanul végigsimítok a karján, miközben folyamatosan a reakcióját figyelem. Fogalmam sincs, hogy meddig mehetek el nála, lehet hogy a múltkor belőle is csak a pia beszélt.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
Megszoktam, hogy a műtéte miatt napszemüvegben nyomja. Így ismertem meg, ez lett számomra a természetes, és az már csak a véletlen műve volt, hogy a rossz fényviszonyok miatt többnyire mégsem kellett hordania. Jól emlékszem arra az alkalomra, amikor bekenhettem a szeme körüli hegeket, a mentolos krém illata egy pillanatra még meg is csapja az orromat, pedig hetekkel ezelőtt éreztem utoljára. Ezért ér váratlanul, amikor egy vagány mozdulattal a pulcsija nyakára tűzi a lencséket, a szokásos látvány helyett azonban gyógyult bőre fogad. Remélem egyszer semmilyen nyoma nem marad a beavatkozásnak. Felcsillanó szemeimmel végigpásztázom őt magamnak, amit a csóknak hitt puszija szakít meg. Én pedig izgatott leszek, a csiklandozó érzés megmarad az ajkaimon, egyedül annak rövidsége kezd el nyomasztani. Még sosem csináltam ilyeneket, teljesen újszerű érzések ezek bennem. Próbálok lazán viselkedni, mégis nagyon merevnek érzem magam. Ebben a megfelelni akarás is erősen közrejátszik. Nagyon parázok attól, hogy előbb-utóbb rájön, hogy mennyire kezdő vagyok, és nem tudom azt nyújtani neki, amit szeretne... Ha nem kapom magam össze egy kicsit, akkor hamar megunja a társaságomat. Pedig jó lenne fenntartani vele a viszonyt, mert nagyon élveztem a múltkorit. - Hm, egy kicsit - bólogatok félénken. Mintha képes lenne a gondolataimban olvasni... Meg sem fordul a fejemben, hogy mennyire kiismerhető vagyok. Főleg, hogy neki aztán igazán sokat mutatok magamból. Simításától felforrósodom, ugyanakkor furcsa módon mindenhol libabőrös leszek. Levegőt venni is elfelejtek egy pillanatra, míg végül ki nem zökkent a kattanó zár hangja, mely némi bátorságot önt belém ahhoz, hogy felszabadultabban viselkedjek vele. Az ügyetlen simogatásomat a kézfejemre nyomott csókkal hálálja meg, amit széles vigyorom követ. Aztán feszegetni kezdem a határaimat. Mintha ő is ezt akarná... Határozottnak kell lennem, akárcsak ő. Ahogy mindig tanítja nekem. Először a derekát karolom át, majd magamhoz szorítva puszilgatni kezdem. Vagy inkább végignyálazni az arcát... - Szabad? - kérdezem halkan, már-már a szájának nyomva ajkaim.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
Láthatóan élvezi, ahogy erőtlenül átkarolom és magamhoz próbálom őt húzni. Felbátorodva nyálazom végig az arcbőrét, mintha tudnám, hogy ezt hogyan csinálják a tapasztaltabbak. Megremegek a szervezetemben tomboló adrenalin-mennyiségtől, s mikor mellkasunk összeér, ugyanezt érzem az ő részéről is. Gondolom ugyanannyira vágyott rám egy ideje, mint én az érintéseire, a gondoskodására. A hosszú és unalmas hétköznap után jólesik a karjaiban lenni. Nagyon félek a közelgő vizsgáktól, de attól is, hogy a szünet alatt nem fogunk tudni találkozni. A családi zűrök, a tanulási nehézségek és az önbizalomhiány miatt mind-mind segítségért kiáltok, és támaszra van szükségem. Tejföltől megkapom azt, amit korábban senkitől. Érzem, hogy rajong értem. Hogy engem akar, pedig akárkit megkaphatna. Tudom a titkait, ami miatt megbocsátottam a tanulószoba és a bál miatt. Ő egy veszélyes ember tud lenni, láttam mire képes, velem mégis törékenyen bánik. Különleges vagyok neki, ahogy a levelekben is utal rá. Sokszor én is nehezen küzdök az érzéseimmel. Viszont most az számít, és azt nézem, hogy odáig van a találkozásunktól. Nekem pedig szükségem van erre a meghitt pillanatra, amibe kapaszkodhatok. Ártatlan kérdésemre a válasz már-már egyértelmű, különösen a csókkal, ami megpecsételi a sorsomat. Ismét elkap vele az ismerős, bizsergető érzés, amire a kísértetház óta vágyakoztam. Ugyan nyilvánvaló, hogy azóta nem gyakoroltam ezt, de mégis számítottam arra, hogy ma a csónakházban meg fog ismétlődni a múltkori, így már egy fokkal ügyesebben követem az ő technikáját. Átadom magam a szenvedélynek, hagyom hogy játsszon velem. Beletúrok a hajába, aztán szorosan átfogom őt, amikor felemel és az asztalhoz visz. Semmilyen bántó, durva mozdulata nincs, amitől féltem korábban. Nagyon gyengédnek érzem, gondoskodónak, aki minden lépésével jót akar nekem. - Hát... utólag belegondolva voltak jelei. De már hiányzott, hogy normálisan tudjunk találkozni - jegyzem meg mosolyogva. Csak hát vak voltam, és félénk. Pedig úgy tűnik, hogy nem lett volna rá okom tartani tőle. Összeérintem a homlokunkat, majd ahogy korábban ő tette, úgy fogom közre arcát a tenyereimmel, hogy ne veszítsem el magamtól. A gyomrom most is kavarog egy kicsit, de közel sem annyira, mint a kísértetházban. Ezúttal nem lesz baj. - És miért pont én? - pislogok rá szkeptikusan. Azóta ezt próbálom megfejteni, mert nem fér a fejembe. Csak nehogy mindent akarjon, mert azt még korainak gondolnám. Emiatt egy kissé be is feszülök, de hogy ne legyen feltűnő, inkább átdugom a nyelvem, hogy kipróbáljam milyen ez.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
Durva, hogy milyen jól bánik a nyelvével. Ámuldozva lesem, hogy mi mindenre képes a szájával. Magam is egyre hevesebben kapkodok levegőért, ahogy kissé oldalra döntöm a fejem, hogy ne nyomódjon úgy neki az orrom az övének. A cuppanások és a hangos sóhajaim betöltik a csónakházat. Már csak a kabátja zavaró, hogy még nem vette le magáról, ahogy a napszemüvegéhez is akarva-akaratlanul odaütődöm az ölelkezésben. Félve pillantok fel ilyenkor, nehogy megharagudjon rám, amiért a végén még összetöröm az álcáját. Azt már nem biztos, hogy ennyire díjazná. Mégis, a smárolást olyan, mintha órákig képes lennék vele csinálni. Csak ne szakítaná meg a szavaival, amitől még mohóbbá válok, pedig hát nem jellemző rám ez a mértéktelenség... És mégis sodródom az árral, főleg hogy vele biztonságban érzem magam, és most amiatt sem kell aggódnom, hogy valaki ránk nyitna. - Jaj, ne izélj már - vihogom el magam zavaromban, amikor hülyéskedésbe kezd. Kiforgatja a szavaimat, oldalba is bököm. Nem az erősségem a verbális kommunikáció, tudja ezt jól, azért száll belém ilyenkor. Ha nem lenne elég vörös a fejem a felfokozott állapottól, bizonyára most elpirulnék. Tartok a válaszától, de egyszerűen tudni akarom, hogy miért engem talált meg magának. Annyira hihetetlen. Szerintem nincs bennem semmi különleges. Csak a bajt hoztam rá eddig. Nincs oka azért jópofiznia velem, hogy a titkait biztonságban tudhassa. De legalább segíthetek neki, hogy ne érezze magát olyan rosszul az apja miatt. Talán feledtetni tudom vele a történteket. Egyesével rázkódom meg a szavakra, a szőrszálak égnek állnak a karomon. Hálásan smárolom le, az örömtől felszabadulva. Hát mégiscsak én kellek neki! - És... akkor ki volt az a lány, akivel a bálon randiztál? - húzom el a fejem tőle egy pillanatra, mikor átvillan az agyamon ez az emlék. Tudni akarom, hogy mióta tetszem neki ennyire. Nem vádlóan kérdezem, inkább csak kíváncsian, kedvesen, mert hát nem értem az összefüggést. A pletykákat pedig nem akarom elhinni. Ők nem ismerik Tejfölt, én viszont igen. Mindenkinél jobban, a húgát leszámítva. Olvastam a naplóját, illetve látom, hogy nem egy szörnyeteg. Megtehette volna, hogy letámad, mégsem tette meg. Hagyta, hogy minden magától történjen meg. Nincs miért aggódnom. Ijedten bújok hozzá, mikor bizalmatlan lesz velem szemben. Rosszul esik, hogy ezt gondolja rólam. Kivel is csókolóztam volna rajta kívül... Összefonom a kezeinket, úgy rázom meg a fejem válaszul. - Csak a párnámon, hidd el - győzködöm kétségbeesetten, nehogy elveszítsem őt.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
- Mondom ne! - parancsolok rá játékosan, de mindez aligha akadályozza meg őt abban, hogy a szavaimon felbuzdulva ne kezdjen önfeledt csiklandozásba. Hiába hangsúlyozom ki kapkodva a tiltószót, ujjai megtalálnak a testem érzékeny pontjain, aminek eredményeképp hangos és önfeledt nevetésben török ki. Próbálok persze visszatámadni, leszorított hónaljához férni, de tudom jól, hogy kettőnk közül sajnos ő az erősebbik fél. Nem hiába képes felkapni és az asztalhoz vinni, ebből is látszik, hogy jó helye lesz a kviddicspályán. Persze féltem őt a magasban, de annyi szent, hogy jól áll neki a szett, amit csapattagként hordania kell. A vidám hangok lassan elhalkulnak, felváltják a halk szusszanások, ahogy egymásra nézünk, s ő hirtelen ránt ismét magához. Még az asztal is megreccsen a lendülettől, ahogy a bútorral együtt a falnak ütődünk. Nyelveink egyre gyorsuló táncba kezdenek, én titokban nyitva hagyom a szemem, hogy közben az arcát csodálhassam. Néha persze lehunyom őket, de ilyenkor is csak azt próbálom elképzelni, hogy milyennek festhetünk most kívülről. Azt hiszem valamennyi ismerősöm sokkot kapna, ha meglátná, hogy kivel kavarok éppen. Nem érdekel az a rohadt újságcikk már, amivel egy kicsit magamra vontam a figyelmet. Pletykák eddig is voltak, ezután is lesznek. Amíg titokban találkozunk, úgy érzem védve vagyok. Ő nem beszél, mert túl sokat tudok, és amúgy sem hisznek a szavainak. Ha viszont egyszer ez kiderül, akkor fogalmam sincs, hogy miként rendezzem magamban. Tejföl mégiscsak fiú... Azt hiszem ezen most nem akarok rugózni. Visszakérdezésére megugrik bal szemöldököm, először rosszallóan nézek rá az értetlensége miatt, aztán rögvest kisimul a ránc a homlokomon, mikor a fejéhez kap és eszébe jut a jelenet. Hihetőnek hangzik, nem akarok kételkedni a szavaiban. Sokkal kényelmesebb megoldás felhagyni a kételkedéssel. Még én kezdem magam rosszul érezni, amiért felemlegettem a randiját, megakasztva a smárolásunkat. - Jaaa, értem - simítok végig a szeme alatt, ahova a múltkor az ütést kapta, aztán nyomok rá egy gyógypuszit, amit még korábban is szerettem volna, a sebhelyek idején. Azért legalább hálás vagyok, hogy bekenhettem neki. - Ne haragudj, hülye voltam - legyintek zavartan, aztán inkább az ajkára harapok. Igaz, kicsit talán túl erősen, de majd csak szól, ha fáj neki. - Honnan tudtad? - suttogom a szájába, miközben pimaszul elvigyorodom. Még mindig nem tanultam meg ennyire lazán viccelődni, egyszerűen csak fején találta a szöget, hiszen gyakorlatilag a matracom alatt őrzöm a kivágott cikket, amin legalább ő is látható mindenféle célra. Illetve az első írásos emlék rólam a helyi sajtóban, igaz nem az a fajta említés, amit büszkén mutogatok. Egy újabb menet után lejjebb vándorol a nyakamig, majd szenvedélyesen szívni és harapdálni kezdi azt. Felszisszenek a kényeztetésre, összezárt ajkakkal próbálok csendben maradni. Érzem, hogy szorít a helyzet odalenn, ahol összeérünk, megpróbálok hát egy hangyányit úgy helyezkedni, hogy ez rejtve maradjon előle, mert elég kellemetlen a szitu.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
Ujjaival gyengéden fogja közre a derekam, tekintetemet az övébe fúrom a csók alatt. Egyszerűen gyönyörűek a szemei. Mindkettőnk pupillája kitágul kissé, mikor farkasszemet nézünk egymással. Nyelvünk persze szorgalmasan dolgozik közben, még rá is kapcsol a tempóra, amitől a hátába kell markoljak. Egészen kimelegedtem játékunk hevében, alig észrevehetően, de izzadni kezdek a hátamon és a hónaljamnál, arcom bágyadtan pirul az izgalomtól. Már a nyakam is kezd egy kicsit megfájdulni, annyit kell felfelé meresszem, hogy felérjek a szájához. Átkulcsolva a testét, szorosan bújok hozzá, mintha a védelmezőm lenne. Mert nekem ő az is. És olyan puha, na meg illatos, hogy többször a nyakába temetem az arcomat, hogy mély levegőket vegyek, s végigcsókolhassam a bőrét az újabb nyelvjáték előtt. Ijesztő az ösztönös rajongásom, s a felszabaduló érzelmek, amiket hetek óta elnyomtam magamban, de ezúttal kitörhettek belőlem. - Máskor vigyázz magadra - tanácsolom neki játékosan. Érzem, ahogy megborzong kissé a puszimtól, amit egy újabb lassú csók követ, hogy ellazuljon. Ilyenkor mindig megijedek, hogy fél tőlem, vagy túl sok neki, amit épp csinálok, és biztos azért remeg így meg az érintésemtől, vagy esetleg a sebhelyek nyománál fájlalja a bőrét. Erőszakossága meglep, noha biztos voltam benne, hogy ilyen oldala is van. Sőt, valahol sóvárogtam azért, hogy végre magamon is megtapasztalhassam azt a sokat emlegetett vadságát. Igen, ezek elég furcsa gondolatok tőlem, de valamiért egy ideje nem látom át tisztán, hogy mibe keveredtem. Durvuló mozdulataiban is ott van a gyengédség, és végig azt érzem, hogy figyel rám, fontos vagyok neki, és mintha azért csinálná, hogy jól érezzem magam. Nem mintha eddig megtapasztalhattam volna akárcsak az ellentétét is. Utasítására engedelmesen lazítom el a szám, hogy kisfiús nyögések hagyhassák el azt. Hasam befeszül a tapintásokra, közben a mellkasára helyezem a tenyeremet.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
Hajamat hátrasimítva szimatolok végig a nyakán, enyhén izzadt, kissé sós ízű bőrét nyaldosva végig ügyetlenül. Érzem rajta, hogy jó neki amit csinálok, engem pedig lázba hoz azzal, hogy boldoggá tehetem. Végre, ha csak egy rövid pillanatig is, de elhiszem magamról, hogy nem vagyok az a szerencsétlen nyomi, akinek csúfoltak általánosban. Mintha ugyanazt tudnám neki nyújtani, amit a többi nagymenő macsó, hiába vagyok egy fejjel alacsonyabb nála, hát még a vékony testalkatom ugye, amit az előbb olyan könnyen kapott fel az asztalig. A számon át kapkodom a levegőt, miközben ő bátorítólag megtart a nyakánál. Még nem jutna eszembe magamtól, hogy ráharapjak a vállára, vagy hogy finoman kiszívjam egy kicsit a bőrét. Egyelőre hatalmas élmény, hogy végigpuszilhatom őt ott, ahol csak szeretném. És ez a szabadság ijesztően klassz érzés, olyannyira, hogy mindenhol libabőrössé válok. - Fontos vagy nekem - vallom be neki bátortalanul, lesütött szemekkel, még ha lábujjhegyre ágaskodva próbálom is őt felérni, mert az ajkaitól nem vagyok hajlandó hosszabb távra megválni. Egyszerűen túl sokáig maradt ez ki az életemből, most pedig mindene kell. Megannyi álmodozás után végre hozzáérhetek anélkül, hogy bűntudatom támadna. Pedig nem helyes, amit csinálok. Mondják, hogy mással kéne most itt lennem, főleg hogy Tejfölnek indokolatlanul rossz híre van a kastélyban. Sajnos sokan alapból előítéletesek vele, holott ha egy kicsit mögé néznek, én tudom, hogy aranyból van a szíve. De hát hogyan is győzhetném meg azokat, akik egyszer már a fejükbe vettek valamit? Ráadásul anélkül, hogy bármi személyeset megosztanék a múltjáról. Szóval nem örülök, hogy elbagatellizálja a törődésemet, noha azzal már tisztában vagyok, hogy nagyon újszerű érzés lehet ez a számára. Gondolom a húgán kívül más nem gondoskodott róla. Megfeszülök a szívó érzéstől, mely kissé már mintha csiklandozna is a nyakamon, a kínos nyögések pedig folytatódnak. Végül a számhoz kapom a kezem, mert attól félek áthallatszik a vékony falakon, noha gondolom egy lélek se jár most erre. Azért közel nyomom magam hozzá, hogy hallhassa rajtam a boldogságomat. Próbálom elkerülni, hogy összeérjünk, ő mégis magához ránt, aztán felfedezi az izgalom jeleit a testemen. Úgy érzem, mintha közszemlére tett volna ki az asztalnál, afféle ritka értékes múzeumi tárgy gyanánt. Keresztbe tett lábbal állok meg előtte, felsőmet lehúzva, kezemmel eltakarva a kínos pontot, kissé még oldalra is fordulva, hogy szabaduljak az égető pillantásától. - Hidd el, nem akarod látni - mentegetőzöm, mikor végre meg tudok szólalni. Megrázom a fejem, s mintha hátrálni akarnék. Elkapom a nadrágom szélét, hátha megakadályozhatom a műveletet. - Ki fogsz nevetni... Szégyellős vagyok - erősködöm tovább.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
Nem mertem korábban még csak elképzelni sem, hogy egyszer ez megtörténhet velem. Aztán mégis itt vagyok, félénk kijelentésem után valósággal reszketve a reakciójától. Hirtelen a szívéhez kap, ezúttal mintha nem teátrálisan tenné. Aggódva fürkészem kék íriszeit, majd pillantok végig feszült végtagjain. Mielőtt bármit is mondana, belül már felkészülök a legrosszabbra, az újabb csalódásra. Mintha direkt élvezném, hogy egyre messzebb mehetek el nála, amíg nem koppanok egy óriásit. Összeszorul a gyomrom, zavart tekintetéből remélem válaszát. És aztán megkönnyebbülök. Nem gondolkodom el azon, hogy ez esetleg nem igaz. Mert nincs okom azt hinni, hogy ne így lenne. Annyi mindent kaptam tőle az utóbbi időszakomban, ami ráadásul elég nehézre sikeredett. Elszakadtam a családomtól, ahol kiéleződtek a konfliktusok. Sosem voltam még ennyire egyedül, magamra hagyva, gyakorlatilag egy idegen világ idegenebb környezetében, tetézve friss barátságaim pillanatnyi megingásával. A torta pezsgőtől savanykás utóízét kezdem érezni a számban egy pillanatra, mikor a legutóbbi találkozásunkra gondolok. Valósággal rácsimpaszkodom az örömtől, ahogy végtagjait szorongatva kéretem magam az újabb csókért. Gyerünk, élvezze csak ki, hogy megkaphat engem. Imádom, amikor átadom magam a játékának, ahogy ezúttal a nyakamat veszi célba. Mit gondolok én bele olyanokba, hogy annak nagyon könnyen nyoma maradhat, főleg az én avatatlan, puha bőrömön. Majd utána hordhatok garbós pulcsit napokig, de most még le is húzom a felsőmet a vállamról, hogy kedvére szórakozhasson rajtam. Én pedig nyitva hagyott szájjal, döbbenten csodálom, miként birtokba veszi a testemet. - Félek, hogy csalódni fogsz bennem - árulom el neki az egyébként nagyon is titkolt aggodalmamat kegyetlen őszinteséggel. Már-már suttogva hagyják el ajkaimat a szavak, úgy fordulok el árgus szemei elől, átkozva a pillanatot, amikor lámpát gyújtottam a sötét szobában. Mondjuk volt már ott a keze, ha jobban belegondolok... Ijedten hunyom be a szemem a közelítő karjának látványára, ami végül a nadrágom helyett a kézfejemet ragadja meg, s vezeti el oda, ahol viszont korábban én még nem jártam. A furcsa érintésre először el akarnám kapni onnan az ujjaimat, aztán bizonytalanul állapodok meg a peremén, mégis szánalmasnak érzem magam így. Nekem ez nem megy, de megbántani sem akarom. Mert nem vele van a baj, hanem velem. Én vagyok hülye. Nehezen veszem a levegőt, arcom elvörösödik az idegességtől. - Hát... ez durva - kommentálom, miközben halványan azért elmosolyodom. Tudva, hogy nem vagyok egyedül a problémával, már bátrabban simulok vissza hozzá, mutatóujjammal pedig végighúzok a mellkasán. Jobb lesz ezt elfelejteni, másik kezem viszont még mindig ottmaradt.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
Azért sem lep meg, hogy ledermed a kijelentésemen, mert fordított esetben nagy valószínűséggel ugyanígy reagálnék rá. Szavaimra pedig hálából nincs olyan pont, amit ne terítene be csókjaival a nyakam körül. Engedelmesen tartom neki oda a célpontot, hogy kedvére játszadozhasson a bőrömön. Úgyis tudom, hogy bármit csinál, mindenképpen izgatóan fog rám hatni vele. Ellazulok ezektől az érintésektől, arcomra meghitt mosoly ül. Szemeim felcsillannak közelségétől. A világ gyors üteme lelassul, gondolataimban egyedül ő jár, az ajtóról pedig végleg megfeledkezem. Ahogy a családomról és a közelgő vizsgaidőszakról is. Az én elő Valentin-napom ez, amit egy ideje titkon már sejtettem, hogy valóra válik, de azt nem, hogy ebben a formában. Mélyeket sóhajtozva koncentrálok ajkaira, miközben tovább zakatol a szívem. S amilyen elégedettséggel mér végig magának, úgy leszek egyre büszkébb arra, hogy itt van nekem és ezt a hatást egyedül én váltom ki belőle. Végre nem az agresszióhoz segítem hozzá, sokkal inkább a beteljesüléshez, mintha támasza lehetnék a nehéz időkben. - Tényleg? - hebegem zavartan a bókjaira, majd szerényen elvigyorodom tőlük. Külső fülnek nevetségesek lennének ezek a szavak, nekem viszont mindennél többet érnek. Még sosem mondtak nekem ilyet. Teljesen behálóz velük, egyszerűen túl sok impulzus ér. Még csak fel sem fogom, hogy az előbb miket csináltunk, vagy azt, hogy éppen hol jár most a kezem. Megenyhülök a tiltakozásomat követően, így ismét egymás mellé tett lábakkal állok meg előtte, egyelőre felhagyva a takargatással, noha elég teszetosza a kiállásom. Nagyokat dobban a szívem a megtisztelő szereptől, viszont továbbra sem értem, hogy miként lehetséges az, hogy ennyire belém habarodott. Pont belém... Aki aztán tényleg nem egy főnyeremény. - Öhm, mármint? - harapom el a számat, mert nem teljesen tudom, hogy most mire gondol. Annyi minden lehetséges számomra, hogy inkább nem képzelek el semmit, nehogy félreértsem a szándékait. Finoman megremegek a simításától, végtagjaim megfeszülnek, ujjammal ügyetlenül helyezkedem nála.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
- Nem - vágom rá egyből, mielőtt kételkedni kezdhetne bennem. Ellenkezésem jeléül tiltakozóan csóválom meg a fejem, teljes erőmmel szorítva magamhoz testét, mintha ezzel hatékonyan a tudtára adhatnám az elköteleződésem és a hűségemet. Biztató mosollyal a számon nyomom a fejem az arcába, hátha minél előbb el tudom benne altatni a gyanakvását. Tudom, hogy milyen törékeny ez a viszony köztünk, és hogy mennyire óvnom kell őt a konfliktusoktól. Elég egy rossz pillantás, és már magára vesz valamit. Formálódó, sérülékeny, alaktalanul örvénylő kapcsolat köt minket egymáshoz, mely remélem egyszer egy szép napon szilárd kötelékké kovácsolódhat. Ahhoz pedig az általa sokat emlegetett, példának állított határozottságára van szükségem, hogy átvegyem. Bárcsak kiléphetnék ebből a csontos jelmezemből, amit a testemnek ismerek, s költözhetnék át egy macsóéba, akivel meghódíthatnám a világot. Csábos mosoly, izmok. Nálam legalább két, ha nem három fejjel nagyobb testmagasság. Vagyonos családi háttér, mely nem sajnálja rám a galleonokat. Drága göncök helyett jutottak örökül bátyáim használt ruhái, na meg némi zsebpénz, hogy kihúzzam a húsvéti szünetig. Néha időtlen időkig képes vagyok arról ábrándozni, hogy miként is alakulhatott volna a sorsom, ha kicsit több önbizalommal bírok. Válaszáig levegőt se merek venni. Mosolya megnyugtat, a rá következő fagyos tekintettől viszont a földbe gyökerezik a lábam. Eltátom a számat, szememmel jobbra-balra végigpásztázva a szobát. Mindenhová nézek, csak rá nem. A hajamba túrok, hogy a szégyentől elsápadt, majd kipirosodó arcomat némileg eltakarhassam előle. Szörnyen kínoz a csalódottságával. Iszonyatosan megalázó, hogy ezt gondolja rólam, mármint hogy még ne nyúltam volna magamhoz korábban. Gyermeteg hisztijén mégsem háborodok fel, hiszen a magam kudarcát látom benne. Felszólítása ellenére továbbra is az asztal szélénél szobrozok, értetlen arccal nézve végig, ahogy megigazítja a ruháját, s egyenesen távozni készül. Összeszorul a torkom, érzem hogy alig kapok levegőt, úgy gyűlik bennem a harag önmagam iránt, s rémlik fel a bál képe előttem, amikor magára hagytam. Most hasonló jelenetben találom magam, csak éppen a saját szemszögemből. Fáj, hogy nem adhatok neki többet, meg hogy hitegettem azzal, hogy eljövök. És miért ne vágynék arra, hogy boldogok legyünk... - De most mi a baj? Hé... ez nem igaz. Én szoktam. Eskü - fedem fel előtte titkomat, csak hogy maradásra bírjam. - Hová készülsz? - kérdezem remegő hangon, idegesen megigazítva a felsőmet.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
A vihar előtti csendben vékony ujjaira csavargatja hajszálaimat, s amíg ajkaira tapadva próbálkozom valami újat nyújtani a számára, addig testem több pontján is finoman cirógatni kezd. Nyugodt érzés árad szét bennem, mely átmenetileg megszünteti a remegést, gyomromban pedig az ott lapuló görcsös fájdalmat. Nyakamra a nyálától hideg levegő nehezedik, bőröm alatt pedig égető érzés emlékeztet arra, hogy nemrég élénken harapdálta és szívta azt, ahol csak hozzáférhetett. Most egy mozdulattal feljebb húzom a ruhám, hogy ahol csak lehet, betakarhassam a felületet, s ha egy tükör előtt állnék, már látható is lenne a vállam körüli a nagy vörös folt. Olyanokra gondolok, amik alapesetben nem rám vallanának, mégis a srác látványától beindul a fantáziám, ezzel együtt a bűntudat is dolgozni kezd bennem. Fiatalnak, tapasztalatlannak érzem magam előtte. Ha megtudná, hogy mennyire amatőrnek számítok, nevetve hagyna ott engem. Még mindig többet képzel rólam, mint amilyen valójában vagyok. Túlbecsüli a hozzáértésem, önbizalma nem ismer határt, a csalódástól viszont mindenképpen meg akarom kímélni, mert ezzel a barátságunkat is veszélybe sodornám. Mégis megbolondít a hatalomszerűség, amit a kezembe ad azzal, hogy gyakorlatilag bármit megtehetek a testén, amiről korábban álmodtam csupán. Ez a fajta szabadság viszont megijeszt, mert amilyen jól elképzeltem korábban, hogy ma itt esetleg mi fog történni, most annál bizonytalanabbul lépek hátra, látván a saját természetes reakcióimat. Mintha meglepődnék azon, hogy ez így van, mégis számolhattam volna vele. Befeszülök, amikor a személyes szokásaimról kérdez. Inkább a téma hoz zavarba, mintsem az előítélete. A vágy, hogy végre ne valami szánalmas elsőéves strébernek lásson, felerősödik bennem. Jó lenne megfelelnem neki valahogy, és elérni, hogy ne sértődhessen meg rám. Elvégre nem szeretném, ha haragudna rám, bárcsak folytatódhatna az, ami az előbb volt. - Sajnálom, tényleg! - sütöm le szemeim a csalódottságtól. Nyilván bennem is elmúlik a korábbi jó érzés, mialatt ő nehéz és lassú léptekkel a kabátjáért nyúl, aztán a kijáratot veszi célba. Keze már a kilincshez ér, mikor végre összeszedem magam annyira, hogy kiszaladjon belőlem néhány értelmes szó is. Feszülten totyogok az asztal mellett, egy lépést előre, majd hátrafelé lépve. Vonakodom, hogy odamenjek-e, de annyi bátorságom nincs, hogy megragadjam őt és visszahúzzam a karjánál fogva. Azt se gondoltam végig, hogy mégis mivel győzhetném meg őt. - Nem tudom... mit szeretnél? - húzom el a számat bizonytalanul, miközben elindulok felé, hogy el ne szökhessen.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
- Ajj - sóhajtok fel hangosan, a tanácstalanságtól pedig összeszorítom az öklömet. Lehorgasztott fejjel hallgatom végig szavait, szemeimen vékony könnyfátyol tűnik fel. Ezt szerencsére nem láthatja a terem túlsó feléből, s én is foggal-körömmel küzdök az ellen, hogy nehogy sírásban törjek ki. Mert megalázva érzem magam, és már most hiányzik az érintése, amit veszélybe sodortam az engedetlenségemmel. Összefonom a karjaimat magam előtt, s csak néha emelem rá tekintetem, amikor nekem háttal készül távozni. Fájdalommal teli arccal nézem végig, amint a pálcáját keresi. Nem bocsátanám meg magamnak, ha ismét összevesznénk. Megint napokig azon gondolkodni, hogy mit és hol ronthattam el, na még csak az kéne... - Tudom kezelni - jelentem ki neki halkan, de azért kihúzom magam előtte. Nyelek egy nagyot az előbbi mondatomra, mégiscsak bizalmas dologról van szó. Néhány éve már, hogy először felfedeztem magamnak, talán pont a serdülőkor kapujában, amikor a nagyobbak szóba hozták, én pedig kíváncsi lettem és kipróbáltam, hogy milyen érzés. Azóta eléggé rákaptam, még ha nem is mondható meg rólam, hogy élek vele. Túl ártatlannak és prűdnek gondolnak? Van egy rossz hírem, ebben a korban szinte mindenki csinálja, ezt a hálókörletben is visszahallom a többiek szájából. Nem hiszem, hogy kamuznának. Kíváncsian hajolok közelebb hozzá, mikor bezárul a köztünk lévő távolság, ő pedig újra egy karnyújtásnyira van csak tőlem. Arcom még sápadt a félelemtől, lábam alig észrevehetően remegni kezd. Nagyra nyílt, csillogó tekintettel bámulok rá, a hatásszünet csak felfokozza az izgalmat. A kínos csendet vágykeltő, kíváncsi kérdésével töri meg, amit a fülembe súg. Érzem, ahogy a hajtincseimhez ér, én pedig a padlónak szegezett fejjel gondolkodóba esem. Előbb a deszkákra nézek, majd a nadrágomra, amiben a félelemtől egy kissé már lelankadtam, de látok rá némi esélyt, hogy újra visszacsináljam a korábbi állapotokat. - Hát... - vonakodom kissé, azonban mentegetőzése inkább csak jobban felzaklat, így gyakorlatilag választás elé kényszerít. Vagy lelép, vagy megteszem neki. Arra gondolok, hogy talán mégsem olyan nagy dolog, mint hinném. Elvégre a csókba is nehezen akartam belemenni, és most mégis élvezem. Ösztönösen nyúlnék felé, hogy ne lépjen hátra, majd pillanatnyi tétovázás után, némi hatásszünettel, de gépies mozdulatokkal elhelyezkedem a széken, aminek támlájára a kabátomat akasztottam. Látszik rajtam, hogy szégyellem magam. Veszek egy nagy levegőt, majd hátradőlök, úgy húzom le a sliccem, s veszem elő az alsónadrágom tartalmát. A kezemmel takarva ügyelek arra, hogy ne sokat mutassak neki belőle. Lehunyom a szemem, s mintha valahol máshol lennék, kizárva a külvilágot kezdek lassú fel-le mozdulatokba.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
Biztos, hogy egyesek jóval érzékibb mozdulatokkal képesek maguknak az örömszerzésre, míg én kezdőként a leghatékonyabb módszert követem. Valahogy sosem éreztem igényét annak, hogy új dolgokat próbáljak ki, ha már ez vált be nálam. Törekedtem arra, hogy gyorsan és észrevétlenül legyek túl rajta, s ha olyan a hangulatom, akkor maximum többször megismételtem a folyamatot. Egyik kezemmel a farmerom sliccét feszítem szét, másikkal pedig finom mozgásokat végzek lenti részemen. Számomra az élvezetekhez az kell, hogy teljesen egyedül legyek valahol, egy kényelmes helyen. A csónakház rozoga székében ülve nem érzem teljesen jól magamat, ahogy a srác jelenléte is szokatlan még nekem. Próbálok elvonatkoztatni attól, hogy hol vagyok, s ki néz most végig rajtam lelkesen kíváncsi szempárjával. Ujjaim ütemére veszem a levegőt a számon keresztül, de nem sikerül annyira ellazulnom, hogy hangokat is kiadjak. Ahogy azt sem érzem, hogy közelednék a csúcshoz, ezzel a tempóval nem csoda. Arról nem volt szó, hogy végigcsináljam. Megmutatom, hogy mit tudok, ennyi. Gondolom a kísértetház utáni felelsz vagy mersz újabb felvonása ez a részéről. Arcom viszont egyre csak vörösödik. Óvatosan kinyitom eddig összezárt szemeim egyikét, hogy elégedett hümmögésére hunyorogva ránézhessek. Kifejezéstelen arccal szemléli próbálkozásomat, amitől azonnal őrlődni kezdek magamban, hogy jól csinálom-e. Aztán hanyagul az asztalra dobja a kabátját, hogy elkaphassa szorgos alkarom. Értetlenül állok fel a székből, gatyám lejjebb csúszik a combomon, s csak szabad kezemmel akadályozom meg, hogy teljesen leessen rólam. A másik ugyanis ismét az ő nadrágjához kerül. Bókjára megilletődve pillantok oldalra, de egy halk köszönömöt azért elmormogok neki, mielőtt megcsókolna, immár az ölében ülve. - Jól csinálom? - suttogom, mikor kissé hideg kezem utat tör az alsójában, s ujjaimmal bátortalanul rámarkolok az övére. Felhúzom kissé a pólóját, aztán ha kiszabadul börtönéből, kézfejem lassú mozgásba kezd. Érzem, hogy az eltelt idő alatt teljesen benedvesedett neki. Arcomon halvány mosoly jelenik meg, fejemben pedig a műveletre fókuszálok.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
A testem feletti uralmat felváltja valami belső, korábban hosszú időn át elnyomott vágyak vezérelte szellem, amit Theon vad érintései engednek ki a palackból. Akárhogy nézem, mindenhogy kínos, amit most művelünk. Egy évvel ezelőtt még az is elképzelhetetlen lett volna, hogy egy bentlakásos varázslóiskolában tanuljak az Északi-középhegység szívében, nemhogy egy srác ölében ülve csináljak mindenféle felnőtteknek való dolgot. Bátorságomért cserébe vadállat módjára cuppan rá az ajkaimra, nyelvével becsusszan a fogaim közötti résen, hogy sajátommal találkozva szenvedélyes táncba kezdjen. Szinte teljesen átdugom az enyémet az ő térfelére, miközben előbb a hátát ragadom meg, majd hátul a hajába kapaszkodom. Fokozódik a nyáltermelésem, köszönhetően a mentolos utóíznek, amit kedvenc cukorkánk aromája kölcsönöz. Szája ettől csak még kívánatosabbá válik, lelkes amatőrként kezdem el nyalogatni nyelve hegyéről az ízeket. Már alsó ajkába harapva élvezkedem, amikor karomért nyúl, ezzel mintegy kiadva az új parancsot. Nagy levegőt véve lassan csúsztatom be a kezem a gatyájába, hideg ujjaimtól való felszisszenésére pedig féltően kapom arcára a tekintetemet. Aztán sokkal inkább a férfiassága kezd el érdekelni, amit türelmetlenül szabadítok ki a farmerja fogságából. Egy mondat erejéig muszáj vagyok megjegyezni, hogy odalenn is illik rá a Tejföl jelző, ellentétben az én szőrzetemmel. Tizenöt évesen kevesen mondhatják el magukról, hogy ilyen élményekben részesülnek, mindezt egy bentlakásos intézményben, még ha ki is szöktünk érte a faluba. Kérését komolyan véve aprót bólintok, egyre gyorsuló ütemben kezdek dolgozni rajta. Először félve szorítok rá, aztán egyre magabiztosabban kísérletezem, de a kívánt eredményt nem sikerül elérnem. Halkan sóhajtozni kezd, ez igaz, viszont az arca elég kifejezéstelenül fest. Aggódni kezdek, belülről tépelődöm, ezzel párhuzamosan a végén már-már görcsösen rákapcsolok valami nagyobb fokozatra, mert mindenképpen ki akarom őt elégíteni. De arcom gondterhelt, homlokom összeráncolódik, a koncentrálástól apró izzadságcseppek jelennek meg rajta. Odalenn pedig lankadni kezdek, olyannyira az ő boldogságára koncentrálok, amit mintha mégsem tudnék elérni. Jónak jó, de kevés. Hamar hiányérzetem támad. És velem van a baj, valamit rosszul csinálok. Örökké ezzel fog piszkálni, ha nem tudom őt rendesen felizgatni. Szinte kérlelően meredek rá, hogy nyögje már ki a szükségleteit, mire végre megszólal. - De... - torpanok meg a műveletben, mikor kihúzom magam, s helyezkedem kissé az ölében, hogy ne zsibbadjak el. Mérgemben halkan felmordulok. Az erőlködéstől kapkodva veszem a levegőt, s csak azután szólalok meg, hogy kellően kifújtam magam. - Azt még sosem csináltam. Nem... nem tudom, hogyan kell - remegek meg, ahogy tenyerével rákulcsol odalenn.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
Van valami ijesztő számomra abban, amit csinálok, és ugyan az ölelkezésekkor még mindig bevillannak az első találkozásaink rémképei, a félelemmel átitatott izgalmat átveszi valami bizsergető érzés, amiről tudom, hogy rossz és helytelen, de mégis vonzó. Pont attól, hogy veszélyes ennyire közel engednem őt magamhoz, s a kiszámíthatatlansága ezúttal tetteiben nyilvánul meg. Félek, mert nem tudom hogy mit vár el tőlem, de azt sem hogy miként juttassam el a csúcsra. Halvány lila gőzöm sincs, hogy mi lesz a következő lépése, amitől csókjaink ellenére nyugtalanná válok. Elfelejtem, hogy milyen híre van a suliban, annak tudata pedig, hogy most a tűzzel játszom, egyenesen az egekbe emeli a dopaminszintemet. A tiltott gyümölcsnek pedig nagyon tetszik, amit csinálok vele. Én meg azt élvezem, hogy végre valami igazán rólam szól. Lettem valaki. Felfigyeltek rám, és kiválasztottak. A sok szar után némi boldogság is jut. Álló farkamat markoló keze akár le is levezethetné a stresszt, ami a vizsgák előtt nem egy rossz dolog. Szándékosan fokozom benne a vágyat irántam, mikor már lassan kapiskálni kezdem, hogy mi jön be neki a legjobban, olyannyira, hogy már alig bírjon magával. Nem tudom, hogy mit szeretnék, s meddig akarok eljutni vele, csak boldognak akarom végre látni, hogy jóvátegyem az irántam érzett korábbi indulatait, s hogy megmutathassam neki a valódi énemet, amit eddig valamiért félreismert. Mert rohadt jó, hogy összeakadtam vele, és azóta, hogy úgy elbánt velem a tanulószobán, nem tudok szabadulni ettől az illattól, amibe most beleszagolok, s a hangtól amit közvetlenül a fülemben hallok. Beférkőzött az álmaimba, amíg azon kaptam magam, hogy a lányok helyett az ő képére verem ki a zuhanyzóban, és basszus... Most mindketten szuszogunk. A hajával játszok, na meg odalenn a péniszével, aggódóan figyelve minden egyes rezdülését. Összenézünk, én elmosolyodom, ő finoman végigsimít az arcomon, majd jó fiú módjára bólintok egy aprót, mint aki jól tudja, hogy mi a dolga, hiszen megmondták neki, nem is egyszer. Teljesítenem kell hát a parancsot. Kezem szorgalmas munkába kezd, mígnem egy könnyed mozdulattal az asztalra ültet. Lapja egy pillanatra megfeszül a súlyomtól, de nem elég vén ahhoz, hogy összerogyjon alattam. Nem csoda, ha Tejföl is lazán képes felemelni. Mindig is gyengének éreztem magam hozzá képest. Összehúzom magam az új környezettől, és még arról is elfeledkezem, hogy hátsóm a koszos asztallapot éri. Mielőtt bármit tehetnék, lerángatja rólam a cuccaimat, nekem pedig arra marad csak időm, hogy megkapaszkodjak az asztal peremében. - Várj! Ne! - szólok rá kétségbeesetten, mikor már tincseibe markolok. Odalenn megrándulok, ajkaim apró sóhajra nyílnak. Megdöbbent férfiasságom iránti csodálata. Az elején összeszorított fogakkal viselem, ahogy profin kényeztetni kezd a szájával, majd mikor ritmikus mozgásba kezd, vele szinkronban kezdek hangos nyögdécselésbe. - Ez... jó... - préselem ki a szavakat egy-egy sóhaj között remegve, s mintha ettől a tetőponthoz is csak egyre közelebb érnék. Tudom magamról, hogy hamar elsülök, óriási szégyen lenne, ha pont az első ilyen alkalmamnál égnék be előtte.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
Megszeppenve görnyedek az asztallapon, vállam előre esik, amint az odalent munkálkodó srácot kémlelem kíváncsi szempárommal. Mámoros pillantásaim mögött ugyanakkor megrémít, hogy mit művelünk tulajdonképpen. Konkrétan másodpercek alatt kiléptetett a komfortzónámból, egyenesen valami új és ismeretlen érzésvilágba csöppentve. Ezzel egy időben érthetetlen számomra az irántam tanúsított rajongása, ahogy átszellemülten veti rá magát a férfiasságomra. Mindketten túlhevültek vagyunk, hajszálaink összeállnak az izzadságtól. Az idegességtől kocsonyaként reszket minden végtagom, úgy kapaszkodom meg benne, ujjaimmal kitapintva egyre nedvesedő fejbőrét. Ennyire még sosem akartak, sosem csodáltak. Ez egészen más érzés, mint amikor magamnak csinálom. A lámpaláztól vörös arccal feszítem be izmaimat az erősödő ingerekre, s próbálom megtalálni a helyem ebben a szituációban. Mert átadni magam ennek az érzésnek mégsem tudom teljesen, a szorongásom csupán részlegesen oldódik fel bennem. Rettegek attól, hogy viszonoznom kell a kényeztetését, vagy netán tovább akarna menni. Még néhány mozdulat, pár gyengédebb érintés, és mintha bármikor a csúcsra érhetnék. Gyermekien nyöszörgök nyelvének játékától, s mikor igazán közel vagyok, ő elszorít a hegyénél. Hangosan felmordulok a kínzásnak ható játékától, már-már könyörgően vizslatok végig rajta, hogy ne hagyjon ebben az állapotban. Beletúrok a hajamba, majd szelíden az arcát kezdem cirógatni. Teljesen eltűnök odalenn a szájában, amitől egyre hangosabban fújtatok. Szemeim bekönnyeznek a gyönyörtől, lábaimat finoman lóbálni kezdem. Valami elindul bennem, egészen mélyről, mintha átjárná minden porcikámat. Még ki akarok tartani, minden erőmmel felvenni a harcot a bizonytalan érzés ellen. Ez már az vajon, vagy csak beképzelem? Olyannyira küzdök, hogy a karját is megragadom, amivel eddig rásegített a munkájára, hátha meg tudom őt állítani. Mégis elkések azzal, hogy közbeavatkozzak. Alig néhány perce dolgozik rajtam, s azt hiszem én máris elélvezek. Hátradöntöm a fejem, szemeim összeszorítom ijedtemben. Nem tudok uralkodni a hangszálaimon, a hangos nyüszítések betöltik a szebb napokat látott termet. A robbanásszerűen távozó nedvek célállomása egyelőre nagy rejtély számomra. Hosszú másodpercekig kapkodom a levegőt a csúcs után, mígnem az euforikus ingert felváltja a marcangoló szégyenérzet. Túl hamar megadtam magam... - Én... én asszem elmentem - hebegve kapok a számhoz ijedtemben, mintha nem lenne egyértelmű számomra a jelekből. Mégis kételkedni kezdek, mert az érzés maga különbözik attól, ahogy alapból szokott történni. - Ugye nem baj? - pislogok rá ártatlanul, naivan reménykedve abban, hogy ez nem lesz neki nagy ügy. Mondjuk lehet illett volna figyelmeztetni őt erre, hogy hová fröcskölök, de ez más kérdés.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
Olykor az asztal lábai megreccsennek alattam a finom lökésektől, amiket a srác mozgása idéz elő. Nem gondoltam volna korábban, hogy ez ilyen jó lesz. Valahányszor csak összeszedem a bátorságom ahhoz, hogy a lábam közé pillantsak, úrrá lesz rajtam egy nagyon furcsa, bizsergető érzés. Egyre nedvesebb a helyzet odalenn. A nyáltermelése fokozódik a szájában, vagy valami egészen más? Esetleg mindkettő. A számon át hangosan sóhajtozva elveszítem az érzékeim feletti kontrollt, az ingerek fokozatosan erősödnek fel azokon a bizonyos részeken, s ami egy másodperccel ezelőtt még távoli célnak tűnt, az utóbb mintha már bekövetkezett volna. Lehet, hogy az újszerű élményektől. Vagy a bennem rejlő félelem hozta ki belőlem túl hamar. Esetleg éretlen vagyok még egy rendes orgazmushoz, feltéve ha nem ő végezte túl profin a dolgát. Kétségtelenül az ujjaim megpuszilása után kezdem el azt érezni, hogy átmentem egy olyan ponton, amitől kezdve a folyamatok megállíthatatlanul zajlanak le a testemben. Szívem még sokáig hevesen kalapál a tetőpont után, amiről egy rövid időintervallumban azt se tudom, hogy valóban bekövetkezett-e. Akkor sejtek meg valamit, amikor hirtelen kivesz a szájából. Ágaskodó tagom némi váladékával együtt felcsap a felsőm pereméig, mielőtt védően rámarkolnék a kezemmel. Elégedetlenül sóhajtok fel, hogy belekezdjek a magyarázkodásomba. A filmekben valahogy tovább szokott tartani... Magamnak viszont a suli óta túl hamar tudom le. Talán ez a baj... Hozzászoktattam a gyorsasághoz, kivéve ha a nyelve volt szokatlanul ügyes. Még mindig pironkodó arccal szúr szemet a szája szélén csillogó nedv. Csak ennyi jött volna ki? Aztán amint lenyalja, s egy nagy nyeléssel tünteti el ajkáról, egyúttal világossá válik, hogy miért nem terítettem be őt a váladékommal. Elszörnyedve nézek vissza rá, majd magam elé, hogy undorodva húzzam el a számat a csókja elől, amiből végül csak egy rövidke puszi lesz. Még mit nem... Undorító. Hogy saját magamat? Na ne... Az viszont némileg vigasztal, hogy állítása szerint nem spóroltam az adagjával. Biztosan a hetekig elfojtott feszültség az oka. Még mindig szégyellem magam, de boldogabb és felszabadultabb is vagyok, végtagjaim ernyedten lógnak magam mellett. Arcomon halvány mosoly jelenik meg az elégedettségtől, talán utoljára... Pillanatnyi nyugalmam egészen addig tart, amíg egy túlfűtött lökéssel hanyatt nem fekszem a porcicás asztalon. Hátamat az otthagyott újsághalmok nyomják, párnaként az egyik könyv kemény borítójára érkezik fejem. Szavaitól lesápadok, szívverésem kihagy néhányszor. Kiszabadított férfiassága a hátsómat bökdösi. Felemelem a fejem, s az ő szenvedélytől csillogó íriszei néznek vissza rám. Nyelek egy nagyot, lábaim húzni kezdem felfelé, két tenyeremmel nyílásomat védem. Tudom, hogy tartozom neki, és bár fantasztikus élményben részesített, de az első alkalmat nem így képzeltem el. Nem egy csónakházban, nem úgy, hogy nem tisztáztuk pontosan a kapcsolatunkat. - Várj, Tejföl... - simítom kósza hajtincseimet a fülem mögé. - Most akkor... tényleg Azt akarod? Mármint nem túl gyors ez egy kicsit? Mármint. Most. Együtt. Vagyunk. Igaz? De hát még csak most jöttünk össze - győzködöm őt kétségbeesetten.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
Csillapodik a görcs a hasamban, a lüktető érzés is alábbhagy odalenn, mintha soha nem is létezett volna. Egészen elpilledek, s a történtektől kényelmetlen érzésen túl csak valami furcsa elégedettség marad meg bennem. Beteljesülésemre egyedül testnedveink jellegzetes illata, valamint óvó tenyeremben lapuló tagom emlékeztet. Rosszallóan megcsóválom a fejem, mikor megtudom hogy hová tűntek a bűnjelek. A kisebb fajta undorral mintha észhez térnék, és már nem vágynék úgy a csókjaira, mint korábban. Vagy csupán a saját ízemre nem vagyok kíváncsi. Ezúttal vigyorgás helyett csak forgatom a szemeimet a cukkolására. Még sosem kóstoltam magam, de egyszer eljátszottam a gondolattal. Mégse hiszem, hogy ennyire sietnünk kéne. Eddig azért volt jó közöttünk az összhang, mert mindketten figyeltünk a másikra. Addig mentünk el, amíg engedtem neki. Most viszont mintha gyorsítani akarna, és bár bennem is nagy a vágy, én előtte azért szeretném átbeszélni, hogy most akkor mi a helyzet kettőnkkel. Mert a túlfűtöttség és a kíváncsiság közbeavatkozott az orális jelenetnél, de már abba se mentem volna bele magamtól, ha nem állít döntés elé. Nekem idő kell, és bizalom. Meghitt környezet, nem egy csónakház. Muszáj tudnom, hogy mi van köztünk. Felteszem a bátortalan kérdést, hozzá körítésnek a gyenge lábakon álló, légből kapott feltételezéseimmel. Arcán sokkos rémület tűnik fel, amire a magam értetlen nézése a válasz. Szájtátva ülök fel az asztalról, s néhány pillanatra szabaddá vált péniszét is végigmérem magamnak, a biztonság kedvéért, na meg a miheztartás végett. Megrándulok a nevetésétől, mely fülsértően visszhangzik a szobában. Ijedtemben a csattanó paskolásra az alsómért nyúlok, majd a farmerommal együtt húzom fel a térdhajlatomig. Vöröslő fejemmel először rá se merek nézni, a gombóc a torkomban pedig egyre csak gyűlik, hogy levegőt is alig kapok. - De... nem értem. Akkor nem jövök be neked? Hiszen azt mondtad fontos vagyok... és csodálatos. Meg ilyenek - horgasztom le a fejem megszégyenülten, a dühtől forrongva. - Most akkor ez mi volt? - gördül le egy könnycsepp az arcomon. Szipogok párat, s még ökölbe szorított kézzel is, de ellenállok a sírásnak. Érzem viszont, hogy csak egy kicsit kell tovább bántania ahhoz, hogy végleg elszakadjon a cérna. A harag és csalódottság pedig a közöttünk lévő kínos csend alatt egyre csak nő. - Mi a baj velem?! - túrok bele a hajamba, lassan fújva ki a levegőt. - Senkinek nem kell róla tudnia, ha ez a bajod... Majd titkoljuk. Tartom magam az ígéretemhez. De én nem olyan vagyok, mint a többiek. Tudom, hogy sok szarságon mentél keresztül, és most csak félsz... De belül te is tudod, hogy... - nem fejezem a mondatom, mert elcsuklik a hangom, az idegességtől pedig immár teljesen visszabújok a nadrágomba, hogy összefont karral nézzek vele farkasszemet. Még reménykedem, hogy ez az egész csak egy félreértés.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
tovább a hozzászóláshoz...
| | Figyelem! Ez a hozzászólás a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket, így különösen nyílt szexualitást tartalmaz. Ennek értelmében megtekintése 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Ha mégis úgy érzed, hogy elolvasnád, kérlek kattints a kaméleonra! |
- Viccet? Mit? - pislogok, mintha csak egy rossz álomból ébrednék fel hirtelen. Kétkedve, gyanakodva nézem őt. Még mindig kapaszkodok abba a kis reménysugárba, amit kreáltam magamnak. Naiv vagyok és hiszékeny. Nincs más választásom, mint hinni magamban. Abban, hogy hirtelen megváltozik, és csak azért viselkedik így, mert neki is újszerű ez az érzés. Minden egyes szava újabb késszúrás a szívembe. Mellkasom összeszorul, a fátyolos szememből a nehéz könnyek lassan gördülnek lefelé útjukra. Nem akarok sírva fakadni előtte. De mégis, hogy lehettem ennyire vak? És miért nem azelőtt kérdeztem meg ezeket, mielőtt megkaphatott volna? Annyira valóságosnak tűnt, hogy komolyan mondja. Az érintések, a csók, a játéka... És amit tett értem eddig. Nem áll össze. - Akkor miért lógtál ennyit velem, ha? - vetem oda dacosan, ahogy bevillannak előttem az utolsó hónapok emlékképei. A tanulószoba, a karácsonyi bál, a folyosókon és szünetekben való összefutások, na meg a faház a naplóval, és az iménti tettei. Túl sok emlék, túl sok köztük a jó, amiben nem volt semmi hátsó szándéka szerintem, és amiben mélyről jöttek az érzések. - Ezt. Nem. Hiszem. El - dadogom a haragtól összeszűkült szemekkel, mikor már mindketten visszaöltözünk. Idegesen leugrom az asztalról, s a méreg olyannyira elönti a fejem, hogy kissé meglököm őt a mellkasánál. Sosem értheti meg talán, hogy mennyire megalázott az előbb. Vagy hogy milyen az, amikor igazán be tudok gurulni... Általánosban sok baj volt velem, mert ha túl sokáig húzták az agyamat, akkor átváltottam közveszélyes ámokfutóvá. Pár alkalom a pszichológussal elérte, hogy ennyire azért ne akadjak ki, de még mindig előfordul, hogy túlfeszítik azt a bizonyos húrt. Ezúttal Tejföl rúg belém. - Hazudsz! - kiáltom rá kétségbeesetten. A mellettünk lévő székbe rúgok, amin a kabátom is van. Hangosan koppan a vas és fa anyaga a földre, amint fellököm az indulattól. Hátrafordulok és lesöpröm az asztalról a könyveket és újságokat, amik hangos csattanással szóródnak szét körülöttünk. - De... én... azt hittem... hogy... - szipogok néma dühöngésem után, mikor megköszörülöm végre a torkomat és megszólalok, majd megrázom a fejem. Nem fejezem be a mondatot, mert félek kimondani a szavakat. Pontosabban azt a szót, vagy valami olyasmit. De azt az örömet nem akarom megadni neki, hogy hallja tőlem, így is elég kárörvendő lehet a számára, hogy sírni lát. A könnyeim potyognak, hiába törölgetem őket koszos kezemmel, bőgni viszont még egyelőre nem bőgök. Helyette hangosan szitkozódom egy sort, így némileg jobban érzem magam. Nyilvánvaló, hogy neki van igaza. Vak voltam. Szürke kisegér. Felültettek, sokadjára. Sokkosan ledermedve állok meg előtte, sajnálva már, hogy az előbb meglöktem, sajnálva hogy belementem a hülye kis játékába. Csak egy kicsit nyitottam felé, és mindenestül kihasznált. Visszaélt a jóindulatommal, a titoktartásommal. Megvédtem őt a többiek előtt, és teljes mellszélességgel hittem abban, hogy ő más, mint amit gondolnak róla, mint amit mutat magáról. És most pofán basz. Duplán. Triplán. És még ötször. Minden értelemben. - Eressz el! - szólítom őt fel, hangom fájdalommal teli. Húznám magamhoz a csuklómat, de nem bírom. Erősen szorítja, vénám lüktetni kezd. Pont ott fog rá, ahol a múltkor megtaposott, így különösen érzékeny azóta. Felszisszenek, csúf grimaszt vágva a fájdalomtól. - Hogy lehetsz ekkora fasz? - fakadok ki, mikor már rángatnám a karom, csak hogy szabaduljak tőle. Menekülni akarok. Úgy megütném most, de tényleg... Csak ne lennék ilyen gyenge.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
- Hát rábasztál. Nem sikerült - erőltetek bárgyú mosolyt könnyekkel teli arcomra. Ez az egy tény legalább vigasztal, mert ha nem suhan át az agyamon, hogy előbb a viszonyunkat kellene tisztázni, még a végén a kútba is beugrottam volna talán a parancsára. Komolyan azt hittem, hogy azért is hív többek között a csónakházba, hogy majd szerelmet valljon nekem. Bármit megadnék azt hiszem, hogy így tegyen. Még most is, mindezek ellenére. De nem... Helyette muszáj volt lerombolnia mindent. Hetek, hónapok munkája. Azok az először ártatlan kis érintések, és a gyermeteg párbeszédeink. Kuka. Éppen sikerült rendeznem a Karolával való vitámat, majd jó pár háztársam segítségével, de átlendíteni magam valamennyire a családomon belül dúló konfliktusokon, erre neki most muszáj belém rúgnia. Vagy egy másik nézőpontból, nekem valahogy sorsszerűen szükségem volt arra, hogy keresztbe tegyek saját magamnak. Túlságosan érzékeny vagyok, és iszonyatosan hiszékeny. Mindig, mindenkinek elhiszem, hogy megváltozott. Apáról is, a testvéreimről is... Ahogy róla is elhittem. Persze nem akarom ezt túldramatizálni. Én voltam a hülye. Mindenki próbált figyelmeztetni, hogy tartsam magam távol a sráctól, de én nem hallgattam rájuk. Különösen fáj, hogy Tejföl volt a támaszom és segítőm ebben a nehéz időszakban, méghozzá igen erősen számítottam rá. És rohadtul visszaélt vele, a saját kis önző céljai érdekében. Úgy tűnik, a lelki sérültek tovább nyomorítása az új kedvenc hobbija. Hiába szorítom az öklömet egyre idegesebben, csak nem akar csillapodni bennem a féktelen harag. Hajszál híján, de majdnem több történt köztünk, amitől iszonyatosan indulatos vagyok. Leszarom, hogy mit gondol... Többé már azt sem hiszem el neki, amit kérdez. Látom persze a szemein, hogy őt is megdöbbenti, ahogy erővel meglököm, aztán a széket döntöm fel, majd az asztallapot takarítom le. Ez is a Benike, ez is az ő Prücsökje, bármit is gondolt korábban. És még mindig csak tombolnék. De igaza van, marhára nem lesz jobb tőle. Bántani se akarom, az az egy szerencséje. Helyette dühösen vicsorgok rá, farkasszemet nézve félig-meddig önelégült pofájával. Csak akkor feszíti túl a húrt, mikor a csuklómat kezdi el szorongatni. Ide-oda rángatom a karom, hogy szabaduljak tőle, aztán a kétségbeesett kalimpálásom közben félrelököm őt. - Hagyj békén - kiáltok rá sírva, holtsápadt arccal. Egy életre elég volt belőle, esküszöm. Eljátszotta az esélyét. Az erős szavak beleégnek az agyamba. Egy pillanatra elveszítem a fejem, szabad kezemmel csattanós, a maga módján erős pofont keverek le neki, amitől talán elenged egyre fájóbb szorításából. - Remélem Theory is úgy jár majd, mint te! - üvöltöm torkom szakadtából, a gyűlölettől résnyire zárt szemmel. Dehogy gondolom komolyan... Rettentően fáj, amit most mondok neki, direkt nem az ő példájával támadok vissza. Még mindig túl jóindulatú vagyok vele. Kiszabadulva a markából, felkapom a szék alá esett kabátomat, majd a zárnyitó bűbáj sikeres elvégzése után kiviharzok a csónakházból.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
Nyakamon az első vizsgaidőszak. Nagy a nyomás rajtam, de szerencsére a minisztérium gyakorlott szakemberei a segítségemre lesznek a hoppanálás tárgyhoz tartozó számonkérés lebonyolításában. Nincs valami sok diákom, úgyhogy viszonylag keveset leszek a kastélyban. Helyette az egyetemen kell teljesítenem a kötelezőket, hogy meglegyen az adott félévre előírt kredit, aztán jöhet a jól megérdemelt pihenés. Persze a nehéz időszak alatt se szeretném elhanyagolni a barátaimat. Danával már nagyon régen tudtunk normálisan találkozni, az egyik szabad időpontot pedig fel is szabadítottam erre. Örülök, hogy vele jó maradt a kapcsolatom, mert hát sokan jöttek-mentek az évek alatt, olyanok is sajnos, akiknek távozására egyáltalán nem számítottam. Hamar bepakolok a táskámba. Nincs sok cuccom, csak a kék fürdőgatyám, ami még levitás diákkoromat idézi. Csíkos törölköző, fekete papucs, aztán indulhatok is. A helyszínen Dana már a szokásos stílusával üdvözöl, amitől persze pirultan kezdem vakargatni a tarkóm. Amióta gyakorlótanár lettem, nem ez az első, hogy szabadkoznom kell. Úgy érzem, sose fogom megszokni ezt a bánásmódot. Különösen furcsa, hogy ő az idősebb, és most kicsit mintha fordult volna a kocka a hierarchiában. A sors fintora. - Jaj, Dana, hát micsoda fogadtatás - nevetek zavartan. - Neked csak Beni. Szerencsésen elkerülted, hogy taníthassalak - jegyzem meg mosolyogva. Ha jól tudom, az utolsó vizsgáit rúgja, szóba is akarom majd hozni a témát, hogy pontosan mik lettek a végső tervei az iskola után. - Na, akkor irány az öltöző, aztán találkozzunk a közös kijáratnál - javaslom, ahogy a férfi részleg után kutatok a tekintetemmel. Már alig várom, hogy a vízben legyünk.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
- Tényleg? - kérdezek vissza meglepetten, nagyot nyelve és pislogva. Ha Dana ülne az órámon, az biztosan nagyon furcsa érzés lenne. Megszoktam, hogy alattam jövő, fiatalabb nemzedéknek magyarázok, a korábbi csoporttársaim előtt igencsak fura lenne bizonyítanom, hát még akkor, ha valakit jobban ismerek. De ez is egy jó lehetőség arra, hogy gyakoroljak, fejlődjek, úgyhogy folytatom is a válaszom. - De te már megtanultál hoppanálni, nem? Mindenesetre az elméleti alapokat mindenkinek el tudom magyarázni, és tervezem is majd, hogy a kimaradó évfolyamoknak afféle szakkört indítsak, ahol pótolhatják, fejleszthetik a képességüket. Igazából majd az órarendemtől függ, mert az egyetem az első - magyarázom neki lelkesen, leszögezve a legfontosabbakat. Igazából lehet, hogy tényleg nem lenne rá kapacitásom, hiszen ha már találkozni tudunk, akkor szórakozásból akarok vele lenni, nem pedig kötelességből. - Hát, olyan régen azért nem láttál. De köszönöm! - pirulok el, ahogy végignézek magamon. Mondják, hogy sokat változott a testmagasságom, de még mindig nem tartom magam a legmagasabbak közé tartozónak. Ami észrevehető, az a vékonyságom, igazából volt időszak, amikor több volt rajtam, de a VAV környékén volt a mélypont, most kicsit megint javul a helyzet, igazából attól nem kell tartanom, hogy pufi leszek szerencsére. - Te is jó bőrben vagy, de majd mesélsz jobban, hogy mi újság veled. Remélem, hogy jól mennek az utolsó vizsgák - jegyzem meg óvatosan, ami egy gyakorlótanár szájából lehet, hogy a kelleténél nagyobb nyomást jelent benne. - Hú, hát nem tudom, hogy itt árulnak-e, de persze! Én nem vagyok egy nagy hekk-evő, de majdcsak elfogy a tányérról. Remélem, hogy az árak is barátiak. A legjobb persze az lenne, ha a tavacska partján kiülve tudnánk enni, ott valahogy hangulatosabb a szabad ég alatt - álmodozom, de ott meg a tó az, ami kicsit koszosabb talán, meg ki tudja milyen lény rejtőzik benne, úgyhogy itt legalább wellness elemek is vannak, és élvezetes az egész. Leokézva Dana kijelentését, én is fürdésre alkalmasra váltok, még megejtem a mosdót, pár utolsó igazítást a tükör előtt, és egy szabálykövető zuhanyzást. Már vár rám, törölközőmmel a hátamon, papucsban csoszogok oda. - Nos, teli hassal mégsem olyan jó fürdeni, úgyhogy szerintem célozzuk meg az egyik medencét - javaslom. Szívesen úsznék is, kérdés, mennyire bírják a gyenge karjaim, úgyhogy kíváncsian várom a válaszát, s részemről meg is indulhatunk végre.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
- Még csak gyakorlótanár! - emelem a magasba a mutatóujjam, hogy belekössek a bátorításába. Tudom, hogy lényegében ugyanaz a kettő a diákság szemében, mármint szerencsére az igazgató úr nekünk elég szabad kezet adott, és az órák komolysága is kellően nagyok, de azért még mindig elég hirtelen jött nekem ez a pozíció, és túlságosan szerény vagyok ahhoz, hogy a tanári gárda diplomás végzettségű tagjaival emeljen egy szintre magam. Úgyhogy ahhoz még néhány évet itt le kell húznom, átvergődve jó pár vizsgát és egyéb megpróbáltatást. Messze van még, de ilyen tempóval el fog repülni az idő. És addigra az is elképzelhető, hogy más tárgyakat is megkapok, kiegészülnek az évfolyamok, új területét próbálhatom ki a pedagógiának. Főleg, mivel a bűbájalkotás az egyik kedvenc területem, és nagyon érdekesnek találom eddig az órákat, tulajdonképpen a különféle varázslatok világa az, amiben igazán hosszú távon el tudom magam képzelni. Aztán meglátjuk, hogy majd mit hoz a jövő. Dana szavai nagyon jólesnek. El is pirulok, büszkén húzva ki magam előtte. Lám, hány éve is volt már, hogy megismerkedtünk, és ő már akkor hitt bennem. - De nagyon köszönöm, hogy ezeket mondod rólam, hidd el, zavarba is hozol. Szívesen látlak, ha beférsz még a terembe egy szabad székre, aztán nyugodtan lehetsz őszinte majd, amikor véleményt formálsz az óráimról - adom tudtára hálásan. - Ó, ez jó hír! Kitartást az utolsó hetekre! - biztatom barátomat. - Ú, a jó kis sajtos-tejfölös lángos lenne az igazi, ha strand, akkor nálam az a befutó! - lelkesen gondolok vissza azokra az időkre, amikor még a családommal látogattam el a nyári szünetekben egy-egy egész napos fürdésre. Idén nyáron valahogy ez már nem jött össze, meg persze az egész csapatot már nehéz összeszedni, mert nagyok már a testvéreim. - Jól hangzik a tavacskás program! És igen, jó lesz ez a sorrend - erősítem meg Danát ötletében. Úgyhogy először a langyos, de kellemes vízben kezdek. Kíváncsi vagyok, hogy mikor kezdődnek a hullámok. Élvezem, hogy a testem elmerül a habokban. Úszok párat, hogy felfrissüljenek az izmaim, aztán a társamhoz fordulok. - Na és, hogy látod a vizsgák utáni időszakot? Mi lesz veled, ha kirepülsz a kastélyból, hogy döntöttél? - érdeklődöm.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
Kijelentésére elpirulok, aztán jobban belegondolva lehet, hogy van abban valami, amit mond. Főleg az alsóbb évfolyamok számára nem teljesen egyértelmű a különbség, nekik pedig úgy is kell jó esetben tekinteniük rám, mint akire felnéznek, és akit tisztelhetnek. Ha nem vívom ki a tekintélyem előttük, akkor nem lehet belőlem igazán jó tanár. Látják, hogy idősebb vagyok náluk, bemegyek, megtartom az órát, és ilyen szempontból nincs különbség tanár és gyakorlótanár között. Valamennyi diák számára szintet léptem, ha lehet így fogalmazni. - Köszönöm. Remélem, hogy tetszeni fog ez a pálya - vallom be félénken. - Rendben, év elején lesz tájékoztató, majd elküldöm az infókat - látom, hogy Dana nagyon eltökélt, ami általában is jellemző rá, ha rólam van szó. Lelkes, nyitott és érdeklődő, ráadásul mindig jóindulat vezérli, szerintem ezért lehetett az, hogy olyan hamar meg tudtam benne bízni, és elárulhattam neki a bizalmasabb gondolataimat. Nem csoda, hogy évek óta jóban vagyunk. Igazából a termálvizet szeretem a legjobban, aminek magasabb a hőmérséklete, de tény, hogy jót tesz az úszás, és ahhoz az ilyen víz túlságosan ellazítana, elálmosítana. Nem akarom, hogy ásítozva beszélgessek a barátommal, úgyhogy a vérkeringésem és izmaim javítása érdekében úszok egy kicsit körülötte úgy, hogy hallótávolságon belül maradjunk. Ez persze nem nehéz, itt könnyen terjed a hang, pláne a barlang jó akusztikájának. Mikor már csak pár perc van hátra a hullám indulásáig, lepihenek mellette, és izgatottan várom az élményt. - Tényleg, hogy van a kacsád? - vágok közbe hirtelen felindulásból, amint a menhelyet emlegeti. - Elég sűrűnek hangzik a beosztás. Karolát nagyon sajnálom, hogy elment. Hiányzik, de legalább a közös karkötőnk emlékeztet rá. Remélem, hogy a szünetben tudok vele találkozni. És más valakivel nem tudod megnyitni ezt a boltot? - próbálom vigasztalni kicsit, mert úgy érzem, hogy eléggé lelombozta a hír, hogy a dédelgetett vágyát parkolópályára kellett tennie. De ami késik, nem múlik, szerintem jól tenné, ha belevágna valami nagyobba, mert a kávézó hosszú távon nem megoldás, az főleg a diákok körében népszerű munka. - Szeretnék majd én is saját lakást, de ahhoz sokat kell dolgoznom. Egyelőre nincs a fejemben más terv, de az egyetem és a gyakorlótanári mellett nagyon kevés az időm egyébként is, plusz vezetem a színjátszókört még ugyanúgy, szóval be vagyok táblázva - panaszkodom egy sort, aztán kis idő múlva beindulnak a hullámok. Intek Danának, hogy menjünk kicsit beljebb, természetesen tisztes távolságra a medence elejétől, ahonnan a hullámokat indítják és mély a víz. Élvezem, ahogy fel-le dobál a mozgás, és jó párszor telibe kap a hullám. Ilyenkor mindig nagy levegőt veszek. Nincs nagy tömeg, de azért hallani, ahogy a fiatalok és idősek egyaránt ujjonganak. - Jaj, víz ment az orromba - nevetek fel én is.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
Nem akarom Dana szívét fájdítani, ha esetleg érzékeny témára tapintottam most rá. Tudom, hogy közel áll hozzá a kacsája, Dana egyébként is szereti az állatokat. Sokszor voltunk a menhelyen önkéntes munkát végezni, mintha csak tegnap lett volna, hogy körbevitt a kutyákon és macskákon, akiknek enni adtam. Emlékezetes nap volt, és sok hasonló követte a későbbiekben, persze időm függvényében. Furcsa vigasz, de tudom, hogy nem fogja kibírni sokáig házi kedvenc nélkül, valahogy biztosan helyet fognak mellette kapni az utódok az életében, főleg most, hogy kiköltözik a kastélyból. Úgyhogy szándékosan nem kommentálom Hápit. - Persze, még te is fiatal vagy, sok lehetőség van előtted. Próbálj ki minél több dolgot, ami szimpatikus, és ha mégsem tetszik, akkor válts. Szerencsére a faluban sokféle munka van, de ha nagyobb üzletet szeretnél csinálni, még Budanekeresden is kiköthetsz, vagy elmész a varázstalanok közé a fővárosba. Ez nem tudom, neked mennyire lenne idegen a származásod miatt - itt egy kis szünetet tartok, amíg nyújtózom egyet a vízben, élvezve annak simogatását, és megtörlöm az arcomat. - Egyetértek, akárkivel nem lehet közösen elkezdeni egy vállalkozást. Sajnos nekem nem hiszem, hogy jó üzleti érzékem lenne, de a gyakorlati teendőkben szívesen segítenék, ha lenne rá időm. Tanárként, egyetem mellett sajnos nem fér bele, és kezdőtőkém sincs hozzá. Gondolom szponzort, befektetőt is kell találni. De egy jó tanács, amit biztosan ismersz már: üzletben nincs barátság. Hiába akarsz egy közeli ismerőst találni, könnyen lehet, hogy a barátságotok fogja bánni. Szóval nehéz dilemma ez - tűnődöm el, de nem tudok sokáig erre gondolni, mert aktiválódik a hullámmedence. Közben pedig csak bólogatni tudok a lakásvásárlásra tett gondolataira. - Ú, hát... Most, hogy így elkényelmesedtem, biztosan vacogni fognak a fogaim, de menjünk! - nem szívesen hagyom itt ezt a vizet, de tudom, hogy jót fog tenni a vérkeringésemnek, ha egy kicsit átmegyünk, és legalább izmosodhatok ott, úgyis rég edzettem. A gyakorlótanároknak is jár a feltöltődés. Sietősen kimegyek a vízből, belebújok a papucsomba, és megindulok a másik medence felé. A testemről közben sűrűn potyognak le a vízcseppek, libabőrös is leszek. A peremnél sokáig habozom, először a kislábujjam dugom be, aztán lassan bevizezem a végtagjaim és a felsőtestem, s csak utána merülök el a mélyben, nehogy gond legyen. Megvárom, amíg Dana is csatlakozik mellém. Pár perc kell, mire megszokom a vizet, így már nem is tűnik annyira hidegnek. - Ma este biztosan jól fogok aludni - nevetek fel. - Hiányozni fog a kastély egyébként? Vagy milyen érzés, hogy elrepült ennyi év? Szerinted sok háztársaddal-iskolatársaddal fogod tartani később a kapcsolatot? - őszinte érdeklődéssel kérdezem tőle, mert az én helyzetem más, hiába nem vagyok már hivatalosan kék, napi szinten be tudok járni a kastélyba, így megtarthattam valamennyire a kötődésem. Rá azonban mintha más sors várna. Közben pedig azt javaslom Danának, hogy kezdjünk el úszni távokat az úszómedencében, meg is indulok.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
- Nekem szerencsém van, hogy gyakorlótanárként a kastélyban tudok lakni. Igaz, hogy nem a legjobb szobát kaptam, de nem panaszkodom, különben sem akartam kihúzni a gyufát a rangidősekkel. Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy meghúzzam magam valahol, saját szobám se volt soha egyébként... Ez most az első ilyen alkalom. A másik még, amivel spórolni tudok, az a kaja. Kivéve, amikor egyetemen vagyok, ott a városban szoktam olcsón enni. Vannak jó kis diákkedvezmények - kezdem magyarázni a saját pénzügyi helyzetem, mert hát valljuk be, a tanítás nem a legjobban fizető foglalkozás, még ha a mágusoknak egy kicsit jobb is a helyzete a varázstalanokhoz képest. Én viszont nem jövök olyan családból, ahol dúskáltak volna a pénzben, meglehetősen szerény körülmények között nevelkedtem. Apai ágról persze vannak gazdagabb rokonaim, de elfogadtam, hogy beérjem azzal, amim van, aztán igyekszem reális terveket szőni. - Pontosan. Szerintem a következő években ki fogjuk találni, hogy pontosan merre kell induljunk. Én legalábbis jó úton érzem magam - ezt még fontosnak tartom hozzátenni az előzőekhez. - Lehet, hogy el kellene utaznod néhány napra, hogy ott egyedül legyél, és kiszellőztetve a fejed tudjál gondolkodni ezeken - tanácsolom a barátomnak, miközben a vízben úszok, hogy ne kezdjek el fázni a hidegebb medencében. - Meg kell szoknom, nagyon furcsa. A szívem mélyén még ugyanúgy diáknak érzem magam. De szerencsére eddig szót fogadnak. Remélem, hogy ez nem fog változni. És nekem persze jóban kell lennem mindenkivel, de úgyis csak egy szűk réteg ismert jól igazán, és sajnos ők is egyre inkább fogyatkoznak. A lényeg, hogy ne ártsanak, a felszínesség önmagában nem zavar - árulom el neki a legújabb megállapításom, aminek időbe telt, mire rájöttem. Aztán ahogy úszni kezdjük a távokat, én viszonylag jól haladok, s csak zavartan pillantok magam mögé, látva Dana kétségbeesett arcát, amint egy pillanat múlva már elsüllyed. Ijedten kiáltok fel. Alig fogom fel, ami történik, de szerencsére nem vagyok egyedül, más is a medence széléhez rohan, én pedig azonnal odaúszok, amilyen gyorsan csak tudok. Dana, tarts ki! Még sosem mentettem embert. Nem tudom, képes vagyok-e rá egyedül... És ha itt lenne a pálcám, sokkal könnyebb lenne. Veszek egy mély levegőt, majd alámerülök ott, ahol elsüllyedt. Látom őt, mert tiszta a víz. Nem vagyok erős, viszont az adrenalintól fűtve megragadom a karjait és elkezdem teljes lendületből felfelé húzni őt.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
- Én ebben azért nem lennék olyan biztos - sütöm le a szemem szerénykedve, amikor arról beszél Dana, hogy megtalálom a hangot a diákjaimmal, és fogom tudni kezelni az ügyes-bajos dolgaikat. Tudom, hogy mindig kívülálló voltam, a Bagolykőben is sokáig tartott, amíg kialakult egy baráti köröm, ami elég sajátos volt. Semmiképpen sem számítottam népszerűnek, megnyerőnek, a társaság középpontjának. Ilyen tapasztalattal a hátam mögött nehéz lesz kezelnem a nagyszájúakat. De azt legalább tudom, hogy hova kell még figyelni, ha valaki a csendes tanulókat akarja megtalálni. Mert a legtöbben keresztülnéznek rajtuk. Meg el is bújnak. És így nehéz a teljes képet látni, amit esetleg ők is el tudnak mesélni; hogy bántották őket, hogy igazából mi történt. Mert nem mindig ott van az igazság, ahol a leghangosabban hangoztatják. Viszont... hogy jó tanár leszek-e, és hogy tényleg ez-e az utam, vagy valami egészen más, megannyi kétely lobog bennem. - Igazából azt se tudom, hogy a tanításon kívül mi az, amire még koncentrálnom kellene. Most, hogy az egyetemen tanulok, elég sűrűek a hétköznapjaim, annak ellenére, hogy ma kivételes módon ki tudok kapcsolódni. Viszont még annyi félelem van bennem - árulom el neki azok után, hogy végighallgattam a tanácsait. Bölcs volt, megnyugtatott azért, de még mindig nem érzem magam teljesen jól. Viszont a mondandóját is el tudnám még hallgatni akár órákig is. Mert hitet, reményt ad, amire szükségem van éppen. Amikor sikerül megmentenem őt, hatalmas kő esik le a szívemről. El se tudtam képzelni, mi lesz, ha a karjaim között hal meg... Inkább jobb, ha elfelejtjük a történteket. A körénk gyűlők is aggódva figyelnek, néhányan azt tanácsolják, hogy hagyjuk el a medencét, így én is inkább ezt javaslom Danának. - Halálra rémítettél, Dana! Nem gondoltam volna, hogy ilyen bekövetkezhet. Szerintem jobb, ha pihensz, és kerüljük a vizet mára, nehogy visszatérjenek a görcseid - aggódóan a vállára teszem a kezem, aztán elhagyom a vizet. A köszönetét elengedem a fülem mellett, természetesen alap, hogy megtettem. Jó, hogy nem kell orvos, még ha a környezetünkben azért meg-megkérdezik, hogy minden rendben-e, de én is úgy látom a társamon, hogy jól van, nem nyelt sok vizet, ami volt az kijött belőle, így már biztonságban lesz a medencén kívül. Remélem, hogy megfogadja a tanácsomat, és lemond a további úszásról. - Nem kell meghívj, ugyan... Tettél már elég jót értem. Együnk valamit, de kíméld a hasad, aztán csak feküdjünk, látogassuk meg a szaunát, ilyenek. Mit ennél szívesen? - érdeklődöm, ahogy megindulunk a büfé felé. A kínálatot elnézve bőségesen van minden. Én most rántott húst és sült krumplit kérek uborkával, mert egy gyerekkori kirándulásomkor is ugyanezt ettem az esztergomi strandon, és jólesik újból átélni. Idő közben megszárad a testem, és amint rendelek, helyet foglalok az egyik üres asztalnál, ahová rövidesen remélhetőleg csatlakozik a barátom is.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
- Mondd csak, hogyan tudsz mindig ennyire pozitív maradni? - lehet, hogy kérdeztem már tőle korábban ilyet, de ez az egy dolog, ami most megfogalmazódik bennem a történtek után. Örülök, hogy biztat, próbálja elérni, hogy optimistán gondolkodjak, hiszen szükségem is van erre. Karola volt még ilyen, aki minden helyzetben ki tudott rángatni a negatív gondolatspirálokból. Kár, hogy ő már nincs a közelemben... - Jó választás - jegyzem meg mosolyogva, igyekezve úgy tenni, mintha az előbb mi sem történt volna, de persze időbe fog telni, hogy elfelejtsem a történteket. A barátom majdnem megfulladt, csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Kezdek mérges lenni a helyre is, hogy nem rohant egyből valaki segíteni, s csak bámészkodtak egyesek, de közben ott voltam mellette én is, aki azonnal reagálni tudott. Mi lett volna, ha leblokkolok, elképzelni sem merem... Amint azonban elkészül az ételünk, amire nem is kell olyan sokat várni, és már az asztalnál ülve nyammogok, a kedvem is jobb lesz. Úgy látszik, üres hassal szomorúbb az ember. - Igen, ha leülepszik a kaja. Jó nagy adagot adtak szerencsére, szerintem jól fogok lakni - mérem végig szemeimmel az előttem található húst. Lehet, hogy nem a legfinomabb kaja, hiszen mégsem egy étteremben eszünk, de fürdőhöz - strandhoz viszonyítva ez kiváló minőség. Ide nem azért jönnek az emberek, hogy különlegeset egyenek. Lelkesen mártogatom bele a krumplit a ketchupba, mialatt Dana kérdését hallom. - Nahát, úgy látom, hogy már teljesen jól vagy - nevetem el magam, szám elé tartva a kezem, nehogy kiessen egy krumplidarab. - Próbálok nyitott szemmel járni, különösen az egyetem környékén, de nincs nagyon. Zavar is, hogy egyedül vagyok, látva néha a sok szerelmespárt körülöttem. Fogalmam sincs, hogyan fogok találni valakit - kezdek hangos panaszkodásba egy hangos sóhajjal a végén.
|
|
|
|
Ivanich R. Benett Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó
still alive RPG hsz: 431 Összes hsz: 598
|
- Hm, tehát akkor a környezetedben sok a pozitív ember... Ez szerencsés. Nekem nehéz találnom magam körül olyat, aki motivál. A tanári karban azért elég sokan befásulnak az évek alatt - jegyzem meg, bár hangom elhalkul a mondatom végére, hogy még véletlenül se hallják meg illetéktelenek a véleményem. Nem szeretném, ha félreértenék, vagy panaszkodónak gondolnának, ilyenről szó sincsen. Danában bízom annyira, s már a diáklét sem köti a kastélyhoz, megtehetem, hogy megosztok ennyit. Ellenkező esetben a jó viszony ellenére is lehet, hogy meggondolnám, mennyire fecsegem ki a vezetőséget. - Igen, szerintem is nagyon finom - mosolyodom el. Nyilván továbbra is strand kategóriában mérem, mert a Pillangóvarázsban valahogy nívósabb a menü, vagy csak a dekoráció teszi hangulatosabbá az étkezést. Ennek is megvan persze a maga fílingje. Félmeztelenül, törölközővel ücsörögve az enyhén párás teremben... Várom már, hogy beköszöntsön az igazi nyári szezon, és a Balatonon legyek, vagy akár a tengerparton. Szomorúan hallgatom Dana történetét. Nagyot sóhajtok, belegondolva, hogy Soma sem most volt az életében... Nehéz ez. Talán a kastélyban nincsen elég diák a válogatósabbaknak, vagy én vagyok nehéz eset. Jelenleg pláne bonyolult a helyzetem, mert gyakorlótanárként a diákokra nem nézhetek úgy, hiába korombeliek a mestertanoncok például, szerintem furán venné ki magát, bár hivatalosan ez csak szürkezóna. A faluba viszont nincs túl sok időm lejárni. Meg egyébként sem érek rá ismerkedni egyetem és tanítás mellett. Sok volt ez így nekem egyszerre, ha belegondolok. És ott van még a színjátszó is. A baráti köröm megfogyatkozott, emiatt azért nem fáj a fogam, hogy őket is hanyagolnom kell. Sovány vigasz. - Az első szerelme voltál? Mert az mindig meghatározó. Nem tudom, mennyi ideig tartott, de biztosan nem felejtett el. Ha pedig békében tudtatok elválni, kedves emlék kell maradjon neki az együtt töltött időszak - állapítom meg monológja végén. - Igen, neked is tovább kell lépned, és nyitni az új felé. Remélem, hogy szerencsések leszünk - veszek újra nagy levegőt, majd folytatom az evést. Amint végzek, szerintem a szauna marad hátra, de hagyok kicsi időt, hogy ülepedjen a kaja.
|
|
|
|