Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Diplomatikus, félmosolyba forduló semlegességgel néz vissza a lányra, mint minden semmitmondó találkozásukkor. Se gyerekkorukban, sem pedig később nem töltöttek időt együtt a kötelező nagycsaládi látogatásokon kívül, ő pedig sosem tudott róla többet a nevénél és annál, hogy állítólag őt is férjhez adták, mint a korabeli lányokat. Ez azonban annyira hétköznapi és súlytalan esemény a köreikben, hogy egy szemöldökemelést sem érdemel.
Tehát ez a diplomatikus arckifejezés az, ami leplezetlen... csodálkozásba (?) vált, amikor Vicky mindenféle átmenet nélkül a felszínes csevegésből a legmélyebb magánügyei kitálalásába kezd. Nem hagyja, hogy a megrökönyödés korlátozatlanul úrrá legyen a vonásain, azonban így is egy szusszanással hátradől, a kezei pedig lehullanak az ölébe.
   - Azért vagy itt, mert nem basz meg a férjed?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Sose értettem, hogy miért kell ezt. Miért kell ez a megjátszás, ez a kényszer. Most sem értem, hisz jelenleg csak ketten vagyunk, és én nem látom a férfiben a fenyegetést, ahogy remélhetőleg ő se bennem. De legyen, nyitok én, és beszélek, ha arról van szó.
- Igen, mindenképp... azért vagyok itt William, mert itt legalább nem vagyok egyedül... itt van Gitta, itt van Esther, és ti is itt vagytok Adéllal.... a családom vagytok - tudom, sokat ez nem jelent, de valamit mégis. Ha mást nem, egy reggeli csevegést Estherrel, vagy egy két óra közötti kávézást Gittával, vagy ahogy épp az látszik, egy váratlan beszélgetést Williammel. Éveken keresztül nem volt ebben részem... nem volt részem semmiben, csak ha elmentünk valami eseményre. Ott persze az alázatos feleség voltam, aki szerencsés. Annak kell lennem.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Ez... ez a reggel sokkal érdekesebb már most, mint hitte. Mindenre fel volt készülve, de erre nem. Így nem tud uralkodni magán, röviden és teljesen őszintén felröhög.
Ez most teljesen komoly?
   -  Figyelj Vick, lehet, hogy tőlem hallod először, de ezért nem kellett volna országot váltani. Lehet, hogy az anyád vagy a nagyanyád nem reklámozta, de a hűség egy elég túlértékelt virtus. Ha gondolod, elviszlek valahová és negyed óra alatt találsz valakit, akit hazavihetsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Nem fogom megcsalni a férjem - kerekedik el a szemem. Már-már fel is háborodok, részben a neveltetésnek hála, mert mióta az eszem tudom, tudom azt is, hogy egy nőnek nem lehet mindent, amit egy férfinek.
- Találtam valamit, ami kizökkentett a fásultságból. Érted? Huszonhárom évesen belefásultam egy házasságba, és elegem lett. Nem kell mintacsaládnak lennünk, nem is kell a társaságom keresned, ha nem szeretnéd, de kérlek... elégedj meg annyival, hogy a jelenlétemnek semmi köze hozzátok, és tudjunk élni egymás mellett - más vágyam igazából nincs. Nem mondom, hogy nem örülök a társáságnak, vagy nem lennék boldog attól, ha családnak legalább minimális látszatát keltenénk, de nem fogok erőszakoskodni, és ráaggatni magam másokra.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Adél ezt imádni fogja - ez a gondolat, ami felötlik benne. Szinte látja a felesége felderülő arcát, amikor elmeséli neki ezt a beszélgetést és már-már hallja is a válaszát: tényleg ezt válaszolta? Ezekkel a szavakkal, hogy nem fogja megcsalni? Jaj, szegény, naiv lány...
Adél megközelítőleg sem volt szúz vagy szűzies, amikor elvette, mi több, terhes volt a tanárától, ezzel pedig mindketten tisztában voltak. Ő Júliába volt szerelmes akkoriban, ez is nyílt információ volt közöttük, így hát a hűség sosem került be igazán a szótárukba.
   -  Jól van, jól van - emeli fel a kezeit jókedvűen. - Én nem fogom elrontani a játékodat. De ha meggondolnád magad, vagy ha azt akarod, hogy a férjed odáig legyen érted, szívesen keverek valamit az italába és le sem tudod rázni majd. Legyen ez az én üdvözlő ajándékom. Csak küldd a Pubba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Ha nem bánod, azt a Pubbot én is megnézném. Még sose jártam olyan helyen - felcsillan a szemem, hisz még diákéveim alatt is maximum a Szárnyas Vadkanig jutottam el, ott is egy vajsört ittam csupán. Nagyon sok minden kimaradt az életemből, és bár magamnak se vallanám be, de néha azért nem jó.
- És szívesen látom erre Adélt is - kelek fel, miután az órámra pillantok.
- Az ajándékod pedig köszönöm, és észben tartom. Viszont ne haragudj, nyitnom kell. Tényleg nem kérsz semmit? - teszek azért még egy próbát, hátha, közben szólok Dorukéknak is, hogy idő van, természetesen törökre váltva, hisz ők csak úgy értenek. Már csak makacsságból se hajlandóak fordítóbűbájt használni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Még sosem járt pubban. Meg kell zabálni. Akár egy üres vászon. ha tényleg ilyen naiv és burokban nevelt ez a lány, a valóság percek alatt fel fogja zabálni; neki pedig tényleg nincs ellenére, hogy ezt végignézze. Lehet, hogy túlságosan negatívan állt hozzá, és tényleg van pozitívuma annak, hogy a rokonai a környékre költöznek, hiszen tényleg kevésbé unatkozik azóta. Esther, amikor hazafelé követi az utcán, lefoglalja a különben unalmas délutánjait, Vicky pedig, ki tudja mennyire lesz szórakoztató, amíg végigbukdácsol az önismereti kalandjain.
   -  Nem, nem kell semmi - válaszol és ő is feláll. - Átadom neki. Ha unatkozol, ugorj át valamikor, Esther tudja, hol lakom.
Nem fűzi tovább és nem húzza el ennél jobban a látogatást. Visszatolja a székét, majd egy szórakozott intést követően megfordul és kisétál arról, amerről jött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Látszik, ahogy az ideg másodpercek alatt elönti az arcát, még a kanalat is az asztalra csapja, amivel eddig babrált.
- Meg se próbáld megmagyarázni, amit csinált. Meg. Se. Próbáld. - Veszélyes vizekre eveznek ezzel, az biztos. Egy bemartnak azt elhinteni, hogy a támadójának bármilyen legitim oka lehetett erre, nem egy hálás terep. Amikor már többen feléjük pillantanak, csak akkor lazít az arckifejezésén és dől hátra a székben, mintha mi sem történt volna.
- Belehalt? - Ott van benne a kicsinyesség, a gyerekes érzéketlenség, hogy az előbbit visszafizesse Rileynak, holott ő is tudja, Riley egyszerűen csak kurvára nincs benne, egy külsős érzéketlenségével nézi az egészet más szempontok alapján. Ettől független igenis most megtépné, mert valahol hányni tudna tőle, hogy bárki is megpróbálja egy fikarcnyit is tisztára mosni a nővérét a bűneitől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Elsőre nem értem a haragot - váratlan reakció, legalábbis ilyen intenzitású dühre egyáltalán nem számítottam. Az emberek érzékenyek, ha úgy érzik, hibáztatják őket, de amint eltorzuló arcvonásait nézem, ez más, ez zsigeri. Ügyelek rá, hogy a meglepetés ellenére ne hőköljek hátra.
A felém sziszegett szavak aztán megvilágítják a helyzetet.
- Nem volt ilyen szándékom. A bemarás után meghozott döntésekre céloztam,-*tisztázom nyugodt hangon, mert a félreértések elkerülhetetlenek egy pontig. Az viszont, hogy másodpercnyi tétovázás nélkül ugrik a következtetésre, aggasztó dolog.
A következő szó viszont megakasztja a beszélgetést. Hosszan fürkészem, mimikájának minden apró részletét leltárba véve.
- Az ő halálával próbálsz elégtételt venni az előzőért?-Sajnálom, hogy ennyire a saját gyűlöletében rekedve él, hogy mások fájdalmából próbál valamiféle kifacsart igazságérzetet kovácsolni magának. Ugyanakkor még senki sem vetette magát ilyen mohósággal erre a kérdésre, ilyen gyomorforgató reménykedéssel, hogy a válaszom igen, mert megérdemlem, hogy fájjon. Üresség támad bennem. Haragudnom kellene, de amit teszek, nem bosszú vagy büntetés. Reality check.
Az egyik pillanatban még egy harmincas, borostás férfi ül Na-rival szemben, a másikban egy hét-nyolc éves, szőke kisfiú. Sápadt, a vonásai túl élesek, mélyen ülő szeme pont olyan zöld, mint az enyém. De nem az. Az a Charlie néz rá, akire emlékszem.*
- Nem halt meg. Nem azonnal,-* a hang, a gyermeki hang, amit húsz éve nem hallhattam, elbizonytalanít. Tudom, hogy így hangzott, de csak a baleset után, amikor már valami eltört. Elszorul a torkom, mert az alak hirtelen megint olyan kicsivé, tehetetlenné tesz, mintha nemhogy két évtized, hanem két perc sem telt volna el. A dolgok összemosódnak, egy pillanatra mintha már nem a cukrászdában lennék, s az idegen környezettől megrettenek - a szívem vadul kalapálni kezd. Valamit mondani akartam, de a szavak vattapamaccsá változnak a számban, egészen kiszárad.
Késve ismerem fel a pánikrohamot, amikor zsibbadni kezdenek a remegő kezeim. Ki kell innen mennem, valahova, ami nem zárt, nincs tele emberekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Hiába kap magyarázatot, a forrófejűsége és a gyerekessége már letették az asztalra a névjegyüket a szokásos, elhamarkodott formájukban. A szavak már kijöttek a szájából, és megtették a hatásuk, s noha most már dacból sem akar válaszolni, a másodperceken belül feltűnő gyerek látványa teljesen kizökkenti.
Vannak az életednek olyan részei, amikre nem szívesen emlékszel vissza. Volt egy szar szülőd, bántalmazó osztálytársaid, vagy az is lehet, hogy szegénységben éltél, betegeskedtél. Vagy tragédiák értek az eddigi életed során. Egyáltalán nem biztos, hogy megemésztetted, ugye? Valahol, nem is olyan mélyen a szar emlékek mindig készenlétben állnak. Remek napod volt, jó ütemben dolgoztál, senki nem lépett a tyúkszemedre, kiharcoltad a fizetésemelést. Elmész aludni, és álmodban megint ott vagy, abban az emlékben, amit olyan szívesen elfelejtenél. Nem volt előjele, hiába tökéletes volt a napod, és nem triggerelte be semmi, megtámad. Mert ilyenek a rossz emlékek- nem tudod, mikor bukkannak fel és rúgnak térdkalácson, hogy baszódj meg, mert már majdnem túltetted magad rajtuk.
Ahogy a sápadt gyermekarcba néz, akarva-akaratlanul visszazuhan gondolatban ugyanabba a szekrénybe, ahova betömködte az anyja, hogy maradjon csendben, és ne mozduljon. Az elharapódzó pánik Rileyt jobban magával sodorja; bizarr "szerencse", hogy neki "csak" a légzése gyorsul fel. Mert amit a kölyök mond, túl ismerős. Nem halnak meg azonnal. Ha a torkukat átharapják, még hallani azt a gargarizáló levegővételt, amikor a torkába tóduló vér felbugyborékol. Az anyja vagy az apja vett így levegőt? Nem biztos benne. Abban sem, melyiküknek tépték ki a beleit és melyiknek szedték le végül a fejét. Vagy, hogy mennyi maradt meg belőlük. A remegő gyereket nézve nem is emlékszik, mikor emelkedett fel ültéből, de abban biztos, hogy túl meredten bámulja, és nem őt látja, hanem a közelében heverő embermaradványokat. Az orrában szinte érzi a hányás savanyú, ingerlő szagát. Egyikük sincs jól, sőt, kibaszottul távol állnak a jó bármilyen formájától jelenleg.
Az agya bizonyos esetekben nagyon jól tudja, hogy kell automata üzemmódra váltania és menekítenie a testét, mint most is. Reflexből lép el az asztaltól (mennyire jó, hogy már fizettek, mikor kikérték a fagyikat), és ugyanígy reflexből ragadja magához a gyereket talán erélyesebben az indokoltnál. Túlságosan megrázó emlékeket szakított fel benne a nem várt, de megérdemelt pofon, így aztán az autopilotra állt agya azt teszi, amit ilyenkor szokott: elhoppanál a helyszínről magához szorítva a gyereket, míg az emberek állig belebújnak a saját kajájukba. Úgy húzza magához Rileyt, mintha az élete múlna azon, hogy ne veszítse szem elől, de a landolás, és a célállomás már lehet, hogy maga Riley kívánsága volt, mert a következő pillanatban a házigazdája telkének füvén landolnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Minden egyes alkalommal, miközben elmondom, hogy mi is a helyzet, könnyebbé válik a lelkem. Végre nem titkolom többé sem a barátaim, sem a húgom elől, nyíltan kimondhatjuk a tényt: haldoklom. Illetve majdnem nyíltan. Saci után az embereken úgy hasítottam végig, mint egy sorozatgyilkos, aki kapott egy listát, és kihúzogatja az elhullott áldozatokat. Tényleg volt listám. Saci után nem sokkal megtudta Botond, majd Laura, majd pedig Eszter és Andris. Aztán...eltelt egy hét...egy hét, ami alatt több időt töltöttem a Leprikónban, mint egész eddigi életemben. Szerintem Winter-t már kezdi zavarni is a képem, mégsem voltam egyetlen estén sem képes megcselekedni azt, hogy félrevonjam Rue-t, és beszéljek vele. Ma azonban, ma muszáj lesz. Saciék holnap hazajönnek, és tudom, hogy tőlem kell megtudnia, nem pedig úgy, hogy mindenki természetesnek veszi, hogy tudja. Mert rajtam kívül mindenki határozottan jelenti ki a tényeket, én pedig hárítom őket. Nagyon nem kellett volna, hogy ez így alakuljon, tudom, de most már nincs mit tenni, ahogy azzal sem, hogy el kell mondanom neki az igazságot, meg kell értenie, hogy mi az a nagy titok, ami körbeleng engem.
- Gyere velem csillagokat lesni. - suttogom a fülébe, mikor éjfélt üt az óra, és a vendégek elhagyják a helyet. Mielőtt engem is kitessékelnek, megragadom a lehetőséget, hogy elvigyem magammal. Ujjaimat végigsimítom a karján hátulról, és ujjaimat az ujjaiba fonva behúzom a tömegbe, úgy, hogy egyik testvérének se tűnjön fel. Tudom, hogy nem szép dolog, és, hogy ő sem jönne csak úgy el, de most nem szeretném, ha bárki tudná, hogy hova és miért is megyünk most. Ez a mi titkunk, és ígérem visszaadom őt. Ha nem húzódik el, nem engedem el a kezét, ráérősen lépkedek mellette, fel-felpillantva a csillagokra, míg a stéghez nem érünk, ahol már ott vár ránk egy pokróc és néhány kényelmes párna. Maradjunk annyiban, hogy ez a látvány egy héten át minden nap itt volt, csak én gyáva voltam, és minden éjjel egyedül jöttem ide elpakolni őket. - Ma különösen tiszta az égbolt. - na így kell bénán vallomásokat kezdeni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az utóbbi hét segített. Hogy ott volt Albert, és nem kellett gondolkodnom a jövőn. Pedig legszívesebben csak elbújtam volna a könyveim mögé. Meglepő, ezt csinálom évek óta. Most mégis jó. Talán épp ezért is hagyom, hogy Albert ma este úgy vezessen, ahogy szeretne. Bízok benne. Jobban, mint kellene. Szívem kihagyott egy ütemet, ahogy ujjai enyém közé kulcsolódtak. Egy pillantást még hátra vetettem, jelezni akartam Summernek, hogy fedezzen, de mielőtt megtehettem volna már ajtón kívül voltunk. Elintézik. Biztosan nélkülem is menni fog a zárás.
Furcsán viszketett a bőröm a furcsa érzéstől, hogy kéz a kézben sétálok valakivel. Hogy ennyire közel van hozzám, bár Albert már hónapok óta feszegette a határaimat, mindig egy kicsit kijjebb tolva őket.
- Most az Oroszlán van fent. Az az aszcendensem - jegyeztem meg, bár őszintén most a csillagászat érdekelt a legkevésbé. Főleg mikor megláttam a romantikus helyszínt. Anélkül reagált a testem, hogy tudatában lettem volna. Olyan rémisztő volt. Megtorpantam, és kezemet elhúzva próbáltam értelmezni a történéseket. Hát ezért volt mostanában olyan sokat a kocsmában?
- Én...én... - próbáltam kinyögni valamit. Nem álltam készen. Féltem. Mégis szerettem volna, hogy igaz legyen. Így inkább csak az egyértelmű taktika mellett döntöttem: húztam az időt.
- Albert mi ez? - néztem fel rá egyszerre könyörögve, hogy a helyes választ adja, és mégse. Csak mutasson egy kis utat újra, ahogy egész múlthéten a gondolataim elől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Tudom, hogy minek látszik, és tudom, hogy mi valójában. Vagyis, azt hiszem, hogy tudom, de nem biztos, hogy tényleg tudom. Ez valójában egy rossz taktika. Az alapja az, hogy minden egyéjszakás kalandommal, aki nem hivatásos, randevúra mentem. A lányok szeretik, ha egy fiú szépen viselkedik velük, egyetlen estére feledtet minden rosszat. Ezt megalapozva alkottam meg ezt, az önmagában egyszerű, de mégis, romantikus közeget. Mert mi sosem randevúzhatunk. Ezt mondom mindenkinek, saját magamnak is, és ahogy a környezetemet nem tudom meggyőzni erről, úgy saját magamat sem.
- El kell mondanom pár dolgot, és arra gondoltam, hogy kényelmesen, a csillagokat nézve, talán könnyebb lesz. - Egy kicsit megijeszt, hogy ettől elhátrál, bennem nem volt semmi rossz vagy kihasználó gondolat, csak, azt hittem, hogy ez egy jó alap lesz. - Rosszul csináltam ugye? Várj! Kérlek, csak várj egy percet. - kérlelem szinte könyörgő hanggal, aztán odaszaladok az előkészített dolgokhoz, hogy jobb ötlet híján a vízbe dobom őket. Ha valaki, én tudom, hogy ez a pár dolog már nem oszt, nem szoroz. - Így jobb? Nyugi, van egy kocsi is a tó fenekén, ezek meg sokára süllyednek el, reggelre majd kihalászom őket. Amúgy rák. Az aszcendensem. Rák. - és, hogy ezt miért tudom? Vagy jelen pillanatban miért fontos? Nem is számít, tényleg. - Sajnálom Rue, hogy rosszul indítottam, de kérlek szépen, hallgass meg. Jó?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az egész szituáció nagyon szürreális. Mi ketten a csillagok fényében a piknikkel. De talán még ennél is inkább az, ahogy Albert fogja, és nemes egyszerűséggel behajítja az egészen a tóba. A szám elé kaptam a kezem csodálkozásomban, aztán csak szimplán elnevettem magam. Mert nem bírtam. Talán ennél romantikusabbat még nem is tettek értem.
- Nem csináltál semmit rosszul, ezt... - mutattam a tó felé. - ...ezt igazán nem kellett volna. Semelyik részét - ingattam a fejem, még mindig hitetlenül. Aztán...rák. Az összes Asztronómia órán tanult tudásom előjött egy pillanat alatt. Match made in heaven. A francba.
- Persze, hogy meghallgatlak. Mindig meghallgatlak - léptem mégis közelebb hozzá. Az idegessége még mindig kételyekkel árasztott el, de... a barátom volt. Az egyik legjobb. És amennyiszer meghallgatott az utóbbi időben az volt a legkevesebb, hogy én is megteszem ezt érte. Akkor is, ha nem fog tetszeni a végkimenetel.
- Gyere - fogtam meg újra a kezét, és kihúzva a stég széléhez leültem a fára. - Talán egyszerűbb, ha az elejénél kezded - próbálkoztam, továbbra sem elengedve a kezét, csak hogy tudja, nem futamodom meg. Akkor se, ha minden idegszálam azt mondja, hogy tegyem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Romantikus alkat vagyok, aki úgy véli, hogy a puha dolgok jó terápiás közeget biztosítanak. - és egy kicsit idézik azt is, hogy milyen volt a Pillangóvarázs akkor, amikor a törzshelyünk volt. Azt már nem teszem hozzá, hogy a párnákat szó szerint a kuka mellől mentettem meg éjjel, az lehet, hogy egy picit sok lenne. Lepillantok, ahogy megérzem a kezét a kezemen, és nem ellenkezek akkor sem, amikor húzni kezd befelé. Segítek neki leülni, majd mellé telepedek én is. - Amikor nálunk jártál, észrevetted a szüleimen, hogy egy-egy momentumra furcsán reagálnak. Főleg anyukám, aki túl érzékeny és túl jól olvas az emberek érzéseiben, gondolataiban. Akkor még nem álltam készen arra, hogy elmondjam, mi a baj, és most sem vagyok benne biztos, hogy készen állok. Furcsa, mert másokkal nem volt ilyen nehéz, mint veled, és eredetileg mindenkinek egyszerre szerettem volna ezt elmondani, csak aztán, megváltoztak a dolgok, és most már, bő egy hete mindenki tudja, csak te nem. - pont amióta a kocsmába járok. Minden este ott volt minden, amit el szerettem volna mondani neki. Minden este elgyakoroltam, és minden este megfutamodtam. Mutatóujjammal szórakozottan simogatom a kézfejét, egy kicsit elhallgatok, észre se veszem, ahogy elmosolyodom. - Mindent szeretek benned, Rue. A kinézetedet, az eszedet, a véleményedet, azt, ahogy kiállsz másokért és magadért, még azt a fotót is szeretem, ahol egy fához lángolva állsz. Tényleg mindent. A beszélgetéseinkkel, az együtt töltött idővel csillapítottam a vágyat, hogy ezt elmondjam neked. Szeretlek, de nem szerethetlek, mert nem tudom megadni neked, amit megérdemelsz, egy izgalmas, elégedett életet, egy egészséges férfi oldalán, akinek nem romlik az állapota, és aki nem haldoklik. De ahhoz, hogy megértsd, miért neked mondom el ezt utoljára, meg kell értened, hogy milyen nehéz neked elmondanom ezt. - miközben beszélek, végig a szemébe nézek, és nem tudom eldönteni, hogy jól tettem-e, hogy elmondtam neki, amit eszembe se jutott, hogy mit érzek iránta, vagy ez egy szörnyű nagy ostobaság volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az a fajta ember vagyok, aki halkan emészti az információkat. Nem volt ez mindig így, de megtanultam előbb gondolkodni, és utána kinyitni a szám. És úgy érzem, Albertnek épp erre van most szüksége.
Először fel akartam háborodni, hogy valamiről utoljára szerzek tudomást. Nem szerettem információk hiányában lenni, talán ez az elsődleges dolog, amit utálok. Ám mielőtt ezt tovább gondolhattam volna, már jött a vallomás. Az izmaim egy pillanatra teljesen megdermedtek, és a gyomrom rosszul lett a hömpölygő érzelmektől. A páni félelem elkapott, hiába készültem fel rá, hogy valami hasonlót fogok hallani.
"Nem tudom megadni neked..."
Szemöldököm összerándult a homlokomon. És csak rosszabb lett, amitől a ráncok még erősebbek lettek. A levegő nehezebben jutott be a tüdőmbe, és a pulzusom az egekbe szökött.
- Mégis miről beszélsz. Mi az, hogy haldokolsz? Ez valami rossz tréfa? - hitetlenkedtem. Fejem ingattam, pedig valahol mélyen ott voltak azok az emlékképek, amikor nem jött el egy-egy találkozóra, vagy úgy folytatott egy beszélgetést, hogy közben már lefolytattunk egy másikat. Hogy néha a szemei teljesen mást üzentek, mint amit mondott, és hogy valami nem volt a helyén. Nem akartam elfogadni. - Nem, nem lehet... - ingattam tovább aprót a fejem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Rue, a betegség neve Manalzheimer-kór, amikor a manakészleted felemészti az elméd. Az Alzheimerről tudom, hogy mindenki hallott már, és ha valaki kimondja, idős embereket képzel el, akik leélték már az életüket. Ritkább esetekben negyven éves kor körül is támad, sőt, van, hogy gyerekeket. A betegség mágikus és mugli módja is progresszív, fokozatosan súlyosbodó. A tüneteim erősödtek az utóbbi időben, és a vizsgálatok is ezt mutatják. - próbálok tárgyilagos lenni vele, és mégis, annyira nehéz ez így. Nem akarom elveszíteni őt, figyelem minden mozdulatát, hogy vajon melyik lesz az, amikor el akar menekülni innen. Nem hibáztatnám, de reménykedem benne, hogy úgy, ahogy az előbb jelezte, itt marad velem. - A jelenlegi álláspont szerint a negyvenes éveim elejét megérem, de nagy valószínűség szerint néhány éven belül már teljesen leromlik az állapotom. Nagyon sokat teszek ellene, mindent, amit javasoltak, csinálom, hogy minél tovább köztetek lehessek fejben is. Ahogy haladok előre, az emlékeim mellett elvesztem a mágikus képességeimet is. Tizenhat évesen én voltam a legjobb mágus, sőt, még most is én számítok a legerősebb varázslónak a világon, mert olyan erős a manakészletem, mint talán az egész iskoláé. Most még, aztán ez csökkenni fog, és életem végén egy emlékeke nélküli kviblivé válok, akinek a motoros képességei sem igazán jók. Ezek a száraz tények, Rue. - Megállok egy pillanatra, keserűen elmosolyodom, mielőtt újra a szemébe nézek. - Egész jól megvoltam ezzel a kis extrával az életemben, de aztán jöttél te, és elkezdtem utálni, hogy beteg vagyok. - ez tényleg így volt, addig a találkozásig bele sem gondoltam, hogy attól még, hogy nem keresem a lányt, aki más lenne, mint a többiek, nem kér engedélyt, hogy az életem része legyen. - Tudnál a barátom maradni így is? Megértem, ha nem, ez most, eléggé sok, de azt hiszem, nem váratlan. Nem minden része váratlan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Megijeszt a mód, ahogy a betegségről beszélt. Felsorolásszerűen, mintha nem lenne választása, nem lenne kiút. Persze, sokszor végigrágta ezt már mindenkivel, pontosan tudja melyik szavakat kell használni, hogy mindenkinek egy pillanat alatt eszébe jussanak azok a kellemetlen incidensek, amikről egész addig nem akart tudomást venni. És megijeszt az is, amit érezni kezdtem odabent. Kétségbeesés, mint akinek a szívét millió darabra törik épp. Csak ez más.
- Nem, ez így nincs jól. Biztos van valami megoldás... - tettem a kezem a homlokomra, és masszíroztam a halántékomat. - Talán.. talán van valami ősi varázslat arra, hogy a manát kiszedjük. Vagy... vagy rúnák - fókuszáltam azonnal a probléma megoldására. Nem akartam tudomást venni arról, hogy mit jelentenek pontosan a szavai, és arról sem, hogy ezeket a köröket valószínűleg már egyszer végigjárta nélkülem. - Ha nem varázsolsz. Az talán segít - próbálkoztam még, és minthogy a sok információt képtelen voltam olyan gyorsan feldolgozni, felpattantam, és oda-vissza kezdtem el lépkedni, miközben hüvelykujjam körmét kezdtem rágni.
- Manalzheimer, alzheimer... volt az a srác. Ardai Tánya öccse, ő talán tud segíteni. Sokáig kutatta az alzheimert. Ha ez ahhoz hasonló, talán tud valami okosat mondani - találgattam tovább meg sem állva, bele sem gondolva, hogy ez talán még rosszabb is, mintha csak elmentem volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem szólok egy szót sem, hagyom, hogy végigmenjen minden lehetőségen, és fejben számolom, hogy ki az, aki az ötletelés során a legtöbb ötlettel állt elő. Lenyűgöző, hogy eggyel megelőzte azt, akinek a gyógyítás lesz a hivatása.
- Kolos, tudom. Fanni már említette őt. Elmentem hozzá néhány hónapja, hogy megtudjam, mennyi van vissza, és, hogy ő mit lát. Ezért vagyok olyan biztos a negyvenes éveim elejével és azzal, hogy nem igazán leszek már fejben jelen. - Tudom, hogy a jóslatok mindig változnak, és, hogy a jövőt számos tényező befolyásolhatja, például, ha valakik részegen énekelnek újévkor az előkészítő tetején, majd megcsúsznak és a halálba zuhannak, akkor aztán oda a negyven plusz meg az apukás test. - Mikor láttál nálam utoljára pálcát? - kérdezem finoman, utalva arra, hogy nem igazán használom, pedig azonnal egymásra függtünk, ahogy találkoztunk. A mana, az a túltelítődött csoda, az volt, aki a pálcám függőjévé tett. Nézem őt, kissé szédítő a látvány, de nem tudom levenni róla a szemem, a szenvedély, ami kitör belőle, teljesen megbabonáz. Hát ez az én legnagyobb problémám, az, ahogy teljesen képes letaglózni, és elérni, hogy minden titkomat elmondjam neki.
- Még egy jó pár évig szeretnélek bosszantani, ezt tudom megígérni. El fogok felejteni dolgokat, lesznek rosszabb napjaim, jobbak is, lesznek unalmas napok, hetek, amikor olyan lesz, mintha nem is lennék beteg. De Rue, ebben a korban minden csak elmélet. Minden. Ketten élünk a világban ezzel a betegséggel, szerencsére, és mind a ketten dolgozunk azon, hogy ha magunkat nem is, de az utánunk jövőket megmentsük, és ki tudja, talán elnyújthatóvá válik ez az egész. Talán, de nem szeretnék reményt kelteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Fanni. Ismerősen cseng a név, de hirtelen nem tudom hová tenni. Egy pillanatra meg is állok, ahogy hallgatom a jóslatra hivatkozva. Szeretem a jóslatokat, keretet adnak az életnek. De azt nem akarom, hogy ennek adjanak. Nem neki. Nem így... Előbb Zalán, aztán most ő?
- A látók se lehetnek biztosak a jövőben - jegyeztem meg, közben folytatva a járkálást. A megjegyzésre egy pillanatra elgondolkodom, elismerve magamban, hogy figyelmetlen voltam. De hát én se varázsoltam nagyon az ő társaságában. Nem ez volt a lényege a találkozásainknak.
- Engem nem az zavar, hogy lesznek rosszabb és jobb napjaid, mindenkinek vannak - álltam meg a járkálásban kicsit kevéssé türtőztetve az indulataimat. - És nem kell engem megmenteni. Téged kell, mert ez nem lehet. Ez így nincs rendjén - akadtam ki. Sokszor hagytak már el, azt hittem tudom kezelni, de ezt most valamiért nagyon is más volt. - Kell lennie megoldásnak, csak.. tovább kell gondolkodnunk. Meg Kolos. Őt is meg kell keresnünk - dobáltam egymás után az utolsó kapaszkodóimat. Éreztem, ahogy hangom is egyre kétségbeesetté válik, ahogy az érzelmeim is. A fejem pedig csak zsongott a gondolattól, hogy megint el fognak hagyni. Megint valaki, aki fontos számomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Tudom, de az jelent valamit, ha összecseng azzal, amit a gyógyítók mondanak, de nyilván, vannak változók, amikkel nem tudunk számolni. - ezzel nem is vitatkozom, soha nem is vitatkoztam. Vannak ilyen esetek, amikor egyszerűen máshogy jön ki a lépés, mint, ahogy az a sors könyvében meg van írva, és így más is lesz egy-egy esemény vége. De erre nem alapozhatok, én abból élek, amit Fanni mondott nekem.
- Én nem... Rue, én nem megmenteni szeretnélek, nem hiszem, hogy megmentésre szorulnál. Egy párharc során az ellenfeledet az első pillanatban megsajnálnám, nem ezért mondtam. - ingatom meg a fejem, és közel vagyok hozzá, hogy elnevessem magam. Tényleg? Azt, hogy végre oda mertem állni egy lány elé, sőt _A_ lány elé, és meg mertem neki vallani az érzéseimet, észre se veszi? Hogyan lehet egy ilyet ignorálni? Hogy hogyan? Nos kérem, Autumn Rue Danvers éppen most mutatja be. - Legyen. Beszéljünk Kolossal. - úgysem fogja hagyni, hogy ne tegyük. Legyen. Most már nincs okom titkolni, akár el is mondhatjuk egy srácnak, akiről annyit tudunk, hogy vágja a témát. - Szóval, akkor, rendben vagyunk? - a világ leghülyébb kérdéseinek egyike, alakulunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Idegesít a helyzet. Hogy nem tudok semmit tenni, hogy kifolynak a dolgok a kezeim közül szép lassan, Először a minisztérium, anyánk, Zalán, és most Albert. Ha holnap bejelenti Winter, hogy elhagyja az országot, akkor aztán tényleg nem tudom mihez kezdek majd. És idegesít, hogy ennyire higgadtan kezeli. Hiába sorolok bármit, csak engedi, hogy az agyam egy végtelen spirálba keveredne, és nem mondd semmi biztatót, amitől minden rendben lenne.
- Nem - adok hangot is a gondolataimnak, hitetlenkedve nézve a férfira. - Nincs rendben, mert ez így nem igazságos, és te hogy lehetsz ilyen nyugodt?! - Hiába költői a kérdés, választ várok. Testem minden porcikája közelebb akar lépni, megölelni, vagy tenni valamit, amivel azt jelzem, hogy hiába mondja ezeket a dolgokat a szám, közben nem fogom elhagyni. De agyam csak minél távolabb akar lenni attól a fájdalomtól, amit ez a szituáció szül, és még szülhet. Pontosan ezért féltem közel engedni az embereket magamhoz. Előbb vagy utóbb az összes el fog hagyni.
Megálltam és Albertet néztem. A szemeibe, az ajka gördületét, aztán pillantásom a talajra esett előttem. - Nem akarlak elveszíteni - suttogtam alig hallhatóan magam elé. Mindig is féltem a saját érzéseimtől. Nevetségesnek találtam őket, és most is csak szégyent éreztem a kimondott szavaim helyén. Kezeimet ölelőn keresztbefontam a mellkasomon, olyan pőrén éreztem magam hirtelen. Ráfoghattam volna a szélre, ami néha végigfújt a parton.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Mert tizenhat éves korom óta tudom, hogy mi lesz a történetem vége. - ennyi év alatt az ember bizony hozzászokik ahhoz, hogy nem a szokásos történet van neki megírva, és eddig könnyű is volt. És talán most, ha az utolsó embernek is elmondtam, megint könnyű lesz. - Meg aztán, egy hetet töltöttem gyomorgörccsel, és megfutamodással. Végre kimondtam, végre ki mertem neked is mondani. - mondanám, hogy mindent, de hát mindegy, mert úgysem hallja meg. Bosszant, roppant mód bosszant, ás tudom, hogy mi lesz ezek után. Hazamegyek, elmondom Miksának az egészen, és élete legjóízűbbjét fogja nevetni. Azt fogja mondani, hogy "nem csak kikosarazott, de ignorált is. IGNORÁLT!" és ezek után, tovább fog röhögni. Ismerem már.
- Én sem szeretnélek elveszíteni téged, Rue. - kitárom a kezeimet, és ha engedi, akkor megölelem. Tudom, hogy mennyire nem szereti az érintést, hogy mennyire akarnia kell, hogy megtegye. Sokat jelentett nekem, hogy nem húzódott el, amikor kéz a kézben sétáltunk ide. Az a néhány perc olyan volt, amit örökre szeretnék megőrizni. - Mindent megteszek azért, hogy itt legyek neked, ameddig csak lehetséges. Utána meg, újra és újra megismerjük majd egymást, jó? Nosztalgiázunk majd, és olykor be fognak ugrani emlékek, és akkor együtt nevetünk majd rajta, jó? Jó lesz így?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az érzelmeim elismerésében mindig is rossz voltam. Ahogy abban is, hogy elismerjem mások felém közvetített érzelmeit. Hiába kezdte az egész történést Albert úgy, ahogy, a lényegre fókuszáltam. A problémára, amit meg kell oldani. Az a három szó, amely a lelki világomra utalt is borzasztóan nehezen jött ki belőlem. De aztán ahogy Albert reagált rá, örültem, hogy az ajkaimra erőltettem őket. Nem csak hagytam, hogy megöleljen, de szorosan hozzásimultam, arcomat a vállába temetve, mintha megvédhetne a világtól, és attól, ami ránk vár. Az ő közelsége megnyugtatott. És így, hogy nem látott, egy pillanatra el is homályosodott a tekintetem a nyugtatását hallva.
Mikor újra felemeltem a tekintetem, az apró gyengeség minden jele eltűnt. Legalábbis én elhittem, hogy igen. - Akkor... nincs több titok? - kérdeztem egy apró sóhajt követve. Nem voltam hajlandó beleegyezni, mert tudtam, hogy ilyen könnyedén nem fogom elengedni. És ő is tudhatta.
- Van itt még valami - jegyzetem meg, egyáltalán nem elhúzódva tőle. Valahogy így jobban jöttek a szavak, hogy éreztem az illatát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Nincs több titok. - ennyi titok egy életre is elég volt, nem, hogy egy estére. Ha frappáns lennék, akkor még hozzátenném, hogy túl azon, hogy biztosra vettem sokáig, hogy kavartak Miksával, de nyilván az ember azt a pillanatot, ami tudja, hogy az egyik legfontosabb nekik, nem baltázza el. Az ilyen kiváló pillanatokra ott van Botond, ő remekel az ilyesmikben. Ezekben a percekben viszont reményeim szerint már nős emberként készülődik hazafelé.
- Ha most azt mondod, hogy van egy Spring nevű bátyád is, én esküszöm, hogy tényleg papnak állok. - nem mintha az én mocskos testem kellene az egyháznak, de sose lehet tudni. Szükség idején a legnagyobb ribanc és válhat szentté. - Ne haragudj, azt hiszem, így jött ki a stressz. Ja igen, olykor nem veszem észre, és káromkodok. Ez is új, nem szoktam káromkodni. - de nyilván a betegség meg nem olyan, hogy feljegyzi, mit szeretek és mit nem. - Figyelek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Elnevettem magam a felvetésen, és a mellkasába hajtottam a fejem, csak hogy utána újra felnézzek rá. - Még jó, hogy nincs, mert nem állna jól a reverenda - mosolyogtam fel rá. Keserédes volt a pillanat az utóbbi percek tükrében, de reméltem, hogy hamarosan képes leszek túljutni az egészen. Márhogy azok után, hogy minden fellelhető könyvet elolvastam a témában, és biztos voltam benne, hogy mindent megtettem, hogy jobban legyen. Segíteni akartam neki. De abban is biztos voltam, hogy nem csak azzal tudok, hogy az agyára megyek.
- Találkoztál már a bátyámmal? Mármint nem Springgel, hanem a másikkal. Azt hiszem hozzá vagyok szokva - jegyeztem meg. Aztán kissé távolabb húzódtam, és hagytam, hogy eddig összeszorított kezem a mellkasára simuljon.
- Tegyük fel, hogy nem tudunk hatni arra, hogy jobb legyen az állapotod. Tegyük fel! - figyelmeztettem, hogy bizony, még nem teljesen fogadtam el. - Akkor viszont többet nem ülhetünk a fenekünkön holmi teázóban meg kocsmában - jegyeztem meg egy huncut félmosoly mellett. - Emlékek kellenek, amik miatt nem akarsz elfelejteni - vontam meg a vállamat, és gyengéden elkezdtem a víz felé húzni a gallérjánál fogva. - Szóval el kell mennünk Írországba, és most meg kell fürdenünk a vízben. Remélem nem felejtettél el úszni - cukkoltam, próbálva úgy csinálni, mint aki máris feldolgozta az új híreket. Végül is a családunk mindig a szarkazmust alkalmazta, hogy feldolgozza a traumáit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- A találkozás jó szó, az elmúlt egy hétben kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, egész intim lett a viszonyunk, miközben szemeztünk. Ő azt üzente, hogy húzzak el, én meg azt, hogy nem félek tőled. De igazából eléggé féltem. - Miksa biztos, hogy nem védett volna meg, ha a segítségét kérem, mert az ő vallása az olyan, hogy tiltott mindent, ami Rue-val kapcsolatos és pozitív. Szóval, ha mentem volna, hogy Winter meg akar verni, mert ott lógok a kocsmába Rue-val, akkor egészen biztos, hogy készített volna egy listát a gyengepontjaimról, és megköszönte volna, ha addig ver, amíg el nem felejtem Rue-t. Winter pedig meg is tette volna.
- Tegyük fel! - bólintottam, mint egy beleegyezőn, és mosolyogva engedtem, hogy a vízhez húzzon, miközben ujjaimat óvatosan átfontam a dereka körül, hogy ne érzékelje, attól még, hogy figyelek rá, aljas cselszövésre készülök. - Ez egy jó észrevétel, igen. Úszni? Hát nem is tudom. Elég hidegnek tűnik. - pillantottam bele kétkedve, de a következő pillanatban már magamhoz is rántottam, hogy aztán együtt érjünk bele a vízbe, ami csodák csodájára valóban hideg volt. Nem olyan hideg, mint anno, amikor utoljára ruhástól benne voltam, de azért eléggé, mégis elnevettem magam, ahogy a felszínre kerültünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Winterrel különleges volt a kapcsolatunk. Kiskorunkban sokszor voltunk ketten a világ ellen. Aztán jött Summer. És akkor ketten voltunk a kicsi ellen. Valahol ez a kötelék mindig megmaradt nekünk, csak az utóbbi időben ez a személyiségünkkel együtt fejlődött. Ő eljött értem az őrsre. Ha meg fellépnek a kocsmában, én szolgálok fel. De fogalmam se volt róla, mit gondol Albertről. Gondolom addig egész jó, amíg nem küldi el úgy, mint Zalánt.
Ujjai sima bőrömön majdnem belém fojtják a szót, ahogy közeledtünk a vízhez, de aztán a hidegnek sikerült csak igazán ezt megtennie. Karom merő libabőr, mikor feljöttem a felszínre, és nevetve spricceltem még egy adag vizet Albert arcába játékosan. Kezemmel kisöpörtem arcomra ragadt vizes tincseket, és mire feleszméltem már közelebb is ficánkoltam magam a vízben hozzá.
- Tudod, igazán nem fair a saját tervemet ellenem fordítani - jegyeztem meg mosolyogva. A mellkasom valami egészen furcsán bizsergett, és reméltem, hogy csak a hideg víz teszi. - Verseny a bójáig? - tettem fel a kérdést, de mielőtt megvártam volna a választ, már el is kezdtem úszni. Nem mondom, hogy a rám csavarodott szoknyában olyan könnyű dolgom volt, de mindent bevetettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

- Pedig a bot az Eridonba osztott be. - mert volna mást csinálni. Szerintem a beosztáskor Miksa szemmel verte. Addigra Miksa volt a negyedik Bontovich, csak Martin került végül másik házba, amit a mai napig nem értünk. De valóban, ez a húzás igencsak rellonos volt, és én nagyon büszke vagyok rá. - Hé! - kiáltok fel nevetve, ahogy szembe fröcsköl, és megrázom a fejem, mint a kutyák, hogy viszonozzam a támadást, de ő addigra már a bóják felé úszik, így mit van mit tennem, követnem kell őt. Mondjuk igen, ez a művelet ruha nélkül kicsit egyszerűbb lenne, ez tény, de attól még nem adom fel, én voltam, aki nem hagytam esélyt se a vetkőzésre. - Tudod, bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Te ugyanúgy kijátszottál. - cöccögöm méltatlankodva, ahogy a víz alatt próbálom elkapni a bokáját, hogy visszahúzzam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Csak a szememet forgatom a visszavágásra, és kicsit lassítok, hogy vissza tudjak hozzá fordulni. - Pedig... a bot az Eridonba osztott be - vágok vissza azonnal, de ahogy befejezem a mondatot, meg is érzem a bokámon a markát. A rántásra egy apró sikoly szakadt fel a torkomból, és mit volt mit tenni, megragadtam a vállát, hogy nehogy alámerüljek. Nem számítottam a közelségére, és arra se, amit ez majd kivált belőlem. Olyan jól türtőztettem eddig minden érzelmemet, tartva magam a saját szabályaimhoz. De abban az egy minutumban elvesztettem a kontrollt. Kezem a tarkójára csúszott, és erősen húztam magamhoz. Ajkaim övéire találtak egy pillanat alatt, és kérlelőn kértek beengedést a szájába. Hevesen csókoltam, mint aki mindig is arra született, hogy ezt a férfit csókolja. Lábaim közben a vízben kapálództak, hogy nehogy teljesen elmerüljünk közben, bár talán a hideg víz meghozta volna az eszem.